Állatmesék – fagottmuzsika a nagyvilágból

Különleges CD, amely egyszerre kínál játszanivalót a fagottosoknak, egyszersmind élvezetes hallgatnivalót - és elgondolkodnivalót, mondhatni, mindenkinek.

Vizsolyi Lívia azok közé a hangszeresek közé tartozik, akik elementáris hatást képesek gyakorolni környezetükre. Úgy muzsikál, hogy a hallgató számára nyilvánvaló: zenélni jó. És természetesen, hallgatni is azt, amit játszik. Márpedig játszik, kamarazenét és fagottdarabokat egyaránt – és őt hallgatva nem a fagott=esti maci behatárolásra gondolunk, hanem épp ellenkezőleg: megértjük, hogy miért épp e hangszernek jutott a kitüntető szerep, zenei aláfestésként a népszerű esti mese-sorozathoz.

A zenekari hangszeresek (hangszeres művészek) jelentős része (különböző meggondolásokból) több funkciót tölt be, a legtöbbször zeneiskolai (vagy magasabb szintű zenei intézményben) tanárként működik. Ki-ki valamelyik funkciót érzi sajátjának, míg a másik iránt nem érez elhivatottságot, mondhatni, a hangszerjátékból a „játék” háttérbe szorul, munka lesz, feladat. Nem vitás: a kiégés óhatatlan velejárója a munkavégzésnek, ám ha az hivatástudattal párosul, elkerülhető (vagy legalábbis késleltethető) ez a kellemetlen jelenség.

Vizsolyi Lívia azok közé tartozik, akiknek nem kell tartani efféle munkahelyi ártalomtól. Muzsikus-alkatából adódóan mindig talál örömforrást hangszere „házatáján”, ráadásul – mintha csak Pernye Andrásnak azt a tézisét akarná állandóan erősíteni, miszerint a zene „közösségi művészet” – lankadatlanul munkálkodik a számára élményt jelentő zenék „megosztásán”. Az előadóművész – előad, a hallgató, amennyiben maga is képes hasonló teljesítményre, kedvet kap tőle a hallott darabok megtanulására, laikusként pedig jó esetben megjegyzi a hallott művek szerzőjének nevét, a darabok címét, és a továbbiakban keresi a lehetőséget az újrahallgatáshoz, az élmény életben tartásához.

Legújabb felvételén Klebniczki Györggyel többségükben zongorakíséretes fagottdarabok szerepelnek, olyan művek, amelyek beiktathatóak az alap- és középfokú oktatás tananyagába. Mondhatni, repertoárfrissítéshez kínál értékes anyagot, három szerző kompozícióival. Közülük Colin Cowls (*1940) és Pam Wedgwood (*1947) angol szerző, a jelenleg Chilében élő Žilvinas Smalys (*1980) pedig litván.

Jóllehet, a felvétel elsősorban a zeneiskolai tanárok számára figyelemfelkeltő, a felvétel, mint hallgatnivaló, elsősorban a zenetanulókhoz szól. Őket szólítja meg a fagottművész, aki valamennyi rövid darab előtt egykori fagott-növendékének, az időközben íróként számontatott Füller Tímeának a verseit is elmondja. A hangulatkeltő versekből zeneiség árad, nem utolsó sorban az értő interpretálásnak köszönhetően.

A felvételről annyit lehet tudni, hogy a borító Kiss László munkája, a hangfelvétel felelőse csakúgy, mint a felelős kiadó a zongorista-partner, Klebniczki György.

Néha az a hallgató érzése, hogy koncerten ül, részben azért, mert néha a verseket követően eltelik annyi idő, amíg kézbe veszi hangszerét a játékos – másrészt viszont azért, mert korántsem értékelhető „stúdiófelvétel”-ként. A zongora néha indokolatlanul háttérbe szorul (mondhatni, túlzottan előtérbe kerül a fagott), viszont felelőtlenség lenne arra következtetni, hogy ez a kevéssé ideális mikrofonbeállítás számlájára írandó, hiszen arra is találunk példát, hogy kiegyenlítetten halljuk változó funkcióban a két hangszert.

Tehát, a hallgató készséggel tudomásul veszi, hogy nem épp ideális helyről hallgatja a zenét – és készségesen alkalmazkodik az akusztikai adottságokhoz, hiszen a lényeg, maga a hangzó anyag képes teljesen lekötni a figyelmet.

Colin Cowls: Who’s Zoo? című ciklusa 12 karakterdarab, amelyek afféle állatkerti sétára invitálnak (teve, zebra, majom, láma, zsiráf, aligátor, elefánt, krokodil, angolnák, oroszlán, kakadu, víziló). Többségük egyértelműen táncos jellegű (néha a címből is kiderül, de az interpretációból mindenképp), ugyanakkor szinte észrevétlenül speciális metrikai-ritmikai feladatok megoldására is készteti az előadókat. A jelentős zenekari fagottos múlttal rendelkező zeneszerzőnő Easy Jazzin’ About című zongorakíséretes fagottdarabjai bizonyos tekintetben akár hasznos, zeneileg értékes etűdökként is értelmezhetőek. Žilvinas Smalys is hangszere felől közelített a zeneszerzéshez – öt karakterdarabja, melyek közül két variációsorozat szólódarabot kínál a fagottosnak, fokozott mértékben igényli, hogy ne csak „lejátssza” szólamát (akár kifogástalanul) a fagottos, hanem értelmezze-formálja a játszanivalót. Aki ilyesfajta darabokon nevelkedik, a gyakorlatban megtapasztalja az előadónak a közvetítő szerepét, s e feladatnak a felelősségét.

A hangfelvételek jelentős segítséget adnak a tanároknak és a növendékeknek egyaránt. A remek tempóválasztás minden esetben meggyőző, tehát afféle „etalont” kínál a játékosoknak. Akik a hasonló hangzáskép eléréséért aligha fogják sajnálni a ráfordított gyakorlási időt. Mert nem vitás: az elengedhetetlenül szükséges!

Fittler Katalin