„Azt
mondják, hogy egy kicsi gyerek nem érthet meg ilyen magasrendű zenét, ám
nem is kell! Csak meg kell nyílnia a zene áramlásának. És amint ez a figyelem
teljessé válik azzal, hogy a testet, a mozgást, a mozdulatot bevonjuk a zene
befogadásába, hallgatásába: dinamikussá teszi a meghallgatást, nem statikussá.”
Dinamikus
ének-zene tanítás
Farnadi Tamarával Buda Sára beszélgetett
2021 decemberében
Buda
Sára Farnadi Tamara
Gondolkodtál-e már azon, mit
jelent számodra Kodály Zoltán és Kokas Klára szellemisége a munkádban?
Engem Kodály Zoltán szellemisége Kokas Klára megismerése után
ért el. E két mester művészi és tudományos találkozásában nyert értelmet
minden dolog, amit tanultam addig a zenetanulásról, a tanításról és a kodályi
teljes emberré nevelésről. Ekkor tudtam végre belemerítkezni
e két nagy zenei útba, ami a tanítás és tanulás legmagasabb céljait és
eszközeit mutathatta így meg a kutatásaim során. Számomra már ők ketten
mutatják az utat, melyen haladnom kell. Rendkívül sok ügyes és frappáns
tanítási módszert tanultam a Zeneakadémián, szerettem is őket, de sohasem
akartam, hogy a tanítványaim azt érezzék, hogy feszültségekkel teli a
zenetanulás, és a megfelelni vágyás kísérje minden megnyilvánulásukat. Így
saját utakat kerestem, hogy ne vesszen el a zene, a tanítás és a tanulás közös
öröme. Kokas Klára megmutatta ennek a rendkívüli szabadságát, amit mindig is
kerestem. A természetesség, a biztonságos közeg megteremtése és az állandó
tanári megújulás és kíváncsiság az, ami a hétköznapjaimban segít, és életet
lehel a munkámba. Másképp kezdtem rálátni a tanításra, a zenei nevelésre:
tulajdonképpen a Kokas-pedagógiába helyeztem az Ádám Jenő és munkatársai
által kidolgozott „kodályi” módszertant. A „Kokas” lett az egésznek a fészke, a
melegágya, és abba tökéletesen, puzzle-szerűen a módszertani elemek bele
tudtak épülni, miközben az egész tanításnak a szellemisége „kokasossá”,
gyermekközpontúvá, színessé, örömtelivé és szabaddá vált.
Farnadi
Tamarával Buda Sára beszélgetett 2021 decemberében
És mi motivált arra, hogy a tanításodból módszertant hozz létre?
Nem gondoltam azt, hogy ez egy
módszertan, hanem az évek alatt észrevettem, hogy én így tanítok. Egy MTA
kutatási felhívás és az ezzel járó munka tudatosította bennem azt, hogy ki is
lehet dolgozni a tapasztalataimat. Továbbá az, hogy páran ez ügyben bizalmat
adtatok nekem, és elkezdtetek felfigyelni és érdeklődni eziránt.
A legelső időkben, még a kezdetekben maga Kokas Klára munkássága
segített és támpontokat adott nekem, elkezdtem gyúrni ezeket a 45 perceket úgy,
hogy az a rendkívüli kincs, amelyet Kodály Zoltán és Ádám Jenő adott, egy
olyan közegbe kerülhessen, ahol a gyermeki, szabad önkifejezés a legfontosabb.
Így én magam is egyre inkább feloldódom a tanításban. A Kokas-módszer kézen
fogta és magába fogadta az ún. Kodály-módszert.
Hogyan formálódott benned a módszer, melyek az utadnak a főbb állomásai? Kezdheted attól is, hogy beültél a padba és a zenével kapcsolatba kerültél.
