DR. KÖVES PÉTER*

„Hírhedett zenésze a világnak”

Liszt Ferenc, az ember

210 éve született „Hirhedett zenésze a világnak”, ahogy Vörösmarty Mihály köszöntötte a világhírű zeneszerzőt, zongora virtuóz, tanítómestert, jótékonykodó adakozót, zenész társait segítő-bátorító művészt, aki egyszersmind világjáró, ünnepelt alakja volt korának, és azóta sem tudunk napirendre térni zsenialitásán, szorgalmán, műveinek élvezetén, és azon a hatáson, amit korára, és az utána következő időre gyakorolt. „Liszt sokkal messzibre hajította dárdáját a jövőbe, mint Wagner. Emberöltők fognak elmúlni mielőtt teljes valójában felfoghatnók” – írta a később említendő Carolyn Sayn-Wittgenstein hercegnő. A zenélésen kívül remek stílusérzékkel írt könyvet Chopinről, több mint ezer levele maradt fenn. Általában franciául írt. Népszerű és kiváló társasági szereplő volt, fiatal korában a nők bálványa. Nem rivalizált a kortárs zenészekkel, hanem ahol csak lehetett egyengette útjukat. Új korszakot nyitott a zongoraművészet terén. Igyekezett népszerűsíteni a muzsikát oly módon, hogy más szerzők zenekari műveiből, operáiból rendkívül igényes zongoraátiratokat, parafrázisokat készített.

Ebben a szerény írásban nem az életrajzát szeretném felvázolni, hiszen sok kitűnő regény, feldolgozás, tudományos munka jelent már meg életéről. Nem a hatalmas életművét, szerzeményeit szeretném elemezni, hiszen ezeknek is könyvtárnyi irodalma van, hanem az életének azt a nem elhanyagolható aspektusát, amelyben a nőkhöz való viszonyát, betegségeit, halálát és temetése körül történt méltatlan eseményeket villantják fel.

Liszt csodagyerekként indult a zenei pályán, majd csodálatos karriert futott be, mint fantasztikus zongora-virtuóz, zeneszerző, szellemi vezér. Párizsban a szalonok dédelgetett kedvence volt. Ezt elragadó megjelenésével, szellemes beszédkészségével érte el, és mikor leült a zongorához, mindenkit elkápráztatott. Tanított, és ennek során a zene lelkét hozta közel növendékeihez. A szó legnemesebb értelmében romantikus alkat volt.

A szerelem, mint fénylő uszály vonult utána. Első szerelme Criq grófnő volt, de itt a grófnő apja megakadályozta, hogy ez a szerelem kibontakozhasson. Már ekkor felmerült Lisztben, hogy a papi pályát válassza, de a sodró élet a művészetek irányába kalauzolta. Idősebb korában azonban mégis az egyház berkeibe került abbéként.

Liszt Ferenc (Wikimedia Commons)

A szalonok forgatagában megismerkedett George Sanddal, Chopin későbbi élettársával, Marie Duplessisszel, a kaméliás hölggyel, Marie d’Agoult grófnéval, akivel éveken át élettársi viszonyban élt, és akitől három gyermeke is született. A középső volt Cosima, aki a Como tó partján látta meg a napvilágot, és nevét a tó nevéből származtathatjuk. Az anyakönyvben nem illette meg az apa neve, és így Cosima Flavignynek jegyezték be anyja leánykori neve alapján. A grófné sok turnéjára elkísérte a zongoraművészt. Ennek során hosszabb időt töltöttek Genfben. El akarták kerülni, hogy a nyüzsgő párizsi életben reflektorfényben álljanak, mint nem házassági kötelékben élő pár. Liszt műveiben a Vándorévek sorozat keletkezett ebből az időszakból. Ezekben a művekben a tájak, kalandok, szenvedélyek, olvasmány-élmények, képzőművészeti alkotások tarka kaleidoszkópja tükröződik.

