Zeneműkiadó,
1969
Losonczi
Ágnes (Debrecen, 1928. augusztus 27. )
iskolateremtő szociológus, társadalomkutató A zene
életének szociológiája című könyvében a zene
társadalomban betöltött funkcióit vizsgálja. A kutatás olyannyira sokrétű,
hogy az olvasó sokszor elbizonytalanodhat, hogy a szerző valójában milyen
diszciplína szakavatott kutatója, ugyanis a népzenei, klasszikus és
könnyűzenei témákban is éppúgy otthonosan mozog, mint a történelem vagy a
szociológia tudományában. Nyelvezete tudományos és egyben olvasmányos, viszont
az előbb említett indokok miatt a teljes megértéshez alapvető
történelmi és zenei jártasságot kíván.
Különösen
fontos szerepet tölt be ez a kiadvány, ugyanis az 1960-as években kezdődhettek
meg a szociológiai vizsgálatok, amikor is a szocialista rendszer – bár
ellenőrzés alatt –, a tudományok közé engedte sorolni a tudományágat
(Losonczi, 2020). Természetesen az időszak hatásai nyomot hagytak ebben a
műben is, de szerző olyan bravúrosan építi azt bele, hogy az inkább
csak a történelmi korkép hitelesség erősítését szolgálja.
Losonczi
Ágnes
(beszelo.cr.hu)
A
szerző 1929-ben született Debrecenben. 2005-ig tartó aktív munkásságáért
számos díjjal tüntették ki, így például Akadémiai Díjjal (2004), Magyar
Köztársasági Érdemrend Középkeresztjével (2007), Prima Díjjal (2007),
Széchényi-díjjal (2017) és Hazám-díjjal (2019). Kutatásai a számos felvetett és
megválaszolatlan kérdéstől vezérelve az évek során a zenén túl, az életmódra,
a népegészségügyre és az emberi élet fordulóinak szociológiai aspektusaira terjedtek
ki (Klopfer, 2015; Losonczi, 2020).
A könyv
három vizsgálat eredményeit dolgozta fel.
Az első kutatás 1962-ben készült 500 budapesti Ganz-MÁVAG[1]
(Magyar Királyi Állami Vas-, Acél- és Gépgyárak) üzemi munkással, a második
1964-ben, az MTA Szociológiai Kutató Csoportjának keretein belül három Gyöngyös
környéki falu lakosságának részvételével, melyből egy ipari falu
(Gyöngyössolymos) és egy agrár falu (Gyöngyöstarján) adatait hasonlította össze
a szerző. Végül pedig 1966-ban 150 esettanulmányt készített zeneértők
részvételével.
A könyv
három fő fejezetre oszlik. Bemutatásunk során a fejezetekből egyes
eredményeket emeltünk ki. Nem vállalkozunk a könyv teljes ismertetésére a
recenzió műfaji határainak figyelembevétele miatt és annak
bizonyosságában, hogy semmilyen ismertető nem adhatja vissza annak teljes
egészét, melyet csak elolvasása és megértése adhat meg.
Az
első fejezet A művészet igénye
- művészet nélkül címet viseli. A falusi emberek zenei szükségleteit
ismerhetjük meg, melyben a környezet hangzásvilága nagy szerepet kap. Itt az
igényeken és szokásokon alapszik a vizsgált zenei funkció. Losonczi Ágnes
megfigyelései szerint a hangok felfogásának érzékenységét meghatározzák a
felfogóképesség és a munkakörülmények. A hangok fontosságának megítélésében nem
az esztétikai szegmensek, hanem a létérdekhez való kapcsolódás játszik
szerepet. Tehát a hangzásokhoz való viszony határozza meg, hogy az kellemes
vagy kellemetlen a számunkra. Az ismeretlen hangok rendszerint rossz érzést
keltenek az emberekben. Ennek a viszonyrendszernek bemutatására kiváló példákat
hoz a szerző, amikor is falusi asszonyok beszámolójából idéz (p.37). Közülük
többen viszolyogtak a traktor hangjától, mely meglátásuk szerint negatív módon
befolyásolta a falusi emberek életét, míg egy másik asszony minden rossz érzése
mellett, ami a városhoz köthető, az autóbusz hangját mégis kellemesnek ítélte,
ugyanis azzal szokott hazamenni a férje. Tehát a kapcsolódó élmény határozza
meg a hang megítélését.