A legelső gyerekkori
tapasztalatom, hogy a szorgalom, amivel én igencsak meg vagyok áldva, az mennyit
segít mindenféle nehézséget áthidalni. Ezért a mindennapos gyakorlás
gyermekkorom óta természetes volt. Ha gyakorlok, ha kellő időt
fordítok rá, akkor tudok fejlődni és előre haladni. Ezért az egész
életemet meghatározza, hogy kíváncsi vagyok, szívesen tanulok, szívesen
gyakorlok, és szánok rá időt. Ez így volt mindkét pedagógiával
kapcsolatban is. Szántam időt a saját énekóráim kikristályosodására, és
tudtam, hogy csak a gyakorlat fogja meghozni az eredményt. Ha sokat foglalkozom
vele, egyszer csak kikristályosodik majd egy olyan tanulási-tanítási folyamat,
amiben én is, és a gyerekek is otthonosan, jól érzik magukat.
Fő állomásnak tekintem azt is, hogy amint kikerültem a Zeneakadémiáról, egy olyan iskolába kerültem, ahol hagytak engem kedvemre tanítani. Ez egy rendkívül nagy szabadságot adott. Megbíztak bennem frissen végzettként is, hogy jól csinálom. Ezért nagyon hálás vagyok a győri Bartók Iskolának, hogy megadták azt a lehetőséget, hogy saját úton járhassak. És amikor eljött a kutatási időszak, akkor helyet és időt adtak rá nekem, és bartókos gyerekekkel dolgozhattam ki az egész formát. Egy paradicsomi állapotba csöppentem frissen végzettként, így az út hosszú évek alatt elvezethetett addig, hogy megszülethessen a Dinamikus énekzene-tanulás. Amit elkezdtem, amit elhatároztam, abban végig segítettek az iskolámban. Ez egy rendkívüli jó dolog, mindenben támogattak. Gyerekek, szülők, igazgatóim és az egész iskola.
A
középpontban: Kokas Klára
Érzelmek
figyelme – személyes kapcsolat, koncertkeretben Az újdonságos koncertet Farnadi Tamara rendezte meg Győrben, ahol a Bartók
Béla Ének-zenei Általános Iskola növendékei látták vendégül a Mosoly Alapítvány
súlyos betegséget átélt gyermekeit és azok szüleit. A 2007. január 25-én
fellépő muzsikusok Nemes Zoltán, Papp Balázs és növendékei, Székely Edit, Krizner István, Szabó Judit, Fellegi Melinda, Szelcsányi Edit voltak.
(A képek
a koncertről készült filmből kerültek kiválasztásra, amelyet Keszei
László és Galambos Tamás készített.)
Kokas Klárával te hogyan találkoztál?
A tévében, egy élő
műsorban láttam, ahogyan csodálatos módon foglalkozott gyerekekkel. Aztán
egyszer hallottam, hogy indít képzést, és jelentkeztem. Ez is olyan sima út
volt hozzá, hogy egy pillanatig sem gondolkoztam rajta: egyszerűen
elmentem hozzá.
Emlékszel-e az első találkozásotokra?
Hát hogyne! Tárt karokkal,
nevetve fogadott, mintha ezer éve ismernénk egymást. Aztán elindult egy Bach-muzsika,
és én néztem a sok furcsa embert ott körülöttem, akik táncoltak, hajladoztak,
földön feküdtek… és azt gondoltam: mi ez, mi történik, mit keresek én itt? Oda
is mentem Klári nénihez, hogy én nem jövök többet. Csak nevetett, megölelt és
azt mondta, menjek csak, de úgyis visszahúz majd a szívem.
Egy fal lett bennem hirtelen, egy
„zenészfal”, elbizonytalanított a mozdulatok szabad megélése, a kitárulkozás, a
zene másfajta megélése és figyelme. Ez volt szombaton, de gondoltam, még a
vasárnapot végigcsinálom valahogyan. És vasárnap valami megfordult bennem.
