UNGÁR ISTVÁN
Parlando*
„A
zene ott kezdődik, ahol a szó hatalma véget ér.”
Megoszlanak
a vélemények arról, hogy kitől, mely hírességtől származik a szép
megfogalmazás. A lényeg az, hogy igaz.
Parlando, parlante: beszélve a zene nyelvén. Amikor a parasztember
olyasvalamit akar elpanaszolni, amire kevés a szó, mert érzelmei túllépik annak
kereteit, parlando nótába kezd. Így születtek a
szebbnél szebb ilyen típusú népdalok. Részben ritmikailag kötetlenül szólít meg,
nem beszél, hanem énekel hozzám. Az is elképzelhető, hogy önmagának dalol,
mert a belülről fakadó kényszer túlfeszíti a próza határait.
Van,
amikor a zene szeretne beszélni. Beethoven a IX. szimfónia zárótételének
bevezetéseként végig követi az örömóda-téma születés vajúdását. A megidézett
korábbi tételek egyszólamú mélyvonóskari
elutasításaiból kikényszeríti a beszédszerűséget. A szólamok alá Beethoven
szöveget is írt az előadók számára. Valahol a parlando
és a recitatívo között foglal helyet. Meg akarja
magát értetni szavak nélkül. Hát még, amikor rátalál az Örömóda dallamára! Mert
rátalál, gyógyíthatatlan fülbetegsége, s az ebből fakadó kínzó
magányérzete dacára – az utókor gyönyörűségére.
Beethoven - Symphony No. 9 op125 - Otto Klemperer (1964) (1:16:35)
A „Örömóda”
kezdete: 47:58
New
Philharmonia Orchestra
Agnes
Giebel-szoprán, Marga Hoffgen-mezzoszoprán, Ernst Häffliger-tenor,
Gustav
Neidlinger-bariton
vezényel: Otto Klemperer
Beethoven
máskor is élt a hangszeres beszéd eszközével. Az op. 110, Asz-dúr
zongoraszonáta III. tételének b-mollból induló meditációja az egyik
legmegindítóbb beethoveni dalolás (asz-moll arioso dolente) előtt egyetlen a” hang makacs
ismételgetésével hívja fel a figyelmet arra, hogy nagy események lesznek még
ebben a tételben. És valóban így lesz, hiszen később Beethoven a fúga
fegyelmének átgázolásával megostromolja az eget és végül elfoglalja annak
trónusát. Az op. 31, d-moll („Vihar”) zongoraszonátát szokták recitativós
szonátának is nevezni az I. tételbe iktatott énekbeszéd okán. A szenvedélyesen
vad és virtuóz tételt megszakítja a kidolgozási szakasz elejére komponált
recitativo. Megálljt parancsol a tomboló sodrásnak. Akkordfelbontásai a tétel
elején és másutt is felbukkannak.
Muszorgszkij
Borisz Godunov c. operája egy cisz-moll hangnembe ágyazott orosz népdal
szólóhangszeren megszólaló, szomorú és bensőséges melódiájával
kezdődik.
A népdal-kórus kezdete: (02:04)
Borisz Godunov: Alexander Vedernikov;
Fjodor: Glafira Koroleva; Xénia: Elena Shkolnikova;
Dajka: Nina Grigorieva; Sujszkij:
Andrei Sokolov Scselkalov: Alexander Voroshilo
Pimen: Vladimir Matorin; Grigorij
/ Dimitrij: Vladislav Piavko Marina: Kocsmárosné: Arkhipova
Rangoni: Varlam: Yuri Masurok Varlaam;
Orosz TV és Rádió Kórusa (karigazgató: Ludmila
Ermakova; Tavasz Stúdió Gyermekkórus (karigazgató:
Alexander Ponomarev)
Orosz TV és Rádió Szimfonikus Zenekara, vezényel: Vladimir Fedoszejev
(Recorded in 1978-83, URSS)
Úgy
hiszem, a népdalokban rejlik a parlando igazi
varázsa. Magyar népdalkincsünk igencsak gazdag ebben. A Gloria
patriae gregorián zsoltárból kinőtt Szivárvány
havasán…, Apámér’ s anyámér’…, Istenem, istenem…
pentaton éneke ékes koronát érdemelne csakúgy, mint a pien
(vendég) hangokkal kiegészített Elmegyek, elmegyek,
hosszú útra megyek… kezdetű népdal, amely Kodály Zoltán Székely fonójának
komor bevezető dala.
