KOCSIS CSABA*
Melyik zene
legyen mindenkié?**
– az énekóra egyházzenei repertoárja
alsó- és középfokon –
Kodály örökérvényű mondását, miszerint a zene mindenkié, egy csöppet
árnyalnám. A zene azé, aki műveli. Ezt úgy értem, hiába hallgatnak zenét
(ki tudja milyet) reggelenként az iskolába és munkába induló tömegek, attól
ők még passzív befogadói annak. Meggyőződésem, hogy a heti egy
énekórán ezért kell rendkívül sokat énekelni, és inkább kevesebb zenét
hallgatni, mert nem azt hallják, ami szól. Nem konkrét dallamot, akkordot
hallanak, hanem hangulatot, színeket, és számukra lehet teljesen más
jelentésű egy zenedarab, mint amiről valójában szól. Azt érdemes a
gyermekkel, diákkal meghallgattatni, amit már kívülről tud énekelni. És
nem is hálásak különösebben, ha túl sokat hallgattatunk zenét. Viszont az, ha
sokat énekelünk, feldobja őket, egy idő után kialakul, hogy melyik
osztálynak mi a kedvence.
Mostanában hosszabb ideig szerelőnél volt az autóm, ezért kénytelen
voltam vonattal utazni a munkahelyemre. A csöndes vonatfülkében valaki, korán
reggel erősen ritmikus zenét hallgatott fülhallgatón, ami hozzám csak mint intenzív ketyegés jutott el. Ez a jelenség kora
reggel annyira zavart, hogy át kellett ülnöm kissé távolabb. A másik kora
reggeli zenei élményem a vonaton az volt, mikor én magam tettem fel a
fülhallgatót, és Bartók Concerto-jának első
tételét hallgattam; a hatás elképesztő volt, egész nap kiválóan éreztem
magam. Ennek nyomán kialakítottam egy koncepciót, miszerint melyik napszakban
milyen zenét kell hallgatni, hogy az egy jól „végigzenehallgatott”
nap legyen, és ezt sokszor elmondom gimnazista tanítványaimnak is. Felkelés
után, még iskola előtt, ajánlatos egy Haydn, vagy Mozart szimfóniatételt
hallgatni, és ez lehetőleg gyors tétel legyen. Ettől hihetetlen
derű és munkakedv költözik belénk. Ebéd után Schubert „Nagy C-dúr”
szimfóniájának első, esetleg negyedik tételét ajánlanám, vagy valamelyik
Brandenburgi versenyt. Ettől az ember lelkivilága mélyen felkavarodik, és
csupa szeretet költözik belé. Elalvás előtt kamarazenét érdemes hallgatni,
mondjuk vonósnégyeseket, esetleg Marin-Marais
valamelyik gambaszonátáját, és az embernek nyugodt,
mély álma lesz.
De térjünk vissza az előadás eredeti címéhez! Melyik zene legyen mindenkié?
Semmi esetre sem a rossz. Dobszay László idézi
a középkori Isidorust „Kodály után;
tűnődések a zenepedagógiáról” című könyvében: „Zene nélkül az
ember durva, csiszolatlan marad, míg a zene az embert nagylelkűbbé,
udvariasabbá, vidámabbá, nyájasabbá, szeretetkapcsolatra alkalmasabbá teszi.”
De az ellenkezője is igaz: a rossz zene szétbomlasztja az ember
lelki egységét, mállasztja belső tartását, rombolja a humánum épületét.
Végső cél nem a zenész-szakma ismereteinek átadása, hanem a remekművek
szellemi hatásának beépítése a humánumba, az ember belső világába. És ha a középkori elméletíró
szavai túlságosan távolról szólnának hozzánk, álljon itt Freund Tamástól, a
kiváló magyar agykutatótól egy idézet: „Azt vallom, hogy középiskolában nem az
a fontos, hogy a diákoknak megtanítsák az egyetemi tananyagot, hanem hogy
érzelemgazdaggá, kiegyensúlyozottá, emberséges emberré neveljék őket. Ezt
a tanulás és emlékezet mechanizmusait vizsgáló agykutatóként is hangsúlyozom.