Olyannyira, hogy hazamentem, és egyből megírtam a házi feladat dolgozatot,
és mindent beleírtam: a rácsodálkozásaimat, az új tapasztalataimat, érzéseimet,
felismeréseimet. Azt hiszem, kellett 24 óra, hogy átfordítson egy másfajta látásmódra.
Mit adott ez a másfajta látásmód?
Egy tágabb perspektíváját a
zenehallgatásnak, a zeneélménynek. Itt elég csak a hangokat figyelmesen
átszűrni magunkon anélkül, hogy tudatosan tudnánk valamit a zenéről.
Amikor először így átszűrődött, átfolyt rajtam a zene, az
katarzis volt, hátborzongató élmény. Nem akartam abbahagyni. Úgy éreztem, hogy még-még-még, ilyet szeretnék, még sokat. Másnap bementem
hétfőn az osztályba, már teljesen más voltam. Talán csak névéneklést játszottunk,
talán csak fölállítottam őket, és többet mozogtunk. Talán csak elkezdtem
egy dalocskával örömmel játszadozni. Nem tudom, de
megállt a levegő. Láttam a gyerekeken is, hogy kinyílik a szemük, a fülük,
én magam is elkezdtem furcsán érezni magam, mert már az első pillanattól
kezdve működött! Éreztem, hogy innentől kezdve kinyílt ez a világ. A
tanításom átváltozott hirtelen. Ráéreztem arra, amit Kokas Klára mondott. Pedig
csak első alkalom volt az osztályomban, de megláttam azt, hogy ez az egész
merre fog haladni. Így aztán ahogyan sorban folytatódtak a Kokas-továbbképzéses
hétvégék, kezdtem ráismerni magamra, mindenre bólintottam, hogy igen, ez így
van. Aztán már semmit nem kérdőjeleztem meg. Mert láttam, hogy ez így lesz
kerek.
Ahol a hangok művészei találkoznak a hangok üzenetére figyelő apró gyerekekkel 2008. május 17-én a pécsi Dominikánus Házban rendezte meg Duga Ilona és az Agape Zene-Életöröm Alapítvány azt a hangversenyt, amelyen a fiatal tehetségek, és a már elismert zenészek együtt játszottak. Barth István Bonyár Judit, Horváth Judit, Hűvösvölgyi Péter, Janzsó Ildikó, Oláh Zsófia, Solymosi Péter, Vermes Tímea játéka varázsolta el a karon ülő, totyogó gyermekeket és közelségben lévő szüleiket. (A képeket Dittrich Éva készítette)
Kokas Klára azt mondja, legyen a zene mindenkié, ugyanúgy mondja, mint Kodály. Viszont nagyon más úton jut el hozzá. Kodály a zenei írás-olvasáson keresztül gondolta, hogy eljuttatható, Kokas Klára meg úgy gondolta, nem kell tudni semmit ahhoz, hogy a hangokban az ember egy biztonságos helyet alakítson ki. És igazából Te vagy az, aki itt a Dinamikus Énekzene-tanulási modellben ezt a kettőt próbáltad meg valahogy összehozni. Elmeséled, hogy miben különbözik a dinamikus módszertan a hagyományos kodályi metodikától?
Kokas Klára is írja, hogy
mennyire fontos a zenei írás-olvasás, hallás és hangképzés. A zenei mesterségre
nevelés. Ő ezt egy rendkívül fontos tudománynak tartja. Én magam is ezt
vallom, hogy zenét tanulni márpedig minden embernek kellene. Ám, nem kell ahhoz
mélyen ismerni a zenét, hogy befogadd és magadévá tedd, és zeneszerető
ember legyél. Tehát bennem megvolt ez a kettősség, hogy a kottázásnak is
micsoda nagy élménye van, egy hangképző gyakorlat milyen öröm és
felfrissülés, egy hallásgyakorlat milyen izgalmas! Én mindvégig azt kerestem,
hogy hogyan lesz ezekből élmény a gyerekek számára? Hogy lesz ezekből
öröm? Saját kedvünkre hogyan lesz abból egy fejlődési vágy, hogyan
ültessem a gyerekekbe kíváncsiságot? A kodályi metodikának van egy ilyen hierarchikus,
kis lépésekből álló felépítése, ami nagyon szépen belesimul abba a
teljességbe, amit Kokas Klára a gyermekeknek már a kezdetektől felkínál.