Sok
kitűnő költő és zeneszerző megirigyelhetné ezeket a
letisztult, mélyreható népi alkotásokat. A népdaloknál őszintébb
művészi értékű vallomás nincs. Közülük is kimagaslanak a parlando énekek. Évszázadok formálták azokat
kikezdhetetlenné. Emberöltőkön át csiszolódtak, tökéletesedtek magukban
hordozva a falusi ember romlatlanságát.
A
műalkotások valódi recitativóit énekesek adják. Bach passióiban a (tenor
hangfekvésű) Evangélista központi helyet foglal el. Nem csak elbeszél,
benne él a történetben, akárcsak a párviadalt végig izguló Testo
Monteverdi Tancred et Clorinda
c. combattimentójában. A Máté passió 47. számú hegedűszólóval
kiegészített h-moll altáriája előtt az Evangélista is elsírja magát
recitativójában, amikor az események során odaér, hogy Péter rádöbben, Jézus
jóslata beteljesült: háromszor tagadta meg őt - és megszólalt a kakas. A
szégyenében tehetetlen tanítvány kétségbeesett könnyeiben az ária legendás
hegedűszólama osztozik.
Az idézett altária
kezdete: Erbarme Dich, Mein Gott (2:00:15)
Teljesen
más a szerepük a Mozart operák recitativóinak. Az olasz nyelvűekben rendre
megjelenő continuo kíséretes secco
(száraz) recitativók leginkább a cselekményt lendítik előbbre, érzelmi töltetük
csak ritkán van. Nem úgy a német operákban is meghatározó accompagnato
(zenekari kíséretes) recitativók! Nemegyszer drámaiabbak az általuk
előkészített zenei egységnél. Az énekes szólam alatt ugyan visszahúzódik a
zenekar a recitativók során, de előtte – és sokszor közben is – önálló
életre kel.
A
Figaro házassága F-dúr Rózsaáriájának felhőtlen boldogságát vetíti
előre a C-dúr recitativo accompagnato magas
vonóskarának elrugaszkodása a földtől s így magától az operától is. Kaput
nyit a szabadon szárnyaló, mégis intim áriához, amely 3 fafúvós szólistával –
oboa, fagott, fuvola – célirányosan száll a menny felé. Az ária szoprán
hangfekvésű, miként Donna Anna ugyancsak F-dúr áriája a Don Giovanniban.
Azonban szemben a Rózsaáriával, ő a boldogtalanságát énekli meg. Az áriát
megelőző accompagnato első taktusaiban
mintegy előhírnökként vetíti előre az ária lírai témáját.
Mindkettő olasz opera.
Donna
Anna: Anna Netrebko; Don Ottavio: Giuseppe Filianoti
Vezényel:
Daniel Barenboďm
A
leginkább különleges és fajsúlyos recitativo accompagnato
– német operában – A varázsfuvolában található. Az I.
felvonás Finálé teljes nyitójelenete recitativo, ami eleve merész és szokatlan
Mozart korában. Ebben a mesedaljátékban ráadásul éppen magát a mesét szorítja
háttérbe az a filozofikus hangvételű párbeszéd, amely a Sarastro szentélyének kapujában álló pap és a meséből
odapottyant Tamino herceg között zajlik. A
szenvedélyesen szerelmes, türelmetlen ifjú és a bölcs, megértő pap
találkozása megváltoztatja az opera addigi szellemiségét. Az igehirdető
útbaigazítás után minden más értelmet nyer. Erre képes egy recitativo accompagnato, ha Mozart az életre hívója.
