Alapítva: 1959 (65. évfolyam)

SZERZŐI ÉS TEMATIKUS TARTALOMJEGYZÉK

az MZTSZ

http://www.parlando.hu/2012/2012-1/2012-1_elemei/image002.jpg 

c. internetes zenepedagógiai folyóiratában 

az 1959/1. – 1964/12. és 1996/1. – 2022/6. számokban megjelent írásokról.

(A PARLANDO 1959–2011. között hagyományos formában is megjelent!)

Az 1965/1.1996/1-ig terjedő évfolyamok írásainak többsége csak papír-alapú médián találhatók meg nagyobb könyvtárainkban, illetve egyedi kérésre a Szerkesztőség szkennelve megküldi a kívánt írást/tanulmányt.

MÁR 2158 Szerző 6719  ÍRÁSA olvaSHATÓ 66 rovaton belül

a www.parlando.hu -n!

Az * jelölésű írások könyvtárakban, továbbá az ARCANUM adatbázisában (előfietéses) találhatók meg.

**A tehetség kézikönyve (A könyv digitalizált változata) (MATEHETSZ, 2020) egyik alkotója

Szerkesztette: Zelinka Tamás (Ha tévedést, hibát észlel, kérem, jelezze! Köszönöm.)

(tamas.zelinka@gmail.com, 0620/493-7663)

Kezelési segítő:

A SZERZŐI és TEMATIKUS TARTALOMJEGYZÉKBEN kiválasztott szerzőt/írást a PARLANDO IDŐRENDI ARCHIVUMÁBA visszatérve, a megfelelő hónapra/lapszámra klikkelve lehet megtalálni!

Gyors és már teljes keresési mód: a keresett szerző és a PARLANDO nevének beírása a google-ba.

ÚJ! (Folyamatos feltöltés alatt!) Ha ezzel a színű tipográfiával találkozik ebben a tartalomjegyzékben, akkor a linkre kattintva az írás már a tartalomjegyzékben is  megnyítható!

A facsimilék, e-könyvek szerzői, továbbá a hang- és kép- és filmfelvételek ezzel az „arial” betűtípussal vannak jelőlve!

TARTALOMJEGYZÉK:
SZERZŐINK

Kodály-vonatkozások

Lajtha László pedagógiai munkássága

A TANÍTÁS MŰVÉSZETE – TEHETSÉGGONDOZÁS

DOKTORI DISSZERTÁCIÓK

SZAKDOLGOZATOK

ÉNEK-ZENETAnárképzés

ZENE AZ OVÓDÁBAN

Az ének-zene tárgy a közoktatásban

Esztétika / ESSZÉ          

Lélektan

Foglalkozási egészségmegőrzés,  GYÓGYÍTÓ zene

MŰVÉSZETELMÉLET                                          

A mai zene tanítása/HALLGATÁSA – A HARMADIK ÉVEZRED ZENÉJE                 

Számítógép, szintetizátor a zenei művészetoktatásban                                   

Jazz, improvizáció

Régizene, népzene, VILÁGZENE

Egyházi zene tanítása

Szolfézs, zeneelmélet

Magánének - ének – hangképzés

Kamarazene – ZENEISKOLAi ZENEKAR

CsembALÓ        

ZONGORA

HEGEDŰ / MÉLYHEGEDŰ

GORDONKA           

NAGYBŐGŐ

GITÁR, LANT

HÁRFA

CIMBALoM

FURULYA

FUVOLA 

OBOA                    

KLARINÉT

FAGOTT

SZAXOFON

RÉZFÚVÓK   

HARMONIKA

ORGONA

ÜTŐHANGSZEREK

HANGTECHNIKA TANÍTÁS

EMLÉKLAPOK

ÉVFORDULÓK, KÖSZÖNTÉSEK

PORTRÉK

Országos és nemzetközi versenyek, találkozók                   

BESZÁMOLÓK - KITEKINTÉS

-  EISENBACHER ZOLTÁN RECENZIÓI

-  Kovács Ilona: Operamorzsák

Művészetoktatási intézmények életéből

A magyar művészetoktatásért (MZTSZ)              

KLEBELSBERG ISKOLAFENNTARTÓ KÖZPONT (KIK) MŰVÉSZETOKTATÁST SEGÍTŐ MUNKÁJÁRÓL      

ORSZÁGOS ZENEPEDAGÓGUS SZAKOSZTÁLY

ZENETANÁROK TÁRSASÁGA (ZETA)

A PARLANDO TÖRTÉNETE

A ZENEPEDAGÓGIAI ÉLET „ANNO”                            

BELEOLVASÓ

CD-KÖNYV-KOTTA AJÁNLÓ

ZENE-IRODALOM

DOBOS LÁSZLÓ MŰFORDÍTÁSAI - Egyházi kórusművek magyar szöveggel                                     

IDEGENNYELVŰ ÍRÁSOK                  

KOTTA- ÉS HANGILLUSZTRÁCIÓK                     

ZENEI FILM- ÉS HANGFELVÉTELEK

ELŐADÁSOKOK KÉPFELVÉTELE

ZENE ÉS KÉPZŐMŰVÉSZET                                              

JÁTÉKSAROK

olvastuk - MÉDIAFIGYELŐ-SZEMELVÉNYEK

AJÁNLÓK - INFORMÁCIÓK - HIREK

Szerzőink

Abonyi Gabriella 2020/6.,

Dr. Ábrahám Mariann (írás, közreadás, fordítás, szerkesztés) 1973/4., 1979/12., 1980/12., 1997/1., 1997/2., 1984/2., 1984/8-9., 1985/8-9., 1985/11., 1986/4., 1985/11., 1986/10-11., 1987/3., 1988/3., 1988/10-11., 1989/3., 1990/12., 1994/1., 1995/5-6., 1998/6., 1989/3., 1990/12., 2000/1., 2001/1-2., 2001/6., 2003/1., 2003/3., 2003/5., 2004/1., 2004/2., 2004/6., 2005/2., 2005/5., 2005/6., 2006/1-6., 2007/1., 2008/1., 2008/2., 2008/3., 2008/4., 2008/5., 2009/2., 2009/3., 2009/4., 2009/5., 2010/2., 2010/3., 2011/1., 2011/2., 2011/3., 2011/3., 2012/1., 2012/2., 2013/3., 2013/4. (Nagygyörgy Sándor portréi), 2013/6., 2014/1., 2014/3., 2014/4., 2015/1. (A fordítás szakmai ellenőrzése), 2015/3., 2015/4., 2015/6., 2016/1., 2016/2., 2016/3., 2016/4., 2016/5., 2016/6., 2017/1., 2017/2., 2017/3., 2017/4., 2017/5., 2017/6., 2018/3., 2018/5., 2018/7., 2018/8., 2019/3., 2019/4., 2019/6., 2020/2., 2020/4., 2020/5., 2020/6., 2021/1., 2021/3., 2021/4., 2021/6., 2022/1., 2022/2., 2022/2., 2022/3.,

Ábrahám Mariann (-Erdélyi Csaba) 2020/6.,

Ábrahám Mariann(-Emmanuel Feldman)  2022/3., 2022/5.,

Ábrahám Mariann- Jordán-Szkordilisz Emília 2022/3.,

Dr. Ábrahám Márta 2017/4.,

Dr. Ábrahám Márta (- Borbély László) 2022/2.,

Dr. Ábrahám Márta (-Dukay Barnabás) 2018/8.,

Abrudbányay Zoltán 1995/4.*,

Dr. Acsády László 2000/3-4.*, 2003/1., 2003/2.,

Ácsné Székely Edit 2008/3.,

Ácsné Szily Éva 2019/4.,

Aczél Péter 2014/6., 2018/7., 2021/3.,

Aczél Sályi Orsolya 20109/1.,

Aczél Tamás (szerkesztő) 2015/3.,

Adam Bieleczki 2020/6.,

Adam Zagajewski 2021/2.,

Ádám Jenő 1997/5.*,

Ádám Mária 2018/4.,

Dr. Áder János 2014/5.,

Dr. Adrovicz István 2013/2., 2013/3., 2013/5., 2013/6., 2014/1., 2014/3., 2014/5.,

Ágainé Bocskay Ibolya 1962/6.,

Agnes van Dijk-Lengyel 2015/1.,

Dr. Agócs Gergely 2012/4., 2014/4., 2017/6.,

Agonás Péter (-Simon Géza Gábor, Márton Attila) 2018/3.,

Ágoston András 2005/2.,

Ajtai Péter 2020/6.,

Alan, Walker 2020/4.,

Albert Gábor 2017/4., 2017/6., 2018/2., 2018/5.,

Albert Gizella 1997/2.*,

Albert Zsuzsa 2016/2.,

Albert Wellmer 2019/6.,

Alik Eszter 2018/7.,  

Alt, Michael 2000/3-4.*,  

Almási István, polgármester, Hódmezővásárhely 2016/1.,

Almási Tamás (filmrendező) 2015/5.,

Altorjay Tamás 2012/6., 2013/3., 2014/1., 2015/6., 2017/5., 2018/1., 2020/5.,

Ambrózy Attila 2018/7.,

Ambrus Ákos 2015/4.,

Ambrus Péterné 2013/5.,    

Dr. Áment Ferenc Lukács 2009/4.,

Andorka Péter 2015/5., 

András Erika 2018/6.,  

Angelika Lippe 2019/6.,                                                                 

Dr. Angi István 2006/4., 2007/2., 2010/5., 2011/1., 2012/2., 2014/2., 2015/2., 2017/2., 2019/5., 2020/1., 2020/4., 2020/5., 2020/6.,

Anna Kalarus (-Gabriela Karin Konkol) 2017/5.,

Antal Gábor 2012/1.,

Antal István Gábor 2019/1.,

Antal Kinga Adél 2018/6.,

Dr. Antal-Lundström Ilona 2011/3., 2013/6., 2014/3., 2014/5., 2014/6., 2015/5., 2016/2., 2016/3., 2017/1., 2019/2., 2019/3., 2019/6., 2020/3., 2020/5., 2020/6., 2021/1., 2021/2., 2022/1., 2022/3.,

-Dr. Antal –Lundström Ilona (-Janurik Márta-Józsa Krisztián) 2019/4.

Dr. Anthony Young 2021/2.,

Antók Zsuzsanna 2010/1.,

Apagyi Alexandra 2013/4.,

Apagyi Mária 1997/1.*, 2009/1., 2009/3., 2021/5.,

Apagyi Mária-dr. Lantos Ferenc 2011/2., 2121/5.(2011.),

Apor Judit ( -Gerenday Ágnes, Lukin László, Prinbay Borbála) 2022/2.,  

Aradi Péter 2014/1.,

Aracsi Lászlóné 2001/3.,

Dr. Arany János 2018/5., 2021/5.,

Arany Zsolt 2003/6., 2006/5., 2009/5., 2012/3.,

Arányi /Aschner / György 1963/9., 1964/2.,

Aranyos Katalin (fényképek szerkesztése) (2016/2.)

Árvayné Nezvald Anett 2017/6., 2018/2.,

Arvo Pärt 2019/5.

Asboltné Czapári Beáta (Varasdy Ernőné Bérczes Mária és dr. Vadinszkyné Varasdy Tünde) 2016/3.)

Asztalós Alíz 2022/6.,

Aszalós Tünde 1998/6., 2009/1., 2010/1., 2010/3 és 2010/5., 2012/1., 2013/3., 2014/2.,

Dr. Asztalos Andrea 2012/3., 2013/3., 2014/2., 2015/1., 2015/5., 2016/3., 2017/5., 2018/6., 2019/5., 2021/2., 2021/3.,

Dr. Asztalos Bence 2013/3., 2017/4., 2018/5., 2020/2.,

Dr. Asztalos Kata 2014/3., 2019/4., 2021/2., 2021/4.,   

Asztalos Kata – Csongrádi Beatrix 2017/4.,  

Avar Judit 2012/2., 2015/3., 2015/4., 2015/5., 2017/1., 2017/5., 2019/2., 2019/5., 2020/2., 2020/5.,

Avasi Bél 2022/6.,

Avedikian Viktória 2017/4., 2018/1., 2018/5.,  

B. Horváth Andrea 2004/6., 2014/6. (hangfelvételes interjú), 2018/5., 2021/4.,

B.A. (Dr. Böhm András) 2021/1.,

Babits Antal 2022/3.,

Babits Péter 2015/6.,

Bächer Anna 2021/2., 2021/3.,

Bächer Iván 2015/1., 2017/4., 2017/6.,

Bächer Mihály 2021/2.,

Bácsi Zoltán László 2016/4., 2016/5., 2016/6.,

Bácskai József 1960/5-6.,

Dr. Bacsó Krisztián 2022/2., 2022/5.,

Dr. Bajnai Klára 2022/6.,

Dr. Bajnai Klára (-Borsos Tibor, Simon Géza Gábor) 2020/2., 2021/1., 2022/1.,

Bajor Péter 2021/4.**

Bajzáth Angéla (-Serfőző  Mónika,  Sándor  Mónika,  F.  Lassú 

Zsuzsa  (2019/4.)

Bakos Anita 2014/3.,

Balás Endre 2015/6., 2016/2.,

Balassa Sándor 2019/5.,

Balázs Árpád 2002/5.*,

Balázs Csilla 2020/5.,

Balázs Gergely 2021/2.,

S. Balázs Hajnalka 2010/5., 2014/5., 2015/2., 2017/1.,

Balázs István (fordítás) 2013/1., 2017/3., 2017/6., 2018/7., 2019/1. (szerkesztés), 2019/4.,. 2019/6., 2020/1. (szerk.) 2020/5.,2022/5.,

Balázs János 2019/5., 2019/6.,

Balázs János (hegedű) 2022/4.,

Balázs Mária 2014/1.. 2018/5.,

Balázs Oszkár – Igric János 2018/4.,

Balázsné Molnár Ildikó  2020/3.,

Balázsné Szatmári Éva 2007/2., 2009/2., 2010/1., 2012/5., 2022/6.,

Bali János dr. habil 2007/5., 2016/4., 2021/1., 2021/2., 2021/3., 2021/4.,

Dr. Bálint Angéla 2021/5.,

Bálint Gáborné Szabó Csilla 2020/3.,  

Bálint Péter István (-Rácz Fodor Katalin) 2020/6.,

Dr. Báll Dávid 2013/6., 2014/1., 2014/4., 2015/3., 2019/3.,

Balog József (-Hollerung Gábor) 2020/3.,

Balogh Dorka (-Lesznyák Mária) 2019/4.,

Balogh G. Alexandra 2015/5.,

Balogh Alexandra-Belák Erzsébet (2014/4.,

Balogh Dénes 1964/5.,

Balogh Gábor József 2017/3., 2017/4.,  

Dr. Balogh László 2021/4.**

Dr. Balogh Máté 2021/1.,

Balogh Sándor 2015/3.,

Balogh Sára 2021/5.,

Dr. Balogh Vera 2018/7., 2020/6., 2021/4.,

Dr. Balogh Vera (-Fazeks Gergely, Németh Pál és Tóth Ágnes) 2021/2.,

Balogh Viktória 2016/3.,

Balsay Krisztina 2013/1.,

Banai Sára 2017/6.,

Dr. Banciu Katalin 2016/3., 2017/1.,

Dr. Banda Ádám 2021/4., 2022/4.,

Banda Ede 1963/11.,

Drs. Bandi Szabolcs 2017/5., 2019/6.,

Bándoli Katalin 2012/6.,

Bánfai József 2016/6.,

Bánfalvi Béla 2022/5.,

Bangó Jenő 2016/5.,

Bánki Péter 1963/3.,

Bánky József 2019/5., 

Bánky Tamás 2014/5.,

Banner Papp Mária 2021/3., 2021/5.,

Bántai Erzsébert 2021/3.,

Barabás Márton (képzőművészet) 2019/3.,

Baracius Nikosz Dávid 2020/4.,

Baracs Róbert 2020/5.,

Baranyai Irén 1998/4.*,

Dr. Baranyai Lenke 2016/5.,

Baranyi Ferenc 2006/4., 2018/1.,

Dr. Baranyay László (2013/4.)

Dr. Baranyay Piroska (2013/4.)

Baranyi Klára (fordítás) 2010/6.,

Baranyai Tibor 1960/5-6.,

Baráth Adrienn 2021/4.,

Baráth András 2021/5.,

Baráth Károly (fotó) 2022/4.,

Baráth-László Bernadett Erika 2021/3.,

Baráth  Réka (-Cseh  Györgyi Lenke) 2019/4.,

Baráth Zoltán 2015/2., 2019/4., 2021/4., 2022/3.,

Dr. Bárdos Jenő 2015/5.,

Dr. Bárdos Kornél 1959/3.,

Barna Péter / Váradi Helga 2018/1.,

Barnabás Olivér 2012/6.,

Barnabás Zoltán 2022/3.,

Dr. Barsi Ernő 2020/4.,

Dr. Bársony Péter 2015/4.,

Bartáné Góhér Edit 2016/4.,

Bartal Lajosné 2020/5.,

Dr. Bartal László 2019/6.,

Bartalis Izabella 2021/2.,

Bartalis Izabella (-Borsos Blanka) (e-könyv)  2021/3.,

Bartalus Ilona 1999/5.*, 2015/4., 2016/3., 2018/5.,

Barth István 2006/1., 2015/3., 2016/6., 2018/8., 2019/2.,

Dr. Bartha Dénes 2018/7.,

Dr. Bartha Ildikó 2018/6., 2018/7., 2018/8., 20191., 2019/2.,

Bartha Józsefné Babó Szilvia 2018/7., 2019/3.,

Bartók Béla 2020/6.,

Bartók Gergely 2016/5., 2019/3.,

Bartók Karola 1962/4.,

Bartók Péter 2020/6., 2021/2.,

Bartós Gábor 2015/3.)

Báthory Sándor 1960/5-6.,

Báthory Zoltán 1997/5.*,

Bátki Fazekas Zoltán 2014/3.,2019/4.,

Dr. Batta András 2009/2., 2012/1., 2014/4., 2018/7., 2018/8., 2020/2., 2022/2.,

Bauer Andrea 2020/1., 2020/4., 2021/1., 2021/5.,

Beaundoin, Paul (Ford.: Ábrahám Mariann) 2010/3.,

Dr. Becsky Áron 2003/4.,

Becht Erika (Hornyánszkyné) 2013/2., 2015/6.,

Beck László 2022/1.,  

Becze Szílvia 2010/4.,

Dr. Bednarik Anasztázia 2010/2., 2012/1., 2016/6.,  2022/5.,

Bégány-Csenge  Anna 2022/2., 2022/3.,

Beischer-Matyó Tamás 2012/3., 2019/2.,

Beke Beáta 2019/4.,

Bélai Marcell 1960/5-6.,

Belák Erzsébet-Balogh Alexandra 2014/4.,

Belinszky Anna 2015/5.,  2017/2., 2022/1.,

Bella Máté /-Rácz Gergő / 2020/4.,

Bencsik Gábor 2022/2.,

Bendics Klára 2015/3.,

Bene Adrián 2015/4., 2022/5.,

Bene Viktória 2018/5., 2020/4.,  

Dr. Benedek Mónika 2016/2., 2018/5., 2018/6., 2020/4.,  

Benedekfi Zoltán – Buzás Zsuzsa 2016/1.,

Benkő Judit (szerkesztő) 2015/6.,

dr. Benkőné Berta Zsófia (fordítás) 2014/6.,

Benoist, Marjes 2001/3.,

Bényei Erzsébet (-dr. Déri György, Kovácsikné Faltay Edit) 2016/2.,

Bényei Judit (-Derényi András, Pallag Andrea, Schmidt Andrea) 2019/4.,

Bereczky János 2020/2.,

ifj. Beregi István atya 2018/6., 2022/3.,

Béres János 1963/2., 2018/6., 2021/4.,

Dr. Berkes Kálmán 1960/4., 1962/4.,1963/11., 1964/6.,

Dr. Berkesi Sándor 2017/2., 2017/6.,

Dr. Berlász Melinda 2004/2., 2006/1., 2007/5., 2009/1., 2009/3., 2010/3., 2011/4. és 2011/5., 2016/4., 2020/5., 2022/6.,

Bertha János 2012/5., 2014/6., 2017/6., 2019/4.,

Berszán Árus György 2020/6.,

Berta Edina 2022/1.,

Bertók László 2012/5.,

Besse Attila 2013/6.,

BFZ (Budapesti Fesztiválzenekar) 2015/1.,

Bhattcharya, Joydeep 2002/3.*,

Bieliczkyné Buzás Éva 2017/7., 2018/8., 2019/2., 2019/3., 2019/4., 2019/5., 2020/1., 2020/4., 2020/5., 2020/6., 2022/1., 2022/2.,

Dr. Bihari Adél 2015/6.,

Bihari-Puhl László 2021/2.,  

Bihari-Puhl Levente 2021/3., 2021/5., 2022/1., 2022/3., 2022/4.,.

Bihari Tóth Zsuzsanna 2020/4.,

Dr. Binder Károly 2020/4.,

Birgit Nilsson 2021/2.,

Birinyi József (2017/2. (kisfilmek); (2020/4. (kisfilm); 2020/6.,

Biró István Ferenc (-Hörich Balázs – Szalai Tamás) (e-könyv) 2021/3.

Biró István Ferenc 2017/5.,

Bíró József 2018/8.,

Dr. Birtalan Zsolt 2021/4.,

Bitter Bettina 2022/1.,

Blahó Bence 2020/4.,

Bocskor Salló Lóránt 2018/1.,

Dr. Bódiss Tamás 2020/6., 2021/2., 2022/4.,

Bodnár Eszter 2021/4.

Dr. Bodnár Éva (-dr. Sass Judit) 2021/2.,

Dr. Bodnár Gábor 2001/5., 2008/3., 2010/5., 2012/2., 2013/4. (ajánló), 2014/3. (ajánló), 2016/1., 2016/5., 2017/5., 2017/6.,

Dr. Bodnár Gábor (-Fekete Anikó) 2021/2.,

Dr. Bodnár Gábor (-dr. Fehérvári Anikó, Fekete Anikó) 2020/6.,

Bodza Klára 2018/2., 2022/2.,

Bodó Márton (2017/3.)

Bódy Árpád 2003/3.,

Boér Mária 2001/3., 2011/4 és 2011/4.,

Bodonyi István 2002/6.,

Bodrogközy Eszter 2017/3., 2017/4., 2019/4.,

Bodurian Ágota 2020/6.,

Dr. Boga Bálint 2017/1.,

Bogdány Alíz 2022/2.,

Bohnaneczky Lászlóné dr. 2021/4.**

Bojtár László 2015/6.,

Bokor Gabriella 2010/2., 2010/3., 2010/6., 2011/3., 2011/4., 2011/6., 2012/4.,  2013/2.,, 2013/4., 2013/5., 2014/1., 2014/2., 2015/1., 2015/2., 2015/3., 2015/4., 2015/6., 2016/1., 2016/6., 2017/3., 2020/6., 2021/2.,

Bokor Jutta 2018/7.,

Bolcsó Bálint (-Kovács Balázs) 2021/1.,

Bólya Anna Mária 2022/6.,

Bólya Mátyás 2022/4.,

Bólya Mátyás-dr. Fügedi János 2016/5.,

Bolyki Eszter 2019/2.,

Dr. Bónis Ferenc 1996/5-6., 2007/3-4.*, 2012/3., 2016/6., 2020/5., 2022/2., 2022/4. (1988),

Dr. Bonnyai Apolka 2022/5.,

Borbély László (-dr. Ábrahám Mariann) 2022/2.,

Borbély Mihály 2019/6.,

Borhy Ottó 1964/10.,

Boros-Konrád Erzsébet 2016/5.,

Boros Misi Youtube - 2015/2.,

Borsodi Eszter 2019/2., 2019/3.,

Borsos Blanka (-Bartalis Izabella) (e-könyv)  2021/3.,

Borsos Tibor (-dr. Bajnai Klára, Simon Géza Gábor ) 2020/2., 2021/1.,

Boruzs Barbara 2013/5.,

Boruzsné Bűdi Katinka (-Szabóné Fodor Adrienne) 2015/4.,

Borz Zsófia 2016/3.,

Bosnyák Csilla 2015/1.,

Both Lehel 2002/4., 2004/2., 2005/2., 2011/3., 2014/6., 2022/5.,

Bowers, Kathryn Smith 2000/1.,

Dr. Bozóki Andrea 2018/1.,

Dr. Bozsai Gábor 2015/6., 2016/6., 2017/4., 2017/5. (közreadás), 2017/6.,  2018/2., 2018/8., 2019/2.,

Bozsér Zoltán 1961/1-2., 1962/2.

Bozsik Andrea 2022/2.,

Bölöni Domokos 2014/4.,

Böszörményi Gergely 2016/2.,

Brachna Irén 2018/6.,

Brányi Panna 2020/5.,

Brassai-Sipos András 2022/4. (1988),

Dr. Bredács Alice 2017/5., 2017/6.,  2018/1., 2018/7., 2019/3., 2020/2., 2020/5., 2022/1.,

Dr. Bredács Alice (-Pálinkás Dominika) 2018/8.,

Breinich Beáta 2015/5. (operaénekes felvételei),

Breinichné (B.) Horváth Andrea 2004/6., 2014/6. (hangfelvételes interjú), 2018/5., 2021/4.,

Breuer János 1999/4. 1960/2. (fordítás), 1960/11., 1963/9., 1964/7-8., 2007/3., 2008/4.,

Brieber János 2021/4.,

Brown, Christine 2001/3., 2005/6., 2016/3.,

Dr. Bruckner Adrienne 1999/1-2.*, 2005/2., 2010/6., 2015/1., 2017/5.,

Brückner Huba 2018/3., 2018/6., 2021/4.,

Brusznyay Judit 2010/6.,

Bryan Magee 2013/4.,

Bozó Péter 2021/4.,

Bubernik Eszter 2017/5.,

Bubla Bence (-Mucsi Gergő, Pethő Villő, Surján Noémi) 2017/5.,

Bubnó Tamás 2015/3.,

Buda Fehér Rita 2020/4.,

Buda Ferenc 2018/6.,

Buda János 2019/2. (filmkészítő),

Buda Sára  2021/3. (e-könyv), 2022/2.,

Budai Krisztián 2013/3., 2015/2., 2015/4., 2016/6., 2017/2., 2017/3., 2017/5., 2017/6., 2018/7., 2018/8.,

Budai Tímea 2013/2.,

Bujdosóné Pécsy Klára 2020/6.,

Bujtás József 2019/4., 2022/3.,

Bukta Julianna 2015/5., 2016/1., 2017/1,

Bukta Julianna (-Pászti Nóra) 2018/3., 2018/4.,

Dr. Burián Miklós 2016/4., 2016/5., 2017/1., 2017/3., 2017/5., 2018/3., 2018/5., 2018/6., 2019/3., 2020/1.,

Burján Emil 2015/3.,

Buzás Gabriella 1963/2.,

Dr. Buzás Zsuzsa /dr. Csontosné 2012/5., 2013/2., 2014/5., 2015/4., 2017/2., 2017/5., 2019/4., 2019/6.,

Buzás Zsuzsa (-Csontos Tamás) 2019/4.,

Buzás Zsuzsa - Benedekfi Zoltán 2016/1.,

Buzás Zsuzsa - Maródi Ágnes 2016/3., 2019/4.,

Dr. Buzás Zsuzsa (-dr. Csontos Tamás, Maródi Ágnes) 2021/2.,

Buzás Zsuzsa - dr. Szarka Júlia 2014/4.,

Buzás Zsuzsa-Szteklács János 2019/5.,

Buzási Viktória 2019/4.,

Dr. Büky Virág  2007/5.,

Dr. C. Nagy Béla 1961/4., 1962/3., 1962/10., 1963/9. 1964/7-8.,

C. Szalai Ágnes 2010/1.,

Carol Vorderman 2016/6.,

Ceglédy János 2004/1.,

Cesca Eaton 2019/2. (filmrendezés);

Dr. Chong Pek Lin 2020/4.,

Christofper Hogwood  2021/4.,

Mgr. art. Čiefová, Martina PhD 2014/4., 

Dr. habil Coca Gabriella 2016/5., 2017/1., 2018/4., 2018/6., 2019/3., 2019/5., 2021/1., 2021/6.,

Cuskelly, James  2018/6., 2018/7., 2019/1.,

Czakó Dóra  2022/1.,

Czigány György 2020/4.,  

Czilczer Olga 2016/3.,

Czirok Ildikó 2019/2.,,

Cs. Ferenczi Szilvia 2017/3.,   

Csajányi Melinda 2007/3.,

Csáky Krisztina 2006/4.,

Csáky Pál 2019/6.,

Csalog Benedek 2018/5.,

Csanda Mária 2011/4., 2022/2., 2022/3.,

Csányi Attila 2006/2., 2008/4.,

Csányi Tamás 2013/6.,

Dr. Csapó Benő 2015/3., 2015/4., 2017/4., 2018/2., 2019/5.,

Csapody Tamás (-Mihályi Gábor) 202164.

Dr. Császár Zsuzsanna 2019/2.,

Császiné Szoboszlai Ildikó 2020/6.,

Csató Mónika 2010/4., 2015/4., 2015/5., 2017/6., 2019/6., 2020/1., 2020/4.,

Csébfalvi Éva 2009/3.,

Cseh  Györgyi Lenke,  (-Baráth  Réka) 2019/4.,

Dr. Cseh Sándor 2019/1.,

Dr. Csehi Ágota 2001/3., 2008/1., 2009/6.,  2010/1., 2010/4., 2011/1., 2011/3. és 2011/5., 2012/1., 2012/2., 2014/5., 2016/2., 2017/4.,

Cseke József 2016/6.,

Cseke József - Kálovics Ferenc 2017/6., 2020/6.,

Csengery Kristóf 2014/4., 2016/3., 2019/4.,

Csépe Valéria 2019/5.,

Csepelyi Adrienn 2015/1.,

Dr. Csép Valéria 2014/6., (Előadás hangvétele)

Csepregi Gábor 2012/6.,

Csepregi György 2019/2., 2019/3., 2020/1., 2020/2., 2020/4., 2020/5.,  2022/2., 2022/4., 2022/6., 2022/5.,

Csepregi Róbert káplán 2021/2.,

Dr. Cserhalmi Zsuzsanna, (dr. Gönye Anikó, Péntek János) 2016/3.,

Cserna Ildikó 2016/2., 2017/3.,

Csernus Szílvia 2015/6.,

Csibi Anett 2020/3.,

Csiderné Csízi Magdolna 1997/6.*,

Csík János 2019/6., 2020/4.,

Csikai Ildikó 2020/2.,  

Csillag Ferenc 2003/3., 2004/1., 2007/2., 2008/2.,2009/1., 2009/2., 2010/3., 2011/1., 2011/2., 2011/4., 2012/1., 2013/1.,

Csimáné Varga Lívia 2020/3.,

Csizinszky Zsuzsa 2020/2.,

Csizmadia Zsolt (-Dohos László) 2019/3.,

Csoba Tünde 2002/6.,

Csongrádi Beatrix-Asztalos Kata 2017/4.,

Csontos Tamás 2017/5.,

Csontos Tamás (-Buzás Zsuzsa) 2019/4.,

Dr. Csontos Tamás (-dr. Csontosné Buzás Zsuzsa) 2019/4.,

Dr. Csontosné dr. Buzás Zsuzsa (-dr. Csontos Tamás) 2019/4.,

Dr. Csontos Tamás (-dr. Buzás Zsuzsa, Maródi Ágnes) 2021/2.,

Dr. Csontosné dr. Buzás Zsuzsa (-Dudás Eleonóra) 2021/3.,

Csoóri Zsófia 2017/5.,

Csorba Gergő 2021/3.,  

Csorba Győző (költő) 2017/2.,

Csősz Rumen István 2018/5.,

Csukás István 2019/1.,

Csupor László (posztumusz) 2018/8., 

Csurgó Erzsébet (-Seres Attiláné) 1997/6.*

Dr. Csüllög Judit 2016/6., 2017/1., 2018/1., 2022/2.,

Csűrös Csilla 2017/5., 2017/6.,

Czakó Dóra 2014/2., 2015/3., 2015/4., 2016/3.,

Czeizler Endre 2015/4.,

Czékmán  Balázs 2019/4.,

Czeloth-Csetényi Gyula 2015/3., 2017/2., 2018/2., 2018/7., 2020/1. (fordítás), 2020/3.,

Czeloth-Csetényi Gyula – Kuti Balázs 2017/3.,2020/5.,

Czermann Cecília 2020/5., 2021/1.,

Czigány György 2013/1., 2014/3., 2015/1., Youtube- 2015/2., 2015/4., 2015/5., 2018/1., 2020/2., 32021/4.,

Czigány Idikó 2022/2.,

Dr. Cziglényi Ákos 2016/5.,  2020/5.,

Czirok Ildikó 2020/6.,

Dr. Czitrovszky Ilona, Szkodiliszné 2012/1., 2014/4.,  2015/3., 

Czövek Erna 1959/4., 1960/5-6., 1961/1-2., 1961/9., 1962/2., 1962/5. 1963/3., 1963/4., 1963/8. (fordítás), 1964/7-8.,

Dalos Anna 2017/2., 2020/2.,

Dimien Sagrillo 2019/3., 2019/6.,

Damjana Zupan (Fordította: Zoltán Péter) 2014/4.,

Danguly Tünde 2021/3.,

Dániel Ernő 2017/2.,

Daniel-Frédéric Lebon 2017/2.,

Danka Lajić Mihajliovic 2022/4.,  

Daragó Rita Laura 2014/3., 2014/5., 2016/1., 2017/1.,

Darvassi Andrea 2013/2., 2012/3., 2013/4., 2014/3., 2016/3., 2017/1., 2017/5.,

David Jeffcock 2019/2. (filmrendezés),

Dávid Gábor (fordító) 2015/1.,

Dr. Dávid Imre Phd 2031/4.**

Dávid Mária 2021/4.**

Dávid Zsuzsánna 2018/6.,

Davidson, Michael 2001/3.

Deák Ágnes 2013/1., 2013/2., 2015/1., 2015/2., 2015/3., 2015/4., 2015/5., 2015/6.,  2022/3.,

Deák András karmester (2019/6.) 

Deák-Kucsera Boglára 2014/5.,

Deák-Sárosi László 2014/1.,

Deákné Szabó Zsuzsanna 2012/3.

Deákné Kecskés Mónika DLA – dr. Szesztay Zsuzsanna 2016/4.,  2017/5.,

Deáky István 2000/6.,

Debreczeni-Droppán Béla (e-köny) 2021/3.,

Dékány Endre 2018/4.,

Demarcsek Zsuzsanna 2018/6., 2021/4.**

Demeter László 2018/8.,

Demeter Tibor  2019/6.,

Demény Attila 2015/5.,

Dénes László 1959/2., 1996/2., 2009/3., 2009/4., 2018/6.,

Derényi András (-Bényei Judit, Pallag Andrea, Schmidt Andrea) 2019/4.,

Déri András 2014/3.,

Déri Balázs 2021/1.,

Dr. Déri György 2014/4., 2015/3.,  2016/2. (Bényei Erzsébet, Kovácsikné Faltay Edit) 2019/2.,

Deseő Csaba 2017/5., 2018/1.,

Dr. Deszpot Gabriella 2009/6.,  2013/3., 2013/5. (szerk.), 2013/6. (szerk.), 2014/1. (szerk.) 2014/2. (szerk.), 2014/3. (szerk.), 2014/4. (szerk.), 2014/5. (szerk.), 2014/6 (szerk.)., 2015/1., (– Guncz Nóra – Kemény Ágnes) 2015/3., 2017/5., 2019/4., 2021/3.,

Dr. Deszpot Gabriella (-Farnadi Tamara) (e-könyv) 2021/3.,

Dr. Deszpot Gabriella (-Geréné Kristóf Katalin) 2017/5.,

Dr. Deszpot Gabriella (– Guncz Nóra – Kemény Ágnes) 2015/3.,

Dr. Deszpot Gabriella (– dr. Vass Éva) 2015/1., 2017/5.,

Dr. Deszpot Gabriella (-Lukács Borbála, Szirányi Borbála, Honbolygó Ferenc, Nemes László Norbert) 2019/3.,

Dévai Tibor 2017/2.,

Devich Gergely 2019/6.,

Devich János 2015/6., 2018/4., 2018/5.,

Devich Sándor 1996/3., 1998/5.*, 1999/1-2.*, 1999/5.*, 2000/6.*, 2002/5., 2004/1., 2004/3., 2006/3., 2006/5., 2006/6., 2007/1., 2010/1., 2010/2., 2012/1., 2018/4., 2022/1. (2010-es írás),

Devich Márton 2015/5.,

Dezső Marianna 2005/4., 2006/1., 2007/1., 2011/1., 2014/4.,2016/6., 2017/3., 2018/7., 2020/6.,

Dibusz Barbara 2022/2.,

Dichler, Joseph 1963/8.,

M. Dietrich Helga 2015/1.,  2017/2.,

Dittrichné Vajtai Zsuzsánna  2016/2.,  2017/2.,   2018/5., 2019/2.,

Dittrichné Vajtai Zsuzsánna (-Márkusné Natter-Nád Klára, dr. Szőnyi Erzsébet) 2018/8., 2022/2.,

Dimény Judit 1964/12.,

Dinnyés István 2013/5., 2014/6. (videofelvétel),

Dióssy Krisztina 2019/1., 2019/3., 2020/6.,

Dobai Péter 2014/2.,

Dobi Ildikó 2014/6., 2015/1., 2015/4., 2015/5., 2016/2., 2016/3., 2016/4., 2017/1., 2017/3., 2017/4., 2018/1., 2018/3., 2018/5., 2018/6., 2018/7.,

Dobos Bianka 2015/2., 2018/8., 2019/1.,

Dobos László (műfordítások) 2014/1.,

Dobos Lili 2022/2.,

Dobozi Eszter 2017/4., 2017/6.,

Dr. Dobozy Borbála 2017/5., 2018/6., 2018/8., 20201/5., 2022/6.,

Dobra János 2001/6., 2011/1.,

Dobray István 1963/11.,

Dr. Dobszay Ágnes 2018/6., 2019/4.,

Dr. Dobszay László 1959/2., 1959/3., 1960/1., 1960/2., 1960/3., 1960/7-8., 1961/1., 1961/7-8., 1961/12., 1962/10., 1963/3., 1964/7-8., 1999/1-2.,* 1999/3-4., 2007/5., 2018/6., 2020/2.,

Dobszay-Meskó Ilona 2015/5., 2017/3., 2017/5., 2017/6., 2018/2., 2019/6.,

Dr. Dohány Gabriella 2014/5., 2015/3., 2016/2., 2016/3., 2017/3.,  

Dohnányi Ernő (Közr.: Kusz Veronika) 2012/2.,  

Dohos László (-Csizmadia Zsolt) 2019/3.,

Dolinszky Miklós 2005/1., 2005/4., 2007/6., 2009/6., 2010/5., 2019/5.,

Dr. Dombi Jánosné / Dombiné/ dr. Kemény Erzsébet 2003/1., 2004/2., 2006/1., 2011/1, 2012/6., 2014/1., 2015/1., 2015/6., 2016/4., 2016/5., 2016/6., 2017/1., 2017/3., 2017/5., 2017/6., 2018/2., 2019/1., 2021/4., 2022/1., 2022/4., 2022/6.,

Dombóvári János 2015/4., 2016/4., 2016/5., 2016/6.,  2017/1., 2017/2., 2017/4., 2018/2., 2018/4., 2018/7., 2019/1., 2019/3., 2020/1., 2020/3., 2020/4., 2020/5., 2020/6., 2021/2., 2021/3., 2021/4., 2021/5., 2021/6.,  2022/3., 2022/=6.,

Dr. Dominkó István 2012/4., 2013/4., 2019/4., 2020/3., 2020/5., 2020/6., 2021/1., 2021/2., 2021/3.,

Domokos János Antal 2016/3.,

Domokosné Mezei Katalin 2017/6.,

Domonkos Máté 1996/3., 1998/3.*, 1999/5.*, 2008/2.,

Dr. Domoszlai Erzsébet 2018/8.,

Dostal, Jan (Fordította és közreadta: Ábrahám Mariann) (1986/4.)

Dozvald János (filmrendező) 2020/3.,

Dr. Döbrössy János 2011/4.,

Dömötörné Gordos Júlia (-Kemény Anna Mária) 2021/5., 2022/3.,

Dragony Gábor 2016/3., 2017/5.,

Dragony Gábor (-dr. Váradi Judit) 2020/5.,

Dragony Gábor ( Héjja Bella Emerencia-Lehotka Ildikó) (e-könyv) 2021/3.,

Dragony Tímea 2022/1.,2022/2.,.

Drahos Béla 2022/2.,

Draskóczy László 2020/4.,

Drotár Gabriella 2012/3.,

Dr. Dsupin Borbála /Tamásiné/ 2014/3., 2014/4., 2014/5., 2015/3.,

Dsupin Pál 2017/2.,

Dubrovay László 2018/7., 2019/5., 2020/2., 2020/3., 2021/2.,

Dudás Anna 2008/1., 2010/5.,

Dudás Eleonóra (dr. Csontosné dr. Buzás Zsuzsa) 2021/3.,

Dudás Eszter 2014/4., 2014/6., 2015/3., 2015/4., 2016/2.,

Dudás Éva (versek) 2019/3., 2022/6.,

Dudás Zsuzsanna 2018/5.,

Dudics Pál 2021/4.**

Dr. Duffek Mihály 2006/1., 2007/2., 2008/1., 2008/3., 2009/2., 2009/3., 2011/4., 2011/6., 2012/1., 2015/6., 2016/2., 2016/4.,  2016/6., 2017/3., 2017/4.,  2017/5., 2017/6., 2018/6., 2018/8., 2019/4., 2022/3., 2022/5.,

Dr. ifj. Duffek Mihály 2018/8.,

Dukay Barnabás (-dr. Ábrahám Márta) 2018/8.,

Dr. Dunkel N. Norbert 2018/4., 2018/7., 2019/4., 2019/6., 2020/4., 2121/5.,

Dvorszky Hedvig 2020/5., 2022/6.,

Dworak Tamás (film) 2021/5.,

É. Szabó Márta 2019/1.,

Ecatenira Banciu 2016/3.,

Eck Júlia 2019/4.,

Eckhardt Gábor 2008/2.,

Dr. Eckhardt Mária 2001/3., 2019/2.,

Dr. Éder György 2017/2.,

Dr. Egey Emese 2017/2.,

Egloff Nagy Klára 2019/6.,

Eisenbacher Zoltán  2010/3., 2012/1., 2012/2., 20121/3., 2012/4., 2012/5., 2012/6., 2013/1., 2013/2., 2013/3., 2013/4., 2014/1., 2014/2., 2014/3., 2015/4., 2016/1., 2016/2., 2016/6.,

Dr. Elek Szilvia 2020/1., 2022/3.,  

Dr. Elekes Márta Adrienne 2021/3.,

Ember Csaba 2004/6., 2008/2., 2018/6.,2022/3.,

Ember Csaba ( Kocsis Zoltán, Magyar Margit, Nagy Sándor, dr. Váradi Judit szerk.) 2022/2.,

Emanuel Feldman (dr,. Ábrahám Mariann) 2022/5,.,

Emmanuel Dongala 2018/6.,

Enreiter István 2006/5., 2010/5., 2012/2., 2013/5.,

Enreiterné Bányai Edit 2007/4., 2007/5., 2011/3. és 2011/4.,

EndrődyNagy  Orsolya 2019/4.,

Enghyné Zergi Márta 2020/4.,

Dr. Enyedy Pál (2014/3.)

dr. Eősze László 2005/1., 2005/2., 2007/6. 2012/4.,

Eötvös József 2003/4., 2021/2.,

Eötvös Péter 2012/3., 2017/3.,

Eperjesi Erika 2021/4.,

Erdei András 1964/2.,

Erdei Krisztina 2021/4., 

Erdei Péter 2016/6., 2018/6.,  

Erdélyi Ágnes (fordítás) 2009/1.,

Erdélyi Csaba (-dr. Ábrahám Mariann) 2020/6.,

Dr. Erdélyi Erzsébet 2015/2.,

Erdélyi Judit 2009/3.,

Erdélyi Lászlóné 1963/10.,

Erdélyi-Molnár Klára 2017/2.,

Érdi-Harmos Réka 2019/6. (fotó)

Erdő-Schaffer Rita 2016/3.,

Dr. Erdős Ákos 2014/2., 2015/1., 2016/3.,  20107/5.,

Erdős Katalin 2019/1.,

Dr. Erdősi-Boda Katinka / Legánÿné /2014/3., 2015/1., 2016/2., 2016/3., 2016/5., 2016/6., 2017/1., 2017/3., 2017/6., 2018/1., 2018/3., 2018/6., 2018/8., 2019/3., 2020/1., 2020/4., 2022/4., 2022/5.,

Dr. Erdősi-Boda Katinka /- dr. Erdősi Károly/ 2019/1.,

Dr. Erdősi Károly 2022/6.,

Dr. Erdősi Károly /-Erdősi Boda Katinka/ 2019/1.,

Eredics Gábor 2015/3.,

Erkel Tibor 2006/1.,

Ernyei László 2003/6., 2006/5., 2016/1.,

Erőd Iván 2011/5.,

Erős Andrea 2020/4., 2022/4.,

Dr. Erős Istvánné 2008/5.,

Eschwé, Elisabeth 2001/1-2., 2003/1., 2003/2.,

Essig József (film) 2015/6.,

Eszéki Erzsébet 2017/3.,

Dr. Esztényi Szabolcs 2018/8.,  

Esztényi, Tereza Roslon 2001/1-2.

Dr. Esztó Zsuzsa 2000/1., 2003/1., 2011/2., 2020/6.,

Ewa Parkita 2017/5.,

F.L. (Fekete László) 2020/6.,

F.P.Zs 2020/6.,

F. Pálffy Zsuzsa 2021/5., 2022/5., 2022/6.,

F. Lassú Zsuzsa (-Serfőző  Mónika,  Bajzáth  Angéla,  Sándor  Mónika) 2019/4.,

Fabényi Réka 2012/3., 2016/2., 2018/2.,

Dr. Fábián Tímea 2014/2., 2015/5., 2016/6., 2017/4., 2021/2., 2021/4., 2022/5.,

Fábri Zoltánné 1962/5.

Fábry Szabolcsné 2002/4.,

Dr. Falvai Anna 2021/2.,

Dr. Falvai Katalin 2021/2.,

Falvai Sándor 2009/2.,

Fancsqali János 2021/4.,

Faragó Béla 2011/3. és 2011/6.

Faragó Laura 2020/2., 2020/6.,

Faragó Viktória 2010/3.,

Farkas Kitti 2016/6.,

Farkas Lászlóné 2022/4.,

Farkas Zoltán 2003/3., 2020/1.,

Farkas Wellmann Endre 2017/1.,

Farkasné Szász Mariann 2010/3.,

Farkasné Szőke Tünde 2017/6.,

Farnadi Tamara 2012/3., 2014/4.,

Frarnadi Tamara (-dr. Deszpot Gabriella ) (e-könyv) 2021/3.,

Ifj. Fasang Árpád 2022/3.,

Fasang Árpád 1959/3-4., 1960/5-6., 1962/10., 1963/8., 1963/11., 1964/6., 1964/9., 2012/3.,

Dr. Fazekas Ágnes 2016/6., 2017/1., 2017/2., 2017/3., 2017/4., 2017/6.,

Fazekas Barbara 2021/6.,

Fazekas Gabriella (-Ferencz Angéla, Filip Ignác) 2021/4.,

Dr. Fazekas Gergely 2020/6.,

Dr. Fazekas Gergely (- dr. Balogh Vera. Németh Pál, Tóth Ágnes) 2021/2., 2022/2..,

Fazekas Nóra 2020/4.,

Fazekas Réka 23020/3.,

Fáy Miklós 2020/2., 2021/4., 2021/6.,

Dr. Fehér Anikó 2006/2., 2006/3., 2006/4., 2007/1., 2007/3., 2007/5., 2007/6., 2008/2., 2008/3., 2008/5., 2008/6., 2009/1-6., 2010/1., 2010/2., 2010/3., 2010/4., 2010/5., 2010/6., 2011/1., 2011/3.  és 2011/4., 2012/2., 2012/3., 2012/4., 2012/5., 2012/6., 2013/3., 2013/4., 2014/2., 2016/4., 2017/1., 2017/2., 2017/3., 2017/4., 2017/5., 2018/1., 2018/3., 2019/1., 2019/2., 2019/3., 2019/4., 2020/2., 2020/4., 2020/5., 2021/3., 2021/4., 2021/4. (szerk.), 2022/4.,

Fehér György Miklós-Szendi Ágnes 2013/4.,

Fehérvári Anita 2009/3.,

Fehérvári Anikó (-dr. Bodnár Gábor, Fekete Anikó) 2020/6., 

Fehérvári Anikó (-Széll Krisztián, Paksi Borbála) 2019/4.,

Fehér György Miklós 1998/3.*,

Fehér Márta 2011/6., 2012/3., 2013/3.,

Dr. Fejérdy Áron 2016/6.,

Fejérvári Boldizsár (fordító) 2006/1-6.*

Fejes Antal 1998/5.*

Fejesné Pálfy Zsuzsa 2022/2., 2022/4.,

Fejnberg 1961/6.,

Fekete Anikó 2021/2., 2021/4.,

Fekete Anikó (-dr. Bodnár Gábor) 2021/2.,  

Fekete Ágnes 2014/5.,

Fekete Ákos 2022/3.,,

Fekete Anikó 2018/5., 2019/4., 2019/5., 2020/3.,

Fekete Anikó (-dr. Fehérvári Anikó, dr. Bodnár Gábor) 2020/6.,

Fekete Ferenc 2014/4., 2016/4., 2016/5.,

Fekete Gyula 2021/3., 2022/2.,

Fekete Zsófia 2021/1., 2021/4.,

Félegyházi Károly 2017/6.,

Felker Daniella Anna 2015/4.,

Dr. Felletár Melinda 2019/6.,

Felvégi Béla 2015/6.,

Felmár András 2015/3.,

Felsmann Adrienn 2014/4.,

Felszeghy Dalma 2021/5.,

Felszeghy-Tóth Annamária (Kalla Viktória Mária, Nagyné Demeter Ilona, Sebőkné Kis Szilvia) 2018/8.

Felvégi Andrea (fotó) 2015/5.,

Fenyő Ervin 2015/6.,

Fenyősy Dorottya 2020/6.,

Fenyves Mária Annunziata 2013/5., 2015/1., 2016/1., 2016/3., 2016/5., 2017/1., 2017/4., 2017/6., 2018/3., 2018/7., 2019/4., 2020/2.,

Ferencsik János 2020/5.,

Ferencz Angéla (-Filip Ignác, Fazekas Gabriella) 2021/4.,

Ferencz Csaba 2017/1.,

Ferenczi Andrea 2004/4.,

Ferenczi Hajnal Anikó 2017/3.,

Ferenczi Anna 2006/1., 2012/3., 2016/5.,

Ferencziné dr. Ács Ildikó 2010/4., 2013/3., 2016/2., 2017/2., 2018/3., 2018/8., 2020/2., 2021/3., 2021/6., 2022/1.,2022/2., 2022/3.,

Dr. Fervágner Csaba 2019/3.,

Feuer Mária 1999/5.*, 2001/6., 2004/6., 2022/1. (1972), 2022/3. (1972), 2022/4. (1972), 2022/6. (1972),

Filip Ignác (-Ferencz Angéla, Fazekas Gabriella) 2021/4.,

Finta Gergely 2022/4.,

Dr. Forrai Judit 2021/2.,

Földes Andor 2020/6.,

Dr. Freund Tamás 2019/1.,

Friedrich Ádám 2020/1.,

Friedler Magdolna 2018/1.,

Fischer Iván (portréfim-részlet) 2015/3.,  2016/6., 2020/4.,

Fischer Annie 2020/6.,

Fitraya Ramadhanny 2018/6.,

Fittler Katalin 1996/2., 1996/5-6., 1997/1.*, 1998/3.*, 1998/5.*, 1999/1-2.*, 1999/5.*, 2000/1., 2000/3-4.*, 2000/5.*, 2001/4., 2001/6., 2002/4., 2002/5.*, 2002/6., 2003/3., 2003/4., 2004/3., 2004/5., 2004/6., 2005/2., 2005/3., 2005/4., 2005/5., 2006/2., 2006/3., 2006/5., 2007/1., 2007/3., 2007/5., 2007/6., 2008/2., 2008/3., 2008/4., 2008/5., 2008/6., 2009/2., 2009/5., 2009/6., 2010/1.,  2010/3., 2010/4., 2010/5., 2010/6., 2011/1., 2011/2.,  2011/3. és 2011/4., 2011/ 6., 2012/1., 2012/2., 2013/2., 2013/3., 2013/4., 2013/5., 2014/3., 2014/4., 2014/5., 2014/6., 2015/1., 2015/2., 2015/3., 2015/4., 2015/5., 2015/6., 2016/1., 2016/2., 2016/3., 2016/4., 2016/6., 2017/1., 2017/2., 2017/3., 2017/4., 2017/5., 2017/6., 2018/1., 2018/2., 2018/3., 2018/4., 2018/5., 2018/6., 2018/7., 2018/8., 2019/1., 2019/2.,2019/3., 2019/4., 2019/5., 2019/6., 2020/1., 2020/2., 2020/3., 2020/4., 2020/5., 2020/6., 2021/1., 2021/2., 2021/3., 2021/4., 2021/5., 2021/6., 2022/1., 2022/2., 2022/4.,, 2022/5., 2022/6.,

Fleck Erika 2005/5., 2006/5., 2008/6., 2016/1.,

Sz. Fodor Adrienne 2016/6.,

Sz. Fodor Adrienne (-Kerekes Rita) (e-könyv)  2021/3.,

Fodor Ákos 2019/5.,

Fodor András 2022/4. (01988),

Fodor Csaba 2015/4.,

Fodor Ferenc 2016/3.,

Fodor Gyöngyvér (Walter Judit, Lajgút Szvitlana és Fodor Gyöngyvér) 2017/3.,

Dr. Fodor Katalin 2016/5.,  

Fógel-Veress Anett 2021/5.,

Formanek Annamária 2018/5.,

Forrai Miklós 2015/5.,

Dr. Fodor Szilvia 2021/4.**

Fogas János  filmrendező 2022/5.,

Prof. dr. Forrai Judit 2021/5.,

Forrai Zsuzsanna 2005/2.,

Forró-Erős Dóra 2022/4.,

Földes Andor 2018/8.,

Földes Andorné 2004/1., 2018/8.,

Földes Imre 1962/10., 1963/7., 1998/4.*, 1999/1-2., 2000/1., 2000/5*., 2001/5., 2002/6., 2004/3., 2005/6., 2008/4., 2020/3., 2021/6. (1969), 2022/1. (2005),

Frank Lajos 1964/1., 1964/2.,

Frank Oszkár 1995/4.*, 2007/6., 2008/1., 2012/3., 2016/2.,

Freund Tamás 2021/3.,

Fricsay Ferenc (film) 2015/5.,

Frida Kahló 2019/6.,

Frideczky Katalin 2013/5., 2014/4., 2015/6., 2017/1., 2018/7.,2020 /2.,

Friedhelm Brusniak 2019/6.,

Friedler Magdolna 2021/5.,

Friedrich Ádám 2018/1.,

Frigyesi Judit 2018/8.,

Friss Antal 1963/8., 2022/1. (1960-as évek),

Friss Gábor 1996/5-6., 1997/2.*

Funkhauser, Matthias 2015/4.,

Dr. Furiya Miyako 2007/3.

Furtwängler, Wilhelm 1960/2., 1960/3.,

Fuszek Csilla Éva 2021/4.**

Dr. Fügedi-Bárd Judit 2017/6.,

Dr. Fügedi János-Bólya Mátyás 2016/5.,

Dr. Fülei Balázs 2017/5., 2018/3., 2018/5., 2020/2., 2021/4.,

Dr. Fülei Balázs- Kováts Péter 2017/2., (YouTube)

Dr. Fülei Balázs /- Megyesi Zoltán/ 2020/4.,

Fülep Márk 2007/3., 2011/4., 2012/6., 2014/6., 2014/6. (hangfelvétel), 2016/1., 2017/5., 2018/6., 2018/8., 2019/2., 2020/5., 2022/1., 2022/3.,

Fülöp Márta Marianna 2021/4.**

Fülöp Márta Marianna (-Tokai  Dalma,  Lendvayné  Győrik  Gabriella) 2019/4.,

Fülöpné Markó Julianna 2013/5.,

Fürth Lívia 2004/2., 2004/3., 2005/1., 2005/2., 2005/5., 2008/6., 2014/2., 2014/4.,

Füzesséryné Dudás Eszter 2014/4., 2014/6., 2015/4., 2019/6., 2020/5. (szerkesztés), 2021/4., 2022/4.,

Füzi Nóra (fordítás, összeállítás) 2003/1.

A.Gergely András 2018/4., 2018/5., 2018/6., 2018/7., 2018/8., 2019/1., 2019/2., 2019/3., 2019/5., 2019/6., 2020/2., 2020/3., 2020/4., 2020/5., 2020/6., 2021/1., 2021/2., 2021/3., 2021/4., 2021/5., 2021/6., 2022/2., 2022/3., 2022/4., 2022/6.,  

Gaál Alexandra 2022/1.,

Gabrielsson, Alf 1998/1-2.*

Gábor Adrienne 2017/6., 2019/2.,

Gábor József (2013/6.), hangfelvétel - 2014/6., Youtube - 2015/2.,

Gábriel Sándorné 2007/2.,

Gabriela Karin Konkol (-Anna Kalarus) 2017/5.,

Gacsályi Lilla 20145/6.,

Gádor Ágnes 2018/1., 2021/3.,

Gajda Attila 2021/4.**

Gál József 2014/4.,

Galambos Ágnes 2013/3.,

Gál Éva 2016/3.,

Gál György Sándor 1962/9.,

Gál István Róbert 2018/3.,

Gál Márta2022/5.,

Gallai Attila 1997/2.*, 2001/6., 2016/2., 2021/5., 2022/4.,

Dr. Gallai Istvánné 1998/ 6.*, 2001/1-2.,

Gállné Gróh Ilona 2008/3., 2010/3.,*

Garai Imre (-Szabó Zoltán András) 2019/4.,

Garay György 1960/5-6.,

Gárdonyi Géza 2022/1. (1882),

Dr. Gárdonyi Zoltán 1999/3-4.,

Dr. Gárdonyi Zsolt 2016/4.,

Gáspárné dr. Tóth Marica 2021/5.,

Gát József 1959/3., 1960/1., 1960/2., 1960/5-6., 1960/7-8., 1960/9., 1960/10., 1962/4., 1964/7-8.,

Gaul-Ács Ágnes 2021/4.**

Géczi-Laskai Judit 2018/2.,

Géczy Olga 2018/6., 2020/2., 2020/6.,

Geiger György 2012/1., 2012/2., 2012/4., 2019/2.,

Geisbühl Tünde 2018/6.,

Gelencsér Anna 2017/1.,

Gerbei Anita 2018/4.,

Geréb László 1997/2.*, 1997/5.*, 1998/4.*, 2011/1., 2012/1.,

Gerencsér Anna 2017/1., 2017/2.,

Gerencsérné Szeverényi Ilona 1996/3., 1998/3.*, 1999/5.*, 2014/4.,

Gerenday Ágnes 2017/1., 2021/2., 2022/1.,

Gerenday Ágnes (-Apor Judit, Lukin László, Pribay Borbála) 2022/2.,

Geréné Kristóf Katalin (-Deszpot Gabriella) 2017/5.,

Gerényi Gábor 1996/2.,

A.Gergely András 2018/4., 2018/5., 2018/6., 2018/7., 2018/8., 2019/1., 2019/2., 2019/3., 2019/5., 2019/6., 2020/2., 2020/3., 2020/4., 2020/5., 2020/6., 2021/1., 2021/2., 2021/3., 2021/4.,

Gergely Péter Pál 2021/6.,

Dr. Gerő Katalin alkotási 2013/1.,

Gerő Zsuzsa 2007/3-4.*,

Gertheis Piroska 2012/4.,

Dr. Gerzanics Magdolna 2014/3., 2015/1., 2016/3., 2017/6., 2019/2., 2020/5., 2021/1.,

Geszti Emőke 2017/2.,

Dr. Gévayné Janurik Márta 2007/1., 2014/3., 2019/6.,

Gibbs, Christopher H. 2018/5.,

Gilbert de Greeve 2020/5.,

Giorgio Pressburger 2018/7.,

Glevitzkyné Mudri Szilvia 2021/1.,

Dr. Gocsál Ákos (-Bandi Szabolcs) 2017/5., 2018/7.,

Gombás Judit 2017/5.,

Gombos László 2017/2., 2017/5., (e-könyv) 2021/3., 2021/4., 2021/6., 2022/1., 2022/4.,

Gonda János 1995/4.*, 1996/4., 1997/2.*, 1998/6.*, 2000/1., 2000/5.*, 2002/4., 2004/3., 2008/2., 2009/4., 2010/4.,2012/4., 2015/1., 2022/2.,

Gordos Júlia /- Kemény Anna Mária, Szabó Ágnes/ 2020/4.,

Gózon Ákos 2017/5.,

Gödri Dániel 2016/2.,

Göllesz Zoltán 2022/5.,

Göncz Zoltán 2014/1.,

Dr. Gönczy László 1996/1.,1996/4., 2008/2., 2010/4., 2010/6., 2012/4., 2013/2., 2017/5., 2018/7., 2021/4.,

Dr. Gönye Ildikó (- Dr. Cserhalmi Zsuzsanna, Péntek János) 2016/3.,

Görög Anna 2015/4.,

Gősi Lilla 2018/4.,

Götz Nándor 2008/3., 2011/1. és 2011/2., 2019/6., 2020/2., 2021/6.,

Grabócz Márta 2013/1., 2018/6., 2022/6. (szerkesztés), 2022/5.,

Dr. Grastyán Endre 2000/3-4.*,

Gryllusz Soma 2018/7.,

Groppenberger, Walter 1998/6.*, 2001/3.,

Gruhn, Wilfried dr. 2004/6.,

Gulyás Csilla 2010/1., 2011/6., 2015/3., 2016/1.,

Gulyás Dénes 2020/5., 2020/6, 2021/3., 2021/5.,

Gulyás Enikő 2019/4.,

Gulyás György (1961) 2016/4.,

Gulyás Jánosné 2003/5., 2008/1.,

Gulyás László 2019/2., 2020/2.,

Gulyás Lóránt 2018/6.,

Guncz Nóra (- Deszpot Gabriella, Kemény Ágnes) 2015/3.,

Dr. Gyulai Ákos 2017/4., 2018/7., 2020/4.,

Guncz Nóra (- Kemény Ágnes – dr. Deszpot Gabriella) 2015/3.,

Gyarmati Béla 2017/1.,

Dr. Gyarmati Eszter 2004/4., 2004/5.,

Gyarmati György 2001/6.  

Gyarmati-Ruszka Andrea 2014/5.,

Dr. Gyarmathy Éva 2012/2., 2012/4., 2013/3., 2018/2., 2019/6., 2020/4.,

Dr. Gyarmati Éva (-Kökényesi Imre) 2022/5.,

Gyenge Enikő 2022/6.,

Dr. Gyimesi László 2008/4., 2010/1., 2012/5.,

Dr. Gyivicsán György 2019/3.,

Gyombolai Bálint 2020/4.,

Gyovai Ágnes 2017/5.,

Gyöngyösi Levente 2022/3., 2022/4.,

Gyöngyössy Zoltán 2001/5., 2003/3., 2006/1.,

Győrfi Laura Ditta 2016/6.,

Győrffy István 1998/4.*, 2011/2.,  2016/3., 2016/5., 2017/1., 2017/3., 2017/5., 2018/2., 2018/8., 2020/3.,

Dr. Győri János (Gordon Győri János) 2021/4.**

Győri László (fordítás) 2018/8.,

Gyula Ferencné 2013/4.,

Dr. Gyulai Ákos 2017/4., 2017/6., 2018/3., 2019/2., 2021/4., 2022/6.,

Gyulai József 2022/3.,

Gyuricza Ferenc 2017/6.,

Gyüdi Sándor 2021/2., 2021/3., 2021/5.,

Gyürke Kata 2020/2.,  

H. Becht Erika 2009/2.,

Hacsaturjan, Aram 2018/8. (hangfelvétel),

Hajdó Károly 2014/4.,

Hajdu András 1998/6.*, 2005/4.

Hajdu Mihály 1960/5-6., 1961/9.

Hajdu Tamás 2015/3.,

Hajdú Marinne 2022/1.,

Hajsrekker Krisztina 2010/3.,

Halasi-Czalbert Tamás 2020/5.,

Halász Péter 2020/5.,

Halász Ferenc 1999/3-4.,

Halmos Vilmos 2015/4.,

Hamar Zsolt 2011/4.,

Hamary András 2016/3.,

Hambalkó Edit (-Ábrahám Mariann) (2020/5.)

Dr. Hamburger Klára 2009/2., 2018/8., 2019/2. (fordítás), 2020/6. (fordítás),

Hámori Máté 2013/4., 2020/4., 2021/6.,

Handó Péter 2014/4.,

Hangácsi Márton 2017/2. (YouTube),

Hankiss Ilona 2018/6., 2019/1., 2019/3., 2019/5., 2020/2., 2020/4., 2020/5., 2020/6., 2021/2., 2021/5., 2022/1., 2022/2.,

2021/6.,

Hantos Andrea 2015/2.,

Hanui Lóránt 2002/2.,

ifj. Hara Lászlóné 2020/5.,

Haramza László 2014/2.,

Hargitai Imre 1996/2.,

Dr. Harmat László 2011/4.,

Dr. Harmath László 1962/4.,

Harper, Nancy Lee 2001/1-2., 2002/1.,

Harsányi László 2020/4., 2020/5., 2020/6., 2021/1., 2021/2., 2021/3., 2021/4., 2021/5., 2021/6., 2022/2., 2022/3., 2022/4., 2022/6.,

Hartyányi Mária Piroska2018/5.,

Dr. Hausmann Kóródy Alice 2015/4., 2016/6., 2017/4., 2017/5., 2020/3.,

Havas Kató (ford.:Simkó-Várnagy Judit) (20 03/3.), 2020/6.,

Havass Miklós 2007/2.,

Havas Miklósné 1960/11., 1964/11.,

Havasiné Darska Izabella 2022/6.,

Hegedűs András 1964/9.,1964/10., 1964/11., 964/12.,  

Hegedűs Endre 2021/1., 2022/4.,

Dr. Hegedűs Gönczy Katalin 2010/6., 2019/4.,  2020/4.,

Hegedűs Roland 2019/4.,

Hegedüs Tímea Szilvia 2015/5.,

Hegedűsné Tóth Zsuzsanna 2011/3., 2017/5.,

Hegyesi-Hudik Gabriella 2016/5.,

Dr. Hegyi István 1996/4., 1997/2.*, 1997/3-4.*, 1998/1-2.*, 2004/5., 2012/1., 2012/5., 2015/2., 2016/6.,

Héjja Bella Emerencia 2015/4., 2016/2.,2017/4., 2017/5.,2022/2.,

Héjja Bella Emerencia (-Lehotka Ildikó-Dragony Gábor) (e-könyv) 2021/3.,

Héjja Bella, Sipos Gábor Gergő és Kovács Levente zenekara 2015/4.,

Heinczinger Miklós (-Török Máté) 2022/5.,

Dr. Heimann Ilona 2011/6.,

Heimné Reviczki Julianna (-Papp Károlyné) 2021/6.,

Héjjas Zsuzsa 2001/1-2.,

Dr. Helga Rabl-Stadler 2019/6., 

Hencz Ilona 2000/3-4.*

Prof. Herbert, David G. (ford. Ábrahám Mariann) 2009/4., 2016/3.,  

Herceg Attila 2013/6., 2014/4., 2015/1., 2015/6., 2016/3., 2017/4.,

Herceg Elizabetta 2015/2.,

Hercz-Dorman Aliz 2013/4., 2013/5., 2013/6., 2014/1., 2014/2., 2014/3., 2014/4., 2014/5., 2014/6., 2015/5.,

Herczeg Judit (-Márkus Edina) (e-köny) 2021/3.,

Dr. Herencsár Viktória 2007/3., 2011/4., 2012/1., 2012/2., 2015/6., 2016/5., 2017/5., 2017/6., 2018/5., 2019/3., 2019/6., 2020/5., 2022/1., 2022/4., 2022/6.,

Hermann Zoltán 2015/3.,

Hermeszné Uracs Mónika 2021/1.,

Hernádi Lajos 1960/9., 1963/12., 2021/2.,

Dr. Herpay Ágnes 2015/3., 2020/5.,

Herpy Miklós 2018/7., 2022/2.,,m

Herszényi Bálint 1960/5-6.

Héthy Apor 2007/2.

Hetyei József 2015/3.,

Hidas Frigyes zeneszerző portréja visszaemlékezések alapján I-III. rész c.emlékfilm közreműködői: Bieliczkyné Buzás Éva, dr. Csikóta József, Dohos László, Hajas Béla, Horváth Ádám, dr. Hőna Gusztáv, dr. Marosi László, dr. Sári József, dr. Szabó Ferenc, továbbá Buda János, Lovas Hajni, Lukács B. Ottó és Pethő Atttila, 2019/2.,

Hiebert, Elfrieda 2001/3.

Hodges, Julia 2009/1.  

Holics László (fordítás) 2003/1.,

Holics László (-Terst Márton és Varga László) 2018/8.,

Hindemith, Paul 2020/6.,  

Hollai Keresztély 2021/4., 2021/5., 2022/1., 2022/3., 2022/4.,

Hollerung Gábor 2014/5., 2016/6., 2022/1.,

Hollerung Gábor (-Balog József) 2020/3., 2020/4., 2021/2., 2021/6., 2022/3., 2022/4., 2022/5., 2022/6.,

Hollókői Lajos 2015/2.,

Hollós Máté 1995/4.*, 1996/2., 1996/3., 1996/4., 1996/5-6., 1997/1-6.*, 1998/1-6.*, 1999/1-6.*, 2000/1-5., 1996/6.*, 2001/1-6., 2002/1-6., 2003/1-6., 2004/1-6., 2005/1-6., 2006/1-6, 2007/1-6., 2008/1-6., 2009/1-6., 2010/1-6., 2011/1., 2011/1-6., 2012/1., 2012/2., 2013/4., 2014/3., 2015/1., 2016/2., 2016/3., 2016/5., 2017/3., 2017/5., 2018/2., 2018/7., 2019/1., 2019/3.,2019/4., 2019/5., 2020/1., 2020/2., 2020/4., 2020/6., 2021/5., 2021/6., 2022/1., 2022/2., 2022/3., 2022/4., 2022/5., 2022/6.,

Homicskóné Szalóky Ildikó 2019/1., 

Dr. Homor Zsuzsanna 2014/4.,

Honbolygó Ferenc (-Lukács Borbála, Deszpot Gabriella, Szirányi Borbála, Nemes László Norbert)  2019/3.,

Hombolygó Ferenc (-Lukács Borbála) 2021/4.,

Honbolygó Ferenc (-Nelli Ni) 2021/4.,

Honti György 2012/2.,

Dr. Hontvári Csaba 2012/1., 2015/3.,

Dr. Honbolygó Ferenc 2019/6.,

Homoki Endre 2015/4.,

Dr. Hoppál Péter  2018/7.,

Horkay Tamás (-Dombóvári János) 2021/6.,

Horn András 2013/2.,

Horn Dániel 2015/3.,

Horn Gabriella 2015/1.,

Hornyák Balázs 2016/3.,

Hornyák Erika 2020/4.,

Horowitz, Vladimir (Interjú a Szovjetszkaja Muzika alapján) 1960/7-8.,

Horváth Ágnes (2021/5.) (1998),

Dr. Horváth Ágnes 2017/4., 2018/2., 2021/3., 2021/5.,

B. Horváth Andrea 2004/6., 2014/6. (hangfelvételes interjú), 2018/5.,

Dr. Horváth Anikó 2001/6., 2005/1., 2006/4., 2006/6., 2008/3., 2012/2., 2013/3., 2022/4.,

Horváth Balázs 2019/2.

Horváth Bálint 2012/3., 2021/2.,

Dr. Horváth Barnabás 2018/3.,

Horváth Ernő Zoltán 2019/5., 2020/6.,

Horváth György 2017/3., 2021/3.,

Horváth Ildikó 1994/2.*, 1994/3.*, 1994/5.*, 2008/3.,

Horváth István 2007/2.

Horváth Károlyné 1961/7-8., 1963/2.,

Horváth Katalin 2021/6., 2022/2., 2022/3., 

Horváth Kiss László 1960/5-6.

Horváth Laura 2022/2.,

Horváth-Péczely Emília 2013/5.

Horváth Rezső 2000/3-4.* 2020/4.,

Horváth Zsolt 2019/4., 2022/6.,

Horváth Zsuzsanna 2021/6.,

Dr. Hovánszki Jánosné 2013/1., 2021/1.,

Hörich Balázs (-dr. Váradi Judit-Márkus Edina) (e-könyv) 2021/3.,

Hörich Balázs (-Bíró István Ferenc-Szalai Tamás) (e-könyv) 2021/3.,

Hraschek Katalin 2022/5.,

Hrecska Renáta 2015/6.,

Hudaky Rita 2020/5.,

Hudra Árpád 2021/2., 2021/5.,

Hudra Árpád (-Ittzés Mihály) 2021/2.,

Hufnágelné Somogyi Mária 2022/6.,

Dr. Hunyadi Zsuzsanna 2014/3., 2015/4., 2017/5., 2019/2., 2022/3.,

Prof. dr. Huszár Elvíra 2013/3., 2015/5., 2018/2.,

Huszár Lajos 2011/1., 2021/5,.

Huszár Lajos (-Nógrádi Péter, Záborszky Kálmánb, Zádori Mária) 2017/6., 2022/6.,   

Huszár László 2015/3.,

Huszár Tibor 2017/6.,

Hutira Albin 1996/3., 1996/5-6., 2000/6., 2003/2., 2003/6., 2017/1., 2017/1., 2017/2., 2018/1., 2018/2., 2018/3., 2018/4., 2018/5., 2018/6., 2018/7., 2018/8., 2019/1., 2019/2., 2020/2.,

Huzella Elek 1964/2.,

Ignácz Ádám 2020/5.,

Igric János – Balázs Oszkár 2018/4.,

Igricz Balázs 2022/5.,

Ikafalvi Farkas Béla 2013/3.,

Dr. Illés Mária 2015/6., 2015/6.,   2016/2.,

Illés Teréz 2016/2.,

Irina B. Gorbunova 2016/6.,

Irina O. Tovpich 2016/6.,

Ito Nobuhiro 2008/6.

Dr. Ittzés Gergely 1996/5-6., 2009/6., 2014/4., 2017/1.youtube), 2018/7., 2018/8., 2019/2.,

Dr. Ittzés Mihály 1996/1., 1997/2.*, 1997/5.*, 1998/4.*, 1999/1-2.*, 2010/4., 2010/5., 2011/2., 2011/3., 2011/4., 2011/6., 2013/4., 2015/3., 2015/4., 2016/1., 2017/6., 2018/4.,  2018/5., 2018/7., 2018/8. (posztumus), 2020/5., Ittzés Mihály 2021/5. (postumusz),

Dr. Ittzés Mihály (-Hudra Árpád) 2021/2.,

Ittzésné Kövendi Kata 1997/1.*, 1998/1-2.* (fordítás), 2012/3.,

Dr. Ittzés Tamás 2005/3., 2005/5., 2016/5.,

Dr. Ittzés Tamás (-Környei Zsófia) 2022/2.,

Ivasivka Mátyás 2018/7., 2021/6.,

Iván Tímea 2012/1.,

J. Irsai Vera 1959/1., 1960/1.,

Izsák József 2020/1.,

Jackie Rado 2021/5.,

Jakab Árpád 2021/3., 2022/3.,

Jakab Géza 2018/6. (fordítás), 2021/3.,

Jakab-Zalánfy Eszter 2019/1., 2019/2., 2019/5.,

Jakobicz Dorottya (– Wamzer Gabriella) 2019/4.,

Jakobs, Rhoda L. dr. 1997/2.*,

Jakobszon 1961/8. (közr.: dr. Szende Ottó)

Dr. Jaksits Ilona 2021/6., 2022/6.,

Jámbor Zsolt 2018/6.,

Dr. James Cuskelly 2018/6., 2018/7., 2019/1., 2019/3.,  

Jánosi Ágnes/Kisgyőri Krisztián 2014/6.,

Dr. Jánosi András 2017/5., 2018/8.,

Dr. Janurik Márta 2014/6., 2015/3., 2015/4., 2017/5., 2018/7.,

Dr. Janurik Márta (-dr. Antal Lundström Ilona-dr. Józsa Krisztián) 2019/4.,

Dr. Janurik Márta (- Józsa Krisztián) 2016/1., 2017/2., 3018/3.,  2019/3., 2019/4.,

Dr. Janurik Márta (-Kovácsné Koncz Éva, Lass-Bárány Erika, Popovicsné Molnár Andrea) 20221/2.,

Janurik Márta (-Surján Noémi) 2019/4.,

Dr. Janurik Márta (-Szabó Norbert) 2017/5.,

Janurik Tímea 2021/3., 2021/5.,

Dr. Járdányi Pál 1959/2., 1964/10., 1999/3-4., 2016/4.(1943.),

Dr. Járdányi Zsófia 2016/3., 2018/8., 2020/2.,

Jász Attila 2022/4., 2022/5.,  

Jászter Beáta 2018/4.,

Jávor Márta 1963/10.,

Jávorszky Béla Szilárd 2017/2., 2019/3., 2020/2.,   

Jékeli, Lotte 2001/3.,

Jelena Jovanovic 2022/4.,

Jeney Zoltán 1964/2.,

Joachim László 2021/5.,

Joachim László (-Schäffer Károly) 2022/5.,

John Barnard 2019/6.,

Dr. Joób Árpád 1997/6.*, 2018/5.,

Jordán-Szkordilisz Emília (-Ábrahém Mariann) 2022/3.,

Józsa Ágnes (rádióriportok) 2014/2., 2014/3., 2014/4., 2017/1., 2017/3., 2017/4., 2018/1., 2018/3., 2018/4., 2018/5., 2018/6., 2019/1.,2019/3., 2019/4., 2019/6., 2020/3., 2020/6., 2021/3., 2022/1.,2022/3..,

Józsa Krisztián -Janurik Mária 2016/1., 2017/2., 2018/3.,

Józsa Krisztián (-Antal-Lundström Ilona-Janurik Márta) 2019/4.,

Dr. Judit Mäkinen 2016/2., 2016/6., 2017/1., 2017/6., 2018/5., 2018/6., 2018/8., 2019/2., 2019/5., 2019/6., 2020/2., 2022/2., 2022/3., 2022/5.,

Juhász Balázs 2020/5.,

Juhász Előd 2015/4., 2015/5., 2015/6., 2016/6., 2017/2., 2017/6., 2020/6., 2022/3.,

Juhász Ferenc költő 2015/1., 2022/4. (1988),  

Juhász Judit 2022/6.,

Dr. Juhász Molnár Boglárka 2022/2.,,

Juhász Zoltán 2015/2., 2020/6.,

Juhász Zsuzsa 2021/6.,

Juhos-Kiss Eszter 2020/1.,

Juhos-Kiss Eszter (-dr. habil Pusztafalvi Henriette) 2021/3., 2022/1.,

K. Horváth Zsolt 2019/6.,

K. Udvari Katalin 2002/3., 2004/1., 2015/5. (közreadás), 2017/4 (közreadás), 2018/3., 2018/6., 2018/7., 2018/8., 2019/2., 2021/2., 2021/6., 2022/3., 2022/4.,

Kaáli Nagy Botond 2020/1.,

Kabalevszkij, Dmitrij 1959/4.,

Dr. Kabdebó Sándor 2017/1.,

Dr. Kádár György 2014/5., 2020/2., 2021/2., 2021/4., 2022/5.,

Dr. Kádár Orsolya 2022/5.,

Kadek Henriett 2018/6., 2018/7., 2018/8.,

Kadosa Pál 1960/5-6., 1962/12., 2020/5.,

Káel Csaba 2016/6.,

Kafka-Pouessel Márta, Jean-Marc és Tára 2009/3.,

Kaibinger Pál 2010/3.,

Káldi János 2017/1.,

Kalla Viktória Mária (-Felszeghy-Tóth Annamária, Nagyné Demeter Ilona, Sebőkné Kis Szilvia) 2018/8.,

Kállai Erzsébet 2022/5.

Kalló Krisztián 2022/3.,

Kalló Zsolt 2014/2.,

Kállai Gábor 2016/4.,

Kalmanovits Zoltán 2016/1., 2016/3., 2017/2.,

Kalmár Márton 1964/7-8.,

Kálmán Anikó 2019/4.,

Kalmár András 2021/2.,

Kálovics Ferenc-Cseke József 2017/6.,

Dr. Kamp Salamon 2016/5.,

Kányádi Sándor 2022/4. (1988),

Kanyó András 2018/3.,

Kapi Horváth Ferenc (facsimile) 2013/1., 2018/8. (hangfelvétel)

Kapusi Kálmán 2019/3.,

Karakas Zoltán 2017/3.,

Karczag Nárton 2015/5.,

Kardos Katalin 2013/4.,

Károlyi Pál 2015/4.,

Karasszon Dezső 2013/4.,

Karasszon Dezső - Karasszon Eszter 2016/3.,

Karasszon Eszter- Karasszon Dezső 2016/3.,

Karczag Márton 2019/6., 2020/1.,

Dr. Karczagh György 1961/10. (Közreadás)

Kardos Pálné 2022/6.,

Karin Wagner 2015/1.,

Kármán Nikola (szerk.) 2019/6., 2022/5.,

Dr. Kárpáti Andrea 2019/6., 2021/4.**

Kárpáti Attila 2022/4.,.

Dr. Kárpáti János 2018/5., 2020/6.,

Károly Márton 2020/6.,

Dr. Károly Róbert 2017/1.,

Károlyi Éva 2018/5.,

Kárpáti Andrea 2019/3.,

Kárpáti Tünde 1998/3.*,

Kassai István 1998/6.*, műjegyzék szerk. 2015/4., 2018/7.,  2019/6., 2020/1.,

Kaszti Árpádné 2018/8.,

Katalin Neményi-Arndt 2021/2.,

Katie Overy 2019/3.,

Katonáné Malmos Edirt 2019/1., 2021/4.,

Dr. Katz Sándor 2021/4.**

Kecskeméti Gábor 2020/6.,

Kecskés Balázs 2001/1-2., 2011/6., 2013/4.,

Kecskés D. Balázs 2017/3., 2017/5.,

Kecskés D.-Vértesy Júlia 2016/4.,

Dr. habil Kecskés György  2021/3., 2021/4., 2021/5., 2021/6.,

Kedves Tamás 1996/2., 1999/3-4.,

Kékesi Attila (filmrendező) 2019/2.,

Kelecsényi László 2021/4.,

Kelemen Judit 2002/5.*

Kelemenné Rácz Tímea 2019/1., 2019/4., 2020/6.,

Kékesi Tibor országgyűlési képviselő 2007/2.,

Kelecsényi László 2016/1, 2016/3., 2016/6., 2021/3.,

Kelecsényi László (fimtörténész, író) 2020/3., 2022/6.,

Kelemen Barnabás 2021/4.,

Keller, Wilhelm 1969/4.,

Kemény Anna Mária 2019/6., 2021/1., 2022/5., 2022/6.,

Kemény Anna Mária (-Dömötörné Gordos Júlia) 2021/5..  2022/3.,

Kemény Anna Mária (-Gordos Júlia, Szabó Ágnes) 2020/4.,

Kemény Aranka 2015/3.,

Kemény Ágnes (- dr. Deszpot Gabriella) 2015/3.,

Kemény Ágnes (-dr. Deszpot Gabriella, Guncz Nóra) 2017/5.,

Kende Luca (fotó) 2020/6.,

Dr. Kenesei Éva (Kis Jenőné) 2008/1., 2009/1., 2009/3., 2012/2., 2012/4., 2013/1., 2013/5., 2015/2., 2016/6., 2017/2., 2017/6.,

Kenneth Hamilton 2019/2.,

Kepes Iván 2020/5.,

Dr. Kerek Ferenc 1996/2., 1997/2.*, 2006/3., 2008/1., 2008/2., 2009/1., 2009/5., 2010/1., 2012/1., 2012/2., 2012/3., 2013/1., 2013/4., 2015/4., 2015/6., 2016/3., 2018/5., 2020/5., 2022/4.,

Dr. Kerekné Fekete Éva 2014/3., 2017/5.,

Kerekes András 2015/3.,

Kerekes György 2013/5.,

Kerekes Rita 2018/5.,

Kerekes Rita (-Sz. Fodor Adrienne) (e-köny) 2021/3.

Kerekes Sándor 2014/2.,

Kerényi Sándor 2018/3., 2019/6.,

Keresztes Nóra 2010/ 6., 2011/3., 2012/1., 2012/5., 2013/5., 2015/6.,

Keresztessy Hédi 1962/4.,

Kereszti Ferenc 2017/3. (szerkesztés),

Kerezsi Anna Mária 2014/3., 2015/1., 2015/3.,  

Kerényi Mária 2001/4., 2002/4.,2021/2.,

Kerényi Miklós Gábor 2021/2.,

Kerényi Miklós György 1960/10., 1960/11.,1961/1-2,. 1961/5. (közreadás)

Dr. Kéri Laura 2018/6.,

Kéringer Gábor 2019/3., 2020/2.,

Kerner Mária 2020/1.,

é

Kertész Attila 2006/1., 2020/1., 2020/6., 2021/4.,

Dr. Kertész István 2002/5.*, 2009/4., 2018/8.,

Kertész Iván 2014/4., 2020/4., 2020/5., 2020/6.,

Dr. Kertész Judit 2021/6.,

Kertész Lajos 2000/2., 2001/4., 2003/3., 2019/6., 2020/1., 2021/3.,

Dr. Keserű Katalin (2014/1.)

Keszi Imre 2021/2.,

Keuler Jenő 2007/5.*, 2012/1., 2012/3., 2015/6., 2017/3., 2018/8., 2019/4., 20201/6.,

Keveházi Gyöngyi 2009/2.,

Kigyós Borbála 2022/2.,

Kincses Edit 2015/3., 2015/6.,

Dr. Kinczler Zsuzsanna /Wulfné/ 2019/3.,2019/5., 2020/1., 2020/3.,

Király Katalin 2016/3.,

Király Lajos – Nagy L. Éva 2014/3.,

Király-Spengler Zsuzsanna 20121/5.,

Dr. Király Zsuzsanna 2012/5.,

Kiricsi Katalin- Mesterházi Máté 2017/2.,

Kirmájer Enikő 2018/6.,

Dr. Kirsh Éva 20214/**

Kisgyőri Krisztián/Jánosi Ágnes (2014/6.)

Dr. Kismartony Katalin 2008/3.,

Kis Jenőné dr. Kenesei Éva 2008/1., 2009/1.,  2009/3., 2012/2., 2012/4., 2013/1., 2015/2., 2016/6., 2017/2., 2017/6., 2018/3.,

Kiss Anna 2019/2.,

Kiss B. Attila 2017/3.,

Kiss Bera 2022/5.,

Dr. Kiss Endre 2021/2., 2021/5.,

Kiss Eszter Veronika 2022/5.,

Kiss Eszter Veronika (-Gombos László-Somogyvári Ákos) (e-könyv) 2021/3.,

Kiss Ernő 2012/3., 2019/1., 2019/2.,2019/4., 2019/5., 2020/2., 2020/5., 2020/6., 2021/2., 2021/3., 2021/4., 2021/5., 2021/6., 2022/1., 2022/2., 2022/3., 2022/4., 2022/5., 2022/6.,

Kiss Eszter Veronika (Magyar Nemzet) 2016/3., 2016/6., 2018/7., 2020/5., 2021/6.,

Kiss Gy. László 2006/5.,

Kiss Hajnal 2015/3.,  

Dr. Kiss Henriett 2016/1., 2017/3., 2017/5., 2017/6., 2018/4., 2018/8., 2022/4., 2022/5., 2022/6.,

Kiss Ibolya 2018/7.,

Kiss Julianna (- dr.Váradi Judit) (e-köny) 2021/3.,

Kiss Katalin 2017/1.,

Kiss Mónika (vers + grafika) 2018/8., 2019/1., 2019/2., 2019/4.,

Kiss Mónika (-Gyurkóczy Eszter) 2020/5.,

Kiss Tamás-Kocsis Csaba (énekelt vers) 2015/3.,

Kiss Tünde 2002/4.,

Kiss Tünde – Kubina Péter 2017/2.,

Kiss Veronika 2021/2.,

Kiss Viktória 2015/3.,

Kiss Virág 2017/3., 2017/6.,

Kiss Zoltán 2013/3.,

Kissné F. Ibolya 2013/2.,

Kissné Mogyorósi Pálma 2018/8., 2021/2., 2021/3., 2021/5.,

Kiszl Péter (-Németh Katalin) 2020/3.,

Kistétényi Melinda (filmfelvételen tanít) 2015/1.,

Dr. Kiss Henriette 2021/6.,

Dr. Kiss Péter 2021/1.,

Dr. Kiss Virág Eszter 2021/2.,

Kissné dr. Mogyorósi Pálma 2021/1.,

Kiszely-Papp Deborah 2022/1.,

Klebniczki György (zeneszerző) 2019/3.,

Dr. Klein Sándor 2021/4.**

Klem Dénes 2015/5.,

Klemen Terézia 2020/5.,

Klima Gábor 2021/1.,

Klotz János 2018/5.,

Kobzos Kiss Tamás 1998/1-2.*, 2005/1., 2007/1.

Kocsár Miklós 2003/3., 2019/4.

Kocsis Csaba 2021/2.,

Kocsis Csaba-Kiss Tamás (énekelt vers) 2015/3.,

Kocsis Katalin (fotó) 2010/5., 2011/1., 2013/1., 2018/2., 2018/4., 2018/5.,

Kocsis Katalin (írás) 2015/3., 2015/4., 2015/6., 2017/4., 2017/6., 2019/2., 2019/6.,

Kocsis Kitty (fordítás) 2019/4.,

Kocsis Zoltán 1960/3., 2016/6., 2019/6. (2010), 2022/6. (2008),

Kocsis Zoltán (Ember Csaba, Magyar Margit, Nagy Sándor, dr. Váradi Judit szerk.) 2022/2.,

Kócziás György 2016/5., 2021/1.,

Kodék Adrian (-Dworak Tamás) (fim) 2021/5.,

Kodály Zoltán 2015/4., 2017/2., 2018/3., 2022/4., 2022/6.,

Kohán István 2020/2.,

Kojsza Péter 2015/3.,

Dr. Kokas Klára 1997/3-4*, 2000/5.*, 2002/5., 2004/1., 2006/2., 2010/4.,

Dr. Kokas Klára (szerk.: Deszpot Gabriella) 2013/5., 2013/6., 2014/1.,2014/2., 2014/3., 2014/4., 2014/5., 2014/6., 2015/3.,

Kolbe Ilona 2018/4-.

Kolbné Dancsik Nóra 2015/4.,

Kollár Endre 1962/3., 1963/3.,1963/5-6., 1963/9., 1963/10.,  1963/12., 1964/3., 1964/6., 1964/9.,

Kollár Éva 2016/6., 2021/4., 2021/6.,

Koltai Zsuzsanna 2016/4.,

Dr. Komlós Katalin 2010/6., 2012/2., 2020/2.,

Kommár Rőmer Judit 2017/5.,

Dr. Kamp Salamon 2022/6.,

Dr. Koncz Gábor 2019/1.,

Kondor Kata 2015/1., 2015/2., 2015/3., 2015/4., 2015/5.,

Kónya István 2020/5.

Kónya István (-Peltzer Ferenc, dr. habil Vas Bence) 2022/5.

Konorótné Bogdán Teca 2018/8.,

Konrád György (-dr. Székely György) 2019/1.,

Kontra István 1964/10., 2003/3.,

Korb Zoltán 2015/3.,

Kormosné Boros Teréz Ilona (versmondás filmen) 2020/6.,

Korom Erzsébet (-Szabó Zsófia Gabriella) 2019/4.,

Korondi Anna 2022/1., 2022/2.,m

Korondi György 2015/4.,

Kóté László (hangfelvétel) 2016/2.,

Kósa Gábor 1999/5.,* 2015/1.,  2018/2., 2018/7., 2019/3., 2020/3., 2022/5.,

Kostyál Kálmán 2006/5.,

Kóti Jánoska (ének) 2015/3.,

Kovalik Balázs 2019/4.,

Kovács Andrea 2021/2.,

Kovács Attila 2018/7.,

Kovács Balázs (-Bolcsó Bálint) 2021/1.,

Kovács Béla 2013/3.,

Kovács Béláné 1998/6.*

Kovács Bernadett 2022/6.,

Kovács Endre 2015/3.,

Kovács Evelin 2018/5.,

Kovács Géza 2016/6.,

Dr. Kovács Géza 1999/3-4., 2009/4.,

Kovács Győző 2002/1., 2005/2., 2017/6.,

Dr. Kovács Ilona 2003/3., 2004/2., 2004/4., 2005/1., 2005/3., 2005/4., 2005/5., 2006/1., 2006/2., 2006/3., 2006/5., 2006/6., 2007/4., 2008/2.,  2008/3., 2008/4., 2008/5., 2008/6., 2009/1.-6., 2010/1., 2010/2., 2010/3., 2010/3., 2010/4., 2010/5. és 2010/5., 2010/6., 2011/1. és 2011/1., 2011/2. és 2011/2., 2011/3., 2011/4. és 2011/4., 2011/5., 2012/1., 2012/4., 2012/5., 2012/6., 2013/5., 2015/4., 2015/5., 2015/6., 2016/6., 2017/2., 2017/3., 2018/2., 2019/2., 2020/5., 2021/3., 2022/1., 2022/3.,

Kovács István 2018/8.,

Kovács katáng Ferenc 2022/6.,

Kovács Katalin 2020/1.,

Kovács Kinga 2020/2.,

Kovács Kornél 2006/1., 2006/3.,

Dr. Kovács Kristóf 2021/4.**

Dr. Kovács Krisztina 2021/4.**

Kovács László 2019/6.,

Kovács Lóránt 2004/1., 2007/5. 2019/3.,

Kovács Mária 2012/2., 2016/3., 2016/5., 2016/6., 2021/4., 2021/6.,

Dr. Kovács Sándor 1996/5-6.,

Kovács Soma (fordítás) 2000/1.

Kovács Szilárd  Ferenc 2013/4., 2021/4., 2021/5.

Kovács Zoltán 2020/2., 2022/4.,

Kovácsné Koncz Éva (-dr. Janurik Márta, Lass-Bárány Erika, Popovicsné Molnár Andrea) 20221/2.,

Kováts Péter – Fülei Balázs 2017/2., (YouTube)

Kovácsikné Faltay Edit 2018/8.,

Kovácsikné Faltay Edit (-Bántai Erzsébet, dr. Déri György) 2016/2.,

Kovácsné Széll Mária 20 15/2.,

Kozák Bence András 2020/6.,

Kozma Anikó 2020/4.,

Kozma István 2020/1.,  2021/1., 2022/2., 2022/4.,

Kő András 2020/2.,

Köcsky Gábor 2001/4.,

Kökényesi Imre (-dr. Gyarmathy Éva) 2022/5.,

Kökényessy Miklós 1964/7-8.,

Dr. Könyves Claudia 1997/2.*

Körber Tivadar 1996/1., 1997/1.*, 1997/2.*, 1998/3.*, 1998/5.*, 1999/1-2*,  2000/5.*, 2001/4., 2001/6., 2002/5.*, 2003/4., 2004/4., 2004/5., 2005/4., 2005/5., 2006/5., 2007/4., 2007/5., 2008/3., 2008/4., 2009/3., 2009/6., 2010/5., 2014/6.,

Dr. Körmendy Krisztina Anna 2018/1.,

Körmendy Zsolt 2015/3., 2017/5., 2021/1.,

Környei Zsófia (-dr. Ittzés Tamás) 2022/2.,

Körtesi András 2018/7.,

Kőry Ágnes 2006/2., 2015/5.,

Köte Zoltán 2021/1.,

Köteles György 2019/3., 2019/4., 2019/6., 2020/6., 2021/3.,

Kövecs Imre 2001/6.,

Dr. Köves Péter 2017/3., 2017/5., 2018/5., 2018/8., 2019/3., 2019/6., 2020/2., 2020/4., 2020/5., 2020/6., 2021/1., 2021/3., 2021/4., 2021/5., 2021/6., 2022/1., 2022/2., 2022/3., 2022/4.,

Krause Annamária 2009/2.,

Krasznai Gáspár 2022/5.,

Krasznáné Gál Márta 2018/7.,

Krickij Szergej 2021/2. (fordítás),

Kroó György 1996/1., 1997/5.*, 2009/2., 2009/3., 2009/4., 2009/5., 2009/6., 2010/1-6., 2011/1-6., 2012/1., 2012/2., 2016/6. (1970), 2021/4. (kb.1970) 2021/4.,

Dr. Krutsay Miklós 2011/4., 2015/3.,

Dr. Kubina Péter 2016/3.,

Dr. Kubina Péter-Kiss Tünde 2017/2.,

Kubínyi Zsuzsa 1999/5.*, 2009/3., 2015/5., 2015/6.,

Dr. Kugler Sándor 2020/1.,

Kulcsár Zoltán 1960/9., 1960/10., 1960/11., 1961/7-8., 1963/7., 1964/11.,

Kurtág György 2014/5., (facsimile), 2016/6., 2020/1., 2020/6., 2021/4.,

Kurucz Éva 2021/6.,

Dr. Kusz Veronika 2012/2. (közreadás), 2015/5., 2017/2., 2017/4. (közreadás, fordítás), 2020/2. (Veronika Kusz),

Dr. Kusz Veronika-Szilágyi Szabolcs 2017/3., 2020/5. (szerkesztés), 2022/3.,

Kuthy Tamás 1960/10.,

Kuti Balázs – Czelothy-Csetényi Gyula 2017/3.,

Dr. Kutnyánszky Csaba 2020/1., 2022/1., 2022/4.,

Kutnyánszky Nikoletta-Nyirő gizella 2013/6.,

L. Beke Ágnes 2021/5., 2021/6., 2022/2., 2022/3.,

L. Kecskés András 2020/3., 2021/4.,

Dr. L. Nagy Katalin (írás és szerkesztés) 1997/5.*, 1997/6.*, 1998/1-2.*, 2012/6.,

L. Ritók Nóra 2013/1., 2017/4., 2019/1., 2019/6.,

Lacsny Katalin (szerk.) 2021/3.,

Laczkfi János 2019/2.,

Laczó Mihály 2013/3.,

Laczkóné Pálfi Alojzia 2014/1.,

Laczó Zoltán (írás és fordítás) 1996/2., 1997/1.*, 1997/3-4.*, 1997/6.*, 1998/1-2*, 1999-3-4., 1999/6.*, 2000/3-4.*, 2000/5.*, 2001/4., 2002/1., 2002/2.*, 2002/3., 2002/4., 2002/6., 2003/5., 2003/6., 2004/1., 2004/2., 2004/3., 2004/4., 2004/5., 2005/1., 2006/4., 2006/6., 2007/1., 2007/4., 2008/5., 2009/1., 2009/3., 2010/2., 2010/3., 2010/4., 2010/5., 2011/2., 2011/3., 2012/1., 2012/6., 2014/5., 2019/6. (2015),

Ladányi Zsuzsa 2019/2., 2019/2.,

Ladislaus Horatius 2015/5.,

Lajgút Szvitlana (Fodor Gyöngyvér, Walter Judit) 2017/3.)

Lajhó Gyula 2010/3.,

Lajta Gábor 2018/2.,

Dr. Lajtha Ildikó 2013/2.,

Lakat Zoltán 2017/4., 2021/5.,

Lakatos György 2020/1., 2021/2.,

Lakos Ágnes 2009/2.,

Lamann, Heins 1962/2.

Láng Etelka 2009/2.,

Láng Gabriella 2016/5.,

Lantos István 2001/1-2., 2019/5., 2020/6.(hangfelvétel),

Dr. Lantos Ferenc 1997/1.*, 2014/1.,

Dr. Lantos Ferenc (-Apagyi Mária) 2011/2., 2021/5.,

Lantos Szabó István (e-könyv) 2021/3.,

Lányi Péter 2010/2.,

Lass-Bárány Erika(-dr. Janurik Márta, Kovácsné Koncz Éva, Popovicsné Molnár Andrea) 2022/2., 

Lászity Peró 23022/4.,

László Éva 2007/4.

László Ferenc 2006/4., 2009/4-5.,

Dr. László Zsigmond 1964/7-8.,

László Zsuzsa 1964/12., 2018/1., 2018/2., 2018/5., 2018/6., 2018/7., 2019/2., 2019/3., 2019/5.,

Lászlóffy Zsolt 2014/4.,

Laurenc, Christopher 2018/8.,

Lázár Eszter 1995/4.*, 2022/1.,

Lázárné Nagy Andrea 2013/1.,

Lebon, Daniel-Frédéric 2017/2.,

Legánÿ Dénes 2000/3., 2000/5.*, 2000/6.,

Legánÿné dr. Erdősi-Boda Katinka 2014/3., 2015/1., 2016/2., 2016/3., 2016/5., 2016/6., 2017/1., 2017/3., 2017/6., 2018/1., 2018/3., 2018/6., 2018/8., 2019/3., 2020/1., 2020/4., 2020/5., 2020/6., 2021/1., 2021/2., 2021/3., 2021/4., 2021/5., 2021/6., 2022/1., 2022/2.,

Lehotka Ildikó 2010/2., 2010/6., 2011/6., 2012/6., 2013/1., 2017/5., 2020/1., 2021/3.,

Lehotka Ildikó (-Dragony Gábor-Héjja Bella Emerencia) (e-könyv) 2021/3.,

Lehőcz Alexandra 2018/1.,

Leopold, Staff  2020/4.,

Lesznai Lajos 1962/4., 1964/3.,

Lesznyák Márta (-Balogh Dorka) 2019/4.,

Lendvai Tamás 2006/3., 2008/6.,

Lendvay Kamilló 2001/3-4.*,

Lendvayné  Győrik  Gabriella (-Fülöp  Márta, Tokai Dalma) 2019/4.,

Lengyel Emese 2020/6., 2021/3., 2021/4.,

Lengyel Erik Krisztián 2017/3., 2019/3., 2020/4.,

Lengyel Zsanett 2020/6., 2021/3.,

Lenkei Tiborné 1962/2.

Lesznai Lajos 1962/3., 1963/3., 1963/4., 1964/7-8.,

Lévay Jenő (képzőművész) 2017/1.,

Leidemann Sylvia /Vavrinecz Veronika 2018/1.,

Liber Endre 2015/5.,

Libisch Károly 2021/3.,

Liget Nagy Tamás (HVG) 2015/4.,

Ligetiné Beke Ágnes 2021/4.,

Lindenbergné Kardos Erzsébet 2002/3.,

Lindner András 2015/6.,

Lipp Angelika 2021/1.,

Dr. Locsmándi Miklós 2015/5., 2016/6.,

Lóránd Ferenc 2015/4.,

M. dr. Losonczy Katalin 2009/2., 2018/5., 2021/4.,

M. dr. Losonczy Katalin (-dr, Márkusné Natter-Nád Klára ) 2022/2.,

Louis, Édouard 2015/3.,

Lovas Hajni (filmrendező) 2019/2., 2019/3.,

Dr. Lovász Irén 2019/5.,

Dr. Lőte Enikő 2008/1.,

Lőrincziné Csizmadia Katalin 2022/5.,

Lőwenbereg Dániel 2013/1.,

Lubik Zoltán 1963/8., 1963/9.,

Ludmány János 2020/3.,

Ludnik Melitta 2019/6.,

Lukács B. Ottó (filmkészítés) 2019/2., 2019/3.,

Lukács Borbála (­-Deszpot Gabriella, Szirányi Borbála, Honbolygó Ferenc, Nemes László Norbert) 2019/3.,

Lukács Borbála (-Hombolygó Ferenc) 2021/4.,

Lukács Erzsébet 2007/3-4.*

Lukács Mónika 2007/3.,

Lukácsi Béla 2020/1.,

Lukácsné Oláh Beáta 2017/5.,

Lukin László 1964/1., 1964/11., 2016/1.,

Lukin László (-Apor Judit, Gerenday Ágnes, Proboy Borbála) 2022/2., 

Dr. Lutz Ilona 2014/4.,

Lux Erika 2018/7.,

M. Bodon Pál 2022/1.,

Macijevszka Teresa Mokolajivna 2021/4.,

Mácsai Ágnes 2016/6.,  

Mácsai János 2013/2.,

Maczák Ibolya 2018/2.,

Dr. Maczelka Noémi, 2009/3., 2015/5., 2016/2., 2016/4., 2017/1., 2017/6., 2019/4., 2020/5., 2020/6.,

Madarász Iván 2018/8.,

Dr. M. dr. Madarászné Losonczy Katalin 1996/2.,

Dr. Magay Judit  2022/3.,

Magócsy Anikó 2017/2.,

Magyar Kornél 2019/3.,

Magyar Margit 2007/2., 2008/6., 2012/4., 2014/4., 2016/1., 2018/6., 2021/6., 2022/3.,

Magyar Margit (-Ember Csaba, Kocsis Zoltán, Nagy Sándor, dr. Váradi Judit) 2022/2.,

M. Magyar Ottó 2015/4.,

Major Zsófia 2011/3.,

Majorosné Tóth Eleonóra 2014/3.,

Majtényi Laura 2021/2., 2021/3.,

Dr. Majzik István 2019/4.,

Dr. Makai Éva 2013/2.,

Makovecz Pál 2015/3., 2022/1.,

Dr. Mali Emese 2020/1.,

Malina János 2013/1., 2019/5.,

Malmos Edit (Katonáné) 2019/1., 2021/4

Maloshik Róbert 2021/4.,

Dr. Manherz Károly 2009/3.

Márai Júlia 1964/1.

Dr. Marczi Mariann 2012/4., 2013/2., 2013/3.,

Marczi Ernő 2019/3.,

Marek Katalin 2006/5., 2016/3.,

Maria Reichardt 2019/6.,

Máriássy István 1963/8., 1963/11., 1964/5.,

Márkus Edina (- Herczeg Judit) (e-könyv) 2021/3.,

Márkus Edina (-Hörich Baláza-Váradi Judit) (e-könyv) 2021/3.,

Dr. Márkus Tibor 2001/1-2., 2012/1., 2012/4.,

Dr. Márkusné Natter-Nád Klára 2007/3., 2007/5., 2010/2., 2011/1., 2011/6.,  2018/1., 2018/5. (szerk.), 2020/1., 2021/3., 2022/3., 2022/4.,

Dr. Márkusné Natter-Nád Klára /-Dittrichné Vajta Zsuzsánna, dr. Szőnyi Erzsébet/ 2018/8., 2019/1., 2021/1.,

Dr. Márkusné  Natter-Nád Klára (-dr. Losonczy Katalin ) 2022/2.,

Márky Emília 2022, 2.,  

Maródi Ágnes (-dr. Buzás Zsuzsa, dr. Csontos Tamás) 2021/2.,

Maródi Ágnes (- Buzás Zsuzsa) 2016/3., 20109/4.,

Maros Miklós 2013/1.,

Marosi Anita 2015/3.,

Marosné Németh Zita 2019/1.,

Marossy Éva 2021/6., 2022/2., 2022/3., 2022/4., 2022/5., 2022/6.,

Marosz Diána 2013/3.,

Maróti Emese 2021/4.,

Maróti Gyula 1960/5-6.,

Marsó Judit 2019/4.,

Mgr. art. Martina Čiefová PhD 2014/4., 

Marton Árpád 2012/3., 2016/4., 2018/2., 2018/4., 2021/4., 2021/5., 2022/5.,

Marton Éva 2006/1.,

Márton Attila 2016/4., 2016/6., 2017/5., 2020/6.,

Márton Attila (Agonás Pérer, Simon Géza Gábor) 2018/3.,

Márton Pálma 2021/5., 2021/6.,

Mártonné Tóth Krisztina 2019/3.,

Dr. Masopust Katalin 2005/5., 2007/2.**, 2007/4., 2007/5., 2010/5. és 2010/5., 2012/3., 2014/5., 2015/3.,

Máté J. György 2016/4., 2020/1., 2021/1.,

Máthé Miklósné 1964/1.,

Matuz István 2000/3-4.*

Mátai Györgyi 2005/2.,

Máté Balázs 2006/4.,

Dr. habil Máté Zsuzsanna 2021/4., 2021/6., 2022/2., 2022/4., 2022/5., 2022/6.,

Máthé Hajnalka 2018/6.,

Matisz László 2016/5.,

Dr. Matos László 2022/4.,

Mátyus Aliz 2019/6.,

Mayer Erika 2018/7.,

Mayer József 2016/6., 2017/3. (szerkesztés),

Dr. Mechler Anna 2002/4., 2014/3., 2015/6., 2018/7.,

Medveczky Ádám 2006/1., 2021/6.,

Dr. Megyeri Krisztina 2018/5., 2018/6., 2019/2., 2022/4.,

Megyesi Zoltán /-dr. Fülei Balázs / 2020/4.,

Megyimoreczné Schmidt Ildikó 2019/3., 2020/6.,

Dr. Méhes Balázs 2016/3., 2019/2. (orgonálás),

Méhes Krisztina (-Stefanik Krisztina) 2019/4.

Meizl Ferenc 2017/2.,  

Meláth Andrea 2014/3., 2021/2., 2021/6.,

Melis Orsolya Kinga 2020/5., 2021/3.,

Dr. Ménesi Gergely 2021/3.,

Mentes Dániel 2020/4.,

Menuhin, Yehudi 1998/5.*, 2012/4.,

Mentesné Tauber Anna 2016/3., 2017/6.,

Mercz Nóra 2017/1., 2022/2.,

Merényi Péter 2021/2.,

Dr. Meruk Vilmos 1999/5-6.,

Mester Ágnes 2020/6.,

Mesterházi Máté-Kiricsi Katalin 2017/2.,

Mészáros Andor 2021/4.,

Mészáros Gábor 2010/4. és 2011/6., 2013/1., 2015/6.,

Mészáros Judit 2022/4., 2022/5.,  

Mészáros Lászlóné 2019/4., 2019/6.,

Mészáros Szilvia 23020/2.,

Mészáros Tibor 2016/4.,

Meszlényi László 2021/3.,  

Dr. Mezei János 2015/3., 2018/4., 2022/3.,.

Mezeiné Topa Orsolya 2010/3.,

Mező Imre 2007/5., 2021/1., 2021/4.,2021/5.,

Mihalicz Csilla 2015/5., 2016/6., 2018/6. (szerk.)

Dr. Miháltz Gábor 2000/2., 2014/2., 2021/4.,

Mihály András 1964/11., 2018/3., 2018/8.,

Mihály Regina 2019/1.,

Mihályi Gábor (-Csapody Tamás) 2021/4.,

Mike Ádám 2017/3.,

Mike Ádám (-Péter Csaba-Radócz József Miklós) (e-könyv) 2021/3.,

Miklós György 2018/1.,

Miklós Hajnalka 2015/3.,

Miklósa Erika 2022/6.,

Mikulits Ádám 2022/3.,

Dr. Mikusi Balázs 2015/4., 2016/5.,2017/4., 2018/2., 2019/3.,

Mile Zsigmond 2017/1.,

Miller Corran Emil 2020/5.,

Dr. Mindszenty Zsuzsánna /Sugárné 2016/6., 2017/2., 2019/4., 2019/6., 2020/1., 2020/2., 2020/6., 2021/=5.,

Miranda Liu (-Szalai Éva) 2019/5.,

Miskolciné Hajtun Zsuzsa 2002/6., 2022/3.,

Mocsáry Károly 2016/6.,

Mócz Ferenc 2014/5.,

Moens, Stephan 1997/2.*

Mogyorósi Gizella 2014/4.,

Mohai Imre 2018/8.,

Mohay Miklós 2011/2., 2022/1.,

Mohayné Katanics Mária 1996/1.,

Dr. Mohos Nagy Éva 2019/5.,

Moldován Irina-Martina 2014/4.,

Moldoványi Cecília (fordítás) 2007/3.,

Molnár Antal 2022/2.(1921), 2022/4. (1988),

Molnár Ferenc (fotó) 2015/6.,

Molnár Ildikó 2020/5.,

Dr. Molnár Imre 1964/3.,

Molnár Józsefné 2013/3.,

Molnár Pál 2018/6.,

Molnár Szabolcs 2003/2., 2017/2., 2021/6.,

Molnár Szabolcs (-Szirányi Gábor) 2021/5.,

Molnár Tibor 2018/7.,

Molnár Zsolt 2011/4., 2016/2., 2018/6., 2019/2.,  2022/3.,

Molnárné dr. Svikruha Márta 2020/3.,

Mona Dániel 2021/6.,

Monoki Lajosné 1997/6.*

Moreau,Edgar Youtube , 2015/2.,

Móricz Máté (-Czakó Dóra) 2021/6.,

Dr. Morva Péter 2011/4., 2015/4., 2015/5., 2015/6., 2017/5., 2018/2., 2019/1., 2020/6.,

Mosóczi Miklós 2020/1.,

Mozart, Wolfgang Amadeus 2015/4.,

Mózer Zsófia 2022/1.,

Mózes Tamara (-Zsekov Éva Mónika) 2021/3.,

Mózner Miklós 2016/1., 2017/4., 2018/3., 2018/6., 2018/8.,

Mörk Leonóra 2020/4.,

Mucsi András 2015/6.,

Mucsi Gergő 2019/4.,  2021/4.,

Mucsi Gergő (-Bubla Bence, Pethő Villő., Surján Noémi) 2017/5., 2019/6.,

Mulyovszky Márta 2018/6.,

Munia Zoltán 2006/1., 2007/2., 2014/5.,

Muray-Klementisz Réka 2019/5.,

Murányi Eszter 2012/3.,

Muth Ágota Gizella 2008/6.,

Müller Péter Sziámi (-Pogány Péter, Takáts Eszter) 2020/3.,

N. Prém Zsuzsanna 2012/3.,

Dr. Nádor Magda 2022/3.,

Nagy Ágnes 2013/2.,

Nagy Anikó Johanna 2014/2.,

Nagy-Bán Kitti 2018/7.,

Nagy Barna (fotó) 2022/4.,

Dr. Nagy Enikő 2002/5., 2016/1., 2016/2., 2019/1., 2022/3.,.

Nagy Ernő 2014/6., 2015/1., 2015/2., 2016/3., 2022/1.,

Nagy Éva Rita 2016/3.,

Nagy Gabriella 2011/1., 2011/3.,2021/2., 2021/3.,

Nagy Gergely (filmrendező) 2015/5.,

Nagy József 1963/10., 1963/11., 1963/12.,

Dr. Nagy Katalin 2017/1.,

Nagy Ferenc Norbert 2019/3.,  

Nagy Gabriella 2021/1., 

Nagy L. Éva - Király Lajos 2014/3.,

Nagy Lajosné  2022/3.,   

Nagy László (költő) 2022/4. (1988),

Nagy Máté 2021/5.,

Nagy Márta 1997/1.* 2014/5., 2016/1., 2016/4., 2020/1., 2022/3., 2022/4.,

Dr. Nagy Miklós 1960/5-6., 2015/5.,

Nagy Pál 1961/1.,

Dr. Nagy Péter 2021/3., 2021/4.,

Nagy Renáta 2018/8.,

Nagy Sándor 2018/5.,

Nagy Sándor (-Ember Csaba, Kocsis Zoltán, Magyar Margit, dr. Váradi Judit) 2022/2.,

Nagy Tamás 2015/2., 2018/6.,

Nagy Zoltán 1963/1., 2010/3., 2017/1.,

Nagy Zsolt 2018/5.,

Nagyné dr. Árgány Brigitta 2020/2., 2020/5., 2021/3.,

Nagyné dr. Árgány Brigitta (-Vizvári Viktória) 2021/1.,

Nagyné Balázs Éva 2015/1.,

Nagyné Demeter Ilona (-Felszeghy-Tóth Anna, Kalla Viktória Mária, Sebőkné Kós Szilvia) 2018/8.,

Nagyné Prém Zsuzsanna 2014/1., 2017/3.,

Nagyné Sárfi Gabriella 2002/5.,

Nahalka István 2018/3.,

Dr. Nakahara Yusuke 2016/4.,

Nagy Zoltán 2018/6.,

Nagygyörgy Sándor (fotók magyar zeneszerzőkról 2013/4.,

Dr. Naussbaumer, Marlies 2010/6.,

Négyesi Anna 2016/6.,

Négyesi Anna –dr. Pásztor Zsuzsa 2017/4.,

Négyesiné dr. Pásztor Zsuzsa 1995/4.*, 1998/6.*, 1999/1-2.*, 2001/5., 2003/4., 2007.4., 2010/2., 2015/5.,

Nelli Ni (-Honbolygó Ferenc) 2021/4.,

Neményi-Arndt Katalin 2021/4., 

Nemes László 2018/5.,

Dr. Nemes László Norbert 2012/2., 2015/5., 2016/5., 2016/6., 2020/4., 2020/6.,

Dr. Nemes László Norbert (-Lukács Borbála, Deszpot Gabriella, Szirányi Borbála, Honbolygó Ferenc) 2019/3.,

Nemeskéri Emese 2016/3.,

Nemesné Varga Katalin 2003/1.,

Németh Anikó 2019/5.,

Németh-Czirok Ildikó 2022/6.,

Németh Eszter 2016/2.,

Németh Gabriella 2020/1.,

Németh G. István 2006/4.,

Németh Katalin (-Kiszl Péter) 2020/3.,

Németh Kira Gabriella 2021/6.,

Németh László (-Németh Noémi) 2021/4.,  

Németh Luca 2022/3.,

Dr. Németh Márta 2014/6.,

Németh Noémi 2022/4.,

Németh Noémi (-Németh László) 2021/4.,

Dr. Németh Márta 2014/6.,

Németh Pál (-dr. Balogh Vera, Fazekas Gergely, Tóth Ágnes) 2021/2.,

Németh Rudolf 1962/4., 1962/12., 1998/3.*

Németh Tamás 1997/1.*, 2012/5., 2017/6.,

Németh Tibor2022/6.,

Dr. Németh Zsolt 2018/3.,

Németh Zsombor 2015/5., 2021/6.,

Némethi Gábor 2021/3.,

Némethy Attila 2001/4., 2003/3., 2004/3., 2005/3., 2006/3., 2007/3., 2008/4.,  2009/4., 2010/4., 2012/1., 2012/3., 2014/1., 2015/6., 2016/6.,

Neszlényi Pfeiffer Judith 2011/2., 2016/4., 2017/6., 2021/3., 2021/5., 2022/2.,

Nicolauis Harnoncourt 2022/4.,

Nigel A. Marshall 2019/6.,

Nizalowski Fanni 2017/5., 2018/6.,

Nóbik Attila 2019/4.,

Nógrádi Péter 2015/4., 2017/2., 2018/7., 2020/6., 2022/6.,

Nógrádi Péter 2017/6. (Huszár Lajos, Záborszky Kálmán, Zádori Mária)., 2019/5., 2020/2.,  2022/3.,

Prof. Dr.  Nótári Tamás DSc. 2022/6.,

Novák Anikó 2014/4., 2016/5.,  2018/2.,

Nováky Andrea 2018/7.,

Nyersné Vada Márta 2010/3.,

Nyikes Nikoletta 2010/3.,

Nyikes Róbert 2016/1.,

Nyilas Attila 2015/5.,

Nyirő Gizella 2011/3., 2012/3., 2013/6. (- Kutnyánszky Nikoletta), 2015/3.,

Oana Borviz 2019/4.,

Oberle Anna 1963/12.,

Ókovács Szilveszter 2016/6., 2019/6.,

Oláh András 2016/6. és 2017/1.,

Oláh Anna-fordítás (-Tóth Árpád fordítás, Dr. Yanan Wen, Tóth Árpád) 2022/3.,

Oláh László  2018/8. (filmrendező),

Oláh Lívia 2018/8. (filmrendezés),

Oláh Dezső 2017/3.,

Oláh Mónika 2021/2.,

Oláh Zsolt 2017/4.,

Dr. Olajos Tímea (PhD) 2021/4.**

Olasz Sándor 2017/1., 2019/1., 2019/2.,

Oldal Gábor 1995/4.*, 1996/2., 1996/5-6., 1997/1.*, 1997/2.* ,1997/5.*, 2009/4.,

Oleksiv Halina Vasykivna 2021/2.,

Oliver Holmes 2019/3.,

Dr. Olsvay Endre 2011/3. és 2011/4., 2015/1., 2022/5.,  

Onczay Csaba 2016/1., 2021/4.,

Onhausz Miklós 2022/6.

Ónody Márta 1999/3-4.,

Opánszki Dávid 2020/3.,

Oplatka András 2019/5.,

Dr. Ordasi Péter 2012/6., 2018/1., 2018/2., 2018/3., 2018/5., 2018/8., 2019/4.,

Oromszegi Ottó 1964/12., 2002/4., 2020/5.,

Dr. Orosz Róbert 2021/4.**

Dr. Oross Veronika 2022/6.,

Orosz Sándor 2012/1.,

Oroszné Tornyai Lilla 2010/6.,

Orsovics Yvette 2012/3.,

Ott, Bertrand 2005/2., 2005/3.,

Ott Éva 2018/6., 2020/4., 2022/3.,

Óváry Zoltán 2014/4.,

Ozsvárt Viktória 2022/4.,

Örkény István 2012/3.,

P. Szabó Zoltánné 2015/2.,

P.S. (Pálvölgyi Sándor) 2021/2.,

Pad Zoltán 2003/5., 2003/6.

Pajor Éva 2004/3., 2004/6., 2006/3., 20064., 2006/5., 2007/1.,

Dr. Paksa Katalin 2015/1.,

Paksi Borbála (-Fehérvári Anikó, Széll Krisztián) 2019/4.,

Palatin Krisztina 2015/6.,

Pál Zsolt 2015/4.,

Pála Károly 1999/5.*,

Palatin Krisztna 2015/6., 2018/1.,

Pálfalvi József 1960/7-8.,

Pálfi Zsuzsa  2017/5.,  2022/5.,

Pálinkás Dominika (-dr. Bredács Alice) 2018/8.,

Pallag Andrea (-Bényei Judit, Derényi András, Schmidt Andrea) (2019/4.,

Pallagi Eszter 2015/4.,

Pallagi Judit 2001/5., 2002/5., 2004/3. 2022/5.,.

Pallós Tamás 2014/4., 2022/1., 2022/2.,

Dr. Pálúr János 2010/2., 2014/2.,

Pándi Marianne 2022/1.,

Dr. Pap János 2020/1., 2021/1.,

Pap József 2012/3., 2014/6.,

Papp Bendegúz 2016/1.,

Papp Bendegúz (-Papp Cseperke) 2021/6.,

Papp Cseperke (-Papp Bendegúz) 2021/6.,

Papp Istvánné 2001/6.,

Papp Károlyné 2009/2., 2010/2., 2016/3., 2019/3., 2020/2., 2022/4.,

Papp Károlyné (Heimné Reviczki Julianna) 2021/6.,

Papp Károlyné (-Szigetiné Horváth Zsuzsanna) 2021/6.,

Papp Károlyé / Varsányi Lászlóné / 2018/1.,

Papp László 1963/1., 2020/4.,

Dr. Papp Márta 1997/2.*, 2018/5., 2018/6.,

Papp Nikoletta 2014/4.,

Papp Sándor (fordítás) 1959/3., 1960/1., 1960/2., 1960/3., 1960/4.,

Papp Tibor 1997/2.*,

Papp Zsigmond (filmrendező) 2019/2.,

Dr. Párducz Árpád 2016/6.,

Párkai István 1996/1.,

Pärt, Arvo: Spiegel im Spiegel 2015/4.

Pásztor Attila 2013/1.,

Pásztor Béla (-Szále László ) 2022/3.,

Pászthory Blanka 2009/3.,

Dr. Pásztor Zsuzsa (Négyessyné) 1998/6.*, 1999/1-2.*, 2001/5., 2003/4., 2007.4., 2010/2.,2015/5., 2016/4., 2017/6., 2019/4., 2020/1., 2022/3., 2022/4.,

Dr. Pásztor Zsuzsa – Négyesi Anna 2017/4.,

Pászti Nóra (-Bukta Julianna) 2018/3.,

Pattantyús Á. Károly 1996/2., 2014/3.,

Pattogató Ernő 1963/3.,

Paul Wigmore 2019/6.,

Pataki Pál (fordító) 2015/3., 2018/6. (fordító), 2020/5. (fordító),

Patseas, Michalis 2015/5.,

Pauk Anna 2001/6.,

Pauk György 2015/6., 2016/6., 2021/5.,

Dr. Paul Michel 1961/1-2. (ford.: Sz. M.), 1961/7-8. (ford.: Kerényi Miklós György), 1964/12.,

Dr. Páva Zsolt 2015/1.,

Payr Henriik 2021/5.,

Pechan Kornél 2003/3.

Pechan Zoltán 2004/1., 2006/1., 2007/1., 2009/1.,

Pécsi Györgyi 2020/5.,

Peltzer Ferenc 2020/5.,

Peltzer Ferenc (-Kónya István, dr. habil Vas Bence) 2022/5.,

Péntek János 2020/2.,

Péntek János (-Dr. Cserhalmi Zsuzsanna, Dr. Gönye Anikó) 2016/3.,

Pénztáros Barnáné Ángyán Éva 2018/7.,

Perényi Eszter 1998/5.*, 2002/4., 2004/3., 2005/3., 2006/1., 2009/5.,

Perényi Miklós 2016/6.,

Perneczky László 2021/2.,

Pertis Jenő 2016/5., 2022/6.,

Peták Ágnes 2017/3.,

Peternák Anna 2016/1.,

Péter Csaba 2018/5., 2019/2.,

Péter Csaba (-Mike Ádám- Radócz József Miklós (e-köny) 2021/3.,

Péter Csaba (-Szűcs Tímea) (e-könyv) 2021/3.,  

Péter Éva 2012/4.,

Péter Miklós 1959/1., 1963/1., 1963/3., 1964/1., 1996/3., 1996/5-6., 1998/3.*, 1999/1-2.*, 2000/3-4.*, 2002/1., 2002/4., 2003/3., 2004/1., 2004/3., 2004/4., 2005/5., 2006/3., 2004/5., 2007/1., 2007/2., 2007/3., 2008/1., 2008/2., 2008/4., 2009/1., 2009/2., 2009/5., 2010/1., 2010/3., 2010/5., 2010/6., 2011/5., 2011/6., 2012/1., 2012/3., 2012/4., 2019/4. (1990); 2022/6. (1992),

Péter Zoltán 2014/2., 2014/4. (fordítás)

Péterffy Gabriella 2021/1., 2021/2., 2022/4., 2022/5., 2022/6.,

Péterffy István (1940) (p.i.) 2021/3.,

Pethő Attila 2002/2., 2019/2. (filmkészítés), 2021/4.,

Dr. Pethő Villő 2012/6., 2014/6., 2017/6.,

Pethő Villő (-Bubla Bence, Mucsi Gergő, Surján Noémi) 2017/5.,

Pethő Villő (Mucsi Gergő-Surján Noémi) 2019/4.,

Pethő Villő (-Surján Noémi) 2017/5.,

Pető Áron András 2022/4.,

Pető Áron Attila 2015/1.,

Petőcz András 2017/1.,

Petrovics Emil 2005/3., 2015/4., 2021/5. (1971),

Petrovics Eszter 2020/2., 2022/1., 2022/2.,

Petrovics Gabriella 2020/3.,

Dr. habil Petrőczi Éva 2013/2., 2019/3., 2019/4., 2019/5., 2019/6., 2020/1., 2020/2., 2020/3., 2020/4., 2020/5., 2020/6., 2021/1., 2021/2., 2021/3., 2021/4., 2021/5., 2021/6., 2022/1., 2022/2., 2022/3., 2022/4., 2022/5., 2022/6.,

Petsche, Hellmuth 2002/3.*

Pfeiffer /Neszlényi/ Judith 2011/2., 2016/4., 2017/6., 2021/3.,

Pichner Teréz 2000/2., 2000/2., 2020/5.,

Pilinszky János 2016/6. (1970.)

Dr. Pintér Csilla 2016/4.,

Pintér Tünde Kornélia 2017/3., 2017/5.,  

Pió Márta 2016/3.,

Platthy Sarolta (-Vendrei Éva) 1997/6.*

Dr. Pogány Imola 2012/2.,

Polányiné Takács Judit 2017/4.,

Polgár Éva 2022/3.,

Polgár Marcell 2022/1.,

Polgár Péter (-Müller Péter Sziámi, Takáts Eszter) 2020/3.,

Dr. Polonkai Mária (szerkesztő) 2015/6., 2021/4**

Dr. Pólus László 2020/6.,

Polyák Zsuzsanna 2017/6., 2018/2.,

Polyákné Deák Éva 2018/7.,

Pongrácz Zoltán 1964/1.,

Popovicsné Molnár Andrea (-dr. Janurik Márta, Kovácsné Koncz Éva, Lass-Bárány Erika) 2022/2.,

Pordán-Varga Lívia 2017/6.,

Pósa Zoltán 2012/5.,

Poszler György 2015/4.,

Povedák Kinga 2020/4.,

Pozsony Ferenc 2015/2.,

Pödör Bálint 2010/3.,

Dr. Pölcz Ádám (PhD) 2021/4.**

Prevoz János 2017/6.,

Priboly Borbála (-Apor Judit, Gerenday Ágnes, Lukin László) 2022/2., 

Prokop Anna 2020/3.,

Dr. Prokopp Mária 2018/4.,  

Prőhle Henrik 2002/4.

Prőhle Henrikné Bányay Zsuzsanna 1999/5.*

Psota Irán (hangfelvétel) 2016/2.,

Dr.  Pukánszky Béla 2013/5.,

Pulai Nikoletta 2021/1.,

Puskás Levente 2022/2.,

Pusztai Gabriella 2017/5.,

Dr. habil Pusztafalvi Henriette (-Juhos-Kiss Eszter) 2021/3., 2022/1.,

Pusztay Krisztina 2011/3., 2011/4., 2017/4.,.

Pusztai Tamásné (szerk.) 2022/1.,

R. Chitz Klára 1961/1-2.,

Rab-Kováts Éva 2017/5., 20198/1. (szerkesztés), 2019/2.,

Rácz Anna 2022/2.,

Rácz Beatrix 2019/3.,

Rácz Fodor Katalin (-Bálint Péter István) 2020/6.,

Rácz Gergő 2020/4.,

Rácz Judit (fordítás) 2021/2., 2021/4.,  

Rácz K. Bence 2021/4.,

Rácz Ödön 2017/3., 2019/2.,

Rácz Zoltán 2016/6.,

Dr. Radics Éva 2016/6., 2019/4., 2021/3., 2021/4., 2022/1.,

Radics Katalin 2015/6.,

Radnainé Puer Judit 2019/2., 2019/3.,

Rados Ferenc 2002/5.*, 

Radócz József Miklós (-Mike Ádám-Péter Csaba) (e-könyv) 2021/3.,

Radóczy Jusztina 2015/1.,

Ráduly Ildikó 2018/5.,

Raffay Zsófia (fotó) 2015/5.,

Rajk Judit  2022/2.,  

Rakos Miklós 2012/3., 2020/2.,

Ránki András 2017/2. (szerkesztés),

Ránki Katalin 2016/1., 2016/2., 2017/6.,

Ránki György 2019/6.,

Rapai Ágnes 2013/1.,

Rápli Györgyi 1999/5.*,

Raskó István 2018/2.,

Rásonyi Leila 2004/2., 2015/4., 2017/5., 2019/6.,

Rátz Ágota -Tschurl Károly 2017/2.,

Rausch Attila 2019/4.,

Ravasz Gyöngyike 2018/6.,

Read, Herbert 2000/3-4.*

Rédei Panni 2014/4.,

Réfi Zsuzsanna 2004/2., 2004/4., 2006/1., 2006/2., 2006/4., 2006/6., 2007/1., 2007/3., 2007/4., 2008/1., 2008/2., 2008/4., 2008/5., 2008/6., 2009/1., 2009/3., 2009/4., 2009/6., 2010/1., 2010/2., 2010/3., 2010/4., 2010/5., 2011/1-6., 2012/1., 2012/2., 2012/3., 2012/4., 2012/6., 2013/1., 2013/2., 2013/3., 2013/5., 2013/6., 2014/1., 2014/2., 2014/3., 2014/5., 2015/2., 2015/3., 2015/4., 2015/5., 2015/6.,2016/1., 2016/2., 2016/4., 2016/6., 2017/1., 2017/2., 2017/3., 2017/4., 2017/5., 2017/6., 2018/1., 2018/2., 2018/3., 2018/4., 2018/5., 2018/7., 2018/8., 2019/1., 2019/2., 2019/3., 2019/4., 2019/5.,2019/6., 2020/1., 2020/2., 2020/3., 2020/4., 2020/5., 2020/6., 2021/1., 2021/2., 2021/3., 2021/4., 2021/5., 2021/6., 2022/1., 2022/2., 2022/3., 2022/4., 2022/5., 2022/6.,

Réfi R. Tamás (filmek) 2016/2.,

Reikort Ildikó 2017/5., 2019/3., 2021/3., 2022/6.,  

Reinfeld János 2019/2. (hegedűlés);

Reiter Anna 2020/4.,

Reményi Eszter 2017/6.,

Dr. Retkes Attila 2004/6., 2013/5., 2013/6., 2015/6., 2016/1., 2018/6., 2021/4., 2022/3.,   

Réti Tamás 2021/1.,

Revákné dr. Markóczi Ibolya 2021/4.**

Révász Ágnes 2011/3.,

Dr. habil Révész György (PhD) 2021/4.**

Révész József 2013/1., 2014/4., 2015/5., 2016/4., 2017/5.,  

Dr. Réz Lóránt 2019/6.,

Dr. Rézbányai László 2015/5.,

Rezessy Béla (Közreadás) 2012/2.,

Rezessy László 1964/5., 1964/6.

Rezessyné dr. Szabó Judit (Közreadás) 2012/2.,

Réz Lóránt 2011/1., 2011/6.,

Richter Pál 2019/4., 2022/4.,

Roboz Péterné 2015/2.,

Roland, Paul 1961/3.,

Rohmann Imre 2018/7., 2022/4.,

Romeisz Dóra Eszter 2018/3.,

Rónaszéki Mónika 2016/1., 2019/3.,

Rónaszékiné Keresztes Monika 2021/5., 2021/6.,

Rónay György 2018/3.,

Dr. Rossa Ernő 1963/7.,

Rozgonyi Éva 2008/2., 2020/6.,

Rózsa Pál 2017/3. (kotta),

Rózsáné dr. Szabó Dóra 2012/3., 2015/1.,

Rőczey Ferenc (Feri) 2012/3., 2017/3.,

Rubin Márta (fordítás) (e-könyv) 2021/3.,

Rubinszky Anna 2018/1.,

Dr. Ruszinkóné Czermann Cecília 2011/1., 2014/3., 2018/7., 2022/3. (szerk.),

Rybinski Anna 2020/1., 2022/2.,

S. Dobos Márta 2012/1., 2021/4.,

Dr. S. Szabó Márta 2007/6., 2011/3. és 2011/5., 2014/1., 2014/3., 2017/6., 2018/5.,  2020/5.,

Saárossy Csilla 2019/2.,

Sagyebó Ferenc (zongora) 2015/4.,

Samodai János Bence 2020/2.,

Sándor Frigyes 1963/12., 1964/10.,

Sándor László 2019/6., 2020/1., 2020/2., 2021/5.,

Sándor Mónika (-Serfőző  Mónika,  Bajzáth  Angéla,  F.  Lassú  Zsuzsa (2019/4.),

Sándor Zsuzsa 2021/3.,

Sánta Ferenc 2012/2.,

Dr. Sánta Péterné 2016/1.,

Santorrta András 2021/5.,

Sapszon Borbála 2020/4.,

ifj. Sapszon Ferenc 2008/6., 2015/6., 2016/2., 2017/2. (YouTube), 2017/6. (YouTube), 2020/6., 2021/4., 2022/1.,

Sára Erika 2021/3.,

Sárai Tibor 1960/5-6.,

Sáriné Szebenyi Judit 2018/5.,

Sarka Ferenc 2021/4.**

Sarlós Erzsébet (képzőművészet) (2020/6.)

Dr. Sárosi Bálint 2005/2., 2017/3., 2018/2., 2020/6., 2022/3.,

Dr. Sárosi György 2013/4., 2015/3., 2020/1.,

Sárosi Péter 2018/7.,

Dr. Sáry Bánk 2020/4.,

Sáry László 2010/6.,

Dr. Sass Judit (-dr. Bodnár Éva) 2021/2.,

Sasvári Attila 1998/1-2*

Schadl Zsuzsanna 2014/3,

Schaäffer Zsolt (-Joachim László) 2022/5.,

Scanlan, Mary 1998/6.*, 2001/3.

Schelken Pálma 1964/5.,

Schibler, Armin 1960/2.,

Schiff András 2018/8.,

Schober Tamás 2022/1.,

Schmidt Andrea (-Bényei Judit, Derényi András, Pallag Andrea) 2019/4.,

Schmidt Eleónora 1998/6.*,

Dr. Scholtz Anna 2015/5.,

Scholtz Péter 2015/4.,

Schumann, Robert 2020/6. (ford: Hamburger Klára),

Schweitzer Júlia 2011/3.,

Schweitzer Katalin 2018/7., 2018/8. (szerk.), 2020/5. (szerkesztzés), 2020/6.,

Dr. Sebestyén Sándor 1960/7-8.

Sebestyén Péter 1961/1-2.,

Sebestyén Virág 2017/3.,

Sebestyénné Zagyvai Mariann 2019/2.,

Sebő Ferenc 2019/4.,

Sebőkné Kós Szilvia (-Felszeghy-Tóth Annamária, Kalla Viktória Mária, Nagyné Demeter Ilona,) 2018/8.,

Dr. Seemamn László 2     022/1.,

Selmeczi Borbála (szerkesztő-riporter) 2016/4.,

Selmeczy Zoltán 2014/6.,

Senkei Ágnes 2022/1.,

Seres Attiláné (-Csurgó Erzsébet) 1997/6.*,

Seres Borbála 2020/2.,

Seres Ildikó 2020/2.,

Seres Borbála 2017/4.,

Serfőző  Mónika (-Bajzáth  Angéla,  Sándor  Mónika,  F.  Lassú  Zsuzsa (2019/4.)

Serly Tibor 2021/6.,

Seth S. Horowitz 2016/6.,

Sigmondné Erős Andrea 2017/4., 2018/7., 2019/1.,

Sigrai László 2009/4., 2021/1.,

Sík Dóra 2017/6.,

Sík Sándor 2017/4.,

Silló György 2019/4.,

Simkó-Várnagy Judit (fordítás) 2003/3., 2020/6.,

Simon Erika 2013/1.,2020/2., 2020/4.,

Simon Géza Gábor 2004/3., 2014/6., 2016/6., 2017/1., 2017/6., 2018/1., 2019/2., 2021/3., 2022/3., 2022/6.,

Simon Géza Gábor (– Agonás Péter, Márton Attila) 2018/3., 2018/8.,

Simon Géza Gábor (-dr. Bajnai Klára) 2022/1.,

Simon Géza Gábor (-dr. Bajnai Klára, Borsos Tibor) 2020/2., 2021/1.,

Simon Tünde 2013/2.,

Dr. Sinkovics Alfréd 2015/1.,

Dr. Sipos János 2022/1., 2022/2.,

Sinor, Jean 1997/5*, 1998/1-2.*

Sipiczi Sándor (2008) 2021/5.,

Dr. Sipos Sándorné 1999/3-4.

Sipos Soma Mihály 2012/2.,

Siposné Tavaszi Virág 2013/3.,

Siptárné Balázs Hajnalka 2010/5., 2014/5., 2015/2., 2017/1., 2018/3., 2019/2., 2019/2., 2020/1., 2022/6.,

Dr. Sirákné dr. Kemény Kinga 2021/4.,

Dr. Skultétyné Breuer Erzsébet 1961/9.

Dr. Smuta Attila 2015/6., 2016/4.,

Solare, Carlos María 2014/6.,

Dr. Sófalfi Emese 2021/2.,

Soltész Anna 2016/4. (közreadás), 2017/2., 2018/8.

Dr. Soltész Elekné (dr. Soltész Erzsébet) 1959/1., 1960/11., 1963/10., 2005/2., 2006/2., 2006/5., 2010/...., 2016/4.,

Solti Ambrusné 2022/2.,

Solti Kálmán 2014/6., 2015/3., 2016/1., 2019/2.,

Solzman, David 2001/6.,

Dr. Solymosi Péter 2019/5.,

Dr. Solymosi-Tari Emőke 1995/4.*, 1996/4., 1996/5-6., 1997/3-4*, 1998/4.*, 1999/1-2.*, 1999/6.*, 2000/5.*, 2001/4., 2001/5., 2001/6., 2002/1.,2002/6., 2003/3., 2004/4., 2004/5., 2005/2., 2005/3., 2005/4., 2005/6., 2006/6., 2007/2., 2007/4., 2007/5., 2008/1., 2008/2., 2008/3., 2008/5., 2009/1., 2009/3., 2010/3., 2011/3., 2011/5., 2018/2., 2018/8., 2019/3., 2019/6., 2020/3., 2020/5., 2020/6., 2021/2., 2022/3., 2022/6.,

Sólyom Balázs 2010/3.,

Sólyom György 2022/5. (2000),

Sólyom-Nagy Sándor 2000/2., 2005/4.,

Somlai Zsófia 2015/4.,

Somogyváry Ákos 2019/1.,2019/4., 2020/1.,  2021/3., 2022/1.,.  

Somorjai József 1962/4.,

Dr. Somos Csaba 2016/5., 2021/4.,

Dr. Sonkoly István 1961/4., 1962/9.,

Sonoko Kase 2001/1-2.

Soós Kálmán (szerkesztés) (2015/1.), 2019/3.,

Sosztakovics, Dmitrij 1960/1.,

Sóti L. Mariann 2018/6.,

Spiegel Mariann 2010/4., 2012/1., 2012/5., 2018/5.,

Spischak David 2016/5.,

Spitzer Gábor 2022/6.,

Dr. Stachó László 2008/2., 2014/1., 2016/4., 2019/6., 2020/5., 2022/4.,

P. Stébel Ildikó 2005/3., 2010/4., 2012/1., 2015/2., 2017/3., 2017/5., 2018/4., 2018/5., 2018/6., 2019/2., 2019/4., 2020/4., 2022/6.,

Stefanik Krisztina (-Méhes Krisztina) 2019/4.,

Stipkovits Fülőp 2010/4., 2012/6., 2018/4., 2018/5.,  

Stocker Tamásné Bognár Eszter 2012/1.,

Stoller Antal 2019/6.,

Stöckert-Kozák Annamária 2017/4.,

Strauszné Könözsi Veronika 2020/2.,

Stravinsky, Igor (Youtube) (2015/2.)

Strém Kálmán 2005/1.,

Stadler Vilmos 2000/3-4.*,  

Steklács János (-Buzás Zsuzsa) 2019/5.,

Straky Tibor 2005/2.,

Strém Kálmán 1997/2.*, 1999/5.*

Subik István 1960/9.,

Sudlik Mária 2015/4.,

Sugár János 2014/2.,

Sulyán Andrea 2004/3.

Sulyok Gizella 2005/4., 2007/2., 2013/3., 2014/4., 2015/6., 2016/3., 2020/4., 2021/6.,

Sulyok Miklós 2018/2.,

Supka Éva 2020/6.,

Surján Noémi (-Bubla Bence, Mucsi Gergő, Pethő Villó) 2017/5.,

Surján Noémi (Janurik Márta) 2019/4.,

Surján Noémi (-Pethő Villő) 2017/5.,

Surján Noémi (-Mucsi Gergő-Pethő Villő) 2019/4.,

Susanna, Saw 2020/4.,

Sutyinszki Beáta 2019/2.,

Sütő Márton 2012/6., 2019/6. (szerk.),

Süttő Ildikó 2020/3.,

Sváb Ágnes 2018/5.,

Synevych Inna 2020/5.,

SzJ (Café Momus) 2018/8.,

Sz. Koncz István 2013/1.,

Szabadi Magdolna 2012/4., 2017/6., 2022/2.,

Szabadiné dr. Békési Magdolna 2021/5.,  2022/2.,  

Szabó Adrienne 2014/2., 2014/3.,

Szabó Ágnes /-Gordos Júlia, Kemény Anna Mária/ 2020/4.,

Dr. Szabó Balázs 2015/5., 2015/6.,  2016/4., 2017/1., 2017/4., 2018/1., 2018/4., 2018/6., 2021/2., 2021/5., 2021/6.,,

Szabó Barbara Éva 2019/4.,

Szabó Csaba 2020/1., 2020/2., 2020/3.,  

Szabó Dénes 2018/7., 2021/6.,,

Szabó Emese /Szentes Anett és Wéber-Simon Kriszta / 2018/1.,

Szabó Eszter 2021/4.,

Szabó Éva 2015/3.,

Szabó Ferenc János 2014/4., 2021/2.,

Szabó Hajnalka - Dr. Szarka Júlia (2016/3.,

Dr. (P.) Szabó Helga 1963/3., 1996/1., 1998/1-2.*

Dr. Szabó István 2012/3., 2018/1.,

Szabó Julianna 2002/3.

Szabó Katalin 2015/1.,

Szabó László 2021/3.,

Szabó Marcell (kép- és hangfelvétel) 2016/1.,

Szabó Nórbert 2016/5.,

Szabó Norbert 2017/5., 2019/4., 2020/5.,  2022/6.,

Szabó Norbert (-Janurik Márta) 2017/5.,

Dr. Szabó Orsolya 2015/3.,

Szabó Soma 2019/4., 2021/5.,

Dr. Szabó Szabolcs 2017/5., 2017/6., 2018/4., 2022/2.,

Szabó T. Anna 2020/2.,

Szabó Tibor 1999/1-2.*,

Szabó Tünde 2020/1.,

Szabó Tünde Júlia 2022/3.,  

Szabó Zoltán András (-Garai Imre) 2019/4.,

Dr. Szabó Zs. Roland (-Szedmák Borbála) 2021/1., 2021/2., 2021/3., 2021/4., 2021/5., 2021/6., 2022/1., 2022/2., 2022/3., 2022/4., 2022/5., 2022/6.,

Szabó Zsófia 2021/3.,

Szabó Zsófia Gabriella (-Korom Erzsébet) 2019/4.,  

Szabolcsi Bence 2022/4. (1988),

Szabóné Fodor Adrienn 2017/5.,

Szabóné Fodor Adrienne (-Boruzsné Bűdi Katinka) 2015/4.,

Szabóné Würth Boglárka 2022/4.,

Szádeczky-Kardoss Géza 2013/2.,

Szak Antal 1963/8.,

Szakács Erika 2019/1.,

Szalai Éva (-Miranda Liu) 2019/5.,

Szalai Klára 2009/3.,

Szalai Tamás 2016/3., 2017/5.,

Szalai Tamás (-Biró István Ferenc-Hörich Balázs) (e-köny) 2021/3.,

Dr. Szalay Olga 2019/2., 2022/1. (szerk.), 2022/2. (szerk.),

Szále László 2022/3.,

Szalóki Mihály 2017/3.,

Szalóky Zsuzsa 2014/4.,

Szappanós Gábor 2021/6.,,

Dr. Szarka Júlia-Buzás Zsuzsa 2014/4., 2015/6.,

Dr. Szarka Júlia - Szabó Hajnalka 2016/3.,

Szánthó Dénes 2020/5.,

Szász Károly 2020/6.,

Prof. dr. Szász Tibor 2022/5. (hangfelvétel is),

Szathmári István 2007/2.,

Szatmári László (Sz. L.) 1959/1., 1959/2., 1959/3-4., 1960/5-6., 1963/5-6., 1964/3., 1964/7-8.,  2003/4., 2009/3., 2011/4., 2011/6., 2021/3.,

Szatmári Zsolt 2013/2.,

Szauer Ágoston 2012/6.,

Szávai Magda 1962/5.,1964/5., 1964/6., 1964/7-8.,

Százdiné Szecsei Anikó 2020/6.,

Szecsődi Ferenc 2012/3., 2012/5., 2012/6., 2013/1., 2018/1., 2019/5., 2020/6., 2022/3.,

Szedmák Borbála (-Dr. Szabó Zs. Roland) 2021/1., 2021/2., 2121/3., 2021/4., 2021/5.,  2021/6., 2022/1., 2022/2., 2022/3., 2022/4., 2022/5., 2022/6.,

Szegedi Enikő 2007/3-4.*, 2011/4.,

Szegzárdy-Csengery Klára 2019/4.,

Dr. Székely András 1998/4.*, 1998/5.*, 2001/6., 2020/6.,

Székely Csilla Imola 2017/5., 2019/4., 2022/6.,

Dr. Székely György 2004/5., 2005/1., 2005/6., 2007/2., 2008/4., 2017/4., 2019/2., 2019/3., 2019/4., 2019/6., 2020/1., 2020/2., 2020/4., 2020/5., 2020/6., 2021/2., 2021/4., 2021/5., 2021/6., 2022/1., 2022/3., 2022/4., 2022/5.,

Dr. Székely György (-Konrád György) 2019/1.,

Székely Orsolya (producer-rendező) 2015/5.,  2016/4.,

Szekeres Ágota-Szenczi Beáta, Vígh Tibor, Zentai Gabriella)  2019/4.,  

Szekeres Kálmán 1964/9., 1964/10.,

Szelényi István (2022/5. (1947),

Széll Krisztián (-Fehérvári Anikó, Paksi Borbála)  v2019/4.,

Szenczi Beáta (-Vígh Tibor, Szekeres Ágota, Zentai Gabriella) 2019/4.

Dr. Szende Ottó 1961/1-2., 1961/8. (közreadás), 1961/9. (közreadás), 1962/3., 1962/8., 1963/5-6., 1963/7., 1964/1., 2000/3-4.*, 2019/2.,

Szendi Ágnes 2005/2., 2005/5., 2006/6., 2007/4., 2007/5., 2009/4., 2011/5., 2012/3., 2013/1. (+ kotta facsimile), 2013/4., 2014/3., 2014/4. (kotta facsimile), 2014/5. (kotta facsimile), 2015/3., 2016/1. (hangfelvétel); 2016/2., 2016/3., 2017/1. (facsimile), 2017/2., 2017/3. (+ szerkesztés is), 2017/4., 2017/6. (facsaimile), 2019/3., 2019/4., 2022/4.,

Szendi Ágnes-Fehér György Miklós 2013/4., 2021/4.,

Szendi Boglárka 2015/1.,

Dr. Szendrei Janka 2018/5.,

Szentes Anett / Szabó Emese és Wéber-Simon Kriszta/ 2018/1.,

Szenthelyi Miklós 2016/1.,

Dr. Szentkirályi Miklós Aladár 2021/1., 2021/2., 2021/3.,

Szepesi János 2022/2.,

Szepesi Krisztina 2015/1.,

Szerényi Béla 2018/6.,

Dr. Szeri Istvánné 2017/1.,

Szerző Katalin /Szőnyiné/ 2013/1., 2013/3., 2016/5., 2017/1., 2017/2., 2017/3., 2017/6., 2018/3., 2018/5., 2018/8., 2019/2., 2019/3., 2019/5., 2021/5., 2021/6., 2022/1., 2022/3., 2022/4., 2022/5., 2022/6.,

Szesztay Zsolt 1996/1., 1962/5., 2020/5.,

Szesztay Zsoltné 2014/3., 2018/8.,

Dr. Szesztay Zsuzsanna – Deákné Kecskés Mónika DLA 2016/4., 2017/5.,

Szeszlerné Göndör Márta 1964/3.

Szigeti Zsuzsa 2013/3.,

Szigethy Zsuzsa 1961/11.,

Dr. Szigetvári Andrea 2022/4.,

Sziklai Anett Gabriella 2014/4.,

Sziklavári Károly 2015/4.,2019/3., 2020/1., 2020/5.,

Szilágyi György 2010/5.,

Szilágyi-JHornák Rita 2022/6.,

Szilágyi Pálma 2013/3.,

Szilágyi Szabolcs – Kusz Veronika 2017/3., 2022/3.,

Szilágyiné Hegedűs Éva 2014/3.,

Szili István 2020/6., 2021/1.,  2021/2., 2021/3., 2021/4., 2021/5., 2021/6., 2022/1., 2022/2., 2022/3., 2022/4., 2022/5., 2022/5., 2022/6.,

Szili Mihály 2021/5.,

Szilvay Csaba (szerk. ) 2022/2.,

Dr. Szilvay Géza 2018/6.,

Szilvási Sándor 2020/6.,

Szinetár Miklós 2012/1.,

Dr. Szinyei Merse Anna 2017/4.,

Szirányi Borbála 2006/2., 2017/5., 2021/4.,

Szirányi Borbála (-Lukács Borbála, Deszpot Gabriella, Honbolygó Ferenc, Nemes László Norbert) 2019/3.,

Szirányi Gábor 2008/4., 2008/5., 2011/1., 2011/2. és 2011/2., 2012/2., 2015/6., 2019/1., 2021/4.,

Szirányi Gábor (-Molnár Szabolcs) 2021/5.,

Szirányi János 2005/3., 2006/2., 2009/4., 2009/5., 2010/1., 2012/2., 2015/1.,

Szirbek Józsefné 2002/4.,

Szirmai László 2014/3.,

Szitha Tünde 2007/2.,

Szives Márton 2017/2., 2017/6., 2018/1., 2019/1., 2019/2., 2019/5., 2019/6., 2021/4., 2021/5.,

Szklenár Ferenc 2022/2.,

Szkordiliszné dr. Czitrovszky Ilona 2012/1., 2014/4.,  2015/3., 

Szkubán Judit 2019/4., 2021/1.,

Szkubán Judit (-Zsukk Andrea) 2018/3.,

Szokolay Gergely 2018/7.,

Szokolay Sándor 2003/3., 2007/6., 2009/4., 2017/3., 2018/1., 2022/1. (1990.),

Szomjas György (rendező) 2022/6.,

Szondi Boglárka 2015/1.,

Dr. Szőke Andorné 1963/8.

Szőke Cecília 2004/3., 2004/4., 2006/4., 2020/1., 2020/4.,                                                        

Szőke Andorné 1962/12., 1963/8.,

Dr. Szőke Anna 2013/4.,

Szőke Mártin 2022/3.,

Szöllősi-Nagy András 2016/2.,

Dr. Szőnyi Erzsébet 1963/2., 1963/9., 1964/5., 1964/7-8., 1997/5.*, 2007/6., 2018/4.,

Dr. Szőnyi Erzsébet (-Márkusné Natter-Nád Klára, Dittrichné Vajta Zsuzsánna) 2018/8.,

Szőnyiné Szerző Katalin 2013/1., 2013/3., 2016/5., 2017/1., 2017/2., 2017/3., 2017/6., 2018/3., 2018/5., 2018/8., 2019/2., 2019/3., 2019/5., 2019/6., 2020/5., 2020/6., 2021/5., 2021/6., 2022/1., 2022/2., 2022/3., 2022/4., 2022/5.,

Szörényi Levente 2018/7.,

Sztankay Lajos 1964/2.,

Dr. Sztankov Iván 2016/3., 

Szteklács János 2015/4.,

Szudi Mária 2011/1.,

Szutrély Katalin (fordítás+ ének) 2022/6.,

Szüts Apor 2015/6., (kép- és hangfelvétel) 2020/2. (film)

Szűcs Sándor 2011/1. ,

Szűcs Tímea 2012/3., 2017/5., 2021/1., 2021/3.,

Szűcs Tímea (-dr. Váradi Judit) 2017/5.,

Szvorák Katalin 2019/1.,

T. Csóka Anikó 2022/3.,

Tabajdi Ádám 2022/6.,

Dr. Takács József 2018/6.,

TakácsMiklósi Márta 2019/4.,  

Takács Nóra Luca 2022/1.,

Takács Vivien 2016/4.,

Dr. Takács Zsuzsanna 2020/4.,

Takáts Eszter (Müller Péter Sziámi, Polgár Péter) 2020/3.,

Takáts Róbert 2014/4.,

Tallián Tibor 2021/3.,

Tamási László 2018/5.,

Tamásiné dr. Dsupin Borbála 2014/3., 2014/4., 2014/5., 2015/3., 2019/6.,

Tánczos Vilmos 2021/3.,

Tanner, Michael 2014/3.,

Tar Imréné 2010/3.,

Tardy József 2016/2.,

Tardy László 2018/3., 2019/6., 2022/1., 2022/2., 2022/3., 2022/4., 2022/5., 2022/6.,

Tari Lujza 2019/5., 2021/4.,

Tarics Péter 2019/5.,

Tarkó András 2018/8.,

Tassy Jolán 2019/1.,

Tátrai Lilla (szerk.) 2022/1.,

Tátrai Vilmos 2020/5., 2022/5, (1972),   

Telegdy Lászzló 2015/1.,

Teleki Miklós 2022/1.,

Temesi László 2002/5.*,

Dr. Temesi Mária 2017/3., 2018/1.,

Temesvári Bence 2019/2. (gordonkázás),

Tenney, Sarrah 2002/1-2.

Tényi Zoltán 1998/6.*,

Teöke Mariann 1998/6.*,

Termes Rita 2013/2., 2015/6.,

Terts Márton (-Holics László, Varga László) 2018/8.,

Thaler Tamás (fotó) 2021/6., 2022/4.,

Tharan Marianne 2014/5.,

Thomas Mann 2022/4. (1988),

Thurzó Zoltán 2020/2.,

Tihanyi József 2015/2., 2015/3., 2015/4.,

Dr. Tihanyi László 1996/2., 2009/4., 2010/3., 2020/4., 2022/4.,

Tihanyi Zsuzsanna 2019/3.,

Till Ottó 1959/1., 1960/1., 1961/1.,

Tillai Aurél 1996/1., 2022/1.,  

Timár Sándor 2018/6.,

Tiszai Luca 2012/5., 2013/3.,

Togobickij Viktor 2022/3.,

Dr. Tokaji András 2017/5., 2020/5.,

Tokai  Dalma (-Lendvayné  Győrik  Gabriella,  Fülöp  Márta) 2019/4.,

Tokodi Gábor 2014/2., 2017/5.,

Tokody Ilona 2021/5.,

Dr. Tokos Zoltán 2019/5., 2020/1.,

Tóth Ágnes (-dr. Balogh Vetra, FazekasGergely, Németh Pál) 2021/2.,

Tölgyesi Ágnes 2020/5.,

Tom Moore 2020/1.,

Torda Júlia 2019/5.,

Torják Vilmos 2013/4.,

Torják Vilmos 2013/4.,

Tornai József 2018/3.,

Tornyos György 1961/1-2., 1962/9., 1962/10.,

Tóth Aladár 2020/6. (1910),

Tóth Anna 1996/3., 2004/5., 2022/3., 2022/5., 2022/6.,

Tóth Antal 2018/4.,

Dr. Tóth Árpád 2019/5.,ű

Tóth Árpád -ordítás (-Oláh Anna-fordítás , dr. Yanan Wen) 2022(3.,

Tóth Attila 1964/6.,

Tóth Emese 2006/3.,

Tóth Endre 2016/6., 2020/2., 2022/5.,

Tóth Guttman Elemér (film) 2015/6.,

Tóth Ildikó 2017/3. (szerkesztés),

Tóth Judit 1995/4.*, 1996/3.,

Tóth Kristóf (hegedű) 2015/4.,

Dr. Tóth László (PhD) 2021/4.**

Tóth Mari (ford.) 2019/6.,

Tóth Mihály (önélertrajz) 2016/2.,

Tóth-Pajor Szabolcsné 2017/3.,

Tóth Péter 2019/5., 2020/2., 2021/2., 2022/6.,

Tóth Teréz 2016/2., 2016/4., 2017/3., 2017/4., 2017/4., 2018/4., 2018/5., 2018/6., 2018/7. (fordítás), 2019/1. (fordítás), 2019/3. (fordítás), 2019/4., 2019/5., 2019/6., 2020/1., 2020/4. (fordítás),  2020/5., 2020/6. (fordítás), 2021/2. (fordítás), 2021/3., 2021/4., 2021/5., 2022/4.,  2022/5.,. 2022/6.,

Tóth Zsuzsa 2019/6.,

Dr. Tóthpál József 2012/3., 2015/1., 2016/4., 2016/5., 2017/1.,  2017/2., 2017/4., 2017/5., 2018/8., 2019/6., 2020/2., 2022/3.,

Dr. Tölgyessy Zsuzsanna 2016/2., 2017/4., 2020/3.,

Török Ágnes 2018/5.,

Török Balázs 2017/3.,

Török Máté (-Heizinger Miklós) 2022/5.,

Török Mihályné Bálint Dóra 2014/6.,

Török Tibor 3022/5.,.

Tőröcsik Attila 2020/6.,

Tősér Dániel 1996/5-6., 2000/1., 2001/4., 2007/5., 2011/3., 2014/6., 2015/1.,

Tötös Krisztina, DLA 2021/3.,

Tőzsér Árpád 2019/4.,

Dr. Trencsényi László 2005/5., 2009/3., 2013/4., 2015/3., 2015/4., 2015/5., 2016/1., 2018/4., 2019/1., 2021/2., 2021/5., 2022/6.,

Troup, Malcolm 2001/3.,

Tschurl Károly 2018/4.,

Tschurl Károly – Rátz Ágota 2017/2.,

Turcsányi Emil 1960/4., 1961/3., 1962/12., 1964/2., 1964/3., 1964/5., 1964/7-8., 1964/10., 1964/12.,2022/2.,

Turczy István 2014/5.,

Turi Gábor 2013/4., 2015/3., 2020/1., 2022/6.,

Tury Ferenc 2016/6.,

Turmezeyné dr. Heller Erika 2006/5., 2011/5., 2012/2., 2012/3., 2012/5.,

2012/6., 2015/4., 2018/5., 2019/6., 2021/4.**

Tusa Erzsébet 2007/3-4.*,

Tuzson Ágnes 2012/6.,

Tyeplov 1961/9.,

Udvardyné Pásztor Ágnes 2021/2.,

Dr. Ujfalusi László 1963/7.,

Dr. Ujfalussy József 1960/7-8., 1961/3., 1996/1., 1998/6.*, 1999/3-4., 1961/4., 1961/5., 1964/7-8., 2018/4., 2020/5., 2022/4. (1988), 2022/5. (1980),

Ujházy László 2012/1., 2012/3.,

Dr. Uhereczky Eszter 2017/1., 2021/5.,

Dr. Újj Írisz 2013/6., 2017/3., 2018. /8. (szerk.),

Újszászi Ilona 2020/5.,

Dr. Ujvárosi Andrea 2015/3., 2016/3., 2019/2., 2019/3.,

Ungár István 2005/6., 2006/6., 2007/2., 2007/6., 2009/4. és 2009/5., 2011/1.,  2011/2., 2011/3., 2011/4., 2011/5., 2011/6., 2012/1., 2012/2., 2012/3., 2012/4., 2012/6., 2013/1., 2013/2., 2013/3., 2013/4., 2013/5., 2013/6., 2014/1., 2014/5., 2014/6., 2015/1., 2015/2., 2015/5., 2015/6., 2016/1., 2016/2., 2016/3., 2016/4., 2016/5., 2016/6., 2017/2., 2017/3., 2017/5., 2017/6., 2018/1., 2018/3., 2018/5., 2018/7., 2019/1., 2019/4., 2019/6., 2020/1., 2020/2., 2020/3., 2020/4., 2020/6., 2021/1.,  2021/2., 2021/3., 2021/4., 2021/5., 2022/1., 2022/3., 2022/4., 2022/5.,  

Ungár Imre 1960/2., 2015/6., (hangfelvétel)

Urbanetz-Vig Margit 2014/6., 2020/3.,

Urbánné Varga Katalin 2001/1-2., 2001/4.,

Urbánné Vass Ágnes 2010/3.,

Dr. Urkuty György 2021/2.

Utkin Anna 2016/3.,

Uzsaly Bence András 2015/2., 2020/1.,

V. Somló Klára 1961/7-8.,

V. Szűcs Imola 2020/5.,

Váczi Károly 1959/2., 1960/5-6., 1960/9., 1963/8.,

Váczi/y/ Lili 1962/9., 1964/5.,  

Vadász János 2019/5., 2022/4.,

Vadinszkyné Varasdy Tünde (-Asboltné Czapári Beáta, Varasdy Ernőné Bérczes Mária) 2016/3.,

Vajda Veronika 2020/6.,

Vajna Katalin 2017/3., 2021/3.,

Valkó Mária 1964/1.

Valkó Mihály 1997/2.*,

Vándor Andrea 2015/3.,

Vantara Gyula 2010/5.,

Vandulek Márta (fordítás) 2007/3.,

Dr. Váradi Marianna 2021/2.,

Váradi István 1999/1-2.*,

Dr. Váradi Judit 2013/3., 2014/2., 2014/3., 2015/4., 2016/4., 2016/6., 2017/4., 2019/2., 2020/6., 2021/3., 2021/6.,

Dr. Váradi Judit (Ember Csaba, Magyar Margit, Kocsis Zoltén, Nagy Sándor) 2022/2.,

Dr. Váradi Judit (-Dragony Gábor) 2020/5.,

Dr. Váradi Judit (-Hörich Balázs-Márkus Edina) (e-könyv) 2021/3.,

Váradi Judit (-Kiss Julianna) (e-könyv) 2021/3.,

Dr. Váradi Judit (-Szűcs Tímea) 2017/5.,  

Dr. Várady Krisztina 2017/1., 2017/2., 2017/3., 2017/4., 2017/5., 2017/6., 2018/1.,

Varasdy Ernőné Bérczes Mária (-Asboltné Czapári Beáta, Varasdy Ernőné Bérczes Mária,  dr. Vadinszkyné Varasdy Tünde) 2016/3.,

Váray Dániel / -Váray Domonkos, Váray-Major  Zsófia, Váray Péter, / 2020/4., 2021/1.,

Váray Domonkos / -Váray Dániel,  Váray-Major  Zsófia, Váray Péter/ 2020/4., 2021/1.,

Váray Péter / -Váray Dániel,  Váray Domonkos, Váray-Major  Zsófia / 2020/4., 2021/1.,

Váray-Major Zsófia / -Váray Dániel,  Váray Domonkos, Váray Péter/ 2020/4., 2021/1.,

Váray-Major Zsófia (-Váray Péter) 2021/3.,

Váray Péter  (-Váray-Major Zsófia) 2021/3.,

Várallyai Petra 2019/6.,

Varga Ákos 2009/3.,

Varga Aranka 2019/4.,

Varga Árpád 2009/3.,

Varga Bálint András 2019/1.,

Varga Dalma 2018/1.,

Varga-Deák Márta 2020/5.,

Varga Csabáné Zakariás Emőke (és dr. Wilhelm Márta) 2014/3.

Dr. Varga Géza 2012/3., 2014/3., 2014/5., 2015/3., 2019/3.,

Varga Hajnalka 2021/1.,

Dr. Varga Ildikó Rita Anna Phd 2010/3., 2017/1., 2018/6., 2020/2.,

Varga István 1997/5*,

Varga Judit 2013/3.,

Varga Júlia 2015/3.,

Varga Károly 1960/5-6., 1964/7-8., 1964/ 9., 2003/4.,

Varga László (-Holics László, Terts Márton) 2018/8.,

Varga Oszkár 2020/2.,

Varga Péter 2018/3.,

Vargáné Benyus Beenadett 2022/1.,

Vargáné Korchma Fruzsina 2017/1.,

Dr. Varjasi Gyula 2018/2.,

Várnagy Andrea 2022/1.,

Varró Margit (Sajtó alá rendezte: Laczó Zoltán) 2000/2.,

Varró-Sasi Ildikó 2019/6.,

Varsányi Lászlóné Ecsedy Annamária 2007/3., 2008/3., 2009/5., 2011/1., 2012/3., 2014/5., 2018/5.,

Varsányi Lászlóné - Papp Károlyné/ 2018/1.,

Várszeginé dr. Gáncs Erzsébet 2010/4., 2015/5. (kötreadás), 2020/4.,

Dr. habil Vas Bence 2012/1., 2014/4., 2018/7., 2019/1. (szerkesztés), 2019/2. (szerkesztés), 2019/4., 2019/6. (szerk.), 2020/1. (szerk.) 2020/2. (szerk.), 2020/3. (szerk.), , 2020/4. (szerk.), 2020/5. (szerk.), 2020/6., 2020/1. + (szerk.),

Dr. habil Vas Bence (-Kónya István, Pertzer Ferenc) 2022/6.,

Vas Erna 2019/6.,

Vass András 2019/2.,

Vásárhelyi Gábor 2018/7. (szerkesztés is), 2018/8. (filmrendezés), 2021/1., (2021/3.), 2021/6.,

Vásárhelyi Gábor (-Rubin Márta) (e-könyv) 2021/3.,

Vásáry Tamás 2013/5., 2015/1., 2016/6.,

Vashegyi György 2018/6., 2021/4., 2022/6.

Dr. Vass Éva (- dr. Deszpot Gabriella) 2015/1., 2017/5.,

Vass Irén 2018/5.,

Vászka Anikó 2016/3.,

Vavrinecz Veronika 2017/5.,   

Vázsolyi János 1960/11.,

ifj. Vázsonyi János 2003/3.

Veber Lászlóné Iza 2021/2.,

Végh Adrienne 2015/6.,

Végh Mónika 2020/6., 2022/5.,

Végh Sándorné 1996/2.

Vendrei Éva (-Platthy Sarolta) 1997/5.*,

Verdi, Giuseppe 2015/4.,

Veres Gábor 2019/4.,

Veszprémi Lili 1960/7-8., 1961/10., 1961/11., 1961/12., 1963/7.,1963/10.,

1963/11., 1963/12.,

Vida-Kun Áron 2021/5., 2021/6., 2022/1.,

Dr. Vigh Andrea 2014/4., 2016/6., 2017/5.,  2020/1., 2021/3., 2022/1.,

Vigh Marianne 2020/6. (szerkesztés),

Vígh-Kiss Erika Rozália 2015/5.,

Vigh Tibor (-Szenczi Beáta, Szekeres Ágota, Zentai Gabriella)  2019/4.,

Dr. Vikárius László 1998/5.*, 2008/6., 2015/3., 2016/3. (V.L.), 2016/3., 2021/4.,

Virág Barnabás 2014/3., 2015/3., 2019/5.,

Virág Barnabás 2014/3.,

Virágh László 2019/6.,

Vizeli Máté 2022/1.,

Vizvári Viktória (-Nagyné Árgány Brigitta) 2021/1.,

Volly István 1964/1.,

Villányi Lajosné 1961/11.,

Dr. Vincze György 2015/1.,

Virág Barnabás 2017/1.,

Virágné dr. Juhász-Nyitó Klára Ph.D 2020/5.,

Virághalmy Ágnes 2018/7., 2018/8., 2020/5.,

Vitályosné Lasics Andrea 2018/8.,

Vitéz Ferenc 2018/6.,

Vörös Katalin 2019/4.,

Vörös Niki 2017/3.,

Vörösné Udvardy Gizella 2021/5.,  

Wagner, Karin 2015/1.,

Wagner Sára 2021/1.,

Walker, Alan 2006/1-6.* (Ford.: Fejérvári Boldizsár), 2018/5.,

Wamzer Gabriella (-Jakobicz Dorottya) 2019/4..

Walter Judit (Lajgút Szvitlana, Fodor Gyöngyvér) (2017/3.)

Watson, Elisabeth 2014/6.,

Wéber-Simon Krisztina /Szentes Anett és Szabó Emese/ 2018/1.,

Webersinke, Amadeus 2001/1-2.,

Dr. Weisenfeld Melinda 2018/4.,

Weninger Richard 2007/2.,

Werner Alajos 2020/5.,

Widner, Manuela 1994/4.,

Wilhaim Móni 2118/7.,

Dr. Wilhelm Márta (és Varga Csabáné Zakariás Emőke) 2014/3.,

Williams, Kenneth 2001/3.,

Windhager Ákos 20121/3.,

Dr. Winkler Gábor 2015/6., 2016/6., 2020/4.,

Wohlmuth Klaudia 2017/2.,

Dr. Wolf Péter 2016/2., 2018/7.,  2022/1.,

Wolff, Christoph 2005/1., 2018/8.,

Dr. Wulfné Kinczler Zsuzsanna 2019/3., 2019/5.,

Dr. Yanan Wen (-Oláh Anna-fordítás, Tóth Árpád-fordítás) 2022/3.             

Z. Bacsák Erzsébet 1962/5.,

Záborszky István 2019/2.,

Záborszky Kálmán 2017/6. (Huszár Lajos, Nógrádi Pélter, Zádori Mária),

Zádori Mária 2017/6. (Huszár Lajos, Nógrádi Péter, Záborszky Kálmán),

Zagajewski, Adam 2014/6.,

Dr. Zádori Mária 2019/3., 2022/6.,

Zámbó István 2022/2.,

Zámori Ida 2021/6.,

Zboray Bence 2017/4.,

Zelinka Tamás (Z. T.) 1995/4.*, 1996/4., 1997/2.*, 1999/5*, 1999/6.*, 2000/1., 2000/2., 2000/3-4.*, 2000/5.*, 2000/6., 2001/1-2., 2001/4., 2001/5., 2001/6., 2002/1., 2002/4., 2002/6., 2003/3., 2005/1., 2005/5., 2006/1., 2007/2., 2007/4., 2008/4., 2008/5., 2008/6., 2009/1., 2009/3., 2012/1., 2012/3., 2012/5., 2013/1., 2013/2., 2013/3.,2013/4., 2013/5., 2013/6., 2014/2., 2014/3., 2014/4., 2014/5., 2014/6., 2015/1., 2015/2., 2015/3., 2015/4., 2015/5., 2015/6., 2016/1., 2016/2.,2016/3., 2016/4., 2016/5., 2016/6., 2017/1., 2017/2., 2017/3., 2017/4., 2017/5., 2017/6., 2018/1.,2018/2., 2018/3., 2018/4., 2018/5., 2018/6., 2018/8., 2019/1., 2019/2., 2019/3., 2019/4., 2019/5., 2019/6., 2020/1., 2020/2., 2020/3., 2020/4., 2020/5., 2020/6., 2020/6., 2021/1., 2021/2., 2021/3., 2021/4., 2021/5., 2021/6., 2022/1., 2022/2., 2022/3., 2022/4.,2022/5., 2022/6.,

Zentai Gabriella (-Szenczi Beáta, Vígh Tibor, Szekeres Ágota) 2019/4.,

Dr. Zétényi Tamás 2022/5.,

Zgubic,  Maria 2001/1-2.

Zhao Jing 2015/3.,

Zilahi-Bráni Panna 2022/1.,

Zimre József 1998/1-2* ,

Zipernovszky Kornél 2017/2., 2017/4., 2017/5., 2021/6.,

Ződi Anita 2017/2.,

Dr. Zoltai Dénes 1994/5., 1994/6., 2020/5.,

Zoltner Rudolf 2001/1-2.,

Zombola Péter 2021/5.,

Zwolenszky Antal 2013/2.,

Zsekov Mónika 2010/6., 2014/3., 2014/5., 2017/2., 2022/1.,

Zsekov Éva Mónika (-MózesTamara)  2021/3., 2022/3.,

Zsigmond Attila 2015/6.,

Zsigmond Gábor 2019/4.,

Dr. Zsigmond Zoltán 2012/4., 2017/6., 2022/4.,

Zsigmondné dr. Pap Éva 2013/3., 2017/6.,

Zsille Gábor (fordítás) 2014/6., 2020/4. (fordítás), 2021/2. (fordítás), 

Zsirai László 2016/2., 2016/5., 2018/1.,

Zsiray-Rummer Zoltán 2019/5.,. 2020/4.,

Zsohár Melinda 2013/4.,

Zsoldos Mária (Kroó György kiadatlan írásainak szerkesztője) 2009/2., 2009/3., 2009/4.., 2009/5., 2009/6., 2010/1-6., 2011/1- 6., 2012/1., 2012/2., 2014/4., 

Zsoldos Péter 2020/4.,

Dr. Zsolnai Anikó (PhD) 2021/4.**

Zsombok Erika 2015/3.,   

Zsukk Andrea (-Szkubán Judit) 2018/3.,        

Kodály-vonatkozások

Ünnepi szám Kodály Zoltán születésének 115. és halálának 30. évfordulójára

     Szerk.: dr. L. Nagy Katalin (1997/6.)

I. Vissza- és előretekintés

     Szerkesztői előszó (L. Nagy Katalin)

     „Csak tiszta forrásból”

     Kodály Zoltán: A magyar iskola mai feladatairól (1947) (1997/6.*)

     Kodály Zoltán: A zeneoktatás társadalmi jelentőségéről (1966) (1997/6.*)

     Kodály Zoltán: Zenei nevelés, embernevelés (1966) (1997/6.*)

     Kodály és a mai közoktatás:

     Dr. Szőnyi Erzsébet: A kodályi nevelési elvek időszerűsége (1966)    (1997/6.*)

     Ádám Jenő: Üzenet az USA-beli zenepedagógus kollégáimnak (1979) (1997/6.*)

     Sinor, Jean: Ki a jó zenetanár? (1966.

II. Dokumentumok „A mi Európánk” – MKM-konferencia 1997.

       Báthory Zoltán: Az Európai Unió és az iskolaügy (1997/6.*)

      Tantervismertetők az OKI Program- és Tantervfejlesztési Központjának    szakmai műhelyében kifejlesztett ének-zene tantervekről (1997/6*)

      Vendrei Éva - Platthy Sarolta: Kodály koncepciója szerint a ma iskolájában (Ének-zene 1-10) (1997/6.*)

      Seres Attiláné - Csurgó Erzsébet: Helyi néphagyományokra építő emelt színtű ének-zene (1-6) (1997/6.*)

      Csiderné Csízi Magdolna: Helyi néphagyományokra építő ének-zene (1-6) (1997/6.*)

      Monoki Lajosné: Ének-zene (5-10) (1997/6.*)

      Laczó Zoltán: Egy zenehallgatás-központú tantervi koncepcióról (Ének-zene 1-10) (1997/6.*)

     Joób Árpád: A zenei érzékenység fejlesztése (Ének-zene 1-10) (1997/6.*)

     L. Nagy Katalin: AlterNATíva – örömmel zenére és zenével örömre nevelés heti egy órában is (Ének-zene 1-210) (1997/6.*)

     Hogyan tovább Kodály-módszer? (1997/6.*)

    Válogatott irodalomjegyzék – L. Nagy Katalin) (1997/6.*)

    Tájékoztató az OKI PTK új szolgáltatásáról – az Adatbanki tantervek kódszámai (1997/6.*)

    Tájékoztató az Országos Vizsgáztatási és az Országos Szakértői névjegyzékre történő jelentkezésről (1997/6.*)

    Hollós Máté: Éremművészet a zenében-Kodály: Nyulacska (1997/6.*)

                          ***

Ünnepi szám Kodály Zoltán születésének 125. és halálának 40. évfordulóján (2007/6.)

     Szokolay Sándor: A kultúrateremtő Kodály Zoltán jelentősége a XXI. században

     S. Szabó Márta: A kodályi eszmék XXI. századi állapotáról

     Dolinszky Miklós: Kodály pedagógiájának gyökerei

    Szőnyi Erzsébet: Kodály pedagógiai műveinek korszerűsége

    Dr. Eősze László: Kodály Zoltán, a zeneszerzés tanára

    Hollós Máté: Éremművészet a zenében. Kodály: Epigrammák (4. és 5.)

    Frank Oszkár: Kodály énekkari művei (II/1. rész)

    Ungár István: A mese vége. Gondolatok Kodály Háry János-ának záró tablójáról

   Psalmus Humanus – DVD-n (Fittler Katalin)

   Könyvecske CD-melléklettel: A CANTATA PROFANA bűvöletében (Fittler Katalin)

    Tudatos út a tudattalanhoz. Lovász Irén: Belső hang (Fehér Anikó)

­                                 ***

III. Országos Kodály Zoltán Kamaraének Találkozó (Budapest, 2014. április 12.) (2014/3.)

40 ÉVES A KECSKEMÉTI KODÁLY ZOLTÁN ZENEPEDAGÓGIAI INTÉZET ÉS A NEMZETKÖZI KODÁLYTÁRSASÁG  (2015/5.)

Kodály Zoltánné Péczely Sarolta bízik abban, hogy a Kodály-módszer alkalmazása újra lendületet kaphat Magyarországon (Hirado.hu)

Az első negyven év. Dr. Nemes László Norbert, egyetemi tanár, a Kodály Intézet igazgatója és Michalis Patseas, a Nemzetközi Kodály Társaság (International Kodály Society) leköszönő elnöke ünnepi köszöntője a kettős évfordulón tartott jubileumi koncerten, a Zeneakadémián

40 éves a kecskeméti Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézet (MTI)

Kodály Zoltán zenepedagógiai koncepciója a kecskeméti Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézet honlapján

 (2015/5.)

40 éves a Magyar Kodály Társaság. A jubileumi kiadványt lapozgatva (Hollós Máté) (2019/2.)

50 éve rangos finn kitüntetést kapott Kodály Zoltán (Petőfi Népe, 1967. II. 18.) (Hírös Naptár 2017.II. 18.)
(2017/2.)

A Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Kara 2017 szeptemberében indítja Kodály-kultúra Magyarországon és külföldön szakirányú továbbképzését (pdf)df) (2017/3.)

„A közösségi ének emberformáló ereje”. Erdei Péter az énekkarok értékéről, a fiatal korosztály megszólításáról (Réfi Zsuzsanna) / Valóra váltotta a hozzá fűzött reményeket a Nemzeti Ifjúsági Kórus (LFZE Kodály Intézet) (pdf) (2018/8.)

A Kodály Intézet az MTA szakmódszertani pályázatának nyertesei között (LFZE) (2016/5.)

A Kodály-módszer a hungarikumok és az UNESCO szellemi kulturális örökségei között (FIDELIO/MTI) (2017/3.)

A Kodály-módszer az egész világon beválik (Varga Péter / Népszava online 2018. II.17.) (2018/3.)

A Kodály-módszer Kínában és hatása a kínai gyerekekre (Írta és fordította: Zhao Jing) (2015/3.)

A Kodály-módszer közösségteremtő ereje - a Vatikáni Rádió stúdióbeszélgetése B. Horváth Andrea karnaggyal (link a honlapra) (A Vatikáni Rádió hangfelvétele) (2014/6.)

„A Kodály-módszernél ma sem találni jobbat”. Dr. Vigh Andrea a megújult zenei tanárképzésről, a mindennapi éneklésről, a XXI. századi módszerekről (Réfi Zsuzsanna) (2014/3.)

„A kórus élő hangszer”. Ifj. Sapszon Ferenc Kodály igazságairól, a jövő iskolájáról, a zenei nevelés reneszánszának szükségességéről (Réfi Zsuzsanna) (2020/1.)

A Los Angeles-i Kodály Kórus Kodály hangversenye a Reseda California, Reformatus templomban (2017. VIII. 26.)  / Neszlényi Judith ünnepi köszöntője magyarul és angolul, valamint beszámolója az ünnep megemlékezésről (2017/6.)

A MÁV Szimfonikus Zenekar 2016/17-es évadja és zenepedagógiai tevékenysége (Dobi Ildikó) (2016/4.)

A mi Kodályunk. Magyar zenés ismeretterjesztő film (rendezte: Petrovics Eszter) / „Példaértékű Kodály elszántsága”. Tóth Endre interjúja Petrovics Eszterrel, „A mi Kodályunk” c. film rendezőjével. / „A mi Kodályunk” – Ismeretlen Kodály-kép  – filmben bemutatva. Petrovics Eszter a dokumentum trilógia első részéről és a koncertközvetítésekről. Réfi Zsuzsanna interjúja (pdf)  (2020/2.)

„A mi Kodályunk”. Magyar zenés ismeretterjesztő film (Rendezte: Petrovics Eszter) / Petrovics Eszter: Olyan időszakot tudtunk felfedezni Kodály életművében, amely a szakma előtt is ismeretlen (Petrovics Gabriella, Magyar Hírlap) / A zeneszerző ifjúkora két fiatal muzsikus párbeszédeiből bontakozik ki (Magyar Hírlap) (2020/3.,

A Miskolci Szimfonikus Zenekar Kodály CD-jéről (Zelinka Tamás) (2013/6.)

A Psalmus Humanus Művészetpedagógiai Egyesület 2018. szeptember 21-23. közötti tanár-továbbképzésének beszámolóiból. Felszeghy-Tóth Annamária ének-zenetanár, karnagy, Kalla Viktória Mária tanító, Nagyné Demeter Ilona zeneiskolai szolfézstanár és Sebőkné Kós Szilvia ének-dolgozatai. Szerkesztette: K. Udvari Katalin (pdf) (2018/8.)

A Psalmus Humanus Művészetpedagógiai Egyesület 2019. IX. 20-22. között Budapesten tartott tanár-továbbképzésének beszámolóiból (Szerkesztette: K. Udvari Katalin): Zimmer Dóra, Orcsikné Szvetnyik Margit, Puskás Adrienn, Virágné dr. Juhász-Nyitó Klára és Lukácsné Oláh Beáta, továbbá Egloff Nagy Klára dolgozata (pdf) (2019/6.)

A “Tehetséggondozás Kodály szellemében”. Walter Judit, Lajgút Szvitlana és Fodor Gyöngyvér zenetanárok beszámolója a Psalmus Humanus Művészetpedagógiai Egyesület 2016. évi őszi továbbképzési programjáról (2017/3.)

A zene felemeli kezeimet. Fogas János portréfilmje Kokas Kláráról (2004/05) (56:18) // Tóth Teréz: Hangok - Képek - Gyerekek. Hogyan járulhat hozzá Fogas János: A zene felemeli kezeimet c. filmje a „Kokas-pedagógia” mélyebb megértéséhez? (pdf) (2022/5.)

Atyai ág. 20 éves a Fonó Zenekar (Agócs Gergely PhD.) (Fonó Budai Zeneház) (2017/6.)

Az első negyven év. Dr. Nemes László Norbert, egyetemi tanár, a Kodály Intézet igazgatója és Michalis Patseas, a Nemzetközi Kodály Társaság (International Kodály Society) leköszönő elnöke ünnepi köszöntője a kettős évfordulón tartott jubileumi koncerten, a Zeneakadémián (2015/5.)

Az Első Kodály Világa Találkozó (2017.VII. 15.) felhívása és a programot megelőző események krónikája (pdf) (2017/3.)

Az ének-zene tárgy a közoktatásban.  Az iskolai zeneoktatás válsága. Dr. Nemes László Norbert zenekultúráról, zenepedagógiáról. „Kutatómunkával sikerült már bizonyítani, hogy az ének-zene az egyik legelutasítottabb tantárgy az iskolákban (ZeneKar - Csengery Kristóf) (2014/4.)

„Az iskola számomra mindig nagybetűs” (Rozgonyi Éva Liszt Ferenc-díjas karnaggyal, zenepedagógussal Fehér Anikó beszélgetett) (2011)  (2020/4.)

Abszolút pedagógusok. Egy értelmiség elméleti kutatás dokumentumai. Új szempontok a XX. század értelmiségtörténet kutatásához. Forrai Judit, Kiss Endre, Trencsényi László, Hudra Árpád, Kiss Árpád írásai. (Szerk.: Forrai Judit)  (E-könyv) (Létra Alapítvány & Magyar Pedagógiai Társaság, 2021) (pdf) (2021/5.)

Ajándék Békés-Tarhosról. Sebestyénné Farkas Ilona ének-zenetanárral, karnaggyal Radóczy Jusztina beszélget (A SZÍV c. lelkiségi folyóirat után) (2015/1.)

Annyi áldás szálljon…/ 2. Emléklemez Andor Ilona Magyar Örökség Díjas zenepedagógus és karnagy az 1970-es években a Magyar Rádióban rögzített Kodályés Bartók egyneműkari műveinek felvételeiből  (Andor Ilona Baráti Társaság Kodály Kórusa) (pdf) (2019/2.)

Ázsiai Kodály Szimpózium (Szingapúr, 2020. augusztus 17-23.). Dr. Nemes László Norbert bevezetője és Albert Tay ismertetője a parlando.hu részére (Fordította: Tóth Teréz) // http://www.szag.hu/images/angol_zaszlo.gifAsia Kodály Symposium, 17-23 August, 2020, Singapore Report for Parlando.hu written by Albert Tay, Kodály Academy of Music, Singapore with Foreword by Norbert László Nemes, Kodály Institute of the Liszt Ferenc Academy of Music + Kodály: Esti dal videó (2020/6.)

BÁRDOS SZIMPÓZIUMOK. Ittzés Mihály, Mindszenthy Zsuzsánna, Brückner Huba, Spiegel Marianna, Kovács Szilárd Ferenc, Kissné Mogyorósi Pálma, Nagy Máté, Arany János, Fógel-Veres Anett, Szabó Soma és Zombola Péter írásai.  Szerkesztette: S. Szabó Márta.  (Debreceni Egyetemi Kiadó könyve, 2021) (2021/5.)

Beszámoló az I. Kodály Zoltán Zenei Versenyről (Debrecen, 2022. VI. 21–27.) (pdf) (2022/4.)

Beszélgetések Sapszon Ferenccel - Helyezzük előtérbe a zenei oktatást! (Hrecska Renáta / Magyar Hírlap) + Pályafutásának alakulása és a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola története (MMA felvétele, 2015. III.) (https://youtu.be/OiEz7r1x_F8) (2015/6.)

Díjat kapott Kao Csien-csin zenepedagógus a Kodály-módszer népszerűsítéséért (2015/1.)

Eddig  nem hallott Kodály dallamok is felcsendültek a Táncház Napja zeneakadémiai záró koncertjén, 2017. V. 13-án (LFZE) (2017/3.)

„Egyenként építem bele a kórusom tagjait a zenébe”. Fehér Anikó interjúja M. Katanics Máriával (2012/5.)

Elkészült a Psalmus Humanus Művészetpedagógiai Egyesület rendhagyó, digitalis művészetpedagógiai oktatócsomagjának teljes anyaga (pdf) (2022/5.)

Énekelj! Ennyire egyszerű. Szirányi Borbála zenepedagógus, a kecskeméti Kodály Intézet művésztanára (Rácz Judit/Magyar Narancs, 2018. II.) (pdf)  (2021/2.)

„Eszköze lenni az isteni kéznek…”. Interjú Dombóvári Jánossal, a 30 év után leköszönő igazgatóval, iskolát alapító-fenntartóval, Lavotta-kutatóval, a Lavotta János Kamarazenekar alapító- művészeti vezetőjével (Jászter Beáta) (pdf) (2018/4.)

Felavatták Sütő Ferenc szobrászművész Kodály Zoltán mellszobrát Galyatetőn (Az MMA hírlevele alapján dr. Ittzés Mihály avatóbeszéde) (2014/4.)

Finnországi levelek. Szerkeszti: dr. Mäkinen Judit / I. Finnországi magyarok. Dr. Szilvay Géza hegedűművész-professzor (Oláh Olívia filmje) / http://www.szag.hu/images/angol_zaszlo.gifII. Minifiddlers brings violin to wider audience (2018/8.)

Földes Andor (1913-1992) zongoraművész Kodály Zoltán alkotásaiból játszik (Három részlet a Háry János-szvitből Földes Andor átiratában és Gyermektáncok) / A zene az én hazám. Hommage á Földes Andor. A film szerkesztő-riportere: dr. Újj Írisz, rendezte: Oláh László Olivér (2016). (pdf) (2018/8.)

Fehér Anikó: Hangról hangra (2020/2.)

Hangról hangra... Az ifjúság kórusénekléséért. A KÓTA és a Psalmus Humanus Művészetpedagógiai Egyesület szervezésében 2020. március 6-8. között tartott tanár továbbképzés beszámolóiból: Bálint Gáborné Szabó Csilla tanító; Balásné Molnár Ildikó ének- és szolfézstanár, karvezető; Csimáné Varga Lívia ének-zene tanár, karvezető; Fazekas Réka ének-zenetanár, karvezető; Opánszki Dávid ének-zenetanár, karvezető írásai (Szerkesztette: K. Udvari Katalin) (2020/3.,)

Helyzetjelentés a finn végekről. Tharan Marianne interjúja dr. Kádár György Finnországban élő zenetanárral (2014/5.)

Igó Lenke életműdíja. Beszélgetőtárs: Mindszenty Zsuzsánna (pdf)  (2020/2.)

Így látták Kodályt - a képzőművészek. Hollós Máté recenziója a Kodály Zoltán ábrázolások a képzőművészetben c. albumról (Magyar Kodály Társaság, 2017. Összeállította és szerkesztette: Márkusné Natter-Nád Klára) (2018/2.)

Interjú dr. James Cuskelly-vel, a Nemzetközi Kodály Társaság elnökével, a Sound Thinking Australia  és a Cuskelly College alapító igazgatójával, a brisbane-i Kodály Summer School vezetőjével és tanárával (Tóth Teréz) (2018/5.)

http://www.szag.hu/images/angol_zaszlo.gifInterview with Dr James Cuskelly.Tóth Teréz: Discussing with the president of the International Kodály society, the founding director of sound thinking australia and the cuskelly college, the Director and professor of Brisbane Kodály summer school – Interjú dr. James Cuskelly-vel, a Nemzetközi Kodály Társaság elnökével, a Sound Thinking Australia és a Cuskelly College alapító igazgatójával, a brisbane-i Kodály Summer School vezetőjével és tanárával (Tóth Teréz) (Parlando 2018/5.) (pdf) (2018/6.)

Kecskeméten is elindult a Kodály Intézet mintaiskola-programja (Zeneakadémia Kommunikációs és Médiatartalmi Igazgatóság) (2016/5.)

KODÁLY MINDENENKIÉ - Kékesi Attila és Papp Zsigmond dokumentumfilmje a Kodály-koncepció nemzetközi (Egyesült Államok, Portugália, Anglia, Finnország, Skócia, Hollandia, Kína, Japán, Ausztrália) sikereiről (LFZE, 2019.)  / Kodály belongs to all of us - documentary film. A documentary film directed by Attila Kékesi and Gábor Zsigmond Papp on the worldwide adaptation of the Kodály-concept featuring examples from the United States, Portugal, England, Finland, Scotland, The Netherlands, China, Japan, Australia (2019/2.)

Kodály. Csorba Győző verse (pdf) (2017/2.)

Kodály-módszer a 21. században (2014/5.)

Kodály Zoltán a zenei nevelés fontosságáról, jelentőségéről – archív riportfilm (2017/3.)

Kodály Zoltán ábrázolások a képzőművészetben (Magyar Kodály Társaság) (Összeállította és szerkesztette: Márkusné Natter-Nád Klára) (2018/1.)

Kodály Zoltán nyomában Budapesten (Írta és összeállította: Ittzésné Kövendi Kata (Magyar Kodály Társaság és Kodály Archívum, Budapest) (dr. Fehér Anikó) (2018/1.)

Kodály Zoltán nyomában Budapesten – könyvbemutató és koncert a péceli Ráday-kastélyban (Rigóné Faragó Zsuzsanna) (2020/6.)

Kodály Zoltán: Óda a muzsikához (An Ode for Music) W. Collins műve és W. Shakespeare nyomán (Cantate vegyeskar, vezényel: ifj. Sapszon Ferenc Kodály 131. születésnapján, Zeneakadémia, 2013. december 15.) (2017/6.)

Kodály öröksége. Kortárs magyar szerzők művei a Debreceni Kodály Kórus előadásában (2022. IV. 4.) (MMA) (2022/3.)

Kodály: Szonáta gordonkára és zongorára, Op. 4 (1910) (Ábrahám Mariann - zongora és Emmanuel Feldman - gordonka (Hangfelvétel, 18:38) (2022/3.)

Kodály Zoltán zenepedagógiai koncepciója a kecskeméti Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézet honlapján (2015/5.)

Kodály Zoltán zongoradarabjairól (Ábrahám Mariann) (2008/1., 2016/4.)

Kodály Zoltánné Péczely Sarolta bízik abban, hogy a Kodály-módszer alkalmazása újra lendületet kaphat Magyarországon (Hirado.Hu) (2015/5.)

KÖSZÖNTSÜK JÓ TANÍTÓNKAT!” KEMÉNY EGON – SOLTÉSZ ERZSÉBET AZONOS CÍMŰ GYERMEKKARI MŰVÉVEL (Gordos Júlia, Kemény Anna Mária és Szabó Ágnes gondolatai) (pdf) (2020/4.)

Legyen a zene mindenkié! Bartalus Ilona 1982-ben készült 6 részes zenei ismeretterjesztő műsora, a kodályi zenepedagógiai rendszer összefoglalása a YouTube-n (2018/5.)

Magyar Alapfokú Művészetpedagógiai Értéktár – Válogatás a Magyar Zeneiskolák és Művészeti Iskolák Szövetsége az EMMI támogatásával megvalósult videó-interjúkból. Apagyi Mária, Béres János, Dénes László, Hornyánszkyné Becht Erika, Sapszon Ferenc és Záborszky Kálmán vallomásai a sikerről és a zenepedagógia értékeiről.  Rendező-operatőr-vágó: Gyarmati-Paor Zoltán, szerkesztő-riporter: Mihalicz Csilla (2018/5.)

Magyar Örökség Díj, 2017. A Fasang család zenei kultúrában betöltött szerepe. Laudátor: dr. Tóthpál József kultúrakutató, c. főiskolai tanár (2017/5.)

Malajziában került sor a 24. Nemzetközi Kodály Szimpóziumra (Tóth Teréz)  (2019/4.)

Megalakult a Magyar Kodály Társaság új elnöksége (2022/5.)

Megemlékezések Kodály Zoltán halálának félévszázados évfordulóján (MMA) (2017/3.)

Miért jó a gyereknek, ha zenét tanul? Miért sikeresebb Japánban vagy Dániában a Kodály-módszer, mint nálunk? A zenei nevelés helyzetéről dr. Antal-Lundström Ilonát kérdeztük (Gerencsér Anna /válasz.hu) (2017/1.)

„Minden hang mögött legyen aranyfedezet”. Szokolay Balázs zongoraművész-tanárral Réfi Zsuzsanna beszélgetett. (2018/5.)

„Mindenkit ugyanolyan igényességgel, odafigyeléssel és szeretettel kell tanítani”. Interjú Soltész István hegedűtanárral (Sváb Ágnes) (pdf)  (2018/5.)

MTA-LFZE Aktív Zenetanulás Kutatócsoport 2016–2021 //Deszpot Gabriella- Farnadi Tamara-Buda Sára: Tanári módszertani segédlet a Dinamikus énekzene-tanuláshoz az általános iskola alsó tagozatán (Tóth Teréz recenziója) (pdf) (2021/3.)

Tartalomjegyzék

1 Deszpot Gabriella–Farnadi Tamara: Bevezető a Dinamikus énekzene-tanulás modellről...............................................................................................................4

1.1 A modellfejlesztés keretei...............................................................................4 1.2 A Dinamikus zenepedagógiai modell általános jellemzői ........................... ..8

2 Deszpot Gabriella: Kokas Kláráról és életművéről – röviden........................10 3 Deszpot Gabriella: A Kokas-pedagógia alappilléreinek áttekintése .............14 3.1 Kis bevezető a Kokas-pedagógiáról ...........................................................14 3.2 A szabad mozgás. Mit jelent a zenemozgás a Kokas-pedagógiában? .......15 3.3 A kreatív éneklés. Miben sajátos az éneklés, a daltanulás a Kokas-pedagógiában?.....................................................................................................16 3.4 A felfedező zenehallgatás. Hogyan nevel a Kokas-pedagógia a zenei tartalmak befogadására? ...................................................................................18 3.5 A nyelvi kreativitás a Kokas-pedagógiában ...............................................20 3.6 A képiség a Kokas-pedagógiában...............................................................22 3.7 Tanítás és tanulás a Kokas-pedagógiában...................................................24 3.8 A Kokas-pedagógia áttekintése a Kokas-kódex segítségével..........................................................................................................24 3.9.A Kokas-pedagógia aktivitási formái ...........................................................27

4 Farnadi Tamara: Kérdések és válaszok a Dinamikus énekzene-tanulás

modell fogalmainak értelmezéséhez ..............................................................29 4.1 Hogyan lehetséges a Kokas-pedagógián alapuló szemlélet és a Kodály-koncepció szolfézs alapú módszertanának együttes alkalmazása az ének-zene tantárgyban?.................................................................................................... 29 4.2 A Kokas-módszer mely elemeit tartod meg az általános iskolában? ....... 30 4.3 Hogyan határoznád meg a hangszerhasználat szerepét ebben az

újfajta gyakorlatban, különös tekintettel a zongorára? ......................................30 4.4 Milyen óravezetési stílust, attitűdöt igényel a Dinamikus modell

tanítása? ……………………………………………………………………..30 4.5 Hogyan kezded az órát? Mi lehet indító

aktivitás? .........................................................................................................31 4.6 Mit jelent a hangolódás, dúdolgatás, és mennyire tipikus

a Dinamikusban?.............................................................................................. 31 4.7 Mire valók, és miért fontosak a testébresztő,

testtudati gyakorlatok?.........................................................................................31

4.8 Mit jelent a Kívánságbatyu?......................................................................33 4.9 Milyen formái vannak a kreatív éneklésnek?...........................................33 4.10 Az improvizációs játékoknál van-e bármiféle tartalmi-formai

megkötés? .................................................................................................... 33 4.11 Milyen kompetenciákat, zenei készségeket fejlesztenek az énekes

mozgás- és szövegimprovizációk? ...............................................................34 4.12 Hogyan állítod össze a dalrepertoárt?........................................................34 4.13 Hogyan érhetjük el a csendet, a koncentrált

figyelem állapotát?.............................................................................................35 3 4.14 Mi jellemzi a zenerepertoárt? Hogyan választod ki a

zenéket? .......................................................................................................... 35 4.15 Mit jelent az aktív zenehallgatás? .........................................................36 4.16 Miért kell az ún. nulladik meghallgatás? Mire jó az utolsó

zenehallgatás? .............................................................................................. 36 4.17 Mi a szóló? Kik és hogyan, mikor szólózhatnak?......................................37 4.18 Milyen a jó élmény-téma?.....................................................................37 4.19 Mit takar a kapocs fogalma, és miben

áll a jelentősége?.................................................................................................38 4.20 Szükséges-e szisztematikusan összekapcsolni a dalt és a

zeneművet? .................................................................................................. 38 4.21 Hogyan adjunk mozgásra vonatkozó instrukciókat? Mikor és

mennyit? ....................................................................................................... 38 4.22 Miért van szükség a zenebefogadás szüneteiben adott

instrukciókra? ............................................................................................. 39 4.23 Hogyan segíthetjük jól kérdéseinkkel a gyerekeket saját

élményeik elmesélésében? .................................................................................40 4.24 Mi lehet a zárás, elbúcsúzás a tanóra végén?.............................................41 4.25 Mit jelent a búcsúéneklés? .........................................................................41 4.26 Van-e házi feladat? ....................................................................................41 5 Pedagógia folyamattervezés a Dinamikus modellben................................ 42 5.1 Buda Sára–Farnadi Tamara: A tanmenetkészítés elvei, példái………….42 5.2 Farnadi Tamara: Bevezetés a Dinamikus énekzene-órák

tervezésébe ………………………………………………………………….44 5.3 Deszpot Gabriella: A Dinamikus énekzene-órák tervező sablonja,

kitöltési útmutatója......................................................................................45 Űrlap ....................................................................................................45 Fejléc...................................................................................................................46 Fejlesztési témakör...........................................................................................46 Zenei tananyag.........................................................................................46 Élmény-téma........................................................................................................47 Kreatív éneklés és zenebefogadás ....................................................................47 Időtartam..............................................................................................................48 Az óra egységei és menete ..............................................................................48 Tanítási módszerek, tanulói munka és aktivitási formák ..................................49 Segédeszközök, források.........................................................................50 Instrukciós ötletek, példa játékleírások az óra menetéhez..................................50 Térhasználat.........................................................................................................51 6 Deszpot Gabriella: A tanári módszertani segédlethez kapcsolódó

multimédia példatár tartalmáról ........................................................................52 7 Ajánló szakirodalom jegyzék a Dinamikus zenepedagógiai modellhez........53 8 Ábrajegyzék.....................................................................................................57 9 A könyvhöz kapcsolt videóanyagok jegyzéke ............................................58 10 A könyvhöz kapcsolt videóanyagok filmográf adatai .................................58 4 1 Deszpot Gabriella–Farnadi Tamara

Művészetpedagógiai értéktár (2018/6.)
- „Nem engedményekkel, megfelelő képzéssel kell elérni, hogy elég pedagógus legyen". Ember Csaba értéktárról, Kodály-évről, pályázatokról és muzsikustáboráról (Réfi Zsuzsanna)

- Ritmus és harmónia. Magyar Alapfokú Művészetpedagógiai Értéktár I. kötet (2018) (Szerkesztette: Mihalicz Csilla / MZMSZ) (Ember Csaba, Dobszay László, Stachó László, Béres János, Dénes László, Geisbühl Tünde, Brachna Irén, Demarcsek Zsuzsa, Molnár Pál, Szerényi Béla és Magyar Margit írása, továbbá betekintés 103 magyarországi zene- és művészeti iskola életébe

Munkacsoport „Az iskolai énektanítás megújítására, az iskolai éneklés megerősítésére” (MTI)

Nemesszeghyné Szentkirályi Márta Ilona (1923-1973) ének és zenetanár, iskolaigazgató emlékére (K. Udvari Katalin) (2018/3.)

Nemzetközi Kodály Zenei Nevelési Napok Isztambulban (Polyák Zsuzsanna (2017/6.)

Rekordkísérletnek is beillő akcióval zárul a Kodály nyomában háromfordulós zenei játék. Kecskeméttől Melbourne-ig egyszerre csendülnek fel a Kodály által gyűjtött népdalok (2017/6.)

Szolfézs- és zeneismeret-tanárok, ének-zene tanárok és karvezetők továbbképzése (Debreceni Egyetem, 2015) (Szerkesztette: S. Szabó Márta) (Szaktárnet-könyvek 30.) (2018/5.)

S. Szabó Márta: Negyvenéves a debreceni szolfézs és ének-zene tanárképzés / Szesztay Zsolt emlékezete

Berkesi Sándor: Kettős évforduló: Maróthi György és a Debreceni Kántus;

Joób Árpád: Kérdések és válaszok az új stílusú magyar népdalok világában I. Biztos, hogy ez népdal? / Kérdések és válaszok az új stílusú magyar népdalok világában II. Biztos, hogy ez ennek a vidéknek jellegzetes dal? / Kérdések és válaszok az új stílusú magyar népdalok világában III. Biztos, hogy ez az „eredeti”szöveg? / Kérdések és válaszok az új stílusú magyar népdalok világában IV. Biztos, hogy így van?

S. Szabó Márta: Mikrostruktúrák a bécsi klasszikus zenében;

Török Ágnes: A 20. századi zene notációja

Arany János: Hagyomány a 20. század zenéjében I. Kodály Zoltán: Psalmus hungaricus / Hagyomány a 20. század zenéjében II. Igor Stravinsky: Zsoltárszimfónia /Arany János: Hagyomány a 20. század zenéjében III. Arthur Honegger: Jeanne d’Arc a máglyán / Hagyomány a 20. század zenéjében IV. Maurice Duruflé: Requiem

Turmezeyné Heller Erika: Zenei nevelésünk erősségei és gyengeségei az utóbbi évtizedek kutatási eredményeinek tükrében /A zenei élmény befogadása / A zenei nevelés hatása más fejlesztési területekre / A populáris kultúra mint kihívás az iskolai nevelés számára

Spiegel Marianna: Stílusismeret-tanítás, stílusérzék-fejlesztés / A zenei stílusváltások közötti összefüggések bemutatása a tanórákon. Stílusforduló a 17. században / A zene és a társművészetek kapcsolódási pontjai / Jellegzetes ritmikai és dallamfordulatok a műzenei stíluskorszakokban

Tamási László: A kortárs kóruszene értelmezésének aspektusai

Ordasi Péter: Újdonság és szépség korunk magyar kórusmuzsikájában, Csemiczky Miklós Missa brevis című művének bemutatásával / A műsor-összeállítás dramaturgiájának alapvető szempontjai iskolai kórusok számára;

Sáriné Szebenyi Judit: „Énekelte Lázár Mihályné Keczán Johanna 63 éves, Nyíradony” Népzenei, néprajzi ismeretek tanítása a Debreceni Zenedében

Vass Irén: A készségfejlesztés lehetőségei Kodály Zoltán olvasógyakorlataival a kisiskolások tanításában

Kerekes Rita: Bemutató ének-zene óra középiskolásokkal; Nemes József: Bemutató gyermekkari próba kortárs magyar szerzők műveiből;                                                      Arany János-S. Szabó Márta: A Bárdos Szimpózium jubileumi kórushangversenye tapasztalatai

S. Szabó Márta: Konzultáció, dolgozat készítés. A 2015. évi Bárdos Szimpózium és tanári továbbképzés

Dr. Szőnyi Erzsébet zenepedagógiai gyűjteményével bővült a Kodály Intézet archívuma (MMA) (2017/3.)

Tanári Kodály-díj Törőné Tóth Mártának (2015/1.)

A “Tehetséggondozás Kodály szellemében”. Walter Judit, Lajgút Szvitlana és Fodor Gyöngyvér zenetanárok beszámolója a Psalmus Humanus Művészetpedagógiai Egyesület 2016. évi őszi továbbképzési programjáról (2017/3.)

Tehetséggondozás Kodály szellemében. A Psalmus Humanus Művészetpedagógiai Egyesület továbbképzésének dolgozatai.Fenyőné Kalla Zita, Szilágyiné Botos Mária és Kovács Ágota Hanna írása. (Szerkeszti: K. Udvari Katalin) (2017/4.)

Tehetséggondozás Kodály szellemében. A Psalmus Humanus Művészetpedagógiai Egyesület 2018. februári tanár továbbképzésének beszámolóiból (Szerkesztette: K. Udvari Katalin) (pdf) (2018/5.)
Balázs Márta (ének-zenetanár
Dudás Zsuzsanna (szolfézs-zeneelmélet, zongora-kamaraművész-tanár), 
Formanek Annamária (ének-zene-, karvezetés- és németnyelv-tanár), 
Ráduly Ildikó (ének-zene-, karvezetés- és szolfézstanár) beszámolói

Tehetséggondozás Kodály szellemében. A Psalmus Humanus Művészetpedagógiai Egyesület 2018. áprilisi tanár tovább-képzésének beszámolóiból Kirmájer Enikő, Antal Kinga-Adél, Ravasz Gyöngyike, Máthé Hajnalka, András Erika és Dávid Zsuzsánna erdélyi zenetanárok gondolatai (Szerkesztette: K. Udvari Katalin) (pdf)(2018/6.)

Tehetséggondozás Kodály szellemében. Szakmai nap Kecskeméten, a Kodály Iskolában 2022. május 7-én (Psalmus Humanus Művészetpedagógiai Egyesület) (pdf) (2022/4.)

Videón az MTA Tantágy-pedagógiai kutatási program művészeti oktatás munkacsoportjának 2019. VI. 20.-i beszámolója, melyet az ELTE III. művészetpedagógiai konferenciáján tartottak. Dr. Nemes László Norbert, dr. Kárpáti Andrea és dr. Gévayné dr. Janurik Márta vetített képekkel  illusztrált előadása (1:09:50) (2019/6.)

Dr. Ábrahám Mariann: Kodály Zoltán zongoradarabjairól (2008/1.)

Dr. Ábrahám Márta: Bartók és Kodály zenei hatása az 1945 után keletkezett hegedűversenyekre (2013) (pdf) (2017/4.)

Albert Gábor: Két „találkozás” (Készülődés 56-ra – kitörési kísérletek) (2017/4.)

Albert Gábor: Kodály szózata 1955-ben (Forrás, 2007/12. szám) (pdf) (2017/6.)

Altorjay Tamás: Beszámoló a 2013. évi Kodály Zoltán zenepedagógiai konferenciáról (2013/3.)

Angi István: „Örvendjen az egész világ”. Kodály: Bicinia Hungarica és Tricinia c. műveinek 3 HUNGAROTON cd-n megjelent összkiadásáról (2014/2.)

Dr. Antal-Lundström Ilona: „A zene mindenkié, de hogyan tehetjük azzá?”

- Emlékezések, gondolatok és kérdések Kodály Zoltán: A ZENE MINDENKIÉ c. szöveggyűjteménye előszavának újraolvasásakor

és a - „A zene ajándékba” c. tanulmánykötet 5. fejezetéből részletek (A zenei oktatás, mint a zenei nyelv kialakításának folyamata, A folyamat pedagógiai vezetése,A zenei - esztétikai fejlődés, A zene megértése, A zene esztétikai megértése tágítja horizontunkat) (2014/6.)

Dr. Antal-Lundström Ilona: James Cuskelly viziója a zeneoktatásról – egy pedagógiai értelmezésben (pdf) (2019/2.)

Dr. Antal-Lundström Ilona: Éneklő, zenélő, olvasó Magyarország. Az esztétika társadalomformáló ereje. Gondolatok a Klebelsberg Kuno emléktársaság 2019. november 16-i  tudományos ülése után (2019/6.)

Dr. Antal-Lundström Ilona: Kodály pedagógiai elvei a modern esztétikai filozófia tükrében (2013/6.)

Dr.Antal-Lundström Ilona: Kodály Zoltán zenei nevelési rendszerének krízise. Egy doktori dolgozat reflexiói-VITAIRAT / Dr. Antal Lundström Ilona tankönyvsorozata – A zene titkos nyelve (Ének-zene 5.) / A hangok játéka (Ének-zene 1-2.) (pdf) (2020/3.)

Dr. Antal-Lundström Ilona: Kodály Zoltán zenei nevelési rendszerének pedagógiai értelmezése. A 2015-ös őszi előadások gondolatmenete: (ELTE, Kodály terem, Miskolc, Bartók terem) (2015/6.)

Dr. Antal-Lundström Ilona: Megújuló ének-zeneórák (pdf) 81.) (2020/6.)

Dr. Antal-Lundström Ilona: Szemléletváltás és új taneszközök a korai zenei fejlesztésben. Megújuló ének-zeneórák (2.) (pdf) (2021/1.)

Dr. Antal-Lundström Ilona: Megújuló ének-zeneórák (3. rész). A gyermekek zenei fejlődésének folyamata az új tankönyvekben (pdf) (2021/2.)

Dr. Anthony Young: Serdülő fiúk hangváltozása: fiziológiai, pszichológiai és gyakorlati szempontok ének-zenét tanítók számára és jegyzetei a videón bemutatásra kerülő gyakorlatokhoz dr. Nemes László Norbert bevezetőjével és dr. James Cuskelly ajánlásával (Közreadta és magyarra fordította: Tóth Teréz (pdf) //http://www.szag.hu/images/angol_zaszlo.gif Dr Anthony Young: The Adolescent Male Changing Voice: Physiological, Psychological and Practical Considerations for Classroom Music Teachers. Foreword by Dr László Norbert Nemes and Dr James Cuskelly for paper for Anthony Young’s paper (Arranged by: Teréz Tóth) (pdf)  (2021/2.)

Avedikian Viktória: A zene mint az egyensúly és tolerancia forrása: Mus-E program (2008) (2018/5.)

Bácsi Zoltán László: Kodály Zoltán: „Mátrai képek” című művének elemzése tanári és tanulói szemmel (2016/4.)

Balás Endre: „…a zene ügye az általános iskolában nem is a zene ügye elsősorban”. Posztumusz interjú Kodály Zoltánnal (2015/6.)

Balázs János, Csik János, Devich Gergely, Tardy László és Várallyai Petra egy perces vallomásai Kodályról (MMA filmjei, 2017) (2019/6.)

Bartalus Ilona: Európai hagyományok vagy Amerika-utánzás a magyar zenepedagógiában? (1999/5*)

Bartalus Ilona: Mozaikok – A Kodály ügyben (2013) (2015/4.)

Békés-Tarhos múltja és jövője. Beszélgetés F. Pálfy Zsuzsanna és Fejes Antal zenepedagógusokkal (Dombiné dr. Kemény Erzsébet) (2016/4.)

Békés-Tarhos jelene és jövője. Dombiné dr. Kemény Erzsébet interjúja Bagoly Lászlóval, a Békés-tarhosi Zenei Napok művészeti vezetőjével és Farkas Lászlónéval, a BTZBK elnökével (2016/5.)

Barth István módszertani jegyzetei: I. Fuvola hangszeres tanításmódszertani jegyzet (2015) / II. Kodályi elveken alapuló fuvolaoktatás az előképzőben (2018) (pdf)   (2019/2.)

Dr. Benedek Mónika: Improvizálhatok? – Improvizációs gyakorlatok a zeneiskolai szolfézs és zeneelmélet órákon c. továbbképzések – a tanár szemszögéből (2018/5.)

Bereczky János: Beszéd a Kodály-könyv bemutatóján / Bereczky János – Domokos Mária – Olsvai Imre – Paksa Katalin – Szalay Olga: Kodály népdalfeldolgozásainak dallam- és szövegforrásai / Sources of Music and Text for Kodály’s Compositions Based on Folk Music, MTA BTK ZTI 2020/ (2020/2.)

Berkesi Sándor: Kodály és a református egyházzene (Debreceni Szemle 2017/3.) (2017/6.)

Dr. Bónis Ferenc: Élet-Pálya: Kodály Zoltán (A könyv 1. fejezete) (2012/3.)

Breuer János: „ A szegényeket felmagasztalod…” (2007/3.)

Buzás Zsuzsa: Kodály Zoltán pedagógiai célú zeneműveinek felhasználása a zeneművészeti szakközépiskolában (2013/2.)

Dr. Chong Pek Lin: Kodály-ihlette kutatás Malajziában: Kenjak-népdalok a zeneoktatásban - dr. Nemes László Norbert ajánlásával és Susanna Saw bevezetőjével (Fordította: Tóth Teréz) (pdf) (2020/4.)

http://www.szag.hu/images/angol_zaszlo.gif / Kodály Inspired Research in Malaysia: Kenyah Songs in Music Education by Dr. Chong Pek Lin (D. Mus, University of Pretoria) with Foreword by Dr. László Norbert Nemes (Director,  Kodály Institute)  and Introduction by Susanna Saw (2020/4.)

Dr. Csehi Ágota: Kodály Zoltán és Szlovákia (2008/1.)

Csepelyi Adrienn: Lángszóróval Kodály országában (Népszabadság) (2015/1.)

Csikai Ildikó: Kodály Zoltán életművének és hatásának kapcsolata a sajátos felnőttkori tanulással az életreform horizontján (2018) (pdf) (2020/2.)

Csoóri Zsófia (Chovriy Sofiya): Kodály Zoltán zenepedagógiai koncepciója és annak adaptálása Ukrajna nyugati régiójának iskoláiban a XX. század végén (Szinópszis) (2017/5

Dániel Ernő zongoraművész-professzor angol nyelvű beszélgetése Kodály Zoltánnal (1966, California) / VHS: Erno Daniel interviews Zoltan Kodaly, 1966  Original recorded August 1, 1966 in the studios of the Department of Educational Television, University of California, Santa Barbara. Feliratos YouTube felvétel (Hangtárnok - Az egri Bródy Sándor Könyvtár Zenei gyűjteményének blogja) (2017/2.)

Dr. Deszpot Gabriella: Kokas-pedagógia az ének-zene tanításban: a Dinamikus énekzene-tanulás (pdf) (2021/3.)

Dobozi Eszter: Kodály Zoltán tanulmányainak stílusáról (Forrás, 2007) (pdf) (2017/4.)

Dr. Dobszay László. Számít-e az angol példa? Válasz Ittzés Mihálynak (1999/1-2*)

Dr. Egey Emese: Finn vonatkozások Kodály Zoltán népzenetudósi és zeneszerzői munkásságában (Zempléni Múzsa 2007/4.) (pdf) (2017/2.)

Enghyné Zergi Márta: Gondolataim az ének-zene oktatás kapcsán dr. Antal-Lundström Ilona: Kodály Zoltán zenei nevelési rendszerének krízise - Egy doktori dolgozat reflexiói c. vitairatának elolvasása után   (2020/4.)

Dr. Eősze László: „Vérségi kötelék nélkül…” Egy családfakutatás története. (Kodály Zoltán születésének 130. évfordulójára) (2012/4.)

Dr. Erős Istvánné: Kodály-módszer, Kodály-koncepció, Kodály-filozófia (2008/5.)

Dr. Fehér Anikó: A Kodály-módszer (2012/6.)

Dr. Fehér Anikó: „Jellemképző erő…”. A Kodály-módszert alkalmazó mintaiskolák múltja és jelene, hatásuk a zeneéletre (2019/3.)

Dr. Fehér Anikó: Minden út. B. Horváth Andrea: Rómától Rómáig. 38 év története a Kodály-módszer jegyében (Magyar Kodály Társaság, 2022) (2022/5.)

Fehér Anikó: „Túl a vizen egy kosár, abban lakik egy madár...” (pdf) (2007/3.)

Fittler Katalin: A Salzburgi Ünnepi Játékok Young Singers Projektjéről (2019/4.)

Fleck Erika: Pécsiek tisztelgése Kodály Zoltán emléke előtt (Fleck Erika) (2008/6.)

Frank Oszkár: Kodály énekkari művei (II/1. rész) (2007/6.)

Frank Oszkár: Kodály énekkari művei (II/2. rész) (2008/1.)

Fritz Jöde 'Tonika-Do' Szemináriuma Budapesten 1938-ban. Történelmi Háttér - Tartalom - Módszer – Kihatásai. Matthias Funkhauser előadása (pdf) (2015/4.)

Dr. Furiya Miyako: A zeneoktatás célja a XXI. század elején (pdf) (A Kodály koncepció tanításának további adaptációja) (Fordította: Vandulek Márta és Moldoványi Cecília) (2007/3.) 

Fülep Márk írása. Matuz István: Fejetlenen – jelenet fejetlen fuvolá(s)ra. A gyakorlás művészete, avagy a gyakorlás is művészet? Egy rég megálmodott Stúdium margójára (pdf) (2014/6.)

Füst Milán: Varró Margit: Zongoratanítás és zenei nevelés (2015/1.)

Gábor Adrienn: Misszióban Kodály nyomdokain (Képzés és gyakorlat, 2011/3-4.) (pdf) (2017/6.)

Gát József: Zeneoktatásunk kérdéseiről (1959/3.)

Dr. Gerzanics Magdolna: Mi lesz veled Zoboralja? (2015/1.)

Glevitzkyné Mudri Szilvia: Zenei fejlesztés kisgyermekkorban kontra zenei fejlesztés iskolában (pdf) (2021/1.)

 Gönczy László: Kodály-koncepció: A megértés és alkalmazás nehézségei Magyarországon (2012/4.)

Gulyás Jánosné: Kodály gondolatai mai értelmezésben (2008/1.)

Geszti Emőke: Reflexió a kodályi zenepedagógiai hagyományokon alapuló
integrált művészetpedagógiai   programról, vagyis a művészeti nevelés helyes felfogásáról
(2017/2.)

Gönczy László: Kodály-koncepció: A megértés és alkalmazás nehézségei Magyarországon (2012/4.)

Gulyás Jánosné: Kodály gondolatai mai értelmezésben (2008/1.)

Hegedűsné Tóth Zsuzsanna: Hogyan őrizhetjük meg Kodály nevelési elveit a 21. században? (2010/2.)

Héjjas Zsuzsa: Kezdők zongoratanítása Kodály irányelvei alapján (2001/1-2.)

Hollós Máté: Éremművészet a zenében

  - Kodály: Epigrammák (4. és 5.) (2007/6.)  

   - Kodály: Esti dal (1998/1-2.*)

  - Kodály: Nyulacska (1997/6.*)

  - Kodály: Öt hegyi-mari népdal (I.) (2005/6.)

  - Kodály: Székely keserves – vegyes karra (2007/2.)

  - Kodály: Székely keserves – zongorára (2007/3.)

Horn Gabriella: Tetszhalottá vált a Kodály-módszer (168 óra online)

Horváth Katalin: Kodály Zoltán és Carl Orff zenepedagógiai koncepciói (pdf) (2021/6.)

Prof. dr. Huszár Elvíra: A Kodály módszer megvalósításának lehetősége a Vajdaságban (2013/3.)

Ittzés Mihály: A Nemzetközi Kodály Társaságról (1997/2.*)

Dr. Ittzés Mihály: A népzenekutatás Kodály nyomdokain (Forrás, 2007/12. szám) (pdf) (2017/6.)

Ittzés Mihály: Felavatták Sütő Ferenc szobrászművész Kodály Zoltán mellszobrát Galyatetőn (Az MMA hírlevele alapján dr. Ittzés Mihály avatóbeszéde) (2014/4.)

Dr. Ittzés Mihály: „Kodály után” – a zenepedagógia elvi kérdései és gyakorlata Dobszay László életművében (2013/4.)

Ittzés Mihály Kodály Zoltánról, mint abszolút pedagógusról (2016) Közreadta: Hudra Árpád, továbbá az abszolút pedagógusok életpályájának tanulságairól Forrai Judit, Hudra Árpád, Kiss Endre és Trencsényi László írása (Magyar Tudomány 2021/2., főszerkesztő: Falus András) (pdf) (2021/2.)

Dr. Ittzés Mihály: Néhány megjegyzés dr. Dobszay László nyilatkozatához (Vita Dr. Dobszay László: Az angliai példa c. írásáról) (1999/1-2.*)

Jerry L. Jaccard: Bevezető Alexander Ringer és Gilbert De Greeve Vir Justus in Musica – Tisztelgés Kodály Zoltán előtt c. írásaihoz. (Fordította: Tóth Teréz) (pdf)
– 
http://www.szag.hu/images/angol_zaszlo.gifAlexander Ringer: Kodály Zoltán – Vir Justus in Musica (Fordította: Tóth Teréz) (Original English version, pdf)
– 
http://www.szag.hu/images/angol_zaszlo.gifGilbert De Greeve: Vir Justus in Musica – 35 évvel és egy évszázaddal később (Fordította: Tóth Teréz) (Original English version, pdf)
(2022/6.)

Joób Árpád: A magyar népzene rendszere és szelleme Kodály 333 olvasógyakorlatában (Körber Tivadar recenziója) (1997/2.*)

Józsa Mónika: Kodály Zoltán népdalgyűjtő munkássága a mai Szlovákia területén (pdf) (2020/6.)

Judit Mäkinen: Nemzetközi Kodály-hét Finnországban. 261. levél hazámból, Finnországból szülőhazámba, Magyarországra (pdf) (2019/2.)

K. Udvari Katalin: A kodályi zenepedagógia szerepe a családalapításban és a gyermekvállalásban (pdf) (2019/2.)

K. Udvari Katalin: Nemesszeghyné Szentkirályi Márta zenepedagógus, iskolaalapító igazgató emlékére (2004/1.)

K. Udvari Katalin: Tehetséggondozás Kodály szellemében a hazai közoktatásban – 30 órás akkreditált tanár tovább-képzési program (3/1.) A képzési program elméleti kidolgozása (pdf)(2018/6.)

K. Udvari Katalin: Tehetséggondozás Kodály szellemében a hazai közoktatásban - 30 órás akkreditált tanár tovább-képzési program (3/2.) – A képzési program a gyakorlatban (pdf) (2018/7.)

K. Udvari Katalin: Tehetséggondozás Kodály szellemében a hazai közoktatásban - 30 órás akkreditált tanár tovább-képzési program (3/3.) Életminőség és a kodályi zenepedagógia (pdf) (2018/8.)

K. Udvari Katalin: Tehetséggondozás Kodály szellemében – Szakmai Nap Kecskeméten, a Kodály Iskolában (2022. május 7.) (pdf) (2022/3.)

Kadosa Pál: Köszöntjük a 80 éves Kodály Zoltánt (1962/12.)

Dr. Kádár György (Finnország): A jövő iskolájának zenei neveléséről (2014/5.)

Dr. Kádár Orsolya: Kodály Zoltán szólószonátája Starker János interpretálásában (Doktori disszertáció, lfze, 2021) (2022/5.)

Káldi János: Kodály Zoltán (2017/1.)

Kenesei Éva: A magyar zenei nevelés gyökerei (Iskolakultúra 2012/12.) (2016/6.)

Dr. Kéri Laura: A Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézet megalakulása és története (1973 – 2005) (2008) (pdf) (2018/6.)

Kertész Lajos előadása Kodály Zoltán születésének 137. évfordulóján a Magyar Kodály Társaság ünnepi ülésén (2020/1.)

Dr. Király Zsuzsanna: A Kodály-koncepció históriája (2012/5.)

Kis Jenőné dr. Kenesei Éva: A tanítóképzés megjelenése Kodály Zoltán írásaiban és mai gyakorlata (2008/1.)

Kis Jenőné dr. Kenesei Éva: Így kezdtünk – itt tartunk! Ének-zene a felsőfokú tanítóképzésben (2012/2.)

Kis Jenőné dr. Kenesei Éva: Kodály Zoltán a tanítók képzéséről (Iskolakultúra, 2007) (pdf) (2017/2.)

Kiss Henriett: A Kodály-módszer amerikai nagykövete, Darázs Árpád (1922- 1986) (Jászsági évkönyv, 2012.) (pdf) (2017/6.)

Kiss Henriett: Az első ének-zenei tagozatos általános iskolai énekeskönyvek Kodály-képe (pdf) (2018/8.)

Kodály Emlékév, Szeged. Kodály – pedagógia és zeneoktatás sorsa a jelenkori Magyarországon. Szimpózium és vitafórum a Szegedi Tudomány Egyetem Zeneművészeti Karának rendezésében 2007. december 13-án. A konferencia anyagát sajtó alá rendezte: Ábrahám Mariann (2008/2.)

-- Ember Csaba: Az alapfokú zenei oktatás jövője a magyar oktatási rendszerben

-- Eckhardt Gábor: Csepűrágók, zsonglőrök: Avagy Muzsikusok, merre tovább?

-- Stachó László: Érték, öröm és haszon a Kodály-módszerben

-- Gönczy László: Kodály országa – az eltékozolt lehetőségek országa

-- Rozgonyi Éva hozzászólása

-- Dr. Kerek Ferenc összefoglalója

Kodály Zoltán: A zeneművészeknek is szükségük van a rendszeres sportolásra (1960/3.)

Kodály Zoltán: Angyalok és pásztorok c. népi szövegre írt műve a Nyíregyházi Cantemus Kórus előadásában, Szabó Dénes vezényletével (Müpa, 2014) // Tardy László: Angyalok és pásztorok (2003) (Összhang. Válogatás Tardy László egyházzenei írásaiból. Szerkesztette: Szalay Olga, Budapest, 2018.)  (2022/6.)

Kodály Zoltán: Claude Debussy (Nyugat, 1918) (2018/3.)

Kodály Zoltán: Esti dal Sapszon Ferenc vezényletével (Ars Sacra Fesztivál - YouTube) (2017/2.)

Kodály Zoltán: Óda a muzsikához (An Ode for Music) W. Collins műve és W. Shakespeare nyomán (Cantate vegyeskar, vezényel: ifj. Sapszon Ferenc, Kodály 131. születésnapján / Zeneakadémia, 2013. december 15.) (YouTube) (2017/6.)

Dr. Kokas Klára: Mit jelent nekem Kodály (2001) (2019/4.)

Körber Tivadar: Kodály műveinek irodalmi forrásai (2014/6.)

Köteles György: A Kodály-szemléletű tanárképzés története Kaliforniában (1969-2019) (pdf) (2020/6.)

Krasznai Gáspár: Karéneklés és magyarságtudat. A kolozsvári „100 éves a Romániai Magyar Dalosszövetség” című ünnepi rendezvénysorozat keretében, 2022. május 14-én elhangzott előadás szerkesztett változata (pdf) (2022/5.)

Marossy Éva: A zeneoktatás változása a társadalmi mozgások tükrében. Zenei értékrendünk és gyakorlatunk Kodálytól napjainkig (pdf) (2022/2.)

Dr. L. Nagy Katalin: Hogyan tovább Kodály-módszer? (Válogatott irodalomjegyzék) (1997/6.*)

Dr. Nemes László Norbert: Beszámoló előadás az „Aktív zenetanulás énekléssel és mozgással - módszerek és ezek hatásvizsgálata” c. kutatás tervezéséről (2016/5.)

Laczó Zoltán: Tények és gondolatok a Kodály Zoltán VII. Országos Zeneiskolai Szolfézs és Népdaléneklési Versenyről – Debrecen, 2002. IV. 4-6. (2002/3.)

Márkusné Natter-Nád Klára: Nemzetközi Kodály Konferencia (2007. március 19-21.-ig a Kodály Zoltán Emlékmúzeum Előadótermében)

Dr. Márkusné Natter-Nád Klára: Szokolay Sándor, a Magyar Kodály Társaság első elnöke (pdf) (2021/3.)

Dr. habil Máté Zsuzsanna: A Psalmus Hungaricus a magyar képzőművészetben (pdf) (2022/6.)

Dr. habil. Máté Zsuzsanna: Kass János zenei illusztrációi – Kodály Zoltán Háry János dalművének illusztráció sorozatával (pdf) (2022/5.)

Dr. Megyei Krisztina: Inspirációk a „Mester és tanítványai" zongora mesterkurzusokon (2018/5.)

Onczay Csaba: „Gyökértelen művészet nem lehet.” Kodály és a cselló. (A 2021. VI. 28-án megtartott MMA Székfoglaló előadás szerkesztett változata) (pdf) // Gombos László: A Hűség, a Harmónia és az Arany középút mestere. Laudáció Onczay Csaba MMA székfoglaló előadásához (2021/4.)

Dr. Ordasi Péter: A tengely-rendszerű funkciós gondolkodás példái Kodály    Zoltán műveiben (2012/6.)

Ordasi Péter: Kodály Zoltán: Semmit ne bánkódjál (1939) – Kardos Pál emlékének, aki a nagykőrösi tanítóképző kórusában 1940-45-ig énekelt Márton Barna kezére (pdf) (2018/8.)

Dr. Perneczky László: Húsz évvel ezelőtt Kodály műveivel találkoztam Amerikában (Az Amerikai Katolikus Egyetem 70. évfordulójára egy 20 éves dokumentum ürügyén) (2021/2.)

Pethő Villő: Kodály zenei nevelési koncepciójának értelmezési lehetőségei (pdf) (2017/6.)

Dr. Pethő Villő: Kodály Zoltán és követői zenepedagógiájának életreform elemei - A PhD értekezés tézisei (2014/6.)

Pethő, Villő dr.: Life-reform elements in Zoltán Kodály’s and his successors’ music pedagogy - Theses of PhD dissertation (2014/6.)

Sallai Éva: A Látható hangoktól a fejlesztő zenepedagógiáig. Beszélgetés dr. Antal-Lundström IIonával a zenepedagógia professzorával (Anyanyelvi és Irodalmi Fejlesztés 2022/1-2.) (pdf) (2022/6.)

Sapszon Ferenc: 2015. december 16., Kodály Zoltán 133. születési évfordulója (Elhangzott a Magyar Kodály Társaság születésnapi megemlékezésén) (2016/1.)

Sapszon Ferenc: Kodály Zoltán és a Musica Sacra (2016/2.)

Sárosi Bálint: Sárika - Kodály Zoltánné köszöntése (Muzsika, 2015/11.) (2020/6.)

Sárosi Bálint: Mit üzen Kodály? (2007) (2017/3.)

Dr. S. Szabó Márta: Hans Koessler, a sokoldalú tanár. Elhangzott a Magyar Kodály Társaság Konferenciáján 2012. dec. 15-én (szerkesztett változat) (2014/3.)

Szabó Hajnalka - dr. Szarka Júlia: „Két lélek, egy gondolat.” Kodály öröksége Forrai Katalin és Kokas Klára értelmezésében (2016/3.)

Dr. Smuta Attila: PRAECEPTOR HUNGARIAE. Magyarország tanítója (2016/4.)

Solti Kálmán: „Zene nélkül lehet élni, de nem érdemes” (Kodály Zoltán) (2014/6.)

Stébel Ildikó: "...azért egyeztem bele végülis, hogy nevemről nevezték el ezt az iskolát ...". Kodály Zoltán névadása a debreceni Zeneművészeti Szakiskolában (Kodály és Debrecen) (pdf)  2019/2.)

Stipkovits Fülöp: Meghatározó zenepedagógiai irányzatok a 20-21. században – a Kodály-koncepció és az Orff-Schulwerk elemzése és összehasonlítása (2012/6.)

- I. Kodály-koncepció kialakulásának történelmi háttere

- II. A Kodály-koncepció helyzete a mai magyar oktatásban

- III. A Kodály-koncepció és az Orff-Schulwerk összehasonlítása

- IV. Az Orff-Schulwerk szellemiségét ápoló intézmények - Carl Orff Alapítvány

Stöckert-Kozák Annamária: Legyen a zene mindenkié! (Új Köznevelés, 2016/4.) (2017/6.)

Szabó Csaba összegyűjtött írásai: Az angliai példa – más szemmel. Az írást a könyv V. fejezetéből (Kodály Zoltánról és a Kodály módszerről) idézzük (pdf) (2020/1.)

Szabó Csaba: A Kodály-módszer nemzetközi térhódítása (1980) (Részlet Szabó Csaba összegyűjtött írásai c. könyvből) (pdf) (2020/2.)

Szabó Csaba összegyűjtött írásai I. / Részlet a könyvből: A magyar népzene ötfokú hangsorai és szolmizációjuk + Fittler Katalin recenziója (2020/3.)

Szabó Emese, Szentes Anett és Wéber-Simon Kriszta írása a Psalmus Humanus Művészetpedagógiai Egyesület által szervezett „Tehetséggondozás Kodály szellemében” című 2017. szeptemberi továbbképzésen elhangzottak alapján született dolgozatokból. (Szerkesztette: K. Udvari Katalin) (2018/1.)

Szádeczky-Kardoss Géza: „El Sistema” – zenével a szegénység ellen. Venezuelai minta nyomán indul program Magyarországon? (2013/2.)

Dr. Szalay Olga: Emlékbeszéd Kodály sírjánál 2019. március 6-án (2019/2.)

Szathmári István: Kodály és anyanyelvünk (2007/2.)

Szesztay Zsolt: Kodály Zoltán daljátékai gyermekszínpadon. A Háry János és a Székely fonó gyermekszínpadon (Dr. Péczely Lászlónénak) (2001) (2020/6.)

Szirányi Borbála: Gondolatok a Kodály-koncepció kínai bevezetéséről (2006/2.

Szirányi János: Kodály és Kína (2006/2.)

Dr. Sztankov Iván: A XX. századi magyar nagybőgő irodalom Kodály Zoltántól napjainkig (2016/3.)

Szűcs Tímea: Kodály Zoltán Ötfokú zenéje a mai énekoktatásban (2012/3.)

Tardy László: Kodály „a krisztusi ember” (2007) //  Kodály Zoltán, az egyházi zene „pedagógusa” (2012) (Összhang. Válogatás Tardy László egyházzenei írásaiból. Szerkesztette: Szalay Olga, Budapest, 2018.) (pdf)  (2022/6.)

Tardy László: Személyes találkozásaim Kodály tanár úrral; (Összhang. Válogatás Tardy László egyházzenei írásaiból. Szerkesztette: Szalay Olga, Budapest, 2018.) (2022/5.)

Dr. Tóth Péter: Kodály öröksége (2021/2.)

Tóth Teréz: A magyar zenepedagógia XXI. századi megújulása a Magyar Tudományos Akadémia tantárgy-pedagógiai kutatási programja keretében (pdf) (2021/3.)

Teréz Tóth: http://www.szag.hu/images/angol_zaszlo.gifInnovation Processes Emerging from Kodály-Philosophy and Methodology in the 21st Century / Tóth Teréz: Innovációs folyamatok megjelenése a Kodály-filozófiában és módszerben a XXI. században (pdf) (2019/6.)

Tóth Teréz: „A nemzeti különbségek ellenére az ember mégis egy" (Kodály Zoltán). Innovációs folyamatok megjelenése a Kodály-filozófiában és módszerben a XXI. században (Az előadás angol nyelven, a 24. Nemzetközi Kodály Szimpóziumon, Kuchingban, Malajziában 2019.augusztus 6-án hangzott el.) (pdf) (2019/5.)

Tóth Teréz: Kitekintés // http://www.szag.hu/images/angol_zaszlo.gifTeréz Tóth: Outlook (2021/5.)

Tóth Teréz: Kodály a XXI. században. Gondolatok az évforduló kapcsán (2017/6.)

Dr. Tóthpál József: „Ah, hol vagy magyarok tündöklő csillaga?” Kodály Zoltán és a magyarság sorskérdései (2017/2.)

Turmezeyné dr. Heller Erika: Hogyan gazdagíthatjuk újabb tartalmakkal a tehetségígéretek műhelyeit úgy, hogy a kodályi alapelveket ne sértsük meg? (2012/6.)

Ungár István: A citrusfa levelestől, ágastól. Egy magyar népdal drámája (2015/1.)

Ungár István: A mese vége. Gondolatok Kodály Háry János-ának záró tablójáról (2007/6.)

Utkin Anna: Kodály Oroszországban: Szolfézstanítás egy amatőr egyházi kórusban (pdf) (2016/3.)

Dr. Varga Ildikó: „És a muzsika, a mi családi szakmánk dísze, becsülete.”  A Szigriszt- Poldini-Agócsy-Horváth muzsikuscsaládról, és a Kodály-koncepció gyakorlati megvalósításának első, úttörő, pécsi lépéseiről (pdf) (2017/1.)