Kokas Klára a teljességet különleges zenebefogadásban mutatja be. A népdalok, a
dalrepertoárunk zeneovitól kezdve jóval bővebbek: lehetnek benne régi
stílusú dalok, nagy ambitusúak is. Természetesen
tisztában vagyok vele, hogy az éneklési készség kisgyermekkorban még nem tart
ott, mégis az azokban való játék, illetve elmélyedés fontos érzelmi kapukat és
zenei érzékenységet nyit meg. A mozgásos zenebefogadás pedig azt jelenti, hogy
a legnagyobb zeneszerzők legnagyobb műveiből való részleteket
hallgatjuk spontán mozdulatainkkal kísérve már akár zeneovitól kezdve.
Kokas Klára
Kodály is azt mondja, hogy hallgassunk zenét, van irányított zenehallgatás, aminek van saját módszertana. Miben különbözik, miben más a Kokas?
Nem igazán irányítottnak, hanem
inspiráló zenehallgatásnak gondolom a Kokas Kláráét. Ez azt jelenti, hogy újra
és újra meghallgatva a zenei részletet, a segítő mondataim egyre közelebb
visznek magához a zenéhez. A figyelem egyre közelít a zenei részek felé, a
fülnek, a hallásnak egy jóval tágabb teret ad, tudat alatt. Nem engedi és nem
is tud fókuszálni először a hallásunk; nem kívánja, hogy hangszereket figyeljen
meg. Nem kívánja, hogy számolja az ütemeket, nem kívánja, hogy kihalljon egy
hangközt. Nem kíván meg a hallgatótól semmit, csak egyszerűen azt, hogy
fürödjön meg a zenében. A zene többszöri meghallgatása közben óhatatlan, hogy
egyre ismerősebbé és ismerősebbé válik, egyre inkább közelít, egyre fókuszál
a zenébe befelé: mindenki maga fedezi fel a zenét. Ha húszan hallgatjuk, akkor
húszféleképpen halljuk a zenét, nincs benne elvárás iránta. Egyszerűen
kinyílik a képzelet, elindul a testi rezgés, ami megmozdítja belül a sejteket
és mindenünket, tulajdonképpen az agy mindkét fele harmóniában, nyugalomban
van.
Mi a tanár feladata ebben a folyamatban?
Célom, segíteni abban, hogy
megtalálják a nyugalmukat ebben a helyzetben, és megismerjék azt az állapotot,
ami segít a zenebefogadáshoz. A nyugalmi állapot pedig egy nyitottságot ad,
tehát egyszerűen kinyílik a figyelem a zenére. Azt mondják, hogy egy kicsi
gyerek nem érthet meg ilyen magasrendű zenét, ám nem is kell! Csak meg
kell nyílnia a zene áramlásának. És amint ez a figyelem teljessé válik azzal,
hogy a testet, a mozgást, a mozdulatot bevonjuk a zene befogadásába,
hallgatásába: dinamikussá teszi a meghallgatást, nem statikussá. Bevonja az
összes érzékszervet: tapintást, látást, a belső képzeletet, fantáziát,
tehát egy érzékszervi zenebefogadás történik. Egy másfajta minőség
születik meg a gyermekben a zene által.
Van-e olyan tapasztalatod, amit kiemelhetnél a sok közül, ami átütően mutatja meg, hogy a kicsi gyerekek is közel tudnak kerülni a maguk módján a legnehezebben befogadható zenékhez a mozgás és a képzelet által?
