„SEMMIT KÜLÖNÖSET NEM TETTEM, CSAK
A DOLGOMAT, CSENDBEN”[1]
BRIEBER
JÁNOS SZAKSZERVEZETI MÚLTJÁRÓL ÉS A NEHEZEN
SZERVEZHETŐ TÁNCOSOKRÓL
Brieber János
Ötvennyolc
esztendeje tagja a szakszervezetnek, hiszen 16 évesen lépett be a szervezetbe.
Az alelnöki posztot megszakítások nélkül, három évtizeden keresztül töltötte
be, tavaly óta pedig ő a Magyar Zeneművészek
és Táncművészek Szakszervezetének az elnöke. Brieber
János volt az, aki kezdeményezte, hogy ne csak a balettművészekre,
hanem a néptáncosokra is vonatkozzon a korkedvezményes nyugdíj, de emellett
számos fontos ügyben harcolt az elnökséggel vállvetve. A táncművész,
balettmester, koreográfus, aki ma – professor
emeritusként – is szakszervezeti titkár a Magyar
Táncművészeti Egyetemen, sőt szeretne a hallgatókból alakítani egy
alapszervezetet. A művésszel erről a közel hat évtizedről, az
MZTSZ új elnökségéről, valamint arról is beszélgettünk, hogy mi mindent
szeretne még megvalósítani.
- Hogyan
ismerkedett meg a szakszervezettel?
- Akkor
történt, amikor bekerültem a Magyar Állami Népi Együttesbe[2].
A „Ki Mit Tud?” -ot
megnyertük az együttesemmel, s a csapatból kettőnket Rábai Miklós
kiválasztott és felvett a társulatába. 16 éves voltam ekkor. Beléptem a Magyar
Állami Népi Együttesbe szeptember 2-án, 3-án pedig már a szakszervezet tagja
lettem. Abban az időben ez ugyanis szinte kötelező volt, az
együttesből mindenki más is a szervezethez tartozott. Akkor még a
Művészeti Dolgozók Országos Szakszervezete (MŰDOSZ) altagozata voltunk mi, táncosok is. Aztán rövid idő
elteltével a kollégáim megválasztottak szakszervezeti titkárnak.
- Ezt
minek köszönhette? Miért Önre esett a választásuk?
- Elég
kritikus voltam, és többször felszólaltam a különböző gondok miatt,
amelyeket mi csak ‘kapca-problémáknak’ hívtunk. Onnan származott az elnevezés,
hogy abban az időben mi még kapcát kaptunk az együttestől, s azt
tekertük a csizmába. Ha az ellátásunkban, a pénz terén problémák voltak,
felszólaltam, erősködtem, nem hagytam annyiban a dolgokat. Ezért is
választottak meg a többiek. Később én készítettem el a legjobb SZMSZ-t.
Amikor ugyanis a vezetés összeállította a saját verzióját, abban csak az
szerepelt, hogy a dolgozó mi mindenre köteles, arról pedig egyetlen szó sem
esett, hogy a munkáltatónak cserébe ezért mit kell teljesítenie. Ezt pedig nem
hagyhattam, így beleírtam néhány részt arról, hogy mire köteles a munkáltató,
milyen körülményeket kell biztosítania. Például az is szerepelt benne, hogy 20
év után védettséget kapjanak a táncosok, vagy hogy
milyen ruhákat kell a munkáltatónak adnia a számukra. Az ÁNÉ-ban
27 éve töltöttem, és sajnos, a távozásom után már olyan új SZMSZ született, ami
nem volt olyan kedvező, mint amit én elértem…De
ekkor már nem sokat tudtam tenni.
- Viszont
a szakszervezet vezetőségében nagyon sok mindent elért, többek között az
Ön javaslatára kerültek bele a korengedményes nyugdíjra jogosultak körébe a
néptáncosok is.
- Mint
titkár, mindig küldött voltam a szakszervezeti kongresszusokon, s ezeken a
találkozókon rendszeresen felszólaltam. S aztán amikor a nyolcvanas évek végén
dr. Gyimesi Lászlót választották meg az MZTSZ főtitkárának, ő
javaslatot tett arra, hogy kikkel szeretne együtt dolgozni: az egyik alelnöknek
Varsányi Annit, a másiknak engem javasolt, az elnök pedig Sólyom-Nagy
Sándor lett. Meg is választott minket a küldöttgyűlés. A mi négyesünk
1989-től 2019-ig, változatlan felállásban működött. Visszatérve a
korengedményes nyugdíjra, még korábban, a nyolcvanas évek közepén volt az a
nagy kongresszus, amelyen javaslatot tettem, hogy ne csak a balettosok kapjanak
szakmai nyugdíjat, hanem a néptáncosok is. A kongresszus elfogadta a
kezdeményezést, a vezetés rábólintott, küzdött is ezért nagyon sokat, így végül
sikerrel jártunk. Sőt, később még az énekesek, zenészek is tágították
a kört, egészen addig, amíg az egészet meg nem szüntették…
- Az
MZTSZ-ben a zenészek, zenepedagógusok vannak
többségben. Mindig nyitottak voltak a táncosok problémáira is?