Virág Barnabás: A félreértések elkerülése végett: Kodály-koncepció (2015/3.)

Zwolenszky Antal (Svájc): Kodály tanítványainak kapcsolata a német iskolai zeneoktatással a harmincas években (2013/2.)

Lajtha László pedagógiai munkássága

„Az elsődleges kívánsága a mély, benső átélés volt”. Adalékok Lajtha László tanári portréjához Antal Lívia énekművésznőtől. Solymosi Tari Emőke interjúja (2008/3.)

„Csak a zene volt fontos” Solymosi Tari Emőke beszélgetése Kemény Endrével Lajtha Lászlóról (2008/1.)

 „Lajtha pedagógusi vénája legalább olyan erős volt, mint a zeneszerzői”.  Solymosi Tari Emőke beszélgetése Arányi-Aschner György zeneszerzővel (2008/2.)

Oláh Péter fuvolaművész és Némethy Attila zongoraművész kapta 2015-ben a Lajtha László-díjas (2015/2.)

Erdős Ákos: Lajtha László kapcsolata a kóruszenével (2014/2.)

Fehér Anikó: Lajtha László a népzenekutató és a pedagógus (IV/1. rész) Beszélgetés Mohayné Katanics Mária énektanárral, karnaggyal (2008/5.)

 Dr. Fehér Anikó: Lajtha László a népzenekutató és a pedagógus (IV/2. rész). Beszélgetés Tóth Margit zenetudóssal „Annyit kaptunk, hogy egy életre el tudtunk indulni…”  (2008/6.)

Dr. Fehér Anikó: Lajtha László a népzenekutató és pedagógus (IV/3. rész): Beszélgetés Olsvai Imre népzenekutatóval  „Lajtha munkássága… nem kapta meg a méltó elismerést…” (2009/1.)

Dr. Fehér Anikó: Lajtha László a népzenekutató és a pedagógus (IV/4. rész). Beszélgetés Sebestyénné Farkas Ilona karnagy-zenetanárral  „… Melegszívű volt, de úgy, hogy ezt igazából saját maga előtt is próbálta titkolni…”. Sebestyénné Farkas Ilona, zenetanár (2009/2.)

Lajtha Ildikó: 50 éve történt (2013/2.)

Dr. Ménesi Gergely: Lajtha László egyházzenei művei (2016) (2021/3.)

Ozsvárt Viktória: Lajtha és a programzene (Eredeti közlés: Gramofon, 2019 ősz, 10–15. oldal + Gramofon 25 – Zenetudományi és zenekritikai antológia, (Gramofon Könyvek, 2022) (2022/4.)

Solymosi Tari Emőke: A párizsi Schola Cantorum követe. Lajtha László, a Nemzeti Zenede tanára (II/1. rész) (pdf) (2007/4.)

Solymosi Tari Emőke:„…ma grande Amie”. Lajtha László és Nadia Boulanger (pdf) (2021/2.)

  Solymosi Tari Emőke: A párizsi Schola Cantorum követe. Lajtha László, a Nemzeti Zenede tanára (II/2. rész) (2007/5.)

A TANÍTÁS MŰVÉSZETE – TEHETSÉGGONDOZÁS

III. Szegedi Zeneelmélet-oktatási konferencia (Szerkesztette: Ujváriné dr. Illés Mária). Mikusi Balázs: „Fakó minden teória”? Amerikai tapasztalatok (2015/4.)

2 éve hunyt el Kocsis Zoltán (1952-2016). A próbafolyamatokat rögzítő filmeken Bartók (Részlet Vásárhelyi Gábor filmjéből) és Mozart művek hallhatók, melyeken Kocsis Zoltán tanítja, illetve vezényli fiát, Kocsis Krisztiánt (2006-2013-2016) /Virághalmy Ágnes: A születés jogán (pdf) (2018/8.)

20 esztendő után zöld utat kapott a lant a hazai zeneoktatásban (Kónya István és Peltzer Ferenc) (2020/5.)

40 ÉVES A KECSKEMÉTI KODÁLY ZOLTÁN ZENEPEDAGÓGIAI INTÉZET ÉS A NEMZETKÖZI KODÁLYTÁRSASÁG  (2015/5.)

Kodály Zoltánné Péczely Sarolta bízik abban, hogy a Kodály-módszer alkalmazása újra lendületet kaphat Magyarországon (Hirado.hu)

Az első negyven év. Dr. Nemes László Norbert, egyetemi tanár, a Kodály Intézet igazgatója és Michalis Patseas, a Nemzetközi Kodály Társaság (International Kodály Society) leköszönő elnöke ünnepi köszöntője a kettős évfordulón tartott jubileumi koncerten, a Zeneakadémián

40 éves a kecskeméti Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézet (MTI)

Kodály Zoltán zenepedagógiai koncepciója a kecskeméti Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézet honlapján

 (2015/5.)

50 éves a Dunakeszi Farkas Ferenc Művészeti Iskola (Varsányi Lászlóné és Papp Károlyné visszaemlékezései) (2018/1.)

80 éves Nemes László zenetanár, a Nádasdy Kálmán Művészeti Iskola alapító és címzetes igazgatója, karnagy, több országos zenei szervezet, intézmény és együttes alapítója, zenepedagógiai és művészetoktatási szakértő, a zenén kívüli művészetek oktatásának, a művészeti iskolai modell megteremtője (2016/4.)

88. Magyar Örökség díjátadó - Fasang család – Laudátor: dr.Tóthpál József

(2017/4.)

90 éve született Kardos Pál (1927–1978) karnagy, főiskolai tanár (2017/1.)
Dr. Uhereczky Eszter: Kardos Pál öröksége a gyermekkari hangzásépítésben (pdf)
Dr. Tóthpál József: Mágikus hatást gyakorolt: Kardos Pál emlékezete (2001)
- Felhívás! A Kardos Pál Alapítvány - a szegedi Bartók Béla Nőikarral együttműködve - 2017. VIII. 1-8. között meghirdeti a 12. Nemzetközi Kórusvezetői Szemináriumát és Mesterkurzusát (pdf)

90 éves dr. Veczkó József pszichológus-tanár (Zalavég, 1926. november 4.). Visszapillantás dr. Veczkó József zenepszichológiai publikációira (Dombiné dr. Kemény Erzsébet) (2016/6.)

150 éves a Budapesti Járdányi Pál Zeneiskola. A Budai Énekakadémiától napjainkig (1867–2017) (Friedler Magdolna) (pdf)    (2018/1.)

A IX. Országos Ádám Jenő dalverseny sikere Szolnokon (2017. május 19-21.) Vajna Katalin összefoglalója prof. dr. Temesi Mária, Cserna Ildikó és Kiss B. Attala szakmai értékelésével, valamint Szokolay Sándor egy korábbi versenyt méltató szavaival (2017/3.)

A 2022. évi VII. Nemzetközi Bartók Béla Zongoraverseny díjazottjainak gálakoncertje (Collegium Hungaricum, Bécs, 2022, VII. 8.) Narrátor: Ott Éva (A koncertfilm időtartama: 1:33:22) (pdf) (2022/4.)

A gordonka ujjrendjéről (dr. Sebestyén Sándor) (1960/7-8.)

A gyerekek olyanná válnak, amilyenné a körülöttük élő felnőttek mintázata teszi őket”. Magyar Margit iskolavezetésről, tanításról, s a művészetpedagógiai értéktár folytatásáról (Réfi Zsuzsanna interjúja) (2022/1.)

 A „Gyermeknevelés” c. folyóirat teljes 2018/2. száma (2019/4.)
- Janurik Márta-Józsa Krisztián: Kihívások és lehetőségek a gyermekkori zenei nevelésben: Bevezető a tematikus számhoz

- Janurik Márta-Józsa Krisztián: Az iskolai zenetanulás iránti motívációt alakító néhány tényező

- Jakobicz Dorottya – Wamzer Gabriella – Józsa Krisztián: Motiválás az ének-zeneórán

- Surján Noémi – Janurik Márta: A zenei észlelés fejlettségének vizsgálata hagyományos és számítógépes tesztfelvétellel

- Buzás Zsuzsa – Maródi Ágnes: A kottaolvasás és az orientációs képesség összefüggésének vizsgálata online tesztkörnyezetben

- Janurik Márta – Antal-Lundström Ilona – Józsa Krisztián: A zenei hallás korai fejlesztésének a szerepe a beszédészlelés fejlődésében: Egy zenei fejlesztőprogram tanulságai

- Zsigmond Gábor: A szövegolvasási és kottaolvasási képesség kapcsolata

- Szabó Norbert: Zenesziget. Játékosítás (gamifikáció) digitalis eszközökkel az ének-zene oktatásban

- Mucsi Gergő: A ritmikai készségek fejlődése 12 éves korig

- Pethő Villő - Mucsi Gergő - Surján Noémi: Zene – ritmus – játék. A ritmikai fejlesztés lehetőségei, kérdései első osztályban

- Szabó Norbert: A cél szentesíti az (IKT-)eszközt a zeneoktatásban?

"...a hagyományos ének-zene oktatás mit ad hozzá az ember egészéhez?" Fekete Anikó interjúja Tóth Árpád karnaggyal (pdf) (2019/5.)

„A hangszer bennünk, a testünkben van”. Kertesi Ingrid türelemről, az énektanítás lelki oldaláról és a sokáig szóló hangról (Réfi Zsuzsanna) (2021/5.)

 A kincsesház kapujában. Beszélgetés Solymosi Tari Emőkével – „Az élet kincsesháza”. Beszámoló az MMA Művészeti nevelés, művészettel nevelés a közoktatásban c. konferenciájáról (Magyar Nemzet/MMA 89. Hírlevél) (2015/6.)

A Kodály-módszer az egész világon beválik (Varga Péter / Népszava online 2018. II.17.) (2018/3.)

A Kodály-módszer Kínában és hatása a kínai gyerekekre (Írta és fordította: Zhao Jing) (2015/3.)

A Kodály-módszer közösségteremtő ereje - a Vatikáni Rádió stúdióbeszélgetése B. Horváth Andrea karnaggyal (link a honlapra) (2014/6.)

„A Kodály-módszernél ma sem találni jobbat”. Dr. Vígh Andrea a megújult tanárképzésről, a mindennapi éneklésről, a XXI. századi módszerekről (Réfi Zsuzsanna) (2014/3.)

„A kollégáim azt kérték: maradjak”. Ember Csaba folytatásról, jubileumokról és permanens problémákról (Réfi Zsuzsanna) (pdf) (2021/5.)

A közoktatás indikátor rendszere 2015 Szerkesztette: Varga Júlia. A kötet szerzői: Hajdu Tamás, Hermann Zoltán, Horn Dániel, Varga Júlia (MTA KRTK KTI, 375 oldal) (pdf, 19 MB) (2015/3.)

“A magyar gitározás abszolút versenyképes!” Interjú dr. Vas Bence gitárművésszel, a tavaszi országos szakközépiskolai gitárverseny zsűrijének elnökével (Fehér Márta) (2013/3.)

A Magyar Tudomány Ünnepe 2014. Az MTA egy hónapig tartó eseménysorozatáról.
Dobi Ildikó összefoglalója
Dr. Csépe Valéria: A hangok hatalma - kognitív fejlődés és az újrahangolt agy (videofelvétel)
(2014/6.)

    „A magyar zeneoktatás nemzeti kincs.” Ember Csaba úgy véli, elvonásokról tárgyalni a zeneoktatás terén lehetetlen. Réfi Zsuzsanna interjúja (2009/4.)

A Music Education in the Focus of Historical Concepts and New Horizons című zenepedagógiai tanulmánykötet ismertetése és a teljes angol nyelvű könyv / Music Education in the Focus of Historical Concepts and New Horizons Edited by Friedhelm Brusniak, Zsuzsa Buzás, Nigel A. Marshall, Damien Sagrillo (htm + pdf) (2019/6.)

„A művészeti nevelés olyan segéderő, ami nyitottabbá tesz, segítséget ad”. Ember Csaba a KRÉTÁ-val kapcsolatos előrelépésekről és az ünnepi esztendőről (Réfi Zsuzsanna) (pdf) (2022/5.)

„A művészetoktatás arra való, hogy érzelmeket, élményeket közvetítsen”.
Kerekasztal-beszélgetés a zenei nevelésről. A beszélgetést Mayer József, az ÚPSZ főszerkesztője vezette. Résztvevők: Kerekesné Pytel Anna, Fokvári Anikó, Gelencsér Attiláné, Kartaliné Vincze Mária, Sárközi Andrea, továbbá Balázs István, Kis Jenőné dr. Kenesei Éva, Ludmány Géza, Hornyák Tamás, Nagyné Árgány Brigitta (Új Pedagógiai Szemle, 2009/7. Utánközlés a lap szíves engedélyével) (pdf)
(2016/6.)

A művészeti oktatás nagyobb hangsúlyt kap a jövőben. Dr. Gyimesi László a zamárdi konferenciáról, a várható változásokról (Réfi Zsuzsanna) (2011/1.)

A nyugodt nevelés és oktatás éve? Interjú dr. Ember Csabával (Réfi Zsuzsanna) (2008/5.)

A Psalmus Humanus Művészetpedagógiai Egyesület 2019. IX. 20-22. között Budapesten tartott tanár-továbbképzésének beszámolóiból (Szerkesztette: K. Udvari Katalin): Zimmer Dóra, Orcsikné Szvetnyik Margit, Puskás Adrienn, Virágné dr. Juhász-Nyitó Klára és Lukácsné Oláh Beáta, továbbá Egloff Nagy Klára dolgozata (pdf) (2019/6.)

„A szolfézstudást is meg lehet és meg kell mutatni.’” Papp Károlyné Papp Zsuzsanna  a gyerekekhez igazította a tananyagot (Réfi Zsuzsanna) (2019/3.)

A TANÍ (TAZI) TANI. A zene szolgálatában. Tóth Aladár Zeneiskola 1903-2016 – Mihalicz Csilla ajánlója a Parlando olvasóinak és dr. Bónis Ferenc: „Tóth Aladár a tökéletesség megszállottja volt” – részlet (2016/6.)

A „Tehetséggondozás Kodály szellemében”. Walter Judit, Lajgút Szvitlana és Fodor Gyöngyvér zenetanárok beszámolója a Psalmus Humanus Művészetpedagógiai Egyesület 2016. évi őszi továbbképzési programjáról (2017/3.)

A tehetséggondozást a jövő generáció szüleinél kell kezdeni! Beszámoló a szegedi tehetségkonferenciáról (2014. XI. 29.) (MATEHETSZ Hírlevél) (2015/1.)

A tehetség kézikönyve (A könyv digitalizált változata) (MATEHETSZ, 2020) (pdf) (2021/4.)

A kötet szerzői: Bajor Péter, dr. Balogh László, Bohdaneczky Lászlóné dr., Dr. Dávid Impre (PhD), Dávid Mária, Demarcserk Zsuzsa, Dudics Pál, dr. Fodort Szilvia,Fuszek Csilla Éva, Fülöp Márta Maroannas, Gajda Attila, Gaub-Ács Ágnes. dr. Győri János (Gordon Győri János), dr. Kárpáti Andrea, dr. Katz Sándor, dr. Kirsch Éva, dr. Klein Sándor, dr. Kovács Kristf, dr. Kovács Krisztina, dr. Olajos Tímea (PhD), dr. Orosz Róbert, dr. Pölcz Ádám (PhD), REvákné dr. Markóczi Ibolya, dr. habil Révész György (PhD), Sarka Ferenc, dr. Tóth László (PhD), Turmezeyné dr. Heller Erika, dr. Zsolnai Anikó (PhD).

·      Ajánlás

·      A tehetség kézikönyve elé

·      1. A HAZAI TEHETSÉGSEGÍTÉS TÖRTÉNETE, EREDMÉNYEI 1990-IG

o  1.1. Tehetségsegítés Magyarországon a középkorban (1526-ig)

§  1.1.1. Kezdeti lépések a tehetségsegítés terén

§  1.1.2. A magyar felsőoktatás helyzete Mohács előtt

o  1.2. Tehetségsegítés a késői reneszánsz és a barokk korban (1526–1772)

§  1.2.1. A kollégiumi típusú iskolák szerepe a tehetségsegítésben

§  1.2.2. Katolikus felsőoktatás, az első, tartósnak bizonyuló magyar egyetem megalapítása

o  1.3. Tehetségsegítés a magyar felvilágosodás korában (1772–1800)

§  1.3.1. Az állami felsőoktatási politika kezdetei

§  1.3.2. A szakképzés fejlesztése

o  1.4. Tehetségsegítés a nyelvújítás idején és a reformkorban (1800–1848)

o  1.5. A szervezett tehetségsegítés alapjainak lerakása a 19. században

o  1.6. Szervezett tehetségsegítés a századfordulótól a második világháborúig

o  1.7. Tehetségsegítés a szocializmusban a rendszerváltásig

·      2. Elméletek, módszerek, tehetségterületek

o  2.1. Intelligencia és tehetség; tehetségmodellek

§  2.1.1. Tehetségmodellek mint a fejlesztő programok kiindulási alapjai

§  2.1.1.1. Bevezetés

§  2.1.1.2. A tehetségfogalom mint a tehetségelméletek alapja

§  2.1.1.3. A klasszikus tehetségelméletek bemutatása

§  2.1.1.3.1. Renzulli háromkörös tehetségmodellje

§  2.1.1.3.2. Mönks tehetségmodellje

§  2.1.1.3.3. Tannenbaum csillagmodellje (1983)

§  2.1.1.3.4. Czeizel 2×4+1 faktoros modellje

§  2.1.1.3.5. Piirto piramismodellje (1998)

§  2.1.1.4. A környezet szerepét differenciáltabban bemutató újabb modellek

§  2.1.1.4.1. Sternberg WICS-modellje

§  2.1.1.4.2. Gagnè megkülönböztető tehetségmodellje

§  2.1.1.4.3. Heller München-modellje (a hatékony tanítási környezet modellje)

§  2.1.1.4.4. Betts autonóm tanuló modellje (1986)

§  2.1.1.4.5. Ziegler akciotóp (Actiotope) modellje

§  2.1.1.4.6. Silverman tehetséggondozási koncepciója (1998)

§  2.1.1.4.7. Eyre – „Átfogó lépések rendszere”

§  2.1.1.5. Öröklés – környezet – gyakorlás a szakértelem megszerzésében

§  2.1.1.5.1. Simonton emergens-epigenetikai modellje

§  2.1.1.5.2. Ericsson – a szakértővé válás útja

§  2.1.1.6. Összefoglalás

§  2.1.1.7. A 21. század új kihívásai

§  2.1.2. Intelligencia és tehetség

§  2.1.2.1. Intelligencia és/vagy tehetség?

§  2.1.2.2. Általános intelligencia vagy speciális képességek?

§  2.1.2.3. Túl az általános intelligencián

§  2.1.2.4. Elméleti és gyakorlati következmények

o  2.2. Azonosítás, mérés; versenyek. A fejlesztés módszerei; eltérő fejlődési életutak

§  2.2.1. A tehetségígéretek keresése, azonosítása

§  2.2.1.1. A tehetségazonosítás elméleti alapjai

§  2.2.1.2. A tehetséges gyermekek/tanulók felismerésének jelentősége, a tehetségazonosító tevékenység jellemzői, alapelvei

§  2.2.1.3. A gyermekek/tanulók megismerésének főbb módszerei

§  2.2.1.3.1. Interjú – beszélgetés a gyermekkel, szülővel, a tehetséggondozásban részt vevő más szakemberekkel

§  2.2.1.3.2. Dokumentumelemzés: a gyermek/tanuló által készített és/vagy róla készült dokumentáció adatainak elemzése, értelmezése

§  2.2.1.3.3. Kérdőívek alkalmazása a tehetség felismerésének folyamatában

§  2.2.1.3.4. Megfigyelés, a napi tevékenységek során szerzett tapasztalatok strukturálása, rendszerezése

§  2.2.1.3.5. Mérés – a pedagógiai gyakorlatban alkalmazható mérőeszközök

§  2.2.1.4. A gyermeki/tanulói személyiség megismerésére irányuló konkrét módszerek

§  2.2.1.4.1. Biológiai jellemzők, testi-fizikai állapot megismerésének módszerei

§  2.2.1.4.2. Pszichológiai jellemzők, a tehetségjegyek felismerésének módszerei

§  2.2.1.4.3. A A szociológiai jellemzők megismerésének módszerei

§  2.2.1.5. Esetleírás – pedagógiai jellemzés készítése

§  2.2.2. A csoportos képességméréseken alapuló tehetségazonosítás alapelvei és gyakorlati kérdései

§  2.2.2.1. A képességmérésen alapuló tehetségazonosítás alapvető nehézségei

§  2.2.2.1.1. A tehetség mint fejlődési folyamat

§  2.2.2.1.2. Egyenetlenség a fejlődésben: diszszinkrónia

§  2.2.2.1.3. A képességek és tehetségterületek sokfélesége

§  2.2.2.1.4. Környezeti tényezők és interakciók

§  2.2.2.1.5. Programok és értékelési folyamatok

§  2.2.2.2. Szükséges-e a tehetségazonosítás?

§  2.2.2.3. A tehetségvizsgálatok alapelvei

§  2.2.2.4. Út az intézményi tehetségazonosításhoz: kérdések, mielőtt hozzákezdünk

§  2.2.3. A versenyek és a versengés szerepe a tehetségek kibontakozásában

§  2.2.3.1. Bevezetés

§  2.2.3.2. A versengés és a verseny különbsége

§  2.2.3.3. Tehetség és versengés

§  2.2.3.4. Tehetség és versenyzés

§  2.2.3.4.1. A versenyek előnyei

§  2.2.3.5. A versenyzés hátrányai

§  2.2.3.6. Az adaptív és sikeres versengéshez szükséges pszichés képességek

§  2.2.3.6.1. A versengés során keletkező szorongás kezelésének a képessége

§  2.2.3.6.2. Kihívás vagy fenyegetés: a teljesítmény és versengési helyzetek értelmezése és keretezése

§  2.2.3.6.3. A mentális erő vagy küzdőszellem jelentősége

§  2.2.3.6.4. A reziliencia vagy ellenálló képesség szerepe és a versengés kapcsolata

§  2.2.3.6.5. A versengési attitűdök, a győzelemmel és a vesztéssel való megküzdés és a reziliencia kapcsolata

§  2.2.3.6.6. A győzelemmel és vesztéssel való megküzdés

§  2.2.3.6.7. A versengés mint készség fejlesztése

o  2.3. A tehetségígéretek fejlődésének általános jellemzői, kiemelten az alulteljesítő és speciális bánásmódot igénylő más tehetségesek fejlődésének sajátosságai

§  2.3.1. A tehetségfejlődés időperspektívája

§  2.3.1.1. A tehetség kibontakozásának fejlődési és életútszemlélete

§  2.3.1.2. Korai általános és speciális tehetségjegyek; a fejlődés életkori sajátosságai

§  2.3.1.2.1. A tehetség korai általános jegyei

§  2.3.1.2.2. A tehetségfejlődés főbb jellemzői gyermek- és serdülőkorban

§  2.3.1.2.3. A csodagyerekek sajátosságai

§  2.3.1.3. A szocioemocionális fejlődés speciális kérdései: az identitás és moralitás fejlődésének jellemzői tehetséges gyermekek és serdülők körében

§  2.3.1.3.1. A morális fejlődés tehetségeseknél

§  2.3.1.3.2. A tehetségesek identitásfejlődésének kérdései

§  2.3.1.4. Pszichoszociális változók mint a tehetségfejlődés meghatározó faktorai

§  2.3.1.4.1. A család hatásai

§  2.3.1.4.2. A tehetségfejlődést támogató iskolai légkör és tanári személyiség

§  2.3.1.4.3. Pozitív pszichológiai szemlélet az iskolában, kreatív klíma, a mindset szerepe a képességek kibontakoztatásában

§  2.3.1.5. A felnőttkori tehetség jellemzői

§  2.3.2. A tehetség mint aszinkron fejlődés

§  2.3.2.1. Az aszinkron és diszszinkron fejlődés fogalma

§  2.3.2.2. Az aszinkrónia típusai és szintjei

§  2.3.2.3. A kétszeresen kivételes tehetségek jellemzői, oktatásuk és nevelésük főbb elvei

§  2.3.2.3.1. A kétszeres kivételesség fogalma

§  2.3.2.3.2. A kétszeresen kivételes személyek személyiségének általános jellemzői

§  2.3.2.3.3. A kétszeresen kivételes gyermekek oktatásának és nevelésének főbb alapelvei

§  2.3.2.4. A kétszeresen kivételes tanulók speciális csoportjai

§  2.3.2.4.1. Tehetség és tanulási zavar

§  2.3.2.4.2. Tehetség és ADHD

§  2.3.2.4.3. Tehetség és Asperger-szindróma

§  2.3.3. Intenzitás és szenzitivitás egy életen át

§  2.3.3.1. Intenzitás és szenzitivitás

§  2.3.3.2. Fejlődési potenciálok a Dabrowski-féle pozitív dezintegráció tükrében

§  2.3.4. Speciális tehetségcsoportok

§  2.3.4.1. Alulreprezentált és alulellátott csoportok a tehetséggondozásban

§  2.3.4.2. A kreatív tehetségek fejlődésének kérdései

§  2.3.4.3. A női tehetség kibontakozásának kérdései

§  2.3.4.4. Alulteljesítő tehetségek

o  2.4. A komplex tehetségfejlesztő programok kidolgozásának tartalmi szempontjai

§  2.4.1. A komplex tehetséggondozás értelmezése

§  2.4.2. A tehetséges fiatal erős oldalának fejlesztése

§  2.4.3. A tehetséges gyerek, fiatal gyenge oldalának fejlesztése

§  2.4.3.1. Gyakran előforduló gyenge oldal: a tehetséges fiatal motiválatlansága

§  2.4.3.1.1. A tanulási motívumok rendszere, kapcsolatuk a tehetséggondozással

§  2.4.3.1.2. A fejlesztés lehetőségei a hatékony teljesítményértékeléssel

§  2.4.3.2. Újabb gyakori gyenge oldal a tehetségeseknél: a hatékony információfeldolgozási stratégiák hiánya

§  2.4.3.2.1. A stratégiahasználat kudarcának okai

§  2.4.3.2.2. Az információfeldolgozási stratégiák fejlesztésének pszichológiai alapjai

§  2.4.3.2.3. Értelmi képességek fejlesztése és az önálló tanulás

§  2.4.3.2.4. A metakognitív készségek

§  2.4.3.2.5. A hatékony fejlesztés feltétele: szisztematikus és komplex építkezés

§  2.4.3.3. A kreativitás fejletlensége mint a tehetségesek lehetséges gyenge oldala

§  2.4.3.3.1. A kreativitás fejletlenségének okai

§  2.4.3.3.2. A kreativitás fejlesztésének kiindulópontjai

§  2.4.3.4. A tehetségesek személyiségének fejletlenségéből, zavaraiból fakadó főbb problémák

§  2.4.3.4.1. Kiemelt jelentőségűek az énkép, önértékelés problémái a tehetségeseknél

§  2.4.3.4.2. Kiemelt feladatok a fejlesztésben

§  2.4.4. A tehetségfejlesztés légköre, a tehetségesek társas kapcsolatainak lehetséges problémái mint gyenge pontok, a fejlesztés útjai

§  2.4.5. Lazító programok hiányából fakadó negatív következmények a tehetségesek fejlődésében, lehetséges megoldásmódok

o  2.5. Pedagógiai és pszichológiai módszerek, eszközök a tehetségfejlesztő programok megvalósításához

§  2.5.1. Gazdagítás, dúsítás

§  2.5.1.1. Gazdagítási modellek

§  2.5.1.1.1. A Renzulli-féle gazdagító modell

§  2.5.1.1.2. A Treffinger-féle modell (1986)

§  2.5.1.1.3. A Feldhusen és Kolloff (1979, 1986) által kifejlesztett Purdue háromlépcsős modell

§  2.5.1.1.4. A Betts (1986) által kifejlesztett Autonóm tanuló modell

§  2.5.1.2. A gazdagítás gyakorlati eszköztára a fejlesztési folyamatban

§  2.5.1.2.1. A tanulók gazdagítása a problémamegoldó technikákkal

§  2.5.1.2.2. A kritikai gondolkodás fejlesztése mint gazdagítási módszer

§  2.5.1.2.3. Kérdezési technikák fejlesztése a gazdagítás részeként

§  2.5.1.2.4. A gazdagítás speciálisan tehetséggondozásra használt formái

§  2.5.2. Gyorsítás

§  2.5.2.1. A gyorsítás leggyakrabban alkalmazott formái

§  2.5.2.2. Kutatási érvek a gyorsítás mellett

§  2.5.2.3. Irányelvek a gyorsítás alkalmazásához

§  2.5.3. A differenciált fejlesztés eszközrendszere

§  2.5.3.1. Tehetségesek tanítása integrált osztályban

§  2.5.3.2. Az integráció és a differenciálás biztosítása egyszerre a tehetséggondozásban a kooperatív tanulás segítségével

§  2.5.3.3. A képesség szerinti csoportosítás szükségessége és formái

§  2.5.3.4. Egyéni tehetségfejlesztő programok

§  2.5.3.5. Az individualizáció szerepe a tehetségfejlesztésben: pszichológiai és pedagógiai kiindulási pontok

§  2.5.3.6. Külföldi példák az egyéni tehetségfejlesztő programok elterjedésére

§  2.5.3.7. Ziegler és Heller egyéni tehetségfejlesztő programjának modelljei

§  2.5.3.8. Az egyéni tehetségfejlesztő programok készítésének és megvalósításának rendszerszerű folyamata

§  2.5.3.9. A tehetségfejlesztés gyakorlatának folyamatmodellje

§  2.5.3.10. Összegzés: változatosság a differenciálás tehetséggondozásban alkalmazott szervezeti kereteiben

§  2.5.4. Tanácsadás, módszertani segítségnyújtás

§  2.5.4.1. A tehetség-tanácsadás jellemzői, leggyakoribb problémahelyzetek

§  2.5.4.1.1. A tanácsadás, ezen belül a tehetség-tanácsadás meghatározása

§  2.5.4.1.2. A tanácsadás modelljei

§  2.5.4.1.3. A tanácsadás szintjei és kompetenciahatárai

§  2.5.4.1.4. A tehetséggondozás során előforduló leggyakoribb problémahelyzetek

§  2.5.4.1.5. A tanulóknak, szülőknek, nevelőknek nyújtott tanácsadás specifikumai és etikai kérdései

§  2.5.4.1.6. A tehetség-tanácsadás során alkalmazott főbb módszerek

§  2.5.4.2. Az egyéni tanácsadás

§  2.5.4.3. A csoportos tanácsadás

o  2.6. Főbb tehetségterületek

§  2.6.1. Mi a „terület”, és miért fontos ezt figyelembe vennünk a tehetséges személyek fejlődése és fejlesztése szempontjából?

§  2.6.1.1. A terület fogalmi tisztázása, és ennek jelentősége a tehetségtudományban

§  2.6.1.1.1. Agyi/neurális hálózati területek

§  2.6.1.1.2. Intelligencia és intelligenciaterületek

§  2.6.1.1.3. A domain és a field – a tudásterület és a szakmai terület – megkülönböztetése Bourdieu szociológiai és Csíkszentmihályi kreativitási rendszermodelljében

§  2.6.1.2. A terület figyelembevétele a tehetséges személyek fejlődésének értelmezésében és gyakorlatában

§  2.6.1.3. A terület megragadásának nehézségei

§  2.6.1.3.1. Osztályok, alosztályok, csoportok – általánostól a speciálisig

§  2.6.1.3.2. Egy terület – több terület – összetett területek – komplex, speciális területek; az egyterületi és a többterületi tehetségek fejlesztésének kérdése

§  2.6.1.3.3. Párhuzamos területek; egymásból nyíló területek; területváltások és transzfer

§  2.6.1.3.4. Egyéni tehetség és társas tehetség

§  2.6.1.4. Tudásterület, szakmai terület, kulturális terület és iskolai tehetségnevelés

§  2.6.1.5. Összegzés

§  2.6.2. Matematika tehetséggondozás

§  2.6.2.1. Bevezetés

§  2.6.2.2. A matematika tehetséggondozás helye, szerepe a tehetséggondozási rendszerben

§  2.6.2.3. A magyar matematika tehetséggondozás hagyományai, a matematika tehetségfejlesztés műhelyei

§  2.6.2.4. A matematikai tehetségek felismerése. A matematika, illetve a probléma­megoldó gondolkodás iránti érdeklődés felkeltésének és fejlesztésének lehetőségei. A matematika tehetségfejlesztéshez elérhető szakmai anyagok

§  2.6.2.5. Javaslatok a hazai matematika tehetséggondozás eredményesebbé tételére

§  2.6.2.6. Összegzés

§  2.6.3. Tehetségfejlesztés a biológiatudományban

§  2.6.3.1. A biológia tudományában tehetséges tanuló jellemzői és azonosítása

§  2.6.3.2. A komplex tehetségfejlesztés értelmezése, összetevői a biológia tantárgy területén

§  2.6.3.3. A biológiában tehetséges tanulók motiválása

§  2.6.3.3.1. Motívumok és biológiatanítás

§  2.6.3.4. A biológiatudományokban tehetséges tanulók foglalkoztatásának lehetőségei és módszerei

§  2.6.3.4.1. A tehetséges tanuló biológiatudományban végzett kutatótevékenysége

§  2.6.3.4.2. A tehetséges tanuló biológiai kutatásának módszerei: kísérletezés

§  2.6.3.4.3. A tehetséges tanuló biológiai kutatásának módszerei: modellezés, terepi kutatás, IBL, PBL

§  2.6.4. Tehetséggondozás a kémiatudományban

§  2.6.4.1. A kémiából tehetséges tanulók azonosítása

§  2.6.4.1.1. A tehetséges tanuló felismerésének lehetőségei a kémiaórán

§  2.6.4.1.2. A kémiából tehetséges tanulók más intézményekből történő kiválasztásának lehetséges módszerei

§  2.6.4.2. A tehetség gondozása, tanórán kívüli gazdagító programok

§  2.6.4.2.1. Szakköri, laboratóriumi foglalkozások szervezése

§  2.6.4.2.2. Tehetséggondozás versenyekre történő felkészítéssel

§  2.6.4.2.3. Tudományos kutatómunka mentori rendszerben

§  2.6.4.2.4. Kémia tehetséggondozó szaktáborok

§  2.6.4.2.5. Felkészítés érettségi vizsgára

§  2.6.4.2.6. A finommotorikus tevékenység fejlesztése tanulói kísérletek kapcsán

§  2.6.4.3. Képességfejlesztés

§  2.6.4.3.1. Asszociációs gyakorlatok

§  2.6.4.4. Kooperatív technikák alkalmazása a tehetséggondozásban

§  2.6.4.4.1. A kooperativitást megvalósító alapelvek

§  2.6.4.4.2. Az óra előkészítésének és a szervezés fázisainak bemutatása

§  2.6.4.5. A projektmódszer alkalmazása a tehetséggondozásban

§  2.6.4.6. Számítógépes programok a tehetségfejlesztés szolgálatában

§  2.6.4.6.1. A világhálón elérhető egyéb tanítási tartalmak

§  2.6.4.6.2. Az IKT-eszközök használatának jövőbeli lehetőségei

§  2.6.5. Tehetséggondozás a fizikatudományban

§  2.6.5.1. A tehetségről elméletileg fizikus szemmel

§  2.6.5.1.1. A tanulásban tehetségesek

§  2.6.5.1.2. A gondolkodásban tehetségesek

§  2.6.5.1.3. Matematikai készségekben tehetségesek

§  2.6.5.1.4. Gyakorlati tevékenységben tehetségesek

§  2.6.5.1.5. Az eszközkészítésben tehetségesek

§  2.6.5.2. A tehetséges tanulók azonosítása és fejlesztése fizikából

§  2.6.5.2.1. A tehetséges tanulók azonosításának nehézségei

§  2.6.5.2.2. Az elméletben kiemelkedők tehetségazonosítása

§  2.6.5.2.3. Gyakorlati tevékenységben kiemelkedők tehetségazonosítása

§  2.6.5.2.4. A hétköznapok technikái

§  2.6.5.3. A tehetségfejlesztés lehetőségei a fizikatudományban

§  2.6.5.3.1. A tanulásban jók fejlesztése

§  2.6.5.3.2. Gondolkodásban tehetségesek fejlesztése

§  2.6.5.3.3. A matematikában tehetségesek fejlesztése

§  2.6.5.3.4. Eszközhasználatban tehetségesek fejlesztése

§  2.6.5.3.5. Tehetségfejlesztő stratégiák, technikák a fizikatudományban

§  2.6.5.4. További tehetségfejlesztő eszközök a fizikatudományban

§  2.6.5.4.1. Az infokommunikációs technika szerepe

§  2.6.5.4.2. Fizikai feladatok, feladatmegoldások szerepe a tehetségfejlesztésben a fizikatudományban

§  2.6.6. Tehetséggondozás az irodalmi alkotó tevékenységben

§  2.6.6.1. Az irodalomtanítás és a tehetségfejlesztés lehetőségei

§  2.6.6.1.1. Az irodalmi tehetségfejlesztés munkáját segítő modellek

§  2.6.6.1.2. Válogatás és gazdagítás

§  2.6.6.1.3. A tantermi környezet nyújtotta lehetőségek

§  2.6.6.2. Fejlesztő feladatok

§  2.6.6.2.1. Bevezetés az irodalomba – a tehetségfejlesztés kezdeti lehetőségei

§  2.6.6.2.2. Feladatlap Tóth Krisztina Térkép című novellájának feldolgozásához

§  2.6.6.2.3. Feladatlap Móricz Zsigmond két novellájának értelmezéséhez

§  2.6.6.2.4. Móricz Zsigmond Judith és Eszter című novellájának értelmezése – a gazdagítás és az elmélyítés lehetőségei

§  2.6.6.2.5. A populáris nyelvi regiszter az irodalmi alkotótehetség fejlesztésében – egy szappanopera története

§  2.6.6.3. Összegzés

§  2.6.7. Nyelvi tehetség: anyanyelv, beszédtudomány, idegen nyelv

§  2.6.7.1. Mi az a nyelvi tehetség?

§  2.6.7.2. A beszédtanítás hagyománya

§  2.6.7.3. Beszéd és nyelv, kompetenciák

§  2.6.7.4. Beszéd- és értelemgyakorlatok mai szemmel: 19. századi válaszok 21. századi kihívásokra

§  2.6.7.5. Tehetségazonosítás, gyakorlati feladatok az anyanyelvi tehetséggondozáshoz

§  2.6.7.5.1. Olvassunk, olvastassunk sokat!

§  2.6.7.5.2. Hogyan gyakoroltassuk a spontán élőbeszédet?

§  2.6.7.5.3. Milyen területeken lehet szükség magasabb szintű nyelvi intelligenciára?

§  2.6.7.6. Az idegen nyelvi képességek

§  2.6.7.6.1. Az idegennyelv-elsajátítás néhány általános jellemzője

§  2.6.7.6.2. Hogyan azonosítható az idegen nyelvi tehetség?

§  2.6.7.7. Összegzés

§  2.6.8. A zenei tehetség felfedezése és fejlesztése

§  2.6.8.1. A zenei tehetség fogalma

§  2.6.8.2. A zenei tehetség azonosításának lehetőségei, eszközei, pszichológiai szempontjai

§  2.6.8.2.1. Zenei adottságtesztek

§  2.6.8.2.2. Zenei teljesítménytesztek

§  2.6.8.3. A zenei tehetség kibontakozását befolyásoló tényezők

§  2.6.8.3.1. Az öröklődés szerepe a zenei tehetségben

§  2.6.8.3.2. A környezet hatása

§  2.6.8.3.3. A szülők szerepe a gyermek zenei fejlődésében

§  2.6.8.3.4. Az intézményes zenei nevelés szerepe

§  2.6.8.4. A zenei tehetség és képességek fejlesztésének neuropszichológiai háttere

§  2.6.8.5. A zenei fejlődést magyarázó modellek

§  2.6.8.5.1. Piaget fejlődéslélektani nézeteinek hatása a zenei fejlődés szemléletére

§  2.6.8.5.2. A „szakértelem” modell

§  2.6.8.5.3. A fejlődési kumuláció elmélete

§  2.6.8.6. A zenei tehetség fejlesztésének főbb gyakorlati aspektusai

§  2.6.8.6.1. Differenciálás, gazdagítás a zenei tehetséggondozásban

§  2.6.8.6.2. A gyorsítás lehetőségei

§  2.6.8.6.3. A motiváció kiemelt jelentősége a zenei tehetség kibontakoztatásában

§  2.6.8.7. A zenei nevelés transzferhatása

§  2.6.9. A vizuális tehetség

§  2.6.9.1. A gyermekrajztól a képi kifejezésig – a vizuális képességrendszer fejlődéselméletei és tehetségkoncepciói

§  2.6.9.1.1. Gyermekrajz, kamasznyelv, vizuális tehetség

§  2.6.9.2. A vizuális tehetség felismerése, tehetségdiagnosztikai eszközök a vizuális nevelésben

§  2.6.9.2.1. Kreativitást mérő tesztek

§  2.6.9.2.2. A portfólió mint a vizuális alkotások értékelési módszere

§  2.6.9.2.3. Rajzversenyek

§  2.6.9.3. A vizuális tehetség fejlesztése

§  2.6.9.3.1. A tehetséggondozó programok típusai

§  2.6.9.3.2. Sikeres kortárs vizuális tehetséggondozó programok Magyarországon

§  2.6.9.4. Hogyan értékelhető egy vizuális tehetséggondozó program?

§  2.6.10. Sporttehetség-gondozás holisztikus szemléletben

§  2.6.10.1. Sport, tehetség és fejlődés holisztikus nézőpontból

§  2.6.10.2. Elvárások, megfelelés, teljesítmény, kiteljesedés

§  2.6.10.3. Pedagógiai szemléletek hatásai a sportoktatásban

§  2.6.10.4. A három legfontosabb mentális tényező – egy sporttehetség-kutatás konklúziói

§  2.6.10.5. „Teljes embert nevelni” elsősorban – Holisztikus fejlesztés vagy az ugyanabból még többet elv?

§  2.6.10.6. Komplex sporttehetség-gondozó programok

§  2.6.10.7. Tényleg tehetsz érte – Tudatosság és a képességek felszabadítása

§  2.6.11. A táncos tehetség felismerése és fejlesztése

§  2.6.11.1. Bevezető

§  2.6.11.1.1. A tánc alaptényezői

§  2.6.11.1.2. A tánc célja, hatása

§  2.6.11.2. A táncos tehetség azonosítása

§  2.6.11.2.1. A táncos képességek

§  2.6.11.2.2. A táncos kreativitása

§  2.6.11.2.3. A táncos motivációja

§  2.6.11.3. A táncos tehetségkoncepció

§  2.6.11.4. A táncos tehetség típusa

§  2.6.11.5. A táncos tehetségek fejlesztésének lehetséges módszerei

§  2.6.11.5.1. Tréning és technika

§  2.6.11.5.2. Mentális gyakorlás

§  2.6.11.5.3. A mozgáskogníció fejlesztése

§  2.6.11.5.4. Az improvizáció

§  2.6.11.5.5. A koreográfia

§  2.6.11.5.6. A gyenge oldal fejlesztése

§  2.6.11.5.7. Lazító programok

§  2.6.11.6. A táncpedagógus

§  2.6.12. Informatikai tehetség

§  2.6.12.1. Az informatika kompetenciarendszere

§  2.6.12.1.1. Digitális kompetencia

§  2.6.12.1.2. Informatikai kompetenciák

§  2.6.12.1.3. A 21. századi készségek

§  2.6.12.2. Tehetséggondozás informatikával

§  2.6.12.2.1. Informatikai tehetségek tehetséggondozása

§  2.6.12.2.2. Különböző tehetségterületek támogatása informatikával

§  2.6.12.2.3. Különlegesen tehetségesek kibontakozásának segítése informatikával. Egyetemes tervezés

§  2.6.12.3. Informatika a 21. század tanulásában, a sikeres és az alulteljesítő tehetségesek gondozásában

§  2.6.12.3.1. A 21. század tanulása

§  2.6.12.3.2. Egyénre szabott tanítás-tanulás – Egyéni tanulási utak – Önszabályozó tanulás

§  2.6.12.3.3. Tehetségvesztés csökkentése informatikával

§  2.6.12.4. Informatikai tehetséggondozó jó gyakorlatok és portfóliók 2018-ban

§  2.6.12.4.1. Jó gyakorlatok informatikában tehetségeseknek

§  2.6.12.4.2. Jó gyakorlatok informatikával történő tehetséggondozásra

§  2.6.13. A vezetői tehetség felismerése és fejlesztése

§  2.6.13.1. A vezetői kompetenciáról

§  2.6.13.2. A vezetői kompetencia korai jelei

§  2.6.13.3. A vezetői kompetencia fejlesztése fiatalkorban

§  2.6.13.4. A vezetői tehetség felismerése felnőttkorban

§  2.6.13.5. A vezetői kompetencia fejlesztése felnőttkorban

§  2.6.13.6. Befejezésül

§  2.6.14. Spirituális tehetség

§  2.6.14.1. A spirituális tehetség fogalma

§  2.6.14.1.1. A kezdetek: Gardner – létezik spirituális intelligencia?

§  2.6.14.1.2. Emmons, Sisk és Torrance: Létezik spirituális intelligencia!

§  2.6.14.1.3. Hol tartunk most?

§  2.6.14.2. Mérhető-e a spirituális intelligencia?

§  2.6.14.2.1. Kérdőívek

§  2.6.14.2.2. A tehetségterület azonosítása tanárként

§  2.6.14.3. A spirituális intelligencia fejlesztése

§  2.6.14.3.1. Miért szükségszerű a spirituális tehetség fejlesztése?

§  2.6.14.3.2. Eszközök a spirituális intelligencia fejlesztésére

§  2.6.15. A szociális tehetség és fejlesztésének lehetőségei

§  2.6.15.1. Szociális/társas intelligencia, szociális kompetencia

§  2.6.15.1.1. Szociális kompetencia

§  2.6.15.1.2. Érzelmi intelligencia, érzelmi kompetencia

§  2.6.15.1.3. Érzelmi kompetencia

§  2.6.15.2. Szociális, érzelmi készségek és képességek

§  2.6.15.3. A szociális és az érzelmi kompetencia fejlesztése

§  2.6.15.3.1. Szociális és érzelmi tanulás

§  2.6.15.3.2. Direkt és indirekt fejlesztés

§  2.6.15.3.3. Óvodai és iskolai szociáliskészség-fejlesztő programok Magyarországon

§  2.6.15.4. Összegzés

o  2.7. Tehetséggondozó tantervek, programok készítésének metodikája

§  2.7.1. Bevezetés

§  2.7.1.1. A normál tanterv

§  2.7.1.2. A tehetségesek számára készítendő tanterv, program

§  2.7.2. A tehetséggondozó tantervek, programok készítésének háttere

§  2.7.3. A tehetséggondozó tantervek, programok tervezésének alapelvei

§  2.7.4. A tehetséggondozó tantervét befolyásoló tehetségsegítési területek

§  2.7.5. Tehetségmodellek a tehetségsegítő tantervek, programok feldolgozásához

§  2.7.6. A tehetséggondozó tantervek, programok készítésének alapjai

§  2.7.6.1. Szempontok a tehetséggondozó tantervek, programok kidolgozásához

§  2.7.6.2. A tehetséggondozó tanterv tartalmát előkészítő mátrix

§  2.7.6.3. Tehetséggondozó curriculumok készítése

§  2.7.7. A tehetséggondozó tanterv, program értékelése

o  2.8. A komplex tehetséggondozó programok hatásvizsgálata

§  2.8.1. Alapfogalmak: eredményesség, hatékonyság, hatásvizsgálat

§  2.8.2. A pedagógiai hatásvizsgálatok sajátosságai

§  2.8.3. A komplex tehetséggondozó programok eredményességi mutatói

§  2.8.4. A bemérő és hatásvizsgálatok összefüggései, a hatásvizsgálatok menete és tervezése

§  2.8.4.1. A hatásvizsgálat elméleti hátterének körvonalazása

§  2.8.4.2. A komplex tehetséggondozó program céljának, fő tevékenységeinek áttekintése

§  2.8.4.3. A hatásvizsgálat céljának, tárgyának kijelölése, konkretizálása

§  2.8.4.4. A hatásvizsgálati módszerek meghatározása, kontrollcsoport kiválasztása

§  2.8.4.5. A céloknak megfelelő adatgyűjtések elvégzése, statisztikai célú adatbázisok létrehozása

§  2.8.4.6. Adatok statisztikai elemzése, az eredmények feldolgozása, grafikus ábrázolása

§  2.8.4.7. Az eredmények értelmezése, a vizsgálati adatokból nyerhető következtetések megfogalmazása

§  2.8.4.8. Szakmai kontroll: a hatásvizsgálat eredményeinek disszeminálása, minél szélesebb körű megvitatása

§  2.8.5. A tehetséggondozó programok hatásvizsgálatára irányuló kutatások eredményei

§  2.8.5.1. Tehetségpontok hatásvizsgálata

§  2.8.5.2. Az Arany János Tehetséggondozó Program hatásvizsgálata

·      3. SZAKEMBEREK, SZÉLES KÖRŰ EGYÜTTMŰKÖDÉS

o  3.1. A fejlesztő szakemberek és a szülők együttműködése a tehetséggondozásban

§  3.1.1. Bevezetés

§  3.1.2. Az anya (gondozó)–gyermek kapcsolat: kötődés–kognitív képességek

§  3.1.3. Apa–gyermek kapcsolat és a kognitív képességek néhány összefüggése

§  3.1.4. Kortársi hatások, nemi különbségek

§  3.1.5. A pedagógus–felnőtt modell szerepe a tehetséggondozásban

§  3.1.6. A tehetséggondozást segítő szakemberek: iskolai tehetségkoordinátorok, mentorok, tutorok

o  3.2. A tehetségfejlesztő szakemberek szerepei, együttműködésük

§  3.2.1. A tehetség kibontakozását segítő társadalmi mikrokörnyezet – tehetségbarát társadalom

§  3.2.1.1. A tehetséggondozás intézményrendszere Magyarországon

§  3.2.2. Tehetségsegítő szakemberek szerepei, kompetenciái és kompetenciahatárai

§  3.2.2.1. A pedagógusok szerepe a tehetség felismerésében és fejlesztésében

§  3.2.2.2. A pszichológusok tehetségtámogató tevékenysége

§  3.2.2.3. Fejlesztőpedagógusok a tehetséggondozás szolgálatában

§  3.2.2.4. Mentorok, tutorok és tanácsadók a tehetséggondozásban

§  3.2.2.5. Szponzorok a tehetségkibontakozás elősegítésében

§  3.2.3. Interprofesszionális együttműködés a tehetséggondozásban – a tehetségsegítő esetmegbeszélés

§  3.2.3.1. Az esetmegbeszélés szerepe és jelentősége a tehetségsegítésben

§  3.2.3.2. Az esetmegbeszélés menete, lépései

§  3.2.3.3. Az esetmegbeszélés dokumentálása – eredményességének nyomon követése

o  3.3. Példaértékű, jelenleg működő tehetségterületi fejlesztő programok és komplex programok

§  3.3.1. Programok, oktatási formák, melyek a tanulók/fiatalok „normál” tantervi nevelésén-oktatásán belül szerveződnek

§  3.3.1.1. Az átlagosnál magasabb szintű tanulmányi eredményeket elérő iskolák

§  3.3.1.2. 6 és 8 évfolyamos középiskolai oktatás

§  3.3.1.3. Két tanítási nyelvű oktatási intézmények

§  3.3.1.4. Emelt szintű képzést nyújtó intézmények

§  3.3.1.5. Alapfokú, középfokú művészeti intézmények

§  3.3.1.6. Sporttagozatos iskolák

§  3.3.1.7. Arany János Tehetséggondozó Program

§  3.3.2. Nem tantervi rendszerbe illeszkedő foglalkozások, tevékenységek

§  3.3.2.1. Versenyek

§  3.3.2.2. Művészeti tevékenységek

§  3.3.2.3. Tudományos tevékenység

§  3.3.2.4. Táborok

§  3.3.2.5. Tehetségpontok

§  3.3.3. Komplex programok a köznevelésben

§  3.3.4. Tehetséges tanulók támogatására irányuló programok

§  3.3.4.1. Állami fenntartású ösztöndíjprogramok

§  3.3.4.2. Önkormányzati működtetésű ösztöndíjprogramok

§  3.3.4.3. Nem kormányzati fenntartású intézmények támogató programjai (pl. civil kezdeményezések, vállalatok, vállalkozások stb.)

·      4. TEHETSÉGSEGÍTŐ PROGRAMOK HAZÁNKBAN ÉS MÁS ORSZÁGOKBAN

o  4.1. Nemzeti programok, keretrendszerek, eredmények, víziók

§  4.1.1. ECHA-képzések

§  4.1.1.1. Képzési programok alakulása

§  4.1.1.1.1. A pedagógusképzés (alapképzés, graduális képzés és posztgraduális képzés)

§  4.1.1.1.2. A képzés célja, hazai és nemzetközi háttere

§  4.1.1.1.3. A képzés képesítési követelményei

§  4.1.1.1.4. A képzés gyakorlati háttere

§  4.1.1.2. Képzés adaptációja más felsőoktatási intézményben

§  4.1.1.2.1. Az ECHA-diploma hasznosítása

§  4.1.2. Arany János Programok

§  4.1.2.1. Arany János Tehetséggondozó Program

§  4.1.2.1.1. Az AJTP céljai, tevékenysége, feladatai

§  4.1.2.1.2. Az AJTP tevékenységei, feladatai

§  4.1.2.2. Arany János Kollégiumi Program

§  4.1.2.3. Arany János Kollégiumi – Szakközépiskolai (Szakiskolai) Program fő folyamatai, a folyamatok céljai, megvalósítandó tevékenységek

§  4.1.3. A Nemzeti Tehetség Program

§  4.1.3.1. Szakmai és szervezeti előzmények; a Magyar Tehetséggondozó Társaság szerepe

§  4.1.3.2. A Nemzeti Tehetség Program létrejötte, céljai, működése

§  4.1.3.3. Tehetséggondozás a felsőoktatásban

§  4.1.3.4. A Nemzeti Tehetség Program értékei, hatása és további lehetséges szakmai irányai

§  4.1.4. A Matehetsz szerepe a Nemzeti Tehetség Programban

§  4.1.5. Az Európai Tehetségsegítő Hálózat (ETSN) kialakulása és jelentősége

o  4.2. a határon túli Tehetségsegítés gyakorlata

§  4.2.1. Tehetségsegítési helyzetkép a határon túli magyarok lakta területeken

§  4.2.1.1. Szlovákiai helyzetkép

§  4.2.1.1.1. A tehetséggondozás jellemzői a magyarok lakta területeken

§  4.2.1.1.2. Példaértékű tehetségpontok bemutatása

§  4.2.1.2. Ukrajnai helyzetkép

§  4.2.1.2.1. Az ukrajnai oktatási rendszer jellegzetességei a tehetséggondozás tekintetében

§  4.2.1.2.2. A tehetséggondozás jellemzői a magyarok lakta területeken

§  4.2.1.2.3. Példaértékű tehetségpontok bemutatása

§  4.2.1.3. Romániai helyzetkép

§  4.2.1.3.1. A tehetséggondozás jellemzői a magyarok lakta területeken

§  4.2.1.3.2. Példaértékű tehetségpontok bemutatása

§  4.2.1.4. Szerbiai helyzetkép

§  4.2.1.4.1. A szerbiai oktatási rendszer jellegzetességei a tehetséggondozás tekintetében

§  4.2.1.4.2. A tehetséggondozás jellemzői a magyarok lakta területeken

§  4.2.1.4.3. Példaértékű tehetségpontok bemutatása

§  4.2.1.5. Egyéb országok tehetséggondozási tapasztalatai a magyar nyelvű oktatás tekintetében

§  4.2.1.5.1. Horvátországi helyzetkép

§  4.2.1.5.2. Szlovéniai helyzetkép

§  4.2.1.5.3. Ausztriai helyzetkép

§  4.2.2. Tapasztalatok egyéb országokból

o  4.3. Tehetségprogramok: nemzetközi tendenciák a tehetségnevelésben

§  4.3.1. Elméleti alapok

§  4.3.1.1. Tehetségmodellek és tehetségkomplexum

§  4.3.1.2. Tehetségpedagógiai programok és ezek feltáró kutatása

§  4.3.1.2.1. Tehetségpedagógiai programok és egyéb fejlesztőtevékenységek

§  4.3.1.2.2. Tehetségpedagógiai programok feltáró kutatása

§  4.3.2. Tehetségprogramok a tehetségpedagógia nemzetközi gyakorlatából: néhány ország példája

§  4.3.2.1. Kína

§  4.3.2.2. Kazahsztán és Észtország

§  4.3.2.3. Izrael és Ausztria

§  4.3.2.4. Amerikai Egyesült Államok

§  4.3.2.5. Törökország

§  4.3.3. Összegzés. Visszatérő témák és tendenciák a tehetséggondozás nemzetközi gyakorlatában

o  Ábrák jegyzéke

o  Táblázatok jegyzéke

·      A kötet szerzői

A tehetségkönyvtár új kötete Pedagógusszerepek a tehetséggondozásban. Gyakorlati megközelítések. A kötet szerkesztője Polonkai Mária. A könyv ingyenesen letölthető ITT. (2015/6.)

A tehetség Szent István Rend díjjal kitüntetett nagykövete: Vásáry Tamás (TEHETSÉG.HU/Gózon Ákos) (2017/5.)

“A teve púpját meg kell rakni”. Interjú Némethy Attila zongoraművész-tanárral (Bokor Gabriella) (2015/2.)

„A zene érzelmek nélkül nem sokat ér…”. Dr. Fehér Anikó beszélgetése Dubrovay László Kossuth-díjas zeneszerzővel (Az MMA támogatásával) (2017/1.)

A zene felemeli kezeimet. Fogas János portréfilmje Kokas Kláráról (2004/05) (56:18) // Tóth Teréz: Hangok - Képek - Gyerekek. Hogyan járulhat hozzá Fogas János: A zene felemeli kezeimet c. filmje a „Kokas-pedagógia” mélyebb megértéséhez? (pdf)  (2022/5.)

A Zene Világnapja és iskolaavató ünnepség a Kispesti Szatmári László Alapfokú Művészeti Iskolában (Payr Henrik) (pdf) (2021/5.)

A zenélés egy életforma. Interjú Hamari Júlia művésznővel novemberi mesterkurzusa előtt (Zsekov Éva Mónika) (2014/5.)

A zenélésből meríteni. Beszélgetés dr. Vigh Andreával, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektorával (Legato - Bokor Gabriella)  (2014/2.)

A zenei tehetségről. Ábrahám Mariann beszélgetése Schweitzer Katalin  zongoraművész-tanárral (Parlando 2012/1.) (pdf) (2022/1.)

A zenepedagógia múltja, jelene és jövője c. konferencia a felsőfokú tanárképzés 50 éves évfordulója alkalmából / Conference of Music Pedagogy celebrating the 50th anniversary of music teacher education (Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar, 2017. IV. 7.) (2017/5.)

Dr. Váradi Judit összefoglalója

Az elhangzott előadások absztraktjai
(szerkesztette: dr. Váradi Judit és Szűcs Tímea (pdf formátumban)

Dr. Pusztai Gabriella: Köszöntő

Asztalos Andrea: Énekhangképzési problémák az általános iskolai korosztályban

Bandi Szabolcs: Személyiségbe kódolt szorongás: a zenei személyiség és a zenészek szorongásának viszonyáról

Bíró István Ferenc: A népmesék mint a népi furulyaórák lehetséges kerete

Buzás Zsuzsa: A kottaolvasási képesség mérése online tesztkörnyezetben

Buzás Zsuzsa: A szemmozgáskövetéses vizsgálatok jelentősége a kottaolvasási képesség megismerésében

Csontos Tamás: A zenei és a nyelvi feldolgozási folyamatok kapcsolódási pontjainak vizsgálata

Csoóri Zsófia (Chovriy Sofiya): Kodály Zoltán zenepedagógiai koncepciója és annak adaptálása Ukrajna nyugati régiójának iskoláiban a XX. század végén 

Deszpot Gabriella: Az élményalapú zenepedagógus-képzés munkamódszerei és fejlesztésének lehetőségei

Dragony Gábor: A népzeneoktatás múltjáról és jelenéről a művészeti nevelés tükrében 

Duffek Mihály: A zenetanárképzés fél évszázada Debrecenben

Erdős Ákos: Mit? Miért? Hogyan? Kérdések az iskolai és amatőr hangképzésről 

Geréné Kristóf Katalin – Deszpot Gabriella: Mit tanulhat egy mai zenepedagógus 30-40 évvel ezelőtti órajegyzetekből? Forráselemzés, szövegpreparálás a Kokas-hagyatékban 

http://www.szag.hu/images/angol_zaszlo.gifGocsál Ákos – Bandi Szabolcs: An assessment of student teachers’ entering beliefs about the teacher’s role

Gombás Judit: A zenei észlelés és preferenciák összefüggése személyiség-jellemzőkkel 

Gönczy László: Zenetörténet-kurzusok, mint a művészeti felsőoktatás rendszerszintű tartalmi és módszertani problémák indikátorai

Gyovai Ágnes: A tankönyv szerepe a tanítás-tanulás folyamatában. Kérdőíves felmérés pedagógusok körében a NAT 2012 első osztályos énekkönyvek tankönyvhasználatához

Hausmann Kóródy Alice: A zenepedagógia multidiszciplináris lehetőségei és feladatai

Hegedűsné Tóth Zsuzsanna: Egy innovatív zenepedagógiai módszer 3-9 évesek között

Héjja Bella Emerencia: A zeneművészeti szakgimnazista tanulók iskolaválasztási motivációi

Hunyadi Zsuzsanna: Zongoraiskolák összehasonlító elemzése a készségek, képességek fejlesztésének szempontjából

Jánosi András: Bartók Béla zongorajátéka a népzene előadásmódjának tükrében 

Janurik Márta – Józsa Krisztián: Miért fontos az ének-zene oktatás megújulása? 

http://www.szag.hu/images/angol_zaszlo.gifAnna Kalarus – Gabriela Karin Konkol: The Cracow Concept of Musical Education - the idea and practice in Poland 

Kompár-Rőmer Judit: A vonós magyar népzene oktatásának módszereiről 

Körmendy Zsolt: Zenepedagógiai diskurzus a 21. századi Magyarországon – Múltidézés vagy jövőkép? 

Lehotka Ildikó: Zenehallgatási anyag az általános iskola 4. osztálya számára 

http://www.szag.hu/images/angol_zaszlo.gifEwa Parkita: Education of the future teachers of music in Poland - theoretical assumptions and examples of good practice 

Pintér Tünde Kornélia: A zenei nevelés megítélése általános iskolás tanulók körében 

Reikort Ildikó: Zenetanítás tradicionális és modern zenei eszközökkel

Révész József: A zenei nevelés lehetőségei a koncert-pedagógiában 

http://www.szag.hu/images/angol_zaszlo.gifStachó László: Teaching skill building in music performance: A new theory and methodology 

http://www.szag.hu/images/angol_zaszlo.gifStachó László: The significance of musical meaning in music performance education

Surján Noémi – Mucsi Gergő – Bubla Bence – Pethő Villő: Ritmikai fejlesztés az iskolai énekórákon

Szabó Norbert: A minősítési rendszer potenciális reformhatásai a hangszeres zeneoktatásra és tanárképzésre a digitális kompetencia tükrében 

Szabó Norbert – Janurik Márta: Digitális eszközök az ének-zene oktatásban 

Szabóné Fodor Adrienne: A felnőttkori kórustagság motivációi 

Szalai Tamás: A zenei képességek mérésére alkalmas kutatási eszközök áttekintése 

Székely Csilla Imola: Szabad improvizációs tánc komolyzenére Kokas Klára zenepedagógiájában 
Szirányi Borbála: Kreatív énekes-mozgásos játékok az általános zenei készségek és képességek fejlesztésére 

Szűcs Tímea: A zenetanulás és hatásai egy ÉK-magyarországi vizsgálat alapján

Tokodi Gábor: A 18. századi mandora kéziratok jelentősége a klasszikus gitár repertoárjának szélesítésében

Váradi Judit: Extrakurrikuláris lehetőségek a zenei nevelésben 

Vass Éva – Deszpot Gabriella: A teljes figyelem és a flow-élmény a gyermekeknél a Kokas-pedagógiában

A Budafok-Tétényi Nádasdy Kálmán Alapfokú Művészeti Iskola és Általános Iskola hagyományéltető, művészetoktatási tevékenysége. Laudátor: Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke (2018/3.)

“A jó légzés és a belőle nyerhető energia mindenkinek fontos". Nádor Magda kutatásról, az életről és az "élő hangszerek" két típusáról (Réfi Zsuzsanna interjúja) (2021/1.)

A jobb kézzel úgy kell bánni, ahogy a festő az ecsettel.” Perényi Eszter egyéni hangról, az internet hátrányairól és a Hubay-hagyományról (Réfi Zsuzsanna) (2022/6.)

„A jövő mindig az iskolapadban kezdődik!” – avagy minden gyermek tehetséges…Csűrös Csilla interjúja Csépe Valéria akadémikussal, az MTA főtitkárhelyettesével (Új Köznevelés /2014/4.) (2017/6.)

„A kórus élő hangszer”. Ifj. Sapszon Ferenc Kodály igazságairól, a jövő iskolájáról, a zenei nevelés reneszánszának szükségességéről (Réfi Zsuzsanna) (2020/1.)

„A közösségi ének emberformáló ereje”. Erdei Péter az énekkarok értékéről, a fiatal korosztály megszólításáról (Réfi Zsuzsanna) / Valóra váltotta a hozzá fűzött reményeket a Nemzeti Ifjúsági Kórus (LFZE Kodály Intézet) (pdf) (2018/8.)

A Máltai Szimfónia és a Danubia Zenekar Tarnabodon és a Zeneakadémián. Józsa Ágnes interjúja Báder Ernő hegedűművésszel, művészeti vezetővel (Tilos Rádió, 2022. május) (2022/3.)

A MÁV Szimfonikus Zenekar 2016/17-es évadja és zenepedagógiai tevékenysége (Dobi Ildikó) (2016/4.)

A mi Kodályunk. Magyar zenés ismeretterjesztő film (rendezte: Petrovics Eszter) / „Példaértékű Kodály elszántsága”. Tóth Endre interjúja Petrovics Eszterrel, „A mi Kodályunk” c. film rendezőjével. / „A mi Kodályunk” – Ismeretlen Kodály-kép  – filmben bemutatva. Petrovics Eszter a dokumentum trilógia első részéről és a koncertközvetítésekről. Réfi Zsuzsanna interjúja (pdf) (2020/2.)

„A mi Kodályunk”. Magyar zenés ismeretterjesztő film (Rendezte: Petrovics Eszter) / Petrovics Eszter: Olyan időszakot tudtunk felfedezni Kodály életművében, amely a szakma előtt is ismeretlen (Petrovics Gabriella, Magyar Hírlap) / A zeneszerző ifjúkora két fiatal muzsikus párbeszédeiből bontakozik ki (Magyar Hírlap) (2020/3.)

„A minőség a döntő”– a Magyar Művészeti Akadémia és a Zuglói Filharmónia közös Pastorale családi sorozata a Pesti Vigadó falai között. Beszélgetés Solymosi Tari Emőkével, Vashegyi Györggyel és Záborszky Kálmánnal. (Erdősi-Boda Katinka) (pdf) (2018/3.)

„A művészeti nevelés olyan segéderő, ami nyitottabbá tesz, segítséget ad”. Ember Csaba a KRÉTÁ-val kapcsolatos előrelépésekről és az ünnepi esztendőről (Réfi Zsuzsanna) (pdf) (2022/5.)

„A művészetoktatás arra való, hogy érzelmeket, élményeket közvetítsen”.
Kerekasztal-beszélgetés a zenei nevelésről. A beszélgetést Mayer József, az ÚPSZ főszerkesztője vezette. Résztvevők: Kerekesné Pytel Anna, Fokvári Anikó, Gelencsér Attiláné, Kartaliné Vincze Mária, Sárközi Andrea, továbbá Balázs István, Kis Jenőné dr. Kenesei Éva, Ludmány Géza, Hornyák Tamás, Nagyné Árgány Brigitta (Új Pedagógiai Szemle, 2009/7. Utánközlés a lap szíves engedélyével) (pdf)
(2016/6.)

„A művészetoktatás az állam feladata”. Ember Csaba úgy véli, megmarad a módszertani szabadság, növekszik a pedagógus felelőssége (Réfi Zsuzsanna) (2011/6.)

A színpadon tanultam mindent. Beszélgetés Miklósa Erikával (Kritika - Józsa Ágnes) (2014/2.)

„A tanításon keresztül személyiséget is fejlesztünk”. Lebanov József úgy véli, hidat kell építeni a köznevelés és a közigazgatás között. Interjú az EMMI Köznevelési Stratégiai Főosztály vezetőjével, Lebanov Józseffel (Réfi Zsuzsanna) (2018/4.)

„A tanszékvezetéstől elköszöntem, a tanítástól nem.” Dráfi Kálmán zongoraművész-tanárral Mester Ágnes beszélgetetett (lfze.hu) // Dráfi Kálmán 2020. X. 7-i zeneakadémiai koncertjének felvétele. Közreműködött: Balázs János (zongora) (2020/6.)

„A tehetséget nem lehet tanítani, a tehetséges növendéket igen…” Serei Zsolt komponálásról, átiratokról, meseoperáról és az új zenei utakról (Réfi Zsuzsanna interjúja) // METSZET ’96 – Földes Imre beszélgetései magyar zeneszerzőkkel a Fészek Művészklubban (6.) Serei Zsolt: Hét perc húsz évre (Parlando 2005/6.)  // Hollós Máté: Művek bontakozóban – Serei Zsolt: Egypercesek (Muzsika, 1999/11.) // Bepillantás Serei Zsolt karmesteri és zeneszerzői munkásságába (pdf) (2022/1.)

„A zene lelki táplálék” címmel konferencia keretében emlékezett meg az MMA MMKI Kokas Klára munkásságáról (Összefoglaló, MMA-MMKI) (pdf) és Ludnik Melitta beszámolója (2019/6.)

„A zene kapocs az emberek között.” Czermann Cecília hosszú és rövid távú célokról, egyéni felelősségről (Réfi Zsuzsanna) (pdf) (2022/5.)

A zenei ízlés és kritika fejleszthetősége a zeneiskolák magasabb hangszeres osztályaiban (Sebestyén Péter) (1961/1-2.)

A zenei tehetségről. Beszélgetés Schweitzer Katalin tanárnővel (Ábrahám Mariann) (2012/1.)

„A zenélést, az éneklést felírnám receptre”. Interjú Katona Gáborné Malmos Edittel, a Józsefvárosi Zeneiskola igazgatójával (Réfi Zsuzsanna) (2016/2.)

„A zeneoktatás temérdek képességet fejleszt”. Simor Lászlóné Mihályi Magdolna tanszakvezetésről, budafoki kezdetről és befejezésről (Réfi Zsuzsanna) (2021/2.)

A zenepedagógia szolgálatában – hat évtizede. Beszélgetés Szatmári Lászlóval a Parlando születéséről, történetéről, változásairól (Réfi Zsuzsanna) (2019/1.)

„…a zenepedagógusok elszörnyülködésére” – Dohnányi Ernő és a lapról-olvasás (Közreadja: Kusz Veronika) (2012/2.)

A zeneértés alapjai. Zongoraiskola I-II. Összeállította és írta: Hunyadi Zsuzsanna (Ábrahám Mariann) (2012/1.)

A Zenetanárok Társasága (ZETA) emlékhangversenye Járdányi Pál tiszteletére (2022. V. 14., Fischer Annie Zeneiskola) (Az összeállítást szerkesztette: dr. Ruszinkóné Czermann Cecília) (pdf) (2022/3.)

A „ZONGORÁLOM” sikere külföldön (Dr. Ábrahám Mariann) (pdf) (2013/3.)

Az I. Budapesti Csellóegyüttes Fesztiválról (Rácz aladár AMI, 2016. február 29. (Koválcsikné Falvay Edit, dr. Déri György, Bántai Erzsébet) (2016/2.)

„Az a cél, hogy kinyíljon, hogy kieressze a hangját.” Beszélgetés Andrási Anikó ének-zenetanár karnaggyal (Réfi Zsuzsanna) (2018/1.)

Az alapfokú művészetoktatás követelményei és tantervi programja // Az oktatási és kulturális miniszter közleménye „Az országos szervezésű művészeti tanulmányi versenyek versenyszabályzata" közzétételéről (Oktatási Hivatal) (2022/4.)

„Az biztos, hogy kell egy nagyon jó tanár is." Beszélgetés Szabadi Vilmos hegedűművésszel, az LFZE egyetemi docensével (Bokor Gabriella) (2014/1.)

„Az embert a művészet teszi emberré”. Marton Árpád szegedi interjúja Rév Lívia Párizsban élő világhírű zongoraművész-tanárral (2012/3.)

„Az ének-zenét úgy kell tanítani, hogy a gyereknek ne gyötrelem legyen, hanem gyönyörűség” – vallja Szabó Dénes karnagy, akivel Solymosi Tari Emőke zenetörténész beszélget. (Keddi Kaleidoszkóp. Az MMA Művészetelméleti Tagozatának pódiumbeszélgetése a Pesti Vigadó, 2017. XI. 26.) (2022/3.)

„Az iskola számomra mindig nagybetűs” (Rozgonyi Éva Liszt Ferenc-díjas karnaggyal, zenepedagógussal Fehér Anikó beszélgetett) (2011)  (2020/4.)

AZ ÚJ NEMZETI ALAPTANTERV TERVEZETE (2018/6.)

Az új szabályozásnak a pedagógust védő eleme is van". Dr. Gyimesi László az egyéves szerződésekről, a bérekről és az óraszám-emelésről. (2013/5.)

„Adják bele szívüket-lelküket a zenélésbe” - Beszélgetés Vermes Mária hegedűművésszel (Kovács Ilona) (2013/5.)

ÁDÁM JENŐ 125 Feuer Mária: A néptanító életműve – Ádám Jenőnél – (Zeneélet. 88 Muzsikus műhelyében, Zeneműkiadó Budapest, 1972) // Berkesi Sándor: Ádám Jenő, a néptanító, a „magyar módszer” kidolgozója (Parlando 2017/2.) (2021/6.)

 JELEN-KÉP. „Ahol a kincsed, ott a szíved is”. Beszélgetés Bokor Györggyel, a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola új igazgatójával. Ábrahám Mariann interjúja (2009/5.)  (2017/3.)

Ajándék Békés-Tarhosról. Sebestyénné Farkas Ilona ének-zenetanárral, karnaggyal Radóczy Jusztina beszélget (A SZÍV c. lelkiségi folyóirat után) (2015/1.)

AJÁNLÁS A TANÉV VÉGI BESZÁMOLÓK MEGSZERVEZÉSÉRE DIGITÁLIS TÁVOKTATÁSBAN, AZ ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSBAN. AZ MZMSZ SZAKMAI JAVASLATA AZ ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁS MINDEN ÁGÁBAN ÉS ISKOLÁJÁBAN (2020/3.)

Aki korcsoportjában megnyerte a Virtuózok 2014. évi döntőjét

Interjú Boros Misivel és szüleivel, Orbán Jolán és Boros János egyetemi tanárokkal (Erdősi-Boda Katinka) (2017/2.)

Angol-magyar / magyar-angol zenei szakszótár, avagy: mire számítson, aki Magyarországon zenei szakkönyvet akar írni? (Solymosi Tari Emőke) (2002/1.)

APAGYI 80 Apagyi Mária: Ars poetica // „Apagyi Máriát pedig forrón gratul-álom!” (Lantos István, Parlando 2016/5.) // Ábrahám Mariann: A Zongorálom sikere külföldön (Parlando 2013/3.) // Apagyi Mária – dr. Lantos Ferenc: Integratív, komplex művészeti nevelés (Parlando 2011/2.) (pdf) (2021/5.)

Arcvonások. A Kossuth Rádió portréműsora Bántainé Sipos Éva tanárnővel. A riporter: Domokos István, 2017. III. 8.) (Hangfelvétel és szerkesztett szövege) (2017/3.)

Aszalós Endréné Bezzegh Tünde zongoratanár, zongoraiskola szerkesztő 85 éves // Dr. Csüllög Judit: A népdal szerepe a kezdők zongoraoktatásában Magyarországon (2008) (A disszertáció egyik fejezete Aszalós Tünde: A zongorázó gyermek I-III. zongoraiskoláját elemzi) (pdf) (2022/2.)

Atyai ág. 20 éves a Fonó Zenekar (Agócs Gergely PhD.) (Fonó Budai Zeneház) (2017/6.)

„Az elsődleges kívánsága a mély, benső átélés volt”. Adalékok Lajtha László tanári portréjához Antal Lívia énekművésznőtől. Solymosi Tari Emőke interjúja (2008/3.)

Az MMA 2018-ban bemutatott portréfilmjeiből: Lantos István, dr. Ittzés Mihály, Lantos Ferenc, Miller Lajos (2018/8.)

   „Azt tanítom, hogyan lehet élvezni a zenélést”. Beszélgetés Havas Katóval (Solymosi Tari Emőke) (2003/3.)

”Azzal, hogy egy tanítványom letette az alapvizsgát, még nerm ért véget a feladatom” Interjú: Ácsné Szily Éva hegedűtanárral (Réfi Zsuzsanna) (2017/2.)).) Országos Kodály Zoltán Kamaraének Találkozó (Budapest, 2014. április 12.)

Banda Ede VI. Budapesti Csellófesztivál és Verseny.  2014. április 14-16.
Fekete Ferenc összefoglalója
Dr. Déri György: Mi is a kamarazene?
(2014/4.)

Bántainé Sípos Éva kapta az MMA 2016. évi Zeneművészeti Díját (Gyulai TV filmje, 2017. I. 18.) (2017/2.)

 Bebújni a hangok mögé”’. Interjú Perényi Eszter habilitált egyetemi tanár, professor emerita-val a 2013. évi XIV. Országos Koncz János Hegedűverseny tapasztalatairól (Bokor Gabriella) (2014/1.)

Beszámoló Wagner Rita kamarazenei kurzusáról (Tóth Erika) (képekkel, videókkal) (2015/2.)

Békés-Tarhos múltja és jövője. Beszélgetés F. Pálfy Zsuzsanna és Fejes Antal zenepedagógusokkal (Dombiné dr. Kemény Erzsébet) (2016/4.)

Békés-Tarhos jelene és jövője. Dombiné dr. Kemény Erzsébet interjúja Bagoly Lászlóval, a Békés-tarhosi Zenei Napok művészeti vezetőjével és Farkas Lászlónéval, a BTZBK elnökével (2016/5.)

Bemutatkozik a Zenebirodalom Alapítvány (Hangverseny, oktatás, munkafüzet, hangszercsoportokat bemutató koncertek felvételei, stb.) (Rátz Ágota - zenepedagógus és Tschurl Károly – brácsaművész) (2017/2.)

Beszámoló a XI. temesvári Eurorégiós “Alma Cornea Ionsecu” versenyről. (Zsigmondné dr. Pap Éva) (pdf) (2013/3.)

Beszélgetés aktualitásokról Ember Csabával, a Magyar Zeneiskolák és Művészeti Iskolák Szövetsége elnökével (Réfi Zsuzsanna) (2013/3.)

Beszélgetés Nádor György professor emeritussal a Nyíregyházi Országos Zongoraversenyről (Dr. Ábrahám Mariann) (pdf) (2013/3.)

Beszélgetések Sapszon Ferenccel - Helyezzük előtérbe a zenei oktatást! (Hrecska Renáta / Magyar Hírlap) (2015/6.)

Búcsúzunk Ittzés Mihálytól (Erdei Péter, Vashegyi György, Buda Ferenc és Jámbor Zsolt búcsúbeszéde 2018. június 22-án a kecskeméti evangélikus templomban) (2018/6.)

Célom, hogy minél több embernek segítsek”. Szabóné Würth Boglárka diplomákról, pótlékokról és hatvanperces órákról (Réfi Zsuzsanna) (2021/6.)

Chopin a kortárs világban — 32. Nemzetközi EPTA Konferencia (Dr. Ábrahám Mariann) (2011/1.)

  Cziffra György mesterkurzusa a keszthelyi Festetics kastélyban (Ábrahám Mariann) (1986/10-11.)

Cserna Ildikó népzenei tanszakos zeneakadémiai növendékeinek YouTube felvételeiből (2016/2.)

DEVICH SÁNDOR 85 Bokor Gabriella: Csillagórák (2015) // Devich Sándor: A régi zene néhány aktuális előadási problémája J. S. Bach szólóhegedű művei közreadásának tükrében (Parlando, 2018) (pdf) (2020/6.)

Dinamikus ének-zene tanítás. Farnadi Tamarával Buda Sára beszélgetett 2021 decemberében (Taní-tani, 2022) (2022/2.)

Egy hangszer voltam az Isten kezében. Havasi János monográfiája Pécsi Géza életútjáról (Dr. Angi István) (2012/2.)

Egy rendezvénysorozat margójára, avagy (Zene)pedagógus-időjáték (Fittler Katalin) (2018/3.)

„Egyenként építem bele a kórusom tagjait a zenébe”. Fehér Anikó interjúja M. Katanics Máriával  (2012/5.)

Egymásra találni ... a kamarazenében. Interjú Fülei Balázzsal ( Bokor Gabriella) (2013/5.)

Együttműködés és naprakész tájékoztatás a zongoratanárok között – Halászné Veres Zsuzsa tanításról, pályáról és szakmavezetői feladatokról (Réfi Zsuzsanna) (2017/5.)

"El Sistema" – zenével a szegénység ellen. Venezuelai minta nyomán indul program Magyarországon? (Szádeczky-Kardoss Géza) (2013/2.)

Elérhetővé vált a Zeneakadémia továbbfejlesztett digitális szolfézstananyaga (lfze.hu) (2022/4.)

Elhunyt Vermes Mária (1923-2018) hegedűművész, a Zeneakadémia ny. hegedűtanára / Dr. Kovács Ilona: „Adják bele szívüket-lelküket a zenélésbe.” Beszélgetés Vermes Mária hegedűművésszel (Parlando 2013/5.) (2018/2.)

Elkészült a Psalmus Humanus Művészetpedagógiai Egyesület rendhagyó, digitalis művészetpedagógiai oktatócsomagjának teljes anyaga (pdf) (2022/5.)

Élő zongoratanítás. „Nem módszerem van, alapelveim vannak és az alapelveket alkalmazom.” Péter Miklós beszélgetése a „Két világrész Európa-Amerika tanára Varró Margit” c. könyvről és létrejöttéről a szerkesztővel és közreadóval, Ábrahám Mariannal (Parlando 1992/3.) (2022/6.)

Ember Csaba tragédiának tartja, hogy nincs átjárás az elméleti és gyakorlati képzés között  (Réfi Zsuzsanna interjúja „ A nyugodt nevelés oktatás éve?” címmel  A nyugodt nevelés és oktatás éve? Interjú dr. Ember Csabával (Réfi Zsuzsanna) (2008/5.)

„Én azért jöttem a világra, hogy adjak.” Dr. Fehér Anikó beszélgetése dr. Solymosi Tari Emőke zenetörténésszel, az MMA Művészetelméleti Tagozat vezetőjével (Az MMA támogatásával) (2017/2.)

Emlékkoncertek Devich János 80. születésnapja tiszteletére a Zeneakadémián és a Pesti Vigadóban + felvételek + Devich János: Gondolataim a kamarazene oktatásról (1997) (pdf) (2017/4.)

Európai zenei menetrend (European Music Council) Czermann Cecília, a Zenetanárok Társasága elnökének ajánlásával (2021/6.)

Évismétlők (Fáy Miklós) (2021/4.)

Ezért is fontos a gyermekek zenei nevelése (Gerencsér Anna, Fidelio, 2016.02.) (2017/2.)

F.Chopin Zenei AMI 2020/21-es tanévben zeneiskola versenyeken helyezést elért növendékei műsora (Szerkesztette: Lacsny Katalin) (2021/3.)

Felnőttek zenei nevelése Európában.
A zene integratív funkciója. "Musique à l'école", avagy egy könyvismertető margójára (Dr. Hercz-Dorman Aliz)
(2013/4.)

Ferenczi Hajnal Anikó (született: Tóth Hajnal Anikó) (1956-2016) fuvolaművész-tanár növendékeinek játékát felidéző YouTube felvételekből (Szerk.: Tóth Ildikó) (2017/3.)

Finnországi levelek. Szerkeszti: dr. Mäkinen Judit / I. Finnországi magyarok. Dr. Szilvay Géza hegedűművész-professzor (Oláh Olívia filmje) / http://www.szag.hu/images/angol_zaszlo.gifII. Minifiddlers brings violin to wider audience (2018/8.)

FRANK OSZKÁR 100 Horváth Zsolt: Emléknap születésének évfordulóján (Józsefvárosi Zeneiskola, 2022. X. 15.) // Keuler Jenő: Személyes emlékek éveink múlása mentén // Kardos Pálné: A Miskolci Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskola és Szaktanárképző két egykori tanáráról, Frank Oszkárról és dr. Friedrich Józsefnéről emlék-tablókat helyeztek el az iskola 111-es termében (Miskolci Bartók Béla Zene - és Táncművészeti Szakgimnázium) // Emlékezés Frank Oszkárra Szegeden (Szegedi munkatársainktól) (pdf) (2022/6.)

Frank Oszkár köszöntése közelgő 95. születésnapján. Rőczey Ferenc, Keuler Jenő, Eötvös Péter, dr. Dombi Józsefné dr. Kemény Erzsébet, Horváth Györgyi, Nagyné Prém Zsuzsanna, Oláh Dezső, Mike Ádám és Szendi Ágnes laudációi (Szerkesztette: Szendi Ágnes) (2017/3.)

Fritz Jöde 'Tonika-Do' Szemináriuma Budapesten 1938-ban. Történelmi Háttér - Tartalom - Módszer – Kihatásai. Matthias Funkhauser előadása (pdf) (2015/4.)

"Fülünkbe cseng..." Sorozat dr. Kokas Klára kevéssé ismert írásaiból, V. Tehetség zenéből. Személyesen ismerjük. Pszieszta: Pécsi Pszichológus Napok. Aprók koncertje. Sorozatszerkesztő: Dr. Deszpot Gaberiella (pdf) (2014/3.)

„Fülünkbe cseng...” Sorozat dr. Kokas Klára kevéssé ismert írásaiból VI. Szerkeszti:  dr. Deszpot Gabriella. Nap, hold, csillag és testvéreim; Sárga lepke Valkonya hajnala (2014/4.)

„Fülünkbe cseng...” Sorozat dr. Kokas Klára kevéssé ismert írásaiból VII.
Szerkeszti: dr. Deszpot Gabriella. 13. Bűvös Mikroszkók - Maria Montessori és a zenefigyelem (pdf)
(2014/4.)

„Fülünkbe cseng..." Szerkesztő: Dr. Deszpot Gabriella. (2013/5.)

Generációk orgonazenéje. Beszélgetés Virágh Andrással, a X. Országos Orgonaverseny zsűrielnökével (Bokor Gabriella) (2013/5.

Gracza Antal, a bácskossuthfalvi általános iskola nyugalmazott ének-zenetanára (Herceg Elizabetta - magyar-szo.co.yu) (2015/2.)

Gratulálunk az MMA zenepedagógusi (Benne Kollár Éva: Gerenday Ágnes; Szőnyiné Szerző Katalin: Krasznáné Gál Márta; Szabó Dénes: Krokovay Gizella; Dubrovay László: Varasdy Frigyes és Medveczky Ádám: Váray László laudációi) és tagozati dijazottjainak (köztük: Fekete Győr István és Budai Lívia) (MMA, 2021. X. 6.) (pdf) (2021/6.)

Gyermekek a gyermekekért – egy Bartók évfordulóra (Budapest, 2015. szeptember 27.) (Mihalicz Csilla összeállítása nyomán) (2015/5.)

„Ha szívvel-lélekkel teszem a dolgom, azt a gyerekek észreveszik. Zámbó Ferencné Perger Erzsébet ének- szolfézstanárral Csanda Mária beszélget (2011/4.)

„Hallgasd, élvezd, tanuld, csináld!” Póka Egon muzsikálásról, tanításról, a Kőbányai Zenei Stúdió húsz évéről (Réfi Zsuzsanna) (2016/6.)

Hang-Játék-Zene: I. Mesék zongorára // Csak tiszta forrásból // A lúdcsalád meséi //A fák nyelvén (Sorozatszerkesztő-műsorvezető: dr. Váradi Judit) II. Dr. Váradi Judit: Rajzoljunk zenét! Egy extrakurrikuláris ifjúsági hangveseny képi megjelenésének elemzése // Drawing Music! Analyzing an Extracurricular activity of visualizing a concert (2020/6.)

Hangról hangra... Az ifjúság kórusénekléséért. A KÓTA és a Psalmus Humanus Művészetpedagógiai Egyesület szervezésében 2020. március 6-8. között tartott tanár továbbképzés beszámolóiból: Bálint Gáborné Szabó Csilla tanító; Balásné Molnár Ildikó ének- és szolfézstanár, karvezető; Csimáné Varga Lívia ének-zene tanár, karvezető; Fazekas Réka ének-zenetanár, karvezető; Opánszki Dávid ének-zenetanár, karvezető írásai (Szerkesztette: K. Udvari Katalin) (2020/3.)

HAVAS KATÓ 100 „Azt tanítom, hogyan lehet élvezni a zenélést”. Budapesti beszélgetés Havas Katóval. Az interjút Solymosi Tari Emőke készítette (Parlando 2003/3.)  // Havas Kató: A hegedűjáték új megközelítése (részletek) (Fordította: Simkó-Várnagy Judit) (2003) // Dr. Németh Márta: Hegedűtanítás napjainkban kezdők számára írt metódusok összehasonlító elemzése (Disszertáció, 2006) (2020/6.)

 Hegedűs seregszemlék Győrött és Szombathelyen — A versenyek tanulságairól Perényi Eszter számol be (R.Zs.) (2011/1.)

Helyzetjelentés a finn végekről. Tharan Marianne interjúja dr. Kádár György Finnországban élő zenetanárral (pdf) (2014/5.)

Hogyan tovább? Péter Miklós interjúja dr. Batta András zenetudós egyetemi tanárral (2008/4.)

Húsz év, közel ezer növendék. Dr. Gyimesi László szerint megszületett a “kőbányai stílus avagy brand” (Réfi Zsuzsanna) (2018/3.)

Igó Lenke életműdíja. Beszélgetőtárs: Mindszenty Zsuzsánna (pdf)  (2020/2.)

- Interjú a Pécsi Városközponti Iskola Liszt Ferenc Zeneiskolája igazgatójával, Zsoldos Attilával (JÖVŐ-KÉP VI/6) (Parlando: 2008/4.) (Parlando: 2008/4.) (2017/3.)

 Interjú dr. Don Ester (of Music Education at Ball State University School of Music, Indiana, United States) professzorral (Buzás Zsuzsa) (Az eredetileg angol nyelvű beszélgetést Bánfalvi Zsófia fordította) (20

Interjú dr. James Cuskelly-vel, a Nemzetközi Kodály Társaság elnökével, a Sound Thinking Australia és a Cuskelly College alapító igazgatójával, a brisbane-i Kodály Summer School vezetőjével és tanárával (Tóth Teréz) (2018/5.)

http://www.szag.hu/images/angol_zaszlo.gifInterview with Dr James Cuskelly.Tóth Teréz: Discussing with the president of the International Kodály society, the founding director of sound thinking australia and the cuskelly college, the Director and professor of Brisbane Kodály summer school – Interjú dr. James Cuskelly-vel, a Nemzetközi Kodály Társaság elnökével, a Sound Thinking Australia és a Cuskelly College alapító igazgatójával, a brisbane-i Kodály Summer School vezetőjével és tanárával (Tóth Teréz) (Parlando 2018/5.) (pdf) (2018/6.)

Interjú Magyar Margittal a művészeti iskolák szakmai irányításának terveiről (Réfi Zsuzsanna) (2012/3.)

Interjú dr. Robert Palmerrel, az indiana-i Ball State University School of Music zongora- és orgonatanszékének tanszékvezető egyetemi tanárával (Buzás Zsuzsa) (2014/5.)

Janota Gábor fagottművész-tanár 80 éves (pdf) (2016/1.)

Kadosa Pál Ifjúsági Zenei Fesztivál és a Tóth Aladár Zeneiskola ünnepi tanéve. Szívet-lelket gyönyörködtető hangversenyek (Ábrahám Mariann) (2013/6.)

Kamarazenei tábor a Szentendrei-kistérségben. Interjú Turmezeyné Heller Erikával, Bolyky Zoltánnal, Káip Róberttel, Kékesi Judittal, Rozmán Lajossal és Schmidt Eleonórával (Darvassi Andrea) (2013/4.)

Képességfejlesztés játékosan. Interjú Aczél Balázzsal (tehetseg.hu) (2015/3.)

Képriport a Magyar Örökség 2018. III. 24-i díjátadó ünnepségről, melyen a Budafok-Tétényi Nádasdy Kálmán Alapfokú Művészeti Iskola és Általános Iskola hagyományéltető, művészetoktatási tevékenységét és Gergely Ferenc orgonaművész egyházzenei munkásságát ismerrték el Magyar Örökségnek (2018/4.)

„Kell a hit, ami összetart”. Dr. Kollár Éva Liszt Ferenc-díjas karnaggyal, a LFZE ny. tanszékvezető egyetemi tanárával, az MMA rendes tagjával dr. Fehér Anikó beszélgetett (A 2011-ben készült interjú aktualizált változata) (pdf) (2020/5.)

Kemény Egon – Erdődy János: Játszótéri induló c. műve az „Újraéneklő Ifjúság” 2022. IV. 6-i budapesti hangversenyén (Dömötörné Gordos Júlia és Kemény Anna Mária) (pdf) (2022/3.)

Kiegyenlített mezőny, remek növendékek. Jubileumi megmérettetés – múltidézéssel, jövőbetekintéssel. A XV. Országos Koncz János Hegedűverseny (Szombathely, 2016. december 2-4.) zsűri elnökével, Járdányi Zsófiával és Dénes László tiszteletbeli elnökkel Réfi Zsuzsanna beszélgetett (2017/1.)

Klasszikus műveltség az iskolában és korunk kihívásai. Tóth Teréz beszélgetése Maróth Miklós akadémikussal, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Kar Arab Tanszékének vezetőjével (2006) (2018/4.)

Kodály-módszer a 21. században (2014/5.)

Kodály Zoltán: Óda a muzsikához (An Ode for Music) W. Collins műve és W. Shakespeare nyomán (Cantate vegyeskar, vezényel: ifj. Sapszon Ferenc Kodály 131. születésnapján, Zeneakadémia, 2013. december 15.) (2017/6.)

Kodály Zoltán ünneplése. Példaértékű megemlékezés a kölcsönös tisztelet és szeretet jegyében (Dr. Temesi Mária) (2018/1.)

Kodály Zoltán zenepedagógiai koncepciója a kecskeméti Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézet honlapján (2015/5.)

Kodály Zoltánné Péczely Sarolta bízik abban, hogy a Kodály-módszer alkalmazása újra lendületet kaphat Magyarországon (Hirado.hu) (2015/5.)

”Kokas Klára új utat talált a totális zenei élmény létrejöttéhez: a hat-hét éves gyerek is be tudja fogadni Bartók műveit, úgy is, hogy még nem tudja elolvasni, vagy nem tudja elénekelni.” Kerekasztal-beszélgetés Kokas Klára-életművéről, a jövő lehetséges irányairól, kutatási területeiről és a műhelyekről. A beszélgetés a  Ferenc Zeneművészeti Egyetemen készült 2010. június 8-án. Moderátor: Tóth Teréz (pdf) (2016/4.)

Konferencia a zenei szakképzés megújításáról (MTI) (2015/4.)

*Kortárs zene az alsófokú zeneoktatásban (1992) (Parlando: 1992/3.) (Ábrahám Mariann) (2016/4.)

Kurtág: Játékok – Játékok Kurtágnak – Kurtágnak játszani (Fittler Katalin) (2016/3.)

Legyen a zene mindenkié! Bartalus Ilona 1982-ben készült 6 részes zenei ismeretterjesztő műsora, a kodályi zenepedagógiai rendszer összefoglalása a YouTube-on (2018/5.)

Lehet így is… Ajándékozó visszatérés. Beszélgetés Tschurl Károly  brácsaművésszel. A beszélgetőtárs Ittzés Mihály) (2016/1.)

Lépcsőfokok, billentyűk. Interjú Kovács Gergővel, az LFZE Rendkívüli Tehetségek Osztálya növendékével (Bokor Gabriella) (2014/1.)

Létünk titkai. Interjú dr. Burián Miklóssal, aki a zenében, a pedagógiában és pszichológiában számos írást jelentetett meg (Raskó István) (2018/2.)

Levél Ujfalussy Tanár Úrnak (Laczó Zoltán) (2010/2.)

A Los Angeles-i Kodály Kórus Kodály hangversenye a Reseda California, Reformatus templomban (2017. VIII. 26.)  / Neszlényi Judith ünnepi köszöntője magyarul és angolul, valamint beszámolója az ünnep megemlékezésről (2017/6.)

„Magam sem gondoltam, hogy ennyire tanárrá is válhatok". Prunyi Ilona életmentő zongorázásról, oktatásról, növendékekről, jubileumról (Réfi Zsuzsanna) (2014/5.)

Matuz István fuvola-művésztanár 75 éves. Fülep Márk írásai: I. Matuz István: Fejetlenen – jelenet fejetlen fuvolá(s)ra. A gyakorlás művészete, avagy a gyakorlás is művészet? Egy rég megálmodott Stúdium margójára (Parlando 2014/6) II. Hagyomány nélkül nincs továbblépés. Fülep Márk interjúja (Fidelio, 2007. I.) // Matuz István felvételeiből (pdf) (2022/1.)

- Molnár Levente világhírű operaénekes tehetséggondozó művészete. Laudátor: Bocskor Salló Lóránt színész, rendezvényigazgató (2018/1.)

Hubay Jenő zeneszerző iskolateremtő hegedűművészete. Laudátor: dr. Szecsődi Ferenc Liszt-díjas hegedűművész, érdemes művész, az MMA tagja

Hubay Jenő világhírű hegedűiskolája - Parlando

(2018/1.)

Johann Sebastian Bachról I. rész: Ahogy kortársai látták (szerkesztette és összeállította: Ábrahám Mariann) (1985/8-9.)

Johann Sebastian Bachról II. rész: Ahogy kortársaink látják (szerkesztette és összeállította: Ábrahám Mariann) (1985/8-9.)

Magyar Zenei Tanács szakmai kerekasztal-beszélgetése az alsófokú zeneoktatás helyzetéről, kihívásairól és lehetőségeiről. A beszélgetés résztvevői: Ember Csaba, a Magyar Zeneiskolák és Művészeti Iskolák Szövetségének elnöke, Kocsis Zoltán, a Nagykátai Liszt Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény intézményvezető helyettese, Magyar Margit, MZMSZ általános elnökhelyettese, a Tóth Aladár Zeneiskola AMI igazgatója és Nagy Sándor, a Balmazújvárosi Alapfokú Művészetoktatási Intézmény intézményvezetője. A beszélgetést dr. Váradi Judit, egyetemi docens, a Magyar Zenei Tanács elnökségi tagja vezette. (Magyar Zene Háza, 2022. február 26.) (A beszélgetés időtartama: 1:56:50) (2022/2.)

Másfélszáz év zenével és oktatással Esztergomban. Stipkovits Fülöp: Az esztergomi zeneoktatás elmúlt másfélszáz éve című könyvének bemutatója az Esztergomi Helischer József Városi Könyvtárban. (Részletek a könyvből: Prof. dr. Prokopp Mária: Előhang – ajánlás az olvasónak / Dr. Szőnyi Erzsébet: Preambulum / Stipkovits Fülöp: Előszó; Esztergom zenei hagyományai a XX. században; Az esztergomi zeneoktatás elmúlt másfélszáz éve; Esztergomi Zsolt Nándor Zeneiskola 2005-) (pdf) (2018/4.)

MÁTHÉ MIKLÓSNÉ KÉRI KLÁRA 120 Esztó Zsuzsa: Máthé Miklósné Kéri Klára életútja (2000 /lfze.hu) // Ábrahám Mariann: Ami a metodika mögött van. A beszélgetésekben részt vett: Csoba Tünde, Kecskés Balázs, Nagy Róbert, Pertis Attila, Würtz Klára, Csalog Gábor, Kiss Krisztina, Szokolay Balázs, Máthé Miklósné és dr. Büchler Róbert (Parlando, 1980/12.) // Ábrahám Mariann: Varró Margit nyomában I. Varró Margit és Máthé Klára több évtizedes barátsága (Parlando 1986/10-11.) // Máthé Klára: Hatvanöt év tapasztalatainak összefoglalásaként. Felkészítés a zenei pályára (Parlando, 1985/11.) // Mariann Abraham: The Role of Human Relations in a Teaching Situation (A zenei nevelés változó arculata c. nemzetközi konferencián (Észtország, Tallinn, 2009. IV. 23-25.) elhangzott angol nyelvű előadás.) (2020/6.)

Megnyertük. Beszélgetés a Révfülöpi Általános Iskola tanárnőjével, Eitnerné Rózsa Ágnessel (Ábrahám Mariann) (2014/4.)n)

„Megtiszteltetés Fertőd-Eszterházán zenét tanítani”. Beszélgetés Bertha Jánossal, a fertődi Joseph Haydn Zeneiskola igazgatójával (Bokor Gabriella) (2011/6.)

Mester-M díjjal jutalmazták kiemelkedő munkája elismeréseként Halászné Veres Zsuzsa mesterpedagógust, szaktanácsadót (2018/3.)

Mező Imre: Dallam kisasszony ruhatára. Könnyű variációk zongorára (Universal Music Publishing Editio Musica Budapest, 2020) (2021/1.)

Mező Imre zeneszerző 90 éves. Ábrahám Mariann interjúi: Zongoraóra a szerzővel. Mező Imre (1932*) 16 könnyű zongoradarab c. sorozatáról (Parlando 1987/11.) // 2. A Liszt összkiadásról. Még 94 év…?? (Parlando 2011/3.) (pdf) (2022/2.)

"Minden gyereknek más a hegedűhangja".  Szászné Réger Judit mesemuzsikával fejleszti a fantáziát (Réfi Zsuzsanna) (2017/3.)

Minden megy tovább. A 60. évfolyam elé. (Z.T.) (2018/1.)

Mindig mindent jó kedvvel csináltam”. Varsányi Lászlóné Ecsedy Annamária emlékei a szaktanárképzésről, és ami utána jött… (Kovács Ilona) (2016/6.)

Mindenkihez egyénileg kell megtalálni az utat. Szabó Péter gordonkaművésszel Bokor Gabriella beszélget (2011/4.)

Most kezdődik a neheze. Interjú Nagy Péterrel, a Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraversenyről (Fehér Márta) (2011/6.)

„Mindenkinek a saját hangját kell megtalálnia”. Csengery Adrienne tanításról, nyelvekről, s Kodály születésnapjairól (Réfi Zsuzsanna) (pdf) (2021/1.)

Mi tesz valakit mesterré? – kérdeztük Szecsődi Ferenc hegedűművészt, a szegedi egyetemi zenészképzés doyenjét (Újszászi Ilona/SZTEmagazin) (2020/5.)

Módszertan – „újra hangolva”. Módszertani ajánlások ének-zene órára feladatok, játékötletek. Készítették: Popovicsné Molnár Andrea, Lass-Bárány Erika, Kovácsné Koncz Éva. Lektorálta: dr. Antal-Lundström Ilona. Felelős szerkesztő: dr. Janurik Márta, MTA-SZTE Ének-Zene Szakmódszertani Kutatócsoport (pdf) (2022/2.)

MTA-LFZE Aktív Zenetanulás Kutatócsoport 2016–2021 //Deszpot Gabriella- Farnadi Tamara-Buda Sára: Tanári módszertani segédlet a Dinamikus énekzene-tanuláshoz az általános iskola alsó tagozatán (Tóth Teréz recenziója) (pdf) (2021/3.)

Tartalomjegyzék

1 Deszpot Gabriella–Farnadi Tamara: Bevezető a Dinamikus énekzene-tanulás modellről...............................................................................................................4

1.1 A modellfejlesztés keretei...............................................................................4 1.2 A Dinamikus zenepedagógiai modell általános jellemzői ........................... ..8

2 Deszpot Gabriella: Kokas Kláráról és életművéről – röviden........................10 3 Deszpot Gabriella: A Kokas-pedagógia alappilléreinek áttekintése .............14 3.1 Kis bevezető a Kokas-pedagógiáról ...........................................................14 3.2 A szabad mozgás. Mit jelent a zenemozgás a Kokas-pedagógiában? .......15 3.3 A kreatív éneklés. Miben sajátos az éneklés, a daltanulás a Kokas-pedagógiában?.....................................................................................................16 3.4 A felfedező zenehallgatás. Hogyan nevel a Kokas-pedagógia a zenei tartalmak befogadására? ...................................................................................18 3.5 A nyelvi kreativitás a Kokas-pedagógiában ...............................................20 3.6 A képiség a Kokas-pedagógiában...............................................................22 3.7 Tanítás és tanulás a Kokas-pedagógiában...................................................24 3.8 A Kokas-pedagógia áttekintése a Kokas-kódex segítségével..........................................................................................................24 3.9.A Kokas-pedagógia aktivitási formái ...........................................................27

4 Farnadi Tamara: Kérdések és válaszok a Dinamikus énekzene-tanulás

modell fogalmainak értelmezéséhez ..............................................................29 4.1 Hogyan lehetséges a Kokas-pedagógián alapuló szemlélet és a Kodály-koncepció szolfézs alapú módszertanának együttes alkalmazása az ének-zene tantárgyban?.................................................................................................... 29 4.2 A Kokas-módszer mely elemeit tartod meg az általános iskolában? ....... 30 4.3 Hogyan határoznád meg a hangszerhasználat szerepét ebben az

újfajta gyakorlatban, különös tekintettel a zongorára? ......................................30 4.4 Milyen óravezetési stílust, attitűdöt igényel a Dinamikus modell

tanítása? ……………………………………………………………………..30 4.5 Hogyan kezded az órát? Mi lehet indító

aktivitás? .........................................................................................................31 4.6 Mit jelent a hangolódás, dúdolgatás, és mennyire tipikus

a Dinamikusban?.............................................................................................. 31 4.7 Mire valók, és miért fontosak a testébresztő,

testtudati gyakorlatok?.........................................................................................31

4.8 Mit jelent a Kívánságbatyu?......................................................................33 4.9 Milyen formái vannak a kreatív éneklésnek?...........................................33 4.10 Az improvizációs játékoknál van-e bármiféle tartalmi-formai

megkötés? .................................................................................................... 33 4.11 Milyen kompetenciákat, zenei készségeket fejlesztenek az énekes

mozgás- és szövegimprovizációk? ...............................................................34 4.12 Hogyan állítod össze a dalrepertoárt?........................................................34 4.13 Hogyan érhetjük el a csendet, a koncentrált

figyelem állapotát?.............................................................................................35 3 4.14 Mi jellemzi a zenerepertoárt? Hogyan választod ki a

zenéket? .......................................................................................................... 35 4.15 Mit jelent az aktív zenehallgatás? .........................................................36 4.16 Miért kell az ún. nulladik meghallgatás? Mire jó az utolsó

zenehallgatás? .............................................................................................. 36 4.17 Mi a szóló? Kik és hogyan, mikor szólózhatnak?......................................37 4.18 Milyen a jó élmény-téma?.....................................................................37 4.19 Mit takar a kapocs fogalma, és miben

áll a jelentősége?.................................................................................................38 4.20 Szükséges-e szisztematikusan összekapcsolni a dalt és a

zeneművet? .................................................................................................. 38 4.21 Hogyan adjunk mozgásra vonatkozó instrukciókat? Mikor és

mennyit? ....................................................................................................... 38 4.22 Miért van szükség a zenebefogadás szüneteiben adott

instrukciókra? ............................................................................................. 39 4.23 Hogyan segíthetjük jól kérdéseinkkel a gyerekeket saját

élményeik elmesélésében? .................................................................................40 4.24 Mi lehet a zárás, elbúcsúzás a tanóra végén?.............................................41 4.25 Mit jelent a búcsúéneklés? .........................................................................41 4.26 Van-e házi feladat? ....................................................................................41 5 Pedagógia folyamattervezés a Dinamikus modellben................................ 42 5.1 Buda Sára–Farnadi Tamara: A tanmenetkészítés elvei, példái………….42 5.2 Farnadi Tamara: Bevezetés a Dinamikus énekzene-órák

tervezésébe ………………………………………………………………….44 5.3 Deszpot Gabriella: A Dinamikus énekzene-órák tervező sablonja,

kitöltési útmutatója......................................................................................45 Űrlap ....................................................................................................45 Fejléc...................................................................................................................46 Fejlesztési témakör...........................................................................................46 Zenei tananyag.........................................................................................46 Élmény-téma........................................................................................................47 Kreatív éneklés és zenebefogadás ....................................................................47 Időtartam..............................................................................................................48 Az óra egységei és menete ..............................................................................48 Tanítási módszerek, tanulói munka és aktivitási formák ..................................49 Segédeszközök, források.........................................................................50 Instrukciós ötletek, példa játékleírások az óra menetéhez..................................50 Térhasználat.........................................................................................................51 6 Deszpot Gabriella: A tanári módszertani segédlethez kapcsolódó

multimédia példatár tartalmáról ........................................................................52 7 Ajánló szakirodalom jegyzék a Dinamikus zenepedagógiai modellhez........53 8 Ábrajegyzék.....................................................................................................57 9 A könyvhöz kapcsolt videóanyagok jegyzéke ............................................58 10 A könyvhöz kapcsolt videóanyagok filmográf adatai .................................58 4 1 Deszpot Gabriella–Farnadi Tamara

  „Mucikám, ez ilyen ...” — Csoba Tünde visszaemlékezése Fischer Annieről (2002/6.)

Munkacsoport „Az iskolai énektanítás megújítására, az iskolai éneklés megerősítésére” (MTI) (MTI) (2015/4.)

MŰHELY — Zeneakadémiai végzős hallgatókat mutatunk be írásaikkal (2002/2.)
         Haui Lóránt: A zenei ízlés vizsgálata gimnáziumokban
         Pethő Attila: Két szomszédvár

Művészettel, zenével elvarázsolni a gyerekeket. Interjú Solymosi Tari Emőkével (Réfi Zsuzsanna) (2020/6.)

Művészeti körkép – Kutatás a művészeti nevelés helyzetéről és lehetőségeiről, a tanórai és tanórán kívüli művészeti tevékenységről és rendezvényekről (E-könyv, MMA-MMK, 2020I) // Barát-László Bernadett Erika: A művészetoktatás helyzete a 21. században (pdf) (2021/3.)

E-könyv tartalom:

Előszó ...................................................................................................................7 Miért nem lehet művészeti nevelés nélkül sikeressé tenni a felnövekvő nemzedéket? .........................................................................................................9 Váradi Judit − Hörich Balázs − Márkus Edina: Az extrakurrikuláris művészeti tevékenységek és rendezvények lehetősége − A kutatás mintája és módszere...13 Váradi Judit − Kiss Julianna: A művészeti nevelés kurrikuláris lehetőségei − Intézményvezetői tükör ......................................................................................19 Sz. Fodor Adrienne − Kerekes Rita: Művészeti tevékenység és önképzés − A művészetközvetítő pedagógus szakmai megújulásának lehetőségei ................37 Kiss Julianna − Bartalis Izabella − Borsos Blanka: A tanulók extrakurrikuláris művészeti tevékenységei a háttérváltozók tükrében .........................................55 Héjja Bella Emerencia − Lehotka Ildikó − Dragony Gábor: Klasszikus kulturális szokások és attitűdök ........................................................................................71 Váradi Judit: Egy felmérés eredményei a tanulók részvételéről élőzenei hangversenyen és operaelőadáson ....................................................................91 Bíró István Ferenc − Hörich Balázs − Szalai Tamás: Általános iskolai tanulók kulturális fogyasztása a társadalmi státusz függvényében .............................107 Szűcs Tímea: A kulturális tőke szerepe a művészeti nevelésben (háttérváltozók elemzése) .......................................................................................................127 Péter Csaba – Radócz József Miklós – Mike Ádám: A szülők művészeti múltja és jelene .........................................................................................................133 Szűcs Tímea – Péter Csaba: A szülők hatása gyermekük művészeti tevékenységeire .............................................................................................151 Váradi Judit: A szülők kulturális attitűdjének jellemzői ...............................171 Márkus Edina – Herczegh Judit: A DEXARTA-kutatás szolgáltatói oldalának vizsgálata .......................................................................................................193 Artistic Panorama .............................................................................................209

Művészettel, zenével elvarázsolni a gyerekeket. Interjú Solymosi Tari Emőkével (Réfi Zsuzsanna) (2012/6.)

„Nagyon sok tehetséget nagyon korán elveszítünk!” Interjú Csapó Benő egyetemi tanárral, SZTE BTK Neveléstudományi Intézet vezetőjével, az MTA doktorával a jó iskola és tanár ismérveiről, a finn iskolákról, a konfliktuskezelésről, és a tanári tekintélyről (2010) (2015/4.)

Negyven éve a régi zene szolgálatában. Kerek jubileumot ünnepel az idén a hévízi Musica Antiqua Együttes (Pordán Varga Lívia)

“Negyvenhárom év és valahány nap”. Ember Csaba úgy véli, a pedagógusok megbecsülésének újabb lendületet kellene adni (Réfi Zsuzsanna) (2017/6.)

 „Nem engedményekkel, megfelelő képzéssel kell elérni, hogy elég pedagógus legyen". Ember Csabaértéktárról, Kodály-évről, pályázatokról és muzsikustáboráról (Réfi Zsuzsanna) (2018/6.)

"Nem kérdőjelezik meg az alapfokú művészeti iskolák létét és fontosságát".  Ember Csaba pluszórákról, álláshelyekről, pótlékokról, pedagógusi karról (Réfi Zsuzsanna) (2014/1.)

„Nem tanítgatni kell, hanem megtanítani konkrét, mérhető dolgokat”. Dr. Mindszenty Zsuzsánnával, az ELTE BTK Zenei Tanszékének docensével, a Musica Nostra kórus Liszt Ferenc- és  Artisjus-díjas karnagyával dr. Fehér Anikó készített interjút (2011/4.)

Nemesszeghyné Szentkirályi Márta Ilona (1923-1973) ének és zenetanár, iskolaigazgató emlékére (K. Udvari Katalin) (2018/3.)

Nemzetközi Kodály Zenei Nevelési Napok Isztambulban (Polyák Zsuzsanna (2017/6.)

 „Nincs reménytelen eset, csak az idő volt még kevés…” Gulyás Csilla minden korosztályt örömmel tanít a hárfázás szeretetére (Réfi Zsuzsanna) (2015/4.)

Oktatás és nevelés Békés-Tarhos szellemében. Béres Károly igazgatásról, pályáról, s az első zeneiskolai épületről (Réfi Zsuzsanna) (2018/2.)

Orbán György: AULOS – KÉTÁGÚ SÍP. Zongoradarabok a polifónia gyakorlására (Ábrahám Mariann) (2014/3.)

„Óriási örömöt jelent számomra a tanítás" Verebics Ibolya hazai és külföldi karrierről, s a győri díszpolgári címről (Réfi Zsuzsanna) (2021/2)

Összeállítás az 1. ELTE Művészetpedagógiai Konferencia és az 1. ELTE Workshop for Arts Education előadásaiból (Budapest, 2017. VI. 22-24.) (Vendégszerkesztő: Kárpáti Andrea) (Magyar Tudomány 2018/6.) (2019/3.)
I. Bevezetés / Introduction1.) Kárpáti Andrea: Bevezetés /Introduction
II. Zenepedagógia
1.) Damien Sagrillo: Kulturális örökség, sokféleség, funkcionalitás és zeneoktatás európai kontextusban /  Cultural Heritage, Diversity, Functionality, Education of Music in a European Context
2.) Janurik Márta: Az ének-zene oktatás megújulásának lehetőségei / Possibilities for Renewal of Music Education;
3.) Katie Overy A zenei agy: tanulás és memória /  The Musical Brain: Learning and Memory
4.) Lukács Borbála, Deszpot Gabriella, Szirányi Borbála, Honbolygó Ferenc, Nemes László Norbert: : Új modellek az ének-zene tanításban: aktív zenetanulási módszerek és oktatás-idegtudományi hatásvizsgálatuk / New Models in Music Education: Active Music Learning Methods and the Investigation of Their Training Effects from Educational Neuroscience Perspective;
5.) Solymosi Tari Emőke: Felfedezőúton – Élményközpontú interdiszciplináris 

művészetpedagógia a Zuglói Zeneházban / Exploring Arts – Experience Centred, Interdisciplinary Arts Education in the Zugló House of Music.
III. Vizuális kultúra / IV. Drámapedagógia
Dallamív - Zenekari műhely „Felfedezőúton” a Zuglói Filharmónia - Szent István Király Szimfonikus Zenekarnál. Solymosi Tari Emőke zenetörténésszel a Magyar Katolikus Rádióban beszélgetett Magyar Kornél (2019. IV. 26.)
(2019/3.)

Pedagógiai konferenciákról — dióhéjban (Laczó Zoltán) (2002/6.)

Poszttal, kommentekkel. L. Ritók Nóra összeállítása a jobb agyféltekés rajzolásról (Tani-tani, 2019. VII.) (2019/6.)

Progresszív zenepedagógiai törekvések a közép-európai országok kiadványainak tükrében (2002/1.)

RADOS DEZSŐ 130 / 47 Retkes Attila emlékezése (lfze.hu) és S. dr. Dobos Márta: A tudatosság és természetesség harmóniája Rados Dezső hegedűpedagógiájában (2011) (2021/4.)

Rangos nemzetközi kutatás-fejlesztési projektbe kapcsolódik a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem (LFZE) (2016/5.)

Régi-új igazgató, új fenntartóval. Ember Csaba pályázati lehetőségekről, finanszírozásról, túlélésről. (Réfi Zsuzsanna) (2012/2.)

Rekordkísérletnek is beillő akcióval zárul a Kodály nyomában háromfordulós zenei játék. Kecskeméttől Melbourne-ig egyszerre csendülnek fel a Kodály által gyűjtött népdalok (2017/6.)

"Remélem, a nagy klasszikusokat nem felejtjük el." Interjú Szilvássy László csellóművész-tanárral (Városmesék - City TV. - Wolhmuth Klaudia filmje, 2016) + Máté Balázs laudációja (Parlando 2006/4.) (2017/2.)

Ritmus és harmónia. Magyar Alapfokú Művészetpedagógiai Értéktár I. kötet (2018) (Szerkesztette: Mihalicz Csilla / MZMSZ) (Ember Csaba, Dobszay László, Stachó László, Béres János, Dénes László, Geisbühl Tünde, Brachna Irén, Demarcsek Zsuzsa, Molnár Pál, Szerényi Béla és Magyar Margit írása, továbbá betekintés 103 magyarországi zene- és művészeti iskola életébe (2018/6.)

SÁNDOR FRIGYES 115 Székely András emlékezése (lfze.hu) (2020/6.)

SIMON ALBERT 90 Fáy Miklós: Simon Albert (2017) (2021/4.)

SOLYMOS PÉTER 110 /20 Schweitzer Katalin emlékezése // Miért nem viharszonáta a Vihar-szonáta? (Parlando, 1989/6-7-8.) // „Amikor én pályakezdő voltam”. Borgó András beszélgetése Solymos Péterrel (Muzsika, 1991/9.) // Solymos Péter növendékeinek névsora 1948-1995 között a Zeneművészeti Főiskolán // Válogatás Solymos Péter koncert felvételeiből // A Solymos Péter 100. születésnapjára rendezett emlékkoncert szereplői (2010. X.) // Lantos István búcsúja Solymos Pétertől (Parlando, 2000, hangfelvétel) (Szerkesztette: Schweitzer Katalin) (2020/6.)

Stöckert-Kozák Annamária: Legyen a zene mindenkié! (Új Köznevelés, 2016/4.) (2017/6.)

Szavak nélkül épülő zene. Portré Szatmári Zsolt és Sándor Balázs klarinétművészekről (Bokor Gabriella) (Legato 48., 2016. április) (2016/6.)

Személyre szabott zeneoktatás, közösségi zenei élet Zuglóban. Záborszky Kálmán örökségről, zenekari munkáról és az első találkozásokról (Réfi Zsuzsanna) (pdf) (2022/4.)

„Szerencsém, hogy a szakmám a hobbim...” Március 8-án volt 80 éves Földes Imre, a korszakos jelentőségű zenetörténész-professzor (MusiciansWho - Fürth Lívia) (2014/2.)

"Szerencsés csillagzat is kell ..." Beszélgetés Ábrahám Márta hegedűművész-tanárral, a IX. Országos Bartók Béla Hegedű-duó Verseny (2013. április 19-20.) zsűri-elnökével (Bokor Gabriella) (2013/4.)

Szimfónia Program a szegény családok gyerekeinek. „A zenélő közösségek esélyt adnak a boldog felnőttkorra.” Pósa Zoltán interjúja Kupper András országgyűlési képviselővel (2012/5.)

Szolfézs- és zeneismeret-tanárok, ének-zene tanárok és karvezetők továbbképzése (Debreceni Egyetem, 2015) (Szerkesztette: S. Szabó Márta) (Szaktárnet-könyvek 30.). Arany János – Berkesi Sándor – Joób Árpád – Kerekes Rita – Nemes József – Ordasi Péter – Sáriné Szebenyi Judit – Spiegel Marianna – S. Szabó Márta – Tamási László – Török Ágnes – Turmezeyné Heller Erika – Vass Irén írásai (2018/5.)

Szükség van az oktatási rendszer átalakítására. Marekné dr. Pintér Aranka szerint kiemelt szerep illeti a művészetoktatást (Réfi Zsuzsanna) (2012/6.)

Tanulmánykötet Ujfalussy József emlékére (dr. Ábrahám Mariann) (2015/4.)

„Társadalmat befolyásoló képességünket erősíteni”. (Jövő-kép, VI/2. rész). Ábrahám Mariann beszélgetése dr. Kerek Ferenc dékánnal (2017/3.)

Tehetséggondozás és egészségmegőrzés. Fehér Márta interjúja dr. Masopust Katalinnal (2012/3.)

A „Tehetséggondozás Kodály szellemében”. Walter Judit, Lajgút Szvitlana és Fodor Gyöngyvér zenetanárok beszámolója a Psalmus Humanus Művészetpedagógiai Egyesület 2016. évi őszi továbbképzési programjáról (2017/3.)

Tehetséggondozás Kodály szellemében. A Psalmus Humanus Művészetpedagógiai Egyesület továbbképzésének dolgozatai.Fenyőné Kalla Zita, Szilágyiné Botos Mária és Kovács Ágota Hanna írása. (Szerkeszti: K. Udvari Katalin) (2017/4.)

Tehetséggondozás Kodály szellemében. A Psalmus Humanus Művészetpedagógiai Egyesület 2018. februári tanár továbbképzésének beszámolóiból (Szerkesztette: K. Udvari Katalin) (pdf) (2018/5.)
Balázs Márta (ének-zenetanár
Dudás Zsuzsanna (szolfézs-zeneelmélet, zongora-kamaraművész-tanár), 
Formanek Annamária (ének-zene-, karvezetés- és németnyelv-tanár), 
Ráduly Ildikó (ének-zene-, karvezetés- és szolfézstanár) beszámolói

Tehetséggondozás Kodály szellemében. A Psalmus Humanus Művészetpedagógiai Egyesület 2018. áprilisi tanár tovább-képzésének beszámolóiból Kirmájer Enikő, Antal Kinga-Adél, Ravasz Gyöngyike, Máthé Hajnalka, András Erika és Dávid Zsuzsánna erdélyi zenetanárok gondolatai (Szerkesztette: K. Udvari Katalin) (pdf)(2018/6.)

Tehetséggondozás Kodály szellemében. Szakmai nap Kecskeméten, a Kodály Iskolában 2022. május 7-én (Psalmus Humanus Művészetpedagógiai Egyesület) (pdf) (2022/4.)

Thomas Quasthoff tanít – távoktatás DVD-n (Fittler Katalin) (2017/6.)

„Úgy kell kísérni, hogy te vezess”. Krasznáné Gál Márta zongora- és csembalóművésszel, korrepetítorral, a Zeneakadémia egykori tanárával Szőnyiné Szerző Katalin zenetörténész beszélget (pdf) (2022/1.)

Új zongora a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karán (2016/2.)

Úton a XXI. század felé (belehallgató). Régi nóták mai gyerekeknek is. Ábrahám Mariann magyar zeneszerzők (Szőnyi Erzsébet, Kadosa Pál, Durkó Zsolt és Soproni József) műveiből zongorázik (pdf) (2021/1.)

Új modellek az ének-zene tanításban: aktív zenetanulási módszerek és oktatás-idegtudományi hatásvizsgálatuk • New Models in Music Education: Active Music Learning Methods and the Investigation of Their Training Effects from Educational Neuroscience Perspective (Lukács Borbála1, Deszpot Gabriella2, Szirányi Borbála3, Honbolygó Ferenc4, Nemes László Norbert )(2019/3.)

Ünnep. XIV. Országos Zeneiskolai Zongoraverseny (Nyíregyháza, 2016. március 18-20.) Interjú dr. Hargitai Imre zongoraművész-tanárral, a zsűri elnökével (Ábrahám Mariann) (pdf)
(video)
(2016/2.)

Varázshangok az egészségért! A Parafónia Zenekar legújabb filmfelvételei (Fabényi Réka) (2017/1.)

Vargáné Korchma Fruzsina, a mindig jókedvű fuvolatanár. Beszélgetőtárs: Kovács Ilona (2011/4.)

„Várom a csillagot, és a csillag megszületik”. Mohayné Katanics Máriával beszélget Albert Zsuzsa (2003) (2016/2.)

Varró Margitra emlékezve (1881-1978) (Ábrahám Mariann) (2018/3.)

Vásárhelyi Magda (1910-1972) zongoraművész tanárra emlékeznek egykori tanítványai közül Schweitzer Katalin, Lux Erika, Rohmann Imre, Szokolay Gergely, dr. Wolf Péter, Krasznáné Gál Márta, Aczél Péter, Bartha Józsefné Babó Szilvia, Pénztáros Barnáné Ángyán Zsóka, Mayer Erika és Pólyákné Deák Éva. Szerkesztette: Schweitzer Katalin (2018/7.)

Vásárhelyi Magda (1910-1972) zongoraművész tanárra emlékeznek egykori tanítványai közül dr. Esztényi Szabolcs és dr. Domoszlai Erzsébet (2/2.) Szerkesztette: Schweitzer Katalin   (2018/8.)

„Véleményem szerint minden alapfokon tanító pedagógus missziót teljesít.” Cziffra György mesterkurzusa a keszthelyi Festetics Kastélyban (Ábrahám Mariann) (Parlando 1986/10-11.)  (2021/6.)

Videón az MTA Tantágy-pedagógiai kutatási program művészeti oktatás munkacsoportjának 2019. VI. 20.-i beszámolója, melyet az ELTE III. művészetpedagógiai konferenciáján tartottak. Dr. Nemes László Norbert, dr. Kárpáti Andrea és dr. Gévayné dr. Janurik Márta vetített képekkel  illusztrált előadása (1:09:50) (2019/6.)

Világhálón Sulyok Gizella: Pilletánc c. háromkötetes daloskönyve (2005/4.)

Virtuális zenei utazások a Váray-családdal. Chopin. 1. rész (Chopin ifjúkora). Készítette: Váray-Major Zsófia & Váray Péter. Műsorvezető: Váray-Major Zsófia. Közreműködik többek között Bogányi Gergely, Érdi Tamás és Fejérvári Zoltán (33:33) // Négy online zongoraóra Váray-Major Zsófiával, Domonkossal és Dániellel (Parlando 2020/4.) (2021/1.)

Virtuális zenei utazások a Váray családdal. 1. rész. Chopin ifjúkora (33:33) // 2. rész. Chopin Párizsban (33:34). Készítette: Váray-Major Zsófia és Váray Péter (2020/2021.) (2021/3.)

Zenei ismeretszerzés és nevelés (dr. Skultétyné Breuer Erzsébet) (1961/9.)

Zenei képességfelmérés a pápai ovikban (Hetyei József) (2015/3.)

Zenei nevelési konferencia négy évtized távlatából. Interjú dr. Nagy Miklós nyugalmazott főiskolai tanárral (Várszeginé Gáncs Erzsébet) (2010/4

Zeneiskolai koncertek az AMT szerzőinek műveiből Dorogon és Monoron (Szendi Ágnes és Zsombok Erika) (2015/3.)

"Zenélni kell..." Josef Mertin beszél életéről és a zenetudományról. I-II. rész. (Urbanetz-Vig Margit) (1990) (pdf) (2014/6.)

Zeneoktatás a Közel-Keleten (MusiciansWho / Kondor Kata) (2015/2.)

Zeneoktatás Afrikában – Parlando (MusiciansWho/Kondor Kata) (2015/3.)

Zeneoktatás Ausztráliában és Új-Zélandon (Kondor Kata - MusiciansWho) (2015/5.)

Zenetanári hitvallás (Antók Zsuzsanna) (2010/1.)

Zenepedagógiai tankönyv. Szerkesztette: Dr. Vas Bence. Szerzők: Kertész Attila, drs. Gönczy László, dr. Ittzés Mihály PhD., dr. Bredács Alice PhD., dr. Gocsál Ákos PhD., Körtesi András (Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Zenei Intézet, 2015) (2018/7.)

Zenével lekötni az energiákat. Beszélgetés Szenthely Miklós Kossuth-díjas hegedűművész- tanárral, a Virtuózok zsűritagjával (Bokor Gabriella) (2015/1.)

A.Gergely András: Az autentikusság megújuló paradoxona (A Táncművészeti Egyetem Pedagógiai és Pszichológiai Tanszékének magyar-angol nyelvű folyóiratáról) (2021/4.)

Dr. Ábrahám Mariann: A XXI. század nevelője: Varró Margit (2003/5.)

Ábrahám Mariann: A zongora és több. Egy sokoldalú hangszer arculata (Nemzetközi EPTA Konferencia, Bécs 2019. október 24-27.) (pdf) (2019/6.)

Ábrahám Mariann A zongora szekció beszámolója (Ábrahám Mariann) (1984/2.)

Ábrahám Mariann: Beszélgetés Balassa Sándor zeneszerzővel a zenetanítás jelenéről és jövőjéről 60 éves magyar zeneszerzők köszöntése: Balassa Sándor, Papp Lajos, Sári József. Beszélgetés Balassa Sándor zeneszerzővel a zenetanítás jelenéről és jövőjéről (Ábrahám Mariann) (1994/1.)

Dr. Ábrahám Mariann: Beszélgetés Nádor György professor emeritussal a Nyíregyházi Országos Zongoraversenyről (Dr. Ábrahám Mariann) (pdf) (2013/3.)

Ábrahám Mariann: Betekintés Soproni József alkotóműhelyébe (1984/8-9.)

Ábrahám Mariann: Hatvanöt év tapasztalatainak összefoglalása. Máthé Klára: Felkészítés a zenei pályára (közreadja Ábrahám Mariann) (1985/11.)

Ábrahám Mariann korábbi írásai:
Máthé Miklósné Kéri Klárára emlékezve
- Miért kiváló (1979/12.)
- 65 év tapsztalatainak összefoglalása (1985/11.)
- Miért is volt ő kiváló (1995/5.)

Gondolatok Varró Margit pedagógiai művészetéről:

1988/3

1988/10-11.

1989/3

1990/12.

Interjúk kortárs zeneszerzőkkel
- Soproni József (1984/8-9.)
- Sári József (1985/8-9.)
- Balassa Sándor (1994/1.)

Egyéb írások
- Johann Sebastian Bachról (1985/8-9.)
- Jan Dostal (1986/4.)
- Cziffra György (1986/10-11)
- Liszt - Bertrand Ott könyve (1986/10-11.)

Ábrahám Mariann:   Johann Sebastian Bachról I. rész: Ahogy kortársai látták (szerkesztette és összeállította: Ábrahám Mariann) (1985/8-9.)

Ábrahám Mariann:  Johann Sebastian Bachról II. rész: Ahogy kortársaink látják (szerkesztette és összeállította: Ábrahám Mariann) (1985/8-9.)

 Varró Margit nyomában (3.) Riportok – a tanárral.Téma: “tehetségpobléma a művészetben”. (Ábrahám Mariann) (1988/3.)

Ábrahám Mariann: Gondolatok Varró Margit pedagógiai művészetéről  Varró Margit nyomában (5.)  (Ábrahám Mariann) (1989/3.)

Ábrahám Mariann: Gondolatok Varró Margit pedagógiai művészetéről. Varró Margit nyomában (6.) (Ábrahám Mariann) (1990/12.)

Ábrahám Mariann: Hatvanöt év tapasztalatainak összefoglalása. Máthé Klára: Felkészítés a zenei pályára (közreadja Ábrahám Mariann) (1985/11.)

Ábrahám Mariann: Kadosa Pál Ifjúsági Zenei Fesztivál és a Tóth Aladár Zeneiskola ünnepi tanéve. Szívet-lelket gyönyörködtető hangversenyek (Ábrahám Mariann) (2013/6.)

Dr. Ábrahám Mariann: Kétágú síp. Orbán György zeneszerző új zongoramű-sorozatának bemutatója a szentendrei Vujicsics Tihamér Zeneiskolában, 2013. május 3-án (pdf) (2013/3.)

Ábrahám Mariann: Lépésről – lépésre…. Zongorára, 4 kézre. Sári József új négykezes zongoradarab-sorozatáról beszélget a szerzővel Ábrahám Mariann (1985/8-9.)

Ábrahám Mariann: Liszt és a zongorapedagógia. Bertrand Ott könyvének bemutatása  (1986/10-11.)

Miért is volt. Ő kiváló? Emlékezés Máthé Miklósné Klári nénire (Ábrahám Mariann)

(1995/5.)

 Ábrahám Mariann: Miért kiváló? Néhány gondolat Máthé Miklósné (Klári néni) óráinak hallgatása nyomán (1979/12.)

Ábrahám Mariann: Néhány gondolat az évfordulók kapcsán J. S. Bach-ról Kemenes András zongoraművész-tanárral és Dávid Gábor műfordítóval (Ábrahám Mariann) (2010/2.)

Ábrahám Mariann:  Rövid ismerkedés a moszkvai Központi Zeneiskolával (Ábrahám Mariann) (1973/4.)

Ábrahám Mariann: Tanít a szerző. Kocsár Miklós: 15 könnyű zongoradarab (pdf) (2019/4.)

Ábrahám Mariann: Továbbképzés – a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem akkreditált továbbképzési programjai  (Ábrahám Mariann) (2000/1.)

Ábrahám Mariann: VÁLASZ Szabó Ferenc János zenetudósnak a Magyar Zene 2018/2. számában megjelent recenziójára (pdf) (2019/3.)

Ábrahám Mariann: Ábrahám Mariann: Varró Margit nyomában, VI / 1. rész (1986/10-11. és 2016/2.)

Ábrahám Mariann: Varró Margit nyomában, VI / 2. rész (1987/3. és 2016/2.)

Varró Margit nyomában (3.) Riportok – a tanárral.Téma: “tehetségpobléma a művészetben”. (Ábrahám Mariann) (1988/3. és 2016/2.)

Varró Margit nyomában (4.) (Ábrahám Mariann) (1988/10-11. és 2016/2.)

Varró Margit nyomában (5.)  (Ábrahám Mariann) (1989/3. és 2016/2.)

Varró Margit nyomában (6.) (Ábrahám Mariann) 1990/12. és 2016/2.)

Abrudbányay Zoltán: MIDI BIBI – Háttéranyag a zeneiskolák megújulásának polémiájához (1995/4.*)

Ácsné Szily Éva: Hegedű hangszeres tanításmódszertani jegyzet. Szerkesztette: dr. habil Vas Bence (2015) (2019/4.)

Dr. Androvitz István: "Methode pour la Guitarre". Egy korszakalkotó mű, Ferdinand Sor élete és munkássága (2013/2.)

Áginé Bocskai Ibolya: Az ének-oktatás problémái (1962/6.)

Agócs Gergely: A mesterség elsajátításának társadalmi intézménye a cigányzenészek körében (Szlovákiai magyar példák) (2014/4.)

Albert Gábor: Kodály szózata 1955-ben (Forrás, 2007/12. szám) (pdf) (2017/6.)

Altorjay Tamás: Beszámoló a Kodály Zoltán Zenepedagógiai Konferenciáról (Kecskemét, 2013. április 24.) (2013/3.)

Altorjay Tamás: Beszámoló a 2019. VIII. 27. és 30. között rendezett 13. PEVOC (Pan Europian Voice Conference)-n elhangzott legérdekesebb előadásokról (pdf) (2020/5.)

Ambrózy Attila: Közös történelem, eltérő jelen - Ausztria, Csehország és Magyarország alapfokú művészetoktatásának, ezen belül a fagott hangszer oktatásának összehasonlítása a tantervek tükrében (BME, 2015) (pdf) (2018/7.)

Ambrus Péterné: Tanító szakos hallgatók gyakorlata a mentor szemével (2013/5.)

Andorka Péter: Az Off-koncepció bemutatása (pdf) (2015/5.)

Dr. Antal-Lundström Ilona: A Fejlesztő Zenepedagógiai Program (FEZEP) bemutatása (pdf) (2022/1.)

Dr. Antal-Lundström Ilona: A jeltől a katarzisig. A zenei oktatás mint a zenei nyelv kialakításának folyamata (pdf) (2016/2.)

Dr. Antal-Lundström Ilona: A kiválóság titka. Az esztétikai alapú pedagógia. — Az esztétika pedagógiai elemzése a demokratikus állampolgár formálásának eszközeként (2014/3.)

Dr. Antal-Lundström Ilona: A korai évek zenei-esztétikai tevékenységének jelentősége (2014/5.)

Dr. Antal-Lundström Ilona: A Nat céljai és megvalósításának feltételei az ének-zene órákon (pdf) (2020/5.)

Antal-Lundström Ilona: A zene ajándéka. Hogyan segítheti a zene a gyermek rejtett tehetségeinek feltárását és érzelmi-szociális fejlődését. — A könyv szerzői előszaván kívül további fontos információk is olvashatók (2011/3.)

Dr. Antal Lundström Ilona: "A zene mindenkié, de hogyan tehetjük azzá?" Gondolatok Kodály Zoltán: A ZENE MINDENKIÉ c. szöveggyűjteménye előszavának újraolvasása kapcsán (pdf) + Részletek "A zene ajándéka" c. tanulmánykötet 5. fejezetéből  (2014/6.)

Dr. Antal-Lundström Ilona: Az ének-zene tárgy tantervelméleti megközelítése. Részletek a Rendszerszemléletű zeneoktatás és fejlesztésének lehetőségei c.  doktori értekezésből (1987 ELTE Pedagógiai Tanszék) (pdf) (2016/3.)

Dr. Antal-Lundström Ilona: Éneklő, zenélő, olvasó Magyarország. Az esztétika társadalomformáló ereje. Gondolatok a Klebelsberg Kuno emléktársaság 2019. november 16-i  tudományos ülése után (2019/6.)

Dr. Antal-Lundström Ilona: Kodály pedagógiai elvei a modern esztétikai filozófia tükrében (2013/6.)

Dr. Antal-Lundström Ilona: Kodály Zoltán zenei nevelési rendszerének krízise. Egy doktori dolgozat reflexiói-VITAIRAT / Dr. Antal Lundström Ilona tankönyvsorozata – A zene titkos nyelve (Ének-zene 5.) / A hangok játéka (Ének-zene 1-2.) (pdf) (2020/3.)

Dr. Antal-Lundström Ilona: Kodály Zoltán zenei nevelési rendszerének pedagógiai értelmezése. A 2015-ös őszi előadások gondolatmenete: (ELTE, Kodály terem, Miskolc, Bartók terem)  ( pdf ) (2015/6.)

Dr. Antal-Lundström Ilona: Megújuló ének-zeneórák (pdf) (1.) (2020/6.)

Dr. Antal-Lundström Ilona: Szemléletváltás és új taneszközök a korai zenei fejlesztésben. Megújuló ének-zeneórák (2.) (pdf) (2021/1.)

Dr. Antal-Lundström Ilona: Megújuló ének-zeneórák (3. rész). A gyermekek zenei fejlődésének folyamata az új tankönyvekben (pdf) (2021/2.)

Dr. Antal-Lundström Ilona: Megújuló ének-zeneórák (4. rész) A fejlesztő zenepedagógia feladata és taneszközeinek hatása (pdf) (2021/3.)

Dr. Anthony Young: Serdülő fiúk hangváltozása: fiziológiai, pszichológiai és gyakorlati szempontok ének-zenét tanítók számára és jegyzetei a videón bemutatásra kerülő gyakorlatokhoz dr. Nemes László Norbert bevezetőjével és dr. James Cuskelly ajánlásával (Közreadta és magyarra fordította: Tóth Teréz (pdf) // Dr Anthony Young: The Adolescent Male Changing Voice: Physiological, Psychological and Practical Considerations for Classroom Music Teachers. Foreword by Dr László Norbert Nemes and Dr James Cuskelly for paper for Anthony Young’s paper (Arranged by: Teréz Tóth) (pdf) (2021/2.)

Apagyi Mária - dr. Lantos Ferenc: Integratív, komplex művészeti nevelés (2011/2.)

Apagyi Mária: ZongorÁLOM. KREATÍV ZONGORATANULÁS (II/1.) (2009/1.)

Apagyi Mária: ZongorÁlom. Kretaív zongoratanulás (II/2. rész) (2009/3.)

Árvayné Nezvald Anett: Bölcsődei zenei nevelés (htm)  (pdf) (2018/2.)

Aszalós Tünde: Beszámoló egy "zongorapedagógiai misszió" újabb eseményéről (2014/2.)

Aszalós Tünde: Stílusismeret és technikaképzés (2009/1.)

Aszalós Tünde: Gondolatok a zongorapedagógia kérdéseiről.  A Tóth Aladár Alapítvány gondozásában megjelent módszertani füzet. BorítóTartalom, “Tanítási tapasztalatok II”. c. fejezet (pdf) (2013/3.)

Asztalos Andrea: A dallamírási készség (2012/3.)

Asztalos Andrea: A jó zenepedagógussá és zenei nevelővé válás útja (2015/1.)

Dr. Asztalos Andrea: Az általános iskolai ének-zene tanárok, tanítók gondolkodása a gyerekek zenei képességeinek fejlesztésével, a tanítással és az értékeléssel kapcsolatban (2021/3.)

Asztalos Andrea: Az éneklési képesség fejlődése és vizsgálata (pdf) (2015/5.)

Asztalos Andrea: Beéneklés az ének-zene órákon és a gyermekkari próbákon (pdf) (2018/6.)

Asztalos Andrea: Gyermekek és fiatalok hangképzése, hangképzési problémái (2014/2.)

Asztalos Andrea: Kottaolvasás — lapról éneklés (2013/3.)

Asztalos Andrea: Zenei képességfejlesztés az általános iskolában (pdf) (2019/5.)

Dr. Asztalos Bence: Kreatív zenei gyakorlatok az iskolai ének- zeneoktatásban és tanárképzésben. Musik kreativ+ (2.) (pdf) (2017/4.)

Asztalos Bence:,,Lehrstück" az iskolai neveléshez - Brecht/Weill: Aki igent mond (pdf) (2018/5.)

Dr. Asztalos Kata: A zenei észlelési képesség szerkezete és fejlődése 5-17 éves korban - online diagnosztikus mérések óvodai és iskolai környezetben. (2016) (2021/2.)

Bogdány Alíz: „Hang-Rend”. Fejlesztő pedagógiai módszerek alkalmazása a szolfézstanításban kifejezetten tanulási nehézséggel küzdő gyermekek esetében (pdf) (A Zenetanárok Társasága (ZETA) szervezésében 2021. november 6-án megrendezett továbbképzés összefoglalója) (2022/2.)

Csongrádi Beatrix - Asztalos Kata: A zenei képességek fejlettsége 3-6 éves korban (pdf) (2017/4.)

Asztalos Kata: A zenetechnológia kutatási irányzatai és alkalmazási lehetőségei az oktatásban. Beszámoló a Sempre MET 2014 konferenciáról (2014/3.)

Avar Judit: Az énektanulásról prózában és versben (2012/2.)

Avedikian Viktória: A zene mint az egyensúly és tolerancia forrása: Mus-E program (2008) (pdf) (2018/5.)

Avedikian Viktória: Hanggal, szívvel-lélekkel. Az éneklés, a magánének-tanítás és a mentálhigiéné kapcsolata (2012) (2018/1.)

B. Horváth Andrea: Emlék Bárdosról – megszívlelendő (pdf) (2018/5.)

Babits Péter: A zenetanítás kezdeti nehézségei (pdf) (2015/6.)

Bácsi Zoltán László: Díszítéstechnikák a barokk kor furulyairodalmában. A furulya használata a barokk zene tanításában (2016/6.)

Bakos Anita: Zenetanulás színesen – a színes kotta módszer magyar nyelvű kiadványai (pdf) (2014/3.)

Balázs Oszkár-Igric Sándor: Ritmus - dallam - prozódia. A Szózat tanítása kottából az énekórákon (pdf) (2018/4.)

Barth István: Tanuló-fuvola előképzős gyermekek részére (2015/3.)

Balás Endre: “…a zene ügye az általános iskolában nem is a zene ügye elsősorban”. Posztumusz interjú Kodály Zoltánnal (2015/6.)

Balázs Mária: A zeneoktatás szerepe kisgyermek, és kisiskolás korban (2014/1.)

Múlt, jelen és jövő a zeneoktatásban (Balázsné Szatmári Éva) (2007/2.)

Bali János: Repetitio mater studiorum est: Sáry László repetitív darabjai és a hazai zenepedagógia (Magyar Zene 2015/3. szám) (pdf) (2016/4.)

Dr.Báll Dávid: A zongorapedagógia lehetőségei – a Bartók-Reschofsky-féle zongoraiskola (2014/4.)

Dr. Báll Dávid: Liszt mint tanár. Tanítási stílusának alkalmazási lehetőségei napjainkban (2019/3.)

Bánfai József: A zenei tehetség és vizsgálatának módszerei a múlt század első felének hazai szakirodalmában  (2016/6.)

Bánki Péter: Hegedűtanításunk kérdéseihez (1963/3.)

Bánky József: Rendhagyó zongora szakmódszertan (Szerkesztette: dr. habil, Vas Bence, PTE Művészeti Intézet Zeneművészeti Kar / Bánky József előadásai videón: Debussy prelűdjeinek sokszínű világa / Elődök és utódok - beszélgetés a zenéről két népszerű Beethoven szonáta ürügyén  (2019/5.)

Bántai Erzsébet: Kíváncsiak vagyunk még egymásra? Gondolatok a XVI. Friss Antal Gordonkaverseny kapcsán (2021/3.)

Baráth Zoltán: Változik a világ – az ezredfordulón történt. Szükség van-e a számítógép alkalmazására a zeneoktatásban? (pdf)  (2022/3.)

Baráth Zoltán: Zene és informatika - 20 év az alapfokú zeneoktatásban (pdf) (2019/4.)

Barth István: Tanuló-fuvola előképzős gyermekek részére (2015/3.)

Bárdos Jenő: A zene felemel… és megtart. A Snétberger Zenei Tehetség Központ, mint pedagógiai kihívás és iskolakísérlet (Társadalmi Együttélés 2012/3. szám) (pdf) (2015/5.)

Bartalis Izabella: A romániai zene és mozgás tanterv és a magyarországi ének-zene tanterv hasonlóságai és különbségei (pdf) (2021/2.)

Bartalus Ilona: Mozaikok – A Kodály ügyben (2013) (pdf) (2015/4.)

Barth István: Kihez beszélek? (2016/6.)

Bartáné Góhér Edit: Tempóváltások Bartók Béla Gyermek- és nőikari műveiben (2016/4.)

Bartók Karola: A harmonikatanítás helye a zeneoktatásban(1962/4.

Bauer Andrea: A reziliencia inklúziót támogató lehetőségei a stresszkezelésben a Connor-Davidson Reziliencia skála (CD-RISC) alapján /Nemzetközi áttekintés/ (pdf) (2021/1.)

Bächer Anna: A hegedű alatt egy gyerek áll! (pdf) (2021/3.)

Beaudoin, Paul: A digitális korszak száguldó sebességgel élő szülötteinek tanítása. (Fordította: dr. Ábrahám Mariann) (2010/3.)

Dr. Benedek Mónika: A kevert (online és offline) módszerű hallásképzés lehetőségei: egy kutatás eredményei (pdf)  (2020/4.)

Benedek Mónika: Improvizációs alapkoncepciók a zenepedagógiában (2018/6.)

Dr. Benedek Mónika: Improvizálhatok? Improvizációs gyakorlatok a zeneiskolai szolfézs és zeneelmélet órákon c. továbbképzések – a tanár szemszögéből (2018/5.)

Benedek Mónika: A zongora- improvizáció szerepe és széleskörű alkalmazása a barokk és jazz harmónia tanításában – egy doktori kutatás eredményei  — http://www.szag.hu/images/angol_zaszlo.gifMónika Benedek: The role of piano improvisation in teaching harmony, using combined materials selected from the Baroque period and jazz standard repertoire: towards a comprehensive approach – main findings of PhD research (2016/2.)

Benedekfi István - Buzás Zsuzsa: A  hangszertanulás lehetséges transzferhatásai (pdf) (2016/1.)

Béres János: A fúvós előképzőről (1963/2.)

Dr. Berkes Kálmán: Hozzászólás „Az ifjúsági zenekarokról” c. cikkhez(1962/4.)

Dr. Berkes Kálmán: Néhány gondolat pedagógiai módszerekről (1996/6.)   

Dr. Berkes Kálmán: Néhány szó zenepedagógiánkról, illetve fúvóspedagógiánkról (1960/3.)

Berkesi Sándor: Ádám Jenő, a néptanító, a „magyar módszer” kidolgozója (2017/2.)

Berkesi Sándor: Kodály és a református egyházzene (Debreceni Szemle 2017/3.) (2017/6.)

Berta Edina: Kotta vakoknak (A Braille-írás világnapja tiszteletére - Louis Braille halálának 170. évfordulójára) (pdf) (2022/1.)

Bidoul Arielle Jacqueline: A szemléletváltás szükségessége az alapfokú művészeti oktatásban, különösen a klasszikus zongora tanításában (pdf) (2021/6.)

Dr. Gyarmathy Éva: Boldogtalan tanórák helyett 21. századi iskola // Fazekas Nóra: Immunitás vagy visszaesés? Avagy mire lesz jó a vírus az iskoláknak? // Blahó Bence: Ami jó volt a szüleinknek / Reflexió az „Ami jó volt szüleinknek ... ” című írás kommentjeire (Tani-tani)   (2020/4.)

Dr. Bodnár Éva - dr. Sass Judit: A tehetség, mint forrás, a tehetség mint sebezhetőség (Új Pedagógiai Szemle, 2019) (2021/2.)

Dr. Bodnár Gábor: A zene szaknyelvéről – zenészeknek (2012/2.)

Dr. Bodnár Gábor: Bachelor-Master képzés az ELTE BTK zenei tanszékén (2008/3.)

Bodrogközy Eszter: 80 éves dr. Móriczné Kolláth Márta zenepedagógus (2017/4.)

Bodrogközy Eszter: Virágoskert (Klebnitzky György: Virágoskert I-VIII. fuvolára és zongorára c. művének születése) (2017/3.)

Bogdány Alíz: „Hang-Rend”. Fejlesztő pedagógiai módszerek alkalmazása a szolfézstanításban kifejezetten tanulási nehézséggel küzdő gyermekek esetében (pdf) (A Zenetanárok Társasága (ZETA) szervezésében 2021. november 6-án megrendezett továbbképzés összefoglalója) (2022/2.)

Bogdány Alíz: „Hang-Rend”. Fejlesztő pedagógiai módszerek alkalmazása a szolfézstanításban kifejezetten tanulási nehézséggel küzdő gyermekek esetében (pdf) (A Zenetanárok Társasága (ZETA) szervezésében 2021. november 6-án megrendezett továbbképzés összefoglalója) (2022/3.)

Bokor Gabriella: Mindenkihez egyénileg kell megtalálni az utat. Interjú Szabó Péter gordonkaművésszel (2011/4.)

Bolya Mátyás – Fügedi János PhD: A magyar népzenészképzés szakterületi megújítása és a képzési szintek szerinti harmonizációja (pdf) (2016/5.)

Borz Zsófia: Iskola és múzeum – zenei metódusok a múzeumpedagógiában (pdf) (2016/3.)

Dr. Bozóki Andrea: A magyar gitározás története a 19. század végéig (pdf) (2018/1.)

Bozsai Gábor: Tamás Gergely Alajos ferences szerzetes zenepedagógusi munkássága a 20. századi magyar egyházzenei oktatásban (2016/3.)

Bozsér Zoltán: A különórákról (1961/1-2.)

Bozsér Zoltán: Hogyan tanultam pedagógiát a fogorvosnál (1962/2.)

Bozsik Andrea: Az animációs filmek zenei hatása óvodáskorú gyermekekre (ELTE Tanító és Óvóképző Szak, 2021) (pdf) (2022/2.)

Brányi Panna: A magyar fuvolamódszertan változásai az elmúlt fél évszázadban (pdf) (2020/5.)

Dr. Bredács Alice: A végzettség nélküli iskolaelhagyás ellen – művészeti nevelés alapú módszerek című tanártovábbképzési project – beszámoló és javaslatok (2022/1.)

Dr. Bredács Alice: Az érzelmi intelligencia és fejlesztése az iskolában – különös tekintettel a tehetséggondozásra (Iskolakultúra, 2009/5-6.)

Dr. Bredács Alice: A pozitív pszichológia pedagógiai és művészetpedagógiai aspektusai és szemléletváltás igénye a közoktatásban (pdf) (2017/6.)

Dr. Bredács Alice: A pszichológiai immunitás és a megküzdő képesség fejlesztése a művészetpedagógia eszközeivel: problémák és lehetőségek (2018/1.)

Dr. Bredács Alice: Két tanulmány I. A gyermektanulmányi mozgalommal a kísérleti pedagógiával és a művészetpedagógiai reformokkal kapcsolatos nemzetközi kitekintés (2009) II. A hazai művészeti tehetségfejlesztés iskolarendszere. A tehetségfejlesztés iskolarendszerének kialakulása és annak előzményei, változásai 1950-ig (2010)    (2020/2.)

Dr. Bruckner Adrienne: Merre tovább az  ének - zene - szolfézs - karvezetés oktatásban? (2015/1.)

Bubernik Eszter: Ahol a művészeti nevelés az egekbe ér… A pannonhalmi Bencés Gimnázium, Egyházzenei Szakközépiskola és Kollégium művészeti oktató-nevelő munkájáról (pdf) (2017/5.)

Bubnó Tamás: Egyházzene-oktatás? Mire jó az? (Magyar Egyházzene, 2013/2014.) (2018/1.)

Budai Krisztián: A mester - tanítvány kapcsolat (2013/2.)

Budai Krisztián: A népi ütőhangszer - Egy új tantárgy körvonalazódik? 2015/2.)

Budai Krisztián: Egy hangszeriskola tanításközpontú elemzése - Vigdorovits Sándor: Ütőhangszerek iskolája (pdf) (2016/6.)

Budai Krisztián: A népi ütőhangszer – Egy új tantárgy körvonalazódik? (2015/2.)

Budai Krisztián: Népi ütőhangszeres videó lista (2015/4.)

Dr. Burián Miklós: A lélek pozitív hatása a tanítás-tanulás folyamatára (pdf) (2020/3.)

Dr. Burián Miklós: A lelki egyensúly és a pedagógia. Meggondolások a zenei befogadás hullámtani alapjairól (2016/5.)

Dr. Burián Miklós: A lelki egyensúly feltételei a tanulói befogadás függvényében (2017/1.)

Dr. Burián Miklós A motiváció fogalmának újabb megközelítése. Motiváció az iskolában, avagy egy feje tetejére állított pedagógia (2012) (2018/5.)

Dr. Burián Miklós: Dilemmák a tudásról, a tanulásról, a szimpátia és antipátia kapcsolatának miértjeiről (pdf) (2019/3.)

Dr. Burián Miklós: Miért nem szeretik a gyerekek az ének-zene órát? Hazai és a nemzetközi kitekintés az ének-zenetanítás gondjairól (Új Pedagógiai Szemle, 2012) (pdf) (2017/3.)

Buzás Zsuzsa: A kottaolvasási képesség mérése online tesztkörnyezetben/Absztrakt / (2017/5.)

Buzás Zsuzsa: A szemmozgáskövetéses vizsgálatok jelentősége a kottaolvasási képesség megismerésében /Absztrakt / 2017/5.)       

Buzás Zsuzsa: Információs és kommunikációs technológia alkalmazása a zeneoktatásban - a hagyományostól a modern módszerekig (htm)   (pdf) (2012/5.)

Buzás Zsuzsa: Kodály Zoltán pedagógiai célú zeneműveinek felhasználása a zeneművészeti szakközépiskolákban (2013/2.)

http://www.szag.hu/images/angol_zaszlo.gifDr. Buzás Zsuzsanna: Testing the music reading skills of 10 - to 14-year-old students / A kottaolvasási képesség vizsgálata 10-14 éves tanulók körében (2019/6.)

Buzás Zsuzsa: Zeneoktatás Luxemburgban (2013) (pdf) (2017/2.)

Buzás Zsuzsa – Maródi Ágnes: A kóruséneklés lehetséges transzferhatásainak vizsgálata (pdf) (2016/3.)

Buzás Zsuzsa – Maródi Ágnes: A kottaolvasás és az orientációs képesség összefüggésének vizsgálata online tesztkörnyezetben (2019/4.)

Buzás Zsuzsa - dr. Szarka Júlia: Zenepedagógiai doktori kutatások hazánkban és külföldön. Beszámoló az MTA Pedagógiai Tudományos Bizottságának Tantárgy-pedagógiai Albizottsága és a Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat IV. Kerületi Tagintézménye zenepedagógiai kutatásokkal kapcsolatos nyilvános üléséről (2014/4.)

Dr. Buzás Zsuzsa, dr. Steklács János: A kottaolvasási képesség szemkamerás vizsgálata felső tagozatos tanulók körében (2019/5.)

Dr. C. Nagy Béla: A népdal tanítása (C. Nagy Béla) (1961/4.)

C. Nagy Béla: Népzene a nevelésben (1964/9.)

C. Nagy Béla: Népzene órák (1962/3.)

Carol Vorderman: Segíts Gyerekednek. Zene lépésről lépésre. A kottaolvasástól a zeneszerzésig CD-melléklettel (pdf)
– Seth S. Horowitz: Az univerzális érzék. Hogyan formálja a hallás az elmét?
(2016/6.)

Dr. Chong Pek Lin: Kodály-ihlette kutatás Malajziában: Kenjak-népdalok a zeneoktatásban - dr. Nemes László Norbert ajánlásával és Susanna Saw bevezetőjével (Fordította: Tóth Teréz) (pdf) (2020/4.)

http://www.szag.hu/images/angol_zaszlo.gif/ Kodály Inspired Research in Malaysia: Kenyah Songs in Music Education by Dr. Chong Pek Lin (D. Mus, University of Pretoria) with Foreword by Dr. László Norbert Nemes (Director,  Kodály Institute)  and Introduction by Susanna Saw (2020/4.)

Dr. Csapó Benő: Csengeri János (1856-1945) öröksége – a Magyar Pedagógia a 21. században (pdf)  (2015/3.)

Császiné Szoboszlai Ildikó: Alternatív irányzatok az óvodai zenei nevelésben (pdf) (2020/6.)

Csató Mónika: Nyiss és láss! (2.) És… még mindig: az énekórákról (A MusiciansWho 2014 áprilisban megjelent írásának folytatása) (2015/4.)

Csató Mónika: Paradigmák harca, műfajok harca. Még mindig az ének-zene tanítás vitájáról (2015/5.)

Dr. Csehi Ágota: Az instruktivitás és a népzene kapcsolata és szerepe a zenei képességek fejlesztésében (htm)  (pdf) (2017/4.)

Csibi Anett: Kondor Béláról, nem csak a „kötelezőt”. Tanítási gyakorlathoz kapcsolódó óra terve és tananyaga (pdf) (2020/3.)

Csikai Ildikó: Kodály Zoltán életművének és hatásának kapcsolata a sajátos felnőttkori tanulással az életreform horizontján (2018) (pdf) (2020/2.)

Csillag Ferenc: A hűségről és a követőkről (Csillag Ferenc) (2003/4.)

Csillag Ferenc: A pedagógus felelőssége. Gondolatok a tehetségfejlesztés pedagógiai felelősségéről (2011/4.)

Csillag Ferenc: Az esztétikai nevelés – ma, hazánkban (2008/2.)

Csillag Ferenc: Mérhető-e a mérhetetlen? (2007/2.)

  Csillag Ferenc: Szubjektív gondolatok, benyomások Du Yaxiong: A kínai zene zeneelméleti alapjai és kulturális háttere c. munkájának megismerésekor (2009/2.)

Csizinszky Zsuzsa: Kezdők zongoratanítása (2015) (2020/2.)

Csongrádi Beatrix - Asztalos Kata: A zenei képességek fejlettsége 3-6 éves korban (pdf) (2017/4.)

Dr. Csontos Tamás - dr. Buzás Zsuzsa - Maródi Ágnes: Pedagógusjelöltek kutatásmetodikai ismereteinek vizsgálata online tesztkörnyezetben (pdf) (2021/2.)

Dr. Csontosné dr. Buzás Zsuzsa - dr. Csontos Tamás: A nyelvi és zenei  feldolgozási  folyamatok  kapcsolódási pontjai (pdf) (2019/4.)

Dr. Csüllög Judit: A népzene aránya és szerepe a Zongoraiskola kötetekben (pdf) (2016/6.)

Dr. Csüllög Judit: A népzene aránya és szerepe Papp Lajos Zongora ABC köteteiben (2018/1.)

Dr. Csüllög Judit: A népdal szerepe a kezdők zongoraoktatásában Magyarországon (2008) (A disszertáció egyik fejezete Aszalós Tünde: A zongorázó gyermek I-III. zongoraiskoláját elemzi) (pdf) (2022/2.)

Czakó Dóra: Egy új bachelor képzés tapasztalatai – a zenekultúra szak (pdf) (2022/1.)

Czakó Dóra: „Kreativitásra kreatív tanárok tudnak nevelni” (2015/4.)

Czeloth-Csetényi Gyula: Budapesti Fuvola Akadémia - 2016 (pdf) (2017/2.

Czeloth-Csetényi Gyula: Buktatók és félreértések a fuvolametodikában. Gondolatok Marcel Moyse „De la sonorité” című kötetéről, Barnabás Zoltán fordításának felhasználásával (pdf) (2018/2.)

Czigány György: Napsugarak zúgása. 
- Füst Milán Rácz Aladárról beszél
- Fél óra Ungár Imre otthonában
(2015/1.)

Czirok Ildikó: Zeneoktatás a hátrányos helyzet, tehetség és közösségfejlesztés jegyében (pdf) (2019/2.)

Czövek Erna: Hivatásos zenész – képzés (1964/7-8.)

Czövek Erna: Korszerű zongoraiskola tervezete (II. rész)  (1963/4.

Czövek Erna: Zenepedagógiánk útja (1962/5.)

Damjana, Zupan: Milyen tanári szókincs teszi a növendéket eredményessé? (Fordította: Zoltán Péter) (2014/4.)

Danguly Tünde: Online? Komolyan? Zenét? Online oktatás a zeneművészeti oktatásban (OTDK-különdíjas dolgozat (pdf) (2021/3.)

Daragó Rita Laura: Életreform és zenepedagógia. A 20. század alternatív zeneoktatási módszereinek életreform vonatkozásai (pdf) (2017/1.)

Darvassi Andrea Kamilla: A zenei képességfejlesztés hátterének hatásai az alapfokú oktatás résztvevőire, mint az iskolaelhagyás lehetséges okai (pdf) (2017/5.)

Daragó Rita Laura: Az improvizáció  szerepe és gyakorlata az alternatív zenepedagógiai koncepciókban (pdf) (2016/1.)

Darvassi Andrea: Zeneiskolai rendezvények kommunikációs fóruma. A Parlando zenepedagógiai folyóirat a XX-XXI. század fordulóján (pdf) (2017/1.)

Deák Ágnes: Mestereim. Tanulóéveim Rados Dezsőnél, Weiner Leónál és Szabolcsi Bencénél (2013/2.)

Deák Ágnes: Tanárok, kollégák, emlékmorzsák, emléklapok (Víg Árpád, Deák István, Zöldi Sándor, Schönfeld Judit, Hidy Márta, Dékány Béla, Balogh Ferencz, Banyák Kálmán, Martczy Johanna, Küllei Angéla, Solt Ilonka, Fülep Tamás, Ötvös Magda, Gerle /Grósz/ Róbert, Cserfalvi Elíz, Kótai Erika, Flesch Imre, Szamosi Lajos, Móri Béla, Jáki Tóth Pál, Felvinczi Takács Alice, Bárány Sziszi, Jámbor Böske, Fenyő Ferenc, Varjas Anna) (2015/1.)

Deák-Kucsera Boglárka: “Varázsoljunk!”. A budapesti Mozgásjavító Általános Iskola, Egységes Gyógypedagógiai, Módszertani Intézmény és Diákotthon, és a Zenei munkaképesség-gondozás (Kovács-módszer) lehetséges kapcsolata, dr. Kokas Klára emlékére (pdf). (2014/5.)

Dr. Szesztay Zsuzsa – Deákné dr. Kecskés Mónika: Éneklés mindennap? Mindennapos éneklés! I-II. (Mindennapos Éneklés Konferencia, 2016. április 15. ELTE Tanító- és Óvóképző Kar) (pdf) (2016/4.)

Deákné dr. habil. Kecskés Mónika – dr. Szesztay Zsuzsa: „Mindennapos éneklés”. Első lépések a művészetek felé. II. Országos konferencia az ELTE Tanító- és Óvóképző Karán - bölcsőde-óvoda-iskola (2017. V. 12.) (2017/5.)

Deákné Szabó Zsuzsanna: A hegedű reneszánsza a váci főiskolán és egy elfelejtett kotta (2012/3.)

Dékány Endre: A tanítvány és az énekmester (Részlet a szerző „A dráma, a muzsika, a beszéd és az igazi BEL CANTO” c. könyvéből (pdf) (2018/4.)

Dibusz Barbara: A hazai alapokú szolfézsoktatás helyzete napjainkban (pdf) (2022/2.)

Dekresz Sándor: Giocoso (Dekresz Sándor) (1959/1.)

Dénes László:  A lapról olvasás tehetsége, kialakulása és alapvető technikája (Dénes László) (1959/2.)

Dr. Déri György: Déri György: A Friss Antal Gordonkaversenyről (pdf) + Eredmények (pdf) (2015/3.)

Banda Ede VI. Budapesti Csellófesztivál és Verseny.  2014. április 14-16.
Fekete Ferenc összefoglalója
Dr. Déri György: Mi is a kamarazene?
(2014/4.)

Dr. Deszpot Gabriella – dr. Vass Éva: Multidiszciplináris kutatási lehetőségek a Kokas-módszer vizsgálatára  (pdf) (2015/1.)

Dr. Deszpot Gabriella: Üzenet a kapukon túlról. Megjelent a Kokas Klára filmjeiből készült gyűjteményes album (2013/3.)

Dr. Deszpot Gabriella:  Zene és kreativitás. Az alkotóképesség fejlesztése Kokas Klára pedagógiájával (2016) (pdf)  (2019/4.)

Dr. Deszpot Gabriella: Zenei átváltozás. Kokas Klára komplex művészeti programja, mint pedagógia és terápia (2009/6.)

DEVICH SÁNDOR 85 Bokor Gabriella: Csillagórák (2015) // Devich Sándor: A régi zene néhány aktuális előadási problémája J. S. Bach szólóhegedű művei közreadásának tükrében (Parlando, 2018) (pdf) (2020/6.)

Devich Sándor: A régi zene néhány aktuális előadási problémája J. S. Bach szólóhegedű művei közreadásának tükrében (pdf) (2009) (2016/5.) (2018/4.)

Devich János: A zene mindenkié? (2006) (pdf) (2018/5.)

M. Dietrich Helga: Forrai Katalinra emlékezünk (2015/1.)

Dietrich Helga: Iránytű (2017/2.)

Dobos Bianka: A perfekcionizmus és a valahova tartozás igénye zenét tanuló gyermekek körében (pdf) (2019/1.)

Dobos Bianka: A zenei teljesítményszorongás és a szociális fóbia kapcsolatának vizsgálata (pdf) (2015/2.)

Dobos Bianka: A zenei teljesítményszorongás (lámpaláz) kezelési és preventív módszerei (pdf) (2018/8.)

Dobos Lili: Zenélni „állati jó”! Tapasztalataim, ötleteim a zenetanításban (Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Intézet, 2018) (2022/2.)

Dobozi Eszter: Kodály Zoltán nyelvészeti munkái (Forrás, 2007/12. szám) (pdf)  (2017/6.)

Dr. Dobszay Ágnes: Új lehetőségek, új feladatok a felsőfokú egyházzenei
képzésben
(2018/6.)                

Dobszay László: A népzenekutatás újabb eredményei és zeneoktatásunk (1996/1.)

A szolmizáció (Dobszay László) (1961/7-8.)

Dobszay László: Az összhangzattan megújításáról (1964/7-8.)

Bartók műveinek interpretációja és a modern előadói stílus (Dobszay László) (1959/2.)

Dobszay László: Levél a gordonkatanárokhoz (1963/3.)

Dobszay-Meskó Ilona művei I. (Gyermekirodalom) (Gyermekirodalom) (2017/3.)

A Dohnányi-metodika (közreadta és fordította: Kovács Ilona)

 - Kovács Ilona: A Dohnányi-metodika (I.) (2004/4.)

 - Kovács Ilona: A Dohnányi-metodika (2.) Beszélgetés Váczi Károly zongoraművésszel (2004/4.)

-A Dohnányi-metodika (3.) Catherine A. Smith: Dohnányi, a tanár (fordította Kovács Ilona) (2005/1.)

Dr. Dohány Gabriella: Zenei élmény az énekórán? (Iskolakultúra Online, 3., 2009) (pdf) (2017/3.)

Dr. Dohány Gabriella: A zenei műveltség értelmezésének lehetőségei (pdf) (2016/2.)

Dr. Dohány Gabriella: Zenei műveltség és az ének-zene tanulásával kapcsolatos háttérváltozók összefüggéseinek empirikus vizsgálata a középiskolás tanulók körében c. PhD értekezés tézisei (pdf) (2014/5.)

Dr. Dohány Gabriella: Zenei műveltség értékelése a középiskolás fiatalok körében A zene szerepe a 21. századi Európában es Magyarországon (2010) (pdf) (2015/3.)

Dr. Dohány Gabriella: Zenei nevelésünk törvényi szabályozása és tantervi keretei (2016/3.)

„…a zenepedagógusok elszörnyülködésére” – Dohnányi Ernő és a lapról-olvasás (Közreadja: Kusz Veronika) (2012/2.)

Dombóvári János: A negyedszázados zempléni regionális hangszeres versenyekről (pdf) (2016/4.)

Dr. Dominkó István: A zenetanítás felelőssége és a zenetanár személyiségében rejlő lehetőségek (2020/3.)

Dr. Dominkó István: Gondolatok az önállóságra nevelésről és a helyes önértékelés kialakításáról (pdf) (2021/1.)

Dr. Dominkó István: Hangfelvételek és mobilalkalmazások segítő szerepe a hangszeres gyakorlásban (pdf) (2019/4.)

Dr. Dominkó István: „Legyen füled a hallásra!" (pdf) (2021/3.)

Dr. Dominkó István: „Légy önmagad tanára!” – Két lábbal az önnevelés mezején (pdf) (2021/2.)

Dr. Dominkó István tanulmányai 2020/6.)
- Élményalapú zeneoktatásra törekvés a 21. században (pdf)
- A gyermek- és egyénközpontú zenei nevelés feltételei  (pdf)

Domokos János Antal: A művészeti iskola és a művészeti nevelés szerepe az infokommunikációs korszakban (pdf) (2016/3.)

Domokosné Mezei Katalin: A spirituális intelligencia szerepe a művészeti nevelésben (pdf) (2017/6.)

Domonkos Máté: A zenepedagógia társadalmi szerepéről (1999/5.*)

 Jan Dostal: A gyengébb képességű gyermekek kezdőtanításáról (1986/4., 2017/2.)

Dragony Gábor: A népzeneoktatás múltjáról és jelenéről a művészeti nevelés tükrében/Absztrakt/ (2017/5.)  

Dudás Eleonóra - Dr. Csontosné Dr. Buzás Zsuzsa: Felső tagozatos tanulók hangszerismeretének vizsgálata online tesztkörnyezetben (pdf)    (2021/3.)                                                                                                     

Dr. Duffek Mihály: A megfoghatatlan – megfogható (2015/6.)

DR. DUFFEK MIHÁLY 70: A zenemű rejtélye, a különleges üzenet megfejtése (pdf) (2022/5.)

 Dr. Duffek Mihály: Fél évszázados a debreceni felsőfokú zenetanárképzés (2016/6.)

Dr. Duffek Mihály: Tanár és növendék, mester és tanítvány – XXI. századi gondolatok Varró Margit nyomán (2009/3.**)

Dr. Duffek Mihály: Zongora szakmódszertan személyes hangolásban (Debreceni Egyetem SZAKTÁRNET, 2015) + ismertetés a módszertani könyvet bemutató “Hagyomány - innováció - digitalizáció” c. konferenciáról (P. Stébel Ildikó) (2017/3.)

Duffek Mihály: A zenetanárképzés fél évszázada Debrecenben /Absztrakt/ (2017/5.)

Dr. Éder György: Magyar gordonkások a 20. században. Dénes Vera és Banda Ede életműve a Popper iskola tükrében (pdf) (2017/2.)

Elisabeth Eschwe: Stanislawski módszer a zenetanításban - Tanítható-e a kreativitás (2001/1-2.)

Enghyné Zergi Márta: Gondolataim az ének-zene oktatás kapcsán dr. Antal-Lundström Ilona: Kodály Zoltán zenei nevelési rendszerének krízise - Egy doktori dolgozat reflexiói c. vitairatának elolvasása után   (2020/4.)

Enreiterné Bányai Edit: Játsszunk zenét! I-II. – az élményszerű zenetanításról – (2007/4. és 5.)

Enreiterné Bányai Edit: Kezdők tanítása furulyára - Az első két (három) év (I-II. fejezet)  (2011/3.)

Enreiterné Bányai Edit: Kezdők tanítása furulyára - Az első két (három) év (2011/4.)

Enreiterné Bányai Edit: Kezdők tanítása furulyára - Az első két (három) év (II/2. rész) (2011/5.)

Eperjesi Erika: Portfólió. „Minden gyermeknek joga van a legjobb tanárhoz, a legeredényesebb módszerhez…” (K. Z.) (Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Intézet, 2016) (pdf) (2021/4.)

Erdei Krisztina: Az ének-zene énekes játék, gyermektánc tevékenység alatt alkalmazott hangszerek (pdf) (2021/4.)

Erdő-Schaffer Rita: „Anyám helyett anyám volt”. Tanári attitűdök jelentősége a (zene) oktatásban (2016/3.)

Dr. Erdős Ákos: Gondolatok az iskolai- és kórushangképzés „időszerű” kérdéseiről (2015/1.)

Erdős Ákos: Mit? Miért? Hogyan? Kérdések az iskolai és amatőr hangképzésről /Absztrakt/ (2017/5.) 

Erdősi-Boda Katinka: Akarat, erő, dinamizmus a múlt és jövő dialógusában. Beszélgetés és beszámoló Bogányi Gergely és Boros Misi közös MüPa-beli koncertje alkalmából (2017.XII. 6.) (2018/1.)

Erdősi-Boda Katinka: „Mit kellene tenni?”„Az élet kincsesháza” II. – Az MMA Művészeti nevelés, művészettel nevelés című konferenciájáról (2018. november 26.) (pdf) (2019/1.)

Erdősi-Boda Katinka: Zene és kommunikáció (2014/3.)

Ernyei László: Gondolatok a harmonika hangolásáról (pdf) (2016/1.)

Erős Andrea: Beszélgessünk a lámpalázról! (A 2021. november 15-én a Király-König Péter Zenei AMI hangversenytermében megtartott előadás összefoglalása) (pdf) (2022/4.)

Erős Andrea: Hangszertanítás-zenetanítás 2020. tavaszán (pdf)  (2020/4.)

Geréné Kristóf Katalin – Deszpot Gabriella: Mit tanulhat egy mai zenepedagógus 30-40 évvel ezelőtti órajegyzetekből? Forráselemzés, szövegpreparálás a Kokas-hagyatékban /Absztrakt/ (2017/5.)   

Glevitzkyné Mudri Szilvia: Zenei fejlesztés kisgyermekkorban kontra zenei fejlesztés iskolában (pdf) (2021/1.)    

 F. Pálfy Zsuzsa: Értékmentők 2. „Szívvel-lélekkel a hangok mögött.” (Dr. Kerek Ferenc és felesége, Fekete Éva zongoraművész-tanár (pdf) (2022/6.)                                                

Fabényi Réka: Europa in Takt: Tanítsunk hangszerjátékkal. Hangszertanítás az értelmileg akadályozott gyermekeknél (képes beszámoló (2013/2.)

Fabényi Réka: Tanítsunk hangszerjátékot. Hangszertanítás az értelmileg akadályozott gyerekeknél. (pdf) (2016/2.)

Fabényi Réka: Újdonság a zenei nevelésben. Digitális ének-zene tankönyvcsalád az értelmileg akadályozott gyermekek zenei neveléséhez. Kedvcsináló egy újfajta tankönyvhöz (pdf) (2022/1.)

Dr. Falvai Anna: Bächer Mihály pályafutása. Pedagógiai munkásság, interpretációs jellegzetességek, fogadtatás (2019) (pdf) (2021/2.)

Farkas Lászlóné: „Zene nélkül nincs teljes ember!” (Benne: dr. Mindszenty Zsuzsánna előadásának részlete) (pdf) (2022/4.)

Farnadi Tamara: A zenében lelt öröm (2012/3.)

Farnadi Tamara: Hagyomány és megújulás az alsó tagozatos énektanításban. Betekintés a kerettantervekbe (A 2014. évi Győri Zenei Nevelési Konferencián elhangzott előadás átdolgozott változata) (2014/4.)

Fasang Árpád: A tanulók értékelése és osztályozása(1996/6.)

Fasang Árpád: Az osztályozás gondjai (1962/10.)

Fasang Árpád: Miben más a muzsikus, mint a több ember? (Fasang Árpád tanévnyitó beszéde a Bartók Béla Zeneművészezi Szakiskolában) (1964) (1999/3-4.)

Fazekas Alexandra: Alternatív zenepedagógiai irányzatok (2015) (pdf) (2019/4.)

Dr. Fehér Anikó: A Kodály-módszer (2012/6.)

Dr. Fehér Anikó: „Egyenként építem bele a kórusom tagjait a zenébe”. Interjú M. Katanics Máriával (2012/5.)

Fehér Anikó: Hangról hangra (2020/2.)

Dr. Fehér Anikó: „Jellemképző erő…”. A Kodály-módszert alkalmazó mintaiskolák múltja és jelene, hatásuk a zeneéletre (2019/3.)

Dr. Fehér Anikó: Ki mire tanítható? (Kell-e rendszerváltás a zeneoktatásban, avagy „ Hej nem szeretem az idők járását”) (2009/6.)

Dr. Fehér Anikó: Miért szép a magyar népdal?

Válasz Tihanyi Lászlónak (2011/1.)

Fehér Anikó: Muzsika a katedrán. Beszélgetés 25 magyar pedagógussal „Mindenkit érhet zenekar!” Interjú Párkai István professzor emeritusszal (2012/3.)

 Fehér Anikó: Muzsika a katedrán. Beszélgetés 25 magyar zenepedagógussal. Három részlet a Muzsika a katedrán c. könyvéből (2012/2.)

● Előszó (Dr. Nemes László Nórbert)

● „A gyerekkel való kapcsolat nagyon meghatározó” Interjú Papp Károlyné Papp Zsuzsával

● „Ami szól, az szól!” Interjú Záborszky Józseffel

Fehér Anikó: „Nem tanítgatni kell, hanem megtanítani konkrét, mérhető dolgokat”. Beszélgetés dr. Mindszenty Zsuzsánnával (2011/3. és 2011/4.)

Dr. Fehér Anikó: „Szerelemmel kell szeretni a zenét, de akit tanítunk, tán még jobban”. Interjúja Bartalus Ilonával (2012/4.)

Fehér Márta: “Érdekes jelenségekkel találkoztunk!” – Interjú Széplaki Zoltánnal, a VIII. Országos Czidra László Furulyaverseny zsűrielnökével (2013/3.)

Fehér Márta: Tehetséggondozás és egészségmegőrzés. Interjúja dr. Masopust Katalinnal (2012/3.)

Fehérvári Anita: A tanár-diák viszony kérdése (2009/3.)

Fejesné Pálfy Zsuzsa: Értékmentők 1. Tanítványi hűséggel díjazott életmű. Beszélgetés Schweitzer Katalin zongoraművész-tanárral, életéről, hitvallásáról (Benne: Gönczy László, Gyöngyösi Levente, Balog József és Emődy Nóra laudációja) (pdf) (2022/4.)

Fekete Anikó - dr. Bodnár Gábor: Kreatív zenei tréning az ELTE-n (pdf) (2020/3.)

Fekete Anikó  – dr. Bodnár Gábor: Online kreatív zenei tréning az ELTE-n (pdf) (2021/2.)

Fekete Anikó - Dr. Fehérvári Anikó - Dr. Bodnár Gábor: Kreatív zenei gyakorlatok hatása a felsőoktatásban tanulók körében (pdf) (2020/6.)

Fekete Anikó: A kreatív zene Magyarországon – Sáry László munkásságának előzményeiről, életpályájáról (2018/5.)

Fekete Anikó-dr. Bodnár Gábor: Hallgatói zenei kreativitás fejlesztése az online térben (pdf) (2021/3.)

Fekete Anikó: Kreatív szolfézs leendő pedagógusoknak (pdf) (2018/6.)

Fekete Anikó: Kreatív zene a felsőoktatásban (pdf) (2019/4.)

Fekete Anikó: Zenei jógyakorlatok létrejöttének támogatása leendő ének-zenetanárok körében (pdf) (2021/4.)

Fekete Ferenc két írása (2016/4.)

- Interjú vázlat a Plusz TV News műsorában bemutatott riporthoz

- Gondolatok az iskolavezetésről

Felker Daniella Anna: Ízlésformálás az óvodában (2015/4.)

Dr. Felletár Melinda: Az orosz hárfaiskola bemutatása, az orosz és az osztrák-magyar hárfaiskola összehasonlító elemzése (2009) / Theses of the Dissertation  for the DLA Doctoral Degree Melinda Felletár the Russian Harp School. The Comparative Analysis of the Russian and Austro-Hungarian Harp Schools / Dr. Felletár Melinda doktori értekezésének tézisei / Felletár Melinda hárfaművész-tanár  YouTube-n található felvételeiből (2019/6.)

Felszegi Dalma: Improvizáció a zongoraoktatában – szakdolgozat (LFZE) (pdf) (2021/5.)

Felsmann Adrienn: A kamarazene, mint közösségformáló erő. (A 2014. évi Győri Zenei Nevelési Konferencián elhangzott előadás átdolgozott változata) (2014/4.)

Ferencziné dr. Ács Ildikó: Nyíregyházi modell: „a zene/zenélés tanítása" (pdf) (2021/3.)

Ferencziné dr. Ács Ildikó: Versmegzenésítések gyermekeknek – miként válasszon a karvezető? (2.) (pdf) (2022/1.)

Ferencziné Ács Ildikó: Versmegzenésítések gyermekeknek – miként válasszon a karvezető (3.) (pdf) (2022/2.)

Ferencziné Ács Ildikó: Versmegzenésítések gyermekeknek – miként válasszon a karvezető? (4.) (pdf) (2022/3.)

Fittler Katalin: Ki mindenki lakik a részletekben? Egy salzburgi mesterkurzus tanulságai… (2018/7.)

Fittler Katalin: „Mozgó Dó 4...” Zene a katedrán. Emlékkonferencia Kodály Zoltán születésének közelgő 140. évfordulójára (MMA, Pesti Vigadó, 2021. XI.8.) (2021/6.)

Fittler Katalin: Quasthoff tanít (2011/3.)

Fittler Katalin: Zongoraiskola 1-2. (Szerzők: Fantóné Kassai Mária, Hernádi Lajosné, Komjáthy Aladárné, Vásárhelyiné Inselt Kató, Máthé Miklósné. Illusztrálta Hajdú Zsófia – Zsofirka) (EMB 1967/2022) (2022/5.)

Fleck Erka: A zenei formatan új útjai – Kokas Klára és Dienes Zoltán Pál nyomdokain (2005/5.)

Fodor Csaba: A francia barokk repertoár bevezetése az alapfokú furulyaoktatásba (pdf) (2015/4.)

Frank Lajos: A jobb és bal kéz fokozatos kiművelésének módszere a gordonkatanításban (1964/1.)

Frank Lajos: A jobb és bal kéz fokozatos és céltudatos kiművelése a gordonka tanításban (1964/2.)

Friss Antal (1897–1973) (Csanda Mária emlékezése / lfze.hu) // Friss Antal: A gordonkatanárok első országos értekezlete és továbbképzése (Parlando 1963/8.) (2022/1.)

Friss Gábor: „Be van fejezve…”?! (1997/2.*)

Friss Gábor: Miért csak rombolunk? (1991.) (1996/5-6.)

Funkhauser, Matthias: Fritz Jöde 'Tonika-Do' Szemináriuma Budapesten 1938-ban. Történelmi Háttér - Tartalom - Módszer – Kihatásai (2015/4.)

Fülep Márk: A zeneművészeti ágban működő alapfokú művészeti iskola és a települési önkormányzat munkakapcsolati rendszere (BME, 2015) (pdf) (2018/8.)

Fülep Márk: Együtt zenélni jó! 10 éves  Fülep Márk fuvolaegyüttese –  Budaörs, Leopold Mozart Zeneiskola (2016/1.)

Fülep Márk: Eredményesség és öröm a zenetanulásban (Fülep Márk: Megfogtam egy szúnyogot... fuvoladuó kottamelléklettel) (2014/3.)

Fülep Márk: Varga Károly 95 éves. Gondolatok a zenei élményről és a zene megértéséről, amely egész életen át elkísér…(2020/5.)

Füst Milán: Varró Margit: Zongoratanítás és zenei nevelés (2015/1.)

Füzesséryné Dudás Eszter: A Kroó Ami Erasmus+ programja 2017-2019 között bolgár és lengyel partneriskolákkal együttműködésben (pdf) (2019/6.)

Gaál Alexandra: Oktatási és nevelési célok megvalósulása a képzőművészeti képzésben (pdf) (2022/1.)

Gábor Adrienn: Érzelmi nevelés zenével és játékkal Magyarországon (2011) (pdf) (2019/2.)

Garay György: A felsőfokú képzés hibája, hogy a fő cél a pódiumra való nevelés (1960/5-6.)

Gábor Adrienn: Misszióban Kodály nyomdokain (Képzés és gyakorlat, 2011/3-4.) (pdf) (2017/6.)

Dr. Gárdonyi Zoltán: A zenei formaérzék fejlesztésének módszertani kérdései – vázlat (1968) (1999/3-4.)

Gállné Gróh Ilona: Zenei nevelés az óvodáskor előtt. „Ringató” – kisgyermekkori zenei nevelés a kodályi elvek alapján (2008/3.)

Gát József: A hangszerrel való kapcsolat megteremtése I. (1960/7-8.)

Gát József: A hangszerrel való kapcsolat megteremtése II. (1960/9.)

Gát József: A hangszerrel való kapcsolat megteremtése II. (1960/10.)

Gát József: Az etűdök játékáról(1962/4.)

Gát József: Zeneoktatásunk kérdéseiről (1959/3.)

Gát József: Zeneoktatásunk kérdéseiről (1960/1.)

Gerencsérné Szeverényi Ilona: A hallás nyelve. A háromdimenziós tér (1996/3.)

Gerencsérné Szeverényi Ilona: Gravitáció a hangszerjátékban (1999/5.*)

Geréné Kristóf Katalin – Deszpot Gabriella: Mit tanulhat egy mai zenepedagógus 30-40 évvel ezelőtti órajegyzetekből? Forráselemzés, szövegpreparálás a Kokas-hagyatékban /Absztrakt / (2017/5.)                                                             

Gerényi Gábor: Válasz Abrudbányay Zoltánnak (1996/2.)

Gertheis Piroska: A zenei tehetség korai megjelenése az életrajzokban (2012/4.)

Gonda János: Improvizáció és pedagógia (2000/1.)

Gonda János: Ötvenéves a Jazztanszak (2015/1.)

Gödri Dániel: Boomwhacker, avagy hogyan „csövezzünk” az ének-zene órákon? (2016/2.)

Gönczy László: A szakmai halál küszöbe (részlet) (1996/1.)

Gönczy László: Kodály-koncepció: A megértés és alkalmazás nehézségei Magyarországon (pdf) (2012/4.)

Gönczy László: Tiszteletkör helyett. II. Országos Zeneiskolai Improvizációs Találkozó (1996/4.)

Gősi Lilla: Óvodapedagógusok és a zene (2018/4.)

Götz Nándor: Zenélj Velünk! Interaktív zenés játszótér (2021/6.)

Gulyás Csilla: „Virtuózok” a felkészítő tanár szemével - beszámoló a Zenetanárok Társaságának szakmai fórumáról (2015/3.)

Guncz Nóra – Kemény Ágnes – Deszpot Gabriella: Életerő a Zenéből (2015/3.)

Gyarmati Eszter: Érték és értékőrzés a művészeti nevelésben (2004/4.)

Gyarmati-Ruszka Andrea: Kipróbált jó módszerek, jó gyakorlatok (a Győri Zenei Nevelési Konferencián elhangzott előadás szerkesztett változata) (pdf) (2014/5.)

Dr. Gyarmathy Éva: A harmadik évezred kihívásai és a tehetség új szemlélete (2015/2.)

Dr. Gyarmathy Éva: A zenei tehetség (2012/2.)

Dr. Gyarmathy Éva: Boldogtalan tanórák helyett 21. századi iskola // Fazekas Nóra: Immunitás vagy visszaesés? Avagy mire lesz jó a vírus az iskoláknak? // Blahó Bence: Ami jó volt a szüleinknek / Reflexió az „Ami jó volt szüleinknek ... ” című írás kommentjeire (Tani-tani)      (2020/4.)

Dr. Gyarmathy Éva: Csodagyerekek és a tehetség (2010) (pdf) (2019/6.)

Dr. Gyarmathy Éva: Kreatív tehetség és tanulási zavarok (részlet) (2013/3.)

Dr. Gyarmathy Éva: Stratégia a tehetséggondozásban (2014) (2018/2.)

Dr. Gyarmathy Éva: Tehetség és tanulási zavarokkal küzdő kiemelkedő képességű gyerekek (2012/4.)

Dr. Gyarmathy Éva: Tehetség és tehetséggondozás a XXI. század elején Magyarországon (pdf) (A Neveléstudomány c. folyóirat 2013/2-es számából, a Szerző és a Szerkesztőség szíves engedélyével) (2013/6.)

Gyarmathy Éva – Kökényesi Imre: A Tapasztalat Alapú Tudás I-II. (Tani-tani Online, 2022) (2022/5.)

Gyombolai Bálint: Mentorrendszer a Vörösmarty Leánykarban (pdf)  (2020/4.)

Győrffy István: Un poco meno mosso, avagy: csakugyan zsákutcában van-e zeneelmélet oktatásunk? Váladsz Németh Rudolfnak (1998/4.*)

Győrffy István: Kettős szorításban (2011/2.)

Győrfi Laura Ditta: Zongorajáték – Játék a zongorával. Terényi Ede Piano Playing c. sorozata (2016/6.)

Hámori Máté: Zenekar az iskolában – gondolatok az iskolai ifjúsági koncertek megújulásáról (2013/4.)

Hausmann Kóródy Alice: A zenepedagógia multidiszciplináris lehetőségei és feladatai /Absztrakt/ 2017/5.)  

Dr. Hausmann Kóródy Alice: A zeneirodalom tanítása középiskolában (Egy módszertani kísérlet eredményei és tapasztalatai) (2020/3.)                                                                                                      

Hegedűsné Tóth Zsuzsanna: Egy innovatív zenepedagógiai módszer 3-9 évesek között /Absztrakt/ 2017/5.)                                                                                                    

Hegedűs András: Zongoratanítás kezdőfokon I.  (1964/9.)

Hegedűs András: Zongoratanítás kezdőfokon II. (1964/10.)

Hegedűs András: Zongoratanítás kezdőfokon III. (196411.)

Hegedűs András: Zongoratanítás kezdőfokon IV. (1964/12.)

Hegedűsné Tóth Zsuzsanna: Egy innovatív zenepedagógiai módszer 3-9 évesek között /Absztrakt / (2017/5.)                                                                                                    

Dr. Hegyi István: Hangsorok. Hangszerek és hangsorok kapcsolata (2012/5.)

Dr. Hegyi István: Az Orff Schulwerk alapelvei és tartalma (1996/4.)

Dr. Hegyi István: Párhuzamok és tanulságok (a külföldi zeneoktatás eredményeiről) (1998/1-2.*)

Heimann Ilona: Kérdések és válaszok a tehetséggondozásról és tehetségvédelemről (2011/6.)

Héjja Bella Emerencia: A zeneművészeti szakgimnazista tanulók iskolaválasztási motivációi  /Absztrakt/ (2017/5.)

Héjja Bella: Az alapfokú és középfokú zeneoktatás helyzete Magyarországon (pdf) (2016/2.)                                                                              

Prof. Herbert, David. G: A virtualitásról és zenei nevelésről on-line környezetben (Fordította: Ábrahám Mariann) (2009/4.)

Herceg Attila: A mentális gyakorlás szerepe a zenei képességfejlesztésben

(2015/6.)

Herceg Attila: A motiváció szerepe a versenyfelkészülésben illetve -felkészítésben (pdf) (2015/1.)

Herceg Attila:  Az információfeldolgozási stratégiák szerepe a zenetanulásban (2013/6.)

Herceg Attila: Hermeneutikai kérdések a zenei interpretációban (pdf) (2016/3.)

Hercz Dorman Aliz: Betekintés az európai országok zeneoktatási rendszerébe (I.). Zeneoktatás a Horvát Köztársaságban (2013/5.)

Hercz Dorman Aliz: Betekintés az európai országos zeneoktatási rendszerébe. (II.) Hercz-Dorman Aliz: Zenetanárképzés Belgiumban (2013/6.)

Hercz Dorman Aliz: A zenetanárok képzése Németországban (2014/1.)

Hercz Dorman Alíz: Betekintés az európai országok zeneoktatási rendszerébe (V.) Az olasz zenetanárképzés felépítése és szakmai háttere (2014/2.)

Hercz Dorman Aliz: Betekintés az európai országok zeneoktatási rendszerébe (V.). A spanyol zenetanárképzés helyzetéről (pdf) (2014/3.)

Hercz Dorman Aliz: Betekintés az európai országok zeneoktatási rendszerébe  (VI). Zenetanárképzés Szlovéniában (2014/4.)

Hercz-Dorman Aliz: Betekintés az európai országok zeneoktatási rendszerébe (VII.) Zenetanárképzés Lengyelországban (2014/5.)

Hercz Dorman Aliz: Betekintés az európai országok zeneoktatási rendszerébe (VIII). Zenetanár-képzés Szlovákiában (2014/6.)

Prof. Herencsár Viktória, ArtD. írásai:
- 25 éves a cimbalom tanszak a Besztercebányai Művészeti Akadémián (pdf)
- Cimbalom a Kapolcska összművészeti táborban és fesztiválon (pdf)
(2022/4.)

Dr. Herencsár Viktória: 20 éves a cimbalomoktatás a Besztercebányai Művészeti Akadémián (pdf) (2017/6.)

Dr. habil. Herpay Ágnes: Fagott hangszeres tanítási módszertan I-II. (Szerk.: Dr. Vas Bence) (2015) (pdf) (2020/5.)

Herpay Ágnes: Kortárs zeneművek felhasználási lehetőségei az alap- és középfokú fagottoktatásban (2015/3.)

Héjja Bella: Az alapfokú és középfokú zeneoktatás helyzete (2016/2.)

Hollerung Gábor: Kulcsot kell adni a fiatalok kezébe. Az iskolai énektanításról, zeneoktatásról és az élményadásról (2014/5.)

Hollós Máté: Mesterek nélküli mester. B. Sipos Éva tanári pályájának összegzése (1996/4.)

Hollós Máté: Tóparton Kokas Klárával (2009/6.)

Horn Gabriella: Tetszhalottá vált a Kodály-módszer (168 óra online)

Dr. Horváth Ágnes: Tanulás – improvizáció – alkotás. Kreatív zenei műhely és innovatív szemléletű zeneelmélet-oktatás az ELTE-n (pdf) (2021/3.)

B. Horváth Andrea: Emlék Bárdosról – megszívlelendő (2018/5.)

Horváth Katalin: A kreativitás fejlesztésének lehetőségei az alapfokú fuvolaoktatásban (PTE Neveléstudományi Doktor Iskola, Pécs 2022) (pdf) (2022/3.)

Horváth Katalin: Kodály Zoltán és Carl Orff zenepedagógiai koncepciói (pdf) (2021/6.)

Horváth Katalin: Kreatív zenei készségek tanítása. Különböző fejlesztési módok a hangszeres zeneoktatásban (PTE Neveléstudományi Doktor Iskola, Pécs) (pdf) (2022/2.)

Horváth Laura: A korai zongoratanulás lehetőségei (Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Intézet, 2021) (pdf) (2022/2.)

Dr. Hovánszki Jánosné PhD.: A kóruséneklés, mint a kórustagok személyiségének fejlesztése a permanens nevelés folyamatában (2012) (pdf) (2021/1.)

Hovánszki Jánosné: A pedagógusképző intézmények felelőssége az énekes pedagógusmodell kinevelésében (2013/1.)

Hunyadi Zsuzsanna: Kreativitás a zenetanításban (2014/3.)

Dr. Hunyadi Zsuzsanna: Példatár improvizációs játékokkal kezdő gyerekeknek I. // Zsuzsanna Hunyadi dr.: Examples with Improvisational Games I. For Beginners (pdf)  (2022/3.)

Hunyadi Zsuzsanna: Új tanulásfelfogás, új tudásfogalom a közismereti oktatásban – milyen tanulságokkal járhatnak ezek a zenei oktatás számára? (2015/4.)

http://www.szag.hu/images/angol_zaszlo.gifZsuzsanna Hunyadi: New learning concept, new notion of knowledge in the public education – what results and morals do they present for music education? (2015/4.)

Hunyadi Zsuzsanna: Zongoraiskolák összehasonlító elemzése a készségek, képességek fejlesztésének szempontjából /Absztrakt/ (2017/5.) 

Dr. Hunyadi Zsuzsanna: Zongoraiskolák tantárgy-pedagógiai összehasonlító elemzése - különös tekintettel a zenei képességek fejlesztésére (2017) (pdf)  (2019/2.)                                                      

Prof. dr. Dr./H.C.Huszár Elvira: A karvezetés alapjai. Összefoglaló (2015/5.)

Prof. Dr. Huszár Elvíra: A Kodály-módszer megvalósításának lehetősége Vajdaságban  (2013/3.)

Dr. h. c. Huszár Elvira: A korszerű oktatás kihívásai (részlet) (htm) (pdf) (2018/2.)

Dr. Ittzés Gergely: Kreatív skálázás. Ujjgyakorlatok, alternatív skálázási módszerek fuvolásoknak (és más fúvós hangszereseknek) (pdf) (2018/7.)

Dr. Ittzés Mihály: A népzenekutatás Kodály nyomdokain (Forrás, 2007/12. szám) (2017/6.)

Ittzés Mihály: "Kodály után" – a zenepedagógia elvi kérdései és gyakorlata Dobszay László életművében (2013/4.)

Ittzés Mihály: Zeneirodalmat és nem zenetörténetet tanítunk (részlet) (1996/1.)

Dr. Ittzés Tamás: Leopold Mozart: Hegedűiskola egy kétszázötven éves pedagógiai mű tanulságai mai szemmel (2015/2.)

Dr. Ittzés Tamás: Megváltozott (?) Bach-játék. Létezik-e új felfogás a vonósoknál? (2004) (2016/5.)

Ittzés Mihály: Szabó Helga, a kutató zenepedagógus (2011/4.)

Ittzésné Kövendi Kata: Zenetanítás angolul (1997/1.*)

Írjon-e a (leendő) muzsikus?                            

 -    I. Solymosi Tari Emőke bevezetője Major Zsófia szakdolgozat-fejezetéhez

 - II. Major Zsófia: Janáček zenéjének stílusa a népzene hatásának tükrében   (2011/3.)

J. Irsai Vera: A zenetanfolyami felvételi vizsgákról (J. Irsai Vera) 1959/1.)

J. Irsai Vera:  Produkció és zenei tájékozottság (J. Irsai Vera) (1960/1.)

Jakobicz Dorottya – Wamzer Gabriella – Józsa Krisztián: Motiválás az ének-zeneórán (2019/4.)

Jakobs, Rhoda L. dr.: Új irányzatok az oktatás globalizálásában, avagy hogyan tanul gondolkodni a világ körülöttünk? (1997/2.*)

Dr. James Cuskelly: A népi anyagok fontossága: a „kis történet” és a „nagy történet” (Fordította: Tóth Teréz) (pdf)
(2018/7.)

Dr. James Cuskelly: A zenei jelentés kérdésköre az osztályteremben (Fordította: Tóth Teréz) http://www.szag.hu/images/angol_zaszlo.gif / James Cuskelly: Meaning in the classroom (pdf) (2019/1.)
http://www.szag.hu/images/angol_zaszlo.gifThe importance of folk materials: The „little story” and the „big story”. James Cuskelly (Head of Faculty – Creative Arts; St Aidan’s Anglican Girls’ School) (pdf) (2014/7.)

Dr. Janurik Márta: A zenei képességek szerepe az olvasás elsajátításában (pdf) (2014/6.)

Dr. Janurik Márta – dr. Józsa Krisztián: A zene és a tanulás (Tanító, 2015) (pdf) (2017/2.)

Janurik Márta:Az ének-zene oktatás megújulásának lehetőségei - MeRSZ (2019/3.)

Dr. Janurik Márta: Áramlatélmény az iskolai ének-zeneórákon (pdf) (2015/3.)

Dr. Janurik Márta: Áramlatélmény az iskolai ének-zeneórákon (pdf) (2015/4.)

Janurik Márta – Antal-Lundström Ilona – Józsa Krisztián: A zenei hallás korai fejlesztésének a szerepe a beszédészlelés fejlődésében: Egy zenei fejlesztőprogram tanulságai (2019/4.)

 Dr. Janurik Márta – dr. Józsa Krisztián: A zene és a tanulás (Tanító, 2015) (pdf) (2016/1.)

Dr. Janurik Márta – dr. Józsa Krisztián: A zenei képességek fejlődése 4 és 8 éves kor között  (pdf) (2018/3.)

Janurik Márta-Józsa Krisztián: Az iskolai zenetanulás iránti motívációt alakító néhány tényező (2019/4.)

Janurik Márta-Józsa Krisztián: Kihívások és lehetőségek a gyermekkori zenei nevelésben: Bevezető a tematikus számhoz  (2019/4.)

Janurik Márta – Józsa Krisztián: Miért fontos az ének-zene oktatás megújulása?
(2017/5.)

Janurik Tímea: A népzenei érdeklődés felmérése az északkelet-magyarországi régióban a 7-8. évfolyamon (pdf) (2021/3.)     

Dr. Járdányi Zsófia: Járdányi Pál (1920-1966) hegedűpedagógiai munkássága (pdf) (2016/3.)                                                                                             

Jeney Zoltán: Helyes hangképzés – tiszta intonáció (1964/2.)

Jerry L. Jaccard: Bevezető Alexander Ringer és Gilbert De Greeve Vir Justus in Musica – Tisztelgés Kodály Zoltán előtt c. írásaihoz. (Fordította: Tóth Teréz) (pdf)
– 
http://www.szag.hu/images/angol_zaszlo.gifAlexander Ringer: Kodály Zoltán – Vir Justus in Musica (Fordította: Tóth Teréz) (Original English version, pdf)
– 
http://www.szag.hu/images/angol_zaszlo.gifGilbert De Greeve: Vir Justus in Musica – 35 évvel és egy évszázaddal később (Fordította: Tóth Teréz) (Original English version, pdf) (
2022/6.)

  JÖVŐ-KÉP (Dr. Ábrahám Mariann interjú-sorozata:

- Jövő-kép (1. rész) Ábrahám Mariann beszélgetése Laczó Zoltánnal(2008/1.)

- „Társadalmat befolyásoló képességünket erősíteni”. (Jövő-kép, VI/2. rész). Ábrahám Mariann beszélgetése dr. Kerek Ferenc dékánnal (2008/2.)

- Kodály emlékév, Szeged — Szimpózium és vitafórum (Jövő-kép, VI/3. rész) (2008/2.)

(Kodály Emlékév, Szeged. Kodály – pedagógia és zeneoktatás sorsa a jelenkori Magyarországon. Szimpózium és vitafórum a Szegedi Tudomány Egyetem Zeneművészeti Karának rendezésében 2007. december 13-án. (2008/2.)

-- Ember Csaba: Az alapfokú zenei oktatás jövője a magyar oktatási rendszerben

-- Eckhardt Gábor: Csepűrágók, zsonglőrök: Avagy Muzsikusok, merre tovább?

-- Stachó László: Érték, öröm és haszon a Kodály-módszerben

-- Gönczy László: Kodály országa – az eltékozolt lehetőségek országa

-- Rozgonyi Éva hozzászólása

-- Dr. Kerek Ferenc összefoglalója

„…Több évtizedre szóló alapozás folyamatában…” Ábrahám Mariann beszélgetése Dr. Duffek Mihállyal (JÖVŐ-KÉP 4. rész) (2008/3.)

- „Én a minősítéstől feltétlenül azt vártam…” Ábrahám Mariann interjúja Czermann Cecíliával (JÖVŐ-KÉP 5. rész) (2008/3.)

- Új kezdeményezések szellemében (JÖVŐ-KÉP, 6. rész) Ábrahám Mariann beszélgetése a Pécsi Városközponti Iskola Liszt Ferenc Zeneiskolája igazgatójával, Zsoldos Attilával (2008/4.) 

Járdányi Pál: Hogyan kell magyar zenét előadni? (Járdányi Pál) (1959/2.)

Dr.Járdányi Zsófia: Járdányi Pál (1920-1966) hegedűpedagógiai munkássága (pdf) 2016/3.)

Juhász Balázs: Zongora kezdőknek online kurzus I. rész | online képzés és tanfolyam (2020/5.)

K. Udvari Katalin: 70 éve indult el hazai közoktatásunkban az első ének-zenei általános iskola // ZENÉL A HÁZ- kisfilm a Pécsi Sebestyén Ének-Zenei Általános és Alapfokú Művészeti Iskoláról. Tanár: Vass Veronika. Rendezte: Kovács István és Sárközy Fanni (2007, 7:00) (pdf) (2020/5.)

K. Udvari Katalin: Ének-zenei általános iskolák, ének-zene tagozatos iskolák, mintaiskolák a közoktatásban és a tehetséggondozásban (pdf) (2019/4.)

  K. Udvari Katalin: Psalmus Humanus: Művészetpedagógiai kísérlet az ezredfordulón (2002/4.)

K. Udvari Katalin: Tehetséggondozás Kodály szellemében a hazai közoktatásban – 30 órás akkreditált tanár tovább-képzési program (3/1.) A képzési program elméleti kidolgozása (pdf)(2018/6.)

K. Udvari Katalin: Tehetséggondozás Kodály szellemében a hazai közoktatásban - 30 órás akkreditált tanár tovább-képzési program (3/2.) – A képzési program a gyakorlatban (pdf) (2018/7.)

K. Udvari Katalin: Tehetséggondozás Kodály szellemében a hazai közoktatásban - 30 órás akkreditált tanár tovább-képzési program (3/3.) Életminőség és a kodályi zenepedagógia (pdf) (2018/8.)

K. Udvari Katalin: Tehetséggondozás Kodály szellemében - nemzeti örökségünk, a kodályi zenepedagógia. Rendhagyó, digitális művészetpedagógiai oktatócsomag Budapest, 2021 (pdf) (2021/6.)

K. Udvari Katalin: Tehetséggondozás Kodály szellemében – Szakmai Nap Kecskeméten, a Kodály Iskolában (2022. május 7.) (pdf) (2022/3.)

Kabalevszkij, Dmitrij: Zene és jelenkor (Fordította: Papp Sándor) (1999/4.*)

Dr. Kádár György (Finnország): A jövő iskolájának zenei neveléséről (pdf). Rövid önéletrajz (2014/5.)

Kádek Henriett: Sík Olga – orákulum. Vallomás (3/1.) (2018/6.)

Kádek Henriett Sík Olga - Orákulum. Életút (3/2.) (2018/7.)

Kádek Henriett: Sík Olga - Orákulum. Módszer / ének-hangképzés/ (3/3.) (2018/8.)

Kaibinger Pál: A gyógypedagógiai énekoktatás kérdéseiről. Reflexiók Fehér Anikó cikkére (2010/3.)

Kalmanovits Zoltán: Egyházzenei oktatás Magyarországon (pdf) (2016/1.)

 Kalmár Márton: Zene az iskolában (1964/7-8.)

Kapusi Kálmán: Az alapfokú zeneoktatásban tanuló hátrányos helyzetű gyermekek lemorzsolódásának vizsgálata (pdf) (2019/3.)

Kárpáti Tünde: Javaslat Sulyok Gizella Pilletánc I. és II. kötetének tanításához (a kipróbáló team nevében (1998/3.*)

Kecskés D.-Vértesy Júlia: Milyen szerepet kaphat az El Sistema programjának alkalmazása Magyarországon? (pdf) (2016/4.)

Kedves Tamás: A zenemagyarázatok szintjei és funkciói a zenetanárképzésben (1988) (1999/3-4.*)

Kelecsényi László Zoltán: Magyartanítás és ének-zene (2016/3.)

Kelemenné Rácz Tímea: „Mondd te miért hittél bennem?” Beszámoló a Kokas Klára Emléknapról (Budapest, 2019. IV. 27.) (pdf) (2019/4.)

Kelemenné Rácz Tímea: Tudósítás Balatoni Katalin Tulipános program című előadásáról (2020/6.)

Ahol a zeneelmélet•tanítás csődöt mond - Parlando

Keller, Wilhelm: Ahol a zeneelmélet-tanítás csődöt mond … (Fordította: Breuer János) (1999/4.)

Kovács Bernadett: Szociális kompetenciák mérése a Superar módszeren keresztül (ELTE BTK biológiatanár - ének-zene tanár osztatlan tanári mesterszak, 2022) (pdf) (2022/6.)

Kovács Győző: A mohácsi zeneiskola története (1963-2000) (pdf) (2017/6.)

Dr. Kenesei Éva: A magyar zenei nevelés gyökerei (Iskolakultúra 2012/12.) (pdf) (2016/6.)

Kertész István: Miért nehéz barokk zeneművet hegedülni? (2002/5.*)

Dr. Kenesei Éva: A kisgyermekek zenei nevelésének módszerei (2012/4.)

Kis Jenőné dr. Kenesei Éva: A tanítóképzés megjelenése Kodály Zoltán írásaiban és a mai gyakorlat (2008/1.)

Dr. Kenesei Éva: A zene jelentősége a gyógypedagógia szakos hallgatók képzésében (2015/2.)

Kisné dr. Kenesei Éva: Adaptivitás a zenei nevelésben. Varró Margit Üzenete (2009/1.)

Dr. Kenesei Éva (Kis Jenőné): Adaptivitás a zenei nevelésben – Varró Margit üzenete II. (Parlando 2009/3.)

Kisné dr. Kenesei Éva: Adaptivitás a zenei nevelésben. Varró Margit Üzenete (2009/1.)

Dr. Kenesei Éva: Gondolatok műveltségről, kultúráról, zenéről a tanítóképzésben (2013/1.)

Dr. Kenesei Éva: Tanító szakos hallgatók gyakorlata az oktató szemével  (2013/5.)

Kis Jenőné dr. Kernesei Éva: Adaptivitás a zenei nevelésben – Varró Margit üzenete II. Varró Margit Konferencia: „Történelmi ívek a magyar zenepedagógiai gondolkodásban” (2009/3.)

Kis Jenőné dr. Kenesei Éva: ÍGY KEZDTÜK – ITT TARTUNK.
Ének-zene a felsőfokú tanítóképzésben
(2012/2.)

Kis Jenőné Dr. Kenesei Éva: A kisgyermekek zenei nevelésének módszerei (2012/4.)

Kis Jenőné dr. Kenesei Éva: A tanítóképzés megjelenése Kodály Zoltán írásaiban és a mai gyakorlat (2008/1.)

Kis Jenőné dr. Kenesei Éva: ÍGY KEZDTÜK – ITT TARTUNK.
Ének-zene a felsőfokú tanítóképzésben
(2012/2.)

Kerényi Miklós György: Az énekpedagógia tudományos alapjai, I. (Kerényi Miklós György) (1960/10.)

Kerényi Miklós György: Az énekpedagógia tudományos alapjai, II. (Kerényi Miklós György) (1960/11.)

Kerényi Miklós György:   Az énekpedagógia tudományos alapjai, III. (Kerényi Miklós György) 1961/1-2.)

Kerényi Sándor: A duplanyelv (kettős nyelvindítás) tanítása (pdf) (2017/6.)

Kerényi Sándor: Oboa hangszeres tanításmódszertani jegyzet (Szerk.: dr. habil Vass Bence, Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Zeneművészeti Intézet, 2015) (2021/2.)

Kadosa Pál Ifjúsági Zenei Fesztivál és a Tóth Aladár Zeneiskola ünnepi tanéve. Szívet-lelket gyönyörködtető hangversenyek (Ábrahám Mariann) (2012/1.) 

Keresztes Nóra: Hans Leo Hassler canzonettáinek felhasználási lehetőségei az oktatásban ( htm )  

Keresztes Nóra: Süketnéma zenészek-zenetanárok képzése, vagy a kodályi koncepció rehabilitálása? (2011/

Keresztessy Hédi: Az ének-oktatás céljáról és problémáiról (1962/4.)

Dr. Kéri Laura: A Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézet megalakulása és története (1973 – 2005) (2008) (pdf) (2018/6.)

Keuler Jenő: Privát dokumentumok. (moderneze-ismeret / modern zeneismeret) Tájékoztatás és dokumentumok a debreceni Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskolában, 1973–1983 időszakban kísérleti tantárgyként engedélyezett, (majd később helyi innovációként meghonosított), a modernzene-ismeret tantárgy kísérleti éveinek tanítási gyakorlatáról (pdf) (2016/1.)

Dr, Király Zsuzsanna: A Kodály-koncepció históriája (2012/5.)

Kiss Bea: Hangok mindenhol laknak 1. Hangszeres előkészítő furulyára, fife-ra és fuvolára. Szerkesztette: Dr. Stachó László, illusztrálta: Molnár Jacqueline // Hangok mindenhol laknak 2. Előadási darabok furulyára, fife-ra és fuvolára kísérettel. Szerkesztette: Kiss Bea, illusztrálta: Molnár Jacqueline (Editio Musica Budapest Zeneműkiadó, 2022) (Fittler Katalin recenziója) (2022/5.)

Kiss Henriett: A Kodály-módszer amerikai nagykövete, Darázs Árpád (1922- 1986) (Jászsági évkönyv, 2012.) (pdf) (2017/6.)

Kiss Henriett: Az általános iskolai zenehallgatás kezdetei (1945-1948) (2017/3.)

Kiss Henriett: Az első ének-zenei tagozatos általános iskolai énekeskönyvek Kodály-képe (pdf) (2018/8.)

Kiss Henriett: Az első ének-zenei tagozatos általános iskolai énekeskönyvek Kodály-képe (pdf) (2018/4.)

Kiss Henriett: Zenehallgatás az alsó tagozatos ének-zene órákon. Nevelői kézikönyvek elemzése (1962) (2016/1.)

Dr. Kiss Henriett: Zenehallgatás az általános iskolai ének-zene órákon az 1960-as években (2/1.) (pdf) (2022/5.)

Kiss Henriett: Zenehallgatás az általános iskolai ének-zene órákon az 1960-as években. (/2/2.) Melléklet (pdf) (2022/6.)

Kis Jenőné Dr. Kenesei Éva: Gondolatok műveltségről, kultúráról, zenéről Ka tanítóképzésben (2013/1.)

Kissné F. Ibolya: Zenei nevelés a bölcsödékben, napjainkban (2013/2.)

Kissné Mogyorósi Pálma: Párhuzamok és eltérések a 20. századi zenepedagógiai irányzatokban (pdf) (2021/2.)

Kismartony Katalin: Angol-magyar kétnyelvű énekkönyv (I-IV. osztály) bemutatása (2008/3.)

Kiss Virág: A művészet mint nevelés, a nevelés mint művészet (Neveléstudomány, 2014/1.) (2017/3.)

Kiszely-Papp Deborah: Korai zenepedagógiai online műhely (pdf) (2022/1.)

Klima Gábor: Művészet és érték - a vizuális művészetpedagógia elméleti és gyakorlati lehetőségei az értékközvetítésre (2021/1.)

Kocsis Csaba: Melyik zene legyen mindenkié? – az énekóra egyházzenei repertoárja alsó- és középfokon (Magyar Egyházzene Folyóirat, XXI. évf. 1. szám)  (2021/2.)

Kohán István: Klarinét hangszeres tanításmódszertani jegyzet (Pécsi Tudományegyetem Zeneművészeti Intézet, 2015)  (2020/2.)

Kokas Klára: A deszka galaktikája (2002/5.)

Dr. Kokas Klára: A zene és én (2000/5.*)

Kokas Klára: Képzelet (2006/2.)

Kokas Klára kevéssé ismert írásaiból. Szerkesztő: Dr. Deszpot Gabriella

"Fülünkbe cseng..." Szerkesztő: Dr. Deszpot Gabriella. I. Átadom kézből kézbe. Egy vasárnap tanítványokkal, Tanító tanítványaimnak (2013/5.)

Sorozatszerkesztő: Dr. Deszpot Gabriella. II. "Fülünkbe cseng"Gyerekek zeneörömben. Képzelt riport Szkubán Judit bemutatója kapcsán (2013/6.)

- Szerkesztő: Dr. Deszpot Gabriella III. "Fülünkbe cseng..."   ( pdf )Az értől az óceánig. Újdonságos Bach koncert gyerekeknek.

          - Az értől az óceánig. Újdonságos Bach koncert gyerekeknek (2014/1.)

"Fülünkbe cseng..." IV.
- Örülünk, lengetünk, énekelünk. Újdonságos koncert gyerekekkel
- Tapsoljunk? Hátha nem muszáj?
Tapasztalatok a gyerekek zenebefogadása körül
Örülünk, lengetünk, énekelünk. Újdonságos koncert gyerekekkel
(2014/2.)

- FSorozat dr. Kokas Klára kevéssé ismert írásaiból, V. Tehetség zenéből. Személyesen ismerjük. Pszieszta: Pécsi Pszichológus Napok. Aprók koncertje. Sorozatszerkesztő: Dr. Deszpot Gaberiella (pdf) (2014/3.)

„Fülünkbe cseng...” Sorozat dr. Kokas Klára kevéssé ismert írásaiból VI. Szerkeszti:
dr. Deszpot Gabriella.
-Nap, hold, csillag és testvéreim
 Sárga lepke Valkonya hajnala
(2014/4.)

Fülünkbe cseng...”
Sorozat dr. Kokas Klára kevéssé ismert írásaiból VII.
Szerkeszti: dr. Deszpot Gabriella
13. Bűvös Mikroszkók - Maria Montessori és a zenefigyelem (pdf)
(2014/5.)

“Fülünkbe cseng...”
Sorozat dr. Kokas Klára kevéssé ismert írásaiból VIII. (pdf)
Szerkeszti: dr. Deszpot Gabriella
- Érzelmek műveltsége
- Kerek világ
(2014/6.)

Dr. Kokas Klára: Körültáncoltuk az árvácskát (2010/4.)

Dr. Kokas Klára: Mit jelent nekem Kodály (2001) (2019/4.)

Kolbe Ilona: Ünneplő város. Mesterek és tanítványok a 80 éves Bartók Béla Zeneiskolában Pápán (Beszélgetőtársak: Nemes László, Markó György, Somfai Rózsa, Édes Lászlóné Maradics Ágnes, Serei Zsolt, Tibold Ivánné Péczely Gitta) Forrás: Szélesvíz, a Pápai Művelődési Társaság folyóirata, 2017.  IV/1. (pdf) (2018/4.)

Kolbné Dancsik Nóra: A Kovács-módszer alkalmazása a zeneművészeti szakközépiskolák zongora tanszakán (pdf) (2015/4.)

Kollár Endre: A zeneismertetés tényezői és módszertani problémái (1962/3.)

Koltai Zsuzsanna: “Egyszerűen hihetetlenül hálás vagyok, hogy Ili néni tanított.” Levél Bartalus Ilona, a „Gyere Pajtás Énekelni” alkotója tv-filmsorozatának repríze után (2016/4.)

Komlós Katalin: Az interpretáció mint  analízis (2012/2.)

Kondor Kata: Zeneoktatás az Egyesült Államokban (2015/4.)

Kónya István - Peltzer Ferenc – Prof. dr. Vas Bence: A lant is bekerült a 2022/23-as tanévtől a hivatalosan tanítható/ tanulható hangszerek közé a magyar zeneoktatásba (2022/5.)

Kósa Gábor: A KA-hangrendszer 9-es osztása (1999/5.*)

Kovács Béla: Az Országos Klarinétversenyről (2013/3.)

Kovács Bernadett: Szociális kompetenciák mérése a Superar módszeren keresztül (ELTE BTK biológiatanár - ének-zene tanár osztatlan tanári mesterszak, 2022) (pdf) (2022/6.)

Kovács Evelin: A szociális kompetencia fejlesztése zenei eszközökkel – Alternatív zenepedagógiai módszerek hatásvizsgálata negyedik osztályban (pdf) (2018/5.)

Kovács Győző: A mohácsi zeneiskola története (1963-2000) (pdf) (2017/6.)

Kovács Győző: Integrált művészeti nevelési törekvések Mohácson (Kovács Győző) (2005/2.)

Kovács Győző: Progresszív zenepedagógiai törekvések a közép-európai országok kiadványainak tükrében (2002/1.)

Dr. Kovács Ilona: A zeneoktatás módszertana az Állami Balett Intézetben 1958 és 1970 között (pdf) (2017/3.)

Dr. Kovács Ilona: „Adják bele szívüket-lelküket a zenélésbe” - Beszélgetés Vermes Mária hegedűművésszel (Kovács Ilona) (2013/5.)

Dr. Kovács Ilona: Dohnányi a pedagógus. 1. fejezet: Dohnányi-metodika; 2. fejezet: Beszélgetés Váczi Károly zongoraművész-tanárral; 3. fejezet: Catherine Anne Smith: Dohnányi, a tanár (2/1.) (Parlando, 2004/2005) (pdf)  (2020/6.)

Dr. Kovács Ilona írásai:
Dohnányi Ernő és Beethoven zongoraszonátái. A zeneszerző halálának 60. évfordulójára (pdf)
Dohnányi Ernő, a pedagógus (2/2.) Dohnányi Ernő, a Zeneakadémia tanára (1916–1919 és 1928–1944) (2020/6.)

Dr. Kovács Ilona: Dohnányi tanár úr. (A zeneszerző születésének 135. évfordulójára) (2012/4.)

Dr. Kovács Ilona: Szolfézs és történelem (2021/3.)

 Kovács Ilona: „Szolfézsreceptek” váci módra. Beszélgetés Falvayné Sisak Ágnessel és Brusznyai Margittal, a váci Bartók Béla Zeneiskola szolfézstanáraival (2011/2.)

Kovács Katalin: Zenei ismeretek játékosan. A didergő király (pdf) (2020/1.)

Kovács Kinga: Nem kell, hogy fájjon a hangszerjáték! - Az Alexander-technika alkalmazása a zenészek körében. Egy kérdőíves kutatás eredményeinek ismertetése (pdf) (2020/2.)

Kovács Sándor: Hívjunk össze konzíliumot! (1996/5.*)

Kozma Anikó: Énekesiskola – régi módszerek újragondolva (2016)   (2020/4.)

Kozma István: Nagy Erzsébet-Mosóczi Miklós: Gitáriskola 1. 2. 3. és 5. kötetéről (pdf) (2021/1.)

Körber Tivadar: Felébreszteni a tanulók érdeklődését (részlet) (1996/1.)

Dr. Körmendy Krisztina Anna: Hubay Jenő művészete és a Hubay-iskola (2015) (pdf) (2018/1.)

Körmendy Zsolt: Koncertpedagógia és közoktatás (pdf)  (2015/3.)

Körmendy Zsolt: Zenepedagógiai diskurzus a 21. századi Magyarországon – Múltidézés vagy jövőkép? (2017/5.)                                                                                

Kőry Ágnes: Hogyan tanítok 2 éveseket? (2006/2.)

Köte Zoltán: Ütőhangszeres tanításmódszertani jegyzet (PTE, 2015) (2021/1.)

Dr. Kubina Péter: Montag Lajos (1906-1997), a nagybőgőzés kiemelkedő alakja (pdf) (2016/3.)

Kubínyi Zsuzsa: Meglátásaim a magyar zeneoktatás új szabályozásáról (2015/6.)

Kubínyi Zsuzsa: Ritmus a szolfézsórán (Tanszaki körben publikált esszé rövidített változata) (pdf) (2015/5.)

Kulcsár Zoltán: A szolfézs és a hangszeres tanítás kapcsolatáról (1964/11.)

Kulcsár Zoltán: Módszertani vázlatok a zeneiskolák összhangzattan tanításához, I. (Kulcsár Zoltán) (1960/9.)

Kulcsár Zoltán: Módszertani vázlatok a zeneiskolák összhangzattan tanításához, II. (Kulcsár Zoltán) (1960/10.)

Kulcsár Zoltán: Módszertani vázlatok a zeneiskolák összhangzattan tanításához, III. (Kulcsár Zoltán)

Kutnyánszky Nikoletta - Nyirő Gizella: Egy könyvtárhasználatra épülő énekóra tapasztalatai  ( pdf ) (2013/6.)

L.Nagy Katalin: Az ének-zene tantárgy helyzete és fejlesztési feladatai (2012/6.)

Dr. L. Nagy Katalin: Zene és pedagógia (1998/1-2.*)

L. Ritók Nóra: Tehetséggondozásról, kicsit másképp (Tani-tani Online, 2015) (2017/4.)

Laczkóné Pálfi Alojzia:  Kiss Áron Magyar gyermekjáték-gyűjteményének hatása a 20. század zenei nevelésére ( pdf ) (2014/1.)

Laczó Zoltán: A morális nevelés lehetőségei iskolai zenehallgatásban (2002/6.)

Laczó Zoltán: Visszatekintés és hogyan tovább? Az iskolai ének-zene tanításról (2002/1.

Laczó Zoltán: A rögtönzés néhány pszichológiai és pedagógiai vonatkozása (2010/5.)

Laczó Zoltán: Bartók pedagógiai üzenetei a XXI. századnak (2006/4.)

Laczó Zoltán: Beszámoló a VIII. Győri Zenei Nevelési Konferencia műhelymunkájáról (Győr, 2014. május 14-15-16.) (2014/5.)

Laczó Zoltán: Cosi fan tutte, oppure Altrimenti fan tutte (2002/2.)

Laczó Zoltán: Egy zenepedagógiai kísérlettapasztalatairól – a jövő számára (1998/1-2.*)

   Laczó Zoltán: Győr – napsütésben, bárányfelhőkkel. Országos Zenei Nevelési Konferencia, 2010. április 22-25. (2010/4.)

Laczó Zoltán: Visszatekintés és hogyan tovább? Az iskolai ének-zene tanításról (2002/1.)

Laczó Zoltán: A 25. ISME Konferenciáról (Bergen, 2002. augusztus 11-16.) (2002/6.)

Heinz Lamann: Liszt Ferenc zongoratechnikája (1962/2.)

Lakat Zoltán: Reform fuvolafej. „A fuvola varázslat itt kezdődik”. A Reform fuvolafejről (ceflute) (2021/5.)

Lantos Ferenc: Megjegyzés Gönczy László: Tiszteletkör helyett c. írására (1997/1.*)

Lehotka Ildikó: A hangszertanítás és a szolfézsoktatás lehetséges kapcsolódási pontjai a negyedik zeneiskolai osztályban (pdf) (2020/1.)

Lehotka Ildikó: Az aktív és passzív zenehallgatási módok közötti lehetséges kategóriák (pdf) (2021/2.)

Lehotka Ildikó: Az ének-zene tantárgy helyzete napjainkban – a szakértők szemével (pdf) (2021/3.)
Lehotka Ildikó: Az ének-zene tantárgy zenehallgatási szakasza a 2012-es Nemzeti alaptanterv, a kerettantervek, az ének-zene tankönyvek és a hangzóanyagok tükrében (pdf) (2021/3.)

Lehotka Ildikó: Zenehallgatási anyag az általános iskola 4. osztálya számára/ Absztrakt /

Lenkei Tiborné: Hegedűtanításunk fejlesztéséért (1962/2.)

M. Dr. Losonczy Katalin: „Az Értől az Oceánig”. Czövek Lajos, főiskolai tanár, karnagy, zeneszerző református indíttatása (pdf)

Lőrincziné Csizmadia Katalin: „Készüljünk fel becsületesen!” – Fuvola-portfólió (Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Intézet, 2014) (2022/5.)

 Lubik Zoltán: Tanítsunk korszerű módszerekkel I.(1963/8.)

Lubik Zoltán: Tanítsunk korszerű módszerekkel (folytatás) II. (1963/9.

Mácsai János: Az "Aporchestra" zenekar koncertje 2012 - Parlando

(2013/2.)

Maczák Ibolya: Mindennapos örömforrás (2018/2.)

Prof. dr. Maczelka Noémi: Bartók-Reschofsky: Zongoraiskola (2002) (pdf) (2020/6.)

Dr. Maczelka Noémi:   Rév Lívia a Francia Becsületrend Lovagja  (Kafka Poussel Márta, Jean-Marc és Tára) (2009/3.)

Prof. Dr. Maczelka Noémi DLA: Zongorajáték és zongoratanítás. Bódás Péter (1936-1995) művészete (2002) (pdf) (2015/5.)

Dr. Madarászné Losonczy Katalin: Orff Intézet, 1995 (Vizsgák és mindennapok az intézet életéből) (1996/2.)

Magyar Margit: Tények, másképpen is… Még egyszer a minősítésről (2008/6.)

Majorosné Tóth Eleonóra: Quantz és a „kicsik” (2014/3.)

Majtényi Laura: A többszólamú éneklési készség fejlesztésének lehetőségei az általános iskolában (pdf) (2021/2.)

Makai Éva: ’A 131. esztendő’. Zenei nevelés a Burattino Iskolában (2015/2.)

Márai Júlia: A zenei forma tanításáról (1964/1.)

Máriássy István: A zenei forma tanításáról (1963/8.)

Máriássy István: A polifon hallás fejlesztéséről (1963/11.)

Máriássy István: A polifon-hallás fejlesztése a zeneiskolában (folytatás) (1964/5.)

Marossy Éva: A zeneoktatás változása a társadalmi mozgások tükrében. Zenei értékrendünk és gyakorlatunk Kodálytól napjainkig (pdf) (2022/2.)

Marossy Éva: Az asszertív kommunikáció szerepe a zenepedagógiában. Az agresszió megelőzése a zenei neveléssel (pdf) (2022/4.)

Marossy Éva: Humanisztikus zenepedagógia. Az elfogadás (2022/3.)

Marosz Diána: Van-e értelme emelt szinten ének-zenét tanítani? — avagy a mai magyar helyzet, kicsit távolabbról nézve (2013/3.)

Marton Árpád: Zenei készségfejlesztés kisgyermekkorban. Beszélgetés Janurik Márta hegedűművésszel (2018/2.)

Márton Pálma: A népi hangszerek megjelenése az óvodai zenei nevelésben (pdf) (2021/5.)

Masopust Katalin: A művészeti nevelés értékközvetítő szerepe (2007/2.)

Dr. Masopust Katalin: Motiváció és értékelés a művészeti oktatásban (2012/3.)

Mátyus Aliz: „…mi is az, ami nem az ember gyerekkorában dőlne el, alapozódna meg?” Nemes László a Pápáról elszármazott csellótanár / Bónusz: az írást megjelentető Pápa város Szélesvíz c. folyóirat teljes 2019/2. száma (2019/6.)

Dr. Magay Judit: A szolfézs szerepe és feladata a hazai ének-zene tanárképzésben (pdf) (2022/3.)

Dr. Megyeri Krisztina: Inspirációk a „Mester és tanítványai" zongora mesterkurzusokon (2018/5.)

Megyimóreczné Schmidt Ildikó: Gondolatok a Varró Margit emléktábla avató ünnepség apropóján (Barcs, 2019. X. 4.) (pdf) (2020/6.)

Megyimóreczné Schmidt Ildikó: Zongora hangszeres tanításmódszertani jegyzet (2019/3.)

Melis Orsolya Kinga: A zenei nevelés lehetőségei a javítóintézeti munkában (pdf) (2021/3.)

Melis Orsolya Kinga: Éneklő ifjúság ismét? A mindennapos éneklés lehetőségei az iskolában (ELTE BTK Zenei Intézet, 2018) (pdf) (2020/5.)

Mentesné Tauber Anna: Az affektivitás – érzelmi ráhangolódás bemutatása (pdf) (2016/3.)

Mercz Nóra: Zeneiskolai hárfaoktatás a II. világháború után. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Tanárképző Intézetében létrejött hárfa tanszak működése és eredményei (pdf) (2022/2.)

Mészáros Judit: A zene transzferhatása a koraszülött gyermekek beszédfejlődésére – a különböző terápiás módszerek ismertetése (Eötvös Loránd Tudományegyetem Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar, 2021) (pdf) (2022/5.)

Dr. Mezei János: A Budapesti Énekes Iskola – Az (egyház)zeneoktatás örök kérdései (MMA-MMKI) (Filmfelvétel: 19:34)(2022/3.)

Dr. Mezei János: Schola Cantorum régen - Énekes Iskola ma - mint az ének-zene oktatás szinte egyetlen menekülési útvonala (2015/3.)

Mihály András: Régi és új problémák az új zene tanulásánál (Parlando, 1964/11.) (1964/11.) és (2018/8.)

Dr. Miháltz Gábor: A klarinétjáték módszertana (2014/2.)

Mikusi Balázs: Korál és népnevelés Németországban a 18–19. század fordulóján (pdf) (2016/5.)

Dr. Mindszenty Zsuzsánna: Karvezetés a tanárképzésben – avagy: Meddig lesznek még kórusok az iskolákban? Gondolatok a szegedi „Fiatal tanárjelöltek karvezetői versenye” kapcsán (2017/2.)

Mohayné Katanics Mária: Kórusmódszertan (1996/1.)

Mohay Miklós: „Minden akkor és ott dől el, amikor bemegyünk a tanterembe”

Molnár Ildikó: Vissza az iskolába. „A zene, a tánc gyógyír mindenre.”  Kételyek és kérdések s azok eloszlatási lehetőségei. (Tani-tani) (2020/5.)

 Dr. Molnár Imre: Hogyan függ össze az énekprodukció kétféle szemlélete?(1964/3.)

Molnárné dr. Svikruha Márta: Vonós hangszerűség és plasztikusság Weiner Leó kamaraműveiben és tanítási módszerében (2012) (pdf) (2020/3.)

Dr. Morva Péter: Szabolcsi Bence (1899 -1973) és Ujfalussy József (1920-2010) történetszemlélete és művészeszménye, mint pedagógiai gondolkodásuk alapjai (htm) (pdf) (2018/2.)

Mosóczi Miklós: Csillagok, csillagok, szépen ragyogjatok… Gitáriskola gyerekeknek (2019) (dr. Tokos Zoltán, Kozma István ajánlói) (pdf) (2020/1.)

Mucsi András: „Nem élhetünk háttal a világnak…” A békési Zeneiskola 50 éves jubileumára  ( pdf ) (2015/6.)

Nagy Anikó Johanna: Csillagfürt avagy hogyan gyógyuljunk ki a lustaságbetegségől. Meseregény és furulyaiskola Egri Mónika rajzaival Berg Judit író és Kállay Gábor ének- és furulyaművész, a Weiner Leó Zeneművészeti Szakközépiskola tanárának ajánlásával ( részlet a könyvből, pdf ) (2014/2.)

Nagy József: Az énekpedagógia néhány elméleti és gyakorlati feladatárólI. (1963/10.)

Nagy József: Az énekpedagógia néhány elméleti és gyakorlati feladatáról (folytatás)II. (1963/11.)

Nagy József: Az ének-pedagógia néhány elméleti és gyakorlati feladatáról III. (1963/12.)

Dr. Nagy Katalin: A kiterjesztett fuvolatechnika. A fuvolajáték új hangzáslehetőségeinek áttekintése technikai, akusztikai, pedagógiai és zeneirodalmi szempontból (pdf) (2017/1.)

Nagy Lajosné: „Látható hangok” a Monoki Micimackó Óvodában (2017) (pdf) (2022/2.)

Nagy Zoltán: Holisztikus megközelítés a pedagógiában. Hogyan értelmezhető a holisztikus megközelítés? (pdf)

Nagyné dr. Árgány Brigitta: A zenei előképzettség összetevőinek komplex vizsgálata óvodapedagógus és tanító alapszakos hallgatók körében a Kaposvári Egyetemen (A szerző doktori disszertációja és annak rövidített változata) (2020/2.)

Nagyné dr. Árgány Brigitta: Játékos mesterkedések. Gyermekhangszerek készítése és felhasználásuk a komplex művészeti nevelésben (Kaposvár, 2015) (2020/5.)

Nagyné Balázs Éva: A szakmai képzés és a vizsgáztatás rendje a győri Konzervatóriumban (pdf) (2015/1.)

Nahalka István: Tehetségnevelés: Ne mismásoljunk! (2018/3.)

Dr. Nemes László Norbert: Beszámoló előadás az „Aktív zenetanulás énekléssel és mozgással - módszerek és ezek hatásvizsgálata” c. kutatás tervezésérő (2016/5.)

Zene és egészség. Zene•Egészség•Nevelés•Test•Lélek (Szerkesztette: Falus András) (Kossuth Kiadó(2016/6.)
– Nemes László Norbert: „Énekelni, énekelni, énekelni”. A zenetanulás és az éneklés szerepe a fiatalok érzelmi és értelmi fejlődésében
 Túry Ferenc: Búbánat és erőforrások a folklórban: a népzene példája

Nemesné Varga Katalin: Fejlesztés a Hangoló Zenés Gyermekszínház előadásai, foglalkozásai által  ( pdf ) (2013/1.)

Németh Anikó: „Mondd, te miért hittél bennem?” Kokas Klára emléknap születésének 90. évfordulója alkalmából (2019/5.)

Németh-Czirok Ildikó: A zeneművészeti szakgimnáziumban tanuló növendékek terhelésének innovatív csökkentése (pdf) (2022/6.)

Németh Gabriella: Eltérő utak, azonos célok? – Suzuki módszere a Kodály-koncepció tükrében (pdf) (2020/1.)

Németh Luca: Az alapfokú táncművészet-oktatás pozitív hatásai egyéb területekre  (Taní-tani, 2020. IV. 24.) (pdf) (2022/3.)

Dr. Németh Márta: Hegedűtanítás napjainkban – kezdők számára írt metódusok összehasonlító elemzése (pdf) (2014/6.)

Németh-Czirok Ildikó: A zeneművészeti szakgimnáziumban tanuló növendékek terhelésének innovatív csökkentése (pdf) (2022/6.)

Novák Anikó: Hagyományos hangok és hangulatok, klasszikus és zenepedagógiai vonatkozások, modern technika. A hagyományőrzés útjának újabb lehetőségei (pdf) (2021/6.)

Nyikes Róbert: Portfólia - a trombita tanításáról (pdf) (2016/1.)

Nyírő Gizella: Egy gyakorlóiskola tehetséggondozó tevékenységrendszere (2015/3.)

Nyírő Gizella: Zenei nevelés könyvtári órán (2013/2.)

Oberle Anna: A zongoratanítás első évének legfontosabb feladatai (1963/12.)

Olsvay Endre: Kiindulópontok (2011/4.)

Óváry Zoltán: Szendrey-Karper László jelentősége a magyarországi intézményesített klasszikus gitároktatás megteremtésében (2014/4.)

Overy, Kathy: A zenei agy: tanulás és memória • The Musical Brain: Learning and Memory (2019/3.)

