Úton – Kurtághoz

Kurtág György kerekszámú születésnapjai öt- illetve tízévenként inspiráló késztetést adnak: kompozíciói nagyobb számban csendülnek fel tisztelgő hangversenyeken, és megugrik a felvételkészítés mennyisége. Mindez minőségeket hív életre, nemritkán etalon-értékű interpretációkat, amelyek felbecsülhetetlen értékét az adja, hogy a szerzőnek nemcsak a tudtával, hanem a felkészülés során kifejtett pedagógiai munkájával készültek.

Voltak és vannak kompozíciók, amelyekről korábban tud azok széles köre, akik akárcsak egyetlen előadási élménynek sem voltak részesei. A közvetett információszerzés lehetőségét a dicséretes PR-munka biztosítja, hírt adva a mű életének újabb eseményeiről. A tényleges találkozás azonban nemritkán utánjárást igényel!

Kiváltképp régebben volt így… Engedtessék meg egy mérföldkő-jelentőségű emlékem felidézése (annál is inkább, mivel iskolai keretekben zajlott). Hírhedetten igényes szolfézstanárunk egy alkalommal a szokásos ledorongolásokon túl annak a rosszallásának adott kifejezést, hogy nem hallgatunk elég zenét, nem érdeklődünk a kortárs kompozíciók iránt. Annak apropójából került sor erre, hogy előző este hallotta a rádióban Kurtág Györgytől a Bornemisza Péter mondásait. Fél évszázad távlatából menthető, hogy sokan akkor hallottuk először a szerző nevét. Első hallásra megjegyezhetőnek tűnt, a mű címe is, úgyhogy az felkerülhetett a „bakancslistára”. A találkozás lehetőségére sokáig kellett várni – nem véletlenül.

A mű sohasem került bele a koncertrepertoárba, s a rádióműsor-figyelésen túl a lemezfelvétel jelentette a „megoldást”. Az ősbemutató előadóinak köszönhetően (Sziklay Erika és Szűcs Lóránt) vált lehetővé. A Hungaroton soha el nem évülő érdeme, hogy rendszeresen nagy számban biztosította a hazai kortárs művek megjelenését – felbecsülhetetlen értékű tanulságként szerzőknek, lehetőségként előadóknak, és tágas panorámát kínálva az érdeklődőknek.

Kurtág György: Bornemisza Péter mondásai – concerto szopránhangra és zongorára.

Sziklai Erika és Szücs Lóránt felvétele ezzel a borítóval jelent meg a Hungarotonnál

(HCD 31290)

Ezzel a vállalkozáshoz remek partner volt a Zeneműkiadó (Editio Musica Budapest), zsebbarát áron kínált kiadványaival – bebizonyosodott tehát rögtön a zenei írás-olvasás haszna, hiszen a néha első látásra elrettentően bonyolultnak tűnő kottaképek „megfejtése” egyszersmind a zenei anyagban való értő tájékozódást segítette.

(EMB, 1973)

A Bornemissza Péter mondásaiban jelenik meg először ez a költői hasonlat: „Virág az ember”,

amely később a Játékok egyik miniatűrjében is fellelhető.

Amikor megjelent a BMC jól időzített újdonsága, örömmel kerestem elő az 1973-ban megjelent kottát. Tudtam: számos Kurtág-mű „ismeretében” sem lesz felesleges az effajta segítség. Már csak az volt a kérdés, milyen sorrendet kövessek: először kottával, majd anélkül, avagy fordítva. A döntést megkönnyítette a rendkívül értékes kiadvány: nem kérdéses, az élményé az elsőbbség! Mert a mű előtt a szerzőtől kivételes élményt kapunk: megismertet a mű szövegével. Talán ez a legkorrektebb meghatározása annak a teljesítménynek, amelynek lényegét az adja, hogy a próza interpretálása egyszersmind autoanalízisnek tekinthető.

