8,9 múlt-mozaik – a 89 ÉVES Láng István
életművéből
2020. február 29. 17:00
Klasszikusok tükrében 2. (4:47)
Láng István zeneszerző beszél művének
történetéről, a Három mondat a Rómeó és Júliából. A Budapesti Vonósok,
vezényel: Dobszay-Meskó Ilona
Először
tőle hallottam a mondást, miszerint „kertészt nem köszöntünk saját
virágaival”. Amiről rögtön az a családi történet jutott eszembe, hogy anyámat
fiatal lánykorában a saját kertjükből zsákmányolt rózsacsokorral
örvendeztették meg fiú-barátok – aminek a rózsákat gondozó nagypapám ugyan nem
tudott maradéktalanul örülni, de mégsem haragudott a virágtolvajokra. Hiszen
örömszerzés volt a céljuk, s végtére is, „jó helyre kerültek” a gyönyörű
virágok. Az alábbi személyes mini-hangképalbummal „saját virágaival” köszöntöm
a szerzőt – egyszersmind arról is gondoskodva, hogy „kirakatba
kerüljenek”, s kontrollált oral history
adalékokként ráirányítsák a figyelmet egy jelentős életműre.
(1)
Zeneakadémia Nagyterem, valamikor a ’80-as évek második felében. Műsoron –
talán második alkalommal – a már címével is figyelemfelkeltő mű: ШΑΓΑɅ Flies Away over his Sleeping
BИΤΕƂCΚ. Ütőskvartett, az Amadinda előadásában. Lenyűgöző. Egymásra
néztünk barátnőmmel: „te is hallod”? Pontosabban, „te is EZT hallod”?
Megválaszolt a kérdés, a gyakorlat által: mindmáig nem téveszti el hatását a
közönségre ez a mű, amikor – nagyritkán – felcsendül koncertteremben.
Szerencsére már hozzáférhető CD-felvételen is.
Akkor
még nem tudtam, később (többek között) az általam szerkesztett Ars poetica
című rádióműsorban vált közkinccsé, hogy Láng István - Weöres Sándor
szín-keresése mintájára – zeneszerzői ars poeticájának tekinti a „soha nem
hallott” hangzások keresését. Mindenesetre, a
ШΑΓΑɅ e tekintetben is telitalálat! Tényként adalék:
az Amadinda vezetője, Rácz Zoltán kérte fel
olyan mű írására a szerzőt, amelyben szerepel az a ritka hangszersor
(gong javanese), amellyel akkoriban gazdagodott az
együttes hangszerparkja. Íme, külső és belső indítékok találkozása –
és az eredmény!
(2)
Évekkel később egy beszélgetés során (amikoris felidéztem elementáris
Chagall-élményemet) magától a szerzőtől, elsőkézből
értesültem egy másik, hasonlóképp külső (ezúttal külföldi) felkérésre - ám
belső indíttatásból született - rendkívül szellemes darabjáról: Amadeus mit Igor in Osmindorf
bei Basel. A felkéréshez Mozart halálának a
közelgő centenáriuma adott apropót – ezzel a cím egy része
„megfejthető”. Ám a kortárs zene iránt
elkötelezetten érdeklődő szerző figyelmét nem kerülte el egy
másik évforduló sem, nevezetesen, hogy ugyancsak 1991-ben emlékez(het)tünk Igor Sztravinszkij
halálának 20. évfordulójára. És a Bázeli concerto ismeretében mi sem volt
számára egyszerűbb, mint olyan zenei (formai, harmóniai) összefüggéseket
találni, amelyek a tervezett építmény vázául szolgálnak. És mivel könnyed
hangvételű kompozíciót kértek, megengedte magának azt a további ötletet,
hogy Mozart Dorfmusikanten-szextettjének az
apparátusát vegye alapul.
Az
Ozmin-ária fordulatait értékeli a legszélesebb közönségréteg – a továbbiakat
főként a szakmabeli fedezi fel magának. Ismét egy elsőkézből
kapott (a szerző által rádióműsorban is felidézett) poénos történet:
a bemutató előadóit meghökkentette a mű utolsó ütemeinek, kiváltképp
a záróakkordoknak a disszonanciája – mire megkapták a felvilágosítást: az
bizony hangról-hangra Mozarttól való idézet. Mostoha sors jutott ennek a
frappáns darabnak: nem lévén belőle hangfelvétel, aligha kárhoztatható az
a kamaraegyüttes, amely nem tud róla – ráadásul nyomtatott kottája sincs…
(3)
Hollós Máténak a(z egykori) Muzsikában publikált
„Művek bontakozóban” című sorozatából lehetett értesülni egy
zongoradarab születéséről. Ismét szerepet játszik (inspiráló apropóként)
kerekszámú évforduló, és némi külső késztetés is. E sorok írója –
értesülve arról, hogy a szerző korábbi zongoradarabjai mindig szökőévekben
készültek – a következő szökőévhez közeledve, jóelőre
rendszeresen érdeklődött a még csak nem is tervezett új zongoraműről.