Pál Zsolt: Kulcskompetenciák fejlesztése és nevelési célok megvalósítása művészeti ágak interakciójával (pdf) (2015/4.)

Palatin Krisztina: A zenetanulás nehézségei tanulási zavarral küzdő gyermekeknél ( pdf ) (2015/6.)

Palatin Krisztina: Az aktív zenélés helyzete és szerepe a művészeti nevelésben. (Napjaink kihívásaira és megoldási lehetőségeire fókuszálva) (2018/1.)

Dr. Pásztor Zsuzsa: A lámpaláz leküzdése (2000/2.)

Pap József: A korrepetíció időbeosztása (2012/3.)

Pap József: Gondolatok a zeneiskolai korrepetícióról (2014/6.)

Papp Bendegúz: Útkeresés a japán zenepedagógiában: a Szuzuki-módszer (pdf) (2016/1.)

Papp Cseperke – Papp Bendegúz: Kokas-pedagógia konduktív csoportban – Egy alsó tagozatos kutatás tapasztalatai (pdf) (2021/6.)

Papp Károlyné:  III. Budapesti Járdányi Pál Szolfézsverseny (pdf) (2019/3.)

Papp Károlyné: Járdányi Pál IV. Budapesti Szolfézs- és Népdaléneklési Versenyről (pdf) (2022/4.)

Papp Károlyné: Útmutató Dobszay László: A hangok világa c. szolfézstankönyv sorozatának tanításához  I-VI. kötet (Javított kiadás, szerkesztette Stachó László) (Editio Musica Budapest, 2020)   (2020/2.)

Papp Károlyné – Szigetiné Horváth Zsuzsanna: Dobszay László „A hangok világa II. kötet” átdolgozott kiadásáról (pdf) (2021/6.)

Papp László: Gordonka hangszeres tanításmódszertani jegyzet (Szerkesztette: Dr. Vas Bence, Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Zeneművészeti Intézete, 2015)   (2020/4.)

Párkai István: A tanítható és nem tanítható dolgok (1996/1.)

Dr. Pásztor Zsuzsa: 100 éve született dr. Kovács Géza, a zenei munkaképesség-gondozás pedagógiájának megteremtője (pdf) (2016/4.)

Pásztory Blanka: Varró Margit és a zenei ismeretterjesztés (2009/3.*)

Péter Csaba: A zene fejlesztő hatása a születés előtt és óvódás korban. A zeneterápia (pdf) (2018/5.)

Péter Csaba: A zenei nevelés fontossága és hatásai. Tehetségmodellek (pdf) (2019/2.)

Péter Éva: Márkos Albert vokális népdalfeldolgozásai a tanításban (pdf) (2012/4.)

Péter Miklós: A 75 éves Nemes Lászlóról három fejezetben (2011/6.)

Péter Miklós: A jövő művészeti- és zeneiskolái A fővárosi XVI. kerületi Rácz Aladár Zeneiskola jubileumi rendezvényéről (Benne Varga György, dr. Szűcsné Hobaj Tünde, Homor Istvánné és Ásztai Csabáné nyilatkozatai) (2009/2.)

Péter Miklós: A zeneiskolai zeneirodalom-oktatás feladatai és lehetőségei (2010/5.)

Péter Miklós: Az alapfokú és a középfokú zeneoktatás új tantervei (1998/3.*)

Péter Miklós: Az első falusi zeneiskolától az egyik legmodernebb fővárosi zeneiskoláig (Varga György életútja)(2011/2.)

Péter Miklós: Az új zeneiskolaitervekről. Beszélgetés Kovács Kálmánnal, az FPI hangszeres vezető szaktanácsadójával, a Magyar Zeneiskolák Szövetsége elnökhelyettesével (1996/5-6.)

Péter Miklós: Változó tantervek, változó struktúrák a művészeti iskolák zeneművészeti tanszakain (2010/3.)

Péter Zoltán: Foto-szekvenciális prima vista játék, azaz a kép-pozíciókban történő lapról olvasás technikája (2014/2.)

Péterffy Gabriella: Gondolatok a digitális hangszeroktatásról (2021/1.)

Péterffy Gabriella: Izlandi vendégek a Király-König Péter Zenei AMI-ban. Interjú Joó Beáta Izlandon élő zenepedagógussal, valamint Bodrogközy Eszterrel, Kamenszky Dórával és Szirmainé Szimon Edinával, az iskola tanáraival (pdf) (2022/4.)

Pető Áron András: A zeneiskola szerepe. A zene szerepe mind az általános iskolában, mind az alapfokú művészetoktatásban  (2015/1.)

Pető Áron András: Zenetanárokkal szembeni elvárások az alap- és középfokú gordonkaoktatásban (pdf) (2022/4.)

Pethő Villő: Kodály zenei nevelési koncepciójának értelmezési lehetőségei (pdf) (2017/6.)

Pethő Villő: Kodály zenepedagógiájának életreform elemei (2014/6.)

Pethő Villő - Surján Noémi: Megújulás, kitekintés, innováció – III. Digitális Zenepedagógiai és Módszertani Konferencia Szegeden (pdf) .)(2017/5.)

Dr. Pethő Villő: Kodály Zoltán és követői zenepedagógiájának életreform elemei - a PhD értekezés és Tézisei (pdf) (2014/6.)

Pintér Tünde: A mindennapos éneklés margójára (pdf) (2017/3.)

Pintér Tünde Kornélia: A zenei nevelés megítélése általános iskolás tanulók körében /Absztakt/ (2017/5.)

Polyák Zsuzsanna: Az iPad zenepedagógiai alkalmazási lehetőségei a Teaching Music és a Music Educators Journal szakfolyóiratok alapján – Tartalomelemzés (2018/2.)

Polyák Zsuzsanna: Beszámoló a Zenei Nevelés Nemzetközi Társasága Közösségi Zenei Tevékenység Bizottság (ISME Community Music Activity Commission) szemináriumáról (Tbiliszi, Grúzia, 2018. július 9-14.) (pdf) (2018/6.)

Szimfónia Program a szegény családok gyerekeinek. „A zenélő közösségek esélyt adnak a boldog felnőttkorra.” Pósa Zoltán interjúja Kupper András országgyűlési képviselővel (2012/5.)

                                                           *

Psalmus Humanus Művészetpedagógiai Egyesület

A Hétszínvirág film sikere (2012/3.)

A Psalmus Humanus Művészetpedagógiai Egyesület 2018. szeptember 21-23. közötti tanár-továbbképzésének beszámolóiból. Felszeghy-Tóth Annamária ének-zenetanár, karnagy, Kalla Viktória Mária tanító, Nagyné Demeter Ilona zeneiskolai szolfézstanár és Sebőkné Kós Szilvia ének-dolgozatai. Szerkesztette: K. Udvari Katalin (pdf) (2018/8.)

A Psalmus Humanus Művészetpedagógiai Egyesület 2019. IX. 20-22. között Budapesten tartott tanár-továbbképzésének beszámolóiból (Szerkesztette: K. Udvari Katalin): Zimmer Dóra, Orcsikné Szvetnyik Margit, Puskás Adrienn, Virágné dr. Juhász-Nyitó Klára és Lukácsné Oláh Beáta, továbbá Egloff Nagy Klára dolgozata (pdf) (2019/6.)

A „Tehetséggondozás Kodály szellemében”. Walter Judit, Lajgút Szvitlana és Fodor Gyöngyvér zenetanárok beszámolója a Psalmus Humanus Művészetpedagógiai Egyesület 2016. évi őszi továbbképzési programjáról (2017/3.)

Elkészült a Psalmus Humanus Művészetpedagógiai Egyesület rendhagyó, digitalis művészetpedagógiai oktatócsomagjának teljes anyaga (pdf) (2022/5.)

Hangról hangra... Az ifjúság kórusénekléséért. A KÓTA és a Psalmus Humanus Művészetpedagógiai Egyesület szervezésében 2020. március 6-8. között tartott tanár továbbképzés beszámolóiból: Bálint Gáborné Szabó Csilla tanító; Balásné Molnár Ildikó ének- és szolfézstanár, karvezető; Csimáné Varga Lívia ének-zene tanár, karvezető; Fazekas Réka ének-zenetanár, karvezető; Opánszki Dávid ének-zenetanár, karvezető írásai (Szerkesztette: K. Udvari Katalin) (2020/3.)

Tehetséggondozás Kodály szellemében. A Psalmus Humanus Művészetpedagógiai Egyesület továbbképzésének dolgozatai.Fenyőné Kalla Zita, Szilágyiné Botos Mária és Kovács Ágota Hanna írása. (Szerkeszti: K. Udvari Katalin) (2017/4.)

Tehetséggondozás Kodály szellemében. A Psalmus Humanus Művészetpedagógiai Egyesület 2018. februári tanár továbbképzésének beszámolóiból (Szerkesztette: K. Udvari Katalin) (pdf) (2018/5.)
Balázs Márta (ének-zenetanár
Dudás Zsuzsanna (szolfézs-zeneelmélet, zongora-kamaraművész-tanár), 
Formanek Annamária (ének-zene-, karvezetés- és németnyelv-tanár), 
Ráduly Ildikó (ének-zene-, karvezetés- és szolfézstanár) beszámolói

Tehetséggondozás Kodály szellemében. A Psalmus Humanus Művészetpedagógiai Egyesület 2018. áprilisi tanár tovább-képzésének beszámolóiból Kirmájer Enikő, Antal Kinga-Adél, Ravasz Gyöngyike, Máthé Hajnalka, András Erika és Dávid Zsuzsánna erdélyi zenetanárok gondolatai (Szerkesztette: K. Udvari Katalin) (pdf)(2018/6.)

Nemesszeghyné Szentkirályi Márta Ilona (1923-1973) ének és zenetanár, iskolaigazgató emlékére (K. Udvari Katalin) (2018/3.)

Psalmus Humanus – DVD-n (Fittler Katalin) (2007/6.)

Gulyás Jánosné: Kodály gondolatai mai értelmezésben (2008/1.)

Dr. Harmat László: A művészeti nevelés mint gazdasági tényező a családban és a társadalomban.  Konferencia a tudomány és művészet, a hagyomány és megújulás jegyében (ELTE BTK Zenei Tanszék, 2011. április 16.)  (2011/4.)

Hegedűsné Tóth Zsuzsanna: Hogyan őrizhetjük meg Kodály nevelési elveit a 21. században? (2010/2.) (Összefoglaló a Psalmus Humanus Művészetpedagógiai Egyesület 2009. XII.16-i Konferenciájáról)

K. Udvari Katalin: 70 éve indult el hazai közoktatásunkban az első ének-zenei általános iskola // ZENÉL A HÁZ- kisfilm a Pécsi Sebestyén Ének-Zenei Általános és Alapfokú Művészeti Iskoláról. Tanár: Vass Veronika. Rendezte: Kovács István és Sárközy Fanni (2007, 7:00) (pdf) (2020/5.)

K. Udvari Katalin: Ének-zenei általános iskolák, ének-zene tagozatos iskolák, mintaiskolák a közoktatásban és a tehetséggondozásban (pdf) (2019/4.)

 K. Udvari Katalin: Psalmus Humanus: Művészetpedagógiai kísérlet az ezredfordulón (2002/4.)

K. Udvari Katalin: Tehetséggondozás Kodály szellemében a hazai közoktatásban – 30 órás akkreditált tanár tovább-képzési program (3/1.) A képzési program elméleti kidolgozása (pdf)(2018/6.)

K. Udvari Katalin: Tehetséggondozás Kodály szellemében a hazai közoktatásban - 30 órás akkreditált tanár tovább-képzési program (3/2.) – A képzési program a gyakorlatban (pdf) (2018/7.)

K. Udvari Katalin: Tehetséggondozás Kodály szellemében a hazai közoktatásban - 30 órás akkreditált tanár tovább-képzési program (3/3.) Életminőség és a kodályi zenepedagógia (pdf) (2018/8.)

K. Udvari Katalin: Tehetséggondozás Kodály szellemében - nemzeti örökségünk, a kodályi zenepedagógia. Rendhagyó, digitális művészetpedagógiai oktatócsomag Budapest, 2021 (pdf) (2021/6.)

K. Udvari Katalin: Tehetséggondozás Kodály szellemében – Szakmai Nap Kecskeméten, a Kodály Iskolában (2022. május 7.) (pdf) (2022/3.)

Laczó Zoltán: Cosi fan tutte, oppure Altrimenti fan tutte (2002/2.)

Laczó Zoltán: Tények és gondolatok a Kodály Zoltán VII. Országos Zeneiskolai Szolfézs és 
Népdaléneklési Versenyről — Debrecen, 2002. IV. 4-6.
(2002/3.)

Márai Júlia: A zenei forma tanításáról (1964/1.)

Marossy Éva: Az érzelmi és lelki tényezők jelentősége a zenepedagógiai gyakorlatban (Zongora-portfólió) (Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Intézet, 2015) (pdf) (2021/5.)

 Oroszné Tornyai Lilla: „Tartsd a tempót!” Zenei játékokkal ritmuskészség-, folyamatérzékelés- és figyelemfejlesztés az iskolában és otthon (2010/6.)

Pál Zsolt: Kulcskompetenciák fejlesztése és nevelési célok megvalósítása művészeti ágak interakciójával (pdf) (2015/4.)

Pálfi Zsuzsanna Mária: A Kovács-módszer helye, szerepe, jelentősége, hatása a kórusiskola, az osztály, és az egyén nevelési, oktatási folyamatában (Dr. Pásztor Zsuzsa ajánlásával) (pdf) (2017/5.)

  Péter Miklós: A polifon-hallás fejlesztéséről (1964/1.)

Péter Miklós: Teöke Marianne, a jövő zongoratanára (2012/3.)

Péter Miklós: Újítások és a hagyományok ápolása: a pomázi Teleki-Wattay Művészeti Iskola (2010/1.)

Pálinkás Dominika-Bredács Alice: A kreatív tanulási stratégiák hatásai (pdf) (2018/5.)

Dr. Pukánszky Béla: A gyermek a tizenkilencedik századi magyar neveléstani kézikönyvekben (2013/5.)

Dr. Sárosi György: Brácsa – mélyhegedű hangszeres tanításmódszertani jegyzet. (Szerkeszti: dr. Vas Bence) (2015) (2020/1.)

Schibler, Armin: Pedagógiai problémák az új zene területén (fordította: Breuer ...(1960/2.)

Sigmondné Erős Andrea: Zeneiskolai tanmenetek: írjunk, vagy mégsem? (pdf) (2017/4.)

Dr. Smuta Attila: PRAECEPTOR HUNGARIAE. Magyarország tanítója (pdf) (2016/4.)

Solti Kálmán: “Zene nélkül lehet élni, de nem érdemes" (2014/6.)

Solymosi Péter: Trombita hangszeres tanításmódszertani jegyzet (Szerkesztette: dr. habil Vas Bence, PTE Művészeti Intézet Zeneművészeti Kar)  (2019/5.)

Solymosi Tari Emőke: Hétszáz zenepedagógus tanácskozott „Kelet Párizsában”. Az ISME (a Nemzetközi Zenei Nevelési Társaság) 33.  világkonferenciája. (Baku, 2018. július 15–20.) (pdf) (2018/8.)

Solymosi Tari Emőke: Ötéves a Psalmus Humanus Művészetpedagógiai Egyesület (2007/2.)

Solymosi Tari Emőke: „Psalmus Humanus”. Hagyomány és megújulás a magyar zenei nevelésben. (2002/6.)

Stipkovits Fülöp: Másfélszáz év zenével és oktatással Esztergomban. Stipkovits Fülöp: Az esztergomi zeneoktatás elmúlt másfélszáz éve című könyvének bemutatója az Esztergomi Helischer József Városi Könyvtárban. (Részletek a könyvből:
Prof. dr. Prokopp Mária: Előhang – ajánlás az olvasónak / Dr. Szőnyi Erzsébet: Preambulum / Stipkovits Fülöp: Előszó; Esztergom zenei hagyományai a XX. században; Az esztergomi zeneoktatás elmúlt másfélszáz éve; Esztergomi Zsolt Nándor Zeneiskola 2005-) (pdf)
l
(2018/4.)

Sulyán Andrea: Psalmus Humanus Napok (2004/3.)

Szabó Emese, Szentes Anett és Wéber-Simon Kriszta írása a Psalmus Humanus Művészetpedagógiai Egyesület által szervezett „Tehetséggondozás Kodály szellemében” című 2017. szeptemberi továbbképzésen elhangzottak alapján született dolgozatokból. (Szerkesztette: K. Udvari Katalin) (2018/1.)

*

Dr. Pukánszky Béla: A gyermek a tizenkilencedik századi magyar neveléstani kézikönyvekben (2013/5.)

Pusztay Krisztina: Miért utálja (szinte) mindenki a szolfézst? (Iskolakultúra, 2011/1.) (pdf) (2017/4.)

Pusztay Krisztina: Projekt a zeneiskolában. Alternatív módszer alkalmazási lehetőségei a hagyományos iskolatípusba (2011/3.)

Pusztay Krisztina: Zenei nevelés a szimbólumok tükrében (2011/4.)

A zongora kötelező-tárgyról (R. Chitz Klára) (1961/1-2.)

Rezessy László: Hogyan szolgálja a Tanítóképző Főiskola új tanterve az iskolai zenehallgatás ügyét? (1964/65.)

Művészettel, zenével elvarázsolni a gyerekeket. Interjú Solymosi Tari Emőkével (Réfi Zsuzsanna) (2012/6.)

„Nem kérdőjelezik meg az alapfokú művészeti iskolák létét és fontosságát".  Ember Csaba pluszórákról, álláshelyekről, pótlékokról, pedagógusi karról (Réfi Zsuzsanna) (2014/1.)

Réfi Zsuzsanna interjúi:
„Teljesen online oktatásra már nem szabad átállni művészeti területen". Ember Csaba évfordulóról, új kihívásokról, akkreditált képzésről
„Beleszülettem a zene, a hangszer szeretetébe”. A Varga család tanításról, tanulásról, a zeneszeretet átadásáról
(2020/5.)

Régi-új igazgató, új fenntartóval. Ember Csaba pályázati lehetőségekről, finanszírozásról, túlélésről. (Réfi Zsuzsanna) (2012/2.)

Reikort Ildikó: Zenetanítás tradicionális és modern zenei eszközökkel /Absztrakt/ (2017/5.)

Révész József: A zenei nevelés lehetőségei a koncert-pedagógiában(Absztrakt/ (2017/5.)             

Révész József: Az interaktív ének-zene foglalkozások hatása az óvodáskorúak zenei fejlődésére (2014/4.)

Révész József: Jövőépítés zenével (2013/1.)

Révész József: Zenei örökségünk. Cigányzenészek (2015/5.)

Dr. Réz Lóránt: Egy pedagógiai kutatás keresztmetszete a művészi személyiség nevelésének lehetőségeiről (2019/6.)

L. Ritók Nóra: Tehetséggondozásról, kicsit másképp (Tani-tani Online, 2015) (2017/4.)

Rózsa Lászlóné dr. Szabó Dóra: A zenei tehetség fejlődését és kibontakozását befolyásoló tényezők vizsgálata (2015/1.)

Rónaszékiné Keresztes Mónika: Gondolataim a mai Nagy Sportágválasztó – Nagy Hangszerválasztó rendezvényhez (Merkapt Sportközpont, 2021. IX. 10.) (pdf) (2021/5.)

Sallai Éva: A Látható hangoktól a fejlesztő zenepedagógiáig. Beszélgetés dr. Antal-Lundström IIonával a zenepedagógia professzorával (Anyanyelvi és Irodalmi Fejlesztés 2022/1-2.) (pdf) (2022/6.)

Sapszon Ferenc: 2015. december 16. Kodály Zoltán 133. születési évfordulója (Elhangzott a Magyar Kodály Társaság születésnapi megemlékezésén) (2016/1.)

Surján Noémi – Mucsi Gergő – Bubla Bence – Pethő Villő: Ritmikai fejlesztés az iskolai énekórákon /Absztrakt/ (2017/5.)

Sándor Frigyes:   Az ISME előadásaiból. Sándor Frigyes: Új zene a magyar hangszeres oktatásban (1964/10.)

Sapszon Borbála: Játék a zenével, avagy zenei képességfejlesztő játékok óvodásoknak és kisiskolásoknak (2013)   (2020/4.)

Sapszon Ferenc: 2015. december 16. Kodály Zoltán 133. születési évfordulója (Elhangzott a Magyar Kodály Társaság születésnapi megemlékezésén) (2016/1.)

Sapszon Ferenc: Kodály Zoltán és a Musica Sacra (pdf) (2016/2.)

Sára Erika: Gitárhangszeres tanításmódszertani jegyzet (Szerk.: dr. habil Vas Bence) (2015) (2021/3.)

Dr. Sárosi György: A testtartás és a hegedűtartás meghatározó kérdései (2013/4.)

Sárosiné Szabó Márta: „A zenetanítás – a gyerekekért, a növendékekért történik ) (2011/5.)

Seres Borbála: A mentális gyakorlás szerepe a hatékony színpadi előadás és a lámpaláz leküzdésében, avagy öntsünk tiszta vizet a fejekbe (2017/4.)

Seres Borbála: Gondolatok a flow élményről a gyakorlás és az előadás tükrében (pdf) (2020/4.)

Seres Ildikó: Színpad és katedra. A Jászai Mari-díjas színészművész személyes hangú visszatekintése pedagógus pályájára, az énektanári MA diploma apropóján (pdf)   (2020/2.)

Sigmondné Erős Andrea: Zeneiskolai tanmenetek: írjunk, vagy mégsem? (pdf) (2017/4.)

Sík Dóra: A Kovács-módszer alkalmazása az alapfokú gordonkaoktatásban a Balaton-felvidéken. Bevezeti: dr. Pásztor Zsuzsa (pdf) (2017/6.)

Sinor, Jean: Ki a jó zenetanár? (1997/6.*)

Sinor, Jean: Ki a jó zenetanár? (1998/1-2.*)

Dr. Smuta Attila: PRAECEPTOR HUNGARIAE. Magyarország tanítója (pdf) (2016/4.)

Solymosi Tari Emőke: Beszélgetés Dobszay Lászlóval a Magyar Egyházzenei Társaság által szervezett oxfordi-londoni tanulmányút után (1998/4.*)

Solymosi Tari Emőke:  „Csak a zene volt fontos” Solymosi Tari Emőke beszélgetése Kemény Endrével Lajtha Lászlóról (2008/1.)

Solymosi Tari Emőke: Felfedezőúton – Élményközpontú interdiszciplináris művészetpedagógia a Zuglói Zeneházban • Exploring Arts – Experience Centred, Interdisciplinary Arts Education in the Zugló House of Music (2019/3.)

Solymosi Tari Emőke:  „Lajtha pedagógusi vénája legalább olyan erős volt, mint a zeneszerzői”.  Solymosi Tari Emőke beszélgetése Arányi-Aschner György zeneszerzővel (2008/2.)

 Solymosi Tari Emőke: Mi fán terem a zeneiskolai zeneirodalom-oktatás? 2010/3.)

  Solymosi Tarti Emőke: Számítógép, szintetizátor, digitális eszközök a zeneoktatás szolgálatában. (Beszámoló a balatonlellei Musica Futura országos továbbképzésről) (1996/4.)

  Solymosi Tari Emőke: Szociokulturális megközelítés és műhold (2004/5.)

Solymosi Tari Emőke: „What is the Key Signature in F Sharp Minor?” (Mi az előjegyzés fisz-mollban?) Az angol zenei szaknyelv oktatása a kecskeméti Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakiskolában és a Fővárosi Pedagógiai Intézetben (1999/6.*)

Liszt Ferenc szerepe, jelentősége a magyar zenepedagógiában (dr. Sonkoly István) (1961/4.)

Spiegel Mariann: Ajánló (Tallér Zsófia: Kippkopp és Tipptopp c. zongoradarab-sorozatáról) (2012/1.)

Spiegel Marianna: CSICSERGŐ. Horváth Istvánné Smid Anna zenei óvodások és előképző osztályosok tankönyvcsaládjáról (2012/5.)

Spitzer Gábor: „A legfontosabb és legtiszteletreméltóbb a kitartó munka és a lemondás…” A klarinét-portfólió a Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Intézetben készült 2016-ban) (2022/6.)

Dr. Stachó László: A zenei képesség és az előadóművészi kiválóság – Bevezetés a zenei előadóművészet pedagógiájába (2014/1.)

Dr. Stachó László: „Gradus ad Parnassum”. Jegyzetek a 19. századi hangszerpedagógiáról Bartók zongorista-tanulóévei kapcsán (pdf) (2016/4.)

Stébel Ildikó: A d-moll érzelemdús sötétsége, a C-dúr csillogása: kíváncsiság és alázat, avagy a középfokú zeneművészeti képzés könyvtára, könyvtárhasználat, könyvtárismeret (pdf)  (2020/4.)

P. Stébel Ildikó: A debreceni Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskola könyvtára, mint a zeneművészeti képzés egyik kulcsfontosságú támogatója, a „műhely" (pdf) (2017/5.)

Stipkovits Fülöp: Meghatározó zenepedagógiai irányzatok a 20.-21. században – a Kodály-koncepció és az Orff-Schulwerk elemzése és összehasonlítása (részletek)(2013/6.)
I. A Kodály-koncepció kialakulásának történelmi háttere
II. A Kodály-koncepció helyzete a mai magyar oktatásban
III. A Kodály-koncepció és az Orff-Schulwerk összehasonlítása
IV. Az Orff-Schulwerk szellemiségét ápoló intézmények – Carl Orff Alapítvány

Stocker Tamásné Bognár Eszter: A részképesség-zavarok megjelenése a zenetanulásban (2012/1.)

Stöckert-Kozák Annamária: Legyen a zene mindenkié! (Új Köznevelés, 2016/4.) (2017/6.)

Sulyok Gizella: Pilletánc II. Kiegészítő daloskönyv Sulyok Gizella költeményeire az iskolai ének-zenetanításhoz, valamint szabadidős foglalkoztatáshoz serdülők számára (pdf, 10 MB) (2014/4.)

Surján Noémi – Janurik Márta: A zenei észlelés fejlettségének vizsgálata hagyományos és számítógépes tesztfelvétellel (2019/4.)                  

Surján Noémi – Mucsi Gergő – Bubla Bence – Pethő Villő: Ritmikai fejlesztés az iskolai énekórákon /Absztrakt / (2017/5.)   

Szabadi Magdolna Anna: A szociális kompetencia fejlesztésének lehetősége zeneterápiás eszközökkel a tanító- és tanárképzésben (ELTE TÓK Ének-zenei Tanszék 2021) (Dr. habil Kismartony Katalin ajánlója) + részletek a könyvből Szabadi Magdolna Anna: A szociális kompetencia fejlesztésének lehetősége zeneterápiás eszközökkel a tanító- és tanárképzésben (ELTE Tanító- és Óvóképző 2021) // Részletek a könyvből: Előszó; 3.1. A zene tárgyi, tartalmi, történeti vizsgálata különös tekintettel a zeneterápia gyakorlatára; 3.2. A zenei élmény, hatás és befogadás; 3.3. A zenei ismeret, tudás és ízlés / (2022/3.)                                                                                    

Szabadi Magdolna: Zenei tesztek alkalmazhatósága a zeneterápiában (2012/4.)

Szabadyné Békési Magdolna: Veszprém zenei életének keretei a középkortól a XX. századik. A Veszprém és Kaposvár magánének-oktatásának története című könyv 1. fejezete (Szeged, 2006) (pdf) (2022/2.)

Szabó Adrienne: Gondolatok az ifjúsági ismeretterjesztő hangversenyekkel kapcsolatban – egy zenetanár szemszögéből (2014/2.)

Dr. Szabó Balázs: Gárdonyi Zoltán élete és életműve (pdf) (2016/4.)

Szabó Csaba: A Kodály-módszer nemzetközi térhódítása (1980) (Részlet Szabó Csaba összegyűjtött írásai c. könyvből) (pdf) (2020/2.)

Szabó Emese, Szentes Anett és Wéber-Simon Kriszta írása a Psalmus Humanus Művészetpedagógiai Egyesület által szervezett „Tehetséggondozás Kodály szellemében” című 2017. szeptemberi továbbképzésen elhangzottak alapján született dolgozatokból. (Szerkesztette: K. Udvari Katalin) (2018/1.)

Szabó Éva: A digitális szakadékon innen és túl – A tanárszerep változása a XXI.  században (Előadás a Digitális Nemzedék Konferencián, Budapest 2015. március 21. - youtube video) (2015/3.)

Szabó Hajnalka - Dr. Szarka Júlia: „Két lélek, egy gondolat.” Kodály öröksége Forrai Katalin és Kokas Klára értelmezésében (pdf) (2016/3.)

Dr. Szabó Helga: Az énektanárképzés helyzetéről Dr. Szabó Helga – Parlando (1996/1.)

Szabó Katalin: A közismereti ének-zeneoktatásról 2015-ben (vitaindító) (2015/1.)

Sárosiné Szabó Márta: „A zenetanítás – a gyerekekért, a növendékekért történik (Az őszi megjelenés előtt) (2011/3. és 2011/5.)

Szabó Norbert: A cél szentesíti az (IKT-)eszközt a zeneoktatásban? (2022/6.)

Szabó Norbert: A digitális kotta, mint digitális tananyag (Iskolakultúra, 2015) (2020/5.)

Szabó Norbert: Beszámoló a II. Digitális Zenepedagógiai és Módszertani Konferenciáról (pdf) /Absztrakt/ (2017/5.)    

Szabó Norbert – Janurik Márta: Digitális eszközök az ének-zene oktatásban / Absztrakt/ (2017/5.)

Dr. Szabó Orsolya: "A tested zene" (A zene mozgásanalízise és szintézise) (pdf) 2015/3.)

Szabó Zsófia: „Célom megszerettetni a gyerekekkel a hangszeren való játékot, zenét.” (Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Intézet, 2017) (2021/3.)

Szakálos Sziringa: A tanulók tanuláshoz szükséges legfontosabb személyes tulajdonságainak vizsgálata vizuális kérdőív segítségével. A tanári szakdolgozat kivonata (pdf) (2020/3.)

Szalai Klára: A zenei tehetség sokoldalú fejlesztése. ANK Martyn Ferenc Művészeti Szabadiskola bemutatása STRÉM KÁLMÁN EMLÉKEZETE – Parlando (2009/3.)

Szalai Tamás: A testzene térhódítása a klasszikus zenei ütőhangszeres irodalomban (pdf) (2016/3.)

Szalai Tamás: A zenei képességek mérésére alkalmas kutatási eszközök áttekintése /Absztrakt/ (2017/5.)                                                                                    

Sz. L. (Szatmári László): A VI. Országos Kamarazene Fesztivál tapasztalatai (1963/5-6.)

Szatmári László: Hozzászólás Till Ottó: Hegedűpedagógiánk problémái című cikkéhez (Szatmári László) (1959/2.)

Szatmári László: Technikai eszközök a zenei nevelésben (1964/7-8.)

Szedmák Borbála - Dr. Szabó Zs. Roland: Digitális megoldások a zeneoktatás terén – fókuszban a gitároktatás (pdf) (2021/1.)

Szedmák Borbála – Dr. Szabó Zs. Roland: Digitális megoldások a zeneoktatás terén - fókuszban a hegedűoktatás (pdf) (2021/2.)

Szedmák Borbála, Dr. Szabó Zs. Roland: Digitális megoldások a zeneoktatás terén - fókuszban a csellóoktatás (pdf) (2021/3.)

Szedmák Borbála – Dr. Szabó Zs. Roland: Digitális megoldások a zeneoktatás terén - fókuszban a brácsaoktatás (pdf) (2021/4.)

Szedmák Borbála – Dr. Szabó Zs. Roland: Digitális megoldások a zeneoktatás terén - fókuszban a fuvolaoktatás (pdf) (2021/5.)

Szedmák Borbála – Dr. Szabó Zs. Roland: Digitális megoldások a zeneoktatás terén – a fókuszban a szaxofonoktatás (pdf) (2021/6.)

Szedmák Borbála – Dr. Szabó Zs. Roland: Digitális megoldások a zeneoktatás terén - fókuszban a klarinétoktatás (pdf) (2022/1.)

Szedmák Borbála – Dr. Szabó Zs. Roland: Digitális megoldások a zeneoktatás terén - fókuszban az oboaoktatás (pdf) (2022/2.)

Szedmák Borbála – Dr. Szabó Zs. Roland: Digitális megoldások a zeneoktatás terén – fókuszban a trombitaoktatás (pdf) (2022/3.)

Szedmák Borbála – Dr. Szabó Zs. Roland: Digitális megoldások a zeneoktatás terén – fokuszban a kürt- és fagottoktatás (pdf)  (2022/4.)

Szedmák Borbála – Dr. Szabó Zs. Roland: Digitális megoldások a zeneoktatás terén - fókuszban a szolfézs- és zeneelmélet oktatása (pdf) (2022/5.)

Szedmák Borbála – Dr. Szabó Zs. Roland: Digitális megoldások a zeneoktatás terén - fókuszban a Digitális megoldások a zeneoktatás terén - fókuszban az énekoktatás (pdf) (2022/6.)

Székely Csilla Imola: Szabad improvizációs tánc komolyzenére Kokas Klára zenepedagógiájában /Absztrakt / (2017/5.)                                                                     

Dr. Szende Ottó: Az általános és a zenei képességek viszonyáról (1964/1.)

Dr. Szende Ottó:Gondolatok a hegedűtanítás helyzetéről (Szende Ottó) (1961/1-2.)

Szendi Ágnes: Gondolataim a kortárs zene tanításáról.  (2013/1.)

Kottamellékletek:
Szendi Ágnes: Tánc két szopránfurulyára és zongorára, Op. 345. No.1 (2011)
Három négykezes gyermekeknek, Op. 341 (No.1. Fény és árnyék, No. 2. A teknősbéka és a nyúl, No. 3. Varázslat)
Kapi-Horváth Ferenc: Három magyar népdal zongorára, négy kézre (1999)
(

Szendrei Janka: Szkóla-pedagógia (Magyar Egyházzene 2013/2014. (pdf)  (2018/5.)

Szesztay Zsolt: Ahol a tűzoltókat is képezik (részlet) (1996/1.)

Szesztay Zsolt: Formaalkotó ismétlések a zenében (1962/5.)

Szesztay Zsolt: Kodály Zoltán daljátékai gyermekszínpadon. A Háry János és a Székely fonó gyermekszínpadon (Dr. Péczely Lászlónénak) (2001) (2020/6.)

dr. Szesztay Zsuzsa – Deákné dr. Kecskés Mónika: Éneklés mindennap? Mindennapos éneklés! I-II. (Mindennapos Éneklés Konferencia, 2016. április 15. ELTE Tanító- és Óvóképző Kar) (pdf) (2016/4.)

Szilágyi Pálma: Kürtverseny-zárószavak (2013/3.)

Dr. Szilvay Géza (75. születésnapjára): Színes Húrok / Colour-Strings (pdf) (2018/6.)

Szirányi Borbála: Kreatív énekes-mozgásos játékok az általános zenei készségek és képességek fejlesztésére /Absztrakt/ (2017/5.)                                                                  

Szirányi János: Bartók ürügyén (2005/3.)

Szirányi Gábor: Mihalovich Ödön és a magyar felsőfokú zenei oktatás (2010/1.)

Szirányi Gábor: Szendy Árpád, Liszt Ferenc tanítványa, I. (1863 – 1922) (2011/1.)

Szirányi Gábor: Szendy Árpád (II.) tanári pályafutása. A Zeneakadémia zongora-tanszakának megszületése (2011/2.)

Szirányi Gábor: Szendy Árpád, Liszt Ferenc tanítványa (1863 – 1922) (2011/2.)

Szives Márton: Clair Omar Musser: Scherzo Caprice, út a klasszikus marimbázáshoz (pdf) (2017/2.)

Dr. Szőke Andorné: A lapról-olvasás jelentősége a tömeges zeneoktatásban (1963/8.)

Szőke Andorné: Stílus-követelmények a zongoratanítás irodalmában (1962/12.)

Dr. Szőke Anna: A tehetség felismerésének színterei az óvodás korban (pdf) (2013/4.)

Szöllősi-Nagy András: A reneszánsz Lantos (pdf) (2016/2.)

Szőnyi Erzsébet: A mintatanításokról (Szőnyi Erzsébet) (1964/7-8.)

Szőnyi Erzsébet: Zene a tanárképzésben (1964/7-8.)

Szudi Mária: Szubjektív gondolatok a zeneelmélet-tanítás helyzetéről – korreferátum (2011/1)

Dr. Szűcs Tímea Phd: Alapfokú zenetanulási lehetőségek a Partiumban (Kulturális Szemle, 2015) (2021/1.)

Szűcs Tímea: A zenetanulás és hatásai egy ÉK-magyarországi vizsgálat alapján (2017/5.)                                                                                         

Szűcs Tímea: Kodály Zoltán Ötfokú zenéje a mai énekoktatásban (2012/3.)

Takács Nóra Luca: „A mi szakmánk a folyamatos tanulásról s megismerésről szól” (Miskolci Egyetem Bartók Béla Zenei Intézet, 2015) (2022/1.)

Tamásiné dr. Dsupin Borbála: A népi gyermekjátékok és mozgás relációja, és funkciója a 3-7  éves gyermekek fejlődésében. (2014/4.)
- a doktori disszertáció szinopszisa
I. A hagyományátadás és a népi kultúra szerepe a 3-7 éves gyermekek zenei nevelésében
II. A hazai általános nevelési módszertől eltérő magyar óvodai irányzatok
III. Alternatív zenei nevelési irányzatok
(pdf)

Temesi Rita: Gondolataim Gyöngyössy Zoltánról (Termes Rita) (2013/2.)

Teréz Tóth: Innovation Processes Emerging from Kodály-Philosophy and Methodology in the 21st Century / Tóth Teréz: Innovációs folyamatok megjelenése a Kodály-filozófiában és módszerben a XXI. században (pdf) (2019/6.)

Tihanyi László: Gondolatok a magyar zeneoktatás néhány aktualitásáról (2010/3.)

Till Ottó: Az ifjúsági zenekarokról (1962/1.)

Till Ottó:  Hegedűpedagógiánk problémái – vitaindító (Till Ottó) (1959/1.)

Till Ottó: Ismét hegedűpedagógiánk problémáiról (Till Ottó) (1960/1.)

Tillai Aurél: Mindenki kell, hogy tanuljon karvezetést! (1996/1.)

Tiszai Luca: „Én nem értek semmihez, csak megmenteni a világot.” Mesék Zeneországból  (2012/5.)

 Dr. Tokaji András: Skálaszisztéma és ujjazat V. V. Homenko gordoniskolájában (pdf) (2017/5.)

Tokodi Gábor: A 18. századi mandora kéziratok jelentősége a klasszikus gitár repertoárjának szélesítésében /Absztrakt/ (2017/5.)  

Tokodi Gábor: Díszítések jelölései a XVI-XVII. századi lantkottákban. A XVI-XVII. századi lantzene megszólaltatási lehetőségei gitáron, különös tekintettel a jelzett, és a jelöletlen díszítésekre ( pdf ) (2014/2.)

Mgr. Tóth-Bakos Anita, PhD: Alternatív irányzatok a zenei nevelésben az inklúzió jegyében, avagy, hogyan lehet a zene tényleg mindenkié (pdf) (2021/6.)

Tölgyessy Zsuzsanna: Karanténpedagógia a közoktatásban (Tani-tani) (2020/3.)

Tornyos György: Az összhangzattan tanításáról (Tornyos György) (1961/1-2.)

Tóth-Pajor Szabolcsné: Kisgyermekek zenei nevelésének gyakorlata az Óvodai Nevelés c. szakfolyóirat 1990-2015 között megjelent cikkeinek tükrében (pdf) (2017/3.)

Tóth Teréz: A magyar zenepedagógia XXI. századi megújulása a Magyar Tudományos Akadémia tantárgy-pedagógiai kutatási programja keretében (pdf) (2021/3.)

Tóth Teréz: „A nemzeti különbségek ellenére az ember mégis egy" (Kodály Zoltán). Innovációs folyamatok megjelenése a Kodály-filozófiában és módszerben a XXI. században (Az előadás angol nyelven, a 24. Nemzetközi Kodály Szimpóziumon, Kuchingban, Malajziában 2019.augusztus 6-án hangzott el.) (pdf) (2019/5.)

Tóth Teréz: Az aktív zenetanulás két modelljének pszichológiai és idegtudományi hatásvizsgálata. Szerkesztette: Honbolygó Ferenc és Lukács Borbála (Támogatott Kutatócsoportok Irodája, 2021) + A teljes könyv linkje (pdf) (2021/4.)

Tóth Teréz: Az ismeretlen tudás nyomában. Nyelvi kifejezőképesség Kokas Klára gyermekszövegeiben (pdf) (2020/1.)

Teréz Tóth: http://www.szag.hu/images/angol_zaszlo.gifInnovation Processes Emerging from Kodály-Philosophy and Methodology in the 21st Century / Tóth Teréz: Innovációs folyamatok megjelenése a Kodály-filozófiában és módszerben a XXI. században (pdf) (2019/6.)

Tóth Teréz: http://www.szag.hu/images/angol_zaszlo.gifInnovációs folyamatok a Kodály koncepció keretein belül a 21. században (Az írás a 2021-ben online megrendezésre került katowicei Kodály Szimpóziumon elhangzott angol nyelvű prezentációból készült tanulmány // Teréz Tóth: Innovation Processes within the Kodály Concept in the 21st Century, The International Kodály Society Bulletin, Vol. 47, Spring 2022. (pdf) (2022/4.)

Tóth Teréz: Kitekintés // Teréz Tóth: Outlook (2021/5.)

Tóth Teréz: Kodály a XXI. században. Gondolatok az évforduló kapcsán (2017/6.)

Tóth Teréz: Nyelvek és kultúrák keresztútján – fiatal japán művészek a magyar zenei életben (Új Pedagógiai Szemle, 2016/7-8.) (pdf) (2017/3.)

Tóth Teréz: Szirányi Borbála: Tanári kézikönyv. Aktív Zenetanulás énekléssel és mozgással 1. modell. Kreatív énekes-játékok ritmikus mozgással (Támogatott Kutatócsoportok Irodája, 2021) + A teljes könyv linkje (pdf) (2021/4.)

Tóth Teréz: Tehetségprogram a 21. században (Új Pedagógiai Szemle, 2016/7-8.) (2017/4.)

90 éve született Kardos Pál (1927–1978) karnagy, főiskolai tanár (2017/1.)
- Dr. Uhereczky Eszter: Kardos Pál öröksége a gyermekkari hangzásépítésben (pdf)
- Dr. Tóthpál József: Mágikus hatást gyakorolt: Kardos Pál emlékezete (2001)
- Felhívás! A Kardos Pál Alapítvány - a szegedi Bartók Béla Nőikarral együttműködve - 2017. VIII. 1-8. között meghirdeti a 12. Nemzetközi Kórusvezetői Szemináriumát és Mesterkurzusát (pdf)

Török Mihályné Bálint Nóra: A tanulók attitűdje a zeneiskolákban folyó szolfézsoktatás irányában (pdf) (2014/6.)

Tősér Dániel: Ezt is érdemes megtanulni (Tősér Dániel) (2000/1.)

Trencsényi László: Ha én felnőtt volnék, avagy egy gyerek-koncert tanulságai (Trencsényi László) (2005/5.)

rencsényi László: Művészeti neveléstől a gyerekkultúráig. Tanulmányok, módszertani írások, reflexiók (részletek) 1973-2013 (2013/4.)
    - Az olvasó köszöntése és útbaigazítása
    - Koncerttermi szocializáció
    - Aelia Sabina vale. Római-projekt a Római-parton

Turcsányi Emil: Az ifjúsági zenekarokról (Turcsányi Emil) (1961/3.)

Turmezeyné dr. Heller Erika: A dallami észlelés fejlődése  (2012/5.)

Turmezeyné dr. Heller Erika: A tehetséggondozás és a kooperatív tanulás kapcsolata (2012/3.)

Turmezeyné Dr. Heller Erika: A zenei tehetség azonosításának rendszere, módszerei (2012/2.)

Turmezeyné dr. Heller Erika: A zenei tehetséggondozás kritikus pontjai (2011/5.)

Dr. Uhereczky Eszter: Kardos Pál öröksége a gyermekkari hangzásépítésben (pdf) (2017/1.)

   Dr. Ujfalusi László: Hazai rézfúvós kultúránk érdekében (1963/7.)

Dr. Ujfalussy József: Zeneoktatás és nemzeti hagyomány (1984) (1999/3-4.*)

Dr. Ujfalussy József: Zenepedagógia és zenetudomány (1978) (1999/3-4.*)

Ujvárosi Andrea: Nyelvi és hangképzési sajátosságok kapcsolata az ének hangképzéssel (pdf) (2016/3.)

Ungár Imre: A vak muzsikus szerepe társadalmunk zenei nevelésében (Ungár Imre) 1960/2.)

 Ungár István: Beavatás (III/1. rész) Zenehallgatás a gimnáziumi énekórákon — egy kicsit másként (2005-2007.) Bevezetés: A kapunál  (2009/4.)

Ungár István: Beavatás. Zenehallgatás a gimnáziumi énekórákon — egy kicsit másként (2005-2007.) (III/2. rész) Szentségtörés?! (2009/5.)

Ungár István: Beavatás. Zenehallgatás a gimnáziumi énekórákon – egy kicsit másként (2005-2007.) (III/3. rész) Utószó: Vallomás (2009/6.)

Ungár István: "Bűn lesz a sorsom, amíg csak élek". A sátán útja Verdi Ottelo c. operájában (2013/6.)

Ungár István:  Elköszön a zene I. rész. Zongoramuzsika (2014/5.)

Ungár István:  Elköszön a zene, II. rész. Szimfónia, opera, kórusmuzsika (2014/6.)

Ungár István: Kiragadva (6., befejező rész). Operanégyesek önálló élete.
Verdi: Don Carlos – kvartett
(2013/4.)

Ungár István írásai:

- Ungár István: Kiragadva. Operanégyesek önálló élete (2012/5.)

- Ungár István: Kiragadva. Operanégyesek önálló élete (2012/6.)

- Ungár István: Kiragadva 2. rész. Operanégyesek önálló élete. W. A. Mozart: Don Giovanni – kvartett (2013/1.)

- Kiragadva. Operanégyesek önálló élete. 3-4. rész. Beethoven: Fidelio G-dúr kvartett és a II. felvonás D-dúr kvartett (2013/2.)

- Kiragadva 5. Operanégyesek önálló élete. Verdi: Rigoletto – kvartett (2013/3.)

- Kiragadva (6., befejező rész). Operanégyesek önálló élete. Verdi: Don Carlos – kvartett (2013/4.)

- Ungár István: Kísérőkártya (1.) Mesterűvek közelében .Emléklapok a gimnáziumi énekórák zenehallgatásaiból. Képária Mozart: A varázsfuvola című operájából (2011/1.)

- Ungár István: Kísérőkártya (2.). Mesterművek közelében. Emléklapok a gimnáziumi énekórák zenehallgatásaiból. Beethoven: op. 110-es Asz-dúr zongoraszonáta harmadik tételéről (2011/2.)

- Ungár István: Kísérőkártya (III). Mesterművek közelében. Emléklapok a gimnáziumi énekórák zenehallgatásaiból. „Halotti ének” (2011/3.)

- Ungár István: KÍSÉRŐKÁRTYA. (IV.) Mesterművek közelében. (Emléklapok a gimnáziumi énekórák zenehallgatásaiból) Kodály Zoltán: Jézus és a kufárok (2011/4.)

- Ungár István: Kísérőkártya (V.) Mesterművek közelében. Emléklapok a gimnáziumi énekórák zenehallgatásaiból. A művészet diadala. (Egy kiállítás képei és más) (2011/5.)

- Ungár István: Kísérőkártya. (6.) Mesterművek közelében. (Emléklapok a gimnáziumi énekórák zenehallgatásaiból) Rózsaária Mozart Figaro házassága című operájából (2011/6.)

- Ungár István:  KÍSÉRŐKÁRTYA (VII.) Mesterművek közelében.  Emléklapok a gimnáziumi énekórák zenehallgatásaiból
(Beethoven: Fidelio – a börtönjelenet első egysége)
(2012/1.)

- Ungár István: Kísérőkártya (VIII.) Mesterművek közelében.
Emléklapok a gimnáziumi énekórák zenehallgatásaiból. Gyászinduló
(2012/2.)

- Ungár István: Kísérőkártya (IX.) Mesterművek közelében. Emléklapok a gimnáziumi énekórák zenehallgatásaiból. Bach: Máté passió: Nyitókórus (2012/3.)

- Ungár István: Kísérőkártya (X.) Mesterművek közelében. Emléklapok a gimnáziumi énekórák zenehallgatásaiból. ZÁRSZÓ (2012/4.)

Dr. Uhereczky Eszter: Kardos Pál öröksége a gyermekkari hangzásépítésben (pdf) (2017/1.)

Uzsaly Bence András: Az ifjúsági zenekari nevelés négy magyar példája (pdf) (2015/2.)

V. Szűcs Imola: A zeneoktatás online? Lehetőségek és korlátok (pdf) (2020/5.)

Dr. Váradi Judit A zenei nevelés gyökerei, A non-formális zenei nevelés lehetőségei (2014/3.)

Váradi Judit-Dragony Gábor: Az egyházi iskolák szerepe a zenei nevelésben (Iskolakultúra, 2018) (2020/5.)

Váradi Judit: Extrakurrikuláris lehetőségek a zenei nevelésben /Absztrakt/ (2017/5.)  

Dr. Váradi Judit: Felmérés a kulturális rendezvények látogatottságáról, valamint a gyermekek zenei ízlésére ható tényezőkről és zenei ízlésvilágukról (2013/3.)

Dr. Váradi Judit: Zeneoktatás távhangolásban (MMA-MMKI Konferencia: Most mi lesz? Művészetelméleti pillanatfelvételek (2020. XI. 3.) (Az előadás játszási ideje: 23:09) (2021/6.)

Dr. Váradi Marianna: A művészi hangképzés kérdései, és néhány példa a magyar operafordítások énekelhetőségének problematikájáról (2010) (2021/2.)

Dr. Várady Krisztina: A hangok világa c. szolfézskönyv-sorozat alkalmazása a zeneiskolákban (2008, Nyitra UKF) (VI/1) - Dobszay László: A hangok világa szolfézskönyv-sorozat megjelenésén (2017/2.) korabeli időszerűsége (pdf)

Dr. Várady Krisztina: A hangok világa c. szolfézskönyv-sorozat alkalmazása a zeneiskolákban (2008, Nyitra UKF) (VI/2) – Dobszay László: A hangok világa c. sorozat köteteinek általános felépítése és tartalma (pdf) (2017/3.)

Dr. Várady Krisztina: A hangok világa c. szolfézskönyv-sorozat alkalmazása a zeneiskolákban (VI/3.) Dobszay László: A hangok világa c. tankönyvsorozat zenepedagógiai elemzése (pdf) (2017/4.)

Dr. Várady Krisztina: A hangok világa c. szolfézskönyv-sorozat alkalmazása a zeneiskolákban. A kötetek zenei anyagának formai elemzése és a formaérzék fejlesztésének gyakorlatai (2008, Nyitra UKF) (6/4.) (pdf).) (2017/5.)

Dr. Várady Krisztina: A hangok világa c. szolfézskönyv-sorozat alkalmazása a zeneiskolákban (2008, Nyitra UKF) (6/5.) (pdf) (2017/6.)

Dr. Várady Krisztina: A hangok világa c. szolfézskönyv-sorozat alkalmazása a zeneiskolákban. Az eredmények értékelése, összegzése (2008, Nyitra UKF) (6/6.) (2018/1.)

Varga Ákos: A zenei ízlés és ítélőképesség nevelése (2009/3.)

Varga-Deák Márta: Párhuzamos műhelyek: Hubay Jenő rezonanciái a vezető kortárs európai mesterek iskoláival (Auer Lipót, Otakar Ševčík, Flesch Károly) (pdf) (2020/5.)

Várnagy Andrea, a ZeneVarázslat Mozgalom megálmodójának és vezetőjének beszámolója a VI. ZeneVarázslat Nemzetközi Négykezes Zongoraversenyről és Fesztiválról (2021. XI. 17-21.) (pdf) (2022/1.)

Varró Margit: A zenei tehetség (Sajtó alá rendezte: Laczó Zoltán) (2000/2.)

Varró Margit: Varró Margit: A zenei tehetség (Egy előadás rövidített változata) (Parlando: 1989/3.)  (1989/3.)  (2017/2.)     

Dr. habil Vas Bence interjúi (2019/4.)
  - Beszélgetés Eötvös József gitárművésszel a Zeneakadémián 2019. május   3-án gitározásról, az országos szakközépiskolai gitárversenyről, életéről

- Beszélgetés Csáki András gitárművésszel 2019. április 26-án gitározásról, az országos szakközépiskolai gitárversenyről, életéről 

Vas Bence: A zenetanári mentorképzés pécsi modellje (2012/1.)

Dr. Vas Bence:Az osztatlan tanárképzés. Jelen, múlt és jövő (2014/4.)

Vass Éva – Deszpot Gabriella: A teljes figyelem és a flow-élmény a gyermekeknél a Kokas-pedagógiában (2017/5.)

A négykezes játék védelmében (Veszprémi Lili) (1960/7-8.)

 Veszprémi Lili: Egy Liszt tanítvány „Új zongoraoktatási módszer”-e (1963/10.)

Veszprémi Lili: Egy Liszt-tanítvány „Új zongoratanítási módszer”-e (1964/1.)

Virág Barnabás: A félreértések elkerülése végett: Kodály-koncepció (2015/3.)

Virág Barnabás: "Elkezdeni az első leckénél és befejezni a századiknál" Szinkópa Vegyeskari Találkozó, 2014 (2014/3.)

Virágné dr. Juhász-Nyitó Klára Ph.D: „Szolfézsonline”. Tapasztalatok az online oktatás időszakáról (pdf) (2020/5.)

Wagner Sára: Összhangban a zenével: A Snétberger Zenei Tehetség Központ narratívái (2021/1.)

Dr. Weisenfeld Melinda: Házimuzsika egykor és ma (2007) (pdf) (2018/4.)

Widner, Manuela: Orff-Schulwerk – Az elemi zene és mozgásnevelés koncepciója. (Időszerű hozzájárulás a kreatív és gyermekközpontú iskolai és iskolán kívüli zenei neveléshez.) (1994 / 4.)

Wilheim Móni: Egy művésztanár tépelődései (2015) (pdf) (2018/7.)

Zelinka Tamás: Ittzés Mihály a zenepedagógus – Pályakép (MMA, 2016) (2018/6.)

Zwolenszky Antal (Svájc): Kodály tanítványainak kapcsolata a német iskolai zeneoktatással a harmincas években (2013/2.)

Zsigmond Gábor: A szövegolvasási és kottaolvasási képesség kapcsolata (2019/4.)

DOKTORI Disszertációk

Dr. Ábrahám Márta: Bartók és Kodály zenei hatása az 1945 után keletkezett hegedűversenyekre (2013) (pdf) (2017/4.)

Dr. Adrovitz István: A XX. századi gitárjáték összegzőjének munkássága: Abel Carlevaro megreformált gitártechnikai rendszere. (pdf) (2014/5.)

Dr. Adrovicz István: A barokk gitár. Elfelejtett mesterek művészete (pdf).
(2013/6.)

Dr. Adrovitz István: A modern gitáriskola típusának megalkotója, Matteo Carcassi élete és munkássága (2014/3.)

Dr. Adrovicz István: Az ember gitárja (2014/1.)

Dr. Androvitz István: "Methode pour la Guitarre". Egy korszakalkotó mű, Ferdinand Sor élete és munkássága (A disszertáció fejezete) (2013/2.)

Dr. Adrovitz István: „Négy nagy munkának szenteltem életemet, mindegyikben győzelmet arattam!” Andrés Segovia, a XX. század legnagyobb hatású gitárművésze (A disszertáció fejezete) (2013/3.)

Dr. Báll Dávid: Földes Andor (2013/6.)

Dr. Balogh Máté: Szőllősy András vokális művészete (2018) // Szőllősy András (Britannica Hungarica – készült a BMC közreműködésével) (pdf) (2021/1.)

Dr. Balogh Vera: 18. századi fuvolaiskolák (2014) (pdf) (2018/7.)

Dr. Baranyay László: Gondolatok a zongorajátékról (2013/5.)

Dr. Baranyay Piroska: A gordonka születése (2013/5.)

 Dr. Bartal László: Maleczky Oszkár jelentősége felvételei és a róla szóló kritikák tükrében / László Bartal: The Significance of Oszkár Maleczky in the Face of His Recordings and Criticisms /A DLA értekezés tézisei (2019/6.)

Dr. Bartha Ildikó: Robert Volkmann magyar zongoraművei (4/1.) (pdf) (2018/6.)

Dr. Bartha Ildikó: Robert Volkmann magyar zongoraművei (2. rész) (pdf) (2018/7.)

Dr. Bartha Ildikó: Robert Volkmann magyar zongoraművei (3. rész) (pdf) (13 MB) (2018/8.)

Dr. Bartha Ildikó: Robert Volkmann magyar zongoraművei (5/4.) (pdf) (2019/1.)

Dr. Bartha Ildikó: Robert Volkmann magyar zongoraművei (5/5.) (pdf) (2019/2.)

Bartáné dr. Góhér Edit: Tempóváltások Bartók Béla Gyermek- és nőikari műveiben (2016/4.)

Dr. Binder Károly: Dallamalkotás és dallamszerkesztés a jazz muzsikában a pentatóniától a polációkig (2018) (pdf)    (2020/4.)

Dr. Birtalan Zsolt: Chopin műfajformáló tevékenysége a noktürn-tipológia perspektívájából (2017) (2021/4.)

Dr. Bozóki Andrea: A magyar gitározás története a 19. század végéig (2018/1.)

Dr. Coca Gabriella: A zenemódszertan oktatása - egyetemi fokú óvodapedagógus és  tanítóképző szakon Erdélyben - Tények és javaslatok (pdf) (2019/5.)

Dr. Császár Zsuzsanna: Johann Sebastian Bach Klavierbüchlein-ek, Wilhelm Friedemann Bach Klavierbüchlein-je, Anna Magdalena Bach Klavierbüchlein-jei (pdf) (2019/2.)

Dr. Csüllög Judit: A népdal szerepe a kezdők zongoraoktatásában Magyarországon (2008) (A disszertáció egyik fejezete Aszalós Tünde: A zongorázó gyermek I-III. zongoraiskoláját elemzi) (pdf) (2022/2.)

Dr. Cziglényi Ákos: Tibay Zoltán (1910-1989) A prágai gordon-iskola. Kapcsolata a kortársakkal, életművének továbbélése (2011) (pdf) (2020/5.)

Dr. Daragó Rita Laura: Zenetörténet és antropológia. Az európai zene egységes jelrendszerének kialakulása; az egyszólamú dallam – repertoár és a notáció korai időszaka  (2014/5.)

Dr. Déri György: XX. századi és kortárs magyar szólógordonkadarabok elemzése (Kurtág Gy.: Message; Ligeti Gy.: Szólószonáta; Rózsa M.: Toccata Capiricciosa; Eötvös P.: Two Poems to Polly) (2011) (pdf) (2019/2.)

Dr. Dominkó István: A magyar költészet inspirációja. A vers zenéje és az újraalkotás szabadsága Farkas Ferenc dal- és oratórium művészetében (2013/4.)

Dr. Dominkó István: Emlékek gyermekeimnek – Robert Schumann Jugendalbuma (2008/2020) (pdf) (2020/5.)

Ifj. dr. Duffek Mihály: J. S. Bach csellószvitjeinek előadásmódja és átirata fagottra - disszertáció (2015) (pdf) (2018/8.)

Dr. Duffek Mihály: A zongorapedagógia lehetőségei az előadói képességek fejlesztésében (2008/3.)

Fabényi Réka: Újdonság a zenei nevelésben. Digitális ének-zene tankönyvcsalád az értelmileg akadályozott gyermekek zenei neveléséhez. Kedvcsináló egy újfajta tankönyvhöz (pdf) (2022/1.)

Ferencziné dr. Ács Ildikó: Gyermekversek muzsikája. Weöres Sándor költemények a gyermekkari irodalomban (2013/3.)

Dr. S. Dobos Márta: A tudatosság és természetesség harmóniája Rados Dezső hegedűpedagógiájában (2012/1.)

Dr. Dohány Gabriella: Zenei műveltség és az ének-zene tanulásával kapcsolatos háttérváltozók összefüggéseinek empirikus vizsgálata a középiskolás tanulók örében c. PhD értekezés tézisei (2014/5.)

Dr. Éder György: Magyar gordonkások a 20. században. Dénes Vera és Banda Ede életműve a Popper iskola tükrében (2017/2.)

Dr. Elek Szilvia: A csembaló reneszánsza Magyarországon a 20. század kezdetétől napjainkig (2019, lfze.hu)  (Doktori értekezés) (2022/3.)

Gáspárné dr. Tóth Marica: Liszt Ferenc késői művei egy zongoraművész szemszögéből (Művészeti Akadémia, Banská Bystrica Zeneművészeti Kar, 2014) (pdf) (2021/5.)

Dr. Falvai Anna: Bächer Mihály pályafutása. Pedagógiai munkásság, interpretációs jellegzetességek, fogadtatás (2019) (pdf) (2021/2.)

Dr. Falvai Katalin: Női zongoristák (2009) // Katalin Falvai: Female pianists. Thesis of a DLA dissertation (2021/2.)

Dr. Felletár Melinda: Az orosz hárfaiskola bemutatása, az orosz és az osztrák-magyar hárfaiskola összehasonlító elemzése (2009) / http://www.szag.hu/images/angol_zaszlo.gifTheses of the Dissertation  for the DLA Doctoral Degree Melinda Felletár the Russian Harp School. The Comparative Analysis of the Russian and Austro-Hungarian Harp Schools / Dr. Felletár Melinda doktori értekezésének tézisei / Felletár Melinda hárfaművész-tanár  YouTube-n található felvételeiből (2019/6.)

Dr. Fervágner Csaba: A nagybőgő akusztikája (2013) (pdf) (2019/3.)

Dr. Fügedi-Bárd Judit: A XX. század utolsó néptanító nótafája. Vass Lajos (1927-1992) pedagógiai munkássága (2008) (2017/6.)

Dr. Fülei Balázs: Rezervátumban az improvizáció! Cadenzajelenségek Mozart és Beethoven zongoraversenyeiben (2013) (2020/2.)

Dr. Gyivicsán György: Különboző fúvástechnikák összehasonlító vizsgálata (2013) (pdf) (2019/3.)

Dr. Homor Zsuzsanna: Magyar zongoraművészet a 20. század első felében (36 hangfelvétellel) (2014/4.)

Dr. Horváth Barnabás: Hagyományőrzés és újítás. Claude Debussy zongoraprelűdjeinek elemzése (2010) (2018/3.)

Dr. Hovánszki Jánosné PhD.: A kóruséneklés, mint a kórustagok személyiségének fejlesztése a permanens nevelés folyamatában (2012) (pdf) (2021/1.)

Dr. Jánosi András: Az archaikus magyar hegedűjáték disszertáció (2014) (pdf) / I. Az archaikus magyar hegedűjáték – Jánosi András filmje (MMA TV) / II. Zenei anyanyelvünk felfedeztetése a Jánosi Együttessel (MMA) (2018/8.)

Dr. Járdányi Zsófia: Járdányi Pál (1920-1966) hegedűpedagógiai munkássága 2016/3.)

Dr. Juhász-Molnár Boglárka: Szigeti József és a modern zene (lfze, 2016) (2022/2.)

Dr. Kecskés György: A kürt kialakulása és zenekari hangszerként való megjelenése (pdf) (2021/3.)

Dr. Kecskés György: Fejlesztések a kürt építésében (pdf) (2021/4.)

Dr. habil Kecskés György: A ventilkürt kialakulása (pdf) (2021/5.)

Dr. habil Kecskés György: Az erdőkből a koncerttermekbe. A kürt megjelenése szólóhangszerként (pdf) (2021/6.)

Dr. Keresztes Nóra: A funkcionális tonalitás felbomlásának folyamata (2012/5.)

Dr. Kéri Laura: A Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézet megalakulása és története (1973 – 2005) (2008) (pdf) (2018/6.)

Dr. Kertész István: A barokk hegedű-művek megszólaltatási problémái az előadói gyakorlatban – disszertáció (2007) (pdf) (2018/8.)

Dr. Kertész Judit: Anda Géza, a zongora trubadúrja (1921–1976) (2021/6.)

Dr. Kiss Henriett: Zenehallgatás az általános iskolai ének-zene órákon az 1960-as években (2/1.) (pdf) (2022/5.)

Kiss Henriett: Zenehallgatás az általános iskolai ének-zene órákon az 1960-as években. (/2/2.) Melléklet (pdf) (2022/6.)

Dr. Kiss Péter: Kurtág notációjának értelmezése a játékok példáján keresztül (2019) (2021/1.)

Dr. Körmendy Krisztina Anna: Hubay Jenő művészete és a Hubay-iskola (2015) (2018/1.)

Dr. Körmendy Zsolt: Koncertpedagógia. A befogadóvá nevelés alternatív útja (2015) (pdf) (2021/1.)

Dr. Kubina Péter: Montag Lajos (1906-1997), a nagybőgőzés kiemelkedő alakja (2016/3.)

Dr. Lőte Enikő: W. A. Mozart zongoraszonátáinak előadásmódja (2008/1.)

Legánÿné dr. Erdősi-Boda Katinka: Az opera, mint kommunikáció és a művészetfilozófia I. (pdf) (2020/4.)

Legánÿné dr. Erdősi-Boda Katinka: Az opera, mint kommunikáció és a művészetfilozófia (II. rész) (2020/5.)

Legánÿné dr. Erdősi-Boda Katinka: Az opera, mint kommunikáció és a művészetfilozófia (III. rész) (pdf) (2020/6.)

Legánÿné Dr. Erdősi-Boda Katinka: Az opera, mint kommunikáció és a művészetfilozófia (IV. rész) (2021/1.)

Legánÿné Dr. Erdősi-Boda Katinka: Az opera, mint kommunikáció és a művészetfilozófia (V. rész) (pdf) (2021/2.)

Legánÿné Dr. Erdősi-Boda Katinka: Az opera, mint kommunikáció és a művészetfilozófia (VI. rész) (pdf) (2021/3.)

Legánÿné Dr. Erdősi-Boda Katinka: Az opera, mint kommunikáció és a művészetfilozófia. VII. rész (pdf) (2021/4.)

Legánÿné Dr. Erdősi-Boda Katinka: Az opera, mint kommunikáció és a művészetfilozófia (VIII. rész) (pdf) (2021/5.)

Legányné Dr. Erdősi-Boda Katinka: Az opera, mint kommunikáció és a művészetfilozófia (IX. rész) (pdf) (2021/6.)

Legánÿné Dr. Erdősi-Boda Katinka: Az opera, mint kommunikáció és a művészetfilozófia (X. rész) (pdf) (2022/1.)

Legánÿné dr. Erdősi-Boda Katinka: Az opera, mint kommunikáció és a művészetfilozófia (XI. rész) (pdf) (2022/2.)

Ludmány János: Az ujjrend jelentése és jelentősége Bartók Béla Gyermekeknek c. művének első és revidiált kiadásának tükrében (2019) (pdf) (2020/3.)

Dr. Lutz Ilona: Kadosa Pál a zeneszerző, a zongoraművész, a zenepedagógus (2014/4.)

Prof. Dr. Maczelka Noémi DLA: Zongorajáték és zongoratanítás. Bódás Péter (1936-1995) művészete (2002) (2015/5.)

Dr. Mali Emese: Johann Nepomuk Hummel zongoraszonátái (2011) /http://www.szag.hu/images/angol_zaszlo.gifAbstracts of the DLA Thesis Emese Mali The Piano Sonatas of Johann Nepomuk Hummel / Mali Emese DLA doktori értekezésének tézisei (pdf) (2020/1.)

ORBÁN GYÖRGY zeneszerző, zeneakadémiai tanár 75 éves (Hollós Máté beszélgetései Orbán Györggyel (Az életmű fele. Zeneszerzőportrék beszélgetésekben. Akkord Zenei Kiadó Kft., 1997; Muzsika c. folyóirat – Művek bontakozóban 2001, 2002, 2009 és Gramofon Klasszikus és Jazz, 2021 nyár); Gyöngyösi Levente laudációja (lfze, 2017) // Dr. Matos László: Orbán György kóruskönyvei. Zene és szöveg kapcsolata Orbán kórusciklusaiban (Disszertáció, lfze, 2009) (pdf) (2022/4.)

Dr. Marczi Mariann: Ligeti György etűdjei (2013/3.)

Dr. Ménesi Gergely: Lajtha László egyházzenei művei (2016) (2021/3.)

Dr. Miháltz Gábor: A klarinétjáték módszertana (2014/2.)

Dr. Mohos Nagy Éva: A magyar énekpedagógia születése és történelmi fejlődése a reformkortól a II. világháborúig (2004) (pdf)  (2019/5.)

Molnárné dr. Svikruha Márta: Vonós hangszerűség és plasztikusság Weiner Leó kamaraműveiben és tanítási módszerében (2012) (pdf) (2020/3.)

Dr. Nagy Enikő: Dohnányi Ernő kamaraművei a brácsa vonzásában (2016/1.)

Dr. Nagy Péter: Robert Schumann: Fantázia op. 17– Előadói gyakorlat és analízis egymásra hatása (2020) (2021/3.)

Dr. Németh Márta: Hegedűtanítás napjainkban – kezdők számára írt metódusok összehasonlító elemzése (2014/6.)

Dr. Oross Veronika: Gáláns fuvolaszonáták. Nagy Frigyes udvarának zenéje. Franz Benda (1709­–1786) szonátái és jelentőségük a fuvolairodalomban (Doktori disszertáció, 2010, lfze) (2022/6.)

Dr. Pethő Villő: Kodály Zoltán és követői zenepedagógiájának életreform elemei - A PhD értekezés tézisei (2014/6.)

Dr. Sándor László: Zeneszerzés DLA zárókoncert – (A hangverseny filmfelvétele és a műsor ismertetője, továbbá Sándor László: „Du Fay: Nuper rosarum flores. Szellemi áramlatok találkozása a későközépkor zeneesztétikájában” c. disszertációja. ) (A felvételt a Zeneakadémia AVISO Stúdiója készítette 2021. június 21.) (2021/5.)

Dr. Seeman László: A kürt szólisztikus szerepe Wolfgang Amadeus Mozart életművében (2015) (pdf) (2022/1.)

Dr. Villő Pethő: Life-reform elements in Zoltán Kodály’s and his successors’ music pedagogy - Theses of PhD dissertation (2014/6.)

Onczay Csaba: „Gyökértelen művészet nem lehet.” Kodály és a cselló. (A 2021. VI. 28-án megtartott MMA Székfoglaló előadás szerkesztett változata) (pdf) // Gombos László: A Hűség, a Harmónia és az Arany középút mestere. Laudáció Onczay Csaba MMA székfoglaló előadásához (2021/5.)

Dr. Pogány Imola: Az énekes – korrepetíció, zongorakíséret (2012/2.)

Révész József: Ének az óvodában - Múlt és jelen (2016/4.)

Dr. Rózsa Lászlóné dr. Szabó Dóra: A zenei tehetség fejlődését és kibontakozását befolyásoló tényezők vizsgálata (2015/1.)

Dr. S. Dobos Márta: A tudatosság és természetesség harmóniája Rados Dezső hegedűpedagógiájában (2012/1.)

Válogatás a szerző YouTube-n található alkotásaiból // Sáry Bánk: Sáry László kreatív zenei gyakorlatai John Cage műveinek tükrében (2015) (pdf) (2020/4.)

Dr. Scholz Anna: J. S. Bach: Hat szvit szólócsellóra (BWV 1007-1012) Előadásmód, artikuláció, források és kritikai kiadások problematikája (2008) (2015/5.)

Dr. Sárosi György: A testtartás és a hegedűtartás meghatározó kérdései (A disszertáció fejezete) (2013/4.)

Dr. Sirákné dr. Kemény Kinga: Harmat Artúr élete és egyházzenei munkássága (2018) // Sirákné Kemény Kinga doktori hangversenye. Harmat Artúr művei) (2021/4.)

Dr. Smuta Attila: A mindennapi éneklés ügyének margójára (2015/6.)

Sugárné dr. Mindszenty Zsuzsánna: Sugár Rezső karművészete (2003) (pdf) (2019/4.)

Dr. Szabó Adrienne: Gondolatok az ifjúsági ismeretterjesztő hangversenyekkel kapcsolatban – egy zenetanár szemszögéből (2014/2.)

Dr. Szabó István: A timpani játéktechnikájának fejlődése Elliott Carter: Eight Pieces for Four timpani c. műve alapján + Elliott Carter: Eight Pieces for Four Timpani (YouTube) (2018/1.)

Dr. Szabó Orsolya: "A tested zene" (A zene mozgásanalízise és szintézise) (2015/3.)

Dr. Szentkirályi Aladár Miklós: A dél-amerikai ritmusok éthosza (pdf) (2021/3.)

Dr. Szigetvári Andrea: A multidimenzionális hangszíntér vizsgálata (lfze, 2012) (pdf) (2022/4.)

Dr. Sztankov Iván: A XX. századi magyar nagybőgő irodalom Kodály Zoltántól napjainkig (2016/3.)

Dr. Takáts Zsuzsanna: Interpretáció és notáció Schubert kései zongoraműveiben (2014) (pdf)   (2020/4.)

Tamásiné dr. Dsupin Borbála: A népi gyermekjátékok és mozgás relációja, és funkciója a 3-7 éves gyermekek személyiségfejlődésében (2014/4.)

     – A doktori disszertáció szinopszisa – (2014/3. számban is olvasható)

I.    A hagyományátadás és a népi kultúra szerepe a 3-7 éves gyermekek zenei nevelésében

II.  A hazai általános nevelési módszertől eltérő magyar óvodai irányzatok

III. Alternatív zenei nevelési irányzatok

Tamásiné dr. Dsupin Borbála: A népi gyermekjátékok és mozgás relációja, és funkciója a 3-7 éves gyermekek személyiségfejlődésében (folytatás) (2014/5.)

 - Az óvodás korosztály testi, fizikai, motorikus teljesítményének követése a kutatások tükrében

- A mozgás funkciója a 3-7 éves korosztály fejlődésében

 - Mozgáskoordináció a játéktevékenységben

- A készségfejlesztő folyamat személyiségfejlesztő hatása

Tamásiné dr. Dsupin Borbála: A zenei tartalom és a mozdulattípusok komplexitása népi játékainkban (2015/3.)

Dr. Tokos Zoltán: J. S. Bach lantműveinek interpretációs problematikája gitáron / http://www.szag.hu/images/angol_zaszlo.gifTitle of thesis: Interpretative Problems in the Lute Pieces of Johann Sebastian Bach on the Guitar (2003) (pdf) (2019/5.)

Dr. Tóth Árpád: "... Mert törvény az anyai szó, gravitáció..." Szíjjártó Jenő, a szlovákiai magyarság zeneszerzőjének élete és munkássága (2010) / http://www.szag.hu/images/angol_zaszlo.gifTHESES OF THE DISSERTATION FOR THE DLA DOCTORAL DEGREE Árpád Tóth / Tóth Árpád doktori értekezésének tézisei (pdf)  (2019/5.)

Tötös Krisztina, DLA: A klarinét és a klarinétjáték fejlődésének tükröződése a zenekari irodalomban (pdf) Függelék: Kottapéldák gyűjteménye (pdf, 78 MB) (2021/3.)

Dr. Uhereczky Eszter: Kardos Pál öröksége a gyermekkari hangzásépítésben (2017/1.)

Dr. Váradi Judit: A non-formális zenei nevelés lehetőségei - Megszólít vagy elvarázsol? A zene szelleméről (2014/3.)

Dr. Váradi Judit: A zenei nevelés gyökerei (2014/3.)

Dr. Váradi Marianna: A művészi hangképzés kérdései, és néhány példa a magyar operafordítások énekelhetőségének problematikájáról (2010) (2021/2.)

Dr. Várady Krisztina: A hangok világa c. szolfézskönyv-sorozat alkalmazása a zeneiskolákban (2008, Nyitra UKF) (VI/1) - Dobszay László: A hangok világa szolfézskönyv-sorozat megjelenésének korabeli időszerűsége (pdf) (2017/2.)

Dr. Várady Krisztina: A hangok világa c. szolfézskönyv-sorozat alkalmazása a zeneiskolákban (2008, Nyitra UKF) (VI/2) – Dobszay László: A hangok világa c. sorozat köteteinek általános felépítése és tartalma (2017/3.)

Dr. Várady Krisztina: A hangok világa c. szolfézskönyv-sorozat alkalmazása a zeneiskolákban (VI/3.) Dobszay László: A hangok világa c. tankönyvsorozat zenepedagógiai elemzése (pdf) (2017/4.)

Dr. Várady Krisztina: A hangok világa c. szolfézskönyv-sorozat alkalmazása a zeneiskolákban. A kötetek zenei anyagának formai elemzése és a formaérzék fejlesztésének gyakorlatai (2008, Nyitra UKF) (6/4.) (pdf).) (2017/5.)

Dr. Várady Krisztina: A hangok világa c. szolfézskönyv-sorozat alkalmazása a zeneiskolákban (2008, Nyitra UKF) (6/5.) (pdf) (2017/6.)

Dr. Várady Krisztina: A hangok világa c. szolfézskönyv-sorozat alkalmazása a zeneiskolákban. Az eredmények értékelése, összegzése (2008, Nyitra UKF) (6/6.) (2018/1.)

Dr. Weisenfeld Melinda: Házimuzsika egykor és ma (2007) (pdf) (2018/4.)

Dr. Wolf Péter: Jazz-hangszerelés (2016/2.)

Dr. Zétényi Tamás: Liszt Ferenc gordonkás kamarazenéje. Struktúra és narrativitás Liszt Ferenc kései műveiben (lfze, 2017) (pdf) // Liszt Ferenc gordonkás kamarazenéje Emmanuel Feldman (gordonka) és Ábrahám Mariann (zongora) előadásában: I. Liszt Ferenc: Elégia (1874), 2. elégia (1877), Romance oubliée (Elfelejtett románc (1880), La lugubre gondola (1882) (Gyászgondola), Die Zelle in Nonnenwert (1841, 1860) (27:36); II. Consolations (Vigasztalások – Hat költői gondolat, 1849– 1850) (14:37) (2022/5.)

Dr. Zsigmond Zoltán: A zongora forradalma a 19. század első felében (2007) (2017/6.)

Dr. Zsigmondné dr. Pap Éva: Szeged zenei élete 1945 és 1960 között (2008) (2017/6.)

SZAKDOLGOZATOK

A Psalmus Humanus Művészetpedagógiai Egyesület 2018. szeptember 21-23. közötti tanár-továbbképzésének beszámolóiból. Felszeghy-Tóth Annamária ének-zenetanár, karnagy, Kalla Viktória Mária tanító, Nagyné Demeter Ilona zeneiskolai szolfézstanár és Sebőkné Kós Szilvia ének-dolgozatai. Szerkesztette: K. Udvari Katalin (pdf) (2018/8.)

Az ELTE BTK Zenei Tanszék szakdolgozatai (Szerkeszti: dr. Bodnár Gábor)

      I. Apagyi Alexandra: Igor Sztravinszkij: Tavaszi áldozat – a mű keletkezése és elemzése (2013/4.)

     II. Szilágyiné Hegedűs Éva /dr. Bodnár Gábor bevezetőjével/: Mert ímé mostantól fogva boldognak mondanak engem minden nemzetségek (2014/3.)

Zongoraiskola 2. Nem teljesen kezdőknek (Réti Tamás) (pdf) (2021/1.)

Ajtai Péter tanulmányai: Szabados György és az ókori Kína zenefilozófiája // Adalékok Szabados és a kínai zenefilozófia kapcsolatához (pdf) (2020/6.)

Antal Gábor: Juhász Aladár, Liszt Ferenc kiemelkedő tanítványa (2012/1.)

Apagyi Alexandra: Igor Sztravinszkij: Tavaszi áldozat – a mű keletkezése és elemzése (2013/4.)

Bácsi Zoltán László (1980-2010) ÖSSZKIADÁS (III/1) (2016/4.)

TANÁRI EMLÉKEZÉS

  - Emlékezések Bácsi Zolira (Kállay Gábor, Hraschek Katalin)

ÍRÁSOK

  - Ön/életrajz

  - Tisztelgés Czidra László emlékének

  - Kodály Zoltán: „Mátrai képek” című művének elemzése tanári és tanulói szemmel

Koncertfelvételek

Kodály Zoltán műveit (Sík Sándor Te Deuma, Öregek) vezényli diplomakoncerten;

énekes közreműködő koncerteken, ahol J. Haydn (Der Greis, Aus dem Dankliede zu Gott, Die Harmonie in der Ehe) és Esterházy Pál (Harmonia caelestis: Dormi Jesu, Veni Creator, Sol recedit igneus, Surrexit Christus) továbbá Bárdos Lajos (Boldogasszony, Karácsonyi bölcsődal) műveit adták elő.

BÁCSI ZOLTÁN LÁSZLÓ (1980-2010) ÖSSZKIADÁS (III/2) (2016/5.)

- A Zenei Tanszék ajándéka. (Hommage à B. Z. L.) (Dr. Bodnár Gábor emlékezése)

ESSZÉ

  - Kántor vagyok

REFORMÁTUS NÉPÉNEK FELDOLGOZÁSOK

   - Bocsásd meg, Úr Isten, ifjúságomnak vétkét (Balassi Bálint) / Immár a Nap   leáldozott

- KONCERT FELVÉTELEK

Bácsi Zoltán László énekel és barokkfurulyán  játszik (Cipriano de Rore: In canterrei d'amour; Johann Sebastian Bach: 147. kantáta – részlet); énekes szólistaként működik közre  (Heinrich Schütz: Dei sieben Worte Jesu Christi am Kreuz 1-4. rész); énekkari művészként szerepel (Alessandro Scarlatti: Ad Dominium cum tribularer, Ad te Domine levavi animam meam; Viktoria: O magnum misterium; Philippe de Monte: Ite, rime dolenti; karnagyi diplomakoncertek részletei (Heinrich Schütz: Die mit Tränen säen, SWV 378; John Stainer: The first Noël; Orlando Gibbons: O, Lord increase my faith)

BÁCSI ZOLTÁN LÁSZLÓ (1980-2010) ÖSSZKIADÁS (III/3) (2016/6.)

TANÁRI EMLÉKEZÉS

Túlságosan szubjektív emlék-morzsák B. Z.-ról (Mindszenty Zsuzsánna

Szakdolgozat

Díszítéstechnikák a barokk kor furulyairodalmában. A furulya használata a barokk zene tanításában

Szakmai dolgozatok

- Mise – műfajelméleti dolgozat

- A barokk zene stílusjegyei                            

- A barokk opera. Európa országainak egymásra hatása a barokk opera történetében. A barokk opera története az egyes európai országok zenei életének egymásra hatása tükrében

 - Az egyes szavak jelentése és azok akusztikai megfogalmazása közti kapcsolat Francis Poulenc Un soir de neige c. ciklusában

RÉSZVÉTEL KÓRUSOK MUNKÁJÁBAN

Betanítás (Wolfgang Amadeus Mozart: Alleluja), vezénylés (Knut Nystedt: Peace I leave with you, Paul Hindemith: Six chansons (3., 5. és 6. tétel), Dobri Hrisztov: Legénybúcsú, Tillai Aurél: Valamennyi búzaszál), és énekes közreműködés (John Stainer: The first Noel, Fiala Balázs: Bolyongok

Balogh Sára: A kortárs magyar énekművészet nyomában: szemelvények a Kurtág-életmű vokális kompozícióiból (Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Intézet – Szakdolgozat, 2021) (pdf) (2021/5.)

Baracius Nikosz Dávid: Lámpalázkezelés digitális eszközökkel: Esettanulmány a stresszhelyzet kezelésére (pdf)    (2020/4.)

Bauer Andrea: Artist Matrix (pdf) (2021/5.)

Bauer Andrea: Az őseredeti hang (pdf)   (2020/4.)

Bégány Csenge Anna: Elfeledett hangfajok. 1. rész - A kasztráltak. A kasztráltak megjelenése és tündöklése a vokális zene történetében (pdf) (2022/2.)

Besse Attila: Dmitrij Dmitrijevics Sosztakovics: Három fantasztikus tánc (2013/6.)

Boruzs Barbara: The Owl and the Pussy-Cat. Stravinsky, Edward Lear – és egy „nonszensz” jazz-kísérlet (2013/5.)

Bozsik Andrea: Az animációs filmek zenei hatása óvodáskorú gyermekekre (ELTE Tanító és Óvóképző Szak, 2021) (pdf) (2022/2.)

Császiné Szoboszlai Ildikó: Alternatív irányzatok az óvodai zenei nevelésben (pdf) (2020/6.)

Csongrádi Beatrix - Asztalos Kata: A zenei képességek fejlettsége 3-6 éves korban (pdf) (2017/4.)

Dobos Lili: Zenélni „állati jó”! Tapasztalataim, ötleteim a zenetanításban (Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Intézet, 2018) (2022/2.)

Domokos János Antal: A művészeti iskola és a művészeti nevelés szerepe az infokommunikációs korszakban (2016/3.)

Dr. Dominkó István: Gondolatok az önállóságra nevelésről és a helyes önértékelés kialakításáról (pdf) (2021/1.)

Erdősi-Boda Katinka: Zene és kommunikáció (2014/3.)

Farkas Kitti: A Kalocsa környéki népi hagyományok, népművészet, népi gyermekjátékok ápolása a kalocsai Nagyasszonyunk Katolikus Óvodában (2016/6.)

Fekete Anikó - Dr. Fehérvári Anikó - Dr. Bodnár Gábor: Kreatív zenei gyakorlatok hatása a felsőoktatásban tanulók körében (pdf) (2020/6.)

Felszegi Dalma: Improvizáció a zongoraoktatában – szakdolgozat (LFZE) (pdf) (2021/5.)

Gaál Alexandra: Oktatási és nevelési célok megvalósulása a képzőművészeti képzésben (pdf) (2022/1.)

Gacsályi Lilla: A haláltánc-motívum zenei feldolgozásai (2014/6)

Gertheis Piroska: A zenei tehetség korai megjelenése az életrajzokban (2012/4.)

Glevitzkyné Mudri Szilvia: Zenei fejlesztés kisgyermekkorban kontra zenei fejlesztés iskolában (pdf) (2021/1.)

Horváth Bálint: Hatások és lelemény: Liszt kései alkotói korszaka néhány zongoradarab tükrében (2012/3.)

Horváth Katalin: A kreativitás fejlesztésének lehetőségei az alapfokú fuvolaoktatásban (PTE Neveléstudományi Doktor Iskola, Pécs 2022) (pdf) (2022/3.)

Horváth Laura: A korai zongoratanulás lehetőségei (Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Intézet, 2021) (pdf) (2022/2.)

Igric Balázs: „Amikor köszöntötték egymást, derekasan fújnóm kellett a tust” – hazai perspektívák a 17. századi trombitajátékban (pdf) (2022/5.)

Janurik Tímea: A finn és a magyar népdalok kutatásának és rendszerezésének párhuzamai (2021/5.)

Juhos-Kiss Eszter - dr. Pusztafalvi Henriette: Nyelvi és beszédkészség fejlesztése énekeltetéssel Broca afáziában. Színek újratanulása (Esettanulmány) (pdf) (2022/1.)

Dr. Kádár Orsolya: Kodály Zoltán szólószonátája Starker János interpretálásában (Doktori disszertáció, lfze, 2021) (2022/5.)

Kigyós Borbála: A bauhausi pedagógia hatása az amerikai modernista építészetoktatásban, szerepe a műszaki és informatikai felsőoktatás átalakulásában (pdf) (2022/2.)

Kiss Zoltán: „Orgonaszimfónia két tételben” (2013/3.)

Kovács Bernadett: Szociális kompetenciák mérése a Superar módszeren keresztül (ELTE BTK biológiatanár - ének-zene tanár osztatlan tanári mesterszak, 2022) (pdf) (2022/6.)

Kovács Szilárd: Zenei nevelés az orgonapadról, avagy a kántor, mint nevelő (2013/4.)

Lőrincziné Csizmadia Katalin: „Készüljünk fel becsületesen!” – Fuvola-portfólió (Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Intézet, 2014) (2022/5.)

Majorosné Tóth Eleonóra: Quantz és a „kicsik” (2014/3.)

Marossy Éva: Az érzelmi és lelki tényezők jelentősége a zenepedagógiai gyakorlatban (Zongora-portfólió) (Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Intézet, 2015) (pdf) (2021/5.)

Márton Pálma: A népi hangszerek megjelenése a magyar népmesékben (2014) (pdf) (2021/6.)

Mészáros Judit: A zene transzferhatása a koraszülött gyermekek beszédfejlődésére – a különböző terápiás módszerek ismertetése (Eötvös Loránd Tudományegyetem Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar, 2021) (pdf) (2022/5.)

Nagyné Balázs Éva: A szakmai képzés és a vizsgáztatás rendje a győri Konzervatóriumban (2015/1.)

Pál Zsolt: Kulcskompetenciák fejlesztése és nevelési célok megvalósítása

művészeti ágak interakciójával (2015/4.)

Papp Bendegúz: Útkeresés a japán zenepedagógiában: a Suzuki-módszer (2016/1.)

Papp Cseperke – Papp Bendegúz: Kokas-pedagógia konduktív csoportban – Egy alsó tagozatos kutatás tapasztalatai (pdf) (2021/6.)

Pető Áron András: A zeneiskola szerepe. A zene szerepe mind az általános iskolában, mind az alapfokú művészetoktatásban (2015/1.)

Pető Áron András: Zenetanárokkal szembeni elvárások az alap- és középfokú gordonkaoktatásban (pdf) (2022/4.)

Sánta Ferenc: Mérés-értékelés az alapfokú művészetoktatási intézményekben (2012/2.)

Sigmondné Erős Andrea: Zeneiskolai tanmenetek: írjunk, vagy mégsem? (pdf) (2017/4.)

Siposné Tavaszi Virág: Kalandozás Chitz Klára Zenebirodalmában (2013/3.)

Szakálos Sziringa: A tanulók tanuláshoz szükséges legfontosabb személyes tulajdonságainak vizsgálata vizuális kérdőív segítségével. A tanári szakdolgozat kivonata (pdf) (2020/3.)

Szedmák Borbála - Dr. Szabó Zs. Roland: Digitális megoldások a zeneoktatás terén – fókuszban a gitároktatás (pdf) (2021/1.)

Szerző Katalin: A tonális rend felbomlása Liszt Ferenc kései zongoraműveiben.

Zeneakadémiai dolgozat Ujfalussy tanár úrhoz (1972) (2013/1.)

Szondi Boglárka: Az improvizáció új perspektívái. Apagyi Mária: Szerkesztés és rögtönzés c. művének megismerése után (2015/1.)

Sziklai Anett Gabriella: A zene lélektani hatásmechanizmusa (2014/4.)

Szilágyiné Hegedűs Éva /dr. Bodnár Gábor bevezetőjével/: Mert ímé mostantól fogva boldognak mondanak engem minden nemzetségek (2014/3.)

Tabajdi Ádám: A pedálzongora. Hangszertörténeti áttekintés (Új Nemzeti Kiválóság Program 2021–2022, Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Doktori Iskola) (pdf) (2022/6.)

Takács Nóra Luca: „A mi szakmánk a folyamatos tanulásról s megismerésről szól” (Miskolci Egyetem Bartók Béla Zenei Intézet, 2015) (2022/1.)

Uzsaly Bence András: Az ifjúsági zenekari nevelés négy magyar példája (2015/2.)

Vajda Veronika: A Kaukázus régió zenei hagyományai a grúz és az azeri népzene jellegzetességei (ELTE BTK Zenekultúra Alapszak, 2020) (pdf) (2020/6.)

Varga Hajnalka: A zenei képesség fejlesztésének technikái a zeneiskolai, illetve a konzervatóriumi gyakorlatban (pdf) (2021/1.)

Dr. Végh Mónika: A 18. századi orosz kóruskoncert M. Sz-Berezovszkij, D. Sz. Bortnyanszkij és A. L. Vedel művészetében (1. rész) – Az „arany hármas” a 18. századi Oroszországban (pdf) (2020/6.)

Vizvári Viktória – Nagyné Árgány Brigitta: A zenei előképzettség, a zenei aktivitások és az egészségi állapot összefüggéseinek vizsgálata óvodapedagógus és tanító alapszakos hallgatók körében (pdf) (2021/1.)

Vörösné Udvardy Gizella: Az improvizáció szerepe és megjelenése zenében (pdf) (2021/5.)

ÉNEK-ZENETANÁRKÉPZÉS

5/2020. (I. 31.) KORM. RENDELET A NEMZETI ALAPTANTERV KIADÁSÁRÓL ÉS A 2020-AS NAT-HOZ ILLESZKEDŐ TARTALMI SZABÁLYOZÓKRÓL  (2020/2.)

90 éves dr. Veczkó József pszichológus-tanár (Zalavég, 1926. november 4.). Visszapillantás dr. Veczkó József zenepszichológiai publikációira (Dombiné dr. Kemény Erzsébet) (2016/6.)

100 éve született Mihály András zeneszerző-karmester, zeneakadémiai tanár (1917–1993) - Bieliczkyné Buzás Éva: Beszélgetés Mihály

A gyerekek olyanná válnak, amilyenné a körülöttük élő felnőttek mintázata teszi őket”. Magyar Margit iskolavezetésről, tanításról, s a művészetpedagógiai értéktár folytatásáról (Réfi Zsuzsanna interjúja) (2022/1.)

 A „Gyermeknevelés” c. folyóirat teljes 2018/2. száma (2019/4.):
- Janurik Márta-Józsa Krisztián: Kihívások és lehetőségek a gyermekkori zenei nevelésben: Bevezető a tematikus számhoz

- Janurik Márta-Józsa Krisztián: Az iskolai zenetanulás iránti motívációt alakító néhány tényező

- Jakobicz Dorottya – Wamzer Gabriella – Józsa Krisztián: Motiválás az ének-zeneórán

- Surján Noémi – Janurik Márta: A zenei észlelés fejlettségének vizsgálata hagyományos és számítógépes tesztfelvétellel

- Buzás Zsuzsa – Maródi Ágnes: A kottaolvasás és az orientációs képesség összefüggésének vizsgálata online tesztkörnyezetben

- Janurik Márta – Antal-Lundström Ilona – Józsa Krisztián: A zenei hallás korai fejlesztésének a szerepe a beszédészlelés fejlődésében: Egy zenei fejlesztőprogram tanulságai

- Zsigmond Gábor: A szövegolvasási és kottaolvasási képesség kapcsolata

- Szabó Norbert: Zenesziget. Játékosítás (gamifikáció) digitalis eszközökkel az ének-zene oktatásban

- Mucsi Gergő: A ritmikai készségek fejlődése 12 éves korig

- Pethő Villő - Mucsi Gergő - Surján Noémi: Zene – ritmus – játék. A ritmikai fejlesztés lehetőségei, kérdései első osztályban

- Szabó Norbert: A cél szentesíti az (IKT-)eszközt a zeneoktatásban?

„A jövő mindig az iskolapadban kezdődik!” – avagy minden gyermek tehetséges…Csűrös Csilla interjúja Csépe Valéria akadémikussal, az MTA főtitkárhelyettesével (Új Köznevelés /2014/4.) (2017/6.)

„A hangszer bennünk, a testünkben van”. Kertesi Ingrid türelemről, az énektanítás lelki oldaláról és a sokáig szóló hangról (Réfi Zsuzsanna) (2021/5.)

„A jó légzés és a belőle nyerhető energia mindenkinek fontos”. Nádor Magda kutatásról, az életről és az "élő hangszerek" két típusáról (Réfi Zsuzsanna interjúja) (2021/1.)

A Kodály-módszer Kínában és hatása a kínai gyerekekre (Írta és fordította: Zhao Jing) (2015/3.)

„A Kodály-módszernél ma sem találni jobbat”. Dr. Vigh Andrea a megújult zenei tanárképzésről, a mindennapi éneklésről, a XXI. századi módszerekről (Réfi Zsuzsanna) (2014/3.)

A közoktatás indikátor rendszere 2015. Szerkesztette: Varga Júlia. A kötet szerzői: Hajdu Tamás, Hermann Zoltán, Horn Dániel, Varga Júlia. (MTA KRTK KTI) (http:// econ.core/file/download/kozoktatasi/indikatorrendszer.pdf) (2015/3.)

„A közösségi ének emberformáló ereje”. Erdei Péter az énekkarok értékéről, a fiatal korosztály megszólításáról (Réfi Zsuzsanna) / Valóra váltotta a hozzá fűzött reményeket a Nemzeti Ifjúsági Kórus (LFZE Kodály Intézet) (pdf) (2018/8.)

„A minőség a döntő”– a Magyar Művészeti Akadémia és a Zuglói Filharmónia közös Pastorale családi sorozata a Pesti Vigadó falai között. Beszélgetés Solymosi Tari Emőkével, Vashegyi Györggyel és Záborszky Kálmánnal. (Erdősi-Boda Katinka) (pdf) (2018/3.)

http://www.szag.hu/images/angol_zaszlo.gifA Music Education in the Focus of Historical Concepts and New Horizons című zenepedagógiai tanulmánykötet ismertetése és a teljes angol nyelvű könyv / Music Education in the Focus of Historical Concepts and New Horizons Edited by Friedhelm Brusniak, Zsuzsa Buzás, Nigel A. Marshall, Damien Sagrillo (htm + pdf) (2019/6.)

„A művészeti nevelés olyan segéderő, ami nyitottabbá tesz, segítséget ad”. Ember Csaba a KRÉTÁ-val kapcsolatos előrelépésekről és az ünnepi esztendőről (Réfi Zsuzsanna) (pdf) (2022/5.)

„A művészetoktatás arra való, hogy érzelmeket, élményeket közvetítsen”. Kerekasztal-beszélgetés a zenei nevelésről. A beszélgetést Mayer József, az ÚPSZ főszerkesztője vezette. Résztvevők: Kerekesné Pytel Anna, Fokvári Anikó, Gelencsér Attiláné, Kartaliné Vincze Mária, Sárközi Andrea, továbbá Balázs István, Kis Jenőné dr. Kenesei Éva, Ludmány Géza, Hornyák Tamás, Nagyné Árgány Brigitta (Új Pedagógiai Szemle, 2009/7.) (2016/6.)

A Psalmus Humanus Művészetpedagógiai Egyesület 2019. IX. 20-22. között Budapesten tartott tanár-továbbképzésének beszámolóiból (Szerkesztette: K. Udvari Katalin): Zimmer Dóra, Orcsikné Szvetnyik Margit, Puskás Adrienn, Virágné dr. Juhász-Nyitó Klára és Lukácsné Oláh Beáta, továbbá Egloff Nagy Klára dolgozata (pdf) (2019/6.)

„A tanításon keresztül személyiséget is fejlesztünk”. Lebanov József úgy véli hidat kell építeni a köznevelés és a közigazgatás között. Interjú az EMMI Köznevelési Stratégiai Főosztály vezetőjével, Lebanov Józseffel (Réfi Zsuzsanna) (2018/4.)

„A tanszékvezetéstől elköszöntem, a tanítástól nem.” Dráfi Kálmán zongoraművész-tanárral Mester Ágnes beszélgetetett (lfze.hu) // Dráfi Kálmán 2020. X. 7-i zeneakadémiai koncertjének felvétele. Közreműködött: Balázs János (zongora) (2020/6.)

A tehetség kézikönyve (A könyv digitalizált változata) (MATEHETSZ, 2020) (pdf) (2021/4.)

A kötet szerzői: Bajor Péter, dr. Balogh László, Bohdaneczky Lászlóné dr., dr. Dávid Imre PhD, dr. Dávid Mária PhD, Demarcsek Zsuzsa, Dudics Pál, dr. Fodor Szilvia, Fucsek Csilla, dr. Fülöp Márta, Fülöp Márta Marianna, Gajda Attila, Gaul-Ács Ágnes, dr. Győri János (szerzői nevén: Gordon Győri János), dr. Kárpáti Andrea, dr. Kirsch Éva, dr. Klein Sándor, dr. Kovács Kristóf, dr. Kovács Szilvia, dr. Olajos Tímea (PhD), dr. Orosz Róbert, dr. Polonkai Mária, dr. Pölcz Ádám (PhD), Revákné dr. Markóczi Ibolya, Revákné dr. Markóczi

Ibolya, dr. habil Révész György (PhD), Sarka Ferenc, dr. Tóth László, PhD- és habilitált doktor, Turmezeyné dr. Heller Erika, dr. Zsolnai Anikó (PhD)

·        Ajánlás

·        A tehetség kézikönyve elé

·        1. A HAZAI TEHETSÉGSEGÍTÉS TÖRTÉNETE, EREDMÉNYEI 1990-IG

o   1.1. Tehetségsegítés Magyarországon a középkorban (1526-ig)

§  1.1.1. Kezdeti lépések a tehetségsegítés terén

§  1.1.2. A magyar felsőoktatás helyzete Mohács előtt

o   1.2. Tehetségsegítés a késői reneszánsz és a barokk korban (1526–1772)

§  1.2.1. A kollégiumi típusú iskolák szerepe a tehetségsegítésben

§  1.2.2. Katolikus felsőoktatás, az első, tartósnak bizonyuló magyar egyetem megalapítása

o   1.3. Tehetségsegítés a magyar felvilágosodás korában (1772–1800)

§  1.3.1. Az állami felsőoktatási politika kezdetei

§  1.3.2. A szakképzés fejlesztése

o   1.4. Tehetségsegítés a nyelvújítás idején és a reformkorban (1800–1848)

o   1.5. A szervezett tehetségsegítés alapjainak lerakása a 19. században

o   1.6. Szervezett tehetségsegítés a századfordulótól a második világháborúig

o   1.7. Tehetségsegítés a szocializmusban a rendszerváltásig

·        2. Elméletek, módszerek, tehetségterületek

o   2.1. Intelligencia és tehetség; tehetségmodellek

§  2.1.1. Tehetségmodellek mint a fejlesztő programok kiindulási alapjai

§  2.1.1.1. Bevezetés

§  2.1.1.2. A tehetségfogalom mint a tehetségelméletek alapja

§  2.1.1.3. A klasszikus tehetségelméletek bemutatása

§  2.1.1.3.1. Renzulli háromkörös tehetségmodellje

§  2.1.1.3.2. Mönks tehetségmodellje

§  2.1.1.3.3. Tannenbaum csillagmodellje (1983)

§  2.1.1.3.4. Czeizel 2×4+1 faktoros modellje

§  2.1.1.3.5. Piirto piramismodellje (1998)

§  2.1.1.4. A környezet szerepét differenciáltabban bemutató újabb modellek

§  2.1.1.4.1. Sternberg WICS-modellje

§  2.1.1.4.2. Gagnè megkülönböztető tehetségmodellje

§  2.1.1.4.3. Heller München-modellje (a hatékony tanítási környezet modellje)

§  2.1.1.4.4. Betts autonóm tanuló modellje (1986)

§  2.1.1.4.5. Ziegler akciotóp (Actiotope) modellje

§  2.1.1.4.6. Silverman tehetséggondozási koncepciója (1998)

§  2.1.1.4.7. Eyre – „Átfogó lépések rendszere”

§  2.1.1.5. Öröklés – környezet – gyakorlás a szakértelem megszerzésében

§  2.1.1.5.1. Simonton emergens-epigenetikai modellje

§  2.1.1.5.2. Ericsson – a szakértővé válás útja

§  2.1.1.6. Összefoglalás

§  2.1.1.7. A 21. század új kihívásai

§  2.1.2. Intelligencia és tehetség

§  2.1.2.1. Intelligencia és/vagy tehetség?

§  2.1.2.2. Általános intelligencia vagy speciális képességek?

§  2.1.2.3. Túl az általános intelligencián

§  2.1.2.4. Elméleti és gyakorlati következmények

o   2.2. Azonosítás, mérés; versenyek. A fejlesztés módszerei; eltérő fejlődési életutak

§  2.2.1. A tehetségígéretek keresése, azonosítása

§  2.2.1.1. A tehetségazonosítás elméleti alapjai

§  2.2.1.2. A tehetséges gyermekek/tanulók felismerésének jelentősége, a tehetségazonosító tevékenység jellemzői, alapelvei

§  2.2.1.3. A gyermekek/tanulók megismerésének főbb módszerei

§  2.2.1.3.1. Interjú – beszélgetés a gyermekkel, szülővel, a tehetséggondozásban részt vevő más szakemberekkel

§  2.2.1.3.2. Dokumentumelemzés: a gyermek/tanuló által készített és/vagy róla készült dokumentáció adatainak elemzése, értelmezése

§  2.2.1.3.3. Kérdőívek alkalmazása a tehetség felismerésének folyamatában

§  2.2.1.3.4. Megfigyelés, a napi tevékenységek során szerzett tapasztalatok strukturálása, rendszerezése

§  2.2.1.3.5. Mérés – a pedagógiai gyakorlatban alkalmazható mérőeszközök

§  2.2.1.4. A gyermeki/tanulói személyiség megismerésére irányuló konkrét módszerek

§  2.2.1.4.1. Biológiai jellemzők, testi-fizikai állapot megismerésének módszerei

§  2.2.1.4.2. Pszichológiai jellemzők, a tehetségjegyek felismerésének módszerei

§  2.2.1.4.3. A A szociológiai jellemzők megismerésének módszerei

§  2.2.1.5. Esetleírás – pedagógiai jellemzés készítése

§  2.2.2. A csoportos képességméréseken alapuló tehetségazonosítás alapelvei és gyakorlati kérdései

§  2.2.2.1. A képességmérésen alapuló tehetségazonosítás alapvető nehézségei

§  2.2.2.1.1. A tehetség mint fejlődési folyamat

§  2.2.2.1.2. Egyenetlenség a fejlődésben: diszszinkrónia

§  2.2.2.1.3. A képességek és tehetségterületek sokfélesége

§  2.2.2.1.4. Környezeti tényezők és interakciók

§  2.2.2.1.5. Programok és értékelési folyamatok

§  2.2.2.2. Szükséges-e a tehetségazonosítás?

§  2.2.2.3. A tehetségvizsgálatok alapelvei

§  2.2.2.4. Út az intézményi tehetségazonosításhoz: kérdések, mielőtt hozzákezdünk

§  2.2.3. A versenyek és a versengés szerepe a tehetségek kibontakozásában

§  2.2.3.1. Bevezetés

§  2.2.3.2. A versengés és a verseny különbsége

§  2.2.3.3. Tehetség és versengés

§  2.2.3.4. Tehetség és versenyzés

§  2.2.3.4.1. A versenyek előnyei

§  2.2.3.5. A versenyzés hátrányai

§  2.2.3.6. Az adaptív és sikeres versengéshez szükséges pszichés képességek

§  2.2.3.6.1. A versengés során keletkező szorongás kezelésének a képessége

§  2.2.3.6.2. Kihívás vagy fenyegetés: a teljesítmény és versengési helyzetek értelmezése és keretezése

§  2.2.3.6.3. A mentális erő vagy küzdőszellem jelentősége

§  2.2.3.6.4. A reziliencia vagy ellenálló képesség szerepe és a versengés kapcsolata

§  2.2.3.6.5. A versengési attitűdök, a győzelemmel és a vesztéssel való megküzdés és a reziliencia kapcsolata

§  2.2.3.6.6. A győzelemmel és vesztéssel való megküzdés

§  2.2.3.6.7. A versengés mint készség fejlesztése

o   2.3. A tehetségígéretek fejlődésének általános jellemzői, kiemelten az alulteljesítő és speciális bánásmódot igénylő más tehetségesek fejlődésének sajátosságai

§  2.3.1. A tehetségfejlődés időperspektívája

§  2.3.1.1. A tehetség kibontakozásának fejlődési és életútszemlélete

§  2.3.1.2. Korai általános és speciális tehetségjegyek; a fejlődés életkori sajátosságai

§  2.3.1.2.1. A tehetség korai általános jegyei

§  2.3.1.2.2. A tehetségfejlődés főbb jellemzői gyermek- és serdülőkorban

§  2.3.1.2.3. A csodagyerekek sajátosságai

§  2.3.1.3. A szocioemocionális fejlődés speciális kérdései: az identitás és moralitás fejlődésének jellemzői tehetséges gyermekek és serdülők körében

§  2.3.1.3.1. A morális fejlődés tehetségeseknél

§  2.3.1.3.2. A tehetségesek identitásfejlődésének kérdései

§  2.3.1.4. Pszichoszociális változók mint a tehetségfejlődés meghatározó faktorai

§  2.3.1.4.1. A család hatásai

§  2.3.1.4.2. A tehetségfejlődést támogató iskolai légkör és tanári személyiség

§  2.3.1.4.3. Pozitív pszichológiai szemlélet az iskolában, kreatív klíma, a mindset szerepe a képességek kibontakoztatásában

§  2.3.1.5. A felnőttkori tehetség jellemzői

§  2.3.2. A tehetség mint aszinkron fejlődés

§  2.3.2.1. Az aszinkron és diszszinkron fejlődés fogalma

§  2.3.2.2. Az aszinkrónia típusai és szintjei

§  2.3.2.3. A kétszeresen kivételes tehetségek jellemzői, oktatásuk és nevelésük főbb elvei

§  2.3.2.3.1. A kétszeres kivételesség fogalma

§  2.3.2.3.2. A kétszeresen kivételes személyek személyiségének általános jellemzői

§  2.3.2.3.3. A kétszeresen kivételes gyermekek oktatásának és nevelésének főbb alapelvei

§  2.3.2.4. A kétszeresen kivételes tanulók speciális csoportjai

§  2.3.2.4.1. Tehetség és tanulási zavar

§  2.3.2.4.2. Tehetség és ADHD

§  2.3.2.4.3. Tehetség és Asperger-szindróma

§  2.3.3. Intenzitás és szenzitivitás egy életen át

§  2.3.3.1. Intenzitás és szenzitivitás

§  2.3.3.2. Fejlődési potenciálok a Dabrowski-féle pozitív dezintegráció tükrében

§  2.3.4. Speciális tehetségcsoportok

§  2.3.4.1. Alulreprezentált és alulellátott csoportok a tehetséggondozásban

§  2.3.4.2. A kreatív tehetségek fejlődésének kérdései

§  2.3.4.3. A női tehetség kibontakozásának kérdései

§  2.3.4.4. Alulteljesítő tehetségek

o   2.4. A komplex tehetségfejlesztő programok kidolgozásának tartalmi szempontjai

§  2.4.1. A komplex tehetséggondozás értelmezése

§  2.4.2. A tehetséges fiatal erős oldalának fejlesztése

§  2.4.3. A tehetséges gyerek, fiatal gyenge oldalának fejlesztése

§  2.4.3.1. Gyakran előforduló gyenge oldal: a tehetséges fiatal motiválatlansága

§  2.4.3.1.1. A tanulási motívumok rendszere, kapcsolatuk a tehetséggondozással

§  2.4.3.1.2. A fejlesztés lehetőségei a hatékony teljesítményértékeléssel

§  2.4.3.2. Újabb gyakori gyenge oldal a tehetségeseknél: a hatékony információfeldolgozási stratégiák hiánya

§  2.4.3.2.1. A stratégiahasználat kudarcának okai

§  2.4.3.2.2. Az információfeldolgozási stratégiák fejlesztésének pszichológiai alapjai

§  2.4.3.2.3. Értelmi képességek fejlesztése és az önálló tanulás

§  2.4.3.2.4. A metakognitív készségek

§  2.4.3.2.5. A hatékony fejlesztés feltétele: szisztematikus és komplex építkezés

§  2.4.3.3. A kreativitás fejletlensége mint a tehetségesek lehetséges gyenge oldala

§  2.4.3.3.1. A kreativitás fejletlenségének okai

§  2.4.3.3.2. A kreativitás fejlesztésének kiindulópontjai

§  2.4.3.4. A tehetségesek személyiségének fejletlenségéből, zavaraiból fakadó főbb problémák

§  2.4.3.4.1. Kiemelt jelentőségűek az énkép, önértékelés problémái a tehetségeseknél

§  2.4.3.4.2. Kiemelt feladatok a fejlesztésben

§  2.4.4. A tehetségfejlesztés légköre, a tehetségesek társas kapcsolatainak lehetséges problémái mint gyenge pontok, a fejlesztés útjai

§  2.4.5. Lazító programok hiányából fakadó negatív következmények a tehetségesek fejlődésében, lehetséges megoldásmódok

o   2.5. Pedagógiai és pszichológiai módszerek, eszközök a tehetségfejlesztő programok megvalósításához

§  2.5.1. Gazdagítás, dúsítás

§  2.5.1.1. Gazdagítási modellek

§  2.5.1.1.1. A Renzulli-féle gazdagító modell

§  2.5.1.1.2. A Treffinger-féle modell (1986)

§  2.5.1.1.3. A Feldhusen és Kolloff (1979, 1986) által kifejlesztett Purdue háromlépcsős modell

§  2.5.1.1.4. A Betts (1986) által kifejlesztett Autonóm tanuló modell

§  2.5.1.2. A gazdagítás gyakorlati eszköztára a fejlesztési folyamatban

§  2.5.1.2.1. A tanulók gazdagítása a problémamegoldó technikákkal

§  2.5.1.2.2. A kritikai gondolkodás fejlesztése mint gazdagítási módszer

§  2.5.1.2.3. Kérdezési technikák fejlesztése a gazdagítás részeként

§  2.5.1.2.4. A gazdagítás speciálisan tehetséggondozásra használt formái

§  2.5.2. Gyorsítás

§  2.5.2.1. A gyorsítás leggyakrabban alkalmazott formái

§  2.5.2.2. Kutatási érvek a gyorsítás mellett

§  2.5.2.3. Irányelvek a gyorsítás alkalmazásához

§  2.5.3. A differenciált fejlesztés eszközrendszere

§  2.5.3.1. Tehetségesek tanítása integrált osztályban

§  2.5.3.2. Az integráció és a differenciálás biztosítása egyszerre a tehetséggondozásban a kooperatív tanulás segítségével

§  2.5.3.3. A képesség szerinti csoportosítás szükségessége és formái

§  2.5.3.4. Egyéni tehetségfejlesztő programok

§  2.5.3.5. Az individualizáció szerepe a tehetségfejlesztésben: pszichológiai és pedagógiai kiindulási pontok

§  2.5.3.6. Külföldi példák az egyéni tehetségfejlesztő programok elterjedésére

§  2.5.3.7. Ziegler és Heller egyéni tehetségfejlesztő programjának modelljei

§  2.5.3.8. Az egyéni tehetségfejlesztő programok készítésének és megvalósításának rendszerszerű folyamata

§  2.5.3.9. A tehetségfejlesztés gyakorlatának folyamatmodellje

§  2.5.3.10. Összegzés: változatosság a differenciálás tehetséggondozásban alkalmazott szervezeti kereteiben

§  2.5.4. Tanácsadás, módszertani segítségnyújtás

§  2.5.4.1. A tehetség-tanácsadás jellemzői, leggyakoribb problémahelyzetek

§  2.5.4.1.1. A tanácsadás, ezen belül a tehetség-tanácsadás meghatározása

§  2.5.4.1.2. A tanácsadás modelljei

§  2.5.4.1.3. A tanácsadás szintjei és kompetenciahatárai

§  2.5.4.1.4. A tehetséggondozás során előforduló leggyakoribb problémahelyzetek

§  2.5.4.1.5. A tanulóknak, szülőknek, nevelőknek nyújtott tanácsadás specifikumai és etikai kérdései

§  2.5.4.1.6. A tehetség-tanácsadás során alkalmazott főbb módszerek

§  2.5.4.2. Az egyéni tanácsadás

§  2.5.4.3. A csoportos tanácsadás

o   2.6. Főbb tehetségterületek

§  2.6.1. Mi a „terület”, és miért fontos ezt figyelembe vennünk a tehetséges személyek fejlődése és fejlesztése szempontjából?

§  2.6.1.1. A terület fogalmi tisztázása, és ennek jelentősége a tehetségtudományban

§  2.6.1.1.1. Agyi/neurális hálózati területek

§  2.6.1.1.2. Intelligencia és intelligenciaterületek

§  2.6.1.1.3. A domain és a field – a tudásterület és a szakmai terület – megkülönböztetése Bourdieu szociológiai és Csíkszentmihályi kreativitási rendszermodelljében

§  2.6.1.2. A terület figyelembevétele a tehetséges személyek fejlődésének értelmezésében és gyakorlatában

§  2.6.1.3. A terület megragadásának nehézségei

§  2.6.1.3.1. Osztályok, alosztályok, csoportok – általánostól a speciálisig

§  2.6.1.3.2. Egy terület – több terület – összetett területek – komplex, speciális területek; az egyterületi és a többterületi tehetségek fejlesztésének kérdése

§  2.6.1.3.3. Párhuzamos területek; egymásból nyíló területek; területváltások és transzfer

§  2.6.1.3.4. Egyéni tehetség és társas tehetség

§  2.6.1.4. Tudásterület, szakmai terület, kulturális terület és iskolai tehetségnevelés

§  2.6.1.5. Összegzés

§  2.6.2. Matematika tehetséggondozás

§  2.6.2.1. Bevezetés

§  2.6.2.2. A matematika tehetséggondozás helye, szerepe a tehetséggondozási rendszerben

§  2.6.2.3. A magyar matematika tehetséggondozás hagyományai, a matematika tehetségfejlesztés műhelyei

§  2.6.2.4. A matematikai tehetségek felismerése. A matematika, illetve a probléma­megoldó gondolkodás iránti érdeklődés felkeltésének és fejlesztésének lehetőségei. A matematika tehetségfejlesztéshez elérhető szakmai anyagok

§  2.6.2.5. Javaslatok a hazai matematika tehetséggondozás eredményesebbé tételére

§  2.6.2.6. Összegzés

§  2.6.3. Tehetségfejlesztés a biológiatudományban

§  2.6.3.1. A biológia tudományában tehetséges tanuló jellemzői és azonosítása

§  2.6.3.2. A komplex tehetségfejlesztés értelmezése, összetevői a biológia tantárgy területén

§  2.6.3.3. A biológiában tehetséges tanulók motiválása

§  2.6.3.3.1. Motívumok és biológiatanítás

§  2.6.3.4. A biológiatudományokban tehetséges tanulók foglalkoztatásának lehetőségei és módszerei

§  2.6.3.4.1. A tehetséges tanuló biológiatudományban végzett kutatótevékenysége

§  2.6.3.4.2. A tehetséges tanuló biológiai kutatásának módszerei: kísérletezés

§  2.6.3.4.3. A tehetséges tanuló biológiai kutatásának módszerei: modellezés, terepi kutatás, IBL, PBL

§  2.6.4. Tehetséggondozás a kémiatudományban

§  2.6.4.1. A kémiából tehetséges tanulók azonosítása

§  2.6.4.1.1. A tehetséges tanuló felismerésének lehetőségei a kémiaórán

§  2.6.4.1.2. A kémiából tehetséges tanulók más intézményekből történő kiválasztásának lehetséges módszerei

§  2.6.4.2. A tehetség gondozása, tanórán kívüli gazdagító programok

§  2.6.4.2.1. Szakköri, laboratóriumi foglalkozások szervezése

§  2.6.4.2.2. Tehetséggondozás versenyekre történő felkészítéssel

§  2.6.4.2.3. Tudományos kutatómunka mentori rendszerben

§  2.6.4.2.4. Kémia tehetséggondozó szaktáborok

§  2.6.4.2.5. Felkészítés érettségi vizsgára

§  2.6.4.2.6. A finommotorikus tevékenység fejlesztése tanulói kísérletek kapcsán

§  2.6.4.3. Képességfejlesztés

§  2.6.4.3.1. Asszociációs gyakorlatok

§  2.6.4.4. Kooperatív technikák alkalmazása a tehetséggondozásban

§  2.6.4.4.1. A kooperativitást megvalósító alapelvek

§  2.6.4.4.2. Az óra előkészítésének és a szervezés fázisainak bemutatása

§  2.6.4.5. A projektmódszer alkalmazása a tehetséggondozásban

§  2.6.4.6. Számítógépes programok a tehetségfejlesztés szolgálatában

§  2.6.4.6.1. A világhálón elérhető egyéb tanítási tartalmak

§  2.6.4.6.2. Az IKT-eszközök használatának jövőbeli lehetőségei

§  2.6.5. Tehetséggondozás a fizikatudományban

§  2.6.5.1. A tehetségről elméletileg fizikus szemmel

§  2.6.5.1.1. A tanulásban tehetségesek

§  2.6.5.1.2. A gondolkodásban tehetségesek

§  2.6.5.1.3. Matematikai készségekben tehetségesek

§  2.6.5.1.4. Gyakorlati tevékenységben tehetségesek

§  2.6.5.1.5. Az eszközkészítésben tehetségesek

§  2.6.5.2. A tehetséges tanulók azonosítása és fejlesztése fizikából

§  2.6.5.2.1. A tehetséges tanulók azonosításának nehézségei

§  2.6.5.2.2. Az elméletben kiemelkedők tehetségazonosítása

§  2.6.5.2.3. Gyakorlati tevékenységben kiemelkedők tehetségazonosítása

§  2.6.5.2.4. A hétköznapok technikái

§  2.6.5.3. A tehetségfejlesztés lehetőségei a fizikatudományban

§  2.6.5.3.1. A tanulásban jók fejlesztése

§  2.6.5.3.2. Gondolkodásban tehetségesek fejlesztése

§  2.6.5.3.3. A matematikában tehetségesek fejlesztése

§  2.6.5.3.4. Eszközhasználatban tehetségesek fejlesztése

§  2.6.5.3.5. Tehetségfejlesztő stratégiák, technikák a fizikatudományban

§  2.6.5.4. További tehetségfejlesztő eszközök a fizikatudományban

§  2.6.5.4.1. Az infokommunikációs technika szerepe

§  2.6.5.4.2. Fizikai feladatok, feladatmegoldások szerepe a tehetségfejlesztésben a fizikatudományban

§  2.6.6. Tehetséggondozás az irodalmi alkotó tevékenységben

§  2.6.6.1. Az irodalomtanítás és a tehetségfejlesztés lehetőségei

§  2.6.6.1.1. Az irodalmi tehetségfejlesztés munkáját segítő modellek

§  2.6.6.1.2. Válogatás és gazdagítás

§  2.6.6.1.3. A tantermi környezet nyújtotta lehetőségek

§  2.6.6.2. Fejlesztő feladatok

§  2.6.6.2.1. Bevezetés az irodalomba – a tehetségfejlesztés kezdeti lehetőségei

§  2.6.6.2.2. Feladatlap Tóth Krisztina Térkép című novellájának feldolgozásához

§  2.6.6.2.3. Feladatlap Móricz Zsigmond két novellájának értelmezéséhez

§  2.6.6.2.4. Móricz Zsigmond Judith és Eszter című novellájának értelmezése – a gazdagítás és az elmélyítés lehetőségei

§  2.6.6.2.5. A populáris nyelvi regiszter az irodalmi alkotótehetség fejlesztésében – egy szappanopera története

§  2.6.6.3. Összegzés

§  2.6.7. Nyelvi tehetség: anyanyelv, beszédtudomány, idegen nyelv

§  2.6.7.1. Mi az a nyelvi tehetség?

§  2.6.7.2. A beszédtanítás hagyománya

§  2.6.7.3. Beszéd és nyelv, kompetenciák

§  2.6.7.4. Beszéd- és értelemgyakorlatok mai szemmel: 19. századi válaszok 21. századi kihívásokra

§  2.6.7.5. Tehetségazonosítás, gyakorlati feladatok az anyanyelvi tehetséggondozáshoz

§  2.6.7.5.1. Olvassunk, olvastassunk sokat!

§  2.6.7.5.2. Hogyan gyakoroltassuk a spontán élőbeszédet?

§  2.6.7.5.3. Milyen területeken lehet szükség magasabb szintű nyelvi intelligenciára?

§  2.6.7.6. Az idegen nyelvi képességek

§  2.6.7.6.1. Az idegennyelv-elsajátítás néhány általános jellemzője

§  2.6.7.6.2. Hogyan azonosítható az idegen nyelvi tehetség?

§  2.6.7.7. Összegzés

§  2.6.8. A zenei tehetség felfedezése és fejlesztése

§  2.6.8.1. A zenei tehetség fogalma

§  2.6.8.2. A zenei tehetség azonosításának lehetőségei, eszközei, pszichológiai szempontjai

§  2.6.8.2.1. Zenei adottságtesztek

§  2.6.8.2.2. Zenei teljesítménytesztek

§  2.6.8.3. A zenei tehetség kibontakozását befolyásoló tényezők

§  2.6.8.3.1. Az öröklődés szerepe a zenei tehetségben

§  2.6.8.3.2. A környezet hatása

§  2.6.8.3.3. A szülők szerepe a gyermek zenei fejlődésében

§  2.6.8.3.4. Az intézményes zenei nevelés szerepe

§  2.6.8.4. A zenei tehetség és képességek fejlesztésének neuropszichológiai háttere

§  2.6.8.5. A zenei fejlődést magyarázó modellek

§  2.6.8.5.1. Piaget fejlődéslélektani nézeteinek hatása a zenei fejlődés szemléletére

§  2.6.8.5.2. A „szakértelem” modell

§  2.6.8.5.3. A fejlődési kumuláció elmélete

§  2.6.8.6. A zenei tehetség fejlesztésének főbb gyakorlati aspektusai

§  2.6.8.6.1. Differenciálás, gazdagítás a zenei tehetséggondozásban

§  2.6.8.6.2. A gyorsítás lehetőségei

§  2.6.8.6.3. A motiváció kiemelt jelentősége a zenei tehetség kibontakoztatásában

§  2.6.8.7. A zenei nevelés transzferhatása

§  2.6.9. A vizuális tehetség

§  2.6.9.1. A gyermekrajztól a képi kifejezésig – a vizuális képességrendszer fejlődéselméletei és tehetségkoncepciói

§  2.6.9.1.1. Gyermekrajz, kamasznyelv, vizuális tehetség

§  2.6.9.2. A vizuális tehetség felismerése, tehetségdiagnosztikai eszközök a vizuális nevelésben

§  2.6.9.2.1. Kreativitást mérő tesztek

§  2.6.9.2.2. A portfólió mint a vizuális alkotások értékelési módszere

§  2.6.9.2.3. Rajzversenyek

§  2.6.9.3. A vizuális tehetség fejlesztése

§  2.6.9.3.1. A tehetséggondozó programok típusai

§  2.6.9.3.2. Sikeres kortárs vizuális tehetséggondozó programok Magyarországon

§  2.6.9.4. Hogyan értékelhető egy vizuális tehetséggondozó program?

§  2.6.10. Sporttehetség-gondozás holisztikus szemléletben

§  2.6.10.1. Sport, tehetség és fejlődés holisztikus nézőpontból

§  2.6.10.2. Elvárások, megfelelés, teljesítmény, kiteljesedés

§  2.6.10.3. Pedagógiai szemléletek hatásai a sportoktatásban

§  2.6.10.4. A három legfontosabb mentális tényező – egy sporttehetség-kutatás konklúziói

§  2.6.10.5. „Teljes embert nevelni” elsősorban – Holisztikus fejlesztés vagy az ugyanabból még többet elv?

§  2.6.10.6. Komplex sporttehetség-gondozó programok

§  2.6.10.7. Tényleg tehetsz érte – Tudatosság és a képességek felszabadítása

§  2.6.11. A táncos tehetség felismerése és fejlesztése

§  2.6.11.1. Bevezető

§  2.6.11.1.1. A tánc alaptényezői

§  2.6.11.1.2. A tánc célja, hatása

§  2.6.11.2. A táncos tehetség azonosítása

§  2.6.11.2.1. A táncos képességek

§  2.6.11.2.2. A táncos kreativitása

§  2.6.11.2.3. A táncos motivációja

§  2.6.11.3. A táncos tehetségkoncepció

§  2.6.11.4. A táncos tehetség típusa

§  2.6.11.5. A táncos tehetségek fejlesztésének lehetséges módszerei

§  2.6.11.5.1. Tréning és technika

§  2.6.11.5.2. Mentális gyakorlás

§  2.6.11.5.3. A mozgáskogníció fejlesztése

§  2.6.11.5.4. Az improvizáció

§  2.6.11.5.5. A koreográfia

§  2.6.11.5.6. A gyenge oldal fejlesztése

§  2.6.11.5.7. Lazító programok

§  2.6.11.6. A táncpedagógus

§  2.6.12. Informatikai tehetség

§  2.6.12.1. Az informatika kompetenciarendszere

§  2.6.12.1.1. Digitális kompetencia

§  2.6.12.1.2. Informatikai kompetenciák

§  2.6.12.1.3. A 21. századi készségek

§  2.6.12.2. Tehetséggondozás informatikával

§  2.6.12.2.1. Informatikai tehetségek tehetséggondozása

§  2.6.12.2.2. Különböző tehetségterületek támogatása informatikával

§  2.6.12.2.3. Különlegesen tehetségesek kibontakozásának segítése informatikával. Egyetemes tervezés

§  2.6.12.3. Informatika a 21. század tanulásában, a sikeres és az alulteljesítő tehetségesek gondozásában

§  2.6.12.3.1. A 21. század tanulása

§  2.6.12.3.2. Egyénre szabott tanítás-tanulás – Egyéni tanulási utak – Önszabályozó tanulás

§  2.6.12.3.3. Tehetségvesztés csökkentése informatikával

§  2.6.12.4. Informatikai tehetséggondozó jó gyakorlatok és portfóliók 2018-ban

§  2.6.12.4.1. Jó gyakorlatok informatikában tehetségeseknek

§  2.6.12.4.2. Jó gyakorlatok informatikával történő tehetséggondozásra

§  2.6.13. A vezetői tehetség felismerése és fejlesztése

§  2.6.13.1. A vezetői kompetenciáról

§  2.6.13.2. A vezetői kompetencia korai jelei

§  2.6.13.3. A vezetői kompetencia fejlesztése fiatalkorban

§  2.6.13.4. A vezetői tehetség felismerése felnőttkorban

§  2.6.13.5. A vezetői kompetencia fejlesztése felnőttkorban

§  2.6.13.6. Befejezésül

§  2.6.14. Spirituális tehetség

§  2.6.14.1. A spirituális tehetség fogalma

§  2.6.14.1.1. A kezdetek: Gardner – létezik spirituális intelligencia?

§  2.6.14.1.2. Emmons, Sisk és Torrance: Létezik spirituális intelligencia!

§  2.6.14.1.3. Hol tartunk most?

§  2.6.14.2. Mérhető-e a spirituális intelligencia?

§  2.6.14.2.1. Kérdőívek

§  2.6.14.2.2. A tehetségterület azonosítása tanárként

§  2.6.14.3. A spirituális intelligencia fejlesztése

§  2.6.14.3.1. Miért szükségszerű a spirituális tehetség fejlesztése?

§  2.6.14.3.2. Eszközök a spirituális intelligencia fejlesztésére

§  2.6.15. A szociális tehetség és fejlesztésének lehetőségei

§  2.6.15.1. Szociális/társas intelligencia, szociális kompetencia

§  2.6.15.1.1. Szociális kompetencia

§  2.6.15.1.2. Érzelmi intelligencia, érzelmi kompetencia

§  2.6.15.1.3. Érzelmi kompetencia

§  2.6.15.2. Szociális, érzelmi készségek és képességek

§  2.6.15.3. A szociális és az érzelmi kompetencia fejlesztése

§  2.6.15.3.1. Szociális és érzelmi tanulás

§  2.6.15.3.2. Direkt és indirekt fejlesztés

§  2.6.15.3.3. Óvodai és iskolai szociáliskészség-fejlesztő programok Magyarországon

§  2.6.15.4. Összegzés

o   2.7. Tehetséggondozó tantervek, programok készítésének metodikája

§  2.7.1. Bevezetés

§  2.7.1.1. A normál tanterv

§  2.7.1.2. A tehetségesek számára készítendő tanterv, program

§  2.7.2. A tehetséggondozó tantervek, programok készítésének háttere

§  2.7.3. A tehetséggondozó tantervek, programok tervezésének alapelvei

§  2.7.4. A tehetséggondozó tantervét befolyásoló tehetségsegítési területek

§  2.7.5. Tehetségmodellek a tehetségsegítő tantervek, programok feldolgozásához

§  2.7.6. A tehetséggondozó tantervek, programok készítésének alapjai

§  2.7.6.1. Szempontok a tehetséggondozó tantervek, programok kidolgozásához

§  2.7.6.2. A tehetséggondozó tanterv tartalmát előkészítő mátrix

§  2.7.6.3. Tehetséggondozó curriculumok készítése

§  2.7.7. A tehetséggondozó tanterv, program értékelése

o   2.8. A komplex tehetséggondozó programok hatásvizsgálata

§  2.8.1. Alapfogalmak: eredményesség, hatékonyság, hatásvizsgálat

§  2.8.2. A pedagógiai hatásvizsgálatok sajátosságai

§  2.8.3. A komplex tehetséggondozó programok eredményességi mutatói

§  2.8.4. A bemérő és hatásvizsgálatok összefüggései, a hatásvizsgálatok menete és tervezése

§  2.8.4.1. A hatásvizsgálat elméleti hátterének körvonalazása

§  2.8.4.2. A komplex tehetséggondozó program céljának, fő tevékenységeinek áttekintése

§  2.8.4.3. A hatásvizsgálat céljának, tárgyának kijelölése, konkretizálása

§  2.8.4.4. A hatásvizsgálati módszerek meghatározása, kontrollcsoport kiválasztása

§  2.8.4.5. A céloknak megfelelő adatgyűjtések elvégzése, statisztikai célú adatbázisok létrehozása

§  2.8.4.6. Adatok statisztikai elemzése, az eredmények feldolgozása, grafikus ábrázolása

§  2.8.4.7. Az eredmények értelmezése, a vizsgálati adatokból nyerhető következtetések megfogalmazása

§  2.8.4.8. Szakmai kontroll: a hatásvizsgálat eredményeinek disszeminálása, minél szélesebb körű megvitatása

§  2.8.5. A tehetséggondozó programok hatásvizsgálatára irányuló kutatások eredményei

§  2.8.5.1. Tehetségpontok hatásvizsgálata

§  2.8.5.2. Az Arany János Tehetséggondozó Program hatásvizsgálata

·        3. SZAKEMBEREK, SZÉLES KÖRŰ EGYÜTTMŰKÖDÉS

o   3.1. A fejlesztő szakemberek és a szülők együttműködése a tehetséggondozásban

§  3.1.1. Bevezetés

§  3.1.2. Az anya (gondozó)–gyermek kapcsolat: kötődés–kognitív képességek

§  3.1.3. Apa–gyermek kapcsolat és a kognitív képességek néhány összefüggése

§  3.1.4. Kortársi hatások, nemi különbségek

§  3.1.5. A pedagógus–felnőtt modell szerepe a tehetséggondozásban

§  3.1.6. A tehetséggondozást segítő szakemberek: iskolai tehetségkoordinátorok, mentorok, tutorok

o   3.2. A tehetségfejlesztő szakemberek szerepei, együttműködésük

§  3.2.1. A tehetség kibontakozását segítő társadalmi mikrokörnyezet – tehetségbarát társadalom

§  3.2.1.1. A tehetséggondozás intézményrendszere Magyarországon

§  3.2.2. Tehetségsegítő szakemberek szerepei, kompetenciái és kompetenciahatárai

§  3.2.2.1. A pedagógusok szerepe a tehetség felismerésében és fejlesztésében

§  3.2.2.2. A pszichológusok tehetségtámogató tevékenysége

§  3.2.2.3. Fejlesztőpedagógusok a tehetséggondozás szolgálatában

§  3.2.2.4. Mentorok, tutorok és tanácsadók a tehetséggondozásban

§  3.2.2.5. Szponzorok a tehetségkibontakozás elősegítésében

§  3.2.3. Interprofesszionális együttműködés a tehetséggondozásban – a tehetségsegítő esetmegbeszélés

§  3.2.3.1. Az esetmegbeszélés szerepe és jelentősége a tehetségsegítésben

§  3.2.3.2. Az esetmegbeszélés menete, lépései

§  3.2.3.3. Az esetmegbeszélés dokumentálása – eredményességének nyomon követése

o   3.3. Példaértékű, jelenleg működő tehetségterületi fejlesztő programok és komplex programok

§  3.3.1. Programok, oktatási formák, melyek a tanulók/fiatalok „normál” tantervi nevelésén-oktatásán belül szerveződnek

§  3.3.1.1. Az átlagosnál magasabb szintű tanulmányi eredményeket elérő iskolák

§  3.3.1.2. 6 és 8 évfolyamos középiskolai oktatás

§  3.3.1.3. Két tanítási nyelvű oktatási intézmények

§  3.3.1.4. Emelt szintű képzést nyújtó intézmények

§  3.3.1.5. Alapfokú, középfokú művészeti intézmények

§  3.3.1.6. Sporttagozatos iskolák

§  3.3.1.7. Arany János Tehetséggondozó Program

§  3.3.2. Nem tantervi rendszerbe illeszkedő foglalkozások, tevékenységek

§  3.3.2.1. Versenyek

§  3.3.2.2. Művészeti tevékenységek

§  3.3.2.3. Tudományos tevékenység

§  3.3.2.4. Táborok

§  3.3.2.5. Tehetségpontok

§  3.3.3. Komplex programok a köznevelésben

§  3.3.4. Tehetséges tanulók támogatására irányuló programok

§  3.3.4.1. Állami fenntartású ösztöndíjprogramok

§  3.3.4.2. Önkormányzati működtetésű ösztöndíjprogramok

§  3.3.4.3. Nem kormányzati fenntartású intézmények támogató programjai (pl. civil kezdeményezések, vállalatok, vállalkozások stb.)

·        4. TEHETSÉGSEGÍTŐ PROGRAMOK HAZÁNKBAN ÉS MÁS ORSZÁGOKBAN

o   4.1. Nemzeti programok, keretrendszerek, eredmények, víziók

§  4.1.1. ECHA-képzések

§  4.1.1.1. Képzési programok alakulása

§  4.1.1.1.1. A pedagógusképzés (alapképzés, graduális képzés és posztgraduális képzés)

§  4.1.1.1.2. A képzés célja, hazai és nemzetközi háttere

§  4.1.1.1.3. A képzés képesítési követelményei

§  4.1.1.1.4. A képzés gyakorlati háttere

§  4.1.1.2. Képzés adaptációja más felsőoktatási intézményben

§  4.1.1.2.1. Az ECHA-diploma hasznosítása

§  4.1.2. Arany János Programok

§  4.1.2.1. Arany János Tehetséggondozó Program

§  4.1.2.1.1. Az AJTP céljai, tevékenysége, feladatai

§  4.1.2.1.2. Az AJTP tevékenységei, feladatai

§  4.1.2.2. Arany János Kollégiumi Program

§  4.1.2.3. Arany János Kollégiumi – Szakközépiskolai (Szakiskolai) Program fő folyamatai, a folyamatok céljai, megvalósítandó tevékenységek

§  4.1.3. A Nemzeti Tehetség Program

§  4.1.3.1. Szakmai és szervezeti előzmények; a Magyar Tehetséggondozó Társaság szerepe

§  4.1.3.2. A Nemzeti Tehetség Program létrejötte, céljai, működése

§  4.1.3.3. Tehetséggondozás a felsőoktatásban

§  4.1.3.4. A Nemzeti Tehetség Program értékei, hatása és további lehetséges szakmai irányai

§  4.1.4. A Matehetsz szerepe a Nemzeti Tehetség Programban

§  4.1.5. Az Európai Tehetségsegítő Hálózat (ETSN) kialakulása és jelentősége

o   4.2. a határon túli Tehetségsegítés gyakorlata

§  4.2.1. Tehetségsegítési helyzetkép a határon túli magyarok lakta területeken

§  4.2.1.1. Szlovákiai helyzetkép

§  4.2.1.1.1. A tehetséggondozás jellemzői a magyarok lakta területeken

§  4.2.1.1.2. Példaértékű tehetségpontok bemutatása

§  4.2.1.2. Ukrajnai helyzetkép

§  4.2.1.2.1. Az ukrajnai oktatási rendszer jellegzetességei a tehetséggondozás tekintetében

§  4.2.1.2.2. A tehetséggondozás jellemzői a magyarok lakta területeken

§  4.2.1.2.3. Példaértékű tehetségpontok bemutatása

§  4.2.1.3. Romániai helyzetkép

§  4.2.1.3.1. A tehetséggondozás jellemzői a magyarok lakta területeken

§  4.2.1.3.2. Példaértékű tehetségpontok bemutatása

§  4.2.1.4. Szerbiai helyzetkép

§  4.2.1.4.1. A szerbiai oktatási rendszer jellegzetességei a tehetséggondozás tekintetében

§  4.2.1.4.2. A tehetséggondozás jellemzői a magyarok lakta területeken

§  4.2.1.4.3. Példaértékű tehetségpontok bemutatása

§  4.2.1.5. Egyéb országok tehetséggondozási tapasztalatai a magyar nyelvű oktatás tekintetében

§  4.2.1.5.1. Horvátországi helyzetkép

§  4.2.1.5.2. Szlovéniai helyzetkép

§  4.2.1.5.3. Ausztriai helyzetkép

§  4.2.2. Tapasztalatok egyéb országokból

o   4.3. Tehetségprogramok: nemzetközi tendenciák a tehetségnevelésben

§  4.3.1. Elméleti alapok

§  4.3.1.1. Tehetségmodellek és tehetségkomplexum

§  4.3.1.2. Tehetségpedagógiai programok és ezek feltáró kutatása

§  4.3.1.2.1. Tehetségpedagógiai programok és egyéb fejlesztőtevékenységek

§  4.3.1.2.2. Tehetségpedagógiai programok feltáró kutatása

§  4.3.2. Tehetségprogramok a tehetségpedagógia nemzetközi gyakorlatából: néhány ország példája

§  4.3.2.1. Kína

§  4.3.2.2. Kazahsztán és Észtország

§  4.3.2.3. Izrael és Ausztria

§  4.3.2.4. Amerikai Egyesült Államok

§  4.3.2.5. Törökország

§  4.3.3. Összegzés. Visszatérő témák és tendenciák a tehetséggondozás nemzetközi gyakorlatában

o   Ábrák jegyzéke

o   Táblázatok jegyzéke

·        A kötet szerzői

A tehetséggondozást a jövő generáció szüleinél kell kezdeni! Beszámoló a szegedi tehetségkonferenciáról (2014. XI. 29.) (MATEHETSZ Hírlevél) (2015/1.)

A tehetségkönyvtár új kötete Pedagógusszerepek a tehetséggondozásban. Gyakorlati megközelítések. A kötet szerkesztője Polonkai Mária. A könyv ingyenesen letölthető ITT. (2015/6.)

A Világhálón (http://pilletanc.sulinet.hu) Sulyok Gizella három kötetes „Pilletánc” c. daloskönyve (2005/4.)

A zene felemeli kezeimet. Fogas János portréfilmje Kokas Kláráról (2004/05) (56:18) // Tóth Teréz: Hangok - Képek - Gyerekek. Hogyan járulhat hozzá Fogas János: A zene felemeli kezeimet c. filmje a „Kokas-pedagógia” mélyebb megértéséhez? (pdf) (2022/5.)

A zenei tehetségről. Beszélgetés Schweitzer Katalin tanárnővel (Ábrahám Mariann) (2012/1. és 2022/1.)

A zenélésből meríteni. Interjú dr. Vigh Andreával, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektorával (Legato - Bokor Gabriella) (2014/2.)

A zenepedagógia múltja, jelene és jövője c. konferencia a felsőfokú tanárképzés 50 éves évfordulója alkalmából / Conference of Music Pedagogy celebrating the 50th anniversary of music teacher education (Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar, 2017. IV. 7.) (2017/5.)
Dr. Váradi Judit összefoglalója

Az elhangzott előadások absztraktjai
(szerkesztette: dr. Váradi Judit és Szűcs Tímea (pdf formátumban):
 
-Dr. Pusztai Gabriella: Köszöntő
-Asztalos Andrea: Énekhangképzési problémák az általános iskolai korosztályban
-Bandi Szabolcs: Személyiségbe kódolt szorongás: a zenei személyiség és a zenészek szorongásának viszonyáról
-Bíró István Ferenc: A népmesék mint a népi furulyaórák lehetséges kerete
-Buzás Zsuzsa: A kottaolvasási képesség mérése online tesztkörnyezetben
-Buzás Zsuzsa: A szemmozgáskövetéses vizsgálatok jelentősége a kottaolvasási képesség megismerésében
-Csontos Tamás: A zenei és a nyelvi feldolgozási folyamatok kapcsolódási pontjainak vizsgálata
-Csoóri Zsófia (Chovriy Sofiya): Kodály Zoltán zenepedagógiai koncepciója és annak adaptálása Ukrajna nyugati régiójának iskoláiban a XX. század végén 
-Deszpot Gabriella: Az élményalapú zenepedagógus-képzés munkamódszerei és fejlesztésének lehetőségei
-Dragony Gábor: A népzeneoktatás múltjáról és jelenéről a művészeti nevelés tükrében 
-Duffek Mihály: A zenetanárképzés fél évszázada Debrecenben 
-Erdős Ákos: Mit? Miért? Hogyan? Kérdések az iskolai és amatőr hangképzésről 
-Geréné Kristóf Katalin – Deszpot Gabriella: Mit tanulhat egy mai zenepedagógus 30-40 évvel ezelőtti órajegyzetekből? Forráselemzés, szövegpreparálás a Kokas-hagyatékban
 
-http://www.szag.hu/images/angol_zaszlo.gifGocsál Ákos – Bandi Szabolcs: An assessment of student teachers’ entering beliefs about the teacher’s role
-Gombás Judit: A zenei észlelés és preferenciák összefüggése személyiség-jellemzőkkel 
-Gönczy László: Zenetörténet-kurzusok, mint a művészeti felsőoktatás rendszerszintű tartalmi és módszertani problémák indikátorai
-Gyovai Ágnes: A tankönyv szerepe a tanítás-tanulás folyamatában. Kérdőíves felmérés pedagógusok körében a NAT 2012 első osztályos énekkönyvek tankönyvhasználatához
-Hausmann Kóródy Alice: A zenepedagógia multidiszciplináris lehetőségei és feladatai
-Hegedűsné Tóth Zsuzsanna: Egy innovatív zenepedagógiai módszer 3-9 évesek között
-Héjja Bella Emerencia: A zeneművészeti szakgimnazista tanulók iskolaválasztási motivációi
-Hunyadi Zsuzsanna: Zongoraiskolák összehasonlító elemzése a készségek, képességek fejlesztésének szempontjából
-Jánosi András: Bartók Béla zongorajátéka a népzene előadásmódjának tükrében 
-Janurik Márta – Józsa Krisztián: Miért fontos az ének-zene oktatás megújulása? 
-http://www.szag.hu/images/angol_zaszlo.gifAnna Kalarus – Gabriela Karin Konkol: The Cracow Concept of Musical Education - the idea and practice in Poland 
-Kompár-Rőmer Judit: A vonós magyar népzene oktatásának módszereiről 
-Körmendy Zsolt: Zenepedagógiai diskurzus a 21. századi Magyarországon – Múltidézés vagy jövőkép? 
-Lehotka Ildikó: Zenehallgatási anyag az általános iskola 4. osztálya számára 
-http://www.szag.hu/images/angol_zaszlo.gifEwa Parkita: Education of the future teachers of music in Poland - theoretical assumptions and examples of good practice 
-Pintér Tünde Kornélia: A zenei nevelés megítélése általános iskolás tanulók körében 
-Reikort Ildikó: Zenetanítás tradicionális és modern zenei eszközökkel 
-Révész József: A zenei nevelés lehetőségei a koncert-pedagógiában 
-http://www.szag.hu/images/angol_zaszlo.gifStachó László: Teaching skill building in music performance: A new theory and methodology 
-http://www.szag.hu/images/angol_zaszlo.gifStachó László: The significance of musical meaning in music performance education
-Surján Noémi – Mucsi Gergő – Bubla Bence – Pethő Villő: Ritmikai fejlesztés az iskolai énekórákon
-Szabó Norbert: A minősítési rendszer potenciális reformhatásai a hangszeres zeneoktatásra és tanárképzésre a digitális kompetencia tükrében 
-Szabó Norbert – Janurik Márta: Digitális eszközök az ének-zene oktatásban 
-Szabóné Fodor Adrienne: A felnőttkori kórustagság motivációi 
-Szalai Tamás: A zenei képességek mérésére alkalmas kutatási eszközök áttekintése 
-Székely Csilla Imola: Szabad improvizációs tánc komolyzenére Kokas Klára zenepedagógiájában 
-Szirányi Borbála: Kreatív énekes-mozgásos játékok az általános zenei készségek és képességek fejlesztésére 
-Szűcs Tímea: A zenetanulás és hatásai egy ÉK-magyarországi vizsgálat alapján
-Tokodi Gábor: A 18. századi mandora kéziratok jelentősége a klasszikus gitár repertoárjának szélesítésében 
-Váradi Judit: Extrakurrikuláris lehetőségek a zenei nevelésben 
-Vass Éva – Deszpot Gabriella: A teljes figyelem és a flow-élmény a gyermekeknél a Kokas-pedagógiában

„Az a cél, hogy kinyíljon, hogy kieressze a hangját.” Beszélgetés Andrási Anikó ének-zenetanár karnaggyal (Réfi Zsuzsanna) (2018/1.)

Az aktív zenetanulás két modelljének pszichológiai és idegtudományi hatásvizsgálata. Szerkesztette: Honbolygó Ferenc és Lukács Borbála (Támogatott Kutatócsoportok Irodája, 2021) + A teljes könyv linkje (pdf) (2021/4.)

„Az ének-zenét úgy kell tanítani, hogy a gyereknek ne gyötrelem legyen, hanem gyönyörűség” – vallja Szabó Dénes karnagy, akivel Solymosi Tari Emőke zenetörténész beszélget. (Keddi Kaleidoszkóp. Az MMA Művészetelméleti Tagozatának pódiumbeszélgetése a Pesti Vigadó, 2017. XI. 26.) (2022/3.)

„Az iskola számomra mindig nagybetűs” (Rozgonyi Éva Liszt Ferenc-díjas karnaggyal, zenepedagógussal Fehér Anikó beszélgetett) (2011)  (2020/4.)

Az MMA 2018-ban bemutatott portréfilmjeiből: Lantos István, dr. Ittzés Mihály, Lantos Ferenc, Miller Lajos (2018/8.)

Az Oktatási Hivatal Módszertani ajánlása az oktatás megszervezésére a koronavírus-járványban bevezetett, tantermen kívüli, digitális munkarendre az alapfokú művészeti iskolákban (2020. III.20.) (2020/2.)

AZ ÚJ NEMZETI ALAPTANTERV TERVEZETE (2018/6.)

Abszolút pedagógusok. Egy értelmiség elméleti kutatás dokumentumai. Új szempontok a XX. század értelmiségtörténet kutatásához. Forrai Judit, Kiss Endre, Trencsényi László, Hudra Árpád, Kiss Árpád írásai. (Szerk.: Forrai Judit)  (E-könyv) (Létra Alapítvány & Magyar Pedagógiai Társaság, 2021) (pdf) (2021/5.)

Ajándék Békés-Tarhosról. Sebestyénné Farkas Ilona ének-zenetanárral, karnaggyal Radóczy Jusztina beszélget (A SZÍV c. lelkiségi folyóirat után) (2015/1.)

Apagyi Mária: Ars poetica // „Apagyi Máriát pedig forrón gratul-álom!” (Lantos István, Parlando 2016/5.) // Ábrahám Mariann: A Zongorálom sikere külföldön (Parlando 2013/3.) // Apagyi Mária – dr. Lantos Ferenc: Integratív, komplex művészeti nevelés (Parlando 2011/2.) (pdf) (2021/5.)

„Azt tanítom, hogyan lehet élvezni a zenélést”. Beszélgetés Havas Katóval (Solymosi Tari Emőke) (2003/3.)

Ázsiai Kodály Szimpózium (Szingapúr, 2020. augusztus 17-23.). Dr. Nemes László Norbert bevezetője és Albert Tay ismertetője a parlando.hu részére (Fordította: Tóth Teréz) // Asia Kodály Symposium, 17-23 August, 2020, Singapore Report for Parlando.hu written by Albert Tay, Kodály Academy of Music, Singapore with Foreword by Norbert László Nemes, Kodály Institute of the Liszt Ferenc Academy of Music + Kodály: Esti dal videó (2020/6.)

BÁRDOS SZIMPÓZIUMOK. Ittzés Mihály, Mindszenthy Zsuzsánna, Brückner Huba, Spiegel Marianna, Kovács Szilárd Ferenc, Kissné Mogyorósi Pálma, Nagy Máté, Arany János, Fógel-Veres Anett, Szabó Soma és Zombola Péter írásai.  Szerkesztette: S. Szabó Márta.  (Debreceni Egyetemi Kiadó könyve, 2021) (2021/5.)

Békés-Tarhos jelene és jövője. Dombiné dr. Kemény Erzsébet interjúja Bagoly Lászlóval, a Békés-tarhosi Zenei Napok művészeti vezetőjével és Farkas Lászlónéval, a BTZBK elnökével (2016/5.) (2017/2.)

Beszélgetés dr. Vigh Andreával, a LFZE rektorával (Legato - Bokor Gabriella) (2014/2.)

Comparative research on teacher education (Váradi Judit) (2015/4.)

2 részlet a könyvből:

- Boruzsné Bűdi Katinka- Szabóné Fodor Adrienne: A magyarországi zenetanárképzés rendszere

- Dr. Hausmann Kóródy Alice: Zenepedagógus-képzés Romániában

Cserna Ildikó népzenei tanszakos zeneakadémiai növendékeinek YouTube felvételeiből (2016/2.)

DEVICH SÁNDOR 85 Bokor Gabriella: Csillagórák (2015) // Devich Sándor: A régi zene néhány aktuális előadási problémája J. S. Bach szólóhegedű művei közreadásának tükrében (Parlando, 2018) (pdf) (2020/6.)

Dinamikus ének-zene tanítás. Farnadi Tamarával Buda Sára beszélgetett 2021 decemberében (Taní-tani, 2022) (2022/2.)

Egy rendezvénysorozat margójára, avagy (Zene)pedagógus-időjáték (Fittler Katalin) (2018/3.)

Elkészült a Psalmus Humanus Művészetpedagógiai Egyesület rendhagyó, digitalis művészetpedagógiai oktatócsomagjának teljes anyaga (pdf) (2022/5.)

Élő zongoratanítás. „Nem módszerem van, alapelveim vannak és az alapelveket alkalmazom.” Péter Miklós beszélgetése a „Két világrész Európa-Amerika tanára Varró Margit” c. könyvről és létrejöttéről a szerkesztővel és közreadóval, Ábrahám Mariannal (Parlando 1992/3.) (2022/6.)

EPTA HELSINKI. 39. EPTA Konferencia (2017. augusztus 10-13.) (Ábrahám Mariann) (pdf) (2017/5.)

Európai zenei menetrend (European Music Council) Czermann Cecília, a Zenetanárok Társasága elnökének ajánlásával (2021/1.)

Énekelj! Ennyire egyszerű. Szirányi Borbála zenepedagógus, a kecskeméti Kodály Intézet művésztanára (Rácz Judit/Magyar Narancs, 2018. II.) (pdf)  (2021/2.)

Érdekes jelenségekkel találkoztunk!” Interjú Széplaki Zoltánnal, a VIII. Országos Czidra László Furulyaverseny zsűri elnökével (Fehér Márta) (2013/3.)

 Évismétlők (Fáy Miklós) (2021/4.)

Generációk orgonazenéje. Beszélgetés Virágh Andrással, a X. Országos Orgonaverseny zsűri elnökével (Bokor Gabriella) (2013/5.)

Gracza Antal, a bácskossuthfalvi általános iskola nyugalmazott ének-zenetanára (Herceg Elizabetta) (2015/2.)

Gyere, pajtás, énekelni! Bartalus Ilona levele kedves, egykori, lorántffys tanítványaihoz! Bartalus Ilona) (2016/3.)

Hang-Játék-Zene: I. Mesék zongorára // Csak tiszta forrásból // A lúdcsalád meséi //A fák nyelvén (Sorozatszerkesztő-műsorvezető: dr. Váradi Judit) II. Dr. Váradi Judit: Rajzoljunk zenét! Egy extrakurrikuláris ifjúsági hangveseny képi megjelenésének elemzése // Drawing Music! Analyzing an Extracurricular activity of visualizing a concert (2020/6.)

Hangról hangra... Az ifjúság kórusénekléséért. A KÓTA és a Psalmus Humanus Művészetpedagógiai Egyesület szervezésében 2020. március 6-8. között tartott tanár továbbképzés beszámolóiból: Bálint Gáborné Szabó Csilla tanító; Balásné Molnár Ildikó ének- és szolfézstanár, karvezető; Csimáné Varga Lívia ének-zene tanár, karvezető; Fazekas Réka ének-zenetanár, karvezető; Opánszki Dávid ének-zenetanár, karvezető írásai (Szerkesztette: K. Udvari Katalin) (2020/3.)

HAVAS KATÓ 100 „Azt tanítom, hogyan lehet élvezni a zenélést”. Budapesti beszélgetés Havas Katóval. Az interjút Solymosi Tari Emőke készítette (Parlando 2003/3.)  // Havas Kató: A hegedűjáték új megközelítése (részletek) (Fordította: Simkó-Várnagy Judit) (2003) // Dr. Németh Márta: Hegedűtanítás napjainkban kezdők számára írt metódusok összehasonlító elemzése (Disszertáció, 2006) (2020/6.)

Igó Lenke életműdíja. Beszélgetőtárs: Mindszenty Zsuzsánna (pdf) (2020/2.)

Interjú dr. Don Ester (of Music Education at Ball State University School of Music, Indiana, United States) professzorral (Buzás Zsuzsa) (Az eredetileg angol nyelvű beszélgetést Somlai Zsófia fordította) (2015/4.)

http://www.szag.hu/images/angol_zaszlo.gifInterview with Dr. Don Ester, Professor of Music Education at Ball State University School of Music, Indiana, United States (Zsuzsa Buzás) 2015/4.)

Interjú dr. James Cuskelly-vel, a Nemzetközi Kodály Társaság elnökével, a Sound Thinking Australia  és a Cuskelly College alapító igazgatójával, a brisbane-i Kodály Summer School vezetőjével és tanárával (Tóth Teréz) (2018/5.)

http://www.szag.hu/images/angol_zaszlo.gifInterview with Dr James Cuskelly.Tóth Teréz: Discussing with the president of the International Kodály society, the founding director of sound thinking australia and the cuskelly college, the Director and professor of Brisbane Kodály summer school – Interjú dr. James Cuskelly-vel, a Nemzetközi Kodály Társaság elnökével, a Sound Thinking Australia és a Cuskelly College alapító igazgatójával, a brisbane-i Kodály Summer School vezetőjével és tanárával (Tóth Teréz) (Parlando 2018/5.) (pdf) (2018/6.)

Dr. James Cuskelly: A népi anyagok fontossága: a „kis történet" és a „nagy történet" (Fordította: Tóth Teréz) (pdf)
(2018/7.)
http://www.szag.hu/images/angol_zaszlo.gifThe importance of folk materials: The „little story” and the „big story”. James Cuskelly (Head of Faculty – Creative Arts; St Aidan’s Anglican Girls’ School) (pdf) (2014/7.)

Kell a hit, ami összetart”. Dr. Kollár Éva Liszt Ferenc-díjas karnaggyal, a LFZE ny. tanszékvezető egyetemi tanárával, az MMA rendes tagjával dr. Fehér Anikó beszélgetett (A 2011-ben készült interjú aktualizált változata) (pdf)  (2020/5.)

Képességfejlesztés játékosan. Interjú Aczél Balázzsal (tehetseg.hu) (2015/3.)

Klasszikus műveltség az iskolában és korunk kihívásai. Tóth Teréz beszélgetése Maróth Miklós akadémikussal, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Kar Arab Tanszékének vezetőjével (2006) (2018/4.)

 (2018/4.)

Kodály Zoltán: Óda a muzsikához (An Ode for Music) W. Collins műve és W. Shakespeare nyomán (Cantate vegyeskar, vezényel: ifj. Sapszon Ferenc, Kodály 131. születésnapján / Zeneakadémia, 2013. december 15.) (YouTube) (2017/6.)

Kodály Zoltán zenepedagógiai koncepciója a kecskeméti Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézet honlapján (2015/5.)

Kodály Zoltánné Péczely Sarolta bízik abban, hogy a Kodály-módszer alkalmazása újra lendületet kaphat Magyarországon (Hirado.Hu) (2015/5.)

Konferencia a zenei szakképzés megújításáról (MTI) (2015/4.)

Legyen a zene mindenkié! Bartalus Ilona 1982-ben készült 6 részes zenei ismeretterjesztő műsora, a kodályi zenepedagógiai rendszer összefoglalása a YouTube-n (2018/5.)

Magyar Zenei Tanács szakmai kerekasztal-beszélgetése az alsófokú zeneoktatás helyzetéről, kihívásairól és lehetőségeiről. A beszélgetés résztvevői: Ember Csaba, a Magyar Zeneiskolák és Művészeti Iskolák Szövetségének elnöke, Kocsis Zoltán, a Nagykátai Liszt Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény intézményvezető helyettese, Magyar Margit, MZMSZ általános elnökhelyettese, a Tóth Aladár Zeneiskola AMI igazgatója és Nagy Sándor, a Balmazújvárosi Alapfokú Művészetoktatási Intézmény intézményvezetője. A beszélgetést dr. Váradi Judit, egyetemi docens, a Magyar Zenei Tanács elnökségi tagja vezette. (Magyar Zene Háza, 2022. február 26.) (A beszélgetés időtartama: 1:56:50) (2022/2.)

Magyar Örökség Díj, 2017. A Fasang család zenei kultúrában betöltött szerepe. Laudátor: dr. Tóthpál József kultúrakutató, c. főiskolai tanár (2017/5.)

MÁTHÉ MIKLÓSNÉ KÉRI KLÁRA 120 Esztó Zsuzsa: Máthé Miklósné Kéri Klára életútja (2000 /lfze.hu) // Ábrahám Mariann: Ami a metodika mögött van. A beszélgetésekben részt vett: Csoba Tünde, Kecskés Balázs, Nagy Róbert, Pertis Attila, Würtz Klára, Csalog Gábor, Kiss Krisztina, Szokolay Balázs, Máthé Miklósné és dr. Büchler Róbert (Parlando, 1980/12.) // Ábrahám Mariann: Varró Margit nyomában I. Varró Margit és Máthé Klára több évtizedes barátsága (Parlando 1986/10-11.) // Máthé Klára: Hatvanöt év tapasztalatainak összefoglalásaként. Felkészítés a zenei pályára (Parlando, 1985/11.) // Mariann Abraham: The Role of Human Relations in a Teaching Situation (A zenei nevelés változó arculata c. nemzetközi konferencián (Észtország, Tallinn, 2009. IV. 23-25.) elhangzott angol nyelvű előadás.)  (2020/6.)

Mi tesz valakit mesterré? – kérdeztük Szecsődi Ferenc hegedűművészt, a szegedi egyetemi zenészképzés doyenjét (Újszászi Ilona/SZTEmagazin) (2020/5.)

„Mindenkinek a saját hangját kell megtalálnia”. Csengery Adrienne tanításról, nyelvekről, s Kodály születésnapjairól (Réfi Zsuzsanna) (pdf) (2021/1.)

„Mindenkit ugyanolyan igényességgel, odafigyeléssel és szeretettel kell tanítani”. Interjú Soltész István hegedűtanárral (Sváb Ágnes) (2018/5.)

„Mindig mindent jó kedvvel csináltam”. Varsányi Lászlóné Ecsedy Annamária emlékei a szaktanárképzésről, és ami utána jött… (Kovács Ilona) (2016/6.)

Módszertan – „újra hangolva”. Módszertani ajánlások ének-zene órára feladatok, játékötletek. Készítették: Popovicsné Molnár Andrea, Lass-Bárány Erika, Kovácsné Koncz Éva. Lektorálta: dr. Antal-Lundström Ilona. Felelős szerkesztő: dr. Janurik Márta, MTA-SZTE Ének-Zene Szakmódszertani Kutatócsoport (pdf) (2022/2.)

MTA-LFZE Aktív Zenetanulás Kutatócsoport 2016–2021 //Deszpot Gabriella- Farnadi Tamara-Buda Sára: Tanári módszertani segédlet a Dinamikus énekzene-tanuláshoz az általános iskola alsó tagozatán (Tóth Teréz recenziója) (pdf) (2021/3.)

Tartalomjegyzék

1 Deszpot Gabriella–Farnadi Tamara: Bevezető a Dinamikus énekzene-tanulás modellről...............................................................................................................4

1.1 A modellfejlesztés keretei...............................................................................4 1.2 A Dinamikus zenepedagógiai modell általános jellemzői ........................... ..8

2 Deszpot Gabriella: Kokas Kláráról és életművéről – röviden........................10 3 Deszpot Gabriella: A Kokas-pedagógia alappilléreinek áttekintése .............14 3.1 Kis bevezető a Kokas-pedagógiáról ...........................................................14 3.2 A szabad mozgás. Mit jelent a zenemozgás a Kokas-pedagógiában? .......15 3.3 A kreatív éneklés. Miben sajátos az éneklés, a daltanulás a Kokas-pedagógiában?.....................................................................................................16 3.4 A felfedező zenehallgatás. Hogyan nevel a Kokas-pedagógia a zenei tartalmak befogadására? ...................................................................................18 3.5 A nyelvi kreativitás a Kokas-pedagógiában ...............................................20 3.6 A képiség a Kokas-pedagógiában...............................................................22 3.7 Tanítás és tanulás a Kokas-pedagógiában...................................................24 3.8 A Kokas-pedagógia áttekintése a Kokas-kódex segítségével..........................................................................................................24 3.9.A Kokas-pedagógia aktivitási formái ...........................................................27

4 Farnadi Tamara: Kérdések és válaszok a Dinamikus énekzene-tanulás

modell fogalmainak értelmezéséhez ..............................................................29 4.1 Hogyan lehetséges a Kokas-pedagógián alapuló szemlélet és a Kodály-koncepció szolfézs alapú módszertanának együttes alkalmazása az ének-zene tantárgyban?.................................................................................................... 29 4.2 A Kokas-módszer mely elemeit tartod meg az általános iskolában? ....... 30 4.3 Hogyan határoznád meg a hangszerhasználat szerepét ebben az

újfajta gyakorlatban, különös tekintettel a zongorára? ......................................30 4.4 Milyen óravezetési stílust, attitűdöt igényel a Dinamikus modell

tanítása? ……………………………………………………………………..30 4.5 Hogyan kezded az órát? Mi lehet indító

aktivitás? .........................................................................................................31 4.6 Mit jelent a hangolódás, dúdolgatás, és mennyire tipikus

a Dinamikusban?.............................................................................................. 31 4.7 Mire valók, és miért fontosak a testébresztő,

testtudati gyakorlatok?.........................................................................................31

4.8 Mit jelent a Kívánságbatyu?......................................................................33 4.9 Milyen formái vannak a kreatív éneklésnek?...........................................33 4.10 Az improvizációs játékoknál van-e bármiféle tartalmi-formai

megkötés? .................................................................................................... 33 4.11 Milyen kompetenciákat, zenei készségeket fejlesztenek az énekes

mozgás- és szövegimprovizációk? ...............................................................34 4.12 Hogyan állítod össze a dalrepertoárt?........................................................34 4.13 Hogyan érhetjük el a csendet, a koncentrált

figyelem állapotát?.............................................................................................35 3 4.14 Mi jellemzi a zenerepertoárt? Hogyan választod ki a

zenéket? .......................................................................................................... 35 4.15 Mit jelent az aktív zenehallgatás? .........................................................36 4.16 Miért kell az ún. nulladik meghallgatás? Mire jó az utolsó

zenehallgatás? .............................................................................................. 36 4.17 Mi a szóló? Kik és hogyan, mikor szólózhatnak?......................................37 4.18 Milyen a jó élmény-téma?.....................................................................37 4.19 Mit takar a kapocs fogalma, és miben

áll a jelentősége?.................................................................................................38 4.20 Szükséges-e szisztematikusan összekapcsolni a dalt és a

zeneművet? .................................................................................................. 38 4.21 Hogyan adjunk mozgásra vonatkozó instrukciókat? Mikor és

mennyit? ....................................................................................................... 38 4.22 Miért van szükség a zenebefogadás szüneteiben adott

instrukciókra? ............................................................................................. 39 4.23 Hogyan segíthetjük jól kérdéseinkkel a gyerekeket saját

élményeik elmesélésében? .................................................................................40 4.24 Mi lehet a zárás, elbúcsúzás a tanóra végén?.............................................41 4.25 Mit jelent a búcsúéneklés? .........................................................................41 4.26 Van-e házi feladat? ....................................................................................41 5 Pedagógia folyamattervezés a Dinamikus modellben................................ 42 5.1 Buda Sára–Farnadi Tamara: A tanmenetkészítés elvei, példái………….42 5.2 Farnadi Tamara: Bevezetés a Dinamikus énekzene-órák

tervezésébe ………………………………………………………………….44 5.3 Deszpot Gabriella: A Dinamikus énekzene-órák tervező sablonja,

kitöltési útmutatója......................................................................................45 Űrlap ....................................................................................................45 Fejléc...................................................................................................................46 Fejlesztési témakör...........................................................................................46 Zenei tananyag.........................................................................................46 Élmény-téma........................................................................................................47 Kreatív éneklés és zenebefogadás ....................................................................47 Időtartam..............................................................................................................48 Az óra egységei és menete ..............................................................................48 Tanítási módszerek, tanulói munka és aktivitási formák ..................................49 Segédeszközök, források.........................................................................50 Instrukciós ötletek, példa játékleírások az óra menetéhez..................................50 Térhasználat.........................................................................................................51 6 Deszpot Gabriella: A tanári módszertani segédlethez kapcsolódó

multimédia példatár tartalmáról ........................................................................52 7 Ajánló szakirodalom jegyzék a Dinamikus zenepedagógiai modellhez........53 8 Ábrajegyzék.....................................................................................................57 9 A könyvhöz kapcsolt videóanyagok jegyzéke ............................................58 10 A könyvhöz kapcsolt videóanyagok filmográf adatai ...................................58

Munkacsoport „Az iskolai énektanítás megújítására, az iskolai éneklés megerősítésére” (MTI) (2015/4.)

„Musiques à l'école”, avagy egy könyvismertető margójára. A Francia Tanárképző Intézetek Tanácsa (Conseil de CFMI) által közzétett tanulmány (Hercz-Dorman Aliz) (2015/5.)

Művészeti körkép – Kutatás a művészeti nevelés helyzetéről és lehetőségeiről, a tanórai és tanórán kívüli művészeti tevékenységről és rendezvényekről (E-könyv, MMA-MMK, 2020I) // Barát-László Bernadett Erika: A művészetoktatás helyzete a 21. században (pdf) (2021/3.)  

E-könyv tartalom:

Előszó ...................................................................................................................7 Miért nem lehet művészeti nevelés nélkül sikeressé tenni a felnövekvő nemzedéket? .........................................................................................................9 Váradi Judit − Hörich Balázs − Márkus Edina: Az extrakurrikuláris művészeti tevékenységek és rendezvények lehetősége − A kutatás mintája és módszere...13 Váradi Judit − Kiss Julianna: A művészeti nevelés kurrikuláris lehetőségei − Intézményvezetői tükör ......................................................................................19 Sz. Fodor Adrienne − Kerekes Rita: Művészeti tevékenység és önképzés − A művészetközvetítő pedagógus szakmai megújulásának lehetőségei ................37 Kiss Julianna − Bartalis Izabella − Borsos Blanka: A tanulók extrakurrikuláris művészeti tevékenységei a háttérváltozók tükrében .........................................55 Héjja Bella Emerencia − Lehotka Ildikó − Dragony Gábor: Klasszikus kulturális szokások és attitűdök ........................................................................................71 Váradi Judit: Egy felmérés eredményei a tanulók részvételéről élőzenei hangversenyen és operaelőadáson ....................................................................91 Bíró István Ferenc − Hörich Balázs − Szalai Tamás: Általános iskolai tanulók kulturális fogyasztása a társadalmi státusz függvényében .............................107 Szűcs Tímea: A kulturális tőke szerepe a művészeti nevelésben (háttérváltozók elemzése) .......................................................................................................127 Péter Csaba – Radócz József Miklós – Mike Ádám: A szülők művészeti múltja és jelene .........................................................................................................133 Szűcs Tímea – Péter Csaba: A szülők hatása gyermekük művészeti tevékenységeire .............................................................................................151 Váradi Judit: A szülők kulturális attitűdjének jellemzői ...............................171 Márkus Edina – Herczegh Judit: A DEXARTA-kutatás szolgáltatói oldalának vizsgálata .......................................................................................................193 Artistic Panorama .............................................................................................209

Nagyon sok tehetséget nagyon korán elveszítünk!” Interjú Csapó Benő egyetemi tanárral, SZTE BTK Neveléstudományi Intézet vezetőjével, az MTA doktorával a jó iskola és tanár ismérveiről, a finn iskolákról, a konfliktuskezelésről, és a tanári tekintélyről (2010) (2015/4.) (YouTube felvétel)

Négy zongoraóra Váray-Major Zsófiával, Váray Péterrel, Váray Domonkossal és Váray Dániellel   (2020/4.)

„Negyvenhárom év és valahány nap”. Ember Csaba úgy véli, a pedagógusok megbecsülésének újabb lendületet kellene adni (Réfi Zsuzsanna) (2017/6.)

„Nem engedményekkel, megfelelő képzéssel kell elérni, hogy elég pedagógus legyen". Ember Csabaértéktárról, Kodály-évről, pályázatokról és muzsikustáboráról (Réfi Zsuzsanna) (2018/6.)

Nemesszeghyné Szentkirályi Márta Ilona (1923-1973) ének és zenetanár, iskolaigazgató emlékére (K. Udvari Katalin) (2018/3.)

„Nincs reménytelen eset, csak az idő volt még kevés…” Gulyás Csilla minden korosztályt örömmel tanít a hárfázás szeretetére (Réfi Zsuzsanna) (2015/4.)

Összeállítás az 1. ELTE Művészetpedagógiai Konferencia és az 1. ELTE Workshop for Arts Education előadásaiból (Budapest, 2017. VI. 22-24.) (Vendégszerkesztő: Kárpáti Andrea) (Magyar Tudomány 2018/6.)
I. Bevezetés / Introduction                   
1.) Kárpáti Andrea: Bevezetés /Introduction
II. Zenepedagógia
http://www.szag.hu/images/angol_zaszlo.gif1.) Damien Sagrillo: Kulturális örökség, sokféleség, funkcionalitás és zeneoktatás európai kontextusban /  Cultural Heritage, Diversity, Functionality, Education of Music in a European Context
http://www.szag.hu/images/angol_zaszlo.gif2.) Janurik Márta: Az ének-zene oktatás megújulásának lehetőségei / Possibilities for Renewal of Music Education;
http://www.szag.hu/images/angol_zaszlo.gif3.) Katie Overy A zenei agy: tanulás és memória /  The Musical Brain: Learning and Memory
http://www.szag.hu/images/angol_zaszlo.gif4.) Lukács Borbála, Deszpot Gabriella, Szirányi Borbála, Honbolygó Ferenc, Nemes László Norbert: : Új modellek az ének-zene tanításban: aktív zenetanulási módszerek és oktatás-idegtudományi hatásvizsgálatuk / New Models in Music Education: Active Music Learning Methods and the Investigation of Their Training Effects from Educational Neuroscience Perspective;
http://www.szag.hu/images/angol_zaszlo.gif5.) Solymosi Tari Emőke: Felfedezőúton – Élményközpontú interdiszciplináris 

művészetpedagógia a Zuglói Zeneházban / Exploring Arts – Experience Centred, Interdisciplinary Arts Education in the Zugló House of Music.
III. Vizuális kultúra / IV. Drámapedagógia
Dallamív - Zenekari műhely „Felfedezőúton” a Zuglói Filharmónia - Szent István Király Szimfonikus Zenekarnál. Solymosi Tari Emőke zenetörténésszel a Magyar Katolikus Rádióban beszélgetett Magyar Kornél (2019. IV. 26.)
(2019/3.)

A Psalmus Humanus Művészetpedagógiai Egyesület 2018. szeptember 21-23. közötti tanár-továbbképzésének beszámolóiból. Felszeghy-Tóth Annamária ének-zenetanár, karnagy, Kalla Viktória Mária tanító, Nagyné Demeter Ilona zeneiskolai szolfézstanár és Sebőkné Kós Szilvia ének-dolgozatai. Szerkesztette: K. Udvari Katalin (pdf) (2018/8.)

Rekordkísérletnek is beillő akcióval zárul a Kodály nyomában háromfordulós zenei játék. Kecskeméttől Melbourne-ig egyszerre csendülnek fel a Kodály által gyűjtött népdalok (2017/6.)

SÁNDOR FRIGYES 115 Székely András emlékezése (lfze.hu) (2020/6.)

SOLYMOS PÉTER 110 /20 Schweitzer Katalin emlékezése // Miért nem viharszonáta a Vihar-szonáta? (Parlando, 1989/6-7-8.) // „Amikor én pályakezdő voltam”. Borgó András beszélgetése Solymos Péterrel (Muzsika, 1991/9.) // Solymos Péter növendékeinek névsora 1948-1995 között a Zeneművészeti Főiskolán // Válogatás Solymos Péter koncert felvételeiből // A Solymos Péter 100. születésnapjára rendezett emlékkoncert szereplői (2010. X.) // Lantos István búcsúja Solymos Pétertől (Parlando, 2000, hangfelvétel) (Szerkesztette: Schweitzer Katalin) (2020/6.)

 „Szerencsém, hogy a szakmám a hobbim…” Március 8-án volt 80 éves Földes Imre, a korszakos jelentőségű zenetörténész-professzor (MusiciansWho - Fürth Lívia) (2014/2.)

Szolfézs- és zeneismeret-tanárok, ének-zene tanárok és karvezetők továbbképzése (Debreceni Egyetem, 2015) (Szerkesztette: S. Szabó Márta) (Szaktárnet-könyvek 30.). Arany János – Berkesi Sándor – Joób Árpád – Kerekes Rita – Nemes József – Ordasi Péter – Sáriné Szebenyi Judit – Spiegel Marianna – S. Szabó Márta – Tamási László – Török Ágnes – Turmezeyné Heller Erika – Vass Irén írásai (2018/5.)

S. Szabó Márta: Mikrostruktúrák a bécsi klasszikus zenében;

Török Ágnes: A 20. századi zene notációja

Arany János: Hagyomány a 20. század zenéjében I. Kodály Zoltán: Psalmus hungaricus / Hagyomány a 20. század zenéjében II. Igor Stravinsky: Zsoltárszimfónia /Arany János: Hagyomány a 20. század zenéjében III. Arthur Honegger: Jeanne d’Arc a máglyán / Hagyomány a 20. század zenéjében IV. Maurice Duruflé: Requiem

Turmezeyné Heller Erika: Zenei nevelésünk erősségei és gyengeségei az utóbbi évtizedek kutatási eredményeinek tükrében /A zenei élmény befogadása / A zenei nevelés hatása más fejlesztési területekre / A populáris kultúra mint kihívás az iskolai nevelés számára

Spiegel Marianna: Stílusismeret-tanítás, stílusérzék-fejlesztés / A zenei stílusváltások közötti összefüggések bemutatása a tanórákon. Stílusforduló a 17. században / A zene és a társművészetek kapcsolódási pontjai / Jellegzetes ritmikai és dallamfordulatok a műzenei stíluskorszakokban

Tamási László: A kortárs kóruszene értelmezésének aspektusai

Ordasi Péter: Újdonság és szépség korunk magyar kórusmuzsikájában, Csemiczky Miklós Missa brevis című művének bemutatásával / A műsor-összeállítás dramaturgiájának alapvető szempontjai iskolai kórusok számára;

Sáriné Szebenyi Judit: „Énekelte Lázár Mihályné Keczán Johanna 63 éves, Nyíradony” Népzenei, néprajzi ismeretek tanítása a Debreceni Zenedében

Vass Irén: A készségfejlesztés lehetőségei Kodály Zoltán olvasógyakorlataival a kisiskolások tanításában

Kerekes Rita: Bemutató ének-zene óra középiskolásokkal; Nemes József: Bemutató gyermekkari próba kortárs magyar szerzők műveiből

Arany János-S. Szabó Márta: A Bárdos Szimpózium jubileumi kórushangversenye

S. Szabó Márta: Konzultáció, dolgozat készítés. A 2015. évi Bárdos Szimpózium és tanári továbbképzés tapasztalatai    

Új modellek az ének-zene tanításban: aktív zenetanulási módszerek és oktatás-idegtudományi hatásvizsgálatuk • New Models in Music Education: Active Music Learning Methods and the Investigation of Their Training Effects from Educational Neuroscience Perspective (Lukács Borbála1, Deszpot Gabriella2, Szirányi Borbála3, Honbolygó Ferenc4, Nemes László Norbert )(2019/3.)

TEHETSÉG KÖNYVEK 3. Innovációk a hazai tehetséggondozásban (2017/3.)

(Készült A Nemzeti Tehetség Program támogatásával. Szerkesztette: Mayer József) A tartalomból:

- Török Balázs: A tehetséggondozás oktatási integrációja

nemzetközi és hazai tapasztalatok. Az elszámoltatás és eredményességmérés lehetőségei

- Bodó Márton, Cs. Ferenczi Szilvia, Mayer József, Sebestyén Virág, Szalóki Mihály, Szegő Dóra, Szombathelyi Szilvia - Mesterek és tanítványok – mestertanítványok:

-- „Magának a tehetséggondozónak kell megtalálnia azokat a szavakat,

amivel a tanítványát az édes gyümölcsök felé tudja terelni.” Beszélgetés Oláh Gáborral

-- „Az iskola kísérletező, az oktatás határait feszegető intézmény lett…”

Sarlós Erzsébet igazgató, Telki Általános Iskola

-- „Azt gondolom, hogy a tanár felelőssége és a képzés felelőssége, hogy a tehetséges gyerekeket érdeklődővé tegye.”

-- Zenei nyári tábor Velencén – Budapest XIII. Kerületi Fischer Annie Zenei Alapfokú Művészeti Iskola.

Tehetséggondozás Kodály szellemében. A Psalmus Humanus Művészetpedagógiai Egyesület továbbképzésének dolgozatai.Fenyőné Kalla Zita, Szilágyiné Botos Mária és Kovács Ágota Hanna írása. (Szerkeszti: K. Udvari Katalin) (2017/4.)

Tehetséggondozás Kodály szellemében. A Psalmus Humanus Művészetpedagógiai Egyesület 2018. februári tanár továbbképzésének beszámolóiból (Szerkesztette: K. Udvari Katalin) (pdf) (2018/5.)
Balázs Márta (ének-zenetanár
Dudás Zsuzsanna (szolfézs-zeneelmélet, zongora-kamaraművész-tanár), 
Formanek Annamária (ének-zene-, karvezetés- és németnyelv-tanár), 
Ráduly Ildikó (ének-zene-, karvezetés- és szolfézstanár) beszámolói

Tehetséggondozás Kodály szellemében. A Psalmus Humanus Művészetpedagógiai Egyesület 2018. áprilisi tanár tovább-képzésének beszámolóiból Kirmájer Enikő, Antal Kinga-Adél, Ravasz Gyöngyike, Máthé Hajnalka, András Erika és Dávid Zsuzsánna erdélyi zenetanárok gondolatai (Szerkesztette: K. Udvari Katalin) (pdf) (2018/6.)

Tanulmánykötet Ujfalussy József emlékére (dr. Ábrahám Mariann) (2015/4.)

Új zongora a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karán (2016/2.)

„Úgy kell kísérni, hogy te vezess”. Krasznáné Gál Márta zongora- és csembalóművésszel, korrepetítorral, a Zeneakadémia egykori tanárával Szőnyiné Szerző Katalin zenetörténész beszélget (pdf) (2022/1.)

„Várom a csillagot, és a csillag megszületik”. Mohayné Katanics Máriával beszélget Albert Zsuzsa (2003) (2016/2.)

Varró Margitra emlékezve (1881-1978) (Ábrahám Mariann) (2018/3.)

Videón az MTA Tantágy-pedagógiai kutatási program művészeti oktatás munkacsoportjának 2019. VI. 20.-i beszámolója, melyet az ELTE III. művészetpedagógiai konferenciáján tartottak. Dr. Nemes László Norbert, dr. Kárpáti Andrea és dr. Gévayné dr. Janurik Márta vetített képekkel  illusztrált előadása (1:09:50) (2019/6.)

Virtuális zenei utazások a Váray-családdal. Chopin. 1. rész (Chopin ifjúkora). Készítette: Váray-Major Zsófia & Váray Péter. Műsorvezető: Váray-Major Zsófia. Közreműködik többek között Bogányi Gergely, Érdi Tamás és Fejérvári Zoltán (33:33) // Négy online zongoraóra Váray-Major Zsófiával, Domonkossal és Dániellel (Parlando 2020/4.) (2021/1.)

Zeneoktatás Latin-Amerikában (Kondor Kata) (2015/1.)

Zenepedagógiai tankönyv. Szerkesztette: Dr. Vas Bence. Szerzők: Kertész Attila, drs. Gönczy László, dr. Ittzés Mihály PhD., dr. Bredács Alice PhD., dr. Gocsál Ákos PhD., Körtesi András (Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Zenei Intézet, 2015) (2018/7.)

Zenepszichológiai tankönyv. A szerzők: Laczó Zoltán, dr. habil. Turmezeyné Heller Erika, dr. Honbolygó Ferenc, dr. Stachó László, drs. Bandi Szabolcs. Szerkesztő: dr. Vas Bence (2015) (2019/6.)

Asztalos Andrea: A jó zenepedagógussá és zenei nevelővé válás útja (2015/1.)

Apagyi Mária: Kreatív zongoratanulás. ZongorÁlom. Kottabemutató II. (2009/3.)

Asztalos Andrea: Az éneklési képesség fejlődése és vizsgálata (2015/5.)

Dr. Ábrahám Mariann: Beszélgetés Balassa Sándor zeneszerzővel a zenetanítás jelenéről és jövőjéről (1994/1.)

Dr. Ábrahám Mariann: Johann Sebastian Bachról 1. Ahogy a kortársak látták (1985/8-9.)

Dr. Ábrahám Mariann: Johann Sebastian Bachról 2. Ahogy kortársaink látják. (Képzelt beszélgetés egy televízió-film nyomán) (1985/8-9.)

Dr. Ábrahám Mariann: Betekintés Soproni József alkotóműhelyébe. Beszélgetés a szerzővel a Jegyzetlapok című zongoradarab-sorozatról (1984/8-9.)

Dr. Ábrahám Mariann: Gondolatok Varró Margit pedagógiai művészetéről (1988/3.)

Dr. Ábrahám Mariann: Gondolatok Varró Margit pedagógiai művészetéről (1988/10-11.)

Dr. Ábrahám Mariann: Gondolatok Varró Margit pedagógiai művészetéről (1989/3.)

Dr. Ábrahám Mariann: Gondolatok Varró Margit pedagógiai művészetéről (1990/12.)

Dr. Ábrahám Mariann: Hatvanöt év tapasztalatainak összefoglalásaként. Máthé Klára – Felkészítés a zenei pályára (1985/11.)

Dr. Ábrahám Mariann: Lépésről - lépésre… zongorára, 4 kézre. Sári József négykezes zongoradarab sorozatáról beszélget a szerzővel (1985/8-9.)

Dr. Ábrahám Mariann: Liszt és a zongorapedagógia. Bertrand Ott könyvéről (1986/10-11.)

Dr. Ábrahám Mariann: Miért is volt ő (Máthé Klára) kiváló (1995/5.)

Dr. Ábrahám Mariann: Miért kiváló? Néhány gondolat Máthé Miklósné, (Klári néni) óráinak hallgatása nyomán (1979/12.)

Dr. Adrovicz István: A barokk gitár. Elfelejtett mesterek művészete (2013/6.)

Dr. Adrovicz István: A modern gitáriskola típusának megalkotója, Matteo Carcassi élete és munkássága (2014/3.)

Dr. Adrovicz István: Az ember gitárja (2014/1.)

Dr. Adrovicz István: „Methode pour la Guitarre”. Egy korszakalkotó mű, Ferdinand Sor élete és munkássága (2013/2.)

Dr. Adrovitz István: „Négy nagy munkának szenteltem életemet, mindegyikben győzelmet arattam!” Andrés Segovia, a XX. század legnagyobb hatású gitárművésze (A disszertáció egy fejezete) (2013/3.)

Abrudbányay Zoltán: MIDI BIBI – Háttéranyag a zeneiskolák megújulásának polémiájához (1995/4.*)

Altorjay Tamás: Beszámoló a 2013. évi Kodály Zoltán zenepedagógiai konferenciáról (2013/3.)

Ambrus Péterné: Tanító szakos hallgatók gyakorlata a mentor szemével (2013/5.)

Dr. Antal-Lundström Ilona: A Fejlesztő Zenepedagógiai Program (FEZEP) bemutatása (pdf) (2022/1.)

Dr. Antal-Lundström Ilona: A jeltől a katarzisig. A zenei oktatás mint a zenei nyelv kialakításának folyamata (2016/2.)

Dr. Antal-Lundström Ilona: A korai évek zenei-esztétikai tevékenységeinek jelentősége (2014/5.)

Dr. Antal-Lundström Ilona: „A zene mindenkié, de hogyan tehetjük azzá?” - Emlékezések, gondolatok és kérdések Kodály Zoltán: A ZENE MINDENKIÉ c. szöveggyűjteménye előszavának újraolvasásakor  és a - „A zene ajándékba” c. tanulmánykötet 5. fejezetéből részletek (A zenei oktatás, mint a zenei nyelv kialakításának folyamata, A folyamat pedagógiai vezetése,A zenei - esztétikai fejlődés, A zene megértése, A zene esztétikai megértése tágítja horizontunkat) (2014/6.)

Dr. Antal-Lundström Ilona: Az ének-zene tárgy tantervelméleti megközelítése. Részletek a Rendszerszemléletű zeneoktatás és fejlesztésének lehetőségei c. doktori értekezésből (1987 ELTE Pedagógiai Tanszék) (2016/3.)

Dr. Antal-Lundström Ilona: Éneklő, zenélő, olvasó Magyarország. Az esztétika társadalomformáló ereje. Gondolatok a Klebelsberg Kuno emléktársaság 2019. november 16-i  tudományos ülése után (2019/6.)

Dr. Antal-Lundström Ilona: James Cuskelly viziója a zeneoktatásról – egy pedagógiai értelmezésben (pdf)(2019/2.)

Dr. Antal-Lundström Ilona: Kodály pedagógiai elvei a modern esztétikai filozófia tükrében (2013/6.)

Dr. Antal-Lundström Ilona: Kodály Zoltán zenei nevelési rendszerének krízise. Egy doktori dolgozat reflexiói-VITAIRAT / Dr. Antal Lundström Ilona tankönyvsorozata – A zene titkos nyelve (Ének-zene 5.) / A hangok játéka (Ének-zene 1-2.) (pdf) (2020/3.)

Dr. Antal-Lundström Ilona: Kodály Zoltán zenei nevelési rendszerének pedagógiai értelmezése. A 2015-ös őszi előadások gondolatmenete: (ELTE, Kodály terem, Miskolc, Bartók terem) (2015/6.)

Dr. Antal-Lundström Ilona: Megújuló ének-zeneórák (pdf) (1.) (2020/6.)

Dr. Antal-Lundström Ilona: Szemléletváltás és új taneszközök a korai zenei fejlesztésben. Megújuló ének-zeneórák (2.) (pdf) (2021/1.)

Dr. Antal-Lundström Ilona: Megújuló ének-zeneórák (3. rész). A gyermekek zenei fejlődésének folyamata az új tankönyvekben (pdf) (2021/2.)

Dr. Antal-Lundström Ilona: Megújuló ének-zeneórák (4. rész) A fejlesztő zenepedagógia feladata és taneszközeinek hatása (pdf) (2021/3.)

Dr. Anthony Young: Serdülő fiúk hangváltozása: fiziológiai, pszichológiai és gyakorlati szempontok ének-zenét tanítók számára és jegyzetei a videón bemutatásra kerülő gyakorlatokhoz dr. Nemes László Norbert bevezetőjével és dr. James Cuskelly ajánlásával (Közreadta és magyarra fordította: Tóth Teréz (pdf) // http://www.szag.hu/images/angol_zaszlo.gifDr Anthony Young: The Adolescent Male Changing Voice: Physiological, Psychological and Practical Considerations for Classroom Music Teachers. Foreword by Dr László Norbert Nemes and Dr James Cuskelly for paper for Anthony Young’s paper (Arranged by: Teréz Tóth) (pdf) (2021/2.)

Árvayné Nezvald Anett: Bölcsődei zenei nevelés (htm)  (pdf) (2018/2.)

Aszalós Tünde: Gondolatok a zongorapedagógia kérdéseiről.
A Tóth Aladár Alapítvány gondozásában megjelent módszertani füzet. BorítóTartalom, “Tanítási tapasztalatok II. c. fejezet „ (pdf)
  (2013/3.)

Dr. Asztalos Andrea: A jó zenepedagógussá és zenei nevelővé válás útja (2015/1.)

Dr. Asztalos Andrea: Az általános iskolai ének-zene tanárok, tanítók gondolkodása a gyerekek zenei képességeinek fejlesztésével, a tanítással és az értékeléssel kapcsolatban (2021/3.)

Dr. Asztalos Bence: Kreatív zenei gyakorlatok az iskolai ének-zeneoktatásban és tanárképzésben. Musik kreativ+ (2.) (2017/4.)

Dr. Asztalos Kata: A zenei észlelési képesség szerkezete és fejlődése 5-17 éves korban - online diagnosztikus mérések óvodai és iskolai környezetben. (2016) (2021/2.)

Avedikian Viktória: A zene mint az egyensúly és tolerancia forrása: Mus-E program (2008) (2018/5.)

Bácsi Zoltán László (1980-2010) ÖSSZKIADÁS (III/1) (2016/4.)

  -Bácsi Zoli (Kállay Gábor)

  - Ön/életrajz

  - Tisztelgés Czidra László emlékének

  - Kodály Zoltán: „Mátrai képek” című művének elemzése tanári és tanulói szemmel

  - Koncertfelvételek

Kodály Zoltán műveit (Sík Sándor Te Deuma, Öregek) vezényli diplomakoncerten;

énekes közreműködő koncerteken, ahol J. Haydn (Der Greis, Aus dem Dankliede zu Gott, Die Harmonie in der Ehe) és Esterházy Pál (Harmonia caelestis: Dormi Jesu, Veni Creator, Sol recedit igneus, Surrexit Christus) továbbá Bárdos Lajos (Boldogasszony, Karácsonyi bölcsődal) műveit adták elő.

Bácsi Zoltán László (1980-2010) ÖSSZKIADÁS (III/2) (2016/5.)

- A Zenei Tanszék ajándéka. (Hommage à B. Z. L.) (Dr. Bodnár Gábor emlékezése)

ESSZÉ

  - Kántor vagyok

REFORMÁTUS NÉPÉNEK FELDOLGOZÁSOK

   - Bocsásd meg, Úr Isten, ifjúságomnak vétkét (Balassi Bálint) / Immár a Nap   leáldozott

- KONCERT FELVÉTELEK

Bácsi Zoltán László énekel és barokkfurulyán  játszik (Cipriano de Rore: In canterrei d'amour; Johann Sebastian Bach: 147. kantáta – részlet); énekes szólistaként működik közre  (Heinrich Schütz: Dei sieben Worte Jesu Christi am Kreuz 1-4. rész); énekkari művészként szerepel (Alessandro Scarlatti: Ad Dominium cum tribularer, Ad te Domine levavi animam meam; Viktoria: O magnum misterium; Philippe de Monte: Ite, rime dolenti; karnagyi diplomakoncertek részletei (Heinrich Schütz: Die mit Tränen säen, SWV 378; John Stainer: The first Noël; Orlando Gibbons: O, Lord increase my faith)

BÁCSI ZOLTÁN LÁSZLÓ (1980-2010) ÖSSZKIADÁS (III/3) (2016/6.)

Szakdolgozat

Díszítéstechnikák a barokk kor furulyairodalmában. A furulya használata a barokk zene tanításában

Szakmai dolgozatok

- Mise – műfajelméleti dolgozat           

- A barokk zene stílusjegyei

- A barokk opera. Európa országainak egymásra hatása a barokk opera történetében. A barokk opera története az egyes európai országok zenei életének egymásra hatása tükrében

 - Az egyes szavak jelentése és azok akusztikai megfogalmazása közti kapcsolat Francis Poulenc Un soir de neige c. ciklusában

RÉSZVÉTEL KÓRUSOK MUNKÁJÁBAN

Betanítás (Wolfgang Amadeus Mozart: Alleluja), vezénylés (Knut Nystedt: Peace I leave with you, Paul Hindemith: Six chansons (3., 5. és 6. tétel), Dobri Hrisztov: Legénybúcsú, Tillai Aurél: Valamennyi búzaszál), és énekes közreműködés (John Stainer: The first Noel, Fiala Balázs: Bolyongok

Balás Endre: „… a zene ügye az általános iskolában nem is a zene ügye elsősorban”. Posztumusz interjú Kodály Zoltánnal (2015/6.)

Bálint Péter István - Rácz Fodor Katalin: Harsona-eufónium hangszeres tanításmódszertani jegyzet (Szerk.: dr. Vas Bence) (2015) (2020/6.)

Dr. Báll Dávid: A zongorapedagógia lehetőségei – a Bartók–Reschofsky-féle zongoraiskola (2014/4.)

Balogh Sára: A kortárs magyar énekművészet nyomában: szemelvények a Kurtág-életmű vokális kompozícióiból (Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Intézet – Szakdolgozat, 2021) (pdf) (2021/5.)

Dr. Balogh Vera: 18. századi fuvolaiskolák (2014) (pdf) (2018/7.)

Bánfai József: A zenei tehetség és vizsgálatának módszerei a múlt század első felének hazai szakirodalmában (2016/6.)

Bánky József: Rendhagyó zongora szakmódszertan (Szerkesztette: dr. habil, Vas Bence, PTE Művészeti Intézet Zeneművészeti Kar / Bánky József előadásai videón: Debussy prelűdjeinek sokszínű világa / Elődök és utódok - beszélgetés a zenéről két népszerű Beethoven szonáta ürügyén  (2019/5.)

Baráth Zoltán: Változik a világ – az ezredfordulón történt. Szükség van-e a számítógép alkalmazására a zeneoktatásban? (pdf) (2022/3.)

Bartalus Ilona: Mozaikok – A Kodály ügyben (2013) (2015/4.)

Bartalis Izabella: A romániai zene és mozgás tanterv és a magyarországi ének-zene tanterv hasonlóságai és különbségei (pdf) (2021/2.)

Bartáné Góhér Edit: Tempóváltások Bartók Béla Gyermek- és nőikari műveiben (2016/4.)

Barth István módszertani jegyzetei: I. Fuvola hangszeres tanításmódszertani jegyzet (2015) / II. Kodályi elveken alapuló fuvolaoktatás az előképzőben (2018) (pdf)  (2019/2.)

Bauer Andrea: A reziliencia inklúziót támogató lehetőségei a stresszkezelésben a Connor-Davidson Reziliencia skála (CD-RISC) alapján /Nemzetközi áttekintés/ (pdf) (2021/1.)

Bächer Anna: A hegedű alatt egy gyerek áll! (pdf) (2021/3.)

Benedek Mónika: Improvizációs alapkoncepciók a zenepedagógiában (2018/6.)

Dr. Berkesi Sándor: Ádám Jenő, a néptanító, a „magyar módszer” kidolgozója (2017/2.)

Bidoul Arielle Jacqueline: A szemléletváltás szükségessége az alapfokú művészeti oktatásban, különösen a klasszikus zongora tanításában (pdf) (2021/6.)

Dr. Bodnár Éva - dr. Sass Judit: A tehetség, mint forrás, a tehetség mint sebezhetőség (Új Pedagógiai Szemle, 2019) (2021/2.)

Dr. Bruckner Adrienne: Merre tovább az ének- zene- szolfézs- karvezetés oktatásban? (2015/1.)

Dr. Bodnár Gábor: A zene szaknyelvéről (2012/2.)

Bogdány Alíz: „Hang-Rend”. Fejlesztő pedagógiai módszerek alkalmazása a szolfézstanításban kifejezetten tanulási nehézséggel küzdő gyermekek esetében (pdf) (A Zenetanárok Társasága (ZETA) szervezésében 2021. november 6-án megrendezett továbbképzés összefoglalója) (2022/2.)

Bogdány Alíz: „Hang-Rend”. Fejlesztő pedagógiai módszerek alkalmazása a szolfézstanításban kifejezetten tanulási nehézséggel küzdő gyermekek esetében (pdf) (A Zenetanárok Társasága (ZETA) szervezésében 2021. november 6-án megrendezett továbbképzés összefoglalója) (2022/3.)

Boruzs Barbara: The Owl and the Pussy-Cat. Stravinsky, Edward Lear – és egy „nonszensz” jazz-kísérlet (2013/5.)

Borz Zsófia: Iskola és múzeum - zenei metódusok a múzeumpedagógiában (2016/3.)

Bosnyák Csilla: Játékos kottaolvasás kicsiknek 1. (Fittler Katalin recenziója) (2014/5.)

Bozsér Zoltán: Hogyan tanultam pedagógiát a fogorvosnál (1962/2.)

Dr. Bredács Alice: A pozitív pedagógia fejlesztési területei – a pszichológiai immunitás és a reziliencia fogalmainak tükrében (pdf)  (2019/3.)

Dr. Bredács Alice: A pozitív pszichológia pedagógiai és művészetpedagógiai aspektusai és szemléletváltás igénye a közoktatásban (pdf) (2017/6.)

Dr. Bredács Alice: Az érzelmi intelligencia és fejlesztése az iskolában – különös tekintettel a tehetséggondozásra (Iskolakultúra, 2009/5-6.)

Dr. Bredács Alice: Beszámoló a Moholy-Nagy vizuális Modulok – a 21. század képi nyelvének tanítása projekthez kapcsolódó pszichológiai immunrendszer utómérési eredményeiről (1. rész – a vizsgált sokaság bemutatása és a középiskolások eredményeinek elemzése) (pdf) (2020/5.)

Dr. Bredács Alice: Beszámoló a Moholy-Nagy vizuális Modulok – a 21. század képi nyelvének tanítása projekthez kapcsolódó pszichológiai immunrendszer utómérési eredményeiről (2. rész - Az általános iskolások eredményeinek elemzése) (pdf) (2020/6.)

Dr. Bredács Alice: Két tanulmány I. A gyermektanulmányi mozgalommal a kísérleti pedagógiával és a művészetpedagógiai reformokkal kapcsolatos nemzetközi kitekintés (2009) II. A hazai művészeti tehetségfejlesztés iskolarendszere. A tehetségfejlesztés iskolarendszerének kialakulása és annak előzményei, változásai 1950-ig (2010) (2020/2.)

Budai Krisztián: A mester - tanítvány kapcsolat (2013/2.)

Dr. Burián Miklós: A lelki egyensúly és a pedagógia. Meggondolások a zenei befogadás hullámtani alapjairól (2016/5.)

Dr. Burián Miklós: A lelki egyensúly feltételei a tanulói befogadás függvényében (2017/1.)

Dr. Burián Miklós: A lélek pozitív hatása a tanítás-tanulás folyamatára (pdf) (2020/3.)

Dr. Burián Miklós: A motiváció fogalmának újabb megközelítése. Motiváció az iskolában, avagy egy feje tetejére állított pedagógia (2012) (2018/5.)

Dr. Burián Miklós: A virtuális polifónia kaotikus permutációinak felismerése és kreatív alkalmazása. Egy új koncepció körvonalai az énektanítás kezdő szakaszában (Új Pedagógiai Szemle, 2009) (2017/5.)

Dr. Burián Miklós: Miért nem szeretik a gyerekek az ének-zene órát? Hazai és a nemzetközi kitekintés az ének-zenetanítás gondjairól (Új Pedagógiai Szemle, 2012) (2017/3.)

Buzás Zsuzsa: Információs és kommunikációs technológia alkalmazása a zeneoktatásban - a hagyományostól a modern módszerekig (2012/5.)

Buzás Zsuzsa: Kodály Zoltán pedagógiai célú zeneműveinek felhasználása a zeneművészeti szakközépiskolákban (2013/2.)

http://www.szag.hu/images/angol_zaszlo.gifDr. Buzás Zsuzsanna: Testing the music reading skills of 10 - to 14-year-old students / A kottaolvasási képesség vizsgálata 10-14 éves tanulók körében (2019/6.)

Buzás Zsuzsa: Zeneoktatás Luxemburgban (2013) (pdf) (2017/2.)

Buzás Zsuzsa - dr. Szarka Júlia: Zenepedagógiai doktori kutatások hazánkban és külföldön. Beszámoló az MTA Pedagógiai Tudományos Bizottságának Tantárgy-pedagógiai Albizottsága és a Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat IV. Kerületi Tagintézménye zenepedagógiai kutatásokkal kapcsolatos nyilvános üléséről (2014/4.)

C. Nagy Béla: Népzene a nevelésben (1964/9.)

Dr. Coca Gabriella: A zenemódszertan oktatása - egyetemi fokú óvodapedagógus és  tanítóképző szakon Erdélyben - Tények és javaslatok (pdf)  (2019/5.)

Dr. Csapó Benő: A kutatásalapú tanárképzés: nemzetközi tendenciák és magyarországi lehetőségek (Iskolakultúra 2015/11.) (pdf) (2017/4.)

Dr. Csapó Benő: A  tanárképzés és oktatás fejlesztésének tudományos háttere (2016) (pdf) (2018/2.)

Dr. Csapó Benő: Csengeri János (1856-1945) öröksége – a Magyar Pedagógia a 21. században (pdf) (2015/3.)

Csibi Anett: Kondor Béláról, nem csak a „kötelezőt”. Tanítási gyakorlathoz kapcsolódó óra terve és tananyaga (pdf) (2020/3.)

Csongrádi Beatrix - Asztalos Kata: A zenei képességek fejlettsége 3-6 éves korban (pdf) (2017/4.)

Dr. Csontos Tamás - dr. Buzás Zsuzsa - Maródi Ágnes: Pedagógusjelöltek kutatásmetodikai ismereteinek vizsgálata online tesztkörnyezetben (pdf) (2021/2.)

Dr. Csontosné dr. Buzás Zsuzsa - dr. Csontos Tamás: A nyelvi és zenei  feldolgozási  folyamatok  kapcsolódási pontjai (pdf) (2019/4.)

Czakó Dóra: Egy új bachelor képzés tapasztalatai – a zenekultúra szak (pdf) (2022/1.)

Czakó Dóra: „Kreativitásra kreatív tanárok tudnak nevelni” (2015/4.)

Czakó Dóra – Móricz Máté: Az előadóművészek jelenléte az online térben (pdf) (2021/6.)

Czövek Erna: Előre kell gondoskodni a zenetanárok számának fejlesztéséről! (1960/5-6.)

Czövek Erna: Hivatásos zenész – képzés (1964/7-8.)

Damjana Zupan: Milyen tanári szókincs teszi a növendéket eredményessé? (Fordította: Zoltán Péter) (2014/4.)  

Danguly Tünde: Online? Komolyan? Zenét? Online oktatás a zeneművészeti oktatásban (OTDK-különdíjas dolgozat (pdf) (2021/3.)

Daragó Rita Laura: Életreform és zenepedagógia. A 20. század alternatív zeneoktatási módszereinek életreform vonatkozásai (Iskolakultúra, 2012/5.) (2017/1.)

Darvassi Andrea Kamilla: A zenei képességfejlesztés hátterének hatásai az alapfokú oktatás résztvevőire, mint az iskolaelhagyás lehetséges okai (pdf) (2017/5.)

Deák Ágnes: MESTEREIM. Tanulóéveim Rados Dezsőnél, Weiner Leónál és Szabolcsi Bencénél (2013/2.)

Deák Ágnes: Tanárok, kollégák, emlékmorzsák, emléklapok

(Víg Árpád, Deák István, Zöldi Sándor, Schönfeld Judit, Hidy Márta, Dékány Béla, Balogh Ferencz, Banyák Kálmán, Martczy Johanna, Küllei Angéla, Solt Ilonka, Fülep Tamás, Ötvös Magda, Gerle /Grósz/ Róbert, Cserfalvi Elíz, Kótai Erika, Flesch Imre, Szamosi Lajos, Móri Béla, Jáki Tóth Pál, Felvinczi Takács Alice, Bárány Sziszi, Jámbor Böske, Fenyő Ferenc, Varjas Anna) (2015/1.)

Deákné dr. Kecskés Mónika - dr. Szesztay Zsuzsanna: Éneklés mindennap? Mindennapos éneklés! I-II. (Mindennapos Éneklés Konferencia, 2016. április 15. ELTE Tanító- és Óvóképző Kar) (2016/4.)

Deákné dr. habil. Kecskés Mónika – dr. Szesztay Zsuzsa: „Mindennapos éneklés”. Első lépések a művészetek felé. II. Országos konferencia az ELTE Tanító- és Óvóképző Karán - bölcsőde-óvoda-iskola (2017. V. 12.) (2017/5.)

Dr. Dominkó István: A zenetanítás felelőssége és a zenetanár személyiségében rejlő lehetőségek (2020/3.)

Dr. Éder György: Magyar gordonkások a 20. században. Dénes Vera és Banda Ede életműve a Popper iskola tükrében (2017/2.)

Dr. Deszpot Gabriella: Az élményalapú zenepedagógus-képzés munkamódszerei és fejlesztésének lehetőségei / Absztrakt / (2017/5.)

Dr. Deszpot Gabriella: Kokas-pedagógia az ének-zene tanításban: a Dinamikus énekzene-tanulás (pdf) (2021/3.)

Dr. Deszpot Gabriella: Üzenet a kapukon túlról. Megjelent a Kokas Klára filmjeiből készült gyüjteményes album (2013/3.)

Dr. Deszpot Gabriella:  Zene és kreativitás. Az alkotóképesség fejlesztése Kokas Klára pedagógiájával (2016) (pdf)  (2019/4.)

Dibusz Barbara: A hazai alapokú szolfézsoktatás helyzete napjainkban (pdf) (2022/2.)

Dobos Bianka: A perfekcionizmus és a valahova tartozás igénye zenét tanuló gyermekek körében (pdf) (2019/1.)                                                                              

Dobos Bianka: A zenei teljesítményszorongás és a szociális fóbia kapcsolatának vizsgálata (2015/2.)

Dr. S. Dobos Márta: A tudatosság és természetesség harmóniája Rados Dezső hegedűpedagógiájában (2012/1.)

Dr. Dobszay Ágnes: Új lehetőségek, új feladatok a felsőfokú egyházzenei képzésben (2018/6.)

Dr. Dobszay László: Zenész a társadalomban (1962/12.)

Dr. Dohány Gabriella: A zenei műveltség értelmezésének lehetőségei (2016/2.)

Dr. Dohány Gabriella: Zenei élmény az énekórán? Iskolakultúra Online, 3 (2009) (2017/3.)

Dr. Dohány Gabriella: Zenei műveltség és az ének-zene tanulásával kapcsolatos háttérváltozók összefüggéseinek empirikus vizsgálata a középiskolás tanulók örében c. PhD értekezés tézisei (2014/5.)

Dr. Dohány Gabriella: Zenei nevelésünk törvényi szabályozása és tantervi keretei (2016/3.)

Dr. Dominkó István: Gondolatok az önállóságra nevelésről és a helyes önértékelés kialakításáról (pdf) (2021/1.)

Dr. Dominkó István: „Legyen füled a hallásra!" (pdf) (2021/3.)

Dr. Dominkó István: „Légy önmagad tanára!” – Két lábbal az önnevelés mezején (pdf) (2021/2.)

Dr. Dominkó István tanulmányai (2020/6.)
- Élményalapú zeneoktatásra törekvés a 21. században (pdf)

(2020/6.)

- A gyermek- és egyénközpontú zenei nevelés feltételei  (pdf)
(2020/6.)

Domokosné Mezei Katalin: A spirituális intelligencia szerepe a művészeti nevelésben (pdf) (2017/6.)

Dudás Eleonóra - Dr. Csontosné Dr. Buzás Zsuzsa: Felső tagozatos tanulók hangszerismeretének vizsgálata online tesztkörnyezetben (pdf) (2021/3.)

Dr. Duffek Mihály: A megfoghatatlan – megfogható… (2015/6.)

Dr. Duffek Mihály: A zenetanárképzés fél évszázada /Absztrakt / (2017/5.)

Dr. Duffek Mihály: Fél évszázados a debreceni felsőfokú zenetanárképzés (2016/6.)

Dr. Duffek Mihály: Zongora szakmódszertan személyes hangolásban (Debreceni Egyetem SZAKTÁRNET, 2015) (2017/3.)

Eperjesi Erika: Portfólió. „Minden gyermeknek joga van a legjobb tanárhoz, a legeredényesebb módszerhez…” (K. Z.) (Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Intézet, 2016) (pdf) (2021/4.)

Erdei Krisztina: Az ének-zene énekes játék, gyermektánc tevékenység alatt alkalmazott hangszerek (pdf) (2021/4.)

Erdő-Schaffer Rita: „Anyám helyett anyám volt”. Tanári attitűdök jelentősége a (zene) oktatásban (2016/3.)

Dr. Erdős Ákos: Gondolatok az iskolai és kórushangképzés „időszerű” kérdéseiről (2015/1.)

Erdősi-Boda Katinka: „Mit kellene tenni?”„Az élet kincsesháza” II. – Az MMA Művészeti nevelés, művészettel nevelés című konferenciájáról (2018. november 26.) (pdf) (2019/1.)

Fabényi Réka: Europa in Takt: Tanítsunk hangszerjátékkal. Hangszertanítás az értelmileg akadályozott gyermekeknél (képes beszámoló (2013/2.)

Fabényi Réka: Tanítsunk hangszerjátékot. Hangszertanítás az értelmileg akadályozott gyerekeknél (2016/2.)

Fabényi Réka: Újdonság a zenei nevelésben. Digitális ének-zene tankönyvcsalád az értelmileg akadályozott gyermekek zenei neveléséhez. Kedvcsináló egy újfajta tankönyvhöz (pdf) (2022/1.)

Dr. Falvai Anna: Bächer Mihály pályafutása. Pedagógiai munkásság, interpretációs jellegzetességek, fogadtatás (2019) (pdf) (2021/2.)

Fasang Árpád: A tanulók értékelése és osztályozása(1996/6.)

Fasang Árpád: Miben más a muzsikus, mint a többi ember? (1964/9.)

Fazekas Alexandra: Alternatív zenepedagógiai irányzatok (2015) (pdf)  (2019/4.)

Dr. Fehér Anikó: „Jellemképző erő…”. A Kodály-módszert alkalmazó mintaiskolák múltja és jelene, hatásuk a zeneéletre (2019/3.)

Fehér Anikó: Muzsika a katedrán. Beszélgetés 25 magyar zenepedagógussal.

 Részletek a Muzsika a katedrán c. könyvből

 ● Nemes László Norbert: Előszó (2012/2.)

● Fehér Anikó: „A gyerekkel való kapcsolat nagyon meghatározó” Interjú Papp Károlyné Papp Zsuzsával (2012/2.)

 ● Fehér Anikó:„Ami szól, az szól!” Interjú Záborszky Józseffel (2012/2.)

 ● „Mindenkit érhet zenekar!” Interjú Párkai István professzor emeritusszal (2012/3.)

 ● „Szerelemmel kell szeretni a zenét, de akit tanítunk, tán még jobban”. Interjú Bartalus Ilonával (2012/4.)

 ● „Egyenként építem bele a kórusom tagjait a zenébe”. Interjú M. Katanics Máriával (2012/5.)

Fekete Anikó: A kreatív zene Magyarországon – Sáry László munkásságának előzményeiről, életpályájáról (2018/5.)

Fekete Anikó: Kreatív szolfézs leendő pedagógusoknak (pdf) (2018/6.)

Fekete Anikó: Zenei jógyakorlatok létrejöttének támogatása leendő ének-zenetanárok körében (pdf) (2021/4.)

Fekete Anikó-dr. Bodnár Gábor: Hallgatói zenei kreativitás fejlesztése az online térben (pdf) (2021/3.)

Fekete Anikó - dr. Bodnár Gábor: Kreatív zenei tréning az ELTE-n (pdf) (2020/3.)

Fekete Anikó  – dr. Bodnár Gábor: Online kreatív zenei tréning az ELTE-n (pdf) (2021/2.)

Fekete Anikó - Dr. Fehérvári Anikó - Dr. Bodnár Gábor: Kreatív zenei gyakorlatok hatása a felsőoktatásban tanulók körében (pdf) (2020/6.)

Dr. Felletár Melinda: Az orosz hárfaiskola bemutatása, az orosz és az osztrák-magyar hárfaiskola összehasonlító elemzése (2009) / Theses of the Dissertation  for the DLA Doctoral Degree Melinda Felletár the Russian Harp School. The Comparative Analysis of the Russian and Austro-Hungarian Harp Schools / Dr. Felletár Melinda doktori értekezésének tézisei / Felletár Melinda hárfaművész-tanár  YouTube-n található felvételeiből (2019/6.)

Felszegi Dalma: Improvizáció a zongoraoktatában – szakdolgozat (LFZE) (pdf) (2021/5.)

Ferencziné dr. Ács Ildikó: Az Énekléstől az Ének-zenéig – tantervtörténeti összefoglaló (pdf) (2020/2.)

Ferencziné dr. Ács Ildikó: Nyíregyházi modell: „a zene/zenélés tanítása" (pdf) (2021/3.)

Ferencziné Ács Ildikó: Versmegzenésítések gyermekeknek – Miként válasszon a karvezető? (1. rész) (pdf) (2021/6.)

Ferencziné dr. Ács Ildikó: Versmegzenésítések gyermekeknek – miként válasszon a karvezető? (2.) (pdf) (2022/1.)

Ferencziné dr. Ács Ildikó: Versmegzenésítések gyermekeknek – miként válasszon a karvezető (3.) (pdf) (2022/2.)

Ferencziné dr. Ács Ildikó: Versmegzenésítések gyermekeknek – miként válasszon a karvezető? (4.) (pdf) (2022/3.)

Fittler Katalin: Ki mindenki lakik a részletekben? Egy salzburgi mesterkurzus tanulságai… (2018/7.)

Fittler Katalin: "Mozgó Dó 4..." Zene a katedrán. Emlékkonferencia Kodály Zoltán születésének közelgő 140. évfordulójára (MMA, Pesti Vigadó, 2021. XI.8.) (2021/6.)

Funkhauser, Matthias: Fritz Jöde 'Tonika-Do' Szemináriuma Budapesten 1938-ban. Történelmi Háttér - Tartalom - Módszer – Kihatásai (2015/4.)

Dr. Fügedi-Bárd Judit: A XX. század utolsó néptanító nótafája. Vass Lajos (1927-1992) pedagógiai munkássága (2008) (2017/6.)

Fülep Márk írása. Matuz István: Fejetlenen – jelenet fejetlen fuvolá(s)ra. A gyakorlás művészete, avagy a gyakorlás is művészet? Egy rég megálmodott Stúdium margójára (2014/6.)

Garay György: A felsőfokú képzés hibája. hogy a fő cél a pódiumra való nevelés (1960/5-6.)

Gát József: a jó tanár munkáját csak a legnagyobb előadókéval lehet összevetni (1960/5-6.)

Gerenday Ágnes: Édesapám, Gerenday Endre (1926–2014) középiskolai és főiskolai ének-zenetanár, karnagy emlékére (pdf) (2021/2.)

Geréné Kristóf Katalin – Deszpot Gabriella: Mit tanulhat egy mai zenepedagógus 30-40 évvel ezelőtti órajegyzetekből? Forráselemzés, szövegpreparálás a Kokas-hagyatékban / Absztrakt / (2017/5.) 

Glevitzkyné Mudri Szilvia: Zenei fejlesztés kisgyermekkorban kontra zenei fejlesztés iskolában (pdf) (2021/1.)                                                          

Gödri Dániel: Boomwhacker, avagy hogyan „csövezzünk” az ének-zene órákon? (2016/2.)

Gönczy László: Kodály-koncepció: A megértés és alkalmazás nehézségei Magyarországon (2012/4.)

Gönczy László: Zenetörténet-kurzusok, mint a művészeti felsőoktatás rendszerszintű tartalmi és módszertani problémáinak indikátorai / Absztrakt / (2017/5.)

Gyarmati-Ruszka Andrea: Kipróbált jó módszerek, jó gyakorlatok (A Győri Zenei Nevelési Konferencián 2014. május elhangzott előadás szerkesztett változata) (2014/5.)

Dr. Gyarmathy Éva: Stratégia a tehetséggondozásban (2014) (2018/2.)

Gyarmathy Éva – Kökényesi Imre: A Tapasztalat Alapú Tudás I-II. (Tani-tani Online, 2022) (2022/5.)

Hajdú Mihály: Az alsó fokú tanárképzés néhány problémájáról (1960/5-6.)

Hámori József: Az emberi agy és a zene (Betekintés a Kossuth Kiadó: Zene és egészség könyvébe (2016) (pdf) (2019/6.)

Hernádi Lajos előadása a hivatástudatról (1963/12.)

Hercz Dorman Aliz: Betekintés az európai országos zeneoktatási rendszerébe. (I.) Zeneoktatás a Horvát Köztársaságban (2013/5.)

Hercz Dorman Aliz: Betekintés az európai országos zeneoktatási rendszerébe. (II.) Zeneoktatás a Belgiumban (2013/6.)

Hercz Dorman Aliz: Betekintés az európai országos zeneoktatási rendszerébe. (III.) Zenetanárok képzése Németországban (2014/1.)

Hercz Dorman Aliz: Betekintés az európai országos zeneoktatási rendszerébe. (IV.) Az olasz zenetanárképzés felépítése és szakmai háttere (2014/2.)

Hercz Dorman Aliz: Betekintés az európai országos zeneoktatási rendszerébe. (V.) A spanyol zeneoktatás helyzetéről (2014/3.)

Hercz Dorman Aliz: Betekintés az európai országos zeneoktatási rendszerébe. (VII.) Zenetanárképzés Szlovéniában (2014/4.)

Hercz Dorman Aliz: Betekintés az európai országos zeneoktatási rendszerébe. (VIII.) Zenetanárképzés Szlovákiában (2014/5.)

Hercz Dorman Aliz: Betekintés az európai országos zeneoktatási rendszerébe. (IX.) Zenetanár-képzés Lengyelországban (2014/6.)

Herceg Attila: A motiváció szerepe a versenyfelkészülésben illetve –felkészítésben (2015/1.)

Héjja Bella: Az alapfokú és középfokú zeneoktatás helyzete (2016/2.)

Dr. habil. Herpay Ágnes: Fagott hangszeres tanítási módszertan I-II. (Szerk.: Dr. Vas Bence) (2015) (pdf) (2020/5.)

Hollerung Gábor: Kulcsot kell adni a fiatalok kezébe. Az iskolai énektanításról, a zeneoktatásról és az élményadásról (2014/5.)

Dr. Horváth Ágnes: Tanulás – improvizáció – alkotás. Kreatív zenei műhely és innovatív szemléletű zeneelmélet-oktatás az ELTE-n (pdf) (2021/3.)

B. Horváth Andrea: Emlék Bárdosról – megszívlelendő (2018/5.)

Horváth Katalin: Kodály Zoltán és Carl Orff zenepedagógiai koncepciói (pdf) (2021/6.)

Dr. Hovánszki Jánosné PhD.: A kóruséneklés, mint a kórustagok személyiségének fejlesztése a permanens nevelés folyamatában (2012) (pdf) (2021/1.)

Dr. Hovánszki Jánosné: A pedagógusképző intézmények felelőssége az énekes pedagógusmodell kinevelésében (2013/1.)

Dr. Hunyadi Zsuzsanna: Példatár improvizációs játékokkal kezdő gyerekeknek I. //http://www.szag.hu/images/angol_zaszlo.gif Zsuzsanna Hunyadi dr.: Examples with Improvisational Games I. For Beginners (pdf) (2022/3.)

Hunyadi Zsuzsanna: Új tanulásfelfogás, új tudásfogalom a közismereti oktatásban – milyen tanulságokkal járhatnak ezek a zenei oktatás számára (2015/4.)

http://www.szag.hu/images/angol_zaszlo.gif Zsuzsanna Hunyadi: New learning concept, new notion of knowledge in the public education – what results and morals do they present for music education? (2015/4.)

Prof. dr. Dr./H.C.Huszár Elvira: A karvezetés alapjai. A karvezetés alapjai. Összefoglaló (2015/5.)

Prof. dr. Huszár Elvíra: A Kodály módszer megvalósításának lehetősége a Vajdaságban (2013/3.)

Dr. h. c. Huszár Elvira: A korszerű oktatás kihívásai (részlet) (htm) (pdf) (2018/2.)

Dr. Ittzés Mihály: „Kodály után” – a zenepedagógia elvi kérdései és gyakorlata Dobszay László életművében (2013/4.)

Dr. James Cuskelly: A népi anyagok fontossága: a „kis történet" és a „nagy történet" (Fordította: Tóth Teréz) (pdf)
(2018/7.)
http://www.szag.hu/images/angol_zaszlo.gifThe importance of folk materials: The „little story” and the „big story”. James Cuskelly (Head of Faculty – Creative Arts; St Aidan’s Anglican Girls’ School) (pdf) (2014/7.)

Dr. James Cuskelly: A zenei jelentés kérdésköre az osztályteremben (Fordította: Tóth Teréz) / http://www.szag.hu/images/angol_zaszlo.gifJames Cuskelly: Meaning in the classroom (pdf) (2019/1.)

Jan Dostal: A gyengébb képességű gyermekek kezdőtanításáról (Közreadta és fordította: Ábrahám Mariann) (Parlando: 1986/4.) (2017/2.)

Dr. Janurik Márta: A zenei képességek szerepe az olvasás elsajátításában (2014/6.)

Dr. Janurik Márta: Áramlatélmény az iskolai ének-zeneórákon (2015/3.)

Dr. Janurik Márta – dr. Józsa Krisztián: A zenei képességek fejlődése 4 és 8 éves kor között  (pdf) (2018/3.)

Janurik Tímea: A népzenei érdeklődés felmérése az északkelet-magyarországi régióban a 7-8. évfolyamon (pdf) (2021/3.)

Dr. Járdányi Zsófia: Járdányi Pál (1920-1966) hegedűpedagógiai munkássága 2016/3.)

Jerry L. Jaccard: Bevezető Alexander Ringer és Gilbert De Greeve Vir Justus in Musica – Tisztelgés Kodály Zoltán előtt c. írásaihoz. (Fordította: Tóth Teréz) (pdf)
– 
http://www.szag.hu/images/angol_zaszlo.gifAlexander Ringer: Kodály Zoltán – Vir Justus in Musica (Fordította: Tóth Teréz) (Original English version, pdf)
– 
http://www.szag.hu/images/angol_zaszlo.gifGilbert De Greeve: Vir Justus in Musica – 35 évvel és egy évszázaddal később (Fordította: Tóth Teréz) (Original English version, pdf) (
2022/6.)

Joachim László: Az ukulele néhány sajátossága az egyéni és a csoportos oktatásban – frissen megjelent magyar könyvek kapcsán (pdf) (2021/5.)                                                                                                     

K. Udvari Katalin: A kodályi zenepedagógia szerepe a családalapításban és a gyermekvállalásban (pdf)  (2019/2.)

K. Udvari Katalin: Ének-zenei általános iskolák, ének-zene tagozatos iskolák, mintaiskolák a közoktatásban és a tehetséggondozásban (pdf) (2019/4.)

K. Udvari Katalin: Tehetséggondozás Kodály szellemében a hazai közoktatásban – 30 órás akkreditált tanár tovább-képzési program (3/1.) A képzési program elméleti kidolgozása (pdf) (2018/6.)

K. Udvari Katalin: Tehetséggondozás Kodály szellemében a hazai közoktatásban - 30 órás akkreditált tanár tovább-képzési program (3/2.) – A képzési program a gyakorlatban (pdf) (2018/7.)

K. Udvari Katalin: Tehetséggondozás Kodály szellemében a hazai közoktatásban - 30 órás akkreditált tanár tovább-képzési program (3/3.) Életminőség és a kodályi zenepedagógia (pdf) (2018/8.)

K. Udvari Katalin: Tehetséggondozás Kodály szellemében - nemzeti örökségünk, a kodályi zenepedagógia. Rendhagyó, digitális művészetpedagógiai oktatócsomag Budapest, 2021 (pdf) (2021/6.)

Kadosa Pál: A zeneiskolákban a továbbképzés fejlesztése a legfontosabb feladat (1960/5-6.)

Kalmár Márton: Zene az iskolában (1964/7-8.)

Kelemenné Rácz Tímea: „Mondd te miért hittél bennem?” Beszámoló a Kokas Klára Emléknapról (Budapest, 2019. IV. 27.) (pdf) (2019/4.)

Kenesei Éva: A zeneterápia kurzus tapasztalatai a gyógypedagógusok képzésében a Kaposvári Egyetemen (Képzés és gyakorlat 2014/3-4.) (2017/6.)

Dr. Kenesei Éva: Tanító szakos hallgatók gyakorlata az oktató szemével (2013/5.)

Dr. Király Zsuzsanna: A Kodály-koncepció históriája (2012/5.)

Dr. Kenesei Éva: A magyar zenei nevelés gyökerei (Iskolakultúra 2012/12.) (2016/6.)

Kerényi Sándor: Oboa hangszeres tanításmódszertani jegyzet (Szerk.: dr. habil Vass Bence, Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Zeneművészeti Intézet, 2015) (2021/2.)

Dr. Kéri Laura: A Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézet megalakulása és története (1973 – 2005) (2008) (pdf)  (2018/6.)

Kinczler Zsuzsanna: Nehézségek és örömök között: az evangélikus kántorképzés ma (pdf) (2019/3.)

Kis Jenőné dr. Kenesei Éva: A tanítóképzés megjelenése Kodály Zoltán írásaiban és mai gyakorlata (2008/1.)

Kis Jenőné dr. Kenesei Éva: A zene jelentősége a gyógypedagógia szakos hallgatók képzésében (2015/2.)

Kis Jenőné dr. Kenesei Éva: Zenéről a felsőfokú tanítóképzés kezdetének 50. évfordulóján (2009) (2018/3.)

Kis Jenőné dr. Kenesei Éva: Gondolatok műveltségről, kultúráról, zenéről a tanítóképzésben (2013/1.)

Kis Jenőné dr. Kenesei Éva: Így kezdtünk – itt tartunk! Ének-zene a felsőfokú tanítóképzésben (2012/2.)

Kis Jenőné dr. Kenesei Éva: Kodály Zoltán a tanítók képzéséről (Iskolakultúra, 2007) (2017/2.)

Kiss Henriett: Az általános iskolai zenehallgatás kezdetei (1945−1948) (2017/3.)

Kiss Henriett: A Kodály-módszer amerikai nagykövete, Darázs Árpád (1922- 1986) (Jászsági évkönyv, 2012.) (pdf) (2017/6.)

Kiss Henriett: Az általános iskolai zenehallgatás kezdetei (1945−1948) (2017/3.)

Kiss Henriett: Az első ének-zenei tagozatos általános iskolai énekeskönyvek Kodály-képe (pdf) (2018/8.)

Kiss Henriett: Zenehallgatás az alsó tagozatos ének-zene órákon. Nevelői kézikönyvek elemzése (1962) (2016/1.)

Dr. Kiss Henriett: Zenehallgatás az általános iskolai ének-zene órákon az 1960-as években (2/1.) (pdf) (2022/5.)

Dr. Kiss Henriett: Zenehallgatás az általános iskolai ének-zene órákon az 1960-as években. (/2/2.) Melléklet (pdf) (2022/6.)

Dr. Kiss Ibolya: Elvan a gyerek, ha játszik a zenekar (2018/7.)

Kiss Virág: Művészeti nevelés, művészettel nevelés, művészetterápia (Iskolakultúra,2010/10. ( A tanulmány a folyóirat 19. oldalán kezdődik.) (2017/6.)

Kissné Mogyorósi Pálma: Párhuzamok és eltérések a 20. századi zenepedagógiai irányzatokban (pdf) (2021/2.)

Kiszl Péter – Németh Katalin: Diszciplínák metszéspontjában: zenei könyvtárosok képzése az Eötvös Loránd Tudományegyetemen (pdf) (2020/3.)

Klima Gábor: Művészet és érték - a vizuális művészetpedagógia elméleti és gyakorlati lehetőségei az értékközvetítésre (2021/1.)

Kocsis Csaba: Melyik zene legyen mindenkié? – az énekóra egyházzenei repertoárja alsó- és középfokon (Magyar Egyházzene Folyóirat, XXI. évf. 1. szám)  (2021/2.)

Kohán István: Klarinét hangszeres tanításmódszertani jegyzet (Pécsi Tudományegyetem Zeneművészeti Intézet, 2015) (2020/2.)

Kokas Klára kevéssé ismert írásaiból. Szerkesztő: Dr. Deszpot Gabriella

„Fülembe cseng…” I. Átadom kézből kézbe. Egy vasárnap tanítványokkal, Tanító tanítványaimnak (2013/5.)

„Fülembe cseng…” II. Gyerekek zeneörömben. Képzelt riport Szkubán Judit bemutatója kapcsán (2013/6.)

„Fülembe cseng…” III (2014/1.)

     IV.     - Örülünk, lengetünk, énekelünk. Újdonságos koncert gyerekekkel

Tapsoljunk? Hátha nem muszáj? Tapasztalatok a gyerekek zenebefogadása körül (2014/2.)

     V.      - Tehetség zenéből. Személyesen ismerjük Pszieszta. Pécsi Pszichológus Napok. Aprók koncertje (2014/3.)

Érzelmek műveltsége Érzelmek műveltsége (2014/4.)

                 Bűvös Mikroszkóp - Maria Montessori és a zenefigyelem

Kokas Klára: Mit jelent nekem Kodály (2001)   (2019/4.)

Kovács Bernadett: Szociális kompetenciák mérése a Superar módszeren keresztül (ELTE BTK biológiatanár - ének-zene tanár osztatlan tanári mesterszak, 2022) (pdf) (2022/6.)

Kovács Evelin: A szociális kompetencia fejlesztése zenei eszközökkel – Alternatív zenepedagógiai módszerek hatásvizsgálata negyedik osztályban (2018/5.)

Dr. Kovács Ilona: A zeneoktatás módszertana az Állami Balett Intézetben 1958 és 1970 között (2017/3.)

Dr. Kovács Ilona: Dohnányi a pedagógus. 1. fejezet: Dohnányi-metodika; 2. fejezet: Beszélgetés Váczi Károly zongoraművész-tanárral; 3. fejezet: Catherine Anne Smith: Dohnányi, a tanár (2/1.) (Parlando, 2004/2005) (pdf)  (2020/5.)

Kovács Katalin: Zenei ismeretek játékosan. A didergő király (pdf) (2020/1.)

Dr. Körmendy Zsolt: Koncertpedagógia. A befogadóvá nevelés alternatív útja (2015) (pdf) (2021/1.)

Kozma Anikó: Énekesiskola – régi módszerek újragondolva (2016)   (2020/4.)

Köte Zoltán: Ütőhangszeres tanításmódszertani jegyzet (PTE, 2015) (2021/1.)

Köteles György: A Kodály-szemléletű tanárképzés története Kaliforniában (1969-2019) (pdf) (2020/6.)

Krasznai Gáspár: Karéneklés és magyarságtudat. A kolozsvári „100 éves a Romániai Magyar Dalosszövetség” című ünnepi rendezvénysorozat keretében, 2022. május 14-én elhangzott előadás szerkesztett változata (pdf) (2022/5.)

Kubínyi Zsuzsa: Meglátásaim a magyar zeneoktatásról (2015/6.)

Kubínyi Zsuzsa: Ritmus a szolfézsórán (Tanszaki körben publikált esszé rövidített változata) (2015/5.)

L. Ritók Nóra: Tehetséggondozásról, kicsit másképp (Tani-tani Online, 2015) (2017/4.)

Lehotka Ildikó: A hangszertanítás és a szolfézsoktatás lehetséges kapcsolódási pontjai a negyedik zeneiskolai osztályban (pdf) (2020/1.)

Lehotka Ildikó: Az aktív és passzív zenehallgatási módok közötti lehetséges kategóriák (pdf) (2021/2.)

Lehotka Ildikó: Az ének-zene tantárgy helyzete napjainkban – a szakértők szemével (pdf) (2021/3.)
 
Lehotka Ildikó: Az ének-zene tantárgy zenehallgatási szakasza a 2012-es Nemzeti alaptanterv, a kerettantervek, az ének-zene tankönyvek és a hangzóanyagok tükrében (pdf) (2021/3.)
  
Lubik Zoltán: Tanítsunk korszerű módszerekkel I. (1963/8.)

Lubik Zoltán: Tanítsunk korszerű módszerekkel II. (1963/9.)

Lukin László (1926- 2004) gondolatai 2001. augusztus 18-án tartott pásztói előadása után (melyben bemutatta azt a riportját, amit Rajeczky Bénivel készített 1976. január 22-én a magyar iskolai énektanítás hőskoráról) (2016/1.)

Dr. Lutz Ilona: Kadosa Pál a zeneszerző, a zongoraművész, a zenepedagógus (2014/4.)

Majtényi Laura: A többszólamú éneklési készség fejlesztésének lehetőségei az általános iskolában (pdf) (2021/2.)

Marossy Éva: A zeneoktatás változása a társadalmi mozgások tükrében. Zenei értékrendünk és gyakorlatunk Kodálytól napjainkig (pdf) (2022/2.)

Marossy Éva: Az érzelmi és lelki tényezők jelentősége a zenepedagógiai gyakorlatban (Zongora-portfólió) (Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Intézet, 2015) (pdf) (2021/5.)

Marossy Éva: Humanisztikus zenepedagógia. Az elfogadás (2022/3.)

Marton Árpád: Zenei készségfejlesztés kisgyermekkorban. Beszélgetés Janurik Márta hegedűművésszel (2018/2.)

Márton Pálma: A népi hangszerek megjelenése a magyar népmesékben (2014) (pdf) (2021/6.)

Dr. Magay Judit: A szolfézs szerepe és feladata a hazai ének-zene tanárképzésben (pdf) (2022/3.)

Melis Orsolya Kinga: A zenei nevelés lehetőségei a javítóintézeti munkában (pdf) (2021/3.)

Mentesné Tauber Anna: A zeneterápia szakma bemutatása (Képzés és Gyakorlat, 2011/3-4.) (2017/6.)

Dr. Mezei János: A Budapesti Énekes Iskola – Az (egyház)zeneoktatás örök kérdései (MMA-MMKI) (Filmfelvétel: 19:34) (2022/3.)

Dr. Miháltz Gábor: A klarinétjáték módszertana (2014/2.)

Mihály Regina: Multikulturális nevelés az ének-zene eszközeivel (pdf) (2019/1.)

Dr. Mindszenty Zsuzsánna: Karvezetés a tanárképzésben - avagy: Meddig lesznek még kórusok az iskolákban? Gondolatok a szegedi „Fiatal tanárjelöltek karvezetői versenye” kapcsán (2017/2.)

Dr. Mohos Nagy Éva: A magyar énekpedagógia születése és történelmi fejlődése a reformkortól a II. világháborúig (2004) (pdf)  (2019/5.)

Molnárné dr. Svikruha Márta: Vonós hangszerűség és plasztikusság Weiner Leó kamaraműveiben és tanítási módszerében (2012) (pdf) (2020/3.)

Mucsi Gergő: A ritmikai készségek fejlődése 12 éves korig (2019/4.)

Nádor Magda: Melyik vagyok én? (Novum, 2022) Részlet a könyvből.(pdf) (2022/3.)

Nagyné dr. Árgány Brigitta: „Music is What People Do”. Összefoglaló az EAS 28., az ISME 8. Regionális Konferenciájáról. A „Freiburg University of Music” és a „Freiburg University of Education” rendezésében, Freiburg, Németország, 2021 március 24-27. (pdf) (2021/3.)

Nagyné Balázs Éva: A szakmai képzés és a vizsgáztatás rendje a győri Konzervatóriumban (2015/1.)

Nahalka István: Tehetségnevelés: Ne mismásoljunk! (2018/3.)

Németh Gabriella: Eltérő utak, azonos célok? – Suzuki módszere a Kodály-koncepció tükrében (pdf) (2020/1.)

Dr. Németh Márta: Hegedűtanítás napjainkban – kezdők számára írt metódusok összehasonlító elemzése (2014/6.)

Nyírő Gizella: Egy gyakorlóiskola tehetséggondozó tevékenységrendszere (2015/3.)

Dr. Ordasi Péter DLA: Kodály Zoltán: Semmit ne bánkódjál (1939) – Kardos Pál emlékének, aki a nagykőrösi tanítóképző kórusában 1940-45-ig énekelt Márton Barna kezére (pdf) (2018/8.)

Óváry Zoltán: Szendrey-Karper László jelentősége a magyarországi intézményesített klasszikus gitároktatás megteremtésében (2014/4.)

Overy, Kathy: A zenei agy: tanulás és memória • The Musical Brain: Learning and Memory (2019/3.)

P. Stébel Ildikó: A debreceni Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskola könyvtára, mint a zeneművészeti képzés egyik kulcsfontosságú támogatója, a „műhely" (pdf)  (2017/5.)

