Kíváncsiak vagyunk még egymásra?

Gondolatok a XVI. Friss Antal Gordonkaverseny kapcsán

2020 őszén hosszas hezitálás után döntés született: megrendezik a XVI. Országos Friss Antal Gordonkaversenyt. A vírushelyzetre való tekintettel online formában. A területi válogatókra beadott felvételek alapján értesítették a nevező iskolákat, hogy mely növendékük milyen pontszámmal jutott tovább az országos döntőre. Semmilyen fórumon nem hozták nyilvánosságra, hogy hányan indultak a versenyen, melyik zeneiskolának a növendékei, ki a tanáruk, ki a zongorakísérőjük, milyen műsort választottak, kik a zsűri tagjai, akik a döntést meghozták – amit egy hagyományos műsorfüzet kivétel nélkül tartalmazni szokott….

A továbbjutott versenyzőknek szigorúan megszabták, hogy milyen formátumban, milyen kísérő levéllel, adatvédelmi nyilatkozattal, milyen határidővel (február 28) adják fel vágatlan formában elkészített felvételeiket. Arról, hogy ezeket a felvételeket milyen összeállítású zsűri, milyen határidővel fogja elbírálni, senki semmilyen előzetes értesítést nem kapott. Március 16-án a nevező iskola e-mail formájában kapott értesítést az általa nevezett növendék elért eredményéről, amit továbbított annak tanára részére.

Mi is történt tehát?

A növendékek, zongorakísérők, felkészítő tanárok beletették munkájukat egy-egy produkcióba, amit aztán elnyelt egy fekete zsák, mindennemű visszhang és nyilvánosság nélkül. Valakiknek az életrajzában jól fog mutatni egy pár év múlva, hogy megnyerték, második-harmadik díjat kaptak a Friss Antal Gordonkaversenyen. Vajon kik ők? Nem tudhatjuk? Nem érdemes tudnunk?

Erről szólna a verseny? Nem hiszem.

A három évenként megrendezett, hagyományosan nagyon magas színvonalú Országos Friss Antal Gordonkaverseny a zeneiskolás csellisták legrangosabb, nagy múltra visszatekintő versenye.

Óriási lehetőség a tapasztalat- és véleménycserére, a kitekintésre, a kollégák, a hangszer újabb irodalmának és a következő csellista generációnak a megismerésére.

Úgy gondolom, igen, erről kellene, hogy szóljon. Különben miről?

És ezt online formában is biztosítani lehetett volna. Ahogy a jelenlegi helyzetben a koncerteket, úgy a verseny produkcióit is lehetett volna egy bizonyos időpontban, „élőben” közvetíteni mondjuk Szolnokról. Mindenki otthon, a saját képernyője előtt ülve végig tudta volna nézni a versenyt, akár pluszként élvezve annak előnyeit, hogy nem kell saját elkövetkezendő produkciója miatt izgulnia, hiszen az már rögzítve van. Utána ünnepélyes eredményhirdetés realtime-ban, vagy felvételről…

De ha így nem, legalább a produkciókat feltenni a netre… Legalább a díjazott produkciókat...

Legalább a díjazottak listáját nyilvánosságra hozni... Talán mégse ez a „fülbegyónásos” módszer a legjobb… Olyan megoldhatatlan ez manapság? Hiszen mindenki hozzájárult mindenhez…

Remélem, három év múlva lesz verseny, és nem online kell majd megrendezni. De ennek a mostani „verseny”-nek a tanulságairól nagyon érdemes volna elgondolkozni. Becsüljük még egymás munkáját? Segítjük az értékteremtést? És a megteremtett érték nyilvánosságra hozatalát?

Kollégák elbeszéléséből tudom, hogy hasonló sorsra jutott a tavalyi év folyamán a szintén nagy múltra visszatekintő, rangos Országos Kodály Zoltán Szolfézs- és Népdaléneklési Verseny. Megrendezték a területi válogatókat, majd közbeszólt a vírushelyzet, és az Országos Versenyre már nem került sor. Azt már az örök homály fedi, hogy a területi válogatón nyújtott teljesítménye alapján ki jutott volna tovább erre az igen magas színvonalú versenyre, amin részt vehetni már önmagában is rangot jelent. Nem házi bajnokságról van szó, aki itt jól szerepelt, egy egész - igaz, kicsi ország - régióinak a legjobbjai között van. Ha nem veszünk róluk tudomást,

azzal a kicsi ország csak még kisebb lesz, szellemi értelemben legalábbis biztosan.

Pedig mennyi érték rejlik még mindig benne!

Jó, hogy a megszerzett tudás legalább az övék marad.

Kíváncsiak vagyunk még egymásra?

Budapest, 2021. március

Bántai Erzsébet,

a budapesti Szabolcsi Bence Zeneiskola csellótanára