Bármilyen külső ismeretanyagot ugyanis úgy tudunk tartósan megjegyezni, ha
belső világunkból származó információkkal társítjuk azokat. Ez a
belső világ érzelmi, motivációs információtartalmakat is jelent, meg az
évezredes emberi hagyományokat, mint erkölcs, vallás. Ezekkel társulva tudnak a
külső információk olyan agyi régiókba elraktározódni, amelyekből a kreativitás
táplálkozik. Igazán kreatív emberek azok lesznek, akiknek gazdag az
érzelemviláguk. Ennek gazdagítása pedig nagyjából a középiskolás kor végéig
tart, és nagyon fontos része a művészeti nevelés. A fogékonyságot, a nyitottságot
kell megszerezni a középiskolában, aztán az egyetemen jöhet a tudomány.”
Mivel kevés az idő, és
alacsonyak az óraszámok, csak remekművekkel szabad foglalkozni. Van egy
mondás, miszerint remekművekkel viszont bármennyi időt sem sajnáljunk
eltölteni. Fontos kérdés, hogy mi a remekmű? Biztos, hogy ha egy kiváló zeneszerző
bármelyik művéhez nyúlunk, túl nagyot nem fogunk tévedni. Már csak az a
kérdés, hogyan válasszuk ki a megtanítandó darabot. Az egyik
egyszerű út az, hogy azt tanítjuk, ami az énekkönyvekben van. A másik, és ezt, művészeti tárgyról lévén
szó, fontosnak tartom, hogy azt a zenedarabot, amit én magam is
élményszerűen ismertem-tanultam meg, sokkal élményszerűbben tudom
megtanítani, átadni! Én magam is sokkal lelkesebben tudom tanítani az
„Ablakomba besütött a holdvilág” kezdetű mezőségi népdalt, amit
hajdan egy néptánc-táborban tanultam meg, mint a „Hull a szilva a fáról”-t. Különös
módon rajtam még soha senki nem kérte számon, hogy miért pont Leporello áriáját tanítom a Don Giovanniból, és miért nem pl.
Ozmin g-moll áriáját. Ez azért jó, mert az ember bátran kísérletezhet, melyik
korosztálynak milyen szerzők, korok, stílusok valók, és ezeken belül is
melyik az a remekmű, amit habzsolnak a diákok is. Lehetőleg legyen
ritmikus, kis ambitusú, rövid énekes szemelvény, amit
a zongorakíséret feldíszít.
Kezdő tanár koromban
legfőbb fejtörést az okozta, mit tanítsak a 3-4. osztályosok
kóruspróbáján. A kétszólamú reneszánsz kivágatok unalmasak nekik, az egy-két
oldalas, túl egyszerű népdalfeldolgozások pedig nekem nem jelentettek
semmiféle esztétikai élményt. Egészen megváltozott a helyzet, amikor kezdett
feltárulni előttem az európai történelem egyszólamú virágzó zenekultúrája,
a gregorián ének világa. Miért hálás dolog gregorián repertoárt tanítani? Mert
egyszólamú, tehát nem kell a szólamokkal külön-külön bíbelődni; – többszólamú
darabok énekeltetéséről különben is az a véleményem, akkor kell elkezdeni,
amikor az adott osztály, kórus erre megérett. – Csakhamar egységes
kórushangzást eredményez; és mert olyan zenei magaskultúra, amiben a gyermek
kiválóan tud együtt működni a felnőttel. Most már csak a „hol”
kérdésére kellett választ adni, és itt jelenik meg az Énekes Iskola fogalma. Az
Énekes Iskola elnevezés ma Magyarországon olyan oktatási formát jelent, ahol a
gyermek a) havi rendszerességgel énekel istentiszteleten (lehetőleg egy és
ugyanazon) templomban; b) a zenei foglalkozásain nem gyerekeknek írt zenéket és
nem alkalmazott szövegeket énekel, hanem remekműveket az európai zenetörténet
különböző korszakaiból; c) jár egyéni, vagy kiscsoportos hangképzésre. Nézzünk
