SZékely György

 

SALZBURG ÉS MOZART: ÍGY MÉG SOHA!*

 

Hol van a téli táj, az élő zene egy briliáns osztrák városkában, amely Mozarttól lett világhíressé és büszkén viseli is hagyományait? Helyette pandémia, online kultúra. És mégis… Az év első hónapjában ünnepli a világ Mozart születésnapját. Ezt a nevezetes ünnepet fogja közre immár több mint ötven éve a Salzburgi Mozart Hét. A művészeti igazgató, Rolando Villazón azonban nem hagyta, hogy a pandémia miatt elmaradjon a Mozart-ünnep, bár a harmadik, jelentősen rövidített műsortervet kellett kidolgoznia munkatársaival. Online, streamelt programsorozat üres nézőtérrel, de mégis Salzburgból: hirdetve az optimizmust, hogy a kultúra nem hagyja magát, sőt, átsegít a nehéz időszakokon, s legközelebb már élőben és személyesen is élvezhetjük a „muzsika valódi hangját”. Amikor jelen írás szerzője megírta ezzel a címmel a legendás salzburgi fesztivál történetét, nem sejthettük, hogy nemsokára lezárnak a határok és az internet, valamint a hangzó-képi-írott kultúra lesz fő szellemi táplálékunk és vigaszunk ebben a vészterhes időszakban. A szokatlan körülmények között megtartott tíz koncert megtekinthető a „fidelio” osztrák-svájci klasszikus zenei portálon (www.myfidelio.at), illetve a Mezzo és a Medici televízió programjába is bekerültek. 

 

Folytatás:

http://www.gramofon.hu/index.php/archivum/salzburg-es-mozart-igy-meg-soha

 

 

 

*Eredeti közlés: Gramofon.hu, 2021. 02. 04. Hírek és programok