„EZT
A 4 PRELŰDÖT MINDENKINEK HALLANIA KELL”!
Magda Dávid szerzői
estje a szegedi Korzó Zeneházban
I.
Magda
Dávid
Ez az
idézet Baranyi Gábortól származik, aki igen lelkesen szólt-írt Magda Dávid négy
szép zongoradarabjáról[1].
Való igaz: a négy közismert személyiségtípust zenei eszközökkel bemutató
művet játszani és hallani egyaránt jó érzés. A Flegmatikus lassú,
hömpölygő, ismételődő ritmusú akkordokkal indul, melyekre nyugodt
dallam érkezik; a Kolerikus sűrű, sokszólamú, homofon, disszonáns
akkordjai a tépelődés lelkiségét idézik, ezt variációs rész követi, majd
rövid unisono dallamok után következik a kontrasztos coda. A Melankolikus sicilianoszerű
arabeszk, végül a Szangvinikus szeszélyes, virtuóz, szinte kiszámíthatatlan. Dusik István zongoraművész tökéletesen interpretálta a
négy zongoradarabot, a művek valamennyi színét maradéktalanul idézte meg.
Két
igazán szépséges dal következett ezután: Szabó Lőrinc Fény, fény, fény c.
kötete Hangok c. versének, majd Juhász Gyula A csillagok
szerelme c. költeményének megzenésítése. Két különböző időpontban írt
mű került így egymás mellé, két teljesen különböző karakterű
költő két különböző stílusú verse; a zeneszerző azonban mégis
„zenei testvérekké” varázsolta e két darabot. A két dal igazán rangos
előadásban szólalt meg: Temesi Mária Liszt Ferenc-díjas énekesnő, a
Bartók Béla Művészeti Kar tanszékvezető professzora gyönyörűen
énekelt, a zongorakíséretet pedig a lehető legautentikusabb művész:
maga a szerző játszotta. Játékos,
virtuóz darab már címében is a Macska a marimbán,
mely Szives Márton előadásában minden
szempontból üdítő színfoltja volt a koncertnek.
Ezután az Argenteus Kamarakórus lépett a pódiumra, Kovács Gábor
karnagy vezetésével: Tóth Árpád: A fa c. verséből komplex eszközökkel
alkotott kórusművet a szerző. E műve
klasszikus kórusmű-szerkesztési építkezéssel kezdődik, de épp attól
válik különlegessé, hogy a költemény dramaturgiailag talán legfontosabb pontján
– Virágja nincs már, csak gyümölcse – dallamnélküli suttogásra tér át, s bár
ezután visszatérnek a klasszikus elemek, a befejezés egészen különleges: a
„testtelen” szó igen szép megoldással tűnik el, a szerző utasítása
szerint: „A darab
végére énekhang nélkül, az e magánhangzót önmagába megszólaltatott hang, melyet
átmenettel kell megoldani.” – a szólamok egymás után
„szűnnek meg”, négyszeres pianissimoban. Az Argenteus
és Kovács Gábor ezt a lehető legszebben oldotta meg, miként az egész
kórusmű interpretálását.
Hibay Éva fuvolaművésznek
ajánlotta a zeneszerző öt tételes Szvitjét, s igazán elismerésre méltó,
hogy a fiatal művész vállalta: személyesen szólaltatja meg a neki ajánlott
művet. A barokk mintát követő darab tételei a Bach-szvitek hangulatát
idézik: Allemande, Courante,
Sarabande, Air, Gigue, de
Magda Dávid stílusában, így például egyedi jellegűek a Courante
és az Air ritmikai megoldásai, áthelyezett hangsúlyai. Hibay
Éva játékát igazi öröm volt hallani.
A fiatal komponista egri
születésű, tanít is az egri Eszterházy Károly Egyetemen, egy különleges
darabjával szülővárosa legnagyobb történelmi eseményéről, az 1552-es
győzelemről emlékezett meg. Az MDLII a Summáját írom Eger várának c.
általános ismert dallamra alkotott vibrafon fantázia, melyben megidéződik
a harc szelleme (szó szerint) is. E műben egy–egy villanásra ugyanúgy
megjelennek speciális effektek, mint A fa c.
kórusműben; Szives Márton e darab virtuóz
előadásában is remekelt.
A szerzői est a
zeneszerző egyik igen nagyszabású művével zárult, a nemrégiben
befejezett szaxofon-zongora-szonátával. A háromtételes kamaramű egyes
tételei elé nem írt címet, vagy szerzői utasítást a komponista (csak a
harmadik tétel előtt fedezhető fel egy szerény „vivace”
jelzés), érthető módon, hiszen minden egyes tétel számtalan rétegből
épül fel, miközben a klasszikus szonátaforma pontosan tetten érhető. E
mű hosszabb elemzést érdemelne: zenei és filozófiai kifejezésben gazdag
alkotás; talán csak egy-két különlegességet érdemes ehelyütt kiemelni. A nyolcados, siciliano-lüktetéssel
kezdődő I. tétel versenymű hatását is kelti, hiszen a
kidolgozási rész vége szabad metrumú kadenciába torkoll; az arioso-jellegű
II. tételben egymás után jelennek meg a speciális
effektek, a gigue-jellegűen induló III. tételben előbb a zongora a domináns hangszer, a gigue-ritmusok a szaxofonon először slap-játékban (ventilbillentyű-ütögetés)
szólalnak meg, a zárótétel az egész mű összefoglalása is. A
szaxofon-irodalom igen nagyot gazdagodott Magda Dávid szonátájával; Szabó Dávid
szaxofonművész és Dusík István zongoraművész
hatalmas teljesítményt nyújtott ezen – nekik ajánlott – rendkívül nehéz mű
világszínvonalú megszólaltatásával.
Magda Dávid régóta
kötődik Szegedhez: orgonaművészi tanulmányai meghatározó részét az
SZTE Zeneművészeti Karán abszolválta dr. Csanádi László tanítványaként,
hallgatójaként. A legendás Delley József (1937–2006)
zongoraművész, főiskolai tanár unokaöccse, Tóth Árpád versére írt „Szeptember”
c. kantátáját az Ő emlékének ajánlotta (a bemutató 2009. május 25-én volt,
a Szegedi Zsinagógában). Miközben a világot járta és Egerben élt, dolgozott,
állandóan tartotta a kapcsolatot Szegeddel, művei megszólaltak a Vántus
István Kortárszenei Napokon és a Fiatal Zeneszerzők Szegedi Fesztiváljain.
Alig egy évvel ezelőtt Szegedre költözött, de szebb, ha így fogalmazunk: hazatért
hozzánk. 2022. május 28-i szerzői
estje, koncertjei – Sinfoniettája bemutatójáról a
Kortárszenei Korzó kritikájában teszünk említést – azt erősítik bennünk,
hogy művészete, jelenléte nagy nyereség városunknak, városunk zenei
életének. Nagyon sikeres alkotói, művészi pályát kívánunk Neki!
Kiss Ernő
II.
Magda Dávid: Négy zongoradarab
(Flegmatikus, Kolerikus,
Melankolikus, Szangvinikus)
