MESÉBE SZŐVE

OPERATÖRTÉNET GYEREKEKNEK

Holnap Kiadó, Budapest, 2019. 88 oldal

A Holnap Kiadó gyerekkönyv-kínálata – Mesék az Operából sorozatcímmel – az elmúlt években számos olyan ismeretterjesztő kiadvánnyal bővült, melyek kiindulópontja egy-egy népszerű opera története, az élményt pedig a CD melléklet és a gyönyörű illusztrációk teszik teljessé. Az Operaház meséi című könyv abban tér el a sorozat többi részétől, hogy a központba ezúttal nem egy konkrét opera meséje került, hanem egy, a magyar és a külföldi zene- és színháztörténet köré szerveződő történettel találkozunk. A mese szövegét Vibók Ildi, az illusztrációt pedig Szimonidesz Hajnalka jegyzi. A könyv célcsoportja elsősorban a kisiskolás gyermekek, de élvezetes olvasmány lehet akár már az óvodáskorú, de még a felsőbb tagozatos diákok számára is, akik érdeklődnek a zene, a színház világa iránt, azoknak különösen.

A fejezetek elnevezése azonos egy színházi előadás részeivel, így nyitányra, felvonásokra, valamint fináléra tagolódik a könyv. A két főszereplő Posta Galamb és Operaház, a mese nem más, mint a kettőjük beszélgetése. A Nyitányban (5–7. o.) Galamb rászáll az épületre, aludna egyet, de nagy meglepetésére az megszólítja őt: „A köszönéssel meg mi lesz pajtikám?” (5. o.) – majd az alvás helyett inkább Operaház izgalmas történetét kezdi el hallgatni.

Az Első felvonás röviden a korabeli Budapestet (Pest-Budát) mutatja be (9–14. o.), megtörténik a társadalmi-kulturális kontextualizálás. Operaház mesél az Operaház építéséről és körülményeiről, az ötlet megszületésétől egészen a megvalósításig. Érdekes információ lehet a gyermekek számára a telekvétel mozzanata, az épület helyének kiválasztása is.

A Második felvonás (15–30. o.) az építkezés-történetet viszi tovább: a pályázat és a nyertes, Ybl Miklós ötlete kerül előtérbe. Az eredeti koncepciót azonban át kellett dolgozni, ennek hátteréről szintén szól Operaház. A könyv szövegstílusának bemutatására e fejezetből hozok részletet: „[...] Ybl meg én eredetileg úgy terveztük, hogy négyemeletes lesz a nézőterem, ahová befér cirka 1800 ülőhely meg 200 állóhely. No, de ezt felépíteni... Kiszámolták, hogy akár 3 000 000 forintba is belekerülhet. Nagyon úgy tűnt, hogy annyi pénz nincs, úgyhogy lemondtam a negyedik emeletről, és az előcsarnokom is kisebb lett. De 1200 lelkes operabarát így is kényelmeseb elfér itt [...].” (18–19. o.) Ezt követően a színház technikai apparátusának világába kalauzol minket a mesélő.

Mi történt a megnyitó estén, 1884. szeptember 27-én? Mit tudhatunk a homlokzaton található szobrokról, az előcsarnokról, valamint a nézőtérről? – többek között ezek a témablokkok kerülnek szóba a Harmadik felvonásban. (31–42. o.) A magyar színháztörténet meghatározó állomásait könnyed stílusban – a lexikonszerű bemutatást egyébként mindvégig mellőzve – tárja az olvasó elé, ilyen például az első társulatról szóló információ: „A kezdő társulatom a Nemzeti Színházból jött át. Emlékszel? Amíg én nem voltam, ott játszották a zenés darabokat.” (33. o.)

A Negyedik felvonás a legterjedelmesebb, mely már az opera- és balett-történeti rész. (43–78. o.) Kiemelném, hogy ez egy ügyes dramaturgiával felépített, az összefüggésekre, a sajátosságokra koncentráló fejezet. Egy-egy alfejezet külön kis mese, például az olasz operáról, a francia darabokról, a német és osztrák szerzőkről. De kis történet világít rá az angol opera sajátosságaira, vagy éppen nyújt betekintést az orosz színpadi zeneszerzők és az orosz balettművészet világába, valamint a cseh és a lengyel operajátszásba.

„Jó, de hát mi van a magyar operákkal?” – teszi fel a kérdést Galamb az előző felvonás végén. (78. o.) Az Ötödik felvonásban Operaház a magyar operajátszás kezdeteiről mesél. (79–82. o.) A Finálé (83–85. o.) pedig egyfajta kitekintés: „Tudod, az Operában beszippant a csoda. Kapsz mesét, muzsikát, táncot... [...]” (85. o.)

Az ismertető nem lehet teljes az illusztráció vizsgálata nélkül, mely jelen esetben a kép-szöveg viszonyának rövid meghatározására szűkül. Szimonidesz Hajnalka illusztrációiban a kék és különböző árnyalatai, valamint a vörös és barna tónusok dominálnak. A könyvborítón az Operaház épülete egy hógömbben, éjszakai fényben pompázik. Vízfestékszerű és légies képek. Kiemelném az Operaház építését bemutató fejezethez tartozó, az Ybl Miklóst tervezés közben ábrázoló rajzot (16. o.), vagy éppen a vasfüggönyről (24. o.), valamint a homlokzatról – és a rajta ülő négy múzsáról – (35. o.) készült grafikákat. A kiegészítő információk – például, hogy melyik hat építész készített tervet az Operaházhoz (15. o.); vagy éppen Giuseppe Domenico Scarlatti munkássága (54. o.) – kék háttérrel és kisebb betűkkel jelennek meg a könyv lapjain. Továbbá a fontosabb szavak (ballad opera, librettó stb.), személyek nevei (Monteverdi, Wagner stb.) pedig félkövér stílusban tűnnek ki a szövegből.

Összességében elmondható, hogy a kötet egy rendkívül igényesre sikerült ismeretterjesztő gyermekkönyv. Vibók Ildi szövege humoros, elegáns dialógusokkal megkomponált, s egyben mesébe szőtt zene- és kultúrtörténeti alkotás.

Lengyel Emese

a Debreceni Egyetem és a Budapesti Metropolitan egyetem hallgatója