Fülemben
cseng Bartók Béla zongorajátékának felvétele, amint az Este a székelyeknél c.
népszerűvé vált zongoradarabját játssza. A rondó formájú, lá-pentaton
hangsorú mű lassú alaptémája, amely a szerzőtől származik: parlando. Ahogyan általa megszólal, az a parlando előadás magasiskolája. Ritmusa köszönő
viszonyban sincs a leírt kottaképpel. Konzervatóriumi felvételi vizsgán ez a
produkció nem ment volna át. Csak Bartók játszhatta így, de ő már nem
felvételizhet a róla elnevezett intézménybe. Nemcsak a rondótéma és az
ugyancsak Bartóktól származó mozgalmas, majd mozgalmasságában cifrázott
közjáték pentaton, de a záróakkord is egy elhintett, elhullajtott ötfokú
hangzat. A műben parlando és tempo
giusto váltogatja egymást, de az utolsó szó a parlandóé. Az Este a székelyeknél – amelyből több
átirat készült – parlando dallama egy négysoros
magyar népdal imitáció. Többen szövegtelen népdalként tisztelik. Nem járnak
messze a valóságtól, hiszen azok nélkül nem születhetett volna meg. Még szöveg
is illeszthető rá. Ábrándozó rondótémája egy parasztember szívéből is
fakadhatott volna.
A
parlando, a beszédszerű éneklés csúcsát a
siratók képezik. Kodály Zoltán Székely fonójának nagyszabású balladájában a
Görög Ilona szerelméért és az anyja ítéletétől sújtott, elhalálozott Bertelaki Lászlót siratja a kórus: „Jajajajaj,
kedves bátyám…”. A gazdag fiút impozáns siratással búcsúztatják. Kodály Zoltán
eszerint hangszerelte a siratót: a vonósok gyásztremolói, a harangok
ünnepélyessége, az egyszólamú énekkar mind ezt szolgálják. Nem tudni pontosan,
hogy mennyi ebből az eredeti népi szöveg és dallam, ugyanis a siratók
személyre szabottak, egyszeriek és megismételhetetlenek. Ennek megfelelően
rögtönzöttek. A népzenegyűjtő – kívülálló, idegen – nem rögzíthette
fonográfra. A rokonság, a hozzátartozók között nem igazán lehetett elvegyülni.
Akiben úgy élt a magyar nép zenei anyanyelve, mint
Kodályban, az bele tudta képzelni magát egy ilyen szertartásba. Támaszkodhatott
saját fantáziájára, hiteles képet adva a népi siratókról. Ebbe a népballadába
tökéletesen illeszt a ballada szövegére rímelő népdalokat: A malomnak
nincsen köve…, Lányok ülnek a toronyba…
Pár
esztendővel a Székely fonó bemutatója után az óceán túloldalán hasonló
nehézségekkel szembesülhetett az afro-amerikai népzenét
kutatva a Porgy and Bess
komponálásakor George Gershwin. A feketék is bezárkóztak, ha szeretteiket
gyászolták. A jazz lételeme az improvizáció. Az alkalom szüli.
A
zeneszerzői intuíció, a négerek dallamkincsével való azonosulás
teremthette a Porgy and Bess-ben
azt a gigantikus siratót, amelyet a Robinst gyászoló Serena és a kórus énekel. Serena
szólója és a közösséget megjelenítő énekkar együtt és külön-külön azt
példázza, hogy a külvilág számára megközelíthetetlenek. Siratójuk
betetőzéseként a szólista és a kórus egymást követve félelmetes, felfelé
tartó, lassú glissandóval fejezi
ki mennyire megviseli őket a társuk hiánya. Egy fehér ember és a feketék
érzelmi egymásra találása mi más is lehetne, mint a muzsika?!
Bartók
Béla a Gyermekeknek zongorára írt gyűjteménye IV. füzetében Sirató ének
címen egy költői szépségű parlando szlovák dal
fölé kíséretként lehelet finomságú hangzatokat írt. Ez a négykötetes ciklus
utolsóelőtti darabja a gyermekektől elköszönő Halotti ének
előtt. A szomorúságot, a bánatot nem kell titkolni a gyermekek elől!
Gondoljunk csak Kosztolányira.