Tudjuk, a szopránhangra és zongorára fogalmazott Concerto szövegét Kurtág állította össze – a négy témakörbe (Vallomás – Bűn – Halál – Tavasz) sorolt 24 rövid tételben való tartalmi tájékozódást könnyíti a prózai élmény. Amelynek zeneiségét kirészletezően lehetne elemezni – de minden tájékoztató-tájékozódó szempontot feleslegessé tesz az Egésznek a komplexitás-élménye. Olyan fontos, a kompozíció szempontjából szerves tényező ez, amely a zenehallgatás során kétségkívül háttérbe szorul.

A Bornemisza Péter mondásainak a zenetörténeti jelentősége korán nyilvánvalóvá vált. Ennek egyik első dokumentált bizonyítéka, hogy a Gondolat Kiadónál 1974-ben megjelent Miért szép századunk zenéje? című kötetbe a Bartók és Kodály utáni hazai kompozíciók egyetlen képviselőjeként kapott helyet. A kötet szerkesztője, a műre megannyi fórumon figyelmet irányító Kroó György a könyv legterjedelmesebb írásaként olyan ismertetőt kínált, amely ideális lépcsőfok a hangzó mű iránti érdeklődés felkeltéséhez. Mivel azóta is ritkán hallható élő előadásban, az új felvétel rendkívüli lehetőség, hogy sokan törlesszék azt a mulasztást, amelyet egyébként a ritkán-hallhatósággal lehet mentegetni.

A korábbiakból is kiderülhetett: olyan kompozícióról van szó, amely mintegy háromnegyedórás terjedelmével nem egykönnyen adja meg magát. Nem elég „végighallgatni”, a befogadó részéről maximális jelenlétet kíván. A muzsikus számára külön „elterelést” jelent annak óhatatlan regisztrálása, hogy milyen elképesztően magas igényeket támaszt a mű az előadókkal szemben. Jótanács: érdemes a kompozícióra (ha tetszik, „üzenet”-ként, ha tetszik, „kinyilatkoztatás”-ként) figyelni, elvonatkoztatva a szakmai/gyakorlati kérdésektől. Éppen ezért, a kottával kísért zenehallgatást követően érdemes a gyakorlati „részletkérésekkel” foglalkozni. Ehhez rendkívül hasznos Kroó György ismertetése, amely több olyan megfigyelési szempontot kínál, amelyeken elindulva, a mikroanalízisre vállalkozó beavatottnak érezheti magát.

Kurtág György: Bornemisza Péter mondásai.

Tony Arnold és Csalog Gábor koncertje (BMC, 2019. II. 20.)

(bmc.hu)

A BMC felvételén a mű Tony Arnold és Csalog Gábor előadásában hallható. Ők a szerzővel való intenzív munkafolyamatot követően hangversenyeken is megszólaltatták, s nem kétséges: a stúdiófelvétel etalon-értékű produkciót rögzít.

A kompozíció, amelyet 1968-ban fejezett be szerzője (majd 1976-ban revideált), korántsem számíthat repertoárdarab-státuszra. Elképesztő nehézségeiből adódóan (amelyek egy része technikai jellegű, de legalább olyan súllyal esnek latba a kifejezés intenzitását minden pillanatban, s a tételek rövidségéből adódóan, sűrű lelki „átállásokat” megkívánóak) hihetetlenül magas a mérce. Ám ez korántsem jelenti azt, hogy olyasfajta „elitművészet” lenne, amely kizárólag a kiválasztottak kis körének szól. És kár lenne, ha a szakma (elsősorban énekesek és zongoristák, növendékek és pályán lévők) önként kirekesztené magát abból az élményből, hogy megpróbálja megválaszolni a megválaszolhatatlan kérdések egyikét, miszerint „miért szép századunk zenéje?”. A szakmabeliek távolságtartása jelentős tényező abban, hogy a mindmáig íródó zeneirodalom folyamatában áthidalhatatlannak tűnő „szakadékok” vannak. A megoldás: önkéntes közeledés, érdeklődéssel, energia-ráfordítással – az apró sikerélményeken való felbuzdulás eredményeképp változhatnak a perspektívák, s a megértés arra késztet, hogy további, korábban elutasított-elhárított élményforrásokat is felkeressünk!

(BMC CD 279)

Fittler Katalin