néhány példát. Alsó tagozatban a következő gregorián énekeket tanítjuk:
díszes moll Salve Regina, Missa
mundi tételei magyarul, különböző típusdallamok,
pl.: Ízleljétek és lássátok, Az Úr az én fényem, Szent lakóhelyén az Isten,
néhány önálló darab: Ave spes
nostra, Humili prece, Regina caeli. Egy-egy
könnyebb, vagy közepesen nehéz Alleluja-refrén. Népének: Az Úristent
magasztalom, Ó, jöjj, ó, jöjj, Üdvözítő, Krisztus feltámada,
Az éjszakának sötétsége oszlik, A fényes nap immár
elnyugodott. Középkor: Dániel-játék konduktuszai, Dicsőség-fényesség
(kétszólamú ikerének), Veni Pater
divine Spiritus alsó szólama,
Laudemus Virginem kánon, Santa Maria strella do Dia Bölcs Alfonz kantigáiból. Reneszánsz: 42. genfi zsoltár, Hogyha tetszik, daloljál, vagy bármelyik könnyebb madrigál
felső szólama zongorakísérettel. Barokk: Csordul a könnyem, Hímes rétek, Esterházy:
Harmonia Caelestis egy-egy
tétele, Purcell: Hova futnék, szerelem kínja. Klasszika:
Egy tűzről pattant lányka (Papageno F-dúr áriája), Figaro cavatinája, Haydn: Erdő mélyén esti csendben,
romantika: könnyebb Schubert-dalok stb.
Engedjék meg, hogy e helyen egy rövid
kitérőt tegyek és a Dániel-játék zenei világát röviden elemezzem. E játék
valóban remekmű, a) mert kiváló a dramatikus felépítettsége; több szinten
is értelmezhető: akár meseként, a jó is és a gonoszok is elnyerik méltó
jutalmukat, akár politikai darabként, hiszen egy bizonyos olvasatban
rendszerváltásról szól. b) mert rendkívül színes zenei világa van. Amit a
középkorban az egyszólamúsággal el lehetett érni, az mind benne van. A
különböző szövegekhez kiváló érzékkel választották meg az azt legjobban
kifejező modális hangnemet. Egy helyen, amikor a Király teljesen elbizonytalanodik,
hogy higgyen-e Dánielnek, vagy sem, lokriszi
hangsorban énekel. c) A ritmikus, könnyen
megjegyezhető, feltehetően népzenei eredetű konduktuszok
jól ellenpontozzák a többnyire gregorián stílusban megírt szólókat.
Meggyőződésem, hogy ezt a darabot egy komoly felkészültséggel
rendelkező, zeneszerzőnek is kiváló klerikus írta valamikor a 13.
században.
Fontos kérdés, hogy megértessük a diákkal, mi az énekóra célja. Én azt
szoktam mondani, hogy nincsen célja. A zene nem praktikus ismereteket ad. Hanem
örömöt. Ünnepet csempészik a hétköznapokba. Iskolánkban a minap zenei
projektnapot szerveztünk. Ötszázötven diák egész délelőtt különböző
zenei foglalkozásokon vett részt, írtak dalszövegeket, zenéltek konyhai
eszközökön, még két, Örkény egypercesből készült improvizatív „minioperát”
is láthattunk. És a nap végén közös dobolást rendeztünk, az ötszázötven diák
üres műanyag palackokkal ütött egy osztinátót,
ehhez jött kolompon egy ellenszólam, majd egy fergeteges konga-szóló.
Ezek után két könnyű kánont adtunk elő, mind az ötszázötvenen, három
szólamban.
Nem az a cél, hogy zeneértő közönséget neveljünk, nem az a cél, hogy
lexikális zenetörténeti tudása legyen a felnövő gyermeknek, hanem hogy
megszokja azt, hogy az iskolai évek alatt sokszor és sokat énekelt, vagyis
váljon az élete részévé. Márpedig egy iskolában sok énekes alkalmat lehet
teremteni, különösen egy egyházi iskolában. És a legkézenfekvőbb énekes
alkalom még csak nem is a mise, hanem az énekes zsolozsma.
