85 írás Szőnyi Erzsébet emlékére[1]
Betekintés a kiadványba ide kattintva!
I.
A magát „Kodály
katonájának” valló, a Kodály-koncepció nemzetközi megismertetésében hosszú
évtizedeken át oroszlánrészt vállaló Szőnyi Erzsébet zeneszerzőként
és a Zeneakadémia tanáraként is elismerésre méltó életművet hozott létre.
Nem vonta ki magát a zenei közélet néha hálátlan feladatai alól sem – példát
mutatva szakmai-emberi érdeklődésének folyamatosságával is. Éppen ezért,
ideális módja a tiszteletadásnak az olyasfajta modell-rekonstrukció, amelyben a
személyes tapasztalatok is közrejátszanak; egybecsengésük által
felerősödnek a személyiségnek olyan kontúrjai, amelyek a tárgyszerű
adatokból kirajzolódó portrén is jellegzetesek.
Szőnyi
Erzsébet (1924. április 24 – 2019. december 28) munkássága mozzanatainak
felidézésével egyszersmind betekintést is kapunk csaknem egy évszázad
kulturális életébe, ami a többé-kevésbé kortársaknak egyszersmind - Michael Frayn bohózatának címét kölcsönvéve – afféle „mégegyszer hátulról” élmény. Nem az esemény-mozgató Óz
„csalása” lepleződik le, hanem az eredményekhez vezető munka megannyi
részlete villan fel.
A
„HANGRÓL HANGRA – az ifjúsági kóruséneklésért” program részeként megjelent
könyv a Magyar Kodály Társaság és a Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei
Együttesek Szövetsége – KÓTA közös kiadványa. Szerkesztője az e feladatra
mindenkinél alkalmasabb dr. Márkusné Natter-Nád
Klára, akinek szakmai élete megannyi szállal kötődött Szőnyi
Erzsébethez. A tapasztalt szerkesztő mutatkozik meg az Előszóban,
amikor „szempontjai” feltárásával szinte első értő recenzióját adja
az összeállításnak. Tudatosodik az olvasóban az emlékkönyvnek az a több
szempontú haszna, amelyből kétségkívül mindenki profitálhat – miközben
zenei életünk közelmúltjának jelentős mozzanatai elevenednek meg, avagy
épp személyes élmények beavatottja lesz.
Szőnyi
Erzsébet és Márkusné Natter-Nád Klára
(Forrás:
Szőnyi Erzsébet emlékére c. könyv)
Emlék-kötet
szerkesztésénél többféle szempont is számításba jöhet; a „csak a szépre
emlékezők” idealizáló vallomásai néha már-már megkérdőjelezik a
közöltek hitelességét, a kritikusan szemlélők realista megjegyzései
viszont néha bántóan hatnak (épp a környezettel alkotott kontraszt
élességéből adódóan). Az új kiadvány nagy erénye, hogy a mindenkori
közhasznúan lényeges mozzanatok kiemelésével hallgatólagosan háttérbe szorít
olyan igaz/valódi adalékokat, amelyek e gondolatmenet szempontjából valóban
perifériás jelentőségűek. Az MMA elnökének, Vashegyi Györgynek a
Köszöntője és a szerkesztő Előszava után kapott helyet a
tartalomjegyzék, amely – az apró átfedések ellenére – informatívan tájékoztat:
Életképek, A Tanárnő, A zeneszerző és az
előadók, Az operaszerző, A zenei közélet, Kitekintés, a zene
Nagyasszonya, Szőnyi Erzsébet ünnepei. Függelékként Kovács Mária
összeállítása tájékoztat a kötet szerzőiről, majd a (z apróbb
pontatlanságoktól nem mentes) Névmutatót megelőzően Szőnyi
Erzsébet díjairól és kitüntetéseiről, valamint a különböző nevekkel
szereplő Zeneműkiadónál megjelent kiadványairól kapunk áttekintést.
Az
olvasnivaló egy része újraközlés (néha részletként felidézett) interjúké,
beszámolóké, köszöntéseké, feltüntetve az első megjelenés helyét-idejét.
