“Célom, hogy minél több embernek segítsek”

Szabóné Würth Boglárka diplomákról, pótlékokról és hatvanperces órákról

Szabóné Würth Boglárka

Mindig a fejlődést választja, azt az utat, amelyen tanulni lehet, s úgy véli, boldogabb az élete, hogy nemcsak pedagógusként, muzsikusként, hanem szakszervezeti vezetőként is dolgozhat, hiszen ezáltal segíthet kollégáinak, és tehet minden zenepedagógus munkakörülményeinek javításáért. Szabóné Würth Boglárka fagott- és furulyatanárral, az MZTSZ Országos Zenepedagógus Tagozatának budapesti titkárhelyettesével, küldöttségi taggal szakszervezeti múltjáról, közalkalmazotti reprezentatívitásról, kötelező óraszámokról és az órák hosszáról is beszélgettünk.

- Mikor és miért lett szakszervezeti tag?

- Egy éve tanítottam a Hubay Jenő Zeneiskolában, amikor 2005-ben, akkori szakszervezeti titkárunk egyik beszámolóját meghallgatva úgy döntöttem, csatlakozom, mert láttam, hogy valóban képviseli a pedagóguskollégák érdekeit, és számomra biztonságérzetet nyújtott a tagság. Titkárunk odafigyelt minden emberre, rendszeresen érdeklődött hogylétük felől, és nem csak szakszervezeti ügyekben állt rendelkezésünkre. Azt éreztem, hogy én is szeretnék részt venni egy olyan szervezet munkájában, ahol közös céljainkért dolgozhatunk, segíthetjük egymást. Már akkor megtanultam, hogy néha nem is arra van szükség, hogy vezetőséggel folytassunk végeláthatatlan egyeztetéseket, hanem hogy figyeljünk egymásra, és közösen keressük a gondok megoldását. Három évvel később lettem ennek a XV. kerületi csoportnak a gazdasági vezetője, majd újabb három esztendő múlva a titkára. Az értekezletek, és a tisztségviselői továbbképzések során merült fel az az ötlet, hogy az MZTSZ Országos Zenepedagógus Tagozata elnökének, Jakabné Muity Máriának budapesti titkárhelyetteseként segíthetnék az operatív tennivalókban, és így választottak meg erre a posztra 2019-ben, néhány hónappal a kislányom születését követően. Azóta vagyok küldöttségi tag is, nagy megtiszteltetés, hogy engem választottak. Marikával korábban a rendszeresen szervezett tisztségviselői továbbképzéseken találkoztam, így ismerkedtünk meg. A tagozat elnökeként ő nagyon komolyan veszi a titkárokkal való kapcsolattartást. Most pedig a szakszervezeti irodában vele szemben foglalhatok helyet, mentorál és minden kérdésben számíthatok rá, rengeteget tanulok. Örömmel vállaltam az MZTSZ felkérését, s egyre nagyobb lelkesedéssel dolgozom, ahogy látom, mi mindenben tudunk eredményt elérni. Emellett természetesen fagott- és furulyatanárként is dolgozom, részmunkaidőben.

Szabóné Würth Boglára tanítványai körében

- Hogyan kezdődött a pedagógusi munkája?

