Magyar művészek Schubert-felvételei

„The Complete Piano Trios” címmel jelent meg az Auer Trio felvétele, amely a két kései remek (B-dúr trió, D. 898 és Esz-dúr trió D. 929) mellett az eredetileg feltételezhetően a B-dúr trióhoz tervezett Adagio-tételt („Notturno”) és az ifjúkori B-dúr szonátatételt is tartalmazza (BMM 2022CL1-2). A Hungaroton újdonsága hegedű-zongora műveket kínál, Pusker Júlia és Fejérvári Zoltán előadásában (HCD 32833). Remélnénk, Schubert valamennyi hegedű-zongora darabját tartalmazza, de nem: a műsor gerincét az 1826-ban komponált h-moll Rondo (D. 895) és az 1827-es C-dúr Fantázia (D. 934) adja, köztük két átirat kapott helyet, a Ferdinand David által a fuvola-zongoradarabból készített Bevezetés és variációk (D. 802), valamint a szintén dalt-idéző „Sei mir gegrüsst”, Hans Sitt munkája. Ez utóbbinak azért is örvendhetünk, mert viszonthalljuk a Fantáziában.

Mindkettőben többségben a „kései” Schubert kompozíciói kaptak helyet, ezáltal a szerzőről képzeletben alkotott hangkép-albumunk azonos fejezetéhez kínálnak új adalékokat. A triók egészen kivételes atmoszférát árasztanak, a hallgató úgy érezheti, meghitt érzések-gondolatok beavatottja lett. A személyesség légköre hatja át a program egészét.

Más megvilágításba kerül Schubert a hegedű-zongoradarabok által. Bizonyos szempontból sajnálhatjuk, hogy a korábbi (mintegy egy évtizeddel előbb komponált) három szonatina nem szerepel a két művész tolmácsolásában, hiszen akkor egyfajta „időjáték” tanúi is lehetnénk. Így viszont az a Schubert kerül reflektorfénybe, aki a mindössze húsz esztendős cseh hegedűvirtuóz felkérésére komponálta a kétségkívül „reprezentatívnak” szánt műveket.

A hallgatónak e felvétel hallgatásakor az a régi (néha szinte bon mot-ként értékelt) megjegyzés jutott eszébe, miszerint Mozart zenéje „a gyerekeknek könnyű, a felnőtteknek nehéz”. A jelentős repertoárral rendelkező két művész számára „határesetet” jelenthettek ezek a művek, amelyeket kétségkívül felelősségteljes kidolgozottsággal bocsátottak rögzítésre (a felvétel 2019 augusztus 28-29-én, két nap alatt készült). Nem tudni, tudatosan törekedtek-e egyfajta „Schubert-zene erős reflektorfényben, pódiumon” hatásra. Amennyiben ez volt a szándékuk, sikerült: jelentős távolság választja el a szerző hangokba fogalmazott mondandóját a potenciális közönségről. Perfekt hangszeres művészeket hallunk, akik a fülünk hallatára építik a kisebb-nagyobb formai egységeket, a zenei kifejezés mindig gondosan formált, igaz, az ismétléseknél néha kissé didaktikus. Az előadásban azonban a „játék” csak annyiban érvényesül, hogy e perfekció nem okozott különösebb gondot a két művésznek. De érzelmileg kevéssé érintenek meg a darabok (inkább afféle „a tanár mintaszerű bemutatása” gesztus érződik) – amikor mégis, akkor már-már háromdimenzióssá válik a Schubert-kép, a szerző megint nyitott szívekre talál.

Fittler Katalin