- Valóban
a miénk a legkisebb csoport, de mindig nagyon odafigyeltek és figyelnek a
táncosokkal kapcsolatos ügyekre. Az összes javaslatomat aprólékosan
megtárgyalta az elnökség. A mi területen azért elég sok gond akadt az évek
során, s az összessel foglalkoztunk, nem is keveset. Így van ez mind a mai
napig. Olyannyira, hogy most az EJI-ben,
azaz az Előadóművészi Jogvédő Irodában még bővült is a
létszámunk. Eddig egymagam képviseltem a táncszakmát,
most a jogvédő bizottság még két művésszel bővült, az egyik az
Operaházból érkezett, a másik pedig egy modern táncos. Hiszen természetesen a
táncosok is kapják a jogdíjakat a felvételeik után. Emlékszem egyébként az az
EJI születésére, a szervezet az MZTSZ-ből
nőtt ki, mi alapítottuk. Az alapötlet természetesen Gyimesi Lászlótól
származott… Nagyon sok hasznos támogatást oszt, például így tudtak
elmenni a fiatalok próbatáncra, s ha ennek nem is az egész összegét, de
legalább egy részét támogatásként megkapták a szervezettől. Sajnos most
számos fontos ügyre kisebb összeg jut, mint korábban, az EJI által szétosztható
büdzsé ugyanis jelentősen csökkent, a befolyó jogdíjak egy részét át
kellett engednünk más szervezetnek…
Brieber János
- Tavaly
változott az elnökség összeállítása, s Önt választották elnöknek. Hamar
beletanult a poszt adminisztrációs teendőibe?
- Nem
és soha nem is fogok, ezek a dolgok állnak tőlem a legtávolabb. Nagyon
szívesen megyek mindenhová tárgyalni, képviselem a különféle ügyeket, az
adminisztrációs részt azonban a nálam hozzáértőbbekre bízom. Szerencsére
dr. Gyimesi Lászlóra – aki, mint mindig – rengeteget dolgozik, számíthatok, ahogy
az elnökség többi tagjára is. De azt is látom, hogy én már nem tudom kitalálni
az új, a XXI. századi MZTSZ-t. Persze, nem kell a
szervezetünket alapjaiban megváltoztatni, hiszen rengeteget tettünk, léptünk
előre az elmúlt évtizedek alatt, olyan eredményeket értünk el, amelyek azt
mutatják, ez egy jól működő szervezet. Jöhetnek persze újítások,
amelyeket a kor megkövetel. De majd érkeznek a fiatalok, akik még jobbá fogják
tenni a szakszervezetet.
Derűs
pillanat a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete (MZTS)
egy múltbeli Küldöttértekezletén: Brieber János
alelnök (jelenlegi elnök), Sólyom Nagy Sándor (1941–2020) örökös elnök és dr.
Gyimesi László főtitkár (jelenlegi alelnök)
(Fotó:
Mezey Béla)
- Most,
hogy alelnökből elnök lett, mennyiben változott a szerepköre?
- Átalakult
a vezetés, hiszen most dr. Gyimesi László az alelnök, az ügyvezető titkár
dr. Dorogi Ákos, a titkárságvezető Fekete Krisztina, s még három elnökségi
tag vesz részt a munkában: Jakabné Muity Mária,
Ludvig István és Szirmai László. Havonta elnökségi ülést tartunk, ahol
megbeszéljük az aktuális ügyeket, s azt, hogy mikor milyen határidővel
kell dolgoznunk. S míg korábban Sólyom-Nagy Sándor –
aki most már örökös tiszteletbeli elnökünk – volt mindig a levezető elnöke
a küldöttgyűléseknek, ez a feladat rám szállt. Szerencsére van jártasságom
e téren, hiszen korábban többször előfordult, hogy ebben a szerepben
helyettesítettem Sándort. Érdekes tapasztalatot jelentett a zoomon keresztül
megszervezett küldöttgyűlés, s persze mi is online tartjuk a havi
megbeszéléseinket. Az EJI-ben ugyancsak akadnak
mindig újdonságok. Ott például rendszeresen szembesülünk azzal a gonddal, hogy
jelentkeznek művészek, akik elfeledkeztek arról, hogy regisztrálni kell, s
így hiába lennének jogosultak jogdíjra… Arról, hogy mikortól,
mekkora részét kapják meg mégis ezeknek az összegeknek, nekünk kell döntenünk.