Pál Zsolt: Kulcskompetenciák fejlesztése és nevelési célok megvalósítása

művészeti ágak interakciójával (2015/4.)

Palatin Krisztina: Az aktív zenélés helyzete és szerepe a művészeti nevelésben. (Napjaink kihívásaira és megoldási lehetőségeire fókuszálva) (2018/1.)

Pálinkás Dominika-Bredács Alice: A kreatív tanulási stratégiák hatásai (2018/8.)

Papp Bendegúz: Útkeresés a japán zenepedagógiában: a Suzuki-módszer (2016/1.)

Papp Cseperke – Papp Bendegúz: Kokas-pedagógia konduktív csoportban – Egy alsó tagozatos kutatás tapasztalatai (pdf) (2021/6.)

Papp Károlyné: Útmutató Dobszay László: A hangok világa c. szolfézstankönyv sorozatának tanításához  I-VI. kötet (Javított kiadás, szerkesztette Stachó László) (Editio Musica Budapest, 2020)  (2020/2.)

Papp Károlyné – Szigetiné Horváth Zsuzsanna: Dobszay László „A hangok világa II. kötet” átdolgozott kiadásáról (pdf) (2021/6.)

Papp László: Gordonka hangszeres tanításmódszertani jegyzet (Szerkesztette: Dr. Vas Bence, Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Zeneművészeti Intézete, 2015)   (2020/4.)

Dr. Pásztor Zsuzsanna: 1959-2019. 60 éves a Kovács-módszer, a zenei munkaképesség-gondozás pedagógiája (pdf) (2020/1.)

Dr. Pásztor Zsuzsanna: Diákszemmel a zenész egészségről (1) (pdf) (2022/3.)

Péter Csaba: A zene fejlesztő hatása a születés előtt és óvódás korban. A zeneterápia (2018/5.)

Péter Zoltán: Foto-szekvenciális prima vista játék, azaz a kép pozíciókban történő lapról olvasás technikája (2014/2.)

Péterffy Gabriella: Gondolatok a digitális hangszeroktatásról (2021/1.)

Pethő Villő: Kodály zenei nevelési koncepciójának értelmezési lehetőségei (pdf) (2017/6.)

Dr. Pethő Villő: Kodály Zoltán és követői zenepedagógiájának életreform elemei - A PhD értekezés tézisei (2014/6.)

http://www.szag.hu/images/angol_zaszlo.gifPethő, Villő dr.: Life-reform elements in Zoltán Kodály’s and his successors’ music pedagogy - Theses of PhD dissertation (2014/6.)

Pethő Villő - Mucsi Gergő - Surján Noémi: Zene – ritmus – játék. A ritmikai fejlesztés lehetőségei, kérdései első osztályban (2019/4.)

Pethő Villő - Surján Noémi: Megújulás, kitekintés, innováció – III. Digitális Zenepedagógiai és Módszertani Konferencia Szegeden (pdf) .) (2017/5.)

Pintér Tünde: A mindennapos éneklés margójára (2017/3.)

Polyák Zsuzsanna: Az iPad zenepedagógiai alkalmazási lehetőségei a Teaching Music és a Music Educators Journal szakfolyóiratok alapján – Tartalomelemzés (2018/2.)

Dr. Pukánszky Béla: A gyermek a tizenkilencedik századi magyar neveléstani kézikönyvekben (2013/5.)

Pusztay Krisztina: Miért utálja (szinte) mindenki a szolfézst? (Iskolakultúra, 2011/1.) (pdf) (2017/4.)

Reikort Ildikó: Zenetanítás tradicionális és modern zenei eszközökkel   / Absytrakt / (2017/5.)          

Rezessy László: Hogyan szolgálja a Tanítóképző Főiskola új tanterve az iskolai zenehallgatás ügyét? (1996/6.)

Révész József: A zenei nevelés lehetőségei a koncert-pedagógiában /Absztrakt / (2017/5.) 

Révész József: Az interaktív ének-zene foglalkozások hatása az óvodáskorúak fejlődésére (2014/4.)

Révész József: Jövőépítés zenével (2013/1.)

Rózsa Lászlóné dr. Szabó Dóra: A zenei tehetség fejlődését és kibontakozását befolyásoló tényezők vizsgálata (2015/1.)

Sallai Éva: A Látható hangoktól a fejlesztő zenepedagógiáig. Beszélgetés dr. Antal-Lundström IIonával a zenepedagógia professzorával (Anyanyelvi és Irodalmi Fejlesztés 2022/1-2.) (pdf) (2022/6.)

Sapszon Borbála: Játék a zenével, avagy zenei képességfejlesztő játékok óvodásoknak és kisiskolásoknak (2013)   (2020/4.)

Dr. Sárosi György: Brácsa – mélyhegedű hangszeres tanításmódszertani jegyzet. (Szerkeszti: dr. Vas Bence) (2015) (2020/1.)

Sigmondné Erős Andrea: Zeneiskolai tanmenetek: írjunk, vagy mégsem? (pdf) (2017/4.)

Sík Dóra: A Kovács-módszer alkalmazása az alapfokú gordonkaoktatásban a Balaton-felvidéken. Bevezeti: dr. Pásztor Zsuzsa (pdf) (2017/6.)

Solymosi Péter: Trombita hangszeres tanításmódszertani jegyzet (Szerkesztette: dr. habil Vas Bence, PTE Művészeti Intézet Zeneművészeti Kar)  (2019/5.)

Solymosi Tari Emőke: Felfedezőúton – Élményközpontú interdiszciplináris művészetpedagógia a Zuglói Zeneházban • Exploring Arts – Experience Centred, Interdisciplinary Arts Education in the Zugló House of Music (2019/3.)

Stöckert-Kozák Annamária: Legyen a zene mindenkié! (Új Köznevelés, 2016/4.) (2017/6.)

Synevych Inna: Kritériumok, mutatók és a kvázi-professzionális tapasztalatok kialakulásának szintjei jövőbeli tanárokkal kapcsolatban (2020/5.)

Szabadi Magdolna: A szociális kompetencia érzelmi elemeinek fejlesztése zeneterápiás eszközökkel tanár szakos hallgatók körében (Iskolakultúra, 2016/6.) (2017/6.)

Szabadi Magdolna Anna: A szociális kompetencia fejlesztésének lehetősége zeneterápiás eszközökkel a tanító- és tanárképzésben (ELTE TÓK Ének-zenei Tanszék 2021) (Dr. habil Kismartony Katalin ajánlója) + részletek a könyvből Szabadi Magdolna Anna: A szociális kompetencia fejlesztésének lehetősége zeneterápiás eszközökkel a tanító- és tanárképzésben (ELTE Tanító- és Óvóképző 2021) // Részletek a könyvből: Előszó; 3.1. A zene tárgyi, tartalmi, történeti vizsgálata különös tekintettel a zeneterápia gyakorlatára; 3.2. A zenei élmény, hatás és befogadás; 3.3. A zenei ismeret, tudás és ízlés / (2022/3.)                                                                                    

Szabó Csaba: A Kodály-módszer nemzetközi térhódítása (1980) (Részlet Szabó Csaba összegyűjtött írásai c. könyvből) (pdf)  (2020/2.)

Dr. S. Szabó Márta: Hans Koessler, a sokoldalú tanár. Elhangzott a Magyar Kodály Társaság Konferenciáján 2012. dec. 15-én (szerkesztett változat) (2014/3.)

Sapszon Ferenc: 2015. december 16., Kodály Zoltán 133. születési évfordulója (Elhangzott a Magyar Kodály Társaság születésnapi megemlékezésén) (2016/1.)

Seres Attiláné - Csurgó Erzsébet: Helyi néphagyományokra építő emelt színtű ének-zene (1-6) (1997/6.*)

Seres Borbála: A mentális gyakorlás szerepe a hatékony színpadi előadás és a lámpaláz leküzdésében, avagy öntsünk tiszta vizet a fejekbe (2017/4.)

Sinor, Jean: Ki a jó zenetanár? (1997/6.*)

Sinor, Jean: Ki a jó zenetanár? (1998/1-2.*)

Dr. Smuta Attila: A mindennapi éneklés ügyének margójára (2015/6.)

Solti Kálmán: Erkölcs és iskola (2015/3.)

Solymosi Tari Emőke: Hétszáz zenepedagógus tanácskozott „Kelet Párizsában”. Az ISME (a Nemzetközi Zenei Nevelési Társaság) 33.  világkonferenciája. (Baku, 2018. július 15–20.) (pdf) (2018/8.)

Dr. Stachó László: A zenei képesség és az előadóművészi kiválóság - Bevezetés a zenei előadóművészet pedagógiájába (2014/1.)

Stöckert-Kozák Annamária: Legyen a zene mindenkié! (Új Köznevelés, 2016/4.) (2017/6.)

Sulyok Gizella: Pilletánc II. Kiegészítő daloskönyv Sulyok Gizella költeményeire az iskolai ének- és zenetanításhoz, valamint szabadidős foglalkoztatáshoz serdülők számára (2014/4.)

Süttő Ildikó: Személyiség- és készségfejlesztés zenével a Kokas-pedagógia tükrében (pdf)  (2020/3.)

Szabadi Magdolna: A szociális kompetencia érzelmi elemeinek fejlesztése zeneterápiás eszközökkel tanár szakos hallgatók körében (Iskolakultúra, 2016/6.) (2017/6.)

Szabadi Magdolna Anna: A szociális kompetencia fejlesztésének lehetősége zeneterápiás eszközökkel a tanító- és tanárképzésben (ELTE TÓK Ének-zenei Tanszék 2021) (Dr. habil Kismartony Katalin ajánlója) + részletek a könyvből Szabadi Magdolna Anna: A szociális kompetencia fejlesztésének lehetősége zeneterápiás eszközökkel a tanító- és tanárképzésben (ELTE Tanító- és Óvóképző 2021) // Részletek a könyvből: Előszó; 3.1. A zene tárgyi, tartalmi, történeti vizsgálata különös tekintettel a zeneterápia gyakorlatára; 3.2. A zenei élmény, hatás és befogadás; 3.3. A zenei ismeret, tudás és ízlés / (2022/2.)

Szabadiné dr. Békési Magdolna: CSc: A gregorián énekről és tanításának jelentőségéről (2021/5.)

Szabó Adrienne: Gondolatok az ifjúsági ismeretterjesztő hangversenyekkel kapcsolatban – egy zenetanár szemszögéből (2014/2.)

Szabó Emese, Szentes Anett és Wéber-Simon Kriszta írása a Psalmus Humanus Művészetpedagógiai Egyesület által szervezett „Tehetséggondozás Kodály szellemében” című 2017. szeptemberi továbbképzésen elhangzottak alapján született dolgozatokból. (Szerkesztette: K. Udvari Katalin) (2018/1.)

Szabó Katalin: A közismereti ének-zeneoktatásról 2015-ben – VITAINDÍTÓ (2015/1.)

Szabó Norbert: A cél szentesíti az (IKT-)eszközt a zeneoktatásban? (2019/4.)

Szabó Norbert: A minősítési rendszer potenciális reformhatásai a hangszeres zeneoktatásra és tanárképzésre a digitális kompetencia tükrében /Absztrakt / (2017/5.)  

Szabó Norbert: Zenesziget. Játékosítás (gamifikáció) digitalis eszközökkel az ének-zene oktatásban (2019/4.)            

Szabó Norbert: Beszámoló a II. Digitális Zenepedagógiai és Módszertani Konferenciáról (2016/5.)

Szabó Zsófia: „Célom megszerettetni a gyerekekkel a hangszeren való játékot, zenét.” (Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Intézet, 2017) (2021/3.)

Szakálos Sziringa: A tanulók tanuláshoz szükséges legfontosabb személyes tulajdonságainak vizsgálata vizuális kérdőív segítségével. A tanári szakdolgozat kivonata (pdf) (2020/3.)

Szalai Tamás: A zenei képességek mérésére alkalmas kutatási eszközök áttekintése /Absztrakt / (2017/5.)

Szedmák Borbála - Dr. Szabó Zs. Roland: Digitális megoldások a zeneoktatás terén – fókuszban a gitároktatás (pdf) (2021/1.) 

Szedmák Borbála – Dr. Szabó Zs. Roland: Digitális megoldások a zeneoktatás terén - fókuszban a hegedűoktatás (pdf) (2021/2.)

Szedmák Borbála, Dr. Szabó Zs. Roland: Digitális megoldások a zeneoktatás terén - fókuszban a csellóoktatás (pdf) (2021/3.)

Szedmák Borbála – Dr. Szabó Zs. Roland: Digitális megoldások a zeneoktatás terén - fókuszban a brácsaoktatás (pdf) (2021/4.)

Szedmák Borbála – Dr. Szabó Zs. Roland: Digitális megoldások a zeneoktatás terén - fókuszban a fuvolaoktatás (pdf) (2021/5.)

Szedmák Borbála – Dr. Szabó Zs. Roland: Digitális megoldások a zeneoktatás terén – a fókuszban a szaxofonoktatás (pdf) (2021/6.)

Szedmák Borbála – Dr. Szabó Zs. Roland: Digitális megoldások a zeneoktatás terén - fókuszban a klarinétoktatás (pdf) (2022/1.)

Szedmák Borbála – Dr. Szabó Zs. Roland: Digitális megoldások a zeneoktatás terén - fókuszban az oboaoktatás (pdf) (2022/3.)

Szedmák Borbála – Dr. Szabó Zs. Roland: Digitális megoldások a zeneoktatás terén – fókuszban a trombitaoktatás (pdf) (2022/3.)

Székely Csilla: Kísérlet Kokas Klára pedagógiájának alkalmazására (2019/4.)                                                                                                        

Székely Csilla Imola: Szabad improvizációs tánc komolyzenére Kokas Klára zenepedagógiájában /Absztrakt / (2017/5.)   

Szendrei Janka: Szkóla-pedagógia (2014) (2018/5.)

Szesztay Zsolt: Kodály Zoltán daljátékai gyermekszínpadon. A Háry János és a Székely fonó gyermekszínpadon (Dr. Péczely Lászlónénak) (2001) (2020/6.)

Szkordiliszné dr. Czitrovszky Ilona: Klasszikus kreativitás (pdf) (2019/2.)

Szkubán Judit: „A zene befogadására nevelek, nem a megértésére”. Emlékezés dr. Kokas Klárára (pdf)  (2019/4.)

Szondi Boglárka: Az improvizáció új perspektívái. Apagyi Mária: Szerkesztés és rögtönzés c. művének megismerése után (Szakdolgozat-részlet) (2015/1.)

Dr. Szőke Anna: A tehetség felismerésének szinterei az óvodás korban (2013/4.)

Szőnyi Erzsébet: A mintatanításokról (1964/7-8.)

Szőnyi Erzsébet: Zene a tanárképzésben (1964/7-8.)

Tamásiné dr. Dsupin Borbála: A népi gyermekjátékok és mozgás relációja, és funkciója a 3-7 éves gyermekek személyiségfejlődésében c. doktori disszertáció szinopszisa (2014/3.)

Tamásiné dr. Dsupin Borbála: A zenei nevelés módszertana c. fejezet az “Óvodapedagógiai módszertani kézikönyvből” (Debreceni Egyetem-Szaktárnet, 2015) (pdf) (2019/6.)

http://www.szag.hu/images/angol_zaszlo.gifTeréz Tóth: Innovation Processes Emerging from Kodály-Philosophy and Methodology in the 21st Century / Tóth Teréz: Innovációs folyamatok megjelenése a Kodály-filozófiában és módszerben a XXI. században (pdf) (2019/6.)

Dr. Tokos Zoltán: J. S. Bach lantműveinek interpretációs problematikája gitáron / Title of thesis: Interpretative Problems in the Lute Pieces of Johann Sebastian Bach on the Guitar (2003) (pdf)  (2019/5.)

Mgr. Tóth-Bakos Anita, PhD: Alternatív irányzatok a zenei nevelésben az inklúzió jegyében, avagy, hogyan lehet a zene tényleg mindenkié (pdf) (2021/6.)

Dr. Tóth Péter: Kodály öröksége (2021/2.)

Tóth Teréz: A magyar zenepedagógia XXI. századi megújulása a Magyar Tudományos Akadémia tantárgy-pedagógiai kutatási programja keretében (pdf) (2021/3.)

Tóth Teréz: Kitekintés // Teréz Tóth: Outlook (2021/5.)

Tóth Teréz: Kodály a XXI. században. Gondolatok az évforduló kapcsán (2017/6.)

Tóth Teréz írása.  Szirányi Borbála: Tanári kézikönyv. Aktív Zenetanulás énekléssel és mozgással 1. modell. Kreatív énekes-játékok ritmikus mozgással (Támogatott Kutatócsoportok Irodája, 2021) + A teljes könyv linkje (pdf) (2021/4.)

Tóth Teréz: Tehetségprogram a 21. században (Új Pedagógiai Szemle, 2016/7-8.) (2017/4.)

Dr. Tóthpál József: A művészetpedagógia éthosza, a pedagógusok felelőssége művészeti hagyományaink megőrzése és a művész (2012/3.)

Tölgyessy Zsuzsanna: Karanténpedagógia a közoktatásban (Tani-tani) (2020/3.)

Török Mihályné Bálint Nóra: A tanulók attitűdje a zeneiskolákban folyó szolfézsoktatás iránt (2014/6.)

Trencsényi László: Művészeti neveléstől a gyermekkultúráig. Tanulmányok, módszertani írások, reflexiók (részletek) / 1973-2013 / (2013/4.)

- Az olvasó köszöntése és útbaigazítása

- Koncerttermi szocializáció

- Aelia Sabina vale Római-projekt a Római-parton

Dr. Ujfalussy József: Esztétikai tanítás a hivatásos zenészképzésben (1964/7-8.)

Dr. Ujvárosi Andrea: Az idegen nyelvű interpretáció gyakorlata a felsőfokú magánénekes képzésben I. A magánénekes hallgatók nyelvi képzettsége (pdf) (2019/2.)

Dr. Ujvárosi Andrea: Az idegen nyelvű interpretáció gyakorlata a felsőfokú magánénekes képzésben II. A magánénekes hallgatók nyelvi képzettsége (pdf) 2019/3.)

Valkó Márta: Szolfézs diplomatanítás tervezet (1964/1.)

Dr. Váradi Judit:

- A non-formális zenei nevelés lehetőségei - Megszólít vagy elvarázsol? A zene szelleméről (2014/3.)

- A zenei nevelés gyökerei (2014/3.)

Váradi Judit: Extrakurrikuláris lehetőségek a zenei nevelésben / Absztrakt / (2017/5.)

Dr. Váradi Judit: Zeneoktatás távhangolásban (MMA-MMKI Konferencia: Most mi lesz? Művészetelméleti pillanatfelvételek (2020. XI. 3.) (Az előadás játszási ideje: 23:09) (2021/6.)

Dr. Várady Krisztina: A hangok világa c. szolfézskönyv-sorozat alkalmazása a zeneiskolákban (2008, Nyitra UKF) (VI/1) - Dobszay László: A hangok világa szolfézskönyv-sorozat megjelenésének korabeli időszerűsége (pdf) (2017/2.)

Dr. Várady Krisztina: A hangok világa c. szolfézskönyv-sorozat alkalmazása a zeneiskolákban (2008, Nyitra UKF) (VI/2) – Dobszay László: A hangok világa c. sorozat köteteinek általános felépítése és tartalma (2017/3.)

Varga Hajnalka: A zenei képesség fejlesztésének technikái a zeneiskolai, illetve a konzervatóriumi gyakorlatban (pdf) (2021/1.)

Dr. Vas Bence: Az osztatlan tanárképzés, Jelen, múlt és jövő (2014/4.)

Vass Éva – Deszpot Gabriella: A teljes figyelem és a flow-élmény a gyermekeknél a Kokas-pedagógiában / Abszatrakt / (2017/5.)                                                               

Virág Barnabás: A félreértések elkerülése végett: Kodály-koncepció (2015/3.)

Virágné dr. Juhász-Nyitó Klára: Óvodapedagógus és tanító szakos hallgatók zenei előképzettségéről. Gondolatok, észrevételek egy doktori dolgozathoz (2020/5.)

Vizvári Viktória – Nagyné Árgány Brigitta: A zenei előképzettség, a zenei aktivitások és az egészségi állapot összefüggéseinek vizsgálata óvodapedagógus és tanító alapszakos hallgatók körében (pdf) (2021/1.)

Wilheim Móni: Egy művésztanár tépelődései (2015) (pdf) (2018/7.)

Zsigmond Gábor: A szövegolvasási és kottaolvasási képesség kapcsolata (2019/4.)

ZENE AZ ÓVODÁBAN

A „Gyermeknevelés” c. folyóirat teljes 2018/2. száma (2019/4.):
- Janurik Márta-Józsa Krisztián: Kihívások és lehetőségek a gyermekkori zenei nevelésben: Bevezető a tematikus számhoz

- Janurik Márta-Józsa Krisztián: Az iskolai zenetanulás iránti motívációt alakító néhány tényező

- Jakobicz Dorottya – Wamzer Gabriella – Józsa Krisztián: Motiválás az ének-zeneórán

- Surján Noémi – Janurik Márta: A zenei észlelés fejlettségének vizsgálata hagyományos és számítógépes tesztfelvétellel

- Buzás Zsuzsa – Maródi Ágnes: A kottaolvasás és az orientációs képesség összefüggésének vizsgálata online tesztkörnyezetben

- Janurik Márta – Antal-Lundström Ilona – Józsa Krisztián: A zenei hallás korai fejlesztésének a szerepe a beszédészlelés fejlődésében: Egy zenei fejlesztőprogram tanulságai

- Zsigmond Gábor: A szövegolvasási és kottaolvasási képesség kapcsolata

- Szabó Norbert: Zenesziget. Játékosítás (gamifikáció) digitalis eszközökkel az ének-zene oktatásban

- Mucsi Gergő: A ritmikai készségek fejlődése 12 éves korig

- Pethő Villő - Mucsi Gergő - Surján Noémi: Zene – ritmus – játék. A ritmikai fejlesztés lehetőségei, kérdései első osztályban

- Szabó Norbert: A cél szentesíti az (IKT-)eszközt a zeneoktatásban?

A Kodály-módszer Kínában és hatása a kínai gyerekekre (Írta és fordította: Zhao Jing) (2015/3.)

"A Kodály-módszernél ma sem találni jobbat". Dr. Vigh Andrea a megújult zenei tanárképzésről, a mindennapi éneklésről, a XXI. századi módszerekről (Réfi Zsuzsanna) (2014/3.)

A Nemzetközi Forrai Katalin Díj elnyerésére szóló jelölés felhívása (2016/2.)

A zenei tehetségről. Beszélgetés Schweitzer Katalin tanárnővel (Ábrahám Mariann) (2012/1.)

A tehetségkönyvtár új kötete Pedagógusszerepek a tehetséggondozásban. Gyakorlati megközelítések. A kötet szerkesztője Polonkai Mária. A könyv ingyenesen letölthető ITT. (2015/6.)

A Világhálón (http://pilletanc.sulinet.hu) Sulyok Gizella három kötetes „Pilletánc” c. daloskönyve (2005/4.)

„Az a cél, hogy kinyíljon, hogy kieressze a hangját.” Beszélgetés Andrási Anikó ének-zenetanár karnaggyal (Réfi Zsuzsanna) (2018/1.)

Az óvodás kor legfőbb tanulási módja az utánzás (2016/1.)

Bemutatkozik az „Utazás a zenekari hangszerek világában” c. projekt (Tschurl Károly) (2018/4.)

Forrai Katalin Daloló ABC és/vagy Daloló állatok című kötetének összes dalához illusztráció készítési pályázat felhívása (2016/2.)

Hang-Játék-Zene: I. Mesék zongorára // Csak tiszta forrásból // A lúdcsalád meséi //A fák nyelvén (Sorozatszerkesztő-műsorvezető: dr. Váradi Judit) II. Dr. Váradi Judit: Rajzoljunk zenét! Egy extrakurrikuláris ifjúsági hangveseny képi megjelenésének elemzése // Drawing Music! Analyzing an Extracurricular activity of visualizing a concert (2020/6.)

Képességfejlesztés játékosan. Interjú Aczél Balázzsal (tehetseg.hu) (2015/3.)

Kodály-módszer a 21. században (2014/5.)

A Kodály-módszer közösségteremtő ereje – stúdióbeszélgetés B. Horváth Andrea karnaggyal (A Vatikáni Rádió hangfelvétele) (2014/6.)

Kodály Zoltánné Péczely Sarolta bízik abban, hogy a Kodály-módszer alkalmazása újra lendületet kaphat Magyarországon (Hirado.Hu) (2015/5.)

A világ legszebb iskolái I-III. (2015/3.)

A világ legszebb óvodái I-III. (2015/3.)

Kodály Zoltán zenepedagógiai koncepciója a kecskeméti Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézet honlapján (2015/5.)

Művészettel, zenével elvarázsolni a gyerekeket. Interjú Solymosi Tari Emőkével (Réfi Zsuzsanna) (2012/6.)

Tehetséggondozás Kodály szellemében. A Psalmus Humanus Művészetpedagógiai Egyesület továbbképzésének dolgozatai.Fenyőné Kalla Zita, Szilágyiné Botos Mária és Kovács Ágota Hanna írása. (Szerkeszti: K. Udvari Katalin) (2017/4.)

Tehetséggondozás Kodály szellemében. A Psalmus Humanus Művészetpedagógiai Egyesület 2018. februári tanár továbbképzésének beszámolóiból (Szerkesztette: K. Udvari Katalin) (pdf) (2018/5.)
Balázs Márta (ének-zenetanár
Dudás Zsuzsanna (szolfézs-zeneelmélet, zongora-kamaraművész-tanár), 
Formanek Annamária (ének-zene-, karvezetés- és németnyelv-tanár), 
Ráduly Ildikó (ének-zene-, karvezetés- és szolfézstanár) beszámolói

ZENE, JÁTÉK, ÖRÖM – Hagyomány és korszerűség az óvodai zenei foglalkozásokon. Szedlacsek Katalin zenepedagógus 30 órás akkreditált továbbképzése (Budapest XIV., Cserepes Ház, 2016. március 3, 10, 17, 24.) (2015/6.)

Zenei képességfelmérés a pápai ovikban (Hetyei József) (2015/3.)

Zeneoktatás a Közel-Keleten (MusiciansWho / Kondor Kata) (2015/2.)

Zeneoktatás Afrikában (MusiciansWho/Kondor Kata) (2015/3.)

Zeneoktatás Ausztráliában és Új-Zélandon (Kondor Kata-MusiciansWho) (2015/5.)

Zeneoktatás az Egyesült Államokban (MusiciansWho / Kondor Kata) (2015/4.)

Zenepedagógiai tankönyv. Szerkesztette: Dr. Vas Bence. Szerzők: Kertész Attila, drs. Gönczy László, dr. Ittzés Mihály PhD., dr. Bredács Alice PhD., dr. Gocsál Ákos PhD., Körtesi András (Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Zenei Intézet, 2015) (2018/7.)

Dr. Antal-Lundström Ilona: A Fejlesztő Zenepedagógiai Program (FEZEP) bemutatása (pdf) (2022/1.)

Apagyi Mária: Kreatív zongoratanulás. ZongorÁlom. Kottabemutató II. (2009/3.)

Árvayné Nezvald Anett: A zenei nevelés transzferhatásai csecsemő- és kisgyermekkorban (2017/6.)

Árvayné Nezvald Anett: Bölcsődei zenei nevelés (htm)  (pdf) (2018/2.)

Asztalos Andrea: Az éneklési képesség fejlődése és vizsgálata (2015/5.)

Dr. Asztalos Kata: A zenei észlelési képesség szerkezete és fejlődése 5-17 éves korban - online diagnosztikus mérések óvodai és iskolai környezetben. (2016) (2021)

Bakos Anita: Zenetanulás színesen - a színes kotta módszer magyar nyelvű kiadványai (2014/3.)

Balogh Gábor: Informatika az óvodában (2017/3.)

Baraczka Gergely: Zenei nevelés és tehetséggondozás az óvodában vezetői szemmel (pdf) (2019/2.)

Bartalus Ilona: Mozaikok – A Kodály ügyben (2013) (2015/4.)

Bíró István Ferenc: A népmesék mint a népi furulyaórák lehetséges kerete /Absztrakt / (2017/5.)

Bosnyák Csilla: Játékos kottaolvasás kicsiknek 1. (Fittler Katalin recenziója) (2014/5.)

Bosnyák Csilla: Játékos kottaolvasás kicsiknek 2 (Fittler Katalin) (2015/6.)

Bozsik Andrea: Az animációs filmek zenei hatása óvodáskorú gyermekekre (ELTE Tanító és Óvóképző Szak, 2021) (pdf) (2022/2.)

Dr. Bredács Alice: A pozitív pszichológia pedagógiai és művészetpedagógiai aspektusai és szemléletváltás igénye a közoktatásban (pdf) (2017/6.)

Dr. Bredács Alice: Beszámoló a Moholy-Nagy vizuális Modulok – a 21. század képi nyelvének tanítása projekthez kapcsolódó pszichológiai immunrendszer utómérési eredményeiről (1. rész – a vizsgált sokaság bemutatása és a középiskolások eredményeinek elemzése) (pdf) (2020/5.)

Dr. Bredács Alice: Beszámoló a Moholy-Nagy vizuális Modulok – a 21. század képi nyelvének tanítása projekthez kapcsolódó pszichológiai immunrendszer utómérési eredményeiről (2. rész - Az általános iskolások eredményeinek elemzése) (pdf) (2020/6.)

Dr. Burián Miklós: A lelki egyensúly és a pedagógia. Meggondolások a zenei befogadás hullámtani alapjairól (2016/4.)

Dr. C. Nagy Béla: Népzene a nevelésben (1964/7-8.)

Dr. Coca Gabriella: A zenemódszertan oktatása - egyetemi fokú óvodapedagógus és  tanítóképző szakon Erdélyben - Tények és javaslatok (pdf)  (2019/5.)

Császiné Szoboszlai Ildikó: Alternatív irányzatok az óvodai zenei nevelésben (pdf) (2020/6.)

Csepelyi Adrienn: Lángszóróval Kodály országában (Népszabadság) (2015/1.)

Csongrádi Beatrix - Asztalos Kata: A zenei képességek fejlettsége 3-6 éves korban (pdf) (2017/4.)

Daragó Rita Laura: Életreform és zenepedagógia. A 20. század alternatív zeneoktatási módszereinek életreform vonatkozásai (Iskolakultúra, 2012/5.) (2017/1.)

Deák-Kucsera Boglárka: „Varázsoljunk!” A budapesti Mozgásjavító Általános Iskola, Egységes Gyógypedagógiai, Módszertani Intézmény és Diákotthon, és a Zenei munkaképesség-gondozás, Kovács-módszer lehetséges kapcsolata dr. Kokas Klára emlékére (2014/5.)

Deákné dr. habil. Kecskés Mónika – dr. Szesztay Zsuzsa: „Mindennapos éneklés”. Első lépések a művészetek felé. II. Országos konferencia az ELTE Tanító- és Óvóképző Karán - bölcsőde-óvoda-iskola (2017. V. 12.) (2017/5.)

Dr. Deszpot Gabriella – dr. Vass Éva: Multidiszciplináris kutatási lehetőségek a Kokas-módszer vizsgálatára (2015/1.)

Dietrich Helga: Forrai Katalinra emlékezünk (2015/1.)

Dietrich Helga: Iránytű (2017/2.)

Enreiterné Bányai Edit: Kezdők tanítása furulyára - Az első két (három) év (2011/4. és 2011/5.)

Erdei Krisztina: Az ének-zene énekes játék, gyermektánc tevékenység alatt alkalmazott hangszerek (pdf) (2021/4.)

Fabényi Réka: Europa in Takt: Tanítsunk hangszerjátékkal. Hangszertanítás az értelmileg akadályozott gyermekeknél (képes beszámoló (2013/2.)

Fabényi Réka: Tanítsunk hangszerjátékot. Hangszertanítás az értelmileg akadályozott gyerekeknél (2016/2.)

Fabényi Réka: Újdonság a zenei nevelésben. Digitális ének-zene tankönyvcsalád az értelmileg akadályozott gyermekek zenei neveléséhez. Kedvcsináló egy újfajta tankönyvhöz (pdf) (2022/1.)

Farkas Kitti: A Kalocsa környéki népi hagyományok, népművészet, népi gyermekjátékok ápolása a kalocsai Nagyasszonyunk Katolikus Óvodában (2016/6.)

Farnadi Tamara: Hagyomány és megújulás az alsó tagozatos énektanításban. Betekintés a Kerettantervekbe (A 2014. évi Győri Zenei Nevelési Konferencián elhangzott előadás átdolgozott változata) (2014/4.)

Fekete Anikó - Dr. Fehérvári Anikó - Dr. Bodnár Gábor: Kreatív zenei gyakorlatok hatása a felsőoktatásban tanulók körében (pdf) (2020/6.)

Felker Daniella Anna: Ízlésformálás az óvodában 2015/4.,

Ferenczi Anna: Zenevár (2012/3.)

Ferencziné dr. Ács Ildikó: Gyermekversek muzsikája. Weöres Sándor költemények a gyermekkari irodalomban (2013/3.)

Gállné Gróh Ilona: Zenei nevelés az óvodáskor előtt. „Ringató” – kisgyermekkori zenei nevelés a kodályi elvek alapján (2008/3.)

Glevitzkyné Mudri Szilvia: Zenei fejlesztés kisgyermekkorban kontra zenei fejlesztés iskolában (pdf) (2021/1.)

Gősi Lilla: Óvodapedagógusok és a zene (2018/4.)

Dr. Gyarmathy Éva: Csodagyerekek és a tehetség (2010) (pdf) (2019/6.)

Dr. Gyarmathy Éva: A zenei tehetség (2012/2.)

Dr. Gyarmathy Éva: Csodagyerekek és a tehetség (2010) (pdf) (2019/6.)

Dr. Gyarmathy Éva: Stratégia a tehetséggondozásban (2014) (2018/2.)

Hegedűsné Tóth Zsuzsanna: Egy innovatív zenepedagógiai módszer 3-9 évesek között / Absztrakt / (2017/5.)                                                                                                     

Dr. Hovánszki Jánosné: A pedagógusképző intézmények felelőssége az énekes pedagógusmodell kinevelésében (2013/1.)

Dr. h. c. Huszár Elvira: A korszerű oktatás kihívásai (részlet) (htm) (pdf) (2018/2.)

Dr. Janurik Márta – dr. Józsa Krisztián: A zenei képességek fejlődése 4 és 8 éves kor között  (pdf) (2018/3.)

Jerry L. Jaccard: Bevezető Alexander Ringer és Gilbert De Greeve Vir Justus in Musica – Tisztelgés Kodály Zoltán előtt c. írásaihoz. (Fordította: Tóth Teréz) (pdf)
– 
http://www.szag.hu/images/angol_zaszlo.gifAlexander Ringer: Kodály Zoltán – Vir Justus in Musica (Fordította: Tóth Teréz) (Original English version, pdf)
– 
http://www.szag.hu/images/angol_zaszlo.gifGilbert De Greeve: Vir Justus in Musica – 35 évvel és egy évszázaddal később (Fordította: Tóth Teréz) (Original English version, pdf) (
2022/6.)

Joachim László: Az ukulele néhány sajátossága az egyéni és a csoportos oktatásban – frissen megjelent magyar könyvek kapcsán (pdf) (2021/5.)                                                                                                     

Dr. Kádár György (Finnország): A jövő iskolájának zenei neveléséről (2014/5.)

Kelemenné Rácz Tímea: „Mese és Muzsika”. Beszámoló egy interaktív módszertani továbbképzésről (pdf) (2019/1.)

Kelemenné Rácz Tímea: Tudósítás Balatoni Katalin Tulipános program című előadásáról (2020/6.)

Kis Jenőné dr. Kenesei Éva: A kisgyermekek zenei nevelésének módszerei (2012/4.)

Dr. Kenesei Éva: Gondolatok műveltségről, kultúráról, zenéről a tanítóképzésben (2013/1.)

Kis Jenőné dr. Kenesei Éva: ÍGY KEZDTÜK – ITT TARTUNK. Ének-zene a felsőfokú tanítóképzésben (2012/2.)

Kiss Henriett: A Kodály-módszer amerikai nagykövete, Darázs Árpád (1922- 1986) (Jászsági évkönyv, 2012.) (pdf) (2017/6.

Kissné F. Ibolya: Zenei nevelés a bölcsödékben, napjainkban (2013/2.)

Kokas Klára kevéssé ismert írásaiból. Szerkesztő: Dr. Deszpot Gabriella

„Fülembe cseng…” I. Átadom kézből kézbe. Egy vasárnap tanítványokkal, Tanító tanítványaimnak (2013/5.)

„Fülembe cseng…” II. Gyerekek zeneörömben. Képzelt riport Szkubán Judit bemutatója kapcsán (2013/6.)

- Az értől az óceánig. Újdonságos Bach koncert gyerekeknek.

          - Az értől az óceánig. Újdonságos Bach koncert gyerekeknek (2014/1.)

     IV.     - Örülünk, lengetünk, énekelünk. Újdonságos koncert gyerekekkel

Tapsoljunk? Hátha nem muszáj? Tapasztalatok a gyerekek zenebefogadása körül (2014/2.)

V. Tehetség zenéből. Személyesen ismerjük Pszieszta. Pécsi Pszichológus Napok. Aprók koncertje (2014/3.)

Érzelmek műveltsége Érzelmek műveltsége (2014/4.)

Bűvös Mikroszkóp - Maria Montessori és a zenefigyelem  (2014/5.)

Érzelmek műveltsége, Kerek Világ (2014/6.)

Dr. Kokas Klára: Körültáncoltuk az árvácskát (2010/4.)

Kokas Klára: Mit jelent nekem Kodály (2001) (2019/4.)

Kovács Bernadett: Szociális kompetenciák mérése a Superar módszeren keresztül (ELTE BTK biológiatanár - ének-zene tanár osztatlan tanári mesterszak, 2022) (pdf) (2022/6.)

Kovács Katalin: Zenei ismeretek játékosan. A didergő király (pdf) (2020/1.)

L. Ritók Nóra: Tehetséggondozásról, kicsit másképp (Tani-tani Online, 2015) (2017/4.)

Laczkóné Pálfi Alojzia: Kiss Áron Magyar gyermekjáték–gyűjteményének hatása a 20. század zenei nevelésére (2014/1.)

Marton Árpád: Zenei készségfejlesztés kisgyermekkorban. Beszélgetés Janurik Márta hegedűművésszel (2018/2.)       

Márton Pálma: A népi hangszerek megjelenése az óvodai zenei nevelésben (pdf) (2021/5.)

Mészáros Judit: A zene transzferhatása a koraszülött gyermekek beszédfejlődésére – a különböző terápiás módszerek ismertetése (Eötvös Loránd Tudományegyetem Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar, 2021) (pdf) (2022/5.)

Mihály Regina: Multikulturális nevelés az ének-zene eszközeivel (pdf) (2019/1.)

Nagy Anikó Johanna:Csillagfürt avagy hogyan gyógyuljunk ki a lustaságbetegségből. Meseregény és furulyaiskola Egri Mónika rajzaival Berg Judit író és Kállay Gábor ének- és furulyaművész, a Weiner Leó Zeneművészeti Szakközépiskola tanára ajánlásával (2014/2.)

Nagy Lajosné: „Látható hangok” a Monoki Micimackó Óvodában (2017) (pdf) (2022/2.)

Nagyné dr. Árgány Brigitta: A zenei előképzettség összetevőinek komplex vizsgálata óvodapedagógus és tanító alapszakos hallgatók körében a Kaposvári Egyetemen (A szerző doktori disszertációja és annak rövidített változata)   (2020/2.)

Nagyné dr. Árgány Brigitta: Játékos mesterkedések. Gyermekhangszerek készítése és felhasználásuk a komplex művészeti nevelésben (Kaposvár, 2015) (2020/5.)

Nahalka István: Tehetségnevelés: Ne mismásoljunk! (2018/3.)

Nemesné Varga Katalin: Fejlesztés a Hangoló Zenés Gyermekszínház előadásai, foglalkozásai által (2013/1.)

Palatin Krisztina: A zenetanulás nehézségei tanulási zavarral küzdő gyermekeknél (2015/6.)

Palatin Krisztina: Az aktív zenélés helyzete és szerepe a művészeti nevelésben. (Napjaink kihívásaira és megoldási lehetőségeire fókuszálva) (2018/1.)

Péter Csaba: A zene fejlesztő hatása a születés előtt és óvódás korban. A zeneterápia (2018/5.)

Pethő Villő: Kodály zenei nevelési koncepciójának értelmezési lehetőségei (pdf) (2017/6.)

Dr. Pukánszky Béla: A gyermek a tizenkilencedik századi magyar neveléstani kézikönyvekben (2013/5.)

Révész József: A zenei nevelés lehetőségei a koncertpedagógiában /Absztrakt / (2017/5.)

Révész József: Az interaktív ének-zene foglalkozások hatása az óvodáskorúak fejlődésére (2014/4.)

Révész József: Ének az óvodában - Múlt és jelen (2016/4.)

Dr. Réz Lóránt: Egy pedagógiai kutatás keresztmetszete a művészi személyiség nevelésének lehetőségeiről (2019/6.)

S. Szabó Márta: „A zenetanítás – a gyerekért, a növendékért történik” (2011/5.)

Sallai Éva: A Látható hangoktól a fejlesztő zenepedagógiáig. Beszélgetés dr. Antal-Lundström IIonával a zenepedagógia professzorával (Anyanyelvi és Irodalmi Fejlesztés 2022/1-2.) (pdf) (2022/6.)

Sapszon Borbála: Játék a zenével, avagy zenei képességfejlesztő játékok óvodásoknak és kisiskolásoknak (2013)     (2020/4.)

Siposné Tavaszi Virág: Kalandozás Chitz Klára Zenebirodalmában (2013/3.)

Spiegel Mariann: Ajánló (Tallér Zsófia: Kippkopp és Tipptopp c. zongoradarab-sorozatáról) (2012/1.)

Spiegel Mariann: Csicsergő. Horváth Istvánné Smid Anna zenei óvodások és előképző osztályosok tankönyvcsaládjáról (2012/5.)

Solti Kálmán: „Zene nélkül lehet élni, de nem érdemes” (Kodály Zoltán) (2014/6.)

Dr. Smuta Attila: A mindennapi éneklés ügyének margójára (2015/6.)

Stöckert-Kozák Annamária: Legyen a zene mindenkié! (Új Köznevelés, 2016/4.) (2017/6.)

Szabó Emese, Szentes Anett és Wéber-Simon Kriszta írása a Psalmus Humanus Művészetpedagógiai Egyesület által szervezett „Tehetséggondozás Kodály szellemében” című 2017. szeptemberi továbbképzésen elhangzottak alapján született dolgozatokból. (Szerkesztette: K. Udvari Katalin) (2018/1.)

Szabó Hajnalka - dr. Szarka Júlia: „Két lélek, egy gondolat.” Kodály öröksége Forrai Katalin és Kokas Klára értelmezésében (2016/3.)

Szabó Katalin: A közismereti ének-zeneoktatásról 2015-ben – VITAINDÍTÓ (2015/1.)

Szarka Júlia: Zenei elkötelezettségünk az óvodában (2015/6.)

Dr. Szeri Istvánné: Zenei élmények az óvodában és a családban (2017/1.)

Szirányi Borbála: Kreatív énekes-mozgásos játékok az általános zenei készségek és képességek fejlesztésére  / Absztrakt / (2017/5.)                                                                               

Tamásiné dr. Dsupin Borbála: A népi gyermekjátékok és mozgás relációja, és funkciója a 3-7 éves gyermekek személyiségfejlődésében (2014/4.)

     – A doktori disszertáció szinopszisa – (2014/3. számban is olvasható)

I. A hagyományátadás és a népi kultúra szerepe a 3-7 éves gyermekek zenei nevelésében

II. A hazai általános nevelési módszertől eltérő

magyar óvodai irányzatok

III.Alternatív zenei nevelési irányzatok

Tamásiné dr. Dsupin Borbála: A népi gyermekjátékok és mozgás relációja, és funkciója a 3-7 éves gyermekek személyiségfejlődésében (folytatás) (2014/5.)

-     Az óvodás korosztály testi, fizikai, motorikus teljesítményének követése a kutatások tükrében

A mozgás funkciója a 3-7 éves korosztály fejlődésében

Mozgáskoordináció a játéktevékenységben

A készségfejlesztő folyamat személyiségfejlesztő hatása

Tamásiné dr. Dsupin Borbála: A zenei nevelés módszertana c. fejezet az “Óvodapedagógiai módszertani kézikönyvből” (Debreceni Egyetem-Szaktárnet, 2015) (pdf) (2019/6.)

Tiszai Luca: „Én nem értek semmihez, csak megmenteni a világot.” Mesék Zeneországból (2012/5.)

Tóth-Pajor Szabolcsné: Kisgyermekek zenei nevelésének gyakorlata az Óvodai Nevelés c. szakfolyóirat 1990-2015 között megjelent cikkeinek tükrében (2017/3.)

Tóth Teréz: Kodály a XXI. században. Gondolatok az évforduló kapcsán (2017/6.)

Tóth Teréz: Tehetségprogram a 21. században (Új Pedagógiai Szemle, 2016/7-8.) (2017/4.)

Dr. Tölgyessy Zsuzsanna: Egy eleven népköltészeti műfaj: a találós kérdés (2017/4.)

Turmezeyné Dr. Heller Erika: A zenei tehetség azonosításának rendszere, módszerei (2012/2.)

Váradi Judit: Extrakurrikuláris lehetőségek a zenei nevelésben / Absztrakt / (2017/5.) 

Dr. Váradi Judit: Közönségnevelés, élmény-koncert-élmény beépítése a köznevelésbe (2016/4.)

Vass Éva – Deszpot Gabriella: A teljes figyelem és a flow-élmény a gyermekeknél a Kokas-pedagógiában / Absztrakt / (2017/5.)                                                               

Virág Barnabás: A félreértések elkerülése végett: Kodály-koncepció (2015/3.)

Virágné dr. Juhász-Nyitó Klára: Óvodapedagógus és tanító szakos hallgatók zenei előképzettségéről. Gondolatok, észrevételek egy doktori dolgozathoz (2020/5.)

Vizvári Viktória – Nagyné Árgány Brigitta: A zenei előképzettség, a zenei aktivitások és az egészségi állapot összefüggéseinek vizsgálata óvodapedagógus és tanító alapszakos hallgatók körében (pdf) (2021/1.)

Az ének-zene tárgy a közoktatásban

/2020. (I. 31.) KORM. RENDELET A NEMZETI ALAPTANTERV KIADÁSÁRÓL ÉS A 2020-AS NAT-HOZ ILLESZKEDŐ TARTALMI SZABÁLYOZÓKRÓL (2020/2.)

IV. Országos Kodály Zolt A megvalósult kamaszvágyak világában. Beszélgetés Balázs Ádám filmzeneszerzővel (Fittler Katalin)

III. Kamaraének Találkozó (Budapest, 2014. IV. 12. (2014/3.)

 A „Gyermeknevelés” c. folyóirat teljes 2018/2. száma (2019/4.):
- Janurik Márta-Józsa Krisztián: Kihívások és lehetőségek a gyermekkori zenei nevelésben: Bevezető a tematikus számhoz

- Janurik Márta-Józsa Krisztián: Az iskolai zenetanulás iránti motívációt alakító néhány tényező

- Jakobicz Dorottya – Wamzer Gabriella – Józsa Krisztián: Motiválás az ének-zeneórán

- Surján Noémi – Janurik Márta: A zenei észlelés fejlettségének vizsgálata hagyományos és számítógépes tesztfelvétellel

- Buzás Zsuzsa – Maródi Ágnes: A kottaolvasás és az orientációs képesség összefüggésének vizsgálata online tesztkörnyezetben

- Janurik Márta – Antal-Lundström Ilona – Józsa Krisztián: A zenei hallás korai fejlesztésének a szerepe a beszédészlelés fejlődésében: Egy zenei fejlesztőprogram tanulságai

- Zsigmond Gábor: A szövegolvasási és kottaolvasási képesség kapcsolata

- Szabó Norbert: Zenesziget. Játékosítás (gamifikáció) digitalis eszközökkel az ének-zene oktatásban

- Mucsi Gergő: A ritmikai készségek fejlődése 12 éves korig

- Pethő Villő - Mucsi Gergő - Surján Noémi: Zene – ritmus – játék. A ritmikai fejlesztés lehetőségei, kérdései első osztályban

- Szabó Norbert: A cél szentesíti az (IKT-)eszközt a zeneoktatásban?

„A jövő mindig az iskolapadban kezdődik!” – avagy minden gyermek tehetséges…Csűrös Csilla interjúja Csépe Valéria akadémikussal, az MTA főtitkárhelyettesével (Új Köznevelés /2014/4.) (2017/6.)

"...a hagyományos ének-zene oktatás mit ad hozzá az ember egészéhez?" Fekete Anikó interjúja Tóth Árpád karnaggyal (pdf) (2019/5.)

A Kodály-módszer az egész világon beválik (Varga Péter / Népszava online 2018. II.17.) (2018/3.)

A Kodály-módszer Kínában és hatása a kínai gyerekekre (Írta és fordította: Zhao Jing) (2015/3.)

A Kodály-módszer közösségteremtő ereje – stúdióbeszélgetés B. Horváth Andrea karnaggyal (A Vatikáni Rádió hangfelvétele) (2014/6.)

„A Kodály-módszernél ma sem találni jobbat". Dr. Vigh Andrea a megújult zenei tanárképzésről, a mindennapi éneklésről, a XXI. századi módszerekről (Réfi Zsuzsanna) (2014/3.)

„A kórus élő hangszer”. Ifj. Sapszon Ferenc Kodály igazságairól, a jövő iskolájáról, a zenei nevelés reneszánszának szükségességéről (Réfi Zsuzsanna) (2020/1.)

A közoktatás indikátor rendszere 2015. Szerkesztette: Varga Júlia. A kötet szerzői: Hajdu Tamás, Hermann Zoltán, Horn Dániel, Varga Júlia. (MTA KRTK KTI) (http:// econ.core/file/download/kozoktatasi/indikatorrendszer) (2015/3.)

„A közösségi ének emberformáló ereje”. Erdei Péter az énekkarok értékéről, a fiatal korosztály megszólításáról (Réfi Zsuzsanna) / Valóra váltotta a hozzá fűzött reményeket a Nemzeti Ifjúsági Kórus (LFZE Kodály Intézet) (pdf) (2018/8.)

A Liszt Ferenc Emlékmúzeum múzeumpedagógiai foglalkozásai (Összeállította: Peternák Anna) (2016/1.) (2017/2.)

A megvalósult kamaszvágyak világában. Beszélgetés Balázs Ádám filmzeneszerzővel (Fittler Katalin) (2017/2.)

„A minőség a döntő”– a Magyar Művészeti Akadémia és a Zuglói Filharmónia közös Pastorale családi sorozata a Pesti Vigadó falai között. Beszélgetés Solymosi Tari Emőkével, Vashegyi Györggyel és Záborszky Kálmánnal. (Erdősi-Boda Katinka) (pdf)(2018/3.)

http://www.szag.hu/images/angol_zaszlo.gifA Music Education in the Focus of Historical Concepts and New Horizons című zenepedagógiai tanulmánykötet ismertetése és a teljes angol nyelvű könyv / Music Education in the Focus of Historical Concepts and New Horizons Edited by Friedhelm Brusniak, Zsuzsa Buzás, Nigel A. Marshall, Damien Sagrillo (htm + pdf) (2019/6.)

„A művészeti nevelés olyan segéderő, ami nyitottabbá tesz, segítséget ad”. Ember Csaba a KRÉTÁ-val kapcsolatos előrelépésekről és az ünnepi esztendőről (Réfi Zsuzsanna) (pdf) (2022/5.)

„A művészetoktatás arra való, hogy érzelmeket, élményeket közvetítsen”. Kerekasztal-beszélgetés a zenei nevelésről. A beszélgetést Mayer József, az ÚPSZ főszerkesztője vezette. Résztvevők: Kerekesné Pytel Anna, Fokvári Anikó, Gelencsér Attiláné, Kartaliné Vincze Mária, Sárközi Andrea, továbbá Balázs István, Kis Jenőné dr. Kenesei Éva, Ludmány Géza, Hornyák Tamás, Nagyné Árgány Brigitta (Új Pedagógiai Szemle, 2009/7.) (2016/6.)

A Promontor TV riportfilmjei a 81 éves Nemes László zenetanárról, a Nádasdy Kálmán Művészeti Iskola alapító és címzetes igazgatójáról, karnagyról, több országos zenei szervezet, intézmény és együttes alapítójáról, zenepedagógiai és művészetoktatási szakértőről, a zenén kívüli művészetek oktatásának, a művészeti iskolai modell megteremtőjéről (2017/3.)

A Psalmus Humanus Művészetpedagógiai Egyesület 2019. IX. 20-22. között Budapesten tartott tanár-továbbképzésének beszámolóiból (Szerkesztette: K. Udvari Katalin): Zimmer Dóra, Orcsikné Szvetnyik Margit, Puskás Adrienn, Virágné dr. Juhász-Nyitó Klára és Lukácsné Oláh Beáta, továbbá Egloff Nagy Klára dolgozata (pdf) (2019/6.)

A tehetség kézikönyve (A könyv digitalizált változata) (MATEHETSZ, 2020) (pdf) (2021/4.)

A kötet szerzői: Bajor Péter, dr. Balogh László, Bohdaneczky Lászlóné dr., dr. Dávid Imre PhD, dr. Dávid Mária PhD, Demarcsek Zsuzsa, Dudics Pál, dr. Fodor Szilvia, Fucsek Csilla, dr. Fülöp Márta, Fülöp Márta Marianna, Gajda Attila, Gaul-Ács Ágnes, dr. Győri János (szerzői nevén: Gordon Győri János), dr. Kárpáti Andrea, dr. Kirsch Éva, dr. Klein Sándor, dr. Kovács Kristóf, dr. Kovács Szilvia, dr. Olajos Tímea (PhD), dr. Orosz Róbert, dr. Polonkai Mária, dr. Pölcz Ádám (PhD), Revákné dr. Markóczi Ibolya, Revákné dr. Markóczi Ibolya, dr. habil Révész György (PhD), Sarka Ferenc, dr. Tóth László, PhD- és habilitált doktor, Turmezeyné dr. Heller Erika, dr. Zsolnai Anikó (PhD)

·        Ajánlás

·        A tehetség kézikönyve elé

·        1. A HAZAI TEHETSÉGSEGÍTÉS TÖRTÉNETE, EREDMÉNYEI 1990-IG

o   1.1. Tehetségsegítés Magyarországon a középkorban (1526-ig)

§  1.1.1. Kezdeti lépések a tehetségsegítés terén

§  1.1.2. A magyar felsőoktatás helyzete Mohács előtt

o   1.2. Tehetségsegítés a késői reneszánsz és a barokk korban (1526–1772)

§  1.2.1. A kollégiumi típusú iskolák szerepe a tehetségsegítésben

§  1.2.2. Katolikus felsőoktatás, az első, tartósnak bizonyuló magyar egyetem megalapítása

o   1.3. Tehetségsegítés a magyar felvilágosodás korában (1772–1800)

§  1.3.1. Az állami felsőoktatási politika kezdetei

§  1.3.2. A szakképzés fejlesztése

o   1.4. Tehetségsegítés a nyelvújítás idején és a reformkorban (1800–1848)

o   1.5. A szervezett tehetségsegítés alapjainak lerakása a 19. században

o   1.6. Szervezett tehetségsegítés a századfordulótól a második világháborúig

o   1.7. Tehetségsegítés a szocializmusban a rendszerváltásig

·        2. Elméletek, módszerek, tehetségterületek

o   2.1. Intelligencia és tehetség; tehetségmodellek

§  2.1.1. Tehetségmodellek mint a fejlesztő programok kiindulási alapjai

§  2.1.1.1. Bevezetés

§  2.1.1.2. A tehetségfogalom mint a tehetségelméletek alapja

§  2.1.1.3. A klasszikus tehetségelméletek bemutatása

§  2.1.1.3.1. Renzulli háromkörös tehetségmodellje

§  2.1.1.3.2. Mönks tehetségmodellje

§  2.1.1.3.3. Tannenbaum csillagmodellje (1983)

§  2.1.1.3.4. Czeizel 2×4+1 faktoros modellje

§  2.1.1.3.5. Piirto piramismodellje (1998)

§  2.1.1.4. A környezet szerepét differenciáltabban bemutató újabb modellek

§  2.1.1.4.1. Sternberg WICS-modellje

§  2.1.1.4.2. Gagnè megkülönböztető tehetségmodellje

§  2.1.1.4.3. Heller München-modellje (a hatékony tanítási környezet modellje)

§  2.1.1.4.4. Betts autonóm tanuló modellje (1986)

§  2.1.1.4.5. Ziegler akciotóp (Actiotope) modellje

§  2.1.1.4.6. Silverman tehetséggondozási koncepciója (1998)

§  2.1.1.4.7. Eyre – „Átfogó lépések rendszere”

§  2.1.1.5. Öröklés – környezet – gyakorlás a szakértelem megszerzésében

§  2.1.1.5.1. Simonton emergens-epigenetikai modellje

§  2.1.1.5.2. Ericsson – a szakértővé válás útja

§  2.1.1.6. Összefoglalás

§  2.1.1.7. A 21. század új kihívásai

§  2.1.2. Intelligencia és tehetség

§  2.1.2.1. Intelligencia és/vagy tehetség?

§  2.1.2.2. Általános intelligencia vagy speciális képességek?

§  2.1.2.3. Túl az általános intelligencián

§  2.1.2.4. Elméleti és gyakorlati következmények

o   2.2. Azonosítás, mérés; versenyek. A fejlesztés módszerei; eltérő fejlődési életutak

§  2.2.1. A tehetségígéretek keresése, azonosítása

§  2.2.1.1. A tehetségazonosítás elméleti alapjai

§  2.2.1.2. A tehetséges gyermekek/tanulók felismerésének jelentősége, a tehetségazonosító tevékenység jellemzői, alapelvei

§  2.2.1.3. A gyermekek/tanulók megismerésének főbb módszerei

§  2.2.1.3.1. Interjú – beszélgetés a gyermekkel, szülővel, a tehetséggondozásban részt vevő más szakemberekkel

§  2.2.1.3.2. Dokumentumelemzés: a gyermek/tanuló által készített és/vagy róla készült dokumentáció adatainak elemzése, értelmezése

§  2.2.1.3.3. Kérdőívek alkalmazása a tehetség felismerésének folyamatában

§  2.2.1.3.4. Megfigyelés, a napi tevékenységek során szerzett tapasztalatok strukturálása, rendszerezése

§  2.2.1.3.5. Mérés – a pedagógiai gyakorlatban alkalmazható mérőeszközök

§  2.2.1.4. A gyermeki/tanulói személyiség megismerésére irányuló konkrét módszerek

§  2.2.1.4.1. Biológiai jellemzők, testi-fizikai állapot megismerésének módszerei

§  2.2.1.4.2. Pszichológiai jellemzők, a tehetségjegyek felismerésének módszerei

§  2.2.1.4.3. A A szociológiai jellemzők megismerésének módszerei

§  2.2.1.5. Esetleírás – pedagógiai jellemzés készítése

§  2.2.2. A csoportos képességméréseken alapuló tehetségazonosítás alapelvei és gyakorlati kérdései

§  2.2.2.1. A képességmérésen alapuló tehetségazonosítás alapvető nehézségei

§  2.2.2.1.1. A tehetség mint fejlődési folyamat

§  2.2.2.1.2. Egyenetlenség a fejlődésben: diszszinkrónia

§  2.2.2.1.3. A képességek és tehetségterületek sokfélesége

§  2.2.2.1.4. Környezeti tényezők és interakciók

§  2.2.2.1.5. Programok és értékelési folyamatok

§  2.2.2.2. Szükséges-e a tehetségazonosítás?

§  2.2.2.3. A tehetségvizsgálatok alapelvei

§  2.2.2.4. Út az intézményi tehetségazonosításhoz: kérdések, mielőtt hozzákezdünk

§  2.2.3. A versenyek és a versengés szerepe a tehetségek kibontakozásában

§  2.2.3.1. Bevezetés

§  2.2.3.2. A versengés és a verseny különbsége

§  2.2.3.3. Tehetség és versengés

§  2.2.3.4. Tehetség és versenyzés

§  2.2.3.4.1. A versenyek előnyei

§  2.2.3.5. A versenyzés hátrányai

§  2.2.3.6. Az adaptív és sikeres versengéshez szükséges pszichés képességek

§  2.2.3.6.1. A versengés során keletkező szorongás kezelésének a képessége

§  2.2.3.6.2. Kihívás vagy fenyegetés: a teljesítmény és versengési helyzetek értelmezése és keretezése

§  2.2.3.6.3. A mentális erő vagy küzdőszellem jelentősége

§  2.2.3.6.4. A reziliencia vagy ellenálló képesség szerepe és a versengés kapcsolata

§  2.2.3.6.5. A versengési attitűdök, a győzelemmel és a vesztéssel való megküzdés és a reziliencia kapcsolata

§  2.2.3.6.6. A győzelemmel és vesztéssel való megküzdés

§  2.2.3.6.7. A versengés mint készség fejlesztése

o   2.3. A tehetségígéretek fejlődésének általános jellemzői, kiemelten az alulteljesítő és speciális bánásmódot igénylő más tehetségesek fejlődésének sajátosságai

§  2.3.1. A tehetségfejlődés időperspektívája

§  2.3.1.1. A tehetség kibontakozásának fejlődési és életútszemlélete

§  2.3.1.2. Korai általános és speciális tehetségjegyek; a fejlődés életkori sajátosságai

§  2.3.1.2.1. A tehetség korai általános jegyei

§  2.3.1.2.2. A tehetségfejlődés főbb jellemzői gyermek- és serdülőkorban

§  2.3.1.2.3. A csodagyerekek sajátosságai

§  2.3.1.3. A szocioemocionális fejlődés speciális kérdései: az identitás és moralitás fejlődésének jellemzői tehetséges gyermekek és serdülők körében

§  2.3.1.3.1. A morális fejlődés tehetségeseknél

§  2.3.1.3.2. A tehetségesek identitásfejlődésének kérdései

§  2.3.1.4. Pszichoszociális változók mint a tehetségfejlődés meghatározó faktorai

§  2.3.1.4.1. A család hatásai

§  2.3.1.4.2. A tehetségfejlődést támogató iskolai légkör és tanári személyiség

§  2.3.1.4.3. Pozitív pszichológiai szemlélet az iskolában, kreatív klíma, a mindset szerepe a képességek kibontakoztatásában

§  2.3.1.5. A felnőttkori tehetség jellemzői

§  2.3.2. A tehetség mint aszinkron fejlődés

§  2.3.2.1. Az aszinkron és diszszinkron fejlődés fogalma

§  2.3.2.2. Az aszinkrónia típusai és szintjei

§  2.3.2.3. A kétszeresen kivételes tehetségek jellemzői, oktatásuk és nevelésük főbb elvei

§  2.3.2.3.1. A kétszeres kivételesség fogalma

§  2.3.2.3.2. A kétszeresen kivételes személyek személyiségének általános jellemzői

§  2.3.2.3.3. A kétszeresen kivételes gyermekek oktatásának és nevelésének főbb alapelvei

§  2.3.2.4. A kétszeresen kivételes tanulók speciális csoportjai

§  2.3.2.4.1. Tehetség és tanulási zavar

§  2.3.2.4.2. Tehetség és ADHD

§  2.3.2.4.3. Tehetség és Asperger-szindróma

§  2.3.3. Intenzitás és szenzitivitás egy életen át

§  2.3.3.1. Intenzitás és szenzitivitás

§  2.3.3.2. Fejlődési potenciálok a Dabrowski-féle pozitív dezintegráció tükrében

§  2.3.4. Speciális tehetségcsoportok

§  2.3.4.1. Alulreprezentált és alulellátott csoportok a tehetséggondozásban

§  2.3.4.2. A kreatív tehetségek fejlődésének kérdései

§  2.3.4.3. A női tehetség kibontakozásának kérdései

§  2.3.4.4. Alulteljesítő tehetségek

o   2.4. A komplex tehetségfejlesztő programok kidolgozásának tartalmi szempontjai

§  2.4.1. A komplex tehetséggondozás értelmezése

§  2.4.2. A tehetséges fiatal erős oldalának fejlesztése

§  2.4.3. A tehetséges gyerek, fiatal gyenge oldalának fejlesztése

§  2.4.3.1. Gyakran előforduló gyenge oldal: a tehetséges fiatal motiválatlansága

§  2.4.3.1.1. A tanulási motívumok rendszere, kapcsolatuk a tehetséggondozással

§  2.4.3.1.2. A fejlesztés lehetőségei a hatékony teljesítményértékeléssel

§  2.4.3.2. Újabb gyakori gyenge oldal a tehetségeseknél: a hatékony információfeldolgozási stratégiák hiánya

§  2.4.3.2.1. A stratégiahasználat kudarcának okai

§  2.4.3.2.2. Az információfeldolgozási stratégiák fejlesztésének pszichológiai alapjai

§  2.4.3.2.3. Értelmi képességek fejlesztése és az önálló tanulás

§  2.4.3.2.4. A metakognitív készségek

§  2.4.3.2.5. A hatékony fejlesztés feltétele: szisztematikus és komplex építkezés

§  2.4.3.3. A kreativitás fejletlensége mint a tehetségesek lehetséges gyenge oldala

§  2.4.3.3.1. A kreativitás fejletlenségének okai

§  2.4.3.3.2. A kreativitás fejlesztésének kiindulópontjai

§  2.4.3.4. A tehetségesek személyiségének fejletlenségéből, zavaraiból fakadó főbb problémák

§  2.4.3.4.1. Kiemelt jelentőségűek az énkép, önértékelés problémái a tehetségeseknél

§  2.4.3.4.2. Kiemelt feladatok a fejlesztésben

§  2.4.4. A tehetségfejlesztés légköre, a tehetségesek társas kapcsolatainak lehetséges problémái mint gyenge pontok, a fejlesztés útjai

§  2.4.5. Lazító programok hiányából fakadó negatív következmények a tehetségesek fejlődésében, lehetséges megoldásmódok

o   2.5. Pedagógiai és pszichológiai módszerek, eszközök a tehetségfejlesztő programok megvalósításához

§  2.5.1. Gazdagítás, dúsítás

§  2.5.1.1. Gazdagítási modellek

§  2.5.1.1.1. A Renzulli-féle gazdagító modell

§  2.5.1.1.2. A Treffinger-féle modell (1986)

§  2.5.1.1.3. A Feldhusen és Kolloff (1979, 1986) által kifejlesztett Purdue háromlépcsős modell

§  2.5.1.1.4. A Betts (1986) által kifejlesztett Autonóm tanuló modell

§  2.5.1.2. A gazdagítás gyakorlati eszköztára a fejlesztési folyamatban

§  2.5.1.2.1. A tanulók gazdagítása a problémamegoldó technikákkal

§  2.5.1.2.2. A kritikai gondolkodás fejlesztése mint gazdagítási módszer

§  2.5.1.2.3. Kérdezési technikák fejlesztése a gazdagítás részeként

§  2.5.1.2.4. A gazdagítás speciálisan tehetséggondozásra használt formái

§  2.5.2. Gyorsítás

§  2.5.2.1. A gyorsítás leggyakrabban alkalmazott formái

§  2.5.2.2. Kutatási érvek a gyorsítás mellett

§  2.5.2.3. Irányelvek a gyorsítás alkalmazásához

§  2.5.3. A differenciált fejlesztés eszközrendszere

§  2.5.3.1. Tehetségesek tanítása integrált osztályban

§  2.5.3.2. Az integráció és a differenciálás biztosítása egyszerre a tehetséggondozásban a kooperatív tanulás segítségével

§  2.5.3.3. A képesség szerinti csoportosítás szükségessége és formái

§  2.5.3.4. Egyéni tehetségfejlesztő programok

§  2.5.3.5. Az individualizáció szerepe a tehetségfejlesztésben: pszichológiai és pedagógiai kiindulási pontok

§  2.5.3.6. Külföldi példák az egyéni tehetségfejlesztő programok elterjedésére

§  2.5.3.7. Ziegler és Heller egyéni tehetségfejlesztő programjának modelljei

§  2.5.3.8. Az egyéni tehetségfejlesztő programok készítésének és megvalósításának rendszerszerű folyamata

§  2.5.3.9. A tehetségfejlesztés gyakorlatának folyamatmodellje

§  2.5.3.10. Összegzés: változatosság a differenciálás tehetséggondozásban alkalmazott szervezeti kereteiben

§  2.5.4. Tanácsadás, módszertani segítségnyújtás

§  2.5.4.1. A tehetség-tanácsadás jellemzői, leggyakoribb problémahelyzetek

§  2.5.4.1.1. A tanácsadás, ezen belül a tehetség-tanácsadás meghatározása

§  2.5.4.1.2. A tanácsadás modelljei

§  2.5.4.1.3. A tanácsadás szintjei és kompetenciahatárai

§  2.5.4.1.4. A tehetséggondozás során előforduló leggyakoribb problémahelyzetek

§  2.5.4.1.5. A tanulóknak, szülőknek, nevelőknek nyújtott tanácsadás specifikumai és etikai kérdései

§  2.5.4.1.6. A tehetség-tanácsadás során alkalmazott főbb módszerek

§  2.5.4.2. Az egyéni tanácsadás

§  2.5.4.3. A csoportos tanácsadás

o   2.6. Főbb tehetségterületek

§  2.6.1. Mi a „terület”, és miért fontos ezt figyelembe vennünk a tehetséges személyek fejlődése és fejlesztése szempontjából?

§  2.6.1.1. A terület fogalmi tisztázása, és ennek jelentősége a tehetségtudományban

§  2.6.1.1.1. Agyi/neurális hálózati területek

§  2.6.1.1.2. Intelligencia és intelligenciaterületek

§  2.6.1.1.3. A domain és a field – a tudásterület és a szakmai terület – megkülönböztetése Bourdieu szociológiai és Csíkszentmihályi kreativitási rendszermodelljében

§  2.6.1.2. A terület figyelembevétele a tehetséges személyek fejlődésének értelmezésében és gyakorlatában

§  2.6.1.3. A terület megragadásának nehézségei

§  2.6.1.3.1. Osztályok, alosztályok, csoportok – általánostól a speciálisig

§  2.6.1.3.2. Egy terület – több terület – összetett területek – komplex, speciális területek; az egyterületi és a többterületi tehetségek fejlesztésének kérdése

§  2.6.1.3.3. Párhuzamos területek; egymásból nyíló területek; területváltások és transzfer

§  2.6.1.3.4. Egyéni tehetség és társas tehetség

§  2.6.1.4. Tudásterület, szakmai terület, kulturális terület és iskolai tehetségnevelés

§  2.6.1.5. Összegzés

§  2.6.2. Matematika tehetséggondozás

§  2.6.2.1. Bevezetés

§  2.6.2.2. A matematika tehetséggondozás helye, szerepe a tehetséggondozási rendszerben

§  2.6.2.3. A magyar matematika tehetséggondozás hagyományai, a matematika tehetségfejlesztés műhelyei

§  2.6.2.4. A matematikai tehetségek felismerése. A matematika, illetve a probléma­megoldó gondolkodás iránti érdeklődés felkeltésének és fejlesztésének lehetőségei. A matematika tehetségfejlesztéshez elérhető szakmai anyagok

§  2.6.2.5. Javaslatok a hazai matematika tehetséggondozás eredményesebbé tételére

§  2.6.2.6. Összegzés

§  2.6.3. Tehetségfejlesztés a biológiatudományban

§  2.6.3.1. A biológia tudományában tehetséges tanuló jellemzői és azonosítása

§  2.6.3.2. A komplex tehetségfejlesztés értelmezése, összetevői a biológia tantárgy területén

§  2.6.3.3. A biológiában tehetséges tanulók motiválása

§  2.6.3.3.1. Motívumok és biológiatanítás

§  2.6.3.4. A biológiatudományokban tehetséges tanulók foglalkoztatásának lehetőségei és módszerei

§  2.6.3.4.1. A tehetséges tanuló biológiatudományban végzett kutatótevékenysége

§  2.6.3.4.2. A tehetséges tanuló biológiai kutatásának módszerei: kísérletezés

§  2.6.3.4.3. A tehetséges tanuló biológiai kutatásának módszerei: modellezés, terepi kutatás, IBL, PBL

§  2.6.4. Tehetséggondozás a kémiatudományban

§  2.6.4.1. A kémiából tehetséges tanulók azonosítása

§  2.6.4.1.1. A tehetséges tanuló felismerésének lehetőségei a kémiaórán

§  2.6.4.1.2. A kémiából tehetséges tanulók más intézményekből történő kiválasztásának lehetséges módszerei

§  2.6.4.2. A tehetség gondozása, tanórán kívüli gazdagító programok

§  2.6.4.2.1. Szakköri, laboratóriumi foglalkozások szervezése

§  2.6.4.2.2. Tehetséggondozás versenyekre történő felkészítéssel

§  2.6.4.2.3. Tudományos kutatómunka mentori rendszerben

§  2.6.4.2.4. Kémia tehetséggondozó szaktáborok

§  2.6.4.2.5. Felkészítés érettségi vizsgára

§  2.6.4.2.6. A finommotorikus tevékenység fejlesztése tanulói kísérletek kapcsán

§  2.6.4.3. Képességfejlesztés

§  2.6.4.3.1. Asszociációs gyakorlatok

§  2.6.4.4. Kooperatív technikák alkalmazása a tehetséggondozásban

§  2.6.4.4.1. A kooperativitást megvalósító alapelvek

§  2.6.4.4.2. Az óra előkészítésének és a szervezés fázisainak bemutatása

§  2.6.4.5. A projektmódszer alkalmazása a tehetséggondozásban

§  2.6.4.6. Számítógépes programok a tehetségfejlesztés szolgálatában

§  2.6.4.6.1. A világhálón elérhető egyéb tanítási tartalmak

§  2.6.4.6.2. Az IKT-eszközök használatának jövőbeli lehetőségei

§  2.6.5. Tehetséggondozás a fizikatudományban

§  2.6.5.1. A tehetségről elméletileg fizikus szemmel

§  2.6.5.1.1. A tanulásban tehetségesek

§  2.6.5.1.2. A gondolkodásban tehetségesek

§  2.6.5.1.3. Matematikai készségekben tehetségesek

§  2.6.5.1.4. Gyakorlati tevékenységben tehetségesek

§  2.6.5.1.5. Az eszközkészítésben tehetségesek

§  2.6.5.2. A tehetséges tanulók azonosítása és fejlesztése fizikából

§  2.6.5.2.1. A tehetséges tanulók azonosításának nehézségei

§  2.6.5.2.2. Az elméletben kiemelkedők tehetségazonosítása

§  2.6.5.2.3. Gyakorlati tevékenységben kiemelkedők tehetségazonosítása

§  2.6.5.2.4. A hétköznapok technikái

§  2.6.5.3. A tehetségfejlesztés lehetőségei a fizikatudományban

§  2.6.5.3.1. A tanulásban jók fejlesztése

§  2.6.5.3.2. Gondolkodásban tehetségesek fejlesztése

§  2.6.5.3.3. A matematikában tehetségesek fejlesztése

§  2.6.5.3.4. Eszközhasználatban tehetségesek fejlesztése

§  2.6.5.3.5. Tehetségfejlesztő stratégiák, technikák a fizikatudományban

§  2.6.5.4. További tehetségfejlesztő eszközök a fizikatudományban

§  2.6.5.4.1. Az infokommunikációs technika szerepe

§  2.6.5.4.2. Fizikai feladatok, feladatmegoldások szerepe a tehetségfejlesztésben a fizikatudományban

§  2.6.6. Tehetséggondozás az irodalmi alkotó tevékenységben

§  2.6.6.1. Az irodalomtanítás és a tehetségfejlesztés lehetőségei

§  2.6.6.1.1. Az irodalmi tehetségfejlesztés munkáját segítő modellek

§  2.6.6.1.2. Válogatás és gazdagítás

§  2.6.6.1.3. A tantermi környezet nyújtotta lehetőségek

§  2.6.6.2. Fejlesztő feladatok

§  2.6.6.2.1. Bevezetés az irodalomba – a tehetségfejlesztés kezdeti lehetőségei

§  2.6.6.2.2. Feladatlap Tóth Krisztina Térkép című novellájának feldolgozásához

§  2.6.6.2.3. Feladatlap Móricz Zsigmond két novellájának értelmezéséhez

§  2.6.6.2.4. Móricz Zsigmond Judith és Eszter című novellájának értelmezése – a gazdagítás és az elmélyítés lehetőségei

§  2.6.6.2.5. A populáris nyelvi regiszter az irodalmi alkotótehetség fejlesztésében – egy szappanopera története

§  2.6.6.3. Összegzés

§  2.6.7. Nyelvi tehetség: anyanyelv, beszédtudomány, idegen nyelv

§  2.6.7.1. Mi az a nyelvi tehetség?

§  2.6.7.2. A beszédtanítás hagyománya

§  2.6.7.3. Beszéd és nyelv, kompetenciák

§  2.6.7.4. Beszéd- és értelemgyakorlatok mai szemmel: 19. századi válaszok 21. századi kihívásokra

§  2.6.7.5. Tehetségazonosítás, gyakorlati feladatok az anyanyelvi tehetséggondozáshoz

§  2.6.7.5.1. Olvassunk, olvastassunk sokat!

§  2.6.7.5.2. Hogyan gyakoroltassuk a spontán élőbeszédet?

§  2.6.7.5.3. Milyen területeken lehet szükség magasabb szintű nyelvi intelligenciára?

§  2.6.7.6. Az idegen nyelvi képességek

§  2.6.7.6.1. Az idegennyelv-elsajátítás néhány általános jellemzője

§  2.6.7.6.2. Hogyan azonosítható az idegen nyelvi tehetség?

§  2.6.7.7. Összegzés

§  2.6.8. A zenei tehetség felfedezése és fejlesztése

§  2.6.8.1. A zenei tehetség fogalma

§  2.6.8.2. A zenei tehetség azonosításának lehetőségei, eszközei, pszichológiai szempontjai

§  2.6.8.2.1. Zenei adottságtesztek

§  2.6.8.2.2. Zenei teljesítménytesztek

§  2.6.8.3. A zenei tehetség kibontakozását befolyásoló tényezők

§  2.6.8.3.1. Az öröklődés szerepe a zenei tehetségben

§  2.6.8.3.2. A környezet hatása

§  2.6.8.3.3. A szülők szerepe a gyermek zenei fejlődésében

§  2.6.8.3.4. Az intézményes zenei nevelés szerepe

§  2.6.8.4. A zenei tehetség és képességek fejlesztésének neuropszichológiai háttere

§  2.6.8.5. A zenei fejlődést magyarázó modellek

§  2.6.8.5.1. Piaget fejlődéslélektani nézeteinek hatása a zenei fejlődés szemléletére

§  2.6.8.5.2. A „szakértelem” modell

§  2.6.8.5.3. A fejlődési kumuláció elmélete

§  2.6.8.6. A zenei tehetség fejlesztésének főbb gyakorlati aspektusai

§  2.6.8.6.1. Differenciálás, gazdagítás a zenei tehetséggondozásban

§  2.6.8.6.2. A gyorsítás lehetőségei

§  2.6.8.6.3. A motiváció kiemelt jelentősége a zenei tehetség kibontakoztatásában

§  2.6.8.7. A zenei nevelés transzferhatása

§  2.6.9. A vizuális tehetség

§  2.6.9.1. A gyermekrajztól a képi kifejezésig – a vizuális képességrendszer fejlődéselméletei és tehetségkoncepciói

§  2.6.9.1.1. Gyermekrajz, kamasznyelv, vizuális tehetség

§  2.6.9.2. A vizuális tehetség felismerése, tehetségdiagnosztikai eszközök a vizuális nevelésben

§  2.6.9.2.1. Kreativitást mérő tesztek

§  2.6.9.2.2. A portfólió mint a vizuális alkotások értékelési módszere

§  2.6.9.2.3. Rajzversenyek

§  2.6.9.3. A vizuális tehetség fejlesztése

§  2.6.9.3.1. A tehetséggondozó programok típusai

§  2.6.9.3.2. Sikeres kortárs vizuális tehetséggondozó programok Magyarországon

§  2.6.9.4. Hogyan értékelhető egy vizuális tehetséggondozó program?

§  2.6.10. Sporttehetség-gondozás holisztikus szemléletben

§  2.6.10.1. Sport, tehetség és fejlődés holisztikus nézőpontból

§  2.6.10.2. Elvárások, megfelelés, teljesítmény, kiteljesedés

§  2.6.10.3. Pedagógiai szemléletek hatásai a sportoktatásban

§  2.6.10.4. A három legfontosabb mentális tényező – egy sporttehetség-kutatás konklúziói

§  2.6.10.5. „Teljes embert nevelni” elsősorban – Holisztikus fejlesztés vagy az ugyanabból még többet elv?

§  2.6.10.6. Komplex sporttehetség-gondozó programok

§  2.6.10.7. Tényleg tehetsz érte – Tudatosság és a képességek felszabadítása

§  2.6.11. A táncos tehetség felismerése és fejlesztése

§  2.6.11.1. Bevezető

§  2.6.11.1.1. A tánc alaptényezői

§  2.6.11.1.2. A tánc célja, hatása

§  2.6.11.2. A táncos tehetség azonosítása

§  2.6.11.2.1. A táncos képességek

§  2.6.11.2.2. A táncos kreativitása

§  2.6.11.2.3. A táncos motivációja

§  2.6.11.3. A táncos tehetségkoncepció

§  2.6.11.4. A táncos tehetség típusa

§  2.6.11.5. A táncos tehetségek fejlesztésének lehetséges módszerei

§  2.6.11.5.1. Tréning és technika

§  2.6.11.5.2. Mentális gyakorlás

§  2.6.11.5.3. A mozgáskogníció fejlesztése

§  2.6.11.5.4. Az improvizáció

§  2.6.11.5.5. A koreográfia

§  2.6.11.5.6. A gyenge oldal fejlesztése

§  2.6.11.5.7. Lazító programok

§  2.6.11.6. A táncpedagógus

§  2.6.12. Informatikai tehetség

§  2.6.12.1. Az informatika kompetenciarendszere

§  2.6.12.1.1. Digitális kompetencia

§  2.6.12.1.2. Informatikai kompetenciák

§  2.6.12.1.3. A 21. századi készségek

§  2.6.12.2. Tehetséggondozás informatikával

§  2.6.12.2.1. Informatikai tehetségek tehetséggondozása

§  2.6.12.2.2. Különböző tehetségterületek támogatása informatikával

§  2.6.12.2.3. Különlegesen tehetségesek kibontakozásának segítése informatikával. Egyetemes tervezés

§  2.6.12.3. Informatika a 21. század tanulásában, a sikeres és az alulteljesítő tehetségesek gondozásában

§  2.6.12.3.1. A 21. század tanulása

§  2.6.12.3.2. Egyénre szabott tanítás-tanulás – Egyéni tanulási utak – Önszabályozó tanulás

§  2.6.12.3.3. Tehetségvesztés csökkentése informatikával

§  2.6.12.4. Informatikai tehetséggondozó jó gyakorlatok és portfóliók 2018-ban

§  2.6.12.4.1. Jó gyakorlatok informatikában tehetségeseknek

§  2.6.12.4.2. Jó gyakorlatok informatikával történő tehetséggondozásra

§  2.6.13. A vezetői tehetség felismerése és fejlesztése

§  2.6.13.1. A vezetői kompetenciáról

§  2.6.13.2. A vezetői kompetencia korai jelei

§  2.6.13.3. A vezetői kompetencia fejlesztése fiatalkorban

§  2.6.13.4. A vezetői tehetség felismerése felnőttkorban

§  2.6.13.5. A vezetői kompetencia fejlesztése felnőttkorban

§  2.6.13.6. Befejezésül

§  2.6.14. Spirituális tehetség

§  2.6.14.1. A spirituális tehetség fogalma

§  2.6.14.1.1. A kezdetek: Gardner – létezik spirituális intelligencia?

§  2.6.14.1.2. Emmons, Sisk és Torrance: Létezik spirituális intelligencia!

§  2.6.14.1.3. Hol tartunk most?

§  2.6.14.2. Mérhető-e a spirituális intelligencia?

§  2.6.14.2.1. Kérdőívek

§  2.6.14.2.2. A tehetségterület azonosítása tanárként

§  2.6.14.3. A spirituális intelligencia fejlesztése

§  2.6.14.3.1. Miért szükségszerű a spirituális tehetség fejlesztése?

§  2.6.14.3.2. Eszközök a spirituális intelligencia fejlesztésére

§  2.6.15. A szociális tehetség és fejlesztésének lehetőségei

§  2.6.15.1. Szociális/társas intelligencia, szociális kompetencia

§  2.6.15.1.1. Szociális kompetencia

§  2.6.15.1.2. Érzelmi intelligencia, érzelmi kompetencia

§  2.6.15.1.3. Érzelmi kompetencia

§  2.6.15.2. Szociális, érzelmi készségek és képességek

§  2.6.15.3. A szociális és az érzelmi kompetencia fejlesztése

§  2.6.15.3.1. Szociális és érzelmi tanulás

§  2.6.15.3.2. Direkt és indirekt fejlesztés

§  2.6.15.3.3. Óvodai és iskolai szociáliskészség-fejlesztő programok Magyarországon

§  2.6.15.4. Összegzés

o   2.7. Tehetséggondozó tantervek, programok készítésének metodikája

§  2.7.1. Bevezetés

§  2.7.1.1. A normál tanterv

§  2.7.1.2. A tehetségesek számára készítendő tanterv, program

§  2.7.2. A tehetséggondozó tantervek, programok készítésének háttere

§  2.7.3. A tehetséggondozó tantervek, programok tervezésének alapelvei

§  2.7.4. A tehetséggondozó tantervét befolyásoló tehetségsegítési területek

§  2.7.5. Tehetségmodellek a tehetségsegítő tantervek, programok feldolgozásához

§  2.7.6. A tehetséggondozó tantervek, programok készítésének alapjai

§  2.7.6.1. Szempontok a tehetséggondozó tantervek, programok kidolgozásához

§  2.7.6.2. A tehetséggondozó tanterv tartalmát előkészítő mátrix

§  2.7.6.3. Tehetséggondozó curriculumok készítése

§  2.7.7. A tehetséggondozó tanterv, program értékelése

o   2.8. A komplex tehetséggondozó programok hatásvizsgálata

§  2.8.1. Alapfogalmak: eredményesség, hatékonyság, hatásvizsgálat

§  2.8.2. A pedagógiai hatásvizsgálatok sajátosságai

§  2.8.3. A komplex tehetséggondozó programok eredményességi mutatói

§  2.8.4. A bemérő és hatásvizsgálatok összefüggései, a hatásvizsgálatok menete és tervezése

§  2.8.4.1. A hatásvizsgálat elméleti hátterének körvonalazása

§  2.8.4.2. A komplex tehetséggondozó program céljának, fő tevékenységeinek áttekintése

§  2.8.4.3. A hatásvizsgálat céljának, tárgyának kijelölése, konkretizálása

§  2.8.4.4. A hatásvizsgálati módszerek meghatározása, kontrollcsoport kiválasztása

§  2.8.4.5. A céloknak megfelelő adatgyűjtések elvégzése, statisztikai célú adatbázisok létrehozása

§  2.8.4.6. Adatok statisztikai elemzése, az eredmények feldolgozása, grafikus ábrázolása

§  2.8.4.7. Az eredmények értelmezése, a vizsgálati adatokból nyerhető következtetések megfogalmazása

§  2.8.4.8. Szakmai kontroll: a hatásvizsgálat eredményeinek disszeminálása, minél szélesebb körű megvitatása

§  2.8.5. A tehetséggondozó programok hatásvizsgálatára irányuló kutatások eredményei

§  2.8.5.1. Tehetségpontok hatásvizsgálata

§  2.8.5.2. Az Arany János Tehetséggondozó Program hatásvizsgálata

·        3. SZAKEMBEREK, SZÉLES KÖRŰ EGYÜTTMŰKÖDÉS

o   3.1. A fejlesztő szakemberek és a szülők együttműködése a tehetséggondozásban

§  3.1.1. Bevezetés

§  3.1.2. Az anya (gondozó)–gyermek kapcsolat: kötődés–kognitív képességek

§  3.1.3. Apa–gyermek kapcsolat és a kognitív képességek néhány összefüggése

§  3.1.4. Kortársi hatások, nemi különbségek

§  3.1.5. A pedagógus–felnőtt modell szerepe a tehetséggondozásban

§  3.1.6. A tehetséggondozást segítő szakemberek: iskolai tehetségkoordinátorok, mentorok, tutorok

o   3.2. A tehetségfejlesztő szakemberek szerepei, együttműködésük

§  3.2.1. A tehetség kibontakozását segítő társadalmi mikrokörnyezet – tehetségbarát társadalom

§  3.2.1.1. A tehetséggondozás intézményrendszere Magyarországon

§  3.2.2. Tehetségsegítő szakemberek szerepei, kompetenciái és kompetenciahatárai

§  3.2.2.1. A pedagógusok szerepe a tehetség felismerésében és fejlesztésében

§  3.2.2.2. A pszichológusok tehetségtámogató tevékenysége

§  3.2.2.3. Fejlesztőpedagógusok a tehetséggondozás szolgálatában

§  3.2.2.4. Mentorok, tutorok és tanácsadók a tehetséggondozásban

§  3.2.2.5. Szponzorok a tehetségkibontakozás elősegítésében

§  3.2.3. Interprofesszionális együttműködés a tehetséggondozásban – a tehetségsegítő esetmegbeszélés

§  3.2.3.1. Az esetmegbeszélés szerepe és jelentősége a tehetségsegítésben

§  3.2.3.2. Az esetmegbeszélés menete, lépései

§  3.2.3.3. Az esetmegbeszélés dokumentálása – eredményességének nyomon követése

o   3.3. Példaértékű, jelenleg működő tehetségterületi fejlesztő programok és komplex programok

§  3.3.1. Programok, oktatási formák, melyek a tanulók/fiatalok „normál” tantervi nevelésén-oktatásán belül szerveződnek

§  3.3.1.1. Az átlagosnál magasabb szintű tanulmányi eredményeket elérő iskolák

§  3.3.1.2. 6 és 8 évfolyamos középiskolai oktatás

§  3.3.1.3. Két tanítási nyelvű oktatási intézmények

§  3.3.1.4. Emelt szintű képzést nyújtó intézmények

§  3.3.1.5. Alapfokú, középfokú művészeti intézmények

§  3.3.1.6. Sporttagozatos iskolák

§  3.3.1.7. Arany János Tehetséggondozó Program

§  3.3.2. Nem tantervi rendszerbe illeszkedő foglalkozások, tevékenységek

§  3.3.2.1. Versenyek

§  3.3.2.2. Művészeti tevékenységek

§  3.3.2.3. Tudományos tevékenység

§  3.3.2.4. Táborok

§  3.3.2.5. Tehetségpontok

§  3.3.3. Komplex programok a köznevelésben

§  3.3.4. Tehetséges tanulók támogatására irányuló programok

§  3.3.4.1. Állami fenntartású ösztöndíjprogramok

§  3.3.4.2. Önkormányzati működtetésű ösztöndíjprogramok

§  3.3.4.3. Nem kormányzati fenntartású intézmények támogató programjai (pl. civil kezdeményezések, vállalatok, vállalkozások stb.)

·        4. TEHETSÉGSEGÍTŐ PROGRAMOK HAZÁNKBAN ÉS MÁS ORSZÁGOKBAN

o   4.1. Nemzeti programok, keretrendszerek, eredmények, víziók

§  4.1.1. ECHA-képzések

§  4.1.1.1. Képzési programok alakulása

§  4.1.1.1.1. A pedagógusképzés (alapképzés, graduális képzés és posztgraduális képzés)

§  4.1.1.1.2. A képzés célja, hazai és nemzetközi háttere

§  4.1.1.1.3. A képzés képesítési követelményei

§  4.1.1.1.4. A képzés gyakorlati háttere

§  4.1.1.2. Képzés adaptációja más felsőoktatási intézményben

§  4.1.1.2.1. Az ECHA-diploma hasznosítása

§  4.1.2. Arany János Programok

§  4.1.2.1. Arany János Tehetséggondozó Program

§  4.1.2.1.1. Az AJTP céljai, tevékenysége, feladatai

§  4.1.2.1.2. Az AJTP tevékenységei, feladatai

§  4.1.2.2. Arany János Kollégiumi Program

§  4.1.2.3. Arany János Kollégiumi – Szakközépiskolai (Szakiskolai) Program fő folyamatai, a folyamatok céljai, megvalósítandó tevékenységek

§  4.1.3. A Nemzeti Tehetség Program

§  4.1.3.1. Szakmai és szervezeti előzmények; a Magyar Tehetséggondozó Társaság szerepe

§  4.1.3.2. A Nemzeti Tehetség Program létrejötte, céljai, működése

§  4.1.3.3. Tehetséggondozás a felsőoktatásban

§  4.1.3.4. A Nemzeti Tehetség Program értékei, hatása és további lehetséges szakmai irányai

§  4.1.4. A Matehetsz szerepe a Nemzeti Tehetség Programban

§  4.1.5. Az Európai Tehetségsegítő Hálózat (ETSN) kialakulása és jelentősége

o   4.2. a határon túli Tehetségsegítés gyakorlata

§  4.2.1. Tehetségsegítési helyzetkép a határon túli magyarok lakta területeken

§  4.2.1.1. Szlovákiai helyzetkép

§  4.2.1.1.1. A tehetséggondozás jellemzői a magyarok lakta területeken

§  4.2.1.1.2. Példaértékű tehetségpontok bemutatása

§  4.2.1.2. Ukrajnai helyzetkép

§  4.2.1.2.1. Az ukrajnai oktatási rendszer jellegzetességei a tehetséggondozás tekintetében

§  4.2.1.2.2. A tehetséggondozás jellemzői a magyarok lakta területeken

§  4.2.1.2.3. Példaértékű tehetségpontok bemutatása

§  4.2.1.3. Romániai helyzetkép

§  4.2.1.3.1. A tehetséggondozás jellemzői a magyarok lakta területeken

§  4.2.1.3.2. Példaértékű tehetségpontok bemutatása

§  4.2.1.4. Szerbiai helyzetkép

§  4.2.1.4.1. A szerbiai oktatási rendszer jellegzetességei a tehetséggondozás tekintetében

§  4.2.1.4.2. A tehetséggondozás jellemzői a magyarok lakta területeken

§  4.2.1.4.3. Példaértékű tehetségpontok bemutatása

§  4.2.1.5. Egyéb országok tehetséggondozási tapasztalatai a magyar nyelvű oktatás tekintetében

§  4.2.1.5.1. Horvátországi helyzetkép

§  4.2.1.5.2. Szlovéniai helyzetkép

§  4.2.1.5.3. Ausztriai helyzetkép

§  4.2.2. Tapasztalatok egyéb országokból

o   4.3. Tehetségprogramok: nemzetközi tendenciák a tehetségnevelésben

§  4.3.1. Elméleti alapok

§  4.3.1.1. Tehetségmodellek és tehetségkomplexum

§  4.3.1.2. Tehetségpedagógiai programok és ezek feltáró kutatása

§  4.3.1.2.1. Tehetségpedagógiai programok és egyéb fejlesztőtevékenységek

§  4.3.1.2.2. Tehetségpedagógiai programok feltáró kutatása

§  4.3.2. Tehetségprogramok a tehetségpedagógia nemzetközi gyakorlatából: néhány ország példája

§  4.3.2.1. Kína

§  4.3.2.2. Kazahsztán és Észtország

§  4.3.2.3. Izrael és Ausztria

§  4.3.2.4. Amerikai Egyesült Államok

§  4.3.2.5. Törökország

§  4.3.3. Összegzés. Visszatérő témák és tendenciák a tehetséggondozás nemzetközi gyakorlatában

o   Ábrák jegyzéke

o   Táblázatok jegyzéke

·        A kötet szerzői

A tehetségkönyvtár új kötete Pedagógusszerepek a tehetséggondozásban. Gyakorlati megközelítések. A kötet szerkesztője Polonkai Mária. A könyv ingyenesen letölthető ITT. (2015/6.)

A világ legszebb iskolái I-III. (2015/3.)

A világ legszebb óvodái I-III. (2015/3.)

A Világhálón (http://pilletanc.sulinet.hu) Sulyok Gizella három kötetes „Pilletánc” c. daloskönyve (2005/4.)

A zene felemeli kezeimet. Fogas János portréfilmje Kokas Kláráról (2004/05) (56:18) // Tóth Teréz: Hangok - Képek - Gyerekek. Hogyan járulhat hozzá Fogas János: A zene felemeli kezeimet c. filmje a „Kokas-pedagógia” mélyebb megértéséhez? (pdf) (2022/5.)

„A zene kapocs az emberek között.” Czermann Cecília hosszú és rövid távú célokról, egyéni felelősségről (Réfi Zsuzsanna) (pdf) (2022/5.)

A zenei tehetségről. Beszélgetés Schweitzer Katalin tanárnővel (Ábrahám Mariann) (2012/1.)

A zenepedagógia múltja, jelene és jövője c. konferencia a felsőfokú tanárképzés 50 éves évfordulója alkalmából / Conference of Music Pedagogy celebrating the 50th anniversary of music teacher education (Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar, 2017. IV. 7.) (2017/5.)
Dr. Váradi Judit összefoglalója
Az elhangzott előadások absztraktjai
(szerkesztette: dr. Váradi Judit és Szűcs Tímea (pdf formátumban)
Dr. Pusztai Gabriella: Köszöntő
Asztalos Andrea: Énekhangképzési problémák az általános iskolai korosztályban
Bandi Szabolcs: Személyiségbe kódolt szorongás: a zenei személyiség és a zenészek szorongásának viszonyáról
Bíró István Ferenc: A népmesék mint a népi furulyaórák lehetséges kerete
Buzás Zsuzsa: A kottaolvasási képesség mérése online tesztkörnyezetben
Buzás Zsuzsa: A szemmozgáskövetéses vizsgálatok jelentősége a kottaolvasási képesség megismerésében
Csontos Tamás: A zenei és a nyelvi feldolgozási folyamatok kapcsolódási pontjainak vizsgálata
Csoóri Zsófia (Chovriy Sofiya): Kodály Zoltán zenepedagógiai koncepciója és annak adaptálása Ukrajna nyugati régiójának iskoláiban a XX. század végén 
Deszpot Gabriella: Az élményalapú zenepedagógus-képzés munkamódszerei és fejlesztésének lehetőségei
Dragony Gábor: A népzeneoktatás múltjáról és jelenéről a művészeti nevelés tükrében 
Duffek Mihály: A zenetanárképzés fél évszázada Debrecenben 
Erdős Ákos: Mit? Miért? Hogyan? Kérdések az iskolai és amatőr hangképzésről 
Geréné Kristóf Katalin – Deszpot Gabriella: Mit tanulhat egy mai zenepedagógus 30-40 évvel ezelőtti órajegyzetekből? Forráselemzés, szövegpreparálás a Kokas-hagyatékban
 
http://www.szag.hu/images/angol_zaszlo.gifGocsál Ákos – Bandi Szabolcs: An assessment of student teachers’ entering beliefs about the teacher’s role
Gombás Judit: A zenei észlelés és preferenciák összefüggése személyiség-jellemzőkkel 
Gönczy László: Zenetörténet-kurzusok, mint a művészeti felsőoktatás rendszerszintű tartalmi és módszertani problémák indikátorai
Gyovai Ágnes: A tankönyv szerepe a tanítás-tanulás folyamatában. Kérdőíves felmérés pedagógusok körében a NAT 2012 első osztályos énekkönyvek tankönyvhasználatához
Hausmann Kóródy Alice: A zenepedagógia multidiszciplináris lehetőségei és feladatai
Hegedűsné Tóth Zsuzsanna: Egy innovatív zenepedagógiai módszer 3-9 évesek között
Héjja Bella Emerencia: A zeneművészeti szakgimnazista tanulók iskolaválasztási motivációi
Hunyadi Zsuzsanna: Zongoraiskolák összehasonlító elemzése a készségek, képességek fejlesztésének szempontjából
Jánosi András: Bartók Béla zongorajátéka a népzene előadásmódjának tükrében 
Janurik Márta – Józsa Krisztián: Miért fontos az ének-zene oktatás megújulása?
 
http://www.szag.hu/images/angol_zaszlo.gifAnna Kalarus – Gabriela Karin Konkol: The Cracow Concept of Musical Education - the idea and practice in Poland 
Kompár-Rőmer Judit: A vonós magyar népzene oktatásának módszereiről 
Körmendy Zsolt: Zenepedagógiai diskurzus a 21. századi Magyarországon – Múltidézés vagy jövőkép? 
Lehotka Ildikó: Zenehallgatási anyag az általános iskola 4. osztálya számára
 
http://www.szag.hu/images/angol_zaszlo.gifEwa Parkita: Education of the future teachers of music in Poland - theoretical assumptions and examples of good practice 
Pintér Tünde Kornélia: A zenei nevelés megítélése általános iskolás tanulók körében 
Reikort Ildikó: Zenetanítás tradicionális és modern zenei eszközökkel 
Révész József: A zenei nevelés lehetőségei a koncert-pedagógiában
 
http://www.szag.hu/images/angol_zaszlo.gifStachó László: Teaching skill building in music performance: A new theory and methodology 
http://www.szag.hu/images/angol_zaszlo.gifStachó László: The significance of musical meaning in music performance education
Surján Noémi – Mucsi Gergő – Bubla Bence – Pethő Villő: Ritmikai fejlesztés az iskolai énekórákon
Szabó Norbert: A minősítési rendszer potenciális reformhatásai a hangszeres zeneoktatásra és tanárképzésre a digitális kompetencia tükrében 
Szabó Norbert – Janurik Márta: Digitális eszközök az ének-zene oktatásban 
Szabóné Fodor Adrienne: A felnőttkori kórustagság motivációi 
Szalai Tamás: A zenei képességek mérésére alkalmas kutatási eszközök áttekintése 
Székely Csilla Imola: Szabad improvizációs tánc komolyzenére Kokas Klára zenepedagógiájában 
Szirányi Borbála: Kreatív énekes-mozgásos játékok az általános zenei készségek és képességek fejlesztésére 
Szűcs Tímea: A zenetanulás és hatásai egy ÉK-magyarországi vizsgálat alapján
Tokodi Gábor: A 18. századi mandora kéziratok jelentősége a klasszikus gitár repertoárjának szélesítésében 
Váradi Judit: Extrakurrikuláris lehetőségek a zenei nevelésben 
Vass Éva – Deszpot Gabriella: A teljes figyelem és a flow-élmény a gyermekeknél a Kokas-pedagógiában

„Az a cél, hogy kinyíljon, hogy kieressze a hangját.” Beszélgetés Andrási Anikó ének-zenetanár karnaggyal (Réfi Zsuzsanna) (2018/1.)

„Az a cél, hogy kinyíljon, hogy kieressze a hangját.” Beszélgetés Andrási Anikó ének-zenetanár karnaggyal (Réfi Zsuzsanna) (2018/1.)

„Az ének-zenét úgy kell tanítani, hogy a gyereknek ne gyötrelem legyen, hanem gyönyörűség” – vallja Szabó Dénes karnagy, akivel Solymosi Tari Emőke zenetörténész beszélget. (Keddi Kaleidoszkóp. Az MMA Művészetelméleti Tagozatának pódiumbeszélgetése a Pesti Vigadó, 2017. XI. 26.) (2022/3.)

„Az iskola számomra mindig nagybetűs” (Rozgonyi Éva Liszt Ferenc-díjas karnaggyal, zenepedagógussal Fehér Anikó beszélgetett) (2011)  (2020/4.)

BÁRDOS SZIMPÓZIUMOK. Ittzés Mihály, Mindszenthy Zsuzsánna, Brückner Huba, Spiegel Marianna, Kovács Szilárd Ferenc, Kissné Mogyorósi Pálma, Nagy Máté, Arany János, Fógel-Veres Anett, Szabó Soma és Zombola Péter írásai.  Szerkesztette: S. Szabó Márta.  (Debreceni Egyetemi Kiadó könyve, 2021) (2021/5.)

Bemutatkozik a Zenebirodalom Alapítvány (Hangverseny, oktatás, munkafüzet, hangszercsoportokat bemutató koncertek felvételei, stb.) (Rátz Ágota - zenepedagógus és Tschurl Károly – brácsaművész)

Az iskolai zeneoktatás válsága. Dr. Nemes László Norbert zenekultúráról, zenepedagógiáról. „Kutatómunkával sikerült már bizonyítani, hogy az ének-zene az egyik legelutasítottabb tantárgy az iskolákban” (ZeneKar - Csengery Kristóf) (2014/4.)

AZ ÚJ NEMZETI ALAPTANTERV TERVEZETE (2018/6.)

Avedikian Viktória: A zene mint az egyensúly és tolerancia forrása: Mus-E program (2008) (2018/5.)

Bartalus Ilona: Gyere pajtás énekelni. „Egyszerűen hihetetlenül hálás vagyok, hogy Ili néni tanított” (Koltai Zsuzsanna) (2016/4.)

Bartáné Góhér Edit: Tempóváltások Bartók Béla Gyermek- és nőikari műveiben (2016/4.)

Bartók bogaras világa. Ifjúsági koncertfilm Bartók Béla születésének 135. évfordulója tiszteletére. Fülei Balázs rendhagyó iskolai koncertje a Kecskeméti Református Gimnázium dísztermében (2016/4.)

Bélamese, avagy adalékok a jószándékok pokolba vezető útjához (Fittler Katalin) (2016/6.)

Bemutatkozik a Zenebirodalom Alapítvány (Hangverseny, oktatás, munkafüzet, hangszercsoportokat bemutató koncertek felvételei, stb.) (Rátz Ágota - zenepedagógus és Tschurl Károly – brácsaművész) (2017/2.)

Bemutatkozik az „Utazás a zenekari hangszerek világában” c. projekt (Tschurl Károly) (2018/4.)

Beszélgetések Sapszon Ferenccel - Helyezzük előtérbe a zenei oktatást! (Hrecska Renáta / Magyar Hírlap) + Pályafutásának alakulása és a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola története (MMA felvétele, 2015. III.) (2015/6.)

Dallal hódítják a világot. Interjú Szabó Dénessel (Kelet-Magyarország/MMA 74. Hírlevél) (2015/1.)

Dinamikus ének-zene tanítás. Farnadi Tamarával Buda Sára beszélgetett 2021 decemberében (Taní-tani, 2022) (2022/2.)

Elérhetővé vált a Zeneakadémia továbbfejlesztett digitális szolfézstananyaga (lfze.hu) (2022/4.)

Elhunyt Dimény Judit (1938-2019) középiskolai ének-zenetanár, szerkesztő, zenei író / Nekrológ helyett egy ifjúsági rádiósért (Morva Péter) (2019/1.)

Elkészült a Psalmus Humanus Művészetpedagógiai Egyesület rendhagyó, digitalis művészetpedagógiai oktatócsomagjának teljes anyaga (pdf) (2022/5.)

Énekelj! Ennyire egyszerű. Szirányi Borbála zenepedagógus, a kecskeméti Kodály Intézet művésztanára (Rácz Judit/Magyar Narancs, 2018. II.) (pdf)  (2021/2.)

Ezért is fontos a gyermekek zenei nevelése (Gerencsér Anna, Fidelio, 2016.02.) (2017/2.)

Gyere, pajtás, énekelni! Bartalus Ilona levele kedves, egykori, lorántffys tanítványaihoz! Bartalus Ilona) (2016/3.)

Hang-Játék-Zene: I. Mesék zongorára // Csak tiszta forrásból // A lúdcsalád meséi //A fák nyelvén (Sorozatszerkesztő-műsorvezető: dr. Váradi Judit) II. Dr. Váradi Judit: Rajzoljunk zenét! Egy extrakurrikuláris ifjúsági hangveseny képi megjelenésének elemzése // Drawing Music! Analyzing an Extracurricular activity of visualizing a concert (2020/6.)

Helyzetjelentés a finn végekről. Tharan Marianne interjúja dr. Kádár György Finnországban élő zenetanárral (2014/5.)

Interjú dr. James Cuskelly-vel, a Nemzetközi Kodály Társaság elnökével, a Sound Thinking Australia és a Cuskelly College alapító igazgatójával, a brisbane-i Kodály Summer School vezetőjével és tanárával (Tóth Teréz) (2018/5.)

http://www.szag.hu/images/angol_zaszlo.gifInterview with Dr James Cuskelly.Tóth Teréz: Discussing with the president of the International Kodály society, the founding director of sound thinking australia and the cuskelly college, the Director and professor of Brisbane Kodály summer school – Interjú dr. James Cuskelly-vel, a Nemzetközi Kodály Társaság elnökével, a Sound Thinking Australia és a Cuskelly College alapító igazgatójával, a brisbane-i Kodály Summer School vezetőjével és tanárával (Tóth Teréz) (Parlando 2018/5.) (pdf) (2018/6.)

Kecskeméten is elindult a Kodály Intézet mintaiskola-programja (Zeneakadémia Kommunikációs és Médiatartalmi Igazgatóság) (2016/5.)

Kemény Egon – Erdődy János: Játszótéri induló c. műve az „Újraéneklő Ifjúság” 2022. IV. 6-i budapesti hangversenyén (Dömötörné Gordos Júlia és Kemény Anna Mária) (pdf) (2022/3.)

Képességfejlesztés játékosan. Interjú Aczél Balázzsal (tehetseg.hu) (2015/3.)

Keszthelyi Helikon, 2016. (Nagy Ernő) (2016/3.)

Klasszikus műveltség az iskolában és korunk kihívásai. Tóth Teréz beszélgetése Maróth Miklós akadémikussal, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Kar Arab Tanszékének vezetőjével (2006) (2018/4.)

Kodály-módszer a 21. században (2014/5.)

Kodály Zoltán zenepedagógiai koncepciója a kecskeméti Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézet honlapján (2015/5.)

Kodály Zoltánné Péczely Sarolta bízik abban, hogy a Kodály-módszer alkalmazása újra lendületet kaphat Magyarországon (Hirado.Hu) (2015/5.)

Komolyzenei kampány kezdődik a brit iskolákban. Nagyszabású kampány keretében igyekszik megismertetni és megszerettetni a brit kisiskolásokkal a komolyzenét a BBC brit közszolgálati tartalomszolgáltató (2015/4.)

KÖSZÖNTSÜK JÓ TANÍTÓNKAT!” KEMÉNY EGON – SOLTÉSZ ERZSÉBET AZONOS CÍMŰ GYERMEKKARI MŰVÉVEL (Gordos Júlia, Kemény Anna Mária és Szabó Ágnes gondolatai) (pdf)  (2020/4.)

Középiskolások III. zenei versenye a Nyíregyházi Egyetemen (Ferencziné dr. Ács Ildikó) (2016/2.)

Legyen a zene mindenkié! Bartalus Ilona 1982-ben készült 6 részes zenei ismeretterjesztő műsora, a kodályi zenepedagógiai rendszer összefoglalása a YouTube-n (2018/5.)

Magyar Örökség Díj, 2017. A Fasang család zenei kultúrában betöltött szerepe. Laudátor: dr. Tóthpál József kultúrakutató, c. főiskolai tanár (2017/5.)

Marton Árpád: Zenei készségfejlesztés kisgyermekkorban. Beszélgetés Janurik Márta hegedűművésszel (2018/2.)

Miért jó a gyereknek, ha zenét tanul? Miért sikeresebb Japánban vagy Dániában a Kodály-módszer, mint nálunk? A zenei nevelés helyzetéről dr. Antal-Lundström Ilonát kérdeztük (Gelencsér Anna/válasz.hu, 2016. 09.) (2017/1.)

Módszertan – „újra hangolva”. Módszertani ajánlások ének-zene órára feladatok, játékötletek. Készítették: Popovicsné Molnár Andrea, Lass-Bárány Erika, Kovácsné Koncz Éva. Lektorálta: dr. Antal-Lundström Ilona. Felelős szerkesztő: dr. Janurik Márta, MTA-SZTE Ének-Zene Szakmódszertani Kutatócsoport (pdf) (2022/2.)

MTA-LFZE Aktív Zenetanulás Kutatócsoport 2016–2021 //Deszpot Gabriella- Farnadi Tamara-Buda Sára: Tanári módszertani segédlet a Dinamikus énekzene-tanuláshoz az általános iskola alsó tagozatán (Tóth Teréz recenziója) (pdf) (2021/3.)

Tartalomjegyzék

1 Deszpot Gabriella–Farnadi Tamara: Bevezető a Dinamikus énekzene-tanulás modellről...............................................................................................................4

1.1 A modellfejlesztés keretei...............................................................................4 1.2 A Dinamikus zenepedagógiai modell általános jellemzői ........................... ..8

2 Deszpot Gabriella: Kokas Kláráról és életművéről – röviden........................10 3 Deszpot Gabriella: A Kokas-pedagógia alappilléreinek áttekintése .............14 3.1 Kis bevezető a Kokas-pedagógiáról ...........................................................14 3.2 A szabad mozgás. Mit jelent a zenemozgás a Kokas-pedagógiában? .......15 3.3 A kreatív éneklés. Miben sajátos az éneklés, a daltanulás a Kokas-pedagógiában?.....................................................................................................16 3.4 A felfedező zenehallgatás. Hogyan nevel a Kokas-pedagógia a zenei tartalmak befogadására? ...................................................................................18 3.5 A nyelvi kreativitás a Kokas-pedagógiában ...............................................20 3.6 A képiség a Kokas-pedagógiában...............................................................22 3.7 Tanítás és tanulás a Kokas-pedagógiában...................................................24 3.8 A Kokas-pedagógia áttekintése a Kokas-kódex segítségével........................................................................................................24 3.9.A Kokas-pedagógia aktivitási formái .........................................................27

4 Farnadi Tamara: Kérdések és válaszok a Dinamikus énekzene-tanulás

modell fogalmainak értelmezéséhez .................................................................29 4.1 Hogyan lehetséges a Kokas-pedagógián alapuló szemlélet és a Kodály-koncepció szolfézs alapú módszertanának együttes alkalmazása az ének-zene tantárgyban?......................................................................................................29 4.2 A Kokas-módszer mely elemeit tartod meg az általános iskolában? .........30 4.3 Hogyan határoznád meg a hangszerhasználat szerepét ebben az

újfajta gyakorlatban, különös tekintettel a zongorára? ....................................30 4.4 Milyen óravezetési stílust, attitűdöt igényel a Dinamikus modell

tanítása? ……………………………………………………………………..30 4.5 Hogyan kezded az órát? Mi lehet indító

aktivitás? .........................................................................................................31 4.6 Mit jelent a hangolódás, dúdolgatás, és mennyire tipikus

a Dinamikusban?.............................................................................................. 31 4.7 Mire valók, és miért fontosak a testébresztő,

testtudatigyakorlatok?......................................................................................31

4.8 Mit jelent a Kívánságbatyu?......................................................................33 4.9 Milyen formái vannak a kreatív éneklésnek?...........................................33 4.10 Az improvizációs játékoknál van-e bármiféle tartalmi-formai

megkötés? .................................................................................................... 33 4.11 Milyen kompetenciákat, zenei készségeket fejlesztenek az énekes

mozgás- és szövegimprovizációk? ...............................................................34 4.12 Hogyan állítod össze a dalrepertoárt?........................................................34 4.13 Hogyan érhetjük el a csendet, a koncentrált

figyelem állapotát?.............................................................................................35 3 4.14 Mi jellemzi a zenerepertoárt? Hogyan választod ki a

zenéket? .......................................................................................................... 35 4.15 Mit jelent az aktív zenehallgatás? .........................................................36 4.16 Miért kell az ún. nulladik meghallgatás? Mire jó az utolsó

zenehallgatás? .............................................................................................. 36 4.17 Mi a szóló? Kik és hogyan, mikor szólózhatnak?......................................37 4.18 Milyen a jó élmény-téma?.....................................................................37 4.19 Mit takar a kapocs fogalma, és miben

áll a jelentősége?.................................................................................................38 4.20 Szükséges-e szisztematikusan összekapcsolni a dalt és a

zeneművet? .................................................................................................. 38 4.21 Hogyan adjunk mozgásra vonatkozó instrukciókat? Mikor és

mennyit? ....................................................................................................... 38 4.22 Miért van szükség a zenebefogadás szüneteiben adott

instrukciókra? ............................................................................................. 39 4.23 Hogyan segíthetjük jól kérdéseinkkel a gyerekeket saját

élményeik elmesélésében? .................................................................................40 4.24 Mi lehet a zárás, elbúcsúzás a tanóra végén?.............................................41 4.25 Mit jelent a búcsúéneklés? .........................................................................41 4.26 Van-e házi feladat? ....................................................................................41 5 Pedagógia folyamattervezés a Dinamikus modellben................................ 42 5.1 Buda Sára–Farnadi Tamara: A tanmenetkészítés elvei, példái………….42 5.2 Farnadi Tamara: Bevezetés a Dinamikus énekzene-órák

tervezésébe ………………………………………………………………….44 5.3 Deszpot Gabriella: A Dinamikus énekzene-órák tervező sablonja,

kitöltési útmutatója......................................................................................45 Űrlap ....................................................................................................45 Fejléc...................................................................................................................46 Fejlesztési témakör...........................................................................................46 Zenei tananyag.........................................................................................46 Élmény-téma........................................................................................................47 Kreatív éneklés és zenebefogadás ....................................................................47 Időtartam..............................................................................................................48 Az óra egységei és menete ..............................................................................48 Tanítási módszerek, tanulói munka és aktivitási formák ..................................49 Segédeszközök, források.........................................................................50 Instrukciós ötletek, példa játékleírások az óra menetéhez..................................50 Térhasználat.........................................................................................................51 6 Deszpot Gabriella: A tanári módszertani segédlethez kapcsolódó

multimédia példatár tartalmáról ........................................................................52 7 Ajánló szakirodalom jegyzék a Dinamikus zenepedagógiai modellhez........53 8 Ábrajegyzék.....................................................................................................57 9 A könyvhöz kapcsolt videóanyagok jegyzéke ............................................58 10 A könyvhöz kapcsolt videóanyagok filmográf adatai .................................58 4 1 Deszpot Gabriella–Farnadi Tamara

Munkacsoport „Az iskolai énektanítás megújítására, az iskolai éneklés megerősítésére” (MTI) (2015/4.)

Művészeti körkép – Kutatás a művészeti nevelés helyzetéről és lehetőségeiről, a tanórai és tanórán kívüli művészeti tevékenységről és rendezvényekről (E-könyv, MMA-MMK, 2020I) // Barát-László Bernadett Erika: A művészetoktatás helyzete a 21. században (pdf) (2021/3.)

E-könyv tartalom:

Előszó ...................................................................................................................7 Miért nem lehet művészeti nevelés nélkül sikeressé tenni a felnövekvő nemzedéket? .........................................................................................................9 Váradi Judit − Hörich Balázs − Márkus Edina: Az extrakurrikuláris művészeti tevékenységek és rendezvények lehetősége − A kutatás mintája és módszere...13 Váradi Judit − Kiss Julianna: A művészeti nevelés kurrikuláris lehetőségei − Intézményvezetői tükör ......................................................................................19 Sz. Fodor Adrienne − Kerekes Rita: Művészeti tevékenység és önképzés − A művészetközvetítő pedagógus szakmai megújulásának lehetőségei ................37 Kiss Julianna − Bartalis Izabella − Borsos Blanka: A tanulók extrakurrikuláris művészeti tevékenységei a háttérváltozók tükrében .........................................55 Héjja Bella Emerencia − Lehotka Ildikó − Dragony Gábor: Klasszikus kulturális szokások és attitűdök ........................................................................................71 Váradi Judit: Egy felmérés eredményei a tanulók részvételéről élőzenei hangversenyen és operaelőadáson ....................................................................91 Bíró István Ferenc − Hörich Balázs − Szalai Tamás: Általános iskolai tanulók kulturális fogyasztása a társadalmi státusz függvényében .............................107 Szűcs Tímea: A kulturális tőke szerepe a művészeti nevelésben (háttérváltozók elemzése) .......................................................................................................127 Péter Csaba – Radócz József Miklós – Mike Ádám: A szülők művészeti múltja és jelene .........................................................................................................133 Szűcs Tímea – Péter Csaba: A szülők hatása gyermekük művészeti tevékenységeire .............................................................................................151 Váradi Judit: A szülők kulturális attitűdjének jellemzői ...............................171 Márkus Edina – Herczegh Judit: A DEXARTA-kutatás szolgáltatói oldalának vizsgálata .......................................................................................................193 Artistic Panorama .............................................................................................209

Nagyon sok tehetséget nagyon korán elveszítünk!” Interjú Csapó Benő egyetemi tanárral, SZTE BTK Neveléstudományi Intézet vezetőjével, az MTA doktorával a jó iskola és tanár ismérveiről, a finn iskolákról, a konfliktuskezelésről, és a tanári tekintélyről (2010) (2015/4.) (YouTube felvétel)

“Negyvenhárom év és valahány nap”. Ember Csaba úgy véli, a pedagógusok megbecsülésének újabb lendületet kellene adni (Réfi Zsuzsanna) (2017/6.)

Nem éltem hiába. Interjú Szőnyi Erzsébettel (Hegyvidékújság.eu/MMA 74. Hírlevél) (2015/1.)

Nemesszeghyné Szentkirályi Márta Ilona (1923-1973) ének és zenetanár, iskolaigazgató emlékére (K. Udvari Katalin) (2018/3.)

/Az/ Oktatási Hivatal Módszertani ajánlása az oktatás megszervezésére a koronavírus-járványban bevezetett, tantermen kívüli, digitális munkarendre az alapfokú művészeti iskolákban (2020. III.20.) (2020/2.)

Opus. Etűdök az ének-zene tanításhoz. A Mozaik Kiadó Szeged internetes periodikája. Szerkeszti: Király Katalin (2012/01) ("Lantosok és hegedűsök" nyomában - Dr. Szabó Endre pedagógiai munkájának bemutatása, a sárvári Regös népzenei együttes muzsikája, a Tinódi Sebestyén Gimnázium hagyománya a Tinódi-kutatások tükrében. "Hogyan legyen a zene mindenkié?" A Mozaik Kiadó alsós Ének-zene (1-4. oszt.) tankönyveinek bemutatása) (2016/3.)

Online Kakaókoncert – 2. Vezeti: Fischer Iván (Budapesti Fesztiválzenekar) (2020/4.)

Osztályéneklési verseny a pécsi Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumában (Cseke József) (2016/6.)

Összeállítás az 1. ELTE Művészetpedagógiai Konferencia és az 1. ELTE Workshop for Arts Education előadásaiból (Budapest, 2017. VI. 22-24.) (Vendégszerkesztő: Kárpáti Andrea) (Magyar Tudomány 2018/6.)
I. Bevezetés / Introduction
1.) Kárpáti Andrea: Bevezetés /Introduction
II. Zenepedagógia
1.) Damien Sagrillo: Kulturális örökség, sokféleség, funkcionalitás és zeneoktatás európai kontextusban /  Cultural Heritage, Diversity, Functionality, Education of Music in a European Context
2.) Janurik Márta: Az ének-zene oktatás megújulásának lehetőségei / Possibilities for Renewal of Music Education;
3.) Katie Overy A zenei agy: tanulás és memória /  The Musical Brain: Learning and Memory
4.) Lukács Borbála, Deszpot Gabriella, Szirányi Borbála, Honbolygó Ferenc, Nemes László Norbert: : Új modellek az ének-zene tanításban: aktív zenetanulási módszerek és oktatás-idegtudományi hatásvizsgálatuk / New Models in Music Education: Active Music Learning Methods and the Investigation of Their Training Effects from Educational Neuroscience Perspective;
5.) Solymosi Tari Emőke: Felfedezőúton – Élményközpontú interdiszciplináris 

művészetpedagógia a Zuglói Zeneházban / Exploring Arts – Experience Centred, Interdisciplinary Arts Education in the Zugló House of Music.
III. Vizuális kultúra / IV. Drámapedagógia
Dallamív - Zenekari műhely „Felfedezőúton” a Zuglói Filharmónia - Szent István Király Szimfonikus Zenekarnál. Solymosi Tari Emőke zenetörténésszel a Magyar Katolikus Rádióban beszélgetett Magyar Kornél (2019. IV. 26.)
  (
2019/3.)

Öt énekóra az Óbudai Danubia Zenekarral. Vezényel és mesél: Hámori Máté művészeti vezető (I. Miért kell a karmester? / II. Miért kell népdalokat tanulnunk? / III. Bartók / IV. Filmzenék/ V. Beethoven)  (2020/4.)

Rekordkísérletnek is beillő akcióval zárul a Kodály nyomában háromfordulós online zenei játék. Kecskeméttől Melbourne-ig egyszerre csendülnek fel a Kodály által gyűjtött népdalok (PReport PR) (2017/6.)

Személyre szabott zeneoktatás, közösségi zenei élet Zuglóban. Záborszky Kálmán örökségről, zenekari munkáról és az első találkozásokról (Réfi Zsuzsanna) (pdf) (2022/4.)

Szolfézs- és zeneismeret-tanárok, ének-zene tanárok és karvezetők továbbképzése (Debreceni Egyetem, 2015) (Szerkesztette: S. Szabó Márta) (Szaktárnet-könyvek 30.). Arany János – Berkesi Sándor – Joób Árpád – Kerekes Rita – Nemes József – Ordasi Péter – Sáriné Szebenyi Judit – Spiegel Marianna – S. Szabó Márta – Tamási László – Török Ágnes – Turmezeyné Heller Erika – Vass Irén írásai (2018/5.)

S. Szabó Márta: Mikrostruktúrák a bécsi klasszikus zenében;

Török Ágnes: A 20. századi zene notációja

Arany János: Hagyomány a 20. század zenéjében I. Kodály Zoltán: Psalmus hungaricus / Hagyomány a 20. század zenéjében II. Igor Stravinsky: Zsoltárszimfónia /Arany János: Hagyomány a 20. század zenéjében III. Arthur Honegger: Jeanne d’Arc a máglyán / Hagyomány a 20. század zenéjében IV. Maurice Duruflé: Requiem

Turmezeyné Heller Erika: Zenei nevelésünk erősségei és gyengeségei az utóbbi évtizedek kutatási eredményeinek tükrében /A zenei élmény befogadása / A zenei nevelés hatása más fejlesztési területekre / A populáris kultúra mint kihívás az iskolai nevelés számára

Spiegel Marianna: Stílusismeret-tanítás, stílusérzék-fejlesztés / A zenei stílusváltások közötti összefüggések bemutatása a tanórákon. Stílusforduló a 17. században / A zene és a társművészetek kapcsolódási pontjai / Jellegzetes ritmikai és dallamfordulatok a műzenei stíluskorszakokban

Tamási László: A kortárs kóruszene értelmezésének aspektusai

Ordasi Péter: Újdonság és szépség korunk magyar kórusmuzsikájában, Csemiczky Miklós Missa brevis című művének bemutatásával / A műsor-összeállítás dramaturgiájának alapvető szempontjai iskolai kórusok számára;

Sáriné Szebenyi Judit: „Énekelte Lázár Mihályné Keczán Johanna 63 éves, Nyíradony” Népzenei, néprajzi ismeretek tanítása a Debreceni Zenedében

Vass Irén: A készségfejlesztés lehetőségei Kodály Zoltán olvasógyakorlataival a kisiskolások tanításában

Kerekes Rita: Bemutató ének-zene óra középiskolásokkal; Nemes József: Bemutató gyermekkari próba kortárs magyar szerzők műveiből

Arany János-S. Szabó Márta: A Bárdos Szimpózium jubileumi kórushangversenye

S. Szabó Márta: Konzultáció, dolgozat készítés. A 2015. évi Bárdos Szimpózium és tanári továbbképzés tapasztalatai    

TEHETSÉG KÖNYVEK 3. Innovációk a hazai tehetséggondozásban (2017/3.)

(Készült A Nemzeti Tehetség Program támogatásával. Szerkesztette: Mayer József) A tartalomból:

- Török Balázs: A tehetséggondozás oktatási integrációja

nemzetközi és hazai tapasztalatok. Az elszámoltatás és eredményességmérés lehetőségei

- Bodó Márton, Cs. Ferenczi Szilvia, Mayer József, Sebestyén Virág, Szalóki Mihály, Szegő Dóra, Szombathelyi Szilvia - Mesterek és tanítványok – mestertanítványok:

-- „Magának a tehetséggondozónak kell megtalálnia azokat a szavakat,

amivel a tanítványát az édes gyümölcsök felé tudja terelni.” Beszélgetés Oláh Gáborral

-- „Az iskola kísérletező, az oktatás határait feszegető intézmény lett…”

Sarlós Erzsébet igazgató, Telki Általános Iskola

-- „Azt gondolom, hogy a tanár felelőssége és a képzés felelőssége, hogy a tehetséges gyerekeket érdeklődővé tegye.”

-- Zenei nyári tábor Velencén – Budapest XIII. Kerületi Fischer Annie Zenei Alapfokú Művészeti Iskola.

Tehetséggondozás Kodály szellemében. A Psalmus Humanus Művészetpedagógiai Egyesület továbbképzésének dolgozatai.Fenyőné Kalla Zita, Szilágyiné Botos Mária és Kovács Ágota Hanna írása. (Szerkeszti: K. Udvari Katalin) (2017/4.)

Tehetséggondozás Kodály szellemében. A Psalmus Humanus Művészetpedagógiai Egyesület 2018. februári tanár továbbképzésének beszámolóiból (Szerkesztette: K. Udvari Katalin) (pdf) (2018/5.)
Balázs Márta (ének-zenetanár
Dudás Zsuzsanna (szolfézs-zeneelmélet, zongora-kamaraművész-tanár), 
Formanek Annamária (ének-zene-, karvezetés- és németnyelv-tanár), 
Ráduly Ildikó (ének-zene-, karvezetés- és szolfézstanár) beszámolói

Tehetséggondozás Kodály szellemében. A Psalmus Humanus Művészetpedagógiai Egyesület 2018. áprilisi tanár tovább-képzésének beszámolóiból Kirmájer Enikő, Antal Kinga-Adél, Ravasz Gyöngyike, Máthé Hajnalka, András Erika és Dávid Zsuzsánna erdélyi zenetanárok gondolatai (Szerkesztette: K. Udvari Katalin) (pdf) (2018/6.)

Tehetséggondozás Kodály szellemében. Szakmai nap Kecskeméten, a Kodály Iskolában 2022. május 7-én (Psalmus Humanus Művészetpedagógiai Egyesület) (pdf) (2022/4.)

Új modellek az ének-zene tanításban: aktív zenetanulási módszerek és oktatás-idegtudományi hatásvizsgálatuk • New Models in Music Education: Active Music Learning Methods and the Investigation of Their Training Effects from Educational Neuroscience Perspective (Lukács Borbála1, Deszpot Gabriella2, Szirányi Borbála3, Honbolygó Ferenc4, Nemes László Norbert )(2019/3.)

Ünnep. XIV. Országos Zeneiskola Zongoraverseny (Nyíregyháza, 2016. III. 18-20.). Interjú dr. Hargitai Imre zongoraművész-tanárral, a zsűri elnökével (Ábrahám Mariann) (2016/2.)

Válogatás a Mozaik Kiadó Szeged általános iskolai alsós ének-zene tankönyveiből (2016/3.)

Varázshangok az egészségért! A Parafónia Zenekar legújabb filmfelvételei (2017/1.)

„Várom a csillagot, és a csillag megszületik”. Mohayné Katanics Máriával beszélget Albert Zsuzsa (2003) (2016/2.)

Videón az MTA Tantágy-pedagógiai kutatási program művészeti oktatás munkacsoportjának 2019. VI. 20.-i beszámolója, melyet az ELTE III. művészetpedagógiai konferenciáján tartottak. Dr. Nemes László Norbert, dr. Kárpáti Andrea és dr. Gévayné dr. Janurik Márta vetített képekkel  illusztrált előadása (1:09:50) (2019/6.)

Virtuális zenei utazások a Váray családdal. 1. rész. Chopin ifjúkora (33:33) // 2. rész. Chopin Párizsban (33:34). Készítette: Váray-Major Zsófia és Váray Péter (2020/2021.) (2021/3.)

Zenedoboz. Hollerung Gábor ismeretterjesztő zenetanodája 2020. május 12-től hetente háromszor + Élet, öröm zene- Sólyom András dokumentumfilmje a Budafoki Dohnányi Zenekar és Hollerung Gábor közös életéről, hétköznapjairól, küzdelmeiről, csodáiról, zeneiségéről (1:11:15)) (pdf)  (2020/4.)

Zenehallgatás, mint (akár egyszemélyes) társasjáték. A Budapesti Fesztiválzenekar 2017. február 27-i hangversenyének tapasztalatairól (Fittler Katalin) (2017/2.)

Zeneoktatás a Közel-Keleten (MusiciansWho / Kondor Kata) (2015/2.)

Zeneoktatás Afrikában (MusiciansWho/Kondor Kata) (2015/3.)

Zeneoktatás Ausztráliában és Új-Zélandon (Kondor Kata-MusiciansWho) (2015/5.)

Zeneoktatás az Egyesült Államokban (MusiciansWho / Kondor Kata) (2015/4.)

Zenepedagógiai tankönyv. Szerkesztette: Dr. Vas Bence. Szerzők: Kertész Attila, drs. Gönczy László, dr. Ittzés Mihály PhD., dr. Bredács Alice PhD., dr. Gocsál Ákos PhD., Körtesi András (Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Zenei Intézet, 2015) (2018/7.)

Ábrahám Mariann: Szövetség a középfokú művészetoktatásért. Interjú Szabó Tiborral (2006/1.)

Ágainé Bocskay Irén: Az ének-oktatás problémái (1962/6.)

Altorjay Tamás: Beszámoló a 2013. évi Kodály Zoltán zenepedagógiai konferenciáról (2013/3.)

Andorka Péter: Az Off-koncepció bemutatása (2015/5.)

Angi István: „Örvendjen az egész világ”. Kodály: Bicinia Hungarica és Tricinia c. műveinek 3 HUNGAROTON cd-n megjelent összkiadásáról (2014/2.)

Dr. Antal-Lundström Ilona: A Fejlesztő Zenepedagógiai Program (FEZEP) bemutatása (pdf) (2022/1.)

Dr. Antal-Lundström Ilona: A jeltől a katarzisig. A zenei oktatás, mint a zenei nyelv kialakításának folyamata (2016/2.)

Dr. Antal-Lundström Ilona: A korai évek zenei-esztétikai tevékenységeinek jelentősége (2014/5.)

Dr. Antal-Lundström Ilona: „A zene mindenkié, de hogyan tehetjük azzá?” - Emlékezések, gondolatok és kérdések Kodály Zoltán: A ZENE MINDENKIÉ c. szöveggyűjteménye előszavának újraolvasásakor és a - „A zene ajándékba” c. tanulmánykötet 5. fejezetéből részletek (A zenei oktatás, mint a zenei nyelv kialakításának folyamata, A folyamat pedagógiai vezetése,A zenei - esztétikai fejlődés, A zene megértése, A zene esztétikai megértése tágítja horizontunkat) (2014/6.)

Dr. Antal-Lundström Ilona: A Nat céljai és megvalósításának feltételei az ének-zene órákon (pdf) (2020/5.)

Dr. Antal-Lundström Ilona: Az ének-zene tárgy tantervelméleti megközelítése. Részletek a Rendszerszemléletű zeneoktatás és fejlesztésének lehetőségei c. doktori értekezésből (1987 ELTE Pedagógiai Tanszék) (2016/3.)

Dr. Antal-Lundström Ilona: Éneklő, zenélő, olvasó Magyarország. Az esztétika társadalomformáló ereje. Gondolatok a Klebelsberg Kuno emléktársaság 2019. november 16-i  tudományos ülése után (2019/6.)

Dr. Antal-Lundström Ilona: Kodály pedagógiai elvei a modern esztétikai filozófia tükrében (2013/6.)

Dr. Antal-Lundström Ilona: Kodály Zoltán zenei nevelési rendszerének pedagógiai értelmezése. A 2015-ös őszi előadások gondolatmenete: (ELTE, Kodály terem, Miskolc, Bartók terem) (2015/6.)

Dr. Antal-Lundström Ilona: Megújuló ének-zeneórák (pdf) (1.) (2020/6.)

Dr. Antal-Lundström Ilona: Szemléletváltás és új taneszközök a korai zenei fejlesztésben. Megújuló ének-zeneórák (2.) (pdf) (2021/1.)

Dr. Antal-Lundström Ilona: Megújuló ének-zeneórák (3. rész). A gyermekek zenei fejlődésének folyamata az új tankönyvekben (pdf) (2021/2.)

Dr. Anthony Young: Serdülő fiúk hangváltozása: fiziológiai, pszichológiai és gyakorlati szempontok ének-zenét tanítók számára és jegyzetei a videón bemutatásra kerülő gyakorlatokhoz dr. Nemes László Norbert bevezetőjével és dr. James Cuskelly ajánlásával (Közreadta és magyarra fordította: Tóth Teréz (pdf) // http://www.szag.hu/images/angol_zaszlo.gifDr Anthony Young: The Adolescent Male Changing Voice: Physiological, Psychological and Practical Considerations for Classroom Music Teachers. Foreword by Dr László Norbert Nemes and Dr James Cuskelly for paper for Anthony Young’s paper (Arranged by: Teréz Tóth) (pdf) (2021/2.)

Apagyi Mária: Kreatív zongoratanulás. ZongorÁlom. Kottabemutató II (2009/3.)

Asztalos Andrea: A dallamírási készség (2012/3.)

Asztalos Andrea: Az éneklési képesség fejlődése és vizsgálata (2015/5.)

Asztalos Andrea: Beéneklés az ének-zene órákon és a gyermekkari próbákon (pdf)  (2018/6.)

Dr. Asztalos Andrea: Az általános iskolai ének-zene tanárok, tanítók gondolkodása a gyerekek zenei képességeinek fejlesztésével, a tanítással és az értékeléssel kapcsolatban (2021/3.)

Asztalos Andrea: Énekhangképzési problémák az általános iskolai korosztályban /Absztrakt / (2017/5.)                                                                                                        

Asztalos Andrea: Gyermekek és fiatalok hangképzése, hangképzési problémái (2014/2.)

Asztalos Andrea: Kottaolvasás-lapról éneklés (2013/3.)

Asztalos Andrea: Zenei képességfejlesztés az általános iskolában (pdf) (2019/5.)

Dr. Asztalos Bence: Kreatív zenei gyakorlatok az iskolai ének-zeneoktatásban és tanárképzésben. Musik kreativ+ (2.) (2017/4.)

Asztalos Bence:,,Lehrstück" az iskolai neveléshez - Brecht/Weill: Aki igent mond (2018/5.)

Dr. Asztalos Kata: A zenei észlelési képesség szerkezete és fejlődése 5-17 éves korban - online diagnosztikus mérések óvodai és iskolai környezetben. (2016) (2021/2.)

Avedikian Viktória: Hanggal, szívvel-lélekkel. Az éneklés, a magánének-tanítás és a mentálhigiéné kapcsolata (2012) (2018/1.)

Bácsi Zoltán László: Kodály Zoltán: „Mátrai képek” című művének elemzése tanári és tanulói szemmel (2016/4.)

Bakos Anita: Zenetanulás színesen - a színes kotta módszer magyar nyelvű kiadványai (2014/3.)

Balás Endre: „…a zene ügye az általános iskolában nem is a zene ügye elsősorban”. Posztumusz interjú Kodály Zoltánnal (2015/6.)

Balázs Oszkár-Igric Sándor: Ritmus - dallam - prozódia. A Szózat tanítása kottából az énekórákon (2018/4.)

Baráth Zoltán: Változik a világ – az ezredfordulón történt. Szükség van-e a számítógép alkalmazására a zeneoktatásban? (pdf)   (2022/3.)

Baráth Zoltán: Zene és informatika - 20 év az alapfokú zeneoktatásban (pdf) (2019/4.)

Bartalis Izabella: A romániai zene és mozgás tanterv és a magyarországi ének-zene tanterv hasonlóságai és különbségei (pdf) (2021/2.)

Bartalus Ilona: Mozaikok – A Kodály ügyben (2013) (2015/4.)

Báthory Zoltán: Az Európai Unió és az iskolaügy (1997/6.*)

Békés-Tarhos múltja és jövője. Beszélgetés F. Pálfy Zsuzsanna és Fejes Antal zenepedagógusokkal (Dombiné Kemény Erzsébet) (2016/4.)

Dr. Benedek Mónika: A kevert (online és offline) módszerű hallásképzés lehetőségei: egy kutatás eredményei (pdf)  (2020/4.)

Benedek Mónika: Improvizációs alapkoncepciók a zenepedagógiában (2018/6.)

Dr. Berkesi Sándor: Ádám Jenő, a néptanító, a „magyar módszer” kidolgozója (2017/2.)

Berkesi Sándor: Kodály és a református egyházzene (2017/6.)

Berta Edina: Kotta vakoknak (A Braille-írás világnapja tiszteletére - Louis Braille halálának 170. évfordulójára) (pdf) (2022/1.)

Bíró István Ferenc: A népmesék mint a népi furulyaórák lehetséges kerete /Absztrakt / (2017/5.) 

Dr. Bodnár Éva - dr. Sass Judit: A tehetség, mint forrás, a tehetség mint sebezhetőség (Új Pedagógiai Szemle, 2019) (2021/2.)

Dr. Bodnár Gábor: Tarisznyás Mormota és Leiter Jakab (Évvégi, "tanácsadói" levél arról, hogy néha a valószínűtlen megoldás a valódi (2017/6.)   

Bogdány Alíz: „Hang-Rend”. Fejlesztő pedagógiai módszerek alkalmazása a szolfézstanításban kifejezetten tanulási nehézséggel küzdő gyermekek esetében (pdf) (A Zenetanárok Társasága (ZETA) szervezésében 2021. november 6-án megrendezett továbbképzés összefoglalója) (2022/2.)                  

Bosnyák Csilla: Játékos kottaolvasás kicsiknek 1. (Fittler Katalin recenziója) (2014/5.)

Bosnyák Csilla: Játékos kottaolvasás kicsiknek 2 (Fittler Katalin) (2015/6.)

Dr. Bredács Alice: A pozitív pszichológia pedagógiai és művészetpedagógiai aspektusai és szemléletváltás igénye a közoktatásban (pdf) (2017/6.)

Dr. Bredács Alice: A végzettség nélküli iskolaelhagyás ellen – művészeti nevelés alapú módszerek című tanártovábbképzési project – beszámoló és javaslatok (2022/1.)

Dr. Bredács Alice: Az érzelmi intelligencia és fejlesztése az iskolában – különös tekintettel a tehetséggondozásra (Iskolakultúra, 2009/5-6) (2017/5.)

Bubernik Eszter: Ahol a művészeti nevelés az egekbe ér… A pannonhalmi Bencés Gimnázium, Egyházzenei Szakközépiskola és Kollégium művészeti oktató-nevelő munkájáról (pdf) (2017/5.)

Dr. Bruckner Adrienne: Merre tovább az ének- zene- szolfézs- karvezetés oktatásban? (2015/1.)

Dr. Burián Miklós: A lelki egyensúly és a pedagógia. Meggondolások a zenei befogadás hullámtani alapjairól (2016/4.)

Dr. Burián Miklós: A virtuális polifónia kaotikus permutációinak felismerése és kreatív alkalmazása. Egy új koncepció körvonalai az énektanítás kezdő szakaszában (Új Pedagógiai Szemle, 2009) (2017/5.)

Dr. Burián Miklós: Miért nem szeretik a gyerekek az ének-zene órát? Hazai és a nemzetközi kitekintés az ének-zenetanítás gondjairól (Új Pedagógiai Szemle, 2012) (2017/3.)

Buzás Zsuzsa: A kottaolvasási képesség mérése online tesztkörnyezetben    /Absztrakt / 2017/5.) 

Dr. Buzás Zsuzsa, dr. Steklács János: A kottaolvasási képesség szemkamerás vizsgálata felső tagozatos tanulók körében  (2019/5.)                    

Buzás Zsuzsa: A szemmozgáskövetéses vizsgálatok jelentősége a kottaolvasási képesség megismerésében /Absztrakt / (2017/5.)                          

Buzás Zsuzsa: Információs és kommunikációs technológia alkalmazása a zeneoktatásban - a hagyományostól a modern módszerekig (2012/5.)

Buzás Zsuzsa: Kodály Zoltán pedagógiai célú zeneműveinek felhasználása a zeneművészeti szakközépiskolában (2013/2.)

http://www.szag.hu/images/angol_zaszlo.gifDr. Buzás Zsuzsanna: Testing the music reading skills of 10 - to 14-year-old students / A kottaolvasási képesség vizsgálata 10-14 éves tanulók körében (2019/6.)

Buzás Zsuzsa - Maródi Ágnes: A kóruséneklés lehetséges transzferhatásainak vizsgálata (2016/3.)

Buzás Zsuzsa – Maródi Ágnes: A kottaolvasás és az orientációs képesség összefüggésének vizsgálata online tesztkörnyezetben (2019/4.)

Buzás Zsuzsa – dr. Szarka Júlia: Zenepedagógiai doktori kutatások hazánkban és külföldön. Beszámoló az MTA Pedagógiai Tudományos Bizottságának Tantárgy-pedagógiai Albizottsága és a Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat IV. Kerületi Tagintézménye zenepedagógiai kutatásokkal kapcsolatos nyilvános üléséről (2014/4.)                                                                                                                                       

Dr. C. Nagy Béla: Népzene a nevelésben (1964/9.)

Dr. Chong Pek Lin: Kodály-ihlette kutatás Malajziában: Kenjak-népdalok a zeneoktatásban - dr. Nemes László Norbert ajánlásával és Susanna Saw bevezetőjével (Fordította: Tóth Teréz) (pdf) (2020/4.

http://www.szag.hu/images/angol_zaszlo.gifKodály Inspired Research in Malaysia: Kenyah Songs in Music Education by Dr. Chong Pek Lin (D. Mus, University of Pretoria) with Foreword by Dr. László Norbert Nemes (Director,  Kodály Institute)  and Introduction by Susanna Saw (2020/4.)

Dr. Csapó Benő: Csengeri János (1856-1945) öröksége – a Magyar Pedagógia a 21. században (2015/3.)

Csató Mónika: Nyiss és láss! (2.) És… még mindig: az énekórákról (2015/4.)

Csató Mónika: Paradigmák harca, műfajok harca. Még mindig az ének-zene tanítás vitájáról (2015/5.)

Dr. Csehi Ágota: Az instruktivitás és a népzene kapcsolata és szerepe a zenei képességek fejlesztésében (htm)  (pdf) (2017/4.)

Csepelyi Adrienn: Lángszóróval Kodály országában (Népszabadság) (2015/1.)

Csiderné Csízi Magdolna: Helyi néphagyományokra építő ének-zene (1-6) (1997/6.*)

Csontos Tamás: A zenei és a nyelvi feldolgozási folyamatok kapcsolódási pontjainak vizsgálata /Absztrakt / (2017/5.)

Dr. Csontosné dr. Buzás Zsuzsa - dr. Csontos Tamás: A nyelvi és zenei  feldolgozási  folyamatok  kapcsolódási pontjai (pdf) (2019/4.)

Csoóri Zsófia (Chovriy Sofiya): Kodály Zoltán zenepedagógiai koncepciója és annak adaptálása Ukrajna nyugati régiójának iskoláiban a XX. század végén / Absztrakt / (2017/5.)

Czakó Dóra: „Kreativitásra kreatív tanárok tudnak nevelni. (2015/4.)

Damjana Zupan: Milyen tanári szókincs teszi a növendéket eredményessé? (Fordította: Péter Zoltán) (2014/4.)

Darvassi Andrea Kamilla: A zenei képességfejlesztés hátterének hatásai az alapfokú oktatás résztvevőire, mint az iskolaelhagyás lehetséges okai (pdf) (2017/5.)

Daragó Rita Laura: Életreform és zenepedagógia. A 20. század alternatív zeneoktatási módszereinek életreform vonatkozásai (Iskolakultúra, 2012/5.) (2017/1.)

Deák-Kucsera Boglárka: „Varázsoljunk!” A budapesti Mozgásjavító Általános Iskola, Egységes Gyógypedagógiai, Módszertani Intézmény és Diákotthon, és a Zenei munkaképesség-gondozás, Kovács-módszer lehetséges kapcsolata dr. Kokas Klára emlékére (2014/5.)

Deákné dr. Kecskés Mónika - dr. Szesztay Zsuzsanna: Éneklés mindennap? Mindennapos éneklés! (Mindennapos Éneklés Konferencia, 2016. április 15. ELTE Tanító- és Óvóképző Kar) (2016/4.)

Deákné dr. habil. Kecskés Mónika – dr. Szesztay Zsuzsa: „Mindennapos éneklés”. Első lépések a művészetek felé. II. Országos konferencia az ELTE Tanító- és Óvóképző Karán - bölcsőde-óvoda-iskola (2017. V. 12.) (2017/5.)

Dr. Deszpot Gabriella: Kokas-pedagógia az ének-zene tanításban: a Dinamikus énekzene-tanulás (pdf) (2021/3.)

Dr. Deszpot Gabriella:  Zene és kreativitás. Az alkotóképesség fejlesztése Kokas Klára pedagógiájával (2016) (pdf)  (2019/4.)

Dr. Deszpot Gabriella – dr. Vass Éva: Multidiszciplináris kutatási lehetőségek a Kokas-módszer vizsgálatára (2015/1.)

M. Dietrich Helga: Forrai Katalinra emlékezünk (2015/1.)

Dobos Bianka: A perfekcionizmus és a valahova tartozás igénye zenét tanuló gyermekek körében (pdf) (2019/1.)

Dobos Bianka: A zenei teljesítményszorongás és a szociális fóbia kapcsolatának vizsgálata (2015/2.)

Dr. Dohány Gabriella: Zenei élmény az énekórán? Iskolakultúra Online, 3 (2009) (2017/3.)

Dr. Dohány Gabriella: Zenei műveltség és az ének-zene tanulásával kapcsolatos háttérváltozók összefüggéseinek empirikus vizsgálata a középiskolás tanulók körében c. PhD értekezés tézisei (2014/5.)

Dr. Dohány Gabriella: A zenei műveltség értelmezésének lehetőségei (2016/2.)

Dr. Dohány Gabriella: Zenei műveltség értékelése a középiskolás fiatalok körében A zene szerepe a 21. századi Európában es Magyarországon (2010) (2015/3.)

Dr. Dohány Gabriella: Zenei nevelésünk törvényi szabályozása és tantervi keretei (2016/3.)

Dolinszky Miklós: Kodály pedagógiájának gyökerei (2007/6.)

Dr. Dominkó István: Hangfelvételek és mobilalkalmazások segítő szerepe a hangszeres gyakorlásban (pdf) (2019/4.)

Dr. Dominkó István tanulmányai:
- Élményalapú zeneoktatásra törekvés a 21. században (pdf) (2020/6.)
- A gyermek- és egyénközpontú zenei nevelés feltételei  (pdf)
(2020/6.)

Domokosné Mezei Katalin: A spirituális intelligencia szerepe a művészeti nevelésben (2017/6.)

Dudás Anna: Az ének-zene tanárképzés átalakulása az egri Eszterházy Károly Főiskolán (2008/1.)

Dudás Eleonóra - Dr. Csontosné Dr. Buzás Zsuzsa: Felső tagozatos tanulók hangszerismeretének vizsgálata online tesztkörnyezetben (pdf) (2021/3.)

Ember Csaba: A művészeti iskolák helyre és szerepe a hazai közoktatásban (2004/6.)

Enghyné Zergi Márta: Gondolataim az ének-zene oktatás kapcsán dr. Antal-Lundström Ilona: Kodály Zoltán zenei nevelési rendszerének krízise - Egy doktori dolgozat reflexiói c. vitairatának elolvasása után (2020/4.)

Dr. Eősze László: Kodály Zoltán műveinek korszerűsége 2007/6.)

Erdei András: Az ifjúság és a komolyzene (1964/2.)

Erdei Krisztina: Az ének-zene énekes játék, gyermektánc tevékenység alatt alkalmazott hangszerek (pdf) (2021/4.)

Dr. Erdős Ákos: Gondolatok az iskolai és kórushangképzés „időszerű” kérdéseiről (2015/1.)

Dr. Erdős Ákos: Mit? Miért? Hogyan? Kérdések az iskolai és amatőr hangképzésről / Absztrakt / (2017/5.)

Dr. Erdős Ákos: Mit? Miért? Hogyan? Kérdések az iskolai és amatőr hangképzésről / Absztrakt / (2017/5.) 

Erdősi-Boda Katinka: „Mit kellene tenni?”„Az élet kincsesháza” II. – Az MMA Művészeti nevelés, művészettel nevelés című konferenciájáról (2018. november 26.) (pdf) (2019/1.)

Fabényi Réka: Europa in Takt: Tanítsunk hangszerjátékkal. Hangszertanítás az értelmileg akadályozott gyermekeknél (képes beszámoló (2013/2.)

Fabényi Réka: Tanítsunk hangszerjátékot. Hangszertanítás az értelmileg akadályozott gyerekeknél (2016/2.)

Fabényi Réka: Újdonság a zenei nevelésben. Digitális ének-zene tankönyvcsalád az értelmileg akadályozott gyermekek zenei neveléséhez. Kedvcsináló egy újfajta tankönyvhöz (pdf) (2022/1.)

Farkas Lászlóné: „Zene nélkül nincs teljes ember!” (Benne: dr. Mindszenty Zsuzsánna előadásának részlete) (pdf) (2022/4.)

Farnadi Tamara: Hagyomány és megújulás az alsó tagozatos énektanításban. Betekintés a Kerettantervekbe (A 2014. évi Győri Zenei Nevelési Konferencián elhangzott előadás átdolgozott változata) (2014/4.)

Fasang Árpád: A tanulók értékelése és osztályozása (1996/6.)

Fazekas Alexandra: Alternatív zenepedagógiai irányzatok (2015) (pdf) (2019/4.)

Dr. Fehér Anikó: A Kodály-módszer (2012/6.)

Dr. Fehér Anikó: „Egyenként építem bele a kórusom tagjait a zenébe”. Interjú M. Katanics Máriával (2012/5.)

Dr. Fehér Anikó: „Jellemképző erő…”. A Kodály-módszert alkalmazó mintaiskolák múltja és jelene, hatásuk a zeneéletre (2019/3.)

Dr. Fehér Anikó: Ki mire tanítható? (Kell-e rendszerváltás a zeneoktatásban, avagy „Hej nem szeretem az idők járását”) (2009/6.)

Dr. Fehér Anikó: Miért szép a magyar népdal? Válasz Tihanyi Lászlónak (2011/1.)

Dr. Fehér Anikó: Sapszon Ferenc (1952*) pályaképe (mma) (2022/4.)

Fekete Anikó: Kreatív szolfézs leendő pedagógusoknak (pdf) (2018/6.)

Ferenczi Anna: Zenevár (2012/3.)

Ferencziné dr. Ács Ildikó: Az Énekléstől az Ének-zenéig – tantervtörténeti összefoglaló (pdf) (2020/2.)

Ferencziné dr. Ács Ildikó: Nyíregyházi modell: „a zene/zenélés tanítása" (pdf) (2021/3.)

Ferencziné dr. Ács Ildikó: Gyermekversek muzsikája. Weöres Sándor költemények a gyermekkari irodalomban (2013/3.)

Ferencziné dr. Ács Ildikó: Versmegzenésítések gyermekeknek – miként válasszon a karvezető? (2.) (pdf) (2022/1.)

Ferencziné Ács Ildikó: Versmegzenésítések gyermekeknek – miként válasszon a karvezető (3.) (pdf) (2022/2.)

Ferencziné Ács Ildikó: Versmegzenésítések gyermekeknek – miként válasszon a karvezető? (4.) (pdf) (2022/3.)

Gábor Adrienn: Misszióban Kodály nyomdokain (Képzés és gyakorlat, 2011/3-4.) (pdf) (2017/6.)

Gárdonyi Géza: „Fel, nagy örömre…” (1882) c. műve az ajkai Szent István Király Katolikus Iskola diákjainak előadásában (Németh Noémi/Ajka TV 2021. XII.) (2022/1.)

Gerenday Ágnes: Édesapám, Gerenday Endre (1926–2014) középiskolai és főiskolai ének-zenetanár, karnagy emlékére (pdf) (2021/2.)

Geszti Emőke: Reflexió a kodályi zenepedagógiai hagyományokon alapulóintegrált művészetpedagógiai programról, vagyis a művészeti nevelés helyes felfogásáról (2017/2.)

Glevitzkyné Mudri Szilvia: Zenei fejlesztés kisgyermekkorban kontra zenei fejlesztés iskolában (pdf) (2021/1.)

Gönczy László: Kodály-koncepció: A megértés és alkalmazás nehézségei Magyarországon (2012/4.)

Gulyás Jánosné: Rejtelmek és töredékek. A „Napsugár” gyermekei (2003/5.)

Gyarmati-Ruszka Andrea: Kipróbált jó módszerek, jó gyakorlatok (A Győri Zenei Nevelési Konferencián 2014. május elhangzott előadás szerkesztett változata) (2014/5.)

Dr. Gyarmathy Éva: A zenei tehetség (2012/2.)

Dr. Gyarmathy Éva: Stratégia a tehetséggondozásban (2014) (2018/2.)

Dr. Gyarmathy Éva: Tehetség és a tanulási zavarokkal küzdő kiemelkedő képességű gyerekek (2012/4.)

Gyombolai Bálint: Mentorrendszer a Vörösmarty Leánykarban (pdf)  (2020/4.)

Gyovai Ágnes: A tankönyv szerepe a tanítás-tanulás folyamatában. Kérdőíves felmérés pedagógusok körében a NAT 2012 első osztályos énekkönyvek /Absztrakt/ (2017/5.)               

Haui Lóránt: A zenei ízlés vizsgálata gimnáziumokban (2002/2.)

Dr. Hausmann Kóródy Alice: A zeneirodalom tanítása középiskolában (Egy módszertani kísérlet eredményei és tapasztalatai) (2016/6.)

Hausmann Kóródy Alice: A zenepedagógia multidiszciplináris lehetőségei és feladatai / Absztrakt / (2017/5.)

Dr. Hausmann Aliz: Ízlés vagy sodródás. Összefüggések a romániai magyar középiskolások ízlése, zenével kapcsolatos magatartása és értékrendje, kulturális fogyasztása között (2017/4.)

Hámori Máté: Zenekar az iskolában – gondolatok az iskolai ifjúsági koncertek megújulásáról (2013/4.)

Hegedűsné Tóth Zsuzsanna: Egy innovatív zenepedagógiai módszer 3-9 évesek között  /Absztrakt/ (2017/5.)                                                                                                  

Héjja Bella Emerencia: A zeneművészeti szakgimnazista tanulók iskolaválasztási motivációi /Absztrakt/ (2017/5.)

Herceg Attila: Hermeneutikai kérdések a zenei interpretációban (2016/3.)

Hercz Dorman Aliz: Betekintés az európai országos zeneoktatási rendszerébe. (I.) Zeneoktatás a Horvát Köztársaságban (2013/5.)

Hercz Dorman Aliz: Betekintés az európai országos zeneoktatási rendszerébe. (II.) Zeneoktatás a Belgiumban (2013/6.)

Hercz Dorman Aliz: Betekintés az európai országos zeneoktatási rendszerébe. (III.) Zenetanárok képzése Németországban (2014/1.)

Hercz Dorman Aliz: Betekintés az európai országos zeneoktatási rendszerébe. (IV.) Az olasz zenetanárképzés felépítése és szakmai háttere (2014/2.)

Hercz Dorman Aliz: Betekintés az európai országos zeneoktatási rendszerébe. (V.) A spanyol zeneoktatás helyzetéről (2014/3.)

Hercz Dorman Aliz: Betekintés az európai országos zeneoktatási rendszerébe. (VII.) Zenetanárképzés Szlovéniában (2014/4.)

Hercz Dorman Aliz: Betekintés az európai országos zeneoktatási rendszerébe. (VIII.) Zenetanárképzés Szlovákiában (2014/5.)

Hercz Dorman Aliz: Betekintés az európai országos zeneoktatási rendszerébe. (IX.) Zenetanár-képzés Lengyelországban (2014/6.)

Héjja Bella: Az alapfokú és középfokú zeneoktatás helyzete (2016/2.)

Hollerung Gábor: Kulcsot kell adni a fiatalok kezébe. Az iskolai énektanításról, a zeneoktatásról és az élményadásról (2014/5.)

Hollókői Lajos: Nietzsche kontra zene (2015/2.)

Hollós Máté: Éremművészet a zenében. Kodály: Epigrammák (4. és 5.) (2007/6.)

Horn Gabriella: Tetszhalottá vált a Kodály-módszer (168 óra online) (2015/1.)

B. Horváth Andrea: Emlék Bárdosról – megszívlelendő (2018/5.)

Dr. Hovánszki Jánosné PhD.: A kóruséneklés, mint a kórustagok személyiségének fejlesztése a permanens nevelés folyamatában (2012) (pdf) (2021/1.)

Hunyadi Zsuzsanna: Kreativitás a zenetanításban (2014/3.)

Dr. Hunyadi Zsuzsanna: Példatár improvizációs játékokkal kezdő gyerekeknek I. // http://www.szag.hu/images/angol_zaszlo.gifZsuzsanna Hunyadi dr.: Examples with Improvisational Games I. For Beginners (pdf)  (2022/3.)

Hunyadi Zsuzsanna: Új tanulásfelfogás, új tudásfogalom a közismereti oktatásban – milyen tanulságokkal járhatnak ezek a zenei oktatás számára (2015/4.)

http://www.szag.hu/images/angol_zaszlo.gif Zsuzsanna Hunyadi: New learning concept, new notion of knowledge in the public education – what results and morals do they present for music education? (2015/4)

Prof. dr. Dr./H.C.Huszár Elvira: A karvezetés alapjai. A karvezetés alapjai. Összefoglaló (2015/5.)

Dr. h. c. Huszár Elvira: A korszerű oktatás kihívásai (részlet) (htm) (pdf) (2018/2.)

Huszár Lajos: Egy énekkönyv-sorozat margójára. Király Katalin ének-zene tankönyvsorozatáról, amely az általános iskolák felső tagozata számára készült és 2007-ben jelent meg a szegedi Mozaik Kiadónál (2011/1.)

Iskolapélda. Rádiós kerek asztal beszélgetés az ének-zenetanításnak a magyar közoktatásban betöltött szerepéről (Szerkesztette: Solymosi Tari Emőke) (2004/4.)

Ittzés Mihály: „Kodály után” – a zenepedagógia elvi kérdései és gyakorlata Dobszay László életművében (2013/4.)

Jakobicz Dorottya – Wamzer Gabriella – Józsa Krisztián: Motiválás az ének-zeneórán (2019/4.)

Dr. James Cuskelly: A zenei jelentés kérdésköre az osztályteremben (Fordította: Tóth Teréz) http://www.szag.hu/images/angol_zaszlo.gif/ James Cuskelly: Meaning in the classroom (pdf) (2019/1.)

Dr. Janurik Márta: A zenei képességek szerepe az olvasás elsajátításában (2014/6.)

Dr. Janurik Márta:Az ének-zene oktatás megújulásának lehetőségei - MeRSZ (2019/3.)

Dr. Janurik Márta: Hogyan viszonyulnak az általános és középiskolás tanulók a klasszikus zenéhez? (2015/4.)

Janurik Tímea: A népzenei érdeklődés felmérése az északkelet-magyarországi régióban a 7-8. évfolyamon (pdf) (2021/3.)

Janurik Márta – Antal-Lundström Ilona – Józsa Krisztián: A zenei hallás korai fejlesztésének a szerepe a beszédészlelés fejlődésében: Egy zenei fejlesztőprogram tanulságai (2019/4.)

Dr. Janurik Márta – dr. Józsa Krisztián: A zene és a tanulás (Tanító, 2015) (2017/2.)

Dr. Janurik Márta – dr. Józsa Krisztián: A zenei képességek fejlődése 4 és 8 éves kor között  (pdf) (2018/3.)

Janurik Márta-Józsa Krisztián: Az iskolai zenetanulás iránti motívációt alakító néhány tényező (2019/4.)

 Janurik Márta-Józsa Krisztián: Kihívások és lehetőségek a gyermekkori zenei nevelésben: Bevezető a tematikus számhoz (2019/4.)

Janurik Márta – Józsa Krisztián: Miért fontos az ének-zene oktatás megújulása? /Absztrakt / (2017/5.)

Jerry L. Jaccard: Bevezető Alexander Ringer és Gilbert De Greeve Vir Justus in Musica – Tisztelgés Kodály Zoltán előtt c. írásaihoz. (Fordította: Tóth Teréz) (pdf)
– 
http://www.szag.hu/images/angol_zaszlo.gifAlexander Ringer: Kodály Zoltán – Vir Justus in Musica (Fordította: Tóth Teréz) (Original English version, pdf)
– 
http://www.szag.hu/images/angol_zaszlo.gifGilbert De Greeve: Vir Justus in Musica – 35 évvel és egy évszázaddal később (Fordította: Tóth Teréz) (Original English version, pdf) (
2022/6.)

Joachim László: Az ukulele néhány sajátossága az egyéni és a csoportos oktatásban – frissen megjelent magyar könyvek kapcsán (pdf) (2021/5.)                                                                                                     

Joób Árpád: A zenei érzékenység fejlesztése (Ének-zene 1-10) (1997/6.*)

K. Udvari Katalin: 70 éve indult el hazai közoktatásunkban az első ének-zenei általános iskola // ZENÉL A HÁZ- kisfilm a Pécsi Sebestyén Ének-Zenei Általános és Alapfokú Művészeti Iskoláról. Tanár: Vass Veronika. Rendezte: Kovács István és Sárközy Fanni (2007, 7:00) (pdf) (2020/5.)

K. Udvari Katalin: Ének-zenei általános iskolák, ének-zene tagozatos iskolák, mintaiskolák a közoktatásban és a tehetséggondozásban (pdf) (2019/4.)

K. Udvari Katalin: Tehetséggondozás Kodály szellemében a hazai közoktatásban – 30 órás akkreditált tanár tovább-képzési program (3/1.) A képzési program elméleti kidolgozása (pdf) (2018/6.)

Dr. Kádár György (Finnország): A jövő iskolájának zenei neveléséről (2014/5.)

Kaibinger Pál: A gyógypedagógiai énekoktatás kérdéseiről. Reflexiók dr. Fehér Anikónak, a Parlando 2009/6. számban megjelent vitaindító cikkére (2010/3.)

Kalmár Márton: Zene az iskolában (1964/7-8.)

Kecskés D.-Vértesy Júlia: Milyen szerepet kaphat az El Sistema programjának alkalmazása Magyarországon? (2016/4.)

Kelecsényi László Zoltán: Magyartanítás és ének-zene (2016/3.)

Kelemenné Rácz Tímea: „Mondd te miért hittél bennem?” Beszámoló a Kokas Klára Emléknapról (Budapest, 2019. IV. 27.) (pdf) (2019/4.)

Dr. Kenesei Éva: A kisgyermekek zenei nevelésének módszerei (2012/4.)

Dr. Kenesei Éva: A magyar zenei nevelés gyökerei (Iskolakultúra 2012/12.) (2016/6.)

Keresztes Nóra: Hans Leo Haßler canzonettáinak felhasználási lehetőségei az oktatásban (2013/4.)

Dr. Király Zsuzsanna: A Kodály-koncepció históriája (2012/5.)

Kis Jenőné dr. Kenesei Éva: Zenéről a felsőfokú tanítóképzés kezdetének 50. évfordulóján (2009) (pdf.) (2018/3.)

Dr. Kiss Henriett: A Kodály-módszer amerikai nagykövete, Darázs Árpád (1922- 1986) (Jászsági évkönyv, 2012.) (pdf) (2017/6.)

Dr. Kiss Henriett: Az általános iskolai zenehallgatás kezdetei (1945−1948) (2017/3.)

Dr. Kiss Henriett: Az első ének-zenei tagozatos általános iskolai énekeskönyvek Kodály-képe (pdf) (2018/8.)

Dr. Kiss Henriett: Barokk zene hallgatása az 1960-as évek általános iskolai ének-zene óráin (2018/4.)

Dr. Kiss Henriett: Gramofon és rádió. Adalékok az iskolai zenehallgatás hazai történetéhez (Iskolakultúra, 2015/12.) (2017/5.)

Dr. Kiss Henriett: Zenehallgatás az alsó tagozatos ének-zene órákon. Nevelői kézikönyvek elemzése (1962) (2016/1.)

Dr. Kiss Henriett: Zenehallgatás az általános iskolai ének-zene órákon az 1960-as években (2/1.) (pdf) (2022/5.)

Dr. Kiss Henriett: Zenehallgatás az általános iskolai ének-zene órákon az 1960-as években. (/2/2.) Melléklet (pdf) (2022/6.)

Kiss Virág: A művészet mint nevelés, a nevelés mint művészet (Neveléstudomány, 2014/1.) (2017/3.)

Kiszely-Papp Deborah: Korai zenepedagógiai online műhely (pdf) (2022/1.)

Klem Dénes: Lehetőségek az tanórán kívüli zenei nevelésre Egerben (2015/5.)

Kocsis Csaba: Melyik zene legyen mindenkié? – az énekóra egyházzenei repertoárja alsó- és középfokon (Magyar Egyházzene Folyóirat, XXI. évf. 1. szám)  (2021/2.)

Kodály Zoltán: A magyar iskola mai feladatairól (1947) (1997/6.*)

Kodály Zoltán: A zeneoktatás társadalmi jelentőségéről (1966) (1997/6.*)

Kodály Zoltán: Zenei nevelés, embernevelés (1966) (1997/6.*)

Dr. Kokas Klára: A deszka galaktikája (2002/5.*)

Dr. Kokas Klára: A zene és én (2000/5.*)

Dr. Kokas Klára: Képzelet (2006/2.)

Kokas Klára kevéssé ismert írásaiból. Szerkesztő: Dr. Deszpot Gabriella

„Fülembe cseng…” I. Átadom kézből kézbe. Egy vasárnap tanítványokkal, Tanító tanítványaimnak (2013/5.)

„Fülembe cseng…” II. Gyerekek zeneörömben. Képzelt riport Szkubán Judit bemutatója kapcsán (2013/6.)

- Az értől az óceánig. Újdonságos Bach koncert gyerekeknek.

          - Az értől az óceánig. Újdonságos Bach koncert gyerekeknek (2014/1.)

     IV.     - Örülünk, lengetünk, énekelünk. Újdonságos koncert gyerekekkel

Tapsoljunk? Hátha nem muszáj? Tapasztalatok a gyerekek zenebefogadása körül (2014/2.)

V. Tehetség zenéből. Személyesen ismerjük Pszieszta. Pécsi Pszichológus Napok. Aprók koncertje (2014/3.)

Érzelmek műveltsége Érzelmek műveltsége (2014/4.)

Bűvös Mikroszkóp - Maria Montessori és a zenefigyelem  (2014/5.)

Érzelmek műveltsége, Kerek Világ (2014/6.)

Dr. Kokas Klára: Körültáncoltuk az árvácskát (2010/4.)

Németh-Czirok Ildikó: A zeneművészeti szakgimnáziumban tanuló növendékek terhelésének innovatív csökkentése (pdf) (2022/6.)

Kovács Evelin: A szociális kompetencia fejlesztése zenei eszközökkel – Alternatív zenepedagógiai módszerek hatásvizsgálata negyedik osztályban (2018/5.)

Kovács Katalin: Zenei ismeretek játékosan. A didergő király (pdf) (2020/1.)

Kozma Anikó: Énekesiskola – régi módszerek újragondolva (2016)  (2020/4.)

Körmendy Zsolt: Koncertpedagógia és közoktatás (2015/3.)

Körmendy Zsolt: Zenepedagógiai diskurzus a 21. századi Magyarországon – Múltidézés vagy jövőkép?

/ Absztrakt/ (2017/5.)                                                                                

Dr. Köves Péter: Giuseppina Strepponi, Verdi második felesége. (Egy zseni árnyékában) (2017/5.)

Kutnyánszky Nikoletta - Nyirő Gizella: Egy könyvtárhasználatra épülő énekóra tapasztalatai (2013/6.)

Dr. L. Nagy Katalin: AlterNATíva – örömmel zenére és zenével örömre nevelés heti egy órában is (Ének-zene 1-210) (1997/6.*)

Dr. L. Nagy Katalin: Hogyan tovább Kodály-módszer? (Válogatott irodalomjegyzék) (1997/6.*)

L. Ritók Nóra: Tehetséggondozásról, kicsit másképp (Tani-tani Online, 2015) (2017/4.)

Laczkóné Pálfi Alojzia: Kiss Áron Magyar gyermekjáték–gyűjteményének hatása a 20. század zenei nevelésére (2014/1.)

Laczó Zoltán: Egy zenehallgatás-központú tantervi koncepcióról (Ének-zene 1-10) (1997/6.*)

Laczó Zoltán: Mozgalmas ősz – Közoktatás 2001 (2002/4.)

Laczó Zoltán: Visszatekintés és hogyan tovább? Az iskolai ének-zene tanításról (2002/1.)

Lehotka Ildikó: Az aktív és passzív zenehallgatási módok közötti lehetséges kategóriák (pdf) (2021/2.)

Lehotka Ildikó: Az ének-zene tantárgy helyzete napjainkban – a szakértők szemével (pdf) (2021/3.) 
Lehotka Ildikó: Az ének-zene tantárgy zenehallgatási szakasza a 2012-es Nemzeti alaptanterv, a kerettantervek, az ének-zene tankönyvek és a hangzóanyagok tükrében (pdf) (2021/3.)

Lehotka Ildikó: Zenehallgatási anyag az általános iskola 4. osztálya számára /Absztrakt / (2017/5.)

Lóránd Ferenc: Egy-két gondolat a „gyermek-közelibb” közoktatásról (2015/4.)

Lukin László: Kórus-zene az általános iskolában (1964/1.)

Majtényi Laura: A többszólamú éneklési készség fejlesztésének lehetőségei az általános iskolában (pdf) (2021/2.)

Marossy Éva: Az asszertív kommunikáció szerepe a zenepedagógiában. Az agresszió megelőzése a zenei neveléssel (pdf) (2022/4.)

Marosz Diána: Van-e értelme emelt szinten ének-zenét tanítani? – avagy a mai magyar helyzet kicsit távolabbról nézve (2013/3.)

Mgr. art. Martina Čiefová PhD: Magyar zenei kultúra a 19. századi Pozsonyban (gróf Zichy Géza és Dohnányi Ernő) (2014/4.)

Mechler Anna: „Megtanulták, hogy a zene is lehet örömforrás” – Ének-zene oktatás a táncművészeti középiskolában (2002/4.)

Melis Orsolya Kinga: A zenei nevelés lehetőségei a javítóintézeti munkában (pdf) (2021/3.)

Melis Orsolya Kinga: Éneklő ifjúság ismét? A mindennapos éneklés lehetőségei az iskolában (ELTE BTK Zenei Intézet, 2018) (pdf) (2020/5.)

Dr. Mezei János: Schola Cantorum régen - Énekes Iskola ma - mint az ének-zene oktatás szinte egyetlen menekülési útvonala (2015/3.)

Mihály Regina: Multikulturális nevelés az ének-zene eszközeivel (pdf) (2019/1.)

Dr. Mindszenty Zsuzsánna: Karvezetés a tanárképzésben - avagy: Meddig lesznek még kórusok az iskolákban? Gondolatok a szegedi „Fiatal tanárjelöltek karvezetői versenye” kapcsán (2017/2.)

Monoki Lajosné: Ének-zene (5-10) (1997/6.*)

Morva Péter: Dimény Judit rádiós zenei ismeretterjesztési munkássága és pedagógiai portréja (2017/5.)

Mucsi Gergő: A ritmikai készségek fejlődése 12 éves korig (2019/4.)

http://www.szag.hu/images/angol_zaszlo.gifNakahara Yusuke: Mikrokosmos: Companion for Later Generations from the Years of Crisis (2016/4.)

Nagy Anikó Johanna: Csillagfürt avagy hogyan gyógyuljunk ki a lustaságbetegségből. Meseregény és furulyaiskola Egri Mónika rajzaival Berg Judit író és Kállay Gábor ének- és furulyaművész, a Weiner Leó Zeneművészeti Szakközépiskola tanára ajánlásával (2014/2.)

Nagy Zoltán: Holisztikus megközelítés a pedagógiában. Hogyan értelmezhető a holisztikus megközelítés? (pdf) (2018/6.)

Nagyné dr. Árgány Brigitta: Játékos mesterkedések. Gyermekhangszerek készítése és felhasználásuk a komplex művészeti nevelésben (Kaposvár, 2015) (2020/5.)

Nahalka István: Tehetségnevelés: Ne mismásoljunk! (2018/3.)

Nemesné Varga Katalin: Fejlesztés a Hangoló Zenés Gyermekszínház előadásai, foglalkozásai által (2013/1.)

Németh Anikó: "Mondd, te miért hittél bennem?" Kokas Klára emléknap születésének 90. évfordulója alkalmából (2019/5.)

Nyikes Róbert: Portfólia - a trombitatanításáról (2016/1.)

Nyírő Gizella: Egy gyakorlóiskola tehetséggondozó tevékenységrendszere (2015/3.)

Oroszné Tornyai Lilla: „Tartsd a tempót!” Zenei játékokkal ritmuskészség-, folyamatérzékelés- és figyelemfejlesztés az iskolában és otthon (2010/6.)

Overy, Kathy: A zenei agy: tanulás és memória • The Musical Brain: Learning and Memory (2019/3.)

P. Stébel Ildikó: A debreceni Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskola könyvtára, mint a zeneművészeti képzés egyik kulcsfontosságú támogatója, a „műhely" (pdf)  (2017/5.)

Pad Zoltán: Az élőzene és gépzene befogadásának hatásvizsgálata 12 osztályos iskolákban II/1. rész (2003/5.)

Pad Zoltán: Az élőzene és gépzene befogadásának hatásvizsgálata 12 osztályos iskolákban (II/2. rész (2003/6.)

Palatin Krisztina: A zenetanulás nehézségei tanulási zavarral küzdő gyermekeknél (2015/6.)

Pető Attila: Két szomszédvár (2002/2.)

Pethő Villő: Kodály zenei nevelési koncepciójának értelmezési lehetőségei (pdf) (2017/6.)

Pethő Villő: Kodály zenepedagógiájának életreform elemei (2012/6.)

Dr. Pukánszky Béla: A gyermek a tizenkilencedik századi magyar neveléstani kézikönyvekben (2013/5.)

Palatin Krisztina: Az aktív zenélés helyzete és szerepe a művészeti nevelésben. (Napjaink kihívásaira és megoldási lehetőségeire fókuszálva) (2018/1.)

Papp Bendegúz: Útkeresés a japán zenepedagógiában: a Szuzuki-módszer (2016/1.)

Dr. Pásztor Zsuzsa: A zenei munkaképesség
gondozásának lehetőségei a sajátos nevelési igényű növendékek tanításában. 60 éves a zenei munkaképesség-gondozás pedagógiája (pdf)
(2019/4.)

Péter Éva: Márkos Albert vokális népdalfeldolgozásai a tanításban (2012/4.)

Pető Áron András: A zeneiskola szerepe. A zene szerepe mind az általános iskolában, mind az alapfokú művészetoktatásban (2015/1.)

Pethő Villő: Kodály zenei nevelési koncepciójának értelmezési lehetőségei (pdf) (2017/6.)

Dr. Pethő Villő: Kodály Zoltán és követői zenepedagógiájának életreform elemei - A PhD értekezés tézisei (2014/6.)

Pethő Villő - Mucsi Gergő - Surján Noémi: Zene – ritmus – játék. A ritmikai fejlesztés lehetőségei, kérdései első osztályban (2019/4.)

Pethő Villő - Surján Noémi: Megújulás, kitekintés, innováció – III. Digitális Zenepedagógiai és Módszertani Konferencia Szegeden (pdf) .)(2017/5.)

Pethő, Villő dr.: Life-reform elements in Zoltán Kodály’s and his successors’ music pedagogy - Theses of PhD dissertation (2014/6.)

Pintér Tünde: A mindennapos éneklés margójára (2017/3.)

Pintér Tünde Kornélia: A zenei nevelés megítélése általános iskolás tanulók körében   / Absztrakt / (2017/5.)                                                                                                            

Polyák Zsuzsanna: Az iPad zenepedagógiai alkalmazási lehetőségei a Teaching Music és a Music Educators Journal szakfolyóiratok alapján – Tartalomelemzés (2018/2.)

Dr. Pukánszky Béla: A gyermek a tizenkilencedik századi magyar neveléstani kézikönyvekben (2013/5.)

Pusztay Krisztina: Projekt a zeneiskolában. Alternatív módszer alkalmazási lehetőségei a hagyományos iskolatípusba (2011/3.)

Reikort Ildikó: Zenetanítás tradicionális és modern zenei eszközökkel / Absztrakt / (2017/5.)                                                                                                                  

Révész József: A zenei nevelés lehetőségei a koncert-pedagógiában / Absztrakt / (2017/5

Révész József: Az interaktív ének-zene foglalkozások hatása az óvodáskorúak fejlődésére (2014/4.)

Rezessy László: Hogyan szolgálja a Tanítóképző Főiskola új tanterve az iskolai zenehallgatás ügyét? (1996/6.)

S. Szabó Márta: A kodályi eszmék XXI. századi állapotáról (2007/6.)

Ifj. Sapszon Ferenc: A gregorián ének betanítása (2008/6.)

Sapszon Ferenc: Kodály Zoltán és a Musica Sacra (2016/2.)

Sapszon Borbála: Játék a zenével, avagy zenei képességfejlesztő játékok óvodásoknak és kisiskolásoknak (2013)  (2020/4.)

Seres Attiláné - Csurgó Erzsébet: Helyi néphagyományokra építő emelt színtű ének-zene (1-6) (1997/6.*)

Seres Borbála: A mentális gyakorlás szerepe a hatékony színpadi előadás és a lámpaláz leküzdésében, avagy öntsünk tiszta vizet a fejekbe (2017/4.)

Sigmondné Erős Andrea: Zeneiskolai tanmenetek: írjunk, vagy mégsem? (pdf) (2017/4.)

Siposné Tavaszi Virág: Kalandozás Chitz Klára Zenebirodalmában (2013/3.)

Dr. Soltész Elekné: Néhány szó az általános iskola és a zenetanfolyam kapcsolatáról (1959/1.)

Solymosi Tari Emőke: Felfedezőúton – Élményközpontú interdiszciplináris művészetpedagógia a Zuglói Zeneházban • Exploring Arts – Experience Centred, Interdisciplinary Arts Education in the Zugló House of Music (2019/3.)

Solymosi Tari Emőke: Hétszáz zenepedagógus tanácskozott „Kelet Párizsában”. Az ISME (a Nemzetközi Zenei Nevelési Társaság) 33.  világkonferenciája. (Baku, 2018. július 15–20.) (pdf) (2018/8.)

Solti Kálmán: Erkölcs és iskola (2015/3.)

Solti Kálmán: „Zene nélkül lehet élni, de nem érdemes” (Kodály Zoltán) (2014/6.)

Somorjai József: Hozzászólás az „Ismeretterjesztésről” című cikkhez (1962/4.)

Dr. Smuta Attila: A mindennapi éneklés ügyének margójára (2015/6.)

Spiegel Mariann: Ajánló (Tallér Zsófia: Kippkopp és Tipptopp c. zongoradarab-sorozatáról) (2012/1.)

Spiegel Mariann: Csicsergő. Horváth Istvánné Smid Anna zenei óvodások és előképző osztályosok tankönyvcsaládjáról (2012/5.)

Stipkovits Fülöp: Meghatározó zenepedagógiai irányzatok a 20-21. században a Kodály-koncepció és az Orff-Schulwerk elemzése és összehasonlítása (2012/6.)

- I. Kodály-koncepció kialakulásának történelmi háttere

- II. A Kodály-koncepció helyzete a mai magyar oktatásban

- III. A Kodály-koncepció és az Orff-Schulwerk összehasonlítása

- IV. Az Orff-Schulwerk szellemiségét ápoló intézmények - Carl Orff Alapítvány

Stöckert-Kozák Annamária: Legyen a zene mindenkié! (Új Köznevelés, 2016/4.) (2017/6.)

Sulyok Gizella: Pilletánc II. Kiegészítő daloskönyv Sulyok Gizella költeményeire az iskolai ének- és zenetanításhoz, valamint szabadidős foglalkoztatáshoz serdülők számára (2014/4.)

 Surján Noémi – Janurik Márta: A zenei észlelés fejlettségének vizsgálata hagyományos és számítógépes tesztfelvétellel (2019/4.)

Surján Noémi – Mucsi Gergő – Bubla Bence – Pethő Villő: Ritmikai fejlesztés az iskolai énekórákon /Absztrakt / (2017/5.) 

Szabadiné dr. Békési Magdolna: CSc: A gregorián énekről és tanításának jelentőségéről (2021/5.)

Szabó Adrienne: Gondolatok az ifjúsági ismeretterjesztő hangversenyekkel kapcsolatban – egy zenetanár szemszögéből (2014/2.)

Szabó Emese, Szentes Anett és Wéber-Simon Kriszta írása a Psalmus Humanus Művészetpedagógiai Egyesület által szervezett „Tehetséggondozás Kodály szellemében” című 2017. szeptemberi továbbképzésen elhangzottak alapján született dolgozatokból. (Szerkesztette: K. Udvari Katalin) (2018/1.)

Szabó Éva: A digitális szakadékon innen és túl – A tanárszerep változása a XXI.  században (Digitális Nemzedék Konferencia, Budapesten 2015. március 21.) (2015/3.)                                                                                                      

Szabó Katalin: A közismereti ének-zeneoktatásról 2015-ben – VITAINDÍTÓ (2015/1.)

Szabó Norbert: A cél szentesíti az (IKT-)eszközt a zeneoktatásban?  (2019/4.)

Szabó Norbert: Zenesziget. Játékosítás (gamifikáció) digitalis eszközökkel az ének-zene oktatásban (2019/4.)

Szabó Norbert – Janurik Márta: Digitális eszközök az ének-zene oktatásban /Absztrakt/ (2017/5.)

Szabó Tibor: Ha már Konzi, miért nem konzervatórium? (1999/1-2.*)

Szabóné Fodor Adrienne: A felnőttkori kórustagság motivációi /Absztrakt / (2017/5.)

Szirányi Borbála: Kreatív énekes-mozgásos játékok az általános zenei készségek és képességek fejlesztésére /Absztrakt/ (2017/5.)  

Szabóné Fodor Adrienne: A felnőttkori kórustagság motivációi / Absztrakt / (2017/5.) 

Szalai Tamás: A zenei képességek mérésére alkalmas kutatási eszközök áttekintése   / Absztrakt / (2017/5.)   

Székely Csilla: Kísérlet Kokas Klára pedagógiájának alkalmazására (2019/4.)                 

Székely Csilla Imola: Szabad improvizációs tánc komolyzenére Kokas Klára zenepedagógiájában    / Absztrakt / (2017/5.)   

Dr. Szendrei Janka: Szkóla-pedagógia (2014) (2018/5.)  

Szkubán Judit: „A zene befogadására nevelek, nem a megértésére”. Emlékezés dr. Kokas Klárára (pdf)     (2019/4.)          

Szokolay Sándor: A kultúrateremtő Kodály Zoltán jelentősége (2007/6.)

Dr. Szőke Anna: A tehetség felismerésének szinterei az óvodás korban (2013/4.)

Dr. Szőnyi Erzsébet: A kodályi nevelési elvek időszerűsége (1966)    (1997/6.*)

Szőnyi Erzsébet: A mintatanításokról (1964/7-8.)

Szőnyi Erzsébet: Kodály pedagógiai műveinek korszerűsége (2007/6.)

Szőnyi Erzsébettel beszélget Pajor Éva. (Legyen a zene… de kié?) (2004/6.)

Szűcs Tímea: A zenetanulás és hatásai egy ÉK-magyarországi vizsgálat alapján / Absztrakt/ (2017/5.)                                                                                                                                    

Szűcs Tímea: Kodály Zoltán Ötfokú zenéje a mai énekoktatásban (2012/3.)

Tamásiné dr. Dsupin Borbála: A népi gyermekjátékok és mozgás relációja, és funkciója a 3-7 éves gyermekek személyiségfejlődésében (2014/4.)

     – A doktori disszertáció szinopszisa – (2014/3. számban is olvasható)

I. A hagyományátadás és a népi kultúra szerepe a 3-7 éves gyermekek zenei nevelésében

II. A hazai általános nevelési módszertől eltérő

magyar óvodai irányzatok

III.Alternatív zenei nevelési irányzatok

Tamásiné dr. Dsupin Borbála: A népi gyermekjátékok és mozgás relációja, és funkciója a 3-7 éves gyermekek személyiségfejlődésében (folytatás) (2014/5.)

-     Az óvodás korosztály testi, fizikai, motorikus teljesítményének követése a kutatások tükrében

A mozgás funkciója a 3-7 éves korosztály fejlődésében

Mozgáskoordináció a játéktevékenységben

A készségfejlesztő folyamat személyiségfejlesztő hatása

Tóth-Pajor Szabolcsné: Kisgyermekek zenei nevelésének gyakorlata az Óvodai Nevelés c. szakfolyóirat 1990-2015 között megjelent cikkeinek tükrében (2017/3.)

http://www.szag.hu/images/angol_zaszlo.gifTeréz Tóth: Innovation Processes Emerging from Kodály-Philosophy and Methodology in the 21st Century / Tóth Teréz: Innovációs folyamatok megjelenése a Kodály-filozófiában és módszerben a XXI. században (pdf) (2019/6.)

Tóth Teréz: "A nemzeti különbségek ellenére az ember mégis egy" (Kodály Zoltán). Innovációs folyamatok megjelenése a Kodály-filozófiában és módszerben a XXI. században (Az előadás angol nyelven, a 24. Nemzetközi Kodály Szimpóziumon, Kuchingban, Malajziában 2019.augusztus 6-án hangzott el.) (pdf) (2019/5.)

Dr. Tóth Péter: Kodály öröksége (2021/2.)

Tóth Teréz: Az aktív zenetanulás két modelljének pszichológiai és idegtudományi hatásvizsgálata. Szerkesztette: Honbolygó Ferenc és Lukács Borbála (Támogatott Kutatócsoportok Irodája, 2021) + A teljes könyv linkje (pdf) (2021/4.)

Tóth Teréz: Az ismeretlen tudás nyomában. Nyelvi kifejezőképesség Kokas Klára gyermekszövegeiben (pdf) (2020/1.)

Tóth Teréz: Innovációs folyamatok a Kodály koncepció keretein belül a 21. században (Az írás a 2021-ben online megrendezésre került katowicei Kodály Szimpóziumon elhangzott angol nyelvű prezentációból készült tanulmány // Teréz Tóth: Innovation Processes within the Kodály Concept in the 21st Century, The International Kodály Society Bulletin, Vol. 47, Spring 2022. (pdf) (2022/4.)

Tóth Teréz: Kodály a XXI. században. Gondolatok az évforduló kapcsán (2017/6.)

Tóth Teréz írása: Szirányi Borbála: Tanári kézikönyv. Aktív Zenetanulás énekléssel és mozgással 1. modell. Kreatív énekes-játékok ritmikus mozgással (Támogatott Kutatócsoportok Irodája, 2021) + A teljes könyv linkje (pdf) (2021/4.)

Tóth Teréz: Tehetségprogram a 21. században (Új Pedagógiai Szemle, 2016/7-8.) (2017/4.)

Török Mihályné Bálint Nóra: A tanulók attitűdje a zeneiskolákban folyó szolfézsoktatás iránt (2014/6.)

Turmezeyné dr. Heller Erika: Hogyan gazdagíthatjuk újabb tartalmakkal a tehetségígéretek műhelyeit úgy, hogy a kodályi alapelveket ne sértsük meg? (2012/6.)

Dr. Uhereczky Eszter: Kardos Pál öröksége a gyermekkari hangzásépítésben (2017/1.)

Ungár István írásai:

- A citrusfa levelestől, ágastól. Egy magyar népdal drámája (2015/1.)

- A mese vége. Gondolatok Kodály Háry János-ának záró  tablójáról (2007/6.)

- Beavatás. Zenehallgatás a gimnáziumi énekórákon — egy kicsit másként. 2005-2007. III/1. rész. Bevezetés: A kapunál (2009/4.)

- Beavatás. Zenehallgatás a gimnáziumi énekórákon — egy kicsit másként. 2005-2007. III/2. rész. Szentségtörés? ! (2009/5.)

- Beavatás. Zenehallgatás a gimnáziumi énekórákon — egy kicsit másként. 2005-2007. III/3. rész. Utószó. Vallomás (2009/6.)

- „Bűn lesz a sorsom, amíg csak élek” A sátán útja Verdi Otello c. operájában (2013/6.)

Ungár István. Elköszön a zene I. rész. Zongoramuzsika (2014/5.)

Ungár István: Elköszön a zene. II. rész. Szimfónia, opera, kórusmuzsika (2014/6.)

 „Hej, haj, mily pompás visszhang!” – „Hagyjatok meghalni!” A reneszánsz madrigáltól a barokk operáig (2013/5.)

- Kiragadva. Operanégyesek önálló élete. Bevezető (2012/5.)

- Kiragadva. Operanégyesek önálló élete. 1. rész. Mozart: Szöktetés a szerájból (2012/6.)

- Kiragadva Operanégyesek önálló élete. 2. rész. W. A. Mozart: Don Giovanni – kvartett (2013/1.)

- Kiragadva. 3-4. rész. Operanégyesek önálló élete. Beethoven: Fidelio G-dúr kvartett és a II. felvonás D-dúr kvartett (2013/2.)

- Kiragadva 5. rész. Operanégyesek önálló élete. Verdi: Rigoletto – kvartett (2013/3.)

-  Kiragadva (6., befejező rész). Operanégyesek önálló élete. Verdi: Don Carlos – kvartett (2013/4.)

- Kísérőkártya. Operanégyesek önálló élete. Bevezető (2012/5.

- Kísérőkártya (I.). Emléklapok a gimnáziumi énekórák zenehallgatásaiból. Képária Mozart: A varázsfuvola című operájából (2011/1.)

- Kísérőkártya (II.) Mesterművek közelében. Emléklapok a gimnáziumi énekórák zenehallgatásaiból. Beethoven: op. 110-es Asz-dúr zongoraszonáta harmadik tételéről (2011/2.)

- Kísérőkártya (III.) Mesterművek közelében. Emléklapok a gimnáziumi énekórák zenehallgatásaiból. „Halotti ének” (2011/3.)

- Kísérőkártya. (IV.) Mesterművek közelében. (Emléklapok a gimnáziumi énekórák zenehallgatásaiból) Kodály Zoltán: Jézus és a kufárok (2011/4.)

- Kísérőkártya (V.) Mesterművek közelében. Emléklapok a gimnáziumi énekórák zenehallgatásaiból. A művészet diadala. (Egy kiállítás képei és más) (2011/5.)

- Kísérőkártya (VI.) Mesterművek közelében. Emléklapok a gimnáziumi énekórák zenehallgatásaiból. Rózsaária Mozart Figaro házassága című operájából (2011/6.)

- Kísérőkártya (VII.) Mesterművek közelében. Emléklapok a gimnáziumi énekórák zenehallgatásaiból. Beethoven: Fidelio – a börtönjelenet első egysége (2012/1.)

- Kísérőkártya (VIII.) Mesterművek közelében. Emléklapok a gimnáziumi énekórák zenehallgatásaiból. Gyászinduló (2012/2.)

- Kísérőkártya (IX.) Mesterművek közelében. Emléklapok a gimnáziumi énekórák zenehallgatásaiból. Bach: Máté passió: Nyitókórus (2012/3.)

- Kísérőkártya (X.) — Mesterművek közelében Emléklapok a gimnáziumi énekórák zenehallgatásaiból. ZÁRSZÓ (2012/4.)

Ungár István: Tündérek és angyalok (2017/5.)

Szabó Adrienne: Gondolatok az ifjúsági ismeretterjesztő hangversenyekkel kapcsolatban – egy zenetanár szemszögéből (2014/2.)

Ujvárosi Andrea: A magyar és az orosz énekhangzás összehasonlító vizsgálata (2015/3.)

Utkin Anna: Kodály Oroszországban: Szolfézstanítás egy amatőr egyházi kórusban (2016/3.)

Váradi Judit: Felmérés a kulturális rendezvények látogatottságáról, valamint a gyermekek zenei ízlésére ható tényezőkről és zenei ízlésvilágukról (2013/3.)

Dr. Váradi Judit: Hogyan neveljünk értő közönséget a komolyzenének? (2016/6.)

Dr. Váradi Judit: Közönségnevelés, élmény-koncert-élmény beépítése a köznevelésbe (2016/4.)

Váradi Judit-Dragony Gábor: Az egyházi iskolák szerepe a zenei nevelésben (Iskolakultúra, 2018) (2020/5.)

Dr. Várady Krisztina: A hangok világa c. szolfézskönyv-sorozat alkalmazása a zeneiskolákban (2008, Nyitra UKF) (VI/1) - Dobszay László: A hangok világa szolfézskönyv-sorozat megjelenésének korabeli időszerűsége (pdf) (2017/2.)

Dr. Várady Krisztina: A hangok világa c. szolfézskönyv-sorozat alkalmazása a zeneiskolákban (2008, Nyitra UKF) (VI/2) – Dobszay László: A hangok világa c. sorozat köteteinek általános felépítése és tartalma (2017/3.)

Dr. Várady Krisztina: A hangok világa c. szolfézskönyv-sorozat alkalmazása a zeneiskolákban (VI/3.) Dobszay László: A hangok világa c. tankönyvsorozat zenepedagógiai elemzése (pdf) (2017/4.)

Dr. Várady Krisztina: A hangok világa c. szolfézskönyv-sorozat alkalmazása a zeneiskolákban. A kötetek zenei anyagának formai elemzése és a formaérzék fejlesztésének gyakorlatai (2008, Nyitra UKF) (6/4.) (pdf).) (2017/5.)

Dr. Várady Krisztina: A hangok világa c. szolfézskönyv-sorozat alkalmazása a zeneiskolákban (2008, Nyitra UKF) (6/5.) (pdf) (2017/6.)

Varga Hajnalka: A zenei képesség fejlesztésének technikái a zeneiskolai, illetve a konzervatóriumi gyakorlatban (pdf) (2021/1.)

Dr. Varga Ildikó: „És a muzsika, a mi családi szakmánk dísze, becsülete.”  A Szigriszt-Poldini-Agócsy-Horváth muzsikuscsaládról, és a Kodály-koncepció gyakorlati megvalósításának első, úttörő, pécsi lépéseiről (2017/1.)

Varga Csabáné Zakariás Emőke, Dr. Wilhelm Márta: Bemelegítés, a gyakorlás közbeni pihenők, a helyes testtartás. Három fontos elem a mozgásszervi betegségek megelőzéséhez (2014/3.)

Veszprémi Lili: Egy Liszt tanítvány (Tamásyné Gáll Anna) „Új zongoraoktatási módszer”-e (1963/10.)

Vendrei Éva - Platthy Sarolta: Kodály koncepciója szerint a ma iskolájában (Ének-zene 1-10) (1997/6.*)

Virág Barnabás: A félreértések elkerülése végett: Kodály-koncepció (2015/3.)

Virág Barnabás: „Elkezdeni az első leckénél és befejezni a századiknál”. Szinkópa Vegyeskari Találkozó, 2014. (2014/3.)

Virág Barnabás: "Nem a sors kopogtat az ajtón" Beethoven 5., c-moll (Sors) szimfóniájának elemzése (pdf) (2019/5.)

Vizvári Viktória – Nagyné Árgány Brigitta: A zenei előképzettség, a zenei aktivitások és az egészségi állapot összefüggéseinek vizsgálata óvodapedagógus és tanító alapszakos hallgatók körében (pdf) (2021/1.)

Widner, Manuela: Orff-Schulwerk – Az elemi zene és mozgásnevelés koncepciója. (Időszerű hozzájárulás a kreatív és gyermekközpontú
iskolai és iskolán kívüli zenei neveléshez.) (1994/4.)

Zsigmond Gábor: A szövegolvasási és kottaolvasási képesség kapcsolata (2019/4.)

Esztétika / ESSZÉ

60 éves lenne Bächer Iván / Bächer Iván: Barenboim 1-2. (2008.) (2017/4.)

60 éves lenne Bächer Iván (Zál3 Bächer Iván: Zsál) (2017/6.)

A „KRITIKUS HANGOK” c. pályázat különdíjasainak alkotásai / Miller Conran Emil: Az eltűnt tempó nyomában. Beethoven Holdfény-szonátája Wim Wimters előadásában // Halasi-Czalbert Tamás: Teadélután a Schumann-házban, avagy egy tanácstalan, ifjú kalandor a Schumann-ház lakóitól kér segítséget, hogy koncertélményeit valamilyen módon feldolgozhassa // Baracs Róbert: Zene lesz, házhoz szállítással! // Kepes Iván: Karantén koncert – kanapé közönség (pdf) (2020/5.)

A zene a jelenlét eszköze. Zipernovszky Kornél interjúja dr. Dolinszky Miklóssal (Replica, 2017/1-2.) (2017/5.)

Az ítélet. Gondolatok Johann Sebastian Bach Máté passiójáról (Ungár István) (2018/3.)

BÁRDOS SZIMPÓZIUMOK. Ittzés Mihály, Mindszenthy Zsuzsánna, Brückner Huba, Spiegel Marianna, Kovács Szilárd Ferenc, Kissné Mogyorósi Pálma, Nagy Máté, Arany János, Fógel-Veres Anett, Szabó Soma és Zombola Péter írásai.  Szerkesztette: S. Szabó Márta.  (Debreceni Egyetemi Kiadó könyve, 2021) (2021/5.)

Bélaműhely a Workship-en (A. Gergely András) (2018/5.)

Bénédiction. Bogányi Gergely világában (Péterffy Gabriella) (2021/2.)

Egy hívő orvos verse — vírus idején (jegyzet) (Petrőczi Éva) (2020. III. 23.)  (2020/2.)

Hallás utáni éneklés vagy kottaolvasás. Válasz Gál István Róbert: A zenei készségfejlesztést már a kisgyermekkorban el kell kezdeni! c. írására (Dr. Burián Miklós) (2018/3.)

Kreditpontok nélkül. Önképző (önművelő) továbbképzési lehetőség, pedagógusoknak is! (Fittler Katalin) (2017/1.)

Rendhagyó könyvrecenzió. Szellemi kertiparti – Almási Miklóssal (Fittler Katalin) (2020/2.)

Válasz Gál István Róbert: A zenei készségfejlesztést már a kisgyermekkorban el kell kezdeni! c. írására (dr. Burián Miklós)  (2018/3.)

A. Gergely András: A 100 éves terv 35 éves lenyomata  (2018/6.)

A. Gergely András: Egy lenyűgöző mandarin, avagy csoda a bartóki sikátorban (2018/4.)

A.Gergely András: Hagyományos tánckultúra – korszakos metamorfózisok (pdf) (2019/2.)

A.Gergely András írásaiból (2019/6.)
  - Kortárs elégia a közérzethez…
  - Népköltési-zenei gyűjtemény, peremövezeti kultúra. Arany A. László nyitrai gyűjtéséhez

A.Gergely András írásai: Liszt Ferenc és a „czigány zene” // Ahogyan a kőhegedű megszólal, avagy a „bartóki modell” irodalmi dinamikája. Andante barbaro Jánosi Zoltán hangszerén // Mozgásvégtelenség a táncelméletekben. Lapozó egy látványtárban (2020/5.)

A. Gergely András: Kesergővel meghívott életkedv. Rövid körtánc a mali blues körvonalaival (2018/7.)

A.Gergely András: Lehet-e „abszolút” egy zene? Elméletek, eszmék, esztétikák ütköztetése a fogalmak harmóniájában (2022/3.)

A.Gergely András: „Megtanulni hallani a csendet”. Beszélgetések az észt zeneszerzővel, Arvo Pärttel (Arvo Pärt: Beszélgetések és írások. Rózsavölgyi és Társa, 2019) (pdf) (2021/5.)

A. Gergely András: Pótlás a roma jazz-muzsika kutatásához — Sárosi Bálint emlékének ajánlva (pdf) (2022/4.)

A.Gergely András írásai: Régi és Új - zene mindegyik // Tánckultúrák - változó időkben (pdf) (2020/6.)

A.Gergely András: Van-e a zenének nyelve? Esszényelv, zenefilozófia, értelmezésművészet (pdf)  (2022/2.)

A.Gergely András: Zenei álmok, terápia, diszharmónia Oliver Sacks (1933–2015) brit származású amerikai neurológus és író hangnemében (pdf) (2021/3.)

A. Gergely András: Zeneszerzés, Magyarország, Kádár-kor. Észleletek a magyar zenetörténet-írás újabb irányaiból (2020/2.)

A.Gergely András: Zenemozgalom, mint a nemzeti cigányzene közössége (pdf) (2021/6.)

Altorjay Tamás: Az énekhang kezelése G. Verdi művészetében (2002) (2017/5.)

Angi István: A klasszikus gitár zenéje, mint jelenkori esztétikai élmény. Klasszikus gitárosok debreceni találkozója (2010. augusztus 8 – 18.) (2011/1.) (2017/4.)

Albert Gábor (1929-2017) Intermezzo a zene jegyében. Részlet a szerző „Lidérc minden, mi homályba vezet. Szemere Bertalan leveleskönyvét olvasom /1849-1865/” című könyvéből (2018/2.)

Albert Gábor: Két „találkozás” (Készülődés 56-ra – kitörési kísérletek) (2017/4.)

Albert Gábor: Kodály szózata 1955-ben (Forrás, 2007/12. szám) (pdf) (2017/6.)

Dr. Antal-Lundström Ilona: A jeltől a katarzisig. A zenei oktatás mint a zenei nyelv kialakításának folyamata (2016/2.)

Dr. Antal-Lundström Ilona: A kiválóság titka. Az esztétikai alapú pedagógia. Az esztétika pedagógiai elemzése a demokratikus állampolgár formálásának eszközeként (2014/3.)

Dr. Antal-Lundsztröm Ilona: A kiválóság titka. Az esztétika pedagógiai perspektívában /Az esztétikai élmény tágítja látókörünket / GlobeEdit- MoreBooks!) (2017/1.)

Dr. Antal-Lundström Ilona: Kodály pedagógiai elvei a modern esztétikai filozófia tükrében (2013/6.)

Dr. Antal-Lundström Ilona: A korai évek zenei-esztétikai tevékenységeinek jelentősége (2014/5.)

Dr. Antal-Lundström Ilona: „A zene mindenkié, de hogyan tehetjük azzá?” - Emlékezések, gondolatok és kérdések Kodály Zoltán: A ZENE MINDENKIÉ c. szöveggyűjteménye előszavának újraolvasásakor és a - „A zene ajándékba” c. tanulmánykötet 5. fejezetéből részletek (A zenei oktatás, mint a zenei nyelv kialakításának folyamata, A folyamat pedagógiai vezetése,A zenei - esztétikai fejlődés, A zene megértése, A zene esztétikai megértése tágítja horizontunkat) (2014/6.)

Dr. Antal-Lundström Ilona: Kodály pedagógiai elvei a modern esztétikai filozófia tükrében (2013/6.)

Dr. Asztalos Bence: Richard Strauss Intermezzo című operájának értelmezése hangfelvételek tükrében (2017/3.)

Bácsi Zoltán László: Kántor vagyok (2016/5.)

Bartók Péter A kékszakállú herceg váráról (Előszó a Bartók Records kiadványához) (pdf) (2021/2.)

Bihari-Puhl Levente: Üzenet az álmokon túlról. Az Omega együttes életművének festészeti összefoglalója egy Levy-festményen (egy omegás festmény egy omegás orvos megrendelésére, szabadon) (2021/5.)

Bauer Andrea: Artist Matrix (pdf) (2021/5.)

Dr. Burián Miklós: A lélek pozitív hatása a tanítás-tanulás folyamatára (pdf) (2020/3.)

Csepregi György: A zene mint önarckép (pdf) (2022/2.)

Csepregi György: Zene és mitológia (pdf) (2021/6.)

Csepregi György: Zene és a mulandóság (2021/4.)

Csepregi György: Zene és csend. A csend - és a különféle csendek (2019/2.)

Csepregi György: Zene és közösség (2020/2.)

Csepregi György: Zene és szenvedély (pdf) (2020/1.)

Csillag Ferenc: Az esztétikai nevelés – ma, hazánkban (2008/2.)

Czeloth-Csetényi Gyula: A 19. századi magyar fuvolázás újabb adatai (pdf) (2020/3.)

Czeloth-Csetényi Gyula: Buktatók és félreértések a fuvolametodikában. Gondolatok Marcel Moyse „De la sonorité” című kötetéről, Barnabás Zoltán fordításának felhasználásával (2018/2.)

Dobi Ildikó: Muzsikusok étkezési szokásai (2017/4.)

Dobozi Eszter: Kodály Zoltán tanulmányainak stílusáról (Forrás, 2007) (pdf) (2017/4.)

Dr. Dobszay László: Zenész a társadalomban (1962/12.)

Dr. Dohány Gabriella: A zenei műveltség értelmezésének lehetőségei (2016/2.)

Dr. Dohány Gabriella: Zenei műveltség értékelése a középiskolás fiatalok körében A zene szerepe a 21. századi Európában es Magyarországon (2010) (2015/3.)

Dombi Józsefné: Verdi tanuló évei és korai kompozíciói (2017/5.)

Dombóvári János: Fél évszázad a vidék zenei életében (pdf) (2021/5.)

Domokosné Mezei Katalin: A spirituális intelligencia szerepe a művészeti nevelésben (pdf) (2017/6.)

Dunkel N. Norbert PhD: A komoly zenei improvizáció szükséges kontextusaiban. Törvény által, mégis; szabadon. kreatív zenetanítóknak alapmű (2018/4.)

Dunkel N Norbert PhD: A ’szép’ művészet eltűnése – dalok a mosóporhoz. Azért kaptunk szépséget, mert az evolúciónkhoz Isten nem adhatott liftet (pdf) (2019/6.)

Dunkel N. Norbert: Felugró ablak, széttördelt világ – Élet mélységek nélkül (pdf) (2021/5.)

Dunkel N. Norbert PhD: May bifurkáció, Mozart menüett és a kváziperiodikus viselkedés, avagy a kreatív természet avagy: kitágítható-e a kreativitás fogalma? (pdf) (2018/7.)

Dr. Dunkel Nepomuk Norbert: ZONGORA? És KÖTELEZŐ? Szempontok a kötelező zongora tanításához (pdf) (2019/4.)

Fejesné Pálfi Zsuzsa: Zene nélkül…? (2022/2.)

Fenyves Mária Annunziata: 200 év távlatából… (Charles Gounod  1818-1893 emlékére) (2018/7.)

Fenyves Mária Annunziata: Érzelmek és szenvedélyek (Ruggero Leoncavallo halálának centenáriumára) (2020/1.)

Fenyves Mária Annunziata: Művészi lélekkel… Paál László művészete (2017/4.)

Fenyves Mária Annunziata írásai: Zenébe komponált képek – csodás mondtam hangtalan / A szépségek foglyai (pdf) (2020/2.) (postumus)

Fittler Katalin: Ki mindenki lakik a részletekben? Egy salzburgi mesterkurzus tanulságai…(2018/7.)

Prof. dr. Forrai Judit DSc: Az élet, az erotika és a ritmus, avagy a szerelem zenéje (Life, erotic and rythm, or the music of love) (Kaleidoscope  2016/6) (pdf) (2021/6.)

Frideczky Katalin írásaiból - Rémálom / Intim szféra (2018/1.)

Gál István Róbert: A zenei készségfejlesztést már a kisgyermekkorban el kell kezdeni! Egy zenebarát gondolatai / Hallás utáni éneklés vagy kottaolvasás (2018/3.)

Gáspárné dr. Tóth Marica: Liszt Ferenc késői művei egy zongoraművész szemszögéből (Művészeti Akadémia, Banská Bystrica Zeneművészeti Kar, 2014) (pdf)  (2021/5.)

Gombos László: „Trianontól a II. világháborúig” – egy zenei pályázat tanulságai (2022/4.)

Grabócz Márta: Tudományos elméletek hatására alakuló zenei formák kortárs zeneszerzők műveiben (Fordította : Balázs István) (2018/6.)

Gulyás Dénes: 13 írás (pdf) (2020/5.)

Gulyás Dénes: Ládalevél (6 írás) (pdf) (2020/6.)

Héjja Bella: Losonczi Ágnes „A zene életének szociológiája” c. könyvéről (Zeneműkiadó, 1969) (2022/2.)

Herceg Attila: Abramo Basevi munkássága és jelentősége (2017/4.)

Herceg Attila: Hermeneutikai kérdések a zenei interpretációban (2016/3.)

Hollai Keresztély: A dallamról gondolkodom (pdf) (2021/4.)

Hollai Keresztély: Tanulságos megjegyzések François Couperin (1668–1733) csembalóiskolájában. L’ART De toucher le Clavecin –A Paris 1717 (pdf) (2022/3.)

Hollókői Lajos: Nietzsche kontra zene (2015/2.)

Horváth Ernő Zoltán: É. Szabó Márta: "Akinek a madarak is Chopint énekelnek". Érdi Tamás története (pdf) (2019/5.)

Jaksits Ilona: Amánat – Dimash, a kazak (pdf) (2021/6.)

Judit Mäkinen: 63. finnországi levél hazámból Finnországból szülőhazámba Magyarországra (2012) Szilvay Csaba és dr. Szilvay Géza finnországi életműve (2017/6.)

Kabalevszkij, Dmitrij: Zene és jelenkor (Fordította: Papp Sándor) (1999/4.)

Dr. Kamp Salamon: Johann Sebastian Bach és a kereszt teológiája (2001) (2016/5.)

Karasszon Dezső: Egy kép – két tanulság (2013/4.)

Kelecsényi László Zoltán: A zene szerepköreinek vázlata (2016/1.)

Kelecsényi László: Egy ária – egy élet (2020/3.)

Kelecsényi László Zoltán: Hangok (pdf) (2021/3.)

Kéringer Gábor: Kik a komolyzenészek? Egy kultúraközvetítő közösség elhelyezkedése és státusza a XXI. század elején (pdf) (2020/2.)

Kigyós Borbála: A bauhausi pedagógia hatása az amerikai modernista építészetoktatásban, szerepe a műszaki és informatikai felsőoktatás átalakulásában (pdf) (2022/2.)

Kozák Bence András: „Szemközt a leáldozó nappal” (pdf). (2020/6.)

Körmendy Zsolt: Koncertpedagógia és közoktatás (2015/3.)

Dr. Köves Péter: Egy tél Mallorcán. Chopin & Georg Sand (pdf) (2021/5.)

Dr. Köves Péter: Gershwin (pdf) (2019/6.)

Dr. Köves Péter: Giuseppina Strepponi, Verdi második felesége. (Egy zseni árnyékában) (2017/5.)

Dr. Köves Péter: Gustav és Alma Mahler (pdf) (2019/4.)

Dr. Köves Péter: Hírhedett zenésze a világnak. Liszt Ferenc, az ember (2021/1.)

Dr. Köves Péter: Leonard Bernstein (1918–1990) (pdf) (2021/6.)

Dr. Köves Péter: Lorenzo da Ponte, Mozart szövegírója (2018/5.)

Dr. Köves Péter: Nadrágszerepek operákban (pdf) (2022/4.)

Dr. Köves Péter: Rossini kedélybetegsége (pdf) (2021/4.)

Dr. Köves Péter: R. Wagner és II. Lajos bajor király kapcsolata (pdf) (2020/5.)

Dr. Köves Péter: Schumann (2019/3.)

Dr. Köves Péter: Sikoly és pánik az operákban (pdf) (2022/1.)

Dr. Köves Péter: Traviata igaz története (pdf) (2022/3.)

L. Kecskés András: Történések honunkban a népénekek háza-táján (Történelmi visszatekintő – javaslatok) (pdf) (2020/3.)

Laczó Zoltán: A zenei megértés, ismeret, tudás, esztétikai, pszichológiai és pedagógiai kérdései (2003/5.)

Dr. Maczelka Noémi: Brahms, a zongoraművész és tanár (2002) (pdf) (2019/4.)

Dr. Maczelka Noémi zenei írásaiból (2017/1.)

- Liszt Ferenc származása

- Chopin és Liszt

Dr. habil Máté Zsuzsanna: Kékszakáll-történetek az irodalomban és Bartók Béla operája (pdf) (2021/6.)

Dr. habil. Máté Zsuzsanna: Liszt Ferenc emlékezetéről a magyar képzőművészetben (pdf) (2021/5.)

Morva Péter: Teli bőröndök (2016/1.)

Nagy Gabriella: A kazah énekes fenomén, Dimash – pillanatok az alkotói évekből (pdf) (2021/1.)

Nagy Gabriella: A covid járvány hatásának megmutatkozása Dimash Kudaibergen (1994) kazah énekes szerzői és előadói munkásságában, 2020-ban (pdf) (2021/3.)

Neszlényi Pfeiffert Judit: A zene szerepe a 21. századi Európában és Magyarországon. Van-e a zenének szociális jelentősége, üzenete, hatása a mai gazdasági viszonyokra. „Csak tiszta forrásból.” Gondolatok Bartók Béla: Cantata profana c. műve alapján (2016/4.)

Nikolaus Harnoncourt: Két esszé a Balthasar Neumann-év alkalmából. 1. A mozgás 2. Akusztika, mint magától értetődő építészeti követelmény (Fordította: Dr. Horváth Anikó) (pdf) (2022/4.)

Prof. Dr. Nótári Tamás, DSc: Waltraud Meier és Samuel Hasselhorn dalestje az Operaházban – az elődök fényében és árnyékában (Magyar Állami Operaház, 2022. XI. 20.) (pdf) (2022/4.)

Pethő Villő: Kodály zenei nevelési koncepciójának értelmezési lehetőségei (pdf) (2017/6.)

Petrőczi Éva: A karmester és az "Árnyéka". Felix Karolus új filmje, Senta Berger 80. születésnapjára (pdf) (2021/3.)

Petrőczi Éva: Gergely Ágnes és a zene (pdf) (2022/2.)

Petrőczi Éva: Az alkotás áhitata. Jegyzet Radnai Zoltán A hangokra borulva című verséhez  (2020/2.)

Petrőczi Éva: „Csodálkozás, megilletődöttség ül ki az arcára” (Gondolatok Szántó T. Gábor: Európa szimfónia c. könyvének elolvasása után) (pdf) (2021/2.)

Dr. habil Petrőczi Éva: Egy „Európát járt” mese Bartók Béláról – Garajszki Margit: Bartók és a fából faragott királyfi (pdf) (2021/5.)

Petrőczi Éva: Életem „madaras művészei”. Gondolatok Szajkó István: Galamb című festménye nyomán (pdf) (2022/6.)

Petrőczi Éva írásai: Frankfurt szenzációja – zenebarátok öröme // Két muzsikás ember: Csörsz István és Csörsz Rumen István. Verses mini-esszé apáról és fiúról // Gyárfás Endre verse, Hacsaturján „Kardtánc”-ára (pdf) (2020/6.)

Petrőczi Éva írásai: Ha Mörk, akkor zene. Asszonyom, édes úrnőm - Egy világjárvány. Egy különös lány. Egy szabálytalan szerelem. (Jaffa Kiadó és Kereskedelmi Kft, 2022) // Hit és zene (Prae Budapest, 2022) (pdf) (2022/4.)

Petrőczi Éva: Királynő, fejkendőben és szatyorral (Egy Fischer Annie-fényképre) (2019/5.)

Petrőczi Éva: Önző és önzetlen tehetségek a muzsikusok világában (pdf) (2022/5.)

Petrőczi Éva: Skálázás (2020/1.)

Petrőczi Éva írásai:
   – Bernáth Aurél hegedűi (Dr. Székely Györgynek, aki medicinával és muzsikával gyógyít)
   – Az én pásztorkirályom…Három régi családi kép, két dalszínházi pásztor, egy könyvillusztráció és egy mai vers. A Nemerey nagyapára emlékezve (pdf)
   – „Fidlere” is akadt…A Múlt és Jövő Rózsavölgyi műsora kapcsán (Múlt és Jövő, 2021. XI.)
(2022/1.)

Dr. habil Petrőczi Éva írásai:
 - Egy karácsonyi vers története // Lekötött nyelvű harangok (pdf)
 - „Sed resurrexit!”, Gondolatok Ormay Imre „Megbukott zenekritikák” című könyvét lapozgatva
(2021/6.)

Petrőczi Éva írásai: Csodagyerekek. A 2011-ben készült német filmről // Egy nemzetközi zenei „tálisz” – Szkárosi Endrével, Raj Tamással és Sebestyén Mártával (Múlt és jövő c. folyóirat,2022) // Emlékharangozás”. Sorok B. Tóth Klára képe alá // Petrőczi Éva: Katicabogár blues (pdf) (2022/3.)

Petrőczi Éva: Virágvasárnap, csalódással (2021/2.)

Romeisz Dóra Eszter: Amikor minden remény elveszett (2018/3.)

Seres Borbála: A mentális gyakorlás szerepe a hatékony színpadi előadás és a lámpaláz leküzdésében, avagy öntsünk tiszta vizet a fejekbe (2017/4.)

Siposné Tavaszi Virág: Kalandozás Chitz Klára Zenebirodalmában (2013/3.)

Solti Kálmán: A művészeti nevelés kommunikációs gondjai (Egy idős pedagógus gondolatai) (pdf) (2019/2.)

Solti Kálmán: Az iskolai nevelés a közgondolkodásban (2016/1.)

Solymosi Tari Emőke: „Bartók […] mindig latinnak nevezett.” Bartók Béla hatása Lajtha László életútjára és esztétikájára (2006/6.)

Székely György: A Fischer Annie jelenség. Egy különleges művészpálya vonzásában. // The Annie Fischer Phenomenon. Emploring an Exceptional Artist’s Career (Magyar Tudomány 2021. X. 30.) (pdf) (2021/6.)

Dr. Szentkirályi Miklós Aladár: Csokiverseny Csepelen 2020 (2021/1.)

Dr. Szerző Katalin: Johann Sebastian Bach - Magnificat (A tanulmányhoz kapcsolódik Bach teljes művének koncert-filmfelvétele a Monteverdi Kórus előadásában Kollár Éva vezényletével) (2016/5.)

Szőnyiné Szerző Katalin: 200 éve született Doppler Ferenc (1821–1883). „Aki még a fiát is Árpádnak keresztelte” (pdf) (2021/5.)

Szili István: „A szavak soha nem tudják megmagyarázni a zenét.” Dohnányi Ernő: Hat zongoradarab, Op. 41 (1945–46) // Egy faun délutánja (pdf) (2021/3.)

Szili István: Egy természetimádó legkedvesebb zenéi. Richard Strauss: Alpesi szimfónia (Eine Alpensinfonie Op. 64, 1915) (pdf) (2022/1.)

Szili István: Hódolat Ottorino Respighinek, halálának 85. évfordulóján // Szerelem ősszel // Hamburgi kenyérünnep // Tükröm, tükröm (pdf) (2021/4.)

Szili István: Hold a patakban // A hold és a kínai vers // A holdkórus // Kukoricafosztás (pdf) (2021/6.)

Szili István esszéi: Határtalan mocsárból Elízium. A martonvásári park // Appassionata (pdf) (2020/6.)

Szili István esszéi: Notturno (Franz Schubert: Esz-dúr trió) // Schubert az erdőben, avagy hogyan nem tanultam meg németül // Concerto grosso anno 1955 // Cantus arcticus. Einojuhani Rautavaara finn zeneszerző felülmúlhatatlan remeklése a sarkvidéki madarak hangzásvilágáról // Sohanem volt Világünnep a Bécsi Filharmonikusok közreműködésével (pdf) (2021/1.)

Szili István írásai: Gondolatok Jordi Savallról és zenekaráról a Jordi Savall és az Hespérión XXI – Kelet-Nyugat – A lelkek párbeszéde hangversenye kapcsán // Mikalojus Konstantinas Čiurlionis (1875–1911) litván festő és zeneszerző // Méhész az erdőn (pdf) (2021/2.)

Szili István: Második anorganikus szimfónia (2022/5.)

Szili István: Modern Jazz Quartet (MJQ) - avagy „kamarajazz felsőfokon” // Zene egy másik dimenzióból. Mike Oldfield: The Songs of Distant Earth (A távoli Föld dalai) (pdf) (2022/3.)

Szili Mihály-Szili István: Liszt Ferenc és a természet // Szili István: Mostanában Liszt (pdf) (2021/5.)

Szili István: Szereti Ön Brahmsot? (pdf) (2022/2.)

Szives Márton: Koncertbeszámoló a színpad mögül (2018/1.)

Dr. Szőke Anna PhD: A magyar szellemi haza.  Az újvidéki Apáczai Nyári Akadémián 2020. nyarán tartott előadás szerkesztett változata (2020/5.)

Szőnyi Erzsébet: Hozzászólás Zoltay Dénes előadásához (1964/5.)

Teleki Miklós: „Az orgona virága - az orgona világa”. Cikksorozat orgonás ügyekben. I. Kókler és szakember (2022/1.)

Tom Moore: Nagy Jakab – a tilinkó virtuóza (Fordította: Czeloth-Csetényi Gyula) (pdf) (2020/1.)

Dr. Tóth Péter: Kodály öröksége (2021/2.)

Dr. Tóthpál József: A művészetpedagógia éthosza, a pedagógusok felelőssége művészeti hagyományaink megőrzése és a művész (2012/3.)

Dr. Tóthpál József: Bartók Béla művészetének éthosza (2005) (2016/4.)

Dr. Tóthpál József: Emlékeim Bárdos Lajosról (2017/4.)

Dr. Tóthpál József: „Evangéliumi esztétika” a zenében (2016/5.)

Dr. Tóthpál József: Mágikus hatást gyakorolt: Kardos Pál emlékezete (2001) (2017/1.)

Dr. Tölgyessy Zsuzsanna: Egy eleven népköltészeti műfaj: a találós kérdés (2017/4.)

Törőcsik Attila: Gondolatkísérletek a szakrális zene pragmatikai dimenzióiról (pdf) (2020/6.)

Dr. Trencsényi László: Konferencia a „vezéreszméről” egy előadás kommentekkel (2016/1.)

Dr. Ujfalussy József: A zene szocialista esztétikája I. (1961/4.)

Dr. Ujfalussy József: A zene szocialista esztétikája II. (1961/5.)

Dr. Ujfalussy József: A zenei történés mértékegységének változása a periódusban (1961/3.)

Dr. Ujfalussy József: Esztétikai tanítás a hivatásos zenészképzésben (1964/7-8.)

Ujvárosi Andrea: A magyar és az orosz énekhangzás összehasonlító vizsgálata (2015/3.)

Ungár István: A legenda (pdf) (2020/3.)

Ungár István: Az ibolya halála - Mozart: Das Veilchen c. daláról (2018/7.)

Ungár István: Az idő szava (pdf) (2022/5.)

Ungár István: Csalódás (pdf) (2021/2.)

Ungár István: Évforduló (2022/1.)

Ungár István: Finálé (pdf) (2019/6.)

Ungár István: Hamis mítosz (2017/6.)

Ungár István: Három a dal - Az út vége. Schubert Der Wegweiser című daláról / Bölcsődal. Schubert Des Baches Wiegenlied című daláról / Háladal / Schubert An die Musik című daláról (2019/1.)

Ungár István: „Hol a színpad kint-e, vagy bent.” Bartók: A Kékszakállú herceg vára c. operájának rendhagyó előadása a Debreceni Ünnepi Jétékokon (2021/5.)

Ungár István: Könnyfátyol (pdf) (2021/4.)

Ungár István: Lacrimosa // Könnyek (pdf) (2021/3.)

Ungár István: Megtorpanás (2018/1.)

Ungár István: Mosolygó fájdalom (2018/5.)

Ungár István: Parlando (2021/1.)

Ungár István: Rabkórus (2020/6.)

Ungár István: Távozóban (2019/3.)

Ungár István: Végrendelet (pdf) (2022/4.)

Váradi Judit: Felmérés a kulturális rendezvények látogatottságáról, valamint a gyermekek zenei ízlésére ható tényezőkről és zenei ízlésvilágukról (2013/3.)

Virághalmy Ágnes: Miért is „emigrált” Bartók Béla? / Mellékletek: Bartók Béla levele Voinovich Gézának, Veress Sándornak, Szabó Dezsőnek és Zádor Jenőnek, továbbá részletek Bartók Péter Apám c. memoárjából (Az idézeteket válogatta: Vásárhelyi Gábor) (pdf)(2018/7.)

Dr. Zoltay Dénes: A szocialista esztétikai nevelés néhány elvi kérdése (1964/5.)

Dr. Zoltay Dénes: A szocialista esztétikai nevelés néhány elvi kérdése (folytatás) (1996/6.)

Lélektan

Beszámoló dr. Paul Michel előadásáról (Sz. M.) (1961/1-2.)

Képességfejlesztés játékosan. Interjú Aczél Balázzsal (tehetseg.hu) (2015/3.)

Létünk titkai. Interjú dr. Burián Miklóssal, aki a zenében, a pedagógiában és pszichológiában számos írást jelentetett meg (Raskó István) (2018/2.)

Vekerdy Tamás pszichológus, író, a Waldorf-pedagógia egyik legjelesebb hazai képviselője 80 éves (MTI)

Zenepszichológiai tankönyv. A szerzők: Laczó Zoltán, dr. habil. Turmezeyné Heller Erika, dr. Honbolygó Ferenc, dr. Stachó László, drs. Bandi Szabolcs. Szerkesztő: dr. Vas Bence (2015) (2019/6.)

Dr. Acsády László: A zenetanulás idegrendszeri háttere. II/1. (2003/1.)

Dr. Acsády László: A zenetanulás idegrendszeri háttere. II/2. (2003/2.)

Dr. Asztalos Kata: A zenei észlelés területei és főbb modelljei (pdf) (2019/4.)

Babits Péter: A zenetanítás kezdeti nehézségei (2015/6.)

Bandi Szabolcs: Személyiségbe kódolt szorongás: a zenei személyiség és a zenészek szorongásának viszonyáról /Absztrakt/ (2017/5.)

Bauer Andrea: A reziliencia inklúziót támogató lehetőségei a stresszkezelésben a Connor-Davidson Reziliencia skála (CD-RISC) alapján /Nemzetközi áttekintés/ (pdf) (2021/1.)

Bauer Andrea: Az életritmus (pdf) (2020/1.)

Dr. Bredács Alice: A pozitív pedagógia fejlesztési területei – a pszichológiai immunitás és a reziliencia fogalmainak tükrében (pdf)  (2019/3.)

Dr. Bredács Alice: A pozitív pszichológia pedagógiai és művészetpedagógiai aspektusai és szemléletváltás igénye a közoktatásban (pdf) (2017/6.) 

Dr. Bredács Alice: A pszichológiai immunitás és a megküzdő képesség fejlesztése a művészetpedagógia eszközeivel: problémák és lehetőségek (2018/1.)

Dr. Bredács Alice: Beszámoló a Moholy-Nagy vizuális Modulok – a 21. század képi nyelvének tanítása projekthez kapcsolódó pszichológiai immunrendszer utómérési eredményeiről (1. rész – a vizsgált sokaság bemutatása és a középiskolások eredményeinek elemzése) (pdf) (2020/5.)

Dr. Bredács Alice: Beszámoló a Moholy-Nagy vizuális Modulok – a 21. század képi nyelvének tanítása projekthez kapcsolódó pszichológiai immunrendszer utómérési eredményeiről (2. rész - Az általános iskolások eredményeinek elemzése) (pdf) (2020/6.)

Dr. Bredács Alice: Két tanulmány I. A gyermektanulmányi mozgalommal a kísérleti pedagógiával és a művészetpedagógiai reformokkal kapcsolatos nemzetközi kitekintés (2009) II. A hazai művészeti tehetségfejlesztés iskolarendszere. A tehetségfejlesztés iskolarendszerének kialakulása és annak előzményei, változásai 1950-ig (2010)  (2020/2.)

Dr. Burián Miklós: A lélek pozitív hatása a tanítás-tanulás folyamatára (pdf) (2020/3.)

Dr. Burián Miklós: A lelki egyensúly és a pedagógia. Meggondolások a zenei befogadás hullámtani alapjairól (2016/5.)

Dr. Burián Miklós: A lelki egyensúly feltételei a tanulói befogadás függvényében (2017/1.)

Dr. Burián Miklós: A motiváció fogalmának újabb megközelítése. Motiváció az iskolában, avagy egy feje tetejére állított pedagógia (2012) (2018/5.)

Dr. Burián Miklós: A virtuális polifónia kaotikus permutációinak felismerése és kreatív alkalmazása. Egy új koncepció körvonalai az énektanítás kezdő szakaszában (Új Pedagógiai Szemle, 2009) (2017/5.)

Dr. Burián Miklós: Az öröm, mint a rezgésszám emelkedésének forrása (2018/3.)

Buzás Zsuzsa - Maródi Ágnes: A kóruséneklés lehetséges transzferhatásainak vizsgálata (2016/3.)

Csontos Tamás: A zenei és a nyelvi feldolgozási folyamatok kapcsolódási pontjainak vizsgálata / Absztrakt / (2017/5.)                                                                                        

Dobos Bianka: A zenei teljesítményszorongás és a szociális fóbia kapcsolatának vizsgálata (2015/2.)

Domonkos Máté: A hallás fejlesztésének pszichikai hátteréről (Madarádsz Ivánnak és Roth Edének) (1998/3.*)

Gabrielsson, Alf.: A  zenei élmény a zenelélektanban (ford.:.Laczó Zoltán) (1998/1-2.*)

Gerencsérné Szeverényi Ilona: A hallás nyelve. A háromdimenziós tér (1998/3.*)

Gombás Judit: A zenei észlelés és preferenciák összefüggése személyiség-jellemzőkkel / Absztrakt / (2017/5.)                                                                                                  

Gruhn, Wilfried, dr.: Neurodidaktika – egy új tudományos trend a zenei nevelésben (Fordította: Laczó Zoltán) (2004/6.)

Dr. Gyarmathy Éva: A zenei tehetség (2012/2.)

Dr. Gyarmathy Éva: Kreatív tehetség és tanulási zavarok (részlet) (2013/3.)

Dr. Gyarmathy Éva: Tehetség és a tanulási zavarokkal küzdő kiemelkedő képességű gyerekek (2012/4.)

Hausmann Kóródy Alice: A zenepedagógia multidiszciplináris lehetőségei és feladatai /Absztrakt / (2017/5.)

Héjja Bella Emerencia: A zenész lelke. Benne: Héjja Bella, Sipos Gábor Gergő és Kovács Levente zenekara a Bella Banda Thököly Vajk versét zenésítette meg. A filmet Pálmonostorán forgatta a KDC Film csapata. Szereplő: Görög Anna (2015/4.)

Heimann Ilona: Kérdések és válaszok a tehetséggondozásról és tehetségvédelemről. Mának is szóló válogatás a tehetségvédelem és tehetséggondozás múltjából (2011/6.) 

Herceg Attila: Zeneiskola vagy zeneterápia (2014/4.)

Jakobszon: Az érzelmek pszichológiája (Közreadta: dr. Szende Ottó) (1961/8.)

Dr. Janurik Márta – dr. Józsa Krisztián: A zenei képességek fejlődése 4 és 8 éves kor között  (pdf) (2018/3.)

Kenesei Éva: A zeneterápia kurzus tapasztalatai a gyógypedagógusok képzésében a Kaposvári Egyetemen (Képzés és gyakorlat 2014/3-4.) (2017/6.)

Kiss Virág: Művészeti nevelés, művészettel nevelés, művészetterápia (Iskolakultúra, 2010/10. ( A tanulmány a folyóirat 19. oldalán kezdődik.) (2017/6.)

Laczó Zoltán: A rögtönzés néhány pszichológiai és pedagógiai vonatkozásai (2010/5.)

Laczó Zoltán: A zenei forma felismeréséről (1996/2.)

Laczó Zoltán: Lélektan, zenepedagógia és társadalom (2002/3.)

Lindenbergerné Kardos Erzsébet- Szabó Julianna: Lélekgyógyítás zenével (2002/3.)

Dr. Locsmándi Miklós: A kortárs zene a kortárs pszichológia eredményeinek tükrében (2015/5.)

Marossy Éva: Az érzelmi és lelki tényezők jelentősége a zenepedagógiai gyakorlatban (Zongora-portfólió) (Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Intézet, 2015) (pdf) (2021/5.)

Mentesné Tauber Anna: A zeneterápia szakma bemutatása (Képzés és Gyakorlat, 2011/3-4.) (2017/6.)

Palatin Krisztina: A zenetanulás nehézségei tanulási zavarral küzdő gyermekeknél (2015/6.)

Pálinkás Dominika-Bredács Alice: A kreatív tanulási stratégiák hatásai (pdf) (2018/8.)

Paul Michel: A zenepszihológiai kutatások néhány eredménye (1964/12.)

Paul Michel: Über musikalischen Fähigkeiten und Fertigkeiten (Közreadta: Kerényi Miklós György) (1961/5.)

Péter Csaba: A zene fejlesztő hatása a születés előtt és óvódás korban. A zeneterápia (2018/5.)

Dr. Pukánszky Béla: A gyermek a tizenkilencedik századi magyar neveléstani kézikönyvekben (2013/5.)

Rózsa Lászlóné dr. Szabó Dóra: A zenei tehetség fejlődését és kibontakozását befolyásoló tényezők vizsgálata (2015/1.)

Dr. Stachó László: A zenei képesség és az előadóművészi kiválóság - Bevezetés a zenei előadóművészet pedagógiájába (2014/1.)

Seres Borbála: A mentális gyakorlás szerepe a hatékony színpadi előadás és a lámpaláz leküzdésében, avagy öntsünk tiszta vizet a fejekbe (2017/4.)

Stocker Tamásné Bognár Eszter: A részképesség zavarok megjelenése a zenetanulásban (2012/1.)

Süttő Ildikó: Személyiség- és készségfejlesztés zenével a Kokas-pedagógia tükrében (pdf) (2020/3.)

Szabadi Magdolna: A szociális kompetencia érzelmi elemeinek fejlesztése zeneterápiás eszközökkel tanár szakos hallgatók körében (Iskolakultúra, 2016/6.) (2017/6.)

Szabadi Magdolna: Zenei tesztek alkalmazhatósága a zeneterápiában (2012/4.)

Szakálos Sziringa: A tanulók tanuláshoz szükséges legfontosabb személyes tulajdonságainak vizsgálata vizuális kérdőív segítségével. A tanári szakdolgozat kivonata (pdf) (2020/3.)

Székely Csilla Imola: Rítus, ritmus, zene és lélek (2016) (pdf) (2022/2.)

Dr. Szende Ottó: A hangszertanítás mozgásélettani, lélektani vonatkozásai és a reformterv I. (1993/5-6.)

Dr. Szende Ottó: A hangszertanítás mozgásélettani, lélektani vonatkozásai és a reformterv II. (1993/5-6.)

Sziklai Anett Gabriella: A zene lélektani hatásmechanizmusa (2014/4.)

Sztankay Lajos: A lámpalázról (1964/2.)

Turmezeyné dr. Heller Erika: A dallami észlelés fejlődése (2012/5.)

Turmezeyné dr. Heller Erika: A tehetséggondozás és a kooperatív tanulás kapcsolata (2012/3.)

Turmezeyné Heller Erika: Az éneklési képesség fejlődésének pszichológiai háttere (2006/5.)

Turmezeyné Dr. Heller Erika: A zenei tehetség azonosításának rendszere, módszerei (2012/2.)

Turmezeyné dr. Heller Erika: A zenei tehetséggondozás kritikus pontjai (2011/5.)

V. Somló Klára: A zenetanítás pszichológiájáról (1961/7-8.)

Dr. Váradi Judit: Felmérés a kulturális rendezvények látogatottságáról, valamint a gyermekek zenei ízlésére ható tényezőkről és zenei ízlésvilágukról (2013/3.)

Vass Éva – Deszpot Gabriella: A teljes figyelem és a flow-élmény a gyermekeknél a Kokas-pedagógiában /Absztrakt / (2017/5.)                                                              

Foglalkozási egészségmegőrzés, GYÓGYÍTÓ ZENE

A zene gyógyhatásáról a 17. században (Dobi Ildikó) (2016/4.)

Egy komplex, emberközpontú módszer a szabad kifejezésért. Pedagógusok pedagógusoknak-sorozat: Új utak a zeneoktatásban. A Kovács-módszer alkalmazása a kezdetektől a foglalkozási ártalmak megelőzéséig. (Szerkesztette: dr. Pásztor Zsuzsa. Trefort Kiadó Budapest, 2007) (Avedikian Viktória / Iskolakultúra, 2007) (2017/4.)

Egy továbbképzés tanulságai. Zenei munkaképesség-gondozás 2017 (dr. Pásztor Zsuzsa, Négyesi Anna) (2017/4.)

Elhunyt Dévény Anna (1936-2017) gyógytornász, a mozgásrehabilitációs Dévény-módszer kidolgozója, a Fischer Annie hagyaték egyik legnagyszerűbb letéteményese (dr. Székely György /Gramofon) (2017/4.)

Elhunyt Prof. Dr. Répássy Dénes (1947–2021) patológus, urológus szakorvos, egyetemi magántanár, az Ars Nova Sacra Énekegyüttes alapító tagja (Freund Tamás, Némethi Gábor) (2021/3.)