Küldetésének tekintette, hogy a kortárs műveket népszerűsítse. Rendkívül igényes átiratokat (parafrázisokat) készített korabeli operákból, és egyéb zeneművekből, pl. Schubert dalaiból, Bellini, Donizetti, Verdi operáiból stb. Célja az volt, hogy ezek a művek elkerülhessenek olyan zenekedvelőkhöz is, akiknek nincs módjuk hangversenyekre, operába eljutni. Egyébként minden nemes célért kiállt, fáradozott, adakozott önzetlenül. Pl. a pesti árvíz híre Velencében érte, ahol d’Agoult grófnéval tartózkodott. Bécsen keresztül Pestre jött, hangversenyeket tartott, (a tervezett kettő helyett tízet) és a bevételt (25 000 forintot) jótékony célra felajánlotta. Bécsben megismerkedett az akkor 19 éves Clara Wieckkel, Schumann jegyesével. Később, amikor a Beethoven szobor felállításához volt szükség anyagi támogatásra Liszt buzgón adakozott. Zeneszerző kollégáival igen szoros barátságot ápolt, segítette, bátorította őket. Berlioznak és Wagnernek nem volt önzetlenebb barátja Lisztnél, aki szinte szellemi központ volt egész Európában. Barátságot ápolt a legtöbb ismert európai zeneköltővel (Smetana, Grieg, Glinka, Borodin, Goldmark stb.) Közben sem magyar hazáját, sem francia neveltetését, sem német olvasmányait, sem az olasz képzőművészeti kultúrát nem tagadta meg. Hazájának Európát tekintette (magyarul alig tudott). Hihetetlen sokat utazott az akkori kényelmetlen körülmények között bejárva Skóciától Konstaninápolyig, Szentpétervárig, Moszkváig, Gibraltárig egész Európát. Volt időszak, amikor naponta hangversenyeket adott változatos műsorral, oktatás, fogadások, díszebédek, éjszakába nyúló ünnepségek tették változatossá, egyben kimerítővé az életét. Egy Marie d’Agoulthoz írt levelében utal arra, hogy „El sem tudja képzelni, hogy élek! Már két napja beteg vagyok. Néha úgy érzem, hogy széthasad a fejem és a szívem!”

Zenei téren ujjá teremtette a zongorajátékot, melyet valóságos zenekari nyelvvé tágított.

Óriási hatást tett rá Paganini virtuóz hegedűjátéka. Liszt ugyanezt valósította meg zongorajátékával. Szimfonikus költeményei újszerűek voltak. Programot adott nekik.

Meg kell még említeni, hogy a színpad nemigen vonzotta, noha élete további részében sok operát is tanított be és vezényelt. A Lohengrin ősbemutatója (1850) is az ő nevéhez kötődik. A későbbiekben az egyházzene foglalkoztatta. Több misét (Koronázási mise, Esztergomi, Szekszárdi mise, Christus oratórium), orgonaműveket is komponált.

Visszatérve Marie d’Agoultval való kapcsolatára 1839 őszén útjaik szétválnak, Marie egyedül tér vissza Velencéből Párizsba. Liszt az édesanyjára bízza a három gyermek nevelését.

Pest város tanácsa 1840-ben díszpolgárává választja a művészt.

Turnéi során megismerkedik muzsikusokkal, szépasszonyokkal, Charlotte von Hagannal, a legszebb és legtehetségesebb német színésznővel, és Bettina von Arnimmal Goethe és Beethoven barátnőjével.

Jellemző a következő levél, melyet Marie d’Agoultnak írt 1842-ben: „Nem titkolom el magam előtt: három év óta életem lázas és gyakran magam akarta sors, ami undorhoz és lelkiismeret furdaláshoz vezet. Úgy kell eltékozolnom az életet, az erőt, a pénzt és az időt, hogy nincs örömöm a jelenben, nincs reményem a jövőben. Játékoshoz hasonlítom magam. Ha a szakadatlan izgalmat, ha kielégítetlen szomjúságot nem számítom, oly emberhez is hasonlíthatom magamat, aki toronyiránt vág át a mezőkön, s a szélbe szórt virágot, fákat, magokat, gyümölcsöt, anélkül, hogy vetne, szántana, vagy oltana. Egészségem olyan, mint a vas. Erkölcsi erőm nem csökkent, jellemem talán erősebben edzett. A boldogság feltételi ezek, az ideál lehetséges-e még? Nem tudnék erre felelni. Magának kell eldöntenie.”

1844-ben szakít Marie-val, ezt mélységesen eltérő természetük kényszeríti ki. Liszt a közös gyermekeik nevelését sem engedélyezi Marie-nak.

1847-ben Kijevben találkozik először Liszt a 28 esztendős lengyel Carolyne Wittgenstein hercegnővel, akinek a szívét azonnal meghódítja. A hercegnő gyönyörűen beszél franciául, szivarozik, van egy tízéves lánya, s orosz tiszt férje, akitől különválva él. Liszt azonnal levélben beszámol Marie d’Agoultnak erről az új kapcsolatról.