Ehhez járulnak az újonnan készült írások, amelyek tematikailag-tartalmilag
(sőt, stilárisan is) meglehetősen színesítik az összképet. Ezúttal
megint csak megtapasztalhatjuk az ismétlésnek (mint a tudás anyjának) a
hasznát; egyszeri olvasásra könnyű átsiklani informatív megjegyzéseken, ám
több visszaemlékezésnek köszönhetően kiemelkednek a konkrét
szövegösszefüggésből, és érdemi jelentést/jelentőséget kapnak.
Furcsa
megtapasztalni, hogy pályatársak-kollégák milyen változatos skáláját járják be
a „fogalmazásnak”, hogy ne mondjam: stílusnak. A publikációban gyakorlottak
között is elkülöníthetőek azok, amelyekben „olajozottan” gördülnek a
mondatok, s ahol a rutin azzal a jótékony hatással jár, hogy frappánsabb/lényegretörőbb megfogalmazásokat eredményez.
Ahol a
szubjektivitás kiemelt polgárjogot kap, szokás szerint háttérbe szorulnak a
helyesírás hivatalos szabályai. A tisztelet formális jeleként a nagybetűk
aligha róhatók fel hibául – annál inkább a gondolatjelek következetlen-hibás
használata, csacska szóismétlések (anyanyelvi szövegekben is fordításokban
egyaránt). Aligha sértette volna a szerzők érzékenységét, ha a lektor
Köteles György minimális stiláris javításokkal szebbített volna – az eredeti
mondandó frappánsabb kifejezése érdekében (ebben Bónis Ferenc állította fel a
megdönthetetlen igényességi-minőségi rekordot!). Talán még a nyomtatott szövegek
újraközlésénél sem lett volna haszontalan az effajta finomítás (a hibákhoz való
konzekvens ragaszkodás nem más, mint a hitelesség vadhajtása).
Az
Előszóban méltán mondott köszönetet a szerkesztő Dobó Nándornak,
akivel – mint írja – negyedszázada dolgoznak együtt a „szép könyvek”
megvalósításáért. Kivitelezését tekintve minden elismerést megérdemel a
kiadvány; a gazdag képanyag élvezhető minőségű, Szőnyi
Erzsébet közzétett levelei, levélrészleteinek facsimiléi kivétel nélkül olvashatóak.
És itt ismét érdemes külön felhívni a figyelmet a vizuális dokumentálás
jelentőségére. Utóbb pótolhatatlanok a helyszíni felvételek (hivatalos
fotósok vagy lelkes amatőrök pillanat-megörökítései); ugyanakkor rossz
belegondolni, hogy a digitális technika – minden áldása mellett – kiszorította
a papíralapú közlésmódot. Mit tudhatnánk régi korok megannyi nagyságáról, ha
nem marad fenn (akárcsak alkalomszerűen, a történelem viharait túlélve)
naplójuk, levelezésük. Tény, hogy az alkotások, elkészültüket
követően függetlenek az alkotótól, ám arra is szép számmal találunk
érveket, hogy nem felesleges – kiváltképp az interpretátort
igénybevevő műfajokban – a szerző személyiségének ismerete.
A
Szőnyi Erzsébet emlékére készült könyv tanulságokban gazdag valamennyi
olvasója számára.
Fittler Katalin
II.
Szőnyi
Erzsébet emlékére címmel – halálának 1 éves fordulójára – jelent meg: Márkusné Natter-Nád Klára szerkesztésében egy külsejében is igen szép
könyv, melyet már kézbe venni is gyönyörűség. Mielőtt lapozgatnánk
benne, máris átmelegíti szívünket a zene Nagyasszonyának a címlapon látható
fényképe, tekintetében, jellegzetes mosolyában, a szeretet meleg ragyogása.
Szőnyi Erzsébet 96 éves korában, 2019 december
28-án távozott a minden élők útján.
Az
impozáns kötet Szerkesztő asszonya, mint tanítvány, munkatárs, barát,
hiteles tanúja Szőnyi Erzsébet életének, pályájának. Így
érlelődhetett meg benne az a gondolat a Professzor asszony halála után, hogy
sürgősen, amíg friss az emlékezet, egy olyan kötetet kell összeállítani,
amely hű képet fest az 5 világrészen ismert zseniális tanárról,
zeneszerzőről, Kodály szellemének tanítási módszerének legjelesebb
képviselőjéről. A legrövidebb időn belül sikerült – szeretettel
és szaktudással – a már jelentős súllyal bíró volt tanítványokat,
pedagógusokat, kórus dirigenseket, hazai és külföldi szakembereket, barátokat
emlékezésre, vallomásra bírni.