Ha a zenetanulásnak funkciója van, azonnal motivációt kap a diák, hiszen
a templomban látni fogják a szülei, és bizonyára ő akar lenni a legjobb.
Fontos hinnünk abban, hogy a gyermek gyermekkorában sem ostoba, csak bizonyos
jelentéstartalmakat egyszerűen, világos szavakkal kell megfogalmaznunk
számukra. A nyolcadik kerületi Budapesti Énekes Iskolában az a rend, hogy az
első osztály először Krisztus Király vasárnapján énekel először
misén, a hatodik kerületi Teréz-templomban: a sok s-l-s-m gyerekdal közé
becsempésztem a Missa Mundi
„Uram irgalmazz” dallamát: az osztály reakciója meglepő volt: nem azt
mondták, hogy „ez unalmas”, hanem hogy: „ez szép, ezt még egyszer”. Kedvencük
egyébiránt a „Christus vincit” refréndallama. Miért?
Mert egzotikus hangzású, titokzatos jelentésű szavakat énekel; számára a
Christus vincit, Christus regnat,
Christus imperat szavaknak pontosan annyi jelentése
van, mint az „Apa-cuka-funda-luka” kiszámolónak,
vagyis semmi, és ezért tekinti játéknak. Mert szó-lá-szó-mi hangkészletű,
vagyis az ő zenei világába illeszkedik; mert ritmikus; és mert sokszor
ismétlődik. Tehát a kisgyerek zenei ízlése tökéletes (érintetlen)
állapotban van. Erre kell alapozni zenepedagógiánkat.
Még egy fontos gondolat: El
kell érni, hogy legyen élménye mindenkinek arról, hogy ő énekel. Ez a legegyszerűbb
módja annak, hogy a diák bevonódjék a zenei tevékenységbe. És ha lehet,
kísérjünk zongorával, akár egy leegyszerűsített, de nem primitív
kíséretet. Nem szabad a remekműveket
úgy kezelni, mintha azokat megszólaltatni csak a kiváltságos művészeknek
lenne szabad! Miért ne adhatnánk elő mi magunk egy-egy jelenetet a
Varázsfuvolából? Miért ne énekelhetné el egy-egy tehetségesebb 7-es, 10-es diák
Paminát, vagy az osztály miért ne harsoghatná Leporello áriáját? Mi kell az anyag sikeres átadásához? Mi
magunk is legyünk egy kicsit előadóművészek. Tudjunk aránylag jól
zongorázni, és énekeljünk szépen. Nem rossz, ha az énektanár egyszer-egyszer
maga is művészi szinten ad elő. Hiszen ezzel ő maga is
fejlődik, és „kondiban” marad. Erre is kiváló hely a templom, a liturgia.
Kodály 100 éves terve: 2000-re minden magyar gyerek tudja a zenei
írás-olvasást. Kicsit más valósult meg: sokkal többen énekelnek és táncolnak,
mint ahányan kottát olvasnak. De énekelnek és táncolnak. Mit kell csinálni az
énekórán? Benne van az elnevezésben: énekelni. Mit? Hogyan? sokkal
fontosabb a mit, mint a hogyan. Sokszor elmondom énekórán, hogy gimnázium után
soha senki nem fogja őket énekre tanítani hátralévő életében, tehát
ezek az utolsó pillanatok. És azt is, hogyha majd éjjel kettőkor felsír a
kicsi gyereke, mivel fogja csitítgatni? A tv-rádióból folyó éppen aktuális
rémséggel, vagy a „Fordulj kedves lovam”-mal, vagy a Salve Reginával?
*Kocsis Csaba 
énektanár-karvezető, egyházzenész, a Gödöllői Premontrei Szent
Norbert Gimnázium és Egyházzenei Szakközépiskola ének-zene és egyházzene továbbá a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem
Egyházzene Tanszék (Himnológia, Liturgikus szolgálat)
tanára.