Emlékezés dr. Kovács Gézára, születésének 100. évfordulója alkalmából (Négyesi Anna) (2016/6.)

Fiúk, éljetek! – Dr. Székely György a Semmelweis Vonósnégyesről és a zeneterápiáról. „Az orvoslás és a zene jól kiegyensúlyozza egymást: a gyógyító munkával járó rengeteg stresszt levezeti a közös zenélés.” (Sándor Zsuzsa/Art is Business) (2021/3.)

„Meggyőződésem, ha Kodály láthatta volna, hogy én Bachra bukfencezem a gyerekekkel, akkor azt mondta volna, hogy „hm…” Kodálytól a Kokas-módszerig. Interjú Kokas Klára (1929-2010) zenepedagógussal, az Agape-Zene -Életöröm Alapítvány létrehozójával - a nemzetközi hírű zenepedagógussal, 80. születésnapján. (Tóth Teréz) (Új Pedagógiai Szemle, 2009/7. sz.) (2016/2.)

Művészmesék – beszélgetős hangverseny a Ránki családdal. Jótékonysági koncert a Szent János Kórház Gasztroenterológiai osztálya javára. A felvétel a Zeneakadémia Nagytermében készült 2019. március 31-én. Beszélgetőtárs: dr. Székely György (2019/3.)

Dr. Pásztor Zsuzsa 85 (Szerk.: Vekerdi Mónika) (Dr. Ábrahám Mariann, Balásházi Bálint, Bizjákné Újvári Ibolya, Bizják Gábor, dr. Gaál Erzsébet, László Zsófia, Lukácsházi István, dr. Masopust Katalin, Schadl Zsuzsanna, az ELTE Zenei munkaképesség-gondozó egyetemi szakirányú továbbképzés hallgatói és Négyesi Anna születésnapi gondolatai) (pdf)  (2021/3.)

Varázshangok az egészségért! A Parafónia Zenekar legújabb filmfelvételei (2017/1.)

Zene és egészség. Zene•Egészség•Nevelés•Test•Lélek (Szerkesztette: Falus András) (Kossuth Kiadó) (2016/6.)

- Nemes László Norbert: „Énekelni, énekelni, énekelni”. A zenetanulás és az éneklés szerepe a fiatalok érzelmi és értelmi fejlődésében

- Túry Ferenc: Búbánat és erőforrások a folklórban: a népzene példája

Dr. Ábrahám Mariann: Emlékezés dr. Kovács Gézára 100. születésnapja alkalmából (2016/6.)

Ácsné Székely Edit: Szeretethang-visszhang (2008/3.)

Ajtai Péter tanulmányai: Szabados György és az ókori Kína zenefilozófiája // Adalékok Szabados és a kínai zenefilozófia kapcsolatához (pdf) (2020/6.)

Altorjay Tamás: Beszámoló a 12. PEVOC-ról (Pan European Voice Conference) (2018/1.)

Altorjay Tamás-Bihari Adél: Beszámoló a 11. PEVOC konferenciáról (2015/6.)

Avedikian Viktória: Hanggal, szívvel-lélekkel. Az éneklés, a magánének-tanítás és a mentálhigiéné kapcsolata (2012) (2018/1.)

Bauer Andrea: A reziliencia inklúziót támogató lehetőségei a stresszkezelésben a Connor-Davidson Reziliencia skála (CD-RISC) alapján /Nemzetközi áttekintés/ (pdf) (2021/1.)

Dr. Burián Miklós: A lelki egyensúly és a pedagógia. Meggondolások a zenei befogadás hullámtani alapjairól (2016/4.)

Deák-Kucsera Boglárka: „Varázsoljunk!” A budapesti Mozgásjavító Általános Iskola, Egységes Gyógypedagógiai, Módszertani Intézmény és Diákotthon, és a Zenei munkaképesség-gondozás, Kovács-módszer lehetséges kapcsolata dr. Kokas Klára emlékére (2014/5.)

Dr. Deszpot Gabriella – dr. Vass Éva: Multidiszciplináris kutatási lehetőségek a Kokas-módszer vizsgálatára (2015/1.)

Dr. Deszpot Gabriella: Üzenet a kapukon túlról. Megjelent a Kokas Klára filmjeiből készült gyűjteményes album (2013/3.)

Erős Andrea: Beszélgessünk a lámpalázról! (A 2021. november 15-én a Király-König Péter Zenei AMI hangversenytermében megtartott előadás összefoglalása) (pdf) (2022/5.)

Fabényi Réka: Europa in Takt: Tanítsunk hangszerjátékkal. Hangszertanítás az értelmileg akadályozott gyermekeknél (képes beszámoló (2013/2.)

Fabényi Réka: Tanítsunk hangszerjátékot. Hangszertanítás az értelmileg akadályozott gyerekeknél (2016/2.)

Fekete Zsófia: Zeneterápia a neurorehabilitációban (Zene és Egészség, Kossuth Kiadó, 2016) (pdf) (2021/4.)

Grastyán Endre: A tanulás optimalizálása idegfiziológiai ismeretek tükrében (1984/6-7.) (2017/2.)

Guncz Nóra – Kemény Ágnes – Deszpot Gabriella: Életerő a Zenéből (2015/3.)

Hámori József: Az emberi agy és a zene (Betekintés a Kossuth Kiadó: Zene és egészség könyvébe (2016) (pdf) (2019/6.)

Herceg Attila: A mentális gyakorlás szerepe a zenei képességfejlesztésben (2015/6.)

Herceg Attila: Zeneiskola vagy zeneterápia (2014/4.)

Judit Mäkinen: Zenemedicina (pdf) (2019/6.)

Juhos-Kiss Eszter: Népdalénekléssel az afáziás betegek beszédtanításának szolgálatában (2020/1.)

Juhos-Kiss Eszter - dr. Pusztafalvi Henriette: Nyelvi és beszédkészség fejlesztése énekeltetéssel Broca afáziában. Színek újratanulása (Esettanulmány) (pdf) (2022/1.)

Kenesei Éva: A zeneterápia kurzus tapasztalatai a gyógypedagógusok képzésében a Kaposvári Egyetemen (Képzés és gyakorlat 2014/3-4.) (2017/6.)

Kéringer Gábor: Nem csak fejben dől el. Mozgás és sportolási szokások a zenei pályára készülő 14- 20 éves korosztályban (2019/3.)

Kis Jenőné Dr. Kenesei Éva: A zene jelentősége a gyógypedagógia szakos hallgatók képzésében (2015/2.)

Kiss Virág: Művészeti nevelés, művészettel nevelés, művészetterápia (Iskolakultúra, 2010/10. ( A tanulmány a folyóirat 19. oldalán kezdődik.) (2017/6.)

Kodály Zoltán: A zeneművészeknek is szükségük van a rendszeres sportolásra (1960/3.)

Dr. Kokas Klára: A deszka galaktikája (2002/5.*)

Dr. Kokas Klára: A zene és én (2000/5.*)

Kokas Klára: A zene felemeli a kezeimet (filmrészlet - 2004-2006) (Agora Oktatási Kerekasztal) (2015/3.)

Dr. Kokas Klára: Képzelet (2006/2.)

Kokas Klára kevéssé ismert írásaiból. Szerkesztő: Dr. Deszpot Gabriella

„Fülembe cseng…” I. Átadom kézből kézbe. Egy vasárnap tanítványokkal, Tanító tanítványaimnak (2013/5.)

„Fülembe cseng…” II. Gyerekek zeneörömben. Képzelt riport Szkubán Judit bemutatója kapcsán (2013/6.)

- Az értől az óceánig. Újdonságos Bach koncert gyerekeknek.

          - Az értől az óceánig. Újdonságos Bach koncert gyerekeknek (2014/1.)

     IV.     - Örülünk, lengetünk, énekelünk. Újdonságos koncert gyerekekkel

Tapsoljunk? Hátha nem muszáj? Tapasztalatok a gyerekek zenebefogadása körül (2014/2.)

V. Tehetség zenéből. Személyesen ismerjük Pszieszta. Pécsi Pszichológus Napok. Aprók koncertje (2014/3.)

Érzelmek műveltsége Érzelmek műveltsége (2014/4.)

Bűvös Mikroszkóp - Maria Montessori és a zenefigyelem  (2014/5.)

Érzelmek műveltsége, Kerek Világ (2014/6.)

Dr. Kokas Klára: Körültáncoltuk az árvácskát (2010/4.)

Kolbné Dancsik Nóra: A Kovács-módszer alkalmazása a zeneművészeti szakközépiskolák zongora tanszakán (2015/4.)

Dr. Kovács Géza: A foglalkozási ártalmak szemléleti háttere. Tanévzáró beszámoló részlete 1990-ből (2009/4.)

Dr. Kovács Géza: A zenei munkaképesség fejlesztése és gondozása. A fizikum oldaláról közelítjük a zenét is. (1976) (1999/3-4.)

Kovács Kinga: Nem kell, hogy fájjon a hangszerjáték! - Az Alexander-technika alkalmazása a zenészek körében. Egy kérdőíves kutatás eredményeinek ismertetése (pdf)  (2020/2.)

Kovácsné Széll Mária: A Kovács-módszer hatásvizsgálata különböző korosztályú zeneiskolás növendékeknél (2015/2.)

Dr. Köves Péter: Beethoven betegségei (pdf) (2020/6.)

Dr. Köves Péter: Csajkovszkij (1840-1893) rejtélyes halála (2018/8.)

Dr. Köves Péter: Don Giovanni, a szex függő lovag (2017/3.)

Dr. Köves Péter: Gaetano Donizetti (pdf) (2021/3.)

Dr. Köves Péter: Giuseppina Strepponi, Verdi második felesége. (Egy zseni árnyékában) (2017/5.)

Dr. Köves Péter: Schumann  (2019/3.)

Dr. Locsmándi Miklós: A kortárs zene a kortárs pszichológia eredményeinek tükrében (2015/5.)

Malina János: Zenével a zavarok ellen (2013/1.)

Marossy Éva: Az asszertív kommunikáció szerepe a zenepedagógiában. Az agresszió megelőzése a zenei neveléssel (pdf) (2022/5.)

Marossy Éva: Az érzelmi és lelki tényezők jelentősége a zenepedagógiai gyakorlatban (Zongora-portfólió) (Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Intézet, 2015) (pdf) (2021/5.)

Masopust Katalin: A zenei foglalkozási ártalmak kialakulásának okai és megelőzési módjai (2010/5. és 2010/5)

Masopust Katalin: Fizikai kondíció és az elfáradás zenepedagógiai vonatkozásai (2010/5.)

Masopust Katalin: Nemzetközi Zenész-egészségügyi Konferencia Feldkirschben (2005/5.)

Masopust Katalin: Zenész-egészségügyi Világkonferencia Barcelona-Terrassában I-II. rész (2007/4. és 5.)

Mentesné Tauber Anna: Az affektivitás –érzelmi ráhangolódás- bemutatása autista gyermekeknél a zeneterápia eszközével (2016/1.)

Mentesné Tauber Anna: A zeneterápia szakma bemutatása (Képzés és Gyakorlat, 2011/3-4.) (2017/6.)

Mészáros Judit: A zene transzferhatása a koraszülött gyermekek beszédfejlődésére – a különböző terápiás módszerek ismertetése (Eötvös Loránd Tudományegyetem Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar, 2021) (pdf) (2022/5.)

Mészáros Judit: A zene transzferhatása az óvodáskorú gyermekek beszédfejlődésére (pdf) (2022/4.)

Nagy Márta: Három noktürn Op. 9. Elemzés egy zeneterápiai tanulmányhoz (2016/1.)

Nádor Magda: Melyik vagyok én? (Novum, 2022) Részlet a könyvből.(pdf) (2022/3.)

Négyesiné dr. Pásztor Zsuzsa: Fúvós panaszok, fúvós ártalmak (1995/4.*)

Palatin Krisztina: A zenetanulás nehézségei tanulási zavarral küzdő gyermekeknél (2015/6.)

Pálfi Zsuzsanna Mária: A Kovács-módszer helye, szerepe, jelentősége, hatása a kórusiskola, az osztály, és az egyén nevelési, oktatási folyamatában (Dr. Pásztor Zsuzsa ajánlásával) (2017/5.)

Pálinkás Dominika-Bredács Alice: A kreatív tanulási stratégiák hatásai (pdf) (2018/8.)

Dr. Pásztor Zsuzsa: 100 éve született dr. Kovács Géza, a zenei munkaképesség-gondozás pedagógiájának megteremtője  (2016/4.)

Dr. Pásztor Zsuzsa: 1959-2019. 60 éves a Kovács-módszer, a zenei munkaképesség-gondozás pedagógiája (pdf) (2020/1.)

Dr. Pásztor Zsuzsa: A zenészek fokális disztóniája (2015/5.)

Dr. Pásztor Zsuzsa: A zenei munkaképesség
gondozásának lehetőségei a sajátos nevelési igényű növendékek tanításában. 60 éves a zenei munkaképesség-gondozás pedagógiája (pdf)
(2019/4.)

 Dr. Pásztor Zsuzsa: Az egészből a részekhez (2003/4.)

Dr. Pásztor Zsuzsanna: Diákszemmel a zenész egészségről (1) (pdf) (2022/3.)

Dr. Pásztor Zsuzsanna: Diákszemmel a zenész egészségről (2) Mit tanultunk a ZMG órákon? (pdf) (2022/4.)

Dr. Pásztor Zsuzsa: Felmérés a zenei foglalkozási ártalmakról (2007/4.)

Péter Csaba: A zene fejlesztő hatása a születés előtt és óvódás korban. A zeneterápia (2018/5.)

Overy, Kathy: A zenei agy: tanulás és memória • The Musical Brain: Learning and Memory (2019/3.)

Seres Borbála: A mentális gyakorlás szerepe a hatékony színpadi előadás és a lámpaláz leküzdésében, avagy öntsünk tiszta vizet a fejekbe (2017/4.)

Sík Dóra: A Kovács-módszer alkalmazása az alapfokú gordonkaoktatásban a Balaton-felvidéken. Bevezeti: dr. Pásztor Zsuzsa (pdf) (2017/6.)

Siptárné Balázsa Hajnalka: Régi-új téma: a zenészek foglalkozási ártalmairól (2010/5.)

Szabadi Magdolna: A szociális kompetencia érzelmi elemeinek fejlesztése zeneterápiás eszközökkel tanár szakos hallgatók körében (Iskolakultúra, 2016/6.) (2017/6.)

Székely Csilla Imola: Rítus, ritmus, zene és lélek (2016) (pdf) (2022/2.)

Tehetséggondozás és egészségmegőrzés. Fehér Márta interjúja dr. Masopust Katalinnal (2012/3.)

Tiszai Luca: Zeneterápiás tapasztalatok Baszkföldről (2013/3.)

Varga Csabáné Zakariás Emőke, Dr. Wilhelm Márta: Bemelegítés, a gyakorlás közbeni pihenők, a helyes testtartás. Három fontos elem a mozgásszervi betegségek megelőzéséhez (2014/3.)

MŰVÉSZETTÖRTÉNET

6 ÉVE HUNYT EL Kocsis Zoltán: Levél a túlvilágra (2008) (Holmi 2009/3.) (pdf) (2022/6.)

25 éve hunyt el Bartha Dénes (1913-1993) zenetörténész-professzor (2018/7.)
-
Bartha Dénes tanulmányaiból: A magyar zenetörténet első fejezete / A renaissance-kor zenéje / Magyar zenekultúra a török hódoltság korában
- Dr. Batta András: Bartha Dénes (2000)

70 ÉVES Grabócz Márta
I. Fontosabb munkáiból (Összeállította: Balázs István;
II. Grabócz Márta: Vallomás és helyzetkép (2000);
III. Grabócz Márta Zene és narrativitás c. könyvéről (Fittler Katalin, 2000);
IV. Daniel Charles-emlékkötet Grabócz Márta szerkesztésében (Bene Adrián írása, 2015);
V. Táguló zeneuniverzum (Grabócz Márta Entre naturalisme sonore et synthèse en temps réel c. könyvéről, Balázs István, 2016) (pdf
)
(2022/5.)

95 ÉVE SZÜLETETT Grabócz Miklós: Népzene a Magyar Rádióban (1957) (Közreadta: Grabócz Márta) (2022/6.)

100 ÉVE SZÜLETETT Avasi Béla: A vikáriáló szext és a modális válasz analógiája (1989) (A Juhász Gyula Tanárképző Főiskola tudományos közleményei: tanulmányok a nyelvészet, az irodalom és az esztétika köréből, 1989) (2022/6.)

120 éve hunyt el Johannes Brahms – Maczelka Noémi: Brahms, a zongoraművész és tanár (2017/3.)

125 éve született Maleczky Oszkár. Dr. Bartal László: Maleczky Oszkár jelentősége felvételei és a róla szóló kritikák tükrében / László Bartal: The Significance of Oszkár Maleczky in the Face of His Recordings and Criticisms /A DLA értekezés tézisei (2019/6.)

A 100 éve született Turcsányi Emil zeneíró, karvezető, tanszékvezető egyetemi tanár Parlandóban megjelent zeneelméleti írásaiból (1962–1964) (2022/2.)

A Liszt összkiadásról. Még 94év…? Beszélgetés Mező Imre zeneszerzővel (Ábrahám Mariann) (2011/3. és 2011/3.)

A Magyar Tudomány Ünnepe 2014. Az MTA egy hónapig tartó eseménysorozatáról (2014/6.)

- Dr. Dobi Ildikó PhD összefoglalója

- Dr. Csépe Valéria: A hangok hatalma – a kognitív fejlődés és az újrahangolt agy (videofelvételen)

A szózat regényes története. A Budapesti Filharmóniai Társaság és az Erkel Ferenc Társaság dokumentumfilmje (30:35) (2021/3.)

A tanító és nevelő Liszt Ferenc (Fordította: dr. Karczag György) (1961/10.)

A zene a jelenlét eszköze. Zipernovszky Kornél interjúja dr. Dolinszky Miklóssal (Replica, 2017/1-2.) (2017/5.)

Az ismeretterjesztés néhány problémájáról – szerkesztőségi vitaindító (1961/2.)

retorikája (2007/2.)

BÁRDOS SZIMPÓZIUMOK. Ittzés Mihály, Mindszenthy Zsuzsánna, Brückner Huba, Spiegel Marianna, Kovács Szilárd Ferenc, Kissné Mogyorósi Pálma, Nagy Máté, Arany János, Fógel-Veres Anett, Szabó Soma és Zombola Péter írásai.  Szerkesztette: S. Szabó Márta.  (Debreceni Egyetemi Kiadó könyve, 2021) (2021/5.)

Beethoven mosolya. Hollerung Gábor előadása Beethoven Waldstein-szonátájáról. Közreműködik: Balog József (zongora) (1:12:00) (2020/3.)

Dohnányi-tanulmányok - 2015 (Dalos Anna: Előszó a Dohnányi-tanulmányok 1. kötetéhez; Kovács Ilona: Műelemzés és vázlatok segítségével - Dohnányi Ernő B-dúr vonósszextettjének 3. tétele; Gombos László Művek és művésztársak vonzásában – Dohnányi, Hubay és a Kreutzer-szonáta; Daniel-Frédéric Lebon: A beszéd zenei analógiája Dohnányi Der Schleirer der Pierrette - Pierrette fátyola c. művében; Kusz Veronika: Dohnányi Hárfa-concertinójának kérdései; Kusz Veronika: Dohnányi Ernő családi levelei. Összeállította Kelemen Éva; Belinszky Anna:  Végre itthon – A Zenetudományi Intézet kiállítása Dohnányi amerikai hagyatékainak dokumentumaiból (Közreadta: Kusz Veronika és Ránki András) (2016) (2017/2.)

Egy szenvedélyes élet /A passionate life – A BBC filmje magyar felirattal. Előadó / Presenter: John Eliot Gardiner Rendezte/Directed by: Cesca Eaton, David Jeffcock (2019/2.)

Dokumentumok nyomán. Szőnyiné Szerző Katalinnal Elek Szilvia beszélget (pdf) (2020/1.)

Írjon-e a (leendő) muzsikus?                            

 -  I. Solymosi Tari Emőke bevezetője Major Zsófia szakdolgozat-fejezetéhez

-        II. Major Zsófia: Janáček zenéjének stílusa a népzene hatásának tükrében (2011/3.)

DOPPLER FERENC 200 A fuvolás zeneszerző és testvére, Carl teljes életműve 12 lemezen. Interjú Claudi Arimany-val, a projekt vezetőjével (Dr. Fábián Tímea) (pdf) (2021/2.)

HERNÁDI LAJOS 115 Dalos Anna: A samesz és a csodarabbi. Molnár Antal dokumentumok Hernádi Lajos hagyatékában (MTA BTK ZTI 20-21. Századi Magyar Zenei Archívum, 2019) (pdf) (2021/2.)

Ittzés Mihály Kodály Zoltánról, mint abszolút pedagógusról (2016) Közreadta: Hudra Árpád, továbbá az abszolút pedagógusok életpályájának tanulságairól Forrai Judit, Hudra Árpád, Kiss Endre és Trencsényi László írása (Magyar Tudomány 2021/2., főszerkesztő: Falus András) (pdf) (2021/2.)

Kalmár András riportja Szőnyiné Szerző Katalinnal a Pesti Vigadóban elmaradt 2000, december 16-i Beethoven születésnapi koncertről (Trend Fm, 2020) / Liszt: Cantate zur Säkular-Feier Beethovens (1870) – Kantáta Beethoven születésének 100. évfordulójára (1870) Adolph Stern és Ferdinand Gregorovius szövegére Kaczmarczyk Adrienne szabad fordításában (pdf) (2021/2.)

Járdányi Pál új emléktáblája. Emlékbeszéd a tábla avatási ünnepségén, 2021. január 28. (Kusz Veronika) (2021/2.)

KODÁLY ZOLTÁN 54 Ittzés Mihály Kodály Zoltánról, mint abszolút pedagógusról (2016) Közreadta: Hudra Árpád, továbbá az abszolút pedagógusok életpályájának tanulságairól Forrai Judit, Hudra Árpád, Kiss Endre és Trencsényi László írása (Magyar Tudomány 2021/2., főszerkesztő: Falus András) (pdf) (2021/2.)

Kortársunk, Erkel – Tanulmányok (Szerkesztette: Windhager Ákos) (MMA MMKI 2021) // Jakab Géza recenziója (2021/3.)

Tartalomjegyzék           

Előszó. 7 

Az erkeli életmű öröksége

Somogyváry Ákos: A himnusz műfaji stációi az erkeli œuvre-ben és utóélete 11

Kiss Eszter Veronika: Kottával írt történelem – Párhuzamok Erkel Ferenc és Szörényi Levente életművében 19

Erkel, a vezető

Gombos László: Erkel Ferenc utódlása a Zeneakadémián – Pozícióharcok a zenei életben az 1880-as évek végén 29

Debreczeni-Droppán Béla: „Ez egy küzdelmekben edzett tábor, élén a

genialis vezér – Erkellel” – Erkel Ferenc és a Magyar Nemzeti Múzeum 39

Műhelytanulmányok

Szabó László: Anomáliák Erkel szimfonikus zenekari hangszereléseinek gyakorlatában, különös tekintettel a mélyréz szólam basszusára 57

Lantos Szabó István: Erkel Ferenc Friss Magyarjának kézirata  73

Windhager Ákos: Párbeszédben a hatalommal – Az Erkel-életmű új

értelmezési kísérletei. 79

Erkel-értéktár

Szőnyiné Szerző Katalin: Szemelvények a Zenészeti Lapok (1860–1876) és Erkel Ferenc kapcsolatának történetéből 97

Liszt Ferenc Sardanapalo c. operatöredéke a 2020. évi Budapesti Tavaszi Fesztiválon és Balázs István: A jövő zenésze a múltba réved? Életre kelt Liszt Sardanapalo című operatöredéke c. tanulmányának repríze (2019/6.)

MEGÉRTHETŐ ZENE. Makrokozmosz – Bartók Béla: Zene húros hangszerekre, ütőkre és cselesztára. A művet ismerteti és a Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekart vezényli Hollerung Gábor (Zeneakadémia, 2018) (2021/2.)

Megérthető zene: Makrokozmosz. Bartók: Zene húros hangszerekre, ütőkre és cselesztára (A Budafoki Dohnányi Zenekart vezényli és a művet ismerteti: Hollerung Gábor (Zeneakadémia, 2018. III. 12.) (BDZ) (2022/4.)

Muzsikusok, Barátok, Példaképpel. M. Bodon Pál zenei írásaiból (Szerkesztette: Pusztai Tamásné és Tátrai Lilla. (Kecskeméti Írott Örökségéért Alapítvány, 2022) // Részletek a könyvből (pdf) (2022/1.)

Papp Márta (1948-2018) zenetörténészre emlékezve:
– Papp Márta életútja
(2018/6.)
– Szőnyiné Szerző Katalin: „Holnap”, azaz másnap közvetítették volna... (Zuzana Růžičková hangversenye a Szegedi Tisza Szálló díszterméből, 3. műsor, 1976. december 15-én, 19 óra 33 perctől). / Papp Márta emlékére / (2018/6.)

– Papp Márta: Emlékezés Dobszay Lászlóra (2011) (pdf) 
(2018/6.)

FRANZ SCHUBERT 225 Ábrahám Mariann (zongora) Schubert felvételei (A pásztorfiú a sziklán; –Liszt: Vándor éji dala; Esz-dúr zongoratrió II. tétel) // Hollós Máté: Éremművészet a zenében. Részletek a szerző parlandóbeli sorozatából. Schubert kamaraművei (A-dúr szonáta Op. posth. 120 DV, 644 – I. tétel; c-moll impromtu Op. 90; f-moll moment musical, D. 780; Hová?; A kintornás; Vándor éji dala (2001–2010) (2022/1.)

SZOKOLAY SÁNDOR 90 (2021/3.) Dr. Márkusné Natter-Nád Klára: Szokolay Sándor, a Magyar Kodály Társaság első elnöke (pdf)
Dombóvári János: Szokolay Sándor 90. születésnapjára Sátoraljaújhelyi emlékek felidézésével (pdf)
"Az örökségével még ma is tanít". Szokolay Orsolya évtizedes munkáról, elérhető művekről, jubileumi megemlékezésekről (Réfi Zsuzsanna)

Tanulmánykötet Ujfalussy József emlékére (dr. Ábrahám Mariann) (2015/4.)

Tizenharmadik hírlevél (Fenyő Ervin) - Ungár István: Névjegy-Mozart-szintézis (2015/6.)

Ujfalussy József: Beethoven és Bartók // Werner Alajos: Beethoven vallásos zenéje // Ferencsik János: Néhány gondolat Beethovenről (Vigilia, 1971. szeptember) (2020/5.)

„Újrafelfedezett” Dohnányi-művek. Az F-dúr szimfónia, a Zrínyi-nyitány és a Suite en Valse (op. 39) világpremierje a Hungarotonnál (Kovács Ilona)(2011/3.)

www.foldesimre.hu (2020/3.)

Zenehallgatás, mint (akár egyszemélyes) társasjáték. A Budapesti Fesztiválzenekar 2017. február 27-i hangversenyének tapasztalatairól (Fittler Katalin) (2017/2.)

„Zenélni kell…” Josef Mertin beszél életéről és a zenetudományról I és II. rész (Urbanetz-Vig Margit) (2014/6.)

A Gergely András: „Arab” világzene, avagy a raï zenei szcénája (2/1.) (pdf) (2021/1.)

A. Gergely András: „Arab” világzene, avagy a raï zenei szcénája (2/2.( pdf) (2021/2.)

A. Gergely András: Egy lenyűgöző mandarin, avagy csoda a bartóki sikátorban (2018/4.)

A.Gergely András írásai (2019/3.)
- A zene csendje és megismerése
- Komponált csend egy táj és a Vox Humana között. Írói mű és zeneiség találkozása a Dráva-vidéken

A. Gergely András: Kesergővel meghívott életkedv. Rövid körtánc a mali blues körvonalaival (2018/7.)

A.Gergely András: Tánc, művészet, mesterség (2018/8.)

Dr. Ábrahám Mariann: Beszélgetés Balassa Sándor zeneszerzővel a zenetanítás jelenéről és jövőjéről (1994/1.)

Dr. Ábrahám Mariann: Johann Sebastian Bachról 1. Ahogy a kortársak látták (1985/8-9.)

Dr. Ábrahám Mariann: Johann Sebastian Bachról 2. Ahogy kortársaink látják. (Képzelt beszélgetés egy televízió-film nyomán) (1985/8-9.)

Dr. Ábrahám Mariann: Betekintés Soproni József alkotóműhelyébe. Beszélgetés a szerzővel a Jegyzetlapok című zongoradarab-sorozatról (1984/8-9.)

Dr. Ábrahám Mariann: Gondolatok Varró Margit pedagógiai művészetéről (1988/3.)

Dr. Ábrahám Mariann: Gondolatok Varró Margit pedagógiai művészetéről (1988/10-11.)

Dr. Ábrahám Mariann: Gondolatok Varró Margit pedagógiai művészetéről (1989/3.)

Dr. Ábrahám Mariann: Gondolatok Varró Margit pedagógiai művészetéről (1990/12.)

Dr. Ábrahám Mariann: Hatvanöt év tapasztalatainak összefoglalásaként. Máthé Klára – Felkészítés a zenei pályára (1985/11.)

Dr. Ábrahám Mariann: Lépésről - lépésre… zongorára, 4 kézre. Sári József négykezes zongoradarab sorozatáról beszélget a szerzővel (1985/8-9.)

FRANZ SCHUBERT 225 Ábrahám Mariann (zongora) Schubert felvételei (A pásztorfiú a sziklán; –Liszt: Vándor éji dala; Esz-dúr zongoratrió II. tétel) // Hollós Máté: Éremművészet a zenében. Részletek a szerző parlandóbeli sorozatából. Schubert kamaraművei (A-dúr szonáta Op. posth. 120 DV, 644 – I. tétel; c-moll impromtu Op. 90; f-moll moment musical, D. 780; Hová?; A kintornás; Vándor éji dala (2001–2010) (2022/1.)

Dr. Ábrahám Márta: Bach-tradíciók nyomában.„Mission Possible” / Dr. Batta András és Christoph Wolf reflexiói / Dukay Barnabás - Ábrahám Márta: Részletek az örökkévalóságból (Előszó; Kottakiadásokról) (pdf) 2018/8.)

Dr. Ábrahám Márta: Bartók és Kodály zenei hatása az 1945 után keletkezett hegedűversenyekre (2013) (pdf) (2017/4.)

Adam Bielecki: Lehár Ferenc – a magyar Operettkirály (Wacław Felczak Lengyel-Magyar Együttműködési Intézet) (2020/6.)

Dr. Adrovicz István: A barokk gitár. Elfelejtett mesterek művészete (2013/6.)

Dr. Adrovicz István: A modern gitáriskola típusának megalkotója, Matteo Carcassi élete és munkássága (2014/3.)

Dr. Adrovicz István: Az ember gitárja (2014/1.)

Dr. Adrovicz István: „Methode pour la Guitarre”. Egy korszakalkotó mű, Ferdinand Sor élete és munkássága (2013/2.)

Dr. Adrovitz István: „Négy nagy munkának szenteltem életemet, mindegyikben győzelmet arattam!” Andrés Segovia, a XX. század legnagyobb hatású gitárművésze (A disszertáció egy fejezete) (2013/3.)

Agócs Gergely: A mesterség elsajátításának társadalmi intézménye a cigányzenészek körében (Szlovákiai magyar példák) (2014/4.)

Agócs Gergely: Zene az idők végezetéhez (2012/4.)

Ajtai Péter tanulmányai: Szabados György és az ókori Kína zenefilozófiája // Adalékok Szabados és a kínai zenefilozófia kapcsolatához (pdf) (2020/6.)

Albert Gábor: Két „találkozás” (Készülődés 56-ra – kitörési kísérletek) (2017/4.)

Albert Gábor: Kodály szózata 1955-ben (Forrás, 2007/12. szám) (pdf) (2017/6.)

Albert Gábor: „Sok itt a baj Uram, mindenben, nagyon is sok!” Erkel Ferenc Hunyadi Lászlója Párizsban (2018/5.)

Altorjay Tamás: Az énekhang kezelése G. Verdi művészetében (2002) (2017/5.)

Ambrózy Attila: Közös történelem, eltérő jelen - Ausztria, Csehország és Magyarország alapfokú művészetoktatásának, ezen belül a fagott hangszer oktatásának összehasonlítása a tantervek tükrében (BME, 2015) (pdf) (2018/7.)

Angi István: A bartóki dallamvilág retorikája (2007/2.)

Angi István: Áhítattól merengésig, a romantikus líra üzenetei Ruzitska György orgonamuzsikájában (pdf) (2020/1.)

Angi István: Áhítatélmény a zsoltáréneklésben (pdf) (2020/5.)

Antal Gábor: Juhász Aladár, Liszt Ferenc kiemelkedő tanítványa (2012/1.)

Apagyi Alexandra: Igor Sztravinszkij: Tavaszi áldozat – a mű keletkezése és elemzése (2013/4.)

Dr. Asztalos Bence: Richard Strauss Intermezzo című operájának értelmezése hangfelvételek tükrében (2017/3.)

Bácsi Zoltán László: A barokk zene stílusjegyei (2016/6.)

Bácsi Zoltán László: A barokk opera. Európa országainak egymásra hatása a barokk opera történetében. A barokk opera története az egyes európai országok zenei életének egymásra hatása tükrében (2016/6.)

Bácsi Zoltán László: A barokk zene stílusjegyei (2016/6.)

Bácsi Zoltán László: Az egyes szavak jelentése és azok akusztikai megfogalmazása közti kapcsolat Francis Poulenc Un soir de neige c. ciklusában (2016/6.)

Bácsi Zotán László: Díszítéstechnikák a barokk kor furulyairodalmában. A furulya használata a barokk zene tanításában (2016/6.)

 Bácsi Zoltán László: Kodály Zoltán: „Mátrai képek” című művének elemzése tanári és tanulói szemmel (2016/4.)

Bácsi Zoltán László: Mise – műfajelméleti dolgozat (2016/6.)

Balázs István: A jövő zenésze a múltba réved? Életre kelt Liszt Sardanapalo című operatöredéke (pdf) (2019/3.)

Babits Antal: A neológ kántorművészet megújulási lehetősége — levitákról, akcentusjelekről, hagyományról (pdf) (2022/3.)

Balázs István: Meddig lehet elmenni Bartók értelmezésében? Merész és rendhagyó Bartók-bemutató Münchenben. A Concerto és a Kékszakállú herceg vára a Bajor Állami Operaház „Judith” előadásán (2020. február 1.) (pdf) (2020/5.)

Balázs István: Zenei narratológia. Grabócz Márta legújabb kötetéről (pdf)   (2022/5.)

Bali János dr. habil.: A fehér és édes hattyú (6/1.) (2021/1.)

Bali János dr habil.: A fehér és édes hattyú (6/2.) (2021/2.)

Bali János dr. habil.: A fehér és édes hattyú (6/3.) (pdf) (2021/3.)

Bali János dr. habil.: A fehér és édes hattyú (6/4.) (pdf) (2021/4.)

Dr. Bali János: Repetitio mater studiorum est: Sáry László repetitív darabjai és a hazai zenepedagógia (2016/4.)

Dr. Báll Dávid: A zongorapedagógia lehetőségei – a Bartók–Reschofsky-féle zongoraiskola (2014/4.)

Dr. Balogh Vera: 18. századi fuvolaiskolák (2014) (pdf) (2018/7.)

Banciu Katalin: Mozart, „La ci darem la mano” – avagy egy téma rögeszméje Beethoven, Chopin és Liszt műveiben (2017/1.)

http://www.szag.hu/images/angol_zaszlo.gifKatalin Banciu: THE OBSESSION WITH A THEME: „LA CI DAREM LA MANO” BY MOZART (2017/1.)

Dr. Banciu Katalin: Mozart menüettjei (2016/3.)

http://www.szag.hu/images/angol_zaszlo.gif Banciu, Ecaterina: Mozart’s Minuet (2016/3.)

Dr. Banda Ádám: Bartók Béla 2. rapszódia hegedűre és zongorára BB 96a (1928, rev. 1935) befejezés-változatainak evolúciója (pdf) (2022/4.)

Dr. Banda Ádám: Bartók Béla Hegedűversenyének (1937–38) New York-i bemutatója (pdf) (2021/4.)

Bangó Jenő: Gyermekkorom operája (2016/5.)

Dr. Bársony Péter: A vészkorszak magyar muzsikus áldozatai (Eltűnt művészek, meggyilkolt szerzők) Arvo Pärt: Spiegel im Spiegel c. zenéjével kísért emlékfilmmel (2015/4.)

Dr. Bartal László: Maleczky Oszkár jelentősége felvételei és a róla szóló kritikák tükrében / László Bartal: The Significance of Oszkár Maleczky in the Face of His Recordings and Criticisms /A DLA értekezés tézisei (2019/6

Bartáné Góhér Edit: Tempóváltások Bartók Béla Gyermek- és nőikari műveiben (2016/4.)

Dr. Bartha Ildikó: Robert Volkmann magyar zongoraművei (5/1.) (pdf)  (2018/6.)
Dr. Bartha Ildikó: Robert Volkmann magyar zongoraművei (5/2.) (pdf) (2018/7.)

Dr. Bartha Ildikó: Robert Volkmann magyar zongoraművei (5/3.) (pdf) (13 MB) (2018/8.)

Dr. Bartha Ildikó: Robert Volkmann magyar zongoraművei (5/4.) (pdf) (2019/1.)

Dr. Bartha Ildikó: Robert Volkmann magyar zongoraművei (5/5.) (pdf) (2019/2.)

Ifj.: Bartók Béla: Bartók Béla életének krónikája. (Ingyen letölthető, olvasható) Közreadta: Vásárhelyi Gábor) // Béla Bartók Jnr.: Chronicles of Béla Bartók's Life. (Free Download and Reading of the Book) (Edited by: Gábor Vásárhelyi) (Translated by Márta Rubin) (2021/3.)

Bartók Béla: Népdalkutatás és nacionalizmus (1937) (pdf) (2020/6.)

Bartók Péter A kékszakállú herceg váráról (Előszó a Bartók Records kiadványához) (pdf) (2021/2.)

Bégány Csenge Anna: Elfeledett hangfajok. 1. rész - A kasztráltak. A kasztráltak megjelenése és tündöklése a vokális zene történetében (pdf) (2022/2.)

Bégány Csenge Anna: Elfeledett hangfajok (2. rész). A kasztráltak énektechnikájának és repertoárjának vizsgálata Nicola Porpora és Alessandro Moreschi művészetén keresztül. Nicola Porpora (pdf) (2022/3.)

Beischer-Matyó Tamás: Bevezetés Mozart ütemhangsúly-kezelésének művészetébe (2012/3.)

Belinszky Anna: Végre itthon. A Zenetudományi Intézet kiállítása Dohnányi amerikai hagyatékának dokumentumaiból (2015.)

Berkesi Sándor: Kodály és a református egyházzene (2017/6.)

Besse Attila: Dmitrij Dmitrijevics Sosztakovics: Három fantasztikus tánc (2013/6.)

Bieliczkyné Buzás Éva: Bartók Béla kapcsolata a Magyar Rádióval (1925-1931) (3/1.) (pdf) (2020/5.)

Bieliczkyné Buzás Éva: Bartók Béla kapcsolata a Magyar Rádióval (3/2. rész: 1931 – 1940 / 1941-1945) (pdf) (2020/5.)

Dr. Birtalan Zsolt: Chopin műfajformáló tevékenysége a noktürn-tipológia perspektívájából (2017) (2021/4.)

Bitter Bettina: Bohuslav Martinů: Szonatina klarinétra és zongorára (pdf) (2022/1.)

Dr. Bódiss Tamás: Kálvin és a zene avagy a kálvini liturgiai-zenei elvek az
újabb adatok és kutatások tükrében
(2021/2.)

Dr. Bodnár Gábor: A zene szaknyelvéről (2012/2.)

Dr. Bodnár Gábor: Tarisznyás Mormota és Leiter Jakab (Évvégi, "tanácsadói" levél arról, hogy néha a valószínűtlen megoldás a valódi (2017/6.)

Bólya Anna Mária: Rítus és idő a Tavaszi áldozatban (mma, YouTube 2020. XI. 26.) (21:03) (2022/6.)

Dr. Bónis Ferenc: Élet-Pálya: Kodály Zoltán (A könyv 1. fejezete) (2012/3.)

Dr. Bónis Ferenc: Schumann és Mosonyi: Gyermekjelenetek és a magyar gyermekvilág (MTA ZTI, 2000) (2020/5.)

Boruzs Barbara: The Owl and the Pussy-Cat. Stravinsky, Edward Lear – és egy „nonszensz” jazz-kísérlet (2013/4.)

Budai Krisztián: A Hand-Percussion hangszerelemző sorozat. 6/1.) – Bevezetés (2017/2.)

Budai Krisztián: Lebetonozott archaika. Gondolatok napjaink verőhasználatáról (pdf) (6/2.) (2017/3.)

Budai Krisztián: A Hand-Percussion hangszerelemző sorozat (6/3.) A bongo (2017/5.)

Budai Krisztián: A Hand-Percussion hangszerelemző sorozat. (6/4.) A timbales (2017/6.)

Budai Krisztián: A Hand-Percussion hangszerelemző sorozat (6/5.) „Barázdaságok" (pdf) (2018/7.)

Budai Krisztián: A Hand-Percussion hangszerelemző sorozat (6/6.) Rázva, nem keverve (pdf) (2018/8.)

Budai Krisztián: Lebetonozott archaika. Gondolatok napjaink verőhasználatáról (2017/3.)

Dr. Burián Miklós: A virtuális polifónia kaotikus permutációinak felismerése és kreatív alkalmazása. Egy új koncepció körvonalai az énektanítás kezdő szakaszában (Új Pedagógiai Szemle, 2009) (2017/5.)

Dr. Burián Miklós: Az öröm, mint a rezgésszám emelkedésének forrása (2018/3.)

Buzás Zsuzsa: A kottaolvasási képesség mérése online tesztkörnyezetben /Absztrakt / (2017/5.)     

Buzás Zsuzsa: A szemmozgáskövetéses vizsgálatok jelentősége a kottaolvasási képesség megismerésében /Absztrakt / (2017/5.)                

Csontos Tamás: A zenei és a nyelvi feldolgozási folyamatok kapcsolódási pontjainak vizsgálata

/Absztrakt / (2017/5.)

Dr. Császár Zsuzsanna: Johann Sebastian Bach Klavierbüchlein-ek, Wilhelm Friedemann Bach Klavierbüchlein-je, Anna Magdalena Bach Klavierbüchlein-jei (pdf) (2019/2.)                                                                                              

Dr. Deszpot Gabriella – dr. Vass Éva: Multidiszciplináris kutatási lehetőségek a Kokas-módszer vizsgálatára (2015/1.)

Devich Sándor: A hangnemekről / Negyedik ujj vagy üres húr? (2010) (Az 5 éve elhunyt Kossuth-díjas hegedűművész-tanár emlékére) (pdf) (2022/1.)

Dichler, Joseph: Bach zenéje a mai zongorán (fordította: Czövek Erna) (1963/8.)

Dobozi Eszter: Kodály Zoltán nyelvészeti munkái (Forrás, 2007/12. szám) (pdf) (2017/6.)

Dobozy Borbála: Georg Anton Benda és csembalószonátái - Előszó; Bevezetés; I. A cseh barokk zene történeti előzményei (Magyar Kultúra Könyv, Zene és népművészeti webáruház) (2014) (2017/5.)

Dombóvári János: A XIII. Zenetudományi Konferenciáról (benne: Tusnády László: Emlékezés Lavotta Jánosra Tállyán) (Sátoraljaúhely és Tállya, 2022. IX. 29. X.1.) (pdf) (2022/6.)

Dombóvári János: Lavotta, a maga idejének Orfeusza (Halálának bicentenáriuma emlékére) (pdf) (2020/6.)

Dombóvári János: Mosonyi Magyar kantátája és utóélete (pdf) (2020/5.)

Dombóvári János: A Magyar Verbunkos Zene-sorozat születése és kiteljesedése A Lavotta János Kamarazenekar 10 CD-je (2018/2.)

Dombóvári János: Szokolay Sándor 90. születésnapjára Sátoraljaújhelyi emlékek felidézésével (pdf) (2021/3.)

Dr. Dominkó István: Emlékek gyermekeimnek – Robert Schumann Jugendalbuma (2008/2020) (pdf) (2020/5.)

Dunkel N. Norbert PhD: May bifurkáció, Mozart menüett és a kváziperiodikus viselkedés, avagy a kreatív természet avagy: kitágítható-e a kreativitás fogalma? (pdf) (2018/7.)

Dr. C. Nagy Béla: Népdal és hangsor (1963/9.)

Dr. C. Nagy Béla: Népzene órák – Népszokásaink (1962/10.)

Dr. Coca Gabriella: Chopin balladáinak formai rugalmassága és tömör harmóniai megoldásai (2017/1.)

Csikai Ildikó: Kodály Zoltán életművének és hatásának kapcsolata a sajátos felnőttkori tanulással az életreform horizontján (2018) (pdf) (2020/2.)

Czakó Dóra: Mi az a cantus firmus? (2014/2.)

Czeloth-Csetényi Gyula: A 19. századi magyar fuvolázás újabb adatai (pdf) (2020/3.)

Czeloth-Csetényi Gyula: A Böhm-fuvola és metodikájának kialakulása Magyarországon (2015/3.)

Czeloth Csetényi Gyula: Fuvolák és fuvolaművészet Theobald Böhm hangszerreformja előtt (pdf) (2018/7.)

Dr. Cziglényi Ákos: Tibay Zoltán (1910-1989) A prágai gordon-iskola hatása munkásságára. Kapcsolata a kortársakkal, életművének továbbélése (2011) (2016/5.)

Czövek Erna: Gondolatok az ismeretterjesztésről (1961/2.)

Dalos Anna: A samesz és a csodarabbi. Molnár Antal dokumentumok Hernádi Lajos hagyatékában (MTA BTK ZTI 20-21. Századi Magyar Zenei Archívum, 2019) (pdf) (2021/2.)

Dr. Daragó Rita Laura: Zenetörténet és antropológia. Az európai zene egységes jelrendszerének kialakulása; az egyszólamú dallam – repertoár és a notáció korai időszaka (2014/5.)

Dr. Déri György: XX. századi és kortárs magyar szólógordonkadarabok elemzése (Kurtág Gy.: Message; Ligeti Gy.: Szólószonáta; Rózsa M.: Toccata Capiricciosa; Eötvös P.: Two Poems to Polly) (2011) (pdf)   (2019/2.)

Dittrichné Vajtai Zsuzsánna: Budai Zenekör története (2016/2.)

Dobi Ildikó: A Belvárosi Plébániatemplom orgonája (2017/1.)

Dobozi Eszter: Kodály Zoltán tanulmányainak stílusáról (Forrás, 2007) (pdf) (2017/4.)

Dobozy Borbála: A retorika tudományának ismerete nélkül „… a művekhez nyúlni csaknem hiábavaló, és olyan, mintha az ember mosatlan kézzel tenné azt”. Hitvallás: „Ami láttatik, az időnek való, ami nem láttatik az örökkévaló." (pdf) (2018/6.)

Dobozy Borbála: Georg Anton Benda és csembalószonátái - Előszó; Bevezetés; I. A cseh barokk zene történeti előzményei (Magyar Kultúra Könyv, Zene és népművészeti webáruház) (2014) (2017/5.)

Dr. Dobszay László: A haszontalan tudományok (2007/5.)

Dr. Dobszay László: A klasszikus zene harmóniavilágának elemei I. (1959/3.)

Dr. Dobszay László: A klasszikus zene harmóniavilágának elemei II. (1960/1.)

Dr. Dobszay László: A klasszikus zene harmóniavilágának elemei III. (1960/2.)

Dr. Dobszay László: Bach C-dúr prelúdiumáról (1961/12.)

Dr. Dobszay László: Zenész a társadalomban (1962/12.)

Dr. Dohány Gabriella: A zenei műveltség értelmezésének lehetőségei (2016/2.)

Dolinszky Miklós: Franz Schubert C-dúr szimfóniája D 944 (2005/4.)

Dolinszky Miklós: Haydn versus Mozart? Egy választás anatómiája. Lábjegyzet a Haydn-évhez (2009/6.)

Dolinszky Miklós: Külső és belső tájak egzotikuma. A Tisza-parti jelenet (2010/5.)

Dolinszky Miklós: Zenetörténet (2005/1.)

Dombóvári János: A zempléni zenetudományi konferenciák története (pdf) (2021/3.)

Dombóvári János: Lavotta, a maga idejének Orfeusza (Halálának bicentenáriuma emlékére) (pdf) (2020/6.)

Dombóvári János: Mosonyi Magyar kantátája és utóélete (pdf) (2020/5.)

Dombóvári János írásai: Párhuzamok Kazinczy Ferenc és Lavotta János életrajzában // Tanulmányi versenyek, koncertek, könyvbemutató a jeles évfordulón (pdf) (2020/5.)

Dr. Dominkó István: A magyar költészet inspirációja. A vers zenéje és az újraalkotás szabadsága Farkas Ferenc dal- és oratórium művészetében (2013/4.)

Domokos János Antal: A művészeti iskola és a művészeti nevelés szerepe az infokommunikációs korszakban (2016/3.)

Domokosné Mezei Katalin: A spirituális intelligencia szerepe a művészeti nevelésben (pdf) (2017/6.)

Dsupin Pál – Csergő-Herczeg László: Arany János daloskönyve. Válogatás a költő dalgyűjteményéből (2012) (2017/2.)

Dubrovay László: A zenei információs rendszer változása – Előrehaladás a részhangrendszerben (felhangrendszerben) (pdf) (2020/3.)

Dr. habil Duffek Mihály: Zongoratörténeti áttekintés a párhuzamosok találkozásáról (pdf) (2018/8.)

Ifj. dr. Duffek Mihály: J. S. Bach csellószvitjeinek előadásmódja és átirata fagottra - disszertáció (2015) (pdf) (2018/8.)

Dunkel N. Norbert PhD: A komoly zenei improvizáció szükséges kontextusaiban. Törvény által, mégis; szabadon. kreatív zenetanítóknak alapmű (2018/4.)

Dr. Elek Szilvia: A csembaló reneszánsza Magyarországon a 20. század kezdetétől napjainkig (2019, lfze.hu)  (Doktori értekezés) (2022/3.)

Dr. Egey Emese: Finn vonatkozások Kodály Zoltán népzenetudósi és zeneszerzői munkásságában (Zempléni Múzsa 2007/4.) (2017/2.)

Dr. Eősze László: „Vérségi kötelék nélkül…” Egy családfakutatás története. (Kodály Zoltán születésének 130. évfordulójára) (2012/4.)

Dr. Erdős Ákos: Debussy Három chansonjának keletkezési körülményei (2016/3.)

Dr. Erdős Ákos: Lajtha László kapcsolata a kóruszenével (2014/2.)

Erdősi-Boda Katinka: Wagner: A bolygó hollandi. Interjú Münchenben Kovalik Balázs rendezővel. / II. Az interpretáció értelmezése (Kritikai tanulmány) (2016/5.)

Erdősi-Boda Katinka: Richard Wagner – A bolygó Hollandi (I. Interjú Szikora Jánossal, A bolygó Hollandi rendezéséről. II. Az interpretáció értelmezése (Hermeneutikai és zeneetikai tanulmány) (pdf) (2018/8.)

Erdősi-Boda Katinka: Zene és kommunikáció (2014/3.)

Fábián Tímea: Syrinx (2014/2.)

Dr. Falvai Katalin: Női zongoristák (2009) // Katalin Falvai: Female pianists. Thesis of a DLA dissertation (2021/2.)

Fancsali János: Viski János, Kodály Zoltán magyar-örmény tanítványa (Művelődés, 2017) (2021/4.)

Dr. Fazekas Ágnes: Polgári dalos mozgalom Magyarországon a 19. században (1. rész) A kezdetek (2016/6.)

Dr. Fazekas Ágnes: Polgári dalos mozgalom Magyarországon a 19. században (2. rész) Megújulás a szabadságharc után (2017/1.)

Dr. Fazekas Ágnes: Polgári dalos mozgalom Magyarországon a 19. században. 3. rész. Dalárünnepélyek (2017/2.)

Dr. Fazekas Ágnes: Polgári dalos mozgalom Magyarországon a 19. században. 4. rész. Dalárünnepélyek (2017/3.)

Dr. Fazekas Ágnes: Polgári dalos mozgalom Magyarországon a 19. században. 4. rész. 5. rész. Dalárünnepélyek (2017/4.)

Dr. Fehér Anikó: Képzelt interjú Bartók Bélával (pdf) (2017/4.)

Fekete Zsófia: A dalok szárnyain előhívható szó (pdf) (2021/1.)

Fekete Zsófia: Zeneterápia a neurorehabilitációban (Zene és Egészség, Kossuth Kiadó, 2016) (pdf) (2021/4.)

Feltárni, lejegyezni, megőrizni – Beszélgetés Vásárhelyi Gáborral, Bartók Béla magyarországi jogörökösével (Kiss Eszter Veronika) (2015) / Video-film mellékletek: Bartók Béla levele a Szovjetunióról 1929. Vásárhelyi Gábor előadása (2013); Bartók hazatér. Bartók síremléke a Farkasréti temetőben (1988-2012-2013) (2018/7.)

Fenyves Mária Annunziata: 200 éve született Lermontov grúz költő (2015/1.)

Kottamelléklet: Rubinstein-Lermontov: Tamara románca A Démon c. operából.

Ferencziné dr. Ács Ildikó: Gyermekversek muzsikája. Weöres Sándor költemények a gyermekkari irodalomban (2013/3.)

Dr. Fervágner Csaba: A nagybőgő akusztikája (2013) (pdf) (2019/3.)

Földes Andor: Van-e korszerű Beethoven-stílus? (1963) (2020/6.)

Földes Imre: A zenei ismeretterjesztésről (1962/9.)

Frank Oszkár: Melodikai „közhelyek” Mozart zenéjében (2012/3.)

Frigyesi Judit: Zsidó elhivatottság: zsidók a magyar zenei életben a két világháború között (1992) (pdf) (2018/8.)

Funkhauser, Matthias: Fritz Jöde 'Tonika-Do' Szemináriuma Budapesten 1938-ban. Történelmi Háttér - Tartalom - Módszer – Kihatásai (2015/4.)

Dr. Fülei Balázs: Rezervátumban az improvizáció! Cadenzajelenségek Mozart és Beethoven zongoraversenyeiben (2013) (2020/2.)

Gacsályi Lilla: A haláltánc-motívum zenei feldolgozásai (2014/6)

Gál György Sándor: A zenei ismeretterjesztés problémái (1962/9.)

Dr. Gárdonyi Zsolt: Jelenkori gondolatok Gárdonyi Zoltánról (1906-1986). Elhangzott Debrecenben, 2006. augusztus 23-án, a Doktorok Kollégiuma plenáris ülésén (2016/4.)

Gertheis Piroska: A zenei tehetség korai megjelenése az életrajzokban (2012/4.)

Gombos László: Aggházy hangverseny a régi Zeneakadémia kamaratermében (2018/5.)

Gönczy László: Zenetörténet-kurzusok, mint a művészeti felsőoktatás rend-

szerszintű tartalmi és módszertani problémáinak indikátorai                           

Grabócz Márta: Eötvös Péter operái – Kelet és Nyugat között. Bevezető. Az írás a „Les opéras de Peter Eötvös – entre Orient et Occident. Sous la direction de Márta Grabócz. Éditions des archives contemporaines, Párizs, 2012.” könyv előszavaként jelent meg. (Magyarra fordította: Balázs István) (2013/1.)

Grabócz Márta: Tudományos elméletek hatása a zenei formák megújulására kortárs zeneszerzők műveiben (Fordította: Balázs István)(pdf) (2018/6.)

Gryllus Samu: Közösségi zeneszínházi gyakorlatok a soundpainting jelnyelv gesztusainak segítségével (pdf) (2018/7.)

Dr. Gyivicsán György: Különboző fúvástechnikák összehasonlító vizsgálata (2013) (pdf) (2019/3.)

Gyovai Ágnes: A tankönyv szerepe a tanítás-tanulás folyamatában. Kérdőíves felmérés pedagógusok körében a NAT 2012 első osztályos énekkönyvek tankönyvhasználatához / Absztrakt/ (2017/5.)

Gyöngyösi Levente: A Mester és Margarita opera-musical (részletek) A Budafoki Dohnányi Zenekart vezényli és a művet ismerteti: Hollerung Gábor (Zeneakadémia, 2021. X.3.) (A koncertfilm időtartama: 2:06:25) (2022/3.)

Györffy István: A bécsi klasszikus rondóforma (pdf) (2020/3.)

Győrffy István: A tonalitás határterületei Mozart zenéjében. László Ferenc emlékére (2017/1.)

Györffy István: Miron Grigorjevics Harlap. A zenei ritmika ütemrendszere. (Fordította: Győrffy István) (2017/5.)

Györffy István: Párhuzamosan ható formaalkotó tényezők a klasszikus stílus kisformáiban. In memoriam Bartha Dénes (2016/3.)

Hajdu András: A Mikrokozmosz csillagképe (2005/4.)

Hámori Máté: Zenekar az iskolában – gondolatok az iskolai ifjúsági koncertek megújulásáról (2013/4.)

Harper, Nancy Lee: Ibériai elemek Scarlatti szonátáiban (2002/1.)

Hausmann Kóródy Alice: A zenepedagógia multidiszciplináris lehetőségei és fewladatai /Absztrakt/ (2017/5.)

Hegedűs Endre: Forrás Liszthez – Liszt, ahogy én játszom (Stúdió Liszt Kft., 2022) Előszó // Szerelmi álmok No. 3 S. 541/3 (2022/4.)

Hegyesi-Hudik Margit: A romantikus dal (Lied) kialakulásának körülményei és két Goethe versre írt Schubert-dal művészi előadásmódjának sajátosságai (2016/5.)

Dr. Hegyi István: Forma, szerkezet és műfaj I-II. (2012/1.)

Dr. Hegyi István: Hangsorok. Hangszerek és hangsorok kapcsolata (2012/5.)

Dr. Hegyi István: Írásbeliség és szóbeliség (2016/6.)

Dr. Hegyi István: Trubadúrok, zsonglőrök, minstrelek és más vándormuzsikusok Eurázsia nyugati felén régen és ma (2015/2.)

Herceg Attila: Hermeneutikai kérdések a zenei interpretációban (2016/3.)

Hollai Keresztély: A hegedűjáték és a temperálás (Zenészbabonák) (pdf) (2022/1.)

Hollai Keresztély: A variáció témája – Mozart műveit tanulmányozva (pdf) (2022/4.)

Hollai Keresztély: Tanulságos megjegyzések François Couperin (1668–1733) csembalóiskolájában. L’ART De toucher le Clavecin –A Paris 1717 (pdf) (2022/3.)

Hollerung Gábor: Kulcsot kell adni a fiatalok kezébe. Az iskolai énektanításról, a zeneoktatásról és az élményadásról (2014/5.)

Hollós Máté: Éremművészet a zenében – sorozat kotta illusztrációkkal

 - Bach: 106. kantáta – Sonatina (1999/5.*)

 - Bach: Air a III. (D-dúr) szvitből (2002/4.)

 - Bach: b-moll prelúdium (2007/1.)

 - Bach: c-moll fúga a Wohltemperiertes Klavier I. kötetéből (2011/4.)

 - Bach: Esz-dúr szólószvit – Bourrée (2011/3.)

 - Bach: d-moll Partita – Allemande (1997/1.*)

 - Bach: Air a III. (D-dúr) szvitből (2002/4.)

 - Bach: b-moll prelúdium (2007/1.)

 - Bach: d-moll csembalóversenyének témái

 - Bárdos. Hej, igazítsad! (2006/5.)

 - Bartók: Kanásztánc (2002/5.*)

 - Bartók: Rutén nóta (2006/6.)

 - Beethoven: c-moll szonáta Op.27, No. 2 – 1. és 2. tétel (2007/4.)

 - Beethoven: c-moll szonáta op. 111, 2. tétel (2010/2.)

 - Beethoven: D-dúr szonáta (2002/1.), (2002/2.)

 - Beethoven: Für Elise (2005/1.)

 - Beethoven: h-moll bagatell (op. 126. No.4.) (2005/4.)

 - Beethoven meglepetés-főtémái (2011/5.)

 - Beethoven: V. szimfónia II. tétel (2011/2.)

 - Britten: A király vadászni megy (2000/1.)

 - Britten: Egy kora reggelen (2004/5.)

 - Chopin: a-moll mazurka Op.17. No.4 (1995/4.*)

 - Chopin: Asz-dúr keringő op. 69. No.1.

 - Chopin: Nincs, ami kéne (2003/3)

 - Chopin: b-moll noktürn (2004/2.)

 - Chopin: c-moll prelűd (1996/5-6.)

 - Chopin: f-moll mazurka (2010/5.)

 - Clementi: C-dúr szonatina (1999/1-2.*)

 - Cornelius: Egy hang (2004/6.)

 - Couperin: Az aratók (1997/2.*)

 - Debussy: Holdfény 2006/1.

 - Grieg: Honvágy (1096/3.)

 - Grieg: Peer Gynt – Aase halála 2001/6.

 - Járdányi: Zöld erdőben 2000/6.*

 - Haydn:  cisz-moll szonáta Hob. XVI/36-3. tétel (2010/1.)

 - Kodály: Epigrammák (4. és 5.) (2007/6.)

 - Kodály: Esti dal (1998/1-2.*)

 - Kodály: Nyulacska (1997/6.*)

 - Kodály: Öt hegyi-mari népdal (I.) (2005/6.)

 - Kodály: Székely keserves – vegyes karra (2007/2.)

 - Kodály: Székely keserves – zongorára (2007/3.)

 - Kodály: Zöld erdőben (2000/5.)

 - Lajtha László: Esik eső, de nem ázok (2006/2.)

 - Lajtha László: Láttál-e valaha (2007/5.)

 - Lajtha László: Mikor csíkból elindultam (1998/3.*)

 - Liszt: Szürke felhők (2006/3.)

 - Liszt: Óh, te mennyekből való” dalának három változata (2011/1.)

 - Liszt: Resignazione (1996/2.)

 - Liszt: Szürke felhők (2006/3.)

  - Lutoslawski: Siedradzból folyik a folyó (2005/5.)

 - Madarász Iván: Dona nobis pacem (2003/5.)

 - Morley: Leány és legény (2000/2.)

 - Mozart: Ave verum corpus (2006/4.)

 - Mozart: g-moll szimfónia, K. 5510 - 3. tétel (2003/2.)

 - Mozart: Kis éji zene – Menuetto (2005/3.)

 - Mozart: Menuetto K. 355 (1998/5.*)

 - Népdalok (1998/4.*)

   -- Maros mellett két szép zöld ág…

   -- Ariang

--Come all, you young females

 - Purcell: Dido búcsúja (2002/6.)

 - Ránki György: Kopogós (2009/2.)

 - Scarlatti: d-moll szonáta (K9. L 413)

 - Schubert: A-dúr szonáta Op. posth. 120 DV, 644 – I. tétel (2010/6.)

 - Schubert: c-moll impromtu op. 90 (2001/1-2.)

 - Schubert: f-moll moment musical, D. 780 (2004/3.)

 - Schubert: Hová? (2003/4.)

 - Schubert: A kintornás (2008/6.)

 - Schubert: Vándor éji dala (2009/6.)

 - Schumann: A költő szól (1999/3-4.)

 - Schumann: Álmodozás (2004/1.)

 - Schumann: Vasárnapi reggeli fény – A költő szerelme c. ciklusból (2010/4.)

 - Témák – J. S. Bach: f-moll csembalóverseny (BWV 1056) 3. tétel (2010/3.)

 - Témák – Mozart: g-moll vonósötös KV. 516 - 1. tétel főtéma (2011/6.)

 -  Témák –   1. Schubert szimfóniák (2008/1.)

 - Témák – 2. Schubert C-dúr szonáta (D.840) 1. tétel (2008/2.)  

 - Témák – Beethoven: Asz-dúr szonáta Op. 110, I. tétel (2008/3.)

 - Témák – Beethoven és Brahms (2009/5.)

 - Témák -  Beethoven: Fisz-dúr szonáta  Op. 78., 2. tétel (2009/4.)

 - Témák – Dvořák VIII. szimfónia III. tétel (2008/4.)

 - Témák – ötütemesség Brahms zenéjében (2008/5.)

 - Tomkins: Mikor Dávid meghallotta…(2004/4.)

 - Weiner Leó: Bujdosó kuruc éneke (2003/1)

Hollós Máté: Éremművészet a zenében. Ludwig van Beethoven művei (Parlando 2002-2011)  (2020/6.)

FRANZ SCHUBERT 225

Ábrahám Mariann (zongora) Schubert felvételei (A pásztorfiú a sziklán; –Liszt: Vándor éji dala; Esz-dúr zongoratrió II. tétel) // Hollós Máté: Éremművészet a zenében. Részletek a szerző parlandóbeli sorozatából. Schubert kamaraművei (A-dúr szonáta Op. posth. 120 DV, 644 – I. tétel; c-moll impromtu Op. 90; f-moll moment musical, D. 780; Hová?; A kintornás; Vándor éji dala (2001–2010) (2022/1.)

                                                           *

Dr. Homor Zsuzsanna: Magyar zongoraművészet a 20. század első felében (36 hangfelvétellel) (2014/4.)

Horváth Ágnes: A Budai Ének- és Zeneakadémia jubileuma (2017/4.)

Horváth Ágnes: A cecilianizmus Magyarországon 1870–1950. Regensburg hatása a magyar katolikus egyházzenei mozgalomra (2018/2.)

Horváth Bálint: A Mikrokosmos – zeneszerzői szemmel. A Bartók Mikrokosmos Konferencián (melyet Bartók Béla műveinek Kritikai Összkiadása Mikrokosmos kötetének megjelenése alkalmából rendeztek 2020. november 26-án) elhangzott előadás szerkesztett változata) (pdf) (2021/2.)

Horváth Bálint: Hatások és lelemény: Liszt kései alkotói korszaka néhány zongoradarab tükrében (2012/3.)

Hutira Albin: Rózsavölgyi és a magyar zenekultúra 10/1.)(2018/1.)

Hutira Albin: Rózsavölgyi és a magyar zenekultúra (10/2.) (2018/2.)

Hutira Albin: Rózsavölgyi és a magyar zenekultúra (10/3.) (2018/3.)

Hutira Albin: Rózsavölgyi és a magyar zenekultúra (10/4.) (2018/4.)

Hutira Albin: Rózsavölgyi és a magyar zenekultúra (10/5.) (2018/5.)

Hutira Albin: Rózsavölgyi és a magyar zenekultúra (10/6.) (pdf) (2018/6.)

Hutira Albin: Rózsavölgyi és a magyar zenekultúra (10/7.) (pdf) (2018/7.)

Hutira Albin: Rózsavölgyi és a magyar zenekultúra (10/8.) (pdf) (2018/8.)

Hutira Albin: Rózsavölgyi és a magyar zenekultúra (10/9.) Mi történt a Rózsavölgyivel 1964 és 2009 között (2019/1.)

Hutira Albin: Rózsavölgyi és a magyar zenekultúra – Epilógus (10/10. (pdf)  (2019/2.)

Igric Balázs: „Amikor köszöntötték egymást, derekasan fújnóm kellett a tust” – hazai perspektívák a 17. századi trombitajátékban (pdf) (2022/5.)

Illés Teréz: Musikalisches Nationalbewusstsein bei Béla Bartók. Drei Volkslieder am Weg zum Konzertprogramm / Illés Teréz: Zenei nemzettudat Bartók Bélánál. Három népdal útja a koncertprogramig (2016/2.)

http://www.szag.hu/images/angol_zaszlo.gif Irina B. Gorbunova - Mikhail S. Zalivadny - Irina O. Tovpich: On Leonhard Euler’s Theory of Music (Leonhard Euler zeneelméleti munkája) (2016/6.)

Dr. Ittzés Gergely: A zenei idő két arca (pdf) (2018/8.)

Dr. Ittzés Mihály: A népzenekutatás Kodály nyomdokain (Forrás, 2007/12. szám) (pdf) (2017/6.)

Dr. Ittzés Mihály: Bartók-élmények (2018/4.)

Dr. Ittzés Mihály: „… behívtak őrszolgálatra egy másik, szellemi őrseregbe…” Kodály Zoltán munkássága az I. világháború idején1 (2014) (2018/5.)

Ittzés Mihály Kodály Zoltánról, mint abszolút pedagógusról (2016) Közreadta: Hudra Árpád, továbbá az abszolút pedagógusok életpályájának tanulságairól Forrai Judit, Hudra Árpád, Kiss Endre és Trencsényi László írása (Magyar Tudomány 2021/2., főszerkesztő: Falus András) (pdf) (2021/2.)

Dr. Ittzés Mihály: Szabó Helga, a kutató zenepedagógus (2011/4.)

Jakab-Zalánffy Eszter: A XVI. századi Itália zenéjének műfaji sokszínűsége. Út az operáig (pdf) (2019/5.)

Jakab-Zalánffy Eszter: Verdelot-madrigálok Machiavelli vígjátékaiban (pdf) (2019/2.)

Dr. James Cuskelly: Zene mint kultúra: A kapcsolatok jelentősége (Fordította: Tóth Teréz
Cuskelly, J.: Music as culture: The importance of relationships (pdf)
(2019/3.)

Dr. Jánosi András: Az archaikus magyar hegedűjáték disszertáció (2014) (pdf) / I. Az archaikus magyar hegedűjáték – Jánosi András filmje (MMA TV) / II. Zenei anyanyelvünk felfedeztetése a Jánosi Együttessel (MMA) (2018/8.)

Józsa Mónika: Kodály Zoltán népdalgyűjtő munkássága a mai Szlovákia területén (pdf) (2020/6.)

Dr. Judit Mäkinen: Espoo/Finnország: A kantele (2016/2.)

Dr. Juhász-Molnár Boglárka: Szigeti József és a modern zene (lfze, 2016) (2022/2.)

Kádár György: Pentaton hangközasszociációk – magyar nyelvű szinopszis az angol szövegezésű tanulmány elé (pdf) (2020/2.)

Dr. Kádár Orsolya: Kodály Zoltán szólószonátája Starker János interpretálásában (Doktori disszertáció, lfze, 2021)
(2022/5.)

Kalmár András riportja Szőnyiné Szerző Katalinnal a Pesti Vigadóban elmaradt 2000, december 16-i Beethoven születésnapi koncertről (Trend Fm, 2020) / Liszt: Cantate zur Säkular-Feier Beethovens (1870) – Kantáta Beethoven születésének 100. évfordulójára (1870) Adolph Stern és Ferdinand Gregorovius szövegére Kaczmarczyk Adrienne szabad fordításában (pdf) (2021/2.)

Kálló Krisztián: Zeneszerzőportré Incze G. Katalinról (1952*), a Kolozsvárhoz kötődő zeneszerzőről (pdf) (2022/3.)

Karakas Zoltán: Kisfaludy, Beethoven és az Örömóda /… a magyar népzene hatása az európai műzenére / (2017/3.)

Karasszon Dezső: Egy kép – két tanulság (2013/4.)

Karasszon Dezső-Karasszon Eszter: Franz Schubert: Adagio - D 956/ii. E s e t – t a n u l m á n y az abszolút- és a programzene kérdésköréhez (2016/3.)

Kardos Katalin: Zenész cigányok? Az archaikus cigány zenétől a népies magyar zenéig (2013/4.)

Karczag Márton: Aranykalickában. Tóth Aladár élete és kora (Opera, 2019) (Fittler Katalin) + Beleolvasó: I. Előszó (Maria Reichardt-Tóth Mari) / II. Karczag Márton: Tóth Aladár hagyatéka / III. Ókovács Szilveszter esszéje / IV. A politika hálójában (2020/1.)

Károlyi Éva: Neo-Riemann elmélet (2018/5.)

Dr. Kárpáti János: Bartók Béla kereszttűzben (2006) (2018/5.)

Kecskés D. Balázs: A moduláció mint szimbólum, avagy a félhangok felelősségteljes szerepe (2017/3.)

http://www.szag.hu/images/angol_zaszlo.gifBalázs Kecskés D.: Modulation as a Symbol – The ‘Highly Responsible’ Role of Semitones (2017/3.)

Dr. Kecskés György: A kürt kialakulása és zenekari hangszerként való megjelenése (pdf) (2021/3.)

Kelecsényi László: Hang-zavarok (2016/6.)

Kerekes Sándor: Pedálos zongora (2014/2.)

Kerényi Sándor: A duplanyelv (kettős nyelvindítás) tanítása (pdf) (2017/6.)

Dr. Keresztes Nóra: A Haydn: Mehrstimmige  Gesänge formai vonatkozásai – A szonátaforma megjelenése Haydn többszólamú énekeiben (2010/6.)

Keresztes Nóra: Hans Leo Haßler canzonettáinak felhasználási lehetőségei az oktatásban (2013/5.)

Keresztes Nóra: Schubert harmóniai eszközei és a Sanctus misztériuma késői miséiben – szubjektív elmélkedés a tonalitás-nélküliség és a lelki felemelkedés kapcsolatáról (2015/6.)

Dr. Kertész István: A barokk hegedű-művek megszólaltatási problémái az előadói gyakorlatban – disszertáció (2007) (pdf) (2018/8.)

Keuler Jenő: „Dohnányi Ernő új perspektívában”. Nyílt levél Kovács Ilonához a 2019. március 13-i könyvbemutató kapcsán (pdf) (2019/4.)

Keuler Jenő: Interdiszciplináris zenekutatás Magyarországon a XX. század nyolcvanas/kilencvenes éveiben (Az oktávészlelés problematikája) (pdf) (2018/8.)

Keuler Jenő: Pszichometriai mérések oktáv viszonyúnak észlelt hangok hangkvalitás-azonosságának megítélése kérdésében (pdf) (2020/6.)

Kigyós Borbála: A bauhausi pedagógia hatása az amerikai modernista építészetoktatásban, szerepe a műszaki és informatikai felsőoktatás átalakulásában (pdf) (2022/2.)

Dr. Kiss Virág Eszter: Emlékezés a pataki diák Bartók Péterre (pdf) (2021/2.)

Kiss Zoltán: „Orgonaszimfónia két tételben” (2013/3.)

Kissné dr. Mogyorósi Pálma: Liszt Ferenc egyházzenéjének protestáns vonatkozásai (pdf) (2021/3.)

Kokas Klára kevéssé ismert írásaiból. Szerkesztő: Dr. Deszpot Gabriella

„Fülembe cseng…” I. Átadom kézből kézbe. Egy vasárnap tanítványokkal, Tanító tanítványaimnak (2013/5.)

„Fülembe cseng…” II. Gyerekek zeneörömben. Képzelt riport Szkubán Judit bemutatója kapcsán (2013/6.)

- Az értől az óceánig. Újdonságos Bach koncert gyerekeknek.

          - Az értől az óceánig. Újdonságos Bach koncert gyerekeknek (2014/1.)

     IV.     - Örülünk, lengetünk, énekelünk. Újdonságos koncert gyerekekkel

Tapsoljunk? Hátha nem muszáj? Tapasztalatok a gyerekek zenebefogadása körül (2014/2.)

V. Tehetség zenéből. Személyesen ismerjük Pszieszta. Pécsi Pszichológus Napok. Aprók koncertje (2014/3.)

Érzelmek műveltsége Érzelmek műveltsége (2014/4.)

Bűvös Mikroszkóp - Maria Montessori és a zenefigyelem  (2014/5.)

Érzelmek műveltsége, Kerek Világ (2014/6.)

Kollár Endre: A zeneismertetés tényezői és módszertani problémái (1962/3.)

Komlós Katalin: Az interpretáció, mint analízis (2012/2.)

Komlós Katalin: Beethoven-portré 1939-ből: Bartha Dénes monográfiája. Részlet a “Szekvenciáktól szimfóniákig: Tanulmányok Liszt, Bartók és Ligeti 140 éves Zeneakadémiája tiszteletére” című kötetből (Rózsavölgyi és Társa, 2015) (2020/2.)

Dr. Kovács Ilona: „A nyomorult zongorázást felcserélném tisztességesebb pályával.”  Az I. világháború hatása Dohnányi Ernő művészi pályájára (2015/6.)

Dr. Kovács Ilona: A zeneszerző-Dohnányi (2012/5.)

Dr. Kovács Ilona: Dohnányi Ernő és Beethoven zongoraszonátái (2012/6.)

Dr. Kovács Ilona: Egy ismeretlen zenekritikus: Weiner László zenei jegyzetei 1934-ből (2015/4.)

Dr. Kovács Ilona: Haláltáncok a zenében – In memoriam Gyöngyössy Zoltán (2012/1.)

Dr. habil Kovács Ilona: Nyizsinszkij, a koreográfus Claude Debussy Jeux című tánckölteményében (Filmfelvétel: 21:05) (MMA MMKI, 2020. XI. 26.) (2022/3.)

Dr. Kovács Ilona: Operaházi morzsák. Beszámolók a Magyar Állami Operaház előadásairól:

     -    Mefistofele, a 969. Tosca-előadás (2010/5.)

     -    Carmen (2010/5.)

     -    Carmen, Rigoletto) (2011/1.)

     -    A lelkiismeret drámája - Verdi: Macbeth (2011/4.)

     -    Egy bolond nap Figaro-módra (Mozart: Figaro házassága)„Cserebogárzene” à la Kovalik (2011/4.)

     -    R. Strauss: Elektra / (2011/4.)

      -   Az operák operája – Don Giovanni (2012/1.)

Kovács Ilona: Vissza a múltba. Részletek Weiner László zenei jegyzeteiből (2006/6.)

Kováts Péter (hegedű) és Fülei Balázs (zongora) Mozart e-moll szonátáját játssza a remekművet elemző kötetlen beszélgetést követően. (Bonum TV filmje) (2017/2.)

Körber Tivadar: Kodály műveinek irodalmi forrásai (2014/6.)

Dr. Körmendy Krisztina Anna: Hubay Jenő művészete és a Hubay-iskola (2015) (pdf) (2018/1.)

Dr. Köves Péter: Beethoven betegségei (pdf) (2020/6.)

Dr. Köves Péter: Csajkovszkij (1840-1893) rejtélyes halála (2018/8.)

Dr. Köves Péter: Don Giovanni, a szex függő lovag (2017/3.)

Dr. Köves Péter: Gaetano Donizetti (pdf) (2021/3.)

Dr. Köves Péter: Giuseppina Strepponi, Verdi második felesége. (Egy zseni árnyékában) (2017/5.)

Dr. Köves Péter: Schumann  (2019/3.)

Dr. Köves Péter: Traviata igaz története (pdf) (2022/3.)

Krasznai Gáspár: Karéneklés és magyarságtudat. A kolozsvári „100 éves a Romániai Magyar Dalosszövetség” című ünnepi rendezvénysorozat keretében, 2022. május 14-én elhangzott előadás szerkesztett változata (pdf) (2022/5.)

95 éve született Kroó György, a 20. századi magyar zenekritika és zenetörténet-írás egyik legnagyobb személyisége. A tudósra a Parlandóban korábban megjelent néhány írásának és rádióelőadásainak újbóli felidézésével emlékezünk (2021/4.)

Kroó György kiadatlan tanulmányai. (Sorozatszerkesztő: Zsoldos Mária)

        I.         Romantikus szimfóniák (2009/2.)

        II.        Händel zenei portréja – szvitjei és concertói (2009/3.)

        III.       Joseph Haydn 1766 és 1772 között keletkezett moll szimfóniáiról    (2009/4.)

        IV.       Mefisztó Liszt Ferenc műveiben (2009/5.)

        V.        Chopin-levelek (kézirat-töredék) (2009/6)

       VI.      Chopin, Schumann opus 1 (2010/1.)

       VII.     Tomás de Victoria (2010/2.)

       VIII.    A dalköltő Robert Schumann (2010/3.)

       IX.     Mahler ezrek szimfóniájának keletkezéstörténete (2010/4.)

       X.       Berlioz indulótípusai (2010/5.)

       XI.      Vendégségben Richard Straussnál (2010/6.)

       XII.     Liszt Ferenc három zongoraátirata (2011/1.)

       XIII.    Liszt Ferenc zongoraátiratai Rossini műveire (2011/2.)

       XIV.    Liszt Ferenc dalköltészete (Sorozatszerkesztő: Zsoldos Mária) (2011/3.)

       XV.      Liszt Ferenc: Az első Zarándokév (2011/4.)

       XVI.    Beethoven népszerűsítője, Liszt Ferenc (2011/5.)

       Három nőalak (2011/6.)

       Gondolatok a zeneszerzők zenetörténeti megítéléséről (2012/1.)

       Kroó György kiadatlan írásai XIX. Mendelssohn zenetörténeti megítélése (2012/2.)

Dr. Krustay Miklós: Az orgonáról. I. (2011/4.)

Dr. Krustay Miklós: Az orgonáról. II. (2015/3.)

Kusz Veronika: Dohnányi amerikai évei (könyvajánló) (2015/3.)

Kusz Veronika – Szilágyi Szabolcs: Párhuzamos életek – egy Bartók-Dohnányi fuvolakoncert elméleti háttere (2017/3.)

Laczkó Mihály: MAGYARORSZÁGON A REFORMKORBAN (1845). Berlioz Magyarországon. Széchenyi és Kossuth vitája c. könyvének 1. fejezete. Magyar História sorozat, Gondolat Kiadó, 1977 (2013/3.)

Lakat Zoltán: A fuvola akusztikája új szemmel (2017/4.)

László Ferenc: Bukarest, a román Bartók-főváros (2006/4.)

Legánÿné dr. Erdősi-Boda Katinka: Az opera, mint kommunikáció és a művészetfilozófia I. (pdf) (2020/4.)

Legánÿné dr. Erdősi-Boda Katinka: Az opera, mint kommunikáció és a művészetfilozófia (II. rész) (2020/5.)

Legánÿné dr. Erdősi-Boda Katinka: Az opera, mint kommunikáció és a művészetfilozófia (III. rész) (pdf) (2020/6.)

Legánÿné Dr. Erdősi-Boda Katinka: Az opera, mint kommunikáció és a művészetfilozófia (IV. rész) (2021/1.)

Legánÿné Dr. Erdősi-Boda Katinka: Az opera, mint kommunikáció és a művészetfilozófia (V. rész) (pdf) (2021/2.)

Legánÿné Dr. Erdősi-Boda Katinka: Az opera, mint kommunikáció és a művészetfilozófia (VI. rész) (pdf) (2021/3.)

Legánÿné Dr. Erdősi-Boda Katinka: Az opera, mint kommunikáció és a művészetfilozófia. VII. rész (pdf) (2021/4.)

Legánÿné Dr. Erdősi-Boda Katinka: Az opera, mint kommunikáció és a művészetfilozófia (VIII. rész) (pdf) (2021/5.)

Legányné Dr. Erdősi-Boda Katinka: Az opera, mint kommunikáció és a művészetfilozófia (IX. rész) (pdf) (2021/6.)

Legánÿné Dr. Erdősi-Boda Katinka: Az opera, mint kommunikáció és a művészetfilozófia (X. rész) (pdf) (2022/1.)

Legánÿné dr. Erdősi-Boda Katinka: Az opera, mint kommunikáció és a művészetfilozófia (XI. rész) (pdf) (2022/2.)

Lengyel Erik: A vibrafon, mint jazzhangszer a komolyzenébe való beilleszkedésének bemutatása Andrei Pushkarev Valse Brillante című művén keresztül (2017/3.)

Lesznai Lajos: A zenei forma, mint kifejező eszköz I. (1963/3.)

Lesznai Lajos: A zenei forma, mint kifejező eszköz II. (1963/4.)

Lesznai Lajos: Az ismeretterjesztés néhány problémájáról (1962/4.)

Lesznai Lajos: Robert Schumann: Kinderszenen (elemzés) (1964/3.)

Dr. Locsmándi Miklós: Abszolút hallás, relatív hallás, jó hallás, a zenei hallás fizikája és pszichológiája. Fejleszthető-e az abszolút hallás? (2016/6.)

Dr. Lőte Enikő: W. A. Mozart zongoraszonátáinak előadásmódja (2008/1.)

M. Bodon Pál zenei írásaiból (Szerkesztette: Pusztai Tamásné és Tátrai Lilla. (Kecskeméti Írott Örökségéért Alapítvány, 2022) // Részletek a könyvből (pdf) (2022/1.)

Mácsai Ágnes: Értékelés a kultúra területén – kérdőív összefoglaló (2016/6.)

Macijevszka Teresa Mikolajivna: Makszim Kopkó Galícia zenetörténetében // Мацієвська Тереса Миколаївна: МАКСИМ КОПКО В ІСТОРІЇ МУЗИЧНОЇ КУЛЬТУРИ ГАЛИЧИНИ (pdf) (2021/4.)

Dr. Maczelka Noémi: A szegedi iskolarendszerű zongoraoktatás története 1995-ig (2017/6.)

Prof. Dr. Maczelka Noémi: Bartók Mozart-játéka és instruktív kiadványai (Parlando 2016/2.) (2020/5.)

Dr. Maczelka Noémi zenei írásaiból (2017/1.)

- Liszt Ferenc származása

- Chopin és Liszt

Dr. Mali Emese: Johann Nepomuk Hummel zongoraszonátái (2011) /Abstracts of the DLA Thesis Emese Mali The Piano Sonatas of Johann Nepomuk Hummel / Mali Emese DLA doktori értekezésének tézisei (pdf) (2020/1.)

Maros Miklós: Hallgassuk együtt (kép és hang illusztrációkkal) (2013/1.)

Máriássy István: A polifon hallás fejlesztéséről (1963/11.)

Máriássy István: A zenei forma tanításáról (1963/8.)

Máté J. György: A tiszta forrás (Bartók és a jazz) (Részlet „A rögtönzés művészete” c. könyvből) (2016/4.)

Dr. habil. Máté Zsuzsanna: Kass János zenei illusztrációi – Kodály Zoltán Háry János dalművének illusztráció sorozatával (pdf) (2022/5.)

Dr. Máté Zsuzsanna: Kékszakáll története a szó, a zene és a kép összefüggésrendszerében – Balázs Béla misztériumjátékának, Bartók Béla operájának és Kass János illusztráció-sorozatának összehasonlító értelmezése (pdf) (2022/4.)

Dr. Mechler Anna: Bárdos Lajos: Nyújtsd ki mennyből (2014/3.)

Megyeri Krisztina: Kölcsönös inspirációk Kurtág György Játékok című művében (pdf) (2019/2.)

Dr. Ménesi Gergely: Lajtha László egyházzenei művei (2016) (2021/3.)

  Mikusi Balázs: „Fakó minden teória”? Amerikai tapasztalatok (2015/4.)

Moens, Stephan: Interjú Gertler Endrével – Bartók Béláról (1997/2.*)

Dr. Mohos Nagy Éva: A magyar énekpedagógia születése és történelmi fejlődése a reformkortól a II. világháborúig (2004) (pdf) (2019/5.)

Morva Péter: Fiataloknak szánt komolyzenei ismeretterjesztés a Rádióban –

bevezetés az operák világába (2011/4.)

Dr. Morva Péter: Hangszerismertető” gyermekműsorok a Magyar Rádióban (2011/4.)

Dr. Morva Péter: Szabolcsi Bence (1899 -1973) és Ujfalussy József (1920-2010) történetszemlélete és művészeszménye, mint pedagógiai gondolkodásuk alapjai (htm) (pdf) (2018/2.)

Mózer Zsófia: Samuel Barber dalművészete Dover Beach és Hermit Songs című alkotásainak tükrében (Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Intézet) (pdf) (2022/1.)

Dr. Nagy Enikő: Profizmus és zenei hitvallás: Leonard Bernstein (1918. 08. 25. − 1990. 10. 14.) (2016/2.)

Dr. Nagy Enikő tanulmánya Dohnányi Ernő: Szerenád vonóstrióra op. 10 című alkotásáról (pdf)  (2022/3.)

Dr. Nagy Enikő: Dohnányi Ernő kamaraművei a brácsa vonzásában (2016/1.)

Nagy Márta: Három noktürn Op. 9. Elemzés egy zeneterápiai tanulmányhoz (2016/1.)

Dr. Nagy Péter: Robert Schumann: Fantázia op. 17– Előadói gyakorlat és analízis egymásra hatása (2020) (2021/3.)

Nagy Zsolt: Johannes Brahms: Az V. magyar tánc és a katonazenészek (2018/5.)

Németh G. István tanulmánya Bartók Béla: Húsz magyar népdal c. művéről (2006/4.)

Németh Rudolf: Modális hangsorok tanítása az alsó fokú szolfézsoktatásban (1962/12.)

Németh Zsombor: Choreae Hungaricae Lupi: Farkas Ferenc (1905-2000) Régi magyar táncok (2015/6.)

Neszlényi Pfeiffert Judit: A zene szerepe a 21. századi Európában és Magyarországon. Van-e a zenének szociális jelentősége, üzenete, hatása a mai gazdasági viszonyokra. „Csak tiszta forrásból.” Gondolatok Bartók Béla: Cantata profana c. műve alapján (2016/4.)

Oleksiv Halina Vasylivna: A barokk tendenciák reprodukciója harmonikán J. S. Bach: g-moll prelúdium és fúga, BWV 535 c. műve alapján (Fordította: Krickij Szergej) // Oleksiv Halina Vasylivna Відтворення барокових тенденцій у перекладенні органного твору для баяна на прикладі «Прелюдії та фуги g-moll (BWV 535) Й. С. Баха (pdf) (2021/2.)

Onczay Csaba: „Gyökértelen művészet nem lehet.” Kodály és a cselló. (A 2021. VI. 28-án megtartott MMA Székfoglaló előadás szerkesztett változata) (pdf) // Gombos László: A Hűség, a Harmónia és az Arany középút mestere. Laudáció Onczay Csaba MMA székfoglaló előadásához (2021/4.)

Ordasi Péter: Kodály Zoltán: Semmit ne bánkódjál (1939) – Kardos Pál emlékének, aki a nagykőrösi tanítóképző kórusában 1940-45-ig énekelt Márton Barna kezére (pdf) (2018/8.)

Dr. Oross Veronika: Gáláns fuvolaszonáták. Nagy Frigyes udvarának zenéje. Franz Benda (1709­–1786) szonátái és jelentőségük a fuvolairodalomban (Doktori disszertáció, 2010, lfze) (2022/6.)

Ozsvárt Viktória: Lajtha és a programzene (Eredeti közlés: Gramofon, 2019 ősz, 10–15. oldal + Gramofon 25 – Zenetudományi és zenekritikai antológia, (Gramofon Könyvek, 2022) (2022/4.)

Dr. Pap János: A tárogató régen és ma (pdf) (2021/1.)

Pap János: Beregszászy Lajos, az akusztikus zseni (pdf) (2020/1.)

Dr. Párducz Árpád: Az abszolút hallás (2016/6.)

Pásztory Blanka: Varró Margit és a zenei ismeretterjesztés (2009/3.)

Péter Mikós: A zeneiskolai zeneirodalom-oktatás feladatai és lehetőségei. Gondolatok Solymosi Tari Emőke „Mi fán terem a zeneiskolai zeneirodalom-oktatás” c. tanulmányával kapcsolatban, pro és kontra (2010/5.)

Dr. Pethő Villő: Kodály Zoltán és követői zenepedagógiájának életreform elemei - A PhD értekezés tézisei (2014/6.)

Petrőczi Éva: Sir Philip Sidney 13. zsoltára / Két zsoltárparafrázis- két időben (pdf) (2019/4.)

Dr. Villő Pethő: Life-reform elements in Zoltán Kodály’s and his successors’ music pedagogy - Theses of PhD dissertation (2014/6.)

Pethő Villő: Kodály Zoltán és követői zenepedagógiájának életreform elemei  - PhD értekezés (2014/6.)

Dr. Pintér Csilla: Lényegszerű stílusjegyek Bartók ritmusrendszerében (2016/4.)

Dr. Rásonyi Leila: A zsidó műzenei stílusjegyek kialakulásának történeti áttekintése néhány hegedűdarab elemzéséhez (2015/4.)

Dr. Retkes Attila: Bartók Béla és az unitáriusok (2018/6.)

Retkes Attila emlékezése (lfze.hu) és S. dr. Dobos Márta: A tudatosság és természetesség harmóniája Rados Dezső hegedűpedagógiájában (2011) (2021/4.)

Révész József: Zenei örökségünk. Cigányzenészek (2015/5.)

Rezessy László: Hogyan szolgálja a Tanítóképző Főiskola új tanterve az iskolai zenehallgatás ügyét? (1996/4.)

Retkes Attila emlékezése (lfze.hu) és S. dr. Dobos Márta: A tudatosság és természetesség harmóniája Rados Dezső hegedűpedagógiájában (2011) (2021/4.)

Samodai János Bence: A trombitajáték szerepe a régizenében (pdf) (2020/2.)

Sándor László: Ki szemlélődése tárgyában elmerülve megpihen – I. rész a személyesség nyomai Du Fay Ave Regina caelorum kompozícióiban (pdf) (2020/1.)

Sándor László: Ki szemlélődése tárgyában elmerülve megpihen – II. rész. A személyesség nyomai Du Fay Ave Regina caelorum kompozícióiban (pdf)  (2020/2.)

Sándor László: Kimondani a kimondhatatlant, avagy politikai korrektség Du Fay „Vasilissa ergo gaude” c. motettájában (pdf)   (2019/6.)

Dr. Seeman László: A kürt szólisztikus szerepe Wolfgang Amadeus Mozart életművében (2015) (pdf) (2022/1.)

Dr. Sófalvi Emese: A kolozsvári magyar nyelvű zeneoktatás 1819–1950 között. Vázlatos áttekintés (pdf) (2021/2.)

Dr. Stachó László: A zongoraművész Bartók. Modellek és ideálok (Balassi Kiadó, 2022) – Könyvajánló (pdf) (2022/4.)

P. Stébel Ildikó: A Debreceni Zenede és könyvtára 160 éves jubileuma alkalmából – rendhagyó emlékezés: 140 éve született és 55 éve hunyt el Kodály Zoltán, a Debreceni Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakgimnázium névadója (Jubileumok különös egybeesése; Alkalmi beszéd; Képeslapok a múltból) (pdf) (2022/6.)

Stébel Ildikó: Liszt Ferenc és a Debreceni Zenede (pdf) (2018/6.)

Dr. Scholz Anna: J. S. Bach: Hat szvit szólócsellóra (BWV 1007-1012) Előadásmód, artikuláció, források és kritikai kiadások problematikája (2008) (2015/3.)

Dr. Stachó László: „Gradus ad Parnassum” jegyzetek a 19. századi hangszerpedagógiáról Bartók zongorista-tanulóévei kapcsán (2016/4.)

Sipos János: Milyen eredetűek a magyar népzene honfoglalás kori rétegei? (pdf) (2022/2.)

Siposné Tavaszi Virág: Kalandozás Chitz Klára Zenebirodalmában (2013/3.)

Solymosi Tari Emőke:„…ma grande Amie”. Lajtha László és Nadia Boulanger (pdf) (2021/2.)

Solymosi Tari Emőke: Mi fán terem a zeneiskolai zeneirodalom-oktatás? (2010/3.)

Somorjai József: Hozzászólás az „Ismeretterjesztésről” című cikkhez(1962/4.)

Dr. Sonkoly István: A zenepedagógia száz esztendeje zenei folyóiratainak tükrében (1962/9.)

Sólyom György: Tánc és gyász – az utolsó évek kérdései és válaszai. Részlet a 100 éve született szerző „Kérdések és válaszok – Liszt Ferenc pályájának utolsó szakaszában” c. könyvéből (AKKORD Zenei Kiadó, 2000) (2022/5.)

Sosztakovics, Dmitrij: „A széles néprétegek az igazi zenét szeretik” (1960/1.)

Sóti L. Mariann: A mester, mint tanár: Liszt Ferenc tanítványai szemével (pdf)  (2018/6.)

Spischak David: Mosonyi mint nagybőgős a kora és környezte tükrében (2016/5.)

Dr. Stachó László: A homokra épített ország: a gyermek és az ifjú Bartók zenei környezete. Utazás a zenetörténet rejtőzködő zugaiba (pdf) (2020/5.)

Sütő Márton: Megválaszolatlan kérdés. Gondolatok Leonard Bernstein egy kevésbé ismert előadásához (2012/6.)

Dr. S. Szabó Márta: Hans Koessler, a sokoldalú tanár. Elhangzott a Magyar Kodály Társaság Konferenciáján 2012. dec. 15-én (szerkesztett változat) (2014/3.)

Dr. Szabó Balázs: Gárdonyi Zsolt két Luther-toccatája Gárdonyi Zsolt 75. születésnapjára (pdf) (2021/2.)

Szabó Balázs: George Enescu erdélyi hangversenyeinek repertoárjáról

(1921–1943)  (In memoriam George Enescu (1881–1955) – a művész halálának 60. évfordulójára) (2015/6.)

Dr. Szabó Balázs: Johannes Brahms szimfóniái és nyitányai (2018/4.)

Dr. Szabó Balázs: Mozart hegedűversenyei (2017/4.)

Dr. Szabó Balázs: Szeptember végén – Gárdonyi Zoltán kórusművéről (2021/3.)

Szabó Csaba összegyűjtött írásai I. / Részlet a könyvből: A magyar népzene ötfokú hangsorai és szolmizációjuk + Fittler Katalin recenziója (2020/3.)

Szabó Ferenc János: Egy rövid életpálya dokumentumai. Faragó György (1913–1944) (2014/4.)

Dr. Szabó István: A timpani játéktechnikájának fejlődése Elliott Carter: Eight Pieces for Four timpani c. műve alapján + Elliott Carter: Eight Pieces for Four Timpani (YouTube) (2018/1.)

Szalai Tamás: A zenei képességek mérésére alkalmas kutatási eszközök áttekintése / Absztrakt/ (2017/5.)

Prof. Dr. Szász Tibor: Liszt isteni és ördögi szimbólumai és a program, melyet a h-moll szonátában feltárnak. „A születésnapos Grabócz Mártának ajánlva”. Fordította: Dr. med. Csordás Zoltán (2003) (pdf) // Prof Dr. Szász Tibor előadásában Liszt Ferenc h-moll szonátájának két felvétele (Carnegie Recital Hall, 1977) és Hochschule für Musik Freiburg, 2012) (2022/5.)                                                                                                         

Székely György dr.: Barangolás az ismeretlen Mozart világában (2007/2.)

Szekeres Kálmán: A romanticizmus I. (1964/9.)

Szekeres Kálmán: A romanticizmus II. (1964/10.)

Szekeres Kálmán: A romanticizmus III. (1964/11.)

Szendi Ágoston: Matematika a zenében (ELTE TTK 2022) (pdf) (2022/4.)

Szendrei Janka: Szkóla-pedagógia (2014) (2018/5.)

Dr. Szentkirályi Aladár Miklós: A dél-amerikai ritmusok éthosza (pdf) (2021/3.)

Dr. Szentkirályi Aladár Miklós: Az izlandi, a romániai és a magyarországi zeneoktatás egyes elemeinek összehasonlító elemzése és ezek hatása a zenei kultúrára (2014) (pdf) (2021/2.)

Dr. Szerző Katalin: A tonális rend felbomlása Liszt Ferenc kései zongoraműveiben. Zeneakadémiai dolgozat Ujfalussy tanár úrhoz (1972) (2013/1.)

Dr. Szerző Katalin: Johann Sebastian Bach - Magnificat (A tanulmányhoz kapcsolódik Bach teljes művének koncert-filmfelvétele a Monteverdi Kórus előadásában Kollár Éva vezényletével) (2016/5.)

Szesztay Zsolt: 1956 – a magyar kóruszene tükrében (A 2006. március 24-én, a debreceni Bárdos Szimpóziumon elhangzott előadás szerkesztett változata) (pdf) (2020/5.)

Szesztay Zsolt: Formaalkotó ismétlések a zenében (1962/5.)

Dr. Szigetvári Andrea: A multidimenzionális hangszíntér vizsgálata (lfze, 2012) (pdf) (2022/4.)

Sziklavári Károly: Erkel Ferenc és Himnuszának születése – a tavalyi (175.) évforduló kapcsán (pdf) (2020/1.)

Szilágyi Szabolcs – Kusz Veronika: „Párhuzamos életek” egy Bartók–Dohnányi fuvola - zongora - program elméleti háttere (Eredeti közlés: Gramofon 2019 + Gramofon 25 – Zenetudományi és zenekritikai antológia, Gramofon Könyvek, 2022) (pdf) (2022/3.)

Szilágyiné Hegedűs Éva /dr. Bodnár Gábor bevezetőjével/: Mert ímé mostantól fogva boldognak mondanak engem minden nemzetségek (2014/3.)

Szirányi Gábor: Mihalovich Ödön és a magyart felsőfokú zenei oktatás (2010/1.)

Szirányi Gábor: Egy Bartók tanítvány – Szalay Stefánia – visszaemlékezése

- II/1. rész (2008/4.)

- II/2. rész (2008/5.)

Szirányi Gábor: Szendy Árpád Liszt Ferenc tanítványa. Tanulóévek (2011/1.) 

Szirányi Gábor: Szendy Árpád tanári pályafutása (1890-1896) (2011/2.) 

Szirányi Gábor: Szendy Árpád tanári pályafutása (1896-1906) (2011/2.) 

Szirányi Gábor: Szendy Árpád tanári pályafutása (1907-1911) (2011/2.) 

Szirányi Gábor: Szendy Árpád tanári pályafutása (1911-1913) (2011/2.) 

Szirányi Gábor: Szendy Árpád tanári pályafutása (1914-1916) (2011/2.) 

Szirányi Gábor: Szendy Árpád tanári pályafutása (1917-1918) (2011/2.) 

Szives Márton Gábor: Ideokinetika és Fluid Movement. Zenei mozgások a marimbázásban. A mozgássablonok (2/1.) (pdf) (2019/5.)

Szives Márton Gábor: Megszólal a marimba – stúdióelemzés egy marimba hangjáról (2017/6.)

Szives Márton: Tremolo Abe Keiko-nál (2/1.) (pdf) (2019/1.)

Szives Márton: Tremoló Abe Keiko-nál (2/2.) (pdf)   (2019/2.)

Szives Márton Gábor: Ideokinetika és Fluid Movement. Zenei mozgások a marimbázásban. A mozgássablonok (2/1.) (pdf) (2019/5.)

Szives Márton: Ideokinetika és Fluid Movement (2/2) (pdf) (2019/6.)

Szőke Andorné: Stílus-követelmények a zongoratanítás irodalmában (1962/12.)

Szőke Márton: A fúvós légzés. Összegző tanulmány a fúvósok levegővezetéséről (Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Intézet, 2015) (pdf) (2022/3.)

Szőnyiné Szerző Katalin: A herceg Esterházy-család zenei gyűjteményeinek története (pdf) (2022/5.)

Szőnyiné Szerző Katalin: A Himnusz és a Szózat keletkezéstörténete (1982) (pdf) (2022/2.)

Szőnyiné dr. Szerző Katalin: „… a hol Orpheus dalai éneklik össze a köveket” (Jókai Mór) Jeles napok a Pesti Vigadó zenei múltjából (2017/1.)

Szőnyiné Szerző Katalin: A magyar zenei sajtó történetéből: Zenészeti Lapok (1860–1876) 200 éve született id. Ábrányi Kornél (1822–1903) (pdf) (2022/3.)

Szerző Katalin: A tonális rend felbomlása Liszt Ferenc kései zongoraműveiben. Zeneakadémiai dolgozat Ujfalussy tanár úrhoz (1972) (2013/1.)

Szőnyiné Szerző Katalin: Az egykori Esterházy Archívum Haydn forrásai az Országos Széchényi Könyvtár Zeneműtárában (2017/4.)

Szőnyiné Szerző Katalin: Appendix. Johannes Brahms hungarica kottatára a Gesellschaft der Musikfreunde bécsi archívumában (2017/6.)

Szőnyiné Szerző Katalin: Bartalus István, Arany János „Koszorús” zenészbarátja (2017/2.)

Szőnyiné Szerző Katalin: Egy milánói muzsikus Haydn-életrajza a napóleoni háborúk korából (2017/3.)

Szőnyiné Szerző Katalin: Himnusz-Szózat dokumentációk. Kiegészítések az Erkel Társaság és a MMA Himnusz állásfoglalásához (2013/3.)

Szőnyiné Szerző Katalin: „Holnap”, azaz másnap közvetítették volna... (Zuzana Růžičková hangversenye a Szegedi Tisza Szálló díszterméből, 3. műsor, 1976. december 15-én, 19 óra 33 perctől). / Papp Márta emlékére / (2018/6.)

Szerző Katalin: Johann Sebastian Bach - Magnificat (A tanulmányhoz kapcsolódik Bach teljes művének koncert-filmfelvétele a Monteverdi Kórus előadásában Kollár Éva vezényletével) (2016/5.)

Szőnyiné Szerző Katalin: Johann Sebastian Bach: Orgelbüchlein (2019/2.)

Szőnyiné Szerző Katalin: Kommentár egy bécsi forráskatalógushoz – A szabadságharc emlékképei Brahms magyar kottatárában (2018/3.)

Szőnyiné Szerző Katalin: Magyar zenetudományi kútfő Johannes Brahms körében: Mátray Gábor (1797-1875) (Az 1802. november 25-én gróf Széchényi Ferenc által alapított Nemzeti Könyvtár tiszteletére) (pdf) (2018/8.)

Szőnyiné Szerző Katalin: Tizennyolc szemelvény a Zenészeti Lapok (1860-1876) és Erkel Ferenc kapcsolatának történetéből (2018/5.)

Szőnyiné Szerző Katalin: Zenei Lexikon „Cabaletta” (Papp Márta szerkesztésében szócikk az MR Zenei Népművelő Rovata számára, 1979) (pdf) (2019/4.)

Szőnyiné Szerző Katalin: Zenei Lexikon – Csárdás. Papp Márta szerkesztésében szócikk a Magyar Rádió Zenei Népművelő Rovata számára, 1981) (pdf)   (2019/6.)

Szőnyiné Szerző Katalin: Zenei Lexikon: A "verbunkos" (pdf) (2019/5.)

Szőnyiné Szerző Katalin zenetörténeti értékű lemezismertetője: Esterházy Music Collection. Magyarország zenei öröksége. Gregorius Joseph Werner (1693-1766): Der gute Hirt, szomorújáték két felvonásban. Ősbemutató: Kismarton/Eisenstadt, 1739. márc. 28. Nagypéntek. Az Accent Kiadó közreadásában a közelmúltban jelent meg a Purcell Kórus és Orfeo Zenekar, valamint szólistái – Kovács Ágnes (szoprán), Bárány Péter (kontratenor), Megyesi Zoltán (tenor), Najbauer Lóránt (basszus) és Kalafszky Adriána (szoprán) - előadásában, Vashegyi György vezényletével Gregorius Joseph Werner oratóriuma (2020/6.)

Tabajdi Ádám: A pedálzongora. Hangszertörténeti áttekintés (Új Nemzeti Kiválóság Program 2021–2022, Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Doktori Iskola) (pdf) (2022/6.)

Takó András:  A zene mint kommunikációs eszköz biopszichoszociális hatása (pdf) (2018/8.)

Tardy László: Az ének-zene hitre nyitó útjai és kateketikai lehetőségei (Összhang. Válogatás Tardy László egyházzenei írásaiból. Szerkesztette: Szalay Olga, Budapest, 2018.) (2022/3.)

Tarics Péter: A 175 éves Magyar Himnusz születése, története, irodalomelméleti, zenetörténeti és szakrális háttere (pdf) (2019/5.)

Tátrai Vilmos: Bartók // Zoltai Dénes: Bartók nem alkuszik (Ezredvég, 2003) (pdf) (2020/5.)

Tihanyi Zsuzsanna: A kézirattól az első kiadásig. – Beethoven zongoraszonáták szövegproblémái előadói szemmel (pdf) (2019/3.)

Dr. Tokaji András: Skálaszisztéma és ujjazat V. V. Homenko gordoniskolájában (2017/5.)

Tokodi Gábor: A 18. századi mandora kéziratok jelentősége a klasszikus gitár repertoárjának szélesítésében /Absztrakt / (2017/5.) 

Dr. Tokos Zoltán: J. S. Bach lantműveinek interpretációs problematikája gitáron / Title of thesis: Interpretative Problems in the Lute Pieces of Johann Sebastian Bach on the Guitar (2003) (pdf) (2019/5.)                                                                          

Tornyos György: Bertalotti solfeggioinak hangneméről, szolmizálásáról I. (1962/9.)

Tornyos György: Bertalotti solfeggioinak hangneméről, szolmizálásáról II. (1962/10.)

Tóth Aladár: Beethoven (Nyugat, 1920) // Fischer Annie Beethoven felvételeiből (2020/6.)

Tóth Endre: Esterházy Péter és a Zenei radikalitás (Eredeti közlés: Gramofon, 2020 nyár, 8–11. oldal) (Zenetudományi és zenekritikai antológia, Gramofon Könyvek, 2022) (pdf) (2022/5.)

Tóth Judit: A zene és biblia (3) (1996/3.)

Tóth Judit: A zene és a Biblia (2. rész) (1995/4.*)

Dr. Tóth Péter: Kodály öröksége (2021/2.)

Dr. Tóthpál József: A művészetpedagógia éthosza, a pedagógusok felelőssége művészeti hagyományaink megőrzése és a művész (2012/3.)

Dr. Tóthpál József: Bartók Béla művészetének éthosza (2005) (2016/4.)

Trencsényi László: Művészeti neveléstől a gyermekkultúráig. Tanulmányok, módszertani írások, reflexiók (részletek) / 1973-2013 / (2013/4.)

- Az olvasó köszöntése és útbaigazítása

- Koncerttermi szocializáció

- Aelia Sabina vale Római-projekt a Római-parton

100 éve született Turcsányi Emil zeneíró, karvezető, tanszékvezető egyetemi tanár Parlandóban megjelent zeneelméleti írásaiból (1962–1964) (2022/2.)

Turcsányi Emil: A zenei ismeretterjesztésről (1962/12.)

Turcsányi Emil: Egyensúlyviszonyok a zenében?(1960/3.)

Turcsányi Emil: Mit jelent a bitonalitás? (1964/2.)

Turcsányi Emil: Mit jelent…  a monotematika? (1964/9.)

Turcsányi Emil: Mit jelent … a poliritmika és a polimetria? (II. rész) (1964/5.)

Turcsányi Emil: Mit jelent … a tükör? (1964/3.)

Turcsányi Emil: Mit jelent…  az egészhangú rendszter? I. (1964/10.)

Turcsányi Emil: Mit jelent… az egészhangú rendszter? II. (1964/12.)

Ujfalussy József: Beethoven és Bartók // Werner Alajos: Beethoven vallásos zenéje // Ferencsik János: Néhány gondolat Beethovenről (Vigilia, 1971. szeptember) (2020/5.)

Ujfalussy József: Claude Debussy: Hat antik felirat – Six épigraphes antiques (Kb. 1987/1988) (2018/4.)

Ujfalussy József: Intonáció, jellemformálás és típusalkotás Mozart egyes műveiben. (Zenéről, esztétikáról. Zeneműkiadó, Budapest, 1980, 7–48.) (pdf)(2022/5.)

József Ujfalussy: Intonation, création de caractères et de types dans certaines œuvres de Mozart. Részlet a Narratologie musicale. Topiques, théories et stratégies analytiques című kötetből, szerkesztette és az előszót írta Grabócz Márta. Collection GREAM, Éditions Hermann, Párizs, 2021, 277–330. (A kiadó szíves engedélyével) (2022/5.)

Ujvárosi Andrea: A magyar és az orosz énekhangzás összehasonlító vizsgálata (2015/3.)

Ujvárosi Andrea: Nyelvi és hangképzési sajátosságok kapcsolata az ének hangképzéssel (2016/3.)

Ungár István: A mese vége. Gondolatok Kodály Háry János-ának záró tablójáról (2007/6.)

Ungár István: A pompa árnyéka (2017/3.)

Ungár István: Az ibolya halála - Mozart: Das Veilchen c. daláról (2018/7.)

Ungár István: Az ünnepelt. Köszöntő W. A. Mozart születésének 250. évfordulóján (2006/6.)

Ungár István: Alkonyat (Kodály: Öregek) (2016/5.)

Ungár István: Beavatás. Zenehallgatás a gimnáziumi énekórákon — egy kicsit másként. 2005-2007. III/1. rész. Bevezetés: A kapunál (2009/4.)

Ungár István: Beavatás. Zenehallgatás a gimnáziumi énekórákon — egy kicsit másként. 2005-2007. III/2. rész. Szentségtörés? ! (2009/5.)

Ungár István: Beavatás. Zenehallgatás a gimnáziumi énekórákon — egy kicsit másként. 2005-2007. III/3. rész. Utószó. Vallomás (2009/6.)

Ungár István: „Bűn lesz a sorsom, amíg csak élek” A sátán útja Verdi Otello c. operájában (2013/6.)

Ungár István: Csak egy hang. Verdi: Otello-monológ (2016/3.)

Ungár István: Ébredés (2016/4.)

Ungár István. Elköszön a zene I. rész. Zongoramuzsika (2014/5.)

Ungár István: Elköszön a zene. II. rész. Szimfónia, opera, kórusmuzsika (2014/6.)

Ungár István: Hamis mítosz (2017/6.)

Ungár István: Három a dal - Az út vége. Schubert Der Wegweiser című daláról / Bölcsődal. Schubert Des Baches Wiegenlied című daláról / Háladal / Schubert An die Musik című daláról (2019/1.)

Ungár István: „Hej, haj, mily pompás visszhang!” – „Hagyjatok meghalni!” A reneszánsz madrigáltól a barokk operáig (2013/5.)

Ungár István: Az idegen. Két Schubert dal alapján (2014/1.)

Ungár István: Intelmek (2016/2.)

Ungár István: Megtorpanás (2018/1.)

Ungár István: Mosolygó fájdalom (2018/5.)

Ungár István: Operanégyesek önálló élete. Bevezető (2012/5.)

- Kiragadva. Operanégyesek önálló élete. 1. rész. Mozart: Szöktetés a szerájból (2012/6.)

- Kiragadva Operanégyesek önálló élete. 2. rész. W. A. Mozart: Don Giovanni – kvartett (2013/1.)

- Kiragadva. Operanégyesek önálló élete. 3-4. rész. Beethoven: Fidelio G-dúr kvartett és a II. felvonás D-dúr kvartett (2013/2.)

- Kiragadva 5. Operanégyesek önálló élete. Verdi: Rigoletto – kvartett (2013/3.)

- Kiragadva (6., befejező rész). Operanégyesek önálló élete. Verdi: Don Carlos – kvartett (2013/4.)

Ungár István: Kísérőkártya (I.). Emléklapok a gimnáziumi énekórák zenehallgatásaiból. Képária Mozart: A varázsfuvola című operájából (2011/1.)

Ungár István: Kísérőkártya (II.) Mesterművek közelében. Emléklapok a gimnáziumi énekórák zenehallgatásaiból. Beethoven: op. 110-es Asz-dúr zongoraszonáta harmadik tételéről (2011/2.)

Ungár István: Kísérőkártya (III.) Mesterművek közelében. Emléklapok a gimnáziumi énekórák zenehallgatásaiból. „Halotti ének” (2011/3.)

Ungár István: Kísérőkártya. (IV.) Mesterművek közelében. (Emléklapok a gimnáziumi énekórák zenehallgatásaiból) Kodály Zoltán: Jézus és a kufárok (2011/4.)

Ungár István Kísérőkártya (V.) Mesterművek közelében. Emléklapok a gimnáziumi énekórák zenehallgatásaiból. A művészet diadala. (Egy kiállítás képei és más) (2011/5.)

Ungár István Kísérőkártya (VI.) Mesterművek közelében. Emléklapok a gimnáziumi énekórák zenehallgatásaiból. Rózsaária Mozart Figaro házassága című operájából (2011/6.)

Ungár István Kísérőkártya (VII.) Mesterművek közelében. Emléklapok a gimnáziumi énekórák zenehallgatásaiból. Beethoven: Fidelio – a börtönjelenet első egysége (2012/1.)

Ungár István: Kísérőkártya (VIII.) Mesterművek közelében. Emléklapok a gimnáziumi énekórák zenehallgatásaiból. Gyászinduló (2012/2.)

Ungár István: Kísérőkártya (IX.) Mesterművek közelében. Emléklapok a gimnáziumi énekórák zenehallgatásaiból. Bach: Máté passió: Nyitókórus (2012/3.)

Ungár István: Kísérőkártya (X.) — Mesterművek közelében Emléklapok a gimnáziumi énekórák zenehallgatásaiból. ZÁRSZÓ (2012/4.)

Ungár István: Lacrimosa // Könnyek (pdf) (2021/3.)

Ungár István: Megtorpanás (2018/1.)

Ungár István: Névjegy-Mozart-szintézis (2015/6.)

Ungár István: Operanégyesek önálló élete. Bevezető (2012/5.)

Ungár István: Parlando (2021/1.)

Ungár István: Rabkórus (2020/6.)

Ungár István: Távozóban (2019/3.)

Ungár István: Útelágazás. Mozart: A varázsfuvola c. operájának első (No 5. B-dúr) kvintettje (2017/2.)

Ungár István: Vége a dalnak (2016/6.)

Urbanetz-Vig Magit: Fontolgatások Szende Ottó: „Adatok a korai magyar hegedűiskola történetéhez” c. írását olvasva, tekintettel Erkel: Bánk Bán Viola d´amore szólójára / Margit Urbanetz-Vig: Die Geschichte der ungarischen Geigerschule und ihre Bedeutung für das Viola d’amore solo in der Oper „Bánk Bán” von Ferenc Erkel (pdf)  (2019/2.)

Vajda Veronika: A Kaukázus régió zenei hagyományai a grúz és az azeri népzene jellegzetességei (ELTE BTK Zenekultúra Alapszak, 2020) (pdf) (2020/6.)

Váradi Helga és Barna Péter: Bach&Baroque - Váradi Helga csembalózik (2018/1.)

Dr. Váradi Judit: A néma hangversenytermek világa. A zenehallgatás új formái a digitális térben // Judit Váradi: New Possibilities in Cultural Consumption - The Effect of the Global Pandemic on Music Listening (pdf) (2021/3.)

Dr. Váradi Judit: Extrakurrikuláris lehetőségek a zenei nevelésben /Absztrakt / (2017/5.)  

Dr. Varga Ildikó: Harmóniák, ellentétek és az „Isteni faktor” a zene és az érzelmek relációjának tükrében (pdf) (2020/2.)                                                                         

Varga Ildikó Rita Anna PhD: Judit a XXI. században. Avagy az aktualitás és az aktualizálás különbségei Bartók Béla: A kékszakállú herceg vára c. operájának alapján (2010/3.)

Varga Oszkár: Beethoven és a hegedűszonáta műfaja, különös tekintettel a Kreutzer-szonátára (pdf) (2020/2.)

Dr. Varjasi Gyula, PhD: Fricsay Ferenc elveszettnek hitt miséjének története (2018/2.)

Varró-Sasi Ildikó: Nagykőrösi kórushangzás történelmi felvételeken. A nagykőrösi tanítóképezde Radiola Lemezgyár felvétele 1942 (pdf)   (2019/6.)

dr. habil Vas Bence gitárművész-tanár YouTube felvételeiből: I. Genfi zsoltárok - Kórus- és lantfeldolgozások a XVI. században. A Nyitott Egyetemben dr. Vas Bence gitárművész beszél a Genfi zsoltárok 16. századi kórus és lantfeldolgozásairól; II. J. S. Bach: Goldberg variációk. Gitárra átdolgozta: Eötvös József (2004) (2018/7.)

Dr. Vas Bence: Adrian Le Roy zsoltárkíséretei és a goudimeli zsoltárok átiratai (Asáf Bt. Pécs Magyarország, 2020) (2020/6.)

Dr. Végh Mónika: A 18. századi orosz kóruskoncert M. Sz-Berezovszkij, D. Sz. Bortnyanszkij és A. L. Vedel művészetében (1. rész) – Az „arany hármas” a 18. századi Oroszországban (pdf) (2020/6.)

Vígh-Kiss Erika Rozália: Franz Schubert nyomában Zselízen (2015/5.)

Vikárius László: Emlékbeszéd Bartók Béla sírjánál (2015/3.)

Virág Barnabás: „Elkezdeni az első leckénél és befejezni a századiknál”. (2014/3.)

Virág Barnabás: "Nem a sors kopogtat az ajtón" Beethoven 5., c-moll (Sors) szimfóniájának elemzése (pdf) (2019/5.)

Walker, Alan közreadása: Liszt halála Lina Schmalhausen naplója alapján. Fordította: Fejérvári Boldizsár. A magyar kiadást szerkesztette: Ábrahám Mariann. 1. rész  (2006/1.*)

Walker közreadása: Liszt halála Lina Schmalhausen naplója alapján. Fordította: Fejérvári Boldizsár. A magyar kiadást szerkesztette: Ábrahám Mariann. 2. rész. (2006/2.*)

Walker, Alan közreadása: Liszt halála Lina Schmalhausen naplója alapján. Fordította: Fejérvári Boldizsár. A magyar kiadást szerkesztette: Ábrahám Mariann. 3. rész   (2006/3.*)

Walker, Alan közreadása: Liszt halála Lina Schmalhausen naplója alapján. Fordította: Fejérvári Boldizsár. A magyar kiadást szerkesztette: Ábrahám Mariann. 4. rész  (2006/4.*)

Walker, Alan közreadása: Liszt halála Lina Schmalhausen naplója alapján. Fordította: Fejérvári Boldizsár. A magyar kiadást szerkesztette: Ábrahám Mariann. 5. rész  (2006/5.*)

Walker, Alan közreadása: Liszt halála Lina Schmalhausen naplója alapján. Fordította: Fejérvári Boldizsár. A magyar kiadást szerkesztette: Ábrahám Mariann. 6. rész   (2006/6.*)

Wilhelm Furtwängler: A zenész és közönsége (1960/2.)

Wolff, Christoph: J. S. Bach. A tudós zeneszerző (2005/1.)

Tátrai Vilmos: Bartók // Zoltai Dénes: Bartók nem alkuszik (Ezredvég, 2003) (pdf) (2020/5.)

Dr. Yanan Wen: Ligeti „Columna Infinita” című zongoraetűdjének elemzése (Magyarra fordította és szakmailag lektorálta: Oláh Anna és Tóth Árpád (pdf) // Dr. Yanan Wen: Analysis of Ligeti’s piano etude „Columna Infinita" (pdf) (2022/3.)

Dr. Zétényi Tamás: Liszt Ferenc gordonkás kamarazenéje. Struktúra és narrativitás Liszt Ferenc kései műveiben (lfze, 2017) (pdf) // Liszt Ferenc gordonkás kamarazenéje Emmanuel Feldman (gordonka) és Ábrahám Mariann (zongora) előadásában: I. Liszt Ferenc: Elégia (1874), 2. elégia (1877), Romance oubliée (Elfelejtett románc (1880), La lugubre gondola (1882) (Gyászgondola), Die Zelle in Nonnenwert (1841, 1860) (27:36); II. Consolations (Vigasztalások – Hat költői gondolat, 1849– 1850) (14:37) (2022/5.)

Dr. Zsigmond Zoltán: A zongora forradalma a 19. század első felében (2007) (2017/6.)

Dr. Zsigmondné dr. Pap Éva: Szeged zenei élete 1945 és 1960 között (2008) (2017/6.)

A mai zene tanítása/ HALLGATÁSA – HARMADIK ÉVEZRED ZENÉJE

25 éve hunyt el Durkó Zsolt (1934–1997) néhány rövid gondolata „A gömb története” (The History of the Spheres) c. zongorára írt sorozatról, továbbá az 1. és a 2. füzet Ábrahám Mariann előadásában, akinek a nevéhez fűződik a felvételen hallható első két füzet ősbemutatója // Bieliczkyné Buzás Éva: Emlékezzünk Durkó Zsolt zeneszerzőre (pdf) (2022/2.)

25 éves az Alkotó Muzsikusok Társasága. A Bartók Rádió 2016. május 31 -i Összhang c. műsorában közreműködik: Gallai Attala elnök, továbbá Szendi Ágnes, Csepregi György és Fehér György Miklós. Műsorvezető: Selmeczi Borbála (2016/4.)

70 éves lenne Togobickij Viktor Erkel Ferenc-díjas zeneszerző. Hollós Máté: Az életmű fele. Zeneszerzőportrék beszélgetésekben: Togobickij Viktor (AKKORD, 1997) // Hollós Máté: A magány megéneklője: Togobickij Viktor //  Togobickij Viktorról a Parlandóban korábban megjelent emlékezések // Válogatás Togobickij Viktor YouTube-n található műveiből (pdf) (2022/3.)

70 Szokolay - A 70 részes sorozat betekintést nyújt Szokolay Sándor kamara- és kórusműveibe (pdf) (2019/6.)

80 éve született Pertis Jenő Erkel Ferenc-díjas zeneszerző, zongoraművész (Malina János) / Zeneóra: a Pertis-család. A filmben Némethy Attila vendégei a Pertis család zeneművész tagjai, 1995) (pdf)  (2019/5.)

100 éve született Kadosa Pál (Ábrahám Mariann) (2003/1. és 2016/4.)

115 ÉVE SZÜLETETT ÉS 30 ÉVE HUNYT EL RÁNKI GYÖRGY (1907–1992) Dr. Dombiné dr. Kemény Erzsébet: Ránki György művészete különös tekintettel a zongorára írt kompozíciókra (Parlando 2017/6.) // Bieliczkyné Buzás Éva: Emlékezzünk Ránki Györgyre (pdf) (2022/6.)

A 70 éves Bujtás József zeneszerző, hegedű-, szolfézs-és zeneelmélet tanár, zenekari hegedűművész portréja. Hollós Máté: Művek bontakozóban. Bujtás József stiláris fordulata (Muzsika,1998) // Bujtás József művei (pdf) (2022/3.)

A BMC Records egyik új kiadványa - Eötvös Péter: Concertos (2015/2.)

A humor szökőkútjai. Hangverseny Ránki György zeneszerző emlékére. (Országos Idegennyelvű Könyvtár Zeneműtára, 2019. október 28.) (2019/6.)

A Hungarian Composer inthe 20th Century. Jozsef Soproni’s Note Pages for Piano (SONUS: vol. 26. no. 1, FALL 2005.) (2016/4.)

A kortárs zene ünnepe Szegeden (Kiss Ernő) (2019/5.)

A Magyar Művészeti Akadémia zeneszerzőinek kompozíciói Csontváry Kosztka Tivadar festőművész tiszteletére (Dubrovay László: Csontváry – három szimfonikus kép zenekarra / Kovács Zoltán: Taorminai képek - I. Holdtölte Taorminában / Nógrádi Péter: Partita, négy Csontváry-kép vonószenekarra / Tóth Péter: Csontváry-szimfonietta (MMA) / Kiss Eszter Veronika: Csontváry-képek zenével. A festőművész által inspirált zenekari műveket mutattak be (Magyar Nemzet, 2015. IV. 27.) (pdf) (2020/2.)

A Magyar Zeneszerzők Egyesülete Hungarian Composers c. kiadványa már az interneten is elérhető! (2022/4.)

A megvalósult kamaszvágyak világában. Beszélgetés Balázs Ádám filmzeneszerzővel (Fittler Katalin) (2017/2.)

A Miskolci Szimfonikus Zenekar Kodály cd-jéről (Zelinka Tamás) (2013/6.)

„A művészet alakítja valóságunkat.” Natalia Szurnyina beszélgetése Eötvös Péterrel Három nővér című operájáról (2019) (Fordította: Dr. Megyeri Krisztina) (pdf) (2020/5.)

A pomázi Teleki-Wattay Művészeti Iskolában Miszkulyné Gilice Teréz és növendékei Mező Imre „Népdalvilág” c. zongora négykezes zongora-kötetét mutatták be (Polányiné Takács Judit) (2017/4.)

A Sári József / Sáry László és Sáry Bánk család fotóalbumából (Aranyos Katalin) (2016/2.)

„A tehetséget nem lehet tanítani, a tehetséges növendéket igen…” Serei Zsolt komponálásról, átiratokról, meseoperáról és az új zenei utakról (Réfi Zsuzsanna interjúja) // METSZET ’96 – Földes Imre beszélgetései magyar zeneszerzőkkel a Fészek Művészklubban (6.) Serei Zsolt: Hét perc húsz évre (Parlando 2005/6.)  // Hollós Máté: Művek bontakozóban – Serei Zsolt: Egypercesek (Muzsika, 1999/11.) // Bepillantás Serei Zsolt karmesteri és zeneszerzői munkásságába (pdf) (2022/1.)

Az Akkord Zenei Kiadó újdonságai – fuvolásoknak (Fittler Katalin) (2017/3.)

Az Akkord Zenei Kiadó újdonságai – hegedűsöknek (Fittler Katalin) (2019/3.)

Az Akkord Zenei Kiadó újdonságai: kortárs kompozíciók – szólóhangszerekre (Vajda János: Az örök fagottos fagottra és zongorára -The Eternal Bassoonist for bassoon and piano // Hollós Máté: Tre pezzi con due intermezzi per fagotto solo (Akkord Music Publishers 2020) (Fittler Katalin) (2020/5.)

Az Akkord Zenei Kiadó újdonságai: kortárs kompozíciók – szólóhangszerekre (Fittler Katalin) (2020/6.)

Az Alkotó Muzsikusok Társaságának irodalmi- és dalestje (Szendi Ágnes) (2019/3.)

Az érzelmek könyve. Beszélgetés Kósa Dávid zeneszerző-tanárral (Novák Anikó) (2018/2.)

Az LFZE Zeneszerzés Tanszékének nemzetközi kapcsolatai (2014/6.)

Az MMA koncertfilmjei kortárs magyar szerzőknek a közelmúlt magyar történelmét megidéző műveiből: Balassa Sándor: Október virágai op. 77 (14:14) / Nógrádi Péter: Őszi zsoltárok két szólóhangra, kórusra és zenekarra (26:39) / Tóth Péter: Elégia - In memoriam 1956 (13:14) /(Közreműködik: a Szegedi Szimfonikus Zenekar, vezényel: Gyüdi Sándor, 2016.10.23.)  (2019/5.)

Aki helyett a zene beszél. Soproni József 75. születésnapjára (Ábrahám Mariann) (Muzsika: 48. évfolyam, 10. szám, 2005. október és Parlando: 2016/4.)

Az Alkotó Muzsikusok Társasága 2018. IX. 17-i koncertjéről (Kaszti Árpád) (pdf) Mindenkinek van mestere… Interjú a 75 éves Gallai Attilával (Nagy Renáta) (pdf) (2018/8.)

Ábrahám Mariann zongorázik (2/1.) (2018/5.)
Könnyű és nehéz zongoradarabok a XX. század zenei örökségéből 
- Jean Sibelius: Virágok op. 85; 
- Farkas Ferenc: 3 burleszk (1940-41); 
- Witold Lutosławski: Bukoliki (1962); 
- Kadosa Pál: Pillanatképek op. 69, (1971); 
- Soproni József: 2 darab a Jegyzetlapok IV. Füzetéből: Napfényben, Allegro néma billentyűkkel (1978); 
- Lendvay Kamilló: 6 B. To B.(1995) 

EAR30 Az EAR Együttes harminc éve (1991-2021) Olsvay Endre interjúinak szereplői: Decsényi János, Faragó Béla, Hollós Máté, Láng István, Madarász Iván, Pintér Gyula, Sugár Miklós, Szigeti István, továbbá Csengery Adrienne, Fülep Márk, Gazda Bence, Gulyás Nagy György, Kántor Balázs, Kővári Eszter Sára, Lakatos György, Matuz Gergely, Matuz István, Szakály Ágnes, Horváth István. Az utószót írta, továbbá a könyvet szerkesztette: Göllesz Zoltán (Egy Hangversenyteremért Alapítvány, 2022) (2022/5.)

KÖNNYŰ ÉS NEHÉZ ZONGORADARABOK A XX. SZÁZAD ZENEI ÖRÖKSÉGÉBŐL (2/2.) Visszapillantás, hangversenyfelvételek. Zongora:Ábrahám Mariann (2018/7.)

Ami a tükrökön túl van – naplójegyzetek egy koncerthez (Fittler Katalin) (2011/1.)

Átadták az Istvánffy Benedek-díjat Kecskés D. Balázs művéért (2020/1.)

Átadták az Istvánffy Benedek-díjat Molnár Viktor Miracles of Interstellar című művéért (Belinszky Anna) (2022/1.)

Balázs Árpád 85 (2022/5.)

Bárdos Szimpózium, Debrecen, 2014. Pódium-beszélgetés Kocsár Miklós zeneszerzővel. A beszélgetőtárs: Ittzés Mihály (2015/3.)

Barokk művek Sopronból. Soproni Evangélikus Levéltár zenei archívumának egyházi és hangszeres zene anyagából. A zenedarabok átiratát közreadja: Leidemann Sylvia. Témavezető: Vavrinecz Veronika zenetörténész (Végleges változat.) (2018/1.)

Bartók – Kurtág: Zene húros hangszerekre, ütőkre és cselesztára, 1. tétel. Átirat zongorára, négy kézre (EMB 2021) (Fittler Katalin) (2022/2.)

Beszámoló a Mihály András (1917-1993) centenáriumi emlékkoncertekről (Budapest, 2017. XI. 6. és 13.) (Fittler Katalin) (2018/1.)

Beszélgetés Balassa Sándor zeneszerzővel a zenetanítás jelenéről és jövőjéről (Ábrahám Mariann) (1994/1. és 2016/4.)

Betekintés Soproni József alkotóműhelyébe  Beszélgetés a szerzővel a Jegyzetlapok című zongoradarab-sorozatról (Ábrahám Mariann) (1984/8-9. és 2016/4.)

Bojtár László (1926-1995) zeneszerző emlékére (Bojtár Imre) (2016/1.)

Bucz Magor Soma nyerte meg a nemzetközi zeneszerzésversenyt. A húszéves zeneszerző kórusművét Assisi Szent Ferenc egyik imájára komponálta (2015/1.)

Bujtás József művei a Giusto Kamarazenekar műsorán (pdf) (2019/4.)

Canticornum – Kortárs magyar szerzők művei Kecskés György kürtművész-tanár cd-jén (Kiss Ernő) (2021/3.)

Cím – és ami mögötte van. „Szőllősy András körül – A BHKZ Akadémia kottabemutató hangversenye” (Fittler Katalin) (2017/3.)

„Csepregi 40”. Csepregi György szerzői estje az Országos Idegennyelvű Könyvtárban (2019. október 17.) (Horváth Györgyi énekes, műsorvezető forgatókönyve alapján ) (pdf) (2019/6.)

Csepregi György szerzői estje (Szendi Ágnes) (2017/4.)

Csepregi György zongora- és orgonaestje a Nádor Teremben 2019. március 2-án (Dittrichné Vajtai Zsuzsánna)   (2019/2.)

Cserna Ildikó énekművész-tanár kortárs-zenei felvételeiből (Orbán György: Magnificat-Gloria; A. L. Webber: Requiem-Pie Jesu; Tallér Zsófia: Pert em heru... /Kilépés a fénybe/ (2014) (2016/2.)

Csíky Boldizsár 85 (2022/5.)

Díjkiosztó hangversennyel zárult a Magyar Zeneszerzők Egyesülete zeneszerző versenye (2018/5.)

Dobajgó fények. Ittzés Gergely (fuvola) és Lévay Jenő (grafikus) hang- és képversenye (2017/1.)

Dubrovay László: SOLO No. 15/B (Koncert 1234 Kft., 2021) (Fittler Katalin) (2021/3.)

Daróci Bárdos Tamás zeneszerző, karnagy 85 éves (2016/5.)

- Kovács Mária interjúja

- Novák Anikó laudációja

Decsényi 90 – protokoll nélkül (Fittler Katalin) (2017/3.)

Decsényi János 95 (Hollós Máté: Művek bontakozóban. Decsényi János: Búcsú egy tovatűnt évszázadtól (Muzsika, 2001/8. szám) (pdf) (2022/2.)

Díjkiosztó hangversennyel zárult a Magyar Zeneszerzők Egyesülete zeneszerző versenye (2018/5.)

Dobszay-Meskó Ilona kamaraműveiből: Momento musicale per Chitarra; Dans le Passé; Una cartolina illustrata di Ungheria (2019/6.)

„Egy szál virág”. (Stébel Ildikó) (pdf) (Kocsár Miklós emlékére) (2019/4.)

Életképek Farkas Ferenc (1905-2000) zeneszerzőről. Czakó Dóra interjúja Farkas Andrással (2016/3.)

Elhunyt Jeney Zoltán (1943-2019) zeneszerző, a LFZE professor emeritusa (LFZE, Dr. Vígh Andrea) / Emlékbeszéd (Farkas Zoltán) / Kurtág György Jeney Zoltánnak (fakszimile)*  / Spekuláció nélkül nincs intuíció – "Jób könyvé"-től a fraktálokig (Jeney Zoltánnal beszélget a "Halotti szertartás"-ról Farkas Zoltán)* / Dalos Anna: Hagyomány és eszkatológia Jeney Zoltán „Halotti szertartás”-ában* /  (*Holmi 2006. július) (2020/1.)

Elhunyt Pócs Katalin (1963-2019) zeneszerző, a Nádasdy Kálmán Művészeti Iskola tanára (Hollós Máté) (2019/5.)

Elhunyt Tallér Zsófia (1970–2021) zeneszerző, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára (Fekete Gyula/lfze.hu // Isten veled Zsófi (Gulyás Dénes) (pdf) (2021/3.)

Elhunyt Terényi Ede (1935–2020) zenetudós, zeneszerző, egyetemi tanár, az MMA rendes tagja (MMA 2020. XII.) // Dr. Coca Gabriella: Terényi Ede karácsonyi zenéje (pdf) (2021/1.)

Elhunyt Varga Bálint András (1941-2019) zenei újságíró, rádióriporter, a budapesti Zeneműkiadó, majd az osztrák Universal Edition promóciós vezetője (Hollós Máté) / A Varga Bálint Andrásnak dedikált kamaraművek / Varga Bálint András könyvei (Szerkesztette: Balázs István) (2020/1.)

Ember voltam. Pertis Jenő (1939-2007) vegyeskarai – Hollós Máté ajánlásával (Szerkesztette: Zakariás Anikó - KÓTA) (2016/5.)

Emléklap. Melis László (1953.08.14 – 2018.02.12.) (A. Gergely András) (2018/5.)

Eötvös Péter: Senza songue (BMC, 2020) (Fittler Katalin) (2020/6.)

Farkas Ferenc zenekari műveinek cd-felvétele (Fittler Katalin) / Farkas Ferenc: Zenekari Zene I. kamarazenekarra (Vez.: Csaba Péter, Km.: Perényi Miklós, Toccata Classics, Budapest, 2014) / (2014/3.)

Farkas Ferenc zenekari műveinek 3. korongjáról (Fittler Katalin) (2015/5.)

Fehérlófia Meseországban. Dobszay-Meskó Ilona –Tarr Ferenc kortárs zenei mesejátéka Szegeden (Kiss Ernő) / A Fehérlófia, a BonBon Matiné Műhely előadása a Magyar Rádió Stúdiójában 2018-ban készült felvételen (2019/1.)

Felavatták BALASSA SÁNDOR zeneszerző, a Nemzet Művésze sírkövét, Madarassy István Kossuth-díjas szobrászművész alkotását a Farkasréti temető művészparcellájában (2022. VI. 21.) (Dr. Kutnyánszky Csaba és Kovács Zoltán emlékezése) (pdf) (2022/4.)

Felavatták Szokolay Sándor (1931-2013) síremlékét. Devich János gordonkaművész-tanár avatóbeszéde (MTI/MMA 89. Hírlevél) (2015/6.)

Fejezetek Dubrovay László összes zongoraművéből – hangfelvételen (Fittler Katalin) // Dubrovay László zongoraművei és zongorakíséretes dalai a Zeneműkiadó Koncert 1234 Kft. gondozásában (2020/4.)

Feltárni, lejegyezni, megőrizni – Beszélgetés Vásárhelyi Gáborral, Bartók Béla magyarországi jogörökösével (Kiss Eszter Veronika) (2015) / Video-film mellékletek: Bartók Béla levele a Szovjetunióról 1929. Vásárhelyi Gábor előadása (2013); Bartók hazatér. Bartók síremléke a Farkasréti temetőben (1988-2012-2013) (2018/7.)

Félúton. Dragony Tímea zeneszerzői portréja (2022/2.)

Gallai Attila szerzői estje az Egressy Béni Református Művészeti Középiskolában 2019. IV. 3-án (Csepregi György) (pdf) (2019/3.)

Ghiribizzi – Hét könnyű zongoradarab. A kotta megjelenése alkalmával válaszol a szerző: Sári József (Ábrahám Mariann) (1994/1.* éés 2016/4.)

Ghiribizzi – Hét könnyű zongoradarab. A kotta megjelenése alkalmával válaszol a szerző: Sári József (1994/1., 2016/4.)

Gordonkások repertoárbővítése – Sári József öt kompozíciója (Akkord Zenei Kiadó) (Fittler Katalin) 82017/6.)

Gyermekjátékok – nemcsak gyerekeknek. Válogatás Kemény Egon darabjaiból – CD-felvételen (Fittler Katalin) (2020/1.)

Gyöngyösi Levente: A Mester és Margarita opera-musical (részletek) A Budafoki Dohnányi Zenekart vezényli és a művet ismerteti: Hollerung Gábor (Zeneakadémia, 2021. X.3.) (A koncertfilm időtartama: 2:06:25) (2022/3.)

HANG- KÉP - MOZGÁS. Hamary András kiállítása és szerzői estje (2016/3.)

Három magyar nyelvű tanulmány a Le Grand Macabre-ról (2019/4.)
- Peskó Zoltán: Vivace minaccioso (Szegzárdy-Cengery Klára fordítása) (pdf)

- Balázs István: Apokalipszis és divertimento (pdf)

- Csengery Kristóf: A világvége elmarad (pdf)

Hiányzó láncszemek. Emlékezés a Holokauszt áldozatául esett magyar zeneművészekre (Justus György, Kondor Lipót, Kuti Sándor, Sárosi Imre, Vándor Sándor, Weiner László és Weisz Ferenc) dr. Gerő Katalin szobrászművész bronz plakettjeivel (2013/1.)

Hollós Máté zenei írásai – A szívrepesőstől a transzcendensig. Szerkesztette és a szerzővel beszélgetett Simon Géza Gábor (Gramofon Könyvek) (2014/6.)

Hagyományművelés – Gondolatok a 2018. évi szegedi Vántus István Kortárs Zenei Napok ürügyén (Fittler Katalin) (2019/1.)

Hajdú Zongoraversenye újból Gödöllőn (Szkordiliszné dr. Czitrovszky Ilona) (2015/3.)

Hidas Frigyes zeneszerző portréja visszaemlékezések alapján I-III. rész 
Közreműködik: Amigó Péter, Bieliczkyné Buzás Éva, dr. Csikóta József, Dohos László, dr. Marosi László, Hajas Béla, Horváth Ádám, dr. Hőna Gusztáv, dr. Szabó Ferenc dr. Sári József. A film alkotói: Lovas Hajni - operatőr, vágó és rendező, továbbá: Buda János, Lukács B. Ottó és Pethő Attila
 
(2019/2.)

http://www.szag.hu/images/angol_zaszlo.gifHungarian Composer inthe 20th Century. Jozsef Soproni’s Note Pages for Piano (SONUS: vol. 26. no. 1, FALL 2005.) (2017/4.)

http://www.szag.hu/images/angol_zaszlo.gifHungarian Composers. Szerkesztette: Laskai Anna (Magyar Zeneszerzők Egyesülete, 2022) (2022/3.)

Huszár Lajos 70 (Sziklavári Károly) / Hollós Máté: Huszár Lajos munkássága (2015) (pdf) (2019/1.)

Illés Mária "Tiszta Hangok" Vántus élete és műve című könyvének bemutatója (2015. december 3.) (Szegedi Tudományegyetem ZMK Tanszéki Iroda (2016/2.)

In memoriam Farkas Ferenc (Hangverseny az MMA posztumusz tiszteleti tagja kamaraműveiből. MMA, Pesti Vigadó 2022. XI. 7. (Tóth Anna) (pdf) (2022/6.)

Interjú Bella Mátéval. Mi motiválja az alkotót (Ződi Anita) (2017/2.)

„Itt mindenki meztelenre van vetkőzve.” Dr. Ittzés Gergely fuvolaművész az improvizatív zenéről (Tompos Vince) (reblog)

Játék két szólamban. Megjelent Beischer-Matyó Tamás (1972*) bicíniumkötete Mechler Anna szövegeivel (2015/6.)

Jeney Zoltán zeneszerző szerzői estje a Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskola és Zeneiskola-AMI Kodály-termében (P. Stébel Ildikó) (2015/2.)

Kávészünet. Dobszay-Meskó Ilona beszélgetései a Ventoscala művészeivel (2017 ősz, YouTube) (Bodó Antónia, Horváth Bence, Tekula Endre, Rózsa Richard, Winkler Balázs, Varga Zoltán, Bujtor Balázsa, Vámosi Nagy Zsuzsa, Háry Péter, Farkas Ferenc, Skultéty Zsolt, Maros Ádám, Kuklis Gergely és Vámos Marcell) (2017/6.)

Kell-e bátorság a zenei alkotáshoz? Hat részlet Varga Bálint András „A zeneszerzők bátorsága és az ízlés zsarnoksága” című könyvéből (Der Komponisten Mut und die Tyrannei des Geschmacks, Wolke Verlag, Hofheim, 2016)  (Fordította és összeállította: Balázs István) / Levélváltás és beszélgetés Helmut Lachenmann, Wolfgang Rihm és Jörg Widmann német, valamint Georg Friedrich Haas, Olga Neuwirth és Johannes Maria Staud osztrák zeneszerzővel (pdf) (2019/1.)

Kép–Hang / Hang–kép. A Budapesti Fesztiválzenekar kortárs kamaraestje (BMC, 2018. II. 25.) (Dobi Ildikó) (2018/3.)

„Kérdezzük meg a szerzőt” (Z.T.) (2020/1.)

Kéri Samu és Sütő Márton Orszáczky-díjas (pdf) (2020/2.)

Kihívások és lehetőségek a mesterséges intelligencián alapuló zeneszerzés kapcsán. Magyari Marcell és Németh Zoltán gondolatait összegezte: Szedmák Borbála (2022/2.)

Kirándulás egy másik (zenei) dimenzióba. Tények és tapasztalatok a Moment's Notice Trio "Creation" című CD-jéhez (BMC 2019) (Fittler Katalin) (2019/5.)

Kocsár Miklós zeneszerzőt köszöntjük 85 éves születésnapja alkalmából (Ábrahám Mariann) (pdf) (2018/8.)

Kócziás György zenepedagógus-zeneszerző művei (2016/5.)

Kollonay Zoltán szerzői estje Nagykanizsán (Kocsis Katalin) (2017/4.)

Kortárs kórusest I-II. (Kovács Mária (2016/3.)

Kortárs-kották, szólistáknak (Fittler Katalin) (2015/4.)

Kortárs zene az alsófokú zeneoktatásban (Ábrahám Mariann) (1992/3.* és 2016/4.)

Kósa Gábor szerzői estjének filmfelvétele (Fuga, 2017. IV. 23.) Antoine Brumel: Lamentatio Jeremiae Prophetae / Az Út és Erény dalai (2007) / Három tercett (2007) / Szvit 4-es hangnemben (2009) – ősbemutató / Hommage à F. Liszt (2015) – ősbemutató / 5. szonáta a Kósa-hangrendszerben (2015) – ősbemutató / A bűnös város (2016) – ősbemutató (2018/2.)  

Közösségi élmények, egyéni tanulságok-tapasztalatok. Gondolatok az Eötvös Péter Alapítvány mesterkurzusának záró koncertjén (Fittler Katalin) (2022/4.)

Kurtág György 95 – Dr. Kiss Péter: Kurtág notációjának értelmezése a játékok példáján keresztül (2019) (2021/1.)

Köszöntő helyett...”Jegyzetlapok” I. füzet Soproni József 60. születésnapjára

Lépésről - lépésre… zongorára, 4 kézre. Sári József új négykezes zongoradarab sorozatáról beszélget a szerzővel Ábrahám Mariann (Parlando: 1985/8-9., 2016/4.)

Kapi-Horváth Ferenc zeneszerző-karmester portréja (pdf) (2021/1.)

Kerek évfordulók: 20 – 25– 50 – 60 (Fehér György Miklós és Szendi Ágnes) (2013/4.)

Két CD – sok tanulsággal. Szathmáry Zsigmond orgonaműveinek felvételéről (Cybele 2SACD 06 1807) (Fittler Katalin) (2019/4.)

Két koncertfilm: Kósa Gábor szerzői estje „Telve szonátákkal” (Országos Idegennyelvű Könyvtár, 2022. 03. 18. // Kósa György lemezbemutató koncert (Óbudai Társaskör, 2022. 04. 24.) (2022/5.)

Klebniczki György: Délután a füvészkertben fuvolára és zongorára. (Szerkesztette: Bodrogközy Eszter). Interjú Klebniczki György zongoraművész-zeneszerzővel és Bodrogközy Eszter mesterpedagógussal
(Péterffy Gabriella interjúja) (pdf)
(2021/2.)

Kodály Zoltán zongoradarabjairól (Ábrahám Mariann) (2008/1., 2016/4.)

Kortárs darabok elkötelezett terjesztéséért zenetanárokat és előadóművészeket díjazott az Artisjus (pdf) (2021/1.)

Köszöntő helyett... „Jegyzetlapok” I. füzet Soproni József 60. születésnapjára (Ábrahám Mariann) (1990/4-5-6.* és 2016/4.)

   Kurtág: Játékok – Játékok Kurtágnak – Kurtágnak játszani (Fittler Katalin) (Összeállította: Ábrahám Mariann) (2016/3.)

Kurtág György Ferencváros, Sáry László pedig Nagykovácsi díszpolgára lett (2021/1.)

Kurtág Zwiegespräche (Párbeszédek) című darabjából Olivier Cuendet készített zenekari változatot (BFZ) (2015)

Laczó Zoltán Vince szerzői estje a Rózsavölgyi Szalonban (2019. VI. 8.) (Csepregi György) (pdf) (2019/4.)

Láng István: Négykezes zongoradarabok 7-től 77 éves korig (Akkord Zenei Kiadó, 2020) (Fittler Katalin) (2021/1.)

Lendvay Kamilló: 2 tétel trombitára (Akkord Kiadó) (Fittler Katalin) (2017/5.)

Lendvay Kamilló: 12 hegedűduó (Fittler Katalin) (2014/3.)

Lépésről - lépésre… zongorára, 4 kézre. Sári József új négykezes zongoradarab sorozatáról beszélget a szerzővel Ábrahám Mariann (1985/8-9. és 2016/4.)

LIGETI GYÖRGY: LE GRAND MACABRE (2019/4.)
- Balázs István: A fele se tréfa: apokalipszis – holnap! (Ligeti György Le Grand Macabre című operája a hamburgi Elbphilharmonie-ban, 2019) (pdf)

- A hamburgi előadás műsorfüzete (németül) (pdf)

- Az opera cselekménye (magyarul, a hamburgi műsorfüzet alapján) (pdf)

- Az opera librettója © Kovalik Balázs fordításában (pdf)

- Rövidfilm Ligetiről, magyar szöveg (pdf)

HAJDU LÓRÁNT 85 – Hajdu Lóránt, Csepregi György, Kárpáti Attila és Szendi Ágnes írásai (Szerkesztette: Szendi Ágnes) (pdf) (2022/4.)

Három magyar nyelvű tanulmány a Le Grand Macabre-ról:
- Peskó Zoltán: Vivace minaccioso (Szegzárdy-Cengery Klára fordítása) (pdf)

- Balázs István: Apokalipszis és divertimento (pdf)

- Csengery Kristóf: A világvége elmarad (pdf)

Karantén variációk: Szüts Apor: Pál, Kata, Péter  ... Karanténvariációk zongorára és zenekarra // Händel: Alleluja // Mentes Dániel: Áldjad, én lelkem, a dicsőség örök királyát // Csík János és a Mezzo a Föld Napjára készített karanténklipje // Szent Efrém Férfikar: Pandémia  (2020/4.)

Magyar dal napja (Tóth Anna) (2022/5.)

Magyar zeneszerző nyerte a 2018. évi Bartók Világversenyt. Dobos Dánielzongoradarabja lett a legjobb a több mint kétszáz komponistát megmozgató nemzetközi mezőnyben (LFZE) (Beszámoló, továbbá az eredményhirdetés és a gálakoncert felvétele) (2019/1.)

Magyar zongoramuzsika a határokon túlról. Maros Miklós: Complete Piano Works (Perfect Noise PN 1704) (Fittler Katalin) (2019/1.)

MÁRTA ISTVÁN 70 éves zeneszerző, színház- és fesztiváligazgató, rendező, kulturális főtanácsadó. Hollós Máté: Az életmű fele – Márta István (Akkord Zenei Kiadó Kft, 1997) (pdf)  (2022/4.)

Másodszor is SZIA 2. Szokolay InspirArt zeneszerzőverseny (pdf (2019/3.)

Még a csend is égig kiált! Müller Péter Sziámi, Polgár Péter és Takáts Eszter dala (2:40) (2020/3.)

Megjelent Klebniczki György és Bodrogközy Eszter új kottája, a Tisza-parton (Péterffy Gabriella) (pdf) (2022/3.)

Megtartani a három lépés távolságot-Ligeti György (Retkes Attila interjúja) (2013/6.)

Merész újító és "titkos szép-zenész" . Madarász Iván 70 éves (Hollós Máté) (2019/3.)

Mesés zenejáték – CD-felvételen. Dobszay-Meskó Ilona – Tarr Ferenc: Fehérlófia (Fittler Katalin) (2019/3.)

Mező Imre zeneszerző 90 éves. Ábrahám Mariann interjúi: Zongoraóra a szerzővel. Mező Imre (1932*) 16 könnyű zongoradarab c. sorozatáról (Parlando 1987/11.) // 2. A Liszt összkiadásról. Még 94 év…?? (Parlando 2011/3.) (pdf) (2022/2.)

Mini a CAFe-ban 4.1. (Eisenbacher Zoltán) (2016/1.)

Mondások nyomában - „Gyerekprogram” tanulságokkal (Fittler Katalin) (2019/3.)

Múlt, Jelen, Jövő találkozása – In memoriam Szokolay Sándor / Megjelent az In Medias Brass rézfúvós együttes második lemeze Szokolay Sándor valamennyi (eddig kiadott és kiadatlan) rézfúvós kamarazenéjével   (2019/2.)

Muzsikus portré Nógrádi Péter műveinek tükrében (2017/2.)

Nagy hírnévre tett szert a világban. Rózsa Miklós (1907 – 1995) (Enreiter István) (2013/5.)

Nagygyörgy Sándor portréi zeneszerzőkről, előadóművészekről (Szerk. Ábrahám Mariann (2013/4.)

Nem éltem hiába. Interjú Szőnyi Erzsébettel (Hegyvidékújság.eu/MMA 74. Hírlevél) (2015/1.)

Nemzedékről, nemzedékre. Tanulmányok, visszaemlékezések Gárdonyi Zoltán születésének 110. évfordulója és Gárdonyi Zsolt 70. születésnapja tiszteletére

/ Szabó Balázs előszava / (Kálvin Kiadó) (2017/1.)

Névnapi szerzői est Óbudán Szőnyi Erzsébet köszöntésére (Kovács Mária) (2016/6.)

Nógrádi Péter Erkel Ferenc-díjas zeneszerző 70 éves (Dr. Fehér Anikó, Hollós Máté, Nagy Márta és Nógrádi Péter írásai) (MMA) (pdf) (2022/3.)

ORBÁN GYÖRGY zeneszerző, zeneakadémiai tanár 75 éves (Hollós Máté beszélgetései Orbán Györggyel (Az életmű fele. Zeneszerzőportrék beszélgetésekben. Akkord Zenei Kiadó Kft., 1997; Muzsika c. folyóirat – Művek bontakozóban 2001, 2002, 2009 és Gramofon Klasszikus és Jazz, 2021 nyár); Gyöngyösi Levente laudációja (lfze, 2017) // Dr. Matos László: Orbán György kóruskönyvei. Zene és szöveg kapcsolata Orbán kórusciklusaiban (Disszertáció, lfze, 2009) (pdf) (2022/4.)

Orbán György: AULOS - KÉTÁGÚ SÍP. Zongoradarabok a polifónia gyakorlására (Ábrahám Mariann) (2014/3.)

Orbán György: Az új harang (EMB, 2018) (Fittler Katalin) (pdf) (2018/8.)

Orbán György zongoraművei - Aulos. Erdei Márta – zongora (Fittler Katalin) (DIVCD0001) (2020/1.)

Dr. Ordasi Péter: Csodafiú-szarvas (Napkút Kiadó, 2019) (Szabó Soma) (2019/4.)

Örökség (1. rész). Kósa György és Kósa Gábor szerzői estje (Koncertfilm, 2018) (2018/7)

Örökség (2. rész). Kósa György és Kósa Gábor szerzői estjének filmfelvétele (Országos Idegennyelvű Könyvtár és Zenei Gyűjtemény, 2019. IV. 26.) (2019/3.)

Örökség gyűjtemény. Szabó Ildikó “Heritage” c. cd-jéről (Kodály Zoltán, Ligeti György, Szabó Csaba, Kurtág György és Eötvös Péter művei) (Hungaroton, 2020) (Fittler Katalin) (2021/1.)

„Az örökségével még ma is tanít". Szokolay Orsolya évtizedes munkáról, elérhető művekről, jubileumi megemlékezésekről (Réfi Zsuzsanna) (2021/3.)

Ősbemutató Pécsett - Tillai Aurél: „Reformáció” – kantáta (Szabó Szabolcs) (2017/5.)

Pertis: + 15 Emlékest (BMC, 2022. X.7., 1:16:26) (2022/6.)

Próbától a premierig - Tallér Zsófia: Leander és Lenszirom c. meseoperája ősbemutató volt az Erkel Színháziban (2015. 04.11.) (2015/3.)

Rajk Judit - Stolen Time. (Kodály Zoltán, Jeney Zoltán, Dukay Barnabás és Balogh Máté művei) (Hungaroton, 2020) (Fittler Katalin) (2021/1.)

Rekordkísérlet: soha ennyi magyar dalszerző nem írt még közösen dalt. A dal összeköt – a Dalszerzők Napja (Artisjus) (2022/5.)

Retrospektív válogatás a PTE Művészeti Kar elektronikus zenei képzésének tíz éves terméséből (2010-2020) (Bolcsó Bálint és Kovács Balázs) (pdf) (2021/1.)

SÁRY LÁSZLÓ 80 Válogatás a szerző YouTube-n található alkotásaiból // Sáry Bánk: Sáry László kreatív zenei gyakorlatai John Cage műveinek tükrében (2015) (pdf) (2020/4.)

SOPRONI JÓZSEF 90 Istené a zene szava. Simon Erika beszélgetése a 90 éves Soproni József zeneszerzővel /A késői comes - The late Comes. Hollós Máté beszélgetése Soproni Józseffel 24 prelúdium és fúgája kapcsán (Parlando, 2017/5. és 7.) / Az ifjúság csodája. Gondolatok a Jegyzetlapokról – egy rövid videofilm 1990-ből (Ábrahám Mariann) (pdf) (2020/4.)

Soproni József Jegyzetlapok zongorára és XIV. szonáta című művét 2 Hungaroton CD-korongon bemutatja és ismerteti: Ábrahám Mariann (2004/6. és 2016/4.)

Sugár Miklós 70 (pdf) (2022/5.)

Szerepcserés ajándékok. Két kötet válogatás Balázs Árpád kórusműveiből (EMB, 2022) (Fittler Katalin) (2022/5.)

Szerethető kortárs-zene. Eötvös Péter négy zenekari kompozíciójának CD-felvételéről (Gliding - BMC CD 284) (Fittler Katalin) (2019/5.)

Szigeti István 70 ­– Hollós Máté interjúi (Az életmű fele, AKKORD Zenei Kiadó Kft, 1997 és Muzsika c. folyóirat 1998/ 9., 2001/3., 2006/12.), Szigeti István YouTube-n található műveiből és az AKKORD Zenei Kiadónál megjelent kottáiból (pdf) (2022/5.)

Szoboravatás Ádám Jenő (1896–1982) emlékére Szigetszentmiklóson (Kincses Edit) és Zsigmond Attila avatóbeszéde (2015/6.)

SZOKOLAY SÁNDOR 90
Dr. Márkusné Natter-Nád Klára: Szokolay Sándor, a Magyar Kodály Társaság első elnöke (pdf) (2021/3.)

Dombóvári János: Szokolay Sándor 90. születésnapjára Sátoraljaújhelyi emlékek felidézésével (pdf)
(2021/3.)

„Az örökségével még ma is tanít”. Szokolay Orsolya évtizedes munkáról, elérhető művekről, jubileumi megemlékezésekről (Réfi Zsuzsanna)
(2021/3.)

Szőllősy András 100 – Dr. Balogh Máté: Szőllősy András vokális művészete (2018) // Szőllősy András (Britannica Hungarica – készült a BMC közreműködésével) (pdf) (2021/1.)

Szőnyi Erzsébet emlékére. Szerkesztette: Dr. Márkusné Natter-Nád Klára (Budapest, 2020) (Fittler Katalin és Kertész Lajos) (2021/3.)

Szőnyi Erzsébet születésnapi köszöntése. I. Szőnyi Erzsébet szerző estje (Pesti Vigadó 2019. IV. 24.) II. A zene szeretete egy életen át – interjú (MMA) (pdf)  (2019/3.)

Táblaállítás Lendvay Kamilló zeneszerző-professzor tiszteletére /Madarász Iván megemlékezése (2018/8.)

Tamás Gergely Alajos (1915-1967) - a majdnem elfelejtett ferences zeneszerző (Bozsai Gábor) (2015/6.)

Tárgyilagosan, de nem szenvtelenül. Egy rég várt monográfia a Kádár-kor magyar zeneszerzéséről (Dalos Anna: Ajtón lakattal. Rózsavölgyi és Társa, Budapest, 2020) (Balázs István) (pdf) (2020/5.)

Természeti modellek és képzelt forgatókönyvek Eötvös Péter, François-Bernard Mâche és Jean-Claude Risset műveiben Grabócz Márta legújabb könyvéről (Balázs István) (pdf) (2020/5.)

TETRA. Váradi Judit (zongora) és Puskás Levente (szaxofon) cd-jén magyar szerzők (Tüzkő Csaba, Hollós Máté, Kodály Zoltán, Kovács Zoltán és Virágh András Gábor) művei hallhatók. A cd ismertető füzetét Hollós Máté írta) (2019/4.)

„Tengercseppek”. Balázs Árpád: 20 bagatell két klarinétra (Editio Musica Budapest Z. 14 811) (Fittler Katalin) (2016/1.)

The Bassoon's Hungarian COLOURS by HERPAY (Fittler Katalin) (2018/8.)

http://www.szag.hu/images/angol_zaszlo.gifTHE LATE „COMES”. Máté Hollós’ conversation with composer József Soproni on his 24 preludes and fugues (Translated by: dr. Dávid Gábor)/ A késői comes. Hollós Máté beszélgetése Soproni Józseffel 24 prelúdium és fúgája kapcsán (2017/5.)

Tíz ősbemutató a Kósa hangrendszerben (Fészek Művészklub, 2020. III. 4.) (1:24:49) (2020/3.)

Úton a XXI. század felé (belehallgató). Régi nóták mai gyerekeknek is. Ábrahám Mariann magyar zeneszerzők (Szőnyi Erzsébet, Kadosa Pál, Durkó Zsolt és Soproni József) műveiből zongorázik (pdf) (2021/1.)

Ünnepi ifjúsági hangverseny Balassa Sándor zeneszerző műveiből (Ábrahám Mariann) (2017/3.)

Úton Kurtághoz. Kurtág György: Bornemisza Péter mondásai Op. 7 - Concerto szoprán hangra és zongorára Tony Arnold (szoprán), Csalog Gábor (zongora) és Kurtág György (szövegmondás) közreműködésével (BMC Records, 2020) (Fittler Katalin) (2021/2.)

Válogatás Dobszay-Meskó Ilona műveiből (II.) (2017/5.)

Varga Juditnak ítélték a Magyar Zeneszerzők Egyesülete 2018. évi Istvánffy Benedek-díját (2018/7.)

Vedres Csaba: Miserere c. oratóriumának budapesti bemutatója (dr. Bozsai Gábor) (2017/3.)

Vendégségben a Fugában.  Puskás Levente szaxofon és Váradi Judit zongora hangversenye magyar zeneszerzők műveiből (Dittrichné Vajta Zsuzsánna) (2018/5.)

Vezénylő zeneszerzők (Fittler Katalin) (2017/3.)

Virág László zeneszerző, költő és műfordító 80 éves (pdf) (2019/3.)

Zeneiskolai koncertek az AMT szerzőinek műveiből Dorogon és Monoron (Szendi Ágnes és Zsombok Erika) (2015/3.)

Zeneműkiadó Koncert 1234 Kft újdonságai: Dubrovay László: Magyar rapszódia No.2. hegedűre és vonós kamarazenekarra; Dubrovay László: Magyar rapszódia No.2 hegedűre és zongorára; Ludvig: Mandolin Iskola iskolai és egyéni használatra (2017/4.)

Zenepedagógiai délelőtt (2016. november 22.). Beszámoló a szegedi Vántus István Kortárszenei Napok egyik rendezvényéről (Fittler Katalin) (2017/1.)

Zeneszerzők fóruma. A beszélgetést Ittzés Mihály vezette. (A beszélgetés szerkesztett változata) (Benne: A Kontrapunkt Zeneműkiadó Kft. kottaajánlata) (2015/4.)

Zongoraóra a szerzővel. Mező Imre 16 könnyű zongoradarab sorozatáról (Ábraqhám Mariann) (1987/11.* és 2016/4.)

A. Gergely András: Bálványok a színen, kaddis a kórusban. Egy sikeres táncjáték-olvasat  (2019/1.)

Ábrahám Mariann: Az egykori Békés-Tarhosi Állami „Énekiskola” emlékének, Mező Imre zeneszerző 90. születésnapjára (pdf) (2022/3.)

Ábrahám Mariann: Betekintés Soproni József alkotóműhelyébe. Beszélgetés a szerzővel a Jegyzetlapok című zongoradarab-sorozatról (1984/8-9.)

Ábrahám Mariann: Beszélgetés Balassa Sándor zeneszerzővel a zenetanítás jelenéről és jövőjéről (1994/1.)

Ábrahám Mariann: Gondolatok Orbán György Aulos című zongoradarabok sorozatáról Erdei Márta CD-felvételének hallgatása közben (pdf) (2019/4.)

Ábrahám Mariann: Kétágú síp. Orbán György zeneszerző új zongoramű-sorozatának bemutatója a szentendrei Vujicsics Tihamér Zeneiskolában, 2013. május 3-án (2013/3.)

Dr. Ábrahám Márta: Bartók és Kodály zenei hatása az 1945 után keletkezett hegedűversenyekre (2013) (pdf) (2017/4.)

Ábrahám Mariann: Tanít a szerző. Kocsár Miklós: 15 könnyű zongoradarab (pdf) (2019/4.)

Abrudbányay Zoltán: MIDI BIBI – Háttéranyag a zeneiskolák megújulásának polémiájához (1995/4.*)

Angi István: A negyedik út. Könczei Árpád szerzői lemezéről (2017/2.)

Apagyi Alexandra: Igor Sztravinszkij: Tavaszi áldozat – a mű keletkezése és elemzése (2013/4.)

Armin Schibler: Pedagógiai problémák az új zene területén (fordította: Breuer János) (1960/2.)

Asztalos Alíz: Az évszakok színei. Csepregi György szerzői estje az Egressy Béni Református Művészeti Szakgimnáziumban (pdf) (2022/6.)

Asztalos Bence: A politikai agitáció ábrázolása Brecht/Eisler: Az intézkedés című tandrámájában (pdf)  (2020/2.)

Dr. Asztalos Bence:,,Lehrstück" az iskolai neveléshez - Brecht/Weill: Aki igent mond (2018/5.)

B. Horváth Andrea: Emlék Bárdosról – megszívlelendő (pdf) (2018/5.)

Bácsi Zoltán László: Az egyes szavak jelentése és azok akusztikai megfogalmazása (2016/6.)

Balázs Árpád 80 ÉVES. „Válogatott MŰVEIM” a YouTube-n található felvételek alapján (Összeállította: Zelinka Tamás) (2017/4.)

Balázs Gergely: Az elektromos hegedű, az elektromos brácsa és az effektpedálok használata a kortárs zenében I. (2021/2.)

Balázs István: A fele se tréfa: apokalipszis – holnap! (Ligeti György Le Grand Macabre című operája a hamburgi Elbphilharmonie-ban, 2019) (pdf) (2019/4.)

Balázs István: Apokalipszis és divertimento (pdf) (2019/4.)

Balázs István: Rogyion Scsedrin 85 éves (2017. december 16-án) (2017/6.

 - Széljegyzeteim 2017-ből Scsedrinhez és a Holt lelkekhez (Bevezetés helyett)

  - Rogyion Scsedrin: Holt lelkek. Operajelenetek Gogol nyomán három felvonásban, tizenkilenc képben. Az operadramaturgia néhány problémája

 - A „MELOS” c. folyóirat 1988/1. számából: az előző írás német eredetije

   - Rogyion Scsedrin széljegyzetei 1996-ból CD-n kiadott műveihez (válogatta és fordította: Balázs István)

- Scsedrin művei a Sikorski Verlagnál (Hamburg)  

- Scsedrin művei a Schott Verlagnál (Mainz)

Dr. Bali János: Repetitio mater studiorum est: Sáry László repetitív darabjai és a hazai zenepedagógia (2016/4.)

Beischer Matyó-Tamás: Breathing through the Grass-Fuvolaverseny (Szerzői ismertető, hangfelvétel és partitúra) (pdf) (2019/

Besse Attila: Dmitrij Dmitrijevics Sosztakovics: Három fantasztikus tánc (2013/6.)

Bieliczkyné Buzás Éva: Balassa Sándor (1935) születésnapi köszöntése (pdf) (2020/1.)

Bieliczkyné Buzás Éva: Beszélgetés az Excelsior! című opera alkotóival (2019/3.)

Bieliczkyné Buzás Éva: Emlékezés Kocsár Miklós zeneszerzőre (pdf) (2019/4.)

Boruzs Barbara: The Owl and the Pussy-Cat. Stravinsky, Edward Lear – és egy „nonszensz” jazz-kísérlet (2013/5.)

Dr. Bozóki Andrea: A magyar gitározás története a 19. század végéig (2018/1.)

Bowers, Kathryn Smith: Egy váratlan fordulat Seibert Mátyás pályafutásában (ford.: Kovács Soma) (2000/1.)

Dr. Bozsai Gábor: Beszámoló Kapi Horváth Ferenc: Szent László legenda c. művének ősbemutatójáról (hangfelvétellel) (pdf) (2018/8.)

Dr. Bozsai Gábor: Zene Isten irgalmáról. Élménybeszámoló Vedres Csaba „Miserere” c. oratóriuma ősbemutatójáról – Pécs, 2016. szeptember 25.(2016/6.)

Dr. Brückner Huba: Emléktábla avatás Bárdos Lajos szülőházán (pdf) (2018/6.)

Dr. Coca Gabriella: Gárdonyi Zoltán kamarazenéje. „Az én időm, mint a szép nyár” dallamára írt fantázia hegedűre és orgonára (pdf) (2018/6.)

Dr. Coca Gabriella: Terényi Ede (Marosvásárhely, 1935) zeneszerző, zenetudós, zeneszerzés professzor (2016/5.)

Coca Gabriella: Terényi Ede: Játékdalok gyermekkarra és ütőhangszerekre. 1. kis szvit-kompozíciós technika (pdf) (2019/3.)

Dr. Coca Gabriella: Terényi Ede kórusművészete (2018/4.)

Elhunyt Terényi Ede (1935–2020) zenetudós, zeneszerző, egyetemi tanár, az MMA rendes tagja (MMA 2020. XII.) // Dr. Coca Gabriella: Terényi Ede karácsonyi zenéje (pdf) (2021/1.)

Csató Mónika: Az új zene nyomában. Hangcseppektől hangóceánig 2. Ludovico Einaudi: Drop (Elements album, 2015) (2020/1.)

Csató Mónika: Pray for delirium / Stolen time (Zongorán előadja: a szerző) (2017/6.)

Csató Mónika: Az új zene nyomában. 1. Bevezető egy cikksorozathoz (2019/6.)

Csengery Kristóf: A világvége elmarad (pdf) (2019/4.)

Csepregi György: „Tengermély szív” – Szendi Ágnes szerzői estje az Óbudai Társaskörben (pdf) (2022/6.)

Dr. Csüllög Judit: A népzene aránya és szerepe Papp Lajos Zongora ABC köteteiben (2018/1.)

Dr. Csüllög Judit: A népzene aránya és szerepe Papp Lajos Zongora ABC köteteiben (2018/1.)

Czakó Dóra: A kortárs magyar vokális egyházzene funkciója (2015/3.)

Dalos Anna: Ajtón lakattal. Zeneszerzés a Kádár-kori Magyarországon (1956-1989) (Rózsavölgyi és Társa, 2020) / Dalos Anna: Előszó (2020/2.)

Darvassi Andrea: Tavaszi hanghullámok (2016/3.)

Dr. Déri György: XX. századi és kortárs magyar szólógordonkadarabok elemzése (Kurtág Gy.: Message; Ligeti Gy.: Szólószonáta; Rózsa M.: Toccata Capiricciosa; Eötvös P.: Two Poems to Polly) (2011) (pdf)   (2019/2.)

Dezső Marianna: Szendi Ágnes szerzői estje az Óbudai Társaskörben (2020. X. 11.) (2020/6.)

Dezső MariannaSzendi Ágnes zeneszerzői- és zongorahangversenye (2018/7.)

Dobszay László: Bartók műveinek interpretációja és a modern előadói stílus (1959/2.)

Dobszay-Meskó Ilona művei I. (Gyermekirodalom) (2017/3.)

Dobszay-Meskó Ilona - Charles Baudelaire: Fleurs du mal (MÁV Szimfonikus Zenekar Madaras Gergely vezényletével és Hábetler András-ének) (2015/5.)

Dobszay-Meskó Ilona (3/3.) Válogatás a zeneszerző-karmester koncert felvételeiből (2018/2.)

Dombiné dr. Kemény Erzsébet: Ránki György (1907-1992) kettős évfordulójára (2017/6.)

 - Ránki György művészete különös tekintettel a zongorára írt kompozíciókra

 - Retrospektív visszatekintés születésének 100. évfordulója alkalmából Szegeden rendezett ünnepi hangversenyekre (2007)

Dombóvári János: Összetartozás 100 - A magyar zene trianoni sípja. Lavotta János Kamarazenekar hangversenye (Sátoraljaújhely, 2020. VIII. 19.) (Lavotta János, továbbá Csíky Boldizsár, Király Ernő, Márton István és Takács Jenő alkotásai) (pdf) (2020/6.)

Dombóvári János: Szokolay Sándor 90. születésnapjára Sátoraljaújhelyi emlékek felidézésével (pdf) (2021/3.)

Dr. Dominkó István: A magyar költészet inspirációja. A vers zenéje és az újraalkotás szabadsága Farkas Ferenc dal- és oratórium művészetében (2013/4.)

Domonkos Máté: Csend. Hommagre à John Cage (1996/3.)

Dobozi Eszter: Kodály Zoltán tanulmányainak stílusáról (Forrás, 2007) (pdf) (2017/4.)

Félúton. Dragony Tímea zeneszerzői portréja (2022/2.)

Dragony Tímea – P. B Shelley: To a Skylark (Egy mezei pacsirtához) Vashegyi György és Paulik László születésnapjára(A Pesti Vigadóban 2021. X. 3-án megtartott hangverseny filmfelvétele) (6:00) (2022/1.)

Dubrovay László: A zenei információs rendszer változása – Előrehaladás a részhangrendszerben (felhangrendszerben) (pdf) (2020/3.)

DUKAY BARNABÁS 70 (2020/5.)
Monódia tenor hangra (Gulyás Dénes)

*                                                          

Eisenbacher Zoltán recenziói kortárs zenei eseményekről

- 24. Mini-Fesztivál (2012/2.)

- Gamba moderno (2012/2.)

- Matuz István fuvolaestje (2012/1.)

- Tér/Zene (2012/2.)

- Titánia (2012/2.)

- Gyökerek II. (2012/3.)

- Születésnap (2012/3.)

- Ifjú tehetségek (2012/3.)

- Tanítványok III. (2012/3.)

- Születésnap (2012/3.)

- Idővel I. (2012/4.)

- Idővel II. (2012/4.)

- Idővel III. (2012/4.)

- Koncert az „Olaszban” (2012/4.)

- Az idő sodrában IV. (2012/5.)

- Egy évszázad (2012/6.)

- Mini a CAFe-ban 4.1. (2016/1.)

- Mini a CAFe-ban 4.2.  (2016/1.)

- Mini a CAFe-ban 4.3. (2016/2.)

- Napjaink zenéje I. (2012/6.)

- Napjaink zenéje II. (2013/1.)

- Napjaink zenéje III. (2013/1.)

- Napjaink zenéje IV. (2013/1.)

- Napjaink zenéi V. (2013/2.)

- Napsugár (2013/2.)

- Német-est (2013/2.)

- Jubileumi Mini-Fesztivál I. – Kamarazenei est (2013/3.)

Jubileumi Mini-Fesztivál II. - Kamaraműsor (2013/3.)

- Jubileumi Mini-Fesztivál III. - Wrocławi Leopoldium Kamarazenekar (2013/3.)

- Nyitókoncert (2013/4.)

- Évfordulók III. 39. Korunk Zenéje Kortárs Zenei Fesztivál. Kocsár Miklós 80 / Benjamin Britten 100 (2014/1.)

- Évfordulók IV. 39. Korunk Zenéje Kortárs Zenei Fesztivál. Witold Lutosławski 100 / Ligeti György 90 művei (2014/1.)

- Évfordulók V. 9. Korunk Zenéje Kortárs Zenei Fesztivál. Ligeti Görgy 90 / Witold Lutosławski 100 (2014/1.)

- Évfordulók VI. 39. Korunk Zenéje Kortárs Zenei Fesztivál. Láng István 80 (2014/2.)

- Évfordulók VII. 39. Korunk Zenéje Kortárs Zenei Fesztivál. Dubrovay László 70 (2014/2.)

- 26. Mini-Fesztivál. Az újratöltött paradicsom (2014/3.)

- 26. Mini-Fesztivál III. A MÁV Szimfonikus Zenekar koncertje (Eisenbacher Zoltán) (2014/3.)

- Mini Fesztivál 29.1 (Eisenbacher Zoltán) (2016/6.)

-„SÁRY & SÁRY és SÁRI”. Egy család – három szerző (Eisenbacher Zoltán) (Benne: a beszámolóban szereplő szerzők művei az AKKRD és a HUNGAROTON kiadóknál) (2015/4.)

Dr. Erdős Ákos: Gondolatok az iskolai és kórushangképzés „időszerű” kérdéseiről (2015/1.)

Dr. Erdős Ákos: Lajtha László kapcsolata a kóruszenével (2014/2.)

Faragó Laura: Ünnepeink (Karácsony – Húsvét – Pünkösd – Szent István-nap (pdf)  (2020/2.)

Dr. Fehér Anikó: „… amit a tanár úr csinál, az a legszebb!” Járdányi Pál (1920-1966) halálának 50. évfordulójára (2016/4.)

Dr. Fehér Anikó: Képzelt interjú Bartók Bélával (pdf) (2017/4.)

Fehér Anikó: Nógrádi Péter zeneszerző portréja (Az MMA támogatásával) (2017/3.)

Fekete Anikó: A kreatív zene Magyarországon – Sáry László munkásságának előzményeiről, életpályájáról  (2018/5.)

Ferencziné dr. Ács Ildikó: Szeles versek (pdf) — hang- és kottaanyaggal (2018/8.)

Ferencziné Ács Ildikó: Versmegzenésítések gyermekeknek – Miként válasszon a karvezető? (1. rész) (pdf) (2021/6.)

Ferencziné dr. Ács Ildikó: Versmegzenésítések gyermekeknek – miként válasszon a karvezető? (2.) (pdf) (2022/1.)

Feuer Mária: Mint a mesteremberek… Maros Rudolfnál (1917–1992) (88 muzsikus műhelyében, Zeneélet- Zeneműkiadó Budapest, 1972) // Bieliczkyné Buzás Éva: Emlékezzünk Maros Rudolf zeneszerzőre (2016) / Várnai Péter: Maros Rudolf (Zeneműkiadó Vállalat, Budapest, 1976) (pdf) (2022/1.)

Fittler Katalin: 8,9 múlt-mozaik – a 89 éves Láng István életművéből (2022/1.)

Fittler Katalin: Ami a tükrökön túl van – naplójegyzetek egy koncerthez (2011/1.)

Fohász hazához, szabadsághoz. Tommy Vig szerzői estjéről (Turi Gábor, Gramofon) (2018/8.)

Földes Imre: Metszet 1996-2004. Beszélgetés a zeneszerzővel

 -    Sáry László: Hangnégyzet / Telihold (1998/4.*)

 -    Tihanyi László: Nachtszene (1999/1-2.)

-    Dukay Barnabás: Lebegő pára a mélység színén – esti változat (2000/1.)

 -   Olsvay Endre: Változatok hóesésre (2000/5.*)

 -    Vajda János: Capriccio – énekhangra és zongorára (2002/6.)

 -    Sári József: Öt hangmodell. Beszélgetés a zeneszerzővel (2004/3.)

 -    Serei Zsolt: Hét perc húsz évre. Beszélgetés a zeneszerzővel (2005/6.)

  -   Orbán György: Duó  No. 2 énekhangra és nagybőgőre. Beszélgetés a zeneszerzővel (2008/4.)

Frühlings Erwachen - Megyeri Krisztina operakeresztmetszete a BMC-ben (M.K.) (2018/6.)

Fülep Márk írása. Matuz István: Fejetlenen – jelenet fejetlen fuvolá(s)ra. A gyakorlás művészete, avagy a gyakorlás is művészet? Egy rég megálmodott Stúdium margójára (2014/6.)

Fülep Márk: Ősbemutatók fuvolán. 6 új fuvolamű  (2019/2.)

Dr. Gárdonyi Zsolt: Jelenkori gondolatok Gárdonyi Zoltánról (1906-1986). Elhangzott Debrecenben, 2006. augusztus 23-án, a Doktorok Kollégiuma plenáris ülésén (2016/4.)

Göncz Zoltán: „ Fenséges” vagy „túlértékelt”?„ – A hatszólamú ricercar stációi (2014/1.)

Götz Nándor: Szaxofonverseny. Az ősbemutató YouTube felvételén: Götz Nádor-szaxofon, a Duna Szimfonikus Zenekar és Deák András karmester (20:28) (2019/6.)

Grabócz Márta: Eötvös Péter operái – Kelet és Nyugat között. Bevezető. Az írás a „Les opéras de Peter Eötvös – entre Orient et Occident. Sous la direction de Márta Grabócz. Éditions des archives contemporaines, Párizs, 2012.” könyv előszavaként jelent meg. (Magyarra fordította: Balázs István) (2013/1.)

Gryllus Samu: Közösségi zeneszínházi gyakorlatok a soundpainting jelnyelv gesztusainak segítségével (pdf) (2018/7.)

Győrfi Laura Ditta: Zongorajáték – Játék a zongorával. Terényi Ede Piano Playing c. sorozata (2009) (2016/1.)

Hacsaturján, Aram Fuvolaversenye Demeter László fuvolaművész-tanár előadásában (2018/8.)

Herpay Ágnes: Kortárs zeneművek felhasználási lehetőségei az alap- és középfokú fagottoktatásban (2015/3.)

Hollós Máté: Kocsár Miklós (2019/5.)

Hollós Máté: Napok évtizedek hullámán Vántus nyomában (2016/3.)

Hollós Máté: Vántus István kortárs zenei napok (1998/3.*)

Horn András: Új zenei projekt a Bartók Konziban (2013/2.)

Horváth Balázs: BEAN – koncertfilm (2016) (Palotás Gábor ütőhangszerek (asszisztens: Tóth Levente) (BMC, 2016.05.03.)   (2019/2.)

Ilja Ovcsinnyikov: A démonoktól rögtön az ördögig jutottam – interjú Eötvös Péterrel (2017) (Fordította: Dr. Megyeri Krisztina) // „A művészet alakítja valóságunkat.” Natalia Szurnyina beszélgetése Eötvös Péterrel Három nővér című operájáról (2019) (Fordította: Dr. Megyeri Krisztina) (pdf) (2020/5.)

Illés Mária: Gyerekdarabok. Álom és játék Vántus István művészetében (2016/2.)

Dr. Illés Mária: „Tiszta hangok”. Vántus István élete és műve. Részlet a IV. fejezetből: "Az elgörbült zenei tér" korszaka (1985-1992) (SZTE GYJF Kiadó) 2016/1.)

Járdányi Pál: A kidei magyarság világi zenéje (Kolozsvár, 1943) (2016/4.)

Dr. Illés Mária: „Tiszta hangok”. Vántus István élete és műve. Részlet a IV. fejezetből: "Az elgörbült zenei tér" korszaka (1985-1992) (SZTE GYJF Kiadó) (2016/1.)

Dr. Illés Mária: Vántus István (1935-1992): Gemma – egy zenei önarckép (Függelékként: Vántus István életműve könyvben, kottában, és korongon (Válogatás) (2015/6.)

Ito Nobuhiro: Az utolsó hiányzó láncszemek. Bartók: Negyvennégy duó, 8. sz. – a „Tót nóta” eredeti népzenei forrása (Fordította: Vikárius László) (2008/6.)

Ittzés Gergely: Absztrakt-e a modern zene?  (Gondolatok egy Boulez-mű kapcsán) (2009/6.)

Kálló Krisztián: Zeneszerzőportré Incze G. Katalinról (1952*), a Kolozsvárhoz kötődő zeneszerzőről (pdf) (2022/3.)

Keuler Jenő: Privát dokumentumok modernzene-ismeret/modern zeneismeret). Tájékoztatás és dokumentumok a debreceni Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskolában, 1973–1983 időszakban kísérleti tantárgyként engedélyezett, (majd később helyi innovációként meghonosított), modernzene-ismeret tantárgy kísérleti éveinek tanítási gyakorlatáról (2016/1.)

Járdányi Pál: Hogyan kell magyar zenét előadni? (1959/2.) (1999/3-4.)

Kabalevszkij, Dmitrij: Zene és jelenkor (Fordította: Papp Sándor) (1999/4.)

Dr. Kabdebó Sándor: Pertis Jenő kórusművei és helyük a magyar kórusirodalomban (2017/1.)

Kadosa Pál: Szonáta két zongorára, op. 378 (1947) Ábrahám Mariann és Hambalkó Edit előadásában (2020/5.)

Karin Wagner: Kurtág György kapcsolata népzene. Fordította: Dávid Gábor.  Szakmailag ellenőrizte: Ábrahám Mariann) (2015/1.)

Károly Márton: Laczó Zoltán Vince: II. szimfónia (2018/6.)

Károly Márton: Tíz húron – gitár és cselló találkozása: Laczó Zoltán Vince szerzői estje (2020/6.)

Károly Márton: Laczó Zoltán Vince Virágvasárnapi passiója a Haller téri templomban (2017/3.)

Kemény Anna Mária két írása: Simándy József szobra előtt, Kistarcsán // Simándy Józsefnére emlékezve (2021/1.)

Kemény Anna Mária: Nem csak a XX. század közönségének komponált.  Emlékezés Kemény Egon kétszeres Erkel Ferenc-díjas zeneszerzőre (pdf) (2019/6.)

Keuler Jenő: Interdiszciplináris zenekutatás Magyarországon a XX. század nyolcvanas/kilencvenes éveiben (Az oktávészlelés problematikája) (pdf) (2018/8.)

Keuler Jenő: Privát dokumentumok modernzene-ismeret/modern zeneismeret). Tájékoztatás és dokumentumok a debreceni Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskolában, 1973–1983 időszakban kísérleti tantárgyként engedélyezett, (majd később helyi innovációként meghonosított), modernzene-ismeret tantárgy kísérleti éveinek tanítási gyakorlatáról (2016/1.)

Keuler Jenő: Pszichometriai mérések oktáv viszonyúnak észlelt hangok hangkvalitás-azonosságának megítélése kérdésében (pdf) (2020/6.)

Kiss Ernő: 50 - 50 - 25 - Háromszoros kortárszenei jubileum Szegeden (pdf) (2022/2.)

Kiss Ernő: A kortárs zene 50 éve Szegeden. (Vántus István Társaság Közhasznú Egyesület Szeged, 2020). Köszöntő a tornácon (Hollós Máté) // Recenzió az emlékkönyvről (Z.T.) (2021/2.)

Kiss Ernő beszámolói:
- Vántus István kortárszenei napok, 2019 (pdf)

- Gyermekjátékok Auschwitzban. Nagy Imre Erik operájáról
- Kortárszenei találkozó Szentesen,  harmincadszor
(2020/2.)

Kiss Ernő beszámolói:
- Isteni pokol – Tóth Péter Dante oratóriuma a Szegedi Dómban
- Májusi kortárs korzó – ősbemutatókkal
- Ezt a négy prelűdöt mindenkinek hallania kell - Magda Dávid szerzői estje
(
2022/4.)

Kiss Ernő: Évadnyitó kortárs korzó – kortárszenei napok – in tempore pandemia (2020/6.)

Kiss Ernő: Fiatal komponisták a Tisza partján (pdf) (2021/2.)

Kiss Ernő: Kortárszenei napok Szegeden – Negyvennyolcadszor (2018. november 25-29.)  (2019/2.)   

Kiss Ernő: Zenei kincsek az Eiffel Műhelyházban (Krúdy Gyula-Kenessey Jenő: Arany meg az asszony és Örkény István -Tóth Péter: Tóték (2019/4.)

 Dr. Kiss Péter: Kurtág notációjának értelmezése a játékok példáján keresztül (2019) (2021/1.)

Kiss Ernő: 50 - 50 - 25 - Háromszoros kortárszenei jubileum Szegeden (pdf) (2022/1.)

Kiss Ernő: Tiszai kamaravarázs. Klebniczki György zongoraművész szerzői estje (Tisza Teátrum, 2022. IX. 12.) (2022/6.)

Kiss Ernő: „Tiszta hangok”. Vántus István-emléknap a Szegedi Tudományegyetem Vántus István Zeneművészeti Szakgimnáziuma rendezésében (2022. III. 3.) (2022/2.)

Klebniczki György: Délután a füvészkertben fuvolára és zongorára. (Szerkesztette: Bodrogközy Eszter). Interjú Klebniczki György zongoraművész-zeneszerzővel és Bodrogközy Eszter mesterpedagógussal
(Péterffy Gabriella interjúja) (pdf)
(2021/2.)

Kocsár Miklós: Emlékképek a XX. század 50-es éveiből – vázlatok szimfonikus zenekarra (Hangfelvétel, 2016. október 23.) (MMA) (2019/4.)

Kollár Endre: Pedagógiai művek bemutató hangversenye (1963/5-6.)

Kondor Ádám: Bizarr testek.  A Metrum Ensemble koncertje a BMC-ben. Rozmán Lajos művészeti vezetővel Józsa Ágnes beszélget (Civilrádió, 2020. X. 24.) // Kondor Ádám műveinek YouTube felvételeiből (2020/6.)

Kósa Gábor:

- Hol a helye a Kósa-hangrendszernek a kortárs zene eszközeinek sorában? (2015/1.)

-A Ka-hangrendszer 9-es osztása (1999) (2015/1.)

Kovács Ilona: EU-zárókoncert Lisszabonban (2011/5.)

Dr. (habil) Kovács Ilona: Pongrácz Zoltán (1912–2007) zeneszerző, karnagy pályaképe (MMA) (2022/1.)

Kovács Katalin: Zenei ismeretek játékosan. A didergő király (pdf) (2020/1.)

Körber Tivadar: Földvári napok – harmadszor (1998/4.*)

Körber Tivadar: Balatonföldvár – ötödször (2000/5.*)

Körber Tivadar: Földvári Napok 2002. Ommagio a Szőllősy (2002/5.)

Körber Tivadar: Földvári napok, 2003. (2003/4.)

Körber Tivadar: Mundi Renovatio – kortárs zenei fesztivál (1999/1-2.*)

Lehotka Ildikó: In memoriam Kodály Zoltán (2013/1.)

Lengyel Erik Krisztián: Notációs jelek megfejtése Karlheinz Stockhausen Zyklus című műve alapján (pdf) (2019/3.)

Dr. Locsmándi Miklós: A kortárs zene a kortárs pszichológia eredményeinek tükrében (2015/5.)

Dr. Lutz Ilona: Kadosa Pál a zeneszerző, a zongoraművész, a zenepedagógus (2014/4.)

Mácsai János: "Aporchestra" zenekar koncertje 2012. december 19-én a Bálint Házban (2013/2.)

Dr. Márkusné Natter-Nád Klára: Szokolay Sándor, a Magyar Kodály Társaság első elnöke (pdf)  (2021/3.)

Dr. Marczi Mariann: Ligeti György etűdjei (2013/3.)

Maros Miklós: Hallgassuk együtt (kép és hang illusztrációkkal) (2013/1.)

Dr. Mechler Anna: Bárdos Lajos: Nyújtsd ki mennyből (2014/3.)

Megyeri Krisztina: Kölcsönös inspirációk Kurtág György Játékok című művében (pdf)  (2019/2.)

Mihály András: Régi és új problémák az új zene tanulásánál (Parlando, 1964/11.) (2018/8.)

Mező Imre: Dallam kisasszony ruhatára. Könnyű variációk zongorára (Universal Music Publishing Editio Musica Budapest, 2020) (2021/1.)

Mező Imre: Kiskarácsony, nagykarácsony. Négykezes zongoradarabok (Becht Erika a Parlando 2013/2. számában megjelent írásának friss információkkal bővített változata) (2015/6.)

Mihály András: Régi és új problémák az új zene tanításában (1964/11.)

http://www.szag.hu/images/angol_zaszlo.gifNakahara Yusuke: Mikrokosmos: Companion for Later Generations from the Years of Crisis (2016/4.)

Dr. Nagy Enikő: Petrovics Emil II. rapszódia mélyhegedűre című darabjának tanítási problematikája (pdf) (2019/1.)

Dr. Nagy Enikő: Profizmus és zenei hitvallás: Leonard Bernstein (1918. 08. 25. − 1990. 10. 14.) (2016/2.)

Nagy Márta: Szőnyi Erzsébet művei az előadó szemszögéből (2014/5.)

Németh Zsombor: Choreae Hungaricae Lupi: Farkas Ferenc: Régi magyar táncok (2015/5.)

Neszlényi Pfeiffert Judit: A zene szerepe a 21. századi Európában és Magyarországon. Van-e a zenének szociális jelentősége, üzenete, hatása a mai gazdasági viszonyokra. „Csak tiszta forrásból.” Gondolatok Bartók Béla: Cantata profana c. műve alapján (2016/4.)

Neszlényi Pfeiffer Judith: Cantata 1956. „Ott voltam... Akkor még nem tudtam”. A forradalom első hősi halottja emlékére a Rádiónál (Ábrahám Mariann) (2016/6.)

Olsvay Endre: A zongora, mint meghatározó „szereplő” Durkó Zsolt életművében (2015/1.)

Dr. Ordasi Péter előadása Kocsár Miklós, Nagy László Csodafiú-szarvas című versére írott műve apropóján az Erkel Ferenc Vegyeskar 2007. évi nyári táborában, Gyomán (You Tube film)
(2019/4.)

Dr. Ordasi Péter: A tengely-rendszerű funkciós gondolkodás példái Kodály    Zoltán műveiben (2012/6.)

Ordasi Péter: Kodály Zoltán: Semmit ne bánkódjál (1939) – Kardos Pál emlékének, aki a nagykőrösi tanítóképző kórusában 1940-45-ig énekelt Márton Barna kezére (pdf) (2018/8.)

Ordasi Péter: Kocsár Miklós (1933*) vokális stílusának jellemző elemei (3/1.) (2018/1.)

Ordasi Péter: Kocsár Miklós vokális stílusának jellemző elemei (3/2.) A felhang akkord (2018/2.)

Dr. Ordasi Péter: Kocsár Miklós vokális stílusának jellemző elemei (3/3.)

Dr. Ordasi Péter: Bartók Béla stílusának elemei Kocsár Miklós kórusművében (A Tűzciterák /1973/című nőikar alapján) (2018/3.)

Papp Tibor: Hajdú András mesterkurzusa Gödöllőn (1997/2.*)

- Peskó Zoltán: Vivace minaccioso (Szegzárdy-Cengery Klára fordítása) (pdf) (2019/4.)

Petrovics Emil (1930 – 2011): C'est la guerre (Történik Budapesten, 1944 második felében) (2015/4.)

- A feleség és az őrnagy kettőse – (Mátyás Mária, Faragó András)

- A feleség és a szökevény jelenete - Dunszt Mária, Ilosfalvy Róbert

Péter Miklós: Teöke Marianne, a jövő zongoratanára (2012/3.)

Dr. Pintér Csilla: Lényegszerű stílusjegyek Bartók ritmusrendszerében (2016/4.)

Radics Éva: Takács Jenő (1902-2005) és a világörökség. A Fülöp-szigeteki kutatás (2015/6.)

Ránki Katalin versei: Egy magányos lélek (Apura gondolva); Arckép (Anyu) (2017/6.)

Rózsa Pál: 70 ütem a 70 éves Matuz Istvánnak (op. 607) fuvolára (Akkord Zenei Kiadó) (2017/3.)

Sándor Frigyes: Új zene a hangszeres oktatásban (1964/10.)

Sapszon Ferenc: Kodály Zoltán és a Musica Sacra (2016/2.)

Sárosi Bálint: Mit üzen Kodály? (2007) (2017/3.)

Schibler, Armin: Pedagógiai problémák az új zene területén (fordította: Breuer János) (1960/2.)

Spiegel Mariann: Ajánló (Tallér Zsófia: Kippkopp és Tipptopp c. zongoradarab-sorozatáról) (2012/1.)

Spischak Dávid: Liszt és Berlioz gyászmiséi - Különbségek és közös pontok (2017/3.)

Sosztakovics, Dmitrij: „A széles néprétegek az igazi zenét szeretik” (1960/1.)

Szabó Norbert: Beszámoló a II. Digitális Zenepedagógiai és Módszertani Konferenciáról (2016/5.)

Dr. Szabó Balázs: Gárdonyi Zoltán élete és életműve (2016/4.)

Dr. Szabó Balázs: Gárdonyi Zoltán: Válogatott kórusművek. A Kálvin Kiadó új kiadványáról (2018/6.)

Dr. Szabó Balázs: Gárdonyi Zsolt két Luther-toccatája Gárdonyi Zsolt 75. születésnapjára (pdf) (2021/2.)

Dr. Szabó Balázs: „Hommage à M. Reger” – Gárdonyi Zsolt orgonaműve (2018/1.)

Dr. Szabó Balázs: Szeptember végén – Gárdonyi Zoltán kórusművéről (2021/3.)

Dr. Szabó István: A timpani játéktechnikájának fejlődése Elliott Carter: Eight Pieces for Four timpani c. műve alapján + Elliott Carter: Eight Pieces for Four Timpani (YouTube) (2018/1.)

Szále László: Nyolc és fél. Balázs Árpád születésnapi koncertje (pdf) (2022/3.)

Szendi Ágnes: A hangszeres előképzős növendéktől a zenekari művészig. Pillanatképek a 25 éves Alkotó Muzsikusok Társasága történetéből (2016/3.)

Székely András: Földvár – hatodszor – (2001/6.)

Szendi Ágnes: A kortárs zene tanítása a zeneiskolában (2013/1.)

+Kottamellékletek:

Szendi Ágnes:

- Tánc 2 szopránfurulyára és zongorára, Op. 345. No.1. (2011.)

- Három négykezes gyermekeknek Op. 341 (2011.)

  No.1. Fény és árnyék

  No.2. A teknősbéka és a nyúl

  No.3. Varázslat

    Kapi Horváth Ferenc:

    Három magyar népdal zongorára, négy kézre (1999)

Szendi Ágnes: „Egy arc tulajdonságai” - Csepregi György szerzői estje a Wesselényi 17-ben (2021/1.)

Szendi Ágnes: Rőczey Ferenc 90. születésnapjára (Op. 277., Zongoramuzsika 41.)

Szendi Ágnes: Variációk Sipos Éva 95. születésnapjára, op. 365 (facsimile+ hangfelvétel) (2014/4.)

Szendi Ágnes: Zongoramuzsika XIII. Strém Kálmán (1934-2005) emlékére. 10 éve hunyt el a "hangversenyrendezés művésze". (Facsimile és hangfelvétel a szerző előadásában (2016/1.)

Szendi Ágnes: Zongoramuzsika XXIX. Szokolay Sándor tanár úr emlékére op. 277 (facsimile) (2014/5.)

Dr. Szigetvári Andrea: A multidimenzionális hangszíntér vizsgálata (lfze, 2012) (pdf) (2022/4.)

Szokolay Sándor: Hogy is kezdődött?... Levelek a diákévekből Békés-Tarhos 1947-1950 / Zeneakadémia 1950-1957 + Szokolay Sándor: Zene-bona. Fiatalkori zongoradarabok Boros Misi zongora (CD) (Legend Art Kiadó, 2017) (2018/1.)

Szondi Boglárka: Az improvizáció új perspektívái. Apagyi Mária: Szerkesztés és rögtönzés c. művének megismerése után (Szakdolgozat-részlet) (2015/1.)

Dr. Sztankov Iván: A XX. századi magyar nagybőgő irodalom Kodály Zoltántól (2016/3.)

Dr. Termes Rita: Sári József (1935*) zongoraművei és zongorás kamarazenéje (2015/6.)

Dr. Tokaji András: A blue hang és a blues skála (pdf) (2020/5.)

Dr. Tóthpál József: Bartók Béla művészetének éthosza (2005) (2016/4.)

Dr. Tóthpál József: „Csodafiú-szarvas föláll az oltáron” (Kocsár Miklós 75. születésnapjára, 2008) (pdf)   (2019/6.)

Dr. Tóthpál József: Emlékeim Bárdos Lajosról (2017/4.)

Turcsányi Emil: Mit jelent… az egészhangú rendszer? (1964/10.)

Veljo Tormis: Finnugor tájak gyermekkórusra (Suomalais-ugrilaisia maisemia). Közreadta: dr. Kádár György. A 15 kórusdal magyar fordítását Albert Zsuzsanna és Kádár György készítette (pdf) (2022/5.)

Vikárius László: Emlékbeszéd Bartók Béla sírjánál (2015/3.)

Widner, Manuela: Orff-Schulwerk – Az elemi zene és mozgásnevelés koncepciója. (Időszerű hozzájárulás a kreatív és gyermekközpontú iskolai és iskolán kívüli zenei neveléshez.) (1994/4.)

Dr. Wolf Péter Endre: Jazz-hangszerelés (2016/2.)

Wolf Péter: Missa (ELTE Bartók Béla Művészegyüttes Koncertzenekara és Énekkara, vezényel: Kovács László (2021. XII. 18., ELTE Aula) // Wolf Péter ismertetője (2022/1.)

Wolf Péter új zongoraművei kottában és hanghordozón (Szerzői ajánló, Fazekas Gergely BMC CD ismertetője és Balog József (zongora) felvétele) (2022/2.)

Dr. Yanan Wen: Ligeti „Columna Infinita” című zongoraetűdjének elemzése (Magyarra fordította és szakmailag lektorálta: Oláh Anna és Tóth Árpád (pdf) // Dr. Yanan Wen: Analysis of Ligeti’s piano etude „Columna Infinita" (pdf) (2022/3.)

Számítógép, szintetizátor a zenei művészetoktatásban

AJÁNLÁS A TANÉV VÉGI BESZÁMOLÓK MEGSZERVEZÉSÉRE DIGITÁLIS TÁVOKTATÁSBAN, AZ ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSBAN. AZ MZMSZ SZAKMAI JAVASLATA AZ ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁS MINDEN ÁGÁBAN ÉS ISKOLÁJÁBAN (2020/3.)

Elérhetővé vált a Zeneakadémia továbbfejlesztett digitális szolfézstananyaga (lfze.hu) (2022/4.)

Újra van MUZSIKA! Miklósa Erika köszöntőjével a folyóirat már elérhető a www.muzsika.org linken (2022/5.)

Virtuális zenei utazások a Váray-családdal. Chopin. 1. rész (Chopin ifjúkora). Készítette: Váray-Major Zsófia & Váray Péter. Műsorvezető: Váray-Major Zsófia. Közreműködik többek között Bogányi Gergely, Érdi Tamás és Fejérvári Zoltán (33:33) // Négy online zongoraóra Váray-Major Zsófiával, Domonkossal és Dániellel (Parlando 2020/4.) (2021/1.)

Virtuális zenei utazások a Váray családdal. 1. rész. Chopin ifjúkora (33:33) // 2. rész. Chopin Párizsban (33:34). Készítette: Váray-Major Zsófia és Váray Péter (2020/2021.) (2021/3.)

Abrudbányay Zoltán: MIDI BIBI – Háttéranyag a zeneiskolák megújulásának polémiájához (1995/4.*)

Baráth Zoltán: Változik a világ – az ezredfordulón történt. Szükség van-e a számítógép alkalmazására a zeneoktatásban? (pdf)   (2022/3.)

Baráth Zoltán: Zene és informatika - 20 év az alapfokú zeneoktatásban (pdf) (2019/4.)

Beaudoin, Paul: A digitális korszak száguldó sebességgel élő szülötteinek tanítása. (Fordította: dr. Ábrahám Mariann) (2010/3.)

Buzás Zsuzsa: Információs és kommunikációs technológia alkalmazása a zeneoktatásban - a hagyományostól a modern módszerekig (2012/5.)

Danguly Tünde: Online? Komolyan? Zenét? Online oktatás a zeneművészeti oktatásban (OTDK-különdíjas dolgozat (pdf) (2021/3.)

Dr. Dominkó István: Hangfelvételek és mobilalkalmazások segítő szerepe a hangszeres gyakorlásban (pdf) (2019/4.)

Dudás Anna: Elektronikus portfólió az ének-zene tanárok képzésében (2010/5.)

Dudás Eleonóra - Dr. Csontosné Dr. Buzás Zsuzsa: Felső tagozatos tanulók hangszerismeretének vizsgálata online tesztkörnyezetben (pdf) (2021/3.)

Fekete Anikó-dr. Bodnár Gábor: Hallgatói zenei kreativitás fejlesztése az online térben (pdf) (2021/3.)

Prof. Herbert, David. G: A virtualitásról és zenei nevelésről on-line környezetben (Fordította: Ábrahám Mariann) (2009/4.)

Juhász Balázs: Zongora kezdőknek online kurzus I. rész | online képzés és tanfolyam (2020/5.)

Keuler Jenő: A magyar elektronikus zene pionírja (Pongrácz Zoltán centenáriumára) (2012/1.)

Péterffy Gabriella: Gondolatok a digitális hangszeroktatásról (2021/1.)

Polyák Zsuzsanna: Az iPad zenepedagógiai alkalmazási lehetőségei a Teaching Music és a Music Educators Journal szakfolyóiratok alapján – Tartalomelemzés (2018/2.)

Retrospektív válogatás a PTE Művészeti Kar elektronikus zenei képzésének tíz éves terméséből (2010-2020) (Bolcsó Bálint és Kovács Balázs) (pdf) (2021/1.)

Solymosi Tari Emőke: Számítógép, szintetizátor, digitális eszközök a zeneoktatás szolgálatában. Beszámoló a balatonalmádi Musica Futura országos továbbképzésről (1996/4.)

Szabó Norbert: A cél szentesíti az (IKT-)eszközt a zeneoktatásban? (2022/6.)

Szabó Norbert: A digitális kotta, mint digitális tananyag (Iskolakultúra, 2015) (2020/5.)

Szedmák Borbála - Dr. Szabó Zs. Roland: Digitális megoldások a zeneoktatás terén – fókuszban a gitároktatás (pdf) (2021/1.) 

Szedmák Borbála – Dr. Szabó Zs. Roland: Digitális megoldások a zeneoktatás terén - fókuszban a hegedűoktatás (pdf) (2021/2.)

Szedmák Borbála, Dr. Szabó Zs. Roland: Digitális megoldások a zeneoktatás terén - fókuszban a csellóoktatás (pdf) (2021/3.)

Szedmák Borbála – Dr. Szabó Zs. Roland: Digitális megoldások a zeneoktatás terén - fókuszban a brácsaoktatás (pdf) (2021/4.)

Szedmák Borbála – Dr. Szabó Zs. Roland: Digitális megoldások a zeneoktatás terén - fókuszban a fuvolaoktatás (pdf) (2021/5.)

Szedmák Borbála – Dr. Szabó Zs. Roland: Digitális megoldások a zeneoktatás terén – a fókuszban a szaxofonoktatás (pdf) (2021/6.)

Szedmák Borbála – Dr. Szabó Zs. Roland: Digitális megoldások a zeneoktatás terén - fókuszban a klarinétoktatás (pdf) (2022/1.)

Szedmák Borbála – Dr. Szabó Zs. Roland: Digitális megoldások a zeneoktatás terén - fókuszban az oboaoktatás (pdf) (2022/2.)

Szedmák Borbála – Dr. Szabó Zs. Roland: Digitális megoldások a zeneoktatás terén – fókuszban a trombitaoktatás (pdf) (2022/3.)

Szedmák Borbála – Dr. Szabó Zs. Roland: Digitális megoldások a zeneoktatás terén – fokuszban a kürt- és fagottoktatás (pdf) (2022/4.)

Szedmák Borbála – Dr. Szabó Zs. Roland: Digitális megoldások a zeneoktatás terén - fókuszban a szolfézs- és zeneelmélet oktatása (pdf) (2022/5.)

Szedmák Borbála – Dr. Szabó Zs. Roland: Digitális megoldások a zeneoktatás terén - fókuszban a Digitális megoldások a zeneoktatás terén - fókuszban az énekoktatás (pdf) (2022/6.)

Tölgyessy Zsuzsanna: Karanténpedagógia a közoktatásban (Tani-tani) (2020/3.)

V. Szűcs Imola: A zeneoktatás online? Lehetőségek és korlátok (pdf) (2020/5.)

Virágné dr. Juhász-Nyitó Klára Ph.D: „Szolfézsonline”. Tapasztalatok az online oktatás időszakáról (pdf) (2020/5.)

JAZZ, improvizáció

A boldog művész (Munkácsi Menyhért) (Közreadta: Simon Géza Gábor) (2022/6.)

„A hangok elkezdenek mozogni…” ZETA konferencia a rögtönzésről (Dr. Fehér Anikó) (2010/4.)

A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Zenei Gyűjteményébe került Gonda János (1932–2021) szakmai öröksége (dr. Sümeghy László/JazzMa.hu-Jazz Zenei Portál) // Gonda János: Improvizáció és pedagógia (Parlando 2000/1.) (2022/2.)

A Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum sajtóközleménye. Jazzkonferencia a Múzeumban (2016/1.)

„A könnyűzene egyáltalán nem könnyű…” Kulcsár Sándor bízik benne, hogy egyre többen megismerik a Premier Művészeti Szakgimnáziumot (Réfi Zsuzsanna) (2022/4.)

A magyar jazz zenészek megemlékezései Gonda Jánosról (1932–2021) (Maloschik Róbert, JazzMa) (pdf) (2021/4.)

 „A műfajok közötti határok mára már elmosódtak”.Tíz éves a Kőbányai Zenei Stúdió (Réfi Zsuzsanna) (2008/6.)

A Müpa és a Jazztanulmányi Kutatócsoport 2. Nemzetközi Jazztanulmányi Szimpóziuma (2020. február 8., szombat, Müpa Jazz Showcase alkalmából) (teljes program és a referátumok szinposzisai) (pdf) (2020/1.)

A Petőfi Csarnok. Ifjúsági kulturális és szabadidő-politika 1985-1993 (Rózsavölgyi és Társa, 2019) / K. Horváth Zsolt: Nem-egyidejű egyidejűség. A Petőfi Csarnok a művelődési ház és a globális populáris zenei helyszín között  (2019/6.)

A svéd-norvég The Thingn zenekar egy amerikai általános iskolában játszott free jazzt játszik (2016/1.)

Az örökifjú Tommy és barátai remek hangulatban ünnepelték a magyar irodalom nagyjait 2017. IX. 2-án a Budapesti Jazz Club színpadán. Szöveg: Márton Attila, fotók: Deseő Csaba) (jazzma.hu) (2017/5.)

Ahol a zene felemel (Indul a 9. évfolyam a Snétberger Zenei Tehetség Központban) (2019/2.)

Bepillantás Kistétényi Melinda (1926-1999) orgonaművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola szolfézs-, zeneelmélet-tanárának órájába. A filmrészletet Cserna Ildikó énekművész ajánlotta figyelmünkbe (2015/1.)

BMC Records új jazz kiadványai BMCCD 287301303 (pdf) (2021/3.)

Mire jók a Simon-könyvek? Avagy, „Ha a budapesti Jazzmozgalom naplót írt volna, 1919–1950.” (Simon Géza Gábor: Ha a budapesti Jazzmozgalom naplót írt volna, 1919–1950, Jazz Oktatási és Kutatási Alapítvány, 2018.) (Libisch Károly) (pdf) (2021/3.)

BMC Records: új jazz kiadvány - BMCCD299 Harcsa Veronika - Razvaljajeva Anasztázia - Fenyvesi Márton / Debussy NOW! (pdf) (2021/1.

Dresch Vonós Quartet Forrásból c. albuma (Fonó Budai Zeneház) (2017/6.)

Egy jazzdobos Covidos halála. Földesi Csongor “Csongi” (1941–2021) jazz dobos (Simon Géza Gábor) (2021/3.)

Elhunyt dr. Bürger Miklós (1937-2018), az MTA nyugalmazott jogtanácsosa, a Magyar Jazzkutatási Társaság, a világ egyetlen nemzeti jazzkutatási társasága alapító tagja (2018/3.)

I. Simon Géza Gábor: Búcsú egy jazz polihisztortól

II. Márton Attila: Szubjektív nekrológ dr. Bürger Miklós elhunyta alkalmából

III. Agonás Péter: Megemlékezés dr Bürger Miklós zongoristáról, az MTA jogtanácsos ügyvédjéről…

Elhunyt Gonda János (1932–2021) Széchenyi- és Liszt Ferenc-díjas magyar zongoraművész, zeneszerző, zenetörténész, főiskolai tanár (lfze.hu) // A Zenetanárok Társasága búcsúja (ZeTa) (2021/3.)

Ember voltam. Pertis Jenő (1939-2007) vegyeskarai – Hollós Máté ajánlásával (Szerkesztette: Zakariás Anikó - KÓTA)

(2016/5.)

Ez (nem) vénnek való vidék – interjú John Scofielddel (Zipernovszky Kornél/HVG.HU) (2017/4.)

Foszlányokból békeóceán (A. Gergely András) (2019/5.)

Gramofon könyvújdonság. Matisz László: A hangok vonzása és taszítása / 15. fejezet - spirituális viszonyok (2016/5.)

Ha a budapesti jazz mozgalom naplót írt volna / A Hollós Máté zeneszerző által vezetett könyvbemutató film linkje / Részlet a könyvből / Olasz Sándor recenziója (2019/1.)

„Hallgasd, élvezd, tanuld, csináld!” Póka Egon muzsikálásról, tanításról, a Kőbányai Zenei Stúdió húsz évéről (Réfi Zsuzsanna) (2016/6.)

Húsz év, közel ezer növendék. Dr. Gyimesi László szerint megszületett a „kőbányai stílus avagy brand”. Interjú dr. Gyimesi László MZTSZ főtitkárra (Réfi Zsuzsanna) (2018/3.)

Így írtam én. Interjú a 75 éves Simon Géza Gáborral (Kovács katáng Ferenc, Olvasat, 2022. IX.) (2022/6.)

JaTaKuCs @ BMC. A Jazztanulmányi Kutatócsoport nyilvános előadássorozata a BMC Könyvtárban, 2016. január-május (2016/1.)

Kapcsolódások.  László Attilával, a magyar jazz élet egyik legmeghatározóbb alakjával, pályáról, tanításról, társakról (Bokor Gabriella) (2015/4.)

Liszt Ferenc a jazz ősapja. Beszélgetés a világhírű Savoy Jazz dirigensével a csárdásról, 10 milliárdos jazz-karmesteri fizetésekről, a hármas zongoráról, a banda különvonatáról s egyéb hihetetlen valóságokról (Pesti Napló, 1926. május) (Közreadta: Simon Géza Gábor) (pdf) (2022/5.)

Még a csend is égig kiált! Müller Péter Sziámi, Polgár Péter és Takáts Eszter dala (2:40) (2020/3.)

Retkes Attila: Bukletbuk – Hanglemezfelvételek zenetörténeti kontextusban (Gramofon Könyvek, 2020) (Fittler Katalin) (2021/4.)

Simon Géza Gábor jazzkutató, diszkográfus, bibliográfus 75 éves. Simon Géza Gábor: Így írtam én. Kortársak kritikái köteteimről. Előhang (pdf) (2022/3.)

 „Sokféleképpen lehet rögtönözni”. Interjú Gonda János zeneszerző-zongoraművésszel (Kiss Eszter Veronika - Magyar Nemzet) (2016/6.)

Sok ilyen kötet kellene! Turi Gábor: Magyar jazznapló (Gondolat Kiadó, Budapest, 2022.) (Simon Géza Gábor) (2022/5.)

Tanulmánykötet George Gershwin munkásságáról és hatástörténetéről. Szerkesztette: Anna Harwell Celenza (Cambridge – New York: Cambridge University Press, 2020, 312 oldal) (Lengyel Emese) (pdf) (2021/4.)

Új jazzportál indult a magyar szakma szolgálatára (Gramofon)  (2019/3.)

Válaszol Gonda János jazzmuzsikus, zenetörténész, pedagógus (www.hvg.hu- Ligeti Nagy Tamás) (2015/4.)

A. Gergely András: Futamok disputandóban.Jelenlét, művészet, győzelem a Replika jazz-számában (2019/3.)

A. Gergely András: Pótlás a roma jazz-muzsika kutatásához — Sárosi Bálint emlékének ajánlva (pdf) (2022/4.)

Apagyi Mária -dr. Lantos Ferenc: Integratív, komplex művészeti nevelés (2011/2.)

Dr. Bajnai Klára: Metafon, a magyar gyártású gramofonlemez (2022/6.)

Dr. Benedek Mónika: Improvizációs alapkoncepciók a zenepedagógiában (2018/6.)

Dr. Benedek Mónika: Improvizálhatok? Improvizációs gyakorlatok a zeneiskolai szolfézs és zeneelmélet órákon c. továbbképzések – a tanár szemszögéből (2018/5.)

http://www.szag.hu/images/angol_zaszlo.gifBenedek Mónika: The role of piano improvisation in teaching harmony, using combined materials selected from the Baroque period and jazz standard repertoire: towards a comprehensive approach – main findings of PhD research - A zongora-improvizáció szerepe és széleskörű alkalmazása a barokk és jazz harmónia tanításában – egy doktori kutatás eredményei (2016/2.)

Dr. Binder Károly: Dallamalkotás és dallamszerkesztés a jazz muzsikában a pentatóniától a polációkig (2018) (pdf) (2020/4.)

Bokor Gabriella: „Abból elindulni, amit otthonról hoznak…” Interjú Snétberger Ferenccel (2012/4.)

Dr. Coca Gabriella: Terényi Ede (Marosvásárhely, 1935) zeneszerző, zenetudós, zeneszerzés professzor (2016/5.)

Csernus Szilvia: Már nem csak titokban népszerű - A magyar jazz nyomában a Vendéglátóipari Múzeumban (2015/6.)

Dunkel N. Norbert PhD: A komoly zenei improvizáció szükséges kontextusaiban. Törvény által, mégis; szabadon. kreatív zenetanítóknak alapmű (2018/4.)

Faragó Béla: Pentaton örökségünk a világ népzenéiben (2011/3. és 2011/6.)

Gonda János: 30 éves a Jazztanszak (1995/4.*)

Gonda János: A jazztanszak története (2009/4.)

Gonda János: A rögtönzésről általában. A konferencia elé (2010/4.)

Gonda János: Improvizáció és jazz az állami zeneoktatásban (1983) (1999/3-4.)

Gonda János: Improvizáció és pedagógia (2000/1.)

Gonda János: Jazzpedagógiai konferencia és ifjúsági fesztivál a Benczúr-házban (2000/5.*)

Gonda János: Kreativitásfejlesztés a zeneoktatásban (2004/3.)

Gonda János: Ötvenéves a Jazztanszak (2015/1.)

Gonda János ajánlója a Rögtönzés c. új filmsorozatról (2002/4.)

Harmath László: A jazz-ről (1962/4.)

Dr. Horváth Ágnes: Tanulás – improvizáció – alkotás. Kreatív zenei műhely és innovatív szemléletű zeneelmélet-oktatás az ELTE-n (pdf) (2021/3.)

Kecskés D. Balázs: Kell-e nekünk a popzene?

http://www.szag.hu/images/angol_zaszlo.gifBalázs Kecskés D.: Do We Need Popular Music?

Laczó Zoltán: A rögtönzés néhány pszichológiai és pedagógiai vonatkozásai (2010/5.)

Márkus Tibor: Az I. Országos Zeneiskolai Jazz Versenyről (2012/1.)

Márkus Tibor: A jazz elmélete I.

- Gonda János ajánlása

- Részletek a könyvből (Dallam harmonizációs technikák. Blokkakkordok, Állóharmóniák ritmizációja a dallam ritmusának függvényében. Harmóniafordításon alapuló blokkakkord technika. Diatonikus parallelizmus. Kromatikus parallelizmus. Tonicizálás. Példák jazzművészek blokkakkord technikáira. A Shearing-féle blokk-akkord technika) (2012/4.)

Márton Attila: Hivatásos jazzrajongó (Beleolvasó-Gramofon Könyvek) (2016/6.)

Máté J. György: Készíts salátát – Jazz, történet, kritika (Gramofon Könyvek, 2019) Részletek a könyvből:  Készíts salátát (pio lectori) / A jazz nem haldoklik! Interjú Leszek Możdżer zongoristával, a lengyel jazz-középnemzedék egyik kiemelkedő képviselőjével (pdf) (2020/1.)

Máté J. György: Készíts salátát – Jazz, történet, kritika (Gramofon Könyvek, 2020) // Részlet a könyvből: A fonográf hangja – zenehallgatás a századfordulón (pdf) (2021/1.)

Máté J. György: Tommy Vig. Mozaikkockák egy zeneművészről c. könyv „Tommy Vig az amerikai sajtóban 1961–1991” c. fejezete és Márton Attila/JAZZMA.HU ajánlója (2016/4.)

Nagy Gabriella: A covid járvány hatásának megmutatkozása Dimash Kudaibergen (1994) kazah énekes szerzői és előadói munkásságában, 2020-ban (pdf) (2021/3.)

Nagy Pál: Beszéljünk a JAZZ-ről (1961/1.)

Révász Ágnes: Szabad gondolatok a rögtönzésről (2011/3.)

Olasz Sándor recenziói (2017/1.)

  - Simon Géza Gábor: „Szösszenetek” a jazz- és hanglemeztörténetből (Gramofon könyvek)

- Simon Géza Gábor: A zenetudomány mostohagyermeke – A jazz és hatása Magyarországon 1920-1950. (MMA)

Sáry László: Kreatív zenei gyakorlatok (2010/6.)

Simon Géza Gábor: A jazzvonatkozású filmek magyarországi bemutatóinak naplószerű bemutatása (1934–1936) – részlet – (2018/1.)

Simon Géza Gábor: A zenetudomány mostohagyermeke. A jazz és hatása Magyarországon 1920–1950 (MMA) (2016/6.)

Simon Géza Gábor írásai:
- Hatvan esztendővel ezelőtt
- La Fiesta Grande – hangmérnök módra (
2022/6.)

Simon Géza Gábor: Ha a budapesti jazzmozgalom naplót írt volna (1919-1950) (Jazz Oktatási és Kutatási és Oktatási Alapítvány) / Jazznapló, 1950-részlet (pdf) (12 MB) (2018/8.)

Simon Géza Gábor – dr. Bajnai Klára: Hangzó gyöngyszemek/ékszerek új köntösben // Előszó (A kötetet a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti Tagozata támogatásával jelentette meg a Jazz Oktatási és Kutatási Alapítvány) (pdf) (2022/1.)

Simon Géza Gábor: Jazzközönség-nevelés felsőfokon (pdf) (2021/3.)

Simon Géza Gábor: „Szösszenetek” a jazz- és hanglemeztörténetből (Beleolvasó-Gramofon Könyvek) (2016/6.)

Simon Géza Gábor – dr. Bajnai Klára: Hangzó gyöngyszemek/ékszerek új köntösben // Előszó (A kötetet a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti Tagozata támogatásával jelentette meg a Jazz Oktatási és Kutatási Alapítvány) (pdf) (2022/1.)

Simon Géza Gábor, dr. Bajnai Klára, Borsos Tibor könyvei: Chappy, a magyar jazzkirály / Magyarországon készült jazz hangfelvételek diszkográfiája 1927-1950 (Jazz Oktatási és Kutatási Alapítvány, 2019., MMA támogatással) (2020/2.)

Simon Géza Gábor – dr. Bajnai Klára – Borsos Tibor: Kölcsönhatások – Film és jazz Magyarországon 1928 – 1950 (Jazz Oktatási és Kutatási Alapítvány 2019.) / A könyv „Előhang”-ja és Olasz Sándor recenziója (pdf)  (2019/2.)

Siptárné Balázs Hajnalka: Újra indult az improvizáció oktatása Komlón, az Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskolában (pdf)  (2019/2.)

Szabó Norbert: Beszámoló a II. Digitális Zenepedagógiai és Módszertani Konferenciáról (2016/5.)

Dr. Szentkirályi Aladár Miklós: A dél-amerikai ritmusok éthosza (pdf) (2021/3.)

Szili István: Modern Jazz Quartet (MJQ) - avagy „kamarajazz felsőfokon” // Zene egy másik dimenzióból. Mike Oldfield: The Songs of Distant Earth (A távoli Föld dalai) (pdf) (2022/3.)

Szondi Boglárka: Az improvizáció új perspektívái. Apagyi Mária: Szerkesztés és rögtönzés c. művének megismerése után (2015/1.)

Dr. Szőnyi Erzsébet: Az improvizáció, mint a forma és harmóniaérzék fejlesztésének eszköze a szolfézstanításban (1963/2.)

Tiszai Luca: „Én nem értek semmihez, csak megmenteni a világot.” Mesék Zeneországból (2012/5.)

Dr. Tokaji András: A blue hang és a blues skála (pdf) (2020/5.)

Turi Gábor: Amerikai jazznapló (Gramofon Könyvek, 2019 / NEW YORK-Jazzkikötő (Részlet a könyvből) (pdf) (2020/1.)

Turi Gábor: Jazz – Európa nyelvén (Eredeti közlés: Gramofon 2019 + Gramofon 25 – Zenetudományi és zenekritikai antológia, Gramofon Könyvek, 2022) (pdf) (2022/6.)

Widner, Manuela: Orff-Schulwerk – Az elemi zene és mozgásnevelés koncepciója. (Időszerű hozzájárulás a kreatív és gyermekközpontú
iskolai és iskolán kívüli zenei neveléshez.) (1994/4.)

Dr. Wolf Péter Endre: Jazz-hangszerelés (2016/2.)

Régizene, népzene, VILÁGZENE

17th International Viola d’amore Congress in Hungary June, 25 th - 29 th, 2014 Budapest and Kaposvár. A Perspective from Elisabeth Watson (2014/6.)

17. Internationaler Viola d’ Kongress in Ungarn (Budapest/Kaposvár) 25.-29. Juni 2014 von Carlos María Solare (2014/6.)

240. finnországi levél hazámból, Finnországból szülőhazámba Magyarországra. Kaustinen népzenefesztivál (2018. VII. 13.). (Judit Mäkinen) (pdf) (2018/6.)

250 éve halt meg Gregorius Joseph Werner (1693-1766) (Radics Éva) (2016/6.) 

A Duna TV/Rondó Zenei ismeretterjesztő sorozata Zsekov Éva Mónikával (1. Bucimiš, 2. Katerina lányka - bolgár népdal) (2022) (2022/3.)  

A „Szép magyar ének” nagy sikere (dr. Gerzanics Magdolna) (2021/1.)

A különleges zenei világú debreceni Bordó Sárkány Régizene Rend Avaldsnes című instrumentális szerzeményének hét országban forgatott klipje debütált kedd este az MR2 Petőfi TV műsorában.(2018/6.)

A Világ Magyarságáért Közéleti Díj 2018. évi kitüntetettjei (Dévai Nagy Kamilla, Koltay Gábor és Nógrádi Tóth István) (2018/7.)

A Vass Lajos Népzenei Szövetség bemutatkozása a Polgárok Házában (2017.X.27.) (Dr. Gerzanics Magdolna) (2017/6.)

Átadták a Kobzos Kiss Tamás (1950-2015) emlékhelyet az Óbudai Népzenei Iskolában (2016/6.)

Atyai ág. 20 éves a Fonó Zenekar (Agócs Gergely PhD.) (Fonó Budai Zeneház) (2017/6.)

Bácsi Zotán László: Díszítéstechnikák a barokk kor furulyairodalmában. A furulya használata a barokk zene tanításában (2016/6.)

Barokk művek Sopronból Ősbemutatója Soproni Evangélikus Levéltár zenei archívumának egyházi és hangszeres zene anyagából (2017. IX. 29., Debrecen, Református kis templom) (2017/6.)

Barokk művek Sopronból. Soproni Evangélikus Levéltár zenei archívumának egyházi és hangszeres zene anyagából. A zenedarabok átiratát közreadja: Leidemann Sylvia. Témavezető: Vavrinecz Veronika zenetörténész (Végleges változat.) (2018/1.)

Bartók Anatóliában – Írások Bartók Béla kis-ázsiai gyűjtéséről (Sipos János (szerk.) (Budapest: MMA Kiadó, 2019) // A szerkesztő előszava és a kötet bemutatása (2022/1.)

Békés-Tarhos jelene és jövője. Dombiné dr. Kemény Erzsébet interjúja Bagoly Lászlóval, a Békés-tarhosi Zenei Napok művészeti vezetőjével és Farkas Lászlónéval, a BTZBK elnökével (2016/5.)

Béres József: Szép magyar ének (dr. Gerzanics Magdolna) (pdf)   (2019/2.)

Beszámoló az „Intézmény és hagyomány – kihívások a 21. század népzeneoktatásában” c. kétnapos országos konferenciáról (Budapesti Ward Mária Általános Iskola, Gimnázium és Zeneművészeti Szakgimnázium, 2017. II. 17-18.) (Kalmanovits Zoltán) (2017/2.)

Biber: Védőangyal – Passacaglia Urbanetz-Vig Margit (viola d’amore) előadásában (pdf) (2020/3.)

Bodor Anikó – Paksa Katalin: Vajdasági magyar népdalok V. Jeles napi szokások és jeles időszakok éneke (Erdélyi Molnár Klára) (2017/2.)

Cserna Ildikó énekművész-tanár kortárs-zenei felvételeiből (Orbán György: Magnificat-Gloria; A. L. Webber: Requiem-Pie Jesu; Tallér Zsófia: Pert em heru... /Kilépés a fénybe/ (2014) (2016/2.)

Cserna Ildikó népzenei tanszakos zeneakadémiai növendékeinek YouTube felvételeiből (2016/2.)

Dozvald János: Banal Grande - Filozofikus játék egy formai ötlettel Vivaldi zenéjére (1990, 2020) (5:33) (2020/3.)

Dúdolj verset. Kobzos Kiss Tamás emlékezete Szerkesztette: Csörsz Rumen István és Szerényi Béla (Magyar Hangszermíves Céh, Budapest 2018) (Fittler Katalin) (2018/6.)

Egy kreatív ember – Interjú Nesztor Ivánnal (Lehőcz Alexandra) (2018/1.)

Bach - egy szenvedélyes élet (magyar felirattal). Előadó: John Eliot Gardiner (BBC - Leopard Films 2013, 1:29:12)  (2020/2.)

„Élőben, kéz a kézből tanultuk a zenét” – a 75 éves Sebő Ferenc az 50 éves táncházmozgalomról (mma) (2022/5.)

Énekeljünk újra együtt. Az Aki dudás akar lenni (Jánosi Ágnes és Kisgyőri Krisztián) (2014/6.)

Fonó 25 film: ’Érted vagyon az’. Értékek, amelyek hitelesítik a valóságot // Fonó újdonságok (pdf) (2021/1.)

Herczku Ágnes kalandvágyó bandázása (Retkes Attila / Népszava, 2015. IX. 25.) (2015/5.)

„Hosszú búcsú Halmos Bélától” (1946-2013) (MMA Hírlevele) (2016/2.)

HUNGARIKONOK – Birinyi József filmjeiből (Kodály Zoltán, Bartók Béla, „A tűznek nem szabad kialudnia”, Birinyi József népzenei ihletésű filmjeiből + Válogatás Birinyi József Media Flash és a Tradició Stúdióban készült alkotásaiból) (2017/2.)

Ismét egy fájdalmas búcsú /Elhunyt Joób Árpád (1946 - 2016) / (dr. Gerzanics Magdolna) (2016/3.)

„Járd a táncot!” 50 éves a magyar táncházmozgalom. Szerkesztő-zenei rendező: Birinyi József (MTV / TRADICIÓ Stúdió filmje, 1995)  (2020/4.)

Kobzos Kiss Tamás-emlékhely átadásával kezdődött a Magyar Népzeneoktatás 2017. évi ünnepe (MMA) (2017/4.)

LAVOTTA JÁNOS 200 Dombóvári János: Lavotta János, a házitanító (pdf) (2020/4.)

Le a (vas)kalappal! Rendhagyó Prímástalálkozó (Dr. Fehér Anikó)(2013/3.)

Magyar Örökség Díj 2017 – Juhász Zoltán népművész (Birinyi József laudációja) (2017/2.)

Magyar Örökség Díjas lett a Szélkiáltó Együttes (Laudátor: dr. Hoppál Péter) (2018/7.)

Magyar Örökség Díj 2019. A Szőttes Kamara Néptáncegyüttes hiteles hagyományőrzése. Laudátor: Dr. Takács András néptánckutató (2020/1.)

Negyven éve a régi zene szolgálatában. Kerek jubileumot ünnepel az idén a hévízi Musica Antiqua Együttes (Pordán Varga Lívia) (2017/6.)

Paksa Katalin halálára (1944–2021) Széchenyi-díjas népzenekutató (Domokos Mária) (2021/2.)

„Régi magyar zene gyöngyei”. A Magyar Kultúra Kiadó új cd-felvétele. Gróf Fáy István négykezes feldolgozásait Horváth Anikó és Elek Szilvia játssza. (Kecskés Balázs) (2013/4.)

Sebő Ferenc (1947. II. 10.) előadóművész, népzenekutató pályaképe (Pásztor-Kovács Katalin (MMA) // Este a Gyimesbe’ jártam Portréfilm Sebő Ferencről (előzetes) (MMA) (5:07) // Esték a Hild-villában  – 140 éves a fonográf - Sebő Ferenc előadása (MMA MMKAI) (1:00:25) (2022/1.)

Szabó Csaba összegyűjtött írásai I. / Részlet a könyvből: A magyar népzene ötfokú hangsorai és szolmizációjuk + Fittler Katalin recenziója (2020/3.)

Szép magyar ének. Béres József daloskönyvéről (2017/2.)

- Szendi Ágnes recenziója

(Szendi Ágnes – Szép magyar ének)

-        Dombóvári János recenziója

Szép magyar ének. Petényi Katalin és Kabay Barna filmetűdje Béres József énekeskönyvéről (Dombóvári János) (pdf) (2019/1.)

Szvorák 60 (2018/4.)

Szvorák Katalin énekművész. Tőzsér Árpád Kossuth-díjas költő, író, műfordító, a Nemzet Művészének laudációja. / Szvorák Katalin Magyar Örökség-díjas lett. "Az ember a szíve mélyén örökké oda való, ahova született." (Beke Beáta riportja a Felvidék Ma, a Magyar Nemzet, a Gömöri lap és Rozsnyó vidék c. újságokban megjelent írások alapján) (2019/4.)

Szvorák Katalin Európai Polgár díja és Szörényi Levente laudációja  (2018/7.)

Útikalauz a régi billentyűs muzsikához Franciaország 1-2. Közreadta: Elek Szilvia, Horváth Anikó (EMB, 2020) (Dobozy Borbála (2020/5.)

Új közgyűjtemény /emlékhely (Esztergomban Erdélyi Zsuzsanna népi vallásos gyűjteménye / Bővült a Kallós-gyűjtemény Válaszúton / Átadták Lajtha László emlékművét és az elkészült harangtornyot Kisgyőrben (MMA) (2017/4.)

Vujicsics Együttes több évtizedes délszláv népzenei hagyományőrzése - Sebő Ferenc Kossuth-díjas énekes, gitáros, tekerőlantos, dalszerző, népzenekutató, a Nemzet Művészének laudációja (2019/4.)

„Zenélni kell…” Josef Mertin beszél életéről és a zenetudományról I és II. rész (Urbanetz-Vig Margit) (2014/6.)

Zöld erdőben sík mezőben. Furulya és zongora partitúra. Zeneiskolák részére (Koncert 1234 Kft. újdonsága) (2018/8.)

A. Gergely András: Kesergővel meghívott életkedv. Rövid körtánc a mali blues körvonalaival (2018/7.)

A. Gergely András: Pótlás a roma jazz-muzsika kutatásához — Sárosi Bálint emlékének ajánlva (pdf) (2022/4.)

A. Gergely András: Reggae Camp, mint zenei szcéna (2018/6.)

Agócs Gergely: Zene az idők végezetéhez (2012/4.)

Bácsi Zoltán László: Díszítéstechnikák a barokk kor furulyairodalmában. A furulya használata a barokk zene tanításában (2016/6.)

Bali János dr. habil.: A fehér és édes hattyú (6/1.) (2021/1.)

Bali János dr habil.: A fehér és édes hattyú (6/2.) (2021/2.)

Bali János dr. habil.: A fehér és édes hattyú (6/3.) (pdf) (2021/3.)

Dr. Balogh Vera: 18. századi fuvolaiskolák (2014) (pdf) (2018/7.)

Dr. Balogh Vera: 18. századi fuvolaiskolák (2014) (pdf) (2018/7.)

Balogh Vera: Francia fuvolaiskolák és fuvoláról szóló írások 1600-1800 (Traverata Könyvtár, 2020). A 14-kötetes monumentális gyűjteményről készült bemutatófilm közreműködői: Tóth Ágnes és Balogh Vera (fuvola), továbbá Fazekas Gergely zenetörténész és Németh Pál fuvolaművész-tanár, karmester (youtube) // Francia fuvolaiskolák és fuvoláról szóló írások (2021/2.)

Balogh Vera: Francia fuvolaiskolák és fuvoláról szóló írások 1600-1800 (Hortus 99 Bt., 2020) A 14 kötet bemutatása // A XIV. és az I. kötet rövid tartalma // Bepillantás néhány kötetbe (pdf) (2020/6.)

BARSI ERNŐ 100 Barsi Ernő: Gárdonyi Géza, a muzsikáló néptanító
(1965) // Egy életút a folklór és pedagógia jegyében. Várszeginé Gáncs Erzsébet interjúja dr. Barsi Ernővel (2011) // Horváth Rezső: Barsi Ernő, a hegedűtanár és metodikus Egy régi tanítvány emlékezése (2013)
(2020/4.)

Bereczky János: Beszéd a Kodály-könyv bemutatóján / Bereczky János – Domokos Mária – Olsvai Imre – Paksa Katalin – Szalay Olga: Kodály népdalfeldolgozásainak dallam- és szövegforrásai / Sources of Music and Text for Kodály’s Compositions Based on Folk Music, MTA BTK ZTI 2020/   (2020/2.)

Béres János: A fúvós előképzőről (1963/2.)

Bíró István Ferenc: A népmesék mint a népi furulyaórák lehetséges /Absztrakt/ /(2017/5.)

Bodza Klára: Lélekzengő. Bodza Klára életútja // Részletek a könyvből (Papirusz Book Kiadó, 2022) (pdf) (2022/2.)

Dr. Bozsai Gábor: Szenvedélyem: a régizene - Vashegyi György. Művészetek Palotája Családi és ifjúsági programok – Szenvedélyek sorozat. 2019. április 28. délelőtti matinén (pdf) (2019/3.)

Bubnó Tamás: Egyházzene-oktatás? Mire jó az? (Magyar Egyházzene, 2013/2014.) (2018/1.)

Dr. C. Nagy Béla: A népdal tanítása (1961/4.)

Dr. C. Nagy Béla: Népdal és hangsor (1963/9.)

- Carlos María Solare: XVII. Nemzetközi Viola d´amore Kongresszus Magyarországon (Budapest-Kaposvár, 2014. június 25-29.) (2014/6.)

- 17. Internationaler Viola d’ Kongress in Ungarn (Budapest/Kaposvár) 25.-29. Juni 2014 von Carlos María Solare (2014/6.)

- Elizabeth Watson: XVII. Nemzetközi Viola d’amore Kongresszus (Budapest és Kaposvár, 2014. június 25-29) (Fordította: dr. Benkőné, Berta Zsófia) (2014/6.)