- Már másodéves tanárképzősként tanítottam egy vidéki iskolában, ezt követően, harmadévesen kezdtem dolgozni a Hubay Jenő Zeneiskolában, s azóta is ennek a tantestületnek vagyok tagja. Sok kiváló növendékünk akad, most is készülünk egyik tanítványommal az országos fagottversenyre, egy másikkal a tavaszi országos furulyaversenyre, közben pedig a háromévente rendezett, saját rendezvénysorozatunkra, a Hubay Fesztiválra is fel kell készítenem szinte a teljes tanszakot. Három zeneművészeti diplomát szereztem, első egy fagott-tanári és kamaraművészi a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemről, a másodikat a Szegedi Tudományegyetemen furulyaművészként vehettem át, majd a Pécsi Tudományegyetemen fagottból a master diplomát is megkaptam. Éppen egy negyediken dolgozom, a BME-n közoktatás-vezetői szakra járok, ez pedig azért is lényeges, mert így azonos tudásra tehetek szert, mint azok az intézményvezetők, akikkel szakszervezeti vezetőként leülök tárgyalni. Naprakész tudást kapunk, legutóbb például Hajnal Gabriella a Klebelsberg Központ elnöke, Pölöskei Gáborné helyettes államtitkár (ITM) és dr. Madarász Hedvig főosztályvezető (EMMI) is vendégelőadónk volt. Nagyon hasznos a szakszervezeti munkát tekintve, bár kicsit sűrű ez az esztendő, hiszen közben a pedagógusminősítésre is össze kell állítanom az anyagomat…

- Úgy látom, szívügyévé vált a szakszervezet.

- Célom, hogy minél több embernek tudjak segíteni rövid- és hosszútávon egyaránt. Az elmúlt 16 évben, mióta a szakszervezethez tartozom, azt tapasztaltam, nem feltétlenül a nagy horderejű ügyek viszik előre a dolgokat, hanem sokszor inkább a sok apró siker, melyek folyamatos javuláshoz vezetnek. A helyi csoporttal rengeteget dolgoztunk azért, hogy a munkakörülmények rendben legyenek, nagyon sok telephelyünk van, s temérdek apró egyeztetésre van ezért szükség nem csak a saját intézményünk vezetőivel, hanem a többi iskola vezetőségével is. Mióta tankerület lettünk, még jobban megszaporodtak a feladatok. Egyébként örvendetes hír, hogy az Észak-Pesti tankerületben reprezentatívak tudtunk lenni, de sajnos mi vagyunk az egyetlen reprezentatív szakszervezet, ennek köszönhetően a jövőben is eredményesen tárgyalhatunk, azonban szövetséges szakszervezetek nélkül, magányosan harcolva a tankerület összes pedagógusáért. Sokszor olyan dolgokban tudtunk segíteni a kollégáknak, amikor a törvényi változást az intézmények késve reagálták le, ebből gyakran származott hátrányuk. Példaként említeném a legutóbbi ilyen esetet amikor az alapfokú művészeti iskoláknál változott a pótlékok rendszere, s a munkaközösség vezetők eddig középértéken hét százalékos pótlékja helyett tanszakvezetői pótlékot kaphattak azok, akik megfeleltek ennek a kategóriának, ami 10 és 30 százalék közötti összeg, ráadásul a Klebelsberg Központ középértéken tervezte be a költségvetésébe. Ezzel kapcsolatban rengeteget segítettünk, nemcsak a tagoknak, hanem intézményvezetőknek is, akik szintén megkerestek minket. Annyi jelzés érkezett, hogy végül kértem egy állásfoglalást az EMMI egyik főosztályvezetőjétől, melyet országszerte megkaptak tisztségviselőink és így a kollégák könnyebben megkapták visszamenőleg is a magasabb pótlék összegét.

- S vannak a fiatal kollégák közül, akik szívesen csatlakoznak a szakszervezethez?