A gyakorta ismételt rákérdezésnek is lehetett része abban, hogy 1992-ben
elkészült a C.A.G.E
Notes. Abban az évben lett volna 80 éves John
Cage – de sajnálatosan kettős évforduló lett, mivel csaknem egy hónappal
korábban elhunyt az amerikai zeneszerző, aki életművével (darabjain
túl a zenéről való gondolataival) világméretekben hatott az alkotókra (és
főként az előadóként is aktív szerzőkre). A négy hangnév spontán
kínálja a „megzenésítést” – és a C-A-G-E fordulat csaknem valamennyi tételben
fellelhető. Azért „csak” majdnem, mert egy tétellel a Cage-i ötletet
idézi: itt ugyan nincs megadva a csend-tétel terjedelme, ám a kottaoldalt
egyetlen nagy fermata tölti ki. Egyébként épp az
ilyesfajta ötletek is közrejátszhatnak abban, hogy speciális helyet tölthessen
be a „repertoárban” a mű: rádiófelvételként elképzelhetetlen (tanácstalan
lenne a hallgató, közvetítési hibára gyanakodna a csend hallatán).
Hangversenyen jobban megél(ne), ám akkor igazán
hatásos, ha a kottaoldalak kivetítésével kerül sor a megszólaltatására. Nem
azért, hogy a zongoristát kontrollálja a publikum (melléüt-e vagy sem), hanem
akkor láthatja a(z angol) tételcímeket is, és
beavatott értője lehet a frappáns zenei ötleteknek (a Cage kalitkát,
ketrecet is jelent – e tekintetben a négy hang afféle „rács”-ként funkcionál, s
közben a kalitkán belül illetve kívül kap helyet szabadon „szárnyaló”
dallamanyag). A mű először egy szimpóziumi előadás keretében
csendült fel Mittersillben, vetítéssel – s a siker
nem maradt el. Azóta Ausztriában több helyütt, hazánkban pedig Budapesten,
Győrben és Szegeden jutott hallgatósághoz (utóbbiak a művek
előzetes feltérképezésével – ami nyilvánvalóan nem egyenrangú a vetítéses
verzióval). Felvételként a belgrádi TV őrzi, zenei verseny választható
darabjaként, több zongorista előadásában.
(4)
Előreugorva az időben, a kéziratos művek után kiadványban
szereplő daraboknak örvendhetünk: a Szegeden évenként megrendezésre
kerülő Vántus István Kortárszenei Napok
biztosította ősbemutató lehetőségével élve, évente készültek rövid
négykezes-ciklusok, amelyek az AKKORD Kiadónak köszönhetően rendkívül
praktikusan jelentek meg. Afféle „egyet fizet – kettő kap” formátumban,
ahol a szabályos kottához mintegy szólam-mellékletként társul a második példány.
(Recenziója már megjelent lapunkban – a Szerk.) Egyébként az utóbbi évtizedek
kiadói gyakorlatából következően, ugyanott jelent meg a szerző számos
szóló- és kamaraműve.
(5)
A zeneszerzők számára, akik hangszeres vagy kamarazene-tanárok is egyben,
szinte kínálkozik a kettős lehetőség: egyrészt „kipróbáltatni” a
készülő darabokat a növendékekkel, akikre műveik jövendőbeli
előadóiként is számíthatnak – másrészt az esetlegesen felmerülő
kérések teljesítésével. Mint zeneszerzőként, úgy a Zeneakadémia
kamarazene-tanáraként is Láng István érdeklődésében előterébe került
a hárfa. Jó kapcsolatot alakított ki a hárfa-tanszék egykori vezetőjével, Lubik Hédyvel, és növendékek több
generációjával. Közülük leginkább Polónyi Ágnes jeleskedett korábbi és új
Láng-művek megszólaltatásában (legutóbbi szólódarabjának, a Harpsoundsnak az
ősbemutatójára 2021. december 1-jén került sor a Fészek
Művészklubban). Egy határon túli megkeresésnek köszönhetően a
cimbalom- és cimbalmos kamaraművek száma emelkedett rohamosan. Ráadásul Ginzery Enikő azok közé az előadók közé tartozik,
akik felelősséget éreznek a felkérésükre készült, általuk bemutatott
művek további sorsa iránt. Neki köszönhetően gyakorta olvasható
külföldi koncertműsorokban is Láng István neve.
