PÉTERFFY GABRIELLA*

Gondolatok a digitális hangszeroktatásról

Vajon mit szólt volna Bach, Mozart, Beethoven és a többi nagy zeneszerző, ha ezen a tavaszon láttak volna bennünket? Bizonyára meglepődtek volna, hogy tanár és diák egymástól távol, furcsa gépek előtt játszik a hangszerén, és valamiképpen mégis létrejön a zeneóra. Miféle varázslat ez? Aztán bennünket figyelve talán elmosolyodtak volna, hiszen abban a különös térben, amely számukra még nem létezett, a saját zenéjük hangzott fel – olykor szakadozottan, különös hangon, de mégis hallhatóan. Igen, az ő zenéjük szólt több száz év múltán e sosem tapasztalt körülmények között, amikor a zeneiskolák kapui hosszú időre bezárultak.

2020 márciusától világszerte az online oktatás kihívásaival szembesült diák, szülő és tanár. Olyan hirtelen ért bennünket ez a kihívás, mintha a subito zenei szakkifejezés jelent volna meg az élet kottájában. Egyik napról a másikra váltak virtuálissá azok a személyes, négyszemközti találkozásra épülő emberi kapcsolatok, amelyeket a hangszeroktatás legnagyobb értékei között tartunk számon. Márciustól kezdve a tanítás napi gyakorlatában is megtapasztaltuk az internetes világ különös paradoxonát: összeköt és mégis elválaszt bennünket, jelentősen módosítva az emberi kommunikáció eszköztárát. 

A személyes találkozás hiánya szakmai szempontból leginkább a zeneművek és darabrészletek bemutatásában, közös gyakorlásában, a zongorajátékhoz szükséges mozgásformák megéreztetésében késztetett újragondolásra, különösen a kezdők és az alsóbb osztályos tanulók esetében. Rávilágított arra, milyen egyszerű és természetes az órán bármikor odalépni a hangszerhez, hogy akár egy-egy apró motívumot is bemutassak a növendéknek. Az online oktatás során ez a részletes, árnyalatokra figyelő gyakorlás nehézkesebbnek és időigényesebbnek bizonyul, különösen, ha a technika is megtréfál bennünket: szakadozik a hang, szétesik a kép, megszakad a kapcsolat, ahogyan ez néhány tanítványom esetében a megfelelő eszköz hiánya és az internetkapcsolat minősége következtében gyakran előfordult. A technikai problémákon túl az általános- és középiskolai digitális oktatásra való áttérés nehézségeit is érzékeltem a növendékek által. A több időt és önállóságot igénylő iskolai munka, valamint a karantén idején megváltozott családi körülmények olykor kedvezőtlenül hatottak a zenetanulásra.

Az online oktatás azonban számos örömteli órával és hasznos tapasztalattal is megajándékozott. Elsősorban azzal az élménnyel, hogy a kialakult helyzet ellenére a technika jóvoltából, az iskolavezetés segítő-irányító munkájának köszönhetően, valamint a szülők és a gyermekek együttműködése nyomán folytatódhatott a zeneoktatás. Tanulságosnak bizonyult már önmagában az is, hogy megismerhettem a családok életének egy kis szeletét az otthonokba „lépve”, egyfajta zenés családlátogatás során. Örömmel tapasztaltam, hogy a szülők és a gyermekek többsége készségesen vállalta a digitális oktatás „kalandját”. Részükről azt a fajta hozzáállást érzékeltem, amit általában a nehéz és szokatlan helyzetek teremtenek az emberek között. Igazolást nyert számomra, hogy a rendezett családi hátterű, egyébként is rendszeresen készülő növendékek az online órákon is pontosan, felkészülten jelennek meg, és a megváltozott körülmények között is képesek haladni a tananyaggal. Számukra kifejezetten motiválónak bizonyult az új helyzet, amelynek érzékelhetően igyekeztek megfelelni. Jó volt látni azt is, hogy a családok olykor közösen készülnek az órára: megfelelő nézőszöget keresve, gondosan beállítva a laptopot vagy a telefont. Örömmel éltem meg, hogy az óra elején és végén olykor a szülő is beköszön, azaz jelen van, alkalmat adva a kommunikációra. Hasznos volt látni továbbá, hogy milyen környezetben és milyen hangszeren gyakorol otthon a növendék: a hangszer minősége és a zongoraszék beállítása gyakran magyarázatot adott az órán visszatérő testtartás- és mozgáshibákra, amelyeket immár otthoni környezetben is javíthattunk. Az új helyzettel voltaképpen a tanítás egésze új megvilágításba került, s e szokatlan nézőpontból minden eleme módosult valamiképpen. A hangszerjátékkal kapcsolatos mozgásérzetek kialakításakor például megnövekedett a verbális kommunikáció szerepe: fontos volt, hogy minél világosabban és képszerűbben fogalmazzam meg azt, amit máskor a gyermek mellett ülve bemutatok és megéreztetek. Úgy vélem, hogy a személyesség hiánya intenzívebb tanári jelenlétet kíván az online térben, mind a darabok és a technikai elemek bemutatása, mind a verbális közlés szempontjából. És aktívabb hozzáállást kíván a növendéktől is, hiszen önállóbban és figyelmesebben kell magát kontrollálnia.

A tanítás hagyományos elemein túl hasznosnak bizonyult ebben az időszakban az online tartalmak ajánlása, küldése és felhasználása, valamint az otthoni hangfelvétel készítése a tanulás különböző szakaszaiban. A felvételek megbeszélése, kiértékelése tudatosította a hibákat és a jó megoldásokat, továbblépést biztosítva a tanulás folyamatában. A tanév végén örömömre szolgált, hogy a digitális oktatás lehetőségeinek köszönhetően a tanulók többségével sikerült elvégeznünk a tervezett anyagot. Most, amikor a középiskolás és felnőtt korosztályt ismét online tanítom, célom a hagyományos és a digitális pedagógiai eszköztár ötvözésével új megoldásokat, módszereket találni. Szerencsére éppen ez a korosztály az, amelyik szívesen és biztonsággal tájékozódik az online térben, ezért is öröm a velük való együttműködés. Ifjabb társaikkal együtt visszajelzést adnak arról, hogy a klasszikus értékek a digitális oktatás idején is eljuthatnak a zenét tanuló fiatalokhoz.

*A szerző a Király König Péter Zenei Alapfokú Művészeti Iskola zongoratanára