- 17th International Viola d’amore Congress in Hungary June, 25 th - 29 th, 2014 Budapest and Kaposvár. A Perspective from Elisabeth Watson (2014/6.)

Dr. Csehi Ágota: Az instruktivitás és a népzene kapcsolata és szerepe a zenei képességek fejlesztésében (htm)  (pdf) (2017/4.)

Czakó Dóra: A kortárs magyar vokális egyházzene funkciója (2015/3.)

Devich Sándor: A régi zene néhány aktuális előadási problémája J. S. Bach szólóhegedű művei közreadásának tükrében (pdf) (2018/4.)

Dobozi Eszter: Kodály Zoltán nyelvészeti munkái (Forrás, 2007/12. szám) (pdf) (2017/6.)

Dragony Gábor: Takács Józsefné Tatár Kiss Erzsébet citerás adatközlő játékstílusa (2016/3.)

Dr. Elek Szilvia: A csembaló reneszánsza Magyarországon a 20. század kezdetétől napjainkig (2019, lfze.hu)  (Doktori értekezés) (2022/3.)

Faragó Laura: Ünnepeink (Karácsony – Húsvét – Pünkösd – Szent István-nap (pdf) (2020/2.)

Dr. Fehér Anikó: „Kis Kidéből nékem el kell menni…” Járdányi Pál, a népzenekutató (220 népdallal) (Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézete Fundamenta profunda /9. Szerk.: Kucsera Tamás Gergely és Kocsis Miklós) (dr. Gerzanics Magdolna) (pdf)    (2019/2.)

Fitraya Ramadhanny: Büszkeség, gamelán visszhangzik a magyar zenei fesztiválon (Travel News) TRAVEL NEWS) (Fordította: Jakab Géza) (2018/6.)

Hollai Keresztély: Tanulságos megjegyzések François Couperin (1668–1733) csembalóiskolájában. L’ART De toucher le Clavecin – A Paris 1717 (pdf) (2022/3.)

Igric Balázs: „Amikor köszöntötték egymást, derekasan fújnóm kellett a tust” – hazai perspektívák a 17. századi trombitajátékban (pdf) (2022/5.)

Járdányi Pál: A kidei magyarság világi zenéje (Kolozsvár, 1943) (2016/4.)

Jávorszky Béla Szilárd: SEBŐ 70 (Kossuth Kiadó) – Felütés; A születés; Énekelt versek; Röpülj, páva!’69 (2017/2.)

Kiss Eszter Veronika: Bartók öröksége a táncházmozgalomban (18:18) (mma-mmki, 2020) (2022/5.)

Sipos János: Milyen eredetűek a magyar népzene honfoglalás kori rétegei? (pdf) (2022/2.)

Szőnyiné Szerző Katalin: „Holnap”, azaz másnap közvetítették volna... (Zuzana Růžičková hangversenye a Szegedi Tisza Szálló díszterméből, 3. műsor, 1976. december 15-én, 19 óra 33 perctől). / Papp Márta emlékére / (2018/6.)

Szőnyiné Szerző Katalin zenetörténeti értékű lemezismertetője: Esterházy Music Collection. Magyarország zenei öröksége. Gregorius Joseph Werner (1693-1766): Der gute Hirt, szomorújáték két felvonásban. Ősbemutató: Kismarton/Eisenstadt, 1739. márc. 28. Nagypéntek. Az Accent Kiadó közreadásában a közelmúltban jelent meg a Purcell Kórus és Orfeo Zenekar, valamint szólistái – Kovács Ágnes (szoprán), Bárány Péter (kontratenor), Megyesi Zoltán (tenor), Najbauer Lóránt (basszus) és Kalafszky Adriána (szoprán) - előadásában, Vashegyi György vezényletével Gregorius Joseph Werner oratóriuma (2020/6.)

Dr. Gerzanics Magdolna: Mi lesz veled Zoboralja? Tóth Klára (1970-2020) emlékére (pdf) (2020/5.)

Héjja Bella Emerencia: A zenész lelke. Benne: Héjja Bella, Sipos Gábor Gergő és Kovács Levente zenekara a Bella Banda Thököly Vajk versét zenésítette meg. A filmet Pálmonostorán forgatta a KDC Film csapata. Szereplő: Görög Anna (2015/4.)

Joseph Dichler: Bach zenéje a mai zongorán (fordította: Czövek Erna) (1963/8.)

Dr. Judit Mäkinen: Espoo/Finnország: A kantele (2016/2.)

Dr. Jánosi András: Az archaikus magyar hegedűjáték disszertáció (2014) (pdf) / I. Az archaikus magyar hegedűjáték – Jánosi András filmje (MMA TV) / II. Zenei anyanyelvünk felfedeztetése a Jánosi Együttessel (MMA) (2018/8.)

Janurik Tímea: A népzenei érdeklődés felmérése az északkelet-magyarországi régióban a 7-8. évfolyamon (pdf) (2021/3.)

Kiss Zoltán: „Orgonaszimfónia két tételben” (2013/3.)

Dr. C. Nagy Béla: Népzene a nevelésben (1964/9.)

Dr. C. Nagy Béla: Népzene órák (1962/3.)

Dr. C. Nagy Béla: Népzene órák – Népszokásaink (1962/10.)

Dr. Chong Pek Lin: Kodály-ihlette kutatás Malajziában: Kenjak-népdalok a zeneoktatásban - dr. Nemes László Norbert ajánlásával és Susanna Saw bevezetőjével (Fordította: Tóth Teréz) (pdf) (2020/4.)
http://www.szag.hu/images/angol_zaszlo.gifKodály Inspired Research in Malaysia: Kenyah Songs in Music Education by Dr. Chong Pek Lin (D. Mus, University of Pretoria) with Foreword by Dr. László Norbert Nemes (Director,  Kodály Institute)  and Introduction by Susanna Saw (2020/4.)

Dr. Csehi Ágota: Az instruktivitás és a népzene kapcsolata és szerepe a zenei képességek fejlesztésében (2017/4.)

Elhunyt Bencze Lászlóné dr. Mező Judit (1933-2017) ny. főiskolai tanár, népzenekutató (2017/4.)

- Dr. Duffek Mihály emlékezése

- Héjja Bella Emerencia: Bencze Lászlóné dr. Mező Márta életművére emlékezve

Fábián Tímea: „Csak tiszta forrásból”- Emlékkoncert Bartók Béla tiszteletére (2017/4.)

Faragó Béla: Pentaton örökségünk a világ népzenéiben (2011/3. és 2011/6.)

Dr. Fehér Anikó: Beszélgetés és ajánló Szabó Enikő Pearly Clouds / Gyöngyfelhők c. új lemeze kapcsán (pdf) (2019/4.)

Fehér Anikó: Hangról hangra (2020/2.)

Dr. Fehér Anikó: Képzelt interjú Bartók Bélával (pdf) (2017/4.)

Fehér Anikó:  „Kis Kidéből nékem el kell menni...".  Járdányi Pál, a népzenekutató (220 népdallal) (Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézete Fundamenta profunda /9. Szerk.: Kucsera Tamás Gergely és Kocsis Miklós) / Részletek dr. Fehér Anikó könyvéből (pdf) (2019/1.)

Fehér Anikó: Lajtha László a népzenekutató és pedagógus IV/1. rész „Boldog vagyok, hogy életem egy pici szakaszában mellette lehettem…” Beszélgetés Mohayné Katanics Mária énektanárral, karnaggyal (2008/5.)

Fehér Anikó: Lajtha László a népzenekutató és pedagógus IV.2. rész „Annyit kaptunk, hogy egy életre el tudtunk indulni…” Beszélgetés Tóth Margit zenetudóssal (2008/6.)

Fehér Anikó: Lajtha László a népzenekutató és pedagógus IV/3. rész „Lajtha László munkássága… nem kapta meg a méltó elismerést…” Beszélgetés Olsvai Imre népzenetudóssal (2009/1.)

Fehér Anikó: Lajtha László a népzenekutató és pedagógus IV/4. rész  „… Melegszívű volt, de úgy, hogy ezt igazából saját maga előtt is próbálta titkolni…”. Sebestyénné Farkas Ilona, zenetanár (2009/2.)

Fehér Anikó: Ünnep a népzene! „Tanszékfoglaló” a Művészetek Palotájáéban, 2008. január 18. (2008/2.)

Dr. Fehér Anikó: „Valami nagyon tiszta, friss levegő…”. A népzene megjelenése Bárdos Lajos zenei elemző írásaiban (pdf)  (2019/2.)

Fitraya Ramadhanny: Büszkeség, gamelán visszhangzik a magyar zenei fesztiválon (Travel News) TRAVEL NEWS) (Fordította: Jakab Géza)   (2018/6.)

Fittler Katalin: Szakmai élete: nyitott hangoskönyv. Bodza Kláráról, Rendhagyó köszöntésként (2012/2.)

A.Gergely András: Az emlékezet hullámhosszán: klezmer-roma harmóniák (2018/5.)

Dr. Gerzanics Magdolna: A KÓTA és a népzene 50 éve Komárom megyében (a teljesség igénye nélkül) (pdf) (2021/1.)

Dr. Gerzanics Magdolna: Mi lesz veled Zoboralja? (2015/1.)

Hajdú Mihály: Még egyszer a népdaltanításról (1961/9.)

Hegyi István: A népzene szerepe az értékőrzésben (2004/5.)

Hegyi István: Mellőzött közkincsünk, az egyetemes népzene (1997/2.*)

Dr. Hegyi István: Hangsorok. Hangszerek és hangsortok kapcsolata (2012/5.)

Héjja Bella Emerencia: Bencze Lászlóné dr. Mező Márta életművére emlékezve (2017/4.)

Dr. Ittzés Mihály: A népzenekutatás Kodály nyomdokain (Forrás, 2007/12. szám) (pdf) (2017/6.)

Jakab-Zalánffy Eszter: Verdelot-madrigálok Machiavelli vígjátékaiban (pdf)  (2019/2.)

Janurik Tímea: A népzenei érdeklődés felmérése az északkelet-magyarországi régióban a 7-8. évfolyamon (pdf) (2021/3.)

Járdányi Pál: Nemzetközi Népzenei Konferencia Budapesten (1964/10.)

Kardos Katalin: Zenész cigányok? Archaikus cigány zenétől a népies magyar zenéig (2013/4.)

Karin Wagner: Kurtág György kapcsolata népzene. Fordította: Dávid Gábor. Szakmailag ellenőrizte: Ábrahám Mariann) (2015/1.)

Keresztes Nóra: Hans Leo Haßler canzonettáinak felhasználási lehetőségei az oktatásban (2013/4.)

Kobzos Kiss Tamás: A régi zene és a népzene tanítása. Konferencia a Zenetanárok Társasága szervezésében, Paks/Szekszárd, 2004. november 5-7. (2005/1.)

Kobzos Kiss Tamás: Gondolatok a népzeneoktatásról – a NAT ürügyén

(1998/1-2.*)

Kobzos Kiss Tamás: Bartók Béla 1936-os törökországi kutatóútjának eredményei (2007/1.)

Kompár-Rőmer Judit: A vonós magyar népzene oktatásának /Absztrakt / (2017/5.)

Laczkóné Pálfi Alojzia: Kiss Áron Magyar gyermekjáték–gyűjteményének hatása a 20. század zenei nevelésére (2014/1.)

Laczó Zoltán: Foglalkozása: Énekmondó. SzJ szám: ?? nincs. Minősítése: Liszt Ferenc-díjas (Kobzos Kiss Tamásról) (2011/3.)

Dr. Mali Emese: Johann Nepomuk Hummel zongoraszonátái (2011) /Abstracts of the DLA Thesis Emese Mali The Piano Sonatas of Johann Nepomuk Hummel / Mali Emese DLA doktori értekezésének tézisei (pdf) (2020/1.)

Marsó Judit: Szól a kakas már. A magyar zsidó népzene (pdf) (2019/4.)

Dr. Fehér Anikó: Beszélgetés és ajánló Szabó Enikő Pearly Clouds / Gyöngyfelhők c. új lemeze kapcsán (pdf) (2019/4.)

Dr. Oross Veronika: Gáláns fuvolaszonáták. Nagy Frigyes udvarának zenéje. Franz Benda (1709­–1786) szonátái és jelentőségük a fuvolairodalomban (Doktori disszertáció, 2010, lfze) (2022/6.)

Péter Éva: Márkos Albert vokális népdalfeldolgozásai a tanításban (2012/4.)

Reikort Ildikó: Gyökereim és szárnyaim. Beszélgetés dr. Lovász Irénnel a lélekről, gyógyításról, dalolásról, tanításról, és a belső hang megtalálásáról (pdf) (2021/3.)

Révész József: Zenei örökségünk. Cigányzenészek (2015/5.)

Sárosi Bálint: Az utolsó közös dalkincs (2005/2.)

Sárosi Bálint: Hiteles népzene (2006) (2022/3.)

Székely Csilla Imola: Szabad improvizációs tánc komolyzenére Kokas Klára zenepedagógiájában / Absztrakt / (2017/5.) 

Dr. Szentkirályi Aladár Miklós: A dél-amerikai ritmusok éthosza (pdf) (2021/3.)

Szirányi Borbála: Kreatív énekes-mozgásos játékok az általános zenei készségek és képességek fejlesztésére / Absztrakt / (2017/5.)                                                                                                                                                                        

Tamásiné dr. Dsupin Borbála: A népi gyermekjátékok és mozgás relációja, és funkciója a 3-7 éves gyermekek személyiségfejlődésében (2014/4.)

     – A doktori disszertáció szinopszisa – (2014/3. számban is olvasható)

I. A hagyományátadás és a népi kultúra szerepe a 3-7 éves gyermekek zenei nevelésében

II. A hazai általános nevelési módszertől eltérő

magyar óvodai irányzatok

III. Alternatív zenei nevelési irányzatok

Tánczos Vilmos: Nyisztor Ilona népdalénekes laudációja (2009) (pdf) (2021/3.)

Tokodi Gábor: A 18. századi mandora kéziratok jelentősége a klasszikus gitár repertoárjának szélesítésében /Absztrakt/ (2017/5.)                                                                           

Tornyos György: Bertalotti solfeggioinak hangneméről, szolmizálásáról I. (1962/9.)

Tornyos György: Bertalotti solfeggioinak hangneméről, szolmizálásáról II. (1962/10.)

Dr. Tölgyessy Zsuzsanna: Egy eleven népköltészeti műfaj: a találós kérdés (2017/4.)

Ungár István: A citrusfa levelestől, ágastól. Egy magyar népdal drámája (2015/1.)

Ungár István: A mese vége. Gondolatok Kodály Háry János-ának záró  tablójáról (2007/6.)

Ungár István: Az idegen. Két Schubert dal alapján (2014/1.)

Ungár István: Csak egy hang. Verdi: Otello-monológ (2016/3.)

Ungár István: „Hej, haj, mily pompás visszhang!” – „Hagyjatok meghalni!” A reneszánsz madrigáltól a barokk operáig (2013/5.)

dr. habil Vas Bence gitárművész-tanár YouTube felvételeiből: I. Genfi zsoltárok - Kórus- és lantfeldolgozások a XVI. században. A Nyitott Egyetemben dr. Vas Bence gitárművész beszél a Genfi zsoltárok 16. századi kórus és lantfeldolgozásairól; II. J. S. Bach: Goldberg variációk. Gitárra átdolgozta: Eötvös József (2004) (2018/7.)

Vashegyi György: 30 év régizene-játszás Magyarországon (Idősebb Vashegyi György /1939–2013/ emlékére) (pdf)  (2021/4.)

Dr. Végh Mónika: A 18. századi orosz kóruskoncert M. Sz-Berezovszkij, D. Sz. Bortnyanszkij és A. L. Vedel művészetében (1. rész) – Az „arany hármas” a 18. századi Oroszországban (pdf) (2020/6.)

Vizeli Máté: A magyarpalatkai cigányzenész családok bemutatása (pdf) (2022/1.)

Veljo Tormis: Finnugor tájak gyermekkórusra (Suomalais-ugrilaisia maisemia). Közreadta: dr. Kádár György. A 15 kórusdal magyar fordítását Albert Zsuzsanna és Kádár György készítette (pdf) (2022/5.)

Egyházi zene tanítása

ÖSSZKIADÁS Bácsi Zoltán László (1980-2010) KARNAGY, ÉNEK-ZENETANÁR, KÁNTOR EMLÉKÉRE (III/1) 2016/5.)

Koncertfelvételek:

Kodály Zoltán műveit (Sík Sándor Te Deuma, Öregek) vezényli diplomakoncerten; énekes közreműködő J. Haydn (Der Greis, Aus dem Dankliede zu Gott, Die Harmonie in der Ehe) és Esterházy Pál (Harmonia caelestis: Dormi Jesu, Veni Creator, Sol recedit igneus, Surrexit Christus) műveinek előadásán, Bárdos Lajos (Boldogasszony, Karácsonyi bölcsődal) alkotásait vezényli.

 (III/2) (2016/5.)

- ESSZÉ

  Kántor vagyok

   REFORMÁTUS NÉPÉNEK FELDOLGOZÁSOK

  Bocsásd meg, Úr Isten, ifjúságomnak vétkét (Balassi Bálint) / Immár a Nap   leáldozott

 KONCERT FELVÉTELEK

Bácsi Zoltán László énekel és barokkfurulyán  játszik (Cipriano de Rore: In canterrei d'amour, Johann Sebastian Bach: 147. kantáta – részlet); énekes szólistaként működik közre  (Heinrich Schütz: Dei sieben Worte Jesu Christi am Kreuz 1-4. rész); énekkari művészként szerepel (Alessandro Scarlatti: Ad Dominium cum tribularer, Ad te Domine levavi animam meam; Viktoria: O magnum misterium; Philippe de Monte: Ite, rime dolenti); karnagyi diplomakoncertjeinek részletei (Heinrich Schütz: Die mit Tränen säen SWV 378., John Stainer: The first Noël, Orlando Gibbons: O, Lord increase my faith)

(III/3) (2016/6.)

      Szakmai dolgozatok

      - Mise – műfajelméleti dolgozat

       RÉSZVÉTEL KÓRUSOK MUNKÁJÁBAN

- Betanítás (Wolfgang Amadeus Mozart: Alleluja), vezénylés (Knut Nystedt: Peace I leave with you, Paul Hindemith: Six chansons (3., 5. és 6. tétel), Dobri Hrisztov: Legénybúcsú, Tillai Aurél: Valamennyi búzaszál), és énekes közreműködés (John Stainer: The first Noel, Fiala Balázs: Bolyongok,

50 ÉVE HUNYT EL. Egy váci egyházzenész a XX. században – Kisfaludy Pikéthy Tibor (1884−1972). Dr. Bednarik Anasztázia előadása (23:36) („Mélyebb barázdát húzni…” Zene a keresztény egyházban – konferencia. Szerkesztette: Dr. Fehér Anikó (MMA-MMKI, Pesti Vigadó - Makovecz Terem, 2020. XI. 27.) (2022/5.)

A „Dicsőség” az égig szállt... (Végh Adrienne) (2015/6.)

Az ország első népdalzsoltár-éneklő versenye Mezőtúron (Marczi Ernő) (2018/5.)

Ádámhoz eljöve Isten / God to Adam Came in Eden. Egy jelenkori angol karácsonyi. Szöveg: Paul Wigmore, zene: John Barnard (Közreadta és fordította: Petrőczi Éva) (2019/6.)

A Szent Efrém Férfikar ünnepi megemlékezése dr. Bubnó László (1921–1987) parókus, tb. esperes születésének 100. évfordulóján (A „Bubnóék zenéje” c. koncertfilm időtartama: 1:06:17) (2021/4.)

Barokk művek Sopronból Ősbemutatója Soproni Evangélikus Levéltár zenei archívumának egyházi és hangszeres zene anyagából (2017. IX. 29., Debrecen, Református kis templom) (2017/6.)

Gróf Batthyány Ödön: Ave Maria énekhangra és orgonára. (Közreadta: Dévai Tibor) (2017/2.)

Jöjjetek, vígan zengjük el! Egyházi énekek fúvószenekarra (AKKORD Zenei Kiadó, 2021/) (Fittler Katalin) (2021/4.)

Kilenc kisfiú énekelni kezdett. Polgár Marcell interjúja Schmiedmeiszter Szilviával, az Egri Érsek Fiúkórus alapító karnagyával (Országút) (2022/1.)

Megemlékezés Tamás Gergely Alajos (1915-1967) halálának 50. évfordulója alkalmából. Emlékhangverseny és emlékbeszéd a Budapest-Gazdagréti Szent Angyalok templomban 2017. október (Prevoz János és dr. Bozsai Gábor) (2017/6.)

Megjelent a Református énekek XVII. koncert-istentiszteleten (MüPa, 2018. július) készült CD (2018/7.)

„Mindenki találjon majd benne olyan énekeket, amelyeket szeret, és szívesen énekel.” Az (Evangélikus énekeskönyv megújításáról kérdeztük Ecsedi Zsuzsa egyházzenész) (evangelikus.hu) (2022/6.)

Pitti Katalin operaénekes-tanár és Soltész Enikő zongoraművész zenei missziója (Z.T.) (2019/6.)

Schóber Tamás: Pannon mise. Ősbemutató az Irgalmas rend pécsi templomában (2021. XII.17) (Biljarszki Emil) (2022/1.)

Változatok elemzésre. Dr. Kamp Salamont hallgatva (Fittler Katalin) (2018/2.)

Vedres Csaba Miserere c. oratóriumának budapesti bemutatója (dr. Bozsai Gábor) (2017/3.)

Zsoltárénekléstől zengett a Túri Alma Mater a Csenki Imre Országos Zsoltár- és Népdalzsoltár-éneklő versenyen (Marczi Ernő) (2019/3.)

Angi István: Áhítatélmény a zsoltáréneklésben (pdf) (2020/5.)

Babits Antal: A neológ kántorművészet megújulási lehetősége — levitákról, akcentusjelekről, hagyományról (pdf) (2022/3.)

Berkesi Sándor: Kodály és a református egyházzene (2017/6.)

Bertha János: „Sine musica nulla vita”. Dr. Somlai András / 1921-1975 / kántortanító, ének-zenetanár, a Fertődi Haydn Kórus alapítókarnagy emlékére (2017/6.)

Beszélgetés Bubnó Tamással, a Szent Efrén Férfikar művészeti vezetőjével. Riporter: Józsa Ágnes (Civilrádió-Színpadkép, 2018. I.) (2018/1.)

Dr. Bódiss Tamás: Bach-dallamok az új Református énekeskönyvben (pdf) (2022/4.)

Dr. Bódiss Tamás: Kálvin és a zene avagy a kálvini liturgiai-zenei elvek az
újabb adatok és kutatások tükrében
(2021/2.)

Bódiss Tamás: Lajtha László, a református egyházzenész (Magyar Egyházzene, 2013) (pdf) (2020/6.)

Dr. Bozsai Gábor beszámolói (2017/4.)

- A XIV. Református Zenei Fesztivál nagyobb "komolyzenei" eseményei (Dinyés Soma oratorikus barokk estje, Központi Református Kórus hangversenye, Vedres Csaba és Gyermán Júlia "lélek"-zene koncertje)                                         

- Beszámoló a Budapesti Kórus „Gyöngyszemek” c. évadzáró koncertjéről (2017. VI. 8.)                

- A Váci Harmónia Kórus fellépései az „5. Kórusok Éjszakája” fesztiválon (2017. június 10., Budapest VIII., Palotanegyed)

Dr. Bozsai Gábor: Tamás Gergely Alajos ferences szerzetes zenepedagógusi munkássága a 20. századi magyar egyházzenei oktatásban (2016/3.)

Dr. Bozsai Gábor: Zene Isten irgalmáról. Élménybeszámoló Vedres Csaba „Miserere” c. oratóriuma ősbemutatójáról – Pécs, 2016. szeptember 25. (2016/6.)

Bubernik Eszter: Ahol a művészeti nevelés az egekbe ér… A pannonhalmi Bencés Gimnázium, Egyházzenei Szakközépiskola és Kollégium művészeti oktató-nevelő munkájáról (pdf) (2017/5.)

Bubnó Tamás: Egyházzene-oktatás? Mire jó az? (Magyar Egyházzene, 2013/2014.) (2018/1.)

Czakó Dóra: Mi az a cantus firmus? (2014/2.)

Déri Balázs: Mit énekeljen az egyház (Magyar Egyházzene, 2015/2016) (2021/1.)

Dr. Dobszay Ágnes: Új lehetőségek, új feladatok a felsőfokú egyházzenei képzésben (2018/6.)

Dr. Dobszay László: Az egyházzene egyetemessége (1994)   (2020/2.)

Elhunyt Draskóczy László (1940-2020) református orgonaművész- zeneszerző, tanár // Draskóczy László: Az ismétlőjel helytelen értelmezése az egyházi és a világi zenében (2015/16.) (2020/4.)

Fehér Anikó: Hangról hangra (2020/2.)

Sz. Fodor Adrienne: Kórusok művészeti, társadalmi és pedagógiai szerepe a keresztény értékek megőrzésében (2016/6.)

Frigyesi Judit: Zsidó elhivatottság: zsidók a magyar zenei életben a két világháború között (1992) (pdf) (2018/8.)

Gárdonyi Géza: „Fel, nagy örömre…” (1882) c. műve az ajkai Szent István Király Katolikus Iskola diákjainak előadásában (Németh Noémi/Ajka TV 2021. XII.)  (2022/1.)

Gergely Ferenc orgonaművész egyházzenei munkássága. Magyar Örökjség Díj 2018. Laudátor: Tardy László Liszt Ferenc- és Magyar Örökség-díjas kántor-karnagy (2018/3.)

Prof. Gyulai Ákos: Eucharisztia ajándéka / Prof. Ákos Gyulai: Il Dono dell’Eucaristia a szerző előadásában olasz felirattal, görögkatolikus egyházzenei aláfestéssel (2021/4.)

Heinczinger Miklós - Török Máté: „Sunt lacrimaererum” – Van a tárgyaknak könnyük. („Mélyebb barázdát húzni…” Zene a keresztény egyházban – konferencia MMA-MMKI, 2020. XI.) (Az előadásról készült filmfelvétel időtartama: 22:09) (2022/5.)

Horváth Ágnes: A cecilianizmus Magyarországon 1870–1950. Regensburg hatása a magyar katolikus egyházzenei mozgalomra (2018/2.)

Kalmanovits Zoltán: Egyházzenei oktatás Magyarországon (2016/1.)

Dr. Kamp Salamon: Johann Sebastian Bach és a kereszt teológiája (2001) (2016/5.)

Károly Márton: Laczó Zoltán Vince Virágvasárnapi passiója a Haller téri templomban (2017/3.)

Keresztes Nóra: Schubert harmóniai eszközei és a Sanctus misztériuma késői miséiben – szubjektív elmélkedés a tonalitás-nélküliség és a lelki felemelkedés kapcsolatáról (2015/6.)

Kinczler Zsuzsanna: Nehézségek és örömök között: az evangélikus kántorképzés ma (pdf) (2019/3.)

Dr. Kinczler Zsuzsanna: Reformáció és anyanyelvű éneklés (2016) (pdf) (2020/1.)

Dr. Kinczler Zsuzsanna: Zene a hitoktatásban (2015) (pdf) (2020/3.)

Kissné dr. Mogyorósi Pálma: Litánia a protestáns graduálokban. Hagyomány és megújulás a liturgiában és zenéjében (pdf) (2021/1.)

Kovács Szilárd: Zenei nevelés az orgonapadról, avagy a kántor, mint nevelő (2013/4.)

L. Kecskés András: Történések honunkban a népénekek háza-táján (Történelmi visszatekintő – javaslatok) (pdf) (2020/3.)

Kissné dr. Mogyorósi Pálma: Liszt Ferenc egyházzenéjének protestáns vonatkozásai (pdf) (2021/3.)

Kocsis Csaba: Melyik zene legyen mindenkié? – az énekóra egyházzenei repertoárja alsó- és középfokon (Magyar Egyházzene Folyóirat, XXI. évf. 1. szám) (2021/2.)

Kodály Zoltán: Angyalok és pásztorok c. népi szövegre írt műve a Nyíregyházi Cantemus Kórus előadásában, Szabó Dénes vezényletével (Müpa, 2014) // Tardy László: Angyalok és pásztorok (2003) (Összhang. Válogatás Tardy László egyházzenei írásaiból. Szerkesztette: Szalay Olga, Budapest, 2018.)  (2022/6.)

Kozma Anikó: Énekesiskola – régi módszerek újragondolva (2016) (2020/4.)

Laczó Zoltán Vince: A liturgikus zene tanításának célja és tartalma a hitoktatói munka keretei között (2007)  (2019/6.)

M. dr. Losonczky Katalin: „Az Értől az Oceánig" Czövek Lajos, főiskolai tanár, karnagy, zeneszerző református indíttatása (2018/5.)

M. dr. Losonczky Katalin: „Az Értől az Oceánig" Czövek Lajos, főiskolai tanár, karnagy, zeneszerző református indíttatása (2018/5.)

Dr. Mechler Anna: Bárdos Lajos: Nyújtsd ki mennyből (2014/3.)

Dr. Ménesi Gergely: Lajtha László egyházzenei művei (2016) (2021/3.)

Mezei János: A Budapesti Énekes Iskola – Az (egyház)zeneoktatás örök kérdései (MMA-MMKI) (Filmfelvétel: 19:34)   (2022/3.)

Mikusi Balázs: Korál és népnevelés Németországban a 18–19. század fordulóján (2016/5.)

Nováky Andrea: Az egyházzene tanítása az Evangélikus Egyház iskoláiban (2014)(pdf)(2018/7.)

Onhausz Miklós: „Engem az Úr ragadott el magához” – 100 éve született dr. Hergenrőder Miklós székesegyházi karnagy (pdf) (2022/6.)

Papp Károlyné: Járdányi Pál IV. Budapesti Szolfézs- és Népdaléneklési Versenyről (pdf) (2022/4.)

Ifj. Sapszon Ferenc: A gregorián ének betanítása (2008/6.)

Sapszon Ferenc: Kodály Zoltán és a Musica Sacra (2016/2.)

Dr. Sirákné dr. Kemény Kinga: Harmat Artúr élete és egyházzenei munkássága (2018) // Sirákné Kemény Kinga doktori hangversenye. Harmat Artúr művei) (2021/4.)

Spischak Dávid: Liszt és Berlioz gyászmiséi - Különbségek és közös pontok (2017/3.)

Székely Csilla Imola: Vallásosság és spiritualitás Kokas Klára életművében. („Mozgó Dó...” III. „A zene lelki táplálék...” – Konferencia Kokas Klára emlékére (Budapest, Vigadó – 2019 október 15.) Az MMA–MMKI által rendezett konferencián elhangzott előadás szerkesztett változata (pdf). (2022/6.)

Szendrei Janka: Szkóla-pedagógia (2014) (2018/5.)

Dr. Szerző Katalin: Johann Sebastian Bach - Magnificat (A tanulmányhoz kapcsolódik Bach teljes művének koncert-filmfelvétele a Monteverdi Kórus előadásában Kollár Éva vezényletével) (2016/5.)

Szilágyiné Hegedűs Éva /dr. Bodnár Gábor bevezetőjével/: Mert ímé mostantól fogva boldognak mondanak engem minden nemzetségek (2014/3.)

Szőnyiné Szerző Katalin: Johann Sebastian Bach: Orgelbüchlein (2019/2.)

Tardy László: A Római Katolikus Egyházon belüli kántorképzés irányai (Összhang. Válogatás Tardy László egyházzenei írásaiból. Szerkesztette: Szalay Olga, Budapest, 2018.) (2022/2.)

Tardy László: Az ének-zene hitre nyitó útjai és kateketikai lehetőségei (Összhang. Válogatás Tardy László egyházzenei írásaiból. Szerkesztette: Szalay Olga, Budapest, 2018.) (2022/3.)

Kodály Zoltán: Angyalok és pásztorok c. népi szövegre írt műve a Nyíregyházi Cantemus Kórus előadásában, Szabó Dénes vezényletével (Müpa, 2014) // Tardy László: Angyalok és pásztorok (2003) (Összhang. Válogatás Tardy László egyházzenei írásaiból. Szerkesztette: Szalay Olga, Budapest, 2018.)  (2022/6.)

Tardy László: Éneklő szívvel! (Egy énektanár levele most szentelődő tanítványaihoz) (Összhang. Válogatás Tardy László egyházzenei írásaiból. Szerkesztette: Szalay Olga, Budapest, 2018.) (2022/1.)

Tardy László: Kodály „a krisztusi ember” (2007) //  Kodály Zoltán, az egyházi zene „pedagógusa” (2012) (Összhang. Válogatás Tardy László egyházzenei írásaiból. Szerkesztette: Szalay Olga, Budapest, 2018.) (pdf) (2022/6.)

Tóth Judit: A zene és a Biblia (2. rész) (1995/4.*)

Dr. Tóthpál József: „Evangéliumi esztétika” a zenében (2016/5.)

Utkin Anna: Kodály Oroszországban: Szolfézstanítás egy amatőr egyházi kórusban (2016/3.)

Váradi Judit-Dragony Gábor: Az egyházi iskolák szerepe a zenei nevelésben (Iskolakultúra, 2018) (2020/5.)

Dr. Varjasi GyulaPhD: Fricsay Ferenc elveszettnek hitt miséjének története (2018/2.)

Dr. Vas Bence: Adrian Le Roy zsoltárkíséretei és a goudimeli zsoltárok átiratai (Asáf Bt. Pécs Magyarország, 2020) (2020/6.)

Wulfné dr. Kinczler Zsuzsanna: Liszt Ferenc, a pedagógus (2019/5.)

Szolfézs, zeneelmélet

II. Budapesti Járdányi Pál Szolfézs- és Népdaléneklési Verseny, 2016 (Papp Károlyné) (2016/3.)

II. Országos hangjegykártya verseny az esztergomi Zsolt Nándor Zeneisko-lában (Stipkovits Fülöp, Spiegel Mariann) (2010/4

III. Országos Kodály Zoltán Kamaraének Találkozó (Budapest, 2014. IV. 12.) (2014/3.)

III. Szegedi Zeneelmélet-oktatási konferencia (Szerkesztette: Ujváriné dr. Illés Mária)

  - Mikusi Balázs: „Fakó minden teória”? Amerikai tapasztalatok (2015/4.)

IV. Regionális Szolfézsverseny, 2014 Esztergom (Daragó Rita Laura) (2014/3.)

A Kodály-módszer közösségteremtő ereje – stúdióbeszélgetés B. Horváth Andrea karnaggyal (A Vatikáni Rádió hangfelvétele) (2014/6.)

A közösségi ének emberformáló ereje”. Erdei Péter az énekkarok értékéről, a fiatal korosztály megszólításáról (Réfi Zsuzsanna) / Valóra váltotta a hozzá fűzött reményeket a Nemzeti Ifjúsági Kórus (LFZE Kodály Intézet) (pdf) (2018/8.)

A Music Education in the Focus of Historical Concepts and New Horizons című zenepedagógiai tanulmánykötet ismertetése és a teljes angol nyelvű könyv / Music Education in the Focus of Historical Concepts and New Horizons Edited by Friedhelm Brusniak, Zsuzsa Buzás, Nigel A. Marshall, Damien Sagrillo (htm + pdf) (2019/6.)

A Psalmus Humanus Művészetpedagógiai Egyesület 2018. szeptember 21-23. közötti tanár-továbbképzésének beszámolóiból. Felszeghy-Tóth Annamária ének-zenetanár, karnagy, Kalla Viktória Mária tanító, Nagyné Demeter Ilona zeneiskolai szolfézstanár és Sebőkné Kós Szilvia ének-dolgozatai. Szerkesztette: K. Udvari Katalin (pdf) (2018/8.)

A Psalmus Humanus Művészetpedagógiai Egyesület 2019. IX. 20-22. között Budapesten tartott tanár-továbbképzésének beszámolóiból (Szerkesztette: K. Udvari Katalin): Zimmer Dóra, Orcsikné Szvetnyik Margit, Puskás Adrienn, Virágné dr. Juhász-Nyitó Klára és Lukácsné Oláh Beáta, továbbá Egloff Nagy Klára dolgozata (pdf) (2019/6.)

A „Ritmika” (E. A.) (1996/6.)

„A szolfézstudást is meg lehet és meg kell mutatni.” Papp Károlyné Papp Zsuzsanna  a gyerekekhez igazította a tananyagot (Réfi Zsuzsanna) (2019/3.)

A Világhálón (http://pilletanc.sulinet.hu) Sulyok Gizella három kötetes „Pilletánc” c. daloskönyve (2005/4.)

A zenepedagógia múltja, jelene és jövője c. konferencia a felsőfokú tanárképzés 50 éves évfordulója alkalmából / Conference of Music Pedagogy celebrating the 50th anniversary of music teacher education (Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar, 2017. IV. 7.) (2017/5.) 
Dr. Váradi Judit összefoglalója
(2017/5.)
Az elhangzott előadások absztraktjai
(szerkesztette: dr. Váradi Judit és Szűcs Tímea (pdf formátumban
): 

Dr. Pusztai Gabriella: Köszöntő (2017/5.)

Asztalos Andrea: Énekhangképzési problémák az általános iskolai korosztályban (2017/5.)

Bandi Szabolcs: Személyiségbe kódolt szorongás: a zenei személyiség és a zenészek szorongásának viszonyáról (2017/5.)

Bíró István Ferenc: A népmesék mint a népi furulyaórák lehetséges kerete (2017/5.)

Buzás Zsuzsa: A kottaolvasási képesség mérése online tesztkörnyezetben (2017/5.)

Buzás Zsuzsa: A szemmozgáskövetéses vizsgálatok jelentősége a kottaolvasási képesség megismerésében (2017/5.)

Csontos Tamás: A zenei és a nyelvi feldolgozási folyamatok kapcsolódási pontjainak vizsgálata (2017/5.)

Csoóri Zsófia (Chovriy Sofiya): Kodály Zoltán zenepedagógiai koncepciója és annak adaptálása Ukrajna nyugati régiójának iskoláiban a XX. század végén (2017/5.)

Deszpot Gabriella: Az élményalapú zenepedagógus-képzés munkamódszerei és fejlesztésének lehetőségei (2017/5.)

Dragony Gábor: A népzeneoktatás múltjáról és jelenéről a művészeti nevelés tükrében (2017/5.)

Duffek Mihály: A zenetanárképzés fél évszázada Debrecenben (2017/5.)

Erdős Ákos: Mit? Miért? Hogyan? Kérdések az iskolai és amatőr hangképzésről (2017/5.)

Geréné Kristóf Katalin – Deszpot Gabriella: Mit tanulhat egy mai zenepedagógus 30-40 évvel ezelőtti órajegyzetekből? Forráselemzés, szövegpreparálás a Kokas-hagyatékban (2017/5.)
http://www.szag.hu/images/angol_zaszlo.gifGocsál Ákos – Bandi Szabolcs: An assessment of student teachers’ entering beliefs about the teacher’s role (2017/5.)

Gombás Judit: A zenei észlelés és preferenciák összefüggése személyiség-jellemzőkkel (2017/5.)

Gönczy László: Zenetörténet-kurzusok, mint a művészeti felsőoktatás rendszerszintű tartalmi és módszertani problémák indikátorai (2017/5.)

Gyovai Ágnes: A tankönyv szerepe a tanítás-tanulás folyamatában. Kérdőíves felmérés pedagógusok körében a NAT 2012 első osztályos énekkönyvek tankönyvhasználatához (2017/5.)

Hausmann Kóródy Alice: A zenepedagógia multidiszciplináris lehetőségei és feladatai (2017/5.)

Hegedűsné Tóth Zsuzsanna: Egy innovatív zenepedagógiai módszer 3-9 évesek között (2017/5.)

Héjja Bella Emerencia: A zeneművészeti szakgimnazista tanulók iskolaválasztási motivációi (2017/5.)

Hunyadi Zsuzsanna: Zongoraiskolák összehasonlító elemzése a készségek, képességek fejlesztésének szempontjából (2017/5.)

Jánosi András: Bartók Béla zongorajátéka a népzene előadásmódjának tükrében (2017/5.)

Janurik Márta – Józsa Krisztián: Miért fontos az ének-zene oktatás megújulása? (2017/5.)
http://www.szag.hu/images/angol_zaszlo.gifAnna Kalarus – Gabriela Karin Konkol: The Cracow Concept of Musical Education - the idea and practice in Poland  (2017/5.)

Kompár-Rőmer Judit: A vonós magyar népzene oktatásának módszereiről (2017/5.)

Körmendy Zsolt: Zenepedagógiai diskurzus a 21. századi Magyarországon – Múltidézés vagy jövőkép? (2017/5.)

Lehotka Ildikó: Zenehallgatási anyag az általános iskola 4. osztálya számára (2017/5.)
http://www.szag.hu/images/angol_zaszlo.gifEwa Parkita: Education of the future teachers of music in Poland - theoretical assumptions and examples of good practice (2017/5.)

Pintér Tünde Kornélia: A zenei nevelés megítélése általános iskolás tanulók körében (2017/5.)

Reikort Ildikó: Zenetanítás tradicionális és modern zenei eszközökkel (2017/5.)

Révész József: A zenei nevelés lehetőségei a koncert-pedagógiában (2017/5.)
http://www.szag.hu/images/angol_zaszlo.gifStachó László: Teaching skill building in music performance: A new theory and methodology (2017/5.
http://www.szag.hu/images/angol_zaszlo.gifStachó László: The significance of musical meaning in music performance education (2017/5.)

Surján Noémi – Mucsi Gergő – Bubla Bence – Pethő Villő: Ritmikai fejlesztés az iskolai énekórákon (2017/5.)

Szabó Norbert: A minősítési rendszer potenciális reformhatásai a hangszeres zeneoktatásra és tanárképzésre a digitális kompetencia tükrében (2017/5.)

Szabó Norbert – Janurik Márta: Digitális eszközök az ének-zene oktatásban (2017/5.)

Szabóné Fodor Adrienne: A felnőttkori kórustagság motivációi (2017/5.)

Szalai Tamás: A zenei képességek mérésére alkalmas kutatási eszközök áttekintése (2017/5.)

Székely Csilla Imola: Szabad improvizációs tánc komolyzenére Kokas Klára zenepedagógiájában (2017/5.)

Szirányi Borbála: Kreatív énekes-mozgásos játékok az általános zenei készségek és képességek fejlesztésére (2017/5.)

Szűcs Tímea: A zenetanulás és hatásai egy ÉK-magyarországi vizsgálat alapján (2017/5.)

Tokodi Gábor: A 18. századi mandora kéziratok jelentősége a klasszikus gitár repertoárjának szélesítésében (2017/5.)

Váradi Judit: Extrakurrikuláris lehetőségek a zenei nevelésben (2017/5.)

Vass Éva – Deszpot Gabriella: A teljes figyelem és a flow-élmény a gyermekeknél a Kokas-pedagógiában (2017/5.)

„Az a cél, hogy kinyíljon, hogy kieressze a hangját.” Beszélgetés Andrási Anikó ének-zenetanár karnaggyal (Réfi Zsuzsanna) (2018/1.)

Bepillantás Kistétényi Melinda (1926-1999) orgonaművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola szolfézs-, zeneelmélet-tanárának órájába. A filmrészletet Cserna Ildikó énekművész ajánlotta figyelmünkbe (2015/1.)

Dinamikus ének-zene tanítás. Farnadi Tamarával Buda Sára beszélgetett 2021 decemberében (Taní-tani, 2022) (2022/2.)

Elérhetővé vált a Zeneakadémia továbbfejlesztett digitális szolfézstananyaga (lfze.hu) (2022/4.)

Elhunyt Bántainé Sipos Éva (1919-2019) 
Hollós Máté írásai.  I.Utolsó telefonhívás Sípos Éva nénihez. Bántainé Sípos Éva búcsúztatásának szerkesztett változata (2019. 02.14. ) / II. Mesterek nélküli mester - B. Sipos Éva tanári pályájának összegzése (1996) / III. Bántainé Sípos Éva néni köszöntése 90 (2009) / IV. Bántainé Sipos Éva 95 (2014)
  (2019/2.)

Elkészült a Psalmus Humanus Művészetpedagógiai Egyesület rendhagyó, digitalis művészetpedagógiai oktatócsomagjának teljes anyaga (pdf) (2022/5.)

Énekelj! Ennyire egyszerű. Szirányi Borbála zenepedagógus, a kecskeméti Kodály Intézet művésztanára (Rácz Judit/Magyar Narancs, 2018. II.) (pdf)  (2021/2.)

Énekeljünk újra együtt. Az Aki dudás akar lenni (Jánosi Ágnes és Kisgyőri Krisztián) (2014/6.)

Gyere, pajtás, énekelni! Bartalus Ilona levele kedves, egykori, lorántffys tanítványaihoz! Bartalus Ilona) (2016/3.)

Hangról hangra... Az ifjúság kórusénekléséért. A KÓTA és a Psalmus Humanus Művészetpedagógiai Egyesület szervezésében 2020. március 6-8. között tartott tanár továbbképzés beszámolóiból: Bálint Gáborné Szabó Csilla tanító; Balásné Molnár Ildikó ének- és szolfézstanár, karvezető; Csimáné Varga Lívia ének-zene tanár, karvezető; Fazekas Réka ének-zenetanár, karvezető; Opánszki Dávid ének-zenetanár, karvezető írásai (Szerkesztette: K. Udvari Katalin) (2020/3.)

Interjú dr. James Cuskelly-vel, a Nemzetközi Kodály Társaság elnökével, a Sound Thinking Australia és a Cuskelly College alapító igazgatójával, a brisbane-i Kodály Summer School vezetőjével és tanárával (Tóth Teréz) (2018/5.)

http://www.szag.hu/images/angol_zaszlo.gifInterview with Dr James Cuskelly.Tóth Teréz: Discussing with the president of the International Kodály society, the founding director of sound thinking australia and the cuskelly college, the Director and professor of Brisbane Kodály summer school – Interjú dr. James Cuskelly-vel, a Nemzetközi Kodály Társaság elnökével, a Sound Thinking Australia és a Cuskelly College alapító igazgatójával, a brisbane-i Kodály Summer School vezetőjével és tanárával (Tóth Teréz) (Parlando 2018/5.) (pdf) (2018/6.)

Játék két szólamban. Megjelent Beischer-Matyó Tamás (1972*) bicíniumkötete Mechler Anna szövegeivel (2015/6.)

KODÁLY MINDENENKIÉ - Kékesi Attila és Papp Zsigmond dokumentumfilmje a Kodály-koncepció nemzetközi (Egyesült Államok, Portugália, Anglia, Finnország, Skócia, Hollandia, Kína, Japán, Ausztrália) sikereiről (LFZE, 2019.)  / http://www.szag.hu/images/angol_zaszlo.gifKodály belongs to all of us - documentary film. A documentary film directed by Attila Kékesi and Gábor Zsigmond Papp on the worldwide adaptation of the Kodály-concept featuring examples from the United States, Portugal, England, Finland, Scotland, The Netherlands, China, Japan, Australia  (2019/2.)

Kodály-módszer a 21. században (2014/5.)

Kodály Zoltán zenepedagógiai koncepciója a kecskeméti Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézet honlapján (2015/5.)

Magyar Zenei Tanács szakmai kerekasztal-beszélgetése az alsófokú zeneoktatás helyzetéről, kihívásairól és lehetőségeiről. A beszélgetés résztvevői: Ember Csaba, a Magyar Zeneiskolák és Művészeti Iskolák Szövetségének elnöke, Kocsis Zoltán, a Nagykátai Liszt Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény intézményvezető helyettese, Magyar Margit, MZMSZ általános elnökhelyettese, a Tóth Aladár Zeneiskola AMI igazgatója és Nagy Sándor, a Balmazújvárosi Alapfokú Művészetoktatási Intézmény intézményvezetője. A beszélgetést dr. Váradi Judit, egyetemi docens, a Magyar Zenei Tanács elnökségi tagja vezette. (Magyar Zene Háza, 2022. február 26.) (A beszélgetés időtartama: 1:56:50) (2022/2.)

Módszertan – „újra hangolva”. Módszertani ajánlások ének-zene órára feladatok, játékötletek. Készítették: Popovicsné Molnár Andrea, Lass-Bárány Erika, Kovácsné Koncz Éva. Lektorálta: dr. Antal-Lundström Ilona. Felelős szerkesztő: dr. Janurik Márta, MTA-SZTE Ének-Zene Szakmódszertani Kutatócsoport (pdf) (2022/2.)

MTA-LFZE Aktív Zenetanulás Kutatócsoport 2016–2021 //Deszpot Gabriella- Farnadi Tamara-Buda Sára: Tanári módszertani segédlet a Dinamikus énekzene-tanuláshoz az általános iskola alsó tagozatán (Tóth Teréz recenziója) (pdf) (2021/3.)

Tartalomjegyzék

1 Deszpot Gabriella–Farnadi Tamara: Bevezető a Dinamikus énekzene-tanulás modellről...............................................................................................................4

1.1 A modellfejlesztés keretei...............................................................................4 1.2 A Dinamikus zenepedagógiai modell általános jellemzői ........................... ..8

2 Deszpot Gabriella: Kokas Kláráról és életművéről – röviden........................10 3 Deszpot Gabriella: A Kokas-pedagógia alappilléreinek áttekintése .............14 3.1 Kis bevezető a Kokas-pedagógiáról ...........................................................14 3.2 A szabad mozgás. Mit jelent a zenemozgás a Kokas-pedagógiában? .......15 3.3 A kreatív éneklés. Miben sajátos az éneklés, a daltanulás a Kokas-pedagógiában?.....................................................................................................16 3.4 A felfedező zenehallgatás. Hogyan nevel a Kokas-pedagógia a zenei tartalmak befogadására? ...................................................................................18 3.5 A nyelvi kreativitás a Kokas-pedagógiában ...............................................20 3.6 A képiség a Kokas-pedagógiában...............................................................22 3.7 Tanítás és tanulás a Kokas-pedagógiában...................................................24 3.8 A Kokas-pedagógia áttekintése a Kokas-kódex segítségével..........................................................................................................24 3.9.A Kokas-pedagógia aktivitási formái ...........................................................27

4 Farnadi Tamara: Kérdések és válaszok a Dinamikus énekzene-tanulás

modell fogalmainak értelmezéséhez ..............................................................29 4.1 Hogyan lehetséges a Kokas-pedagógián alapuló szemlélet és a Kodály-koncepció szolfézs alapú módszertanának együttes alkalmazása az ének-zene tantárgyban?.................................................................................................... 29 4.2 A Kokas-módszer mely elemeit tartod meg az általános iskolában? ....... 30 4.3 Hogyan határoznád meg a hangszerhasználat szerepét ebben az

újfajta gyakorlatban, különös tekintettel a zongorára? ......................................30 4.4 Milyen óravezetési stílust, attitűdöt igényel a Dinamikus modell

tanítása? ……………………………………………………………………..30 4.5 Hogyan kezded az órát? Mi lehet indító

aktivitás? .........................................................................................................31 4.6 Mit jelent a hangolódás, dúdolgatás, és mennyire tipikus

a Dinamikusban?.............................................................................................. 31 4.7 Mire valók, és miért fontosak a testébresztő,

testtudati gyakorlatok?.........................................................................................31

4.8 Mit jelent a Kívánságbatyu?......................................................................33 4.9 Milyen formái vannak a kreatív éneklésnek?...........................................33 4.10 Az improvizációs játékoknál van-e bármiféle tartalmi-formai

megkötés? .................................................................................................... 33 4.11 Milyen kompetenciákat, zenei készségeket fejlesztenek az énekes

mozgás- és szövegimprovizációk? ...............................................................34 4.12 Hogyan állítod össze a dalrepertoárt?........................................................34 4.13 Hogyan érhetjük el a csendet, a koncentrált

figyelem állapotát?.............................................................................................35 3 4.14 Mi jellemzi a zenerepertoárt? Hogyan választod ki a

zenéket? .......................................................................................................... 35 4.15 Mit jelent az aktív zenehallgatás? .........................................................36 4.16 Miért kell az ún. nulladik meghallgatás? Mire jó az utolsó

zenehallgatás? .............................................................................................. 36 4.17 Mi a szóló? Kik és hogyan, mikor szólózhatnak?......................................37 4.18 Milyen a jó élmény-téma?.....................................................................37 4.19 Mit takar a kapocs fogalma, és miben

áll a jelentősége?.................................................................................................38 4.20 Szükséges-e szisztematikusan összekapcsolni a dalt és a

zeneművet? .................................................................................................. 38 4.21 Hogyan adjunk mozgásra vonatkozó instrukciókat? Mikor és

mennyit? ....................................................................................................... 38 4.22 Miért van szükség a zenebefogadás szüneteiben adott

instrukciókra? ............................................................................................. 39 4.23 Hogyan segíthetjük jól kérdéseinkkel a gyerekeket saját

élményeik elmesélésében? .................................................................................40 4.24 Mi lehet a zárás, elbúcsúzás a tanóra végén?.............................................41 4.25 Mit jelent a búcsúéneklés? .........................................................................41 4.26 Van-e házi feladat? ....................................................................................41 5 Pedagógia folyamattervezés a Dinamikus modellben................................ 42 5.1 Buda Sára–Farnadi Tamara: A tanmenetkészítés elvei, példái………….42 5.2 Farnadi Tamara: Bevezetés a Dinamikus énekzene-órák

tervezésébe ………………………………………………………………….44 5.3 Deszpot Gabriella: A Dinamikus énekzene-órák tervező sablonja,

kitöltési útmutatója......................................................................................45 Űrlap ....................................................................................................45 Fejléc...................................................................................................................46 Fejlesztési témakör...........................................................................................46 Zenei tananyag.........................................................................................46 Élmény-téma........................................................................................................47 Kreatív éneklés és zenebefogadás ....................................................................47 Időtartam..............................................................................................................48 Az óra egységei és menete ..............................................................................48 Tanítási módszerek, tanulói munka és aktivitási formák ..................................49 Segédeszközök, források.........................................................................50 Instrukciós ötletek, példa játékleírások az óra menetéhez..................................50 Térhasználat.........................................................................................................51 6 Deszpot Gabriella: A tanári módszertani segédlethez kapcsolódó

multimédia példatár tartalmáról ........................................................................52 7 Ajánló szakirodalom jegyzék a Dinamikus zenepedagógiai modellhez........53 8 Ábrajegyzék.....................................................................................................57 9 A könyvhöz kapcsolt videóanyagok jegyzéke ............................................58 10 A könyvhöz kapcsolt videóanyagok filmográf adatai ...................................58

Művészeti körkép – Kutatás a művészeti nevelés helyzetéről és lehetőségeiről, a tanórai és tanórán kívüli művészeti tevékenységről és rendezvényekről (E-könyv, MMA-MMK, 2020I) // Barát-László Bernadett Erika: A művészetoktatás helyzete a 21. században (pdf)  (2021/3.) 

Tartalom Előszó ................................................................................................7 Miért nem lehet művészeti nevelés nélkül sikeressé tenni a felnövekvő nemzedéket? ......................................................................................................9 Váradi Judit − Hörich Balázs − Márkus Edina: Az extrakurrikuláris művészeti tevékenységek és rendezvények lehetősége − A kutatás mintája és módszere 13 Váradi Judit − Kiss Julianna: A művészeti nevelés kurrikuláris lehetőségei − Intézményvezetői tükör ....................................................................................19 Sz. Fodor Adrienne − Kerekes Rita: Művészeti tevékenység és önképzés − A művészetközvetítő pedagógus szakmai megújulásának lehetőségei ................37 Kiss Julianna − Bartalis Izabella − Borsos Blanka: A tanulók extrakurrikuláris művészeti tevékenységei a háttérváltozók tükrében ........................................55 Héjja Bella Emerencia − Lehotka Ildikó − Dragony Gábor: Klasszikus kulturális szokások és attitűdök ..........................................................................................71 Váradi Judit: Egy felmérés eredményei a tanulók részvételéről élőzenei hangversenyen és operaelőadáson ......................................................................91 Bíró István Ferenc − Hörich Balázs − Szalai Tamás: Általános iskolai tanulók kulturális fogyasztása a társadalmi státusz függvényében ...............................107 Szűcs Tímea: A kulturális tőke szerepe a művészeti nevelésben (háttérváltozók elemzése) ..........................................................................................................127 Péter Csaba – Radócz József Miklós – Mike Ádám: A szülők művészeti múltja és jelene ............................................................................................................133 Szűcs Tímea – Péter Csaba: A szülők hatása gyermekük művészeti tevékenységeire ................................................................................................151 Váradi Judit: A szülők kulturális attitűdjének jellemzői ..................................171 Márkus Edina – Herczegh Judit: A DEXARTA-kutatás szolgáltatói oldalának vizsgálata ..........................................................................................................193 Artistic Panorama .............................................................................................209

Nem éltem hiába. Interjú Szőnyi Erzsébettel (Hegyvidékújság.eu/MMA 74. Hírlevél) (2015/1.)

Nemesszeghyné Szentkirályi Márta Ilona (1923-1973) ének és zenetanár, iskolaigazgató emlékére (K. Udvari Katalin) (2018/3.)

Összeállítás az 1. ELTE Művészetpedagógiai Konferencia és az 1. ELTE Workshop for Arts Education előadásaiból (Budapest, 2017. VI. 22-24.) (Vendégszerkesztő: Kárpáti Andrea) (Magyar Tudomány 2018/6.) (2019/3.)
I. Bevezetés / Introduction
1.) Kárpáti Andrea: Bevezetés /Introduction
II. Zenepedagógia
1.) Damien Sagrillo: Kulturális örökség, sokféleség, funkcionalitás és zeneoktatás európai kontextusban /  Cultural Heritage, Diversity, Functionality, Education of Music in a European Context
2.) Janurik Márta: Az ének-zene oktatás megújulásának lehetőségei / Possibilities for Renewal of Music Education;
3.) Katie Overy A zenei agy: tanulás és memória /  The Musical Brain: Learning and Memory
4.) Lukács Borbála, Deszpot Gabriella, Szirányi Borbála, Honbolygó Ferenc, Nemes László Norbert: : Új modellek az ének-zene tanításban: aktív zenetanulási módszerek és oktatás-idegtudományi hatásvizsgálatuk / New Models in Music Education: Active Music Learning Methods and the Investigation of Their Training Effects from Educational Neuroscience Perspective;
5.) Solymosi Tari Emőke: Felfedezőúton – Élményközpontú interdiszciplináris 

művészetpedagógia a Zuglói Zeneházban / Exploring Arts – Experience Centred, Interdisciplinary Arts Education in the Zugló House of Music.
III. Vizuális kultúra / IV. Drámapedagógia
Dallamív - Zenekari műhely „Felfedezőúton” a Zuglói Filharmónia - Szent István Király Szimfonikus Zenekarnál. Solymosi Tari Emőke zenetörténésszel a Magyar Katolikus Rádióban beszélgetett Magyar Kornél (2019. IV. 26.)

Szolfézs- és zeneismeret-tanárok, ének-zene tanárok és karvezetők továbbképzése (Debreceni Egyetem, 2015) (Szerkesztette: S. Szabó Márta) (Szaktárnet-könyvek 30.) Arany János – Berkesi Sándor – Joób Árpád – Kerekes Rita – Nemes József – Ordasi Péter – Sáriné Szebenyi Judit – Spiegel Marianna – S. Szabó Márta – Tamási László – Török Ágnes – Turmezeyné Heller Erika – Vass Irén írásai (2018/5.)

S. Szabó Márta: Mikrostruktúrák a bécsi klasszikus zenében;

Török Ágnes: A 20. századi zene notációja

Arany János: Hagyomány a 20. század zenéjében I. Kodály Zoltán: Psalmus hungaricus / Hagyomány a 20. század zenéjében II. Igor Stravinsky: Zsoltárszimfónia /Arany János: Hagyomány a 20. század zenéjében III. Arthur Honegger: Jeanne d’Arc a máglyán / Hagyomány a 20. század zenéjében IV. Maurice Duruflé: Requiem

Turmezeyné Heller Erika: Zenei nevelésünk erősségei és gyengeségei az utóbbi évtizedek kutatási eredményeinek tükrében /A zenei élmény befogadása / A zenei nevelés hatása más fejlesztési területekre / A populáris kultúra mint kihívás az iskolai nevelés számára

Spiegel Marianna: Stílusismeret-tanítás, stílusérzék-fejlesztés / A zenei stílusváltások közötti összefüggések bemutatása a tanórákon. Stílusforduló a 17. században / A zene és a társművészetek kapcsolódási pontjai / Jellegzetes ritmikai és dallamfordulatok a műzenei stíluskorszakokban

Tamási László: A kortárs kóruszene értelmezésének aspektusai

Ordasi Péter: Újdonság és szépség korunk magyar kórusmuzsikájában, Csemiczky Miklós Missa brevis című művének bemutatásával / A műsor-összeállítás dramaturgiájának alapvető szempontjai iskolai kórusok számára;

Sáriné Szebenyi Judit: „Énekelte Lázár Mihályné Keczán Johanna 63 éves. Nyíradony” Népzenei, néprajzi ismeretek tanítása a Debreceni Zenedében

Vass Irén: A készségfejlesztés lehetőségei Kodály Zoltán olvasógyakorlataival a kisiskolások tanításában

Kerekes Rita: Bemutató ének-zene óra középiskolásokkal;

Nemes József: Bemutató gyermekkari próba kortárs magyar szerzők műveiből

Arany János-S. Szabó Márta: A Bárdos Szimpózium jubileumi kórushangversenye

S. Szabó Márta: Konzultáció, dolgozat készítés. A 2015. évi Bárdos Szimpózium és tanári továbbképzés tapasztalatai

Tehetséggondozás Kodály szellemében. A Psalmus Humanus Művészetpedagógiai Egyesület továbbképzésének dolgozatai.Fenyőné Kalla Zita, Szilágyiné Botos Mária és Kovács Ágota Hanna írása. (Szerkeszti: K. Udvari Katalin) (2017/4.)

Tehetséggondozás Kodály szellemében. A Psalmus Humanus Művészetpedagógiai Egyesület 2018. februári tanár továbbképzésének beszámolóiból (Szerkesztette: K. Udvari Katalin) (pdf) (2018/5.)
Balázs Márta (ének-zenetanár
Dudás Zsuzsanna (szolfézs-zeneelmélet, zongora-kamaraművész-tanár), 
Formanek Annamária (ének-zene-, karvezetés- és németnyelv-tanár), 
Ráduly Ildikó (ének-zene-, karvezetés- és szolfézstanár) beszámolói

Tehetséggondozás Kodály szellemében. A Psalmus Humanus Művészetpedagógiai Egyesület 2018. áprilisi tanár tovább-képzésének beszámolóiból Kirmájer Enikő, Antal Kinga-Adél, Ravasz Gyöngyike, Máthé Hajnalka, András Erika és Dávid Zsuzsánna erdélyi zenetanárok gondolatai (Szerkesztette: K. Udvari Katalin) (pdf) (2018/6.)

Videón az MTA Tantágy-pedagógiai kutatási program művészeti oktatás munkacsoportjának 2019. VI. 20.-i beszámolója, melyet az ELTE III. művészetpedagógiai konferenciáján tartottak. Dr. Nemes László Norbert, dr. Kárpáti Andrea és dr. Gévayné dr. Janurik Márta vetített képekkel  illusztrált előadása (1:09:50)  (2019/6.)

Dr. Anthony Young: Serdülő fiúk hangváltozása: fiziológiai, pszichológiai és gyakorlati szempontok ének-zenét tanítók számára és jegyzetei a videón bemutatásra kerülő gyakorlatokhoz dr. Nemes László Norbert bevezetőjével és dr. James Cuskelly ajánlásával (Közreadta és magyarra fordította: Tóth Teréz (pdf) // http://www.szag.hu/images/angol_zaszlo.gifDr Anthony Young: The Adolescent Male Changing Voice: Physiological, Psychological and Practical Considerations for Classroom Music Teachers. Foreword by Dr László Norbert Nemes and Dr James Cuskelly for paper for Anthony Young’s paper (Arranged by: Teréz Tóth) (pdf) (2021/2.)

Tehetséggondozás Kodály szellemében. A Psalmus Humanus Művészetpedagógiai Egyesület továbbképzésének dolgozatai.Fenyőné Kalla Zita, Szilágyiné Botos Mária és Kovács Ágota Hanna írása. (Szerkeszti: K. Udvari Katalin) (2017/4.)

Tehetséggondozás Kodály szellemében. A Psalmus Humanus Művészetpedagógiai Egyesület 2018. februári tanár továbbképzésének beszámolóiból (Szerkesztette: K. Udvari Katalin) (pdf) (2018/5.)
Balázs Márta (ének-zenetanár
Dudás Zsuzsanna (szolfézs-zeneelmélet, zongora-kamaraművész-tanár), 
Formanek Annamária (ének-zene-, karvezetés- és németnyelv-tanár), 
Ráduly Ildikó (ének-zene-, karvezetés- és szolfézstanár) beszámolói

Tehetséggondozás Kodály szellemében. A Psalmus Humanus Művészetpedagógiai Egyesület 2018. áprilisi tanár tovább-képzésének beszámolóiból Kirmájer Enikő, Antal Kinga-Adél, Ravasz Gyöngyike, Máthé Hajnalka, András Erika és Dávid Zsuzsánna erdélyi zenetanárok gondolatai (Szerkesztette: K. Udvari Katalin) (pdf) (2018/6.)

Videón az MTA Tantágy-pedagógiai kutatási program művészeti oktatás munkacsoportjának 2019. VI. 20.-i beszámolója, melyet az ELTE III. művészetpedagógiai konferenciáján tartottak. Dr. Nemes László Norbert, dr. Kárpáti Andrea és dr. Gévayné dr. Janurik Márta vetített képekkel  illusztrált előadása (1:09:50)  (2019/6.)

Angi István: „Örvendjen az egész világ”. Kodály: Bicinia Hungarica és Tricinia c. műveinek 3 HUNGAROTON cd-n megjelent összkiadásáról (2014/2.)

Andorka Péter: Az Off-koncepció bemutatása (2015/5.)

Dr. Antal-Lundström Ilona: „A zene mindenkié, de hogyan tehetjük azzá?”

- Emlékezések, gondolatok és kérdések Kodály Zoltán: A ZENE MINDENKIÉ c. szöveggyűjteménye előszavának újraolvasásakor és a - „A zene ajándékba” c. tanulmánykötet 5. fejezetéből részletek (A zenei oktatás, mint a zenei nyelv kialakításának folyamata, A folyamat pedagógiai vezetése,A zenei - esztétikai fejlődés, A zene megértése, A zene esztétikai megértése tágítja horizontunkat) (2014/6.)

Dr. Antal-Lundström Ilona: Éneklő, zenélő, olvasó Magyarország. Az esztétika társadalomformáló ereje. Gondolatok a Klebelsberg Kuno emléktársaság 2019. november 16-i  tudományos ülése után  (2019/6.)

Dr. Antal-Lundström Ilona: James Cuskelly viziója a zeneoktatásról – egy pedagógiai értelmezésben (pdf)   (2019/2.)

Dr. Antal-Lundström Ilona: Kodály Zoltán zenei nevelési rendszerének krízise. Egy doktori dolgozat reflexiói-VITAIRAT / Dr. Antal Lundström Ilona tankönyvsorozata – A zene titkos nyelve (Ének-zene 5.) / A hangok játéka (Ének-zene 1-2.) (pdf) (2020/3.)

Dr. Antal-Lundström Ilona: Megújuló ének-zeneórák (pdf) (2020/6.)

Dr. Antal-Lundström Ilona: Szemléletváltás és új taneszközök a korai zenei fejlesztésben. Megújuló ének-zeneórák (2.) (pdf) (2021/1.)

Dr. Antal-Lundström Ilona: Megújuló ének-zeneórák (3. rész). A gyermekek zenei fejlődésének folyamata az új tankönyvekben (pdf) (2021/2.)

Dr. Antal-Lundström Ilona: Megújuló ének-zeneórák (4. rész) A fejlesztő zenepedagógia feladata és taneszközeinek hatása (pdf) (2021/3.)

Apagyi Mária: Kreatív zongoratanulás. ZongorÁlom. Kottabemutató II. (2009/3.)

Dr. Asztalos Bence: Kreatív zenei gyakorlatok az iskolai ének-zeneoktatásban és tanárképzésben. Musik kreativ+ (2.) (2017/4.)

Asztalos Andrea: A dallamírási készség (2012/3.)

Asztalos Andrea: Az éneklési képesség fejlődése és vizsgálata (2015/5.)

Asztalos Andrea: Beéneklés az ének-zene órákon és a gyermekkari próbákon (pdf) (2018/6.)

Asztalos Andrea: Gyermekek és fiatalok hangképzése, hangképzési problémái (2014/2.)

Asztalos Andrea: Kottaolvasás-lapról éneklés (2013/3.)

Bakos Anita: Zenetanulás színesen - a színes kotta módszer magyar nyelvű kiadványai (2014/3.)

Bartáné Góhér Edit: Tempóváltások Bartók Béla Gyermek- és nőikari műveiben (2016/4.)

Bartók Karola: A harmonikatanítás helye a zeneoktatásban(1962/4.)

Dr. Bárdos Kornél: Gondolatok Agócsy László szolfézsmódszertani előadásáról (1959/3.)

Beischer-Matyó Tamás: Bevezetés Mozart ütemhangsúly-kezelésének művészetébe (2012/3.)

Benedek Mónika: Improvizációs alapkoncepciók a zenepedagógiában (2018/6.)

Dr. Benedek Mónika: Improvizálhatok? Improvizációs gyakorlatok a zeneiskolai szolfézs és zeneelmélet órákon c. továbbképzések – a tanár szemszögéből (2018/5.)

Dr. Berkesi Sándor: Ádám Jenő, a néptanító, a „magyar módszer” kidolgozója (2017/2.)

Boér Mária: Második hétfokúság hangsorai Bartók Mikrokozmoszában (szinopszis 2011/4., tanulmány 2011/4.)

Bogdány Alíz: „Hang-Rend”. Fejlesztő pedagógiai módszerek alkalmazása a szolfézstanításban kifejezetten tanulási nehézséggel küzdő gyermekek esetében (pdf) (A Zenetanárok Társasága (ZETA) szervezésében 2021. november 6-án megrendezett továbbképzés összefoglalója) (2022/2.)

Bosnyák Csilla: Játékos kottaolvasás kicsiknek 1. (Fittler Katalin recenziója) (2014/5.)

Bosnyák Csilla: Játékos kottaolvasás kicsiknek 2 (Fittler Katalin) (2015/6.)

Dr. Bruckner Adrienne: Merre tovább az ének- zene- szolfézs- karvezetés oktatásban? (2015/1)

Budai Krisztián: A népi ütőhangszer - Egy új tantárgy körvonalazódik? 2015/2.)

Budai Krisztián: Népi ütőhangszeres videó lista (2015/4.)

Dr. Burián Miklós: Miért nem szeretik a gyerekek az ének-zene órát? Hazai és a nemzetközi kitekintés az ének-zenetanítás gondjairól (Új Pedagógiai Szemle, 2012) (2017/3.)

Buzás Zsuzsa: A kottaolvasási képesség mérése online tesztkörnyezetben / Absztrakt / (2017/5.)   

Buzás Zsuzsa: A szemmozgáskövetéses vizsgálatok jelentősége a kottaolvasási képesség megismerésében /Absztrakt / (2017/5.)      

Buzás Zsuzsa: Kodály Zoltán pedagógiai célú zeneműveinek felhasználása a zeneművészeti szakközépiskolában (2013/2.)

Buzás Zsuzsa - Maródi Ágnes: A kóruséneklés lehetséges transzferhatásainak vizsgálata (2016/3.)

Dr. C. Nagy Béla: Népzene a nevelésben (1964/9.)

Dr. C. Nagy Béla: Népdal és hangsor (1963/9.)

Dr. Chong Pek Lin: Kodály-ihlette kutatás Malajziában: Kenjak-népdalok a zeneoktatásban - dr. Nemes László Norbert ajánlásával és Susanna Saw bevezetőjével (Fordította: Tóth Teréz) (pdf) (2020/4.)
http://www.szag.hu/images/angol_zaszlo.gifKodály Inspired Research in Malaysia: Kenyah Songs in Music Education by Dr. Chong Pek Lin (D. Mus, University of Pretoria) with Foreword by Dr. László Norbert Nemes (Director,  Kodály Institute)  and Introduction by Susanna Saw (2020/4.)

Csepelyi Adrienn: Lángszóróval Kodály országában (Népszabadság) (2015/1.)

Csikai Ildikó: Kodály Zoltán életművének és hatásának kapcsolata a sajátos felnőttkori tanulással az életreform horizontján (2018) (pdf)  (2020/2.)

Czakó Dóra: Mi az a cantus firmus? (2014/2.)

Czövek Erna: Ankét a szolfézstanítás kérdéseiről (1999/4.)

Deákné dr. habil. Kecskés Mónika – dr. Szesztay Zsuzsa: „Mindennapos éneklés”. Első lépések a művészetek felé. II. Országos konferencia az ELTE Tanító- és Óvóképző Karán - bölcsőde-óvoda-iskola (2017. V. 12.) (2017/5.)

Dekresz Sándor: Giocoso (1959/1.)

Dr. Deszpot Gabriella: Kokas-pedagógia az ének-zene tanításban: a Dinamikus énekzene-tanulás (pdf) (2021/3.)

Dibusz Barbara: A hazai alapokú szolfézsoktatás helyzete napjainkban (pdf) (2022/2.)

M. Dietrich Helga: Forrai Katalinra emlékezünk (2015/1.)

Dr. Dobszay László: A klasszikus zene harmóniavilágának elemei I. (1959/3.)

Dr. Dobszay László: A klasszikus zene harmóniavilágának elemei II. (1960/1.)

Dr. Dobszay László: A klasszikus zene harmóniavilágának elemei III. (1960/2.)

Dr. Dobszay László: A klasszikus zene harmóniavilágának elemei IV. (1960/3.)

Dr. Dobszay László: A szolmizáció (1961/7-8.)

Dr. Dobszay László: Az összhangzattantanítás megújításáról (1964/7-8.)

Dr. Dobszay László: Szolfézs és hangszer kapcsolatáról (1963) (1999/3-4.)

Dr. Dobszay László: Válasz Turcsányi Emilnek (1960/7-8.)

Dr. Dohány Gabriella: Zenei élmény az énekórán? Iskolakultúra Online, 3 (2009) (2017/3.)

Enghyné Zergi Márta: Gondolataim az ének-zene oktatás kapcsán dr. Antal-Lundström Ilona: Kodály Zoltán zenei nevelési rendszerének krízise - Egy doktori dolgozat reflexiói c. vitairatának elolvasása után (2020/4.)

Dr. Erdős Ákos: Gondolatok az iskolai és kórushangképzés „időszerű” kérdéseiről (2015/1.)

Faragó Béla: Pentaton örökségünk a világ népzenéiben (2011/3 és 2011/6.)

Fazekas Ágnes: Zenediktálás (ROMI-SULI Könyvkiadó, Mogyoród) (2017/6.)

Ferenczi Anna: Zenevár (2012/3.)

Dr. Fehér Anikó: A Kodály-módszer (2012/6.)

Dr. Fehér Anikó: „Jellemképző erő…”. A Kodály-módszert alkalmazó mintaiskolák múltja és jelene, hatásuk a zeneéletre (2019/3.)

Fehér Anikó: Muzsika a katedrán. Beszélgetés 25 magyar zenepedagógussal.

 Részletek a Muzsika a katedrán c. könyvből

●Nemes László Norbert: Előszó (2012/2.)

●Fehér Anikó: „A gyerekkel való kapcsolat nagyon meghatározó” Interjú Papp Károlyné Papp Zsuzsával (2012/2.)

●Fehér Anikó:„Ami szól, az szól!” Interjú Záborszky Józseffel (2012/2.)

„Mindenkit érhet zenekar!” Interjú Párkai István professzor emeritusszal (2012/3.)

●„Szerelemmel kell szeretni a zenét, de akit tanítunk, tán még jobban”. Interjú Bartalus Ilonával (2012/4.)

●„Egyenként építem bele a kórusom tagjait a zenébe”. Interjú M. Katanics Máriával (2012/5.)

Fekete Anikó: Kreatív szolfézs leendő pedagógusoknak (pdf) (2018/6.)

Földes Imre: A zenei ismeretterjesztésről (1962/10.)

Frank Oszkár: Hangzó zeneelmélet II. - XIX. századi romantikus zene (Főnix Zeneműhely) (Szendi Ágnes) (2016/2.)

Frank Oszkár köszöntése közelgő 95. születésnapján. Rőczey Ferenc, Keuler Jenő, Eötvös Péter, dr. Dombi Józsefné dr. Kemény Erzsébet, Horváth Györgyi, Nagyné Prém Zsuzsanna, Oláh Dezső, Mike Ádám és Szendi Ágnes laudációi (Szerkesztette: Szendi Ágnes) (2017/3.)

Frank Oszkár: Melodikai „közhelyek” Mozart zenéjében (2012/3.)

Funkhauser, Matthias: Fritz Jöde 'Tonika-Do' Szemináriuma Budapesten 1938-ban. Történelmi Háttér - Tartalom - Módszer – Kihatásai (2015/4.)

Gábor Adrienn: Érzelmi nevelés zenével és játékkal Magyarországon (2011) (pdf)  (2019/2.)

Gábor Adrienn: Misszióban Kodály nyomdokain (Képzés és gyakorlat, 2011/3-4.) (pdf) (2017/6.)

Göncz Zoltán: „ Fenséges” vagy „túlértékelt”?„ – A hatszólamú ricercar stációi (2014/1.)

Gönczy László: Zeneelmélet-tanítás a zeneművészeti felsőoktatásban (2010/4.)

Gönczy László: Zeneelmélet a művészetoktatásban – művészetoktatás a normák nélküli társadalomban (2010/6.)

Gyarmati Eszter: Gondolkodási stratégiák. Vizsgálat diktálás utáni dallamlejegyzés során. (2003/5.)

Györffy István: Párhuzamosan ható formaalkotó tényezők a klasszikus stílus kisformáiban. In memoriam Bartha Dénes (2016/3.)

Dr. Hegyi István: Hangsorok. Hangszerek és hangsorok kapcsolata (2012/5.)

Dr. Hegyi István: Az Orff Schulwerk alapelvei és tartalma (1996/4.)

Horn Gabriella: Tetszhalottá vált a Kodály-módszer (168 óra online)

B. Horváth Andrea: Emlék Bárdosról – megszívlelendő (2018/5.)

Dr. Horváth Ágnes: Tanulás – improvizáció – alkotás. Kreatív zenei műhely és innovatív szemléletű zeneelmélet-oktatás az ELTE-n (pdf) (2021/3.)

Horváth Katalin: Kreatív zenei készségek tanítása. Különböző fejlesztési módok a hangszeres zeneoktatásban (PTE Neveléstudományi Doktor Iskola, Pécs) (pdf) (2022/2.)

Dr. Hunyadi Zsuzsanna: Példatár improvizációs játékokkal kezdő gyerekeknek I. // Zsuzsanna Hunyadi dr.: Examples with Improvisational Games I. For Beginners (pdf)  (2022/3.)

Prof. dr. Dr./H.C.Huszár Elvira: A karvezetés alapjai. A karvezetés alapjai. Összefoglaló (2015/5.)

Dr. h. c. Huszár Elvira: A korszerű oktatás kihívásai (részlet) (2018/2.)

Ittzés Mihály: „Kodály után” – a zenepedagógia elvi kérdései és gyakorlata Dobszay László életművében (2013/4.)

K. Udvari Katalin: A kodályi zenepedagógia szerepe a családalapításban és a gyermekvállalásban (pdf)   (2019/2.)

K. Udvari Katalin: Tehetséggondozás Kodály szellemében a hazai közoktatásban – 30 órás akkreditált tanár tovább-képzési program (3/1.) A képzési program elméleti kidolgozása (pdf) (2018/6.)

K. Udvari Katalin: Tehetséggondozás Kodály szellemében a hazai közoktatásban - 30 órás akkreditált tanár tovább-képzési program (3/2.) – A képzési program a gyakorlatban (pdf) (2018/7.)

K. Udvari Katalin: Tehetséggondozás Kodály szellemében a hazai közoktatásban - 30 órás akkreditált tanár tovább-képzési program (3/3.) Életminőség és a kodályi zenepedagógia (pdf) (2018/8.)

Dr. Kádár György (Finnország): A jövő iskolájának zenei neveléséről (2014/5.)

Kecskés D. Balázs: A moduláció mint szimbólum, avagy a félhangok felelősségteljes szerepe (2017/3.)

Keuler Jenő: Interdiszciplináris zenekutatás Magyarországon a XX. század nyolcvanas/kilencvenes éveiben (Az oktávészlelés problematikája) (pdf) (2018/8.)

http://www.szag.hu/images/angol_zaszlo.gifBalázs Kecskés D.: Modulation as a Symbol – The ‘Highly Responsible’ Role of Semitones (2017/3.)

Keller, Wilhelm: Ahol a zeneelmélet-tanítás csődöt mond … (Fordította: Breuer János) (1959/4.)

Keresztes Nóra: A funkcionális tonalitás felbomlásának folyamata (2012/5.)

Keresztes Nóra: A Haydn: Mehrstimmige  Gesänge formai vonatkozásai – A szonátaforma megjelenése Haydn többszólamú énekeiben (2010/6.)

Keresztes Nóra: Hans Leo Haßler canzonettáinak felhasználási lehetőségei az oktatásban (2013/5.)

Dr. Keresztes Nóra: Süketnéma zenészek-zenetanárok képzése, vagy a kodályi koncepció rehabilitálása? (2011/3.)

Dr. Király Zsuzsanna: A Kodály-koncepció históriája (2012/5.)

Kiss Henriett: Az első ének-zenei tagozatos általános iskolai énekeskönyvek Kodály-képe (pdf) (2018/8.)

Dr. Kiss Henriett: Zenehallgatás az általános iskolai ének-zene órákon az 1960-as években (2/1.) (pdf) (2022/5.)

Dr.Kiss Henriett: Zenehallgatás az általános iskolai ének-zene órákon az 1960-as években. (/2/2.) Melléklet (pdf) (2022/6.)

Kocsis Csaba: Melyik zene legyen mindenkié? – az énekóra egyházzenei repertoárja alsó- és középfokon (Magyar Egyházzene Folyóirat, XXI. évf. 1. szám)  (2021/2.)

Komlós Katalin: Az interpretáció, mint analízis (2012/2.)

Komlós Katalin: Korreferátum (2010/6.)

Kósa Gábor:

- Hol a helye a Kósa-hangrendszernek a kortárs zene eszközeinek sorában? (2015/1.)

-A Ka-hangrendszer 9-es osztása (1999) (2015/1.)

Dr. Kovács Ilona: Szolfézs és történelem (2021/3.)

Kovács Ilona: „Szolfézsreceptek” váci módra. Beszélgetés Falvayné Sisak Ágnessel és Brusznyai Margittal, a váci Bartók Béla Zeneiskola szolfézstanárával (2011/2.)

Kovács Katalin: Zenei ismeretek játékosan. A didergő király (pdf) (2020/1.)

Kozma Anikó: Énekesiskola – régi módszerek újragondolva (2016) (2020/4.)

Kubínyi Zsuzsa: Ritmus a szolfézsórán (Tanszaki körben publikált esszé rövidített változata) (2015/5.)

Kulcsár Zoltán: A szolfézs és a hangszeres tanítás kapcsolatáról (1964/11.)

Kulcsár Zoltán: Az I. körzet javaslatainak bírálata (1963/7.)

Kulcsár Zoltán: Módszertani vázlatok a zeneiskolák összhangzattan tanításához I. (1960/9.)

Kulcsár Zoltán: Módszertani vázlatok a zeneiskolák összhangzattan tanításához II. (1960/10.)

Kulcsár Zoltán: Módszertani vázlatok a zeneiskolák összhangzattan tanításához III. (1960/11.)

Laczó Zoltán: Tények és gondolatok a Kodály Zoltán VII. Országos Zeneiskolai Szolfézs és Népdaléneklési Versenyről – Debrecen, 2002. IV. 4-6. (2002/3.)

Lehotka Ildikó: A hangszertanítás és a szolfézsoktatás lehetséges kapcsolódási pontjai a negyedik zeneiskolai osztályban (pdf) (2020/1.)

Lehotka Ildikó: Az aktív és passzív zenehallgatási módok közötti lehetséges kategóriák (pdf) (2021/2.)

Lesznai Lajos: A zenei forma, mint kifejező eszköz I. (1963/3.)

Lesznai Lajos: A zenei forma, mint kifejező eszköz II. (1963/4.)

Lukin László (1926–2004) gondolatai 2001. augusztus 18-án tartott pásztói előadása után (melyben bemutatta azt a riportját, amit Rajeczky Bénivel készített 1976. január 22-én a magyar iskolai énektanítás hőskoráról) / In memoriam Lukin László (1926–2004)/ (2016/1.)

Dr. Magay Judit: A szolfézs szerepe és feladata a hazai ének-zene tanárképzésben (pdf) (2022/3.)

Marossy Éva: A zeneoktatás változása a társadalmi mozgások tükrében. Zenei értékrendünk és gyakorlatunk Kodálytól napjainkig (pdf) (2022/2.)

Dr. L. Nagy Katalin: Az ének-zene tantárgy helyzete és fejlesztési feladatai (2002.) (2012/6.)

Majtényi Laura: A többszólamú éneklési készség fejlesztésének lehetőségei az általános iskolában (pdf) (2021/2.)

Máriássy István: A polifon hallás fejlesztéséről (1963/11.)

Máriássy István: A polifon hallás fejlesztéséről (1963/11.)

Máriássy István: A polifon-hallás fejlesztése a zeneiskolában (folytatás) (1964/5.)  

Márai Júlia: A zenei forma tanításáról (1964/1.)

Mohay Miklós: „Minden akkor és ott dől el, amikor bemegyünk a tanterembe” (2011/2.)

Dr. Nemes László Norbert: Beszámoló előadás az „Aktív zenetanulás énekléssel és mozgással - módszerek és ezek hatásvizsgálata” c. kutatás tervezéséről (2016/5.)

Németh Rudolf: Hozzászólás Aszalós Endréné cikkéhez (1962/4.)

Németh Rudolf: Modális hangsorok tanítása az alsó fokú szolfézsoktatásban (1962/12.)

Németh Rudolf: Saját farkába harapott a macska, avagy zeneelmélet tanításunk zsákutcája? (1998/3.*)

Olsvay Endre: Kiindulópontok (2011/3. és 2011/4.)

Dr. Ordasi Péter előadása Kocsár Miklós, Nagy László Csodafiú-szarvas című versére írott műve apropóján az Erkel Ferenc Vegyeskar 2007. évi nyári táborában, Gyomán (You Tube film) 2019/4.)

Pálfalvi József: Ankét a szolfézstanítás kérdéseiről II. A klasszikus formavilág iránti érzék fejlesztése (1960/7-8.)

Pálfi Zsuzsanna Mária: A Kovács-módszer helye, szerepe, jelentősége, hatása a kórusiskola, az osztály, és az egyén nevelési, oktatási folyamatában (Dr. Pásztor Zsuzsa ajánlásával) (pdf) .)  (2017/5.)

Papp Károlyné:  III. Budapesti Járdányi Pál Szolfézsverseny (pdf) (2019/3.)

Papp Károlyné: Járdányi Pál IV. Budapesti Szolfézs- és Népdaléneklési Versenyről (pdf) (2022/4.)

Papp Károlyné: Népdalverseny a szentendrei Vujicsics Tihamér Zeneiskolában (2010/2.)

Papp Károlyné: Útmutató Dobszay László: A hangok világa c. szolfézstankönyv sorozatának tanításához  I-VI. kötet (Javított kiadás, szerkesztette Stachó László) (Editio Musica Budapest, 2020)  (2020/2.)

Papp Károlyné Papp Zsuzsanna és Spiegel Marianna: Alapfokú szolfézstanítás a gyakorlatban (Második, átdolgozott kiadás) (2019/6.)  

Péter Miklós: A polifon-hallás fejlesztéséről (1964/1.)

Dr. Pethő Villő: Kodály Zoltán és követői zenepedagógiájának életreform elemei - A PhD értekezés tézisei (2014/6.)

Dr. Villő Pethő: Life-reform elements in Zoltán Kodály’s and his successors’ music pedagogy - Theses of PhD dissertation (2014/6.)

Pethő Villő: Kodály Zoltán és követői zenepedagógiájának életreform elemei  - PhD értekezés (2014/6.)

Pintér Tünde: A mindennapos éneklés margójára (2017/3.)

Pusztay Krisztina: Miért utálja (szinte) mindenki a szolfézst? (Iskolakultúra, 2011/1.) (pdf) (2017/4.)

Révész József: Az interaktív ének-zene foglalkozások hatása az óvodáskorúak fejlődésére (2014/4.)

Sapszon Borbála: Játék a zenével, avagy zenei képességfejlesztő játékok óvodásoknak és kisiskolásoknak (2013) (2020/4.)

Solti Kálmán: „Zene nélkül lehet élni, de nem érdemes” (Kodály Zoltán) (2014/6.)

Solymosi Tari Emőke: Hétszáz zenepedagógus tanácskozott „Kelet Párizsában”. Az ISME (a Nemzetközi Zenei Nevelési Társaság) 33.  világkonferenciája. (Baku, 2018. július 15–20.) (pdf) (2018/8.)

Spiegel Mariann: Csicsergő. Horváth Istvánné Smid Anna zenei óvodások és előképző osztályosok tankönyvcsaládjáról (2012/5.)

Stipkovits Fülöp: Meghatározó zenepedagógiai irányzatok a 20-21. században – a Kodály-koncepció és az Orff-Schulwerk elemzése és összehasonlítása (2012/6.)

- I. Kodály-koncepció kialakulásának történelmi háttere

- II. A Kodály-koncepció helyzete a mai magyar oktatásban

- III. A Kodály-koncepció és az Orff-Schulwerk összehasonlítása

- IV. Az Orff-Schulwerk szellemiségét ápoló intézmények - Carl Orff Alapítvány

Sulyok Gizella: Gondolatok a szolfézsoktatásról. Hogyan határozhatjuk meg a szolfézst és feladatait (2007/2.)

Sulyok Gizella: Módszertani ajánlás a szolfézsoktatáshoz (2007/2.)

Sulyok Gizella: Pilletánc II. Kiegészítő daloskönyv Sulyok Gizella költeményeire az iskolai ének- és zenetanításhoz, valamint szabadidős foglalkoztatáshoz serdülők számára (2014/4.)

Szabó Csaba: A Kodály-módszer nemzetközi térhódítása (1980) (Részlet Szabó Csaba összegyűjtött írásai c. könyvből) (pdf)  (2020/2.)

Szabó Csaba összegyűjtött írásai I. / Részlet a könyvből: A magyar népzene ötfokú hangsorai és szolmizációjuk + Fittler Katalin recenziója (2020/3.)

Szabó Emese, Szentes Anett és Wéber-Simon Kriszta írása a Psalmus Humanus Művészetpedagógiai Egyesület által szervezett „Tehetséggondozás Kodály szellemében” című 2017. szeptemberi továbbképzésen elhangzottak alapján született dolgozatokból. (Szerkesztette: K. Udvari Katalin) (2018/1.)

Szabó Katalin: A közismereti ének-zeneoktatásról 2015-ben – VITAINDÍTÓ (2015/1

S. Szabó Márta: „A zenetanítás – a gyerekért, a növendékért történik” (2011/3. és 2011/5.)

Dr. Szőnyi Erzsébet: Az improvizáció, mint a forma és harmóniaérzék fejlesztésének eszköze a szolfézstanításban (1963/2.)

Szak Antal: Hozzászólás az „I. körzet bírálatá”-hoz (1963/8.)

Szedmák Borbála – Dr. Szabó Zs. Roland: Digitális megoldások a zeneoktatás terén - fókuszban a szolfézs- és zeneelmélet oktatása (pdf) (2022/5.)

Szekeres Kálmán: A romanticizmus I. (1964/9.)

Szekeres Kálmán: A romanticizmus II. (folytatás) (1964/10.)

Szekeres Kálmán: A romanticizmus III. (196411.)

Szesztay Zsolt: Formaalkotó ismétlések a zenében (1962/5.)

Szondi Boglárka: Az improvizáció új perspektívái. Apagyi Mária: Szerkesztés és rögtönzés c. művének megismerése után (Szakdolgozat-részlet)

Szőke Andorné: Stílus-követelmények a zongoratanítás irodalmában (1962/12.)

Szudi Mária. Szubjektív gondolatok a zeneelmélet-tanítás helyzetéről – korreferátum (2011/1.)

Szűcs Sándor: Gondolatok a konferencián feltett kérdésekre – korreferátum (2011/1.)

Szűcs Tímea: Kodály Zoltán Ötfokú zenéje a mai énekoktatásban (2012/3.)

Tamásiné dr. Dsupin Borbála: A népi gyermekjátékok és mozgás relációja, és funkciója a 3-7 éves gyermekek személyiségfejlődésében (2014/4.)

     – A doktori disszertáció szinopszisa – (2014/3. számban is olvasható)

I. A hagyományátadás és a népi kultúra szerepe a 3-7 éves gyermekek zenei nevelésében

II. A hazai általános nevelési módszertől eltérő

magyar óvodai irányzatok

Alternatív zenei nevelési irányzatok

Tamásiné dr. Dsupin Borbála: A népi gyermekjátékok és mozgás relációja, és funkciója a 3-7 éves gyermekek személyiségfejlődésében (folytatás) (2014/5.)

-     Az óvodás korosztály testi, fizikai, motorikus teljesítményének követése a kutatások tükrében

A mozgás funkciója a 3-7 éves korosztály fejlődésében

Mozgáskoordináció a játéktevékenységben

A készségfejlesztő folyamat személyiségfejlesztő hatása

Teréz Tóth: Innovation Processes Emerging from Kodály-Philosophy and Methodology in the 21st Century / Tóth Teréz: Innovációs folyamatok megjelenése a Kodály-filozófiában és módszerben a XXI. században (pdf)  (2019/6.)

Tornyos György: Az összhangzattan tanításáról (1961/1-2.)

Tornyos György: Bertalotti solfeggioinak hangneméről, szolmizálásáról (1962/9.)

Tóth-Pajor Szabolcsné: Kisgyermekek zenei nevelésének gyakorlata az Óvodai Nevelés c. szakfolyóirat 1990-2015 között megjelent cikkeinek tükrében (2017/3.)

Tóth Teréz: Kodály a XXI. században. Gondolatok az évforduló kapcsán (2017/6.)

Török Mihályné Bálint Nóra: A tanulók attitűdje a zeneiskolákban folyó szolfézsoktatás iránt (2014/6.)

Turcsányi Emil: A zenei ismeretterjesztésről (1962/12.)

Turcsányi Emil: Egyensúlyviszonyok a zenében (1960/3.)

Turcsányi Emil: Mit jelent…  a bitonalitás (1964/2.)

Turcsányi Emil: Mit jelent …  a monotematika? (1964/9.)

Turcsányi Emil: Mit jelent … a poliritmika és a polimetria? (II. rész) (1964/5.)

Turcsányi Emil: Mit jelent … a tükör (1964/3.)

Turcsányi Emil: Mit jelent… az egészhangú rendszter? I. (1964/10.)

Turcsányi Emil: Mit jelent… az egészhangú rendszter? II. (1964/10.)

Turmezeyné dr. Heller Erika: Hogyan gazdagíthatjuk újabb tartalmakkal a tehetségígéretek műhelyeit úgy, hogy a kodályi alapelveket ne sértsük meg? (2012/6.)

Dr. Uhereczky Eszter: Kardos Pál öröksége a gyermekkari hangzásépítésben (2017/1.)

Dr. Ujfalussy József: A zenei történés mértékegységének változása a periódusban (1961/3.)

Utkin Anna: Kodály Oroszországban: Szolfézstanítás egy amatőr egyházi kórusban (2016/3.)

Valkó Márta: Szolfézs diplomatanítás tervezet (1964/1.)

Dr. Várady Krisztina: A hangok világa c. szolfézskönyv-sorozat alkalmazása a zeneiskolákban (2008, Nyitra UKF) (VI/1) - Dobszay László: A hangok világa szolfézskönyv-sorozat megjelenésének korabeli időszerűsége (pdf) (2017/2.)

Dr. Várady Krisztina: A hangok világa c. szolfézskönyv-sorozat alkalmazása a zeneiskolákban (2008, Nyitra UKF) (VI/2) – Dobszay László: A hangok világa c. sorozat köteteinek általános felépítése és tartalma (2017/3.)

Dr. Várady Krisztina: A hangok világa c. szolfézskönyv-sorozat alkalmazása a zeneiskolákban (VI/3.) Dobszay László: A hangok világa c. tankönyvsorozat zenepedagógiai elemzése (pdf) (2017/4.)

Dr. Várady Krisztina: A hangok világa c. szolfézskönyv-sorozat alkalmazása a zeneiskolákban. A kötetek zenei anyagának formai elemzése és a formaérzék fejlesztésének gyakorlatai (2008, Nyitra UKF) (6/4.) (pdf).) (2017/5.)

Dr. Várady Krisztina: A hangok világa c. szolfézskönyv-sorozat alkalmazása a zeneiskolákban (2008, Nyitra UKF) (6/5.) (pdf) (2017/6.)

Dr. Várady Krisztina: A hangok világa c. szolfézskönyv-sorozat alkalmazása a zeneiskolákban. Az eredmények értékelése, összegzése (2008, Nyitra UKF) (6/6.) (2018/1.)

Varsányi Lászlóné: Szolfézs tanszaki nap a váci zeneiskolában (2007/3.)

Virág Barnabás: A félreértések elkerülése végett: Kodály-koncepció (2015/3.)

Virágné dr. Juhász-Nyitó Klára Ph.D: „Szolfézsonline”. Tapasztalatok az online oktatás időszakáról (pdf) (2020/5.)

Widner, Manuela: Orff-Schulwerk – Az elemi zene és mozgásnevelés koncepciója. (Időszerű hozzájárulás a kreatív és gyermekközpontú
iskolai és iskolán kívüli zenei neveléshez.) (1994/4.)

?: Szolfézs és hangszer kapcsolatáról ― hangszeres tanárok számára (1963/3.)

Magánének - ének – hangképzés

10 éve hunyt el Bárdi Sándor (Kiss Ernő) (2019/5.)

 80 éve született Farkas Éva operaénekes. Templom, zene, Belváros – vallomás – (2020/6.)

100 éve született Simándy József (1916-1997) (Ungár István) (2016/1.)

A IX. Országos Ádám Jenő Dalverseny sikere Szolnokon (2017. május 19-21.) Vajna Katalin összefoglalója prof. dr. Temesi Mária, Cserna Ildikó és Kiss B. Attala szakmai értékeléseivel, valamint Szokolay Sándor egy korábbi versenyt méltató szavaival (2017/3.)

„A jó légzés és a belőle nyerhető energia mindenkinek fontos". Nádor Magda kutatásról, az életről és az "élő hangszerek" két típusáról (Réfi Zsuzsanna interjúja) (2021/1.)

„A közösségi ének emberformáló ereje”. Erdei Péter az énekkarok értékéről, a fiatal korosztály megszólításáról (Réfi Zsuzsanna) / Valóra váltotta a hozzá fűzött reményeket a Nemzeti Ifjúsági Kórus (LFZE Kodály Intézet) (pdf) (2018/8.)

A NÉPOPERA – Kiáltvány és Kesselyák Gergely (Dr. Erdősi-Boda Katinka) (2020/1.)

"A színpad az otthonom". Fokanov Anatolij a szívből-lélekből szóló énekről és a zene iránti alázatról (Réfi Zsuzsanna) (pdf) (2022/4.)

A színpadon tanultam meg mindent. Beszélgetés Miklósa Erikával (Kritika - Józsa Ágnes) (2014/2.)

A zene gyógyít. Interjú Zádori Mária Kossuth-díjas énekművésszel (Gerbei Anita/MMA) (2018/4.)

A zenélés egy életforma. Interjú Hamari Júlia művésznővel novemberi mesterkurzusa előtt. (Zsekov Éva Mónika) (2014/5.)

„Az a cél, hogy kinyíljon, hogy kieressze a hangját.” Beszélgetés Andrási Anikó ének-zenetanár karnaggyal (Réfi Zsuzsanna) (2018/1.)

Aki még a „pesti Broadway” flaszterén is nyomott hagyott. FOKANOV ANATOLIJ 25 éve a Magyar Állami Operaház tagja, 25 éve a Magyar Állami Operaház tagja, 2017-től Kamaraénekese 3 felvonásban (2017/4.)

Budai Lívia ünneplése az Operaházban (László Zsuzsa) (2012) (2018/5.)

Cserna Ildikó népzenei tanszakos zeneakadémiai növendékeinek YouTube felvételeiből (2016/2.)

Elhunyt Busa Tamás (1955–2021) operaénekes (Kiss Ernő) // Elment Busa Tamás (Gulyás Dénes) (2021/3.)

Zeneakadémia Karvezetés Tanszak énektanára (Rajk Judit – Zeneakadémia) (2022/2.)

Emléktáblát helyeztek el Andor Éva egykori lakóházán (Lippe Angelika) (pdf) (2021/1.)

Énekeljünk újra együtt. Az Aki dudás akar lenni (Jánosi Ágnes és Kisgyőri Krisztián) (2014/6.)

GREGOR JÓZSEF 80
A Gregor (Gulyás Dénes)  (pdf)
(2020/6.)

Gyergyóremetei Figaro Rossini operájában Beszélgetés Molnár Levente operaénekessel (Erdősi-Boda Katinka) (2016/2.)

Fehér Anikó: Hangról hangra (2020/2.)

Halmai Katalin, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem professzorának és Konkolyné Dr. Kovács Ilona, a Magyar Táncművészeti Egyetem tanszékvezető professzorának egyetemi tanári kinevezése (2022/1.)

„Hazám, hazám te mindenem...” Dr. Kerek Ferenc zsűritag gondolatai a VIII. Nemzetközi Simándy József énekverseny zárásakor (2013/4.)

Herczku Ágnes kalandvágyó bandázása (Retkes Attila / Népszava, 2015. IX. 25.) (2015/5.)

Ilosfalvy Róbert emlékére (1927-2009) (László Zsuzsa, 2009) (2018/1.)

KERÉNYINÉ KÉRI MARGIT 100
Kerényi Mária nekrológja (2001) és Kerényi Miklós Gábor családi fotói
(2021/2.)

KERTÉSZ IVÁN 90
Kertész Iván írásaiból (3/3.) / Zseb-operakalauz // Zöldfülű szörnyek, a zöldfülű szörnyekről, avagy operarendezői koncepciók Verdi Otellójáról // Hogyan ne írjunk operakritikát? (pdf) (2020/6.)

Kilenc kisfiú énekelni kezdett. Polgár Marcell interjúja Schmiedmeiszter Szilviával, az Egri Érsek Fiúkórus alapító karnagyával (Országút) (2022/1.)

Kincses Veronika énekművész-tanár 70. születésnapjára (Válogatás legendás szerepeiből) (pdf)) (2018/8.)

„Kitárul előttem a világ” (Interjú Rost Andrea operaénekessel) (Retkes Attila-Népszava, 2015. IX. 28.) (2016/1.)

Lélektől lélekig”. Beszélgetés Sass Sylvia Kossuth- és Liszt Ferenc díjas érdemes művésszel, a Halhatatlanok Társulatának Örökös Tagjával (Bartók Gergely) (pdf) (2019/1.)

Leporello kettőssége. Polgár László (1947–2010) nemcsak énekelni, hanem tanítani is szeret (Réfi Zsuzsanna, Vasárnap, 1999) (2022/2.)

„Mindenkinek a saját hangját kell megtalálnia”. Csengery Adrienne tanításról, nyelvekről, s Kodály születésnapjairól (Réfi Zsuzsanna) (pdf) (2021/1.)

Molnár Levente világhírű operaénekes tehetséggondozó művészete. (Laudátor: Bocskor Salló Lóránt) Magyar Öröksélg Díj 2017) (2018/1.)

„Óriási örömöt jelent számomra a tanítás" Verebics Ibolya hazai és külföldi karrierről, s a győri díszpolgári címről (Réfi Zsuzsanna) (2021/2.)

Schóber Tamás: Pannon mise. Ősbemutató az Irgalmas rend pécsi templomában (2021. XII.17) (Biljarszki Emil) (2022/1.)

Tehetséggondozás Kodály szellemében. A Psalmus Humanus Művészetpedagógiai Egyesület továbbképzésének dolgozatai.Fenyőné Kalla Zita, Szilágyiné Botos Mária és Kovács Ágota Hanna írása. (Szerkeszti: K. Udvari Katalin) (2017/4.)

Tehetséggondozás Kodály szellemében. A Psalmus Humanus Művészetpedagógiai Egyesület 2018. februári tanár továbbképzésének beszámolóiból (Szerkesztette: K. Udvari Katalin) (pdf) (2018/5.)
Balázs Márta (ének-zenetanár
Dudás Zsuzsanna (szolfézs-zeneelmélet, zongora-kamaraművész-tanár), 
Formanek Annamária (ének-zene-, karvezetés- és németnyelv-tanár), 
Ráduly Ildikó (ének-zene-, karvezetés- és szolfézstanár) beszámolói

Thomas Quasthoff tanít – távoktatás DVD-n (Fittler Katalin) (2017/6.)

Válogatás Banai Sára operaénekes YouTube felvételeiből (2017/6.)

Végleg itthon van (Budai Lívia operaénekes) (László Zsuzsa) (2019/5.)

Világhír és ismeretlenség - Egy megíratlan napló bejegyzései. Helen Donath Budapesten (2014. szeptember 23.) (Fittler Katalin) (2014/5.)

Virág László zeneszerző, költő és műfordító 80 éves (pdf) (2019/3.)

Vörös Szilvia nyerte az I. Nemzetközi Marton Éva Énekverseny fődíját (2014/5.)

Altorjay Tamás: Az énekhang kezelése G. Verdi művészetében (2002) (2017/5.)

Altorjay Tamás: Beszámoló a 2019. VIII. 27. és 30. között rendezett 13. PEVOC (Pan Europian Voice Conference)-n elhangzott legérdekesebb előadásokról (pdf) (2020/5.)

Angelika Lippe: Andor Éva – Nyílegyenesen. Andor Éva Pályaképe (Magyar Állami Operaház, 2018) (2018/2.)

Apagyi Mária: Kreatív zongoratanulás. ZongorÁlom. Kottabemutató II. (2009/3.)

Asztalos Andrea: Énekhangképzési problémák az általános iskolai korosztályban  /Absztrakt/ (2017/5.) 

Asztalos Andrea: Az éneklési képesség fejlődése és vizsgálata (2015/5.)

Dr. Asztalos Andrea PhD: A gyermekek énekhangképzésének elmélete és gyakorlata dr. Altorjai Tamás PhD. ajánlásával (JATEPress, 2021). Részletek a könyvből: (Gyermekhangképzési hibák és javítási lehetőségei; A levegős hangon éneklés jellemzői és javítási lehetőségei; Préselt hangon éneklés jellemzői és javítási lehetőségei (pdf) (2021/2.)

Asztalos Andrea: Gyermekek és fiatalok hangképzése, hangképzési problémái (2014/2.)

Asztalos Andrea: Beéneklés az ének-zene órákon és a gyermekkari próbákon (pdf) (2018/6.)

Avar Judit: Az énektanulásról prózában és versben. . Ez a dal, nemcsak énekelni   vágyóknak szól (2012/2.)

Avedikian Viktória: Hanggal, szívvel-lélekkel. Az éneklés, a magánének-tanítás és a mentálhigiéné kapcsolata (2012) (2018/1.)

?: Az énekpedagógia néhány elméleti és gyakorlati feladatáról (1963/9.)

Banner Papp Mária: 100 éve született Papp Magda Nagyvárad egykori dal - opera - és operetténekese, művésztanár (2021/3.)

 Dr. Bartal László: Maleczky Oszkár jelentősége felvételei és a róla szóló kritikák tükrében / László Bartal: The Significance of Oszkár Maleczky in the Face of His Recordings and Criticisms /A DLA értekezés tézisei  (2019/6.)

Bartók Gergely:  „A török Itáliában…”  - Leyla Gencer portréja (2016/5.)

Bartók Gergely: ‘Te túl rózsám...’ - Hódolat Komlóssy Erzsébetnek (pdf) (2019/3.)

Bégány Csenge Anna: Elfeledett hangfajok. 1. rész - A kasztráltak. A kasztráltak megjelenése és tündöklése a vokális zene történetében (pdf) (2022/2.)

Bégány Csenge Anna: Elfeledett hangfajok (2. rész). A kasztráltak énektechnikájának és repertoárjának vizsgálata Nicola Porpora és Alessandro Moreschi művészetén keresztül. Nicola Porpora (pdf) (2022/3.)

Boros-Konrád Erzsébet: Farkas Ödön (1851-1921) énekpedagógiai rendszerének aktualitása. Az énekhang. A hangfejlesztés és hangérlelés újrendszere című kötetének tükrében (2016/5.)

Bruckner Adrienne: Gondolatok dr. Fehér Anikó cikke nyomán (2010/6.)

Bruckner Adrienne: Énekelni jó. Gyakorlati hangegészségtan (1999/1-2.*)

Budai Tímea: Vásáry André - A siker útján (2013/2.)

Eperjesi Erika: Portfólió. „Minden gyermeknek joga van a legjobb tanárhoz, a legeredényesebb módszerhez…” (K. Z.) (Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Intézet, 2016) (pdf) (2021/4.)

Erdős Ákos: Mit? Miért? Hogyan? Kérdések az iskolai és amatőr hangkép-zésről / Absztrakt/ (2017/5.)   

Fábián János: Amikor a lélek énekel (2012/2.)

Dr. Fazekas Ágnes: Polgári dalos mozgalom Magyarországon a 19. században (1. rész) A kezdetek (2016/6.)

Fittler Katalin: A Salzburgi Ünnepi Játékok Young Singers Projektjéről (2019/4.)

Gárdonyi Géza: „Fel, nagy örömre…” (1882) c. műve az ajkai Szent István Király Katolikus Iskola diákjainak előadásában (Németh Noémi/Ajka TV 2021. XII.) (2022/1.)

Hankiss Ilona: Az opera fény-árnyékában (1.) – Osváth Júlia (1908-1994) (2018/6.)

Hankiss Ilona: Az opera fény árnyékában (2.) – Neményi Lili (pdf) (2019/1.)

Hankiss Ilona: Báthy Anna operaénekesre emlékezve (1901-1962) (pdf) (2019/5.)

Hankiss Ilona: Erzsi néni (pdf) (2021/4.)

Hankiss Ilona: Palcsó Sándor operaénekes (pdf) (2020/6.)

Hankiss Ilona: Az Opera fény játékában – Pályaszikrák, életszikrák, interjúk (Hankiss, 2021) // Részlet a könyvből: Osváth Júlia (2022/1.)

Hankiss Ilona: Sólyom-Nagy Sándor (1940–2020) (A ’80-as évek) (pdf) (2021/2.)

Hankiss Ilona: Az opera fény játékában. Pályaszikrák, életszikrák, interjúk (Magánkiadás, 2022) // Részlet a könyvből: Beszélgetés Sudlik Máriával (1942–2015) (2022/2.)

Hankiss Ilona: Szőnyi Ferenc (1926 - 1990) operaénekes-tanár (2019/3.)

Hankiss Ilona: Takács Paula (1913-2003) operaénekes-tanár (1985) (pdf) (2020/2.)

Harsányi László: Zsidó művészek a viharban: Kálmán Oszkár (1887–1971) és Fehér /Weisz/ Pál (1900–1959) operaénekes (mazsihisz) (2021/2.)

Harsányi László: Zsidó művészek a vészkorszakban. Róna Vera (1914–1977), Somogyi Piroska (1906–1983) és Spiegel Annie (1904–1980) énekművész-tanárok (mazsihisz.hu) (2022/2.)

Dr. Hegedűs Gönczy Katalin: A dalkísérés művészete (2010/6.)

Hegyesi-Hudik Margit: A romantikus dal (Lied) kialakulásának körülményei és két Goethe versre írt Schubert-dal művészi előadásmódjának sajátosságai („Gretchen am Spinnrade”, „Erlkönig”) (2016/5.)

Józsa Ágnes interjúi: Az Óbudai Danubia Zenekar programjai (Hámori Máté); Keszei Bori Székely Mihály-díjas operaénekes a pályájáról (Civil Rádió, 2021. XII. 4.) (2022/1.)

Kádek Henriett: Sík Olga – orákulum. Vallomás (3/1.) (2018/6.)

Kádek Henriett: Sík Olga - Orákulum. Életút (3/2.) (2018/7.)

Kádek Henriett: Sík Olga - Orákulum. Módszer / ének-hangképzés/ (3/3.) (2018/8.)

Dr. Kerek Ferenc: „Nacht und Träume”. Gyimesi Kálmán 85. születésnapjára- kísérlet egy muzsikus portréjának szubjektív megjelenítésére (2018/5.)

Kerényi Miklós György: Az énekpedagógia tudományos alapjai I. (1960/10.)

Kerényi Miklós György: Az énekpedagógia tudományos alapjai II. (1960/11.)

Kerényi Miklós György: Az énekpedagógia tudományos alapjai III. (1961/1-2.)

Keresztessy Hédi: Az ének-oktatás céljáról és problémáiról (1962/4.)

Klemen Terézia: Az évszázad Manonja Házy Erzsébet (Beleolvasó) (2018/5.)

Kocsis Katalin: A vészkorszak nagykanizsai zeneművész áldozatai (2015/4.)

- Pásztor Irma (1894-1944) zongoratanár

- Pauk Anna (1910-2000) énekművész-tanár )

- Büchler Margit (1914-1944) zongoratanár

- Strém Kálmán (1934-2005) szociológus, hangversenyrendező, zenei író

Korondi Anna: Az énekes rangja a hangja színe – Korondi György: Egy gazdag pálya állomásai (Pactum Kiadó, 2021) // Részlet a könyvből: Tenor mint (lelki) állapot // Fittler Katalin recenziója (2022/1.)

Korondi Anna: Korondi György (Pactum Kiadó, 2021) (2022/2.)

Dr. Köves Péter: Nadrágszerepek operákban (pdf) (2022/4.)

Dr. Köves Péter: Sikoly és pánik az operákban (pdf) (2022/1.)

Kuthy Tamás: A nemzetközi „Erkel Ferenc” énekversenyről (1960/10.

László Zsuzsa Aranytollas újságíró írásaiból: „Én is szeretem az embereket”. Beszélgetés a 90 éve született Lukács Ervin karmesterrel, zeneakadémiai tanárral (2007) ­/ Kiváló operaénekeseinkre gondolva (Simándy József /1997/) ( 2018/7.)

László Zsuzsa emlékezéseiből: I. Búcsú Szabó Miklóstól (Csendben elment egy nagy művész) (1999) II. Emlékezés Takács Paula operaénekesre (2003) (2019/3.)

Legánÿné dr. Erdősi-Boda Katinka: Az opera, mint kommunikáció és a művészetfilozófia I. (pdf) (2020/4.)

Legánÿné dr. Erdősi-Boda Katinka: Az opera, mint kommunikáció és a művészetfilozófia (II. rész) (2020/5.)

Legánÿné dr. Erdősi-Boda Katinka: Az opera, mint kommunikáció és a művészetfilozófia (III. rész) (pdf) (2020/6.)

Legánÿné Dr. Erdősi-Boda Katinka: Az opera, mint kommunikáció és a művészetfilozófia (IV. rész) (2021/1.)

Legánÿné Dr. Erdősi-Boda Katinka: Az opera, mint kommunikáció és a művészetfilozófia (V. rész) (pdf) (2021/2.)

Legánÿné Dr. Erdősi-Boda Katinka: Az opera, mint kommunikáció és a művészetfilozófia (VI. rész) (pdf) (2021/3.)

Legánÿné Dr. Erdősi-Boda Katinka: Az opera, mint kommunikáció és a művészetfilozófia. VII. rész (pdf) (2021/4.)

Legánÿné Dr. Erdősi-Boda Katinka: Az opera, mint kommunikáció és a művészetfilozófia (VIII. rész) (pdf) (2021/5.)

Legányné Dr. Erdősi-Boda Katinka: Az opera, mint kommunikáció és a művészetfilozófia (IX. rész) (pdf) (2021/6.)

Legánÿné Dr. Erdősi-Boda Katinka: Az opera, mint kommunikáció és a művészetfilozófia (X. rész) (pdf) (2022/1.)

Legánÿné dr. Erdősi-Boda Katinka: Az opera, mint kommunikáció és a művészetfilozófia (XI. rész) (pdf) (2022/2.)

Lindner András: Művészportrék - Vallomások /Ilosfalvy Róbert, 2000. május/ (2015/6.)

Marton Éva: Gondolatok pályám új fejezetéhez (2006/1.)

Mátai Györgyi: A csodák a tehetségben rejlenek (2005/2.)

Dr. Mohos Nagy Éva: A magyar énekpedagógia születése és történelmi fejlődése a reformkortól a II. világháborúig (2004) (pdf) (2019/5.)

Dr. Molnár Imre: Hogyan függ össze az énekprodukció kétféle szemlélete? (1964/3.)

Mózer Zsófia: Samuel Barber dalművészete Dover Beach és Hermit Songs című alkotásainak tükrében (Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Intézet) (pdf) (2022/1.)

Nagy József: Az énekpedagógia néhány elméleti és gyakorlati feladatáról I. (1963/10.)

Nagy József: Az énekpedagógia néhány elméleti és gyakorlati feladatáról II. (1963/11.)

Nagy József: Az énekpedagógia néhány elméleti és gyakorlati feladatáról III. (1963/12.)

Ónody Márta: a magyar szöveges zene előadásmódjának prozódiai kérdéseiről (1972) (1999/3-4.)

Pallagi Judit: Pedagógiai tanulságok a 2002-ben rendezett magánének-verseny alapján (2002/5.)

Pap József: A korrepetíció időbeosztása (2012/3.)

Dr. Pogány Imola: Az énekes – korrepetíció, zongorakíséret (2012/2.)

Réfi Zsuzsanna: „Akinek nincs önbizalma, ne álljon ki a pódiumra” (        )

Seres Ildikó: Színpad és katedra. A Jászai Mari-díjas színészművész személyes hangú visszatekintése pedagógus pályájára, az énektanári MA diploma apropóján (pdf) (2020/2.)

Sík Olga - Orákulum. Életút (3/2.) (Kádek Henriett) ( 2018/7.)

Simándy József (László Zsuzsa) (1997) (2018/5.)

Sólyom-Nagy Sándor versengésről, éneklésről, hivatástudatról (2011/4.)

Sólyom-Nagy Sándor: Az V. Országos Ádám Jenő Dalverseny Szolnokon (2005/4.)

Sólyom-Nagy Sándor: Visszatekintés az 1999-es szolnoki Országos és Nemzetközi Ádám Jenő Dalversenyre (2000/2.)

Szabadyné Békési Magdolna: Veszprém zenei életének keretei a középkortól a XX. századik. A Veszprém és Kaposvár magánének-oktatásának története című könyv 1. fejezete (Szeged, 2006) (pdf) (2022/2.)

Szabó Katalin: A közismereti ének-zeneoktatásról 2015-ben – VITAINDÍTÓ (2015/1.)

Szabóné Fodor Adrienne: A felnőttkori kórustagság (2017/5.)

Tardy László: Éneklő szívvel! (Egy énektanár levele most szentelődő tanítványaihoz) (Összhang. Válogatás Tardy László egyházzenei írásaiból. Szerkesztette: Szalay Olga, Budapest, 2018.) (2022/1.)

Dr. Uhereczky Eszter: Kardos Pál öröksége a gyermekkari hangzásépítésben (2017/1.)

Ujvárosi Andrea: A magyar és az orosz énekhangzás összehasonlító vizsgálata (2015/3.)

Dr. Ujvárosi Andrea: Az idegen nyelvű interpretáció gyakorlata a felsőfokú magánénekes képzésben I. A magánénekes hallgatók nyelvi képzettsége (pdf)  (2019/2.)

Dr. Ujvárosi Andrea: Az idegen nyelvű interpretáció gyakorlata a felsőfokú magánénekes képzésben II. A magánénekes hallgatók nyelvi képzettsége (pdf) (2019/3.)

Ujvárosi Andrea: Nyelvi és hangképzési sajátosságok kapcsolata az ének hangképzéssel (2016/3.)

Ungár István: Csak egy hang. Verdi: Otello-monológ (2016/3.)

Ungár István: Az idegen. Két Schubert dal alapján (2014/1.)

Dr. Váradi Marianna: A művészi hangképzés kérdései, és néhány példa a magyar operafordítások énekelhetőségének problematikájáról (2010) (2021/2.)

Winkler Gábor: A FOKANOVista, aki itthon lelt otthonra (Fittler Katalin)

Tudomány Kiadó, Budapest, 2015 (2016/1.)

Winkler Gábor: A Fokanovista, aki itthon lelt otthonra – 11. fejezet. Baritonistának lenni egyfajta misszió (2. beleolvasó és Fittler Katalin recenziója) (Tudomány Kiadó) (2016/6.)

Wolf Péter: Missa (ELTE Bartók Béla Művészegyüttes Koncertzenekara és Énekkara, vezényel: Kovács László (2021. XII. 18., ELTE Aula) // Wolf Péter ismertetője (2022/1.)

Kamarazene – ZENEISKOLAI ZENEKAR/ ÉNEKKAR

III. Budapesti Gyermek- és Ifjúsági Kamarazenei Fesztivál (2015. XII.4-6.) (Gulyás Csilla) (2016/1.)

XIV. Adventi Kórusfesztivál, Pozsony – A Magnificat Leánykar újabb nemzetközi sikere (Nagy Márta) (2020/1.)

A 10 éves Dunakeszi Ifjúsági Szimfonikus Zenekar jubileumi hangversenyéről (2019. április 30.) (Radnainé Puer Judit, Borsodi Eszter) (2019/3.)

A VIII. Országos Zeneiskolai Zenekari Verseny díjazottjai (Dunaújváros, 2014. IV. 25-27.) (2014/3.)

A Dunakeszi Ifjúsági Zenekar a Zene Világnapját köszöntötte a dunakeszi Radnóti Miklós Gimnáziumban 2017. október 2-án (Z. T.)

A Gregor József Általános Iskola karácsonyi műsora a rákosligeti Magyarok Nagyasszonya Római Katolikus Templomban a YouTube-n (2019. december 19.) (részletek) (2020/1.)

A Kertvárosi Fúvószenekari Egyesület koncertje. A minősítő koncert  műsora a Főváros XVI. kerületi Erzsébetligeti Színházban. (16tv felvétele) (pdf) (2020/1.)

A Szent Efrém Férfikar ünnepi megemlékezése dr. Bubnó László (1921–1987) parókus, tb. esperes születésének 100. évfordulóján (A „Bubnóék zenéje” c. koncertfilm időtartama: 1:06:17) (2021/4.)

A Szent István Gimnázium Jubileumi Szimfonikus Zenekar negyedszázados története és ünnepi zeneakadémiai koncertje (Kugler Sándor) (2020/1.)

Az Anima Musicae Kamarazenekar a Hungarotonnál megjelent új felvételéről (Fittler Katalin) (2020/5.)

Ábrahám Mariann Brahms felvételeiből: Fantáziák, op. 116 (1892) (koncertfilm: 26:33) // Szonáta két zongorára, op. 34B (1864) (I. zongora: Elpis Liossatos, II. zongora: Ábrahám Mariann) (44:04) (pdf) (2022/2.)

Banda Ede VI. Budapesti Csellófesztivál és Verseny. 2014. április 14-16. (2014/4.)

- Fekete Ferenc összefoglalója

- Dr. Déri György: Mi is a kamarazene?

Beethoven mosolya. Hollerung Gábor előadása Beethoven Waldstein-szonátájáról. Közreműködik: Balog József (zongora) (1:12:00) (2020/3.)

Biber: Védőangyal – Passacaglia Urbanetz-Vig Margit (viola d’amore) előadásában (pdf) (2020/3.)

J. Brahms A-dúr hegedű-zongora szonátáját 35 év után újra hallgatva (Szatmáriné Lechnitzky Erzsébet zongoraművész-tanár emlékére) (2022/2.)

Budapest vendége volt a Princeton University Orchestra (Mesterházi Máté, Kiricsi Katalin) (2017/2.)

Cinegemuzsika Fótról (Z. T.) (2014/3.)

Egymásra találni… a kamarazenében. Interjú Fülei Balázzsal (Bokor Gabriella) (2013/4.)

Egy zongora, két ember, négy kéz egy élet… Liszt ismert és ismeretlen arcai. Várnagy Andrea és Farkas Zsolt zongora négykezes cd-je (Aczél Péter ajánlója és a cd ismertetője) (2014/6.)

Emlékkoncertek Devich János 80. születésnapja tiszteletére a Zeneakadémián és a Pesti Vigadóban + felvételek + Devich János: Gondolataim a kamarazene oktatásról (1997) (pdf) (2017/4.)

HINDEMITH 125
Paul Hindemith: F-dúr szonáta brácsára és zongorára, op. 11, No.4 (Erdélyi Csaba-brácsa, Ábrahám Mariann-zongora) (Rádió élő adás felvétele) (2020/6.)

Kadosa Pál: Szonáta két zongorára, op. 378 (1947) Ábrahám Mariann és Hambalkó Edit előadásában (2020/5.)

KÖSZÖNTSÜK JÓ TANÍTÓNKAT!” KEMÉNY EGON – SOLTÉSZ ERZSÉBET AZONOS CÍMŰ GYERMEKKARI MŰVÉVEL (Gordos Júlia, Kemény Anna Mária és Szabó Ágnes gondolatai) (pdf) (2020/4.)

Művészmesék – beszélgetős hangverseny a Ránki családdal. Jótékonysági koncert a Szent János Kórház Gasztroenterológiai osztálya javára. A felvétel a Zeneakadémia Nagytermében készült 2019. március 31-én. Beszélgetőtárs: dr. Székely György (2019/3.)

Személyre szabott zeneoktatás, közösségi zenei élet Zuglóban. Záborszky Kálmán örökségről, zenekari munkáról és az első találkozásokról (Réfi Zsuzsanna) (pdf) (2022/4.)

Zemlényi Katica karnagy kettős sikere (KÓTA / Vox Mirabilis Chamber Choir) (2021/4.)

Dr. Banda Ádám: Bartók Béla 2. rapszódia hegedűre és zongorára BB 96a (1928, rev. 1935) befejezés-változatainak evolúciója (pdf) (2022/4.)

Bélai Marcell: Szükséges, hogy több időnk legyen a zenélésre (1960/5-6.)

Dr. Berkes Kálmán: Hozzászólás „Az ifjúsági zenekarokról” c. cikkhez(1962/4.)

Bitter Bettina. Bohuslav Martinů: Szonatina klarinétra és zongorára (pdf) (2022/1.)

Bokor Gabriella: Egymásra találni… a kamarazenében. Interjú Fülei Balázzsal (2013/4.

Devich János: Gondolataim a kamarazene oktatásról (1997) (2018/4.)

Devich Sándor: Emléklapok (2012/1.**)

Devich Sándor: Kamarazene Debrecenben (2004/3.)

Dombóvári János: Muzsikál a család a sátoraljaújhelyi czerkóban (2017/2.)

Dombóvári János: „Vigyétek világgá ezt a zenét!” A Lavotta János Kamarazenekar hat hangversenye a Kárpát-medencében (pdf) (2020/1.)

Fehér Anikó: Hangról hangra (2020/2.)

Felsmann Adrienn: A kamarazene, mint közösségformáló erő. (A 2014. évi Győri Zenei Nevelési Konferencián elhangzott előadás átdolgozott változata) (2014/4.)

Ferenczi Anna: A kamarazenélés öröme (2006/1.)

Földes Andor: Van-e korszerű Beethoven-stílus? (1963) (2020/6.)

Fülep Márk: Együtt zenélni jó! 10 éves Fülep Márk fuvolaegyüttese – Budaörs, Leopold Mozart Zeneiskola (2016/1.)

Gombos László Művek és művésztársak vonzásában – Dohnányi, Hubay és a Kreutzer-szonáta (Dohnányi-tanulmányok – 2015) (2017/2.)

Kiss Ernő: Jubileumi hangverseny – ősbemutatóval. 40 (+2) éve alakult meg az Újszegedi Kamarazenekar (2021/4.)

László Ferenc: „Eszményi kisközösségek modellje” (A kamarazene és oktatása) II/1. (2009/4.)

László Ferenc: „Eszményi kisközösségek modellje” (A kamarazene és oktatása) II/2.  (2009/5.)

Kostyál Kálmán: Hosszú idő eltelte után végre megrendezésre került a XIV. Országos Kamarazenekari Fesztivál Kőszegen, 2006. május 26-28. között (2006/5.)

Kovács Ilona: Műelemzés és vázlatok segítségével - Dohnányi Ernő B-dúr vonósszextettjének 3. tétele (Dohnányi-tanulmányok – 2015) (2017/2.)

Lajtha László X. vonósnégyes (Akkord Zenei Kiadó, 2021) (Fittler Katalin) (2021/4.)

Dr. Losonczy Katalin: Megemlékezés Ugrin Gábor (1932–2013) Tanár Úr sírjánál a Farkasréti temetőben, 2021. június 20-án (pdf)
(2021/4.)

Dr. Nagy Enikő: Dohnányi Ernő kamaraművei a brácsa vonzásában (2016/1.)

Dr. Nagy Enikő tanulmánya Dohnányi Ernő: Szerenád vonóstrióra op. 10 című alkotásáról (pdf)  (2022/3.)

Nemes László: Jubileumi köszöntő - 25 éves a Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar (2018/5.)

Palatin Krisztina: Az aktív zenélés helyzete és szerepe a művészeti nevelésben. (Napjaink kihívásaira és megoldási lehetőségeire fókuszálva) (2018/1.)

Pap József: A korrepetíció időbeosztása (2012/3.)

Pap József: Gondolatok a zeneiskolai korrepeticióról (2014/6.)

Sándor Frigyes: A Weiner Leó emlékére rendezett kamarazene-verseny után (1963/12.)

Sz. L. (Szatmári László): A VI. Országos Kamarazene Fesztivál tapasztalatai (1963/5-6.)

Dr. Sirákné dr. Kemény Kinga: Harmat Artúr élete és egyházzenei munkássága (2018) // Sirákné Kemény Kinga doktori hangversenye. Harmat Artúr művei) (2021/4.)

Dr. Somos Csaba: Vegyeskarok az évezred fordulón. Betekintés a XX–XXI. századi kórusművek színes világába. (Elhangzott a KÓTA XVII. Magyar Online Karvezető Konferenciáján, 2021. VI. 5-én) (34:55) (2021/4.)

Till Ottó: Az ifjúsági zenekarokról (1961/1.)

Uzsaly Bence András: Az ifjúsági zenekari nevelés négy magyar példája (2015/2.)

Váczi Károly: A zenei közönségnevelésnek legjobb iskolája a kamarazene (1960/5-6.)

Veszprémi Lili: A négykezes játék védelmében (1960/7-8.)

Dr. Weisenfeld Melinda: Házimuzsika egykor és ma (2007) (2018/4.)

Dr. Zétényi Tamás: Liszt Ferenc gordonkás kamarazenéje. Struktúra és narrativitás Liszt Ferenc kései műveiben (lfze, 2017) (pdf) // Liszt Ferenc gordonkás kamarazenéje Emmanuel Feldman (gordonka) és Ábrahám Mariann (zongora) előadásában: I. Liszt Ferenc: Elégia (1874), 2. elégia (1877), Romance oubliée (Elfelejtett románc (1880), La lugubre gondola (1882) (Gyászgondola), Die Zelle in Nonnenwert (1841, 1860) (27:36); II. Consolations (Vigasztalások – Hat költői gondolat, 1849– 1850) (14:37) (2022/5.)

CSEMBALÓ

Útikalauz a régi billentyűs muzsikához Franciaország 1-2. Közreadta: Elek Szilvia, Horváth Anikó (EMB, 2020) (Dobozy Borbála) (2020/5.)

Dr. Császár Zsuzsanna: Johann Sebastian Bach Klavierbüchlein-ek, Wilhelm Friedemann Bach Klavierbüchlein-je, Anna Magdalena Bach Klavierbüchlein-jei (pdf)  (2019/2.)

Dobozy Borbála: A retorika tudományának ismerete nélkül „… a művekhez nyúlni csaknem hiábavaló, és olyan, mintha az ember mosatlan kézzel tenné azt”. Hitvallás: „Ami láttatik, az időnek való, ami nem láttatik az örökkévaló." (pdf) (2018/6.)

Dobozy Borbála: Georg Anton Benda és csembalószonátái - Előszó; Bevezetés; I. A cseh barokk zene történeti előzményei (Magyar Kultúra Könyv, Zene és népművészeti webáruház) (2014) (2017/5.)

Dobozy Borbála: „Mindent Bachnak köszönhetek…” Emlékezés Zuzana Růžičkovára (1927-2017) (pdf) (2018/6.)

Dr. Elek Szilvia: A csembaló reneszánsza Magyarországon a 20. század kezdetétől napjainkig (2019, lfze.hu)  (Doktori értekezés) (2022/3.)

Hollai Keresztély: Tanulságos megjegyzések François Couperin (1668–1733) csembalóiskolájában. L’ART De toucher le Clavecin –A Paris 1717 (pdf) (2022/3.)

Dr. Horváth Anikó: IV. Országos Zeneiskolai Csembalóverseny, 2012. (2012/2.)

Horváth Anikó: Csembalózni jó! I. Beszélgetés Czizmadia Angelica csembalótanárral (2005/1.)

Horváth Anikó: Csembalózni jó! II. Beszélgetés Schön Károlyné Tódy Ilona Éva csembalótanárral ()

Horváth Anikó: Csembalózni jó! III. Beszélgetés Soltész Anikóval, a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola tanárával (2008/3.)

Horváth Anikó: Beszámoló a II. Országos Csembalóversenyről (2006/4.)

Péter Miklós: I. Országos Zeneiskolai Csembalóverseny (2003/3.)

- Szőnyiné Szerző Katalin: „Holnap”, azaz másnap közvetítették volna... (Zuzana Růžičková hangversenye a Szegedi Tisza Szálló díszterméből, 3. műsor, 1976. december 15-én, 19 óra 33 perctől). / Papp Márta emlékére /

(2018/6.)

Szőnyiné Szerző Katalin: Johann Sebastian Bach: Orgelbüchlein (2019/2.)

Váradi Helga és Barna Péter: Bach&Baroque - Váradi Helga csembalózik (2018/1.)

Zongora

25 éve hunyt el Durkó Zsolt (1934–1997) néhány rövid gondolata „A gömb története” (The History of the Spheres) c. zongorára írt sorozatról, továbbá az 1. és a 2. füzet Ábrahám Mariann előadásában, akinek a nevéhez fűződik a felvételen hallható első két füzet ősbemutatója // Bieliczkyné Buzás Éva: Emlékezzünk Durkó Zsolt zeneszerzőre (pdf) (2022/2.)

25 éves az Európai Zongoratanárok Szövetsége (Ábrahám Mariann) (2003/3. és 2016/3.)

40 éve hunyt el Ungár Imre (Németh Tamás és Ungár István) (2012/5.)

100 éve született Kadosa Pál (Ábrahám Mariann) (2003/1. és 2016/4.)

120 éve hunyt el Johannes Brahms – Dr. Maczelka Noémi: Brahms, a zongoraművész és tanár (2017/3.)

VI. Területi Zongoraetűd Verseny Delley József emlékére Kiskőrösön                                                                                         (Dr. Fodor Katalin) (2016/5.)

A 2006-ban megjelent két új zongoraiskoláról. Lakos Ágnes: A barátságos zongoraiskola I - IV. és Apagyi Mária: Zongorálom I-III. c. munkákról (Parlando: 2006/6.) (2016/6.)

A 2022. évi VII. Nemzetközi Bartók Béla Zongoraverseny díjazottjainak gálakoncertje (Collegium Hungaricum, Bécs, 2022, VII. 8.) Narrátor: Ott Éva (A koncertfilm időtartama: 1:33:22) (pdf) (2022/4.)

A XXI. század nevelője: Varró Margit (2003) (Ábrahám Mariann) (2016/2.)

A Bács-Kiskun megyei zongoristák XVII. találkozója Szendrei Imre emlékére (Dr. Dombi Jánosné) (pdf) (2020/1.)

 Bács-Kiskun Megyei Zongoristák XVIII. Találkozója Kalocsán (Dr. Dombiné dr. Kemény Erzsébet CSs) (pdf) (2022/1.)

„A barátságos zongoraiskola” I-IV. sikere (Dr. Ábrahám Mariann, dr. Batta András, Keveházi Gyöngyi, Falvai Sándor, H. Becht Erika, Kocsis Zoltán, Krause Annamária gondolatai) (2009/2.)

 A magyar jazz zenészek megemlékezései Gonda Jánosról (1932–2021) (Maloschik Róbert, JazzMa) (pdf) (2021/4.)

A nagykanizsai Farkas Ferenc Zongoratábor és Mesterkurzus (3. rész).Vida-Kun Áron beszélgetése a jazz zongora mesterkurzust vezető Márkus Tiborral (pdf)  (2022/1.)

A pomázi Teleki-Wattay Művészeti Iskolában Miszkulyné Gilice Teréz és növendékei Mező Imre „Népdalvilág” c. zongora négykezes zongora-kötetét mutatták be (Polányiné Takács Judit) (2017/4.)

A révkomáromi Művészeti Alapiskoláról (Ábrahám Mariann) (Parlando, 2007/1., 41-44 p.) (2016/3.)

„A teve púpját meg kell rakni”. Interjú Némethy Attila zongoraművész-tanárral (Bokor Gabriella – Legato 34. szám) (2015/2.)

A zene ünnepe Kalocsán - a Bács-Kiskun Megyei Zongoristák Találkozója jegyében (dr. Dombiné dr. Kemény Erzsébet) (2015/6.)

A zenei tehetségről. Beszélgetés Schweitzer Katalin tanárnővel (Ábrahám Mariann) (2012/1.)

„A zeneoktatás temérdek képességet fejleszt”. Simor Lászlóné Mihályi Magdolna tanszakvezetésről, budafoki kezdetről és befejezésről (Réfi Zsuzsanna) (2021/2.)

Az MMA 2018-ban bemutatott portréfilmjeiből: Lantos István, dr. Ittzés Mihály, Lantos Ferenc, Miller Lajos (2018/8.)

Ábrahám Mariann markában száz évvel (Magyar Nemzet – Művészszoba, (Hollós Máté, Magyar Nemzet, 1995. I. 14. és Parlando: 2016/2.)

Akikre büszkék lehetünk (Balogh Ádám, Horváth Benedek, Kaneko Miyuji) (Parlando, 2008/3.) (2017/4.)

Akkreditáltan továbbképezve (László Éva) (2007/4.)

„Az embert a művészet teszi emberré”. Marton Árpád szegedi interjúja. Rév Lívia Párizsban élő világhírű zongoraművész-tanárral (2012/3.)

„Ahol a kincsed, ott a szíved is”. Beszélgetés Bokor Györggyel, a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola /korábbi/ igazgatójával (Ábrahám Mariann) (2009/5. és 2016/1.)

Aki helyett a zene beszél. Soproni József 75. születésnapjára (Ábrahám Mariann) (Muzsika: 48. évfolyam, 10. szám, 2005. október és Parlando: 2016/4.)

Aki korcsoportjában megnyerte a Virtuózok 2014. évi döntőjét. Interjú Boros Misivel és szüleivel, Orbán Jolán és Boros János egyetemi tanárokkal (Erdősi-Boda Katinka) (2017/3.)

Ami a metodika mögött van (Beszélgetés Klári néni tanítványaival) (Ábrahám Mariann) (1980/12. és 2016/1.)

Arcvonások. A Kossuth Rádió portréműsora Bántainé Sipos Éva tanárnővel. A riporter: Domokos István, 2017. III. 8.) (Hangfelvétel és szerkesztett szövege) (2017/3.)

Bács-Kiskun megyei zongoristák találkozója (Dombi Jánosné) (2004/2.)

Bács-Kiskun megyei zongoristák III. találkozója (Dombi Jánosné) (2006/1.)

Bács-Kiskun megyei zongoristák XII. találkozója (Dombi Jánosné dr. Kemény Erzsébet) (2015/1.)

Bács-Kiskun Megyei Zongoristák XIV. Találkozója Kalocsán (2016. XI. 12.) (Dr. Dombiné dr. Kemény Erzsébet CSc) (2017/1.)

Bács-Kiskun Megyei Zongoristák XVI. Találkozója Szendrei Imre zongoraművész emlékére  (Dombiné Kemény Erzsébet) (pdf) (2019/1.)

Beethoven mosolya. Hollerung Gábor előadása Beethoven Waldstein-szonátájáról. Közreműködik: Balog József (zongora) (1:12:00) (2020/3.)

Beszámoló a XI. temesvári Eurorégiós „Alma Cornea Ionescu” versenyről (Zsigmondné dr. Pap Éva) (2013/3.)

Beszámoló az EPTA 9. Nemzetközi Zongoraversenyéről fiatal zongoristák számára. (Osijek, 2015. április 8-11.) (Ábrahám Mariann) (2015/3.)

Beszélgetés Balassa Sándor zeneszerzővel a zenetanítás jelenéről és jövőjéről (Ábrahám Mariann) (1994/1. és 2016/4.)

Beszélgetés Major Edittel, a Budapesti Rácz Aladár Zeneiskola, AMI zongoratanárnőjével (Ábrahám Mariann) (2008/5. és 2016/1.)

Beszélgetés Megyimóreczné Schmidt Ildikó tanárnővel a pécsi Liszt Ferenc Zeneiskola tanárával (Ábrahám Mariann) (2008/5. és 2016/1.)

Betekintés Soproni József alkotóműhelyébe  . Beszélgetés a szerzővel a Jegyzetlapok című zongoradarab-sorozatról (Ábrahám Mariann) (Parlando: 1984/8-9. és 2016/4.)

Portré dr. Bonnyai Apolka zongoraművész-tanárról (2022/5.)

Bosnyák Csilla: Játékos kottaolvasás kicsiknek 3.  (Illusztrált munkafüzet ajándék zongoramakettel) (Fittler Katalin) (2016/6.)

Budapesti Chopin Fesztivál 2022: „Chopin nyomában” ismeretterjesztő videó programok Ferenczy György születésének 120. évfordulója évében (5 film) (A videókat összeállította: Havasiné Darska Izabella) (2022/6.)

„CON – TACT”.Created by DPE, Copyright IRIS 2005Az első magyarországi EPTA konferencia tanulságairól. Beszélgetés Győrffy Sándornéval, Ábrahám Mariannal és dr. Gyimesi Lászlóval (Parlando, 1991/3., 1-7 p.) (2016/3.)

Cziffra György és a zongorapedagógia. Mesterkurzus a keszthelyi Festetics-kastélyban (Ábrahám Mariann) (1986/10-11. és 2016/1.)

Dániel Ernő zongoraművész-professzor angol nyelvű beszélgetése Kodály Zoltánnal (1966, California) / VHS: Erno Daniel interviews Zoltan Kodaly, 1966 Original recorded August 1, 1966 in the studios of the Department of Educational Television, University of California, Santa Barbara. Feliratos YouTube felvétel (Hangtárnok - Az egri Bródy Sándor Könyvtár Zenei gyűjteményének blogja (2017/2.)

„Debrecenbe kéne menni…”. Beszámoló a debreceni Kadosa Pál Zongora Emlékversenyről (Némethy Attila) (2014/1.)

Delley József Emlékkönyv Szeged, 2014. In memoriam Delley József. Szerkesztette és az életrajzot írta Delley Józsefné Halama Piroska és Delley Zita (Dombiné dr. Kemény Erzsébet) (2016/5.)

Edited by - Herausgegeben von - Közreadja: Csurka Magda (Parlando: 1993/2.) (2016/6.)

Egész életében a magyar művészetoktatást szolgálta! (Egy névfelvételi kísérlet után - Váczi Károlyra emlékezve) (Deák Ágnes, dr. Kovács Ilona, Demény Attila, Devich Márton, Czigány György korábbi írásai és Felvégi Andrea fényképe alapján (2015/5.)

Egy kivételes művésztanár köszöntése. Sárik Péter és Virágh András Gábor zongorahangról, elhivatottságról – Prunyi Ilonáról (Réfi Zsuzsanna) (2021/3.)

Egy rendezvénysorozat margójára, avagy (Zene)pedagógus-időjáték (Fittler Katalin) (2018/3.)

Egy zongora, két ember, négy kéz egy élet… Liszt ismert és ismeretlen arcai. Várnagy Andrea és Farkas Zsolt zongora négykezes cd-je (Aczél Péter ajánlója és a cd ismertetője) (2014/6.)

Egymásra találni… a kamarazenében. Interjú Fülei Balázzsal (Bokor Gabriella) (2013/5.)

Együttműködés és naprakész tájékoztatás a zongoratanárok között. Halászné Veres Zsuzsa tanításról, pályáról és szakmavezetői feladatokról (Réfi Zsuzsanna) (2017/5.)

Elhunyt Hambalkó Edit (1931-2019) zongoraművész-tanár. Baráth András és dr. Dominkó István emlékezései (2019/5.)

-Elhunyt Kurtág Márta (1927-2019) zongoraművésztől, a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és a volt Tanárképző Intézet egykori tanárától (lfze.hu) / Kocsis Zoltán: Igazság és becsület (Márta Kurtág. Beethoven: Diabelli variations. 22 Variations on a Waltz by Anton Diabelli. Op. 120) (Holmi 2010.) (2019/6.)

Elhunyt Szkordiliszné dr. Czitrovszky Ilona (1958–2022, a Frédéric Chopin Zenei AMI zongoratanára, a ZETA alelnöke (Dr. Ruszinkóné Czermann Cecília és Váray-Major Zsófia emlékezése) // Liszt Ferenc: Gyászgondola; Vigasztalás (Ábrahám Mariann – zongora és Emmanuel Feldman – gordonka) (7:03) // Gyulai József: Dal szöveg nélkül. (Jordán-Szkordilisz Emília – oboa és Ábrahám Mariann – zongora) (6:30) // „A siker az, ha volt növendékeimmel koncerten találkozom.”  Szkordiliszné dr. Czitrovszky Ilona minősítésről, tanításról és a ZETÁ-ról. Réfi Zsuzsanna, Parlando 2015/2.) (pdf) (2022/3.)

„Élményt adni”. Beszélgetés Keveházi Gyöngyi zongoraművésszel, a LFZE rendkívüli tehetségek osztályának tanárával (Ábrahám Mariann) (2009/2. és 2016/1.)

Élő zongoratanítás. „Nem módszerem van, alapelveim vannak és az alapelveket alkalmazom.” Péter Miklós beszélgetése a „Két világrész Európa-Amerika tanára Varró Margit” c. könyvről és létrejöttéről a szerkesztővel és közreadóval, Ábrahám Mariannal (Parlando 1992/3.) (2022/6.)

„Nem módszerem van, alapelveim vannak, és az alapelveket

Emlékezés Büky Géza (1940-2007) zeneszerző-tanárra (dr. Rézbányay László) (2015/5.

Emlékezés Istók Margitra (1901-1995), első zongoratanárnőmre (dr. Kerek Ferenc) (2015/4.)

Emlékszoba Kovács Kálmánné Babszi (1943-2014) tiszteletére (2015. november 14., Tóth Aladár Zeneiskola) (2016/1.)

EPTA HELSINKI. 39. EPTA Konferencia (2017. augusztus 10-13.) (Ábrahám Mariann) (pdf) (2017/5.)

EPTA Klavierpädagogische Aspekte des 20. Jahrhunderts in Ungarn  (Ábraqhám Mariann) (Dokumentations 1992: EPTA - Sektion der Bundesrepublik Deutschland, 73.-86. p.) (*Először a Parlandóban) (2016/3.)

EPTA Konferencia az interneten. Beszélgetés Zoltner Rudolffal, a Fellegi Zongoraszalon ügyvezető igazgatójával (Ábrahám Mariann) (Parlando, 2001/1-2, 68-69 p.) (2016/3.)

EPTA konferencia – Budapest, 2000. augusztus 23-28. (Ábrahám Mariann) (Parlando, 2001/1-2., 2-3 p.) (2016/3.)

EPTA Konferencia. Manchester (UK) (2005. szeptember 1-4.) (II/1) (Ábrahám Mariann) (Parlando, 2005/5., 14-17 p.) (2016/3.)

EPTA nemzetközi konferencia - Békés (Ábrahám Mariann) (Parlando, 2003/1., 2-3 p.) (2016/3.)

EU Zongoraverseny - EPTA Konferencia Prágában (Ábrahám Mariann) (Parlando, 2009/5., 11-12 p.) (2016/3.)

Elhunyt Félegyházi Károly (1978-2017) zongoraművész-tanár (Fidelio) / Zongoraművész és disznópásztor (Félegyházi Károly) (Hun Terem) / Forrás. Dokumentumfilm Félegyházi Károly zongoraművészről. Rendezte: Kiss Anett (2017/6.)

Elhunyt Dmitrij Baskirov (1931–2021) orosz zongoraművész-tanár (Geréb László interjúja, Parlando, 1998/4. szám) (2021/3.)

Fischer Annie a képernyőn. A magyarországi TV-felvétetek összkiadása. Az 5 DVD-t tartalmazó sorozat az MTVA filmarchívum anyagainak és privát felvételek felhasználásával készült. Társproducerek: dr. Székely György [Dr. Kunitzer István Alapítvány] és dr. Kálmán András [Tritonfilm Kft.] // Fischer Annie. Ritka felvételek (6 CD) (2022/6.)

Fischer Annie-re gondolva (2017/1.)

- Emléktöredékek. Vásáry Tamás visszaemlékezése. Lejegyezte: dr. Székely György

- Sikerrel zárult a Fischer Annie 2015. évi centenáriumi év (dr. Székely György) (Gramofon online)

Fischer Annie-t hallgatva - születésének centenáriumán (Fittler Katalin) (2014/5.)

„Fontos lenne, hogy a szakmával foglalkozzunk a legtöbbet”. Interjú Balázsané Szatmári Éva zongoraművész-tanárral, a ZETA egyik alelnökével (Réfi Zsuzsanna) (2015/6.)

Földes Andor (1913-1992) zongoraművész Kodály Zoltán alkotásaiból játszik (Három részlet a Háry János-szvitből Földes Andor átiratában és a Gyermektáncok) / A zene az én hazám. Hommage á Földes Andor. A film szerkesztő-riportere: dr. Újj Írisz, rendezte: Oláh László Olivér (2016) (pdf) (2018/8.)

Francis Poulenc–Jean de Brunhoff: Babar - A kis elefánt története. Simon Izabella (zongora) és Hegyi Barbara (mesélő) (Hungaroton Records Kft., 2022) (Fittler Katalin) (2022/1.)

FRANZ SCHUBERT 225 Ábrahám Mariann (zongora) Schubert felvételei (A pásztorfiú a sziklán; –Liszt: Vándor éji dala; Esz-dúr zongoratrió II. tétel) // Hollós Máté: Éremművészet a zenében. Részletek a szerző parlandóbeli sorozatából. Schubert kamaraművei (A-dúr szonáta Op. posth. 120 DV, 644 – I. tétel; c-moll impromtu Op. 90; f-moll moment musical, D. 780; Hová?; A kintornás; Vándor éji dala (2001–2010) (2022/1.)

Fülei Balázs – Muzsika a BONUM TV-ben (2018/5.)

Ghiribizzi – Hét könnyű zongoradarab. A kotta megjelenése alkalmával válaszol a szerző: Sári József (Ábrahám Mariann) (1994/1.* és 2016/4.)

Gizi Néni… fénykép nélkül villanófényben Kistétényi Melinda édesanyja (1987/3.)                              (Ábrahám Mariann) (1987/3. és 2016/1.)

Gödény Márta Bartók cd-jéről (2013/6.)

Hagyományok – Fót – Továbbképzés (Balázsné Szatmári Éva) (2012/5.)

Hangok után zene. Interjú Farkas Gáborral, a LFZE zongoraművész-tanárával (Bokor Gabriella) (2015/6.)

Három napig zene. A II. Országos Bartók Béla Zeneiskolai Zongoraverseny margójára (Dr. Duffek Mihály) (2009/2.)

http://www.szag.hu/images/angol_zaszlo.gifHungarian Composer inthe 20th Century. Jozsef Soproni’s Note Pages for Piano (SONUS: vol. 26. no. 1, FALL 2005.) (2017/4.)

Ifjú zongoristák XV. találkozója Szendrei Imre zongoraművész emlékére (Dr. Dombiné dr. Kemény Erzsébet) (2018/2.)

Interjú dr. Robert Palmerrel, az indiana-i Ball State University, School of Music zongora- és orgonatanszékének tanszékvezető egyetemi tanárával (Buzás Zsuzsa) (2014/5.)

Istené a zene szava. Simon Erika beszélgetése a 90 éves Soproni József zeneszerzővel /A késői comes - The late Comes. Hollós Máté beszélgetése Soproni Józseffel 24 prelúdium és fúgája kapcsán (Parlando, 2017/5. és 7.) / Az ifjúság csodája. Gondolatok a Jegyzetlapokról – egy rövid videofilm 1990-ből (Ábrahám Mariann) (pdf) (2020/4.)

J. Brahms A-dúr hegedű-zongora szonátáját 35 év után újra hallgatva (Szatmáriné Lechnitzky Erzsébet zongoraművész-tanár emlékére) (2022/2.)

Johann Sebastian Bachról (I/1). Ahogy a kortársak látták (Parlando: 1985/8-9.) (2016/5.)

Johann Sebastian Bachról (I/2). Ahogy kortársaink látják. (Képzelt beszélgetés egy televízió-film nyomán) (Parlando: 1985/8-9.) (2016/5.)

Keddi kaleidoszkóp – Kassai István zongoraművésszel Kertész Lajos zongoraművész-tanár, református teológus beszélget. Bevezeti: Solymosi Tari Emőke (2019) (1:14.37) (MMA) (2019/6.)

Kéri Klárától Kőbányáig: Sztukics Ilona (1945–2019) (Merényi Péter) (2021/2.)

Két évforduló között. Szirányi János: Egy nagyformátumú muzsikus a 20. században - Wehner Tibor (1918-1977) emlékezete (Fittler Katalin) (2017/4.)

Kodály Zoltán zongoradarabjairól (Ábrahám Mariann) (Parlando: 2008/1., (2016/4.)

Kocsár Miklós zeneszerzőt köszöntjük 85 éves születésnapja alkalmából (Ábrahám Mariann) (pdf) (2018/8.)

Kortárs zene az alsófokú zeneoktatásban (Ábrahám Mariann) (Parlando: 1992/3.* és 2016/4.)

Kováts Péter (hegedű) és Fülei Balázs (zongora) Mozart e-moll szonátáját játssza a remekművet elemző kötetlen beszélgetést követően. (Bonum TV filmje) (2017/2.)

Ábrahám Mariann zongorázik (2/1.) (2018/5.)
Könnyű és nehéz zongoradarabok a XX. század zenei örökségéből 
- Jean Sibelius: Virágok op. 85; 
- Farkas Ferenc: 3 burleszk (1940-41); 
- Witold Lutosławski: Bukoliki (1962); 
- Kadosa Pál: Pillanatképek op. 69, (1971); 
- Soproni József: 2 darab a Jegyzetlapok IV. Füzetéből: Napfényben, Allegro néma billentyűkkel (1978); 
- Lendvay Kamilló: 6 B. To B.(1995) 

KÖNNYŰ ÉS NEHÉZ ZONGORADARABOK A XX. SZÁZAD ZENEI ÖRÖKSÉGÉBŐL (2/2.) Visszapillantás, hangversenyfelvételek. Zongora:Ábrahám Mariann (2018/7.)

Könyv és kotta - Bepillantás Szokolay Sándor világába. Szokolay Sándor: Hogy is kezdődött?... Levelek a diákévekből + CD / Szokolay Sándor: Zene-bona. Fiatalkori zongoradarabok (Legend Art Kiadó) (Fittler Katalin) (2018/2.)

Köszöntő helyett...”Jegyzetlapok” I. füzet Soproni József 60. születésnapjára (Ábrahám Mariann) (1990/4-5-6.)

Közös óra - Fischer Magda (1917-2011) zongoratanár emlékére (Ungár István) (2015/5.)

KURTÁG MÁRTA 93
Kurtág György játssza W. A. Mozart: D-dúr szonátájának (K. 576) Adagio tételét Kurtág Márta emlékére, elhunytának első évfordulóján (Fazekas Gergely: Négynegyed. Aminél nincs szebb (444.hu) (2020/6.)

Láng István: Négykezes zongoradarabok 7-től 77 éves korig (Akkord Zenei Kiadó, 2020) (Fittler Katalin) (2021/1.)

Lépcsőfokok, billentyűk. Interjú Kovács Gergővel, a LFZE Rendkívüli Tehetségek Osztálya növendékével (Bokor Gabriella) (2014/1.)

Lépésről - lépésre… zongorára, 4 kézre. Sári József új négykezes zongoradarab sorozatáról beszélget a szerzővel Ábrahám Mariann (1985/8-9. és 2016/4.)

Liszt és a zongorapedagógia Bertrand Ott könyvének bemutatása (Ábrahám Mariann) (Parlando: 1986/10-11.) (2017/1.)

Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraverseny (Budapest, 2016. IX. 2-11.) (2016/5.)

"Magam sem gondoltam, hogy ennyire tanárrá is válhatok". Prunyi Ilona életmentő zongorázásról, oktatásról, növendékekről, jubileumról (Réfi Zsuzsanna) (2014/5.)

Magyar Örökség Díj 2016 – Cziffra György zongoraművész (Balázs János) (2017/1.)

Magyar zongoramuzsika a határokon túlról. Maros Miklós: Complete Piano Works (Perfect Noise PN 1704) (Fittler Katalin) (2019/1.)

Magyarok a nagyvilágban. Egy Varró Margit-tanítvány: Rév Lívia (1990) (Ábrahám Mariann) (2016/2.)

Marjes Benoist: A Szfinx rejtélye. Rejtett számmisztika Chopin op. 28-as Prelűd-sorozatában (Fordította és közreadta: Ábrahám Mariann) (Parlando: 2001/3.) (2017/1.)

MÁTHÉ MIKLÓSNÉ KÉRI KLÁRA 120 (2020/6.) Esztó Zsuzsa: Máthé Miklósné Kéri Klára életútja (2000 /lfze.hu) // Ábrahám Mariann: Ami a metodika mögött van. A beszélgetésekben részt vett: Csoba Tünde, Kecskés Balázs, Nagy Róbert, Pertis Attila, Würtz Klára, Csalog Gábor, Kiss Krisztina, Szokolay Balázs, Máthé Miklósné és dr. Büchler Róbert (Parlando, 1980/12.) // Ábrahám Mariann: Varró Margit nyomában I. Varró Margit és Máthé Klára több évtizedes barátsága (Parlando 1986/10-11.) // Máthé Klára: Hatvanöt év tapasztalatainak összefoglalásaként. Felkészítés a zenei pályára (Parlando, 1985/11.) // Mariann Abraham: The Role of Human Relations in a Teaching Situation (A zenei nevelés változó arculata c. nemzetközi konferencián (Észtország, Tallinn, 2009. IV. 23-25.) elhangzott angol nyelvű előadás.) (2020/6.)

Aszalós Endréné Bezzegh Tünde zongoratanár, zongoraiskola szerkesztő 85 éves // Dr. Csüllög Judit: A népdal szerepe a kezdők zongoraoktatásában Magyarországon (2008) (A disszertáció egyik fejezete Aszalós Tünde: A zongorázó gyermek I-III. zongoraiskoláját elemzi) (pdf)  (2022/2.)

Fenyősy Dorottya: A zongorapedagógus Máthé Klára (pdf) (2020/6.)

Dr. Megyei Krisztina: Inspirációk a "Mester és tanítványai" zongora mesterkurzusokon (2018/5.)

Megyeri Krisztina: Kölcsönös inspirációk Kurtág György Játékok című művében (pdf)  (2019/2.)

Mező Imre: Kiskarácsony, nagykarácsony. Négykezes zongoradarabok (Becht Erika a Parlando 2013/2. számában megjelent írásának friss információkkal bővített változata) (2015/6.)

Mező Imre zeneszerző 90 éves. Ábrahám Mariann interjúi: Zongoraóra a szerzővel. Mező Imre (1932*) 16 könnyű zongoradarab c. sorozatáról (Parlando 1987/11.) // 2. A Liszt összkiadásról. Még 94 év…?? (Parlando 2011/3.) (pdf) (2022/2.)

Michel Davidson: Mozart és a zongorista-növendékek Magyarországon (Fordította: Ábrahám Mariann) (Parlando 2001/3.) (2017/1.)

 „Minden út Rómába vezet”. Rövid beszámoló az EPTA római konferenciájáról (Ábrahám Mariann) (Parlando, 2005/2., 44-45 p.) (2016/3.)

Mosonyi Mihály Nemzetközi Zongoraverseny Debrecenben (2015. XI. 21.) (Felvégi Béla) (2016/1.)

Munczy Lenke (1902-2001) zenetanárra emlékezve (2016/5.)

- Zsirai László: A zene hatalma - Munczy Lenke zenetanár emlékének

- Dr. Baranyai Lenke: A Munczy-család (Soproni Szemle. A Soproni Városszépítő Egyesület helytörténeti folyóirata, LVII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM – 2003)

-  Dr. Baranyai Lenke: A régi Sopron sajátos színfoltja. Munczy Lenke magán zongoraiskolája. (Részlet a szerző Utolsó nárciszok c. könyvéből)

Muzsikus portré Nógrádi Péter műveinek tükrében (2017/2.)

Négy zongoraóra Váray-Major Zsófiával, Váray Péterrel, Váray Domonkossal és Váray Dániellel (2020/4.)

„Néha elfog egy különleges izgalom”. Interjú Frankl Péter zongoraművésszel (Retkes Attila, Népszava, 2015. X. 2.) (2016/1.)

Nemzetközi Konferencia – Gödöllő. 1998. szeptember 1-4. Varró Margit Szimpózium (Ábrahám Mariann) (2016/2.)

Nemzetközi Liszt Zongoraverseny (Los Angeles, 2004. november 20-21.) Dr. Eckhardt Mária, a budapesti Liszt Ferenc Emlékmúzeum és Kutatóközpont igazgatónőjének köszöntője (Parlando: 2005/6.) (2017/4.)

Olvasnivalók – zongoristáknak. Szirányi Gábor: Zongorabillentyűk - Thomán István, Szalay Stefánia és Böszörményi-Nagy Béla emlékezete (Fittler Katalin) (2013/4.)

Orbán György: Az új harang (EMB, 2018) (Fittler Katalin) (pdf) (2018/8.)

Orbán György: AULOS - KÉTÁGÚ SÍP. Zongoradarabok a polifónia gyakorlására (Ábrahám Mariann) (2014/3.)

Orbán György zongoraművei - Aulos. Erdei Márta – zongora (Fittler Katalin) (DIVCD0001) (2020/1.)

Összeállítás Fülei Balázs (zongora) és Megyesi Zoltán (ének) Beethoven és Schubert felvételeiből (2020/4.)

Portré dr. Bonnyai Apolka zongoraművész-tanárról (2022/5.)

RÁNKI DEZSŐ 70 Születésnapján köszöntjük Ránki Dezső zongoraművészt  (Koncertfelvételek és Fáy Miklós írása)  (2021/4.)

Rövid ismerkedés a moszkvai Központi Zeneiskolával (Űbrahám Mariann) (Parlando, 1973/4., 8-13 p.) (2016/3.)

Schiff András A zene a csendből jön című könyvét Győri László és Hamburger Klára fordításában jelentette meg a Magvető Kiadó /Részlet a könyvből (pdf) (2018/8.)

SOLYMOS PÉTER 110 /20 (2020/6.) Schweitzer Katalin emlékezése // Miért nem viharszonáta a Vihar-szonáta? (Parlando, 1989/6-7-8.) // „Amikor én pályakezdő voltam”. Borgó András beszélgetése Solymos Péterrel (Muzsika, 1991/9.) // Solymos Péter növendékeinek névsora 1948-1995 között a Zeneművészeti Főiskolán // Válogatás Solymos Péter koncert felvételeiből // A Solymos Péter 100. születésnapjára rendezett emlékkoncert szereplői (2010. X.) // Lantos István búcsúja Solymos Pétertől (Parlando, 2000, hangfelvétel) (Szerkesztette: Schweitzer Katalin) (2020/6.)

Soproni József Jegyzetlapok zongorára és XIV. szonáta című művét 2 Hungaroton CD-korongon bemutatja és ismerteti: Ábrahám Mariann (2004/6. és 2016/4.)

Szabó Marcell nyerte a 2014. évi Szegedi Nemzetközi Bartók Béla Zongoraversenyt (2014/3.)

Szonáták gyöngyszemei. Boros Misi Bartók Emlékházbeli hangversenyéről (Bartók Béla Emlékház, 2017. X. 26.) (Erdősi-Boda Katinka) (2017/6.)

„Tanárfüggő” Beszélgetés Dezső Mariannával, a tatabányai Erkel Ferenc Zeneiskola igazgatónőjével a 2004. március 5-6-i Komárom-Esztergom Megyei Zongoraverseny kezdete előtt és után (Ábrahám Mariann) (2004/2. és 2016/1.)

„Tanításának kulcsa a zene szeretete volt”. Némethy Attila zongoraművész-tanár visszaemlékezése egykori zeneakadémiai tanárára, a 100 éve született Nemes Katalinra (1915-1991) (Fidelio) (2015/6.)

Tanító hangszeresek (K. Gy.) (Mai Magyar Kultúra: I. évfolyam, 5. szám) (2004.), 30. p. (2017/2.)

Technical Studies for piano (Hungarian Music News, 1984 Vol. 1, No. 1-2, Summer 20-21 p.)

(Mariann Ábrahám) (2017/1.)

Technikai tanulmányok zongorára (III/1)  (Ábrahám Mariann) (Parlando:1984/12.) (2017/1.)

Technikai tanulmányok zongorára (III/2) (Ábrahám Mariann) (Parlando: 1985/1.) (2017/1.)

Technikai tanulmányok zongorára (III/3) (Ábrahám Martiann) (Parlando: 1985/2.) (2017/1.)

Teöke Marianne zongorametodikai munkái (Hutira Albin) (2017/2.)

„…Több évtizedre szóló alapozás folyamatában…” Ábrahám Mariann beszélgetése Dr. Duffek Mihállyal (JÖVŐ-KÉP 4. rész) (2008/3.)

 (Ábrahám Mariann) (Parlando: 2008/3.) (2017/3.)

„Úgy kell kísérni, hogy te vezess”. Krasznáné Gál Márta zongora- és csembalóművésszel, korrepetítorral, a Zeneakadémia egykori tanárával Szőnyiné Szerző Katalin zenetörténész beszélget (pdf) (2022/1.)

Új zongora a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karán (2016/2.)

Úton a XXI. század felé (belehallgató). Régi nóták mai gyerekeknek is. Ábrahám Mariann magyar zeneszerzők (Szőnyi Erzsébet, Kadosa Pál, Durkó Zsolt és Soproni József) műveiből zongorázik (pdf) (2021/1.)

Ünnep. XIV. Országos Zeneiskola Zongoraverseny (Nyíregyháza, 2016. III. 18-20.). Interjú dr. Hargitai Imre zongoraművész-tanárral, a zsűri elnökével (Ábrahám Mariann) (2016/2.)

VÁCZI KÁROLY 100 Egész életművével a magyar zenei művészetoktatást szolgálta! (Szatmári László és dr. Kovács Ilona) (pdf) (2021/3.)

Varjas Anna (1921-1999) zongoraművész-tanár 100. születésnapjára (B. A.) (2021/1.)

Varró Margitra emlékezve (1881-1978) (Ábrahám Mariann) (2018/3.)

Vásárhelyi Magda (1910-1972) zongoraművész tanárra emlékeznek egykori tanítványai közül Schweitzer Katalin, Lux Erika, Rohmann Imre, Szokolay Gergely, dr. Wolf Péter, Krasznáné Gál Márta, Aczél Péter, Bartha Józsefné Babó Szilvia, Pénztáros Barnáné Ángyán Zsóka, Mayer Erika és Pólyákné Deák Éva. Szerkesztette: Schweitzer Katalin (2018/7.)

Vásárhelyi Magda (1910-1972) zongoraművész tanárra emlékeznek egykori tanítványai közül dr. Esztényi Szabolcs és dr. Domoszlai Erzsébet (2/2.) Szerkesztette: Schweitzer Katalin (2018/8.)

Versenygyőztes zongoristák koncertje (2014/2.)

Virtuális zenei utazások a Váray-családdal. Chopin. 1. rész (Chopin ifjúkora). Készítette: Váray-Major Zsófia & Váray Péter. Műsorvezető: Váray-Major Zsófia. Közreműködik többek között Bogányi Gergely, Érdi Tamás és Fejérvári Zoltán (33:33) // Négy online zongoraóra Váray-Major Zsófiával, Domonkossal és Dániellel (Parlando 2020/4.) (2021/1.)

Virtuális zenei utazások a Váray családdal. 1. rész. Chopin ifjúkora (33:33) // 2. rész. Chopin Párizsban (33:34). Készítette: Váray-Major Zsófia és Váray Péter (2020/2021.) (2021/3.)

  „Zeneiskolai híradó” – Japánból… „én többet adtam nekik - szívet!” (Ábrahám Mariann) (1991/2. és 2016/3.)

Zongoraóra a szerzővel. Mező Imre 16 könnyű zongoradarab sorozatáról (Ábrahám Mariann) (1987/11. és 2016/4.)

Zsiráfzongora – válogatott szonatinák zeneiskolásoknak (Fittler Katalin) (2016/6.)

Ábrahám Mariann: 2001 a versenyek éve (2001/6.)

Ábrahám Mariann: A zongora és több. Egy sokoldalú hangszer arculata (Nemzetközi EPTA Konferencia, Bécs 2019. október 24-27.) (pdf) (2019/6.)

Ábrahám Mariann: A zongora szekció munkájáról (1984/2.)

Dr. Ábrahám Mariann: A „ZONGORÁLOM” sikere külföldön (2013/3.)

Ábrahám Mariann: Ami a metodika mögött van. Beszélgetés Máthé Miklósné Klári nénivel 80.születésnapján (1980/12. és 2016/1.)

Ábrahám Mariann: Beszélgetés Balassa Sándor zeneszerzővel a zenetanítás jelenéről és jövőjéről (1994/1.)

Dr. Ábrahám Mariann: Beszélgetés Nádor György professor emeritussal a nyíregyházi országos zongoraversenyről (2013/3.)

Ábrahám Mariann: Betekintés Soproni József alkotóműhelyébe. Beszélgetés a szerzővel a Jegyzetlapok című zongoradarab-sorozatról (1984/8-9.)

Ábrahám Mariann Brahms felvételeiből: Fantáziák, op. 116 (1892) (koncertfilm: 26:33) // Szonáta két zongorára, op. 34B (1864) (I. zongora: Elpis Liossatos, II. zongora: Ábrahám Mariann) (44:04) (pdf) (2022/2.)

Dr. Ábrahám Mariann: Chopin a kortárs világban (32. Nemzetközi EPTA Konferencia) (2011/1.)

Dr. Ábrahám Mariann: Cziffra György és a zenepedagógia – Mesterkurzus a Festetics-kastélyban (1997/1.)

Dr. Ábrahám Mariann: Élményt adni. Beszélgetése Keveházi Gyöngyi zongoraművésszel, az LFZE rendkívüli tehetségek osztályának tanárával (2009/2. és 2016/1.)

Ábrahám Mariann: Gondolatok Orbán György Aulos című zongoradarabok sorozatáról Erdei Márta CD-felvételének hallgatása közben (pdf) (2019/4.)

Dr. Ábrahám Mariann: Gondolatok Varró Margit pedagógiai művészetéről (1988/3.)

Dr. Ábrahám Mariann: Gondolatok Varró Margit pedagógiai művészetéről  1988/10-11.)

Dr. Ábrahám Mariann: Gondolatok Varró Margit pedagógiai művészetéről (1989/3.)  

Dr. Ábrahám Mariann: Gondolatok Varró Margit pedagógiai művészetéről  (1990/12.)

Dr. Ábrahám Mariann: Hatvanöt év tapasztalatainak összefoglalásaként. Máthé Klára - Felkészítés a zenei pályára (1985/11. és 2016/1.)

Dr. Ábrahám Mariann: Jean Sibelius: The Flowers – Virágok, op. 85 (Finnország függetlenné válásának 100. és Jean Sibelus halálának 60. évfordulójára) (2017/6.)

Dr. Ábrahám Mariann: Johann Sebastian Bachról 1. Ahogy a kortársak látták (1985/8-9.)

Dr. Ábrahám Mariann: Johann Sebastian Bachról 2. Ahogy kortársaink látják. (Képzelt beszélgetés egy televízió-film nyomán) (1985/8-9.)

Dr. Ábrahám Mariann: Kadosa Pál Ifjúsági Zenei Fesztivál és a Tóth Aladár Zeneiskola ünnepi tanéve. Szívet-lelket gyönyörködtető hangversenyek (2013/6.)

Dr. Ábrahám Mariann: Kapcsolatok megteremtésének kulcsai (Az Európai Zongoratanárok 37. Konferenciájáról, Amszterdam, 2015. október 22-25.) (2015/6.)

Dr. Ábrahám Mariann: Kétágú síp. Orbán György zeneszerző új zongoramű-sorozatának bemutatója a szentendrei Vujicsics Tihamér Zeneiskolában, 2013. május 3-án (2013/3.)

Dr. Ábrahám Mariann: Lépésről - lépésre… zongorára, 4 kézre. Sári József négykezes zongoradarab sorozatáról beszélget a szerzővel (1985/8-9.)

Dr. Ábrahám Mariann: Liszt és a zongorapedagógia. Bertrand Ott könyvéről (1986/10-11.)

Dr. Ábrahám Mariann: Miért kiváló? Néhány gondolat Máthé Miklósné, (Klári néni) óráinak hallgatása nyomán (1979/12. és 2016/1.)

Dr. Ábrahám Mariann: Miért is volt ő (Máthé Miklósné) kiváló? (1995/5. és 2016/1.)

Dr. Ábrahám Mariann: Néhány gondolat az évfordulók kapcsán J. S. Bachról Kemenes András zongoraművész-tanárral és Dávid Gábor műfordítóval (2010/2.)

Dr. Ábrahám Mariann: Rövid ismerkedés a moszkvai Központi Zeneiskolával (1973/4.)

Ábrahám Mariann: Tanít a szerző. Kocsár Miklós: 15 könnyű zongoradarab (pdf) (2019/4.)

Ábrahám Mariann: VÁLASZ Szabó Ferenc János zenetudósnak a Magyar Zene 2018/2. számában megjelent recenziójára (pdf) (2019/3.)

Ábrahám Mariann:

Varró Margit nyomában (VI/1.)  (1986/10-11. és 2016/2.)

Varró Margit nyomában (VI/2.)   (1987/3. és 2016/2.)

Varró Margit nyomában (VI/3.)  Riportok a tanárral (1988/3. és 2016/2.)

Varró Margit nyomában (VI/4.)   (1988/10-11. és 2016/2.)

 Varró Margit nyomában (VI/5.) Élő zongoratanítás - Zeneműkiadó -Hatvan év után, a magyar nyelvű kiadás előtt (1989/3. és 2016/2.)

Varró Margit nyomában (VI/6.) (1990/12. és 2016/2.)

Ábrahám Mariann zongorázik (2/1.) (2018/5.)
Könnyű és nehéz zongoradarabok a XX. század zenei örökségéből 
- Jean Sibelius: Virágok op. 85; 
- Farkas Ferenc: 3 burleszk (1940-41); 
- Witold Lutosławski: Bukoliki (1962); 
- Kadosa Pál: Pillanatképek op. 69, (1971); 
- Soproni József: 2 darab a Jegyzetlapok IV. Füzetéből: Napfényben, Allegro néma billentyűkkel (1978); 
- Lendvay Kamilló: 6 B. To B.(1995) 

Dr. Ábrahám Mariann: Zongorista – gála (2001/6.)

Amadeus Webersinke: Néhány gondolat J. S. Bach műveinek előadásához. (Fordította és közreadja: Ábrahám Mariann) (Parlando: 2001/1-2., 40-43 p.) (2016/5.)

Antal Gábor: Juhász Aladár, Liszt Ferenc kiemelkedő tanítványa (2012/1.)

Apagyi Mária: Zongorálom. Kreatív zongoratanulás (II/1. rész) (2009/1.) (2009/1.)

Apagyi Mária: Kreatív zongoratanulás. ZongorÁlom. Kottabemutató (II/2. rész) (2009/3.)

Anton Rubinsten, a tanár. (Fordította: Holics László) (2003/1.)

Aszalós Tünde: IV. országos Zeneiskolai Ferenczy György Zongoraverseny (2009. december 4-6.) (2010/1.)

Aszalós Tünde: IV. Budapesti Nemzetközi és III. „Chopin+….” Zongoraverseny, 2010.03.11 – 2010.03.15. (2010/3. és 2010/5.)

Aszalós Tünde: V. Országos Zeneiskolai Ferenczy György Zongoraverseny (Budapest, 2011. december 9-11.) (2012/1.)

Aszalós Tünde: Beszámoló egy „zongorapedagógiai misszió” újabb eseményéről (2014/2.)

Aszalós Tünde: Gondolatok a zongorapedagógia kérdéseiről. (A Tóth Aladár Alapítvány gondozásában megjelentetett módszertani füzet „Tanítási tapasztalatok II.” c. fejezete) (2013/3.)

Bács-Kiskun Megyei Zongoristák XVI. Találkozója Szendrei Imre zongoraművész emlékére  (Dombiné Kemény Erzsébet) (pdf) (2019/1.)

Balázsné Szatmári Éva: Tisztelgés Wehner Tibor emléke előtt (2009/2.)

Dr. Báll Dávid: A zongorapedagógia lehetőségei – a Bartók–Reschofsky-féle zongoraiskola (2014/4.)

Dr. Báll Dávid: Földes Andor (2013/6.)

Dr. Báll Dávid: Adalék Földes Andor életének tanulmányozásához (2014/1.)

Bánky József: Rendhagyó zongora szakmódszertan (Szerkesztette: dr. habil, Vas Bence, PTE Művészeti Intézet Zeneművészeti Kar / Bánky József előadásai videón: Debussy prelűdjeinek sokszínű világa / Elődök és utódok - beszélgetés a zenéről két népszerű Beethoven szonáta ürügyén (2019/5.)

Dr. Baranyay László: Gondolatok a zongorajátékról (2013/5.)

Dr. Báll Dávid: Liszt mint tanár. Tanítási stílusának alkalmazási lehetőségei napjainkban (2019/3.)

Dr. Bartha Ildikó: Robert Volkmann magyar zongoraművei (4/1.) (pdf)  (2018/6.)

Dr. Bartha Ildikó: Robert Volkmann magyar zongoraművei (4/2.) (pdf)
(2018/7.)

Dr. Bartha Ildikó: Robert Volkmann magyar zongoraművei (4/3.) (pdf) (13 MB) (2018/8.)

Dr. Bartha Ildikó: Robert Volkmann magyar zongoraművei (5/4.) (pdf) (2019/1.)

Dr. Bartha Ildikó: Robert Volkmann magyar zongoraművei (5/5.) (pdf) (2019/2.)

http://www.szag.hu/images/angol_zaszlo.gifBenedek Mónika: The role of piano improvisation in teaching harmony, using combined materials selected from the Baroque period and jazz standard repertoire: towards a comprehensive approach – main findings of PhD research - A zongora-improvizáció szerepe és széleskörű alkalmazása a barokk és jazz harmónia tanításában – egy doktori kutatás eredményei (2016/2.)

Besse Attila: Dmitrij Dmitrijevics Sosztakovics: Három fantasztikus tánc (2013/6.)

Dr. Birtalan Zsolt: Chopin műfajformáló tevékenysége a noktürn-tipológia perspektívájából (2017) (2021/4.)

Bokor Gabriella: Egymásra találni… a kamarazenében. Interjú Fülei Balázzsal  2013/5.)

Bokor Gabriella: „Mindenkinek tudnia kell Haydn és Mendelssohn játszani…” Beszélgetés Nagy Péter zongoraművész-tanárral (2010/2.)

Dr. Bónis Ferenc: Schumann és Mosonyi: Gyermekjelenetek és a magyar gyermekvilág (MTA ZTI, 2000) (2020/5.)

Both Lehel: A 4. Nemzetközi Liszt-Bartók Zongoraversenyről (2004/2.)

Both Lehel: Liszt-Bartók nemzetközi zongoraverseny a Tanárképzőben (2002/4.)

Brown, Christine: Purcell zongorán (Fordította: dr. Ábrahám Mariann) ((2005/6.)

Chopin, a zongorista és tanár (Fordította és összeállította: Füzi Nóra) (2003/1.)

Christine Brown: Purcell zongorán - EPTA Manchester (Közreadta és fordította: Ábrahám Mariann) (II/2) (Parlando, 2005/6., 10-17 p.) (2016/3.)

Csajányi Melinda: A XII. Országos szakközépiskolai zongoraversenyről (2007/3.)

Dr. Császár Zsuzsanna: Johann Sebastian Bach Klavierbüchlein-ek, Wilhelm Friedemann Bach Klavierbüchlein-je, Anna Magdalena Bach Klavierbüchlein-jei (pdf)  (2019/2.)

Dr. Csehi Ágota: Clara Schumann (1819-1896) művészetére és személyiségére emlékezünk halálának 120. évfordulója alkalmából (2016/2.)

Dr. Csehi Ágota: Kadosa-Liszt-Bartók művészete a szlovákiai Léván. Beszámoló a Kadosa Pál Zongoraverseny jubiláló 10. évfolyamáról (2012/1.)

Csepregi Gábor: Képzeletbeli gyakorlás, valóságos művészet. 100 éve született Sándor György, a magyar származású zongoraművész, író, Bartók Béla tanítványa és barátja (2012/6.)

Dr. Csüllög Judit: A népdal szerepe a kezdők zongoraoktatásában Magyarországon (2008) (A disszertáció egyik fejezete Aszalós Tünde: A zongorázó gyermek I-III. zongoraiskoláját elemzi) (pdf)  (2022/2.)

Dr. Csüllög Judit: A népzene aránya és szerepe Papp Lajos Zongora ABC köteteiben (2018/1.)

Dr. Csüllög Judit: A népzene aránya és szerepe a Zongoraiskola kötetekben (2016/6.)

Czigány György: Napsugarak zúgása (2015/1.)

- Füst Milán Rácz Aladárról beszél,

- Fél óra Ungár Imre otthonában

Czövek Erna: Korszerű zongoraiskola tervezete I. (1963/3.)

Czövek Erna: Korszerű zongoraiskola tervezete II. (1963/4.)

Czövek Erna: Hozzászólás Hernádi Lajos „ A nemzetközi zenei versenyek néhány tanulságáról”c. beszámolójához (1961/9.)

Dalos Anna: A samesz és a csodarabbi. Molnár Antal dokumentumok Hernádi Lajos hagyatékában (MTA BTK ZTI 20-21. Századi Magyar Zenei Archívum, 2019) (pdf) (2021/2.)

Válogatás Hernádi Lajos zongoraművész-tanár hang- és filmfelvételeiből (YouTube) (2021/2.)

Darvassi Andrea: Bösendorfer boldog billentyűsei (2013/2.)

David G. Herbert, Phd. A virtualitásról és zenei nevelésről online környezetben (Parlando, 2009/4., 9-16 p.) (2016/3.) (2017/2.)

Dezső MariannaSzendi Ágneszeneszerzői- és zongorahangversenye (2018/7.)

Dostal, Jan: A gyengébb képességű gyermekek kezdőtanításáról (Közreadta és fordította: Ábrahám Mariann) (1986/4.) (2017/2.)

Dichler, Joseph: Bach zenéje a mai zongorán (Fordította: Czövek Erna) (1963/8.)

Dobos Lili: Zenélni „állati jó”! Tapasztalataim, ötleteim a zenetanításban (Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Intézet, 2018) (2022/2.)

Dohnányi Ernő: „… a zenepedagógusok elszörnyülködésére” – Dohnányi Ernő és a lapról-olvasás (Közreadja: Kusz Veronika) (2012/2.)

Dr. Dominkó István: Emlékek gyermekeimnek – Robert Schumann Jugendalbuma (2008/2020) (pdf) (2020/5.)

Dr. Dominkó István: Gondolatok az önállóságra nevelésről és a helyes önértékelés kialakításáról (pdf) (2021/1.)

Dr. Dominkó István: Hangfelvételek és mobilalkalmazások segítő szerepe a hangszeres gyakorlásban (pdf) (2019/4.)

Dr. Dominkó István tanulmányai (2020/6.)
- Élményalapú zeneoktatásra törekvés a 21. században (pdf)
- A gyermek- és egyénközpontú zenei nevelés feltételei  (pdf)

Dostal, Jan: A gyengébb képességű gyermekek kezdőtanításáról (Fordította és közreadta: dr. Ábrahám Mariann) (1986/4.)

Duffek Mihály: A tehetség viruló hajtásai. Hangok a III. Országos Bartók Béla Zongoraversenyről (2012/1.**)

DR. DUFFEK MIHÁLY 70: A zenemű rejtélye, a különleges üzenet megfejtése (pdf) (2022/5.)

Dr. Duffek Mihály: A zongorapedagógia lehetőségei az előadói képességek fejlesztésében. (A DLA értékezés II. fejezete)  (2008/3.) (A DLA értekezés teljes szövege a www.parlando.hu weboldalon olvasható)

Dr. habil Duffek Mihály: Zongoratörténeti áttekintés a párhuzamosok találkozásáról (pdf) (2018/8.)

Bartók szellemét idézték (Duffek Mihály) (2006/1.)

Dr. Duffek Mihály: Zongora szakmódszertan személyes hangolásban (Debreceni Egyetem SZAKTÁRNET, 2015) (2017/3.)

Dunkel Nepomuk Norbert: 21 két- és háromszólamú invenció. Pedagógiai zongoradarabok a szerző előadásában és művek kottája (2020/4.)

É. Szabó Márta: Akinek a madarak is Chopint énekelnek – Érdi Tamás története (Corvina, 2018).Részlet a könyvből (pdf)  (2019/1.)

Erdélyi Judit: A kezdő zongoratanárok viszonya Varró Margittal (2009/3.)

Erdősi-Boda Katinka: Akarat, erő, dinamizmus a múlt és jövő dialógusában. Beszélgetés és beszámoló Bogányi Gergely és Boros Misi közös MüPa-beli koncertje alkalmából (2017.XII. 6.) (2018/1.)

Eschwé, Elisabeth: Clara és Robert Schumann egyedülálló kapcsolata Clara levelezése tükrében

 -    II/1. (2003/1.) (2017/4.)

-        II/2. (2003/2.) (2017/4.)

Eschwé, Elisabeth: Stanislawki-módszer a zongorajátékban. Tanítható-e a kreativitás? Fordította és közreadja: Ábrahám Mariann (2001/1-2. és 20106/1.)

Esztényi, Tereza Roslon-: A ritmika-szakos növendékek zongoratanításának speciális jellege (2001/1-2.)

Esztó Zsuzsa: Liszt zongoratechnikája (2003/1.)

Dr. Esztó Zsuzsa: Varjas Anna emlékére halálának 10. évfordulóján (2011/2.)

Dr. Falvai Anna: Bächer Mihály pályafutása. Pedagógiai munkásság, interpretációs jellegzetességek, fogadtatás (2019) (pdf)(2021/2.)
Válogatás Bächer Mihály (1924–1993) zongoraművész-tanár YouTube felvételeiből (pdf)
(
2021/2.)

Dr. Falvai Katalin: Női zongoristák (2009) // Katalin Falvai: Female pianists. Thesis of a DLA dissertation (2021/2.)

Falvai Sándor a 2006. évi Liszt-Bartók Zongoraversenyről (Péter Miklós) (2007/1.)

Fehér Márta: Most kezdődik a neheze. Interjú Nagy Péterrel, a 2011. évi Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraversenyről (2011/6.)

F. Pálfy Zsuzsa: Értékmentők 2. „Szívvel-lélekkel a hangok mögött.” (Dr. Kerek Ferenc és felesége, Fekete Éva zongoraművész-tanár (pdf) (2022/6.)

Fejesné Pálfy Zsuzsa: Értékmentők 1. Tanítványi hűséggel díjazott életmű. Beszélgetés Schweitzer Katalin zongoraművész-tanárral, életéről, hitvallásáról (Benne: Gönczy László, Gyöngyösi Levente, Balog József és Emődy Nóra laudációja) (pdf)  (2022/4.)

Fenyősy Dorottya: A zongorapedagógus Máthé Klára (pdf) (2020/6.)

Fittler Katalin: Schiff András mesterkurzusa a salzburgi Mozart-héten (2019/1.)

Fittler Katalin: Zongoraiskola 1-2. (Szerzők: Fantóné Kassai Mária, Hernádi Lajosné, Komjáthy Aladárné, Vásárhelyiné Inselt Kató, Máthé Miklósné. Illusztrálta Hajdú Zsófia – Zsofirka) (EMB 1967/2022) (2022/6.)

Dr. Fülei Balázs: Rezervátumban az improvizáció! Cadenzajelenségek Mozart és Beethoven zongoraversenyeiben (2013) (2020/2.)

Füst Milán: Varró Margit: Zongoratanítás és zenei nevelés (2015/1.)

Gallai Istvánné: A korai zongoratanítás módszertana (2001/1-2.)

Gát József: A hangszerrel való kapcsolat megteremtése I. (1960/7-8.)

Gát József: A hangszerrel való kapcsolat megteremtése II. (1960/9.)

Gát József: A hangszerrel való kapcsolat megteremtése II. (1960/10.)

Gát József: Az etűdök játékáról (1962/4.)

Gát József: Filmek a zongoráról (1964/7-8.)

Gát József: Zeneoktatásunk kérdéseiről I. (Fordította: Papp Sándor) (1959/3.)

Gát József: Zeneoktatásunk kérdéseiről II. (Fordította: Papp Sándor) (1960/1.)

Gát József: Zeneoktatásunk kérdéseiről III. (Fordította: Papp Sándor) (1960/2.)

Gát József: Zeneoktatásunk kérdéseiről IV. (Fordította: Papp Sándor) (1960/3.)

Geréb László: Interjú Dmitrij Baskirov professzorral (1998/4.*)

Győrfi Laura Ditta: Zongorajáték – Játék a zongorával. Terényi Ede Piano Playing c. sorozata (2009) (2016/6.)

Harsányi László: Zsidó Művészek a viharban – Farnadi/y/ Edit és Rév Lívia zongoraművész-tanárok (2021/3.)

Hegedűs András: Zongoratanítás kezdőfokon I. (1964/9.)

Hegedűs András: Zongoratanítás kezdőfokon II. (1964/10.)

Hegedűs András: Zongoratanítás kezdőfokon III. (196411.)

Hegedűs András: Zongoratanítás kezdőfokon IV. (1964/12.)

Hegedűs Endre: Forrás Chopinhoz. Chopin – ahogy én játszom (Stúdió Liszt Kft. 2020) // Baráz Ádám zeneszerző ajánlója // A könyv 2. fejezete: Esz-dúr noktürn, op. 9, No. 2   // Hegedűs Endre hangverseny filmjei (pdf) (2021/1.)

Hegedűs Endre: Forrás Liszthez – Liszt, ahogy én játszom (Stúdió Liszt Kft., 2022) Előszó // Szerelmi álmok No. 3 S. 541/3 (2022/4.)

Dr. Hegedűs Gönczy Katalin: A dalkísérés művészete (2010/6.)

Héjjas Zsuzsa: Kezdők zongoratanítása Kodály irányelvei alapján (2001/1-2.)

Hernádi Lajos előadása a hivatástudatról (1963/12.)

Dr. Homor Zsuzsanna: Magyar zongoraművészet a 20. század első felében (36 hangfelvétellel) (2014/4.)

Horowitz, Vladimir: Interjú a művésszel a Szovjetszkaja Muzika 1960/8. számában megjelent cikk alapján (1960/7-8.)

Horváth Bálint: A Mikrokosmos – zeneszerzői szemmel. A Bartók Mikrokosmos Konferencián (melyet Bartók Béla műveinek Kritikai Összkiadása Mikrokosmos kötetének megjelenése alkalmából rendeztek 2020. november 26-án) elhangzott előadás szerkesztett változata) (pdf) (2021/2.)

Horváth Bálint: Hatások és lelemény: Liszt kései alkotói korszaka néhány zongoradarab tükrében (2012/3.)

Horváth Laura: A korai zongoratanulás lehetőségei (Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Intézet, 2021) (pdf) (2022/2.)

Hunyadi Zsuzsanna: Zongoraiskolák összehasonlító elemzése a készségek, képességek fejlesztésének szempontjából /Absztrakt/ (2017/5.) 

Jakab Géza: Élmény, pillanat, szenvedély. Kate és Cho (XVII. Nemzetközi Chopin Zongoraverseny, Varsó)  (2021/3.)                                                         

Jánosi András: Bartók Béla zongorajátéka a népzene előadásmódjának tükrében  /Absztrsakt / (2017/5.) 

Juhász Előd: Emlékmozaikok. Kocsis Zoltán – képek, hangulatok (Scolar) (2017/6.)

Juhász Előd: Kocsis Zoltán. Utolsó beszélgetés (Nap Kiadó - Utolsó leütés) (2017/2.)

Karin Wagner: Kurtág György kapcsolata népzene. Fordította: Dávid Gábor. Szakmailag ellenőrizte: Ábrahám Mariann) (2015/1.)

Kase, Sonoko: Clusterjáték – a zenei kifejezés technikai alapjai (2001/1-2.)

Kerek Ferenc: IX. Országos Zongora Négykezes és Kétzongorás Verseny (2012/3.)

Dr. Kerek Ferenc: „A szülőföld kötelez”. Emlékezés Bartók Béla halálának 70. évfordulóján.  A nagyszentmiklósi Bartók ünnepen és a Stuttgarti Balassi Intézetben elhangzott beszéd szerkesztett változata (2015/6.)

Dr. Kerek Ferenc: Szakmai értékelés a VIII. Országos Zongora Négykezes és Kétzongorás Versenyről (2009/5.)

Kerekes Sándor: Pedálos zongora (2014/2.)

Kertész Lajos: Beszámoló a budapesti tanárképző II. Liszt-Bartók Nemzetközi Zongoraversenyéről (2000. január 26-28.) (2000/2.)

Kertész Lajos: Zeneiskolai zongoraverseny Kodály Zoltán és Kadosa Pál emlékére (2003/3.)

Kocsis Katalin: 120 éve született Kerekes Irén nagykanizsai zongoratanár (2017/6.)

Kolbné Dancsik Nóra: A Kovács-módszer alkalmazása a zeneművészeti szakközépiskolák zongora tanszakán (2015/4.)

Dr. Kovács Ilona: „A nyomorult zongorázást felcserélném tisztességesebb pályával.”  Az I. világháború hatása Dohnányi Ernő művészi pályájára (2015/6.)

Dr. Kovács Ilona: Dohnányi a pedagógus. 1. fejezet: Dohnányi-metodika; 2. fejezet: Beszélgetés Váczi Károly zongoraművész-tanárral; 3. fejezet: Catherine Anne Smith: Dohnányi, a tanár (2/1.) (Parlando, 2004/2005) (pdf) (2020/5.)

Dr. Kovács Ilona: Dohnányi tanár úr. (A zeneszerző születésének 135. évfordulójára) (2012/4.)

Kőry Ágnes: Terézvárostól Theresienstadtig. Weisz Ferencz (1893-1944) élete és munkássága (2015/5.)

Laczó Zoltán: A megvalósult ÁLOM – a ZongorÁLOM. Kreatív zongoratanulás. Apagyi Mária három kötetes zongoraiskolája (2009/1.)

Laczó Zoltán: Jubileumi zongoraverseny Nyíregyházán, 2004. április 2-5.  (2004/4.)

Laczó Zoltán: Ünnepeink. (XI. Országos Zeneiskolai Zongoraverseny Nyíregyháza, 2007. március 16-19.) (2007/4.)

Laczó Zoltán: Tizenkettő – nem tucat! A XII. Országos Zeneiskolai Zongoraversenyről (2010/3.)

Lakos Ágnes: Néhány gondolat „A barátságos zongoraiskolá”-ról (2009/2.)

Lamann, Heinz: Liszt Ferenc zongoratechnikája (1962/2.)

Lendvai Tamás: Elmélkedés a zongoráról (2006/3.)

Lesznai Lajos: Robert Schumann: Kinderszenen (elemzés) (1964/3.)

Dr. Lőte Enikő: W. A. Mozart zongoraszonátáinak előadásmódja (2008/1.)

Ludmány János: Az ujjrend jelentése és jelentősége Bartók Béla Gyermekeknek c. művének első és revidiált kiadásának tükrében (2019) (pdf) (2020/3.)

Dr. Lutz Ilona: Kadosa Pál a zeneszerző, a zongoraművész, a zenepedagógus (2014/4.)

Prof. Dr. Maczelka Noémi DLA: Zongorajáték és zongoratanítás. Bódás Péter (1936-1995) művészete (2002) (2015/5.)

Dr. Mali Emese: Johann Nepomuk Hummel zongoraszonátái (2011) /Abstracts of the DLA Thesis Emese Mali The Piano Sonatas of Johann Nepomuk Hummel / Mali Emese DLA doktori értekezésének tézisei (pdf) (2020/1.)

Dr. Marczi Mariann: Ligeti György etűdjei (2013/3.)

Dr. Marczi Mariann: Szakmai beszámoló a 4. Újvidéki Nemzetközi Zongorapedagógiai Konferenciáról (2012/4.)

Megyimóreczné Schmidt Ildikó: Zongora hangszeres tanításmódszertani jegyzet (2019/3.)

Dr. Megyeri Krisztina: Inspirációk a „Mester és tanítványai" zongora mesterkurzusokon (2018/5.)

Mező Imre: Dallam kisasszony ruhatára. Könnyű variációk zongorára (Universal Music Publishing Editio Musica Budapest, 2020) (2021/1.)

Mező Imre: Dallam kisasszony ruhatára – riport-koncertfilm (46:21). A Szabolcsi Bence Zeneiskola növendékeinek és tanárainak közreműködésével készült filmben a szerző ismerteti a zongorára írt 153 könnyű variációját. (Készítette: Maroevich Zsolt, 2021) (2021/4.)

Michel Davidson: Mozart és a zongorista növendékek Magyarországon (Fordította: Ábrahám Mariann) (Parlando, 2001/3., 75-76 p.) (2016/3.)

„Mindenkinek tudnia kell Haydn és Mendelssohn játszani…” Beszélgetés Nagy Péter zongoraművész-tanárral (Bokor Gabriella) (2010/2.)

Nagy Gabriella: X. Négykezes Találkozó Barcs (A beszámoló végén a díjnyertesek teljes névsorával) (2011/3.)

Dr. Nagy Péter: Robert Schumann: Fantázia op. 17– Előadói gyakorlat és analízis egymásra hatása (2020) (2021/3.)

Némethy Attila: I. Nemzetközi Bartók Zongoraverseny Szegeden (2004/3.)

Némethy Attila: III. Nemzetközi Bartók Béla Zongoraverseny – Szeged (2008/4.)

Némethy Attila: 13. Országos Szakközépiskolai Zongoraverseny, Békéscsaba (2009/4.)

Némethy Attila: X. Országos Szakközépiskolai Zongoraverseny, Békéscsaba (2003/3.)

Némethy Attila: Második nemzetközi Bartók-zongoraverseny (2006/3.)

Némethy Attila: Éljen Szekszárd (2004/3.)

Némethy Attila: Gondolatok egy zongoraverseny ürügyén (2007/3.)

Némethy Attila: Országos Szakközépiskolai Zongoraverseny, Békéscsaba (2005/3.)

Némethy Attila: Országos főiskolai Bach-zongoraverseny (2006/3.)

Némethy Attila: Tűnődések a IV. Nemzetközi Bartók Béla Zongoraverseny ürügyén (2010/4.)

Némethy Attila: V. Nemzetközi Bartók Zongoraverseny Szegeden (Némethy Attila)(2012/3.)

Némethy Attila: Zenetanárok XIV. Országosa Zongoraverseny, Szekszárd (2012/1.)

Nemzetközi versenyek díjnyertes fiatal zongoristái (Ábrahám Mariann) (2003/1.)

Magyar siker a tizennegyedik Los Angeles-i Nemzetközi Liszt Versenyen (Neszlényi Judit) (2011/2.)

Neszlényi Judith Liszt-hangversenyéről (Dr. Ábrahám Mariann) (2012/3.)

Neszlényi Judith zongoraművész-tanár, zeneszerző és költő újra Budapesten (Zalatnai Brigitta és Mohai Gábor interjúja, részletek Neszlényi Judith koncert felvételeiből, valamint Óda, in memoriam 1956 c. kantátájának koncertfilmje Krasznai Gáspár vezényletével (pdf) (2022/6.)

Oberle Anna: A zongoratanítás első évének legfontosabb feladatai (1963/12.)

Olsvay Endre: A zongora, mint meghatározó „szereplő” Durkó Zsolt életművében (2015/1.)

Ott, Bertrand: Liszt zongoratechnikája: olyan technika, melyet maga a zongora álcáz és leplez le

 - II/1. (2005/2.)

-  II/2. (2005/3.)

F. Pálfy Zsuzsa: Értékmentők 2. „Szívvel-lélekkel a hangok mögött.” (Dr. Kerek Ferenc és felesége, Fekete Éva zongoraművész-tanár (pdf) (2022/6.)

Pap József: A korrepetíció időbeosztása (2012/3.)

Pap József: Gondolatok a zeneiskolai korrepeticióról (2014/6.)

Péter Miklós: Teöke Marianne, a jövő zongoratanára (2012/3.)

Péter Zoltán: Foto-szekvenciális prima vista játék, azaz a kép pozíciókban történő lapról olvasás technikája (2014/2.)

Petrőczi Éva: Egy ismeretlen Fischer Annie-kép, Gyomáról (2019/3.)

Petrőczi Éva: Skálázás (2020/1.)

Dr. Pogány Imola: Az énekes – korrepetíció, zongorakíséret (2012/2.)

Dr. Polgár Éva: Los Angeles-i Nemzetközi Liszt Zongora- és Énekverseny, 2021. április 1-22. (2021/3.)

R. Chitz Klára: A zongora kötelező-tárgyról  (1961/1-2.)

Réfi Zsuzsanna: Da Capo. Negyedszázad, félszáz beszélgetés (Gramofon Könyvek, 2019) Két interjú a könyvből Kocsis Zoltánnal (2003, 2016): "Áruvédjeggyé vált a nevem" ; "Klasszikussá nemesedett szerzők" / Józsa Ágnes interjúja Réfi Zsuzsannával (Civil Rádió, 2019. október) (2019/6.)

Réfi Zsuzsanna: „Találja meg mindenki önmagát a zenében”. Kovács Kálmánné zsűrizésről, tanításról, tanárokról és ars poeticáról (2012/1.)

Rózsáné Szabó Dóra: Nyíregyházi Ervin (1903 – 1987) élete és tehetsége (2012/3.)

Rybinsky Anna: Az 5. Bartók Béla Nemzetközi Zongoraverseny Grácban (2017. november 14-19. Johann-Joseph-Fux-Landeskonzervatorium - Fux Koncertterem) (2018/1.)

Rybinski Anna: Bartók Grazban (pdf) (2020/1.)

Schmidt Eleonóra: Gondolatok a lapról olvasásról 1998/6.*,

Dr. Sipos Sándorné: Zongoratanítás és Sztanyiszlavszkij-módszer (1971) (1999/3-4.)

Spiegel Mariann: Ajánló (Tallér Zsófia: Kippkopp és Tipptopp c. zongoradarab-sorozatáról) (2012/1.)

Dr. Stachó László: A zongoraművész Bartók. Modellek és ideálok (Balassi Kiadó, 2022) – Könyvajánló (pdf) (2022/4.)

Szabó Ferenc János: Egy rövid életpálya dokumentumai. Faragó György (1913–1944) (2014/4.)

Szabó Marcell zongorázik (hang- és filmfelvétele) (2016/1.)

- Liszt: Benediction de Dieu dans la Solitude

- Debussy: Képek - I. kötet - III. tétel
- Bartók: Improvizációk magyar parasztdalokra

Prof. Dr. Szász Tibor: Liszt isteni és ördögi szimbólumai és a program, melyet a h-moll szonátában feltárnak. „A születésnapos Grabócz Mártának ajánlva”. Fordította: Dr. med. Csordás Zoltán (2003) (pdf) // Prof Dr. Szász Tibor előadásában Liszt Ferenc h-moll szonátájának két felvétele (Carnegie Recital Hall, 1977) és Hochschule für Musik Freiburg, 2012) (2022/5.)

Szondi Boglárka: Az improvizáció új perspektívái. Apagyi Mária: Szerkesztés és rögtönzés c. művének megismerése után (Szakdolgozat-részlet)

Szirányi Gábor: Egy Bartók tanítvány – Szalay Stefánia – visszaemlékezése

- II/1. rész (2008/4.)

- II/2. rész (2008/5.)

Szirányi Gábor: Szendy Árpád Liszt Ferenc tanítványa. Tanulóévek (2011/1.) 

Szirányi Gábor: Szendy Árpád tanári pályafutása (1890-1896) (2011/2.) 

Szirányi Gábor: Szendy Árpád tanári pályafutása (1896-1906) (2011/2.) 

Szirányi Gábor: Szendy Árpád tanári pályafutása (1907-1911) (2011/2.) 

Szirányi Gábor: Szendy Árpád tanári pályafutása (1911-1913) (2011/2.) 

Szirányi Gábor: Szendy Árpád tanári pályafutása (1914-1916) (2011/2.) 

Szirányi Gábor: Szendy Árpád tanári pályafutása (1917-1918) (2011/2.) 

Szirányi János-Szirányi Gábor: Zongorabillentyűk II. Keéri-Szántó Imre és Wehner  Tibor emlékezete /Szirányi Gábor: Keéri Szántó Imre asszisztense: Tauszky Jolán (1895–1935) / (2015/6.)

Szirányi Gábor: Zongorabillentyűk 3. Temesvár „kis Mozartja”, avagy az elveszett zongoraművész (Gramofon Könyvek, 2018) (Fittler Katalin) / Részlet a könyvből: Stanzel János zeneakadémiai tanulmányai I. (1930–1935) Az első zeneakadémiai felvételi (pdf) (2019/1.)

Szkordiliszné dr. Czitrovszky Ilona: Klasszikus kreativitás (pdf) (2019/2.)

Szőke Andorné: Stílus-követelmények a zongoratanítás irodalmában (1962/12.)

Szőnyiné Szerző Katalin: Johann Sebastian Bach: Orgelbüchlein (2019/2.)

Sztankay Lajos: A lámpalázról (1964/2.)

Tabajdi Ádám: A pedálzongora. Hangszertörténeti áttekintés (Új Nemzeti Kiválóság Program 2021–2022, Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Doktori Iskola) (pdf) (2022/6.)

Takács Nóra Luca: „A mi szakmánk a folyamatos tanulásról s megismerésről szól” (Miskolci Egyetem Bartók Béla Zenei Intézet, 2015) (2022/1.)

Dr. Takáts Zsuzsanna: Interpretáció és notáció Schubert kései zongoraműveiben (2014) (pdf) (2020/4.)

Tenney, Sarah: Marimba Magic – Bevezetés a „Marimba Varázs”-ba

(2001/1-2.)

Dr. Termes Rita: Sári József (1935) zongoraművei és zongorás kamarazenéje (2015/6.)

Tihanyi Zsuzsanna: A kézirattól az első kiadásig. – Beethoven zongoraszonáták szövegproblémái előadói szemmel (pdf) (2019/3.)

Dr. Ujfalussy József az ifjú pianisták (Földes Andor Zongoraverseny) versengéséről (Kálmán Gyöngyi) (2004/1.)

Varga Oszkár: Beethoven és a hegedűszonáta műfaja, különös tekintettel a Kreutzer-szonátára (pdf)  (2020/2.)

Varró Margit: A zenei tehetség (Egy előadás rövidített változata) (1989/3.) (2017/2.)    

Veszprémi Lili: A négykezes játék védelmében (1960/7-8.)

Veszprémi Lili: A zongorapedagógiai fejlődése a 18. és 19. században I. (1961/10.)

Veszprémi Lili: A zongorapedagógiai fejlődése a 18. és 19. században II. (1961/11.)

Veszprémi Lili: Egy Liszt tanítvány (Tamásyné Gáll Anna) „Új zongoraoktatási módszer”-e I. (1963/10.)

Veszprémi Lili: Egy Liszt tanítvány (Tamásyné Gáll Anna) „Új zongoraoktatási módszer”-e II. (1963/12.)

Veszprémi Lili: Egy Liszt-tanítvány „Új zongoratanítási módszer”-e (1964/1.)

Veszprémi Lili: Richter tanára. G. G. Neuhaus A zongorajáték művészete c. könyvéről (1961/12.)

Volly István: Zongora tananyag Jugoszláviában (1964/1.)

Webersinke, Amadeus: Néhány gondolat J. S. Bach műveinek előadásához (2001/1-2.)

Wolf Péter új zongoraművei kottában és hanghordozón (Szerzői ajánló, Fazekas Gergely BMC CD ismertetője és Balog József (zongora) felvétele) (2022/2.)

Z. Bacsák Erzsébet: Emlékezés Bartók Bélára, a pedagógusra (1962/5.)

Dr. Zétényi Tamás: Liszt Ferenc gordonkás kamarazenéje. Struktúra és narrativitás Liszt Ferenc kései műveiben (lfze, 2017) (pdf) // Liszt Ferenc gordonkás kamarazenéje Emmanuel Feldman (gordonka) és Ábrahám Mariann (zongora) előadásában: I. Liszt Ferenc: Elégia (1874), 2. elégia (1877), Romance oubliée (Elfelejtett románc (1880), La lugubre gondola (1882) (Gyászgondola), Die Zelle in Nonnenwert (1841, 1860) (27:36); II. Consolations (Vigasztalások – Hat költői gondolat, 1849– 1850) (14:37) (2022/5.)

Zgubic, Maria: Hogyan alkalmazzuk E. Willems zenei nevelési módszerét a zongoratanításban? (2001/1-2.)                               

                                     *

   Beszámolók az EPTA (Európai Zongoratanárok Szövetsége) munkájáról                                                                 

EPTA Kongresszus – Gödöllő, 1998. szeptember 1-4. (Szerk.: Ábrahám Mariann) (1998/6.*)

 -- Ujfalussy József: Varró Margit jelentősége, Varró és Bartók kora

 -- Groppenberger, Walter: A Schubert-zene interpretációjának egyes művészi vonatkozásai (Ford.: Krause Annamária)

 -- Zongoraiskolák

 -- Gonda János: A rögtönzés világa (1996) Az előadás rövid összefoglalása

 --Tényi Zoltán: Papp Lajos - Zongora ABC (1995) (Az ABC rövid bemutatása és személyes tapasztalataim ismertetése)

 --Teöke Mariann: Találkozások a zongoránál 1-2. osztályosok részére (1993)

Barátom a zongora 3-6. osztályosok részére. Egy – mással – négykezes darabok 1-6. osztályig

 -- Aszalós Tünde: A zongorázó gyermek (1992). Zongoraiskola 3 kötetben

 -- André Hajdu: The Milky Way (1979-95)

 -- Dr. Gallai Istvánné: Klaus Runze: Zwei Hände – Zwölf Tasten (1971) Zongoraiskola bemutatója gyakorlati tapasztalatok alapján

 -- Scanlan, Mary dr.: Válogatás XX. századi amerikai zeneszerzők kezdők és haladók számára írt zongoradarabjaiból

 -- Kassai István: Mosonyi Mihály, a pedagógus (1856)

 -- Kovács Béláné: Zongoratanítás a XXI. század küszöbén. Hogyan neveljünk zenebarátokat a napjainkban tanuló gyermekekből?

 -- Négyesiné dr. Pásztor Zsuzsa: Frissítő mozgás a Varró Margit Szimpóziumon, Gödöllőn.

Az EPTA 2000 „Múlt-Jelen Jövő” Nemzetközi Kongresszus anyagából

(2001/1-2.)

     -- EPTA - kongresszus, Budapest (Dr. Ábrahám Mariann)

     -- Összefoglaló a továbbképzés előadásairól. Örömök kertje: zene (Urbánné Varga Katalin)

     -- Összefoglaló az improvizáció kurzusairól (Márkus Tibor)

     -- EPTA-konferencia az interneten – riport Zoltner Rudolffal

Dr. Ábrahám Mariann: EPTA 2002 „Múlt-Jelen-Jövő” Nemzetközi Konferencia (2003/1.)

Összefoglaló dr. Ábrahám Mariann: 25 éves az EPTA, az Európai Zongoratanárok Szövetsége (2003/3.)                                                    

Dr. Ábrahám Mariann: EPTA (Európai Zongoratanárok Szövetsége) konferencia,

2005. IX. 1-4.

     -  I/1.  (2005/5.)

II/2. (2005/6.)

Dr. Ábrahám Mariann: EPTA Oslo. Nemzetközi Konferencia, 2014. június 26-29. (2014/4.)

Dr. Ábrahám Mariann: EU Zongoraverseny – EPTA Konferencia Prágában (2009/4.)

Chopin a kortárs világban. 32. Nemzetközi EPTA Konferencia (2011/1.)

Hegedű / MÉLYHEGEDŰ

75 éves lenne Kóté László (1941-2009) hegedűművész-tanár (Kertész István, 2009)

IV. Nemzetközi Hegedű Fesztiválról (Törökszentmiklós, 2015. március 27-28.) (dr. Sárosi György) (2015/3.)

A IV. Országos Zathureczky Ede Emlékversenyről (Szesztay Zsoltné) (2014/3.)

„A jobb kézzel úgy kell bánni, ahogy a festő az ecsettel.” Perényi Eszter egyéni hangról, az internet hátrányairól és a Hubay-hagyományról (Réfi Zsuzsanna) (2022/6.)

„A zenei adottságot nem lehet tanítani”. Interjú Kovács Anikó hegedűművész-tanárral (Bokor Gabriella) (2016/1.)

A zenepedagógia szolgálatában – hat évtizede. Beszélgetés Szatmári Lászlóval a Parlando születéséről, történetéről, változásairól (Réfi Zsuzsanna) (2019/1.)

 „Adják bele szívüket-lelküket a zenélésbe” – Beszélgetés Vermes Mária hegedűművésszel (Kovács Ilona) (2013/4.)

Az 1924-ben született Konrád György (hegedű) és dr. Székely György (gitár) főorvos (a Semmelweis vonósnégyes tagja) Niccolò Paganini: a-moll szonátáját játssza (Centone di Sonate No.1) (Budapest, 2018.XII.22.) (2019/1.)

„…az biztos, hogy kell egy nagyon jó tanár is.” Szabadi Vilmos hegedűművésszel, a LFZE egyetemi docensével (Bokor Gabriella) (2014/1.)

   „Azt tanítom, hogyan lehet élvezni a zenélést”. Beszélgetés Havas Katóval (Solymosi Tari Emőke) (2003/3.)

“Azzal, hogy egy tanítványom letette az alapvizsgát, még nem ért véget a feladatom”. Ácsné Szily Éva tanításról, növendékekről és zenekari muzsikálásról (Réfi Zsuzsanna) (2017/2.)).) Országos Kodály Zoltán Kamaraének Taáprilis 12.)

 „Bebújni a hangok mögé”. Interjú Perényi Eszter DLA, habilitált egyetemi tanár, professor emerita-val a 2013. évi XIV. Országos Koncz János Hegedűverseny tapasztalatairól (Bokor Gabriella) (2014/1.)

Beethoven Budán – Beethoven Hegedűversenyéhez meghirdetett kadencia-írási versenyt Záborszky Katariina nyerte (2017/4.)

Biber: Védőangyal – Passacaglia Urbanetz-Vig Margit (viola d’amore) előadásában (pdf) (2020/3.)

Dénes László hegedűtanár 80 éves (2015/5.)

HALÁSZ FERENC 90
Halász Péter: Halász Ferenc (lfze. hu) // Péter Halász: Ferenc Halász | Hall of fame // „Nincs már e földön, mégis jelen van a világban”. Halász Ferenc professzor úrra emlékezve (Elhangzott 2000. január 15-én, a Zeneakadémia Kistermében, a Halász Ferenc Emlékesten) (Pichner Teréz, Parlando 2002/2.) (2020/5.)

HINDEMITH 125
Paul Hindemith: F-dúr szonáta brácsára és zongorára, op. 11, No.4 (Erdélyi Csaba-brácsa, Ábrahám Mariann-zongora) (Rádió élő adás felvétele) (2020/6.)

Hommage á Joachim József (1831-1907) (Katalin Neményi-Arndt) (2021/2.)

Hubay Jenő zeneszerző iskolateremtő hegedűművészete. Laudátor: dr. Szecsődi Ferenc Liszt-díjas hegedűművész, érdemes művész, az MMA tagja (Magyar Örökség Díj 2017) (2018/1.)

Kiegyenlített mezőny, remek növendékek. Jubileumi megmérettetés – múltidézéssel, jövőbetekintéssel. A XV. Országos Koncz János Hegedűverseny (Szombathely, 2016. december 2-4.) zsűri elnökével, Járdányi Zsófiával és Dénes László tiszteletbeli elnökkel Réfi Zsuzsanna beszélgetett (2017/1.)

Kovács Dénes, a Zeneművészeti Főiskola egykori rektora. Dr. Erdősi-Boda Katinka interjúja a „Kovács Dénes hegedűművész” c. könyv szerzőjével, Csévi Flóra hegedűművésszel (pdf) (2022/3.)

Látogatás Tátrai Vilmos (1912–1999) Hegedűművésznél, a Zeneművészeti Főiskola tanáránál (K. Udvari Katalin, 1998) // Keszi Imre: A jubiláló Tátrai-vonósnégyesről facsimile (Film, Színház, Muzsika, 1971. X.16.) (pdf) (2021/2.)

Lányi Margit (1901-1986) hegedűművész-tanár emléktáblájának avatása (dr. Sánta Péterné, Józsefváros alpolgármesterének és Szenthelyi Miklós hegedűművész-tanár emlékezései) (2016/1.)

Lányi Margit (1901-1986) hegedűművész-tanárról neveztek el termet a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakgimnáziumban (LFZE Gyakorlóiskolája) (2017/4.)

LAVOTTA 200
Dombóvári János: Lavotta, a maga idejének Orfeusza (Halálának bicentenáriuma emlékére) (pdf) (2020/6.)

Lehet így is… Ajándékozó visszatérés. Beszélgetés Tschurl Károly brácsaművésszel. A beszélgetőtárs Ittzés Mihály (2016/1.)

Lendvai György hegedűművész-tanár, a MÁV Szimfonikusok zenekari igazgatójának elismerése (2015/5.)

Mi tesz valakit mesterré? – kérdeztük Szecsődi Ferenc hegedűművészt, a szegedi egyetemi zenészképzés doyenjét (Újszászi Ilona/SZTEmagazin) (2020/5.)

 „Minden gyereknek más a hegedűhangja.” Interjú Szászné Réger Judit hegedűtanárral (Réfi Zsuzsanna) (2017/3.)

„Mindenkit ugyanolyan igényességgel, odafigyeléssel és szeretettel kell tanítani”. Interjú Soltész István hegedűtanárral (Sváb Ágnes) (2018/5.)

NON OMNIS MORIAR (Debreceni búcsú prof. emeritus Devich Sándor (1935-2016) hegedűművésztől (Molnár Zsolt) (2016/2.)

RADOS DEZSŐ 130 / 47
Retkes Attila emlékezése (lfze.hu) és S. dr. Dobos Márta: A tudatosság és természetesség harmóniája Rados Dezső hegedűpedagógiájában (2011) (2021/4.)

Szerencsés csillagzat is kell…” Beszélgetés Ábrahám Márta hegedűművész-tanárral, a IX. Országos Bartók Béla Hegedű-duó Verseny (2013. IV. 19-20.) zsűri-elnökével (Bokor Gabriella) (2013/4.)

Dr. Szilvay Gézát választotta elnökének az Európai Vonós Tanárok Szövetsége (ESTA) (Dr. Urkuty György, Magyarország finnországi nagykövete) (pdf) (2021/2.)

Születésnapi köszöntő. Laudáció Deák Ágnes hegedűművész-tanár 90. születésnapja alkalmából (Zsekov Éva Mónika) (2017/2.)

Zenével lekötni az energiákat. Beszélgetés Szenthely Miklós Kossuth-díjas hegedűművész-tanárral, a Virtuózok zsűritagjával (Bokor Gabriella) (2015/1.)

Dr. Ábrahám Márta: Bach-tradíciók nyomában.„Mission Possible” / Dr. Batta András és Christoph Wolf reflexiói / Dukay Barnabás - Ábrahám Márta: Részletek az örökkévalóságból (Előszó; Kottakiadásokról) (pdf) (2018/8.)

Ácsné Szily Éva: Hegedű hangszeres tanításmódszertani jegyzet. Szerkesztette: dr. habil Vas Bence (2015)  (2019/4.)

Dr. Banda Ádám: Bartók Béla 2. rapszódia hegedűre és zongorára BB 96a (1928, rev. 1935) befejezés-változatainak evolúciója (pdf) (2022/4.)

Dr. Banda Ádám: Bartók Béla Hegedűversenyének (1937–38) New York-i bemutatója (pdf) (2021/4.)

Bächer Anna: A hegedű alatt egy gyerek áll! (pdf) (2021/3.)

Bächer Anna: Tavaszi szonáta // L. van Beethoven: F-dúr „Tavaszi” - szonáta, Op. 24 (Bächer Anna-hegedű és Bächer Mihály-zongora) (kb. 1990) (pdf) (2021/2.)

Bächer Iván: Kovács Dénes, 2005) (2015/1.)

Balázs Gergely: Az elektromos hegedű, az elektromos brácsa és az effektpedálok használata a kortárs zenében I. (2021/2.)

Balázs Mária: A zeneoktatás szerepe kisgyermek, és kisiskolás korban. Colour Strings”, Színes Húrok Magyarországon (2014/1.)

Bánki Péter: Hegedűtanításunk kérdéseihez (1963/3.)

Barsi Ernő: Gárdonyi Géza, a muzsikáló néptanító
(1965) // Egy életút a folklór és pedagógia jegyében. Várszeginé Gáncs Erzsébet interjúja dr. Barsi Ernővel (2011) // Horváth Rezső: Barsi Ernő, a hegedűtanár és metodikus Egy régi tanítvány emlékezése (2013)
(2020/4.)

Bartos Csaba: Visszaemlékezés a 2013 januárjában elhunyt Káté István hegedűművész-tanárra, a veszprémi Csermák Antal Zeneiskola volt igazgatójára (2013) (2015/3.)

Capricciók mindenkinek. Szenthelyi Miklós új cd albuma nemcsak hegedűsöknek szól. (Réfi Zsuzsanna) (2010/2.)

Csillagórák. Interjú Devich Sándorral (1935-2015), a Zeneakadémia professor emeritusával 2015 szeptemberében (Bokor Gabriella) (Legato 41.) (2016/1.)

Deák Ágnes: MESTEREIM. Tanulóéveim Rados Dezsőnél, Weiner Leónál és Szabolcsi Bencénél (2013/2.)

Deák Ágnes: Tanárok, kollégák, emlékmorzsák, emléklapok

(Víg Árpád, Deák István, Zöldi Sándor, Schönfeld Judit, Hidy Márta, Dékány Béla, Balogh Ferencz, Banyák Kálmán, Martczy Johanna, Küllei Angéla, Solt Ilonka, Fülep Tamás, Ötvös Magda, Gerle /Grósz/ Róbert, Cserfalvi Elíz, Kótai Erika, Flesch Imre, Szamosi Lajos, Móri Béla, Jáki Tóth Pál, Felvinczi Takács Alice, Bárány Sziszi, Jámbor Böske, Fenyő Ferenc, Varjas Anna) (2015/1.)

Deák Ágnes: Tanárok, kollégák, emlékmorzsák, emléklapok (3. rész) (2015/3.)

Deák Ágnes: Tanárok, kollégák, emlékmorzsák, emléklapok (4. rész) (2015/5.)

Deák Ágnes: Tanárok, kollégák, emlékmorzsák, emléklapok (5., befejező rész) (2015/6.)

Deákné Szabó Zsuzsanna: A hegedű reneszánsza a váci főiskolán és egy elfelejtett kotta (2012/3.)

Devich Sándor: A hangnemekről / Negyedik ujj vagy üres húr? (2010) (Az 5 éve elhunyt Kossuth-díjas hegedűművész-tanár emlékére) (pdf) (2022/1.)

Dénes László: A lapról olvasás tehetsége, kialakulása és alapvető technikája (1959/2.)

Devich Sándor: A régi zene néhány aktuális előadási problémája J. S. Bach szólóhegedű művei közreadásának tükrében (pdf) (2018/4.)

Devich Sándor: Az üres húrokról (1998/5.*)

Devich Sándor: Beszámoló és gondolatok Nyíregyházáról (1999/5.*)

Devich Sándor: A Bartók-duókról – vademecum (2004/1.)

Devich Sándor: Emléklapok (2012/1.)

Devich Sándor: Gondolatik és álmok e-mollban (2002/5.*)

Devich Sándor: Kötés vagy vonás

      I.  rész   (2006/3.)

     II. rész   (2006/5.)

     III. rész  (2006/6.)

     IV. rész  (2007/1.)

Devich Sándor: „Fölfelé megy a borban a gyöngy” I-II. (2010/1. és 2010/2.)

Devich Sándor: Oktáv-fogás – vagy mégsem? (1999/1-2.*)

Devich Sándor: „Sem túl kevés, sem túl sok…” – ütemvonal megkövetés (2000/6.*)  

Devich Sándor: Tanulságok és gondolatok a szombathelyi Koncz János Hegedűverseny után (1996/3.)

Dr. S. Dobos Márta: A tudatosság és természetesség harmóniája Rados Dezső hegedűpedagógiájában (2012/1.)

Dombóvári János: A magyar hegedű ünnepén. Hangszerbemutatók, kiállítások, hangversenyek (2016/5.)

Gál József: Egy szombathelyi hegedűművésznő. A 115 éve született Bárdos Alice hegedűművész-tanár emlékezete (Muzsika folyóirat -1999) (2014/4.)

Garay György: A felsőfokú képzés hibája, hogy a fő cél a pódiumra való nevelés (1960/5-6.)

Gombos László Művek és művésztársak vonzásában – Dohnányi, Hubay és a Kreutzer-szonáta (Dohnányi tanulmányok – 2015) (2017/2.)

Halász Ferenc: A hegedűtanítás kérdéseiről (1974) (1999/3-4.)

Harsányi László: Zsidó művészek a viharban. Lukács Pál (1919–1981) brácsaművész-főiskolai tanár és Bánát László (1926–2016) hegedűművész-tanár (2021/4.)

Havas Kató - Solymosi Tari Emőke: „Azt tanítom, hogyan lehet élvezni a zenélést.” (2003/3.)

Havas Kató: A hegedűjáték új megközelítése (részletek) (Fordította: Simkó-Várnagy Judit) (2003/3.)

HEGEDŰ ABC (Beszélgetés Dénes Lászlóval és Szászné Réger Judittal) (Fittler Katalin) (1998/5.*)

Hollai Keresztély: A hegedűjáték és a temperálás (Zenészbabonák) (pdf) (2022/1.)

Horváth Károlyné: Hegedűpedagógiánk továbbfejlesztéséért (1961/7-8.)

Interjú Pilz János hegedűművésszel. Józsa Ágnes Színpadkép műsora a Civilrádióban hangzott el (2018. 03.31.) (2018/4.)

Ittzés Tamás: Hegedűs továbbképzés Halász Ferenc emlékére (2005/3.)

Ittzés Tamás: Néhány gondolat a Koncz János hegedűverseny kapcsán (2005/5.)

Iván Tímea: A 85 éves Deák Ágnes hegedűművész-tanár köszöntése (2012/1.)

Dr. Jánosi András: Az archaikus magyar hegedűjáték disszertáció (2014) (pdf) / I. Az archaikus magyar hegedűjáték – Jánosi András filmje (MMA TV) / II. Zenei anyanyelvünk felfedeztetése a Jánosi Együttessel (MMA) (2018/8.)

Dr. Járdányi Zsófia: Járdányi Pál (1920-1966) hegedűpedagógiai munkássága 2016/3.)

Jávor Márta: A hegedűtartás, a bal kar és kéz elhelyezése (1963/10.)

Káté István köszöntése (Szecsődi Ferenc) (2012/6.)

Dr. Kertész István: A barokk hegedű-művek megszólaltatási problémái az előadói gyakorlatban – disszertáció (2007) (pdf) (2018/8.)

Kertész István: Miért nehéz barokk zeneművet hegedülni? (2002/5.*)

Kiss Ernő: Mesés hegedűvarázs. Szecsődi Ferenc és művészvendégei csodálatos estje (Szeged, Korzó-Zeneház, 2021. augusztus 1.) (pdf) (2021/4.)

Kiss Mónika hegedűművész keresztény és zenei tárgyú költeményei és rajzai (pdf) (2018/8.)

Kompár-Rőmer Judit: A vonós magyar népzene oktatásának módszereiről Absztrakt / (2017/5.)     

Kovács Ilona: Műelemzés és vázlatok segítségével - Dohnányi Ernő B-dúr vonósszextettjének 3. tétele (Dohnányi-tanulmányok – 2015) (2017/2.)

Kováts Péter (hegedű) és Fülei Balázs (zongora) Mozart e-moll szonátáját játssza a remekművet elemző kötetlen beszélgetést követően. (Bonum TV filmje) (2017/2.)

Dr. Körmendy Krisztina Anna: Hubay Jenő művészete és a Hubay-iskola (2015) (pdf) (2018/1.)

L. Beke Ágnes: Martzy Johanna hegedűművésznő, a szépség szenvedélyes szolgálója (Püski Kiadó, 2021) // Részletek a könyvből: Bevezető és Kelemen Barnabás hegedűművész ajánlása // Kurtág György zeneszerző ajánlása – Előszó – I. fejezet: Látogatás Hubaynál // A könyv szerzőjéről, Ligetiné Beke Ágnesről (2021/4.)

Lenkei Tiborné: Hegedűtanításunk fejlesztéséért (1962/2.)

Marton Árpád: Zenei készségfejlesztés kisgyermekkorban. Beszélgetés Janurik Márta hegedűművésszel (2018/2.)

Dr. Nagy Enikő: Dohnányi Ernő kamaraművei a brácsa vonzásában (2016/1.)

Dr. Nagy Enikő: Petrovics Emil II. rapszódia mélyhegedűre című darabjának tanítási problematikája (pdf) (2019/1.)

Dr. Nagy Enikő tanulmánya Dohnányi Ernő: Szerenád vonóstrióra op. 10 című alkotásáról (pdf)  (2022/3.)

Dr. Németh Márta: Hegedűtanítás napjainkban – kezdők számára írt metódusok összehasonlító elemzése (2014/6.)

Perényi Eszter-Kálmán Gyöngyi: „Mindig egyensúlyban” (2004/2.)

Perényi Eszter: XII. Országos Középiskolai Hegedűverseny, Budapest (2006/1.)

Perényi Eszter: Hegedűs növendékeink Poznanban (2004/3.)

Perényi Eszter: Néhány gondolat a szombathelyi X. Koncz János hegedűversenyről (2002/4.)

Péter Miklós: 11. Nemzetközi Flesch Károly Hegedűverseny Mosonmagyaróváron. Beszélgetés Perényi Eszter tanszékvezető egyetemi tanárral, a nemzetközi zsűri elnökével (2008/4.)

Péter Miklós: A szombathelyi Koncz János Országos Zeneiskolai Hegedűverseny és a győri XIII. Bárdos Alice Országos Zeneművészeti Szakközépiskolai Hegedűverseny. Interjú Perényi Eszterrel, mindkét verseny zsűrijének elnökével. (2008/2.)

Péter Miklós: Szigeti-Hubay Nemzetközi Hegedűverseny. Interjú Perényi Eszterrel, a nemzetközi zsűri elnökével (2008/1.)

Perényi Eszter: Zathurecky – Emlékverseny (1998. II. 9-12.) (1998/5.*)

Rádió interjú Kovács Anikó hegedűművésszel (Józsa Ágnes, Civilrádió) (2017/2.)

Rakos Miklós: 90 éve született és 15 éve hunyt el Kovács Dénes (pdf) (2020/2.)

Dr. Rásonyi Leila: A zsidó műzenei stílusjegyek kialakulásának történeti áttekintése néhány hegedűdarab elemzéséhez (2015/4.)

Rásonyi Leila: Az egyensúly szerepe a hegedülésben (2004/2.)

Dr. Rásonyi Leila: Hivatásom prizmája (Pytheas Kiadó és Könyvmanufaktúra, 2019) / Moszkva – 1. Tanévem (1968–1969) (pdf) (2019/6.)

Réfi Zsuzsanna: Hegedűs seregszemlék 2010-ben Győrött és Szombathelyen. A versenyek tanulságairól Perényi Eszter számol be (2011/1.)

Rolland, Paul: A vibrátó tanításáról (1961/3.)

Dr. S. Dobos Márta: A tudatosság és természetesség harmóniája Rados Dezső hegedűpedagógiájában (2012/1.)

Dr. Sárosi György: A testtartás és a hegedűtartás meghatározó kérdései (2013/4.)

Dr. Sárosi György: Brácsa – mélyhegedű hangszeres tanításmódszertani jegyzet. (Szerkeszti: dr. Vas Bence) (2015) (2020/1.)

Szatmári László: Bartók-Duó verseny a Fővárosi Zeneiskola Szervezet rendezésében. Beszélgetés Irsai Verával és Sándor Frigyessel a verseny tapasztalatairól (1964/3.)

Szatmári László: Koncz János Hegedűverseny, Szombathely, 1998 (1999/1-2.*)

Szatmári László: Hozzászólás Till Ottó „Hegedűpedagógiánk problémái” című cikkéhez (1959/2.)

Szatmári László: Technikai reszközök a zenei nevelésben (1964/7-8.)

Szecsődi Ferenc: A 90 éves Pallagi János köszöntése (2012/5.)

Dr. Szende Ottó: A hangszertanítás mozgásélettani, lélektani vonatkozásai és a reformterv I. (1993/5-6.)

Dr. Szende Ottó: A hangszertanítás mozgásélettani, lélektani vonatkozásai és a reformterv II. (1993/5-6.)

Dr. Szende Ottó: A vonás-nemekről (1962/8.)

Dr. Szende Ottó: Az általános és a zenei képességek viszonyáról (1964/1.)

Dr. Szende Ottó: Gondolatok a hegedűtanítás helyzetéről (1961/1-2.)

Dr. Szende Ottó: Hegedű módszertani kérdések. (Gondolatok az új tanítóképzői hegedűiskolával kapcsolatban) (1962/3.)

Till Ottó: Hegedűpedagógiánk problémái – vitaindító (1959/1.)

Till Ottó: Ismét hegedűpedagógiánk problémáiról (1960/1.)

Urbanetz-Vig Magit: Fontolgatások Szende Ottó: „Adatok a korai magyar hegedűiskola történetéhez” c. írását olvasva, tekintettel Erkel: Bánk Bán Viola d´amore szólójára / Margit Urbanetz-Vig: Die Geschichte der ungarischen Geigerschule und ihre Bedeutung für das Viola d’amore solo in der Oper „Bánk Bán” von Ferenc Erkel (pdf)  (2019/2.)

Varga-Deák Márta: Párhuzamos műhelyek: Hubay Jenő rezonanciái a vezető kortárs európai mesterek iskoláival (Auer Lipót, Otakar Ševčík, Flesch Károly) (pdf) (2020/5.)

Varga Oszkár: Beethoven és a hegedűszonáta műfaja, különös tekintettel a Kreutzer-szonátára (pdf)   (2020/2.)

Végh Sándor (Rakos Miklós) (2012/3.)

Vikárius László: Bartók Béla: Negyvennégy duó két hegedűre (1998/5.*)

Zsekov Éva Mónika: HANGosan gondolkodunk. Interjúk. I. Dr. Nagyné Kovács Barbarával (óvodapedagógus, fejlesztő pedagógus, zeneszerző, zongorista, énekes, zenetanár, kórusvezető, költő, író, festő) és II. Dr. Ittzés Tamás (hegedűművész-tanár, jazzénekes, zongorista, zeneszerző, fesztivál igazgató és szervező) (2022/1.)

Zsekov Mónika: Weiner Leó pedagógiai munkássága egy volt növendék visszaemlékezése alapján. Beszélgetés Deák Ágnes hegedűművész-tanárral (2010/6.)

Gordonka

75 éve született Fekete Ferenc gordonkaművész-tanár, ny. zeneiskolai igazgató (Dr. Duffek Mihály, Molnár Zsolt, Ember Csaba, ifj. Beregi István és Fekete Ákos emlékezései) (Parlando 2018/6.) // Fekete Ferenc interjú vázlata a Plusz TV News műsorában (Parlando 2016/5.) (2022/3.)

90 ÉVES Botvay Károly gordonkaművész, zeneakadémiai tanár, kamaramuzsikus, művészeti vezető (mma) (2022/6.)

110 éve született a neves gordonkaművész és zenepedagógus: Sassy Iringó (1912-1999) (Árvai Tünde blogja) (2017/3.)

A tanítás és a zene éltet. Interjú Botvay Károly gordonkaművész-tanárral (Szepesi Krisztina, Pesti Műsor/MMA 74. Hírlevél) (2015/1.)

A zeneakadémisták győzelmével fejeződött be a VI. Popper Dávid Nemzetközi Csellóverseny (Onczay Csaba) (2016/1.)

Az élet és a zene szeretete - Ádám Károly gordonkaművész 80. születésnapjára (Molnár Zsolt)  (2019/2.)

Akik szerelemből zenélnek. Interjú Banda Pállal (Bokor Gabriella) (2021/2.)

Banda Ede VI. Budapesti Csellófesztivál és Verseny. 2014. április 14-16. (2014/4.)

- Fekete Ferenc összefoglalója

- Dr. Déri György: Mi is a kamarazene?

Befejezetlen kamaraszimfóniák. Botvay Károly empóváltásról, műhelymunkáról, reményteli tervekről (Réfi Zsuzsanna: Da Capo, Gramofon Könyvek 2019) (2020/4.)

Beszámoló a ZeTa Gordonka tagozatának eseményeiről (Kovácsikné Falvay Edit) (pdf) (2018/8.)

Búcsú Pejtsik Árpád György (1935–2020) gordonkaművész-tanártól (Csepregi Róbert, Veber Lászlóné IzaLakatos György) (pdf) (2021/2.)

Elhunyt Csurgay István (1940-2017) gordonkaművész-tanár (Reményi Eszter) (2017/6.)

Elhunyt Fekete Ferenc (1947-2018) gordonkaművész-tanár, nyugalmazott zeneiskolai igazgató (dr. Duffek Mihály; Molnár Zsolt; Ember Csaba; Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakgimnázium és AMI; ifj. Beregi István atya – Válogatás Fekete Ferenc koncertfelvételeiből és parlandóbeli írásaiból) (2018/6.)

Emlékkoncertek Devich János 80. születésnapja tiszteletére a Zeneakadémián és a Pesti Vigadóban + felvételek + Devich János: Gondolataim a kamarazene oktatásról (1997) (pdf) (2017/4.)

GORDONKA ABC (Fittler Katalin interjúja Pejtsik Árpáddal) (2000/2.)

GORDONKA 2 (Fittler Katalin interjúja Pejtsik Árpáddal) (2003/4.)

Interjú Varga Tamással, a Bécsi Filharmonikusok magyar csellistájával (Virág Barnabás) (2017/1.)

NEMES LÁSZLÓ 85
Napjaink zenepedagógiai életének egyik legnagyobb formátumú személyisége, Nemes László 85 éves (Réfi Zsuzsanna) (2021/4.)

Balázs Mária: A zeneoktatás szerepe kisgyermek, és kisiskolás korban. Colour Strings”, Színes Húrok Magyarországon (2014/1.)

Banda Ede: Gondolatok a nemzetközi „Pablo Casals” gordonkaverseny után (1963/11.)

Bántai Erzsébet: Kíváncsiak vagyunk még egymásra? Gondolatok a XVI. Friss Antal Gordonkaverseny kapcsán (2021/3.)

Dr. Baranyay Piroska: A gordonka születése (2013/4.)

Bokor Gabriella: Mindenkihez egyénileg kell megtalálni az utat. Interjú Szabó Péter gordonkaművésszel (2011/4.)

Buzás Gabriella: Húr-átmenetek (1963/2.)

Dr. Déri György: A Friss Antal Gordonkaversenyről (2015/3.)

Dr. Dobszay László: Levél a gordonkatanárokhoz (1963/3.)

Ifj. dr. Duffek Mihály: J. S. Bach csellószvitjeinek előadásmódja és átirata fagottra - disszertáció (2015) (pdf) (2018/8.)

Dr. Éder György: Magyar gordonkások a 20. században. Dénes Vera és Banda Ede életműve a Popper iskola tükrében (2017/2.)

Fekete Ferenc (2016/5.):

- Interjú vázlat a Plusz TV News műsorában bemutatott riporthoz

- Gondolatok az iskolavezetésről

Frank Lajos: A jobb és bal kéz fokozatos kiművelésének módszere a gordonkatanításban (1964/1.)

Frank Lajos: A jobb és bal kéz fokozatos és céltudatos kiművelése a gordonka tanításban (1964/2.)