Például azt mondják, hogy a
lassabb vonulatú zenék, ahol nincs annyi történés, hanem kitartott hangok sokasága
van, és annak van egy lassú folyamata, az a gyermeki léthez nem tartozik hozzá,
csak a pörgés, az ugrándozás, szaladgálás. Pedig, hányszor látjuk, hogy csak
heverésznek, nem csinálnak semmit végre. Vagyis, nekik is van egy olyan
állapotuk, amikor egy időre elalszik az a sok tűz bennük. Ebben a
helyzetben jól előkészítve lassú zenei folyamatokat, azt tapasztalom, hogy
pillanatról pillanatra átélik ezeket a hosszú folyamatokat. Emlékszem, egy
Händel-mű egyik adagiós részletében egyszerűen olyan hosszú
folyamatok voltak, hogy azt gondoltam, talán nem tudják majd végig követni a zenét.
Ám olyan szép bolyongási történetek kerekedtek ebből! Elveszés az
erdőben, útkeresés, térképrajzolás. Ez egy rendkívüli felismerés volt
nekem, mert pontosan azt mondták el, ami a zenében történik, a saját
megfogalmazásuk, érzeteik szerint. Mert nem is csodálom, hogy nem találtak ki a
zenéből, a szerző annyira hosszan csűrte és csavarta a dallamot.
De nem futottak el előle, átélték a folyamatot. Egy kisfiú azt is mondta,
hogy a zene alatt térkép nélkül maradt, és nem talált ki a sűrű erdőből.
Nekem ez azt mutatta meg, hogy ő kilencéves módján átérezte minden
pillanatát a zenei bolyongásnak. Nagyon szép történet volt. Kokas Klára ezt
hívja totális zenebefogadásnak.
Mit gondolsz, hogy hogyan tud adaptív maradni ez a Dinamikus modell? Hogyan tudja megállni a helyét a kütyük meg a felbomló személyes kapcsolatok világában, ahol az egyén egyre inkább az izoláció felé sodródik?
Egy kokasos
személyiség, akiben benne van ez az állandó megújulási vágy, tud változni és
változtatni, akkor ez egy rendkívüli, új dimenziót ad a tanításba. Ám, erre nem
mindenki hivatott. Éppen ezért nem tudom elképzelni, hogy ez egy kötelező
dologgá váljon az oktatásban. De meg fogja találni az az
ember, aki végig ezt kereste, aki szeret és tud szabadon tanítani, akiben
megmaradt a gyermeki lelkület, a játék öröme. Mert úgy látom, hogy nagy
segítséget kap az elinduláshoz is. Kidolgoztuk az óravázlatokat és a
tanmeneteket is. Saját csoportjában a pedagógusnak meg kell néznie, hogyan
tudja adaptálni a rendszert úgy, hogy közben a saját lehetőségeivel egyesíti
és saját útját nyitja meg vele. Innentől kezdve már a mi tanmenetünk nem
teljesen az övé, hanem készít magának és a csoportjának egy jobbat. A mi
óravázlatainkból jó kiindulni, aztán javítani, átdolgozni, és így megszületnek
a tanár saját, kreatív ötletei. Én ebben látok nagy a lehetőséget a
tanároknak: a kezdeti tanulóidőszak után elindulhatnak a saját
elképzeléseik szerint. A rendszer átlátása és megtanulása után én ebben
rendkívül nagy szabadságot látok.
Kinek való ez a módszer? Kinek érdemes és milyen vágyakkal belevágni? Milyen célokra ad megoldást vagy választ a Dinamikus modell?