- Ha nem is mind fiatalok, de egy-egy beszámoló után 2-3 új taggal rendszeresen bővül a tagságunk, de sajnos közben sokan mennek nyugdíjba is, hiszen még mindig az idősebb korosztály tagjai azok, akik fontosnak tartják, hogy a szakszervezethez tartozzanak. Azt azonban elmondhatom, hogy az Észak-Pesti Tankerületi Központban, a nyugdíjazások ellenére is meg tudtuk őrizni a létszámot. Az embereket ugyanis érdekli, hogy milyen körülmények között dolgoznak, s e téren számíthatnak a szakszervezet segítségére. A kollégákkal való kapcsolattartásban mindig nagyon őszintén beszélek mindenről, és soha nem nagyítom fel szervezetünk szerepét, azt viszont mindig kiemelem, hogy mi mindenben vagyunk nélkülözhetetlenek. A szakszervezeti munka sajátossága, hogy különböző szinteken dolgozunk, hiszen országos ügyekben is folytatunk egyeztetéseket, a törvényalkotás folyamatára is némi rálátással bírunk, véleményezési jogkörrel rendelkezünk. Azokban az ügyekben szinte mindig sikereket tudunk elérni, amelyek nem kerülnek az államnak pénzbe… De persze középszinten és lokális ügyekben ugyancsak igyekszünk segíteni. Ha a helyi csoportok élén aktív titkárok állnak, jelentős eredményeket lehet elérni. Sokat segített a munkámban, hogy tavaly a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) továbbképzést hirdetett szakszervezeti tisztségviselők számára, aminek két ciklusát elvégeztem. Igazán szemléletformáló volt, minden résztvevőt megerősített abban, hogy mennyire fontos az alulról történő építkezés. Azért volt érdekes a továbbképzés, mert a tagsággal kellett problémákat megvitatni, kutatómunkát végezni például a saját szervezetünk múltjáról. Ennek során tudtam meg, hogy a szervezetünk, amelynek elődje az Országos Magyar Zeneszövetség, már 1901 óta létezik… Kinyílt ez által is a világ, én pedig szeretek tanulni, hasznosan tölteni az időt.

Szabóné Würth Boglárka

- S mindemellett mennyire jut idő a hangszeres játékra?

- A pandémia miatt mindez visszaszorult, pedig korábban rendszeresen koncerteztem, olyan zenekarokkal léptem színpadra, mint a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara, az Óbudai Danubia Zenekar, a Pannon Filharmonikusok, a Gödöllői Szimfonikus Zenekar, vagy a szakszervezetünkhöz erősen kötődő Duna Szimfonikusok. Tanári munkámban is inspirált, hogy temérdek művésszel találkoztam, játszhattam együtt. Véleményem szerint minél nagyobb kitekintése van az embernek a világra, annál jobban tudja a többi feladatát, a tanítást vagy a szakszervezeti munkát végezni.

- Említette a pandémiát. A járvány alatt mennyiben változott meg a kollégákkal való kapcsolattartás?

- Kommunikációban nem akadt hiány, négyszer -ötször annyi megkeresés érkezett a tagoktól, mint korábban, annyi problémával szembesültek a járvány miatt. Nagyon sokan nem rendelkeztek megfelelő eszközökkel a digitális oktatásra való átálláshoz, rengeteg egyeztetési munka akadt az intézményvezetőkkel, a tankerület-vezetőkkel, például arról, hogy hogyan történjen a munkaidő meghatározása ebben a furcsa helyzetben, kinek mikor kell bemennie az intézménybe, mikor kötelezhető rá, és hogy hogyan lehet otthon maradni száz százalékos táppénzen, ha valaki munkavégzéséhez kapcsolódóan betegedett meg, arról nem is beszélve, hogy sok aktív zenész tagunk van, aki félállásban tanít, és ebben az időszakban elveszítette minden koncertjét, így megélhetési gondokon is segítünk kellett. Nagyon megterhelő időszak volt számomra lelkileg is ez az időszak, jó, hogy már ismét bejárhatunk dolgozni!

- S mostanában milyen ügyek foglalkoztatják a zenepedagógusokat?