Bartók:
Gyermekeknek [For Children]
Sz42: Volume 4 XVI Farewell
- "I look back upon ou once more" · Dezső Ránki
℗
1977 Teldec Classics
International GMBH
A
Concerto Elégia tételében a betegségtől, honvágytól gyötört Bartók a
vonóskar majd más hangszerek panaszával egy felzokogó siratóban jut el a
nagyzenekari mű mélypontjára.
A III. (Elégia) tétel a 14:56-tól kezdődik
Nemzeti Filharmonikus Zenekar, vezényel:
Kocsis Zoltán
És
a Székelykeserves! Kodály kirobbanó erejű, tragikus kórusremeke!
Alapja egy la-pentaton hangsorú, parlando
népdal. Akár Bartók Este a székelyeknél c. darabjában, itt is az ötfokúság
uralkodik. A bujdosó vándornak, akinek nincsen senkije, önnön szorongó siratása
a kórusmű. Hol lel rá a halál: „…erdőben
vagy mezőn, vagy pedig tengeren?” La-pentaton
hangsorú hullámokat vet a férfikar unisonója a
kíséretben. Egy megfáradt ember rettegett látomása. A tenger zúgásában az
őérte megkongatott harangokat véli hallani. Rémülete szörnyű
feljajdulásba torkollik, amely a darab végére a magas szólamok – égi madarak –
áldásos dalolásában oldódik fel.
Kodály
Zoltán: Székely keserves ·
Debreceni
Kodály Kórus, vezényel Erdei Péter
℗
2005 HUNGAROTON RECORDS LTD.
Közvetlenül
Kodály Zoltán 1967. március 6-án bekövetkezett halála után a Zeneakadémia vegyeskara a kóruspróbán Vásárhelyi Zoltánnal az élén ezzel
a remekművel siratta el a Mestert a kupolateremben. Ezt énekelte a
Farkasréti temetőben is a nemzetméretű búcsúztatáson a ravatalnál.
Köztük voltam.
A
zene lélegzéséről beszélt egyik zeneakadémiai óráján Bárdos Lajos tanár
úr. Az árzis-tézis fogalmáról volt szó. Példaként a
magyar népdalok egyik koronázatlan királyát: „A citrusfa levelestűl, ágastúl..” kezdetűt hozta fel. Nem véletlen, hogy
Kodály Székely fonójának ez a dal a drámai csúcspontja, amikor a feljajduló
énekkar alatt dallama visszatér a zenekarban. A kilenc azonos magasságú hanggal
kezdődő, recitáló dal beszédes parlando
panasza szívszorító közvetlenséggel fog bele fájdalmának megéneklésébe. A fríg
hangsor növeli ezt a bánatot fá-mi kisszekundjának
sírásával. A Tanár úr azt mesélte, hogy első és második elemistáknak
bemutatván a dalt, a diákok azt a feladatot kapták, hogy rajzolják le a
kezdősor dallamvonalát, vagyis húzzanak vízszintes, vagy fölfelé vagy lefelé irányuló egyenest. Belefogott az
éneklésbe, a gyerekek – mondani sem kell – egytől egyig fölfelé ívelő
vonalat húztak. Az ember nem beszél egyforma hangon, pláne nem akkor, amikor
panaszkodik. Ez a kilenc azonos magasságú hang fölfelé igyekszik. S ha ráadásul
parlando! A zene él, és az élet nem tűri a merev
mozdulatlanságot, mert lélegzik (árzis-tézis). A
közölni akarás kényszere a beszéd, de ahol a szó kevés, ahol a szó hatalma
véget ér, - ahogy a mondás tartja – „a zene ott kezdődik.”
No. 1 Elmenyek, elmenyek / No. 2 A citrusfa levelestől
A Háziasszony: Komlóssy Erzsébet,
A Legény: Melis György
Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara, vezényel: Ferencsik
János
℗ 1986 HUNGAROTON RECORDS LTD.
*Szeretettel ajánlom a Parlando 63. évfolyamának és hálával az újság 1972 januárja
óta nagy gondoskodással és felelősséggel, fáradhatatlanul dolgozó
felelős szerkesztőjének: Zelinka Tamásnak.