Püski Budapest, 2021

 

1979 augusztus 13-án Zürichben hunyt el Martzy Johanna hegedűművésznő, 55 évesen. A Frankfurter Allgemeine Zeitung így adta hírül: “A koncertteremben nem lehet őt többet hallani, de még mindig fülünkben cseng puha, bársonyos, összetéveszthetetlenül egyedi hegedűhangja.

Nyolc éves korában, 1932-ben Hubay Jenő jelölte ki az útját a világhírnév felé, és ő ezt be is váltotta tehetsége, és művészi igényessége által. A Magyar Zeneakadémia hallgatójaként 1937–43 között számos díjat nyert el, és Willem Mengelberg kiválasztotta patronáltjává. A háború átírta a terveit, és 1944-ben elhagyta Magyarországot. 1947-ben a Genfi Nemzetközi Zenei Versenyen a nők között első díjat nyert. Ezután gyorsan ívelt felfelé karrierje, és meghódította a világ színpadjait. Bejárta egész Európát, majd 1957-től Amerikában turnézott északon és délen, majd eljutott Afrika és Ausztrália legjelentősebb koncerttermeibe is. A világ nagykarmestereivel, és zenekaraival lépett föl. Nőként elsőként vette lemezre Bach szólóhegedűre írt műveit. Fricsay Ferenccel lemezre vett Dvorak hegedűversenye még ma is a mű egyik legautentikusabb felvételének számít. Mint kamaramuzsikus is, ragyogó pályát futott be, a holland Jean Antonietti zongoraművésszel való 15 éves együttműködése idején. 1966-tól Hajdú István, új zongorista partnerével alkottak duót, akivel 1969-ben, Budapesten koncertet adtak a Zeneakadémián. Betegsége miatt a ‘70-években visszavonult a színpadtól, és 55 évesen érte a halál. 

Számos lemeze, hangfelvétele maradt meg, Távol-Keleten, Amerikában és Nyugat-Európában sorra jelennek meg még ma is lemezei, albumai nagy népszerűségnek örvendenek a zeneszeretők körében.

E könyvnek az a célja, hogy fénysugárként világítsa meg Johanna művészetét, és ne engedje elmerülni a feledés homályába.

 

Kelemen Barnabás hegedűművész ajánlása

2021-ben el sem tudjuk képzelni a késő 1930-as, 40-es évek nyomasztó világát Budapesten. Ekkor vált a kislány Martzy Johannából érett zenész, egy kimagaslóan zseniális hegedűművész.

Hallgatva játékát - hála a fennmaradt megannyi stílusú szenzációs felvételének - átérezni azt a kimondatlan és ki is mondott hozzáadott értéket, mely megszerzése ezekben a nehéz háborús években egy egyértelműen jelentős többlet súllyal bírt, vagyis, hogy ez az érték elvehetetlen volt.

Minden hangja mögött egyszerre érezni a feltétlen alázatot, a minden értelemben vett letisztult és őszinte hozzáállást, valamint a szenvedély és a tűz egymás mellé állását. És az elmondhatatlanul komoly és elhivatott, a szó legnemesebb értelmében vett munkát. A ‘tiszta’ játék Martzy esetében sokkal többet jelent a tiszta intonáció vagy a letisztult játékmódnál. Megkísérlem, hogy nem hallottam hegedülésénél éteribb tisztaságú mégis nagyon egyéni és személyes hegedűhangot.

Különös, hogy mi lehetett az ok, hogy bár bejárta a világ nagy koncerttermeit, a leghíresebb karmesterekkel is játszott, felvételeiért kisebb harcokat vívnak a hanglemez gyűjtők, s mégis pl. Glenn Gould Amerika egyik legméltatlanabbul elfeledett hegedűművészének mondta. Azt gondoljuk manapság, hogy ‘régen’ elég volt egy nagy versenyt nyerni (Genf -194?) vagy egy nagy karmesterrel játszani (Mengelberg, Ormándy(?), Solti…) vagy egy sikeres debut koncertet adni (London 194?) s lábaink előtt hevert a világ. Nos Martzy Johanna esetében szerencsére talán ez a könyv segíthet kicsit helyre billenteni a feledésbe merülést és elérni sok zeneszerető embernél, zenésznél és hegedűsnél, hogy meghallgassák csodálatos játékát!