Wittgenstein hercegnővel tervezgetik a házasságukat, de ennek számos akadálya van. A hercegné a cártól kéri házasságának érvénytelenítését arra hivatkozva, hogy amikor a házasság megköttetett, ő még kiskorú volt. Liszt és a hercegnő Weimarba költöznek. Itt Wagner látogatást tesz. Liszt azt írja egy levelében Wagnerről, hogy „bámulatos lángész, egy úttörő zseni, új, ragyogó jelenség a művészetben.” Majd Wagnernek politikai okból menekülnie kell, Liszt útlevelet szerez neki, ruhát, pénzt ad Wagnernek, hogy Párizsba juthasson. Liszt önzetlenségére utal a Wagnernek írott levél részlet: „Meg lehetsz róla győződve, hogy csöppet sem vagyok hiú műveimre – és ha életem végéig sem produkálhatnék jót és szépet, attól semmivel sem fogok kevésbé őszintén és forrón örülni annak a szépnek és nagynak, amelyeket másoknál felismerek és csodálok.” Azt is tudjuk, hogy Wagner nem egy dallamfoszlányt, motívumot vett át Liszttől. Mikor felhívták Liszt figyelmét erre, azt válaszolta, hogy „nem baj, Richárd megteheti, így legalább többen hallják.”

Barabás Miklós olajfestményén 1847-ben (MNM)

Az 1848-as magyar forradalom és szabadságharc nagy lelkesedéssel tölti el Lisztet.

1853-ban találkozik először Wagner Liszt lányával, Cosimával.

Liszt Ferenc (gyoriszalon.hu)

1857-ben Hans von Bülow, a kiváló zongoraművész és karmester, Wagner rajongója, feleségül veszi Cosimát.

1859-ben Liszt írt egy könyvet A cigányokról és zenéjükről Magyarországon, amelyben azonosította a cigányzenét a magyar zenével. Nem volt népdal gyűjtő. (Később néhányan a magyar zenei élet prominensei közül ezt zokon vették, és ellenezték, hogy Liszt holttestét Magyarországra szállítassák, és itthon újra temessék).

1860-ban végrendelet írt, melyben tételesen felsorolja a tárgyakat, melyeket Wittgensten hercegnére hagyományozott, őt tekintette általános örökösének, és őt ruházta fel a hagyaték kezelésével hivatalosan. (Többi között a korábban Beethoven tulajdonában lévő zongoráról is rendelkezik, mely jelenleg a Magyar Nemzeti Múzeumban található.) „Sóvárogva szerettem volna „feleség” nevet írni, de az emberi gonoszság és mindenféle ármánykodások mostanáig csökönyösen megakadályoztak ebben.”

Liszt tevékenyen részt vett a Zeneakadémia létrehozásában.

1864-ban Carolyne férje meghal, így nincs akadálya a házasságkötésnek, de ez mégsem történik meg.

1865-ben a katolikus egyház kebelébe lépett. „Nem lettem szerzetes, nem érzek hozzá hívatást, megelégszem azzal, hogy az egyház hierarchiájába oly fokban tartozom, amennyire azt a kisebb rendek követelik.” Az egyház kötelékébe történő belépés nem akadályozta meg a női csábításokat.

Még ebben az évben a Róma közelében lévő Villa d’Este-be kap meghívást és ide költözik.

Liszt Ferenc 1869 körül (Edgar Hanfstaengl litográfiája)

Időközben Wagner elszerette Cosimát Bülowtól. Lisztet ez borzasztóan bántja. Hosszabb időre megszakad minden kapcsolata Wagnerrel. 1872-ben Wagner meghívja Lisztet Bayreuthba a Festspielhaus alapkő letételének ünnepségére, ahova Wittgenstein hercegné óhajára nem megy el, de egy levelet ír: „Fennkölt, szeretett barát! Nem tudnám szavakkal megköszönni a leveledet, amely mélységesen megrázott. De izzón remélem, hogy eltűnnek az árnyak és körülmények, amelyek távol tartanak, messze tőletek, és nemsokára viszontlátjuk egymást…”

1876-ban Pesten értesült Marie d’Agoult haláláról. („Emlékezetem fájdalmas titok”.)