A falusi
emberek a zenét alapvető lételemként fogalmazták meg, azonosították az
élettel, hiányát a rabsághoz hasonlították. Funkcióját tekintve a kutatás
alapján a zene élénkíthet (megújít-erősít), jobb kedvre deríti,
szórakoztatja és lazítja, valamint megmenekíti a gondoktól az embert.
A második
fejezet címe: A zenei választás
társadalmi természete. A fejezetben a szerző arra tett kísérletet,
hogy a zenei szükségletek zenei tartalmát is megfigyelje. Az éneklés
megjelenésének legjellemzőbb módja az alkalmilag társaságban való
dalolásban jelent meg. Kevesen énekeltek kórusban és a hangszerjáték sem volt jellemző.
Bár kevesen játszottak hangszeren, nagyon sokan vágytak rá és gyermeküket is
taníttatták, vagy tervezték, hogy hangszeres tanulmányokra írassák be. A kornak
megfelelően a harmonika kedveltsége magasan meghaladta az össze többi
hangszert, mellette a citera népszerűségének jelentős csökkenése igen
szembetűnő volt. A preferált műfajokat tekintve a magyar nóta és
népdal jelent meg kiemelten, annak tudatában, hogy a két műfaj
elválasztása nem minden esetben volt egyértelmű a válaszadók között. A
komolyzene a kedveltségi szint szerint leghátul jelent meg, karöltve a jazz
műfajával mely esetében inkább a közömbösség és nem ismerés dominált. A
komolyzenére a falusi réteg úgy tekintett, mint egy zene, melynek megértése
műveltségi kiváltság és teher, továbbá a magasabb társadalmi státusz
szimbóluma.
A
kulturális forradalom nem minden szakasza kedvezett a zenei műveltség
gyarapodásának. Míg az első „forradalmi lelkesedés” szakaszban egyre
nőtt a műkedvelők száma, a második szakaszban már
kötelezővé, politikai programmá vált a kultúra. A művelődés
kényszere nem hozta meg a kívánt eredményt, így a harmadik, enyhüléssel
jellemezhető időszakban a tiltások feloldásával az addig elnyomott
műfajok, zeneszerzők és zeneművek, zenei funkciók, úgy, mint például
a szórakozás, helyet kaptak az emberek hétköznapjaiban.
A MÁVAG
munkásai között mért zenei preferenciák a falusiakhoz hasonlóak voltak, de
esetükben nagyon arányban jelent meg a szimfonikus zene és az opera
kedveltsége. Elterjedése annak tudható be, hogy a klasszikus zene a tömegek
számára is elérhetővé vált, az operák népszerűségének növekedését a
rádióműsorok, a televízió és az operafilmek is elősegítették. Míg a magyar
nóta mutatkozott a szimfonikus zene megértésének legerősebb
akadályozójának, addig a népzene és különösen a jazz műfaja erős
kapcsolatot mutatott azzal. A népzene volt a legkevésbé kedvelt műfaj a
gyári munkások között, akiknek csak iskolai tananyagként szerepelt az
élményvilágában, ellentétben az idősebb korosztállyal, akik körében a
felszabadulás utáni forradalmi ifjúsági mozgalmak hangulatát idézte fel. Az
uralkodó műfajok váltották egymást generációkról generációkra, annak
megfelelően, hogy az adott társadalmi csoportoknak mik voltak az igényei
és ideáljai. Minden műfajnál az érzelmi azonosulás volt az elsődleges
szempont.
A könyv
harmadik fejezete A zeneértők
típusai és a zenei értékek változékonysága címet viseli. Ebben a fejezetben
a szerző 150 zeneértővel készült esettanulmány eredményeit közölte. A
fejezet különösen érdekes része a zeneszerzők és zenetörténeti korszakok
változásaira való reflektálás, mely során az olvasó a szociológiai ismeretek
mellett történelmi közegbe helyezve olyan szempontok szerint ismerheti meg a
zeneszerzők munkásságát, mellyel talán soha nem találkozott korábban.