Feuer Mária: Banda Ede (1972) (2004/6.)

Friss Antal: Gordonkatanárok első országos értekezlete és továbbképzése (1963/8.)

Kovács Ilona: Születésnapi beszélgetés a 60 éves Perényi Miklóssal (2008/4.)

Mátyus Aliz: „…mi is az, ami nem az ember gyerekkorában dőlne el, alapozódna meg?” Nemes László a Pápáról elszármazott csellótanár / Bónusz: az írást megjelentető Pápa város Szélesvíz c. folyóirat teljes 2019/2. száma (2019/6.)

Onczay Csaba: „Gyökértelen művészet nem lehet.” Kodály és a cselló. (A 2021. VI. 28-án megtartott MMA Székfoglaló előadás szerkesztett változata) (pdf) // Gombos László: A Hűség, a Harmónia és az Arany középút mestere. Laudáció Onczay Csaba MMA székfoglaló előadásához (2021/4.)

Pajor Éva: A Starker János gordonkaversenyről. Beszámoló négy díjazott és Mező László zsűri elnök véleménye alapján (Pajor Éva) (2006/4.)

Pajor Éva: Starker János VIII. Országos Gordonkaverseny Kecskeméten (2004/3.)

Papp László: Gordonka tanárok országos értekezlete és továbbképzés (1963/1.)

Péter Miklós: XIII. Országos Friss Antal gordonkaverseny (Szolnok, 2011. november 25-27.) (2012/1.)

Pető Áron András: Zenetanárokkal szembeni elvárások az alap- és középfokú gordonkaoktatásban (pdf) (2022/4.)

Dr. Scholz Anna: J. S. Bach: Hat szvit szólócsellóra (BWV 1007-1012) Előadásmód, artikuláció, források és kritikai kiadások problematikája (2008) (2015/5.)

 Dr. Sebestyén Sándor: A gordonka ujjrendjéről (1960/7-8.)

Sík Dóra: A Kovács-módszer alkalmazása az alapfokú gordonkaoktatásban a Balaton-felvidéken. Bevezeti: dr. Pásztor Zsuzsa (pdf) (2017/6.)

Szabó Zsófia: „Célom megszerettetni a gyerekekkel a hangszeren való játékot, zenét.” (Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Intézet, 2017) (2021/3.)

Dr. Zétényi Tamás: Liszt Ferenc gordonkás kamarazenéje. Struktúra és narrativitás Liszt Ferenc kései műveiben (lfze, 2017) (pdf) // Liszt Ferenc gordonkás kamarazenéje Emmanuel Feldman (gordonka) és Ábrahám Mariann (zongora) előadásában: I. Liszt Ferenc: Elégia (1874), 2. elégia (1877), Romance oubliée (Elfelejtett románc (1880), La lugubre gondola (1882) (Gyászgondola), Die Zelle in Nonnenwert (1841, 1860) (27:36); II. Consolations (Vigasztalások – Hat költői gondolat, 1849– 1850) (14:37) (2022/5.)

Nagybőgő

Búcsú Saru Károlytól (1943-2016) (Dr. Duffek Mihály, Gallai Attila) (2016/2.)

Nagybőgő fesztivál harmadik alkalommal, idén országos! Beszámoló az alap- és középfokú nagybőgőoktatás eseményeiről (Kubina Péter - Kiss Tünde) (2017/2.)

Dr. Cziglényi Ákos: Tibay Zoltán (1910-1989) A prágai gordon-iskola. Kapcsolata a kortársakkal, életművének továbbélése (2011) (pdf) (2016/5.  és 2020/5.)

Járdányi Gergely a Bottesini művek világhírű megszólaltatója és kutatója (Erdősi-Boda Katinka) (2016/4.)

YouTube felvétel Rácz Ödön zeneakadémiai koncertjéről (Koussevitzky: Nagybőgőverseny) (2017/3.)

Dr. Fervágner Csaba: A nagybőgő akusztikája (2013) (pdf) (2019/3.)

Gallai Attila: Nagybőgősök tapasztalatcseréje Miskolcon (1997/2.*)

Dr. Kubina Péter: Montag Lajos (1906-1997), a nagybőgőzés kiemelkedő alakja (2016/3.)

Spischak David: Mosonyi mint nagybőgős a kora és környezte tükrében (2016/5.)

Dr. Sztankov Iván: A XX. századi magyar nagybőgő irodalom Kodály Zoltántól napjainkig (2016/3.)

Dr. Tokaji András: Skálaszisztéma és ujjazat V. V. Homenko gordoniskolájában (2017/5.)

Gitár, LANT, KANTELE

20 esztendő után zöld utat kapott a lant a hazai zeneoktatásban (Kónya István és Peltzer Ferenc) (2020/5.)

IV. Regionális Gitárverseny Szigetszentmiklós 2016. március 5. (Fodor Ferenc) (2016/3.)

„A magyar gitározás abszolút versenyképes!” Interjú dr. Vas Bence  gitárművésszel, a tavaszi országos szakközépiskolai gitárverseny zsűrijének elnökével (Fehér Márta) (2013/3.)

Az I. Budapesti Nemzetközi Gitárversenyről (2014/6.)

„Kezeink munkáját tedd maradandóvá…” Nekrológ dr. Adrovicz István (1950 – 2021) emlékére (Csorba Gergő) // Dr. Adrovicz István emlékezete (Vajna Katalin) (2021/3.)

GITÁR-ABC (Fittler Katalin interjúja Vereczkey Lászlóval) (1999/1-2.*)

Két interjú Bernáth Ferenc gitárművész-tanárral. „Most már adni szeretnék” (Buda Fehér Rita-Kárpátalja.ma) // “Mondhatom, hogy Isten a tenyerén hordoz” (Szőke Cecília-Óbudai Társaskör) (2020/4.)

Klasszikus gitárosok debreceni találkozója (2010. augusztus 8 – 18.) (2011/1.)

Kobzos Kiss Tamás-emlékhely átadásával kezdődött a Magyar Népzeneoktatás 2017. évi ünnepe (MMA) (2017/4.)

Dr. Adrovicz István: A XX. századi gitárjáték összegzőjének munkássága.

Abel Carlevaro megreformált gitártechnikai rendszere (2014/5.)

Dr. Adrovicz István: A barokk gitár. Elfelejtett mesterek művészete (2013/6.)

Dr. Adrovicz István: A modern gitáriskola típusának megalkotója, Matteo Carcassi élete és munkássága (2014/3.)

Dr. Adrovicz István: Az ember gitárja (2014/1.)

Dr. Adrovicz István: „Methode pour la Guitarre”. Egy korszakalkotó mű, Ferdinand Sor élete és munkássága (2013/2.)

Dr. Adrovitz István: „Négy nagy munkának szenteltem életemet, mindegyikben győzelmet arattam!” Andrés Segovia, a XX. század legnagyobb hatású gitárművésze (A disszertáció egy fejezete) (2013/3.)

Dr. Bozóki Andrea: A magyar gitározás története a 19. század végéig (2018/1.)

Eötvös József: A néma oltár. Szendrey-Karper László (1932–1991) halálának 30. évfordulójára (pdf) (2021/2.)

Eötvös József: Az Ezerhúrú város – Az Esztergomi Nemzetközi Gitárfesztivál 30 éve (2003/4.)

Dr. Judit Mäkinen: Espoo/Finnország: A kantele (2016/2.)

Kónya István - Peltzer Ferenc – Prof. dr. Vas Bence: A lant is bekerült a 2022/23-as tanévtől a hivatalosan tanítható/ tanulható hangszerek közé a magyar zeneoktatásba (2022/5.)

Kozma István: Nagy Erzsébet-Mosóczi Miklós: Gitáriskola 1. 2. 3. és 5. kötetéről (pdf) (2021/1.)

Mosóczi Miklós: Csillagok, csillagok, szépen ragyogjatok… Gitáriskola gyerekeknek (2019) (dr. Tokos Zoltán, Kozma István ajánlói) (pdf) (2020/1.)

Nyikes Nikoletta: Első Heves megyei gitárverseny és szakmai nap (2010/3.)

Óváry Zoltán: Szendrey-Karper László jelentősége a magyarországi intézményesített klasszikus gitároktatás megteremtésében (2014/4.)

Sára Erika: Gitárhangszeres tanításmódszertani jegyzet (Szerk.: dr. habil Vas Bence) (2015) (2021/3.)

Tokodi Gábor: Díszítések jelölései a XVI-XVII. századi lantkottákban. A XVI-XVII. századi lantzene megszólaltatási lehetőségei gitáron, különös tekintettel a jelzett, és a jelöletlen díszítésekre (2014/2.)

Dr. Tokos Zoltán: J. S. Bach lantműveinek interpretációs problematikája gitáron / Title of thesis: Interpretative Problems in the Lute Pieces of Johann Sebastian Bach on the Guitar (2003) (pdf) (2019/5.)

dr. habil Vas Bence gitárművész-tanár YouTube felvételeiből: I. Genfi zsoltárok - Kórus- és lantfeldolgozások a XVI. században. A Nyitott Egyetemben dr. Vas Bence gitárművész beszél a Genfi zsoltárok 16. századi kórus és lantfeldolgozásairól; II. J. S. Bach: Goldberg variációk. Gitárra átdolgozta: Eötvös József (2004) (2018/7.)

Dr. habil Vas Bence interjúi (2019/4.):
- Beszélgetés Eötvös József gitárművésszel a Zeneakadémián 2019. május 3-án gitározásról, az országos szakközépiskolai gitárversenyről, életéről

- Beszélgetés Csáki András gitárművésszel 2019. április 26-án gitározásról, az országos szakközépiskolai gitárversenyről, életéről 

Zeneműkiadó Koncert 1234 Kft újdonságai: Dubrovay László: Magyar rapszódia No.2. hegedűre és vonós kamarazenekarra; Dubrovay László: Magyar rapszódia No.2 hegedűre és zongorára; Ludvig: Mandolin Iskola iskolai és egyéni használatra (2017/4.)

Hárfa

A zenélésből meríteni. Interjú dr. Vigh Andreával, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektorával (Legato - Bokor Gabriella) (2014/2.)

Elhunyt Dalló Gyula (1934-2019) hárfaművész (a Berlini Staatsoper és a Staatskapelle megemlékezését közreadta: Tóth Zsuzsa) / Nachruf Gyula Dalló (2019/6.)

Nincs reménytelen eset, csak az idő volt még kevés…” Gulyás Csilla minden korosztályt örömmel tanít a hárfázás szeretetére (Réfi Zsuzsanna) (2015/4.)

Utazás a 13. Hárfa Világkongresszusra (Nizalowski Fanni) (2017/5.)

Dr. Felletár Melinda: Az orosz hárfaiskola bemutatása, az orosz és az osztrák-magyar hárfaiskola összehasonlító elemzése (2009) / Theses of the Dissertation  for the DLA Doctoral Degree Melinda Felletár the Russian Harp School. The Comparative Analysis of the Russian and Austro-Hungarian Harp Schools / Dr. Felletár Melinda doktori értekezésének tézisei / Felletár Melinda hárfaművész-tanár  YouTube-n található felvételeiből (2019/6.)

Kiss Tünde: A hárfatanárok ZETA - tagozatáról (2002/4.)

Kiss Tünde-Péter Miklós: Az I. Országos Zeneiskolai Hárfaversenyről 2003/3.)

Kusz Veronika: Dohnányi Hárfa-concertinójának kérdései) (Dohnányi tanulmányok – 2015) (2017/2.);

Mercz Nóra: A mágikus hárfa. A hárfa története és társadalmi szerepe az őskortól a 20. század végéig. Részletek a Novum Kiadó könyvéből (2017/1.)

Mercz Nóra: A mágikus hárfa (Novum Kiadó, 2016) (Fittler Katalin) (2017/2.)

Mercz Nóra: A mágikus hárfa (Novum, Kiadó, 2016) (Peták Ágnes) (2017/3.)

Mercz Nóra: A mágikus hárfa. A hárfa története és társadalmi szerepe az őskortól a 20. század végéig (Novum Kiadó) (dr. Szinyei Merse Anna) (2017/4.)

Mercz Nóra: Zeneiskolai hárfaoktatás a II. világháború után. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Tanárképző Intézetében létrejött hárfa tanszak működése és eredményei (pdf) (2022/2.)

Cimbalom

Magyar Örökség Díj 2015 – Balogh Kálmán és Lukács Miklós cimbalomművészek laudációja (Liber Endre) (2015/5.)

Czigány György: Napsugarak zúgása (2015/1.)

- Füst Milán Rácz Aladárról beszél,

- Fél óra Ungár Imre otthonában

A Cimbalom Világszövetség 14. kongresszusáról (Herencsár Viktória) (2017/5.)

Cimbalommal a világban. Dr. Herencsár Viktória, egyetemi docens beszámolója ázsiai turnéiról (pdf) (2019/3.)

Dr. Herencsár Viktória: 20 éves a cimbalomoktatás a Besztercebányai Művészeti Akadémián (pdf) (2017/6.)

Prof. Herencsár Viktória, ArtD. írásai:
- 25 éves a cimbalom tanszak a Besztercebányai Művészeti Akadémián (pdf)
- Cimbalom a Kapolcska összművészeti táborban és fesztiválon (pdf)
(2022/4.)

Prof. Herencsár Viktória, ArtD.: 30 éves a Cimbalom Világszövetség (pdf) (2021/1.).

Dr. Herencsár Viktória egyetemi docens legújabb cimbalmos kiadványai (pdf) (2019/3.)

Dr. Herencsár Viktória: A Cimbalom Világszövetség 15. Kongresszusának tapasztalatai (pdf) (2019/6.)

Prof. Herencsár Viktória, ArtD.: A Cimbalom Világszövetség 16. kongresszusa (pdf) (2022/6.)

Herencsár Viktória: Beszámoló a Cimbalom Világszövetség 13. Kongresszusáról (2016/1.)

Herencsár Viktória: Beszámoló a CWA 12. kongresszusáról (2014/1.)

Herencsár Viktória: Cimbalom kongresszus Budapesten (2012/1.)

Herencsár Viktória cimbalomművész-tanár professzori kinevezést kapott a Szlovák államtól (Z. T.) (2020/5.)

Herencsár Viktória: Cimbalomvilág (2016/5.)

Herencsár Viktória: Cimbalomoktatás Pekingben (2007/3.)

Herencsár Viktória: Cimbalom szeminárium Linzben a Bruckner Művészeti Egyetemen (2012/2.)

Herencsár Viktória Cimbalom Szemináriumi napok Besztercebányán (2014/1.)

Herencsár Viktória: Cimbalomtörténeti előadások általános iskolákban (2011/4.)

Dr. Herencsár Viktória: Emlékezés Tarjáni Tóth Idára, születésének 100. évfordulója alkalmából (2018/5.)

Herencsár Viktória: Sound of Eurasia (2012/1.)

Péter Miklós: IV. Országos Zeneiskolai Rácz Aladár Cimbalomverseny (2003/3.)

Furulya

„Érdekes jelenségekkel találkoztunk!” Interjú Széplaki Zoltánnal, a VIII. Országos Czidra László Furulyaverseny zsűri elnökével (Fehér Márta) (2013/3.)

FURULYA-ABC (Fittler Katalin interjúja Lőrincz Lászlóval) (1997/1.*)

Magyar Alapfokú Művészetpedagógiai Értéktár – Válogatás a Magyar Zeneiskolák és Művészeti Iskolák Szövetsége az EMMI támogatásával megvalósult videó-interjúkból. Apagyi Mária, Béres János, Dénes László, Hornyánszkyné Becht Erika, Sapszon Ferenc és Záborszky Kálmán vallomásai a sikerről és a zenepedagógia értékeiről.  Rendező-operatőr-vágó: Gyarmati-Paor Zoltán, szerkesztő-riporter: Mihalicz Csilla (2018) (2018/5.)

Tisztelgés Czidra László emlékének (Bácsi Zoltán László) (2016/4.)

Bácsi Zotán László: Díszítéstechnikák a barokk kor furulyairodalmában. A furulya használata a barokk zene tanításában (2016/6.)

Bali János dr. habil.: A fehér és édes hattyú (6/1.) (2021/1.)

Bali János dr habil.: A fehér és édes hattyú (6/2.) (2021/2.)

Bali János dr. habil.: A fehér és édes hattyú (6/3.) (pdf) (2021/3.)

Bali János dr. habil.: A fehér és édes hattyú (6/4.) (pdf) (2021/4.)

Bali János: A furulya (Milyen furulyát vegyek? A furulya ápolása (2007/5.)

Balogh Dénes: A fúvósok zenei előképzéséről (1964/5.)

Dr. Balogh Vera: 18. századi fuvolaiskolák (2014) (pdf) (2018/7.)

Béres János: A fúvós előképzőről (1963/2.)

Béres János: Elindultam hosszú útra (Editio Musica Budapest Zeneműkiadó, 2021) Részlet a könyvből: VI. fejezet. A népzeneoktatás története Magyarországon // Fittler Katalin recenziója (2021/4.)

Dr. Berkes Kálmán: Néhány szó zenepedagógiánkról, illetve fúvóspedagógiánkról (1960/4.)

Enreiterné Bányai Edit Kezdők tanítása furulyára - Az első két (három) év (I-II. fejezet) (2011/3.)

Enreiterné Bányai Edit: Kezdők tanítása furulyára - Az első két (három) év (2/1.) (2011/4.)

Enreiterné Bányai Edit: Kezdők tanítása furulyára - Az első két (három) év (II/2. rész (2011/5.)

Dr. Fábián Tímea: Ostinato zenei gyakorlófüzet bármely hangszeren tanuló számára (2022/5.)

Fodor Csaba: A francia barokk repertoár bevezetése az alapfokú furulyaoktatásba (2015/4.)

Gödri Dániel: Boomwhacker, avagy hogyan „csövezzünk” az ének-zene órákon? (2016/2.)

Dr. Ittzés Gergely: Kreatív skálázás. Ujjgyakorlatok, alternatív skálázási módszerek fuvolásoknak (és más fúvós hangszereseknek) (pdf) (2018/7.)

Nagy Anikó Johanna: Csillagfürt avagy hogyan gyógyuljunk ki a lustaságbetegségből. Meseregény és furulyaiskola Egri Mónika rajzaival Berg Judit író és Kállay Gábor ének- és furulyaművész, a Weiner Leó Zeneművészeti Szakközépiskola tanára ajánlásával (2014/2.)

Négyesiné dr. Pásztor Zsuzsa: Fúvós panaszok, fúvós ártalmak (1995/4.*)   

Szőke Márton: A fúvós légzés. Összegző tanulmány a fúvósok levegővezetéséről (Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Intézet, 2015) (pdf) (2022/3.)

Fuvola

18. századi szerzők a fuvoláról Quantz fuvolaiskolája előtt. Újabb kötettel bővült a TRAVERATA KÖNYVTÁR sorozata a 18. századi fuvola irodalmáról (Balogh Vera) (2021/4.)

85 éve született Csupor László fuvolaművész-tanár, igazgató / Csupor László: Hazatérés (pdf) (2018/8.)

2015. január 11-én lett volna 65 éves Elek Tihamér (1950-2001) fuvolaművész-tanár (Tősér Dániel búcsúzik, 2001) (2015/1.)

III. Nemzetközi Fuvolafesztivál - Pécelen (2014. október 17-19.) (Z.T.)

IV. Nemzetközi Fuvolafesztivál – Pécel (2016. október 7-9.) (2016/6.)

- Összefoglaló (Z. T.)                                        

- Doppler Projekt 2.0 – Fábián Tímea interjúja Claudi Arimany fuvolaművésszel,
a 2016-os IV. Nemzetközi Fuvolafesztivál meghívottjával

A VIII. Országos Jeney Zoltán Fuvolaverseny eredményei 2015. március 27-29. (2015/3.)

A „Doppler Projekt”- Egy nyolcéves kutatómunka története és eredményei. Fábián Tímea interjúja Claudi Arimany spanyol fuvolaművésszel (2015/5.)

"A jótól, a nagyon jóig..." Interjú Kovács Lóránt professzorral, Aurèle Nicolet-ra (1926-2016) emlékezve (Illés Eszter) (2016/2.)

Az Akkord Zenei Kiadó újdonságai – fuvolásoknak (Fittler Katalin) (2017/3.)

Búcsú egy modern kori polihisztortól, Barth István (1937–2021) Liszt Ferenc-díjas fuvolaművésztől, nyugalmazott egyetemi docenstől (Dr. Fábián Tímea) (pdf) (2021/4.)

DOPPLER FERENC 200
A fuvolás zeneszerző és testvére, Carl teljes életműve 12 lemezen. Interjú Claudi Arimany-val, a projekt vezetőjével (Dr. Fábián Tímea) (pdf) (2021/2.)

Ferenczi Hajnal Anikó (született: Tóth Hajnal Anikó) (1956-2016) fuvolaművész-tanár növendékeinek játékát felidéző YouTube felvételekből (Szerk.: Tóth Ildikó) (2017/3.)

Fuvolatalálkozó Gyöngyössy Zoltán Emlékére. (2015. február 20-án lett volna 57 éves… (Siptár Hajnalka) (2015/2.)

Hat évtized, s harmincnégy Dunás esztendő. Szklenár Ferenc fuvolázásról, társulatépítésről, utódkeresésről (Réfi Zsuzsanna) (2018/7.)

„Itt mindenki meztelenre van vetkőzve.” Dr. Ittzés Gergely fuvolaművész az improvizatív zenéről (Tompos Vince) (reblog) (2017/3.)

Interjú Olga Ivusheikovával, a 2018. szeptember 28-30-ig megrendezésre kerülő V. Nemzetközi Fuvolafesztivál vendégművészével (Csalog Benedek) (2018/5.)

Ittzés Gergely: Flautológia / avagy a magyar fuvolások bibliája?/ (Sutyinszki Beáta) + Beleolvasó a Flautológia c. könyvbe – Bevezető; Művészet: a mesterséges természet; “Csontvázszöveg" (pdf) (2019/2.)

Jeney Zoltán (1915-1981) fuvolaművész-tanár centenáriumi emlékhangversenye Pécelen (Beszámoló és benne részletek Kovács Lóránt és Prőhle Henrik visszaemlékezéseiből) (Z. T.) (2015/6.)

Matuz István fuvola-művésztanár 75 éves. Fülep Márk írásai: I. Matuz István: Fejetlenen – jelenet fejetlen fuvolá(s)ra. A gyakorlás művészete, avagy a gyakorlás is művészet? Egy rég megálmodott Stúdium margójára (Parlando 2014/6) II. Hagyomány nélkül nincs továbblépés. Fülep Márk interjúja (Fidelio, 2007. I.) // Matuz István felvételeiből (pdf) (2022/1.)

Prőhle Henrik 75 éves születésnapjára (Fülep Márk) (2011/4.)

Új utakon a kisgyermekek fuvola oktatásában. Beszámoló Barbara Gissler-Haase előadásáról (Barth István) (2015/3.)

Bácsi Zoltán László: Díszítéstechnikák a barokk kor furulyairodalmában. A furulya használata a barokk zene tanításában (2016/6.)

Bali János dr. habil.: A fehér és édes hattyú (6/1.) (2021/1.)

Bali János dr habil.: A fehér és édes hattyú (6/2.) (2021/2.)

Bali János dr. habil.: A fehér és édes hattyú (6/3.) (pdf) (2021/3.)

Balogh Dénes: A fúvósok zenei előképzéséről (1964/5.)

Dr. Balogh Vera: 18. századi fuvolaiskolák (2014) (pdf) (2018/7.)

Balogh Vera: Francia fuvolaiskolák és fuvoláról szóló írások 1600-1800 (Hortus 99 Bt., 2020) A 14 kötet bemutatása // A XIV. és az I. kötet rövid tartalma // Bepillantás néhány kötetbe (pdf) (2020/6.)

Balogh Vera: Francia fuvolaiskolák és fuvoláról szóló írások 1600-1800 (Traverata Könyvtár, 2020). A 14-kötetes monumentális gyűjteményről készült bemutatófilm közreműködői: Tóth Ágnes és Balogh Vera (fuvola), továbbá Fazekas Gergely zenetörténész és Németh Pál fuvolaművész-tanár, karmester (youtube) // Francia fuvolaiskolák és fuvoláról szóló írások (2021/2.)

Barth István: Beszámoló az V. Nemzetközi Fuvolafesztivál – Pécel (2018.  IX. 28-30.) eseményeiről (pdf) (2018/8.)

Barth István módszertani jegyzetei: I. Fuvola hangszeres tanításmódszertani jegyzet (2015) / II. Kodályi elveken alapuló fuvolaoktatás az előképzőben (2018) (pdf) (2019(/2.)

Barth István: Tanuló-fuvola előképzős gyermekek részére (2015/3.)

Dr. Becsky Áron: Az adaptálható fúvóslégzés (2003/4.)

Béres János: A fúvós előképzőről (1963/2.)

Dr. Berkes Kálmán: Néhány szó zenepedagógiánkról, illetve fúvóspedagógiánkról (1960/4.)

Bodrogközy Eszter: 80 éves dr. Móriczné Kolláth Márta zenepedagógus (2017/4.)

Czeloth-Csetényi Gyula: A 19. századi magyar fuvolázás újabb adatai (pdf) (2020/3.)

Czeloth-Csetényi Gyula: A Böhm-fuvola és metodikájának kialakulása Magyarországon (2015/3.)

Czeloth-Csetényi Gyula: Budapesti Fuvola Akadémia – 2016 (2017/2.)

Czeloth-Csetényi Gyula: Buktatók és félreértések a fuvolametodikában. Gondolatok Marcel Moyse „De la sonorité” című kötetéről, Barnabás Zoltán fordításának felhasználásával (2018/2.)

Celoth Csetényi Gyula: Fuvolák és fuvolaművészet Theobald Böhm hangszerreformja előtt (pdf) (2018/7.)

Farkas Zoltán: Gyöngyössy Zoltán lemezbemutató koncertjéről (2003/3.)

Dr. Fábián Tímea: Ostinato zenei gyakorlófüzet bármely hangszeren tanuló számára (2022/5.)

Dr. Fábián Tímea: Syrinx (2014/2.)

Fülep Márk: A zeneművészeti ágban működő alapfokú művészeti iskola és a települési önkormányzat munkakapcsolati rendszere (BME, 2015) (pdf) (2018/8.)

Fülep Márk: Együtt zenélni jó! 10 éves Fülep Márk fuvolaegyüttese – Budaörs, Leopold Mozart Zeneiskola (2016/1.)

Fülep Márk: Magyar népzene Minneapolisban – Myrna Brown Nemzetközi Ösztöndíj 2017 (A The Flutist Quarterly (USA) folyóiratban megjelent interjú bővített, magyar nyelvű szövege) (pdf) (2018/6.)

Fülep Márk írása. Matuz István: Fejetlenen – jelenet fejetlen fuvolá(s)ra. A gyakorlás művészete, avagy a gyakorlás is művészet? Egy rég megálmodott Stúdium margójára (2014/6.)

Fülep Márk: Ösztöndíjjal Amerikában az NFA 2017-en. Bevezető gondolatok és képes beszámoló (pdf) (2018/6.)

http://www.szag.hu/images/angol_zaszlo.gifMárk Fülep: Hungarian Folk Music in Minneapolis - Myrna Brown International Scholarship 2017 (WINTER 2018 FLUTIST QUARTERLY NFAONLINE.ORG) (pdf) (2018/6.)

Gödri Dániel: Boomwhacker, avagy hogyan „csövezzünk” az ének-zene órákon? (2016/2.)

Dr. Ittzés Gergely: A zenei idő két arca (pdf) (2018/8.)

Kovács Ilona: Vargáné Korchma Fruzsina, a mindig jókedvű fuvolatanár (2011/4.)

Kusz Veronika – Szilágyi Szabolcs: Párhuzamos életek – egy Bartók-Dohnányi fuvolakoncert elméleti háttere (2017/3.)

Bodrogközy Eszter: Virágoskert (Klebnitzky György: Virágoskert I-VIII. fuvolára és zongorára c. művének születése) (2017/3.)

Gyöngyössy Zoltán: Az „Elek Tihamér” Országos Középiskolai Fuvolaversenyről (2003/3.)

Ittzés Gergely: Absztrakt-e a modern zene?  (Gondolatok egy Boulez-mű kapcsán) (2009/6.)

Ittzés Gergely: Kettősfogások a fuvolán (1996/5-6.)

Dr. Ittzés Gergely: Kreatív skálázás. Ujjgyakorlatok, alternatív skálázási módszerek fuvolásoknak (és más fúvós hangszereseknek) (pdf) (2018/7.)

Jeney Zoltán: Helyes hangképzés – tiszta intonáció (1964/2.)

Klebniczki György: Délután a füvészkertben fuvolára és zongorára. (Szerkesztette: Bodrogközy Eszter). Interjú Klebniczki György zongoraművész-zeneszerzővel és Bodrogközy Eszter mesterpedagógussal
(Péterffy Gabriella interjúja) (pdf)
(2021/2.)

Kovács Kornél: A Böhm-rendszerű fuvola jövője (2006/3.)

Kovács Lóránt: Nemzetközi Fuvolaverseny Budapesten (2004/1)

Majorosné Tóth Eleonóra: Quantz és a „kicsik” (2014/3.)

Négyesiné dr. Pásztor Zsuzsa: Fúvós panaszok, fúvós ártalmak (1995/4.*) 

Prokop Anna: Matuz István zenekari fuvolaestje (BMC, 2020. III. 8.) (2020/3.)

Rózsa Pál: 70 ütem a 70 éves Matuz Istvánnak (op. 607) fuvolára (Akkord Zenei Kiadó) (2017/3.)

Szőke Márton: A fúvós légzés. Összegző tanulmány a fúvósok levegővezetéséről (Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Intézet, 2015) (pdf) (2022/3.)

Temesi Rita: Gondolataim Gyöngyössy Zoltánról (2013/2.)

Tősér Dániel: A fuvolahang és fuvolajáték evolúciója (1996/5-6.)

Zilahi-Brányi Panna: Nemcsak a fuvolistáknak. 10 éve jelent meg magyarul Quantz Fuvolaiskolája (pdf) (2022/1.)

Oboa

Balogh Dénes: A fúvósok zenei előképzéséről (1964/5.)

Béres János: A fúvós előképzőről (1963/2.)

Dr. Berkes Kálmán: Néhány szó zenepedagógiánkról, illetve fúvóspedagógiánkról (1960/4.)

Dr. Ittzés Gergely: Kreatív skálázás. Ujjgyakorlatok, alternatív skálázási módszerek fuvolásoknak (és más fúvós hangszereseknek) (pdf) (2018/7.)

Kerényi Sándor: A duplanyelv (kettős nyelvindítás) tanítása (pdf) (2017/6.)

Kerényi Sándor: Oboa hangszeres tanításmódszertani jegyzet (Szerk.: dr. habil Vass Bence, Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Zeneművészeti Intézet, 2015) (2021/2.)

Munia Zoltán: Alapítvány az oboásokért (2006/1.)

Munia Zoltán: Az oboás Társaság ismertetője (2007/2.)

Négyesiné dr. Pásztor Zsuzsa: Fúvós panaszok, fúvós ártalmak (1995/4.*)  

Szőke Márton: A fúvós légzés. Összegző tanulmány a fúvósok levegővezetéséről (Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Intézet, 2015) (pdf) (2022/3.)

KLARINÉT

A 93 éves Meizl Ferenc tanítványai (Horn András és Varga István) körében és Bácsbokod vándora c. költeménye (2017/2.)

Elhunyt Meizl Ferenc (1924-2019) klarinétművész-tanár (Demeter Tibor, Horn András, Kerényi Sándor és Borbély Mihály emlékezései, továbbá Kovács László esszéje, 2004) (2019/6.)

Balogh Dénes: A fúvósok zenei előképzéséről (1964/5.)

Béres János: A fúvós előképzőről (1963/2.)

Dr. Berkes Kálmán: Hozzászólás „Az ifjúsági zenekarokról” c. cikkhez(1962/4.)

Dr. Berkes Kálmán: Néhány gondolat pedagógiai módszerekről (1996/6.)

Dr. Berkes Kálmán: Néhány szó zenepedagógiánkról, illetve fúvóspedagógiánkról (1960/4.)

Bitter Bettina. Bohuslav Martinů: Szonatina klarinétra és zongorára (pdf) (2022/1.)

Dittrichné Vajtai Zsuzsánna: Egy életút a zene világában. Dittrich Tibor (1940-2008) klarinétművész-tanár, egyetemi docens élete és munkássága (2017/2.)

Horváth György: Magyar klarinétművész-generációk. Külföldi elődök, iskolák és zenekarok. 1700-2020 (Magánkiadás, 2021) (pdf) (2021/3.)

Dr. Ittzés Gergely: Kreatív skálázás. Ujjgyakorlatok, alternatív skálázási módszerek fuvolásoknak (és más fúvós hangszereseknek) (pdf) (2018/7.)

Kohán István: Klarinét hangszeres tanításmódszertani jegyzet (Pécsi Tudományegyetem Zeneművészeti Intézet, 2015)   (2020/2.)

Kovács Béla: Országos klarinétversenyről (2013/3.)

Meizl Ferenc: A zene bűvöletében - A sors, az élet és az évek szívemben egyre csak zenélnek c. memoárjának VIII. fejezete „Pedagógiai munkásságom” címmel (Magánkiadás) (2016/2.)

Dr. Miháltz Gábor: A klarinétjáték módszertana (2014/2.)

Négyesiné dr. Pásztor Zsuzsa: Fúvós panaszok, fúvós ártalmak (1995/4.*) 

Spitzer Gábor: „A legfontosabb és legtiszteletreméltóbb a kitartó munka és a lemondás…” A klarinét-portfólió a Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Intézetben készült 2016-ban) (2022/6.)

Szatmári Zsolt: Zsűri elnöki beszámoló a XII. Országos Zeneiskolai Klarinétversenyről (2013/2.)

Szőke Márton: A fúvós légzés. Összegző tanulmány a fúvósok levegővezetéséről (Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Intézet, 2015) (pdf) (2022/3.)

Tötös Krisztina, DLA: A klarinét és a klarinétjáték fejlődésének tükröződése a zenekari irodalomban (pdf) Függelék: Kottapéldák gyűjteménye (pdf, 78 MB (2021/3.)

Fagott

Az Ormányos Falka Fagottzenekar élete megalakulásától az „Off 10”-ig (G. Marek Katalin) (2016/3.)

Ambrózy Attila: Közös történelem, eltérő jelen - Ausztria, Csehország és Magyarország alapfokú művészetoktatásának, ezen belül a fagott hangszer oktatásának összehasonlítása a tantervek tükrében (BME, 2015) (pdf) (2018/7.)

Balogh Dénes: A fúvósok zenei előképzéséről (1964/5.)

Béres János: A fúvós előképzőről (1963/2.)

Dr. Berkes Kálmán: Néhány szó zenepedagógiánkról, illetve fúvóspedagógiánkról (1960/4.)

Ifj. dr. Duffek Mihály: J. S. Bach csellószvitjeinek előadásmódja és átirata fagottra - disszertáció (2015) (pdf) (2018/8.)

Dr. habil. Herpay Ágnes: Fagott hangszeres tanítási módszertan I-II. (Szerk.: Dr. Vas Bence) (2015) (pdf) (2020/5.)

Herpay Ágnes: Kortárs zeneművek felhasználási lehetőségei az alap- és középfokú fagottoktatásban (2015/3.)

Dr. Ittzés Gergely: Kreatív skálázás. Ujjgyakorlatok, alternatív skálázási módszerek fuvolásoknak (és más fúvós hangszereseknek) (pdf) (2018/7.)

G. Marek Katalin: „Fagotissimo 2006” (2006/5.)

Négyesiné dr. Pásztor Zsuzsa: Fúvós panaszok, fúvós ártalmak (1995/4.*)

Oromszegi Ottó: A fagott játék aktuális problémáiról (1996/6.)

Oromszegi Ottó: A fogottjáték problémái (1964/12.)

Szőke Márton: A fúvós légzés. Összegző tanulmány a fúvósok levegővezetéséről (Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Intézet, 2015) (pdf) (2022/3.)

Válogatás Oromszegi Ottó verseiből és tanulmányaiból (pdf) (2020/5.)

Szaxofon

A klasszikus szaxofon oktatása Magyarországon (2008/3.)

Balogh Dénes: A fúvósok zenei előképzéséről (1964/5.)

Götz Nándor: Pomázlista szaxofonosok (2011/1. és 2011/2.)

Dr. Ittzés Gergely: Kreatív skálázás. Ujjgyakorlatok, alternatív skálázási módszerek fuvolásoknak (és más fúvós hangszereseknek) (pdf) (2018/7.)

Négyesiné dr. Pásztor Zsuzsa: Fúvós panaszok, fúvós ártalmak (1995/4.*)  

Szőke Márton: A fúvós légzés. Összegző tanulmány a fúvósok levegővezetéséről (Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Intézet, 2015) (pdf) (2022/3.)

Rézfúvók

BARITON ABC. Steiner Ferenccel beszélget Fittler Katalin (2001/6.)

Canticornum – Kortárs magyar szerzők művei Kecskés György kürtművész-tanár cd-jén (Kiss Ernő) (2021/3.)

HARSONA ABC (Fittler Katalin interjúja Steiner Ferenc művész-tanárral) (1998/3.*)

RÉPERTOIRE – zeneiskolásoknak (Fittler Katalin interjúja Steiner Ferenccel) (2004/6.)

TROMBITA I. (Fittler Katalin interjúja Sztán Istvánnal) (2002/5.)

Balogh Dénes: A fúvósok zenei előképzéséről (1964/5.)

Dr. Berkes Kálmán: Néhány szó zenepedagógiánkról, illetve fúvóspedagógiánkról (1960/3.)

„Ezért is jók ezek a versenyek!” Bokor Gabriella interjúja Hőna Gusztávval, a XI. Országos Szakközépiskolai Harsona- és Tubaverseny zsűri elnökével (2013/2.)

Bokor Gabriella: Egy trombitás léptei. Pálfalvi Tamás portréja (2015/3.)

Fúvóskarnagyi diplomakoncertek (2016/4.)

 - Kettős vizsgakoncert (Vikol Kálmán és a Mátyásföldi Koncert Fúvószenekar) (Mészáros Tibor)

- Mestervizsga a Stefánián (Takács Vivien)

Geiger György: Kedves Trombitások! (2012/1.)

Geiger György: Kotta a polcon,  avagy Hrabal mint mentőangyal (2012/2.)

Dr. Gyivicsán György: Különboző fúvástechnikák összehasonlító vizsgálata (2013) (pdf) (2019/3.)

Dr. Ittzés Gergely: Kreatív skálázás. Ujjgyakorlatok, alternatív skálázási módszerek fuvolásoknak (és más fúvós hangszereseknek) (pdf) (2018/7.)

Dr. Hontvári Csaba: Összegezés a XII. Országos Lubik Imre Zeneiskolai Trombitaversenyről (2012/1.)

Dr. Hontvári Csaba: Összegzés a XIII. Országos Lubik Imre Zeneiskolai Trombitaversenyről

Lubik Zoltán: Tanítsunk korszerű módszerekkel I. (1963/8.)

Lubik Zoltán: Tanítsunk korszerű módszerekkel II. (1963/9.)

Dr. Kecskés György: A kürt kialakulása és zenekari hangszerként való megjelenése (pdf) (2021/3.)

Négyesiné dr. Pásztor Zsuzsa: Fúvós panaszok, fúvós ártalmak (1995/4.*)  

Nyikes Róbert: Portfólia - a trombitatanításáról (2016/1.)

Pattogató Ernő: Fúvós problémák (1963/3.)

Péter Miklós: VIII. Országos Zeneiskolai Kürtverseny, Kisújszállás, 2004. ápr. 15-18. (2004/4.)

Réfi Zsuzsa: „Meg kell tanulniuk koncentrálni és odafigyelni a partnerekre.” A budapesti harsonaversenytől a szatmári rézfúvós napokig (2005/6.)

Solymosi Péter: Trombita hangszeres tanításmódszertani jegyzet (Szerkesztette: dr. habil Vas Bence, PTE Művészeti Intézet Zeneművészeti Kar) (2019/5.)

Szilágyi Pálma: 2013. évi kürtverseny-zárószavak (2013/3.)

Szőke Márton: A fúvós légzés. Összegző tanulmány a fúvósok levegővezetéséről (Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Intézet, 2015) (pdf) (2022/3.)

Dr. Ujfalusi László: Hazai rézfúvós kultúránk érdekében (1963/7.)

Harmonika

Elhunyt Duliskovich Sándor (1948-2017) szegedi harmonikatanár (Harmonikavilag.hu) (2017/6.)

Arany Zsolt: Gondolatok az első országos zeneiskolai harmonikaversenyről a zsűri szemszögéből (2003/6.)

Arany Zsolt: Harmonika háromszor. Összefoglaló értékelés és egyéb gondolatok a Bogár István emlékére meghirdetett III. Országos Harmonikaverseny kapcsán (2009/5.)

Arany Zsolt: Végre „nagykorú” lett a harmonika Magyarországon! (A II. Országos Zeneiskolai Harmonikaverseny szakmai értékelése) (2006/5.)

Arany Zsolt: Zárszó és összefoglaló értékelés a IV. Országos Harmonikaverseny tapasztalatai alapján (2012/3.)

Dr. Berkes Kálmán: Néhány szó zenepedagógiánkról, illetve fúvóspedagógiánkról (1960/3.)

Ernyei László: Beszámoló az I. Országos Zeneiskolai Harmonikaversenyről (2003/6.)

Ernyei László: Gondolatok a harmonika hangolásáról (2016/1.)

Oleksiv Halina Vasylivna: A barokk tendenciák reprodukciója harmonikán J. S. Bach: g-moll prelúdium és fúga, BWV 535 c. műve alapján (Fordította: Krickij Szergej) // Oleksiv Halina Vasylivna Відтворення барокових тенденцій у перекладенні органного твору для баяна на прикладі «Прелюдії та фуги g-moll (BWV 535) Й. С. Баха (pdf) (2021/2.)

Orgona

Elhunyt Hoffmann László (1949-2016) orgonaművész, zenepedagógus, egyházzenész (Forrás és fotó: Kisalföld/Győri Egyházmegye / Pió Márta/Magyar Kurír (2016/3.)

A 75 éves Ella István (1947. január 8.) orgonaművész-karmester felvételeiből)  (2022/1.)

Generációk orgonazenéje. Beszélgetés Virágh Andrással, a X. Országos Orgonaverseny zsűri elnökével (Bokor Gabriella) (2013/5.)

Gergely Ferenc orgonaművész egyházzenei munkássága. Magyar Örökség Díj 2018. Laudátor: Tardy László Liszt Ferenc- és Magyar Örökség-díjas kántor-karnagy (2018/3.)

Gergely Ferenc orgonaművész-tanár emlékére (1914. IX. 10. – 1998. III. 18.) Gergely Ferenc orgonaművész-tanár emlékére (1914. IX. 10. – 1998. III. 18.) (Szőnyiné Szerző Katalin) (2018/3.)

Interjú dr. Robert Palmerrel, az indiana-i Ball State University, School of Music zongora- és orgonatanszékének tanszékvezető egyetemi tanárával (Buzás Zsuzsa) (2014/5.)

Nauratyill Zita nyerte el az oroszországi Kalinyingrádban 10. alkalommal megrendezett Mikael Tarivergyijev Nemzetközi Orgonaverseny nagydíját – az úgynevezett Orgonaangyal borostyánszobrát – és első díját (2017/5.)

Rodgers orgonákról (x) (2009/1.) (2009/2.)

Tóka Ágoston orgonaművész sikere a 2017. évi St Albansi Nemzetközi Orgonaversenyen (2017/4.)

Dr. Bednarik Anasztázia: Laudatio organi – Postludium az I. Országos Zeneiskolai Orgonaversenyhez (Kiskunlacháza) (2012/1.)

Fittler Katalin: Amikor a 12 nem egy tucat… Gondolatok a 2013. évi Lisznyay Szabó Gábor emlékére meghirdetett XI. Országos Orgonaverseny után (2013/2.)

Kiss Zoltán: „Orgonaszimfónia két tételben” (2013/3.)

Kovács Szilárd: Zenei nevelés az orgonapadról, avagy a kántor, mint nevelő (2013/4.)

Dr. Krutsay Miklós: Az orgonáról I. (2011/4.)

Dr. Krutsay Miklós: Az orgonáról II. (2015/3.)

Oleksiv Halina Vasylivna: A barokk tendenciák reprodukciója harmonikán J. S. Bach: g-moll prelúdium és fúga, BWV 535 c. műve alapján (Fordította: Krickij Szergej) // Oleksiv Halina Vasylivna Відтворення барокових тенденцій у перекладенні органного твору для баяна на прикладі «Прелюдії та фуги g-moll (BWV 535) Й. С. Баха (pdf) (2021/2.)

Dr. Szabó Balázs: „Hommage à M. Reger” – Gárdonyi Zsolt orgonaműve (2018/1.)

Dr. Szabó Balázs: Gárdonyi Zsolt két Luther-toccatája Gárdonyi Zsolt 75. születésnapjára (pdf) (2021/2.)

Teleki Miklós: „Az orgona virága - az orgona világa”. Cikksorozat orgonás ügyekben. I. Kókler és szakember (2022/1.)

Ütőhangszerek

A Varasdy Ernő Ütőstalálkozóról (2016. IV. 17. - Törökbálint, Munkácsy Mihály Művelődési Ház) (Asboltné Czapári Beáta, Varasdy Ernőné Bérczes Mária és dr. Vadinszkyné Varasdy Tünde) (2016/3.)

Dubrovay László: SOLO No. 15/B (Koncert 1234 Kft., 2021) (Fittler Katalin) (2021/3.)

Drums -10 éves jubileum (Nemeskéri Emese) (2016/3.)

Egy kreatív ember – Interjú Nesztor Ivánnal (Lehőcz Alexandra) (2018/1.)

Írások a csengettyűről és tanításáról Nyersné Vajda Márta, Lajhó Gyula, Pödör Bálint, Tar Imréné, Hajsrekker Krisztina, Urbánné Vass Ágnes, Mezeiné Topa Orsolya, Farkasné Szász Mariann, Faragó Viktória, Sólyom Balázs) (2010/3.):

     -    A legtisztább hang ég és föld között Nyersné Vajda Márta)

     -         A csengettyű (Lajhó Gyula)

      -         Bűvös csengettyűk (Pödör Bálint)

       -    Tapasztalataim a csengettyű használatáról az oktatásban – 2010. (Tar       Imréné)

      -         A csengettyűzésről (Hajsrekker Katalin)

      -         Új kézi dallamhangszer mindenkinek (Urbánné Vass Ágnes)

      -         Hangolt, nyeles csengettyűk (Mezeiné Topa Orsolya))

      -         A várpalotai csengettyűsökről (Farkasné Szász Márta)

      -         Tapasztalataim a csengettyű tanításáról (Faragó Viktória)

      -         Nemzetközivé váló csengettyűs közösség (Sólyom Balázs)

Samodai-Szives Duó az Unerhörte Musikon (2022/1.)

Tíz ősbemutató a Kósa hangrendszerben (Fészek Művészklub, 2020. III. 4.) (1:24:49) (2020/3.)

ÜTŐS ABC (Fittler Katalin beszélgetése Zempléni Lászlóval) (1999/5.*)

Balázs Oszkár-Igric Sándor: Ritmus - dallam - prozódia. A Szózat tanítása kottából az énekórákon (2018/4.)

Budai Krisztián: A Hand-Percussion hangszerelemző sorozat. 6/1.) – Bevezetés (2017/2.)

Budai Krisztián: Lebetonozott archaika. Gondolatok napjaink verőhasználatáról (pdf) (6/2.) (2017/3.)

Budai Krisztián: A Hand-Percussion hangszerelemző sorozat (6/3.) A bongo (2017/5.)

Budai Krisztián: A Hand-Percussion hangszerelemző sorozat. (6/4.) A timbales (2017/6.)

Budai Krisztián: A Hand-Percussion hangszerelemző sorozat (6/5.) „Barázdaságok" (pdf) (2018/7.)

Budai Krisztián: A Hand-Percussion hangszerelemző sorozat (6/6.) Rázva, nem keverve (pdf) (2018/8.)

Köte Zoltán: Ütőhangszeres tanításmódszertani jegyzet (PTE, 2015) (2021/1.)

Lengyel Erik: A vibrafon, mint jazzhangszer a komolyzenébe való beilleszkedésének bemutatása Andrei Pushkarev Valse Brillante című művén keresztül (2017/3.)

Lengyel Erik: Prelűd műfajának kiteljesedése marimbadarabokban (pdf) (2020/4

Mucsi Gergő: Beszámoló az I. Dél-Alföldi Ütőhangszeres Szakmai Nap és Konferenciáról (pdf) (2019/6.)

Péter Miklós: XI. Országos Ütőhangszeres Kamaraverseny, Vác, 2005. (2005/4.)

Dr. Szabó István: A timpani játéktechnikájának fejlődése Elliott Carter: Eight Pieces for Four timpani c. műve alapján + Elliott Carter: Eight Pieces for Four Timpani (YouTube) (2018/1.)

Dr. Szabó István: Beszámoló a VII. Országos Maros Gábor Ütőhangszeres Szóló- és Duóversenyről (2012/3.)

Szalai Tamás: A testzene térhódítása a klasszikus zenei ütőhangszeres irodalomban (2016/3.)

Szives Márton: de Clair Omar Musser: Scherzo Caprice,
út a klasszikus marimbázáshoz (2017/2.)

Szives Márton: Tremolo Abe Keiko-nál (2/1.) (pdf) (2019/1.)

Szives Márton: Tremoló Abe Keiko-nál (2/2.) (pdf)  (2019/2.)

Szives Márton Gábor: Ideokinetika és Fluid Movement. Zenei mozgások a marimbázásban. A mozgássablonok (2/1.) (pdf) (2019/5.)

Szives Márton: Koncertbeszámoló a színpad mögül (2018/1.)

Szives Márton: Reményi Attila: Strokes for marimba. Kapcsolatok az abe-i világgal (2/1) (pdf) (2021/4.)

Zsoldos Béla ütőhangszeres művésztanár-zeneszerző 70 éves (Librarius – Rácz Anna) (2022/2.)

Hangtechnika-tanítás, ZENETECHNOLÓGIAI KUTATÁS

Könyves Claudia interjúja Ujházy Lászlóval, a Szent István Király Zeneművészeti Szakközépiskola hangtechnika-tanárával „Nem kellett a jégbehűtött whisky” (2007/2.*)

Asztalos Kata: A zenetechnológia kutatási irányzatai és alkalmazási lehetőségeiaz oktatásban. Beszámoló a Sempre MET 2014 konferenciáról (2014/3.)

Balogh Gábor (2017/3.):

- Informatika az óvodában

- Kottaprogram táblaeszközön

Dr. Benedek Mónika: A kevert (online és offline) módszerű hallásképzés lehetőségei: egy kutatás eredményei (pdf) (2020/4.)

Polyák Zsuzsanna: Az iPad zenepedagógiai alkalmazási lehetőségei a Teaching Music és a Music Educators Journal szakfolyóiratok alapján – Tartalomelemzés (2018/2.)

Ujházy László: A Roland V-Piano Grand és egy Stenway hangversenyzongora összehasonlító tesztje (2012/1.)

Ujházy László: Sztereó felvételek hallgatása a zeneoktatásban (2012/3.)

EMLÉKLAPOK

Búcsú…

-  Adorján Ilonától (Bruckner Adrienn) (2005/2.)

-Adorján József ének-zenetanártól, zeneiskolai igazgatótól (1934-2018) (Papp József, Hévíz Város polgármestere) (2018/6.)

„Kezeink munkáját tedd maradandóvá…” Nekrológ dr. Adrovicz István (1950 – 2021) emlékére (Csorba Gergő) // Dr. Adrovicz István emlékezete (Vajna Katalin) (2021/3.)

-  Almássy Lászlótól (Erkel Tibor) (2006/1.)

- Ág Tibortól (1928–2013) szlovákiai zenepedagógustól (2013/4.)

- Az apáti iskolától Yndáig – Égi orgonák készítője. Emlékezés Albert Miklós (1955–2021) aranykoszorús orgonaépítő mesterre (Bihari Puhl Levente) (pdf) (2021/2.)

-        Almási István (1934–2021) népzenekutatótól, az MMA Népművészeti, Néprajzi Tagozatának tagjának emlékére (dr. Elekes Márta-Adrienne/UAT.ro) (2021/3.)

-         Andor Éva énekművész-tanártól (Meláth Andrea)  (2014/3.)

-Angi István (1933-2020) tanártól, zeneesztétától, kritikustól, publicistától, a Gheorghe Dima Zeneakadémia nyugalmazott professzorától (Bodurian Ágota) (2020/6.)

- Anker Antal (1930-2018) középiskolai ének-zenetanár, karnagy, szaktanácsadó (2018/8.)

Antal Györgytől (Ernyei László) (2006/5.)

- Aracsi Lászlótól (1930–2016) (dr. Kerek Ferenc) (2016/3.)

-Ásztai Csabáné Abaffy Katalin igazgatótól (Magyar Margit) (2012/4.)

-        Bács Lajos (1930–2015) romániai magyar karmestertől, pedagógustól és zeneszerzőtől (2015/4.)

-        Babka József (1937–2021) zongoratanártól, a nyíregyházi Vikár Sándor Zeneiskola AMI nyugalmazott címzetes igazgatójától, a Magyar Zeneiskolák és Művészeti Iskolák Szövetsége tiszteletbeli elnökségi tagjától (Vikár Sándor Zeneiskola AMI tantestülete) (2022/1.)

-        Bácskai György (1940–2016) zeneszerző-elmélettanártól (2016/2.)

- Baján Józseftől (1962–2016), a Neuma Kiadó ügyvezetőjétől (Hutira Albin) (2017/1.)

- Bakonyi Ilona (1947-2020) operaénekes-tanártól (Bihari Tóth Zsuzsanna) (2020/4.)

Balás (Szebik) Ildikó zenetanártól (1965–2014) (2014/4.)

-Balázs Ferencné Nagy Ibolyától (1935-2022), a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezetének egykori titkárától (2022/5.)

-        Balassa Sándor (1935–2021) zeneszerzőtől, a Zeneakadémia egykori oktatójától (Dr. Vígh Andrea, Fekete Gyula/lfze.hu) (2021/3.)

-        Balázs Oszkár (1936-2018) ütőhangszeres művész-tanártól, zeneszerzőtől, hangszerkészítőtől (2018/6.)

-Balogh Csaba (1942-2020) galántai karnagytól és zenepedagógustól (Magyar Iskola) (2020/4.)

-        Balogh Katalintól (1958-2018), a Józsefvárosi Zeneiskola fuvolatanárától (Malmos Edit) (2019/1.)

-Balogh Lajos “Paci” (1992-2020) folkzenésztől, józsefvárosi önkormányzati képviselőtől (2020/6.)

-        dr. Bankó Sándortól (1950–2014), a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem korábbi főtitkárától (2015/3.)

-        Bán Elemér (1917-2019) operaénekes, a Debreceni Csokonai Színház örökös tagja (2019/3.)

-Bánhegyi Géza (1956-2020), a Magyar Állami Operaház zenekari klarinétművészétől, zenetanártól (2020/6.)

- Bánky Tamás (1932–2014) ének-zenetanártól, énekkari-művésztől, karnagytól (Bánky Tamás: Elkésett önéletrajz – 2006) (2014/5.)

      - Bánrévy Antal zongoraművész-tanárról (Both Lehel) (2011/3.)

  -Bántainé Sipos Éva zenetanártól (1919-2019). Hollós Máté írásai:_  I.Utolsó telefonhívás Sípos Éva nénihez. Bántainé Sípos Éva búcsúztatásának szerkesztett változata (2019. 02.14. ) / II. Mesterek nélküli mester - B. Sipos Éva tanári pályájának összegzése (1996) / III. Bántainé Sípos Éva néni köszöntése 90 (2009) / IV. Bántainé Sipos Éva 95 (2014) (2019/2.)

- dr. Baranyi Jánosné Seregély Klára (1919-2019) zongoraművész-tanártól (2019/5.)

-Baráti András (1955–2014) gordonkaművész-tanártól (2014/5.)

 -Dr. Baross Gábor karnagytól  (dr. Manherz Károly) (2009/3.)

-Barsi Ernő hegedűtanártól (dr. Nagy Miklós és Horváth Rezső) 2013/4.)

- Barnabás Zoltántól (Barnabás Olivér (2012/6.)

-Bársony Magda (1927-2020) óvónőtől, akinek óvodásai közül zenészek, művészek, kiemelkedő tehetségű emberek kerültek ki (Abonyi Gabriella) (Tani-tani, 2020) (2020/6.)

- Barsvári József (1920-2019) trombitaművész-tanár (Geiger György) (2019/2.)

-Bartal Lajos (1945–2020) középiskolai ének-zenetanártól, karnagytól (Bartal Lajosné, Júlia emlékezése) (2020/5.)

-        Bartalus Ilona (1940–2021) zenepedagógustól (A család közleménye) // Fehér Anikó: Bartalus Ili munkatársa voltam // Búcsú Bartalus Ilonától (F. Pálfy Zsuzsa) (2021/3.)

-         

-        Búcsú egy modern kori polihisztortól, Barth István (1937–2021) Liszt Ferenc-díjas fuvolaművésztől, nyugalmazott egyetemi docenstől (Dr. Fábián Tímea) (pdf) (2021/4.)

-         

-        BARTÓK PÉTERRE (1924-2020) Vásárhelyi Gábor, Bartók Béla jogutódja emlékezik (2021/1.)

- Dmitrij Baskirov (1931–2021) orosz zongoraművész-tanártól (Geréb László interjúja, Parlando, 1998/4. szám) (2021/3.)

- Behán Pál főiskolai adjunktustól, brácsaművésztől (dr. Kerek Ferenc) (2008/1.)

- Békefi Antal Attila (1949–2015) zenetanártól, a szombathelyi Bartók Béla Zeneiskola furulya tanszakának vezetőjétől (2015/1.)

- Békés András (1927–2015) operarendező-tanártól (2015/5.)

-    Bélteki Ferenc nagykárolyi zenetanár (1952–2014) (2015/2.)

-Bencze István (1923–2022) pesterzsébeti ének-zenetanártól, kántortól (2022/2.)

- Bencze Lászlóné dr. Mező Judit (1933–2017) ny. főiskolai tanártól, népzenekutatótól (2017/4.)

--Dr. Duffek Mihály emlékezése

-Héjja Bella Emerencia: Bencze Lászlóné dr. Mező Márta életművére emlékezve

-Bedők Lászlótól (1954-2020), az Ajkai Zeneiskola nyugalmazott klarinéttanárától (Ajkai Szó online) (2020/6.)

- Bellyeiné Horváth Györgyitől (1951–2021), a bajai Liszt Ferenc AMI gordonkatanárátzól (A bajai Liszt Ferenc AMI tantestülete és Pethő Attila intézményvezető) (2021/4.)

- dr. Benkó Sándor (1940–2015) klarinétművész, zenekarvezetőtől (2016/1.)

-Benkő László (1943-2020) Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zeneművésztől, az Omega Egyöttes tagjától (2020/6.)

- Benkő Zoltán zongoraművész-tanártól (1938–2015) (Báll Dávid) (2015/3.)

- dr. Bényei Andrásné Geredy Mária (1930–2017) zongoratanártól, zeneiskolai igazgatótól (dr. Bruckner Adrienne) (2017/5.)

-Bihary Lászlótól (1950–2021), a Zeneakadémia Zeneelméleti Tanszék oktatójától (Mohay Miklós-lfze.hu) (2022/1.)

- Birtalan József (1927–2017) marosvásárhelyi zeneszerzőtől, karnagytól és egyetemi tanártól (Marosvásárhelyi Rádió) (2017/5.)

-Blazsó Domonkos (1977-2020) énekművésztől (2020/6.)

- Bócz Sándor ny. zeneiskolai igazgatótól (2014/2.)

-Bódi Árpádné Rozsnyói Ágnestől (1947–2022), a székesfehérvári Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium és AMI zongoratanárától (Kovács Éva Mária) (2022/5.)
 
Bodás Pétertől (dr. Kerek Ferenc)

-  Bodnár László zongoraművésztől (Zelinka Tamás) (2005/5.)

- Bodonyi István hegedűművész-tanártól (Szecsődi Ferenc, Deák Ágnes)   (2013/1.)

-Bodonyi István (1947–2022) felvidéki zenésztől, pedagógustól (atempo.sk) (2022/5.)

- Bogár Istvántól (Héthy Apor) (2007/2.)

- Bolba Lajos (1931–2018) zeneművésztől, karmestertől, a Kodály Zoltán ének-zenei általános iskola egykori igazgatójától (2018/4.)

 -Bokorné Győry Laura (1949-2020), zenekari oboaművésztől. az Aelia Sabina AMI furulyatanárától (2020/4.)

-        Bolberitz Tamástól (1939–2021), a Magyar Állami Operaház egykori karmesterétől (www.opera.hu) (2021/4.)

- Bónis Ferenc (1932-2019) zenetörténésztől / Búcsú Bónis Ferenctől (Kertész Attila) / Értékmentésre szakosodva (Fittler Katalin) / Gyászhangok Bónis Ferenc halálára (Kassai Isván) / Bónis Ferenc: „ha valaki egy igaz ügy katonájává szegődik” (Lukácsi Béla, 2002) (pdf) (2020/1.)

- Borlai Kinga (1943–2014), az MR vezető hangmestere (Zsoldos Mari) (2014/4.)

- Borlói Rudolf (1927-2019) zenetanár, a Székesfehérvári Hermann László Zeneművészeti Szakközépiskola és AMI ny. igazgatója, zeneszerző, karmester (FEOL Fehér megyei hírportál)
(2019/3.)

-   Boros Lajos (1925–2014) prímástól (Z. T.) (2014/4.)

- Boros Mátyás (1960–2021) prímástól, hegedűművész-tanártól (ROMNET) (2021/4.)

- Botka Valéria karnagytól (2013/5.)

- Breuer János (1932–2016) zenetörténész-szerkesztőtől (V. L.) (2016/3.)

- Buffó Rigó Sándor prímástól (2014/3.)

- Bujtás Péter (1947–2015) zenekari kürtművész-tanártól (2015/3.)

- Busa Tamás (1955–2021) operaénekestől (Kiss Ernő) // Elment Busa Tamás (Gulyás Dénes) (2021/3.)

- Buzás Bálint (1968–2020) zenetanártól, karnagytől (biatorbagy.hu) (2021/1.)

- Büky Gézától (Szendi Ágnes) (2007/4.)

- dr. Bürger Miklóstól (1937–2018) az MTA nyugalmazott jogtanácsosától, a Magyar Jazzkutatási Társaság, a világ egyetlen nemzeti jazzkutatási társasága alapító tagjától (2018/3.)

I. Simon Géza Gábor: Búcsú egy jazz polihisztortól

II. Márton Attila: Szubjektív nekrológ dr. Bürger Miklós elhunyta alkalmából

III. Agonás Péter: Megemlékezés dr Bürger Miklós zongoristáról, az MTA jogtanácsos ügyvédjéről…

- Charles Kálmán (1929–2015) zeneszerző, karmester (2015/2.)

-Cziglényi Lászlótól (1941–2022), a Richter János Zeneművészeti Szakközépiskola nyugalmazott igazgatójától, a győri Bazilika egykori orgonistájától (2022/6.)

- Csajbók Terézia (1927-2020) dalénekestől (2020/1.)

- Csáky Katalin (1938-2019), a budapesti Bartók Konzi egykori zongoraművész-tanára (2019/3.)

- Csányi Attila (1940–2016) zongorista-zenekarvezetőtől, jazztörténésztől (2016/4.)

-    Csébfalvi Évától. Az árnyéknélküli asszony (Laczó Zoltán) (2012/1.)

- Csepregi Gyula (1958–2014) szaxofonművész-tanártól (2014/6.)

- Cser Miklós (1947-2020) karmestertől (Szegedi Tudományegyetem Hírportál) (2020/4.)

- Csikós Miklós (1948–2014) zenetanártól, igazgatóhelyettestől (Korb Zoltán) (2015/3.)

-Csillag Ferenc (1952–2020) pedagógustóül, a ZETA korábbi elnökétől (BZSH // Molnár Krisztina, Apor Vilmos Katolikus Főiskola) (2020/5.)

- Csincsi Ferenc (1964–2014) zeneiskolai igazgatótól (2014/5.)

- Csizmadia Ferenc (1922–2016) nagykanizsai énektanártól, karvezetőtől, a zalai dalostalálkozók lelkes szervezőjétől (Balás Endre) (2016/2.)

- Csizmadia Lászlótól (1943–2016), a Bicskei Prelúdium AMI igazgatójától és a Fesztivál Fúvószenekar karnagyától (MAFUMASZ) (2016/5.)

-Csonkáné Vörös Mária (1948-2020), az Erkel Gyula Újpesti Zenei Alapfokú Művészeti Iskola nyugalmazott zongoratanárától (Bujdosóné Pécsy Klára) (2020/6.)

-Csorba Mária (1936–2022) hegedűművész-tanártól, a Magyar Állami Operaház egykori első koncertmesterétől (Balázs János emlékezése) (pdf) (2022/4.)

-Csuprik Etelka (1963-2019) kárpátaljai zongoraművész-tanártól, Ukrajna érdemes művészétől (Összeállította: Izsák József) (pdf) (2020/1.)

- Csurgay István (1940–2017) gordonkaművész-tanártól (Reményi Eszter) (2017/6.)

-        Dalló Gyula (1934-2019) hárfaművésztől (a Berlini Staatsoper és a Staatskapelle megemlékezését közreadta: Tóth Zsuzsa) / Nachruf Gyula Dalló (2019/6.)

-Dán András (1934–2022) ütőhangszeres művésztől, a Stúdió 11 egykori tagjától (2022/5.)

-         

-        Dankó Józseftől (1959–2021), a Bajai Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola zongoratanárától (Bajai Liszt Ferenc AMI tantestülete) (2021/3.)

Dános Lili (1912–2010) zongoraművész-tanártól (Kovács Katalin) (2010/5.)

- Darányi Lajos művésztanártól (Darányi Lajos művésztanár emlékezete) (Molnár Zsolt) (2011/4.)

-Daróci Bárdos Tamás (1931-2019) zeneszerzőtől, karnagytól, zenetanártól (2019/4.)

Deák Endre erdélyi muzsikustól (2013/4.)

- Deák Endre (1952-2012) lantművész-tanárra emlékeztek Nagykárolyban (2014/4.)

-Deákné Szabó Zsuzsánnától (1955-2020), a Molnár Antal Zeneiskola hegedűtanárától, zenekari hegedűművész.től. Deák Csaba búcsúja (2020/3.)

-  Delley Józseftől (Kerek Ferenc) (2006/3.)

- Demény Attila (1955–2021) kolozsvári operarendezőtől, zeneszerzőtől, zongoraművésztől (2021/3.)

- Déry Gabriella operaénekestől (2014/2.)

- Dévény Anna (1936–2017) gyógytornásztól, a mozgásrehabilitációs Dévény-módszer kidolgozójától, a Fischer Annie hagyaték egyik legnagyszerűbb letéteményesétől (dr. Székely György /Gramofon) (2017/4.)

- Devich János (1938–2017) gordonkaművész, a LFZE professzor emeritusa (Dr. Vígh Andrea és dr. Fülei Balázs/LFZE) (2017/5.)

- Devich Sándor (1935–2015) hegedűművész, professor emeritustól (2016/1.)

- debreceni búcsú prof. emeritus Devich Sándor (1935–2016) hegedűművésztől (Molnár Zsolt) (2016/2.)

- Dimény Judit (1938-2019) középiskolai ének-zenetanártól, szerkesztőtől, zenei írótól / Nekrológ helyett egy ifjúsági rádiósért (Morva Péter) (2019/1.)

-Dinnyés István (1935-2020) Weiner Leó-díjas zenepedagógustól, a Magyar Kodály Társaság alapító tagjától, címzetes nyugalmazott igazgatótól (2020/3.)

- Dobos Kálmántól (1931–2013) (Hollós Máté) (2013/4.)

- Dobos László (1932–2021) zeneiskolai igazgatótól, karnagytól (Pécsi Liszt Ferenc Zeneiskola) // Dobos László műfordításai - Egyházi kórusművek magyar szöveggel (Parlando 2014/1.) (2021/1.)

­-Dobos László (1932–2021) karnagytól, zeneiskolai igazgatótól. Gyüdi Sándor, Tillai Aurél és Kovács Attila emlékezései (2021/2.)

- Dobos Lászlóné Harmat Ilona (1933–2021) szolfézs-zeneelmélet tanártól, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Pécsi Tagozatának egykori szolfézs-módszertan tanárától (Kertész Attila) (2021/4.)

-Dobozi Eszter (1956-2019) József Attila-díjas költőtől, a Kecskeméti Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium korábbi igazgatójától (2019/6.)

-  Dobray Istvántól (Péter Miklós) (2066/3.)

-Draskóczy László (1940-2020) református orgonaművész- zeneszerzőtől, tanártól // Draskóczy László: Az ismétlőjel helytelen értelmezése az egyházi és a világi zenében (2015/16.) (2020/4.)

- Dsupin Pál István (1963-2020) népzenésztől, népzenekutatóról, hangszerkészítőről, a LFZE Népzene tanszékének tanárától (lfze.hu / Juhász Zoltán) (2020/6.)

- Duliskovich Sándor (1948–2017) szegedi harmonikatanártól (Harmonikavilag.hu) (2017/6.)

­ - Dudásné Biró Sári (1930-2019) tanítóképzői és középiskolai ének-zenetanártól, karnagytól. Évfolyamtársam emlékére (Márkusné Natter-Nád Klára)  (2019/2.)

-Ducsai Szabolcs (1975–2022) jazz trombitaművésztől, a Budapest Jazz Orchestra és a Stúdió 11 tagjától (2022/5.)

- Erdélyi Sándor tanár úrtól (Lendvay Tamás (2008/6.)

- Farkas Erzsébet zenetanártól. Utolsó levél Farkas Erzsébethez) (Torják Vilmos) (2013/4.)

- Ébert Tibor (1926–2015) írótól, költőtől, esztétától, zeneművésztől (2015/4.)

- Eőry Ede zongoratanár-vezető szaktanácsadótól (Péter Miklós) (2012/4.)

-Eötvös Gábortól (1947-2019), a Molnár Antal Zeneiskola ütőhangszeres tanárától (MAZ tanárai) (2019/4.)

- Erdei Péterné Szeles Ida (1939-2019) zenetanár (LFZE)
(2019/3.)

Erdélyi Lászlóné Lenke néni zenetanártól (1914–2014) (Mócz Ferenc) (2014/5.)

- Erdélyi Zsuzsanna (1921–2015) néprajztudós, folklorista (Hír24) (2015/2.)

-Erdős Jenő (1920-2020) ének-zenetanár-karnagytól, Nyíregyháza zenei életének meghatározó személyisége (2020/5.)

-dr. Eősze László (1923-2020) zenetörténész, az MMA rendes tagja. Eősze László pályaképe (Szőnyiné Szerző Katalin / MMA) (pdf) (2020/5.)

- Erkel András (1962–2015) film-és zenei producertől (2015/1.)

- Erkel Tibor (1934–2017) zongoraművésztól, zeneakadémiai tanártól, kultúrpolitikustól (2017/2.)

-Erőd Iván (1936-2019) zeneszerző-tanártól (Radics Éva) (2019/4.)

- Falvai Antaltól (1946–2016), a Varga Tibor Zeneművészeti Intézet nyugalmazott harsonatanárától (2016/5.)

- Falvy Zoltán (1926–2017) zenetörténésztől (MTA BTK ZTI) (2017/4.)

- Farkas Erzsébet zenetanártól (Torják Vilmos) (2013/4

-  Farkas Ferenc zeneszerzőtől (Balázs Árpád) ((2002/5.*)

- Farkas Ferenc zeneszerzőtől (Szokolay Sándor, Kocsár Miklós) (2003/3.)

Fasang Árpádtól (Kövecs Imre és Feuer Mária) (2001/6.)

-Dr. Fátyol Rudolf (1957-2019) hegedűművésztől, a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar docensétől (dr. Duffek Mihály/ DEZK) (2019/4.)

-        Fátyol Tivadar (1953–2014) zeneszerzőtől, rendezőtől, producertől, a Rádió C volt igazgatójától, a Nóta TV programvezetőjétől (2015/1.)

-        Fehér Lászlóné Rókay Gabriella (1927–2022) zeneiskolai zongoratanártól, a Tóth Aladár Zeneiskola egykori igazgatójától (Magyar Margit) (2022/3.)

-        Fehér Ottó (1945–2015) középiskolai ének-zenetanártől, karnagytól (2015/3.)

- Fehér Ottó (1945–2015) középiskolai ének-zenetanártól, karnagytól (bővített változat) (M. Magyar László) (2015/4.)

              - Fejérvári Benedek igazgatótól (Bertha János) (2012/5.)

Fejes Cecília (1928–2015) zenei rendezőtől (2015/3.)

-        Fejes Márton (1945–2017) debreceni harsonaművész-tanártól (2017/2.)

- Elhunyt Félegyházi Károly (1978-2017) zongoraművész-tanártól (Fidelio) / Zongoraművész és disznópásztor (Félegyházi Károly) (Hun Terem) / Forrás. Dokumentumfilm Félegyházi Károly zongoraművészről. Rendezte: Kiss Anett (2017/6.)

Fellner Andrea szerkesztő-film/tv renderzőtől (2013/5.)

Fentős Ferenc tanár úrtól (2013/4.)

Ferencz Éva dalénekestől (2013/6.)

- Ferenczi Hajnal Anikó (született: Tóth Hajnal Anikó) (1956–2016) fuvolaművész-tanártól (dr. Bednarik Anasztázia, dr. Fejérdy Áron) (2016/6.)

-Fias Gábor (1941–2021) hegedű-és brácsaművész-tanártól, a Kodály vonósnégyes alapító tagjától (BMC) (2021/4.)

-        Emlékek Finta Jánosról (1955–2021) (Meszlényi László) (2021/3.)

-Fódi Jánostól (1933–2022), a csolnoki fúvószenekar karmesterétől, zenetanártól (2022/2.)

- Fodor Ákos (1945–2015) zeneművész, költő (Fittler Katalin) (2015/2.)

-Foltin Jolán (1943-2019) táncművésztől, koreográfus-rendezőtől (MMA / Stoller Antal) (2019/6.)

-Fodor Artúrtól (1928–2022), a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának kürtművészétől (2022/5.)

-        Fonó Erzsébet (1931-2020) zenetudóstól, zeneelmélet-, szolfézs- és zongoratanártól, a Continuo Zeneiskola alapító igazgatójától (2020/6.)

- Forrai Katalintól (Dr. Eősze László) (2005/2.)

-        dr. Földes Józsefné Szilágyi Margit zenetanártól (1931–2021) (Kiss Ernő)  (2021/4.)

- Egy jazzdobos Covidos halála. Földesi Csongor „Csongi” (1941–2021) jazz dobos (Simon Géza Gábor) (2021/3.)

-Fodor Tamás (1968–2022) hegedűművésztől, a Budafoki Dohnányi Zenekar egykori koncertmesterétől (2022/5.)

- Frank Lajostól (Prőhle Henrikné Bányay Zsuzsanna) (1999/5.*)

-Frank Oszkár (1922-2019) zeneszerzőtől, zeneelmélettanártól, zenei írótól (Szendi Ágnes)  (2019/4.)

- Frank Mária (1940–2022) csellóművésztől, a Liszt Ferenc Kamarazenekar alapító tagjától (Liszt Ferenc Kamarazenekar - Facebook) (2022/3.)

- Frans Brüggen (1934–2014) (2014/4.)

- Fricsovszky Ottótól (1940–2022), a Budafok-Tétényi Nádasdy Kálmán Alapfokú Művészeti Iskola és Általános Iskola egykori tanszakvezető klarinétművész-tanárától (Puskás Levente) (2022/2.)

- Frideczky Frigyes (1924-2017) zenei és kulturális írótól, esszéistától, karvezetőtől, költőtől, egyetemi magántanártól, a Művelődési Minisztérium Zenei Osztály munkatársától (2018/1.)

-Friedrich Ádám (1937-2019) kürtművész-tanártól (lfze.hu és Lakatos György / Friedrich Ádám: Kényszerleszállás (2020/1.)

- Fülep Tamástól (Both Lehel) (2005/2.)

-Fülöp Attilától (1942-2020), a Magyar Állami Operaház egykori magánénekesétől, művészeti titkárától, ügyvezető igazgatójától (pdf) (2020/4.) 

- Gabos Gábor (1930–2014) zongoraművésztől. Juhász Előd interjúja a Katolikus Rádióban hangzott el, 2014 tavaszán (2014/5.)

-Gábor József (1945-2017) zongoraművész-tanártól (Fülep Márk) 2017/5.)

-        dr. Gallai Istvánné Tringer Margittól (1934-2018), a Kaposvári Liszt Ferenc Zeneiskola-AMI zongoratanárától (Nagy Tamás) – Egy közelmúltbeli interjú dr. Gallai Istvánnéval és férjével (Szerkesztő riporter: Gulyás Lóránt) (pdf) (2018/6.)

-Géczy Olga (1940–2020) karmestertől, festőművésztől (2022/2.)

- Gerenday Endre karnagy, főiskolai tanártól (2014/3.)

- Gergely Lászlóné Simon Zsuzsannától (1942–2021), a Nyíregyházi Egyetem Zenei Intézetének magánének tanárától, főiskolai docenstől (A Nyíregyházi Egyetem Zenei Intézet dolgozói) (2021/4.)

- Gerócs Erzsébettől (1958–2015) nagykanizsai zongora és elmélettanártól (Baráth Zoltán) (2015/2.)

-Gersy Károly (1969-2019), a szigetvári Weiner Leó AMI gitártanára (2019/3.)

-        dr. Gerzánics Magdolna (1934–2021) ungvári születésű néprajz- és népzenekutatótól, újságírótól, a Vass Lajos Népzenei Szövetség szakmai vezetőjétzől (ATEMPO.sk / vasslajos-szov.hu) (2021/4.)

-        Geszty Szilvia (1934-2018) operaénekes, a zürichi Zeneakadémia tanára (2019/3.)

- Gilicze Zsuzsától (1957–2015), a Rózsavölgyi Zeneműbolt munkatársától (2015/6.)

- Gombai Józseftől (1953-2020), a Magyar Állami Operaház zenekari oboaművészétől (Gulyás Dénes) (2020/6.)

- dr. Gombocz Istvánné Konkoly Adriennétől (1931–2021), a Bartók Archívum volt munkatársától (Vikárius László) (BTK ZTI) (2021/4.)

-        Gonda János (1932–2021) Széchenyi- és Liszt Ferenc-díjas magyar zongoraművésztől, zeneszerzőtől, zenetörténésztől, főiskolai tanártól (lfze.hu) // A Zenetanárok Társasága búcsúja (ZeTa) (2021/3.)

-        Görgey Gábor (1929–2022) írótól Madarász Iván: Utolsó keringő c. operájával (2022/3.)

-         

-        dr. Groma Gézáné Nagy Judittól (1927-2018), a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola matematika-fizika tanárától, a felejthetetlen emlékű „Judit nénitől” (Nagy Sándor) (2018/5.)

-dr. Grossmann-Vendrey Zsuzsanna (1937–2020) zenetudós, a Frankfurti Zene- és Színházművészeti Főiskola és a Bécsi Egyetem tanára (Schweitzer Katalin) (2020/5.)

- Gubkó Adrienn (1973–2022), a Bajai Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola zongoratanárától (2022/3.)

- Gulyás Györgyné Mánya Éva (1925-2018) debreceni zenetanártól (dehir) (2018/8.)

Guttman Mihály erdélyi zenepedagógustól (2013/4.)

- Gyarmati Pál (1945–2015) székelyudvarhelyi zeneművész-tanártól (Katona Zoltán) (2015/2.)

-Gyenes Béla (1958-2020) szaxofonművésztől (Götz Nándor)  (2020/2.)

- Győriványi Béláné igazgatótól (Szegedi Enikő) (2011/4.)

- Hajdú András /André Hajdu/ (1932–2016) zeneszerző, zenepedagógus, zenetudóstól (Ferenczi Anna és Láng Gabriella) (2016/5)

- Halász Ferenctől (Pichner Teréz) (2000/2.)

Halász Péter (1960–2015) zenekari ütőhangszeres művésztől (2015/3.)

- Halmos Béla zenei népművésztől tudóstól (2013/4.)

- Halmos Vilmos (1943–2015) zongorista-énekestől, a Benkó Dixieland Band művészétől (Illusztráció: Halmos Vilmos énekel és zongorázik / Ray Charles: Georgia on My Mind/) (2015/4.)

-        Hambalkó Edit (1931-2019) zongoraművész-tanártól. Baráth András és dr. Dominkó István emlékezései (2019/5.)

-        Hámori József (1932–2021) Széchenyi-díjas biológustól, egyetemi tanártól, volt minisztertől, az MTA rendes tagjától, egykori alelnökétől (24.hu) (2021/3.)

-        Hamvas Anna (1935–2018) gyakorlóiskolai ének-zenetanártól, karnagytól (2018/4.)

- Hani Kyoko (1930–2015) zenetanártól, fordítótól (2015/4.)

- Hargitai Géza (1959–2017) fagottművész-tanártól, a hatvani Kocsis Albert Zeneiskola igazgatójától (Varga Dalma / Hatvani hírek) (2018/1.)

- Hartmann József (1949–2016) harsona- és rézfúvóstanártól, a paksi Pro Arte AMI alapító igazgatójától (Paksi Hírnők) (2016/2.)

- Hárs Ernő (1920–2014) költő-műfordítótól (Kemény Aranka) (2015/3.)

- Hegyi Erzsébettől (1927–2017), a Zeneakadémia zeneelmélet- és szolfézstanárától (2017/2.)

- Hegymegi házaspártól (Szatmári László) (2003/4.)

- Hecht Anna (1949-2017) somorjai ének-zenetanártól, karnagytól (2017/2.)

-Hegyes Gabriella (1941–2022) Liszt Ferenc-díjas operaénekestől, a Debreceni Csokonai Színház örökös tagjától (2022/5.)

- Herédy Éva (1936–2017) karmesterétől, a Miskolci Nemzeti Színház egykori karmesterétől (Gyarmati Béla) [Forrás: miskolc.hu /Miskolc. online] (2017/1.)

- Héthy Apor (1943–2014) hegedűművésztől (Szirányi János, Vásáry Tamás, Telegdy László, dr. Sinkovics Alfréd visszaemlékezései) (Szerkesztette: Soós Kálmán) (2015/1.)

- Herbert Wulf egyházzenei tanártól (2013/6.)

- Herboly László trombitaművész-tanártól (1942–2014) (2014/4.)

- Herpai Sándor ütőhangszeres művésztől (1954–2014)(2014/4.)

-  Hevesi Judittól  hegedűművész-tanártól (Perényi Eszter) (2009/5.)

- Hoffmann László (1949–2016) orgonaművész-zenepedagógustól, egyházzenésztől (Forrás és fotó: Kisalföld/Győri Egyházmegye / Pió Márta/Magyar Kurír) (2016/3.)

-Holczer Irma (1950–2022) énekművész-tanártól, a Zeneakadémia Jazz Tanszék oktatójától (Bacsó Kristóf, lfze.hu) (2022/2.)

-Homicskóné Szalóky Ildikótól (1976-2020), a Solti György AMI zongoraművész-tanárától (Dióssy Krisztina) (2020/6.)

- Homoki Endre (1926–2015) klarinét- és tárogatóművésztől (Illusztráció: Pethő Attila beszélget Homoki Endrével. Dél TV 2009. / Homoki Endre tárogatón játszik XIX. századi magyar muzsikát 2007-ben, I-II) (2015/4.)

- Hoppe Pálné Köningsberg Zsuzsa Anikó zenetanártól (Láng Etelka) (2009/2.)

- Horányi Ottilia (1943–2022) középiskolai ének-zenetanártól, karnagytól (2022/3.)   

-Horváth Bálinttól (1937-2020), az Operaház egykori magánénekesétől (2020/6.)

- Horváth Ferencné Daragó Mária (1933–2015) ének-zene szakfelügyelő-tanártól (A Nap a hegyek mögé csak pihenni tért. Emlékére) (Fleck Erika) (2016/1.)

-Horváth Guidóné Takács Judit (1950–2022) középiskolai ének -zenetanártól, karnagytól, (Szombathelyi Bartók Béla Zeneiskola–AMI igazgatósága, tantestülete, volt és jelenlegi növendékei) (2022/4.)

- vitéz Horváth Gyulatól (1926–2015) (hegedűtanár, karmester, m.kir. tüzér zászlós, ny. honv. alezredes) (2015/5.)

-Horváth Gyuláné Agócsy Erika (1934-2018) szolfézstanártól (Varga Ildikó) (pdf) (2018/6.)

- Horváth József Mária /Josef Maria Horvath/ (1931-2019) zeneszerzőtől  (2019/6.)

-        Horváth Klára (1952-2019) fagottművésztől, fagott- és furulyatanártól (Vas Erna és Mészáros Lászlóné) (2019/6.)

-ától (2022/4.)

-Horváth Zoltán (1928-2018) operarendezőtől, érdemes művésztől (2019/1.)

- Horváth Zsuzsa (1943–2015) hegedűművészprímás-tanártól (2015/2.)

- Horti Gábor zenekari hegedűművész-tanártól (Dénes László és Pattantyús-Á Károly (1996/2.)

-HHufnágel Aladár (1932–2022) Tabányi Mihály-díjas harmonikaművész-tanártól (Hufnágelné Somogyi Mária) (2022/6.)

- Huszti István (1949–2020) zenekari nagybőgőművész-tanártól (2021/1.)

-Hutira Albintól (1937–2021), a Rózsavölgyi Zeneműbolt egykori legendás igazgatójától (Hajdu Marianne) (2022/1.)

- Hümpfner Károly (1950– 2016) zenetanártól (Ceglédi Városi Televízió) (2016/2.)

- Ittzés Mihálytól (Erdei Péter, Vashegyi György, Buda Ferenc és Jámbor Zsolt búcsúbeszéde 2018. június 22-án a kecskeméti evangélikus templomban) (2018/6.)

- Ivanich Miklós (1932–2016) zongoraművész-tanártól (Info. Dombovár.hu) (2017/1.)

- Jakabné Balla Márától (1928–2014) énekművész-tanártól (2015/3.)

- Jáki Teodóz győri bencés szerzetestől, zenetanártól (1929–2014) (2014/4.)

-Jancsó István (1941–2022) cimbalom készítő mestertől, aki a híres hangszerkészítőnek, Bohák Lajosnak volt a tanítványa (H.V.) (pdf)  (2022/4.)

-Jankó József (1945-2021) zenekari fuvolaművész-tanártól (Oláh Mónika) (2021/2.)

-        Jankovics Marcelltől (1941–2021), a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) tiszteletbeli elnökétől, a nemzet művészétől, rajzfilmrendezőtől, grafikutóls, könyvillusztrátortól, művelődéstörténésztől (MMA) (2021/4.)

-id. Jarábik Imre (1942-2019) karnagy, népművelő, pedagógus, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Vass Lajos Kórusának alapító tagja
(2019/3.)

- Janota Gábor (1936–2021) fagottművésztől, a Zeneakadémia tanárától (Lakatos György/lfze.hu) (2021/3.)

- Jelena Obrazcova (1939–2015) operaénekes-tanártól (2015/1.)

-Jeney Zoltán (1943-2019) zeneszerzőtől, a LFZE professor emeritusától (LFZE, Dr. Vígh Andrea) / Emlékbeszéd (Farkas Zoltán) / Kurtág György Jeney Zoltánnak (fakszimile)*  / Spekuláció nélkül nincs intuíció – "Jób könyvé"-től a fraktálokig (Jeney Zoltánnal beszélget a "Halotti szertartás"-ról Farkas Zoltán)* / Dalos Anna: Hagyomány és eszkatológia Jeney Zoltán „Halotti szertartás”-ában* /  (*Holmi 2006. július) (2020/1.)

- Joó Árpád (1948–2014) karmester- zongoraművésztől (2015/3.)

- Joób Árpád (1946–2016) főiskolai tanártól, karnagytól, népzenegyűjtőtől - Ismét egy fájdalmas búcsú - (dr. Gerzanics Magdolna) (2016/3.)

-Joó Csabáné Szabó Évától (1953 –2022), a nyíregyházi Vikár Béla AMI tanárától  (2022/4.)

-Joó Imolától (1942–2022), a bécsi Zeneművészeti Főiskola zongoraművész-tanárától, Professor Emeritától. Isten veled, Imola! (Radics Éva) (2022/1.)

- dr. József Andrásnétól (Péter Miklós) (2004/4.)

- Kallós Zoltán (1926-2018) néprajzkutatótól, a Nemzet Művészétől (MMA) (2018/3.)

- Kammerer András művésztanártól (2014/2.)

- Kányási Sándor művésztanártól (2014/2.)

- Kanyóné Réti Erikától (1957–2021), a Rózsavölgyi Márk AMI gordonkatanárától (Rózsavölgyi Márk AMI) (2021/3.)

-Kaposy Margittól (1927–2022), a Zeneakadémia Karvezetés Tanszak énektanárától (Rajk Judit – Zeneakadémia) (2022/2.)

Karai József zeneszerzőtől (2013/5.)

-Kardos Kálmán (1945–2022) zongora- és orgonaművésztől, a Kaposvári Liszt Ferenc Zeneiskola egykori tanárától (2022/5.)

-Karnizs Csabától (1958–2022), az Egri Farkas Ferenc Zeneiskola AMI harsonatanárától, ny. századostól, karmestertől (2022/4.)

- Károlyi Pál (1934–2015) zeneszerző-tanártól (Nógrádi Péter, Ambrus Ákos búcsúztatója és Károlyi Pál: Önéletrajz-részlet)

(Illusztráció: Károlyi Pál: Meditazione /Tóth Kristóf – hegedű, Sagyebó Ferenc – zongora/) (2015/4.)

- Kárpáti János (1932–2021) zenetörténésztől, a Zeneakadémia címzetes egyetemi tanárától és a Könyvtár egykori igazgatójától (Gádor Ágnes, Tallián Tibor) (lfze.hu) (2021/3.)

- Kárpáti József orgonaművész-tanártól. (Enyedy Pál) 2014/3.)

-Kátai Zoltán (1954-2020) Kossuth-díjas énekmondótól, népzenésztől (2020/6.)

-Katona Ágnes (1931-2019) zongoraművésztől, kamaraművésztől (Hollós Máté / MMA) (2019/4.)

- Katona Béla (1920–2018), zeneakadémiai hegedűtanártól (LFZE) (2018/2.)

-dr. Katona Józsefné Gál Ildikó (1940-2019) kiskunhalasi magyar- és ének-zenetanár, karnagy (2019/3.)

- Kedves Tamástól (dr. Duffek Mihály, Weninger Richárd) (2007/2.)

- Kelemen Magda (1928–2016) zenepedagógustól, zenei szerkesztőtől (2016/3.)

-dr. Kelemen László (1949–2021) orvos muzsikustól, a Semmelweis vonósnégyes alapító primáriusáztól (dr. Székely György) (2022/1.)

-   Kemény Endre hegedűművész-tanártól, karmestertől (1925-2014) (Varga Géza) (2014/5.)

- Kenesey Gábor (1948–2014) operaénekestől (2014/5.)

- Keönch Boldizsár (1938–2016) énekművész-tanártól (2016/2.)

-Kepenyes Pál (1962–2022) klarinét- és szaxofonművész-tanártól, a Gyulai Erkel Ferenc AMI intézményvezető-helyettesétől (2022/5.)

-  Kerecsényi (Kneifel) László ének- és zenetanár-karnagytól

(1917–2011) (Dr. Döbrössy János)(2011/4.)

- Keresztény Bélától (1954–2014), a Szélkiáltó együttes tagjától (2014/6.)

- Kertész Ivántól (1929–2014), az opera szerelmesétől. Kertész Iván: Fodor Géza és közös szerelmünk az opera (2014/4.)

-  Kertész Tamás operaénekes, magánének-tanártól (H. J.) (2006/5.)

-Kertészné Éliás Vera (1954-2019), a Solti György Zenei Alapfokú Művészeti Iskola zongora tanára (Dióssy Krisztina, Mártonné Tóth Krisztina) (2019/3.)

- Keszler György (1936–2017) fagottművész-tanártól (2017/2.)

-Kertész Gyula (1928–2022) fotóművésztől (Márkusné Natter-Nád Klára) (2022/4.)

- Kertész Iván (1929–2014) szerkesztőtől, zenekritikustól (2014/4.)

-  Király Évától, a Wagner Társaság elnökétől (2013/5.)

-Kircsi László (1942–2021) oboaművész-tanártól, nyugalmazott egyetemi docenstől, a Zeneművészeti Intézet egykori igazgatójától (Kovács Szilárd Ferenc, Gönczy László / Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar) (2021/4.)

- Kiss Gábor (1960–2017) tudományos főmunkatárstól, a Zenetudományi Intézet Régi Zenetörténet Osztályának vezetőjétől (2017/2.)

-Kissné Weiser Katalin (1931–2022) debreceni ének-zenetanártól, karnagytól (2022/5.)

-   Kistétényi Melindától (Hollós Máté) (1999/6.*)

- Kleeberg Strokmayer Mária ének-zenetanártól, karnagytól (2015/3.)

- Kleeberg Strohmayer Mária (1957–2015) ének-zenetanártól, karnagytól (bővített változat) (Hollerung Annamária) (2015/4.)

- Klenjánszky Tamás (1944–2015) zongoraművésztől, zenei életünk egyik legaktívabb, legsokoldalúbb vezető személyiségétől (2015/3.)

- Kobzos Kiss Tamás (1950–2015) énekes- és hangszeres előadóművésztől, művésztanár-igazgatótól, az MMA rendes tagjától (2015/6.)

-        Hollós Máté: Kocsár Miklós (2019/5.)

- Kocsis Zoltántól (1952–2016) (Kroó György, Pilinszky János, Kocsis Zoltán, Vigh Andrea, Dezső Marianna, Kurtág György, Vásáry Tamás, Erdei Péter, Fischer Iván, Perényi Miklós, Káel Csaba, Kovács Géza, Némethy Attila, Mocsári Károly, Juhász Előd, Hollerung Gábor, Ókovács Szilveszter, Rácz Zoltán, Tóth Endre gondolataiból, továbbá film- és hangfelvételek) (2016/6).

- Gyimesi László zongoraművész emlékezése (2017/1.)

- Szendi Ágnes: ami már nincs. Kocsis Zoltán halálára. Dal bariton hangra és zongorára Oláh András versére, op. 383 (facsimile) (2017/1.)

dr. Kokas Klárától (dr. Pásztor Zsuzsa) (2010/2.)

- dr. Kokas Klárától (Nemes László Norbert (2010/2.)

- Kollár Tibor (1936–2017) bácsalmási zenetanártól (Harmonikavilag.hu) (2017/3.)

- Kollár Kálmán karnagy-zenetanártól (Király Spengler Zsuzsanna) (2012/5.)

- Komlós Péter (1935–2017) hegedűművésztől, a Zeneakadémia egykori tanárától, a Bartók vonósnégyes alapító primáriusától (2017/3.)

- Kondor Ferenc zeneiskolai igazgatótól (2012/6.)

- Konrád Péter ütőhangszeres-tanártól. Meghalt Konrád Péter ütőhangszeres művész-tanár (Schadl Zsuzsanna, Pattantyús-Á. Károly emlékezései nyomán) (2014/3.)

-Konrádné Kun Erikától (1970–2022), a Vikár Sándor AMI zongoratanárától (Vikár Sándor Zeneiskola AMI) (2022/5.)

-Kormosné Boros Teréz Ilona (1962-2020) fuvolaművésztől, költőtől, a Fasang Árpád Zeneiskola tanáraától (2020/6.)

- Korondi György (1936–2015) opera-, dal- és oratóriuménekestől (Illusztráció: Korondi György énekel /Kodály Zoltán: Psalmus Hungaricus - részlet/) (2015/4.)

- Kostyál Alpár (1957–2016) zenetanártól, televíziós újságírótól, az erdélyi táncházmozgalom ikonikus személyiségétől (Marosvásárhelyi Rádió) (2017/1.)

               -  Kóté László hegedűmvész-tanártól (Kertész István) (2009/4.)

- Kovács András (1941–2018) erdélyi karnagy-zenetanártól, a romániai magyar kórusmozgalom kiemelkedő egyéniségétől (e-népújság.ro/sz-I.) (2018/2.)

- Kovács Árpád (1940–2016) fuvolatanártól (Barth István) (2016/6.)

- Kovács Atilla zeneiskolai igazgatótól (Pápa) (2013/4.)

- Kovács Dénes (Pertényi Eszter, Petrovics Emil) (2005/3.)

- Kovács Endre (1936–2015) orgonaművésztől, dramaturgtól (Kovács Endre visszaemlékezéseiből) (2015/3.)

-  Kovács Gézától (dr. Pásztor Zsuzsa) (1999/1-2.­*)

-Kovács Győzőtől (1940-2018), a mohácsi Schneider Lajos AMI alapító igazgatójától, hegedűművész-tanártól (2018/6.)

- Kovács Imre fuvolaművésztől (Kovács Lóránt) (2007/5.)

- Kovács Imre fuvolaművésztől (Tősér Dániel) (2007/5.)

- Kovács János ütőhangszeres-művésztanártól (2013/4.)

- Kovács Kálmánné Babszi… (1943–2014) (Magyar Margit) (2014/4.)

Kovács Katalintól (1955-2020), a veresegyházi Fabricius József Általános Iskola ének-zenetanárától, karnagytól (Veresi Hírmondó / Szilvási Sándor) (2020/6.)

-Kovács Lajosné Csanak Zsuzsa (1942 -2019) a Ferencvárosi Ádám Jenő és a Fischer Annie Zeneiskola zongoratanára (K.J.) (2019/3.)

- Kovács Péter (1941–2017) zeneiskolai harmonikaművész-tanártól (Dohnányi Ernő Zeneiskola, Budapest XVIII.) (2017/1.)

- Kovács Sándor (1923–2017) karnagytól, nyugalmazott tanszékvezető főiskolai tanártól, a Soproni Zeneiskola egykori igazgatójától (2017/4.)

- Kovács Sándortól (1923–2017), a fertődi Haydn Kórus karnagyától (Bertha János) (2017/6.)

-Kovács Tamástól (1952–2022), a székesfehérvári Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium és AMI rézfúvós tanárától (2022/5.)

- Kováts Zoltán (1946–2017) ny. főiskolai docenstől, karmestertől (Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar) (2017/2.)

- Kozma Károlytól, a Művészeti Szakszervezetek főtitkárától (dr. Gyimesi László) (2012/5.)

- Kócziás György (1952–2020) zenetanártól, karnagytól (Kócziás György: Bemutatkozás) (2021/1.)

- Kökéndy Józsefné Nyíri Erzsébet (1936-2020) magánének- és szolfézstanártól. „A zene éltet, örömöt ad, s ha kell, vigasztal…”. A Békési Zeneiskola tanárának emlékére (F. P. Zs.) (2020/6.)

-Könözsi Lászlótól (1924-2020), a Dunavarsányi Erkel Ferenc Zeneiskola alapító igazgatójától. Strauszné Könözsi Veronika: Végső búcsú édesapánktól (2020/2.)

- Körber Tivadarné Nagy Mária (1935–2016) zenetanártól, az ágazati főhatóság és a Zeneakadémia munkatársától, az Eötvös Loránd Tudományegyetem ének-zene tanszékének tanárától (dr. Bodnár Gábor) (2016/1.)

- Környei János (1941–2016) ny. klarinét–szolfézs szaktanártól, karnagytól (Veszprémi Zeneművészeti Szakgimnázium és AMI) (2017/1.)

- Kőrössy Tamás (1944-2020) jazzművésztől, az MZTSZ Küldöttgyűlésének tagjától (MZTSZ) (2021/1.)

-Körtvélyesi Oszkár (1930-2020) középiskolai ének-zenetanár-karnagytól, zeneiskolai igazgató-helyettestől (2020/5.)

-Králik Jánostól (1935–2022), a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem nyugalmazott intézeti igazgatójától, zongoraművész-tanártól, karmestertől (Szklenár Ferenc) (2022/2.)

-  Králikné Rosner Melániától (Forrai Zsuzsanna) (2005/2.)

-Kraszna László (1947-2020) klarinétművész-tanártól (2020/2.)

- Kreuter Vilmosné Dévényi Ilona (1943-2017) karnagytól (ZTE Juhász Gyula Pedagógusképző Kar) (2017/2.)

-Kristó László (1980-2020) kürtművésztől, a MH Budapest Helyőrség Zenekarának szólamvezetőjétől (Nagy Zsolt) (2020/5.)

- Kukely Júlia (1953–2017) operaénekestől (2017/6.)

-Kruza Richárd (1940-2020) jazz-zeneszerzőtől, vibrafonostól, zongoristától, a Zeneakadémia jazz tanszakának korábbi tanárától (2020/4.

-Kurtág Márta (1927-2019) zongoraművésztől, a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és a volt Tanárképző Intézet egykori tanárától (lfze.hu) / Kocsis Zoltán: Igazság és becsület (Márta Kurtág. Beethoven: Diabelli variations. 22 Variations on a Waltz by Anton Diabelli. Op. 120) (Holmi 2010.)
(2019/6.)

-Kutnik Károlyné Orowitsch Margit, a Győri Liszt Ferenc Zeneiskola hegedűtanára (2019/3.)

- Laczó Zoltántól (1937–2016) a Zeneakadémia ny. tanárától, a Pécsi Egyetem címzetes docensétől, a ZETA tiszteletbeli elnökétől, zenepszichológus és zenepedagógustól - Laczó Zoltán emlékezete (Avar Judit) (2017/1.)

-Lajhó Gézától (1956-2020), a Budapesti Fesztiválzenekar zenekari nagybőgőművészétől (BFZ) (2020/6.)

- dr. Lajtha Ildikótól (2013/6.)

- Lakatos Ferenc (1928–2015)  aranykoszorús hegedűkészítő mester (2015/2.)

- Lakatos Zoltán (1961–2021) zenekari nagybőgőművész-tanártól, a Szegedi Szimfonikus Zenekar tagjától (Gyüdi Sándor és a Szegedi Szimfonikus Zenekar) (2021/3.)

- Láng Etelka (1929 – 2014) zongoraművész-tanártól, igazgatótól (2015/2.)

--Búcsú Láng Etelkától (Ungár István)

--Láng Eta (Hantos Andrea)

-Láng Etelkára emlékezem (Roboz Péterné Klári)

- Lantos Ferenc (1929–2014) Kossuth-díjas festőművésztől, pedagógustól (Dr. Páva Zsolt) (2015/1.)

- Lányi Péter (1946–2017) zenetanártól, zongoraművésztől, a szekszárdi tanítóképző egykori tanszékvezető-főigazgató helyettesétől (Pécsi Tudományegyetem Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Kar) (2017/1.)

- László Attila (1926–2017) zenetanártól, karnagytól, a háromszéki kórusélet kiválóságától. /Búcsú és interjú/ (Ferencz Csaba – Háromszék Független Napilap) 2017/1.)

- László Ferenctől (Ittzés Mihály)(2010/4.)

-László Margit (1931-2019) operaénekes, énekművész-tanár (2019/3.)

-László Zsuzsa (1938-2020) Aranytoll-díjas újságírótól, szerkesztőtől (Juhász Előd/múosz) (2020/6.)

- Legánÿ Dénestől (Hollós Máté) (2001/1-2.)

- Lehoczky Éva (1925–2016) operaénekes-tanártól (2017/1.)

- Lehotka Gábor orgonaművésztől (dr. Bednarik Anasztázia) (2010/2)

- Lehotka Gábor orgonaművésztől (dr. Pálúr János) (2010/2.)

- Színfogyatkozás. Lendvay Kamilló (1928–2016) zeneszerző, zeneakadémiai tanár (Fittler Katalin) (2016/6.)

- HUMÁNUM – zenéddel velünk maradtál. Lendvay Kamilló (1928–2016) halálára (2017/1.) (Ábrahám Mariann)

- Lengyel Endre (1931–2018) gordonkaművész-tanártól (LFZE) (2018/4.)

- Lengyel Viktorné Mészáros Klára (1938-2018) székesfehérvári zeneiskolai és zeneművészeti szakközépiskolai igazgatótól, zongora- és szolfézstanártól (Székesfehérvár Városportál) (2018/8.)

- Lenkei Tiborné hegedűtanártól (Bódy Árpád) (2003/3.

- Lévay Tibor (1939–2017) rimaszombati fúvószenekari karnagytól, zeneszerzőtől, zenetanártól, kántor-orgonistától (Új Szó Online) (2017/5.)

-Lisznyai-Szabó Mária (1946-2020) egyházzenésztől (F. L.) (2020/6.)

- Litván Gábor zeneszerző-karmestertől (Sugár János és Haramza László)     (2014/2.)

- Liviu Cira szászrégeni zenetanár-karnagy halála (1932–2014) (2014/4.)

-        Lóránd Ferenctől (1930–2015), a neveléstudomány kandidátusától. (Felidézzük Lóránd Ferenc: Egy-két gondolat a „gyermek-közelibb” közoktatásról c. írását) (2015/4.)

-Loránd István (1933-2018) zeneszerző (2019/3.)

- Lorin Maazel karmester, zeneszerző (1930–2014) (2014/4.)

- Lovag Lászlóné Füzéséri Ibolya ny. zeneiskolai igazgatótól (2014/2.)

-  Lovag Ibolyára emlékezünk (Barátai, kollégái) (2014/3.)

-  Lovas Györgytől (Péter Miklós) (2004/4.)

-Lubik Hédy (1934–2022) hárfaművész-tanártól (lfze.hu) (2022/4.)

-Lukácsházi Győző (1953–2022) tubaművésztől, zenei ismeretterjesztőtől, műsorvezetőtől, a Klasszik Rádió egyik alapítójától. K. Udvari Katalin: Búcsú Lukácsházi Győzőtől // Lukácsházi Győző: Bon-bon matinék az IBS-ben /K. Udvari Katalin: Psalmus Humanus. Ének-Zenei Általános Iskola Kecskemét, 1950 (Püski Kiadó 2000) (pdf)/ Elhunyt Lukácsházi Győző (1953–2022) tubaművész, zenei ismeretterjesztő, műsorvezető, a Klasszik Rádió egyik alapítója. K. Udvari Katalin: Búcsú Lukácsházi Győzőtől // Lukácsházi Győző: Bon-bon matinék az IBS-ben /K. Udvari Katalin: Psalmus Humanus. Ének-Zenei Általános Iskola Kecskemét, 1950 (Püski Kiadó 2000) (pdf) (2022/4.)

-  Lukin László tanár úrtól (Tóth Anna) (2004/5.)

- Máder László (1939–2017) népzenekutatótól, a Magyar Rádió nyugalmazott vezető szerkesztőjétől / Megjelent Máder László Népdalszótár c. könyve (dr. Fehér Anikó) - A műsor művésze. A 70 éves Máder László köszöntése (Hollós Máté) (Első megjelenés: Parlando 2009/4.) / (2017/5.)

- Maka Gyula (1945–2014) nagybőgőművész (2015/1.)

- Máriássy Istvántól  (1936. január 10. — 2009. április 11.) (Fittler Katalin) (2009/3.)

- Martos László (1949–2017) ny. főiskolai docenstől, karmestertől (Dr. Duffek Mihály) (2017/6.)

- Massányi Viktor (1967–2015) operaénekestől, a Nemzeti Énekkar énekművészétől (Bukta Julianna) (2016/1.)

- Mátray Éva (1944-2019) fővárosi zeneiskolai zongoratanártól (2019/5.)

- Medveczky András (1936–2014) kürtművész-tanártól (2015/1.)

- Méhes Imre (1954–2020) zenetanártól (Kalász Alapfokú Művészeti Iskola, a Rózsavölgyi Márk Alapfokú Művészeti Iskola és Teleki-Wattay Művészeti Iskola intézményvezetője) (2021/1.)

-Meizl Valéria (1949–2022) klarinétművész-tanártól (2022/2.)

- Meixner Mihálytól (1928–2016) a magyar zenei rádiózás kiválóságától (2016/1.)

-        Melis László (1953–2018) hegedűművésztől, zeneszerzőtől (2018/3.)

-         

-        Emléklap. Melis László (1953.08.14 – 2018.02.12.) (A. Gergely András) (2018/5.)

-Mérei Tamás (1973-2020) gordonkaművésztől, zenekari igazgatótól (lfze.hu) (2020/6.)

- Mihalcsics Lászlóné Szabó Lívia „Bébi nénitől” (A szombathelyi Bartók Béla Zeneiskola tanárai) (2011/3.)

-Mihály Tamástól (1947-2020), az Omega Együttes Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas basszusgitárosátólé (2020/6.)

- Mihályi Istvántól (1938–2017), a Pécsi Liszt Ferenc zeneiskola nyugalmazott igazgatóhelyettesétől, gordonkatanártól (S. Balázs Hajnalka) (2018/3.)

-Mihályi Magdolna (1961-2020) párkányi karnagytól, zenész, zenepedagógustól (ATEMPO.sk) (2020/6.)

-Dr. Mikecz Gyuláné Kutasi Margit (1927-2019) hegedűtanártól, karmestertől énekművésztől, az ifjúsági zenekari nevelés kiemelkedő alakjától (Uzsaly Bence) (2020/1.)

- Miklós Tibor szövegírótól (2013/5.)

-Milkovics Jánosné Olajos Györgyi (1938-2019), a győri Liszt Ferenc Zeneiskola nyugalmazott zenetanára
(2019/3.)

-Mocsári Emma (1963–2022) zongoraművésztől, az Egressy Béni Református Művészeti Szakgimnázium tanárától, korrepetitortól (Csepregi György) (2022/5.)

- Móger Ildikó (1954–2021) táncművésztől, koreográfustől, táncpedagógustól, egyetemi tanártól (2021/1.)

- Mohay András (1978–2014), a Budapest Jazz Orchestra dobosa (Wikipédia) (2014/4.)

- Mohayné Katanics Mária (1929–2017) karnagytól, ny. egyetemi tanszékvezető tanártól (2017/1.)

- Mohayné Katanics Mária (1929–2017) karnagy-tanártól (2017/2.)

• Soltész Anna: Emlékeim Mohayné Katanics Máriáról és a Kamaráról

• „Egyenként építem bele a kórusom tagjait a zenébe” (dr. Fehér Anikó interjúja)

-        Moldován Domokos (1943–2021) etnográfutóstól, opera- és filmrendezőtől (Papageno/Wikipédia) (2021/3.)

-Molnár Ágnes (1925-2020) hegedűművész után (Hollós Máté)  (2020/4.)

­-Molnár Pál (1945-2019) (Dombóvári János) (pdf) (2019/3.)

- Mona Ilona Anícia (1921-2019)  szociális testvértől, többek között a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola könyvtárvezetőjétől (Kovács Mária) (2019/5.)

-Nádas Katalin (1927–2022) ének-zenetanártól, a Magyar Rádió Ifjúsági Főosztályának nyugalmazott zenei szerkesztő lektorától, műfordító-szövegírótól (Zsoldos Mária, Varga Károly, Gerenday Ágnses Hegyvidék-FNA) (2022/4.)

                              - Nagy Ferenc opera-karmestertől (2013/4.)

-Nagy Imre Erik (1954–2021) zeneszerzőtől, karmestertől, zeneművésztől (Kiss Ernő) (2022/1.)

- Nagy János (1958–2015), a Nemzeti Énekkar művésze (Nemzeti Filharmonikus Zenekar és Énekkar) (2015/2.)

- Nagy József (1937–2015) harmonika- és zongoratanártól (2016/1.)

- Nagymiklósi József (1933-2018) zenetanártól (2018/8.)

- Cs. Nagyné Turi Márta (1951-2017) jászberényi zenetanártól, karnagytól (Farkasné Szőke Tünde) (Jászkürt Újság) (2017/6.)

- dr. L. Nagy Katalintól (Egy nem teljesült ígéret…(Laczó Zoltán) (2012/6.)

- dr. Nagy Miklóstól (1928-2018), a győri Liszt Ferenc Zeneiskola egykori igazgatójától, ny. főiskolai tanár / Marosné Németh Zita: Miklós bácsi / A győri Liszt Ferenc Zeneiskolabúcsúzik egykori igazgatójától (Szakács Erika) / dr. Cseh Sándor: Emlékezés (2019/1.)

- Németh Csabáné Molnár Lenke Erzsébet (1945-2018), szombathelyi zongoratanár (Vitályosné Lasics Andrea) (2018/8.)

                        - Németh Gyula (1930–2016) karmestertől (2016/2.)

-Németh Zoltánné (Lívia) (1947-2019), a Ferencvárosi Ádám Jenő Zeneiskola zongoratanára (2019/3.)

                 - Nicolaus Harnoncourt (1929–2016) karmestertől (2016/2.)

- Nits Márta (1954–2014) ének-zenetanár-karnagytól (2015/1.)

- Nógrádi László (1930–2017) karnagytól, zenetanártól (2017/3.)

--Búcsúzunk Nógrádi Lászlótól (Kovács Mária)

--Búcsúzunk szeretett kollégánktól (Fischer Annie Zeneiskola AMI tantestülete)

-        Novák Gyuláné Ágoston Sarolta (1942–2022) zeneiskolai hegedűtanártól, szakfelügyelőtől (2022/3.)

- Nyiri Ferenc (1964–2022) harsonaművész-tanár (librarius.hu) (2022/4.)

-Nyíri János (1971-2020) harsonaművész-tanártól, a Szent István Király Zeneművészeti Szakgimnázium és AMI igazgató-helyettesétől (Zugló Önkormányzata) (2020/6.)

         - Oberfrank Géza (1936–2015) karmester-zeneigazgatótól (2015/1.)

- Oláh Aino (1981–2016) szentendrei zenetanártól, csembalóművésztől (2017/1.)

- Oláh Zsolt (1973–2015) operaénekestől (2015/6.)

- dr. Olsvai Imre zenetudóstól (dr. Fehér Anikó) (2014/2.)

- dr. Olsvay Imre zenetudóstól. Búcsúzunk, de a tanár úr itt marad velünk. In memoriam dr. Olsvay Imre. (dr. Gerzanics Magdolna) (2014/3.)

- Ormai Miklósnétól (Varsányi Lászlóné) (2009/5.)

-Oromszegi Ottó (1930-2019) fagottművész-tanártól, zeneszerzőtől, költőtől (pdf) (2019/4.)

- Ott Zsuzsanna Fischhoff Walterné (1935–2022) zongoratanártól (Ott Éva) (2022/3.)

-Ökrös Csabától (1960-2019) (Dr. Richter Pál / LFZE) (2019/4.)

- Pados Róbert (1954–2014) nagybőgőművésztől, polgármestertől (dr. Vincze György jegyző)

- Paikert Imréné Földiák Erzsébettől (Dr. Gyimesi László) (2010/1.)

- Paksa Katalin halálára (1944–2021) Széchenyi-díjas népzenekutatótól (Domokos Mária) (2021/2.)

- ifj. Palcsó Sándor (1952–2017), az Operaház játékmester-rendezőjétől (2017/2.)

-Palcsó Sándor (1929-2021) operaénekestől, a Magyar Állami Operaház örökös tagjátől (Magyar Állami Operaház és Hankiss Ilona) (2021/2.)

- Pál Istvántól (1919–2015) pásztor, dudás (MTI/Juhász Zoltán) (2015/2.)

-alsósófalvi Páll Dénes (1945-2020) fuvolaművésztől, az Erkel Gyula Újpesti Zenei Alapfokú Művészeti Iskola fuvolatanárától. Nekrológ helyett (Szász Károly) (pdf) (2020/6.)

- Pallagi János hegedűművész-tanártól (Gábor József) (2013/6.)

-Pálvölgyi Sándorné Matisz Gizella (1926–2021) zongora- és hárfaművész-tanártól (P.S.) (2021/2.)

-      Pándi Marianne zenetudóstól (1924–2009) (Fittler Katalin) (2009/5.)

-        Panyi Tibortól (1965-2019), az Egri Farkas Ferenc Zeneiskola AMI rézfúvóstanárától (Gulyás László)   (2019/2.)

-Papp Lajos (1935-2019) zeneszerzőtől, németországi konzervatóriumi professzortól (BMC) (pdf) (2019/1.)

- Papp Márta (1948–2018) zenetörténész-szerkesztől, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanárától (2018/5.)

- Pécsi Géza (1927–2015) zenepedagógustól, karnagytól, zenei ismeretterjesztőtől (2015/3.)

-Dr. Péczely Lászlóné (1921-2020) ének-zenetanár, karnagy. Kertész Attila: Búcsú Sárika nénitől (2020/6.)

- Pege Aladártól (Z. T.) (2007/2.)

- Pejtsik Árpád György (1935 – 2020) zenepedagógustól, szakfelügyelőtől, nemzetközi elismertségű szerző-közreadótól, a Magyar Állami Operaház csellistájától (Sigrai László) (pdf) (2021/1.)

-Pejtsik Árpád György (1935–2020) gordonkaművész-tanártól (Csepregi Róbert, Veber Lászlóné IzaLakatos György) (pdf) (2021/2.)

- dr. Perneczkyné Bányai Edit Edit (1948–2014) zeneiskolai zongora-, szolfézs- és általános iskolai ének-zenetanár (P. Szabó Zoltánné) (2015/2.)

-Peskó Zoltán (1937-2020) karmestertől, tanártól, zeneszerzőtől / Tihanyi László: A komp átért a túloldalra (pdf)

(2020/4.)

-     Péter Miklós zongoraművész-tanártól, igazgatótól. „Szerettük” (Z.T.)   (2014/3.)

-     Péter Miklós búcsúztatója (Szirmai László) (2014/3.)

-Dr. Pethő István (1948-2020) zongoratanártól, a kiskőrösi és a soltvadkerti művészeti iskola alapító igazgatójától (Supka Éva) (2020/6.)

-      Petrovics Emiltől (Petrovics Emil emlékezete) (Hamar Zsolt) (2011/4.)

-Petró Jánostól (1937–2022), a Savaria Szimfonikus Zenekar alapító karnagyától (Papageno) (2022/2.)

- Pileczky Erzsébet (1944–2017) ének-zenetanártól, karnagytól (2017/2.)

- Pócs Katalin (1963-2019) zeneszerzőtől, a Nádasdy Kálmán Művészeti Iskola tanárától (Hollós Máté) (2019/5.)

-Pocsai Ildikó (1965-2020) ének-zene mestertanártól, pedagógiai szakértőtől, Békés város korábbi önkormányzati képviselőjétől (kalmantibor.hu) (2020/6.)

- Póczonyi Mária (1930-2017) ének-zenetanár, karnagy, tankönyvíró (Márkusné Natter-Nád Klára, Szőnyi Erzsébet, Dittrichné Vajta Zsuzsánna) (2018/8.)

- Póka Eszter (1944–2015) operaénekes (Opera-Világ) (2015/2.)

-Pollák Ferenctől (1944–2021), a jánossomorjai Alapfokú Művészeti Iskola nyugalmazott oktatójától, igazgatójától, az általános iskola korábbi ének-zene tanárától (JTV.HU) (2021/4.)

- Pongrácz Péter oboaművésztől (A rizskötéses kardigán és a „hajnali”   beszélgetések (Becze Szilvia) (2010/4.)

- Poszler György (1930–2015) esztétikai neveléssel is foglalkozó akadémikustól (Illusztráció: Interjú Poszler Györggyel –részlet /Nagyvizit- Litera TV 2014/) (2015/4.)

- Pozsgai Zoltán (1953–2017) zongoraművész-tanártól (2017/2.)

- Pribojszky Mátyás (1931–2014) citeraművész-tanártól (2014/5.)

-Prinyi Csabáné Győrfi Katalintól (1956–2022), a Weiner Leó Katolikus Zeneiskola és Zeneművészeti Szakgimnázium zeneelmélet és szolfézs tanárától (Gurmai Éva) (pdf) (2022/4.)

-Prőhle Henrik (1936-2022) fuvolaművésztől, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem fúvós tanszékének egykori tanszékvezető tanárától (Dr. Vigh Andrea-lfze.hu) (2022/1.)

- Pusztai Ferenc ütőhangszeres művésztanártól (2013/4.)

- Puporka András (1949–2017) klarinétművésztől (2017/2.)

-Raj Gizella (1920-2019) zongora-, szolfézs- és zenetanártól / Péter Miklós: Raj Gizella 90. születésnapjára (2010) (2019/4.)

-Rakos Miklós (1947-2019) hegedű- és brácsatanártól, zenetörténeti kutatótól (2019/6.)

-     Rázga József karnagy-igazgatótól (Vantara Gyula) (2010/5.)

-Reinisch Jenő (1935–2022) harsonaművésztől, a Magyar Rádió Tánczenekarának, majd a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának tagjától (2022/5.)

-     Rékai Iván (1934–2014) zeneszerző-tanártól (2014/5.)

-Reményi Károly (1941-2020) karnagy-zenetanártól, zeneiskolai igazgatótól, az esztergomi zenei élet meghatározó alakjától (Udvardyné Pásztor Ágnes) // Felhívás a Reményi Károly mellszobor megvalósításáért (Udvardyné Pásztor Ágnes és Kovács Andrea) (pdf) (2021/2.)

-     Répásy Györgyi hegedűtanártól (1925–2009) (Dénes László (2009/4.)

-        Prof. Dr. Répássy Dénes (1947–2021) patológustól, urológus szakorvostól, egyetemi magántanártól, az Ars Nova Sacra Énekegyüttes alapító tagjától (Freund Tamás, Némethi Gábor) (2021/3.)

-        ­Réti Zoltán (1921–2018) festőművésztől, a balassagyarmati Zeneiskolai egykori igazgatójától, festőművésztől (Kanyó András) (2018/3.)

-        Rév Lívia (1916–2018) zongoraművésztől – Marton Árpád: „Ne engedjétek, hogy az emberektől elvegyék a zenét!” (2018/4.)

-        Róbert Gábor (1938–2021) főiskolai docenstől, hegedűtanártól, a Lakó Sándor Kamarazenekar művészeti vezetőjétől (kecskemetilapok.hu) (2021/3.)

-  Robin Williams filmszínész (1951–2014) (YouTube)

- Roboz Ágnes (1926–2021) koreográfustól, karaktertánctanártól, címzetes egyetemi-tanártól (Mihályi Gábor és Csapody Tamás) (pdf) (2021/4.)

- Róth József (1936–2020) zenetanártól, zenekari nagybőgőművésztől, karnagytól (Pulai Nikoletta, Győrzámoly polgármestere) (2021/1.)

-     Rózsa Vera énekmestertől (Kovács Ilona) (2011/1.)

- Rőczey Ferenc (1927–2021) zongoraművész-tanártól (2021/3.)

-   Ruha Istvántól (Ágoston András) (2005/2.)

- Samu Katalin (1935–2014) karnagytól (Huszár László) (2015/3.)

-Sándor Annától (1949–2022), a Liszt Ferenc Kamarazenekar gordonkaművészétől (pdf) (2022/4.)

-        Sapszon Ferencné Magdi néni (1927-2019) ének-zenetanár, karnagy (2019/3.)

-Sárosi Bálint (1925–2022) Széchenyi-díjas magyar népzenekutatótól, a zenetudományok akadémiai doktorától. Búcsú Sárosi Bálinttól (Bólya Mátyás, lfze.hu) // Az élő népzene. Feuer Mária interjúja Sárosi Bálinttal (88 muzsikus műhelyében. Zeneélet, Zeneműkiadó, 1972) (2022/4.)

- Saru Károly (1943–2016) (Dr. Duffek Mihály, Gallai Attila) (2016/2.)

- Schadl János zenetanár, Tata díszpolgára (1924–2014) (2014/4.)

-Schanda Beáta (1956–2022) művészeti menedzsertől, a Magyar Táncművészeti Egyetem docensétől (Magyar Táncművészeti Egyetem) (2022/4.)

 -Scholcz Pétertől (1941–2020). Emléksorok Scholcz Péterről (Sziklavári Károly// Temetek az én temetőmbe… Személyes búcsú Scholcz Pétertől (Dombóvári János) (pdf) (2020/5.)

- Schwartz Oszkár (Medveczky Ádám) (2006/1.)

- Schiffer Ervin brácsaművész-tanár (1932–2014) (Dezső Marianna) (2014/4.)

-  Sebestyén János orgonaművésztől (MTI) (2012/1.)

- Sebestyén Jánostól (Szirányi János) (2012/2.)

-   Sebők György, évszám nélkül (Fittler Katalin) (2000/1.)

- Selmeczi Borbála (1979–2017) zeneművész-tanártól, zenei szerkesztő-riportertől (2017/3.)

- Serhók- Sulyok Gizella (1930–2016) ének-zenetanártól, költőtől (Z. T.) (2016/5.)

- Sinkovics Georgette (1936–2017) karnagytól, középiskolai ének-zenetanártól, zenei dramaturgtól (2017/1.)

- Dr. Siposné Szendery Ágnestől (Kovács Ilona) (2005/4.)

- Solt Csabától (1938–2021), a XVI. kerületi Rácz Aladár Zene, Tánc, Képző és Iparművészeti AMI egykori blockflöte, klarinét és szaxofon tanárától (2021/4.)

- Dr. Soltész Eleknétől (Egy dolgos élet véget ért. Soltész Erzsike néni    emlékére (Szatmári László) (2011/4.)

-Ifj. Soltész Istvántól (1977-2009) (Dénes László) (2009/3.)

- SÓLYOM-NAGY SÁNDOR (1941-2020)  operaénekestől, zeneakadémiai tanártól, az MZTSZ örökös elnökétől (MTI) // Meláth Andrea búcsúja (lfze.hu)

- Solymos Péter zongoraművésztől (Lantos István) (2001/1-2.)

-Solymosi Ferenc (1947-2019) orgonaművésztől, organológustól, zenetanártól (2019/6.)

- Somfai Lászlóné Révész Dorittól (Búcsúztató) (Vikárius László) (2008/6.)

- id. Somorjai József (1914–2015) ének-zenetanártól, karnagytól (Nagy Tamás) (2015/2.)

 -ifj. Somorjai József (1947-2022) ének-zenetanártól, karnagytól, zeneszerzőtől (S.P.) (2022/4.)

-        Soproni József (1930–2021) a Nemzet Művésze díjjal is kitüntetett zeneszerző-zenepedagógus, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem professor emeritusa (lfze.hu) // Aczél Péter emlékezése egykori tanárára, Soproni Józsefre // Ábrahám Mariann: Magyar Zeneszerző a XX. században. Soproni József zongoradarabjai – a JEGYZETLAPOK (2021/3.)

-Stefan Soltész (1949–2022) karmestertől (2022/5.)

- Steiner Béla (1927-2016) zenepedagógustól, zeneszerzőtől, karnagytól (2016/2.)

- Stimetz András (1971-2018) ének-zenetanártól, karnagytól (Gesualdo Kamarakórus) (Szőnyiné Szerző Katalin) (2018/8.)

- Straky Tibor igazgatótól (Búcsúzni jöttünk. Straky Tibor emlékére) (Dr. Duffek Mihály) (2011/4.)

-  Strém Kálmántól (Gyöngyössy Zoltán, Zelinka Tamás) (2006/1.)

- Sudlik Mária (1942–2015) operaénekestől (Illusztráció: Sudlik Mária énekel /W. A. Mozart: Figaro házassága – A Grófnő C-dúr áriája/) (2015/4.)

-        Süle Ferenc (1941–2021) zeneiskolai igazgatótól, karnagytól (VAOL) (2021/3.)

- Szabadits Judit (1937–2016) operaénekestől (Pélcsai Nemzeti Színház - dr. Károly Róbert) (2017/1.)

-        Szabó Béláné Mintler Erzsébettől (1939-2018), a Solti György Zenei AMI egykori zongoratanárától (Dióssy Krisztina, Homicskóné Szalóky Ildikó, Aczélné Sályi Orsolya) (2019/1.)

-         

-Szabó Miklós karnagytól (1931–2020) (Dr. Mohay Miklós) (2020/5.)

- Szabó Tibor (1937–2017) karnagytól, a Bartók Konzervatórium igazgatójától (LFZE / Molnár Szabolcs) (2017/2.)

-Szabóky Márta (1942-2020) zongoraművésztől, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem egykori zongorakíséret tanárától (Lakatos György / lfze.hu) (2020/5.)

- Szabolcsi Miklós kürtművésztől, nyugalmazott zeneiskolai igazgatótól (K. T.) (2008/5.)

-Szakcsi-Lakatos Béla (1943–2022) Kossuth-díjas zongoraművésztől, zeneszerzőtől, a nemzet művészétől, a magyar dzsessz ikonikus alakjától (Bacsó Kristóf - lfze.hu) (2022/5.)

- Szalay József (1929–2014) cimbalomművész-tanártól (Gerencsér Ferencné) (2014/4.)

- Szalay Miklós (1935–2021) zenetanártól, karnagytól (Magyar Állami Operaház) (2021/3.)
 
- Szári Mihály karnagy-zeneszerző-igazgatótól (Brusznyai Judit) (2010/6.)

-Szatmáriné Lechnitzky Erzsébet (1933-2020) zongoraművész-tanártól, ny. zeneiskolai igazgatótól (2020/2.)

-Szebenyi János (1924-2019) fuvolaművész-tanártól (2019/4.)

- Szegedy-Maszák Mihály (1943–2016) professzortól (LFZE / Wikipédia) (2016/5.)

-    Szekendy Tamás csembalóművész-tanártól (Kalló Zsolt) (2014/2.)

- Dr. Szekeres Kálmánné Farkas Márta (1938–2017) zene-és művészettörténésztől, a Zenetörténeti Múzeum ügyvezető igazgatójától (dr. Baranyi Anna) (2017/2.)

- Szathmári Károly (1925–2015) ének-zenetanártól, karnagytól (2015/4.)

-        Szécsényi Olivér (1928-2018) középiskolai ének-zenetanártól, karnagytól, nyugállományú alezredestől (2018/8.)

*    - Szeép Zoltán (1936-2014) zenekari brácsaművész-tanártól (2014/6.)

*     

-átóül (2022/4.)

*     

-Székely Kinga (1952–2022) zongoraművész-tanártól, a 180-as csoport alapító tagjától (2022/2.)

*     

-Szendrei Janka (1938-2019) Széchenyi-díjas zenetörténésztől, a LFZE korábbi tanszékvezetőjétől, professor emeritustól (dr. Dobszay Ágnes /LFZE) (2019/4.)

*     

- Szepesi György (1935–2015) zenekari klarinétművész-tanár, igazgató (2015/2.)

-  Szesztay Zsolt Liszt- és Kodály díjas karnagy, tanszékvezető főiskolai tanártól (dr. Duffek Mihály) (2008/1.)

- Sziklay Erikától (1934-2019). A LFZE Ének Tanszékének egykori tanárát 84 éves korában érte a halál (Meláth Andrea) (2019/2.)

- Szilágyi Péter zeneiskolai igazgatótól, karnagytól (In memoriam Szilágyi Péter) (Gyula Ferencné) (2013/4.)

- Szilvásy László (1926–2018) gordonkaművésztől, a Magyar Állami Hangversenyzenekar ny. szólócsellistájától, a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnázium ny. tanárától (Máté Balázs, Parlando 2006/4.) (2018/3.)

- id. Szirányi János zongoraművész-tanártól (Horváth Anikó, Krause Annamária, Ábrahám Mariann, Fellegi Ádám, Neszlényi Pfeiffer Judit) (Szerkesztő-riporter: Szőke Cecília) (2004/2.)

- Szirmai Márta (1939–2015) opera- és dzsesszénekesnőtől (2015/1.)

- Szkordiliszné dr. Czitrovszky Ilona (1958–2022, a Frédéric Chopin Zenei AMI zongoratanárától, a ZETA alelnökéátől (Dr. Ruszinkóné Czermann Cecília és Váray-Major Zsófia emlékezése) // Liszt Ferenc: Gyászgondola; Vigasztalás (Ábrahám Mariann – zongora és Emmanuel Feldman – gordonka) (7:03) // Gyulai József: Dal szöveg nélkül. (Jordán-Szkordilisz Emília – oboa és Ábrahám Mariann – zongora) (6:30) // „A siker az, ha volt növendékeimmel koncerten találkozom.”  Szkordiliszné dr. Czitrovszky Ilona minősítésről, tanításról és a ZETÁ-ról. Réfi Zsuzsanna, Parlando 2015/2.) (pdf) (2022/3.)

-Szőke Antaltól (1946–2022), a Kiskunhalasi Alapfokú Művészeti Iskola nyugalmazott igazgatójától, harsona-szolfézs és általános iskolai ének-zenetanártól (2022/5.)

-  Szőllősy András zeneszerzőtől, zenetörténésztől (MTI) (2008/1.)

-Szőnyi Erzsébettől (1924-2019),  a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Erkel Ferenc-díjas zeneszerzőtől, karvezetőtől, zenepedagógustól, kiváló művésztől (A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem nekrológja / Dr. Kutnyánszky Csaba oktatási rektorhelyettes, tanszékvezető búcsúszavai / Ungár István: Szőnyi Erzsébet halálára / Dr. Mindszenthy Zsuzsánna: Szőnyi Erzsébet tanítványa voltam / Dr. Márkusné Natter-Nád Klára: Ünnepi hangverseny Szőnyi Erzsébet köszöntésére (2019. III. 30-án) / Utolsó nyilvános beszélgetés (Nagy Márta) (pdf) (2020/1.)

-Szőnyi Zoltán (1942-2019) zongoraművésztől (Kovács Zsuzsa) (2019/4.)

-Sztán István (1946-2019) trombitaművész-tanártól, a Weiner Leó Zeneiskola és Zeneművészeti Szakközépiskola egykori igazgatójától (Mészáros Lászlóné) / Sztán István: “Életem a zene…” (pdf) (2019/4.)

Szűcs Lóránt zongoraművésztől (LFZE) (2012/1.)

- Szunyogh Balázstól (Hollós Máté) (1999/5.*)

- Takács Klára (1945–2017) operaénekestől (2017/1.)

- A pillangó indulása. In memoriam Takács Klára (1945–2017) (Fittler Katalin) 82017/2.)

- Takács Lajos igazgatótól (Varsányi Ani) (2011/1.)

- Takács Miklós (1932–2015) ének-zenetanártól, karmestertől (Bencsics Klára) (2015/3.)

- dr. Takács Pálné Tóth Hajnalkától (1933–2017) a Ferencvárosai „Ádám Jenő” Zeneiskola nyugalmazott zongoratanárától (Schweitzer Ivánné Kármán Júlia) (2017/2.)

-Tallér Zsófia (1970–2021) zeneszerzőtől, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanárától (Fekete Gyula/lfze.hu // Isten veled Zsófi (Gulyás Dénes) (pdf) (2021/3.)

- Tarjáni Ferenc (1938–2017) kürtművész-tanártól (Önéletrajz - www.napkut.hu) (2018/1.)

- Tarjáni Ferenc (1938–2017) kürtművész-tanártól (Friedrich Ádám) (2018/3.)

- Tátrai Vilmostól (Feuer Mária és Strém Kálmán) (1999/5.*)

- Tegzes György ének-zene tanártól (Kontra István) (2003/3.)

- Temple Richárd (1946-2019) zenekari nagybőgőművész-tanártól (2019/5.)

- Terényi Ede (1935–2020) zenetudóstól, zeneszerzőtől, egyetemi tanártól, az MMA rendes tagjától (MMA 2020. XII.) // Dr. Coca Gabriella: Terényi Ede karácsonyi zenéje (pdf) (2021/1.)

-Tihanyi Gellért (1953–2021) klarinétművész-tanártól (BMC / PATRONA Vargáné Benyus Bernadett) (2022/1.)

-  Tihanyszegi Mária zeneiskolai igazgatótól (Zelinka Tamás) (2005/1.)

-Tóth Klára (1970-2020) emlékére (pdf) (dr. Gerzanics Magdolna (2020/5.)

- Till Ottó zeneiskolai igazgatótól, karnagytól (Péter Miklós) (2011/5.)

- Timár Gábor (1959–2014) harsonaművész-tanár, zeneiskolai igazgató (Rédei Panni) (2014/4.)

-Torják Vilmostól (1948–2021), a Váczi Gyula Alapfokú Művészeti Iskola volt zenetanárától, karmestertől (2022/1.)

-Tornóczky Ferenc (1943-2020) dzsesszgitárostól, az MZTSZ Kőbányai Zenei Stúdió alapító tanárától (2020/6.)

-        Tóth Ferenctől (1949–2018), a dunakeszi Farkas Művészeti Iskola tanárától, a fúvószenekar alapító karnagyától (Szkubán Judit / Zsukk Andrea) (2018/3.)

-Tóth Istvántól (1942-2019), a békéscsabai Bartók Béla Zeneiskola egykori tanárától  (2019/4.)

- Tóth Lajos (1930–2017) hegedűművész-tanártól (dr. Duffek Mihály) (2017/4.)

- Tóthmátyás Lajos igazgatótól (Péter Miklós)

- Tóthmátyás Lajosné Nagy Sarolta (1937– 2022) szolfézstanártól, a Molnár Antal Zeneiskola korábbi igazgatójától (Solti Ambrusné) (2022/2.)

- Török Mária zenei szerkesztőtől (2013/6.)

-Trajtler Gábor (1929–2022) evangélikus lelkésztől, egyházzenésztől, orgonaművésztől (Finta Gergely emlékezése/evangelikus.hu/) (2022/4.)

- Tusa Erzsébet (1928–2017) zongoraművész-tanártól /Életrajz (Tusa Erzsébet családja által összeállított életrajz és Időtlen búcsú (Fittler Katalin) (2017/5.)

- Dr. Ujfalussy József akadémikustól (Laczó Zoltán) (2010/2.)

-Ujfalussyné Pap Enikő (1939–2022) karvezetőtől, középiskolai ének-zenetanártóül, az ELTE korábbi ének-zene tanszékének docensétől, mb. tanszékvezetőtől (Dr. Ivanyickaja Irina és dr. Mindszenty Zsuzsánna emlékezése) (2022/4.)

- Dr. Ujfalusi Lászlótól (Prőhle Henrik) (2002/4.)

-Ujházy László (1937-2019) hangmérnök-tanártól, zeneművésztől (2019/6.)

                    - Vajda József (1947–2016) fagottművész-tanár (2016/2.)

- Váczi Károlytól (Kovács Ilona) (2008/2.)

- Váginé Gődel Hilda (1911–2015) operaénekes-tanár (Tihanyi József) (2015/2.)

- Vági Istvánné Gődel Hilda (1911–2015) operaénekes-tanártól (Tihanyi József) (bővített változat) (2015/4.)

-        Váradi Emőke (1944-2018) zongoraművész-tanártól, korrepetitortól (2018/8.)

- Váradi Katalin (1948–2015) zongoraművész-karmester-zeneigazgatótól (2015/5.)

-Varasdy Emília (1925-2020) zongoraművésztől, korrepetitortól, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem ny. tanárától, tanszékvezetőtől (LFZE)  (2020/2.)

- Varasdy Ernő „Titi” (1927–2015) ütőhangszeres művész-tanártól, karmestertől (2015/3.)

-Várda Gyulától (1948–2022), fuvolatanártól, egykori zeneiskolai igazgatótól (Szobi Kodály Zoltán AMI) (2022/5.)

-Varga Bálint András (1941-2019) zenei újságírótól, rádióriportertől, a budapesti Zeneműkiadó, majd az osztrák Universal Edition promóciós vezetőjétől (Hollós Máté) / A Varga Bálint Andrásnak dedikált kamaraművek / Varga Bálint András könyvei (Szerkesztette: Balázs István) (2020/1.)

- Varga Ferenctől (1953–2021), a Józsefvárosi Zeneiskola AMI nyugalmazott hegedűtanárától (Katonáné Malmos Edit) (2021/4.)

- Varga Gábor „Kakas” (1963–2016) trombitaművész-tanártól (2017/1.)

- Varga László (1924–2014) gordonkaművész-tanártól (2015/1.)

- Varga Magda (1922–2015) operaénekes, tanár (2015/2.)

- Várhelyi Mártontól (1947-2018), a budapesti Kodály Zoltán Zeneműbolt egykori igazgatójától, rádiós szerkesztőtől / Búcsú Vásárhelyi Mártontól (Mohai Imre) (2018/8.)

- Varjas Annától (Esztó Zsuzsa)

-Várnagy Attila (1940-2019) zenekari fagottművész-tanártól, az Országos Filharmónia pécsi kirendeltségének egykori vezetőjétől (2019/1.)

-Varsányi István (1933-2019), a kőbányai Szent László-templom fél évszázadon keresztül regnáló karnagya (OPH) (2019/3.)

- Varsányi László zongoraművésztől (Péter Miklós) (2005/5.)

- Varsányi Lászlóné Ecsedy Annamáriától, Anitól (1934–2021) zongora- és szolfézstanártól, a Pest megyei zeneiskolák legendás szakreferensétől, az MZTSZ örökös elnökétől (Brieber János) (2021/4.)

- Vázsonyi Bálint zongoraművésztől (Kovács Ilona) (2003/3.)

-Veér István (1946–2022) klarinétművész-tanártól (Szepesi János és Drahos Béla búcsúszavai, továbbá emlékek Dittrichné Vajtai Zsuzsánna családi archívumából) (2022/2.)

-Végh Sándor hegedűművész-karmester professzortól (Geréb Gábor) (1997/2.*)

- Vermes István brácsaművésztől) (Nagy Enikő) (2002/5.*)

- Vermes István brácsaművésztől (Hommage Á.V. I.) (Rados Ferenc) (2002/5.*)

- Vermes Mária (1923–2018) zeneakadémiai hegedűművész-tanártól / Dr. Kovács Ilona: „Adják bele szívüket-lelküket a zenélésbe.” Beszélgetés Vermes Mária hegedűművésszel (Parlando 2013/5.) (2018/2.)

- Vidák Zsigmond (1968–2016) hegedűművésztől, a Rajkó Zenekar vezető prímásától (2017/1.)

- Víg Józsefné Ernőfy Gyöngyi (1930–2017) budapesti ének-zenetanár-karnagytól (Magyar Kodály Társaság) (2017/5.)

-Vígh Lászlóné Petelei Magdolnától – Magdi nénitől (1929-2018) bajai zeneiskolai magánének-és szolfézstanárától (Antal István Gábor) (2019/1.)

- Vígh Magdolnától (Tuzson Ágnes) (2012/6.)

- dr. Vikár László (1929–2017) zenetudóstól, nyugalmazott egyetemi tanártól (MTA BTK ZTI / LFZE-Richter Pál) (2017/3.)

      - Virág Lászlótól (1929-2014), a Salgótarjáni Zeneiskola nyugalmazott címzetes igazgatójától (2015/3.)

-   Virány Gábortól (Hollós Máté) (2005/3.)

-   Virizlay Mihály gordonkaművésztől (Berlász Melinda) (2009/1.)

- Vizkeleti Piroska (1940–2016) fuvolaművész-tanártól (Vargáné Korchma Fruzsina) (2017/1.)

-    Vukán György zongoraművész zeneszerzőtől (A mindenség zenésze)

(Turi Gábor) (2013/4.)

-         Wagner Rita (1946–2021) zongoraművésztől, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanárától (Fülei Balázs /lfze.hu) (2021/4.)

- Wambach Ferencné Zacher Ilma (1939–2015) hegedű- és szolfézstanár, a Tóth Aladár Zeneiskola örökös igazgatója (Magyar Margit) (2016/1.)

- Weinger Richadtól. „non numero horas nisi serenas”. (dr. Kerek Ferenc) (2012/1.)

-Zsigmond Balassa (1942–2022) fizikustól, gépészmérnöktől, karmestertől, az Albinoni kamarazenekar alapító művészeti vezetőjétől (2022/2.)

- Winand Gábor (1964–2021) énekestől, tanártól és zeneszerzőtől (EZ, ATEMPO.sk) (2021/4.)

- Záborszky József (1918–2015) hegedű- és ének-zenetanártól, karmestertől, zeneszerzőtől, a Szent István Király Szimfonikus Zenekar és Oratóriumkórus alapító karnagyától (Mekovecz Pál) (2015/3.)

- Zareczky Endréné Szentlőrinczy Marianne (1926–2016) hegedűművész-tanártól (MÁV Szimfonikus Zenekar) (2016/5.)

-Zelenka István (1936–2022) Svájcban élt zeneszerző-tanártól (Radics Éva) (2022/1.)

-  Zempléni Kornél zongoraművész-tanártól (2013/4.)

-Zempléni Kornélné Szabó Andrea (1934-2020) zongoraművész-tanártól (2020/3.)

- Zsigmondy Dénes hegedűművész-tanártól (2014/2.)

ÉVFORDULÓK, KÖSZÖNTÉSEK

XVIII. kerületi művésztanárok (Szilágyi Olga Beatrix, Turi András) és Csinszkyné Fejes Mónika művelődésszervező önkormányzati kitűntetése (2015/3.)

5 éve hunyt el Póczonyi Mária (1930– 2017) ének-zenetanár, főiskolai docens, karnagy, tankönyvíró (Dr. Márkusné Natter Nád-Klára és Dr. M. Dr. Losonczy Katalin) (2022/2.)

10 éve hunyt el Bárdi Sándor (Kiss Ernő) (2019/5.)

20 éve hunyt el Nagy József karnagy (Nagy Ernő) (pdf) (2021/1.)

20 éve hunyt el Virágh Endre (1928-1999) orgonaművész-tanár (Új Ember / V. A.) (2019/4.)

20 éves a FONÓ (2015/6.)

25 éves az Alkotó Muzsikusok Társasága. A Bartók Rádió 2016. május 31 -i Összhang c. műsorában közreműködik: Gallai Attala elnök, továbbá Szendi Ágnes, Csepregi György és Fehér György Miklós. Műsorvezető: Selmeczi Borbála (2016/4.)

25 éve hunyt el Durkó Zsolt (1934–1997) néhány rövid gondolata „A gömb története” (The History of the Spheres) c. zongorára írt sorozatról, továbbá az 1. és a 2. füzet Ábrahám Mariann előadásában, akinek a nevéhez fűződik a felvételen hallható első két füzet ősbemutatója // Bieliczkyné Buzás Éva: Emlékezzünk Durkó Zsolt zeneszerzőre (pdf) (2022/2.)

25 ÉVE HUNYT EL Kroó György (1926-1997) zenetörténész, zeneakadémiai tanár, szerkesztő (Zsoldos Mária összeállítása) (pdf) (2022/6.)

25 éve hunyt el Simándy József (1916–1997) operaénekes-tanár (pdf) (2022/2.)

25 ÉVE HUNYT EL Solti György (1912–1997) karmester, zongoraművész és zeneszerző. Farkas Ádám: Solti György síremléke a Farkasréti temetőben és Párkányi Raab Péter: Solti György – térkompozíció a Zeneakadémia főbejárata előtt (Köztérkép) // Zsoldos Péter (1930–1997) karnagy, zenei szerkesztő-riporter, zeneszerző, író. Orbán Ottó: Zsoldos Péter ravatalánál (Muzsika, 1997. november) (2022/4.)

30 éves a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola (2018/5.)

30 éve hunyt el Pászti Miklós (1928-1989) zeneszerző-karnagy (Saárossy Csilla, Bolyki Eszter, Sebestyénné Zagyvai Mariannemlékezései) (pdf) (2019/2.)

30 ÉVE HUNYT EL Vass Lajos (1927– 1992) karnagy, zeneszerző. Tóth Anna: Hálás utókor (Hangverseny Vass Lajos emlékére, Budapest, 2022. XI.5.) ( pdf) (2022/6.)

35 éves a Semmelweis vonósnégyes – Riportfilm (2013) / „Büszkén vállaljuk, hogy amatőr együttes vagyunk" – Interjú dr. Székely Györggyel (Semmelweis vonósnégyes) (SZJ, Café Momus komolyzenei magazin, 2006) (2018/8.)

40 éve hunyt el Ungár Imre (Németh Tamás és Ungár István) (2012/5.)

40 éves a Magyar Kodály Társaság. A jubileumi kiadványt lapozgatva (Hollós Máté) (2019/2.)

45 éve hunyt el Csóka Béla (18981972) operaénekes, énektanár (Togyeriska Csóka Anikó) (2017/3.)

45 éve hunyt el Szigeti József magyar származású amerikai hegedűművész –Kocsis Katalin: Szigeti József Nagykanizsán (2012) (2018/4.)

45 éves Nagykanizsa Város Vegyeskara (Egy koncert margójára) (Cseke József és Kálovics Ferenc) (2020/6.)

50 éve hunyt el Csóka Béla (1898–1972) operaénekes-tanár (T. Csóka Anikó) (pdf) (2022/3.)

50 ÉVE HUNYT EL. Egy váci egyházzenész a XX. században – Kisfaludy Pikéthy Tibor (1884−1972). Dr. Bednarik Anasztázia előadása (23:36) („Mélyebb barázdát húzni…” Zene a keresztény egyházban – konferencia. Szerkesztette: Dr. Fehér Anikó (MMA-MMKI, Pesti Vigadó - Makovecz Terem, 2020. XI. 27.) (2022/5.)

50 ÉVE HUNYT EL Kazacsay Tibor (1892–1977) zeneszerző, zongoraművész // Szelényi István (1904–1972) zeneszerző, zenetörténész. Szelényi István: Bartók stíluskorszakai (Zenei Szemle, 1947/2.) (pdf) (2022/5.)

50 ÉVE HUNYT EL Ungár Imre (1909–1972) zongoraművész-tanár. Feuer Mária: Ungár Imre – Zeneszerzői hűség-előadói egyéniség (Zeneélet, 88 Muzsikus műhelyében, Zeneműkiadó Budapest, 1972) (pdf) (2022/6.)

60 éves lenne Bächer Iván (19572013) író, újságíró, publicista – Bächer Iván: Sólyom tanár úr (2012) (2017/3.)

60 éves lenne Bächer Iván / Bächer Iván: Barenboim 1-2. (2008.) (2017/4.)

70 éve hunyt el Nagykanizsán Weckl Gellért nyugalmazott katonakarmester (Kocsis Katalin) (2015/3.)

70 éves a MÁV Szimfonikus Zenekar (Kiss Viktória) (2015/3.)

70 ÉVES Csaba Péter hegedűművész, a MÁV Szimfonikus Zenekar állandó vendégkarmestere (2022/6.)

70 éves Dohos László nyugállományú ezredes, a MH Liszt Ferenc-díjas főkarmestere, a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Intézetének tanára (Sárosi Péter) (2018/7.)

70 ÉVES Grabócz Márta
I. Fontosabb munkáiból (Összeállította: Balázs István;
II. Grabócz Márta: Vallomás és helyzetkép (2000);
III. Grabócz Márta Zene és narrativitás c. könyvéről (Fittler Katalin, 2000);
IV. Daniel Charles-emlékkötet Grabócz Márta szerkesztésében (Bene Adrián írása, 2015);
V. Táguló zeneuniverzum (Grabócz Márta Entre naturalisme sonore et synthèse en temps réel c. könyvéről, Balázs István, 2016) (pdf)
(2022/5.)

70 éve született Kocsis Zoltán. Kocsis Zoltán: Mindörökké árnyékban?  Bartók Béla: Húsz magyar népdal, BB 98 (Holmi, 2014/12.) // Egyéniség, hatás, stílus. Feuer Mária beszélgetése Kocsis Zoltánnal (1952–2016) (Zeneműkiadó, 1976) (pdf) (2022/3.)

75 évből 57 kórus közelében. Születésnapi beszélgetés dr. Baross Gáborral (C. Szalai Ágnes) (2010/1.)

75 ÉVES Pászthy Júlia operaénekes, egyetemi tanár (wikipedia) (2022/6.)

75 éve született Delley József (Közr.: Kerek Ferenc( (2012/2.)

75 éve született Fekete Ferenc gordonkaművész-tanár, ny. zeneiskolai igazgató (Dr. Duffek Mihály, Molnár Zsolt, Ember Csaba, ifj. Beregi István és Fekete Ákos emlékezései) (Parlando 2018/6.) // Fekete Ferenc interjú vázlata a Plusz TV News műsorában (Parlando 2016/5.) (2022/3.)

75 éve született Polgár László (1947. I. 1.) operaénekes-tanár (pdf) (2022/1.)

75 évből 57 kórus közelében. Születésnapi beszélgetés dr. Baross Gáborral (C. Szalai Ágnes) (2010/1.)

75 éves lenne Kóté László (19412009) hegedűművész-tanár (Kertész István, 2009) (2016/2.)

A 75 éves Vámosné Kádár Eszter nemzeti könyvtári zenei könyvtáros köszöntése (Szőnyiné Szerző Katalin) (pdf) (2022/6.)

80 éve született Bánrévy Antal (1934-2011) zongoraművész-tanár (Both Lehel) (2014/6.)

80 éves a Zene szentesi díszpolgára. Nagy János köszöntése (Kiss Ernő) (2020/6.)

80 ÉVES Berlász Melinda zenetörténész. Berlász Melinda a Széchenyi díjról, Lajtháról és Veress Sándorról. Az interjút az MMA felkérésére Gerbei Anita készítette (2020. V. 30.)  // Könyvbemutató Lajtha László írásaiból születésének 130. évfordulóján és Berlász Melinda zenetörténész köszöntése (MMA, Pesti Vigadó 2022. X. 10.) (pdf) (2022/6.)

80 ÉVES Hamari Júlia énekművész-tanár (2022/6.)

100 éve született Erdélyi Zsuzsanna (1921–2015) Kossuth-díjas művészeti író, néprajztudós, a Nemzet Művésze (MMA) (2021/1.)

80 éve született Farkas Éva operaénekes. Templom, zene, Belváros – vallomás (2020/6.)

80 éve született Pertis Jenő Erkel Ferenc-díjas zeneszerző, zongoraművész (Malina János) / Zeneóra: a Pertis-család. A filmben Némethy Attila vendégei a Pertis család zeneművész tagjai, 1995) (pdf) (2019/5.)

85 éve született Csupor László fuvolaművész-tanár, igazgató / Csupor László: Hazatérés (pdf) (2018/8.)

A 85 éve született Jáki Sándor Teodóz Atya (1929–2013) emlékére (Bertha János két írása) (2014/6.)

● Jáki Sándor Teodóz énekel és tanít

„Köszönöm a sorsnak, hogy ebben a században élhetek”. Domokos Pál Péter méltó örököse…

90 éve született Bónis Ferenc (1932–2019): Emlékek Kodályról (pdf) (2022/2.)

90 éve született Breuer János (1932–2016) zenetörténész, szerkesztő, zenekritikus // Breuer János: „A szegényeket felmagasztalod” (Parlando, 2007/3.) (2022/3.)

90 éve született Darázs Árpád (Kiss Henriette) (2012/2.)

90 éve született és 30 éve hunyt el Mátyás János zenei rendező. Összeállítás Szokolay Sándor, Beck László és Pándi Marianne (1992), valamint Szőnyiné Szerző Katalin (2013) emlékezései, írásai, továbbá Mátyás János HUNGAROTONNÁL készült 174 nyilvánosságra került legendás felvétele alapján (pdf) (2022/1.)

90 ÉVE SZÜLETETT Szendrey-Karper László (1932–1991). A Józsefvárosi Zeneiskolában tantermet neveztek el a kiváló művésztanárról (Török Tibor) (2022/5.)

90 éve született Tóth Mihály (19262009), a legendás hírű zeneelmélet tanár (Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Tanárképző), karnagy (Magyar Állami Népi Együttes – karnagy, a KÓTA főtitkár-helyettese (2016/2.)

90 éves dr. Veczkó József pszichológus-tanár (Zalavég, 1926. november 4.). Visszapillantás dr. Veczkó József zenepszichológiai publikációira (Dombiné dr. Kemény Erzsébet) (2016/6.)

92 éve született Borlói Rudolf zeneszerző, tanár, zeneiskolai és zeneművészeti szakközépiskolai igazgató, karmester (1927-2019) (Részletes életrajz) (pdf) (2019/6.)

A 93 éves Meizl Ferenc tanítványai (Horn András és Varga István) körében és Bácsbokod vándora c. költeménye (2017/2.)

95 éve hunyt el Giacomo Puccini. Kocsis Katalin: Puccini Krizantémok c. művének születése (2019/6.)

100 ÉVE HUNYT EL CLAUDE ACHILLE DEBUSSY (St. Germaiin-en-Laye, 1862. VIII. 22 - Párizs, 1918. III. 25.) (2018/3.)

Kodály Zoltán: Claude Debussy (Nyugat, 1918)

Dr. Horváth Barnabás: Hagyományőrzés és újítás. Claude Debussy zongoraprelűdjeinek elemzése (2010)

Fülei Balázs zongoraművész Debussy felvételeiből (YouTube) továbbá versek Debussy-ről (Rónay György: Debussy-Holdfény / Tornai József: Clair de Lune / Mózner Miklós: Claude Achille Debussy)

Fenyves Mária Annunziata: A zene varázsában

100 éve született Arató Géza (Közr.: Arató László) (2012/2.)

100 ÉVE SZÜLETETT Balassa P. Tamás (1922–2010) zeneszerző, hangszerelő, karmester, zongorista // Béres Ferenc dalénekes, népdalgyűjtő. furulyaművész, folklorista // Kishegyi Árpád (1922–1978) operaénekes // Mátray Ferenc (1922–2003) operaénekes // Németh Amadé (1922–2001) karmester, zeneszerző, zenetörténész, zenei író (2022/6.)

100 éve született dr. Bánfalvi József (1919-2009) magyar nóta- és dalszerző (dr. Majzik István) (pdf) (2019/4.)

100 éve született Bántai Vilmos fuvolaművész-tanár (Barnabás Zoltán, 2011), Bodonyi István (1922–2012) hegedűművész-tanár, koncertmester (Szecsődi Ferenc, Deák Ágnes), Kórodi András (1922–1986) Kossuth-díjas karmester, zeneakadémiai tanár (Csanda Mária/lfze.hu), Mikó András (1922–1998) Kossuth-díjas operaházi főrendező, zeneakadémiai tanár (Csanda Mária/lfze.hu) és Patachich Iván (1922–1993) zeneszerző, karmester, zenei vezető, korrepetitor, (2022/3.)

100 ÉVE SZÜLETETT Dr. Darázs Árpád (1922-1986) zenepedagógus, karnagy. Sharon McElveen Altman: Dr. Darázs Árpád százéves születésnapjának megünneplése Amerikában (Fordította: dr. Kiss Henriett) (pdf) (2022/6.)

100 éve született Fasang Árpád (Fasang Árpád írásai) (2012/3.)

100 éve született: Fráter Gedeon karmester; Göndöcs József operaénekes;  Huszár Klára operarendező, műfordító; Kalmár Márton karnagy, főiskolai tanár; Kiss Ernő népzenegyűjtő; Lehota Dezső hegedűművész-tanár és Lukács Pál brácsaművész-tanár (Összeállítás) (2019/5.)

100 éve született Gulyás György karnagy, a Zeneakadémia debreceni tagozatának legendás hírű igazgatója (2016/4.)

 - Dr. Duffek Mihály: A Viharsarokból Debrecenben

-  Gulyás György: Énekes hagyomány születése Debrecenben (1961) (Részlet: K. Udvari Katalin: Művelődéstörténeti Kincsestár c. dokumentum gyűjteményéből, PÜSKI Kiadó, 2015)

100 éve született Horváth László zenetanár (2014/5.)

100 éve született Kadosa Pál (Ábrahám Mariann) (2003/1.)

100 ÉVE SZÜLETETT Lenkei Tiborné Kohlmann Gabriella (1922–2003) szakközépiskolai hegedűtanár. Bódy Árpád búcsúztatója (Parlando, 2003/3.) // Lenkei Tiborné: Hegedűtanításunk fejlesztéséért (Parlando 1962/2.) (2022/6.)

100 éve született Maklári József karnagy-tanár (Csanda Mária, lfze.hu és Váci Vox Humana Énekkar) (2022/2.)

100 éve született Montag Lajos (Enreiter István) (2006/5.)

100 éve született Rezessy László (Közr.: Rezessyné dr., Szabó Judit és Rezessy Béla) (2012/2.)

100 éve született Simándy József (19161997) (Ungár István) (2016/1.)

100 éve született Sugár Rezső. Sugárné dr. Mindszenty Zsuzsánna: Sugár Rezső karművészete (2003) (pdf) (2019/4.)

100 éve született Szabó Sándor zenetanár, igazgató (Varsányi Lászlóné) (2018/5.)

100 éve született Szeszler Tibor oboaművész-tanár és Szeszlerné Göndör Márta hegedűművész (2019/5.)

100 éve született Tibay Zoltán (Enreiter István) (2010/5.)

100 éve született Záborszky József (1918-2015) zenetanár, karnagy, igazgató, zeneszerző, zenekar alapító - Beszélgetés a 75 éves Záborszky József karnagy-zenetanárral. Riporter: Holics László, Terts Márton és Varga László (Elhangzott 1993. április 6-án a Kossuth Rádióban) / Konorótné Bognár Teca emlékezése / Dokumentumfilm Záborszky József emlékére (2018/8.)

100 éve született Zempléni Kornél (1922–2013) zeneakadémiai zongoraművész-tanár. Dr. Kerek Ferenc, Rohmann Imre és dr. Zsigmond Zoltán emlékezései // Feuer Mária: Az igazság talpalatnyi földje ­ – Zempléni Kornélnál – (88 Muzsikus műhelyében, Zeneműkiadó, 1972) (pdf) (2022/4.)

100 éve született zeneművész-tanárok kislexikona (pdf) (2020/6.)

100. születésnapján köszöntjük Rauhala Lenke, előző nevén Erdélyi Lászlóné Murin Lenke zenetanár-igazgatót (2014/2.)

120 éve született Varró Margit (David Solzman) (2001/6.)

101 éves Bán Sándor zongoraművész-tanár (Szerk.: Dombi Jánosné dr. Kemény Erzsébet) (2015/1.)

105 éve született Klatt Aurél (1913–1971) nagykanizsai zongoratanár (Kocsis Katalin) (2018/2.)

100 ÉVE SZÜLETETT Dr. Darázs Árpád (1922 – 1986) ének-zenetanár, karmester, karnagy: Üzenetek Dél-Karolinából (Dr. Kiss Henriett) // Emlékünnepség Jászberényben. Dr. Kiss Henriett beszámolója és Baráth Károly képriportja (pdf) (2022/4.)

100 ÉVE SZÜLETETT Pallagi János (1922–2013) hegedűművész, koncertmester, egyetemi tanár; Szűcs Mihály (1922–1990) hegedűművész, egyetemi tanár, kamaramuzsikus; Várnai Péter (1922-1992)  zenetörténész, szerkesztő (pdf) (2022/5.)

110 éve született Fasang Árpád (1912-2001) karnagy, zeneszerző, zenepedagógus, szakközépiskolai igazgató és 80 éve ifj. Fasang Árpád (1942–2008) zongoraművész, kulturális diplomata. Miskolciné Hajtun Zsuzsa és dr. Tóthpál József korábbi írása.  Fasang Árpád: “…közügy lett ének-zene tanításunk…” (1971. XII. 29.) (Zeneélet sorozat, Zeneműkiadó Budapest, 1973) (pdf) (2022/3.)

110 éve született a neves gordonkaművész és zenepedagógus: Sassy Iringó (1912–1999) (Árvai Tünde blogja) (2017/3.)

110 éve született András / Endre / Béla zeneszerző, karmester, egyházzenész (Silló György) (pdf) (2019/4.)

110 ÉVE SZÜLETETT Feleky László (1912–1971) énekművész-tanár. Harsányi László: Zsidó művészek a viharban c. sorozatának 119. fejezete (Mazsihisz) (2022/4.)

110 ÉVE SZÜLETETT  Frank Oszkár (1922–2019) zeneszerző, zeneelmélet tanár) (Szerk.: Szendi Ágnes) // Tisztelgés a 100 éve született Frank Oszkár sírjánál a Megyeri temetőben (Szendi Ágnes emlékezése) (2022/4.)

110 ÉVE SZÜLETETT Nagy Olivér (2012–2000) zeneszerző, karmester, egyházzenei karnagy, zenei szakíró (wikipedia) // Szirányi Stancel János (1912–1993) zongoraművész-tanár (Szerkesztette: Szőke Cecília, Parlando 2004/2.) // Török Erzsébet (1912–1973) énekművész, érdemes művész, a magyar népdalkincs kiváló tolmácsolója (wikipedia) // Végh Sándor (1912–1998) hegedűművész, karmester, kamarazenész (BMC) (2022/6.)

110 ÉVE SZÜLETETT Tátrai Vilmos (1912–1999): Miért igen, miért nem? … lehet zenélni karmester nélkül is… (MR, 1972. VIII. 3. és Zeneélet. Szerkesztette: Czigány György, Zeneműkiadó Budapest, 1973) // K. Udvari Katalin interjúja (1988) és Keszi Imre beszámolója (1971) (Parlando 2021/2.) (pdf) (2022/5.)

115 éve született Andor Ilona (1904-1977) középiskolai ének-zenetanár, karnagy  
   - Rácz Beatrix: Andor Ilona és Kokas Klára emlékére (pdf)
   - Köteles György: Hídfőállás. Ranolder-múlt és a 2019. évi Leövey Napok 
(2019/3.)

115 éve született és 30 éve hunyt el Neményi Lili, Thália papnője (László Zsuzsa)(2015/2.)

115 ÉVE SZÜLETETT ÉS 30 ÉVE HUNYT EL RÁNKI GYÖRGY (1907–1992) Dr. Dombiné dr. Kemény Erzsébet: Ránki György művészete különös tekintettel a zongorára írt kompozíciókra (Parlando 2017/6.) // Bieliczkyné Buzás Éva: Emlékezzünk Ránki Györgyre (pdf) (2022/6.)

115 ÉVE SZÜLETETT Rózsa Miklós zeneszerző (1907-1995). Péterffy Gabriella: A szimfonikus filmzene mestere (pdf) (2022/6.)

120 éve hunyt el Johannes Brahms. Maczelka Noémi: Brahms, a zongoraművész és tanár (2017/3.)

120 ÉVE SZÜLETETT és 40 ÉVE HUNYT EL Nemesszeghy Lajos (1902–1982) karnagy, zenetanár (Palotás József - MZMSZ Facebook) (2022/5.)

120 éve született Bárdos Lajos. Bieliczkyné Buzás Éva írása a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola egykori tanáráról, zeneszerzőről, karnagyról, tudósról (pdf) (2019/4.)

120 éve született Csóka Béla operaénekes-tanár (2018/6.)

125 ÉVE HUNYT EL JOHANNES BRAHMS

125 ÉVE SZÜLETETT Széll György /George Szell/ (1897–1970) karmester, zongoraművész (bmc.hu) (2022/5.)

-Ábrahám Mariann Brahms felvételeiből: Fantáziák, op. 116 (1892) (koncertfilm: 26:33) // Szonáta két zongorára, op. 34B (1864) (I. zongora: Elpis Liossatos, II. zongora: Ábrahám Mariann) (44:04) (pdf) (2022/2.)

-Molnár Antal: Brahmsról I-II. (Nyugat, 1912) (2022/2.)

-J. Brahms A-dúr hegedű-zongora szonátáját 35 év után újra hallgatva (Szatmáriné Lechnitzky Erzsébet zongoraművész-tanár emlékére) (2022/2.)

135 ÉVE SZÜLETETT Reschofsky Sándor (1887-1972), valamint Kelen Hugó (1888-1956) zeneszerző és 125 ÉVE Kelen Rózsi (1897-1964) zongoraművész (Zsidó művészek a viharban) (Harsányi László) (2022/6.)

170 éves a Rózsavölgyi (Hutira Albin)  (2020/2.)

180 ÉVE SZÜLETETT és 90 ÉVE HUNYT EL Gobbi Alajos (1842-1932) kormányfőtanácsos, hegedűtanár, karmester, zeneiskolai és zenekari igazgató, zeneszerző (2022/6.)

200 ÉVE SZÜLETETT a Zeneakadémia létrehozásának egyik fő alakja (lfze.hu) (2022/6.)

200 éve született Clara Schumann. A mester és tanítványa. Ilona Eibenschütz-Derenburg és Clara Schumann. Egy magyar csodagyerek karrierje a századfordulón (Katalin Neményi-Arndt) / Ilona Eibenschütz und Clara Schumann (Stadtmuseum Bonn) (pdf) (2019/4.)

210 éve született Fryderyk Chopin. Leopold Staff: Chopin varsói szobrának lerombolása (1940) (Fordította: Zsille Gábor) (2020/4.)

250 éve halt meg Gregorius Joseph Werner (16931766) (Radics Éva) (2016/6.)

1048 magyar zenepedagógus 2016. évi „kerek” születési évfordulóiból (Szerkeszti: Dittrichné Vajtai Zsuzsánna és Zelinka Tamás) (2016/1-6.)

1496 MAGYAR ZENEPEDAGÓGUS
2021. ÉVI „KEREK” SZÜLETÉSI ÉVFORDULÓI (II. VÁLTOZAT) (pdf)
(2021/2.)

2015. január 11-én lett volna 65 éves Elek Tihamér (1950-2001) fuvolaművész-tanár (Tősér Dániel búcsúzik, 2001) (2015/1.)

2019-es Gramofon-díjasok (pdf) (2019/2.)

A MAGYAR ZENEPEDAGÓGUSOK 2013. ÉVI "KEREK" SZÜLETÉSI ÉVFORDULÓIBÓL (2013/6.)
V. bővített változat (pdf)

A MAGYAR ZENEPEDAGÓGUSOK 2014. ÉVI "KEREK" SZÜLETÉSI ÉVFORDULÓIBÓL (2014/6.)

(5. javított és bővített változat). (Összeállította: Zelinka Tamás). (pdf)

 MAGYAR ZENEPEDAGÓGUSOK 2015. évi "kerek" születési évfordulóiból, 1001 névjeggyel
(4. javított és bővített változat)  (Összeállította: Zelinka Tamás)
(pdf) (2015/6.)

1048 MAGYAR ZENEPEDAGÓGUS. 2016. évi „kerek” születési évfordulóiból (Szerkeszti: Dittrichné Vajtai Zsuzsánna és Zelinka Tamás) (pdf) (2016/6.)

1200 MAGYAR ZENEPEDAGÓGUS 2017. évi „kerek” születési évfordulóiból (pdf) (2017/6.)

2018. évi "kerek" születési évfordulóiból (2018/6.)

A 70 éves Geiger György köszöntése (2015/1.)

A 70 éves Máder László köszöntése (Hollós Máté) (2009/4.)

A 75 éves Ella István (1947. január 8.) orgonaművész-karmester felvételeiből)  (2022/1.)

A 75 ÉVES Záborszky Kálmán miniszterelnöki köszöntése (2022/5.)

80 ÉVES Berlász Melinda zenetörténész. Berlász Melinda a Széchenyi díjról, Lajtháról és Veress Sándorról. Az interjút az MMA felkérésére Gerbei Anita készítette (2020. V. 30.)  // Könyvbemutató Lajtha László írásaiból születésének 130. évfordulóján és Berlász Melinda zenetörténész köszöntése (MMA, Pesti Vigadó 2022. X. 10.) (pdf) (2022/6.)

A 80 éves Gonda János zenetörténész, zongoraművész-tanár köszöntése (Csillag Ferenc) (2012/1.)

A 80 éves L. Kecskés András lantművész, zeneszerző, zenetörténész, művészeti vezető köszöntése (2022/3.)

80 ÉVES LETT Kiss-Domonkos Judit gordonkaművész, kamaramuzsikus, zenekari művész; Kasza Katalin operaénekes; Szabó Csilla  zongoraművész-tanár; Szőkefalvi-Nagy Katalin hangversenyénekes, szerkesztő; Tarkó Magda hangversenyénekes-tanár (2022/4.)

A 85 éve született Jáki Sándor Teodóz Atya (1929–2013) emlékére (Bertha János két írása) (2014/6.)

● Jáki Sándor Teodóz énekel és tanít

„Köszönöm a sorsnak, hogy ebben a században élhetek”. Domokos Pál Péter méltó örököse…

90 ÉVES Feuer Mária zenei író, zenekritikus, a Muzsika c. folyóirat egykori főszerkesztője. Tihanyi László: Élet és életmű (Muzsika, 2017/9.) // Feuer Mária: …a jó bornak kell a cégér… (1972) (Miért igen, miért nem? 32 muzsikus – a zenei közélet kérdéseiről. Szerkesztette: Czigány György (Zeneélet, Zeneműkiadó Budapest, 1973) (2022/4.)

A 90 éves Frank Oszkár köszöntik tanítványai (Közreadta: Szendi Ágnes)

- (Szendi Ágnes, Keuler Jenő, Rőczey Ferenc, Drotár Gabriella, Eötvös Péter, Kiss Ernő, N. Prém Zsuzsanna, Szendi Ágnes, Murányi Eszter köszöntői) (2012/3.*)

A 90  éves Pallagi János köszöntése (Szecsődi Ferenc) (2012/5.)

A 100 éve született dr. Sebestyén István (1919-2014) fuvolaművész-tanárra emlékeztünk (Bodrogközy Eszter) (2019/4.)

A 200 éve született Jacques Offenbach francia zeneszerzőre emlékezik Fenyves Mária Annunziata a „Párizs fogadott gyermeke” c. írásában (pdf) (2019/4.)

A 2015. évi Bartók-Pásztory-díjasok (2015/3.)

A XXXI. Országos Tudományos Diákköri Konferencia lezárása - Dr. Bodnár Gábor mestertanár lett (2013/4.)

2015. január 11-én lenne 65 éves Elek Tihamér (19502001) fuvolaművész-tanár (2014/6.)

- Tősér Dániel emlékezése /2001/

- Dinnyés István Elek Tihamér Debussy játékát felidéző videófelvétele /1987. VII. 4. /

"A Baróti-iskola az életről szólt" (dr. Vigh Andrea, dr. Pálúr János) (2014/4.)

A Cziffra Fesztivál 2022. évi díjazottjai (2022/2.)

A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Zenei Gyűjteményébe került Gonda János (1932–2021) szakmai öröksége (dr. Sümeghy László/JazzMa.hu-Jazz Zenei Portál) // Gonda János: Improvizáció és pedagógia (Parlando 2000/1.) (2022/2.)

A Francia Köztársaság Becsületrendjével (Ordre national de la Légion d’honneur) tüntették ki a MÁV Szimfonikus Zenekar vezető karmesterét, művészeti vezetőjét, Csaba Pétert hegedűművészt (MÁV Szimfonikus Zenekar) (2017/1.)

A hangok mögé kell nézni” - Frankl Péter tanításról, kamarázásról és egyéniségekről (Réfi Zsuzsanna interjúja)  (2020/6.)

A hűség nem évül el. Táblát avattak dr. Bárdos Kornél emlékére a hegy lábánál (Csányi Tamás) (2013/6.)

„A jótól, a nagyon jóig...” Interjú Kovács Lóránt professzorral, Aurèle Nicolet-ra (1926-2016) emlékezve (Illés Eszter) (2016/2.)

A Bódás-terem avatása (Kerek Ferenc) (1997/2.*)

A Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának híreiből. I. A Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kara a Magyar Művészeti Akadémiával közösen indított zenepedagógiai kutatást / II. Szélesedik a zenei repertoár / III. Ifjú Kamarazenészek Debrecenben (pdf) (2019/ 2.)

A Francia Köztársaság Becsületrendjének lovagi fokozatával (Chevalier dans l’Ordre de la Légion d’honneur) tüntették ki Rechner-Boda Gabriella zenepedagógus-karnagyot (kultura.hu / papageno.hu)  (2022/1.)

A KÓTA 2021. évi díjazottjai (2021/2.)

A KÓTA kitüntetettjei a 2016. évi Zene Világnap alkalmából (2016/6.)

A Los Angeles-i Kodály Kórus Kodály hangversenye a Reseda California, Reformatus templomban (2017. VIII. 26.)  / Neszlényi Judith ünnepi köszöntője magyarul és angolul, valamint beszámolója az ünnep megemlékezésről (2017/6.)

A mindenség zenésze. Vukán György (Turi Gábor) 2013/4.)

A legjobbak között a Zeneakadémia (2015/1.)

A magyar jazz zenészek megemlékezései Gonda Jánosról (1932–2021) (Maloschik Róbert, JazzMa) (pdf) (2021/4.)

A Magyar Művészeti Akadémia Zeneművészeti Tagozat 2018. évi díjazottjai: Kerényi Mária és Erdei Péter. Dobozy Borbála és dr. Ittzés Mihály (posztumusz) laudációja (2018/8.)

A Magyar Művészeti Akadémia Zeneművészeti-díjában – Szőnyi Erzsébet-díj – Falvai Sándor zongoraművész és Buzás Pál zongoraművész, tanár, karnagy, népzenegyűjtő, a Népművészeti-díjban – Erdélyi Zsuzsanna-díj – Nyitrai Marianna népdalénekes, tanár részesült (mma) (2022/5.)

A Magyar Művészeti Akadémia 2022. X. 15-i közgyűlésén Kováts Flórián-emlékérmével tüntették ki Balassa Mariannt, a LFZE rektori titkárságának egykori vezetőjét az MMA 2022. X. 12.-i közgyűlésén (mma) (pdf) (2022/5.)

A Magyar Rádió Művészeti Együtteseinek 2022. évi díjazottjai: Nemes Edit énekkari művész és Fejérvári János zenekari brácsaművész-tanár (MTI) (2022/5.)

A Magyar Zenetudományi és Zenekritikai Társaság 2022. évi Kroó György-díjával Grabócz Mártát, a Kroó György-plakettel pedig Loch Gergelyt jutalmazták (2022/5.)

A magyar zenepedagógusok 2014. évi „kerek” születési évfordulóiból (Összeállította: Zelinka Tamás) (2014/1-2-3-4-5-6.)

A magyar zenepedagógusok 2015. évi „kerek” születési évfordulóiból (Összeállította: Zelinka Tamás) (2015/1-2-3.)

A Magyar Zeneszerzők Egyesülete díjazottjai (2015/6.)

- Átadták az Orszáczky-díjat Bacsó Kristóf szaxofonművésznek, zeneszerzőnek;

- Átadták az Istvánffy Benedek-díjat Virágh András Gábor zeneszerzőnek;

- Femme fatale az űrben. Beszélgetés Virágh András Gábor Istvánffy Benedek-díjas zeneszerzővel (Bokor Gabriella)

A mester-tanár 90 éves. Tanítványai köszöntik Bántainé Sipos Évát (Szokolay Sándor, Hollós Máté, dr. Áment Lukács, Tihanyi László, Szendy Ágnes) (2009/4.)

A mindenség zenésze. Vukán György (Turi Gábor) 2013/4.)

A Nemzeti Filharmonikusok Év Művészei Kristófi Ágnes szoprán és Molnár Zoltán szólamvezető trombitaművész (Bukta Juilianna) (2017/1.)

A nemzeti ünnepünk alkalmából magas állami kitüntetésben részesült kollégáink (2016. március) (2016/2.)

A pomázi Teleki-Wattay Művészeti Iskolában Miszkulyné Gilice Teréz és növendékei Mező Imre „Népdalvilág” c. zongora négykezes zongora-kötetét mutatták be (Polányiné Takács Judit) (2017/4.)

A Szent Efrém Férfikar ünnepi megemlékezése dr. Bubnó László (1921–1987) parókus, tb. esperes születésének 100. évfordulóján (A „Bubnóék zenéje” c. koncertfilm időtartama: 1:06:17) (2021/4.)

A tehetség Szent István Rend díjjal kitüntetett nagykövete: Vásáry Tamás (TEHETSÉG.HU/Gózon Ákos) (2017/5.)

A Vántus István Társaság hatodik (2015. évi) zeneszerző-versenyének díjazottjai (2015)

A Világ Magyarságáért Közéleti Díj 2018. évi kitüntetettjei (Dévai Nagy Kamilla, Koltay Gábor és Nógrádi Tóth István)
(2018/7.)

 A zene művészet. Interjú Ittzés Mihállyal (1938–2018) (Kállai Erzsébet Hírős Naptár, 2008) (2022/5.)

„A Zeneakadémia egyetlen nagy család”. – Díszokleveleket adott át az egyetem rektora a Régi Zeneakadémián 2017. szeptember 3-án (Zeneakadémia Kommunikációs és Médiatartalmi Igazgatóság) (2017/5.)

A Zeneakadémia növendéke, Rozsonits Ildikó nyerte a Virtuózok Magyar díját (lfze.hu) (2021/1.)

„A zenét mindig játszani kell.” Bubnó Tamás a húszéves Szent Efrém Férfikarról (Pallós Tamás, Mértékadó–Arcvonások, 2022. II.) (2022/2.)

Az 50 éves Hollós Máté köszöntése (Solymosi Tari Emőke) (2005/2.)

„… az arra méltó kárpátaljai Credo Együttes nemzet szolgálata Magyar Örökség.” (Böszörményi Gergely) (2016/2.)

 Az élet és a zene szeretete - Ádám Károly gordonkaművész 80. születésnapjára (Molnár Zsolt) (2019/2.)

Az Év Énekese és az Év Muzsikusa az MR Zenei Együtteseknél (2014/5.)

Az év művészei a Nemzeti Filharmonikusoknál (Bodonyi Katalin és Gaál László) (2014/5.)

Az Év Művészei a Nemzeti Filharmonikusoknál (Joó Szabolcs és Szalai Ágnes) (Bukta Julianna) (2015/5.)

Az év művészei a Nemzeti Filharmonikusoknál / Erdélyi magyar személyiségek magyar állami kitüntetése / Nemzetközi versenygyőztes ifjú muzsikusok (2019/5.)

Az MMA Zeneművészeti Tagozat 2019. évi zenepedagógiai díjazottjai és a laudációk: dr. Dombiné dr. Kemény Erzsébet (Laudálta: Szecsődi Ferenc); Szathmáry Lilla (Laudálta: Szőnyiné Szerző Katalin); Falvai Sándor (Laudálta: Lantos István); Szabó László (Laudálta: Dubrovay László) (2019/5.)

Az MMA Művészetelméleti Tagozata művészetpedagógiai elismerő oklevelet adott Alpárné Baranyai Ritának, Ferenczi Annának, Nemes Lászlónak és Szávai Istvánnak (2019) (Dr. Berlász Melinda, dr. Solymosi-Tari Emőke, Dvorszky Hedvig és Pécsi Györgyi laudációi) (pdf) (2020/5.)

„Az okleveles néptanító” (MMA portréfilmje a 75 éves Szabó Dénesről Rendezte: Petrovics Eszter, 2020 (50:00) (2022/2.)

Az Örök Láng tovább ég (85 éve született Kardos Pál) (Varga Géza) (2012/3.)

Ádám (Rothmann) Emil (19051987) tanár-karnagy-zeneszerző élete és munkássága (Ádám Mária) (2018/4.)

 Agócsy László emlékezete Pécsett (Nagy Ernő) (2015/1.)

Agócsy László emlékezete Pécsett (Nagy Ernő) (2015/2.)

Ahol a zene felemel (Indul a 9. évfolyam a Snétberger Zenei Tehetség Központban)  (2019/2.)

Aki bőven vet, bőven is arat… Két sátoraljaújhelyi zenepedagógus (Fehérné Sulyok Éva és Dombóvári János) állami, valamint akadémiai elismerése (pdf) (2022/6.)

Aki még a „pesti Broadway” flaszterén is nyomott hagyott. FOKANOV ANATOLIJ 25 éve a Magyar Állami Operaház tagja, 25 éve a Magyar Állami Operaház tagja, 2017-től Kamaraénekese 3 felvonásban (2017/4.)

Aki száznál több hegedűtanárt nevelt. Várnagy Lajos halálára (Péter Miklós) (1998/3.*)

Akinek nem kell olvasni. Dr. Ittzés Tamás 22 évvel eztelőtti beszélgetése Zsigmondy Dénes (1922–2014) hegedűművész-tanárral (ZPont, 2000) // Környei Zsófia: Születésnapi köszöntő (Muzsika, 2012/ Parlando, 2014/2.) (2022/2.)

Állami kitüntetéseket adtak 2013. III. 14-én a magyar nagykövetség komáromi ünnepi fogadásán (2013/3.)

„Állandó napsütésben éltünk". Beszélgetés a 90 éves dr. Vecseri Zsigmondné Várady Márta nagykőrösi zenetanárral (Dr. Erdélyi Erzsébet) (2015/2.)

annyi áldás szálljon…/ 2. Emléklemez Andor Ilona Magyar Örökség Díjas zenepedagógus és karnagy az 1970-es években a Magyar Rádióban rögzített Kodályés Bartók egyneműkari műveinek felvé (felvételeiből (Andor Ilona Baráti Társaság Kodály Kórusa)  (2019/2.)

„Annyi áldás szálljon tanítónk fejére”. Tóth Ferenc karnagy 90 éves (Siptárné Balázs Hajnalka) (2019/2.)

Apáról fiúra szállt a zene szeretete. Bogáthy József karnagy, zenetanár 70 éves (2015/3.)

Arcvonások. A Kossuth Rádió portréműsora Bántainé Sipos Éva tanárnővel. A riporter: Domokos István, 2017. III. 8.) (Hangfelvétel és szerkesztett szövege) (2017/3.)

Az ARTISJUS 2022. évi zenei és irodalmi díjazottjai (Artisjus) (pdf) (2022/4.)

Átadták a 2012. évi Bartók-Pásztory-díjakat (LFZE) (2012/2.)

Átadták a 2015. évi ARTISJUS díjakat (2015/3.)

Átadták a 2018. évi zeneművészeti Junior Prima Díjakat (Bama) (2018/8.)

Átadták a 2019-es évi KÓTA díjakat (2020/2.)

Átadták a Kobzos Kiss Tamás (19502015) emlékhelyet az Óbudai Népzenei Iskolában (2016/6.)

Átadták az Ágai Karola – Szendrey-Karper László Emlékplaketteket (H.M.) (2022/3.)

Átadták az idei állami zenei ösztöndíjakat (2015/3.)

Átadták az Istvánffy Benedek-díjat Kecskés D. Balázs művéért (2020/1.)

Átadták az Istvánffy Benedek-díjat Kecskés D. Balázs Komm című művéért (Magyar Zeneszerzők Egyesülete) (2020/6.)

Átadták az MMA 2016. évi tagozati díjait (2017/1.)

Átadták az MMA Zeneművészeti Tagozatának 2017. évi Zenepedagógiai díjait (Dr. Ábrahám Mariann (Laudátor: Huszár Lajos), Daróci Bárdos Tamás (Laudátor: Nógrádi Péter), dr. Domjánné Kiss Adél (Laudátor: Záborszky Kálmán), dr. Horváth Anikó (Laudátor: Zádori Mária) Szerkesztette: Vigh Mariann /MMA/  (2017/6.)

Átadták az MMA Zeneművészeti Tagozatának zenepedagógiai díjait Bartalus Ilona karnagynak (Nógrádi Péter laudációja), Sebestyénné Farkas Ilona karnagynak (Sapszon Ferenc laudációja), Papp László gordonkatanárnak (Pólus László laudációja) és Pécsiné Pánczél Mária hegedűtanárnak (Szecsődi Ferenc laudációja) (Szerkesztette: Vigh Marianne/MMA (pdf) (2020/6.)

Atyai ág. 20 éves a Fonó Zenekar (Agócs Gergely PhD.) (Fonó Budai Zeneház) (2017/6.)

Azucena világhódító útja. Budai Lívia 70 éves (László Zsuzsa) (2020/5.)

B. Sipos Éva tanári pályájának összegzése (Hollós Máté) (1996/4.)

Bakos József (1932. február 24.) klarinét-, szaxofon- és furulyatanár, pedagógiai gyűjtemények szerkesztője, fúvószenekarok alapító-karmestere, hangszerelője 90 éves (Senkei Ágnes) (2022/1.)

Balázs Árpád 85 (2022/5.)

Bánky Tamás (1932-2014) ének-zenetanár, énekkari-művész, karnagy emlékére (Bánky Tamás: Elkésett önéletrajz – 2006) (2014/5.)

Bárdos Szimpózium, Debrecen, 2014. Pódium-beszélgetés Kocsár Miklós zeneszerzővel. A beszélgetőtárs: Ittzés Mihály (2015/3.)

BARSI ERNŐ 100 Barsi Ernő: Gárdonyi Géza, a muzsikáló néptanító
(1965) // Egy életút a folklór és pedagógia jegyében. Várszeginé Gáncs Erzsébet interjúja dr. Barsi Ernővel (2011) // Horváth Rezső: Barsi Ernő, a hegedűtanár és metodikus Egy régi tanítvány emlékezése (2013)
(2020/4.)

Dr. Barsi Ernő 1920-2013 (Dr. Nagy Miklós)(2013/4.)

Dr. Barsi Ernő, a hegedűtanár és metodikus. Egy régi tanítvány emlékezése. (Horváth Rezső) (2013/4.)

Bársony László Liszt Ferenc-díjas brácsaművész kapta az idén a Weiner Leó-emlékdíjat (LFZE) (2019/3.)

BARTÓK BÉLA 75
Bartók Péter: Apám – részlet a szerző memoárjából (2020/6.)

Bartók Béla: Népdalkutatás és nacionalizmus (1937) (pdf) (2020/6.)

Prof. dr. Maczelka Noémi: Bartók-Reschofsky: Zongoraiskola (2002) (pdf

A 75 éve elhunyt Bartók Bélára emlékeztek a Farkasréti temetőben (lfze.hu) (2020/6.)

Bieliczkyné Buzás Éva: Bartók Béla kapcsolata a Magyar Rádióval (3/3.) (1946 – 1988 (pdf) (2020/6.)

BARTÓK BÉLA 140
Ifj.: Bartók Béla: Bartók Béla életének krónikája. (Ingyen letölthető, olvasható) Közreadta: Vásárhelyi Gábor) // Béla Bartók Jnr.: Chronicles of Béla Bartók's Life. (Free Download and Reading of the Book) (Edited by: Gábor Vásárhelyi) (Translated by Márta Rubin)  (2021/3.)

Bartók Béla és Pásztory Ditta hangversenye. „…csak huzamosabb tartózkodás és nem áttelepülés a világhírű művész szándéka.” (p.i.) (Újság, 1940. X. 16.) (2021/3.)

Tölgyesi Gábor: Muzsika penésztelepre és ereszcsatornára (Népszava, 2021. 04.29.) (2021/3.)

Bartók Béla tanári portréja növendékeinek (Nemes Katalin, Székely Mária, Kovács Ilonka) visszaemlékezései alapján (ifj. Hara Lászlóné, Parlando 1971/4.) (pdf) (2020/5.)

BARTÓK 140 / 76
-Dr. Banda Ádám: Bartók Béla Hegedűversenyének (1937–38) New York-i bemutatója (pdf) (2021/4.)

-Radics Éva: Bartók (pdf) (2021/4.)

Bartók-koncert a Nádor teremben (Kovács Mária) (2016/6.)

Dr. Becsky Gáborné fuvolatanár születésnapjára (Fülep Márk) (2007/3.)

BEETHOVEN 250
-Tóth Aladár: Beethoven (Nyugat, 1920) // Fischer Annie Beethoven felvételeiből (2019/3.)

-Hollós Máté: Éremművészet a zenében. Ludwig van Beethoven művei (Parlando 2002-2011) (2019/3.)

-Földes Andor: Van-e korszerű Beethoven-stílus? (1963) (2019/3.)

-L. van Beethoven: Egmont-nyitány. Előadja a Duna Szimfonikus Zenekar Deák András vezényletével (Duna Palota, 2020. X.) Rendezte: Demeter László (9:23) (pdf) (2019/3.)

-Ungár István: Rabkórus (2019/3.)

Dr. Köves Péter: Beethoven betegségei (pdf) (2019/3.)

Világnyelven – magyarul. CD-hallgatás, tanulságokkal… (Fittler Katalin)
Egy legendás hangfelvétel története (Székely György/Gramofon online, 2020.IX.)
(2019/3.)

Szili István esszéi: Határtalan mocsárból Elízium. A martonvásári park // Appassionata (pdf) (2020/6.) (2019/3.)

Bella Máté, Boldoczki Gábor ésKonrád György a 2019. évi Bartók-Pásztory díjasok (LFZE) (2019/3.)

Berdál Valéria Weiner Leó zenepedagógiai díja (Strém Kálmán) (1996/2.)

Béres Károly 75 éves (Varsányi Lászlóné) (2009/5.)

Berkes Balázs (Strém Kálmán) (1997/2.*)

Berkes Kálmán Liszt Ferenc-díjas klarinétművész-tanár, karmester, zeneigazgató, érdemes művész 70 éves (pdf) (2022/3.)

BERNSTEIN 102/30 „Nem tudom elképzelni az életet zene nélkül” (Mazsihisz) (2020/6.)

Beszámoló a Mihály András (1917-1993) centenáriumi emlékkoncertekről (Budapest, 2017. XI. 6. és 13.) (Fittler Katalin) (2018/1.)

Bántainé Sipos Éva 95. születésnapjára (Hollós Máté, Ábrahám Mariann, Szendi Ágnes, Déri András) (Szerkesztette: Szendi Ágnes) (2014/3.)

Bodonyi Istvánra emlékezve (19222012) (Szecsődi Ferenc) (2013/1.)

Bodonyi István köszöntése 2012. május 12-én a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában (Szecsődi Ferenc) (2012/3.)

Bodza Klára szakmai élete: nyitott hangoskönyv. Rendhagyó köszöntésként (Fittler Katalin) (2012/2.)

Bodza Klára ünnepe (Temesi László) (2002/5.*)

Bódy József operaénekes centenáriuma (2022/2.)

Bojtár László (19261995) zeneszerző emlékére (Bojtár Imre) (2016/1.)

BOTH LEHEL 80 Életút és a Fujimoto-Both, valamint a Dezső-Both zongoraduóról (pdf) (2022/5.)

Botvay Károly csellóművész kapta az idén a Weiner Leó emlékdíjat (lfze.hu) (2022/3.)

Breuer János (1997/2.*)

Búcsúzunk Ittzés Mihálytól (Erdei Péter, Vashegyi György, Buda Ferenc és Jámbor Zsolt búcsúbeszéde 2018. június 22-án a kecskeméti evangélikus templomban) (2018/6.)

Bucz Magor Soma nyerte meg a nemzetközi zeneszerzésversenyt. A húszéves zeneszerző kórusművét Assisi Szent Ferenc egyik imájára komponálta (2015/1.)

Budai Lívia ünneplése az Operaházban (László Zsuzsa) (2012) (2018/5.)

Budavár díszpolgára lett Tardy László, a Mátyás-templom legendás karnagya (2022/4.)

CLAUDE DEBUSSY 160-Dr. habil Kovács Ilona: Nyizsinszkij, a koreográfus Claude Debussy Jeux című tánckölteményében (Filmfelvétel: 21:05) (MMA MMKI, 2020. XI. 26.) (2022/3.)
 
-Úton Debussyhez. A Három noktürn a „Megérthető zene” sorozat programján (Fittler Katalin) (2022/3.)

CSAJKOVSZKIJ 180 A 2020. évi Orosz Zenei Fesztivál Csajkovszkij 180. születésnapjára emlékezett. Dobos Ibolya beszámolója, valamint a tihanyi és a zeneakadémiai koncertek felvétele (2020/6.)

Csáki András az Ágai Karola és Szendrey-Karper László Emlékérem első gitárművész kitüntetettje (2015/3.)

Csernovszky Márk Domonkos nyerte az idei Neszlényi Andor-díjat (lfze.hu) (2022/4.)

Csíky Boldizsár 85 (2022/5.)

Csillagszeműek között. Siposné Tavaszi Virág köszönti a 90 éves Timár Sándort. „Mert mibennünk zeng a lélek, Minket illet ez az élet." (Tani-tani) (2020/6.)

Czeizel Endrére (19352015) emlékezünk Balogh László professzor úr szavaival, továbbá a közelmúltban megjelent könyveinek és a „Kéretlen útravalók” c. előadásának felidézésével (2015/4.)

Czidra László blockflöte művésztanárról neveztek el tantermet (Weiner Leó AMI és Zeneművészeti Szakgimnázium, 2022. I. 22.) (Facebook képriport) (pdf) (2020/2.)

Czidra László Liszt-díjas furulyaművész és zenetudós posztumusz kitüntetése (Fehér Anikó) (2006/2.)

CZIGÁNY GYÖRGY 90 Verses-zenés-képes születésnapi portré (pdf) (2021/4.)

Cziffra György utolsó magyarországi lakhelyén állított emléktábla avatásán (Kocsis Zoltán emlékbeszéde) (1997/1.*)

Dallamfoszlányok a múltból. 75 éves a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara. Reinisch Jenő, Bikfalvy Ádám, Fodor Artur, Geiger György, Andrássy Pál és Krum Gyula emlékezése (Mechler Anna) (pdf) ( 2018/7.)

Daróci Bárdos Tamás zeneszerző, karnagy 85 éves (2016/5.)

- Kovács Mária interjúja

- Novák Anikó laudációja

Deák Ágnes hegedűművész tanár köszöntése 85. születésnapján (Iván Tímea) (2012/1.)

Decsényi János 95 (Hollós Máté: Művek bontakozóban. Decsényi János: Búcsú egy tovatűnt évszázadtól (Muzsika, 2001/8. szám) (pdf) (2022/2.)

Dénes László hegedűtanár 80 éves (2015/5.)

DEVICH SÁNDOR 85 Bokor Gabriella: Csillagórák (2015) // Devich Sándor: A régi zene néhány aktuális előadási problémája J. S. Bach szólóhegedű művei közreadásának tükrében (Parlando, 2018) (pdf) (2020/6.)

Díjakat adott át a Magyar Művészeti Akadémia Zeneművészeti Tagozata (MMA Akadémia Szalon, 2022. X. 12.) A dijazottak és laudálóik: Lőte Enikő (Dobozy Borbála); Dombóvári János (Szecsődi Ferenc); Móriczné Kolláth Márta (Nógrádi Péter); Masopust Péter (Tóth Péter); Meszlényi László (Huszár László) és Tódy Ilona Éva (Zádori Mária) (Az összeállítást szerkesztette: Ruff Béla) (pdf) (2022/6.)

Díjat kapott Kao Csien-csin zenepedagógus a Kodály-módszer népszerűsítéséért (2015/1.)

M. Dietrich Helga: Forrai Katalinra emlékezünk (2015/1.)

Dobszay László emlékezete (Erőd Iván) (2011/5.)

Dobszay Lászlóra emlékeztek 80. születésnapja alkalmából (LFZE) (2015/2.)

Dúdolj verset. Kobzos Kiss Tamás emlékezete Szerkesztette: Csörsz Rumen István és Szerényi Béla (Magyar Hangszermíves Céh, Budapest 2018) (Fittler Katalin) (2018/6.)

DOHNÁNYI ERNŐ 60 (2020/6.) Dr. Kovács Ilona írásai:
Dohnányi Ernő és Beethoven zongoraszonátái. A zeneszerző halálának 60. évfordulójára (pdf)
Dohnányi Ernő, a pedagógus (2/2.) Dohnányi Ernő, a Zeneakadémia tanára (1916–1919 és 1928–1944)

Doktorokat avattak a Zeneakadémián (lfze.hu) (2022/6.)

DOPPLER FERENC 200 A fuvolás zeneszerző és testvére, Carl teljes életműve 12 lemezen. Interjú Claudi Arimany-val, a projekt vezetőjével (Dr. Fábián Tímea) (pdf) (2021/2.)

DUKAY BARNABÁS 70 Monódia tenor hangra (Gulyás Dénes) (2020/5.)

Csányi’80 (Közzétette: dr. Trencsényi László – Iskolakultúra, 2010/9.) (2015/5.)

Ittzés dr. köszöntése (Breuer János) (2008/4.)

Dinnyés István (Strém Kálmán) (2005/1.)

EAR30 Az EAR Együttes harminc éve (1991-2021) Olsvay Endre interjúinak szereplői: Decsényi János, Faragó Béla, Hollós Máté, Láng István, Madarász Iván, Pintér Gyula, Sugár Miklós, Szigeti István, továbbá Csengery Adrienne, Fülep Márk, Gazda Bence, Gulyás Nagy György, Kántor Balázs, Kővári Eszter Sára, Lakatos György, Matuz Gergely, Matuz István, Szakály Ágnes, Horváth István. Az utószót írta, továbbá a könyvet szerkesztette: Göllesz Zoltán (Egy Hangversenyteremért Alapítvány, 2022) (2022/5.)

Dr. Eckhardt Mária (Dr. Eősze László) (2005/1.)

Egész életében a magyar művészetoktatást szolgálta! (Egy névfelvételi kísérlet után - Váczi Károlyra emlékezve) (Deák Ágnes, dr. Kovács Ilona, Demény Attila, Devich Márton, Czigány György korábbi írásai és Felvégi Andrea fényképe alapján összeállította: Zelinka Tamás) (2015/5.)

Egy éve hunyt el Ördög László (1927–2021) ének-zenetanár, karvezető, Csömör Díszpolgára (korus.kota.hu) (2022/6.)

Egy temetés margójára (Geréb László) (2011/1.)

Együtt születve a közszolgálati rádiózással. A rádiózás igaz doyenje, Varga Károly rádiós zenei nevelő 95 éves  (dr. Morvai Péter/Tani-tani 2020) (2020/6.)

Élet és zene – és csodák. Gallai Attiláné Varga Mária Magdolna (1947–2022) emlékére (Gallai Attila) (2022/4.)

Élete volt a tanítás. Juniku Ildikóra (1942-2018), a közelmúltban elhunyt zentai zongoratanárra és kórusvezetőre emlékezünk (Magyar Szó online / Horváth Zsolt) (2019/4.)

Elismerések a Magyar Rádió Zenei Együtteseinél a Zene Világnapján (Line Ildikó koncertmester, Wittner Géza énekkari művész) (2015/5.)

„Élőben, kéz a kézből tanultuk a zenét” – a 75 éves Sebő Ferenc az 50 éves táncházmozgalomról (mma) (2022/5.)

Először adták át a Kroó György-díjat (posztumusz Papp Márta) és -plakettet (Bozó Péter). Péteri Lóránt és Vikárius László laudációi (2018/8.)

„Előtted állok, drága Jézusom”. In memoriam Zalánfy Aladár (1887-1959) orgonaművész (Jakab-Zalánfy Eszter) (pdf) (2019/1.)

Eltiprottak feltámadása. Hollós Máté beszélgetése Kőry Ágnessel a holokauszt-áldozat magyar zeneszerzők újrafelfedezéséről (2009/1.)

Emlékezés Ádám Jenőre (Márkusné Natter-Nád Klára) (2007/5.)

Emlékezés Büky Géza (19402007) zeneszerző-tanárra (dr. Rézbányay László) (2015/5.)

Emlékezés Hernádi Jánosné Dittrich Éva (1938 – 1993) oboa-szolfézs tanárra (2018/6.)

Emlékezés Hollay Frigyes (19181962) ének-zenetanárra (2017/2.)

Emlékezés dr. Kovács Gézára, születésének 100. évfordulója alkalmából (Négyesi Anna) (2016/6.)

Emlékezés Erkel Ferencre: Megnyílt „A magyar himnusz oldala” c. honlap // Megtekinthető „A Himnusz regényes története” c. film (Somogyváry Ákos) // Emberöltönyi Erkel emlékezet. Mozaikok az Erkel Ferenc Társaság három évtizedéből (Márkusné Natter-Nád Klára recenziója) (2021/2.)

Emlékezés Istók Margitra (19011995), első zongoratanárnőmre (dr. Kerek Ferenc) (2015/4.)

Emlékezés Szesztay Zsolt (1935–2007) Liszt Ferenc-díjas karnagyra, a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar nyugalmazott tanárára (Írta és összeállította: dr. Végh Mónika) (pdf) (2022/5.)

Emlékezzünk Höchtl Margitra (18941969) (Czilczer Olga) (2016/3.)

Emlékezzünk Vermesy Péter zeneszerzőre, zenetudósra és zenepedagógusra (Brassó, 1939. május 19. – Heidenheim an der Brenz, 1989. dec. 17.) (2019/6.)

Emlékkoncertek Devich János 80. születésnapja tiszteletére a Zeneakadémián és a Pesti Vigadóban + felvételek + Devich János: Gondolataim a kamarazene oktatásról (1997) (pdf) (2017/4.)

Emléklap. Melis László (1953.08.14 2018.02.12.) (A. Gergely András) (2018/5.)

Emlékmorzsák gyász közben Kocsis Zoltánról (1952-2016)  (Kroó György, Pilinszky János, Kocsis Zoltán, Vigh Andrea, Dezső Marianna, Kurtág György, Vásáry Tamás, Erdei Péter, Fischer Iván, Perényi Miklós, Káel Csaba, Kovács Géza, Némethy Attila, Mocsári Károly, Juhász Előd, Hollerung Gábor, Ókovács Szilveszter, Rácz Zoltán, Tóth Endre gondolataiból, továbbá film- és hangfelvételek) (2016/6.)

Emléktáblát avattak Fricsay Ferenc (19141963) világhírű karmester születésének centenáriumán (2014/4.)

Emléktáblát avattak Kokas Kálmán és Kokas Klára tiszteletére Szanyban, 2020. VIII. 19.-én. (Tóth Teréz összefoglalója és Szalay Balázs méltató beszéde) // Tóth Imre Kokas Klára-képei elé (Tóth Teréz) (pdf) (2020/5.)

Emléktáblát avattak M. Katanics Mária karnagy-tanár egykori bajai szülőházán (2019/3.)

Emléktáblát helyeztek el Andor Éva egykori lakóházán (Lippe Angelika) (pdf) (2021/1.)

Dr. Eősze László (Berlász Melinda) (2004/2.)

Dr. Eősze László zenetörténész MMA köszöntése (2015/1.)

Erdei Péter kapta az Amerikai Kodály Tanárok Szervezetének életmű díját (pdf) (2019/3.)

Évforduló ürügyén. 25 éve hunyt el Lendvai Ernő (Fittler Katalin) (2018/2.)

Farkas Gábor a Steinway Artist cím birtokosa, két friss szólóalbuma után Japánban lesz vendégprofesszor (Eszéki Erzsébet) (2017/3.)

Fekete Győr István (Strém Kálmán) (1997/2.*)

Felavatták Aggházy Károly (1855-1918) zongoraművész, zeneszerző és zenepedagógus felújított sírját a Fiumei Úti Sírkertben (Herpy Miklós) (pdf) ( 2018/7.)

Felavatták Somorjai Ferenc (19242009) ének-zenetanár emléktábláját (2014/6.)

Felavatták Sütő Károly szobrászművész Kodály mellszobrát Galyatetőn. (Az MMA hírlevele alapján dr. Ittzés Mihály avatóbeszéde) (2014/4.

Felavatták Szokolay Sándor (19312013) síremlékét. Devich János gordonkaművész-tanár avatóbeszéde (MTI/MMA 89. Hírlevél) (2015/6.)

Feltárni, lejegyezni, megőrizni – Beszélgetés Vásárhelyi Gáborral, Bartók Béla magyarországi jogörökösével (Kiss Eszter Veronika) (2015)  // Virághalmy Ágnes: Miért is „emigrált” Bartók Béla? (Parlando 2018/7.) (2020/5.)

Fenyves Mária Anunziata: Csodálatos hangok között.. (Angster József orgonaépítő emlékére) (2019/1.)

Ferenczi Hajnal Anikó (született: Tóth Hajnal Anikó) (1956-2016) fuvolaművész-tanár növendékeinek játékát felidéző YouTube felvételekből (Szerk.: Tóth Ildikó) (2017/3.)

FISCHER ANNIE (1914-1995) Válogatás Fischer Annie felvételeiből és dr. Székely György Parlandóban megjelent korábbi írásaiból (2020/4.)

Fuvolatalálkozó Gyöngyössy Zoltán Emlékére. (2015. február 20-án lett volna 57 éves… (Siptár Hajnalka) (2015/2.)

Elhunyt Gabos Gábor (19302014) zongoraművész. Juhász Előd interjúja a Katolikus Rádióban hangzott el, 2014 tavaszán (2014/5.)

Fehér Ottóra (1945-2015) emlékeztek halálának 1. évfordulóján (2016/2.)

Felavatták Somorjai Ferenc (1924-2009) ének-zenetanár emléktábláját (2014/6.)

Fél évszázad summája. Szabó Miklós és a Győri Leánykar (Ittzés Mihály) (2011/6.)

Fenyves Mária Annunziata: A zene varázsában. C. Debussy tiszteletére (2018/3.)

Ferenczi Hajnal Anikó (született: Tóth Hajnal Anikó) (1956-2016) fuvolaművész-tanár növendékeinek játékát felidéző YouTube felvételekből (Szerk.: Tóth Ildikó) (2017/3.)

Fiatal zeneművészek hazai és nemzetközi sikereiről (2021. V–VIII.) (2021/4.)

Film Eredics Gábor munkásságáról (Rendezte: Szomjas György, Rendező: operatőr: Dénes Zoltán (MMA, 2020) (51:00) (2022/6.)

Fischer Anniera emlékezik Csoba Tünde „Muciklám, ez ilyen…” (2002/6.)

Fischer Annie-re gondolva (2017/1.)

- Emléktöredékek. Vásáry Tamás visszaemlékezése. Lejegyezte: dr. Székely György

- Sikerrel zárult a Fischer Annie 2015. évi centenáriumi év (dr. Székely György) (Gramofon online)

Fischer Annie-t hallgatva - születésének centenáriumán (2014/5.)

Fonó 25 film: ’Érted vagyon az’. Értékek, amelyek hitelesítik a valóságot // Fonó újdonságok (pdf) (2021/1.)

Forrai Katalinra emlékezünk (M. Dietrich Helga) (2015/1.)

Földes Andorra emlékezik Földes Andorné (2004/1.)

Földi Bence zongoratanár 50 éves jubileuma Ausztriában (R.É) (2022/5.)

Földiák Erzsébet köszöntése (A tanítás éltet) (Fürth Lívia) (2004/5.)

FRANK OSZKÁR 100 Horváth Zsolt: Emléknap születésének évfordulóján (Józsefvárosi Zeneiskola, 2022. X. 15.) // Keuler Jenő: Személyes emlékek éveink múlása mentén // Kardos Pálné: A Miskolci Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskola és Szaktanárképző két egykori tanáráról, Frank Oszkárról és dr. Friedrich Józsefnéről emlék-tablókat helyeztek el az iskola 111-es termében (Miskolci Bartók Béla Zene - és Táncművészeti Szakgimnázium) // Emlékezés Frank Oszkárra Szegeden (Szegedi munkatársainktól) (pdf) (2022/6.)

Frank Oszkár köszöntése közelgő 95. születésnapján. Rőczey Ferenc, Keuler Jenő, Eötvös Péter, dr. Dombi Józsefné dr. Kemény Erzsébet, Horváth Györgyi, Nagyné Prém Zsuzsanna, Oláh Dezső, Mike Ádám és Szendi Ágnes laudációi (Szerkesztette: Szendi Ágnes) (2017/3.)

FRANZ SCHUBERT 225 Ábrahám Mariann (zongora) Schubert felvételei (A pásztorfiú a sziklán; –Liszt: Vándor éji dala; Esz-dúr zongoratrió II. tétel) // Hollós Máté: Éremművészet a zenében. Részletek a szerző parlandóbeli sorozatából. Schubert kamaraművei (A-dúr szonáta Op. posth. 120 DV, 644 – I. tétel; c-moll impromtu Op. 90; f-moll moment musical, D. 780; Hová?; A kintornás; Vándor éji dala (2001–2010) (2022/1.)

Friss Antal (1897–1973) (Csanda Mária emlékezése / lfze.hu) // Friss Antal: A gordonkatanárok első országos értekezlete és továbbképzése (Parlando 1963/8.) (2022/1.)

Fuvolatalálkozó Gyöngyössy Zoltán Emlékére. (2015. február 20-án lett volna 57 éves… (Siptár Hajnalka) (2015/2.)

Gábor bácsi 100 esztendeje. Emlékező írás Erdélyi Gábor (1920–1996) alföldi zeneiskolákat, fúvószenekarokat és énekkarokat szervező tanító-igazgatóról Bakó Endre Benedek Lászlóval készített interjúján alapulva szerkesztette és kiegészítette: Trencsényi László (Tani-tani, 2020) (2020/6.)

Dr. Gallai Istvánné zongoratanárnak gratulálunk (dr. Ábrahám Mariann) (2011/2.)

Dr. Garay Attila Weiner Leó zenepedagógiai díja (Strém Kálmán) (1996/2.)

Gergely Ferenc orgonaművész egyházzenei munkássága. Magyar Örökség-Díj 2018 (Laudátor: Tardy László Liszt Ferenc- és Magyar Örökség-díjas kántor-karnagy (2018/3.)

Gergely Ferenc orgonaművész-tanár emlékére (1914. IX. 10. – 1998. III. 18.) (Szőnyiné Szerző Katalin) (2018/3.)

Geszler György tanár úrról emléksorok (Bruckner Adrienn) (2005/2.)

Grabócz Márta muzikológust az MTA külső tagjává választották (mta.hu) (2022/3.)

Dr. Grabócz Márta zenetörténészt a Francia Köztársaság Becsületrendjével tüntették ki Strasbourgban (pdf)  (2018/6.)

GREGOR JÓZSEF 80 A Gregor (Gulyás Dénes)  (pdf) (2020/6.)

Gulyás György emlékezete, hanglemezen (dr. Bónis Ferenc) (1996/5-6.)

Gratulálunk a 2013. évi nemzeti ünnepünkön állami kitűntetésben illetve művészeti díjban részesült zeneművész-tanár kollégáinknak! (2013/2.)

Gratulálunk a 2014. március 15-én kitűntetett kollégáinknak (2014/2.)

Gratulálunk a 2015. évi pedagógusnapon kitüntetett kollégáinknak (2015/4.)

Gratulálunk 2015. március 15.-e tiszteletére állami kitüntetésben részesült kollégáinknak (EMMI Sajtó- és Kommunikációs Főosztály) (2015/2.)

Gratulálunk 2017. március 15.-e tiszteletére állami kitüntetésben részesült kollégáinknak (EMMI Sajtó- és Kommunikációs Főosztály) (2017/2.)

Gratulálunk a 2017. augusztus 20-a alkalmából magas állami elismerésben részesült kollégáinknak (2017/4.)

Gratulálunk a 2018. március 15. alkalmából állami kitüntetésben részesült zeneművész kollégáinknak (2018/3.)

Gratulálunk a 2019. évi márciusi nemzeti ünnepünkön kitüntetett kollégáinknak (MTI) (2019/2.)

Gratulálunk a 2020. március 15-én állami kitüntetésben részesült kollégáinknak (pdf) (2020/2.)

Gratulálunk a 2021. március 15-én állami kitüntetésben részesült zene- és táncművészeknek (2021/2.)

Gratulálunk a 2021. évi Pedagógusnapon és a 2021. augusztus 20.-i nemzeti ünnepünkön kitüntetett kollégáinknak // Beszélgetés Ittzésné Kövendi Kata Apáczai Csere János-díjas pedagógussal (Riporter: Nagy Péter, Kecskeméti Tv, 2021.) (2021/4.)

Gratulálunk a 2022. évi Pedagógus Napon és a 2022. augusztus 20-i nemzeti ünnepünkön állami kitüntetésben részesült kollégáinknak (2022/4.)

Gratulálunk a LFZE új professor emeritusainak (Botvay Károly és Nádor György) és mestertanárának (Mezei János) (2013/3.)

Gratulálunk a közelmúltban kitüntetett kollégáinknak (Farkas-Tajti Margit, Udvard Gizella, Jobbágy Valér, Bánky József) (2016/5.)

Gratulálunk állami kitüntetést/szakmai díjat kapott kollégáinknak (2015. augusztus 19-20.) (2015/4.)

Gratulálunk dr. Hercz Dorman Aliz egyetemi adjunktus, tanszékvezető-helyettes (ELTE BTK Zenei Tanszék) Kiváló TDK Szervezői díjához (2015/6.)

Gratulálunk Fabényi Réka Mária kitűntetéséhez (2015/6.)

Gratulálunk Kovács Géza főigazgató díszpolgári címéhez (2014/5.)

Gratulálunk a Nemzet Művésze Díjjal kitüntetetteknek (2014/6.)

Gulyás Márta zongoraművész-tanár Weiner Leó Emlékdíjban részesült (Fidelio/MTI) (2017/3.)

Gyöngyössy Zoltánra emlékezve (Fülep Márk) (2012/6.)

Gyurkovics Mária emlékhangverseny (Fürth Lívia) (2004/2.)

HAJDU LÓRÁNT 85 – Hajdu Lóránt, Csepregi György, Kárpáti Attila és Szendi Ágnes írásai (Szerkesztette: Szendi Ágnes) (pdf) (2022/4.)

Halál Isten csókjával (Kroó György emlékére) (Fittler Katalin) (1998/3.*)

Halmai Katalin, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem professzorának és Konkolyné Dr. Kovács Ilona, a Magyar Táncművészeti Egyetem tanszékvezető professzorának egyetemi tanári kinevezése (2022/1.)

Hangokból katedrális. Magánbúcsú Cs. Nagy Tamástól (Gyarmati György) (2001/6.)

Hangverseny Kovács László (19442013) katonakarmester emlékére (Faragó Fanny - Honvédelem.hu) (2017/3.)

HAVAS KATÓ 100 „Azt tanítom, hogyan lehet élvezni a zenélést”. Budapesti beszélgetés Havas Katóval. Az interjút Solymosi Tari Emőke készítette (Parlando 2003/3.)  // Havas Kató: A hegedűjáték új megközelítése (részletek) (Fordította: Simkó-Várnagy Judit) (2003) // Dr. Németh Márta: Hegedűtanítás napjainkban kezdők számára írt metódusok összehasonlító elemzése (Disszertáció, 2006) (2020/6.)

Herencsár Viktória cimbalomművész-tanár professzori kinevezést kapott a Szlovák államtól (Z. T.) (2020/5.)

HERNÁDI LAJOS 115 - Dalos Anna: A samesz és a csodarabbi. Molnár Antal dokumentumok Hernádi Lajos hagyatékában (MTA BTK ZTI 20-21. Századi Magyar Zenei Archívum, 2019) (pdf) (2021/2.)

- Válogatás Hernádi Lajos zongoraművész-tanár hang- és filmfelvételeiből (YouTube) (2021/2.)

Hét művészetpedagógiai különdíjat adott át a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti Tagozata (MMA Irodaház, Akadémikusi Klub, 2022. XI. 15.). A díjazottak és a laudálóik: Horváth Szilárd (Solymosi-Tari Emőke); Kicsi Csilla (Juhász Judit); Dr. Korompayné dr. Sebestyén Nóra (Kulin Ferenc); Latin Anna (Dvorszky Hedvig); Radics Éva (Berlász Melinda); Szakács Marianna (Solymosi-Tari Emőke) és Vass Veronika (Solymosi-Tari Emőke). Az összeállítást szerkesztette: Solymosi-Tari Emőke (pdf) (2022/6.)

Hiányzó láncszemek. Emlékezés a Holokauszt áldozatául esett magyar zeneművészekre (Justus György, Kondor Lipót, Kuti Sándor, Sárosi Imre, Vándor Sándor, Weiner László és Weisz Ferenc) dr. Gerő Katalin szobrászművész bronz plakettjeivel (2013/1.)

Hidas Frigyes zeneszerző portréja visszaemlékezések alapján I-III. rész 
Közreműködik: Amigó Péter, Bieliczkyné Buzás Éva, dr. Csikóta József, Dohos László, dr. Marosi László, Hajas Béla, Horváth Ádám, dr. Hőna Gusztáv, dr. Szabó Ferenc dr. Sári József. A film alkotói: Lovas Hajni - operatőr, vágó és rendező, továbbá: Buda János, Lukács B. Ottó és Pethő Attila
 (2019/2.)

HINDEMITH 125 Paul Hindemith: F-dúr szonáta brácsára és zongorára, op. 11, No.4 (Erdélyi Csaba-brácsa, Ábrahám Mariann-zongora) (Rádió élő adás felvétele) (2020/6.)

Hommage á Joachim József (1831-1907) (Katalin Neményi-Arndt) (2021/2.)

Hommage à Lantos (1929-2014). 30 éves a Martyn Ferenc Művészeti Iskola (Pécs.ma) (2016/1.)

Dr. Horváth Anikó Liszt Ferenc-díjas zongora- és csembalóművész-tanár köszöntése. Részlet dr.  Elek Szilvia: A csembaló reneszánsza Magyarországon a 20. század kezdetétől napjainkig c. disszertációból (2019) // Válogatás Horváth Anikó felvételeiből és közreadásaiból (pdf) (2022/3.)

Horváth György klarinétművész-tanárnak, nyá. pü. századosnak a Honvédelemért kitüntető cím III. fokozatát adományozta Magyarország honvédelmi minisztere (2022. X. 23.) (2022/6.)

„Hosszú búcsú Halmos Bélától” (19462013) (MMA Hírlevele) (2016/2.)

HUNGARIKONOK – Birinyi József filmjeiből (Kodály Zoltán, Bartók Béla, „A tűznek nem szabad kialudnia”, Birinyi József népzenei ihletésű filmjeiből + Válogatás Birinyi József Media Flash és a Tradició Stúdióban készült alkotásaiból) (2017/2.)

Így írtam én. Interjú a 75 éves Simon Géza Gáborral (Kovács katáng Ferenc, Olvasat, 2022. IX.) (2022/6.)

Ilosfalvy Róbert emlékére (19272009) (László Zsuzsa, 2009) (2018/1.)

In memoriam Farkas Ferenc (Hangverseny az MMA posztumusz tiszteleti tagja kamaraműveiből. MMA, Pesti Vigadó 2022. XI. 7. (Tóth Anna) (pdf) (2022/6.)

Interjú a 75 éve született Brückner Hubáné Bárdos Ágotával (Jakab Árpád) (pdf) (2022/3.)

Ivasivka Mátyás köszöntése (Kovács Attila) / Ivasivka Mátyás: 1956 a zeneművészetben – Zenei csemegék (2018/7.)

Jandó Jenő zongoraművész kapta 2015-ben Pécs Város Kulturális Nagydíját (2015/3.)

„Járd a táncot!” 50 éves a magyar táncházmozgalom. Szerkesztő-zenei rendező: Birinyi József (MTV / TRADICIÓ Stúdió filmje, 1995) (2020/4.)

JÁRDÁNYI 100  Járdányi Zsófia: Édesapám, Járdányi Pál 100. születésnapja / A Járdányi Pálra emlékező centenáriumi eseménysorozatról / Járdányi Pálra emlékeztek Budapesten (2020/2.)

Járdányi Pál új emléktáblája. Emlékbeszéd a tábla avatási ünnepségén, 2021. január 28. (Kusz Veronika) (2021/2.)

John Williams  (1932. február 8.) amerikai zeneszerző és karmester // Megérthető zene: Varázslatos John Williams - Harry Potter szvit. A Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekart vezényli és a művet ismerteti: Hollerung Gábor) (Koncertfilm: 1:34:07) (pdf) (2022/1.)

JOSEPH HAYDN 290

-Isten szemébe nézni – Vashegyi György a Haydneumról és évszázadok zenéiről (Új Ember, Magyar Kurír / Pallós Tamás) (2022/1.)
 
-Tardy László: Mi a titka? Gondolatok a Haydn jubileumi évre (2009) (Összhang. Válogatás Tardy László egyházzenei írásaiból. Szerkesztette: Szalay Olga, Budapest, 2018.) (2022/1.)

Kadosa Pál köszöntése (Breuer János) (1963/9.)

Katanics Mária (1929-2017) életútja. Időszaki kiállítás Baján (Mohay Péter) (2019/6.)

Káté István köszöntése (Szecsődi Ferenc) (2012/6.)

KECSKEMÉTI ISTVÁN 100 Kárpáti János: Génjeiben hordozta zenei képességeit Kecskeméti István (1920-1999) (Muzsika, 1999/11.) // Kecskeméti Gábor: Szubjektív életrajz-szeletkék Apámról, a családi archívum és emlékek alapján, születésének 100. évfordulója alkalmából (pdf) (2020/6.)

Kecskeméti emlékeim: Rozgonyi Éva zenepedagógus, karnagy75 (Dr. Varga Géza) (2015/3.)

Kelemen Barnabás és Zombola Péter kapta a 2020. évi Bartók-Pásztory-díjakat (lfze.hu) (2020/6.)

Képek a 100 éve született Földes Andor életéről (Szerk.: dr. Ujj Irisz)

Képek a 126 éve született Radics Jenő tanár úrról (2015/1.)

Képek Serhók-Sulyok Gizella (1930-2016) zenetanár búcsúztatásáról (2016/6.)

Képriport a Magyar Örökség 2018. III. 24-i díjátadó ünnepségről, melyen a Budafok-Tétényi Nádasdy Kálmán Alapfokú Művészeti Iskola és Általános Iskola hagyományéltető, művészetoktatási tevékenységét és Gergely Ferenc orgonaművész egyházzenei munkásságát ismerrték el Magyar Örökségnek (2018/4.)

KERÉNYINÉ KÉRI MARGIT 100 Kerényi Mária nekrológja (2001) és Kerényi Miklós Gábor családi fotói (2021/2.)

Kéri Klárától Kőbányáig: Sztukics Ilona (1945–2019) (Merényi Péter) (2021/2.)

Kertész Attila Liszt Ferenc-díjas címzetes egyetemi docens, ének-zenetanár, karnagy 80 éves (pdf) (2022/3.)

Kertész Lajos 70 éve. Lajos bátyám! (Hargitai Imre) (1996/2.)

Kertész Attila karnagy Fábri Zoltán-díjat kapott (Márky Emília) (2022/2.)

Kemény Endre megkésett köszöntése (Hollós Máté) (2006/4.)

Prof. dr. Kerek Ferenc zongoraművész egyetemi tanár 70 éves (2018/8.)

Kerényi Mária (Hollós Máté) (2005/1.)

Kertész Attila karnagy Fábri Zoltán-díjat kapott (Márky Emília) (2022/2.)

KERTÉSZ IVÁN 90 Kertész Iván (1930-2014) zenei szerkesztő, zenekritikus írásaiból (3/1.) (pdf) (2020/4.)

Két hű magyarra emlékeztek Gyulán. Főhajtás Pfeiffer Ede Sándor és Czene Ferenc életműve előtt (Tölgyesi Ágnes) (2020/5.)

Két koncertfilm: Kósa Gábor szerzői estje „Telve szonátákkal” (Országos Idegennyelvű Könyvtár, 2022. 03. 18. // Kósa György lemezbemutató koncert (Óbudai Társaskör, 2022. 04. 24.) (2022/5.)

Kilencen habitáltak a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen (lfze.hu) (2022/5.)

Kincses Veronika énekművész-tanár 70. születésnapjára (Válogatás legendás szerepeiből) (pdf)  (2018/8.)

Kitüntetést kapott dr. Enyedi Pál és dr. Romos Zsolt, a Zeneakadémia két oktatója (lfze.hu) (2022/3.)

Kiváló tanárokat és edzőket díjaztak (2015/3.)

Klári néni öröksége (Kecskés Balázs) (2001/1-2.)

Kobzos Kiss Tamás 60 éves. Foglalkozása: Énekmondó. SzJ szám:?? nincs. Minősítése: Liszt Ferenc-díjas (Laczó Zoltán) (2011/3.)

Kobzos Kiss Tamás emlékkönyv (Csősz Rumen István) (Beleolvasó) (2018/5.)

Kocsár Miklós zeneszerzőt köszöntjük 85 éves születésnapja alkalmából (Ábrahám Mariann) (pdf) (2018/8.)

KOCSIS ZOLTÁN 68/4 Kende Luca fotóművész felvételei Kocsis Zoltánról 2013-ban // Kocsis Zoltán Emlékmúzeum lesz Budapest XXII. kerületében (Fidelio) (2020/6.)

Kocsis Zoltán (1952–2016) májusban lenne 65 éves (2017/3.)
- Chopin-mazurkák hegedűre és gordonkára, Kocsis Zoltán átiratában (Fittler Katalin)
- Átiratok – hangszínvariációkkal (Fittler Katalin)
- Juhász Előd: Kocsis  Zoltán. Beszélgetéseink mikrofon előtt – 40 év interjúi (2011) (Részletek a könyvből)
- Kocsis Zoltán – A Tribute (HUNGAROTON)

KODÁLY 138 (2020/6.) -Ázsiai Kodály Szimpózium (Szingapúr, 2020. augusztus 17-23.). Dr. Nemes László Norbert bevezetője és Albert Tay ismertetője a parlando.hu részére (Fordította: Tóth Teréz) // Asia Kodály Symposium, 17-23 August, 2020, Singapore Report for Parlando.hu written by Albert Tay, Kodály Academy of Music, Singapore with Foreword by Norbert László Nemes, Kodály Institute of the Liszt Ferenc Academy of Music + Kodály: Esti dal videó
Szesztay Zsolt: Kodály Zoltán daljátékai gyermekszínpadon. A Háry János és a Székely fonó gyermekszínpadon (Dr. Péczely Lászlónénak) (2001)

Józsa Mónika: Kodály Zoltán népdalgyűjtő munkássága a mai Szlovákia területén (pdf)

-Kodály Zoltán nyomában Budapesten – könyvbemutató és koncert a péceli Ráday-kastélyban (Rigóné Faragó Zsuzsanna)
(2020/6.)

KODÁLY 140

-K. Udvari Katalin: Tehetséggondozás Kodály szellemében – Szakmai Nap Kecskeméten, a Kodály Iskolában (2022. május 7.) (pdf) (2022/3.)
 
-Kodály: Szonáta gordonkára és zongorára, Op. 4 (1910) (Ábrahám Mariann - zongora és Emmanuel Feldman - gordonka (Hangfelvétel, 18:38) (2022/3.)
 
-
Kodály öröksége. Kortárs magyar szerzők művei a Debreceni Kodály Kórus előadásában (2022. IV. 4.) (MMA) (2022/3.)

Kodály Zoltán ünneplése. Példaértékű megemlékezés a kölcsönös tisztelet és szeretet jegyében (Dr. Temesi Mária) (2018/1.)

KODÁLY MINDENENKIÉ - Kékesi Attila és Papp Zsigmonddokumentumfilmje a Kodály-koncepció nemzetközi (Egyesült Államok, Portugália, Anglia, Finnország, Skócia, Hollandia, Kína, Japán, Ausztrália) sikereiről (LFZE, 2019.)  / Kodály belongs to all of us - documentary film. A documentary film directed by Attila Kékesi and Gábor Zsigmond Papp on the worldwide adaptation of the Kodály-concept featuring examples from the United States, Portugal, England, Finland, Scotland, The Netherlands, China, Japan, Australia  (2019/2.)

Kodály Zoltán és Debrecen. A Medgyessy-plakett (Stébel Ildikó) (2018/3.)

Korszakos tanárait köszöntötte a Zeneakadémia. Jandó Jenő zongoraművészt 70., Sebő Ferenc népzenészt, muzikológust pedig 75. születésnapja alkalmából (lfze.hu)  (2022/2.)

Kortárs darabok elkötelezett terjesztéséért zenetanárokat és előadóművészeket díjazott az Artisjus (pdf) (2021/1.)

Kósa Györgyre emlékezve (Nagyné Sárfi Gabriella) (2002/5.*)

KÓTA 50 Dr. Mindszenty Zsuzsánna: A KÓTA szerepe az ezredfordulón és ma a magyar kórusok életében (A Művelődéstörténeti Kincsestár /Szerk.: K. Udvari Katalin, Püski Kiadó 2015. / c. kötet részére 2015-ben készült írás a KÓTA 50 éves jubileumára a szerző által kiegészítve és aktualizálva az elmúlt öt év tapasztalatai alapján) // Birinyi József előadása a KÓTA népzenei együtteseiről (38:00) (pdf) (2020/6.)

Kovács Dénes, a Zeneművészeti Főiskola egykori rektora. Dr. Erdősi-Boda Katinka interjúja a „Kovács Dénes hegedűművész” c. könyv szerzőjével, Csévi Flóra hegedűművésszel (pdf) (2022/3.)

KOVÁCS DÉNES 90  Rakos Miklós: 90 éve született és 15 éve hunyt el Kovács Dénes (pdf) (2020/2.)

Dr. Kovács Géza 80 éves (Nagy Márta) (1997/1.*)

KOVÁCS LÓRÁNT 80  Önéletrajz-felvételekkel, kottákkal (2021/4.)

Kovács Sándor zenetörténész (Papp Márta) (1997/2.*)

Körber Tivadar 75 éves (Z. T.) (2008/4.)

„Kell a hit, ami összetart”. Dr. Kollár Éva Liszt Ferenc-díjas karnaggyal, a LFZE ny. tanszékvezető egyetemi tanárával, az MMA rendes tagjával dr. Fehér Anikó beszélgetett (A 2011-ben készült interjú aktualizált változata) (pdf)  (2020/5.)

KÓTA-díj átadó ünnepség a Magyar Kultúra Napja alkalmából (Budapest, 2022. január 22.) (2022/2.)

Köszöntjük a 2022. évi március 15-i nemzeti ünnepünkön állami kitüntetésben részesült kollégáinkat (2022/2.)

Köszöntjük Prima Primissima-, Prima- és Junior prima-díjas kollégáinkat (2017/1.)

Köszöntő a Beethoven-év elé (Ungár István) (pdf) (2020/1.)

Köszöntő Béres Károlynak (Varsányi Lászlóné Ecsedy Annamária) (2014/5.)

Közös óra - Fischer Magda (191-2011) zongoratanár emlékére (Ungár István) (2015/5.)

Köztestületi díjakat adtak át és alelnököt választottak a Magyar Művészeti Akadémia közgyűlésén és átvették okleveleiket az MMA akadémikusai (pdf) (2022/3.)

KROÓ GYÖRGY 95 95 éve született Kroó György, a 20. századi magyar zenekritika és zenetörténet-írás egyik legnagyobb személyisége. A tudósra a Parlandóban korábban megjelent néhány írásának és rádióelőadásainak újbóli felidézésével emlékezünk (2021/4.)

Kurtág György Ferencváros, Sáry László pedig Nagykovácsi díszpolgára lett (2021/1.)

Kurtág: Játékok – Játékok Kurtágnak – Kurtágnak játszani (Fittler Katalin) (Összeállította: Ábrahám Mariann) (2016/3.)

Kurtág György: Tóthmátyás Lajos (2006) (facsimile) (2014/5.)

KURTÁG MÁRTA 93 Kurtág György játssza W. A. Mozart: D-dúr szonátájának (K. 576) Adagio tételét Kurtág Márta emlékére, elhunytának első évfordulóján (Fazekas Gergely: Négynegyed. Aminél nincs szebb (444.hu) (2020/6.)

Különleges helyszínen ünnepelték Dohnányi születésének 140. évfordulóját (LFZE) (2017/4.)

Laczó Zoltán köszöntése (Gonda János) (2008/2.)

Láng István 80 éves (Fittler Katalin)(2013/2.)

Lantos 90. A Martyn Ferenc Művészeti Iskola megemlékezése dr. Lantos Ferenc festőművész születésének 90. évfordulója alkalmából (Szerkesztette és rendezte: Rónaszéki Mónika)  (2019/3.)

Lantos Rezső (1927–1977) karnagy emlékére (Gerenday Ágnes, Pribay Borbála, Apor Judt, Lukin László írásai) (2022/2.)

P. Lányi Margit (1901-1986) hegedűművész-tanár emléktáblájának avatása (dr. Sánta Péterné, Józsefváros alpolgármesterének és Szenthelyi Miklós hegedűművész-tanár emlékezései) (2016/1.)

Látogatás Tátrai Vilmos (1912–1999) Hegedűművésznél, a Zeneművészeti Főiskola tanáránál (K. Udvari Katalin, 1998) // Keszi Imre: A jubiláló Tátrai-vonósnégyesről facsimile (Film, Színház, Muzsika, 1971. X.16.) (pdf) (2021/2.)

LAVOTTA JÁNOS 200  Dombóvári János: Lavotta János, a házitanító (pdf) (2020/4.)

Dombóvári János: Lavotta, a maga idejének Orfeusza (Halálának bicentenáriuma emlékére) (pdf) (2020/6.)

Lázár Eszter (1937. I. 22.): Hogyan lettem rádiós? – Aranytoll-sztorik 13 (múosz, 2020) (2022/1.)

Legánÿné Hegyi Erzsébet 95/5 (1927–2017) zenepedagógus, egyetemi tanár emlékére (pdf) (2022/6.)

LEHÁR 150 Adam Bielecki: Lehár Ferenc – a magyar Operettkirály (Wacław Felczak Lengyel-Magyar Együttműködési Intézet) (2020/6.)

Lehotka Gáborral 70. születésnapján (Muth Ágota Gizella) (2008/6.)

Lencsés Lajos 70 éves (Fittler Katalin) (2013/2.)

Lendvai György hegedűművész-tanár, a MÁV Szimfonikusok zenekari igazgatójának elismerése (2015/5.)

Leporello kettőssége. Polgár László (1947–2010) nemcsak énekelni, hanem tanítani is szeret (Réfi Zsuzsanna, Vasárnap, 1999) (2022/2.)

LISZT FERENC 210/ 135 Kissné dr. Mogyorósi Pálma: Liszt Ferenc egyházzenéjének protestáns vonatkozásai (pdf) (2021/3.)

Máder László köszöntése 70. születésnapján. A műsor művésze (Hollós Máté (2009/4.)

Nemzetközi Forrai Katalin díjat kapott dr. Gállné Gróh Ilona zenepedagógus (Mélykutiné Dietrich Helga) (2015/4.)

Magyar ezüst és különdíj a nemzetközi karvezető versenyen (Kocsis-Holper Zoltán sikere) (2015/4.

 „Magyar Művészetoktatásért” Plakett-2011. Bertha János, a fertődi Joseph Haydn Zeneiskola igazgatója (Bokor Gabriella) (2011/6.)

Magyar Örökség-díj 2014 - Faragó Laura énekművész, népdalénekes (2015/1.)

- dr. Tóthpál József laudációja

-        Ibolyás domb, föltámadt temető. Faragó Laura: Szép illatja száll a víg szívemre. A Baranyában élő moldvai magyarok hit- és dallamvilágáról c. könyvének laudációja költői ajánlása (Juhász Ferenc)

Magyar Örökség Díj 2015 – Balogh Kálmán és Lukács Miklós cimbalomművészek laudációja (Liber Endre) (2015/5.)

Magyar Örökség Díj 2016. Gárdonyi Zoltán (1906-1986) zeneszerző, zenetudós, egyetemi tanár és Gárdonyi Zsolt (1946*) orgonaművész, zeneszerző, egyetemi tanár laudációja (dr. Berlász Melinda) (2016/4.)

Magyar Örökség Díj 2016. Vasas Művészegyüttes (dr. Somos Csaba) (2016/5.)

Magyar Örökség Díj 2016 – Cziffra György zongoraművész (Balázs János) (2017/1.)

Magyar Örökség Díj 2017 – Juhász Zoltán népművész (Birinyi József laudációja) (2017/2.) Magyar Örökség Díj, 2017. A Fasang-család zenei kultúrában betöltött szerepe. Laudátor: dr. Tóthpál József kultúrakutató, c. főiskolai tanár (2017/5.)

MAGYAR ŐRÖKSÉG-DÍJ 2017. (2018/1.)

- Molnár Levente világhírű operaénekes tehetséggondozó művészete. Laudátor: Bocskor Salló Lóránt színész, rendezvényigazgató

- Hubay Jenő zeneszerző iskolateremtő hegedűművészete. Laudátor: dr. Szecsődi Ferenc Liszt-díjas hegedűművész, érdemes művész, az MMA tagja

Magyar Örökség Díjas lett a Szélkiáltó Együttes (Laudátor: dr. Hoppál Péter) (2018/7.)

Magyar Örökség Díj 2019 - Snétberger Ferenc gitárművész művészete és zenei tehetséggondozó munkássága. Laudátor: Balázs János Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész (2019/5.)

Magyar Örökség Díjjal ismerték el a Budapesti Monteverdi Kórus és Kollár Éva karnagy félévszázados munkáját, valamint Novotny Antal hangszerkészítő munkásságát (2021. XII. 18.) (Sapszon Ferenc és Makovecz Pál ludációja) (2022/1.)

Magyar Örökség Díjat kapott Krulik Zoltán és a Makám együttes. Jász Attila laudációja: Az elérhetetlen felé (2022/4.)

Magyar zenepedagógusok 2013. évi születési évfordulóiból (Zelinka Tamás (2013/1-6.)

MAGYAR ZENEMŰVÉSZEK ÉS ZENEPEDAGÓGUSOK 2018. évi „kerek” születési évfordulóiból (6. javított, végleges változat) (2018/8.)

Magyar zeneművészek kiváló helyezései a bachtrack.com internetes portál 2014. évi TOP 10-es listáján (2015/1.)

Markó Leó (19101982), az Orosházi Zeneiskola alapítója (2013/5.)

- Életrajz képekkel (Összeállította: Fülöpné Markó Julianna)

- Fejezetek az Orosházi Zeneiskola történetéből (Dinnyés István)

Marton Éva tanszékvezető egyetemi tanár és Kocsis Zoltán főzeneigazgató a Corvin-lánc díjazottjai között (LFZE) (2012/3.)

Már nyolcvan? Dr. Pásztor Zsuzsa születésnapi köszöntése (Dr. Masopust Katalin) (2015/3.)

MÁRTA ISTVÁN 70 éves zeneszerző, színház- és fesztiváligazgató, rendező, kulturális főtanácsadó. Hollós Máté: Az életmű fele – Márta István (Akkord Zenei Kiadó Kft, 1997) (pdf) (2022/4.)

Mártélyi fűz. Nagygyörgy Sándor (19331993) festő- és fotóművész hagyatékával gazdagodott a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeum (2016/1.)