 

 

Martzy_Belív_1. fejezet (pdf)

 

 

 

 

A szerzőről:

 

Bemutatkozom, Ligetiné Beke Ágnes  hegedűművész vagyok. 1954-ben, Budapesten születtem, egy polgári család második gyermekeként. Szüleimtől mindent megkaptam, amit csak gyermekeként. Szüleimtől mindent megkaptam, amit csak lehetett, többek között a művészetek szeretetét. Édesanyám magas fokon zongorázott, Édesapám hegedült, apai nagymamám zongorázott, hegedült és cimbalmozott. Nővérem orvos lett, aki gyógyítja az embereket. Szüleim első lemeze a Beethoven-hegedűverseny volt, ezt is és a többi klasszikus muzsikát is rengeteget hallgattuk. Azon kívül az operarepertoárt ismertem meg általuk, amely szinte belém ivódott a kezdeti években. Talán nem véletlen, hogy 1980-tól a budapesti Operaház tagja lettem, és 38 csodálatos élményekkel teli évet töltöttem a színházban. 1982-től 2019-ig a Budapesti Vonósok kamarazenekar tagjaként, az operai munka mellett, a kamarazenekarban is rengeteg felejthetetlen produkcióban vehettem részt, amire csak köszönettel gondolhatok. Férjemnek és mindkét részről szüleinknek óriási hálával tartozom, amiért két gyönyörű gyermekünk nevelésében annyi segítséget nyújtottak.

A Bartók Béla Zenei Szakközépiskola, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Tanárképző tagozatának elvégzése után a Liszt Ferenc Zeneakadémián a Beethoven-hegedűversenyt játszottam a diploma koncertemen, 1979. június 12-én. Rengeteg kiváló tanáromat felsorolni sem tudom most, mert nem rólam szól a könyv, de amit tudok, általuk kaptam, amiért hála és köszönet jár!

A Tanárképző Főiskolán Földes Imre tanár úr felejthetetlen zenetörténeti óráin hallottam először Martzy Johanna játékát. A tanár úr minden félévben több órányi zenei anyagból vizsgáztatott, amely anyagokat megkaptuk a félév elején magnetofonszalagon, és otthon készülhettünk belőlük. A vizsgán bárhol bekapcsolhatta a Tanár úr a magnót, és jó esetben mi rögtön rávágtuk a választ, hogy milyen művet hallunk. A Bach hegedű szólószonátákat Martzy Johannával tanultuk, ez az 1974-es évre esett. Megkérdeztem Földes tanár úrtól néhány éve, hogy miért éppen Martzy Johanna előadásában tanította ezeket a darabokat, mire azt válaszolta, hogy az ő felvételeit ajánlották neki a hegedű tanárok, mint a legmértéktartóbb és legjobb klasszikus előadást, mely minden korban megállja a helyét.