1879-ben visszatér Weimarba, ahol tanítványai közé fogadta a 16-éves Lina Schmaulhausent, aki ugyan nem különösen tehetséges zongorista, de Liszt szívét megdobogtatta, és a továbbiakban különös szerepet játszott Liszt életében és halálában. Lina mindenhová követi, és mintegy a háziasszony szerepét tölti be.

1886-ban egy levelében Wittgenstein hercegnének azt írja: „Aki sokáig akar élni, annak tudnia kell tűrni! Munkácsy festi nagy arcképemet.”

Egy elesés folytán zúzódások és két bordájának megrepedése következik be, majd több ízben megfázik, látása romlik, hályogműtétet javasolnak, vízkórságot állapítanak meg. Élete során sokat szivarozott, és rendszeresen ivott bort. Idült légcsőhurutja volt. Látásromlása miatt a következőt írta: „Nem vagyok olyan állapotban, hogy írni, olvasni tudnék” – írta.

Munkácsy Mihály festménye 1886-ból

1886. július 20-án vonaton utazik Cosima meghívására Bayreuthba. Útközben ismét meghűl, lázas. Július 23-án részt vesz a Parsifal, 25-én a Trisztán és Izolda előadásán. 26-án végleg ágynak dől. 30-án már félrebeszél, gennyes köpete van, nehezen lélegzik. Tüdőgyulladást állapítanak meg. 30-án elveszti eszméletét, másnap meghal.

Lina Schmaulhausen naplója magyarul Alan Walker közreadásában

Liszt utolsó napjairól, haláltusájáról hiteles beszámolót olvashatunk Schmalhausen kisasszony kézzel írott részletes, 81 oldalas naplójából, melyet 50 évre titkosítottak, nehogy a hozzátartozókra rossz fényt vessen. Schmalhausen kisasszony 16-éves korában lett Liszt tanítványa. Nem volt kiemelkedő tehetség, de Liszt kedvelte őt. Egészen a mester haláláig mellette volt, utazásaikor követte őt. Ápolója, bensőséges segítőtársa, házi mindenese volt.

Lisztnek esze ágában sem volt 1886 végzetes nyarán Bayreuthba utazni, de Cosima, mint díszvendéget meghívta. Wagner ekkor már nem élt, és a nyári ünnepi játékokat Cosima irányította. Liszt emelte az ünnepi játékok fényét, és anyagilag is szükség volt a támogatására, mert – mint az általában lenni szokott – veszteséges volt a Fesztivál. Cosima pedig Liszt nevével is tündöklőbbé akarta tenni az ünnepi játékokat. A naplót Cosima befolyására 50 évre titkosították. Mostanra már könyv formájában is kiadásra került a napló (Liszt Ferenc utolsó napjai, növendéke, Lina Schmalhausen naplója alapján).

A napló szerint Cosimat az Ünnepi Játékok teljesen lekötötték. Beteg apját csak nagyon rövid ideig látogatta. Noha ott voltak más családtagok is, de ők sem igen törődtek a mesterrel. Schmalhausen kisasszony Lear királyhoz hasonlította Lisztet, akit idős korára a családja kitaszított. „Bárcsak ne itt érne a halál!” ezt többször említette a mester. Egyébként Lisztnek lányával való viszonya akkor romlott meg, amikor Cosima faképnél hagyta Bülow-t, elvált tőle, és protestáns szertartás szerint kötött házasságot Wagnerrel. A katolikus Liszt elítélte a lányát, és egy vérfagyasztó levélben az apai áldást is megvonta tőle.

