ELHUNYT TRAJTLER GÁBOR
EVANGÉLIKUS LELKÉSZ, EGYHÁZENÉSZ,
ORGONAMŰVÉSZ[1]
(1929-2022)
Trajtler Gábor
(orgonakoncertek.gportal.hu)
In memoriam Trajtler Gábor
https://www.evangelikus.hu/hireink/itthon/elhunyt-trajtler-gabor
Finta
Gergely orgonaművész emlékezésének első megjelenése: 
2022. III.
Trajtler Gábor portréfilm (2014) (5:10)
Trajtler Gábor orgonaművészt, egyházzenészt május 15-i
születésnapján ezzel a filmünkkel köszöntjük. Forrás: Zákeus
Média Centrum, Győri András Timótheus,
Győri János Sámuel
Trajtler Gábor : Jézus a jó
pásztor (1:31)
MAROSVÁSÁRHELYI REFORMÁTUS KOLLÉGIUM „SOLA GRATIA" VEGYESKARA
Vezényel: Enyedi Csaba Márton
Marosvásárhelyi Állami Filharmónia
Kultúrpalota Nagyterme, 2012. február 18.
Nagyhét kedd este: Trajtler Gábor
igehirdetése (28:36)
TRAJTLER GÁBOR
MIT JELENT SZÁMOMRA BACH MUZSIKÁJA![2]
J. S.
Bach
Nem tudom, mikor
szerettem meg Bachot. Nem emlékszem rá, mint ahogy arra sem, mikor tanított meg
édesanyám az első szavakra. Kisgyermek koromban a fasori evangélikus templomba
jártunk, ahol az istentiszteleteken Peskó Zoltán
orgonált. Többnyire Bachot játszott. Igy az orgona és
istentiszteleti zene számomra: egyet jelentett
Bachhal. Amikor magam is orgonálni kezdtem, zenei anyanyelvemmé lett. Minden
más zenét csak úgy tudok elhelyezni, hogy Bachhoz viszonyítom. Ide fordítom le,
akár tudatosan, akár öntudatlanul. Ezen a zenei nyelven tudom magam igazán
kifejezni, s akkor vagyok a legelégedetlenebb, ha Bach-játékom nem volt
maradéktalan.
Ezzel a zenével
élek naponta. Mindennapi kenyerem lett. Ha leülök hangszerem mellé, vele
kezdem. A Wohltemperiertes Klavier
egy-egy darabja, mint első harapás az ízes, mindennapi kenyérbe. Ez tesz
képessé a további játékra. Felfedi a technikai hiányt, egyenletessé szabályozza
a billentést. Utána rendszerint nagyobb Bach-művet, egy
korálelőjátékot vagy prelúdiumot játszom. Most kerülök igazán él helyemre.
Ebben a közegben érzem magam otthon. Ha az előttem álló koncert
műsorán más szerzők művei szerepelnek, és nincs időm Bachot
gyakorolni, úgy érzem: hiányzik a mindennapí kenyér.
Egy-egy ilyen koncert után örömmel térek vissza szeretett mesterem
műveihez.
Ez a zene számomra rend és mérték. Minden hang a helyén. Minden
akkord előzménye és következménye fenséges harmóniai-logikai rendben. Az
ütemek nem kalodái a muzsikának, hanem jelzései egy sokkal erősebb
belső lüktetésnek, amely szívrítmusszerűen
viszi előre az életet. A nagy egységek nem tűnnek végleteknek, a
kicsik jelentéktelennek. Minden akkora és olyan, amilyennek lennie kell. Nincs
az, hogy „lehetett volna hosszabb”, vagy hogy „jobb
volna rövidebben”. Bach művei magukban hordozzák a mértéket, amely nemcsak
a maga, hanem úgy tűnik, minden zene léptéke is egyben. A témákban és a
feldolgozásban megnyilvánuló rend is fegyelmez. Mikor régi mestert játszom, a
kis szakaszok elkalandozásra, a miniatúrák színezésére csábítanak. A
romantikusok előadásánál a magam temperamentumától
fűtöttebb-feszítettebb érzelem világot kell megszólaltatnom. Az avantgarde zenénél úgy érzem, sokszor túl kell lépni azon a
határon, amit szükséges fegyelemnek érzek. Mikor Bachot játszom, minden a
helyére kerül. Léptéket ad muzsikának, gondolatnak, érzelemnek.
A. vele való foglalkozást nem lehet megunni. mint ahogy a jól
választott élethivatást sem. Mert számomra Bach muzsikája életprogram. Nem
csupán abban az értelemben, hogy minden orgonaművét eljátsszam. Hanem
abban az értelemben is, hogy egy-egy művével sohasem készülök el
tökéletesen. Csak a koncert napja jön el, amikor eljátszom, de a művel
való foglalkozás, munka folyik tovább. Minden életszakaszomban mást fedezek fel
benne. Más tempót tartok jónak, más artikulácíót, más
hangzást. Kottámban a regisztrációs bejegyzések négy-öt évenként változnak.
Velem együtt élnek és érnek a művek. Egy-egy előadás
felvételéről pontosan követhető, milyen voltam akkor. Olyan, aki úgy
érzi, hogy mindenre képes, vagy olyan, aki viaskodik, mert utat nem talál. Vagy
mint aki már lehiggadt, megnyugodott. A művek soha nem kopnak meg, mindig
mást, mindig újat jelentenek számomra.
Irigylem a
csillagászokat. A mindenségbe tekintenek, feltárul előttük annak
csodálatos rendje és végtelensége. Irigylem az orvosokat, mert az emberi test
ezer szervének nagyszerű összmunkáját figyelhetik meg. Irigylem az
atomfizikusokat, mert a fantasztikus' paránybán a
nagy egész alapsejtjeit fedezhetik fel. Az általuk érzett csodálatot és
teljesség-élményt én a Bach művek elemzésekor élem át.
Lenyűgöző, ahogy a szólamok egységgé szövődnek egy-egy fúgán
belül. Milyen nagyszerűen teljesek ciklikus művei: a Wohltemperiertes Klavier két
kötete, a Goldberg-variációk, a Klavierübung III. része, a Kunst der Fuge, vagy a monumentális h-moll mise katedrálisa!
Önkéntelenül eszembe jut a 8. zsoltár. „Mi az ember, hogy megemlékezel róla?
... Dicsőséggel és fönséggel koronáztad. Hatalmat adtál neki kezed
műve fölött.” Igy adta Isten a hangok világát
Bach kezébe, hogy abból olyat alkosson, amely magán viseli a Teremtő
tökéletes alkotásának jegyeit. Micsoda az ember, hogy ilyen képességekkel
ajándékozza meg a Mindenható?
Ahogy a
csillagász, az orvos, az atomtudós a maga területén csodálhatja Isten alkotó bölcsességét, úgy mutat számomra Bach
életműve Isten végtelen szeretetére és ajándékozó jókedvére. Tökéletes
világot adott nekünk a hangok szférájában is, ahonnan boldogságot és hitet
meríthetünk.
(interlude.hk)