Losonczi Ágnes a zeneértőket különféle csoportra oszttotta, mely során nem
támaszkodott az S. Borris vagy T. W. Adorno féle osztályozásokra, hanem új
szemlélet szerint alkotta meg azokat. Már Losonczi Ágnes is rámutatott arra,
amit Stachó László (2005) ma is aktuálisnak tart, hogy a zene élvezetéhez zenei
tudás, azaz befektetett munka szükséges. A zenei megértést öt fokozatba sorolta
a szerző, mely során az énekelhető, rövid dallamoktól egészen az
atonális zenékig jutunk el, ahol inkább a szerkesztési elvek érvényesülése
dominál. Míg az első szintről a harmadikig az átjárás a rendszeres
zenehallgatással lehetséges, addig a negyedik szint után már komplexebb tudás
és koncentráltabb figyelem szükséges. Emiatt is csökkent az ide tartozó
szerzők és műveik kedveltségi szintje is. Ha napjainkra gondolunk,
átlépve a mai tömegkultúra műfajaira, azt láthatjuk, hogy azok sem
megértést sem pedig figyelmet nem kívánnak meg, ezzel is magyarázható
kedveltségük (Gönczy, 2015).
A fejezet
egyik kutatási eredménye arra világít rá, hogy a művészet és az
életfelfogás nem feltétlenül mutat egységet. Azt értjük ezalatt, hogy egy
belenyugvó ember lehet, hogy éppen a zene konfliktusával enyhíti saját
belső gondjait, míg egy forradalmár a napi teendői mellett a zenei
nyugtató hatására vágyik.
A könyv
számos szempontból járja körül a zenei ízlés és a zenei szükségletek társadalmi
körülményeit. Számos alkalommal felhívja a szerző az olvasó figyelmét
arra, hogy az emberi szükségletek folyamatos kölcsönhatásban vannak a
társadalmi változásokkal és igényekkel. A kutatás eredményeit a szerző
1969-ben publikálta, de elmondhatjuk, hogy nem csak a szociológia és történelem
szempontjából ad az olvasó számára élményt és ismereteket, hanem minden túlzás
nélkül kimondhatjuk, hogy a mai zenészek számára is olyan ismereteket közöl,
amelyek hozzásegíthetik őket ahhoz, hogy jobban el tudják helyezni magukat
a társadalmi közegben és igényekben. Mert bár a falu és gyárak népe is
változott a 70-es évek óta, így már a táncdalokat a pop zenei műfajok
sokasága váltotta fel, a klasszikus zene a magasabb rétegek között kedveltebb,
és jellemzően az emberek sokasága között elutasításba ütközik (Kristóf és
Kmetty, 2018). Pontosan ezen okok miatt igazán nagy a jelentősége a
napjainkban egyre jobban teret nyerő non-formális keretek között folyó
közönségnevelő élménykoncerteknek, melyek a befogadói attitűd
fejlesztésére szolgálnak a zenei élmény segítségével (Váradi, 2016).
Irodalom
Gönczy László (2015). A zene
befogadása – zeneértés – zeneközvetítés. In Vas Bence (szerk.). Zenepedagógia
tankönyv. Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar, Zeneművészeti Intézet,
205–222.
Klopfer Zsófia (2015). Losonczi
Ágnes gyűjteménye. Socio. hu, 2015/3.
https://socio.hu/uploads/files/2015_3/losonczi.pdf
Kristóf Luca és Kmetty Zoltán
(2018). Szociológiai Szemle, 29(2).
49–67. https://szociologia.hu/dynamic/49_67_oldal.pdf
Losonczi Ágnes (2020). Elöljáróban: a
kutatásaimról, a pályaívről – az út, amit megtettem. In Losonczi Ágnes.
Losonczi Ágnes műhelyéből. Tanulmányok (1960-2017). Gondolat Kiadó,
Budapest, 7–30. http://real.mtak.hu/120381/1/Losonczy_Muhely.pdf
Stachó László (2005).
Hányféleképpen értjük és szeretjük a zenét? – A zeneértés velünk született,
mélylélektani, kulturális és kognitív útirányjelzői. In Lindenbergerné
Kardos Erzsébet (szerk.). Zeneterápia
(szöveggyűjtemény). Kulcs a Muzsikához Kiadó, Pécs, 235–250.
Váradi Judit (2016).
Közönségnevelés. Élmény – koncert - élmény beépítése a köznevelésbe. Parlando, 2016/4. https://www.parlando.hu/2016/2016-4/VaradiJudit.htm