István Láng (1933): Soliloquium
(1981) (8:47)
Láng István: Soliloquium
(1981) ·
Farkas Rózsa (cimbalom)
(Wohltemperiertes Cymbal ℗
2006 HUNGAROTON RECORDS LTD.)
Monodia per clarinetto
solo in Si b (6:48)
Láng István: Monodia
for clarinet solo·
Kovács Béla (klarinét)
(1971 HUNGAROTON RECORDS LTD.)
(6)
Az új hangzások-hangszínek iránti érdeklődésből szinte önként adódik,
hogy Láng Istvánnak (véleményem szerint) a leginkább „testhezálló” előadói
apparátus a szimfonikus zenekar. Amelyre olyan nagylélegzetű kompozíciókat
lehet írni, ahol maximálisan érvényre juttathatja másik zeneszerzői
„vezéreszméjét”, a drámaiságot. Az eddig szám szerint hét szimfóniához további
zenekari (és verseny-)művek társulnak, közülük
számomra az egyik legkedvesebb a 2002–2003-ban készült Abbahagyott bekezdések, amely önmagában jól példázza a szín-érzékenységet
(pontosabban, a kifejezés szolgálatába állított, a zenei-gondolati mondanivalót
plasztikusan kiemelő, árnyalt „fogalmazást”) és a vállalt érzelmi-indulati
töltést. Mellesleg nem érdektelen, hogy a korunkban mind jelentősebbé váló
„töredék-formára” milyen korán rátalált (1971–72: Töredékek), és hogy mindmáig foglalkoztatja ez a mondanivaló által
szerveződő „szabad” forma (2016: Jelenetfüzér
vonószenekarra, 2017: Újragondolások).
Láng István
a Pécsi Balettnek dedikált fényképe (1965)
(Pécsi
Balett archívuma)
(7)
A drámaiság-gondolat „bevonzza” a színpadi műfajokat. Foglalkoztatta a
balett – Mario és a varázslóját
bemutatta az Operaház, s a műfaj iránti mély érdeklődéséről
tanúskodik az egykori Pécsi Balettel való rendszeres munka-kapcsolata is. Színpadi
művei, amelyeknek végleges szövegét mindig maga állította össze
(stilárisan nem változtatva az eredetin – csakúgy, mint amikor rövidebb vokális
kompozícióiban is dramaturgiai meggondolások szerint vett ki belőlük
részleteket), egyszersmind irodalmi ízléséről és igényességéről
tanúskodnak.
Láng
István: Mario és a varázsló-táncdráma
Fülöp Viktor, Dévényi Edith,
Sipeki Levente, Magyar Állami Operaház (1964)
Keleti
Éva fotója
(stefan 2001.blogspot.com)
Sajnálatos,
hogy megszűnt a TV Zenés Színháza, amelynek keretében kifejezetten
televíziós sugárzásra szánt egyfelvonásosai születtek – a Karinthy Frigyes
szövegére készült A nagy drámaíró (épp ez lett a
közelmúltban meghirdetett operapályázat témája!), amelyet először 1975-ben
sugárzott az MTV, vagy a Mándy Iván szövegén alapuló Álom a színházról, amely 1984 óta számos alkalommal került adásba
(ez utóbbi német adókon is, sőt, LP-hanglemez is készült belőle). E
sort folytatja az 1990-es TV-opera a Bächer Iván
szövegét alapul vevő Bekerítve,
amelynek utóéletéhez tartozik, hogy új szereposztással a BMC-ben a közönség új
generációja előtt is bemutatkozhatott. A
gyáva viszont (Sarkadi Imre szövegére) csupán a MR stúdiójától az MTA
Díszterméig jutott, koncertszerű előadásban…
Molnár
Anna
István Láng: Bekerítve | Surrounded - Anna Molnár, Piroska Molnár, UMZE Ensemble, László Tihanyi (36:03)
Olga – Molnár Anna, Ilonka néni - Piroska
Molnár, UMZE Ensemble, vezényel: Tihanyi László,
rendező: Hojsza Henriett
(Budapest Music Center, 2021. IV. 30.)