A fiatal művészeket is igyekszünk mindig tájékoztatni erről a
lehetőségről, és a szakszervezeti vezetők is hallják eleget a
küldöttgyűléseken: figyelmeztessenek mindenkit, hogy regisztrálni kell!
Nem kereshetünk meg ugyanis egyesével mindenkit, óriási munka az EJI számára
maga a jogdíjak felosztása és az ellenőrzés is…
- Ma
is szakszervezeti titkár a Táncművészeti Egyetemen. Mit mond a fiatal
táncosoknak, miért érdemes belépni a szakszervezetbe?
- Én
nem beszélek rá soha senkit. Ez ugyanis mindenkinek a saját döntése kell, hogy
legyen. Rossz volna, ha ma is muszájból lépnének be a tagok, mint ahogy nekem
kellett 16 évesen. Azon azonban már évek óta ügyeskedem, hogy az egyetemi
hallgatóknak is legyen egy külön alapszervezetük. Egyelőre nem jön össze.
De persze nem adom fel. A táncosok nehezen szervezhetők, és nem igazán gondolnak
a jövőre. Talán azért is, mert rövid pálya a miénk, 20-25 évig
táncolhatunk. Én próbálom a saját példámon keresztül is megmutatni, miért
fontos, hogy valaki a szakszervezet tagja legyen. A leglényegesebb persze a
tanulás, mert nem táncból áll a világ… De az szintén fontos, hogy
tartozzanak egy olyan szervezethez, amely tud segíteni, ha szükség van rá.
Ezért döntöttem úgy, hogyha majd ismét visszatér az élet a normális
kerékvágásba, és mehetünk a Táncművészeti Egyetemen a saját színháztermünkbe,
akkor egy olyan gyűlést szeretnék összehívni, amelyet kiterjesztek
mindenkire, a közismereti tanárokra is, ugyanis közöttük nincsenek
szakszervezeti tagok. Szeretném nekik is felajánlani a belépés
lehetőségét, hiszen sokan nem is tudnak arról, az MTE-n
belül létezik egy szakszervezet, amelynek bizony ők is a tagjai lehetnek.
A szakszervezet temérdek területen nyújt támogatást, de az egyik legfontosabb
az, hogy lehet a szervezetre, erre a közösségre számítani, ha szükség van rá.
Erre kiváló példa a mostani helyzet, a pandémia is. A
művészek közül rengetegen veszítették el a megélhetésüket az egyik napról
a másikra, köztük sok táncos is. Temérdek segélykérés futott be hozzánk, mind a
szakszervezethez, mind az EJI-hez. Mindkét szervezet
az elsők között lépett, támogatta ezeket a kilátástalan helyzetbe került
embereket. Tragikus kérvények érkeztek, még olvasni is elkeserítő volt a
leveleket. A mértéknek csak a lehetőségeink szabtak határt, ennek ellenére
mindenkinek próbáltunk segíteni. Sajnos úgy látom, most ismét ilyen helyzet áll
majd elő… Lesz dolga mindkét szervezetünknek.
- Említette,
hogy össze akar hívni egy gyűlést. Ezek szerint bejár ma is a
Táncművészeti Egyetemre?
- Professor
emeritus vagyok, bár erre az évre nem vállaltam tanítást. Van azonban az egyetemen
egy alapítvány is, amelyet három évtizeddel ezelőtt Jakabné Zórándi Máriával hívtunk életre. Rábai Miklósról neveztük
el, célja a néptáncművészet támogatása, s ennek a szervezetnek az elnöke
vagyok. Most éppen az egyik oktatónknak adunk támogatást, egy nemzetközi kinetográfus kongresszust szervez jövőre, s a
tanácskozásnak Magyarország ad otthon. De rengeteg hasonló üggyel is
foglalkozunk.
- Milyen
kérések érkeztek Önhöz szakszervezeti vezetőként?
- A
legutóbbi hónapokban nagyon sokan keresték meg szakszervezetünket, legtöbben a
szabadfoglalkozású zenészek. Rengeteg muzsikust ismerek, s most a pandémia időszakában rengetegen engem hívtak, hívnak,
hogy segítsek. Persze ez egy rendkívüli helyzet, de korábban, amikor normál
menetben folyt az élet, a művészeknek például lakásfelújításhoz vagy
hangszervásárláshoz adtunk kamatmentes kölcsönt. Sokaknak könnyítettük meg
ezzel az életét. Mindig sokat tudtunk segíteni, és ez nagyszerű dolog.