Később egyik operai kollégám mesélt nekem Martzy Johannáról, akivel 1969-ben játszott Budapesten egy Brahms-koncertet a Filharmóniai Társaság tagjaként, és nagyon megragadott a lelkesedése. Amikor 1998-ban japán turnén vettem részt a Filharmóniai Társaság zenekarával, Tokióban lévő szállodánk szomszédságában emelkedett a Tower Rekord áruháza, amely éjfélig minden nap nyitva volt: 7 emelet, tele CD-lemezekkel. Emlékszem, hogy esténként az előadások után még beszaladtunk „csemegézni” és délutánonként is, ha belefért az időnkbe. Öt napot töltöttünk Tokióban. A legfelső emeleten tartották a régi felvételeket. Nos, itt vettem meg életem első Martzy Johanna CD-lemezeit. A hat Bachot, a C. Franck és Ravel szonáta lemezét, azon kívül a Brahms és a Mendelssohn koncertet, a két Beethoven Románccal. Semmit sem értettem meg a lemezborítók szövegéből, mert japánul íródtak. Annyira lenyűgözött és rabul ejtett Martzy Johanna hegedülése, hogy szereztem egy lejátszót, és rengeteget hallgattam útközben. Úgy éreztem, hogy rátaláltam arra az érzékeny, sokszínű hangra – játékának minden más jó tulajdonsága mellett – amely számomra az ideális hang. Ettől kezdve kezdtem gyűjteni mindenhol jártamban-keltemben a felvételeit. A legjobban talán elsőre a C. Franck szonáta varázsolt el. Ezt a szonátát a szerző nászajándékul írta Ysa˙e-nak, egészen különleges hangulatú darab lett. A művet sokszor nem tudják igazán átéléssel játszani, és így meglehetősen egyhangú, unalmas színezetet kap, s ez főleg az első tételre érvényes. Az első tétel Johanna előadásában olyan boldog nyugalmat áraszt, mint aki érzi, hogy megtalálta a társát egy életre, és most boldog öröm tölti el. A második tételben sistergő szenvedélyek csapnak fel a zenéből, hiszen a szerelemhez ez is hozzátartozik. A harmadik tétel Recitativo-Fantasia-ban a lágy puha hangvétel váltakozik egy rendkívül töltött, szenvedélyes résszel, amelyet fantasztikusan éreztet Johanna játéka. A negyedik tétel a boldog feloldás pillanatairól szól. Szerintem nagyon kevesen tudják így eljátszani ezt a művet, mint Johanna.

Martzy Johanna karrierjének ideje igazán körülbelül 20 évig tartott, a genfi verseny megnyerésétől 1967-ig. Ezután is koncertezett, de kevesebbet, és a betegsége után egyre fogyatkozó életereje miatt lassan visszavonult. Gurán Endre tanítványa mesélte, hogy Johanna önként választotta a kivonulást a világ nagy színpadairól, mert úgy érezte, ha egyszer lemondja, majd újra lemondja a koncertet betegség miatt, akkor előbb-utóbb lehetetlen helyzet alakul ki, hiszen nem számíthatnak rá. Ezért csak kisebb, alkalmi fellépéseket vállalt. 1976-ban játszott utoljára nyilvános koncerten trió felállásban.

Szeretném, ha rehabilitálná őt a zenei közvélemény, és itthon is kaphatóak lennének életmű albumai és egyéb felvételei, amelyek tőlünk nyugatra vagy a Távol-Keleten mindenhol elérhetőek.

E könyv megírására azért vállalkoztam – még soha nem fogtam hozzá ilyesféle feladathoz –, mert megdöbbentem, hogy ez a nagyszerű magyar hegedűművész saját hazájában mennyire ismeretlen és még az idősebb korosztály tagjai közül is többen csak a nevét hallották. A fiatalabb korosztálynak szeretném felhívni a figyelmét a művészetére, s hála a technika vívmányainak, ma már az interneten szinte minden felvétel meghallgatható Martzy Johanna életművéből. El kell mondanom, hogy szinte semmit sem tudtam az életéről, csupán két személyes tanítványával beszéltem róla, a lányával, Szabinával pár alkalommal, és egy unokahúgával, Metzger Ilonával. Ők ismerték, szerették és meséltek róla, de nem annyit, amely egy könyv megírásához szükséges. Ezzel is sokat segítettek, amiért nagyon hálás vagyok.

Régi kritikákból, újságcikkekből és az ő leveleiből megpróbáltam mégis felidézni őt és a művészetét, mert arra gondoltam, hogy ez is több, mint a semmi. Ha egy kis fénysugárként rávilágíthat művészetére ez a könyv, és megérint pár embert, akkor volt értelme a munkámnak.