Először meg kell ismerkedni
magával a Kokas-pedagógiával. Ez nagyon fontos, mert a Dinamikus modell arra
épül. Mégpedig olyan embereknek való, akiknek a kreativitás mellett a
gyermekközpontúság és a személyiség-központúság a lételeme. Gyermekközpontú,
személyiség-központú, egy tágabb világszemléletet képviselő – ahogy mondja
a Boldizsár Ildikó –, az egylényegű világképet átlátja, megmutatja. A
legfontosabb célja a kodályi teljes emberré nevelés, amiben a zene egy eszköz.
Célunk az egész világra való rácsodálkozás. Tehát olyan pedagógusoknak lenne ez
igazán fontos, akik nem „csak” zenetanárok, hanem sokkal többek annál. Átlátása
és megmutatása a világnak, az egész világmindenségnek, annak, amiben vagyunk:
mennyire színes és szép, vagy akár szomorú és idegen a világ, amiben élünk.
Hogy átlássanak, túllássanak dolgokon. Hogy túllássanak egy hangon, túllássanak
a kottán. Egy kottába mást is belelássanak, mint a hangok sora, harmóniái és
formarendszere. Jóval tágabban értelmezi a tanulást és a tanítást. A tanítóknak
kincsesbánya ez, nyilván zenei képzésükkel együtt. Mert azt azért ne feledjük,
hogy ez egy zenepedagógiai módszer. Ezért egy tanítónak meg egy többféle
tudományt képviselő embernek megfelelő zenei alapképzettséggel nagy
perspektívát adhat a tanításában. Akár nyelvet tanít, akár matematikát, akár
magyar irodalmat.
Lezárult egy hatéves kutatási időszak, létrejött a Dinamikus modell, a hozzá tartozó mérésekkel. Van-e olyan eredmény, amelyet kiemelnél a mérési eredmények közül?
A legfontosabb eredményünk az
lett, hogy a Dinamikus módszerben tanuló gyermekek a kreativitásban messze a
legjobb eredményeket mutatták. És ez a jövő! Az új generációknak nagyon fontos
lenne, hogy a kíváncsiság, az aktivitás, a saját vélemény, a saját gondolatok,
tervek megteremtése vigye őket előre a világban. Ezek mind azok a
folyamatok, amelyekben a Dinamikus modellben tanuló gyerekek nagy eredményeket
mutattak fel. A Dinamikus zenetanulás sokféle lehetőséget ad az önkifejezésre,
mindenki találhat magának egy-egy pontot, amiben ki tudja magát fejezni, és meg
tudja magát mutatni. Ez nagyon fontos, egészen babakortól folyamatos küzdelem a
gyerekeknél, hogy igazán lássák őket: ez én vagyok, én ilyen vagyok,
fogadj el így, ahogyan most vagyok. Minden egyes pillanatban a Dinamikus órákon
erre többféle lehetősége van a gyerekeknek 45 percen át. És ez a
fantasztikus, ezért van egy nyugalom benne. Ha egy gyermek egyik pillanatban nehezen
mutatkozik meg, majd kap egy másik helyzetet, ahol bátorságot kap. Mindenképp
megtalálják a gyerekek ezt a helyzetet, ahol meg tudnak nyilvánulni saját
belső világukról.
Ha most álmodhatnál egy nagyot, akkor mit álmodnál a Dinamikus modell jövőjével kapcsolatban?
Az lenne a csodálatos, ha lehetne
képzést indítani azoknak a pedagógusoknak, akik ez irányban lelkesek vagy
érdeklődnek. Tanítók és zenetanárok is választhassák ezt a zenepedagógiai
rendszert, hogy minél tágabb körben lehessen alkalmazni, minél több helyen.
Úgy, mint más kreatív pedagógiáknak, lehessen egy iskolája, ahol az itt végzett
tanáraink a közoktatásban is tudják alkalmazni a Kokas-pedagógiát. Ez lenne a
legszebb vágyam, és ezen dolgozom most nagy lendülettel.
A szerzőkről:
Az írás forrása: Dinamikus
ének-zene tanítás | Taní-tani
Online
2022.
jan. 16.