- A legnagyobb probléma a bér. A gond az, hogy vetítési alapként nem a mindenkori minimálbért veszik alapul, emiatt a pedagógusbérek egyre kevesebbet érnek, olyannyira, hogy a bértábla egy része már nem is használható, mert a garantált bérminimumra kell azt kiegészíteni… Egy másik, a zenepedagógusokat régóta érintő probléma a délutáni oktatás kérdése, hogy elengedjék a gyereket a tanóráinkra, illetve legyen olyan terem, ahol emberi körülmények között lehet dolgozni. Ehhez kapcsolódik az mozgóóraszám problémája. A köznevelési törvény a 22-26 órát ír elő kötelezőnek, de a mi célunk, hogy fix óraszámot érjünk el, s ez 23-nál ne legyen több. Erről folyamatosan tárgyalásokat folytatunk, a legtöbb tankerületben nincs is ezzel gond, de vannak kirívó esetek, ahol nagyon túlterheltek a kollégák. Akad egy másik jelentős probléma, ami a zeneiskola óraszámokat érinti. Az egyéni órákat úgy számolják, hogy míg egy közismereti tanár 45 perces órákat tart, addig a nálunk kétszer harminc, azaz hatvan perc számít egy órának. Ki lehet számolni, ha beszorozzuk a 22-26 órát a 45, illetve a 22-26 órát a 60 perccel, akkor milyen különbségekhez jutunk. Egy minimum óraszámos matematika tanár és egy maximum óraszámos zongoratanár között ez a különbség 570 percet jelent, ami kilenc és fél órányi tanítási időkülönbség! Arról nem is beszélve, hogy nálunk nincsenek tanmenetek, minden tanuló számára fel kell építeni egy tananyagot, különböző zenei anyagokból úgy, hogy eljussunk a tantervi követelményekhez, bár így az egyénre szabott oktatás teljes mértékig megvalósul! Említhetem még a pedagógus-életpályamodell árnyoldalait is. Ezek közé tartozik, hogy ha valaki több diplomát szerez, és ezek egyenrangú végzettségek, akkor a rendszer nem tekinti előrelépésnek, csak akkor, ha szakvizsgát is tesz. Fontos feladatunk a tagszervezés is, mert sok zenepedagógus nincs tisztában azzal, hogy mi mindent csinál a szakszervezet, különösen egy a miénkhez hasonló, széles területet felölelő szervezet. Idén rengeteg munkát adott a szakszervezetek közalkalmazotti körének reprezentativitás megállapítása. A reprezentativitási küszöb 10%, de ezt elérni azért nem könnyű, mert a munkáltatók folytonosan változnak, ráadásul sok munkavállaló a közalkalmazotti törvény változása miatt kikerült ebből a körből a kulturális területen. Emellett sok iskola került alapítványi vagy egyházi fenntartásba. Így ők már nem számítanak a számainkba, közben pedig köztük is szép számmal vannak tagjaink, és az országos egyeztetéseken és a jogszabály alkotási folyamatban az ő érdekeiket is képviseljük, hiszen a 2011. évi CXC törvény a nemzeti köznevelésről minden alapfokú művészeti iskolára érvényes, fenntartótól függetlenül. Mindenesetre amit tudunk, megteszünk.

- S melyek a saját céljai a következő időszakra?

- Vannak terveim jócskán! Ha a közoktatás-vezetői képzést elvégzem, lehetőségem lesz a mentor-pedagógus szakvizsgát is letenni a BME-n, és szeretném ezt minél előbb megtenni. Most, hogy elindultak a koncertek, kicsit többet szeretnék foglalkozni a fagottal, de először legyek túl a tanári minősítésen! Mindig a fejlődést szeretem választani, s ha két út áll előttem, akkor azon indulok el, amely több lehetőséggel kecsegtet. Úgy vélem, ha csak a tanári pálya mellett döntök, nem lennék olyan boldog, mint így, hogy folyton új kihívásokat támaszt az élet, mind muzsikusként, mind szakszervezeti vezetőként. Szeretném kislányomat is arra nevelni, hogy figyeljen az emberekre, legyen tevékeny, vegye észre az élet szépségeit! Van mindig hová tovább és tovább fejlődni, hiszen azáltal, ha az ember dolgozik, tesz másokért, közben önmaga is fejlődik.

Réfi Zsuzsanna