Brieber János
- Ha
visszanéz erre a sok évtizedre, amit a szakszervezet vezetőségében
töltött, mint emelne ki?
- Ez
a legnehezebb kérdés, mert annyi minden történt az eltelt esztendők alatt.
Akadt számos kezdeményezés, amit az elnökségünk indított útjára. Például az
idősebb művészek elismerésére létrehozott, szakszervezeti díj sem
csupán egy ember ötlete, ezt az elnökség csiszolta, finomította a
megvalósulásáig. Jó és szép ez a közös munka. S nagyon jó segíteni. Ahogy az
is, amit mindig hangsúlyozunk, hogy hozzánk valóban fordulhatnak a tagjaink, valami
megoldást úgyis találunk. Hát, ahogy kitört a pandémia,
sokkal sűrűbben csörgött is a telefonom… Összegezve úgy vélem, semmi
különöset nem tettem, csak a dolgomat, csendben.
- Az
újraválasztások - hiszen ötévente a küldöttgyűlésen újra és újra alelnöknek,
most pedig elnöknek választotta a tagság - azt jelzi, hogy jól tette, teszi a
dolgát.
- Az
jelenti a nehézséget most is, hogy bár a művészet nagyon fontos, azért nem
ez az terület, amelynek megmentésén az állam vírushelyzet esetén elsőként
gondolkodik… Ezért újra és újra a tárgyalóasztalhoz kell ülni, még jó, hogy dr.
Gyimesi László személyében van egy kiváló diplomatánk. Amit ő véghez vitt a szakszervezetben az elmúlt évtizedekben, az
példátlan. Én csak igyekeztem és igyekszem az elnökség munkájában a tudásom
szerint részt venni… Szóval, teszem a dolgom, amíg lehet.
Réfi
Zsuzsanna
NÉVJEGY:
Brieber János (Sopron, 1946. szeptembere 15.) táncos, koreográfus, professor
emeritus. Az Állami Balett Intézetben folytatott sikeres tanulmányai után 1962–1987
között a Magyar Állami Népi Együttes tagja lett. A karfeladatok mellett számos
epizód- és szólószerepet táncolt
című programokban,
valamint Létai: Az értől az óceánig című kompozíciójában.
Együttesi pályafutása után a Magyar Táncművészeti Főiskola
néptánctanára, később tanszékvezetője lett.
Elismerései:
Szocialista
Kultúráért díj (1974, 1987)
Nívódíj
(1981)
MÁNE
együttesért díj (1986)
Magyar
Köztársasági Arany Érdemkereszt (2001)
Harangozó
Gyula-díj (2005)
MÁNE
örökös tag (2007)
Lőrinc
György-díj (2012)
Magyar
Érdemrend tisztikeresztje (polgári tagozat, 2015)
Táncművészek
Szövetsége Táncoktatásért Díj (2016)
BRIEBER JÁNOS KOREOGRÁFIÁIBÓL:
100 Tagú Cigányzenekar Ünnepi
Koncertje 2018 - Néptánc-bemutató ... 1.
(2:37)
100 Tagú Cigányzenekar Ünnepi Koncertje 2018
- Néptánc-bemutató ... 2. (2:41)
100 Tagú Cigányzenekar Ünnepi Koncertje 2018
- Néptánc-bemutató ... 3. (2:30)
100 Tagú Cigányzenekar Ünnepi Koncertje 2018
- Néptánc-bemutató ... 4. (1:18)
100 Tagú Cigányzenekar Ünnepi Koncertje -
2018 - Néptánc-bemutató ... 5. (4:23)
Közreműködnek a Magyar Táncművészeti Egyetem végzős növendékei.
Koreográfia: Brieber János, professor emeritus
Magyar Táncművészeti Egyetem, Néptánc Tanszék
Stanislaw Wyspianski:
Menyegző - 1991. (1:26:32)
R.S.9.
Stúdiószínház
Koreográfia:
Brieber János
Rendező - Lábán
Katalin és Dobay Dezső
Witold Gombrowicz: Esküvő - 1994. (2:16:49)
R.S.9.
Stúdiószínház
Koreográfia:
Brieber János
Rendezte: Dobay Dezső
Esterházy
Péter: Daisy - 1995. (1:15:07)
R.S.9.
Stúdiószínház
Koreográfia:
Brieber János
Rendező: Dobay Dezső