Az
óriási feszített munka 2020 végére befejeződött. A 85 emlékező írás
(7 fejezetre osztva) kiváló segítőtársak, Dobó Nándor a könyv
tervezője, tördelőszerkesztője és Köteles György tanácsadó
lektor, korrektor közreműködésével jelent meg.
Az
írásokból megismerhetjük a könyv főszereplőjének származását,
családját, tanulmányait kisgyermek korától, majd nagyhírű hazai és
külföldi professzorait és azok hatását. Hogyan találkozott a kitűnő
zongorista diáklány a népdallal, Kodály és Bartók zenéjével, mekkora élményt
jelentettek számára Bárdos Lajos népzene órái az Akadémián. Megtudjuk azt is,
hogy milyen különlegesen kezdődött Kodály Zoltánnal a töretlen, 27 évig
tartó szakmai és emberi kapcsolata. Képet kapunk a Kodály-módszerről,
amelynek megvalósítása az iskolai tantermekben, az iskolai kórusok életében
kiváltotta a nagyvilág csodálatát, de olvashatunk az aranykorszak hanyatlásának problémáiról is. Az emlékezésekben
felsorakoznak a Tanárnő különböző nyelveken megjelent pedagógiai
munkái, kompozíciói a legváltozatosabb műfajokban, illetve ezek néhány
mondatos jellemzése vagy részletesebb elemzése. A lelkes beszámolókból mindig
érezzük a művek betanításának örömét, nyilvános megszólalásuk hangulatát,
sikerét, népszerűségét. Sokszor az lehet az érzésünk, mintha egy krónikás
lexikont olvasgatnánk. Még arra is fény derül, milyen volt Kodály Zoltán
hitének gyakorlása első felesége halála után vagy az, hogy Emma asszony
milyen szeretettel és szaktudással kísérte a fiatal Szőnyi Erzsébet
zeneszerzői munkásságát.
Kodály
katonája – ahogy magát nevezte – nemcsak pedagógiai munkás-
ságával, zenei
alkotásaival, imponáló műveltségével, nyelvtudásával tette ismertté nevét
hazájában és külhoni országokban, hanem szerteágazó, folyamatosan ápolt emberi
kapcsolataival is. Azt is elárulják a kötet lapjai, hogy a szeretet aurájának
koszorújában élt, így gyakorolta küldetését a magyar művelődés
érdekében és a közéletben. Méltósággal, felelősséggel viselte rangos
tisztségeit – gondolok itt elsősorban a Magyar Kodály Társaság vezetésében
betöltött szerepére. Hálás szívvel, természetes szerénységgel tudta fogadni
kitüntetéseit, eseményszámba menő ünnepléseit.
A
zongora tanszakon szolfézs gyakorlati tanítás tárgyban e sorok írójának is
szeretett tanára volt Szőnyi Erzsébet. Kapcsolatunk haláláig töretlen
maradt, Kodály szellemében közös célért dolgoztunk, sőt vallásunk
különbözősége ellenére közösen gondolkoztunk az evangéliumról is.
Tanárnőm, mint homo christianus is példa maradt
számomra, mert ő tudta, sőt megélte Pál apostol szavait: „nem
beszédben áll az Isten országa, hanem erőben” (Károlyi fordítás).
Ez a 368
színes fotókkal teletűzdelt oldal a Magyar Kodály Társaság Hírei egykori
Főszerkesztő asszonyának Márkusné Natter-Nád
Klárának elismerést érdemlő tette. A könyv egy olyan válságos korban
jelent meg, amikor nemcsak a láthatatlan vírus tartja félelemben az
emberiséget, hanem az emberiség gonoszsága is ostromolja az erkölcsöt, a
természetbe épített isteni rendet. Ahogy nő a sötétség körülöttünk, úgy
nő e könyv eszmei értéke is. Szőnyi Erzsébet életműve
erőforrás, útmutatás, etalon lehet mindazok számára, akik hisznek
Magyarország sajátos kultúrájának megőrzésében, építésében.
Kertész Lajos