A helyi kezelő orvos állandóan bíztatta Lisztet, hogy hamarosan rendbe fog jönni. A szivartól és a bortól eltiltotta. Később egy híres professzort hívattak a beteghez, aki helyesen tüdőgyulladást állapított meg. Cosima kitiltotta Schmalhausen kisasszonyt az apja mellől, mert nem jó szemmel nézte apjának ezzel a 22-éves lánnyal való érzelmi kapcsolatát, valamint azt, hogy apja kotta kézirataiból néhányat a „tanítványnak” ajándékozott hálája jeléül. Ennek ellenére Cosima tudta nélkül, amikor csak tehette Lina a súlyos beteg mellett volt. Liszt Linát olykor tegezte, olykor magázta. Utolsó napjaiban a mester sokszor félrebeszélt. Nagyon lesoványodott. Liszt utolsó napján (július 31) Cosima egész nap az apja mellett volt (ugyanis ezen a napon nem volt előadás a Festspielhausban). Liszt ekkor már nem ismert meg senkit. A haláltusa lassan véget ért. Az orvos morfium injekciót adott a szívtájékra. Az abbé nem kapott utolsó kenetet. Schmalhausen kisasszony egy hajtincset vágott le emlékül a maga számára. Lefényképezték a hírneves halottat. Halotti maszkot is csináltattak, be akarták balzsamozni, de aki a balzsamozást csinálta, nem igazán értett hozzá, (ez lett volna az első ilyen munkája), és össze-vissza kaszabolta a holttestet. A Bayreuthi Városi Temetőbe gyászkíséret vitte a halottat. Tehát nem Wahnfried kertjében, a családi temetkezési helyre temették. Úgy tűnt, hogy Cosimának nem volt fogalma apja zenetörténeti jelentőségéről, de turisztikai szempontból fontosnak tartotta, hogy Liszt sírhelye Bayreuthban legyen. 1974-ben vette át Bayreuth városa a Wagner-archívum kezelését, így a Liszt- anyagok is a város tulajdonába kerültek, és a kutatás szempontjából hozzáférhetővé váltak. Napvilágra került Liszt fiatalkorában írott naplója, több mint 1000 darabból álló levelezése, a Carolynnál őrzött végrendelet, melyet Cosima több helyütt megváltoztatott, valamint számos kézirat, eredeti kotta.

Liszt zongorája, mely eredetileg Beethovené volt, jelenleg a Nemzeti Múzeumban van. (A zongoráról a Parlando 2020/6-os számában megjelent Beethoven betegségei című esszében olvashattunk.)

A családi viszályok, súrlódások, ellenségeskedések és közöny ellenére Liszt az utókor számára felbecsülhetetlen kincs, érték, és hatása a zenei világra, és későbbi zeneszerzőkre, zongoraművészekre soha el nem múlik. Hatása rendkívüli. A 20. századi elképzelhetetlen lenne Liszt tevékenysége nélkül. Maradandót alkotott!

Függelék

„Michael Andreas Häringer, aki azt vallja magáról, hogy ő Liszt Ferenc egyenes-ági leszármazottja.”

(femina.hu)

Az utóbbi hetekben került látókörömbe Michael Andreas Häringer, aki azt vallja magáról, hogy ő Liszt Ferenc egyenes-ági leszármazottja. Liszt Ferenc volt a szépapja. Ő Barcelonában született 2001-ben. Édesapja és édesanyja nem zenével foglalkoztak, távoli felmenőitől azonban alighanem örökölt némi talentumot e téren. Häringer ugyanis Liszt Ferenc és Sophie Menter – aki Liszt kedvenc tanítványa, illetve Európa egyik legtehetségesebb zongoristája volt – törvénytelen gyermekének, Celestina Popper-Menternek egyenes-ági leszármazottja. 

Michael Andreas Häringer zongoraművész és zeneszerző

(lenolaj.hu)

A fiatal Michael Andreas Häringer már négyévesen kórusban énekelt, öt éves korában kezdett zongorázni. 2007-től a híres orosz zongorista, Gennady Dzubenko keze alatt tanulhatott. Első koncertjét 2008-ban, mindössze hét évesen adta egy barcelonai templomban. A fiatal tehetség ekkor már saját műveket is maga mögött tudhatott. 

Mindössze nyolcéves volt, amikor felvették a barcelonai konzervatóriumba, ezzel ő volt az intézmény legfiatalabb diákja. Kilenc éves korában édesapja halála egy rövidebb törést okozott művészi karrierjében, azonban végül sikerült túllépnie a tragédián, és ott folytatta, ahol abbahagyta.

2010-től kezdve rendszeresedtek koncertjei, azóta számos városban fellépett – többek közt például Madridban, Toulouseban, Münchenben és São Paulóban is. Számos olyan díjat elnyert, amelyet ifjú, tehetséges zenészek számára hoztak létre. 

A komolyzenei művek mellett Häringer a könnyűzenében is alkotott már. 13 évesen adta ki You and me című dalát, amely lényegében egy tiniszerelem történetét jeleníti meg. A dal a YouTube-on 14 millió megtekintést ért el. 

Vélhetően nem ez lesz majd az a dal, amivel Häringer bevonul a zenetörténet könyvének fényes lapjaira, azonban említésre méltó, hogy már ilyen fiatalon olyasmit tudott létrehozni, ami milliókat ért el. 

*Köves Péter nyugdíjas gyémántdiplomás orvos