(8) A hangszín-igény kielégítéséhez új
területet kínált az elektronika. Láng István az, aki – mint sokszor felemlítette
– a második Varsói Ősz tapasztalatai alapján elsőként írt cikket hazai
elektronikus zenei stúdió létrehozásának szükségességéről. Majd, miután az
megvalósult, másoknak hagyta a lehetőséget. Sokáig úgy tűnt, egyetlen
kísérletének (amelynek realizálására Stockholmban került sor Maros Miklós segítségével)
nem lesz folytatása. Sugár Miklós elévülhetetlen érdeme, hogy újólag
felébresztette érdeklődését az időközben megsokszorozódott
lehetőségek iránt, és Horváth Istváné, aki hangmérnökként nemcsak a
realizálás munkáját vállalta, hanem – a szerzői szándékok ismeretében –
értő partnerré is vált.
Az
elektroakusztikus művek külön fejezetet foglalnak el a terjedelmes
műjegyzékben, jóllehet – miként ezt Szigeti István szokta erőteljesen
hangsúlyozni – az elektronika nem műfaj, hanem eszköz, zenei elképzelések
megvalósítása érdekében. Az eszköz-szintű felhasználást támasztja alá Láng
István műveiben, hogy kizárólag olyan feladatokat bíz a computerre,
amelyek „élőben” nem valósíthatók meg. Szalagzenéi közül afféle
közönségkedvenc a Capriccio metronomico, és aki jelen volt a 3. Kamarakantáta
szalagján elhangzó anyagból összeállított, A
kráter harangjai című kompozíció bemutatóján
Sárváron, a Sághegy kráterében, azóta is sajnálja, hogy csak a quadro-hatást nélkülöző verzióban hallhatja újra. Az
EAR együttes a Magyar Rádió elektronikus stúdiójában, annak
megszűntetéséig, olyan műhelymunkával hozta létre értékes (és a
szakma számára tanulságos) darabok sokaságát, amelyben (gyakran előadóként
is közreműködő) szerzők mellett a hazai előadóművészet
számos (rangos díjakkal kitüntetett) alakja vett részt. Az otthontalanná vált
együttes továbbra is működik, ám a felvételek nemcsak az archívum mélyére
kerültek, de – újrajátszások híján – nem kapnak lehetőséget, hogy kifejtsék
hatásukat. Szerencsések azok a darabok, amelyek helyet kaptak CD-ken,
megtalálhatják az utat az érdeklődőkhöz. Cím szerint azt a
kedvencemet említem, amelynek újrahallgatására régóta hiába vágyakozom: a
Karinthy Frigyes mondataira készült „mini elektroakusztikus hangszínjáték”, a Találkozás egy fiatalemberrel, mely először
1998. június 11-én került adásba…[1]
(+0.9)
Még mindig az elektroakusztikánál maradva, különleges „keletkezési
körülményeit” tekintve egészen egyedülálló keletkezéstörténettel rendelkező
darabot említenék: Line before Backround. A
Svédországban élő fuvolaművész, Joó Réka az indiai férjétől
kapott bansuira kért játszanivalót egykori
kamarazene-tanárától, aki a hangszerszólamhoz – hangszín-fantáziáját szabadjára
engedve - elektronikus kíséretet talált ki, amit a fuvolista Zürichben élő
testvére realizált. Komponálás és interpretálás európai háromszögben…
Amire
viszont remélhetőleg lesz lehetőség a közeljövőben, az olyan
mű, amelyet „nem érdemes” nyomtatásban megjelentetni. Ez is egykori
növendéknek készült, Kiss Gy. Lászlónak, aki – nem
válva hűtlenné a klarinéthoz és a szaxofonhoz – újabban mindinkább
elkötelezettje a tárogatónak. A Taroimpro már elkészült, példánya az előadónál, akinek
elnyerte tetszését – már csak a koncert időpontja hiányzik… A folytatás, annak megörökítése hangfelvételen, már megy
majd a maga útján. Remélhetőleg.
És
azt, aki ha hetven évesen nem hallotta meg az Öregek című versben Weöres
Sándor által idézett parancsszót (no gyere, tedd le),
remélhetőleg a 89., a 90, és a további születésnapok során sem fogja
elérni ez az üzenet. Hiszen a négykezes-sorozat tagjai 3, 4, 5 és hattételesek
– kellene még tételpárból és egyetlen tételből álló darab is,
bővítendő a kottakiadvány címlapján olvasható korhatárba (7-től
77 évesekig) tartozók négykezes-repertoárját. Persze, e sorok írója szívesen
becseréli újabb zenekari bekezdés-sorozatra.
És
utolsó bekezdésként közvetíti a muzsikustársadalom születésnapi jókívánságait:
Fittler Katalin