Másfélszáz év zenével és oktatással Esztergomban. Stipkovits Fülöp: Az esztergomi zeneoktatás elmúlt másfélszáz éve című könyvének bemutatója az Esztergomi Helischer József Városi Könyvtárban. (Részletek a könyvből: Prof. dr. Prokopp Mária: Előhang – ajánlás az olvasónak / Dr. Szőnyi Erzsébet: Preambulum / Stipkovits Fülöp: Előszó; Esztergom zenei hagyományai a XX. században; Az esztergomi zeneoktatás elmúlt másfélszáz éve; Esztergomi Zsolt Nándor Zeneiskola 2005-) (pdf) (2018/4.)

MÁTHÉ MIKLÓSNÉ KÉRI KLÁRA 120 (2020/6.)
Esztó Zsuzsa: Máthé Miklósné Kéri Klára életútja (2000 /lfze.hu) // Ábrahám Mariann: Ami a metodika mögött van. A beszélgetésekben részt vett: Csoba Tünde, Kecskés Balázs, Nagy Róbert, Pertis Attila, Würtz Klára, Csalog Gábor, Kiss Krisztina, Szokolay Balázs, Máthé Miklósné és dr. Büchler Róbert (Parlando, 1980/12.) // Ábrahám Mariann: Varró Margit nyomában I. Varró Margit és Máthé Klára több évtizedes barátsága (Parlando 1986/10-11.) // Máthé Klára: Hatvanöt év tapasztalatainak összefoglalásaként. Felkészítés a zenei pályára (Parlando, 1985/11.) // Mariann Abraham: The Role of Human Relations in a Teaching Situation (A zenei nevelés változó arculata c. nemzetközi konferencián (Észtország, Tallinn, 2009. IV. 23-25.) elhangzott angol nyelvű előadás.) (2020/6.)

Megemlékezés Bántai Vilmos halálnak 25. évfordulójáról. IV. Bántai Vilmos Budapesti Fuvolaverseny. (Schweitzer Júlia) (2011/3.)

Megemlékezés Weiner Leóról (Hernádi Lajos) (1960/9.) Megkésett köszöntő - dr. Almási István 80 éves (Pozsony Ferenc) (2015/2.)

„Meggyőződésem, ha Kodály láthatta volna, hogy én Bachra bukfencezem a gyerekekkel, akkor azt mondta volna, hogy „hm…” Kodálytól a Kokas-módszerig. Interjú Kokas Klára (19292010) zenepedagógussal, az Agape-Zene -Életöröm Alapítvány létrehozójával - a nemzetközi hírű zenepedagógussal, 80. születésnapján. (Tóth Teréz) (Új Pedagógiai Szemle, 2009/7. sz.) (2016/2.)

„Még sok ilyen szép napot!” Érdi Tamás születésnapi koncertje – barátainak (Kovács Ilona) (2010/1.)

Megvalósult álom. Záborszky József Magyar örökség-díjas köszöntése 90. születésnapján (2008/6.) (Z. T.)

Megvannak az idei Gramofon-díjasok (2015/1.)

Méltó teremavatás Bántai Vilmos emlékére (Tősér Dániel) (2011/3.)

Mészáros Aladár emlékére (Fábry Szabolcsné) (2002/4.)

„Mindenki egyért, egy mindenkiért” - Ugrin Gábor (1932–2013) (dr. Fehér Anikó)

Melis György köszöntése 85. születésnapján (Székely György) (2008/4.)

Mester-M díjjal jutalmazták kiemelkedő munkája elismeréseként Halászné Veres Zsuzsa mesterpedagógust, szaktanácsadót (2018/3.)

Mészáros Gábor: Nem csak zenéről. Jean Sibelius (1865-1957) születésének 150. évfordulóján (2015/6.)

MMA kitüntetések kiemelkedő zenepedagógiai tevékenységért (Legánӱné Hegyi Erzsébetet, Fekete Győr István) (2015/1.)

MMA Művészeti Ösztöndíjprogram 2021. évi nyertesei (MMA) (2021/4.)

Menuhin, Yehudi: Zenei Világnapi köszöntő (1975.) (2012/4.)

Most lenne 60 éves Bächer Iván (1957–2013) író, újságíró, publicista – Bächer Iván: Sólyom tanár úr (2012) (2017/3.)

Munczy Lenke (1902-2001) zenetanárra emlékezve (2016/5.)

- Zsirai László: A zene hatalma - Munczy Lenke zenetanár emlékének

- Dr. Baranyai Lenke: A Munczy-család (Soproni Szemle. A Soproni Városszépítő Egyesület helytörténeti folyóirata, LVII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM – 2003)

-  Dr. Baranyai Lenke: A régi Sopron sajátos színfoltja. Munczy Lenke magán zongoraiskolája. (Részlet a szerző Utolsó nárciszok c. könyvéből)

Művészetpedagógusi Különdíjakat adott át a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti Tagozata (MMA Irodaháza-Rendezvényterem, 2021. XI.30.) (Szerkesztette: Solymosi-Tari Emőke) (pdf) (2022/1.)

Nagy hírnévre tett szert a világban. Rózsa Miklós (1907 – 1995) (Enreiter István) (2013/5.)

Nagy Olivér Péterfi plakettet kapott (Tihanyi László) (1996/2.)

Negyedszázad. A bajai 90 éves dr. Veczkó József pszichológus-tanár (Zalavég, 1926. november 4.). Visszapillantás dr. Veczkó József zenepszichológiai publikációira (Dombiné dr. Kemény Erzsébet)

Negyedszázad - A bajai Ad Libitum Kórusnak jubileuma (Kovács Mária) (2016/6.)

„Nem jelentős zenét szeretnék írni, hanem szépet”. Találkozás Szokolay Sándor zeneszerzővel. (Aradi Péter interjúja) (2014/1.)

Nemes László 70 éves (Csáky Krisztina) (2006/4.)

Nemes László 75 éves (Péter Miklós) (2011/6.)

NEMES LÁSZLÓ 85 Napjaink zenepedagógiai életének egyik legnagyobb formátumú személyisége, Nemes László 85 éves (Réfi Zsuzsanna) (2021/4.)

Nemes László Eötvös József-díjas és Balla Tibor Teleki Blanka-díjas (EMMI) (2012/3.)

Nemesszeghyné Szentkirályi Márta Ilona (1923-1973) ének és zenetanár, iskolaigazgató emlékére (K. Udvari Katalin) (2018/3.)

Németh Gusztáv (1927-2007) igazgató emlékére (Fittler Katalin) (2017/4.)

Nemzet Művésze V. díjátadó (2018. XI.5.) A Nemzet Művésze lett Budai Ilona népdalénekes-tanár is (2018/8.)

Nemzetközi Forrai Katalin díjat kapott dr. Gállné Gróh Ilona zenepedagógus (Mélykutiné Dietrich Helga) (2015/4.)

Neves művészek kerültek új oktatói pozíciókba a Zeneakadémián és öt oktató vehetett át habilitációs oklevelet a Zeneakadémián (lfze.hu) (2020/6.)

Oláh Péter fuvolaművész és Némethy Attila zongoraművész kapta 2015-ben a Lajtha László-díjat (2015/2.)

„Olyan időket éltünk” – és élünk. A 80 éves Heltai Nándor újságíró, szerkesztő, közíró, népművelő, helytörténész köszöntése (ke) (2015/3.)

ONCZAY CSABA 75 Onczay Csaba: „Gyökértelen művészet nem lehet.” Kodály és a cselló. (A 2021. VI. 28-án megtartott MMA Székfoglaló előadás szerkesztett változata) (pdf) // Gombos László: A Hűség, a Harmónia és az Arany középút mestere. Laudáció Onczay Csaba MMA székfoglaló előadásához (2021/4.)

ORBÁN GYÖRGY zeneszerző, zeneakadémiai tanár 75 éves (Hollós Máté beszélgetései Orbán Györggyel (Az életmű fele. Zeneszerzőportrék beszélgetésekben. Akkord Zenei Kiadó Kft., 1997; Muzsika c. folyóirat – Művek bontakozóban 2001, 2002, 2009 és Gramofon Klasszikus és Jazz, 2021 nyár); Gyöngyösi Levente laudációja (lfze, 2017) // Dr. Matos László: Orbán György kóruskönyvei. Zene és szöveg kapcsolata Orbán kórusciklusaiban (Disszertáció, lfze, 2009) (pdf) (2022/4.)

Ők kapták a 2022. évi zenei ösztöndíjakat (Fischer Annie zenei előadó-művészeti ösztöndíj, Kodály Zoltán Zenei Alkotói Ösztöndíj és Lakatos Ablakos Dezső Jazz Előadó-művészeti Ösztöndíj) (MANK Nonprofit Kft.) (2022/3.)

„Önmagam tükrévé csiszolta bennem a zenét” Muzsikával idézték meg Rosner Melánia emlékét (Réfi Zsuzsanna) (2006/2.)

Pallagi János (Berlász Melinda) (2005/1.)

Pályatársak. Ábrahám Márta (hegedű) és Borbély László (zongora) szonátaestje a Bartók Béla Emlékházban (2022. II. 5.) A koncertfilmen Lajtha László, Dohnányi Ernő és Bartók Béla művei hallhatók (1:11:50) (2022/2.)

Papp Károlyné Papp Zsuzsanna szolfézstanár, tankönyvíró, országos zenei szakértő 75 éves (2016/6.)

Papp Márta életútja (2018/6.)

Párkai István 92 – Mindszenty Zsuzsánna: Megkésett köszöntő (Tani-tani, 2020) (2020/6.)

Pászti Miklósra (19281989) emlékeztek a Nemzeti Filharmonikusok (1928-1989) (Bukta Julianna / Wikipédia / Pászti Nóra) (2018/3.)

Dr. Pásztor Zsuzsa: 100 éve született dr. Kovács Géza, a zenei munkaképesség-gondozás pedagógiájának megteremtője (2016/4.)

Dr. Pásztor Zsuzsa köszöntése 70. születésnapján (Masopust Katalin) (2005/5.)

Patócs Lajos kitűntetése (Csemadok Közművelődési Díj –Galánta, 2015. január 25.) (Csemadok Dunaszerdahelyi Területi Választmánya) (2015/2.)

Pauk György hegedűművész-tanár kiegészítő sorai a Pauk Annáról szóló cikkhez (2015/6.)

Pécsi Géza (1927-2015) halálának első éves  évfordulóján a Pécsett márványtáblával, és a Kultúrterem  - Pécsi Géza Terem - elnevezéssel tették maradandóvá nemzetnevelő munkáját (2016/3.)

Pertis: + 15 Emlékest (BMC, 2022. X.7., 1:16:26) (2022/6.)

PETROVICS 90 - (Válogatás az interneten található írásokból, pdf) (2020/2.)

Pernye András 25 éve halt meg. A túlélés elviselhetetlen könnyűsége. (Fittler Katalin) (2005/2.)

Pernye Andrásról – 26 év után (Fehér Anikó) (2007/1.)

Posztumusz díszpolgári címmel ismerték el Záborszky József (1918-2015) és Ugrin Gábor (19322013) életművét (2015/6.)

A Promontor TV riportfilmjei a 81 éves Nemes László zenetanárról, a Nádasdy Kálmán Művészeti Iskola alapító és címzetes igazgatójáról, karnagyról, több országos zenei szervezet, intézmény és együttes alapítójáról, zenepedagógiai és művészetoktatási szakértőről, a zenén kívüli művészetek oktatásának, a művészeti iskolai modell megteremtőjéről (2017/3.)

Prőhle Henrik 75 éves születésnapjára (Fülep Márk) (2011/4.)

Dr. Radics Éva, a Gráci Zeneművészeti Egyetem ny. tanára Magyar Érdemrend Lovagkereszt kitüntetésben részesült (2018/2.)

RADOS DEZSŐ 130 / 47 Retkes Attila emlékezése (lfze.hu) és S. dr. Dobos Márta: A tudatosság és természetesség harmóniája Rados Dezső hegedűpedagógiájában (2011) (2021/4.)

Rádióinterjú Dohnányi Ernő 82. születésnapján. Fordította és közreadja: Kusz Veronika (pdf) (2017/4.)

Raj Gizella 90 éves (Péter Miklós) (2010/6.)

Rangos francia állami kitüntetést kapott Vashegyi György (lfze.hu) (2022/2.)

RÁNKI DEZSŐ 70 Születésnapján köszöntjük Ránki Dezső zongoraművészt  (Koncertfelvételek és Fáy Miklós írása) (2021/4.)

Rázga József  Weiner Leó zenepedagógiai díjat kapott (Strém Kálmán) (1996/2.)

„REPÜLJ PÁVA” 50 Faragó Laura: Segesdi György Páva-szobra (2020/6.)

Rév Lívia zongoraművész-tanár 100. születésnapjára (2016/4.)

- Aranylemez, arany tokban. (Marton Árpád)

- Rév Lívia művészete (dr. Maczelka Noémi)

ROBERT SCHUMANN 165 Dr. Nagy Péter: Robert Schumann: Fantázia op. 17– Előadói gyakorlat és analízis egymásra hatása (2020) (2021/3.)

Róth Ede hatvanadik születésnapjára (Domonkos Máté) (2008/2.)

ROZGONYI ÉVA 80 „Az iskola számomra mindig nagybetűs” (Rozgonyi Éva Liszt Ferenc-díjas karnaggyal, zenepedagógussal Fehér Anikó beszélgetett) (2011) (2020/4.)

Rozgonyi Éva köszönti a 95 éves Kertész Lajos zongoraművész-tanárt (2020/6.)

SÁNDOR FRIGYES 115 Székely András emlékezése (lfze.hu) (2020/6.)

Ifj. Sánta Ferenc prímás köszöntése 70. születésnapján (2015/3.)

Sárosi Bálint: Sárika Kodály Zoltánné köszöntése (Muzsika, 2015/11.) (2020/6.)

Sebestyénné Farkas Ilona kitűntetése elismerése (Vándor Andrea) (2015/3.)

Selmeczi György 70 – A zeneszerzővel Hollós Máté beszélgetett (Hollós Máté:Az életmű fele. Zeneszerzőportrék beszélgetésekben (Akkord Zenei Kiadó Kft, 1997) (2022/2.)

„Semmi különöset nem tettem, csak a dolgomat, csendesen. "A 75 éves Brieber János szakszervezeti múltjáról és a nehezen szervezhető táncosokról (Réfi Zsuzsanna, Parlando 2020/6.) (2021/4.)

Sík Olga - Orákulum. Életút (3/2.) (Kádek Henriett) ( 2018/7.)

Sikerrel zárult a Fischer Annie centenáriumi év (Gramofon online) (2015/2.)

Simándy József (László Zsuzsa) (1997) (2018/5.)

SIMON ALBERT 90 Fáy Miklós: Simon Albert (2017) (2021/4.)

Sipos Éva köszöntése 90. születésnapján (Szokolay Sándor, dr. Áment Ferenc Lukács, Tihanyi László, Hollós Máté, Szendy Ágnes) (2009/4.)

DR. SIPOS JENŐ 110 / 20 Élő legenda (Gulyás Dénes) (2020/5.)

Dr. Soltész Elekné/dr. Soltész Erzsébet (19162011) zenetanár, karnagy, szövegíró, zeneiskolai igazgató születésének 100. évfordulójára (Soltész Anna visszaemlékezése, válogatása dr. Soltész Elekné irodalmi/pedagógiai munkáiból) (2016/4.)

„Soltvadkert Városért” kitüntetésben részesült dr. Pethőné dr. Fodor Katalin és dr. Pethő István soltvadkerti zongoratanár (2018/8.)

SOLYMOS PÉTER 110 /20 Schweitzer Katalin emlékezése // Miért nem viharszonáta a Vihar-szonáta? (Parlando, 1989/6-7-8.) // „Amikor én pályakezdő voltam”. Borgó András beszélgetése Solymos Péterrel (Muzsika, 1991/9.) // Solymos Péter növendékeinek névsora 1948-1995 között a Zeneművészeti Főiskolán // Válogatás Solymos Péter koncert felvételeiből // A Solymos Péter 100. születésnapjára rendezett emlékkoncert szereplői (2010. X.) // Lantos István búcsúja Solymos Pétertől (Parlando, 2000, hangfelvétel) (Szerkesztette: Schweitzer Katalin) (2020/6.)

SOPRONI JÓZSEF 90 Istené a zene szava. Simon Erika beszélgetése a 90 éves Soproni József zeneszerzővel /A késői comes - The late Comes. Hollós Máté beszélgetése Soproni Józseffel 24 prelúdium és fúgája kapcsán (Parlando, 2017/5. és 7.) / Az ifjúság csodája. Gondolatok a Jegyzetlapokról – egy rövid videofilm 1990-ből (Ábrahám Mariann) (pdf) (2020/4.)

Stark Tibor (Wolf Péter) (2005/1.)

Starker János (1924-2013). Sokan letérnek a helyes útról (Retkes Attila)(2013/5.)

Sugár Miklós 70 (pdf) (2022/5.)

Sümegi Eszter operaénekes és Tokos Zoltán gitárművész az Ágai Karola és Szendrey-Karper László Emlékérem idei kitüntetettje (2018/8.)

Szabadi Vilmos és Vajda Gergely kapta a 2018. évi Bartók-Pásztory díjat (2018/4.)

Szabó Dénes karnagy után a közelmúltban Onczay Csabagordonkaművész-tanár munkáját is hasonló elismerésben részesítette a japán kormány (2019/3.)

Szatmári László hegedűművész-tanár, a Kispesti Szatmári László AMI alapító igazgatója, a Parlando alapító felelős szerkesztője Vasdiplomát kapott (képriport) (2022/4.)

„Szerencsém, hogy a szakmám a hobbim…” Március 8-án volt 80 éves Földes Imre, a korszakos jelentőségű zenetörténész-professzor (MusiciansWho - Fürth Lívia) (2014/2.)

Szoboravatás Ádám Jenő (1896–1982) emlékére Szigetszentmiklóson (Kincses Edit) (2015/6.)

Születésnapi köszöntő Péter Miklósnak (dr. Gyimesi László) 2008/4.)

Szebenyi János (Zelinka Tamás) (1999/5.*)

Szecsődi Ferenc (Strém Kálmán) (1997/2.*)

Szent László-díjban részesült dr. Solymosi-Tari Emőke (lfze.hu) (2022/4.)

„Szerencsém, hogy a szakmám a hobbim…” Március 8-án volt 80 éves Földes Imre, a korszakos jelentőségű zenetörténész-professzor (MusiciansWho - Fürth Lívia) (2014/2.)

Szigeti István 70 ­– Hollós Máté interjúi (Az életmű fele, AKKORD Zenei Kiadó Kft, 1997 és Muzsika c. folyóirat 1998/ 9., 2001/3., 2006/12.), Szigeti István YouTube-n található műveiből és az AKKORD Zenei Kiadónál megjelent kottáiból (pdf) (2022/5.)

Szilvay Géza finnországi kitüntetése (Judit Mäkinen) (2018/5.)

Szilvay Géza finnországi kitüntetése (Judit Mäkinen) (2018/5.)

Dr. Szilvay Gézát választotta elnökének az Európai Vonós Tanárok Szövetsége (ESTA) (Dr. Urkuty György, Magyarország finnországi nagykövete) (pdf) (2021/2.)

Szilvay Réka hegedűművész-tanár a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetésben részesült (2019/3.)

Szilvásy László 80. születésnapján (Máté Balázs) (2006/4.)

Szoboravatás Ádám Jenő (1896–1982) emlékére Szigetszentmiklóson (Kincses Edit) és Zsigmond Attila avatóbeszéde (2015/6.)

Szokolay Sándor, szeretve tisztelt mesterünk (Angi István) (2006/4.)

SZOKOLAY SÁNDOR 90

-Dr. Márkusné Natter-Nád Klára: Szokolay Sándor, a Magyar Kodály Társaság első elnöke (pdf) (2021/3.)

-Dombóvári János: Szokolay Sándor 90. születésnapjára Sátoraljaújhelyi emlékek felidézésével (pdf)
(2021/3.)

-„Az örökségével még ma is tanít". Szokolay Orsolya évtizedes munkáról, elérhető művekről, jubileumi megemlékezésekről (Réfi Zsuzsanna)
(2021/3.)

Szőnyi Erzsébet köszöntése 85. születésnapján. (Dr. Fehér Anikó) (2009/5.)

Születésnapi köszöntő. Laudáció Deák Ágnes hegedűművész-tanár 90. születésnapja alkalmából (Zsekov Éva Mónika) (2017/2.)

Születésnapi köszöntő Péter Miklósnak (dr. Gyimesi László) 2008/4.)

Szvorák 60 (u.lz) (2018/4.)

Táblaállítás dr. Bárdos Kornél (1921–1993) zenetudós-tanár, ciszterci szerzetes emlékére (2013/5.)

Tallián Tibort rendes tagjává választotta az MTA Közgyűlése (lfze.hu) (2022/3.)

Tamás Gergely Alajos (19151967) - a majdnem elfelejtett ferences zeneszerző (Bozsai Gábor) (2015/6.)

Tanári Kodály-díj Törőné Tóth Mártának (2015/1.)

„Tanításának kulcsa a zene szeretete volt”. Némethy Attila zongoraművész-tanár visszaemlékezése egykori zeneakadémiai tanárára, a 100 éve született Nemes Katalinra (19151991) (Fidelio) (2015/6.)

Tanulmánykötet Ujfalussy József (19202010) emlékére (2014/4.)

Tanulmánykötet Ujfalussy József emlékére (dr. Ábrahám Mariann) (2015/4.)

„TE DEUM…” Záborszkyakkal a Zeneakadémián (dr. Ujj Írisz) (2017/3.)

Till Ottó 75 éves (Zelinka Tamás) (1999/5.*)

Till Ottó 80 éves (Péter Miklós) (2009/5.)

Tillai Aurél 90 éves (Kertész Attila) (2020/6.)

Tillai Aurél 90+1 éves köszöntése (Tillai Aurél szerzői estje (Pécs Kertvárosi Református Templom, 2021. XI.20.) (Dr. Kutnyászky Csaba köszöntője és Nagy Ernő beszámolója)  (2022/1.)

Tisztelgés Czidra László emlékének (Bácsi Zoltán László) (2016/4.)

Tisztelgés Wehner Tibor emléke előtt (Balázsné Szatmári Éva) (2009/2.)

Tizenegyen kapták meg a Nemzet Művésze címet 2020-ban, köztük Soproni József zeneszerző és Ránki Dezső zongoraművész (2020/6.)

Tóthmátyás Lajos (19342004) zeneiskolai igazgató, zeneszerző kettős évfordulója / Kurtág György: Tóthmátyás Lajos (2006) (facsimile) (2014/5.)

Új kinevezések a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen (Dr. Vigh Andrea, dr. Dráfi Kálmán és dr. Mohay Miklós) (2013/5.)

UJFALUSSY 100 Emlékek “Az eltűnt idő nyomában”. Hommage (Ábrahám Mariann) (pdf) (2020/2.)

Váczi Károly központi igazgató-helyettes Pedagógus-napi köszöntőjéből (1959/2.)

Váczi Károlyra emlékezünk születésének 90. évfordulóján (Szatmári László) 

(2011/6.)

VÁCZI KÁROLY 100 Egész életművével a magyar zenei művészetoktatást szolgálta! (Szatmári László és dr. Kovács Ilona) (pdf) (2021/3.)

Vallomások. Palotás József hegedű- és szolfézstanár, tagintézmény-vezető 70 éves (Varga Géza) (2014/3.)

Válogatás a 90 éve született Sulyok Gizella (1930-2016) zenetanár-költő a Parlandóban megjelent írásaiból (2020/4.)

Válogatás a magyar zenepedagógusok 2012. évi születési évfordulóiból (Zelinka Tamás) (2012/1-6.)

Válogatás a magyar zenepedagógusok 2013. évi születési évfordulóiból (Zelinka Tamás) (2013/1-6.)

Válogatás a magyar zenepedagógusok 2014. évi születési évfordulóiból (Zelinka Tamás) (2014/1-6.)

Válogatás a magyar zenepedagógusok 2015. évi születési évfordulóiból (Zelinka Tamás) (2015/1-4.)

Varga György életrútja. Az első falusi zeneiskolától az egyik legmodernebb fővárosi zeneiskoláig (Péter Miklós) (2011/2.)

Varga Juditnak ítélték a Magyar Zeneszerzők Egyesülete 2018. évi Istvánffy Benedek-díját (2018/7.)

Varga Judit és Takács-Nagy Gábor Bartók Béla-Pásztory Ditta díjat kapott (LFZE) (2017/3.)

VARGA TIBOR 100 Dr. Radics Éva: Varga Tibor hegedűművész-tanárra emlékezve (2003) (2021/3.)

Varjas Anna emlékére halálának 10. évfordulóján (dr. Esztó Zsuzsa) (2011/2.)

Varjas Anna (1921-1999) zongoraművész-tanár 100. születésnapjára (B. A.) (2021/1.)

Varró Margitra emlékezve (1881-1978) (Ábrahám Mariann) (2018/3.)

Varsányi Lászlóné Anni köszöntése (A Pest megyei Vezetői Klub) (2014/4.)

Vas diplomát kapott Szatmári László hegedűművész-tanár, a Kispesti Szatmári László AMI alapító igazgatója, a Parlando alapító felelős szerkesztője (képriport) (2022/5.)

Végh Sándor (Rakos Miklós) (2012/3.)

Vekerdy Tamás pszichológus, író, a Waldorf-pedagógia egyik legjelesebb hazai képviselője 80 éves (MTI) (2015/5.)

Veréb Imre zeneiskolai igazgatóra emlékeztek Szentesen (2017/2.)

Versánszky Ildikó hegedűművész-tanár Simonffy-díjas lett (2022/6.)

W. A. MOZART 231 Petrőczi Éva: „Mindent elperget” // Amadeus redivivus (2022/5.)

Záborszky József Magyar örökség-díjas köszöntése 90. születésnapján Megvalósult álom címmel (2008/6.) (Z. T.)

Zákányi Zsolt (Strém Kálmán) (1997/2.*)

Zámbó István (1932–2007): A „Hogyan továbbot” megvitatni (Zeneműkiadó, Zeneélet sorozat, 1972) (90 éve született Zámbó István) (pdf) (2022/2.)

Zempléni Kornél 90. születésnapjára (dr. Zsigmond Zoltán) (2012/4.)

Zemlényi Katica karnagy kettős sikere (KÓTA / Vox Mirabilis Chamber Choir) (2021/4.)

Zenetanárokat és előadóművészeket díjazott az Artisjus 2021-ben is (2022/1.)

Zenei életünk kitüntetettjei 2013. augusztus 20. alkalmából (2013/4.)

Zeneművészeti életünk díjazottjai 2012. III. 15-én (2012. III.15.)  (2012/2.)

Zugló Díszpolgárává választották Záborszky Kálmánt (2014/5.)

Zsoldos Béla ütőhangszeres művésztanár-zeneszerző 70 éves (Librarius – Rácz Anna) (2022/2.)

ZSOLDOS PÉTER 90 Zsoldos Péter (1930-1997) rádiós szerkesztő-riporter, író // Zsoldos Péter: Portré négy ülésben-Muszorgszkij élet regénye (letölthető) (pdf) (2020/4.)

Dr. Ábrahám Mariann: A zenei tehetségről. Beszélgetés Schweitzer Katalin tanárnővel születésének 75. évfordulóján (2012/1.)

Dr. Ábrahám Mariann: Jean Sibelius: The Flowers – Virágok, op. 85 (Finnország függetlenné válásának 100. és Jean Sibelus halálának 60. évfordulójára) (2017/6.)

Dr. Áder János köztársasági elnök köszöntője Hollerung Gábor 60. születésnapja alkalmából (2014/5.)

Angelika Lippe: Andor Éva karácsonyai. A Magyar Állami Operaház örökös tagja 2019. december 15-én lenne 80 éves (pdf) (2019/6.)

Dr. Angi István: Akit tenyerén hordoz a Jóisten (Pécsi Géza köszöntése) (2010/5.)

Angi István: Buzás Pál, az alkotó emlékezés mestere (2020/6.)

Dr. Angi István: Emlékkönyv a jövőnek (2015/2.)

Antal-Lundström Ilona: Ádám Jenő (1896–1982) eddig ismeretlen levelei (pdf) (2022/3.)

B. Horváth Andrea: Emlék Bárdosról – megszívlelendő (pdf) (2018/5.)

Z. Bacsák Erzsébet: Emlékezés Bartók Bélára, a pedagógusra (1962/5.)

Bächer Anna: Tavaszi szonáta // L. van Beethoven: F-dúr „Tavaszi” - szonáta, Op. 24 (Bächer Anna-hegedű és Bächer Mihály-zongora) (kb. 1990) (pdf) (2021/2.)

Bächer Iván: Kovács Dénes /2005/ (2015/1.)

Dr. Báll Dávid: Földes Andor (2013/6.)

Dr. Báll Dávid: Adalék Földes Andor életének tanulmányozásához (2014/1.)

Bartos Csaba: Visszaemlékezés a 2013 januárjában elhunyt Káté István hegedűművész-tanárra, a veszprémi Csermák Antal Zeneiskola volt igazgatójára (2013) (2015/3.)

Dr. Bársony Péter: A vészkorszak magyar muzsikus áldozatai (Eltűnt művészek, meggyilkolt szerzők) Arvo Pärt: Spiegel im Spiegel c. zenéjével kísért emlékfilmmel (2015/4.)

Dr. Batta András: Felizzó emlék – Búcsú Ugrin Gábor (1932– 2013) tanár úrtól (lfze.hu, 2013) (2022/2.)

Dr. Batta András: Gondolatok Kroó Györgyről a Kőbányai Alapfokú Művészetoktatási Intézmény névadására (2012/1.)

Bertha János: „Magyar Művészetoktatásért” Plakett-2011. A fertődi Joseph Haydn Zeneiskola igazgatójáról (Bokor Gabriella) (2011/6.)

Bartók Gergely:  „A török Itáliában…”  - Leyla Gencer portréja (2016/5.)

Bartók Gergely: ‘Te túl rózsám...’ - Hódolat Komlóssy Erzsébetnek (pdf) (2019/3.)

Bieliczkyné Buzás Éva: Balassa Sándor (1935) születésnapi köszöntése (pdf)

Bieliczkyné Buzás Éva: Bartók Béla kapcsolata a Magyar Rádióval (1925-1931) (3/1.) (pdf) (2020/4.)

Bieliczkyné Buzás Éva: Bartók Béla kapcsolata a Magyar Rádióval (3/2. rész: 1931 – 1940 / 1941-1945) (pdf) (2020/5.)

Bieliczkyné Buzás Éva beszélgetése Sárai Tibor (1919-1995) zeneszerző-tanárral (1989) (2019/5.)

Bieliczkyné Buzás Éva: Emlékezzünk a 125 éve született Kósa György zeneszerzőre és zongoraművész-tanárra (pdf) (2022/2.)

Bieliczkyné Buzás Éva: Lehel György (1926-1989) Kossuth-díjas karmester emlékezete 2/1.) ( 2018/7.)

Bieliczkyné Buzás Éva: Lehel György (1926-1989) karmester emlékezete (részlet) 2/2.) (pdf) (2018/8.)

Bíró József: India messze van (Hargitai Géza fagott-művész emlékére) (2018/8.)

Bodrogközy Eszter: 80 éves dr. Móriczné Kolláth Márta zenepedagógus (2017/4.)

Ceglédy János emlékezése Földes Andorra (2004/1.)

Dr. Csehi Ágota: Clara Schumann (1819-1896) művészetére és személyiségére emlékezünk halálának 120. évfordulója alkalmából (2016/2.)

Csepregi Gábor: Képzeletbeli gyakorlás, valóságos művészet. 100 éve született Sándor György, a magyar származású zongoraművész, író, Bartók Béla tanítványa és barátja (2012/6.)

Dr. Cziglényi Ákos: Tibay Zoltán (1910-1989) A prágai gordon-iskola. Kapcsolata a kortársakkal, életművének továbbélése (2011) (pdf) (2020/5.)

Deák Ágnes: MESTEREIM. Tanulóéveim Rados Dezsőnél, Weiner Leónál és Szabolcsi Bencénél (2013/2.)

Deák Ágnes: Tanárok, kollégák, emlékmorzsák, emléklapok

(Víg Árpád, Deák István, Zöldi Sándor, Schönfeld Judit, Hidy Márta, Dékány Béla, Balogh Ferencz, Banyák Kálmán, Martczy Johanna, Küllei Angéla, Solt Ilonka, Fülep Tamás, Ötvös Magda, Gerle /Grósz/ Róbert, Cserfalvi Elíz, Kótai Erika, Flesch Imre, Szamosi Lajos, Móri Béla, Jáki Tóth Pál, Felvinczi Takács Alice, Bárány Sziszi, Jámbor Böske, Fenyő Ferenc, Varjas Anna) (2015/1.)

Deák Ágnes: Tanárok, kollégák, emlékmorzsák, emléklapok.

Kollégáim Rados Dezsőnél - A „Pesti Konzi” - 1935. és 1942. közti tanulmányi éveimre, akkori zeneakadémiai tanáraimra emlékezve (2015/2.)

Deák Ágnes: Tanárok, kollégák, emlékmorzsák, emléklapok (3. folytatás) (2015/3.)

Deák Ágnes: Tanárok, kollégák, emlékmorzsák, emléklapok (4. folytatás) (2015/4.)

Deák Ágnes: Tanárok, kollégák, emlékmorzsák, emléklapok (5., befejező rész) (2015/6.)

Dittrichné Vajtai Zsuzsánna: Egy életút a zene világában. Dittrich Tibor (1940-2008) klarinétművész-tanár, egyetemi docens élete és munkássága (2017/2.)

Dohnányi Ernő: Válogatott írások és nyilatkozatok. Közreadja: Kusz Veronika (Rózsavölgyi és társa, (2020) // 3. „Dohnányi Ernő - A tenorról. Magyar premier az Operaházban” (Az est, 1929. február 6.) // 18. Szánthó Dénes: „Beszélgetés Dohnányi Ernővel. (Magyar Nemzet [Budapest] 1942. március 8.) (2020/5.)

Dombiné Kemény Erzsébet: Bensőséges megemlékezés Avasi Béla (1922. VII. 20. – 2002. IV 14.) főiskolai tanár 100 éves születésnapján (2022/4.)

Dombóvári János: A 85 esztendős Bónis Ferenc köszöntésével Zenetudományi Konferencia Kodály Zoltán emlékére (pdf) (2017/4.)

Dombóvári János: Huszonöt éves a Zemplén és Abaúj művészeti díja, a Lavotta János-díj (2016/6.)

Dombóvári János: Kháron ladikján együtt az öröklét felé… Személyes búcsú a Bónis-házaspártól (pdf) (2020/2.)

Dombóvári János: Negyedszázada a magyar zenei életben. A Lavotta János Kamarazenekar jubileuma (2016/5.)

Dombóvári János: Sátoraljaújhely és Gyula együttműködése Lavotta és Erkel emlékének megőrzésében (pdf) (2021/2.)

Dombóvári János: Születésének bicentenáriumán Mosonyi Mihályra (1815-1870) emlékeztek Sátoraljaújhelyben. Bonusz: Mosonyi Mihály műveinek a jegyzéke Szilavári Károly összeállításában, Scholcz Péter és Kassai István kiegészítéseivel, korrekcióival (2015/4.)

Dombóvári János írásai: Párhuzamok Kazinczy Ferenc és Lavotta János életrajzában // Tanulmányi versenyek, koncertek, könyvbemutató a jeles évfordulón (pdf) (2020/5.)

Dobozy Borbála: „Mindent Bachnak köszönhetek…” Emlékezés Zuzana Růžičkovára (1927-2017) (pdf) (2018/6.)

Dsupin Pál – Csergő-Herczeg László: Arany János daloskönyve. Válogatás a költő dalgyűjteményéből (2012) (2017/2.)

Eötvös József: A néma oltár. Szendrey-Karper László (1932–1991) halálának 30. évfordulójára (pdf) (2021/2.)

Dr. Erdősi-Boda Katinka: Hubay Jenő Emlékszoba a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen (2019/3.)

Dr. Erdősi-Boda Katinka írásai: Kiállítás Tabányi Mihályról (1921–2019), a magyar harmonikakirályról // „Nem csak akik ismerték, hanem azok is akik szerették…” A Hidegkúti Hírek interjúja Tabányiné Tóth Izabellával (Hidegkúti Hírek, 2022 I. és II.) (2022/4.)

Fábián Tímea: „Csak tiszta forrásból”- Emlékkoncert Bartók Béla tiszteletére Pécelen (pdf) (2017/4.)

Dr. Fehér Anikó: „… amit a tanár úr csinál, az a legszebb!” Járdányi Pál (1920-1966) halálának 50. évfordulójára (2016/4.)

Dr. Fehér Anikó: Képzelt interjú Bartók Bélával (pdf) (2017/4.)

Ujfalussy József: Beethoven és Bartók // Werner Alajos: Beethoven vallásos zenéje // Ferencsik János: Néhány gondolat Beethovenről (Vigilia, 1971. szeptember) (2020/5.)

F. Pálfy Zsuzsa: Elődök nyomdokain. Szokolay Sándor (1931–2013) névadó emléktábla-avatás Békésen (pdf) (2022/5.)

Fejesné Pálfy Zsuzsa: Értékmentők 1. Tanítványi hűséggel díjazott életmű. Beszélgetés Schweitzer Katalin zongoraművész-tanárral, életéről, hitvallásáról (Benne: Gönczy László, Gyöngyösi Levente, Balog József és Emődy Nóra laudációja) (pdf)  (2022/4.)

Feuer Mária: Mozartot játszani – Kovács Bélánál (1937–2021) (Zeneműkiadó, 1972) (pdf) (2022/3.)

Fittler Katalin: Halandó kézzel – halhatatlanul. 50 éves a Liszt Ferenc Kamarazenekar (2013/3.)

Frideczky Katalin: Emlékezés egy zeneszerzőre. /Togobickij Viktor /1952-1999/ (2013/5.)

Fülep Márk: Elhunyt Prőhle Henrik fuvolaművész-tanár (1936–2022). Emlékek, történetek, élmények, méltatások (pdf) (2022/3.)

Fülep Márk: Varga Károly 95 éves. Gondolatok a zenei élményről és a zene megértéséről, amely egész életen át elkísér…(2020/5.)

Gál József: Egy szombathelyi hegedűművésznő. A 115 éve született Bárdos Alice hegedűművész-tanár emlékezete (Muzsika folyóirat -1999) (2014/4.)

Gál Márta: Kraszna Tanár Úr. Részletek a Kraszna László (1947–2020) klarinétművész-tanárról készülő könyvből (2022/5.)

Dr. Gárdonyi Zsolt: Jelenkori gondolatok Gárdonyi Zoltánról (1906-1986). Elhangzott Debrecenben, 2006. augusztus 23-án, a Doktorok Kollégiuma plenáris ülésén (2016/4.)

Geiger György: Ballada és ellenballada az ifjúságról (Ránki Györgyre emlékezve) (2012/4.)

Geréb László: Hármas nekrológ (Teőke Mariann, Ránki Lili, Fischer Magda) (2012/1.)

Gerenday Ágnes: Édesapám, Gerenday Endre (1926–2014) középiskolai és főiskolai ének-zenetanár, karnagy emlékére (pdf) (2021/2.)

Halász Péter: Halász Ferenc (lfze. hu) // Péter Halász: Ferenc Halász | Hall of fame // „Nincs már e földön, mégis jelen van a világban”. Halász Ferenc professzor úrra emlékezve (Elhangzott 2000. január 15-én, a Zeneakadémia Kistermében, a Halász Ferenc Emlékesten) (Pichner Teréz, Parlando 2002/2.) (2020/5.)

Dr. Hamburger Klára: N. Pongrácz Erzsébet „Zsizsi néni” (1906. III. 20.- 1964. XII. 25.) (2009/2.)

Hankiss Ilona: Az opera fény árnyékában (2.) – Neményi Lili (pdf) (2019/1.)

Hankiss Ilona: Az opera fény-árnyékában (1.) – Osváth Júlia (1908-1994) (2018/6.)

Hankiss Ilona: Báthy Anna operaénekesre emlékezve (1901-1962) (pdf) (2019/5.)

Hankiss Ilona: Birkás Lilian (1916-2007) és Nádasdy Kálmán (1904-1980) (2006) (pdf) (2020)/4.)

Hankiss Ilona: Erzsi néni (pdf) (2021/4.)

Hankiss Ilona: Mihály András (1917 – 1993) zeneszerző, karmester, gordonkaművész, főiskolai és egyetemi tanár, az Operaház igazgatója, a Budapesti Kamaraegyüttes megalapítója és vezetője) (1980-as évek) (pdf) (2020/5.)

Hankiss Ilona: Palcsó Sándor operaénekes (pdf) (2020/6.)

Hankiss Ilona: Sólyom-Nagy Sándor (1940–2020) (A ’80-as évek) (pdf) (2021/2.)

Hankiss Ilona: Szőnyi Ferenc (1926 - 1990) operaénekes-tanár (2019/3.)

Harsányi László: Zsidó művészek a viharban (1.) Komor Vilmos karmester (1895-1971) (2020/4.)

Harsányi László: Zsidó művészek a viharban (2) Dénes Vera (Sándor Frigyesné) gordonkaművész-tanár (mazsihisz.hu) (2020/5.)

Harsányi László: Zsidó művészek a vészkorszakban: Ladányi Ilona (1901–1952), Sík Olga (1911–2007) és Fábri Edit (1923–1990) énekművész-tanárok (2022/1.)

Harsányi László: Zsidó művészek a viharban. Lukács Pál (1919–1981) brácsaművész-főiskolai tanár és Bánát László (1926–2016) hegedűművész-tanár (2021/4.)

Harsányi László: Zsidó művészek a viharban - Pallay Anna / Politzer Anna /  (1890-1970)  táncosnő, balettművész, pedagógus (2020/6.)

Harsányi László: Zsidó művészek a viharban. Relle Gabriella operaénekes (1902-1975) és Lőrincz György /Lőwy/ (1917-1996) táncművész, balettmester, koreográfus, balettigazgató (2021/1.)

Harsányi László: Zsidó művészek a viharban: Kálmán Oszkár (1887–1971) és Fehér /Weisz/ Pál (1900–1959) operaénekes (2021/2.)

Harsányi László: Zsidó művészek a vészkorszakban. Róna Vera (1914–1977), Somogyi Piroska (1906–1983) és Spiegel Annie (1904–1980) énekművész-tanárok (mazsihisz.hu) (2022/2.)

Dr. Herencsár Viktória: Emlékezés Tarjáni Tóth Idára, születésének 100. évfordulója alkalmából (2018/5.)

Hollós Máté: Gyöngyössy Zoltán elvesztése (2012/1.)

Hollós Korvin Lajos: Kései gyászbeszéd (2017/2.)

Hollós Máté: Kocsár Miklós (2019/5.)

Hollós Máté: Szubjektív sorok Dalos László (1924-2021) emlékkönyvét forgatva // Dr. Dalos Gábor: A vén budai hársfák poétája (Dalos László életéről és pályájáról) Harmadik, bővített kiadás, 2022). Részletek az emlékkönyvből (pdf) (2022/3.)

Hollós Máté: Találkozás Pongrácznál és Pongrácczal (2012/2.)

Horváth-Péczely Emília: In memoriam Mislei Emese (1943-1956) (2013/5.)

Dr. Ittzés Mihály: Szabó Helga, a kutató zenepedagógus (2011/4.)

VÁSÁRHELYI ZOLTÁN 120 Ittzés Mihály emlékezése (Forrás, 2000) (2020/5.)

Karczag Márton: Fricsay 100 – Akit a zene éltetett – 2 részlet a könyvből 

- A Zeneakadémián (1922 – 1933)

- Először zenekar élén

Kemény Anna Mária két írása: Simándy József szobra előtt, Kistarcsán // Simándy Józsefnére emlékezve (2021/1.)

Dr. Kerek Ferenc: „A szülőföld kötelez”. Emlékezés Bartók Béla halálának 70. évfordulóján.  A nagyszentmiklósi Bartók ünnepen és a Stuttgarti Balassi Intézetben elhangzott beszéd szerkesztett változata (2015/6.)

Dr. Kerek Ferenc: Az alapító és a példakép. Gondolatok és laudáció Király-König Péterről (2020/5.)

Dr. Kerek Ferenc: Fryderyk Chopin (1810-1849) (2010/1.)

Dr. Kerek Ferenc: „Nacht und Träume”. Gyimesi Kálmán 85. születésnapjára- kísérlet egy muzsikus portréjának szubjektív megjelenítésére (2018/5.)

Dr. Kerek Ferenc: „non numero horas nisi serenas”. Búcsú Weinger Richardtól (2012/1.)

Kertész Iván: Fodor Géza és közös szerelmünk az opera (2014/4.)

KERTÉSZ IVÁN 90 Kertész Iván (1930-2014) zenei szerkesztő, zenekritikus írásaiból (3/1.) (pdf) (2020/5.)

Kertész Iván írásaiból (3/2.) Egy énekes-karrier története; Operakritika fordítás magyarról magyarra; Miért rosszak a zenekritikák; Nevető zenei lexikon (1970–1974) (2020/5.)

 Kertész Lajos előadása Kodály Zoltán születésének 137.   évfordulóján a Magyar Kodály Társaság ünnepi ülésén (2020/1.)

Keuler Jenő: A magyar elektronikus zene pionírja (Pongrácz Zoltán centenáriumára) (2012/1.)

Kiss Ernő írásai:
   - Vántus-kiállítás a zene hídján. Új helyszínen a Vántus István életét és munkásságát bemutató kiállítás
   - Mozaikok-monológók – víztükrök. Durkó Péter 50 éves
   - Vántus-napok városszerte Szegeden. Előzetes a Vántus István Kortárszenei Napok LI. évfolyamáról
(2022/5.)

Kiss Ernő: Jubileumi hangverseny – ősbemutatóval. 40 (+2) éve alakult meg az Újszegedi Kamarazenekar (2021/4.)

Kiss Henriett: A Kodály-módszer amerikai nagykövete, Darázs Árpád (1922- 1986) (Jászsági évkönyv, 2012.) (pdf) (2017/6.)

Kiss Mónika hegedűművész-tanár grafikái és hegedűjátéka. Gyurkóczy Eszter filmje (pdf) (2020/5.)

Klemen Terézia: Az évszázad Manonja Házy Erzsébet (Beleolvasó) (2018/5.)

Klemen Terézia-Margitay Zoltán: Az operettkirály. Lehár Ferenc éltútja (Pro Museum 2020) Részletek a könyvből: Egy komáromi a világ színpadán. / A víg özvegy / Így komponált Lehár / „Édesmama” (pdf) (2020/5.)

Kocsis Katalin: 125 éve született Pásztor Irma, Kanizsa legjobb zongoraművész-tanára (2014) (2019/2.)

Kocsis Katalin: A vészkorszak nagykanizsai zeneművész áldozatai (2015/4.)

- Pásztor Irma (1894-1944) zongoratanár

- Pauk Anna (1910-2000) énekművész-tanár )

- Büchler Margit (1914-1944)

- Strém Kálmán (1934-2005) szociológus, hangversenyrendező, zenei író

Kocsis Katalin: Egy régi kanizsai zenetanár, 100 éve hunyt el Venczel Rezső igazgató-zenetanár (2015/3.)

Kocsis Katalin: Nagykanizsa 100 zenei emlékhelye (2018/5.)

Kocsis Katalin visszaemlékezései néhai nagykanizsai muzsikusokról (2015/6.)

- 115 éve hunyt el Grünbaum József (1826/27-1900) zeneművész-tanár

- 105 éve született Rácz Lajos (1910-1986) zenetanár

- 100 éve hunyt el Venczel Rezső (1844-1915) zenetanár

Dr. Kovács Ilona: A zeneszerző-Dohnányi (2012/5.)

Dr. Kovács Ilona: Dohnányi a pedagógus. 1. fejezet: Dohnányi-metodika; 2. fejezet: Beszélgetés Váczi Károly zongoraművész-tanárral; 3. fejezet: Catherine Anne Smith: Dohnányi, a tanár (2/1.) (Parlando, 2004/2005) (pdf)  (2020/5.)

Dr. Kovács Ilona: Dohnányi tanár úr. (A zeneszerző születésének 135. évfordulójára) (2012/4.)

Dr. Kovács Ilona: Egy ismeretlen zenekritikus: Weiner László zenei jegyzetei 1934-ből (2015/4.)

Dr. Kovács Ilona: Lisztománia — 2011 (2011/5.)

Dr. Körmendy Krisztina Anna: Hubay Jenő művészete és a Hubay-iskola (2015) (pdf) (2018/1.)

Kőry Ágnes: Terézvárostól Theresienstadtig. Weisz Ferencz (1893-1944) élete és munkássága (2015/5.)

Dr. Köves Péter: A 75 éve született Jacqueline Mary du Pré gordonkaművész (pdf)  (2020/2.)

Dr. Köves Péter: 145 éve született Maurice Ravel (pdf) (2020/4.)

Dr. Köves Péter: Csajkovszkij (1840-1893) rejtélyes halála (2018/8.)

Dr. Köves Péter: Rózsa Miklós (1907–1995) háromszoros Oscar-díjas amerikai zeneszerző-tanár (pdf) (2022/2.)

Kroó György: Szabolcsi Bence, a tanár (1996/1.)

L. Beke Ágnes: Martzy Johanna hegedűművésznő, a szépség szenvedélyes szolgálója (Püski Kiadó, 2021) // Részletek a könyvből: Bevezető és Kelemen Barnabás hegedűművész ajánlása // Kurtág György zeneszerző ajánlása – Előszó – I. fejezet: Látogatás Hubaynál // A könyv szerzőjéről, Ligetiné Beke Ágnesről (2021/4.)

Lajtha Ildikó: 50 éve történt (2013/2.)

László Zsuzsa Aranytollas újságíró írásaiból: „Én is szeretem az embereket”. Beszélgetés a 90 éve született Lukács Ervin karmesterrel, zeneakadémiai tanárral (2007) ­/ Kiváló operaénekeseinkre gondolva (Simándy József /1997/) ( 2018/7.)

László Zsuzsa emlékezéseiből: I. Búcsú Szabó Miklóstól (Csendben elment egy nagy művész) (1999) II. Emlékezés Takács Paula operaénekesre (2003) (2019/3.)

László Zsuzsa írásaiból: „Én a pásztorok királya”. Könyv Palcsó Sándorról (2011) / Búcsú és emlékezés a 90 éve született Seregi Lászlóra (2012) (2019/2.)

Dr. Losonczy Katalin: Megemlékezés Ugrin Gábor (1932–2013) Tanár Úr sírjánál a Farkasréti temetőben, 2021. június 20-án (pdf) (2021/4.)

Prof. Dr. Maczelka Noémi: Bartók Mozart-játéka és instruktív kiadványai (Parlando 2016/2.) (2020/5.)

Prof. Dr. Maczelka Noémi DLA: Zongorajáték és zongoratanítás. Bódás Péter (1936-1995) művészete (2002) (2015/5.)

Márkusné Natter-Nád Klára: Tiszteletadás Szőnyi Erzsébet (1924–2019) emlékének Angliából (2022/3.)

Marton Árpád: A láthatatlan márványtábla – Sebők György (1922-1999) születésének centenáriumára (pdf) (2022/5.)

Megyimóreczné Schmidt Ildikó: Gondolatok a Varró Margit emléktábla avató ünnepség apropóján (Barcs, 2019. X. 4.) (pdf) (2020/6.)

Morva Péter: Egy ország Karcsi Bácsija 90 éves (2015/5.)

Dr. Morva Péter megemlékezése a gyermekrádiózás egyik nagy személyiségéről, a 2019 decemberében elhunyt Bónis Ferencről (Tani-tani) (2020/3.)

Nagy Éva Rita: Egy elfelejtett muzsikus – Zsolt Nándor (1887-1936) (2016/3.)

Nemes László: Jubileumi köszöntő - 25 éves a Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar (2018/5.)

Orosz Sándor: Tibold Ivánról nevezték el a Szombathelyi Bartók Béla Zeneiskola Hangversenytermét (2012/1.)

Papp Márta: Emlékezés Dobszay Lászlóra (2011(2018/6.)

Dr. Pásztor Zsuzsa:
100 éve született dr. Kovács Géza, a zenei munkaképesség-gondozás pedagógiájának megteremtője (2016/4.)

Péter Miklós: Teöke Marianne, a jövő zongoratanára (2012/3.)

Péterffy Gabriella írásai:
 - Keringő Laurának. In memoriam Sosskó Lászlóné Bonomi Laura (1909–1987)
 - Mária dallamai. In memoriam Péterffy Józsefné Sosskó Mária (1933–2005)
(2022/5.)

Petrőczi Éva: A zene és a képzőművészet nyelvén. Márk László erfurti éveiről (Márk László grafikái és válogatott operafelvételei) (pdf) (2020/5.)

Petrőczi Éva: Egy ismeretlen Fischer Annie-kép, Gyomáról (2019/3.)

Petrőczi Éva: Kettős requiem. Ábrahám Margit emlékére (pdf) (2022/4.)

Sapszon Ferenc: 2015. december 16., Kodály Zoltán 133. születési évfordulója (Elhangzott a Magyar Kodály Társaság születésnapi megemlékezésén) (2016/1.)

Szabó Ferenc János: Egy rövid életpálya dokumentumai. Faragó György (1913–1944) (2014/4.)

Retkes Attila Népszavában megjelent interjúiból:

- Kitárul előttem a világ (Rost Andrea) (2016/3.)

- Néha elfog egy különleges izgalom (Frankl Péter) (2016/3.)

Révi R. Tamás rendező filmjeiből: Memento  - Király Éva (1931-2013), a Magyar Wagner Társaság elnöke; A nibelung átka; Kopogó csizmácskák (2016/2.)

Rózsáné Szabó Dóra: Nyíregyházi Ervin (1903 – 1987) élete és tehetsége (2012/3.)

S. Szabó Márta: Szesztay Zsolt emlékezete (A 2015. május 2-án, Szesztay Zsolt születésének 80. évfordulója alkalmából a debreceni Bárdos Szimpóziumon elhangzott előadás szerkesztett változata) // Szesztay Zsolt: 1956 – a magyar kóruszene tükrében (A 2006. március 24-én, a debreceni Bárdos Szimpóziumon elhangzott előadás szerkesztett változata) (pdf) (2020/5.)

Siptárné Balázs Hajnalka: Újra indult az improvizáció oktatása Komlón, az Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskolában (pdf)  (2019/2.)

Solymosi Tari Emőke: „Kilencéves koromban már lakodalomban.” Utolsó beszélgetés Zerkula János énekes-prímással (2009/1.)

Solymosi Tari Emőke: Lajtha, az ember. A közelgő kettős évforduló elé (2011/5.)

Soós Kálmán: Zeneakadémisták koncertje idézte meg Héthy Apor (1944-2014) hegedűművészt. Virtuóz zene a Kelenvölgyi Polgári Kulturális Szalonban (2019. március 20.) (pdf) (2019/3.)

Dr. Stachó László: A homokra épített ország: a gyermek és az ifjú Bartók zenei környezete. Utazás a zenetörténet rejtőzködő zugaiba (pdf) (2020/5.)

Stébel Ildikó: "...azért egyeztem bele végülis, hogy nevemről nevezték el ezt az iskolát ...". Kodály Zoltán névadása a debreceni Zeneművészeti Szakiskolában (Kodály és Debrecen) (pdf)  (2019/2.)

Stébel Ildikó: Bartók Béla Debrecenben (2018/5.)

Sz. Koncz István: A magunk sorsa. Beszélgetés a 80 éves Ivasivka Mátyással (2013/1.)

Szabó Balázs: Fricsay Richárd (1867 - 1945) katonakarmester Székesfehérváron. Fricsay Richárd élete (2015/5.)

Szabó Balázs: George Enescu erdélyi hangversenyeinek repertoárjáról

(1921–1943)  (In memoriam George Enescu (1881–1955) – a művész halálának 60. évfordulójára) (2015/6.)

Dr. Szalay Olga: Emlékbeszéd Kodály sírjánál 2019. március 6-án (2019/2.)

Dr. Székely György: Volt egyszer egy fesztivál… Szubjektív emlékek az „Ezerhúrú városról” és a magyar gitármozgalomról Elekes Zsuzsa gitárpedagógus emlékének ajánlva (gramofon.hu) (2020/5.)

Szendi Ágnes zeneműve a 80 éve született Strém Kálmán emlékére (2014/3.)

Szendi Ágnes: Zongoramuzsika XIII. Strém Kálmán (1934-2005) emlékére. 10 éve hunyt el a "hangversenyrendezés művésze". (Facsimile és hangfelvétel a szerző előadásában (2016/1.)

Szendi Ágnes: Zongoramuzsika XXIX. Szokolay Sándor tanár úr emlékére op. 277 (facsimile) (2014/5.)

SZESZTAY ZSOLT 85 S. Szabó Márta: Szesztay Zsolt emlékezete (A 2015. május 2-án, Szesztay Zsolt születésének 80. évfordulója alkalmából a debreceni Bárdos Szimpóziumon elhangzott előadás szerkesztett változata) // Szesztay Zsolt: 1956 – a magyar kóruszene tükrében (A 2006. március 24-én, a debreceni Bárdos Szimpóziumon elhangzott előadás szerkesztett változata) (pdf) (2020/5.)

Szeszlerné Göndör Márta: Emlékezés Waldbauer Imrére (1964/3.)

Szili István: Vangelisre (1943–2022) emlékezve (2022/4.)

Szirányi Gábor: Egy Bartók tanítvány – Szalay Stefánia – visszaemlékezése II/1. rész (2008/4.)

Szirányi Gábor: Egy Bartók tanítvány – Szalay Stefánia – visszaemlékezése II/2. rész (2008/5.)

Szirányi Gábor: Szendy Árpád Liszt Ferenc tanítványa. Tanulóévek (2011/1.) 

Szirányi Gábor: Szendy Árpád tanári pályafutása (1890-1896) (2011/2.) 

Szirányi Gábor: Szendy Árpád tanári pályafutása (1896-1906) (2011/2.) 

Szirányi Gábor: Szendy Árpád tanári pályafutása (1907-1911) (2011/2.) 

Szirányi Gábor: Szendy Árpád tanári pályafutása (1911-1913) (2011/2.) 

Szirányi Gábor: Szendy Árpád tanári pályafutása (1914-1916) (2011/2.) 

Szirányi Gábor: Szendy Árpád tanári pályafutása (1917-1918) (2011/2.) 

Szirányi János zongoraművész-tanárra (Horváth Anikó, Krause Annamária, Ábrahám Mariann, Fellegi Ádám, Neszlényi Pfeiffer Judit) (Szerkesztő-riporter: Szőke Cecília) (2004/2.)

Szirányi János-Szirányi Gábor: Zongorabillentyűk II. Keéri-Szántó Imre és Wehner Tibor emlékezete /Szirányi Gábor: Keéri Szántó Imre asszisztense: Tauszky Jolán (1895–1935) / (2015/6.)

Szőnyiné Szerző Katalin: „… a hol Orpheus dalai éneklik össze a köveket” (Jókai Mór) Jeles napok a Pesti Vigadó zenei múltjából (2017/1.)

Szőnyiné Szerző Katalin: Bartalus István, Arany János „Koszorús” zenészbarátja (2017/2.)

Szőnyiné Szerző Katalin: Bárdos Kornél (1921–1993) emlékére (pdf) (2022/1.)

Szőnyiné Szerző Katalin: „Holnap”, azaz másnap közvetítették volna... (Zuzana Růžičková hangversenye a Szegedi Tisza Szálló díszterméből, 3. műsor, 1976. december 15-én, 19 óra 33 perctől). / Papp Márta emlékére / (2018/6.)

Szőnyiné Szerző Katalin: Laudáció Eősze László Magyar Örökség díjához (2013/5.)

Szöllősi-Nagy András: A reneszánsz Lantos (2016/2.)

Tari Lujza: Alázat és elhivatottság: Tóth Margit népzenekutatói életútja születésének 101. évfordulóján. (Zoom konferencia 2021. június 10.-én, Margit napon) (pdf) (2021/4.)

Tátrai Vilmos: Bartók // Zoltai Dénes: Bartók nem alkuszik (Ezredvég, 2003) (pdf) (2020/5.)

Temesi Rita: Gondolataim Gyöngyössy Zoltánról (2013/2.)

Tenk László festőművész alkotásai, köztük egy portré Kodály Zoltánról (pdf) (2020/5.)

Thurzó Zoltán: 100 éve született Thurzó Sándor zenetudós, Nagyvárad zenetörténésze (2020/2.)

Dr. Tóthpál József: A zene evangéliuma. Szőnyi Erzsébet születésnapjára (2009)  (2020/2.)

Dr. Tóthpál József: Bartók Béla művészetének éthosza (2005) (2016/4.)

Ujfalussy József: Beethoven és Bartók // Werner Alajos: Beethoven vallásos zenéje // Ferencsik János: Néhány gondolat Beethovenről (Vigilia, 1971. szeptember) (2020/5.

Vikárius László: Emlékbeszéd Bartók Béla sírjánál (2015/3.)

Feltárni, lejegyezni, megőrizni – Beszélgetés Vásárhelyi Gáborral, Bartók Béla magyarországi jogörökösével (Kiss Eszter Veronika) (2015)  // Virághalmy Ágnes: Miért is „emigrált” Bartók Béla? (Parlando 2018/7.) (2020/5.)

Ujfalussy József: Beethoven és Bartók // Werner Alajos: Beethoven vallásos zenéje // Ferencsik János: Néhány gondolat Beethovenről (Vigilia, 1971. szeptember) (2020/5.

Winkler Gábor: Bende Zsolt – Stílus és elegancia (Holnap Kiadó, 2020) / Az énekmester (Részlet a könyvből) (2020/4.)

Tátrai Vilmos: Bartók // Zoltai Dénes: Bartók nem alkuszik (Ezredvég, 2003) (pdf) (2020/5.)

Vashegyi György: 30 év régizene-játszás Magyarországon (Idősebb Vashegyi György /1939–2013/ emlékére) (pdf) (2021/4.)

Zsirai László: Nyitány. Kovács Sándor (1923-2017) karnagy emlékére (2018/1.)

Portrék

2 éve hunyt el Kocsis Zoltán (1952-2016). A próbafolyamatokat rögzítő filmeken Bartók (Részlet Vásárhelyi Gábor filmjéből) és Mozart művek hallhatók, melyeken Kocsis Zoltán tanítja, illetve vezényli fiát, Kocsis Krisztiánt (2006-2013-2016) /Virághalmy Ágnes: A születés jogán (pdf) (2018/8.)

20 éves a Szent Efrém Férfikar. Kettős riport Bubnó Tamással és Bubnó Lőrinccel (Fülep Márk) (pdf) (2022/3.)

70/50 „Előttem az elődöm”. Főkarmesterek jubileumi hangversenye  A MH Központi Zenekarát Dohos László nyá. ezredes és Csizmadia Zsolt ezredes vezényli (2019/3.)

75 éves Palotás József hegedű- és szolfézstanár, nyugalmazott zeneiskolai igazgató (HIROS.HU/Varga Géza) (2019/3.)

A „Doppler Projekt”- Egy nyolcéves kutatómunka története és eredményei. Fábián Tímea interjúja Claudi Arimany spanyol fuvolaművésszel (2015/5.)

„A gyerekek olyanná válnak, amilyenné a körülöttük élő felnőttek mintázata teszi őket”. Magyar Margit iskolavezetésről, tanításról, s a művészetpedagógiai értéktár folytatásáról (Réfi Zsuzsanna interjúja)

(2022/1.)

„...a hagyományos ének-zene oktatás mit ad hozzá az ember egészéhez?” Fekete Anikó interjúja Tóth Árpád karnaggyal (pdf) (2019/5.)

A hangok mögé kell nézni” - Frankl Péter tanításról, kamarázásról és egyéniségekről (Réfi Zsuzsanna interjúja) (2020/6.)

„A jó légzés és a belőle nyerhető energia mindenkinek fontos”. Nádor Magda kutatásról, az életről és az „élő hangszerek” két típusáról (Réfi Zsuzsanna interjúja) (2021/1.)

„A jobb kézzel úgy kell bánni, ahogy a festő az ecsettel.” Perényi Eszter egyéni hangról, az internet hátrányairól és a Hubay-hagyományról (Réfi Zsuzsanna) (2022/6.)

„A jövő mindig az iskolapadban kezdődik!” – avagy minden gyermek tehetséges…Csűrös Csilla interjúja Csépe Valéria akadémikussal, az MTA főtitkárhelyettesével (Új Köznevelés /2014/4.) (2017/6.)

A Kodály-módszer közösségteremtő ereje – stúdióbeszélgetés B. Horváth Andrea karnaggyal (A Vatikáni Rádió hangfelvétele) (2014/6.)

„A Kodály-módszernél ma sem találni jobbat”. Dr. Vigh Andrea a megújult zenei tanárképzésről, a mindennapi éneklésről, a XXI. századi módszerekről (Réfi Zsuzsanna) (2014/3.)

„A kórus élő hangszer”. Ifj. Sapszon Ferenc Kodály igazságairól, a jövő iskolájáról, a zenei nevelés reneszánszának szükségességéről (Réfi Zsuzsanna) (2020/1.)

A könnyűzene egyáltalán nem könnyű…” Kulcsár Sándor bízik benne, hogy egyre többen megismerik a Premier Művészeti Szakgimnáziumot (Réfi Zsuzsanna) (2022/4.)

„A közösségi ének emberformáló ereje”. Erdei Péter az énekkarok értékéről, a fiatal korosztály megszólításáról (Réfi Zsuzsanna) / Valóra váltotta a hozzá fűzött reményeket a Nemzeti Ifjúsági Kórus (LFZE Kodály Intézet) (pdf) (2018/8.)

„A magyar gitározás abszolút versenyképes!” Interjú dr. Vas Bence  gitárművésszel, a tavaszi országos szakközépiskolai gitárverseny zsűrijének elnökével (Fehér Márta) (2013/3.)

„A mai tanároknak természetes, hogy van iskola, fűtés, hangszer.” Ember Csaba utánpótlásról, stafétáról és hét évtizedről (Réfi Zsuzsanna) (2019/5.)

A Máltai Szimfónia és a Danubia Zenekar Tarnabodon és a Zeneakadémián. Józsa Ágnes interjúja Báder Ernő hegedűművésszel, művészeti vezetővel (Tilos Rádió, 2022. május) (2022/3.)

A megvalósult kamaszvágyak világában. Beszélgetés Balázs Ádám filmzeneszerzővel (Fittler Katalin) (2017/2.)

A mi Kodályunk. Magyar zenés ismeretterjesztő film (rendezte: Petrovics Eszter) / "Példaértékű Kodály elszántsága”. Tóth Endre interjúja Petrovics Eszterrel, „A mi Kodályunk” c. film rendezőjével. / „A mi Kodályunk” – Ismeretlen Kodály-kép  – filmben bemutatva. Petrovics Eszter a dokumentum trilógia első részéről és a koncertközvetítésekről. Réfi Zsuzsanna interjúja (pdf)  (2020/2.)

„A minőség a döntő”– a Magyar Művészeti Akadémia és a Zuglói Filharmónia közös Pastorale családi sorozata a Pesti Vigadó falai között. Beszélgetés Solymosi Tari Emőkével, Vashegyi Györggyel és Záborszky Kálmánnal. (Erdősi-Boda Katinka) (pdf) (2018/3.)

A munka nem áll meg! Gryllus Dániel az 50 éves Kalákáról (MMA) (2020/4.)

A szeretet a lényege és a motorja a zenének is.” Józsa Ágnes interjúja Vásáry Tamással (2014/3.)

„A színpad az otthonom”. Fokanov Anatolij a szívből-lélekből szóló énekről és a zene iránti alázatról (Réfi Zsuzsanna) (pdf) (2022/4.)

A színpadon tanultam meg mindent. Beszélgetés Miklósa Erikával (Kritika - Józsa Ágnes) (2014/2.)

„A szolfézstudást is meg lehet és meg kell mutatni.” Papp Károlyné Papp Zsuzsanna  a gyerekekhez igazította a tananyagot (Réfi Zsuzsanna) (2019/3.)

A tanítás és a zene éltet. Interjú Botvay Károly gordonkaművész-tanárral (Szepesi Krisztina, Pesti Műsor/MMA 74. Hírlevél) (2015/1.)

“A tanításon keresztül személyiséget is fejlesztünk”. Lebanov József úgy véli hidat kell építeni a köznevelés és a közigazgatás között. Interjú az EMMI Köznevelési Stratégiai Főosztály vezetőjével, Lebanov Józseffel (Réfi Zsuzsanna) (2018/4.)

A tehetség elég? – Művész. Nő. Külföldön. Őszintén. Beszélgetés Baykov Boglárkával (Hegedüs Tímea Szilvia)

A tehetség Szent István Rend díjjal kitüntetett nagykövete: Vásáry Tamás (TEHETSÉG.HU/Gózon Ákos) (2017/5.)

„A teve púpját meg kell rakni”. Interjú Némethy Attila zongoraművész-tanárral (Bokor Gabriella – Legato 34. szám) (2015/2.)

A zene a jelenlét eszköze. Zipernovszky Kornél interjúja dr. Dolinszky Miklóssal (Replica, 2017/1-2.) (2017/5.)

A zene gyógyít. Interjú Zádori Mária Kossuth-díjas énekművésszel (Gerbei Anita/MMA) (2018/4.)

A zene igazán hálás pedagógiai terület. Interjú Damien Sagrillóval  (MTA /Hudáky Rita, 2017) (2020/5)

„A zenei adottságot nem lehet tanítani”. Interjú Kovács Anikó hegedűművész-tanárral (Bokor Gabriella) (2016/1.)

A zenei tehetségről. Beszélgetés Schweitzer Katalin tanárnővel (Ábrahám Mariann) (2012/1.és 2022/1.)022/1.)

A zeneoktatás esélyt ad a jobb minőségű felnőtt-életre”. Magyar Margit a köznevelési törvényről, tankerületekről, megújulásról (Réfi Zsuzsanna) (2012/3.)

A zenélés egy életforma. Interjú Hamari Júlia művésznővel novemberi mesterkurzusa előtt. (Zsekov Éva Mónika) (2014/5.)

A zenélésből meríteni. Beszélgetés dr. Vigh Andreával, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektorával (Legato - Bokor Gabriella) (2014/2.)

„A zenélést, az éneklést felírnám receptre”. Katonáné Malmos Edit feladatokról, tanításról, közösségteremtésről (Réfi Zsuzsanna) (2016/2.)

„A zenének varázshatalma van”. Beszélgetés Medveczky Ádámmal, Kossuth, Liszt, Bartók-Pásztory, Artisjus-díjas karmesterrel miskolci bérletes koncertje előtt (Zsekov Éva Mónika) (2014/3.)

A zenepedagógia szolgálatában – hat évtizede. Beszélgetés Szatmári Lászlóval a Parlando születéséről, történetéről, változásairól (Réfi Zsuzsanna) (2019/1.)

„A zenét mindig játszani kell.” Bubnó Tamás a húszéves Szent Efrém Férfikarról (Pallós Tamás, Mértékadó–Arcvonások, 2022. II.) (2022/2.)

„Az a cél, hogy kinyíljon, hogy kieressze a hangját.” Beszélgetés Andrási Anikó ének-zenetanár karnaggyal (Réfi Zsuzsanna) (2018/1.)

Az Alkotó Muzsikusok Társasága 2018. IX. 17-i koncertjéről (Kaszti Árpád) (pdf) Mindenkinek van mestere… Interjú a 75 éves Gallai Attilával (Nagy Renáta) (pdf) (2018/8.)

 „Az embert a művészet teszi emberré”. Marton Árpád szegedi interjúja Rév Lívia Párizsban élő világhírű zongoraművész-tanárral (2012/3.)

Az MMA 2018-ban bemutatott portréfilmjeiből: Lantos István, dr. Ittzés Mihály, Lantos Ferenc, Miller Lajos (2018/8.)

Az MMA Művészetelméleti Tagozat 2017. évi művészetpedagógiai különdíjasai: Fabényi Réka, dr. Gáll Ferencné Gróh Ilona, K. Udvari Katalin és Sinkó István. Laudátorok: Sulyok Miklós, Solymosi-Tari Emőke és Lajta Gábor (2018/2.)

Az ének-zene tárgy a közoktatásban. Az iskolai zeneoktatás válsága. Dr. Nemes László Norbert zenekultúráról, zenepedagógiáról. „Kutatómunkával sikerült már bizonyítani, hogy az ének-zene az egyik legelutasítottabb tantárgy az iskolákban” (ZeneKar - Csengery Kristóf) (2014/4.)

„Az embert a művészet teszi emberré”. Marton Árpád szegedi interjúja Rév Lívia Párizsban élő világhírű zongoraművész-tanárral (2012/3.)

 „…az biztos, hogy kell egy nagyon jó tanár is.” Szabadi Vilmos hegedűművésszel, a LFZE egyetemi docensével (Bokor Gabriella) (2014/1.)

Akik szerelemből zenélnek. Interjú Banda Pállal (Bokor Gabriella) (2021/2.)

„Azok, aki mellett Mozart-muzsika szólt, gyorsabban gyógyultak” (Réfi Zsuzsanna Jandó Jenő interjúja a 70 éves zongoraművész-tanár (kultura.hu, 2012) (pdf) (2022/1.)

„Azt tanítom, hogyan lehet élvezni a zenélést”. Beszélgetés Havas Katóval (Solymosi Tari Emőke) (2003/3.)

„Azzal, hogy egy tanítványom letette az alapvizsgát, még nem ért véget a feladatom”. Ácsné Szily Éva tanításról, növendékekről és zenekari muzsikálásról (Réfi Zsuzsanna) (2017/2.)).) Országos Kodály Zoltán Kamaraének Találkozó (Budapest, 2014. április 12.)

„Az eltérő elképzeléseknek mindig van szintézise” Interjú Monostori Gábor zongoraművész-tanárral (Erdősi-Boda Katinka) (2017/1.)

Ábrahám Mariann interjúja Szabó Tiborral, a Művészeti Szakközépiskolák Szövetsége (MŰ-SZA) elnökével (Parlando: 2003/1.) (2017/3.)

„Adják bele szívüket-lelküket a zenélésbe” – Beszélgetés Vermes Mária hegedűművésszel (Kovács Ilona) (2013/5.)

„Ahol a kincsed, ott a szíved is”. Beszélgetés Bokor Györggyel, a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnázium igazgatójával  (Ábrahám Mariann) (2009/5.)  

Ajándék Békés-Tarhosról. Sebestyénné Farkas Ilona ének-zenetanárral, karnaggyal Radóczy Jusztina beszélget (A SZÍV c. lelkiségi folyóirat után) (2015/1.)

Ajándék Szovátának. Interjú Balásházi Bálinttal az erdélyi hangszer adományozó misszióról (Bokor Gabriella) (2017/3.)

Aki korcsoportjában megnyerte a Virtuózok 2014. évi döntőjét. Interjú Boros Misivel és szüleivel, Orbán Jolán és Boros János egyetemi tanárokkal (Erdősi-Boda Katinka) (2í17/3.)

Árad belőle a fény. Interjúja Bartalus Ilonával (Kiss Katalin, Mezőkovácsházi Hírlap, 1999) (2017/1.)

Arcvonások. A Kossuth Rádió portréműsora Bántainé Sipos Éva tanárnővel. A riporter: Domokos István, 2017. III. 8.) (Hangfelvétel és szerkesztett szövege) (2017/3.)

Bántainé Sípos Éva kapta az MMA 2016. évi Zeneművészeti Díját (Gyulai TV filmje, 2017. I. 18.) (2017/2.)

Beszélgetés Tóth Lászlóval, a Budapesti Filharmóniai Társaság elnökével (Józsa Ágnes/Civil Rádió-Színpadkép, 2019. május) (2019/3.)

Beszélgetés dr. Vígh Andrea hárfaművésszel, a LFZE rektorával (Réfi Zsuzsanna) (2014/3.)

Bárdos Szimpózium, Debrecen, 2014. Pódium-beszélgetés Kocsár Miklós zeneszerzővel. A beszélgetőtárs: Ittzés Mihály (2015/3.)

BARSI ERNŐ 100 Barsi Ernő: Gárdonyi Géza, a muzsikáló néptanító
(1965) // Egy életút a folklór és pedagógia jegyében. Várszeginé Gáncs Erzsébet interjúja dr. Barsi Ernővel (2011) // Horváth Rezső: Barsi Ernő, a hegedűtanár és metodikus Egy régi tanítvány emlékezése (2013)
(2020/4.)

Beszélgetés Bubnó Tamással, a Szent Efrén Férfikar művészeti vezetőjével. Riporter: Józsa Ágnes (Civilrádió-Színpadkép, 2018. I.) (2018/1.)

Beszélgetés Csáki András gitárművésszel 2019. április 26-án gitározásról, az országos szakközépiskolai gitárversenyről, életéről (2019/4.)

Beszélgetések Sapszon Ferenccel - Helyezzük előtérbe a zenei oktatást! (Hrecska Renáta / Magyar Hírlap) + Pályafutásának alakulása és a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola története (MMA felvétele, 2015. III.) (2015/6.)

Beszélgetés dr. Székely Györggyel „A muzsika valódi hangja a fesztiválok fővárosában, Salzburg” c. albuma megjelenése után (Szőke Cecília) (Óbudai Társaskör) + részlet a könyvből: Híd múlt és jelen között. Beszélgetés Solti Györggyel (1996 / Fittler Katalin recenziója Székely György: A muzsika valódi hangja a fesztiválok fővárosában, Salzburg c. albumáról (Gramofon, 2019 Tél) pdf) (2020/1.)

Csillagórák. Interjú Devich Sándorral (1935-2015), a Zeneakadémia professor emeritusával 2015 szeptemberében (Bokor Gabriella) (Legato 41.) (2016/6.)

CZIGÁNY GYÖRGY 90 Verses-zenés-képes születésnapi portré (pdf) (2021/4.)

Dallal hódítják a világot. Interjú Szabó Dénessel (Kelet-Magyarország/MMA 74. Hírlevél) (2015/1.)

Dénes István a sokoldalú művész (Mészáros Szilvia) (pdf) (2020/2.)

Dokumentumok nyomán. Szőnyiné Szerző Katalinnal Elek Szilvia beszélget (pdf) (2020/1.)

Dúdolj verset. Kobzos Kiss Tamás emlékezete Szerkesztette: Csörsz Rumen István és Szerényi Béla (Magyar Hangszermíves Céh, Budapest 2018) (Fittler Katalin) (2018/6.)

Egy kivételes művésztanár köszöntése. Sárik Péter és Virágh András Gábor zongorahangról, elhivatottságról – Prunyi Ilonáról (Réfi Zsuzsanna) (2021/3.)

Egy kreatív ember – Interjú Nesztor Ivánnal (Lehőcz Alexandra)   ( pdf )

 (2018/1.)

Egy kreatív ember – Interjú Nesztor Ivánnal (Lehőcz Alexandra) (2018/1.)

Egymásra találni… a kamarazenében. Interjú Fülei Balázzsal (Bokor Gabriella)(2013/5.)

Együttműködés és naprakész tájékoztatás a zongoratanárok között. Halászné Veres Zsuzsa tanításról, pályáról és szakmavezetői feladatokról (Réfi Zsuzsanna) (2017/5.)

Életképek Farkas Ferenc (1905-2000) zeneszerzőről. Czakó Dóra interjúja Farkas Andrással (2016/3.)

Élő zongoratanítás. „Nem módszerem van, alapelveim vannak és az alapelveket alkalmazom.” Péter Miklós beszélgetése a „Két világrész Európa-Amerika tanára Varró Margit” c. könyvről és létrejöttéről a szerkesztővel és közreadóval, Ábrahám Mariannal (Parlando 1992/3.) (2022/6.)

Elszigetelődés idejére – az Island (Sziget!!) együttesről. Beszélgetés Rajeczky Zsuzsanna hegedűs-énekessel (Petrőczi Éva) (2021/1.)

 „Én a minősítéstől feltétlenül azt vártam…” Ábrahám Mariann interjúja Czermann Cecíliával, a 40 éves Dunakeszi Farkas Ferenc Művészeti Iskola igazgatójával (2017/3.)

Erdősi-Boda Katinka: “Mit ad, mit mond nekünk a zene?...”, avagy a Virtuózok negyedik évadja I.Elméleti megközelítés; II. Beszélgetés Peller Mariannal, a Virtuózok licensz-tulajdonosával és producerével III. Tapasztalataim, végső konklúzió (pdf) (2018/6.)

„Eszköze lenni az isteni kéznek…”. Interjú Dombóvári Jánossal, a 30 év után leköszönő igazgatóval, iskolát alapító-fenntartóval, Lavotta-kutatóval, a Lavotta János Kamarazenekar alapító- művészeti vezetőjével (Jászter Beáta) (pdf) (2018/4.)

Ezt a pályát cérnával kell bírni. Polgár Lászlóval Retkes Attila beszélgetett 2001) (2015/6.)

Feltárni, lejegyezni, megőrizni – Beszélgetés Vásárhelyi Gáborral, Bartók Béla magyarországi jogörökösével (Kiss Eszter Veronika) (2015) / Video-film mellékletek: Bartók Béla levele a Szovjetunióról 1929. Vásárhelyi Gábor előadása (2013); Bartók hazatér. Bartók síremléke a Farkasréti temetőben (1988-2012-2013) (2018/7.)

Fekete Ferenc: (2016/5.)

- Interjú vázlat a Plusz TV News műsorában bemutatott riporthoz

- Gondolatok az iskolavezetésről

Femme fatale az űrben. Beszélgetés Virágh András Gábor Istvánffy Benedek-díjas zeneszerzővel (Bokor Gabriella) (2015/6.)

Film Eredics Gábor munkásságáról (Rendezte: Szomjas György, Rendező: operatőr: Dénes Zoltán (MMA, 2020) (51:00) (2022/6.)

„Fontos lenne, hogy a szakmával foglalkozzunk a legtöbbet”. Interjú Balázsané Szatmári Éva zongoraművész-tanárral, a ZETA egyik alelnökével (Réfi Zsuzsanna) (2015/6.)

Generációk orgonazenéje. Beszélgetés Virágh Andrással, a X. Országos Orgonaverseny zsűri elnökével (Bokor Gabriella) (2013/5.)

Géczy Olga karmester és festőművész ünnepe. 50 éve mutatkozott be a Bartók Béla Kamarazenekar (Simon Erika) (pdf)  (2020/2.)

Gracza Antal, a bácskossuthfalvi általános iskola nyugalmazott ének-zenetanára (Herceg Elizabetta) (2015/2.)

"Gyarapítani kell a tagságunkat". Dr. Dorogi Ákos az ügyvezető titkári teendőkről, hosszú és rövid távú tervekről (Réfi Zsuzsanna) (2019/6.

Gyergyóremetei Figaro Rossini operájában Beszélgetés Molnár Levente operaénekessel (Erdősi-Boda Katinka) (2016/2.)

Hangok után zene. Interjú Farkas Gáborral, a LFZE zongoraművész-tanárával (Bokor Gabriella) (2015/6.)

Harminchárom esztendő – hagyományos és rendhagyó szerepkörökben. Dr. Gyimesi László kézenfekvő megoldásokról, a szakszervezeti tagság folytonos támogatásáról (Réfi Zsuzsanna) (2022/3.)

Hat évtized, s harmincnégy Dunás esztendő. Szklenár Ferenc fuvolázásról, társulatépítésről, utódkeresésről (Réfi Zsuzsanna) (2018/7.)

Hegedű-lélektan. Interjú Szenthelyi Miklóssal (Bokor Gabriella) (2014/4.)

Helyzetjelentés a finn végekről. Tharan Marianne interjúja dr. Kádár György Finnországban élő zenetanárral (2014/5.)

Herczku Ágnes kalandvágyó bandázása (Retkes Attila / Népszava, 2015. IX. 25.) (2015/5.)

Hidas Frigyes zeneszerző portréja visszaemlékezések alapján I-III. rész 
Közreműködik: Amigó Péter, Bieliczkyné Buzás Éva, dr. Csikóta József, Dohos László, dr. Marosi László, Hajas Béla, Horváth Ádám, dr. Hőna Gusztáv, dr. Szabó Ferenc dr. Sári József. A film alkotói: Lovas Hajni - operatőr, vágó és rendező, továbbá: Buda János, Lukács B. Ottó és Pethő Attila
(2019/2.)

Hivatása: zenetanár. A 80 éves Hartyányi Mária Piroska emlékezik volt növendékének, Százdiné Szecsei Anikónak, a nagykőrösi Weiner Leó Zeneiskola Alapfokú Művészeti Iskola intézményvezetőjének életútjára (2020/6.)
 
Húsz év, közel ezer növendék. Dr. Gyimesi László szerint megszületett a „kőbányai stílus avagy brand”. Interjú dr. Gyimesi László MZTSZ főtitkárra (Réfi Zsuzsanna) (2018/3.)

Huszonhat évig a hatvanéves nagykőrösi zeneiskola igazgatójaként (Interjú Barna Eleknéval) (Szigeti Zsuzsa) (2013/3.)

Huszonhét év és hét évtized. Popa Péter Szövetségről, újságról és zenekari törvényről (Réfi Zsuzsanna) (2021/1.)

Igó Lenke életműdíja. Beszélgetőtárs: Mindszenty Zsuzsánna (pdf)  (2020/2.)

Így írtam én. Interjú a 75 éves Simon Géza Gáborral (Kovács katáng Ferenc, Olvasat, 2022. IX.) (2022/6.)

Ilja Ovcsinnyikov: A démonoktól rögtön az ördögig jutottam – interjú Eötvös Péterrel (2017) (Fordította: Dr. Megyeri Krisztina) // „A művészet alakítja valóságunkat.” Natalia Szurnyina beszélgetése Eötvös Péterrel Három nővér című operájáról (2019) (Fordította: Dr. Megyeri Krisztina) (pdf) (2020/5.)

Interjú a Pécsi Városközponti Iskola Liszt Ferenc Zeneiskolája igazgatójával, Zsoldos Attilával (JÖVŐ-KÉP VI/6) (Ábrahám Mariann) (Parlando: 2008/4.)

Interjú dr. Don Ester (of Music Education at Ball State University School of Music, Indiana, United States) professzorral (Buzás Zsuzsa) (Az eredetileg angol nyelvű beszélgetést Somlai Zsófia fordította) (2015/4.)

http://www.szag.hu/images/angol_zaszlo.gifInterview with Dr. Don Ester, Professor of Music Education at Ball State University School of Music, Indiana, United States (Zsuzsa Buzás) 2015/4.)

Interjú Laczó Zoltánnal, a Zenetanárok Társasága elnökével (Ábrahám Mariann) (Parlando 2008/1.) (2017/3.)

Interjú Olga Ivusheikovával, a 2018. szeptember 28-30-ig megrendezésre kerülő V. Nemzetközi Fuvolafesztivál vendégművészével (Csalog Benedek) (2018/5.)

Interjú Pilz János hegedűművésszel. Józsa Ágnes Színpadkép műsora a Civilrádióban hangzott el (2018. 03.31.) (2018/4.)

Interjú dr. Robert Palmerrel, az indiana-i Ball State University, School of Music zongora- és orgonatanszékének tanszékvezető egyetemi tanárával (Buzás Zsuzsa) (2014/5.)

Interjú Szabó Péter gordonkaművésszel. Riporter: Józsa Ágnes (Civil Rádió, 2018. május) (2018/5.)

Interjú Varga Tamással, a Bécsi Filharmonikusok magyar csellistájával (Virág Barnabás) (2017/1.)

Interjú Zalai Antal hegedűművésszel (Józsa Ágnes, Civilrádió) (2017/1.)

Interjú dr. James Cuskelly-vel, a Nemzetközi Kodály Társaság elnökével, a Sound Thinking Australia és a Cuskelly College alapító igazgatójával, a brisbane-i Kodály Summer School vezetőjével és tanárával (Tóth Teréz) (2018/5.)

„Interpretálják úgy a művet, ahogy a pap kinyitja a Bibliát”. Medveczky Ádám alázatról, csöndről és a magyar művek fontosságáról (2020/1.)

http://www.szag.hu/images/angol_zaszlo.gifInterview with Dr James Cuskelly.Tóth Teréz: Discussing with the president of the International Kodály society, the founding director of sound thinking australia and the cuskelly college, the Director and professor of Brisbane Kodály summer school – Interjú dr. James Cuskelly-vel, a Nemzetközi Kodály Társaság elnökével, a Sound Thinking Australia és a Cuskelly College alapító igazgatójával, a brisbane-i Kodály Summer School vezetőjével és tanárával (Tóth Teréz) (Parlando 2018/5.) (pdf) (2018/6.)

„Írni, olvasni meg kell tanulnia mindenkinek, zongorázni nem biztos ?!“ Jakabné Muity Mária, az MZTSZ Országos Zenepedagógus Tagozatának elnöke tanszakvezetői pótlékról, óraszámról, átszervezésről (Réfi Zsuzsanna) (2020/2.)

Isten szemébe nézni – Vashegyi György a Haydneumról és évszázadok zenéiről (Új Ember, Magyar Kurír / Pallós Tamás) (2022/1.)

Járdányi Gergely a Bottesini művek világhírű megszólaltatója és kutatója, (Erdősi-Boda Katinka) (2016/4.)

„A jobb kézzel úgy kell bánni, ahogy a festő az ecsettel.” Perényi Eszter egyéni hangról, az internet hátrányairól és a Hubay-hagyományról (Réfi Zsuzsanna) (2022/6.)

Keddi kaleidoszkóp – Kassai István zongoraművésszel Kertész Lajos zongoraművész-tanár, református teológus beszélget. Bevezeti: Solymosi Tari Emőke (2019) (1:14.37) (MMA) (2019/6.)

„Kell a hit, ami összetart”. Dr. Kollár Éva Liszt Ferenc-díjas karnaggyal, a LFZE ny. tanszékvezető egyetemi tanárával, az MMA rendes tagjával dr. Fehér Anikó beszélgetett (A 2011-ben készült interjú aktualizált változata) (pdf)  (2020/5.)

Képességfejlesztés játékosan. Interjú Aczél Balázzsal (tehetseg.hu) (2015/3.)

Két interjú Bernáth Ferenc gitárművész-tanárral. „Most már adni szeretnék” (Buda Fehér Rita-Kárpátalja.ma) // “Mondhatom, hogy Isten a tenyerén hordoz” (Szőke Cecília-Óbudai Társaskör) (2020/4.)

Két interjú Vörös Szilvia operaénekessel: Az ajkai zeneiskolától a milánói Scalaig / Vörös Szilvia a milánói Scalaban (Szerkesztő-riporter: Németh Noémi) (2020/5.)

Kiegyenlített mezőny, remek növendékek. Jubileumi megmérettetés – múltidézéssel, jövőbetekintéssel. A XV. Országos Koncz János Hegedűverseny (Szombathely, 2016. december 2-4.) zsűri elnökével, Járdányi Zsófiával és Dénes László tiszteletbeli elnökkel Réfi Zsuzsanna beszélgetett (2017/1.)

Kihívások és lehetőségek a mesterséges intelligencián alapuló zeneszerzés kapcsán. Magyari Marcell és Németh Zoltán gondolatait összegezte: Szedmák Borbála (2022/2.)

Klasszikus műveltség az iskolában és korunk kihívásai. Tóth Teréz beszélgetése Maróth Miklós akadémikussal, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Kar Arab Tanszékének vezetőjével (2006) (2018/4.)

Kodály Zoltánné Péczely Sarolta bízik abban, hogy a Kodály-módszer alkalmazása újra lendületet kaphat Magyarországon (Hirado.Hu) (2015/5.)

Koncertre járó fiatalokat nevelünk. Interjú Zólyomi Árpáddal, a Rácz Aladár AMI igazgatójával (Réfi Zsuzsanna) (2016/4.)

„Kortalan" témák. Szerző Katalin interjúja Szőnyi Erzsébettel a Kodály-módszerről (1997) (2019/3.)

Kő András: E r e d e t. „…szívrehatólag énekelve”. Beszélgetés Somogyváry Ákos karnaggyal  (2020/2.)

Látogatás Tátrai Vilmos (1912–1999) Hegedűművésznél, a Zeneművészeti Főiskola tanáránál (K. Udvari Katalin, 1998) // Keszi Imre: A jubiláló Tátrai-vonósnégyesről facsimile (Film, Színház, Muzsika, 1971. X.16.) (pdf) (2021/2.)

Legyen a zene mindenkié, de tényleg!” Batta András közösség- és közönségnevelésről, s az első tapasztalatokról (Réfi Zsuzsanna) (2020/2.)

Lehet így is… Ajándékozó visszatérés. Beszélgetés Tschurl Károly brácsaművésszel. A beszélgetőtárs Ittzés Mihály (2016/1.)

Lélektől lélekig”. Beszélgetés Sass Sylvia Kossuth- és Liszt Ferenc díjas érdemes művésszel, a Halhatatlanok Társulatának Örökös Tagjával (Bartók Gergely) (pdf) (2019/1.)

Lépcsőfokok, billentyűk. Interjú Kovács Gergővel, a LFZE Rendkívüli Tehetségek Osztálya növendékével (Bokor Gabriella) (2014/1.)

„Magam sem gondoltam, hogy ennyire tanárrá is válhatok”. Prunyi Ilona életmentő zongorázásról, oktatásról, növendékekről, jubileumról (Réfi Zsuzsanna) (2014/5.)

Magyar hegedűművésznő itthon és Katarban. Beszélgetés Kovács Anikóval (Erdősi-Boda Katinka) (2018/3.)

Matuz István: Fejetlenen – jelenet fejetlen fuvolá(s)ra. A gyakorlás művészete, avagy a gyakorlás is művészet? Egy rég megálmodott Stúdium margójára  (Fülep Márk) (2014/6.)

Mező Imre zeneszerző 90 éves. Ábrahám Mariann interjúi: Zongoraóra a szerzővel. Mező Imre (1932*) 16 könnyű zongoradarab c. sorozatáról (Parlando 1987/11.) // 2. A Liszt összkiadásról. Még 94 év…?? (Parlando 2011/3.) (pdf) (2022/2.)

Miklós György zongoraművész-tanár 85 éves (2018/1.)

„Minden gyereknek más a hegedűhangja.” Interjú Szászné Réger Judit hegedűtanárral (Réfi Zsuzsanna) (2017/3.)

„Minden hang mögött legyen aranyfedezet”. Szokolay Balázs zongoraművész-tanárral Réfi Zsuzsanna beszélgetett (2018/5.)

„Minden velem történik” – Beszélgetés Frideczky Katalinnal (Laik Eszter) / Frideczky Katalin: Requiem (2018/7.)

„Mindenki találjon majd benne olyan énekeket, amelyeket szeret, és szívesen énekel.” Az (Evangélikus énekeskönyv megújításáról kérdeztük Ecsedi Zsuzsa egyházzenész) (evangelikus.hu) (2022/6.)

„Mindenkinek a saját hangját kell megtalálnia”. Csengery Adrienne tanításról, nyelvekről, s Kodály születésnapjairól (Réfi Zsuzsanna) (pdf) (2021/1.)

„Mindenkit ugyanolyan igényességgel, odafigyeléssel és szeretettel kell tanítani”. Interjú Soltész István hegedűtanárral (Sváb Ágnes) (2018/5.)

Mire csillannak fel a szemek? Interjú Fischer Ivánnal, a Budapesti Fesztiválzenekar zeneigazgatójával (Galambos Ágnes) (2013/3.)

MMA Akadémikusportrék ǀ Varázspálca c. portréfilm Medveczky Ádámról (2017/3.)

Művészmesék – beszélgetős hangverseny a Ránki családdal. Jótékonysági koncert a Szent János Kórház Gasztroenterológiai osztálya javára. A felvétel a Zeneakadémia Nagytermében készült 2019. március 31-én. Beszélgetőtárs: dr. Székely György (2019/3.)

Nagygyörgy Sándor portréi zeneszerzőkről, előadóművészekről (Szerk. Ábrahám Mariann (2013/4.)

„Negyvenhárom év és valahány nap”. Ember Csaba úgy véli, a pedagógusok megbecsülésének újabb lendületet kellene adni (Réfi Zsuzsanna) (2017/6.)

„Nekem minden üggyel foglalkoznom kelló”. Fekete Krisztina csapatjátékról és az MZTSZ-szigetről (Réfi Zsuzsanna) (2020/1.)

Nem éltem hiába. Interjú Szőnyi Erzsébettel (Hegyvidékújság.eu/MMA 74. Hírlevél) (2015/1.)

 „Nem engedményekkel, megfelelő képzéssel kell elérni, hogy elég pedagógus legyen". Ember Csaba az értéktárról, Kodály-évről, pályázatokról és muzsikustáboráról (Réfi Zsuzsanna) (2018/6.)

Nemesszeghyné Szentkirályi Márta Ilona (1923-1973) ének és zenetanár, iskolaigazgató emlékére (K. Udvari Katalin) (2018/3.)

Neszlényi Judith zongoraművész-tanár, zeneszerző és költő újra Budapesten (Zalatnai Brigitta és Mohai Gábor interjúja, részletek Neszlényi Judith koncert felvételeiből, valamint Óda, in memoriam 1956 c. kantátájának koncertfilmje Krasznai Gáspár vezényletével (pdf) (2022/6.)

Névnapi szerzői est Óbudán Szőnyi Erzsébet köszöntésére (Kovács Mária) (2016/6.)

Nincs reménytelen eset, csak az idő volt még kevés…” Gulyás Csilla minden korosztályt örömmel tanít a hárfázás szeretetére (Réfi Zsuzsanna) (2015/4.)

Orbán Borbála énekes, színművész (Kelecsényi László) (2026/6.)

Ők kapták a zenei Artisjus-díjakat idén (2021/3.)

Dr. Pásztor Zsuzsa 85 (Szerk.: Vekerdi Mónika) (Dr. Ábrahám Mariann, Balásházi Bálint, Bizjákné Újvári Ibolya, Bizják Gábor, dr. Gaál Erzsébet, László Zsófia, Lukácsházi István, dr. Masopust Katalin, Schadl Zsuzsanna, az ELTE Zenei munkaképesség-gondozó egyetemi szakirányú továbbképzés hallgatói és Négyesi Anna születésnapi gondolatai) (pdf)  (2021/3.)

Petrovics Eszter szerkesztő-rendező (Réfi Zsuzsanna)  (2019/2.)

Pitti Katalin operaénekes-tanár és Soltész Enikő zongoraművész zenei missziója (Z.T.) (2019/6.)

Portréfilm Fischer Ivánról (2015/3.)

Rab-Kováts Éva: Képek tanári és művészeti munkásságomról (pdf) (2019/2.)

Rádióinterjú Dohnányi Ernő 82. születésnapján. Fordította és közreadja: Kusz Veronika (pdf) (2017/4.)

Rádió interjú Kovács Anikó hegedűművésszel (Józsa Ágnes, Civilrádió) (2017/2.)

"Remélem, a nagy klasszikusokat nem felejtjük el." Interjú Szilvássy László csellóművész-tanárral (Városmesék - City TV. - Wolhmuth Klaudia filmje, 2016) + Máté Balázs laudációja (Parlando 2006/4.) (2017/2.)

ROZGONYI ÉVA 80 „Az iskola számomra mindig nagybetűs” (Rozgonyi Éva Liszt Ferenc-díjas karnaggyal, zenepedagógussal Fehér Anikó beszélgetett) (2011)  (2020/4.)

"Semmit különöset nem tettem, csak a dolgomat, csendben”. Brieber János szakszervezeti múltjáról és a nehezen szervezhető táncosokról   (Réfi Zsuzsanna interjúja) (2020/6.) és 2021/4.

Személyre szabott zeneoktatás, közösségi zenei élet Zuglóban. Záborszky Kálmán örökségről, zenekari munkáról és az első találkozásokról (Réfi Zsuzsanna) (pdf) (2022/4.)

Szemtől szemben. Beszélgetés a vakokról Hoffmann Ritával és Flamich Máriával. Lejegyezte a beszélgetés moderátoraként: Trencsényi László (2018/4.)

Szép élet a katonazenész-élet… A Magyar Honvédség Központi Zenekar feladata a fúvószene ápolása, képviselete, s a fejlődés előmozdítása  A beszélgetés résztvevői: Szabó Imre karmester, alezredes és Sárosi Péter karmester-helyettes, őrnagy (Réfi Zsuzsanna) (pdf) (2022/3.)

„Szerencsém, hogy a szakmám a hobbim…” Március 8-án volt 80 éves Földes Imre, a korszakos jelentőségű zenetörténész-professzor (MusiciansWho - Fürth Lívia) (2014/2.)

 Szerencsés csillagzat is kell…” Beszélgetés Ábrahám Márta hegedűművész-tanárral, a IX. Országos Bartók Béla Hegedű-duó Verseny (2013. IV. 19-20.) zsűri-elnökével (Bokor Gabriella) (2013/4.)

„Szereti Ön Strausst?” – Beszélgetésem egy kínai zenebaráttal (Szabó Adrienn) (2014/3.)

Szőnyi Erzsébet születésnapi köszöntése. I. Szőnyi Erzsébet szerző estje (Pesti Vigadó 2019. IV. 24.) II. A zene szeretete egy életen át – interjú (MMA) (pdf)  (2019/3.)

Szőnyiné Szerző Katalin pályaképe. Életrajzát összeállította és munkásságát megrajzolta: Solymosi Tari Emőke (MMA) (2016) (2019/3.)

Tamás Gergely Alajos (1915-1967) - a majdnem elfelejtett ferences zeneszerző (Bozsai Gábor) (2015/6.)

„Társadalmat befolyásoló képességünket erősíteni”. Mindennek alfája és ómegája a közoktatás színvonala Interjú dr. Kerek Ferenccel, a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Karának dékánjával (Parlando: 2008/2.) (2017/3.)

„Több évtizedre szóló alapozás folyamatában…” Interjú dr. Duffek Mihállyal, a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának dékánjával (Parlando: 2008/3.)

Történet hangszerelve –  Csűrös Csilla interjúja Vedres Csabával a Kossuth Rádióban – 2017. április 15. (A riport szöveges kivonatát közreadja: dr. Bozsai Gábor) (2017/5.)

Új hang születik. A Duo Musiciens Libres bemutatkozik (Bokor Gabriella) (2016/1.)

“Ünnepre jöttünk!" Szőnyi Erzsébet 90 éves (Kovács Mária) (2014/4.)

Vallomások. Palotás József hegedű- és szolfézstanár, tagintézmény-vezető 70 éves (Varga Géza) (2014/3.)

Varázsvilág - irodalommal, képekkel és persze két zongorával. Simon Izabella, Várjon Dénes fesztiválról, koncertekről, gyerekelőadásokról  (Réfi Zsuzsanna) (2017/1.)

Varázsvilág - irodalommal, képekkel és persze két zongorával. Simon Izabella, Várjon Dénes fesztiválról, koncertekről, gyerekelőadásokról (2017/1.)

„Várom a csillagot, és a csillag megszületik”. Mohayné Katanics Máriával beszélget Albert Zsuzsa (2003) (2016/2.)

Végleg itthon van (Budai Lívia operaénekes) (László Zsuzsa) (2019/5.)

Virág László zeneszerző, költő és műfordító 80 éves (pdf) (2019/3.)

Zene és költészet – Interjú Deák-Sárosi Lászlóval (Ladislaus Horatius) (2015/5.)

Zeneakadémisták a 2017. évi Budapesti Tavaszi Fesztiválon (Fittler Katalin) (2017/3.)

Zenetér: Harmóniát teremteni – kórusban és iskolában. Székely Árpád, a Kolozsvári Református Kollégium igazgatója zenetanár és karnagy portréja. Szerkesztette: Benkő Judit. Fotók: Molnár Ferenc (Zeneszó). Filmezte: Essig JózsefTóth Guttman Elemér (2015/6.)

„Zenélni kell…” Josef Mertin beszél életéről és a zenetudományról I és II. rész (Urbanetz-Vig Margit) (2014/6.)

Zenével lekötni az energiákat. Beszélgetés Szenthely Miklós Kossuth-díjas hegedűművész-tanárral, a Virtuózok zsűritagjával (Bokor Gabriella) (2015/1.)

Dr. Ábrahám Mariann: „Ahol a kincsed, ott a szíved is”. Beszélgetés Bokor Györggyel, a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnázium igazgatójával. (2009/5.)                                           

Dr. Ábrahám Mariann: Akikre büszkék lehetünk… (Balogh Ádám 9 éves, Horváth Benedek 18 éves, Kaneko Miyuji 18 éves) (Közreadta: Ábrahám

Ábrahám Mariann: Beszélgetés Balassa Sándor zeneszerzővel a zenetanítás jelenéről és jövőjéről (1994/1.)

Dr. Ábrahám Mariann: Beszélgetés Nádor György professor emeritussal a nyíregyházi országos zongoraversenyről (2013/3.)

Dr. Ábrahám Mariann: Beszélgetés Major Edittel, a budapesti Rácz Aladár Zeneiskola AMI zongoratanárnőjével és Megyimóreczné Schmidt Ildikó tanárnővel, a pécsi Liszt Ferenc Zeneiskola tanárával (2008/5.)

Ábrahám Mariann: Betekintés Soproni József alkotóműhelyébe. Beszélgetés a szerzővel a Jegyzetlapok c. zongoradarab-sorozatról (1984/8-9.)

Ábrahám Mariann: Hatvanöt év tapasztalatainak összefoglalásaként. Máthé Klára: Felkészítés a zenei pályára (1985/11.)

Ábrahám Mariann: Interjú Dezső Mariannával („Tanárfüggő”) (2004/2.)

Ábrahám Mariann: Lépésről – lépésre… zongorára, 4 kézre Sári József új négykezes zongoradarab-sorozatáról beszélget a szerzővel (1984/8-9.)

Ábrahám Mariann: Miért is volt ő (Máthé Miklósné) kiváló?(1995/5.)

Ábrahám Mariann: Miért Kiváló? Néhány gondolat Máthé Miklósné (Klári néni) óráinak hallgatása nyomán (1979/12.)

Aradi Péter: „Nem jelentős zenét szeretnék írni, hanem szépet”. Találkozás Szokolay Sándor zeneszerzővel.  (2014/1.)

Avedikian Viktória: Kertész András, a Musicianswho.hu igazgatója (2006/5.)

Dr. Ábrahám Mariann: Akikre büszkék lehetünk… (Balogh Ádám 9 éves, Horváth Benedek 18 éves, Kaneko Miyuji 18 éves) (Közreadta: Ábrahám Mariann) (2008/3.)

Dr. Ábrahám Mariann: A zenei tehetségről. Beszélgetés Schweitzer Katalin tanárnővel (2012/1.)

Ábrahám Mariann: Beszélgetés Balassa Sándor zeneszerzővel a zenetanítás jelenéről és jövőjéről (1994/1.)

Dr. Ábrahám Mariann: Beszélgetés Nádor György professor emeritussal a nyíregyházi országos zongoraversenyről (2013/3.)

Dr. Ábrahám Mariann: Beszélgetés Major Edittel, a budapesti Rácz Aladár Zeneiskola AMI zongoratanárnőjével és Megyimóreczné Schmidt Ildikó tanárnővel, a pécsi Liszt Ferenc Zeneiskola tanárával (2008/5.)

Ábrahám Mariann: Betekintés Soproni József alkotóműhelyébe. Beszélgetés a szerzővel a Jegyzetlapok c. zongoradarab-sorozatról (1984/8-9.)

Ábrahám Mariann: Hatvanöt év tapasztalatainak összefoglalásaként. Máthé Klára: Felkészítés a zenei pályára (1985/11.)

Ábrahám Mariann: Interjú Dezső Mariannával („Tanárfüggő”) (2004/2.)

Ábrahám Mariann: Lépésről – lépésre… zongorára, 4 kézre Sári József új négykezes zongoradarab-sorozatáról beszélget a szerzővel (1984/8-9.)

Ábrahám Mariann: Miért is volt ő (Máthé Miklósné) kiváló?(1995/5.)

Ábrahám Mariann: Miért Kiváló? Néhány gondolat Máthé Miklósné (Klári néni) óráinak hallgatása nyomán (1979/12.)

Angi István: Buzás Pál, az alkotó emlékezés mestere (2020/6.)

Avedikian Viktória: Kertész András, a Musicianswho.hu igazgatója (2006/5.)

Aradi Péter: „Nem jelentős zenét szeretnék írni, hanem szépet”. Találkozás Szokolay Sándor zeneszerzővel.  (2014/1.)

Dr. Berlász Melinda: Harmincötéves a Bárdos Lajos Zenei Hetek kórusfesztivál (1977–2011) Beszélgetés Kempelen Tündével, a Bárdos Lajos Zenei Hetek alapító karnagyával és művészeti vezetőjével (2011/4 és 2011/5.)

Dr. Báll Dávid: Liszt mint tanár. Tanítási stílusának alkalmazási lehetőségei napjainkban (2019/3.)

Bodrogközy Eszter: 80 éves dr. Móriczné Kolláth Márta zenepedagógus (2017/4.)

Bokor Gabriella: „A legszebb a tanításban maga a zene… Interjú Dezső Mariannával, a tatabányai Erkel Ferenc Zeneiskola igazgatójával (2011/3.)

Bokor Gabriella: A zene és az azon túli világ. Interjúja Madarász Ivánnal (2010/3.)

Bokor Gabriella: „A zenében kockáztatni kell a szépségért”. Interjú Banda Pállal (2010/6.)

Bokor Gabriella: „Abból elindulni, amit otthonról hoznak…” Interjú Snétberger Ferenccel (2012/4.)

Bokor Gabriella: Egymásra találni… a kamarazenében. Interjú Fülei Balázzsal (2013/4.)

Bokor Gabriella: Egy trombitás léptei. Pálfalvi Tamás portréja (2015/3.)

Bokor Gabriella: Generációk orgonazenéje. Beszélgetés Virágh Andrással, a X. Országos Orgonaverseny zsűri elnökével (2013/5.)

Bokor Gabriella: Mindenkihez egyénileg kell megtalálni az utat. Interjú Szabó Péter gordonkaművésszel (2011/4.)

Bokor Gabriella: Szerencsés csillagzat is kell…” Beszélgetés Ábrahám Márta hegedűművész-tanárral, a IX. Országos Bartók Béla Hegedű-duó Verseny (2013. IV. 19-20.) zsűri-elnökével (2013/4.)

Borbásné Köves Júliáról, Juci néniről (Szőnyiné Szerző Katalin) (2013/1.)

Budai Tímea: Vásáry André - A siker útján (2013/2.)  

Büky Virág: Pótolni mindazt, ami hiányzik. Interjú Angela Tosheva bolgár zongoraművésznővel (2007/5.)

Deák Ágnes: MESTEREIM. Tanulóéveim Rados Dezsőnél, Weiner Leónál és Szabolcsi Bencénél (2013/2.)

Csanda Mária: „Ha szívvel-lélekkel teszem a dolgom, azt a gyerekek észreveszik. Beszélgetés Zámbó Ferencné Perger Erzsébet ének- szolfézstanárral (2011/4.)

Dr. Csehi Ágota: Néhány gondolat a zene határok nélküli internacionális küldetéséről. Beszélgetés Ladislav Burlasszal, a szlovák zenei élet kiemelkedő alakjával (2011/3. és 2011/5.)

Czigány György: Napsugarak zúgása (2015/1.)

- Füst Milán Rácz Aladárról beszél,

- Fél óra Ungár Imre otthonában

Dobi Ildikó beszámolói (2017/3.)

- Karmester-vizsga I. Johannes és Paul Marsovszky első mestervizsgája a Zeneakadémián

- Az ifjú karmester: Paul Marsovszky

Erdősi-Boda Katinka: Akarat, erő, dinamizmus a múlt és jövő dialógusában. Beszélgetés és beszámoló Bogányi Gergely és Boros Misi  közös MüPa-beli koncertje alkalmából (2017.XII. 6.) (2018/1.)

Erdősi-Boda Katinka: “Mit ad, mit mond nekünk a zene?...”, avagy a Virtuózok negyedik évadja I.Elméleti megközelítés; II. Beszélgetés Peller Mariannal, a Virtuózok licensz-tulajdonosával és producerével III. Tapasztalataim, végső konklúzió (pdf) (2018/6.)

Erdősi-Boda Katinka: Richard Wagner – A bolygó Hollandi (I. Interjú Szikora Jánossal, A bolygó Hollandi rendezéséről. II. Az interpretáció értelmezése (Hermeneutikai és zeneetikai tanulmány) (pdf) (2018/8.)

Dr. Fehér Anikó: „A gyerekkel való kapcsolat nagyon meghatározó” Interjú Papp Károlyné Papp Zsuzsával (2012/2.)

Dr. Fehér Anikó: A muzsika és a japán katona… Beszélgetés Orosz Erzsébet karnaggyal, a budapesti Árpád Gimnázium énektanárával (2010/2.)

Dr. Fehér Anikó:„Ami szól, az szól!” Interjú Záborszky Józseffel. (Muzsika a katedrán. Beszélgetés 25 magyar pedagógussal c. interjú kötetből) (2012/2.)

Dr. Fehér Anikó: „Egyenként építem bele a kórusom tagjait a zenébe”. Interjú M. Katanics Máriával (2012/5.)

Dr. Fehér Anikó: Képzelt interjú Bartók Bélával (pdf) (2017/4.)

Dr. Fehér Anikó: „Mindenki egyért, egy mindenkiért” - Ugrin Gábor (2013/4.)

Dr. Fehér Anikó: „Mindenkit érhet zenekar!” Interjú Párkai István professzor emeritusszal. (Muzsika a katedrán. Beszélgetés 25 magyar pedagógussal c. interjú kötetből) (2012/3.)

Dr. Fehér Anikó: „Ne csak a népdalt szeressék, hanem egymást is…” Bodza Klára „Oscar-díja” (2007/5.)

Dr. Fehér Anikó: „Nem tanítgatni kell, hanem megtanítani konkrét, mérhető dolgokat”. Beszélgetés dr. Mindszenty Zsuzsánnával (2011/3. és 2011/4.)

Dr. Fehér Anikó: „Szerelemmel kell szeretni a zenét, de akit tanítunk, tán még jobban”. Interjúja Bartalus Ilonával (2012/4.)

Dr. Fehér Anikó: Dr. Szőnyi Erzsébet köszöntése 85. születésnapján. (2009/5.)

Fehér Márta: Most kezdődik a neheze. Interjú Nagy Péterrel, a 2011. évi Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraversenyről (2011/6.)

Fehér Márta: Tehetséggondozás és egészségmegőrzés. Interjúja dr. Masopust Katalinnal (2012/3.)

Fekete Ferenc: Interjú vázlat a Plusz TV News műsorában bemutatott riporthoz - Gondolatok az iskolavezetésről (2016/4.)

Ferenczi Anna: Hegedűs a zongoránál. Részletek a Hegedűs Endréről készült interjúkötetből (2004/4.)

Feuer Mária: Banda Ede (2004/6.)

Fittler Katalin: Apanyelve: magyar: Pedagógus-portrévázlat Michel Sognyról  (2008/3.)

Fischer Annie rendkívüli életéről Székely György közreadása (I-II. rész) (2005/6.)

Frank Oszkár köszöntése 80. születésnapján. „A tanítást folytatom, amíg mozogni tudok…” Szendi Ágnes interjúja (2002/5.*)

Fülep Márk: Varga Károly 95 éves. Gondolatok a zenei élményről és a zene megértéséről, amely egész életen át elkísér…(2020/5.)

Fürth Lívia: „Elli néni, Shichtanz Lórántné szerint „a tanításba nem lehet belefáradni.” A zongoratanárnő 101. születésnapjára (2005/5.)

Fürth Lívia: Élménnyel juttatni tudáshoz az embereket. Interjú Várbíró Judittal (2008/6.)

Hankiss Ilona: Erzsi néni (pdf) (2021/4.)

Hankiss Ilona: Palcsó Sándor operaénekes (pdf) (2020/6.)

Hankiss Ilona: Takács Paula (1913-2003) operaénekes-tanár (1985) (pdf) (2020/2.)

Honti György: Zenei nevelés Szolnok megyében, avagy egy konok ember küzdelme. Interjú Patkós Imrével és Szatmári Dorottyával) (Az ELTE doktori iskolájának munkáiból. Vezető: dr. Trencsényi László) (2012/2.)

Hollós Máté: Tóparton Kokas Klárával (2009/6.)

Horowitz, Vladimir: Interjú a művésszel a Szovjetszkaja Muzika 1960/8. számában megjelent cikk alapján (1960/7-8.)

B. Horváth Andrea: Emlék Bárdosról – megszívlelendő (2018/5.)

Horváth Anikó: Csembalózni jó! I. Beszélgetés Czizmadia Angelica csembalótanárral (2005/1.)

Horváth Anikó: Csembalózni jó! II. Beszélgetés Schön Károlyné Tódy Ilona Éva csembalótanárral (2006/6.)

Horváth Anikó: Csembalózni jó! III. Beszélgetés Soltész Anikóval, a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola tanárával (2008/3.)

Horváth Ildikó: Műszaki a zenészek között. Beszélgetés Ujházy Lászlóval (2008/3.) 

Jakab Árpád: Centenáriumi év. 100 éves a Sepsiszentgyörgyi Magyar Férfidalárda (pdf) (2021/3.)

Józsa Ágnes (rádióriportok):

"A szeretet a lényege és a motorja a zenének is." Józsa Ágnes interjúja Vásáry Tamással (2014/3.)

A színpadon tanultam mindent. Beszélgetés Miklósa Erikával (Kritika - Józsa Ágnes) (2014/2.)

Beszélgetés Bubnó Tamással, a Szent Efrén Férfikar művészeti vezetőjével. Riporter: Józsa Ágnes (Civilrádió-Színpadkép, 2018. I.) (mp3) (2018/1.)

Beszélgetés Tóth Lászlóval, a Budapesti Filharmóniai Társaság elnökével (Józsa Ágnes/Civil Rádió-Színpadkép, 2019. május) (2019/3.)

Interjú Herboly Domonkossal (Józsa Ágnes/Civilrádió, 2017. VI.1.) (2017/4.)

Interjú Pilz János hegedűművésszel. Józsa Ágnes Színpadkép c. műsora a Civilrádióban hangzott el (2018. március 31.) (2018/4.)

Józsa Ágnes beszélget Csonka Andrással, a Zeneakadémia Koncert- és Rendezvényközpont programigazgatójával (Civilrádió, 2018. XII.) (2019/1.)

Józsa Ágnes beszélgetései a Civil Rádióban: Az LFZE két új tanárával, Balázs Jánossal és Baráti Kristóffal (2019. július) // Kovács Gézával, a Magyar Rádió Zenei Együtteseinek ügyvezetőjével (2019 augusztus) (2019/4.)

Józsa Ágnes interjúi: Az Óbudai Danubia Zenekar programjai (Hámori Máté); Keszei Bori Székely Mihály-díjas operaénekes a pályájáról (Civil Rádió, 2021. XII. 4.) (2022/1.)

Józsa Ágnes Civil Rádióban elhangzott beszélgetéseiből: I. dr. Somos Csaba karnaggyal / II. A Hold utcai református templom orgonájáról és a Bach összes orgonaművét bemutató sorozatról Fassang László orgonaművész-tanárral (2018/6.)

Józsa Ágnes interjúi (Civil Rádió)
- Interjú Győri Noémi fuvolaművésszel (2017/3.)
- Interjú Dénes István karmester-zeneszerzővel (2017/3.)

INTERJÚ SZABÓ PÉTER* GORDONKAMŰVÉSSZEL A ... (2018/2.)

Rádióinterjú Zalai Antal hegedűművésszel (Józsa Ágnes, Civilrádió) (2017/1.)

Visszahallgatás. Józsa Ágnes Civil Rádióban elhangzott közelmúltbeli interjúi
– 85 éves Láng István zeneszerző-tanár (2018/3.)
Cser Krisztián (2018/3.)
– Weisz Nándor, az InFusion Trio tagja
(2018/3.)

*

Juhász Előd: Juhász Előd. Kocsis Zoltán. Beszélgetéseink mikrofon előtt – 40 év interjúi (2011) (Részletek a könyvből) (2017/3.)

Juhász Előd: Zeneközelben II.

-        Hámori József (2015/4.)

-        Freud Tamás (2015/5.)

Kalmár András riportja Szőnyiné Szerző Katalinnal a Pesti Vigadóban elmaradt 2000, december 16-i Beethoven születésnapi koncertről (Trend Fm, 2020) / Liszt: Cantate zur Säkular-Feier Beethovens (1870) – Kantáta Beethoven születésének 100. évfordulójára (1870) Adolph Stern és Ferdinand Gregorovius szövegére Kaczmarczyk Adrienne szabad fordításában (pdf) (2021/2.)

Kolbe Ilona: Ünneplő város. Mesterek és tanítványok a 80 éves Bartók Béla Zeneiskolában Pápán (Beszélgetőtársak: Nemes László, Markó György, Somfai Rózsa, Édes Lászlóné Maradics Ágnes, Serei Zsolt, Tibold Ivánné Péczely Gitta) Forrás: Szélesvíz, a Pápai Művelődési Társaság folyóirata, 2017.  IV/1. (pdf) (2018/4.)

Kondor Ádám: Bizarr testek.  A Metrum Ensemble koncertje a BMC-ben. Rozmán Lajos művészeti vezetővel Józsa Ágnes beszélget (Civilrádió, 2020. X. 24.) // Kondor Ádám műveinek YouTube felvételeiből (2020/6.)

Kovács Ilona: A magyar zene követei Nagy-Britanniában.

-        Banda Pál gordonkaművésszel (2009/2.)

  - Bogyay Katalinnal, a londoni Magyar Kulturális Intézet igazgatójával (2006/5.)

  -  Edward Dusinberre-rel, a Takács Vonósnégyes prímáriusával (2007/5.)

  - Érdi Tamás zongoraművésszel (2006/2.)

  - Frankl Péter zongoraművész (2006/1.)

 - Kőry Ágnessel, a londoni Bartók Béla Zeneműhely létrehozójával (2005/5.)   

 - Pauk György hegedűművész (2006/3.)

 - Rózsa Vera énektanárnő (2006/6.)

 - Szabadi Vilmos hegedűművésszel (2005/3.)

 - Vásáry Tamás zongoraművésszel Dohnányiról, Kodályról, zenéről (2008/3.)

 - Perényi Miklós gordonkaművésszel 60. születésnapja alkalmából (2008/4.)

 - Székely Bálint hegedűművésszel (2008/5.)

 -  Takács-Nagy Gáborhegedűművésszel (2008/6.)                                          

 -  Lukács Györgyi operaénekesnővel (2009/1.)

  - Szervánszky Valéria zongoraművésszel  (2009/6.)  

Kovács Ilona: „A klasszikus értékek és a szerénység nagyasszonya” Beszélgetés Profánt Istvánné Vesztróczy Judittal 80. születésnapján (2010/5.)

Kovács Ilona: „Adják bele szívüket-lelküket a zenélésbe” – Beszélgetés Vermes Mária hegedűművésszel (2013/5.)

Dr. Kovács Ilona: Dohnányi a pedagógus. 1. fejezet: Dohnányi-metodika; 2. fejezet: Beszélgetés Váczi Károly zongoraművész-tanárral; 3. fejezet: Catherine Anne Smith: Dohnányi, a tanár (2/1.) (Parlando, 2004/2005) (pdf) (2020/5.)

Kovács Ilona: Kezdetek, karrier, kalandok – Beszélgetés Ránki Dezső zongoraművésszel (2010/6.)

Kovács Ilona: Portrévázlat Faragó Györgyről. Beszélgetés Faragó György egykori tanítványával, Váczi Károlyné Löbl Lilivel (2010/2.)

Kovács Ilona: Vargáné Korchma Fruzsina, a mindig jókedvű fuvolatanár. (2011/4.)

Kovács Ilona: „Szolfézsreceptek” váci módra. Beszélgetés Falvayné Sisak Ágnessel és Brusznyai Margittal, a váci Bartók Béla Zeneiskola szolfézstanárával (2011/2.)

Kovács Ilona: Sir Peter Maxwell Davies, a királynő zenemestere (2005/5.)

Kovács Ilona: Weiner László-reneszánsz. Beszélgetés Dirk Hegemann brácsaművésszel (2010/3.)

L. Ritók Nóra: Az Igazgyöngy AMI (2013/1.)

Laczó Zoltán: A megfogantatástól a felnőttkorig… Beszélgetés az 50 éves PARLANDO szülőatyával, Szatmári Lászlóval. (2009/3.)

Laczó Zoltán: Beszélgetés Dénes Lászlóval (Korona a pedagógiai életművön)

 -  I.   rész   (2003/6.)

 -  II.  rész   (2004/1.)

 -  III. rész  (2004/2.)

Laczó Zoltán: Foglalkozása: Énekmondó. SzJ szám: ?? nincs. Minősítése: Liszt Ferenc-díjas (Kobzos Kiss Tamásról) (2011/3.)

M. Dr. Losonczy Katalin: „Az Értől az Oceánig”. Czövek Lajos, főiskolai tanár, karnagy, zeneszerző református indíttatása (pdf) (2018/5.)

Prof. Dr. Maczelka Noémi DLA: Zongorajáték és zongoratanítás. Bódás Péter (1936-1995) művészete (2002) (2015/5.)

Márkusné Natter –Nád Klára: Farkas Ferenc (1905-2000) (2011/1.)

Marton Árpád: Zenei készségfejlesztés kisgyermekkorban. Beszélgetés Janurik Márta hegedűművésszel (2018/2.)

Mikulics Ádám: „Az eredeti tánc ösztönzött arra, hogy magam is formáljam a táncnyelvet” – adalékok a magyar színpadi néptáncművészet egy lehetséges útvonalának kibontakozásához. Interjú Timár Sándorral (pdf) (2022/3.)

Morva Péter: Dimény Judit rádiós zenei ismeretterjesztési munkássága és pedagógiai portréja (2017/5.)

Morva Péter: Egy ország Karcsi Bácsija 90 éves (2015/5.)

Nagy Gabriella: A kazah énekes fenomén, Dimash – pillanatok az alkotói évekből (pdf) (2021/1.)

Pajor Éva: Beszélgetés Alföldiné Dobozi Eszterrel, Ladics Tamásnéval, és Dratsay Ákossal, a kecskeméti Kodály Iskola tanáraival (Az elsők között) (2006/3.)

Pajor Éva: Interjú Belleiné Horváth Györgyi bajai csellótanárral (2007/1.)

Pajor Éva beszélgetése Varsányi Lászlóné zongoratanárral (2005/5.)

F. Pálfy Zsuzsa: Értékmentők 2. „Szívvel-lélekkel a hangok mögött.” (Dr. Kerek Ferenc és felesége, Fekete Éva zongoraművész-tanár (pdf) (2022/6.)

Péter Miklós: Teöke Marianne, a jövő zongoratanára (2012/3.)

Petrőczi Éva: A zene és a képzőművészet nyelvén. Márk László erfurti éveiről (Márk László grafikái és válogatott operafelvételei) (pdf) (2020/5.)

Pósa Zoltán: Szimfónia Program a szegény családok gyerekeinek. „A zenélő közösségek esélyt adnak a boldog felnőttkorra”. Interjú Kupper András országgyűlési képviselővel) (2012/5.)

Reikort Ildikó: Portré öt fejezetben (2019/3.)

Retkes Attila Népszavában megjelent interjúiból (2016/1.)

- Kitárul előttem a világ (Rost Andrea)

- Néha elfog egy különleges izgalom (Frankl Péter)

Réfi Zsuzsanna: „A Muity egy márkanév”. Rangos állami kitüntetésben részesült egy zenetanár, aki egyben szakszervezeti vezető is (2010/4.)

Réfi Zsuzsanna interjúja „A nyugodt nevelés oktatás éve?” Ember Csaba tragédiának tartja, hogy nincs átjárás az elméleti és gyakorlati képzés között   (2008/5.)

Réfi Zsuzsanna:A zeneoktatás esélyt ad a jobb minőségű felnőtt-életre”. Beszélgetés Magyar Margittal a köznevelési törvényről, tankerületekről, megújulásról (2012/3.)

Réfi Zsuzsanna: Az éneklés az úton levés öröme. Kiss Noémi Kanadában tanul és tanít (2009/6.)

Réfi Zsuzsanna: Capricciók mindenkinek. Szenthelyi Miklós új cd albuma nemcsak hegedűsöknek szól (2010/2.)

Réfi Zsuzsanna: Da capo - Negyedszázad, félszáz beszélgetés. „Nem tudok visszafelé gondolkozni” - Beszélgetés Záborszky Kálmánnal (Gramofon könyvek, 2019) (pdf) (2020/3.)

Réfi Zsuzsanna: Egy kivételes művésztanár köszöntése. Sárik Péter és Virágh András Gábor zongorahangról, elhivatottságról – Prunyi Ilonáról (2021/3.)

Réfi Zsuzsanna: „Ezt a feladatot mindig szolgálatnak tekintettem” Interjú Laczó Zoltánnal (2010/2.)

Réfi Zsuzsanna: Régi-új igazgató, új fenntartóval. Ember Csaba pályázati lehetőségekről, finanszírozásról, túlélésről. (2012/2.)

Réfi Zsuzsanna: „Nem kérdőjelezik meg az alapfokú művészeti iskolák létét és fontosságát". Ember Csaba pluszórákról, álláshelyekről, pótlékokról, pedagógus karról (2014/1.)

Réfi Zsuzsanna: „Találja meg mindenki önmagát a zenében.” Kovács Kálmánné zsűrizésről, tanításról, tanárokról és ars poeticáról

Réfi Zsuzsanna: Zeneiskolák életre hívója. Török György zenéről, tanításról, hivatásról (2011/3.)

Réfi Zsuzsanna interjúi:
„Teljesen online oktatásra már nem szabad átállni művészeti területen". Ember Csaba évfordulóról, új kihívásokról, akkreditált képzésről

„Beleszülettem a zene, a hangszer szeretetébe”. A Varga család tanításról, tanulásról, a zeneszeretet átadásáról
(2020/5.)

Réfi Zsuzsanna interjúi:
Majd hét évtized a szórakoztató zene és zenészek szolgálatában. Szirmai László a szakszervezeti segítségről, a minősítés fontosságáról, s az élő hálózatról

- „Óriási örömöt jelent számomra a tanítás" Verebics Ibolya hazai és külföldi karrierről, s a győri díszpolgári címről

-„A zeneoktatás temérdek képességet fejleszt”. Simor Lászlóné Mihályi Magdolna tanszakvezetésről, budafoki kezdetről és befejezésről (2021/2.)

Réfi Zsuzsanna beszélgetései az MMA akadémikusaival:
- „Egész életemben azon dolgoztam, hogy mindenből zenét csináljak”. Dubrovay László komponálásról, lekerekített életműről és három tanulmányról (pdf)
-„Tegyék hozzá a magukét…” Berlász Melinda kutatómunkáról, feldolgozatlan életművek és korszakok felfedezéséről, elültetett magokró (pdf)
(2019/6.)

Réfi Zsuzsanna interjúi:
- „A zenepedagógusokat nem lenne szolidáris kizárni a támogatásokból”. Dr. Tomori Pál segítségnyújtásról és a közös jogkezelés előnyeiről
- Befejezetlen kamaraszimfóniák. Botvay Károly empóváltásról, műhelymunkáról, reményteli tervekről (Réfi Zsuzsanna: Da Capo, Gramofon Könyvek 2019)
(2020/4.)

Reikort Ildikó: Gyökereim és szárnyaim. Beszélgetés dr. Lovász Irénnel a lélekről, gyógyításról, dalolásról, tanításról, és a belső hang megtalálásáról (pdf) (2021/3.)

Sallai Éva: A Látható hangoktól a fejlesztő zenepedagógiáig. Beszélgetés dr. Antal-Lundström IIonával a zenepedagógia professzorával (Anyanyelvi és Irodalmi Fejlesztés 2022/1-2.) (pdf) (2022/6.)

Sebők György (Az előadóművészi képesség gyökerei Sebők György művészetében (Dombi Jánosné) (2003/1.)

Solymosi Tari Emőke: „Az elsődleges kívánsága a mély, benső átélés volt.” Adalékok Lajtha László tanári portréjához Antal Lívia énekművésznőtől (2008/3.)

Solymosi Tari Emőke: „Csak a zene volt fontos”. Beszélgetés Kemény Endrével Lajtha Lászlóról, a Nemzeti Zenedéről, a kamarazene-tanításról és sok másról (2008/1.)

Solymosi Tari Emőke: Egy éves a Liszt Ferenc Emlékmúzeum Franz Schubert Köre (Beszélgetés Eckhard Máriával) (1995/4.*)

Solymosi Tari Emőke: „Kizárólag a zenére összpontosítok”. Beszélgetés Perényi Miklóssal, Rohmann Imrével és Stulller Gyulával (2001/6.)

Solymosi Tari Emőke: Erkölcsöt csak példamutatással lehet tanítani. Budapesti beszélgetés Yehudi Menuhinnal (1996/5-6.)

Solymosi Tari Emőke: Beszélgetés Járdányi Gergely nagybőgőművésszel és a „Hangszervarázs” c. CD-jéről (2007/2.)

Solymosi Tari Emőke: „Lajtha pedagógusi vénája legalább olyan erős volt, mint a zeneszerzői”. Arányi-Aschner György zeneszerzővel Lajtha László zeneszerzésóráiról, a „42-es cipőről”, és arról, hogy mitől lesz egy komponista sikeres (2008/2.)

SOPRONI JÓZSEF 90 Istené a zene szava. Simon Erika beszélgetése a 90 éves Soproni József zeneszerzővel /A késői comes - The late Comes. Hollós Máté beszélgetése Soproni Józseffel 24 prelúdium és fúgája kapcsán (Parlando, 2017/5. és 7.) / Az ifjúság csodája. Gondolatok a Jegyzetlapokról – egy rövid videofilm 1990-ből (Ábrahám Mariann) (pdf) (2020/4.)

Szabó Katalin zongoratanárral, Bogányi Gergely első zongoratanárával beszélget Szőke Cecília (2004/6.)

Szatmári Lászlóval és Szatmáriné Lechnitzky Erzsébet ny. igazgatókkal, zenetanárokkal beszélget Solymosi Tari Emőke.  

  - I.  rész (2005/3.)

  - II. rész (2005/4.)

Sz. Koncz István: A magunk sorsa. Beszélgetés a 80 éves Ivasivka Mátyással (2013/1.)

Dr. Székely György: Fischer Annie rendkívüli életéről (I-II. rész) (2005/6.)

Szendi Ágnes: Egy zenepedagógus műhelytitkai. Interjú Frank Oszkár zeneszerző-zenetanárral 85. születésnapja alkalmából (2007/5.)

Szőnyiné Szerző Katalin: Borbásné Köves Júliáról, Juci néniről (2013/1.)

Szirányi Gábor: Egy Bartók tanítvány – Szalay Stefánia – visszaemlékezése II/1. rész (2008/4.)

Szirányi Gábor: Egy Bartók tanítvány – Szalay Stefánia – visszaemlékezése II/2. rész (2008/5.)

Szirányi Gábor: Szendy Árpád Liszt Ferenc tanítványa. Tanulóévek (2011/1.) 

Szirányi Gábor: Szendy Árpád tanári pályafutása (1890-1896) (2011/2.) 

Szirányi Gábor: Szendy Árpád tanári pályafutása (1896-1906) (2011/2.) 

Szirányi Gábor: Szendy Árpád tanári pályafutása (1907-1911) (2011/2.) 

Szirányi Gábor: Szendy Árpád tanári pályafutása (1911-1913) (2011/2.) 

Szirányi Gábor: Szendy Árpád tanári pályafutása (1914-1916) (2011/2.) 

Szirányi Gábor: Szendy Árpád tanári pályafutása (1917-1918) (2011/2.) 

Tánczos Vilmos: Nyisztor Ilona népdalénekes laudációja (2009) (pdf) (2021/3.)

Tóth Teréz: Tehetségprogram a 21. században (Új Pedagógiai Szemle, 2016/7-8.) (2017/4.)

Dr. habil Vas Bence interjúi (2019/4.)
- Beszélgetés Eötvös József gitárművésszel a Zeneakadémián 2019. május 3-án gitározásról, az országos szakközépiskolai gitárversenyről, életéről
- Beszélgetés Csáki András gitárművésszel 2019. április 26-án gitározásról, az országos szakközépiskolai gitárversenyről, életéről 

Zelinka Tamás: Ittzés Mihály a zenepedagógus – Pályakép (MMA, 2016) (2018/6.)

Zsekov Éva Mónika: HANGosan gondolkodunk. Interjúk. I. Dr. Nagyné Kovács Barbarával (óvodapedagógus, fejlesztő pedagógus, zeneszerző, zongorista, énekes, zenetanár, kórusvezető, költő, író, festő) és II. Dr. Ittzés Tamás (hegedűművész-tanár, jazzénekes, zongorista, zeneszerző, fesztivál igazgató és szervező) (2022/1.)

Zsekov Mónika: Weiner Leó pedagógiai munkássága egy volt növendék visszaemlékezése alapján. Beszélgetés Deák Ágnes hegedűművész-tanárral (2010/6.)

Országos és nemzetközi versenyek, találkozók

II. Budapesti Járdányi Pál Szolfézs- és Népdaléneklési Verseny, 2016 (Papp Károlyné) (2016/3.)

II. Országos hangjegykártya verseny az esztergomi Zsolt Nándor Zeneisko-lában (Stipkovits Fülöp, Spiegel Mariann) (2010/4.)

III. Budapesti Gyermek- és Ifjúsági Kamarazenei Fesztivál (2015. XII.4-6.) (Gulyás Csilla) (2016/1.)

III. Országos Kodály Zoltán Kamaraének Találkozó (Budapest, 2014. IV. 12.) (2014/3.)

IV. Gyöngyössy Zoltán Országos Fuvolástalálkozó, Komló (S. Balázs Hajnalka) (2017/1.)

IV. Nemzetközi Hegedű Fesztiválról (Törökszentmiklós, 2015. március 27-28.) (dr. Sárosi György) (2015/3.)

IV. Regionális Gitárverseny Szigetszentmiklós 2016. március 5. (Fodor Ferenc) (2016/3.)

IV. Regionális Szolfézsverseny, 2014 Esztergom (Daragó Rita Laura) (2014/3.)

VI. Területi Zongoraetűd Verseny Delley József emlékére Kiskőrösön                                                                                      (Dr. Fodor Katalin) (2016/5.)

XI. Kadosa Pál Zongoraverseny – Léván (2014/1.)

XIV. Adventi Kórusfesztivál, Pozsony – A Magnificat Leánykar újabb nemzetközi sikere (Nagy Márta) (2020/1.)

A II. Nemzetközi Marton Éva Énekversenyről (Budapest, 2016. IX. 19-25) (LFZE) (2016/5.)

A IV. Országos Zathureczky Ede Emlékversenyről (Szesztay Zsoltné) (2014/3.)

A VIII. Országos Jeney Zoltán Fuvolaverseny eredményei 2015. március 27-29. (2015/3.)

A VIII. Országos Zeneiskolai Zenekari Verseny díjazottjai (Dunaújváros, 2014. IV. 25-27.) (2014/3.)

A IX. Országos Ádám Jenő Dalverseny sikere Szolnokon (2017. május 19-21.) Vajna Katalin összefoglalója prof. dr. Temesi Mária, Cserna Ildikó és Kiss B. Attala szakmai értékeléseivel, valamint Szokolay Sándor egy korábbi versenyt méltató szavaival (2017/3.)

A 2022. évi VII. Nemzetközi Bartók Béla Zongoraverseny díjazottjainak gálakoncertje (Collegium Hungaricum, Bécs, 2022, VII. 8.) Narrátor: Ott Éva (A koncertfilm időtartama: 1:33:22) (pdf) (2022/4.)

XVI. Országos Zongoraverseny. (Nyíregyháza, 2022. III. 25-27.) (Szabó Tünde Júlia) (pdf) (2022/3.)

A Bács-Kiskun megyei zongoristák XVII. találkozója Szendrei Imre emlékére (Dr. Dombi Jánosné) (pdf) (2020/1.)

A Bács-Kiskun Megyei Zongoristák XVIII. Találkozója Kalocsán (Dr. Dombiné dr. Kemény Erzsébet CSs) (pdf) (2022/1.)

A Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar eseményeiből (I. Debreceni Régizene Akadémia / II. 32 Beethoven szonáta Debrecenben. Fenyő Gusztáv zongoraművész-tanár jubileumi sorozata III. Különleges Figaro házassága előadás (2019/3.)

A Fiatal Magyar Tanárjelölt Karvezetők III. Országos Versenye (Szeged, 2022. XI. 12-13.) (pdf) (2022/3.)

A Gregor József Általános Iskola karácsonyi műsora a rákosligeti Magyarok Nagyasszonya Római Katolikus Templomban a YouTube-n (2019. december 19.) (részletek) (2020/1.)

A győri Liszt Ferenc Zeneiskola diákjai Moszkvában  (2020/2.)

A Hétszínvirág film sikere (2012/3.)

A Kertvárosi Fúvószenekari Egyesület koncertje. A minősítő koncert  műsora a Főváros XVI. kerületi Erzsébetligeti Színházban. (16tv felvétele) (pdf) (2020/1.)

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatóinak nemzetközi sikerei (lfze.hu) (2020/1.)

„A magyar gitározás abszolút versenyképes!” Interjú dr. Vas Bence  gitárművésszel, a tavaszi országos szakközépiskolai gitárverseny zsűrijének elnökével (Fehér Márta) (2013/3.)

A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Tanárképző Intézetének szervezésében 5. alkalommal került sor a Művészet a nevelésben című kétnapos nemzetközi konferenciára (Szkubán Judit) (2021/1.)

A nagykanizsai Farkas Ferenc Zongoratábor és Mesterkurzus (3. rész).Vida-Kun Áron beszélgetése a jazz zongora mesterkurzust vezető Márkus Tiborral (pdf)  (2022/1.)

A Pécsi Szeráfi Kórus karácsonyi hangversenye 2021. december 18-án a Ferences Templomban (Tillai Aurél) 2022/1.)

A Tapolcai Járdányi Pál Zeneiskola kettős ünnepe (Járdányi Zsófia) (pdf) (2018/8.)

„A zene lelki táplálék” címmel konferencia keretében emlékezett meg az MMA MMKI Kokas Klára munkásságáról (Összefoglaló, MMA-MMKI) (pdf) és Ludnik Melitta beszámolója (2019/6.)

A zeneakadémisták győzelmével fejeződött be a VI. Popper Dávid Nemzetközi Csellóverseny (Onczay Csaba) (2016/1.)

A zongoraművészet tradíciói – Magyarország. Szimpózium a Bécsi Zeneművészeti Egyetemen. (dr. Marlies Nussbaumer, fordította: Baranyi Klára) (2010/6.)

A zsűri összekacsint. Várdai sikere a huszadik zsolnai fesztiválon (Hollós

Máté)(2010/4.)

Ábrányi Kornél 200 (LFZE-Solti terem, 2022. X. 15.) (Tóth Anna) (2022/6.)

Aki korcsoportjában megnyerte a Virtuózok 2014. évi döntőjét. Interjú Boros Misivel és szüleivel, Orbán Jolán és Boros János egyetemi tanárokkal (Erdősi-Boda Katinka) (2í17/3.)

Akkreditáltan tovább képezve (László Éva) (2007/4.)

Alapfokú művészeti iskolák számára 2014. március-május között megrendezett országos tanulmányi versenyeken díjazottak névsora (2014/4.)

- VIII. Országos Verseny a továbbképző évfolyamokra járó tanulók számára

- VII. Országos Népzenei Verseny

- XIV. Országos Ütőhangszeres Kamaraverseny

- VIII. Országos Zenekari Verseny

- XI. Országos Kodály Zoltán Szolfézs- és Népdaléneklési Verseny

- VIII. Országos Ádám Jenő Verseny

Ázsiai Kodály Szimpózium (Szingapúr, 2020. augusztus 17-23.). Dr. Nemes László Norbert bevezetője és Albert Tay ismertetője a parlando.hu részére (Fordította: Tóth Teréz) // Asia Kodály Symposium, 17-23 August, 2020, Singapore Report for Parlando.hu written by Albert Tay, Kodály Academy of Music, Singapore with Foreword by Norbert László Nemes, Kodály Institute of the Liszt Ferenc Academy of Music + Kodály: Esti dal videó (2020/6.)

Bács-Kiskun megyei zongoristák találkozója (Dombi Jánosné) (2004/2.)

Bács-Kiskun megyei zongoristák III. találkozója (Dombi Jánosné) (2006/1.)

Bács-Kiskun Megyei Zongoristák XI. Találkozója (Dombiné Kemény Erzsébet) (2014/1.)

Bács-Kiskun Megyei Zongoristák XIV. Találkozója Kalocsán (2016. XI. 12.) (Dr. Dombiné dr. Kemény Erzsébet CSc) (2017/1.)

Bács-Kiskun Megyei Zongoristák XVI. Találkozója Szendrei Imre zongoraművész emlékére  (Dombiné Kemény Erzsébet) (pdf) (2019/1.)

Bartók Világverseny 2017 + A 2017. évi Bartók-fesztivál többszörösen díjazott image filmje (LFZE) (2017/5.)

Bartók Világverseny, Fesztivál és Konferencia. Interjúk és beszámolók (Muray-Klementisz Réka, Torda Júlia, Zsiray-Rummer Zoltán (Zeneakadémia, 2019. szeptember 7-15.) (pdf) (lfze.hu) (2019/5.)

„Bebújni a hangok mögé”. Interjú Perényi Eszter DLA, habilitált egyetemi tanár, professor emerita-val a 2013. évi XIV. Országos Koncz János Hegedűverseny tapasztalatairól (Bokor Gabriella) (2014/1.)

Beszámoló az I. Kodály Zoltán Zenei Versenyről (Debrecen, 2022. VI. 21–27.) (pdf) (2022/4.)

Beszámoló a IV. Farkas Ferenc Zongoraversenyről (Dr. Ruszinkóné Czermann Cecília) (2011/1.)

Beszámoló a XI. temesvári Eurorégiós „Alma Cornea Ionescu” versenyről (Zsigmondné dr. Pap Éva) (2013/3.)

Beszámoló a 24. virtuális IGEB Nemzetközi Konferenciáról (Dr. Csontosné dr. Buzás Zsuzsa) (pdf) (2021/2.)

Beszámoló a 32. ISME világkonferencián való részvételről (Solymosi Tari Emőke) (2016/5.)

Beszámoló a BMC Nemzetközi Tenor- és Basszusharsona Versenyéről (Budapest, 2016. IX. 18-25) (Fidelio) (2016/5.)

Beszámoló a ZeTa Gordonka tagozatának eseményeiről (Kovácsikné Falvay Edit) (pdf) (2018/8.)

Beszámoló az „Intézmény és hagyomány – kihívások a 21. század népzeneoktatásában c. kétnapos országos konferenciáról (Budapesti Ward Mária Általános Iskola, Gimnázium és Zeneművészeti Szakgimnázium, 2017. II. 17-18.) (Kalmanovits Zoltán) (2017/2.)

Beszámoló az "Intézmény és hagyomány – kihívások a 21. század népzeneoktatásában c. kétnapos országos konferenciáról (Budapesti Ward Mária Általános Iskola, Gimnázium és Zeneművészeti Szakgimnázium, 2017. II. 17-18.) (Kalmanovits Zoltán) (2017/2.)

Beszámoló az EPTA 9. Nemzetközi Zongoraversenyéről fiatal zongoristák számára. (Osijek, 2015. április 8-11.) (Ábrahám Mariann) (2015/3.)

Bozsoki Zenei Tábor és Művészeti Fesztivál 2015Visszatekintés (Össszeállította: Balogh G. Alexandra) (2015/5.)

 „Debrecenbe kéne menni…”. Beszámoló a debreceni Kadosa Pál Zongora Emlékversenyről (Némethy Attila) (2014/1.)

Előkelő helyezéseket értek el a LFZE oktatói és diákjai a Generace zeneszerzőversenyen (lfze.hu) (2020/4.)

„Érdekes jelenségekkel találkoztunk!” Interjú Széplaki Zoltánnal, a VIII. Országos Czidra László Furulyaverseny zsűri elnökével (Fehér Márta) (2013/3.)

„Ezért is jók ezek a versenyek!” Bokor Gabriella interjúja Hőna Gusztávval, a XI. Országos Szakközépiskolai Harsona- és Tubaverseny zsűri elnökével (2013/2.)

Fúvószenekari workshop Városlődön 3 ifjúsági zenekar részvételével (Németh Noémi és Németh László filmje /Ajka TV, 2021. július16.) (2021/4.)

Generációk orgonazenéje. Beszélgetés Virágh Andrással, a X. Országos Orgonaverseny zsűri elnökével (Bokor Gabriella) (2013/4.)

Gyöngyössy Zoltán Országos Fuvolatalálkozó ötödszörre (Siptár Hajnalka / Kerner Mária-lfze) (pdf) (2020/1.)

„Hazám, hazám te mindenem...” Dr. Kerek Ferenc zsűritag gondolatai a VIII. Nemzetközi Simándy József énekverseny zárásakor (2013/4.)

Három földrész 14 országából érkeznek a versenyzők az idei Bartók Világversenyre (LFZE) (2019/3.)

Ifjú zongoristák XV. találkozója Szendrei Imre zongoraművész emlékére (Dr., Dombiné dr. Kemény Erzsébet) (2018/2.)

Ismét hatalmasat DobBantottunk! (Forró-Erős Dóra) (2021/4.)

Kecskeméten is elindult a Kodály Intézet mintaiskola-programja (Zeneakadémia Kommunikációs és Médiatartalmi Igazgatóság) (2016/5.)

Kiegyenlített mezőny, remek növendékek. Jubileumi megmérettetés – múltidézéssel, jövőbetekintéssel. A XV. Országos Koncz János Hegedűverseny (Szombathely, 2016. december 2-4.) zsűri elnökével, Járdányi Zsófiával és Dénes László tiszteletbeli elnökkel Réfi Zsuzsanna beszélgetett (2017/1.)

Kodály-nap a Kodályban (Debrecen, 2021. XII. 17.) (Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakgimnázium és Zeneiskola-AMI) (2022/1.)

KÓTA 50 Dr. Mindszenty Zsuzsánna: A KÓTA szerepe az ezredfordulón és ma a magyar kórusok életében (A Művelődéstörténeti Kincsestár /Szerk.: K. Udvari Katalin, Püski Kiadó 2015. / c. kötet részére 2015-ben készült írás a KÓTA 50 éves jubileumára a szerző által kiegészítve és aktualizálva az elmúlt öt év tapasztalatai alapján) // Birinyi József előadása a KÓTA népzenei együtteseiről (38:00) (pdf) (2020/6.)

Középiskolások VI. Zenei Versenye a Nyíregyházi Főiskolán (Ferencziné dr. Ács Ildikó) (pdf) (2020/2.)

Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraverseny (Budapest, 2016. IX. 2-11.) (2016/5.)

Mester és tanítványa. D. Szécsi Edit, dr. Imre Mihály Benjámin és Szilvási Katalin kamaraestje (Kiss Ernő) (pdf) (2022/6.)

„Mind magyarok vagyunk”" - Egység a sokféleségben - Konferencia a határon túli magyar művészetről (Pesti Vigadó, 2021. XI. 23.) (MMA) (2022/1.)

Mosonyi Mihály Nemzetközi Zongoraverseny Debrecenben (2015. XI. 21.) (Felvégi Béla) (2016/1.)

Nagybőgő fesztivál harmadik alkalommal, idén országos! Beszámoló az alap- és középfokú nagybőgőoktatás eseményeiről (Kubina Péter DLA és Kiss Tünde) (2017/2.)

Nauratyill Zita nyerte el az oroszországi Kalinyingrádban 10. alkalommal megrendezett Mikael Tarivergyijev Nemzetközi Orgonaverseny nagydíját – az úgynevezett Orgonaangyal borostyánszobrát – és első díját (2017/5.)

Nemzetközi ütőhangszeres siker (2014/5.)

Nemzetközi versenyek díjnyertes fiatal zongoristái (Ábrahám Mariann) (2003/1.)

Növendékhangverseny a Régi Zeneakadémián (Dobi Ildikó) (2017/2.)

Nyári akadémia Debrecenben (Körber Tivadar) (2007/5.)

Ők lettek a III. Fehér Ilona Nemzetközi Hegedűverseny díjazottjai (2019/4.)

Rekordkísérletnek is beillő akcióval zárul a Kodály nyomában háromfordulós zenei játék. Kecskeméttől Melbourne-ig egyszerre csendülnek fel a Kodály által gyűjtött népdalok (2017/6.)

Szabó Marcell nyerte a 2014. évi Szegedi Nemzetközi Bartók Béla Zongoraversenyt (2014/3.)

Szerencsés csillagzat is kell…” Beszélgetés Ábrahám Márta hegedűművész-tanárral, a IX. Országos Bartók Béla Hegedű-duó Verseny (2013. IV. 19-20.) zsűri-elnökével (Bokor Gabriella) (2013/4.)

Táncok billentyűkön. V. Zongorás Találkozó, Ráckeve (Darvassi Andrea) (2014/3.)

Tehetséggondozás Kodály szellemében. Szakmai nap Kecskeméten, a Kodály Iskolában 2022. május 7-én (Psalmus Humanus Művészetpedagógiai Egyesület) (pdf) (2022/4.)

Tudósítás a Csepeli Auth Henrik Fesztivál Fúvószenekar minősítő hangversenyéről és a 2018. XII. 15-i koncert műsorának filmfelvétele  (Z.T.) (2019/1.)

Utazás a 13. Hárfa Világkongresszusra (Nizalowski Fanni) (2017/5.)

Ünnep. XIV. Országos Zeneiskola Zongoraverseny (Nyíregyháza, 2016. III. 18-20.). Interjú dr. Hargitai Imre zongoraművész-tanárral, a zsűri elnökével (Ábrahám Mariann) (2016/2.)

Ünnep a kastélyparkban: az V. Pro Musica fúvósötös- és kamarazenetábor mindennapjai (Békés-Tarhos, 2021. VIII. 8-14.) (Rácz K. Bence) (pdf) (2021/4.)

Véget ért a Csíkszeredai Régizene Fesztivál (Ferencz Angéla, Filip Ignác, Fazakas Gabriella) (2021/4.)

Vörös Szilvia nyerte az I. Nemzetközi Marton Éva Énekverseny fődíját (2014/5.)

Ábrahám Mariann: A zongora és több. Egy sokoldalú hangszer arculata (Nemzetközi EPTA Konferencia, Bécs 2019. október 24-27.) (pdf) (2019/6.)

Dr. Ábrahám Mariann: Beszélgetés Nádor György professor emeritussal a nyíregyházi országos zongoraversenyről (2013/3.)

Ábrahám Mariann: Nemzetközi Liszt Zongoraverseny, Los Angeles (2005/1.)

Arany Zsolt: Gondolatok az első országos zeneiskolai harmonikaversenyről a zsűri szemszögéből (2003/6.)

Arany Zsolt: Harmonika háromszor. Összefoglaló értékelés és egyéb gondolatok a Bogár István emlékére meghirdetett III. Országos Harmonikaverseny kapcsán (2009/5.)

Arany Zsolt: Végre „nagykorú” lett a harmonika Magyarországon! (A II. Országos Zeneiskolai Harmonikaverseny szakmai értékelése) (2006/5.)

Arany Zsolt: Zárszó és összefoglaló értékelés a IV. Országos Harmonikaverseny tapasztalatai alapján (2012/3.)

Aszalós Tünde: IV. országos Zeneiskolai Ferenczy György Zongoraverseny (2009. december 4-6.) (2010/1.)

Aszalós Tünde: IV. Budapesti Nemzetközi és III. „Chopin+….” Zongoraverseny, 2010.03.11 – 2010.03.15. (2010/3. és 2010/5.)

Aszalós Tünde: V. Országos Zeneiskolai Ferenczy György Zongoraverseny (Budapest, 2011. december 9-11.) (2012/1.)

Aszalós Tünde: Beszámoló egy „zongorapedagógiai misszió” újabb eseményéről (2014/2.)

Banda Ede: Gondolatok a nemzetközi „Pablo Casals” gordonkaverseny után (1963/11.)

Dr. Bednarik Anasztázia: Laudatio organi – Postludium az I. Országos Zeneiskolai Orgonaversenyhez (Kiskunlacháza) (2012/1.)

Bokor Gabriella: Generációk orgonazenéje. Beszélgetés Virágh Andrással, a X. Országos Orgonaverseny zsűri elnökével (2013/4.)

Bokor Gabriella: „Mindenkinek tudnia kell Haydn és Mendelssohn játszani…” Beszélgetés Nagy Péter zongoraművész-tanárral (2010/2.)

Bokor Gabriella: „Szerencsés csillagzat is kell…” Beszélgetés Ábrahám Márta hegedűművész-tanárral, a IX. Országos Bartók Béla Hegedű-duó Verseny (2013. IV. 19-20.) zsűri-elnökével (2013/4.)

Csajányi Melinda: A XII. Országos szakközépiskolai zongoraversenyről (2007/3.)

Dr. Csehi Ágota: Kadosa Pál zenei üzenete Szlovákiában (2010/1.)

Dr. Csehi Ágota: Kadosa-Liszt-Bartók művészete a szlovákiai Léván. Beszámoló a Kadosa Pál Zongoraverseny jubiláló 10. évfolyamáról (2012/1.)

Dr. Déri György: A Friss Antal Gordonkaversenyről (2015/3.)

Dombóvári János: A negyedszázados zempléni regionális hangszeres versenyekről (2016/4.)

Dr. Dominkó István: Egy kis Crescendo a nagy diminuendóban – beszámoló a IX, Crescendo Nyári Akadémiáról (2012/4.)

Erdősi-Boda Katinka – dr. Erdősi Károly: Klebelsbeg Konferencia „Művészet és társadalom” címmel (A Klebelsberg Emléktársaság 2018. XI. 17-18-i konferenciájáról (pdf) (2019/1.)

Fittler Katalin: Amikor a 12 nem egy tucat… Gondolatok a 2013. évi Lisznyay Szabó Gábor emlékére meghirdetett XI. Országos Orgonaverseny után (2013/2.)

Fittler Katalin: Schiff András mesterkurzusa a salzburgi Mozart-héten (2019/1.)

Fürth Lívia: A verseny egy pillanatkép (2005/1.)

Fürth Lívia: Magyar Kórusok Európában – III. Magyar Karvezető Konferencia (2004/3.)

Füzesséryné Dudás Eszter: A Kroó Ami Erasmus+ programja 2017-2019 között bolgár és lengyel partneriskolákkal együttműködésben (pdf) (2019/6.)

Göncz Nándor: Pomázlista szaxofonosok (2011/1. és 2011/2.)

Három napig zene. A II. Országos Bartók Béla Zeneiskolai Zongoraverseny margójára (Dr. Duffek Mihály) (2009/2.)

Herceg Attila: A motiváció szerepe a versenyfelkészülésben illetve –felkészítésben (2015/1.)

Prof. Dr.  Herencsár Viktória, ArtD.: 30 éves a Cimbalom Világszövetség (pdf)

(2022/1.)

Prof. Dr. Herencsár Viktória: A Cimbalom Világszövetség 15. Kongresszusának tapasztalatai (pdf) (2019/6.)

Prof. Dr. Herencsár Viktória, ArtD.: A Cimbalom Világszövetség 16. kongresszusa (pdf) (2022/6.)

Herencsár Viktória: Cimbalom kongresszus Budapesten (2012/1.)

Herencsár Viktória: Cimbalomoktatás Pekingben (2007/3.)

Herencsár Viktória: Cimbalom szeminárium Linzben a Bruckner Művészeti Egyetemen (2012/2.)

Herencsár Viktória: Cimbalomtörténeti előadások általános iskolákban (2011/4.)

Prof. Herencsár Viktória, ArtD. írásai:
- 25 éves a cimbalom tanszak a Besztercebányai Művészeti Akadémián (pdf)
- Cimbalom a Kapolcska összművészeti táborban és fesztiválon (pdf)
(2022/4.)

Herencsár Viktória: Sound of Eurasia (2012/1.)

Dr. Hontvári Csaba: Összegezés a XII. Országos Lubik Imre Zeneiskolai Trombitaversenyről (2012/1.)

Dr. Hontvári Csaba: Összegzés a XIII. Országos Lubik Imre Zeneiskolai Trombitaversenyről (2015/3.)

Dr. Horváth Anikó: IV. Országos Zeneiskolai Csembalóverseny, 2012. (2012/2.)

K. Udvari Katalin: Tehetséggondozás Kodály szellemében – Szakmai Nap Kecskeméten, a Kodály Iskolában (2022. május 7.) (pdf) (2022/3.)

Kálmán Gyöngyi: Énekeljenek a népek! – A fődíjat is elhozta a nyíregyházi Pro Musica Leánykar (2004/3.)

Dr. Kerek Ferenc: II. Ella Philipp Nemzetközi Zongoraverseny-Temesvár (2009/1.)

Dr. Kerek Ferenc: IX. Országos Zongora Négykezes és Kétzongorás Verseny (2012/3.)

Dr. Kerek Ferenc:Felelősséggel és kötelességtudattal segítette a fiatal tehetségek kibontakozását…” Gondolatok a Dunakeszin 2012. november 16-17.-én megrendezett V. Farkas Ferenc Zongoraverseny alkalmából (2013/1.)

Dr. Koncz Gábor: Mentés másként... (2018) (2019/1.)

Kostyál Kálmán: Hosszú idő eltelte után végre megrendezésre került a XIV. Országos Kamarazenekari Fesztivál Kőszegen, 2006. május 26-28. között (2006/5.)

Kovács Béla: A 2013. évi országos klarinétversenyről (2013/3.)

Körber Tivadar: Borsod-Abaúj-Zemplén megyei zeneiskolások rézfúvós versenye (2008/3.)

Körber Tivadar: Ifjú zeneművészek nemzetközi nyári akadémiája – Debrecen 2008. (2008/4.)

Kuthy Tamás: A nemzetközi „Erkel Ferenc” énekversenyről (1960/10.)

Laczó Zoltán: GYŐR – napsütésben, bárányfelhőkkel. Országos Zenei Nevelési Konferencia (2010. április 22-25.) (2010/4.)

Laczó Zoltán: Jubileumi zongoraverseny Nyíregyházán, 2004. április 2-5.  (2004/4.)

Laczó Zoltán: Ünnepeink. (XI. Országos Zeneiskolai Zongoraverseny Nyíregyháza, 2007. március 16-19.) (2007/4.)

Laczó Zoltán: Tizenkettő – nem tucat! A XII. Országos Zeneiskolai Zongoraversenyről (2010/3.)

Magyar siker a tizennegyedik Los Angeles-i Nemzetközi Liszt Versenyen (Neszlényi Judit) (2011/2.)

Dr. Marczi Mariann: Szakmai beszámoló - London International Piano Symposium (2013. február 8-10., London, Royal College of Music) (2013/2.)

Dr. Marczi Mariann: Szakmai beszámoló a 4. Újvidéki Nemzetközi Zongorapedagógiai Konferenciáról (2012/4.)

Márkus Tibor: Az I. Országos Zeneiskolai Jazz Versenyről (2012/1.)

Mucsi Gergő: Beszámoló az I. Dél-Alföldi Ütőhangszeres Szakmai Nap és Konferenciáról (pdf) (2019/6.)

Nagy Ágnes: Ez egy csoda volt…… mifelénk így mondják. Tudósítás a XXI. Országos Szólótáncfesztiválról (2013/2.)

Nagy Ernő: „Pécsi úttörés” (2022/1.)

Nagy Gabriella: X. Négykezes Találkozó Barcs (A beszámoló végén a díjnyertesek teljes névsorával) (2011/3.)

Negyedik alkalommal hirdet korosztályos nemzetközi hegedűversenyt a Fesztivál Akadémia Budapest (Budai Vigadó, 2020. július 8-19.) (pdf) (2019/6.)

Némethy Attila: I. Nemzetközi Bartók Zongoraverseny Szegeden (2004/3.)

Némethy Attila: III. Nemzetközi Bartók Béla Zongoraverseny – Szeged (2008/4.)

Némethy Attila: 13. Országos Szakközépiskolai Zongoraverseny, Békéscsaba (2009/4.)

Némethy Attila: X. Országos Szakközépiskolai Zongoraverseny, Békéscsaba (2003/3.)

Némethy Attila: Második nemzetközi Bartók-zongoraverseny (2006/3.)

Némethy Attila: Éljen Szekszárd (2004/3.)

Némethy Attila: Gondolatok egy zongoraverseny ürügyén (2007/3.)

Némethy Attila: Országos Szakközépiskolai Zongoraverseny, Békéscsaba (2005/3.)

Némethy Attila: Országos főiskolai Bach-zongoraverseny (2006/3.)

Némethy Attila: Tűnődések a IV. Nemzetközi Bartók Béla Zongoraverseny ürügyén (2010/4.)

Némethy Attila: Zenetanárok XIV. Országosa Zongoraverseny, Szekszárd (2012/1.)

Némethy Attila: V. Nemzetközi Bartók Zongoraverseny Szegeden (Némethy Attila) (2012/3.)

Nemzetközi Konferencia – Gödöllő. 1998. szeptember 1-4. Varró Margit Szimpózium (Ábrahám Mariann) (1998/6. és   2016/2.)

Pajor Éva: A Starker János gordonkaversenyről. Beszámoló négy díjazott és Mező László zsűri elnök véleménye alapján (Pajor Éva) (2006/4.)

Pajor Éva: Starker János VIII. Országos Gordonkaverseny Kecskeméten (2004/3.)

Papp Károlyné: Járdányi Pál IV. Budapesti Szolfézs- és Népdaléneklési Versenyről (pdf) (2022/4.)

Muth Ágota Gizella: Beszélgetés Lehotka Gáborral 70. születésnapján (2008/6.)

Péter Miklós: IV. Országos Zeneiskolai Továbbképzős Verseny, Szentedre (2002/4.)

Péter Miklós: I. Országos Zeneiskolai Csembalóverseny (2003/3.)

Péter Miklós: IV. Országos Zeneiskolai Rácz Aladár Cimbalomverseny (2003/3.)

Péter Miklós: XI. Országos Ütőhangszeres Kamaraverseny, Vác, 2005. (2005/4.)

Péter Miklós: VIII. Országos Zeneiskolai Kürtverseny, Kisújszállás, 2004. ápr. 15-18. (2004/4.)

Péter Miklós: XIII. Országos Friss Antal Gordonkaversenyről Mező László, a zsűri elnöke (2012/1.)

Péter Miklós: A III. Országos Ferenczy György Zeneiskolai Zongoraversenyről.           Interjú Havasiné Darska Izabella zongoraművésszel, a Szent István Zeneiskola és Zeneművészeti Szakközépiskola tanárával, a Ferenczy György Alapítvány és a Ferenczy György Zongoraversenyek alapítójával, valamint Aszalós Tünde gyakorló iskolai vezető zongoratanárral, szaktanácsadóval, az eddigi mindhárom Ferenczy György Zongoraverseny zsűritagjával. (2008/4.)

Péter Miklós: Szigeti-Hubay Nemzetközi Hegedűverseny. Interjú Perényi Eszterrel, a nemzetközi zsűri elnökével (2008/1.)

Réfi Zsuzsaanna: „Akinek nincs önbizalma, ne álljon ki a pódiumra”. Sólyom-Nagy Sándor versengésről, éneklésről, hivatástudatról (2011/4.)

Réfi Zsuzsa: „Meg kell tanulniuk koncentrálni és odafigyelni a partnerekre.” A budapesti harsonaversenytől a szatmári rézfúvós napokig (2005/6.)

”Rév Lívia” I. Dél-Dunántúli Regionális Zongoraverseny (Nagy Gabriella) (2011/1.)

Rybinsky Anna: Az 5. Bartók Béla Nemzetközi Zongoraverseny Grácban (2017. november 14-19. Johann-Joseph-Fux-Landeskonzervatorium - Fux Koncertterem) (2018/1.)

Rybinski Anna: Bartók Grazban (pdf) (2020/1.)

Rybinski Anna: Fiatal zongoristák Grazban 2022 (pdf) (2022/2.)

Sándor Frigyes: A Weiner Leó emlékére rendezett kamarazene-verseny után (1963/12.)

Dr. Szabó István: Beszámoló a VII. Országos Maros Gábor Ütőhangszeres Szóló- és Duóversenyről (2012/3.)

Szatmári Zsolt: Zsűri elnöki beszámoló a XII. Országos Zeneiskolai Klarinétversenyről (2013/2.)

Szesztay Zsoltné: V. Országos Zathureczky Emlékverseny Zathureczky Ede születésének 115. évfordulója alkalmából (pdf) (2018/8.)

Szilágyi Pálma: 2013. évi kürtverseny-zárószavak (2013/3.)

Temesvári Bence ifjú gordonkaművész nemzetközi versenysikere (2019/2.)

Tóth Anna: Vigyázó szemek a kezdőkre. A Vándor-Révész Karvezetőversenyről (Budapest, 2022. IV. 23.) (pdf)  (2022/3.)

Virág Barnabás: „Elkezdeni az első leckénél és befejezni a századiknál”. Szinkópa Vegyeskari Találkozó, 2014. (2014/3.)

Beszámolók – KITEKINTÉS

I. Varasdy Ernő Ütőstalálkozó (2016. IV. 17. - Törökbálint, Munkácsy Mihály Művelődési Ház) (Asboltné Czapári Beáta, Varasdy Ernőné Bérczes Mária és dr. Vadinszkyné Varasdy Tünde) (2016/3.)

III. Nemzetközi Fuvolafesztivál - Pécelen (2014. október 17-19.) (Z.T.) (2014/6.)

IV. Gyöngyössy Zoltán Országos Fuvolástalálkozó, Komló (S. Balázs Hajnalka) (2017/1.)

IV. Nemzetközi Fuvolafesztivál – Pécel (2016. október 7-9.) (2016/6.)

- Összefoglaló (Z. T.)                                         

- Doppler Projekt 2.0 – Fábián Tímea interjúja Claudi Arimany fuvolaművésszel,
a 2016-os IV. Nemzetközi Fuvolafesztivál meghívottjával

VII. Duna menti Kórustalálkozó (dr. Bozsai Gábor) (2017/2.)

VII. Szinkópa Vegyeskari Találkozó (Fittler Katalin) (2018/3.)

VIII. Pünkösdváró Kórusfesztivál Baján (Nagy Ernő) (2016/3.)

XI. Crescendo Nyári Akadémia, Tokaj. (2014. július 28 - augusztus 11.)  (Füzesséryné Dudás Eszter) (2014/4.)

XIV. Adventi Kórusfesztivál, Pozsony – A Magnificat Leánykar újabb nemzetközi sikere (Nagy Márta) (2020/1.)

XVI. Országos Zongoraverseny. (Nyíregyháza, 2022. III. 25-27.) (Szabó Tünde Júlia) (pdf) (2022/3.)

A IX. Országos Ádám Jenő Dalverseny sikere Szolnokon (2017. május 19-21.) Vajna Katalin összefoglalója prof. dr. Temesi Mária, Cserna Ildikó és Kiss B. Attala szakmai értékeléseivel, valamint Szokolay Sándor egy korábbi versenyt méltató szavaival (2017/3.)

6. Nemzetközi Bartók Béla Zongoraverseny (Graz, 2019. november 11-17.) felhívása (pdf)  (2019/2.)

A 10 éves Dunakeszi Ifjúsági Szimfonikus Zenekar jubileumi hangversenyéről (2019. április 30.) (Radnainé Puer Judit, Borsodi Eszter) (2019/3.)

A 2022. évi VII. Nemzetközi Bartók Béla Zongoraverseny díjazottjainak gálakoncertje (Collegium Hungaricum, Bécs, 2022, VII. 8.) Narrátor: Ott Éva (A koncertfilm időtartama: 1:33:22) (pdf) (2022/4.)

20 éves Szlovákiai Magyar Zenebarátok Társasága (Dr. Csehi Ágota) (2011/1.)

30 éves a Veszprémi Dohnányi Ernő Zeneművészeti Szakközépiskola (Nagyné Prém Zsuzsanna) (2014/1.)

A 33. Nemzetközi Kodály-hét finnországi hangversenyei (2022. március 6-11.) (Szerk.: Szilvay Csaba) (2022/2.)

45 éves Nagykanizsa Város Vegyeskara (Egy koncert margójára) (Cseke József és Kálovics Ferenc) (2020/6.)

60 éves érettségi találkozó a Nagymező utcában. Lírai megemlékezések egy érettségi találkozóról (Bartha Józsefné Babó Szilvia, Kovács Lóránt) (2019/3.)

A 25 éves Budapest-Hegyvidéki Kamarazenekar 25 éves jubileuma (2013/3.)

A 100 éves Fővárosi Énekkar laudációja a Magyar Örökség Díj átvételekor (Zelinka Tamás) (2012/5.)

A Bács-Kiskun megyei zongoristák XVII. találkozója Szendrei Imre emlékére (Dr. Dombi Jánosné) (pdf) (2020/1.)

A Bács-Kiskun Megyei Zongoristák XVIII. Találkozója Kalocsán (Dr. Dombiné dr. Kemény Erzsébet CSs) (pdf) (2022/1.)

A Baltic Sea Philharmonic és Kristjan Järvi hangversenye a Müpában. Élmények és tanulságok (Fittler Katalin) (2020/1.)

A beethoveni szikra tovább él. A Paul Sacher Alapítvány kiállítása Beethoven életművének XX–XXI. századi befogadásáról (Neményi-Arndt Katalin) (2021/4.)

A Budapesti Ifjúsági Kórus jubileuma (Z. T.) (2016/1.)

A bűvös vadász visszatér. Weber operájának új szegedi bemutatója (Kiss Ernő) (2022/6.)

A Cimbalom Világszövetség 14. kongresszusáról (Herencsár Viktória) (2017/5.)

A Csíkszeredai Nemzetközi Jazzfesztiválról (Szöveg: Forró-Erős Dóra, képriport: Nagy Barna) (pdf) (2022/4.)

A „Dicsőség” az égig szállt... (Végh Adrienne) (2015/6.)

A Duna Szimfonikus Zenekar a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete Magyar Élőzene Művészeti Nonprofit Kft. életmentő támogatásnak köszönhetően továbbra is töretlen lendülettel dolgozik (pdf) (2022/4.)

A Dunakeszi Ifjúsági Zenekar a Zene Világnapját köszöntötte a dunakeszi Radnóti Miklós Gimnáziumban 2017. október 2-án (Z. T.) (2017/5.)

A Gramofon 2015. évi díjazottjai (2016/1.)

A Gregor József Általános Iskola karácsonyi műsora a rákosligeti Magyarok Nagyasszonya Római Katolikus Templomban a YouTube-n (2019. december 19.) (részletek) (2020/1.)

A helsinki vonósok magyarországi vendégszereplése (2014/4.)

A Hétszínvirág film sikere (2012/3.)

A holokauszt és a magyar zenei emlékezet. Zenetudományi konferencia 2014. október 30-án az MTA BTK Zenetudományi Intézetében (Dobi Ildikó) (2015/1.)

 A hűség nem évül el. Táblát avattak dr. Bárdos Kornél emlékére a hegy lábánál (Csányi Tamás) (2013/6.)

A Józsefvárosi Zeneiskola AMI szakmai kirándulása a lengyelországi Zakopáne és Krakkó városába (2022. XI.) (Balázsné Szatmári Éva) (pdf) (2022/6.)

A kamarazene ünnepe – Fesztivál Akadémia Budapest, 2016. július 21-24. (Fittler Katalin) (2016/4.)

A Kelet-Helsinki Zeneiskola ifjú virtuzózainak online koncertje (2021/4.)

A Kertvárosi Fúvószenekari Egyesület koncertje. A minősítő koncert  műsora a Főváros XVI. kerületi Erzsébetligeti Színházban. (16tv felvétele) (pdf) (2020/1.)

A kincsesház kapujában. Beszélgetés Solymosi Tari Emőkével. – „Az élet kincsesháza”. Beszámoló az MMA Művészeti nevelés, művészettel nevelés a közoktatásban c. konferenciájáról (Magyar Nemzet/MMA 89. Hírlevél) (2015/6.)

A Kroó György AMI tanárai és diákjai a nemzetközi Crescendo Nyári Akadémián  (Füzesséryné Dudás Eszter) (2015/4.)

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatóinak nemzetközi sikerei (lfze.hu) (2020/1.)

A Los Angeles-i Kodály Kórus Kodály hangversenye a Reseda California, Reformatus templomban (2017. VIII. 26.)  / Neszlényi Judith ünnepi köszöntője magyarul és angolul, valamint beszámolója az ünnep megemlékezésről (2017/6.)

A Magyar Tudomány Ünnepe 2014. Az MTA egy hónapig tartó eseménysorozatáról (2014/6.)

- Dr. Dobi Ildikó PhD összefoglalója

- Dr. Csépe Valéria: A hangok hatalma – a kognitív fejlődés és az újrahangolt agy (videofelvételen)

A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Tanárképző Intézetének szervezésében 5. alkalommal került sor a Művészet a nevelésben című kétnapos nemzetközi konferenciára (Szkubán Judit) (2021/1.)           

„A minőség a döntő”– a Magyar Művészeti Akadémia és a Zuglói Filharmónia közös Pastorale családi sorozata a Pesti Vigadó falai között. Beszélgetés Solymosi Tari Emőkével, Vashegyi Györggyel és Záborszky Kálmánnal. (Erdősi-Boda Katinka) (pdf) (2018/3.)

 „A művészeti nevelés fejlesztéséért”. UNESCO világkonferencia Szöulban (Dr. Bodnár Gábor) (2010/5.)

A nagykanizsai Farkas Ferenc Zongoratábor és Mesterkurzus (3. rész).Vida-Kun Áron beszélgetése a jazz zongora mesterkurzust vezető Márkus Tiborral (pdf)  (2022/1.)

A Pécsi Szeráfi Kórus karácsonyi hangversenye 2021. december 18-án a Ferences Templomban (Tillai Aurél) (2022/1.)

A Pesti Vigadóban mutatkozott be a Határon Túli Magyar Zenészek Szimfonikus Zenekara (MMA/Oláh Zsolt) (2017/4.)

A Psalmus Humanus Művészetpedagógiai Egyesület 2019. IX. 20-22. között Budapesten tartott tanár-továbbképzésének beszámolóiból (Szerkesztette: K. Udvari Katalin): Zimmer Dóra, Orcsikné Szvetnyik Margit, Puskás Adrienn, Virágné dr. Juhász-Nyitó Klára és Lukácsné Oláh Beáta, továbbá Egloff Nagy Klára dolgozata (pdf) (2019/6.)

A Szent Efrém Férfikar ünnepi megemlékezése dr. Bubnó László (1921–1987) parókus, tb. esperes születésének 100. évfordulóján (A „Bubnóék zenéje” c. koncertfilm időtartama: 1:06:17) (2021/4.)

A „Szép magyar ének” nagy sikere (dr. Gerzanics Magdolna) (2021/1.

A Tapolcai Járdányi Pál Zeneiskola kettős ünnepe (Járdányi Zsófia) (pdf) (2018/8.)

A tehetséggondozást a jövő generáció szüleinél kell kezdeni! Beszámoló a szegedi tehetségkonferenciáról (2014. XI. 29.) (MATEHETSZ Hírlevél) (2015/1.)

A Törökbálinti Cantabile Kórus Angliában (Nagy Márta) (2022/4.)

A világ legszebb iskolái I-III. (2015/3.)

A világ legszebb óvodái I-III. (2015/3.)

A világhír felé tartanak a zalai  tehetségek? Nagy Márta zongoraművész-tanár és tanítványai: Molnár Tímea és Papp Viktor énekművészek hangversenye G. Sgambati és Aggházy Károly műveiből. (Mulyovszky Márta / ZAOL)  (2018/6.)

„A zene lelki táplálék” címmel konferencia keretében emlékezett meg az MMA MMKI Kokas Klára munkásságáról (Összefoglaló, MMA-MMKI) (pdf) és Ludnik Melitta beszámolója  (2019/6.)

A zene ünnepe Kalocsán - a Bács-Kiskun Megyei Zongoristák Találkozója jegyében (dr. Dombiné dr. Kemény Erzsébet) (2015/6.)

A Zeneakadémia a világ művészeti egyetemei között az első százban (lfze.hu) (2022/3.)

A zenétől a képig, mint kommunikáció. II. Klebelsberg Kuno Napok 2022' (2022. XI. 11-13.) (Dr. Erdősi Károly) (2022/6.)

A Zuglói Filharmónia 2016. őszi koncertjeiről (2017/1.)

 - Dallam, harmónia, fantázia... A Zuglói Filharmónia két 2016 őszi koncertjéről (Fenyves Mária Annunziata)

- Felfedezőúton – Shakespeare nyomában (Fittler Katalin)

Az EPTA 2000 „Múlt-Jelen Jövő” Nemzetközi Kongresszus anyagából

(2001/1-2.)

     -- EPTA - kongresszus, Budapest (Ábrahám Mariann)

     -- Összefoglaló a továbbképzés előadásairól. Örömök kertje: zene (Urbánné Varga Katalin)

     -- Összefoglaló az improvizáció kurzusairól (Márkus Tibor)

EPTA-konferencia az interneten – riport Zoltner Rudolffal (2001/1-2.)

Az I. Budapesti Nemzetközi Gitárversenyről (2014/6.)

Az Egressy Béni Református Művészeti Középiskola 2016/17. tanévi sikerei az országos tanulmányi versenyeken (Balogh Gábor József) (2017/4.)

Az El Camino Ifjúsági Szimfonikusok jubileumi turnéjának budapesti koncertjéről (2013. július 5.) (Fittler Katalin) (2013/4.)

Az EMB csatlakozott a "GVIDO"-hoz (2019/5.)

Az Erkel Ferenc Társaság szakmai beszámolója a 2019. évi tevékenységéről, programjairól (Somogyváry Ákos) (2020/1.)

Az érzékek felélesztése – zeneiség a mozdulatokban. Dezső Virág mesterkurzusáról az Ifjú Zeneművészek Nemzetközi Nyári Akadémiáján Debrecenben (Váradi Judit) (2016/4.)

Az LFZE Zeneszerzés Tanszékének nemzetközi kapcsolatai (2014/6.)

Az Ormányos Falka Fagottzenekar élete megalakulásától az „Off 10”-ig (G. Marek Katalin) (2016/3.)

Az ország első népdalzsoltár-éneklő versenye Mezőtúron (Marczi Ernő) (2018/5.)

Az Országos Széchényi Könyvtár és a Haydneum együttműködésével egyidejűleg megnyílt az OSZK Digitalizáló Központja (2020/2.)

Az örökifjú Tommy és barátai remek hangulatban ünnepelték a magyar irodalom nagyjait 2017. IX. 2-án a Budapesti Jazz Club színpadán. Szöveg: Márton Attila, fotók: Deseő Csaba) (jazzma.hu) (2017/5.)

Agócsy László emlékezete Pécsett (Nagy Ernő) (2015/1.)

Agrippina Újszegeden (Kiss Ernő) (2020/5.)

Álmodtunk egy nagyot, álmodtunk egy napot. Gondolatok a IV. Szinkópa Vegyeskari Találkozóról (Mihály Andrea)

Átadták az Istvánffy Benedek-díjat Kecskés D. Balázs művéért (2020/1.)

Ázsiai Kodály Szimpózium (Szingapúr, 2020. augusztus 17-23.). Dr. Nemes László Norbert bevezetője és Albert Tay ismertetője a parlando.hu részére (Fordította: Tóth Teréz) // Asia Kodály Symposium, 17-23 August, 2020, Singapore Report for Parlando.hu written by Albert Tay, Kodály Academy of Music, Singapore with Foreword by Norbert László Nemes, Kodály Institute of the Liszt Ferenc Academy of Music + Kodály: Esti dal videó (2020/6.)

Három földrész 14 országából érkeznek a versenyzők az idei Bartók Világversenyre (LFZE) (2019/3.)

Időkapszulát helyeztek el a Magyar Zene Házában (Sonline) (2021/2.)

Konferencia és sajtótájékoztató (Domonkos Máté)

Ami a tükrökön túl van – naplójegyzetek egy koncerthez

(Fittler Katalin) (2011/1.)

AMT-Napok 2006. (Szendy Ágnes) (2006/6.)

Bács-Kiskun megyei zongoristák találkozója (Dombi Jánosné) (2004/2.)

Bács-Kiskun megyei zongoristák III. találkozója (Dombi Jánosné) (2006/1.)

Bács-Kiskun Megyei Zongoristák XI. Találkozója (Dombiné Kemény Erzsébet) (2014/1.)

Bács-Kiskun megyei zongoristák XII. találkozója (Dombi Jánosné dr. Kemény Erzsébet) (2015/1.)

Bács-Kiskun Megyei Zongoristák XIV. Találkozója Kalocsán (2016. XI. 12.) (Dr. Dombiné dr. Kemény Erzsébet CSc) (2017/1.)

Bács-Kiskun Megyei Zongoristák XVI. Találkozója Szendrei Imre zongoraművész emlékére  (Dombiné Kemény Erzsébet) (pdf) (2019/1.)

Balladák és nocturne-ök. Klebniczki György Chopin-estje (Kiss Ernő) (2022/2.)

Bartók Béla Szlovák népdalok 3. kötetének bemutatója Pozsonyban (Dr. Csehi Ágota) (2009/6.)

Bartók-Fesztivál Londonban (Kovács Ilona) (2007/4.)

Bartók-koncert a Nádor teremben (Kovács Mária) (2016/6.)

Bartók Világverseny 2017 + A 2017. évi Bartók-fesztivál többszörösen díjazott image filmje (LFZE) (2017/5.)

Beethoven Budán – Beethoven Hegedűversenyéhez meghirdetett kadencia-írási versenyt Záborszky Katariina nyerte (2017/4.)

Bélaműhely a Workship-en (A. Gergely András) (2018/5.)

Bella Máté: A komolyzene a katarzishoz áll közelebb, a könnyűzene az eksztázishoz (Zsiray-Rummer Zoltán / (lfze.hu) // Rácz Gergő-Bella Máté: Mostantól c. több versenygyőzelmet aratott dala (2020) (2020/4.)

Beszámoló az I. Kodály Zoltán Zenei Versenyről (Debrecen, 2022. VI. 21–27.) (pdf) (2022/4.)

Beszámoló az 5. Hang Világkonferenciáról (Altorjay Tamás) (2012/6.)

Beszámoló a 24. virtuális IGEB Nemzetközi Konferenciáról (Dr. Csontosné dr. Buzás Zsuzsa) (pdf) (2021/2.)

Beszámoló a XI. temesvári Eurorégiós „Alma Cornea Ionescu” versenyről (Zsigmondné dr. Pap Éva) (2013/3.)

Beszámoló a kis zeneszerző II. Országos online versenyről (Nagykanizsa, 2021. IV. 15.) / Válogatás A kis zeneszerző – II. Országos Online Alkotó Verseny alkotásaibóll (Baráth Adrienn) (pdf) (2021/4.)

Beszámoló a paloznaki Szabó Lajos emlékkoncertről (Nagy Márta) (2022/4.)

Beszámoló a Szilvay-fivérek 2014. évi nyári kurzusairól (Z. T.) (2014/4.)

Beszámoló a Zenei könyvtáros ismeretek I. tanfolyamról (Darvassi Andrea) (2012/3.)

Beszámoló a ZeTa Gordonka tagozatának eseményeiről (Kovácsikné Falvay Edit) (pdf) (2018/8.)

Beszámoló az ÁTHALLÁSOK – középpontban a ZSOLTÁR című zeneművészeti szakmai napról (Kalmanovits Zoltán) (2016/3.)

Beszámoló az "Intézmény és hagyomány – kihívások a 21. század népzeneoktatásában c. kétnapos országos konferenciáról (Budapesti Ward Mária Általános Iskola, Gimnázium és Zeneművészeti Szakgimnázium, 2017. II. 17-18.) (Kalmanovits Zoltán) (2017/2.)

Beszámoló az Eszterházy Károly Egyetem 2016. évi Bartók-évfordulós koncertsorozatáról (dr. Csüllög Judit – dr. Várady Krisztina (2017/1.)

Beszámoló dr. Paul Michel előadásáról (Sz. M.) (1961/1-2.)

Bevezetés a jubileumhoz. Matinékoncert – mindenkinek (Fittler Katalin) (2020/1.)

Bozsoki Zenei Tábor - Álomból valóság (Balog Alexandra - Belák Erzsébet) (2014/4.)

Budapest vendége volt a Princeton University Orchestra (Mesterházi Máté, Kiricsi Katalin) (2017/2.)

Cimbalommal a világban. Dr. Herencsár Viktória, egyetemi docens beszámolója ázsiai turnéiról (pdf) (2019/3.)

Csalódás és ideák közt, Liszt és kortársai a Zuglói Filharmónia koncertjén (Erdősi-Boda Katinka) (2016/3.)

Csíkszeredai Régizene Fesztivál és a XI. Régizenei Nyári Egyetem (2018) (2018/6.)

Csíkszeredai Régizene Fesztivál 2020. VII. 11-19.) (Balázs Csilla) (2020/5.)

Csíkszeredai Régizene Fesztivál (2022. VII. 9-17.) (pdf) (2022/4.)

Czidra László blockflöte művésztanárról neveztek el tantermet (Weiner Leó AMI és Zeneművészeti Szakgimnázium, 2022. I. 22.) (Facebook képriport) (pdf) (2022/2.)

Dániel Kinga a 2019. évi Szabó Csaba Emlékdíj nyertese (Kaáli Nagy Botond) (2020/1.)

 Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar eseményeiből (I. Debreceni Régizene Akadémia / II. 32 Beethoven szonáta Debrecenben. Fenyő Gusztáv zongoraművész-tanár jubileumi sorozata III. Különleges Figaro házassága előadás (2019/3.)

„Dicsérjétek dobbal és tánccal, dicsérjétek fuvolával és gitárral!” (Zsolt. 150,4) 50 éve a zene szolgálatában… (Tihanyi József) (2015/3.)

Díjkiosztó hangversennyel zárult a Magyar Zeneszerzők Egyesülete zeneszerző versenye (2018/5.)

Drums. 10 éves jubilerum (Nemeskéri Emese) (2016/3.)

Egy híres musical elő- és utóélete: „A mi Hairünk” (Dobi Ildikó) (2015/4.)

Egy Kórusfesztivál műhelye – a játszóasztal mögül meglesve. Europa Cantat Pécs 2015 (Morva Péter) (2015/4.)

Egy rendezvénysorozat margójára, avagy (Zene)pedagógus-időjáték (Fittler Katalin) (2018/3.)

Elindultunk szép hazánkból…A Budapesti Monteverdi Kórus hangversenyei Erdélyben (Kollár Éva) (2016/6.)

Emlékezés Erkel Ferencre: Megnyílt „A magyar himnusz oldala” c. honlap // Megtekinthető „A Himnusz regényes története” c. film (Somogyváry Ákos) // Emberöltönyi Erkel emlékezet. Mozaikok az Erkel Ferenc Társaság három évtizedéből (Márkusné Natter-Nád Klára recenziója) (2021/2.)

Emlékeztető a Magyar Pedagógiai Társaság 2015. III. 28.-i üléséről (dr. Trencsényi László) (2015/3.)

„Érdekes jelenségekkel találkoztunk!” Interjú Széplaki Zoltánnal, a VIII. Országos Czidra László Furulyaverseny zsűri elnökével (Fehér Márta) (2013/3.)

Észak-déli rokonság. A finn–magyar kapcsolatok történelmi változásairól, a helsinki Magyar Kulturális Intézet megváltozott kultúraőrző szerepéről beszélgettünk Richly Gábor történész-hungarológussal, az intézet igazgatójával. (Mészáros Andor: Országút, 2021. VIII. 12.) 
(2021/4.)

EU-zárókoncert Lisszabonban (Kovács Ilona) (2011/5.)

Expanzió és szerkezetváltás. Összefoglaló a Magyar Pedagógiai Társaság 2015. április 18.-i Konferenciájáról (dr. Trencsényi László) (2015/3.)

Egy hangverseny margójára. Gonda János Vonzások és választások – MÜPA Fesztivál Színház 2011. I. 16. (Csillag Ferenc) (2011/2.)

Élménybeszámoló a Zugligeti Szent Család Plébánia - Bárdos Lajos kórustalálkozójáról (Balogh Viktória) (2016/3.)

Emléktáblát helyeztek el Andor Éva egykori lakóházán (Lippe Angelika) (pdf) (2021/1.)

Énekelt az ország! (Kerezsi Anna Mária) (2015/3.)

EPTA HELSINKI. 39. EPTA Konferencia (2017. augusztus 10-13.) (Ábrahám Mariann) (pdf) (2017/5.)

F.Chopin Zenei AMI 2020/21-es tanévben zeneiskola versenyeken helyezést elért növendékei műsora (Szerkesztette: Lacsny Katalin) (2021/3.)

Felavatták BALASSA SÁNDOR zeneszerző, a Nemzet Művésze sírkövét, Madarassy István Kossuth-díjas szobrászművész alkotását a Farkasréti temető művészparcellájában (2022. VI. 21.) (Dr. Kutnyánszky Csaba és Kovács Zoltán emlékezése) (pdf) (2022/4.)

Felavatták Lajtha László (1892-1963) portrészobrát a Budapest V. kerületi Károlyi-kertben (MTI) Bonusz: Lajtha László műveinek CD és LP diszkográfiája Solymosi Tari Emőke szerkesztésében (2015/4.)

Felfedezőúton – a Zuglói Filharmóniával (Fittler Katalin) (2016/1.)

"Fény a zenében" - egy sikeres pályázat beszámolója, vagy - pécsi zeneiskolások zenekari hete (Pallagi Eszter) (2015/4.)

Fényképes beszámoló a Rokon Népek Napja alkalmából a budapesti Finn Nagykövetségen 2015. október 15.-én tartott Crescendo Szalonkoncertről (Dudás Eszter) (2016/2.)

Fesztiválzenekar a gyerekekért. Ember Csaba sikeresnek tartja a kezdeményezést, s bízik a folytatásban. (Réfi Zsuzsanna) (2011/2.) (2015/4.)

Fiatal zeneművészek hazai és nemzetközi sikereiről (2021. V–VIII.) (2021/4.)

Finnországi levelek. Szerkeszti: dr. Mäkinen Judit / I. Finnországi magyarok. Dr. Szilvay Géza hegedűművész-professzor (Oláh Olívia filmje) / II. Minifiddlers brings violin to wider audience (2018/8.)

Fúvósparadicsom – a Salzburgi Ünnepi Játékokon (Fittler Katalin) (2015/4.)

Fúvóskarnagyi diplomakoncertek (2016/4.)

 - Kettős vizsgakoncert (Vikol Kálmán és a Mátyásföldi Koncert Fúvószenekar) (Mészáros Tibor)

- Mestervizsga a Stefánián (Takács Vivien)

Fúvószenekari workshop Városlődön 3 ifjúsági zenekar részvételével (Németh Noémi és Németh László filmje /Ajka TV, 2021. július16.) (2021/4.)

Fülei Balázs CD-je a megosztott I. díjat kapott a Liszt Ferenc Társaság versenyén (2022/4.)

Gálaműsor – mindenkinek! A Müpa 2017. VIII. 30-i koncertjéről (Fittler Katalin) (2017/5.)

Gitározó manólány – a sümegi vár tövében (Dr. habil Petrőczi Éva) (2021/4.)

Géczy Olga festőművész-karmesterről szóló könyv bemutatója és M. Sarlós Erzsébet alkotásai a töki Pajta galériában (2020/6.)

Gondolatok egy online könyvtárban (Baráth Zoltán) (pdf) (2021/4.)

Gyerekpálya a Beethoven-maratonon (Fittler Katalin)   (2020/2.)

Gyermekek a gyermekekért – egy Bartók évfordulóra (Budapest, 2015. szeptember 21.) (Mihalicz Csilla összeállítása nyomán) (2015/5.)

Gyöngyössy Zoltán Országos Fuvolatalálkozó ötödszörre (Siptár Hajnalka / Kerner Mária-lfze) (pdf) (2020/1.)

Hagyományok – Fót – Továbbképzés (Balázsné Szatmári Éva) (2012/5.)

Hajdú Zongoraversenye újból Gödöllőn (Szkordiliszné dr. Czitrovszky Ilona) (2015/3.)

Hangistálló Óbarok-Nagyegyházán (Zsohár Melinda) (2013/4.)

Fehér Anikó: Hangról hangra (2020/2.)

Hatvanadik évadát nyitja a Zuglói Filharmónia (Szalóky Zsuzsa) (2014/4.)

Haydneum: Nemzeti intézmény Magyarországon a régizenéért (Haydneum online) (2021/4.)

„Homokháti zenei Esték” sorozat. Zenés előadás Bartók Béla emlékére (Zsombó 2017. 03.27.) (Kerekné Fekete Éva) (2017/5.)

Horváth Balázs: BEAN – koncertfilm (2016) (Palotás Gábor ütőhangszerek (asszisztens: Tóth Levente) (BMC, 2016.05.03.) (2019/2.)

Ian Bostridge énekét hallgatva –koncerten és hangfelvételről (Fittler Katalin) (2015/1.)

Időkapszulát helyeztek el a Magyar Zene Házában (Sonline) (2021/2.)

„Ifjú Zenebarátok Napja az Óbudai Művelődési Központban” (Fabényi Réka) (2018/2.)

Ifjú zongoristák XV. találkozója Szendrei Imre zongoraművész emlékére (Dr., Dombiné dr. Kemény Erzsébet (2018/2.)

In memoriam Farkas Ferenc (Hangverseny az MMA posztumusz tiszteleti tagja kamaraműveiből. MMA, Pesti Vigadó 2022. XI. 7. (Tóth Anna) (pdf) (2022/6.)

Ismét hatalmasat DobBantottunk! (Forró-Erős Dóra) (2021/4.)

Itt vagyunk! Létrejött! Összművészeti Doktorandusz Nap (Vászka Anikó) (2016/3.)

Japán vendégek a „Csalogányban” (Fabényi Réka) (2018/2.)

Járdányi Pál új emléktáblája. Emlékbeszéd a tábla avatási ünnepségén, 2021. január 28. (Kusz Veronika) (2021/2.)

Játékos Magyar Zenetörténet. Vetélkedő a Himnusz megzenésítésének 175. évfordulója alkalmából (2019/4.)

Jeney Zoltán zeneszerző szerzői estje a Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskola és Zeneiskola-AMI Kodály-termében (P. Stébel Ildikó) (2015/2.)

Dr. Judit Mäkinen: 115. finnországi levél hazámból Finnországból szülőhazámba Magyarországra - Finn tangó, lavatanssit (2016/6.)

Dr. Judit Mäkinen: Finnországi levél 155. Újévi köszöntő. Nemzeti szimbólumok: himnusz (2016) (2017/1.)

Judit Mäkinen: Nemzetközi Kodály-hét Finnországban. 261. levél hazámból, Finnországból szülőhazámba, Magyarországra (pdf) (2019/2.)

Kalandozások Európában. Vida-Kun Áron zongorahangversenye (Tótha Aladár Zeneiskola – Szendi Ágnes) (2019/3.)

Kalandra fül! – az Óbudai Danubia Zenekar új sorozata (Fittler Katalin)  (2019/2.)

Kamarakiállítás Kacsoh Pongrác hagyatékából (pdf)  (2019/1.)

Kamarazenei tábor a Szentendrei-kistérségben. Interjú Turmezeyné dr. Heller Erikával, Bolyky Zoltánnal, Káip Róberttel, Kékesi Judittal, Rozmán Lajossal és Schmidt Eleonórával (Darvassi Andrea) (2013/4.)

Kecskeméten is elindult a Kodály Intézet mintaiskola-programja (Zeneakadémia Kommunikációs és Médiatartalmi Igazgatóság) (2016/5.)

Képriport a Magyar Örökség 2018. III. 24-i díjátadó ünnepségről, melyen a Budafok-Tétényi Nádasdy Kálmán Alapfokú Művészeti Iskola és Általános Iskola hagyományéltető, művészetoktatási tevékenységét és Gergely Ferenc orgonaművész egyházzenei munkásságát ismerrték el Magyar Örökségnek (2018/4.)

“Kérdezzük meg a szerzőt” (Z.T.) (2020/1.)

Kerek évfordulók: 20 – 25– 50 – 60 (Fehér György Miklós és Szendi Ágnes) (2013/4.)

Keszthelyi Helikon, 2016. (Nagy Ernő) (2016/3.)

KÉZ-MŰ-REMEK. A Nemzeti Szalon 2018-as kiállítása a Műcsarnokban (Dobi Ildikó) (2018/5.)

Kiegyenlített mezőny, remek növendékek. Jubileumi megmérettetés – múltidézéssel, jövőbetekintéssel. A XV. Országos Koncz János Hegedűverseny (Szombathely, 2016. december 2-4.) zsűri elnökével, Járdányi Zsófiával és Dénes László tiszteletbeli elnökkel Réfi Zsuzsanna beszélgetett (2017/1.)

Kiss Nagy András „Hárfázó nő” c. szobra a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának új parkjába került (2015/4.)

Kiválasztották a Nemzeti Ifjúsági Kórus tagjait. 63-an vehetnek részt az egyhetes kecskeméti felkészülésen, majd az öt hangversenyből álló fellépéssorozaton (LFZE) (2018/5.)

Klasszikus gitárosok debreceni találkozója (2010. augusztus 8 – 18.) (2011/1.)

Klasszikus zenei misszió Bécsben (dr. Váradi Judit) (2019/2.)

Klubban –Emlékkoncert Kadosa Pál és Sugár Rezső tiszteletére (2004/1.)

Kobzos Kiss Tamás-emlékhely átadásával kezdődött a Magyar Népzeneoktatás 2017. évi ünnepe (MMA) (2017/4.)

Kodály-nap a Kodályban (Debrecen, 2021. XII. 17.) (Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakgimnázium és Zeneiskola-AMI) (2022/1.)

Kodály Zoltán nyomában Budapesten – könyvbemutató és koncert a péceli Ráday-kastélyban (Rigóné Faragó Zsuzsanna) (2020/6.)

Kocsis Zoltán-díj és zenei tehetség ösztöndíj a művész tiszteletére és szellemi örökségének megőrzésére (Kocsis-Hauser Alapítvány) (2022/2.)

Kollonay Zoltán szerzői estje Nagykanizsán (Kocsis Katalin) (2017/4.)

Konferencia Bárdos Lajos születésének 120. évfordulójára (2019. IX. 18., Pesti Vigadó) (MMA) (2019/5.)

Kortárs darabok elkötelezett terjesztéséért zenetanárokat és előadóművészeket díjazott az Artisjus (pdf) (2021/1.)

KÓTA 50 Dr. Mindszenty Zsuzsánna: A KÓTA szerepe az ezredfordulón és ma a magyar kórusok életében (A Művelődéstörténeti Kincsestár /Szerk.: K. Udvari Katalin, Püski Kiadó 2015. / c. kötet részére 2015-ben készült írás a KÓTA 50 éves jubileumára a szerző által kiegészítve és aktualizálva az elmúlt öt év tapasztalatai alapján) // Birinyi József előadása a KÓTA népzenei együtteseiről (38:00) (pdf) (2020/6.)

Középiskolások IV. zenei versenye a Nyíregyházi Egyetemen (2017. I.28.) (Ferencziné Ács Ildikó) (2017/2.)

Középiskolások V. zenei versenye a Nyíregyházi Egyetemen (Ferencziné dr. Ács Ildikó) (2018/3.)

Közösségi élmények, egyéni tanulságok-tapasztalatok. Gondolatok az Eötvös Péter Alapítvány mesterkurzusának záró koncertjén (Fittler Katalin) (2022/4.)

Kurtág György Ferencváros, Sáry László pedig Nagykovácsi díszpolgára lett (2021/1.)

Kurtág: Játékok – Játékok Kurtágnak – Kurtágnak játszani (Fittler Katalin) (Összeállította: Ábrahám Mariann) (2016/3.)

Különleges helyszínen ünnepelték Dohnányi születésének 140. évfordulóját (LFZE) (2017/4.)

Lengyelországban jártunk (Kerezsi Anna Mária) (2014/3.)

Luciano Pavarotti korrepetitora tartott énekes mesterkurzust a Nemzeti Énekkarnál (Bukta Julianna (2018/4.)

Madridban a Kroó György Zenekar (Füzesséryné Dudás Eszter) (2014/6.)

Magyar lemez minden idők legjobb tíz Vivaldi-felvétele között (MMA) (2018/3.)

Magyar Örökség Díjat kapott Krulik Zoltán és a Makám együttes. Jász Attila laudációja: Az elérhetetlen felé (2022/4.)

Magyarok a harangzenészek világtalálkozóján (Szironta Együttes, Germán Márton) (2022/4.)

Malajziában került sor a 24. Nemzetközi Kodály Szimpóziumra (Tóth Teréz) (2019/4.)

Marco Bianchi Zongoraiskolája (2016/5.)

MÁRTÉLYI FŰZ. Nagygyörgy Sándor festő- és fotóművész hagyatékával gazdagodott a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeum (2016. január 15 - 2016. január 31). Almási István, Hódmezővásárhely város polgármesterének megnyitóbeszéde (2016/1.)

Másfélszáz év zenével és oktatással Esztergomban. Stipkovits Fülöp: Az esztergomi zeneoktatás elmúlt másfélszáz éve című könyvének bemutatója az Esztergomi Helischer József Városi Könyvtárban. (Részletek a könyvből: Prof. dr. Prokopp Mária: Előhang – ajánlás az olvasónak / Dr. Szőnyi Erzsébet: Preambulum / Stipkovits Fülöp: Előszó; Esztergom zenei hagyományai a XX. században; Az esztergomi zeneoktatás elmúlt másfélszáz éve; Esztergomi Zsolt Nándor Zeneiskola 2005-) (pdf) (2018/4.)

Megalakult a Magyar Sibelius Társaság (pdf) (2020/1.)

Megható kisjátékfilm készült a Zeneakadémia zongoraművész-tanáráról, Szokolay Balázsról (lfze.hu) (2022/2.)

Megjelent a KROÓNIKÁK (Kroó György AMI) c. magazin első száma. (Szerkeszti: Füzesséryné Dudás Eszter) (2020/4.)

Dr. Megyeri Krisztina: Inspirációk a „Mester és tanítványai" zongora mesterkurzusokon (2018/5.)

Mennyi is egy tucat? (Darvassi Andrea) (2013/4.)

Mesterkurzusok Szegeden és Balassagyarmaton (Nagy Márta) (2016/4.)

„Mind magyarok vagyunk” - Egység a sokféleségben - Konferencia a határon túli magyar művészetről (Pesti Vigadó, 2021. XI. 23.) (MMA) (2022/1.)

Mindenki Akadémiája. Solymosi Tari Emőke televízió-előadása a Zuglói Filharmónia FELFEDEZŐÚTON című nagysikerű sorozatáról 235 művészeti előadás =70 ezer találkozás zuglói fiatalokkal (2018/6.)

Mini a CAFe-ban 4.1. (Eisenbacher Zoltán) (2016/1.)

Multimuzsika - Hangverseny a Tokaji Ferenc Gimnázium aulájában (Fittler Katalin) (2015/4.)

Nagy Márta és művészbarátai (Beszámoló egy sándorfalvi kamarakoncertről, 2019. II.) (Ladányi Zsuzsa)  (2019/2.)

Negyven éve a régi zene szolgálatában. Kerek jubileumot ünnepel az idén a hévízi Musica Antiqua Együttes (Pordán Varga Lívia) (2017/6.)

Fülei Balázs CD-je a megosztott I. díjat kapott a Liszt Ferenc Társaság versenyén (2022/4.)

Nemzeti Ifjúsági Zenekar címet kapott a Zeneakadémia hallgatóinak együttese (lfze.hu) (2021/1.)

Nemzetközi Kodály Zenei Nevelési Napok Isztambulban (Polyák Zsuzsanna)  (2017/6.)

Nemzetközi ütőhangszeres siker (2014/5.)

Neszlényi Judith zongoraművész-tanár, zeneszerző és költő újra Budapesten (Zalatnai Brigitta és Mohai Gábor interjúja, részletek Neszlényi Judith koncert felvételeiből, valamint Óda, in memoriam 1956 c. kantátájának koncertfilmje Krasznai Gáspár vezényletével (pdf) (2022/6.)

Palotakoncert elegánsan. Madaras János Alexander és Gergely a Duna Palotában (A. Gergely András) (2018/5.)

Parázsfuvolácska. Reflexiók a negyedik évad egy bérletszüneti előadásáról (Fittler Katalin) (2017/2.)

Olaszországban jártunk (Kerezsi Anna Mária) (2015/1.)

Orientale lumen 2018 (Dobi Ildikó) (2018/1.)

Örökség (1. rész). Kósa György és Kósa Gábor szerzői estje (Koncertfilm, 2018) (2018/7)

Osztályéneklési Fesztivál Pécsett (Nagy Ernő) (2014/6.)

Ők nyertek első ízben Kocsis Zoltán-díjat (2022/3.)

Összefoglaló Ábrahám Mariann: 25 éves az EPTA, az Európai Zongoratanárok Szövetsége (2003/3.)

Ötlet bontakozóban. Az Óbudai Danubia Zenekar "Rímes bál a zenekarban" című, a BMC-ben 2018. február 10-én tartott koncertjéről (Fittler Katalin) (2018/2.)

Paul Marsovszky karmesteri diplomahangversenye (Dobi Ildikó) (2018/6.)

Pertis: + 15 Emlékest (BMC, 2022. X.7., (1:16:26) (2022/6.)

Pogorelich után (Kuti Balázs - Czeloth-Csetényi Gyula) (2017/3.)

Prágában énekelt a Komlói Pedagógus Kamarakórus (dr. Szabó Szabolcs) (2018/4.)

Ravel és a varázslatok (Fittler Katalin) (2017/2.)

Rekordkísérletnek is beillő akcióval zárul a Kodály nyomában háromfordulós zenei játék. Kecskeméttől Melbourne-ig egyszerre csendülnek fel a Kodály által gyűjtött népdalok (2017/6.)

Rekordszámú résztvevő a 2019. évi Csíkszeredai Régizene Fesztivál programjain / „Minden orgona egyedülálló, saját kora, történelme és személyisége van.” Beszélgetés Ursula Philippi orgonaművésszel, a 2019. évi Csíkszeredai Régizene Fesztivál oktatójával (Oana Borviz, fordította: Kocsis Kitty) (2019/4.)

G. Rossini utolsó, „öregkori bűne": Kis Ünnepi Mise. Beszámoló a Magyar Örökség-dijas Budapesti Kórus 2018. január 20-i előadásáról (Wesselényi utcai Baptista templom) (dr. Bozsai Gábor) (2018/2.)

Rost Andrea / Hot Jazz Band: Ma éjjel táncolnék (Eiffel Műhelyház, 2022. III. 19.) (Czigány Ildikó) (2022/2.)

Salzburgi Mozart Hét 2020. Fittler Katalin: Nagyságok – névvel és névtelenül. Kamarazenei tanulságok és tapasztalatok a salzburgi Mozart Héten / Székely György: Mozart él!  (2020/2.)

Sárközi Ádám ifjú nagybőgős nemzetközi versenygyőzelmei (2019/3.)

Sass Sylvia Mosonmagyaróváron (Fittler Katalin) (2014/4.)

„Sok húron pendülünk”. Nemzetközi Vonósfesztivál Kovács Dénes hegedűművész emlékére (Vászoly, 2020. augusztus 13 – 24.) (Hubay Jenő Társaság Egyesület) (2020/5.)

Stravinsky Maraton (Fittler Katalin) (2015/2.)

Szakmai beszámoló az Erkel Ferenc Társaság 2018. évi tevékenységéről, programjairól (Somogyváry Ákos) (pdf) (2019/1.)

Szatmári Lászlóné Lechnitzky Erzsébet (1933–2020) igazgatónő, zongoraművész-tanár emlékére termet neveztek el a Józsefvárosi Zeneiskolában (pdf) (2022/3.)

Szerzői est Szőlőskislakon (sz.l.) (2019/4.)

Szóljon hangosan az ének! (Kiskarácsony egy meghívott vendég szemével.) (Berhidai Márta)

 (2019/1.)

Táncok billentyűkön. V. Zongorás Találkozó, Ráckeve (Darvassi Andrea) (2014/3.)

Tehetséggondozás Kodály szellemében. A Psalmus Humanus Művészetpedagógiai  Egyesület  2018. februári tanár továbbképzésének beszámolóiból (Szerkesztette: K. Udvari Katalin)  (2018/5.)

-        Balázs Márta (ének-zenetanár)

-        Dudás Zsuzsanna (szolfézs-zeneelmélet, zongora-kamaraművész-tanár),

-         (Formanek Annamária (ének-zene-, karvezetés- és németnyelv-tanár),

-        Ráduly Ildikó (ének-zene-, karvezetés- és szolfézstanár) beszámolói

Teljeskörűen felújították Kodály Zoltán zongoráját (lfze.hu) (2022/4.)

Új utakon a kisgyermekek fuvola oktatásában. Beszámoló Barbara Gissler-Haase előadásáról (Barth István)

(2015/3.)

„TE DEUM…” Záborszkyakkal a Zeneakadémián (dr. Ujj Írisz) (2017/3.)

Temesvári Bence újabb nagydíja és további magyar vonós sikerek a Talents for Europe versenyen (Dolný Kubín (Alsókubín, 2019. IV. 27.-V. 1.) (2019/3.)

Teremi Dárius nyerte a 2022. évi Lantos Rezső karvezető versenyt (lfze.hu) (2022/3.)

Thaler Tamás képriportja a MUCE 2022 Kórusfesztivál és Magyaróvári Viktor – Kayamar: Bábel születése c. oratóriumának bemutatójáról  (2022/4.)

Titkok. A Muzsikás együttes hangversenye a Kallós Alapítványért (Fehér Anikó) (2008/3.)

Tóka Ágoston orgonaművész sikere a 2017. évi St Albansi Nemzetközi Orgonaversenyen (2017/4.)

Tóparti mesék. Klebniczki Györgyzongoraművész-zeneszerző legújabb hegedűre írt kottájának ősbemutatója (Bodrogközy Eszter) (pdf) / Tíz miniatűr (Közreműködik Sáfár Rebeka és a szerző)  (2019/3.)

Tudósítás a Csepeli Auth Henrik Fesztivál Fúvószenekar minősítő hangversenyéről és a 2018. XII. 15-i koncert műsorának filmfelvétele  (Z.T.) (2019/1.)

Tudósítás Ádám Jenő városából (Kincses Edit) (2015/3.)

Új közgyűjtemény /emlékhely (Esztergomban Erdélyi Zsuzsanna népi vallásos gyűjteménye / Bővült a Kallós-gyűjtemény Válaszúton / Átadták Lajtha László emlékművét és az elkészült harangtornyot Kisgyőrben (MMA) (2017/4.)

Új magyar hangszer született (Bodnár Eszter) (2021/4.)

Új vezetőséget és tiszteletbeli tagokat is választott a Magyar Kodály Társaság 2018.V.13-i Jubileumi Közgyűlésén (2018/5.)

Utazás a 13. Hárfa Világkongresszusra (Nizalowski Fanni) (2017/5.)

Ünnep. XIV. Országos Zeneiskola Zongoraverseny (Nyíregyháza, 2016. III. 18-20.). Interjú dr. Hargitai Imre zongoraművész-tanárral, a zsűri elnökével (Ábrahám Mariann) (2016/2.)

Ünnep a kastélyparkban: az V. Pro Musica fúvósötös- és kamarazenetábor mindennapjai (Békés-Tarhos, 2021. VIII. 8-14.) (Rácz K. Bence) (pdf) (2021/4.)

Valóra vált álom Debrecenben. Vásáry Tamás a Református Nagytemplomban (2018. VII. 15.) – Ifjú Zeneművészek 2018. évi 18. Debreceni Nemzetközi Nyári Akadémiájáról (pdf) (2018/6.)

Véget ért a Csíkszeredai Régizene Fesztivál (Ferencz Angéla, Filip Ignác, Fazakas Gabriella) (2021/4.)

Vendégségben a Fugában.  Puskás Levente szaxofon és Váradi Judit zongora hangversenye magyar zeneszerzők műveiből (Dittrichné Vajta Zsuzsánna) (2018/5.)

Versenygyőztes zongoristák koncertje (2014/2.)

„VIKÁR 80”. A Vikár Sándor Zeneiskola jubileumi eseményének összefoglalója (Szabó Tünde Júlia) (pdf) (2020/1.)

Világhír és ismeretlenség - Egy megíratlan napló bejegyzései. Helen Donath Budapesten (2014. szeptember 23.) (Fittler Katalin)

Vörös Szilvia nyerte az I. Nemzetközi Marton Éva Énekverseny fődíját (2014/5.)

Weiner Maraton (Fittler Katalin) (2016/3.)

Zemlényi Katica karnagy kettős sikere (KÓTA / Vox Mirabilis Chamber Choir) (2021/4.)

Zeneakadémisták a 2017. évi Budapesti Tavaszi Fesztiválon (Fittler Katalin) (2017/3.)

Zeneoktatás a Közel-Keleten (MusiciansWho / Kondor Kata) (2015/2.)

Zeneoktatás Afrikában (MusiciansWho/Kondor Kata) (2015/3.)

Zeneoktatás Ausztráliában és Új-Zélandon (Kondor Kata-MusiciansWho) (2015/5.)

Zeneoktatás az Egyesült Államokban (MusiciansWho / Kondor Kata) (2015/4.)

Zeneiskolai koncertek az AMT szerzőinek műveiből Dorogon és Monoron (Szendi Ágnes és Zsombok Erika) (2015/3.)

Zenekari kirándulás a "A fény éve a Kroó György AMI"-ban c. programsorozat keretében (Dudás Eszter) (2015/3.)

Zeneoktatás Latin-Amerikában (MusiciansWho / Kondor Kata) (2015/1.)

ZeTa közreműködés „A Muzsika Hídja Fesztivál”-on (Szkodiliszné dr. Czitrovszky Ilona) (2014/4.)

Zuglói Filharmónia a Pesti Vigadóban (Fenyves Mária Annunziata) (2016/1.)

YouTube felvétel Rácz Ödön zeneakadémiai koncertjéről (Koussevitzky: Nagybőgőverseny) (2017/3.)

Ábrahám Mariann: A zongora és több. Egy sokoldalú hangszer arculata (Nemzetközi EPTA Konferencia, Bécs 2019. október 24-27.) (pdf) (2019/6.)

Dr. Ábrahám Mariann: A zongora szekció munkájáról (1984/2.)

Dr. Ábrahám Mariann: A „ZONGORÁLOM” sikere külföldön (2013/3.)

Dr. Ábrahám Mariann: Chopin a kortárs világban. 32. Nemzetközi EPTA Konferencia (2011/1.)

Ábrahám Mariann: Cziffra György mesterkurzusa a keszthelyi Festetics kastélyban (1986/10-11.)

Dr. Ábrahám Mariann: Emlékezés dr. Kovács Gézára 100. születésnapja alkalmából (2016/6.)

Dr. Ábrahám Mariann: EPTA 2002 „Múlt-Jelen-Jövő” Nemzetközi Konferencia (2003/1.)

Dr. Ábrahám Mariann: EPTA Oslo. Nemzetközi Konferencia, 2014. június 26-29. (2014/4.)

Dr. Ábrahám Mariann: Kapcsolatok megteremtésének kulcsai (Az Európai Zongoratanárok 37. Konferenciájáról, Amszterdam, 2015. október 22-25.) (2015/6.)

Dr. Ábrahám Mariann: „Minden út Rómába vezet” (2005/2.)

Dr. Ábrahám Mariann: Rövid ismerkedés a moszkvai Központi Zeneiskolával (1973/4.)

Altorjay Tamás-Bihari Adél: Beszámoló a 11. PEVOC konferenciáról (2015/6.)

Altorjay Tamás: Beszámoló a 2013. évi Kodály Zoltán zenepedagógiai konferenciáról (2013/3.)

Altorjay Tamás: Beszámoló a 10. PEVOC konferenciáról (2014/1.)

Angi István: A klasszikus gitár zenéje, mint jelenkori esztétikai élmény (2011/1.)

Dr. Antal-Lundström Ilona: Éneklő, zenélő, olvasó Magyarország. Az esztétika társadalomformáló ereje. Gondolatok a Klebelsberg Kuno emléktársaság 2019. november 16-i  tudományos ülése után (2019/6.)

Dr. Anthony Young: Serdülő fiúk hangváltozása: fiziológiai, pszichológiai és gyakorlati szempontok ének-zenét tanítók számára és jegyzetei a videón bemutatásra kerülő gyakorlatokhoz dr. Nemes László Norbert bevezetőjével és dr. James Cuskelly ajánlásával (Közreadta és magyarra fordította: Tóth Teréz (pdf) // Dr Anthony Young: The Adolescent Male Changing Voice: Physiological, Psychological and Practical Considerations for Classroom Music Teachers. Foreword by Dr László Norbert Nemes and Dr James Cuskelly for paper for Anthony Young’s paper (Arranged by: Teréz Tóth) (pdf) (2021/2.)

Arányi (Aschner) György: Meglátogattuk: a Váci Zeneiskolát (1963/9.)

Aszalós Tünde: IV. országos Zeneiskolai Ferenczy György Zongoraverseny (2009. december 4-6.) (2010/1.)

Aszalós Tünde: IV. Budapesti Nemzetközi és III. „Chopin+….” Zongoraverseny, 2010.03.11 – 2010.03.15. (2010/3. és 2010/5.)

Aszalós Tünde: V. Országos Zeneiskolai Ferenczy György Zongoraverseny (Budapest, 2011. december 9-11.) (2012/1.)

Aszalós Tünde: Beszámoló egy „zongorapedagógiai misszió” újabb eseményéről (2014/2.)

Asztalos Alíz: Az évszakok színei. Csepregi György szerzői estje az Egressy Béni Református Művészeti Szakgimnáziumban (pdf) (2022/6.)

Asztalos Andrea: Beszámoló a 2. International Conference on new Music Concepts (ICNMC-2016) Konferenciáról (2016. március 5-6.) (2016/3.)

Asztalos Kata: A zenetechnológia kutatási irányzatai és alkalmazási lehetőségeiaz oktatásban. Beszámoló a Sempre MET 2014 konferenciáról (2014/3.)

Balázsné Szatmári Éva: Haydn és az elvarázsolt kastély (2010/1.)

Dr. Banda Ádám: Bartók Béla Hegedűversenyének (1937–38) New York-i bemutatója (pdf) (2021/4.)

Banda Ede: Gondolatok a nemzetközi „Pablo Casals” gordonkaverseny után (1963/11.)

Bándoli Katalin: A könyvtárak a zenei nevelés szolgálatában, avagy miért érdemes a zenei könyvtárakat látogatni (2012/6.)

Bántai Erzsébet: Kíváncsiak vagyunk még egymásra? Gondolatok a XVI. Friss Antal Gordonkaverseny kapcsán (2021/3.)

Barth István: Beszámoló az V. Nemzetközi Fuvolafesztivál – Pécel (2018.  IX. 28-30.) eseményeiről (pdf) (2018/8.)

Bartók Béla Szlovák népdalok 3. kötetének bemutatója Pozsonyban (Dr. Csehi Ágota) (2009/6.)

Bokor Gabriella: „Mindenkinek tudnia kell Haydn és Mendelssohn játszani…” Beszélgetés Nagy Péter zongoraművész-tanárral (2010/2.)

Dr. Bozsai Gábor beszámolói (2017/4.)

- A XIV. Református Zenei Fesztivál nagyobb "komolyzenei" eseményei (Dinyés Soma oratorikus barokk estje, Központi Református Kórus hangversenye, Vedres Csaba és Gyermán Júlia "lélek"-zene koncertje)

- Beszámoló a Budapesti Kórus „Gyöngyszemek” c. évadzáró koncertjéről (2017. VI. 8.)

- A Váci Harmónia Kórus fellépései az „5. Kórusok Éjszakája” fesztiválon (2017. június 10., Budapest VIII., Palotanegyed)

Dr. Bozsai Gábor: Szenvedélyem: a régizene - Vashegyi György. Művészetek Palotája Családi és ifjúsági programok – Szenvedélyek sorozat. 2019. április 28. délelőtti matinén (pdf) (2019/3.)

Borz Zsófia: Az 50 éves jubileumát ünneplő MTA BTK ZTI Zenetörténeti Múzeumának képzőművészeti gyűjteménye (pdf)  (2019/2.)

Dr. Bozsai Gábor: Kárpát-Medencei Magyarok Zenéje 2018. „8 ország – 8 koncert – Egy nemzet" (pdf)   (2019/2.)

Bubernik Eszter: Ahol a művészeti nevelés az egekbe ér… A pannonhalmi Bencés Gimnázium, Egyházzenei Szakközépiskola és Kollégium művészeti oktató-nevelő munkájáról (pdf) (2017/5.)

Buzás Zsuzsa: Zeneoktatás Luxemburgban (2013) (2017/2.)

Buzás Zsuzsa - Pásztor Attila: A 2012-es regensburgi EARLI JURE Konferencia (2013/1.)

Buzás Zsuzsa – dr. Szarka Júlia: Zenepedagógiai doktori kutatások hazánkban és külföldön. Beszámoló az MTA Pedagógiai Tudományos Bizottságának Tantárgy-pedagógiai Albizottsága és a Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat IV. Kerületi Tagintézménye zenepedagógiai kutatásokkal kapcsolatos nyilvános üléséről (2014/4.)

Csepregi György zongora- és orgonaestje a Nádor Teremben 2019. március 2-án (Dittrichné Vajtai Zsuzsánna)  (2019/2.)

Csernus Szilvia: Már nem csak titokban népszerű - A magyar jazz nyomában a Vendéglátóipari Múzeumban (2015/6.)

Csillag Ferenc: Amikor az ifjak a zongora elé ülnek (2003/3.)

Csillag Ferenc: Vasárnap délelőtti hangverseny a Fészek

Dr. Csehi Ágota: Liszt Ferenc és Erkel Ferenc művészete Pozsonyban. Emlékezés a két zeneszerző bicentenáriuma alkalmából (2012/2.)

Csepregi György: „Tengermély szív” – Szendi Ágnes szerzői estje az Óbudai Társaskörben (pdf) (2022/6.)

Csodák és átváltozások…(Laczó Zoltán) (2007/4.)

Czakó Dóra: „Kreativitásra kreatív tanárok tudnak nevelni. (2015/4.)

Deákné dr. habil. Kecskés Mónika – dr. Szesztay Zsuzsa: „Mindennapos éneklés”. Első lépések a művészetek felé. II. Országos konferencia az ELTE Tanító- és Óvóképző Karán - bölcsőde-óvoda-iskola (2017. V. 12.) (2017/5.)

Dezső Marianna: Magyar zenészprofesszorok mesterkurzusa a Genfi-tó partján (2005/4.)

Dezső Marianna: Szendi Ágnes szerzői estje az Óbudai Társaskörben (2020. X. 11.)(2020/6.)

Dezső MariannaSzendi Ágneszeneszerzői- és zongorahangversenye (2018/7.)

Dimény Judit: A sazlburgi Orff-Intézet nyári kurzusáról (1964/12.)

Dobi Ildikó beszámolói (2017/3.)

- Karmester-vizsga I. Johannes és Paul Marsovszky első mestervizsgája a Zeneakadémián

- Az ifjú karmester: Paul Marsovszky

Dombóvári János: A 85 esztendős Bónis Ferenc köszöntésével Zenetudományi Konferencia Kodály Zoltán emlékére (pdf) (2017/4.)

Dombóvári János: A magyar hegedű ünnepén. Hangszerbemutatók, kiállítások, hangversenyek (2016/5.)

Dombóvári János: A zempléni zenetudományi konferenciák története (pdf) (2021/3.)

Dombóvári János: Muzsikál a család a sátoraljaújhelyi czerkóban (2017/2.)

Dombóvári János:

- Húsz éve a művészetoktatásban. Jubilált a Széptan Alapfokú Művészeti Iskola (2017/1.)

- Testvértalálkozóra jöttek… Csángó-magyarok a moldvai Forrófalváról (2017/1.)

Dombóvári János: Születésének bicentenáriumán Mosonyi Mihályra (1815-1870) emlékeztek Sátoraljaújhelyben. Bonusz: Mosonyi Mihály műveinek a jegyzéke Szilavári Károly összeállításában, Scholcz Péter és Kassai István kiegészítéseivel, korrekcióival (2015/4.)

Dombóvári János: „Vigyétek világgá ezt a zenét!” A Lavotta János Kamarazenekar hat hangversenye a Kárpát-medencében (pdf) (2020/1.)

                                                       ***

Eisenbacher Zoltán koncert-recenziói

- 24. Mini-Fesztivál (2012/2.)

- Az idő sodrában IV. (2012/5.)

- Gamba moderno (2012/2.)

- Matuz István fuvolaestje (2012/1.)

- Tér/Zene (2012/2.)

- Titánia (2012/2.)

- Gyökerek II. (2012/3.)

- Ifjú tehetségek (2012/3.)

- Születésnap (2012/3.)

- Tanítványok III. (2012/3.)

- Idővel I. (2012/4.)

- Idővel II. (2012/4.)

- Idővel III. (2012/4.)

- Koncert az „Olaszban” (2012/4.)

- Egy évszázad (2012/6.)

- Napjaink zenéje I. (2012/6.)

- Napjaink zenéje II. (2013/1.)

- Napjaink zenéje III. (2013/1.)

- Napjaink zenéje IV. (Eisenbacher Zoltán) (2013/1.)

- Napjaink zenéi V. (2013/2.)

- Napsugár (2013/2.)

- Német-est (2013/2.)

- Jubileumi Mini-Fesztivál I. – Kamarazenei est (2013/3.)

- Jubileumi Mini-Fesztivál II. - Kamaraműsor (2013/3.)

- Jubileumi Mini-Fesztivál III. - Wrocławi Leopoldium Kamarazenekar (2013/3.)

- Nyitókoncert (2013/4.)

- Évfordulók III. 39. Korunk Zenéje Kortárs Zenei Fesztivál. Kocsár Miklós 80 / Benjamin Britten 100 (2014/1.)

- Évfordulók IV. 39. Korunk Zenéje Kortárs Zenei Fesztivál. Witold Lutosławski 100 / Ligeti György 90 művei (2014/1.)

- Évfordulók V. 9. Korunk Zenéje Kortárs Zenei Fesztivál. Ligeti Görgy 90 / Witold Lutosławski 100 (2014/1.)

- Évfordulók VI. 39. Korunk Zenéje Kortárs Zenei Fesztivál. Láng István 80 (2014/2.)

- Évfordulók VII. 39. Korunk Zenéje Kortárs Zenei Fesztivál. Dubrovay László 70 (2014/2.)

- 26. Mini-Fesztivál. Az újratöltött paradicsom (2014/3.)

- 26. Mini-Fesztivál III. A MÁV Szimfonikus Zenekar koncertje (Eisenbacher Zoltán) (2014/3.)

- Fapados fesztivál (Eisenbacher Zoltán) (2015/2.)

- Mini a CAFe-ban 4.1. (Eisenbacher Zoltán) (2016/1.)

- Mini a CaFe-ban 4.2. (Eisenbacher Zoltán) (2016/1.)

Mini Fesztivál 29.1 (Eisenbacher Zoltán) (2016/6.)

                                                     ***

Erdősi-Boda Katinka: Akarat, erő, dinamizmus a múlt és jövő dialógusában. Beszélgetés és beszámoló Bogányi Gergely és Boros Misi közös MüPa-beli koncertje alkalmából (2017.XII. 6.) (2018/1.)

Erdősi-Boda Katinka – dr. Erdősi Károly: Klebelsbeg Konferencia „Művészet és társadalom” címmel (A Klebelsberg Emléktársaság 2018. XI. 17-18-i konferenciájáról (pdf) (2019/1.)

Dr. Erdősi-Boda Katinka: Összművészet és közönségigény (pdf) (2020/1.)

Fabényi Réka: Europa in Takt: Tanítsunk hangszerjátékkal. Hangszertanítás az értelmileg akadályozott gyermekeknél (képes beszámoló (2013/2.)

Fábián Imre hagyatéka az Országos Széchényi Könyvtár Zeneműtárában (Solymosi Tari Emőke (2007/4.)

Fábián Tímea: „Csak tiszta forrásból”- Emlékkoncert Bartók Béla tiszteletére Pécelen (pdf) (2017/.4)

Fasang Árpád: Meglátogattuk a Nagykörösi Zeneiskolát (1963/2.)

Fasang Árpád: Országos Úttörő Zenekari Fesztivál Egerben (1963/8.)

Dr. Fehér Anikó: A Máté passiótól a Zsip-zsupp kenderzsuppig…(avagy fordítva…) (2010/2.)

Ferencziné dr. Ács Ildikó: Erasmus Intenzív Program a Nyíregyházi Főiskolán

2010. II. 22 – III. 6. (2010/4.)

Fitraya Ramadhanny:Büszkeség, gamelán visszhangzik a magyar zenei fesztiválon (Travel News) TRAVEL NEWS) (Fordította: Jakab Géza)   (2018/6.)

Fittler Katalin: A Diótörőtől a Teremtésig. Utánpótlás-nevelés a Müpában (2019/1.)

Fittler Katalin: A Salzburgi Ünnepi Játékok Young Singers Projektjéről (2019/4.)

Fittler Katalin: Ki mindenki lakik a részletekben? Egy salzburgi mesterkurzus tanulságai… (2018/7.)

Fittler Katalin: Mesterkurzus – fesztiválkeretben (2010/5.)

Fittler Katalin: Quasthoff tanít (2011/3. és 2011/4.)

Fittler Katalin: Schiff András mesterkurzusa a salzburgi Mozart-héten (2019/1.)

Fleck Erika: A Pécsiek tisztelgése Kodály emléke előtt (2008/6.)

Földes Imre: Meglátogattuk: a Karcagi Zeneiskolát (1963/7.)

Friss Antal: Gordonkatanárok első országos értekezlete és továbbképzése (1963/8.)

Fülep Márk: Együtt zenélni jó! 10 éves Fülep Márk fuvolaegyüttese – Budaörs, Leopold Mozart Zeneiskola (2016/1.)

Fülep Márk: Ősbemutatók fuvolán. 6 új fuvolamű   (2019/2.)

Fülep Márk: Ösztöndíjjal Amerikában az NFA 2017-en. Bevezető gondolatok és képes beszámoló (pdf) (2018/6.)

Márk Fülep: Hungarian Folk Music in Minneapolis - Myrna Brown International Scholarship 2017 (WINTER 2018 FLUTIST QUARTERLY NFAONLINE.ORG) (pdf) (2018/6.)

Fülep Márk: Magyar népzene Minneapolisban – Myrna Brown Nemzetközi Ösztöndíj 2017 (A The Flutist Quarterly (USA) folyóiratban megjelent interjú bővített, magyar nyelvű szövege) (pdf) (2018/6.)

Füzesséryné Dudás Eszter: 12. Crescendo Nyári Akadémia Tokajban - szakmai beszámoló (2015/4.)

Füzesséryné Dudás Eszter: 13. Crescendo Nyári Akadémiáról (Tokaj, 2016. VII. 25.-VIII. 8.) (2016/4.)

- A 13. Crescendo Nyári Akadémia és Fesztivál programfüzete             

- Szakmai beszámoló

- A Kroó György AMI tanárai és diákjai a Crescendo Nyári Akadémián

Füzesséryné Dudás Eszter: A Kroó Ami Erasmus+ programja 2017-2019 között bolgár és lengyel partneriskolákkal együttműködésben (pdf) (2019/6.)

Füzesséryné Dudás Eszter: A Kroó György AMI nyári zenei tábora Sárospatakon és környékén (pdf) (2021/4.)

Fúvóskarnagyi diplomakoncertek

 - Kettős vizsgakoncert (Vikol Kálmán és a Mátyásföldi Koncert Fúvószenekar) (Mészáros Tibor)

 (Vikol Kálmán – Kettős + képek jún. 4. )

Gaálné Gróh Ilona: Énekelj velünk! Kóruséneklés a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Zenei Gyűjteményének programjában (2010/3.)

Gallai Attila: Tíz éves az Alkotó Muzsikusok Társasága (2001/6.)

Gallai Attila: Nagybőgősök tapasztalatcseréje Miskolcon (2007/2.*)

A.Gergely András: Az emlékezet hullámhosszán: klezmer-roma harmóniák (2018/5.)

Gombos László: Aggházy hangverseny a régi Zeneakadémia kamaratermében (2018/5.)

Gonda János: 30 éves a Jazztanszak (1995/4.*)

Gulyás Csilla: Egy különleges zenei verseny ádventi hangulatban (2010/1.)

Gyenge Enikő: Bécs csak egy ugrás. Wagner Ringje 1 órában? (pdf) (2022/6.)

Dr. Harmat László: A művészeti nevelés, mint gazdasági tényező a családban és a társadalomban.  Konferencia a tudomány és művészet, a hagyomány és megújulás jegyében (ELTE BTK Zenei Tanszék, 2011. április 16.)  (2011/4.)

Hartyányi Mária Piroska: „Visszatekintés” a Nagykőrösi Zeneiskola elmúlt évtizedeire (2018/5.)

Havas Miklósné: A belga Jeunesses Musicales nyári táborában (1964/11.)

Dr. Hegedüs Gönczy Katalin: Világkörüli úton a DALPANORÁMA sorozat (pdf) (2020/4.)

Hegedűsné Tóth Zsuzsanna: Konferencia az ELTE Tanító- és Óvóképzőn a zenehallgatóvá nevelésről (2011/3.)

Hercz Dorman Aliz: Betekintés az európai országos zeneoktatási rendszerébe. (I.) Zeneoktatás a Horvát Köztársaságban (2013/5.)

Hercz Dorman Aliz: Betekintés az európai országos zeneoktatási rendszerébe. (II.) Zeneoktatás a Belgiumban (2013/6.)

Hercz Dorman Aliz: Betekintés az európai országos zeneoktatási rendszerébe. (III.) Zenetanárok képzése Németországban (2014/1.)

Hercz Dorman Aliz: Betekintés az európai országos zeneoktatási rendszerébe. (IV.) Az olasz zenetanárképzés felépítése és szakmai háttere (2014/2.)

Hercz Dorman Aliz: Betekintés az európai országos zeneoktatási rendszerébe. (V.) A spanyol zeneoktatás helyzetéről (2014/3.)

Hercz Dorman Aliz: Betekintés az európai országos zeneoktatási rendszerébe. (VI.) Zenetanárképzés Szlovéniában (2014/4.)

Hercz Dorman Aliz: Betekintés az európai országos zeneoktatási rendszerébe. (VII.) Zenetanárképzés Lengyelországban (2014/5.)

Hercz Dorman Aliz: Betekintés az európai országos zeneoktatási rendszerébe. (VIII.) Zenetanárképzés Szlovákiában (2014/6.)

Dr. Herencsár Viktória: 20 éves a cimbalomoktatás a Besztercebányai Művészeti Akadémián (pdf) (2017/6.)

Dr. Herencsár Viktória: A Cimbalom Világszövetség 15. Kongresszusának tapasztalatai (pdf) (2019/6.)

Prof. Herencsár Viktória, ArtD.: A Cimbalom Világszövetség 16. kongresszusa (pdf) (2022/6.)

Prof. Herencsár Viktória, ArtD. írásai:
- 25 éves a cimbalom tanszak a Besztercebányai Művészeti Akadémián (pdf)
- Cimbalom a Kapolcska összművészeti táborban és fesztiválon (pdf)
(2022/4.)

Herencsár Viktória: Beszámoló a Cimbalom Világszövetség 13. Kongresszusáról (2016/1.)

Herencsár Viktória Beszámoló a CWA 12. kongresszusáról (2014/1.)

Herencsár Viktória: Cimbalomtörténeti előadások általános iskolákban (2011/4)

Herencsár Viktória: Cimbalom kongresszus Budapesten (2012/1.)

Herencsár Viktória: Cimbalomoktatás Pekingben (2007/3.)

Herencsár Viktória: Cimbalom Szemináriumi napok Besztercebányán (2014/1.)

Herencsár Viktória: Cimbalom szeminárium Linzben a Bruckner Művészeti Egyetemen (2012/2.)

Herencsár Viktória: Sound of Eurasia (2012/1.)

Dr. Herencsár Viktória: 20 éves a cimbalomoktatás a Besztercebányai Művészeti Akadémián (pdf) (2017/6.)

Honti György: Zenei nevelés Szolnok megyében, avagy egy konok ember küzdelme. Interjú Patkós Imrével és Szatmári Dorottyával. (Az ELTE doktori iskolájának munkáiból. Vezető: dr. Trencsényi László) (2012/2.)

Hornyák Balázs: Beszámoló az Európai Fórum a Zeneoktatásról („European Forum on Music Education”) konferenciáról (2016/3.)

Horváth Anikó: Játék a múzeumban (2001/6.)

Ittzés Mihály: Művészpalánták zenekari hangversenye Kecskeméten (2010/5.)

Ittzés Mihály: Kettős utóhang egy kecskeméti hangversenyhez (2011/3.)

Jakab Géza: Élmény, pillanat, szenvedély. Kate és Cho (XVII. Nemzetközi Chopin Zongoraverseny, Varsó) (2021/3.)

Jaksits Ilona: Koncert Almatiban. Egyetlen utazó nem ver port, egyetlen hang nem hallatszik (pdf) (2022/6.)

Jaksits Ilona: ÖMIR ÖTER — AZ ÉLET ELMÚLIK. Egy klip margójára (pdf) (2022/2.)

Judit Makinen: 352. levél hazámból Finnországból szülőhazámba Magyarországra. Finnország, a zene országa (2022/3.)

Judit Mäkinen: Finnország a Kalevala országa. 350. levél (2022/2.)

Judit Mäkinen: Finnországi levelek hazámból Finnországból szülőhazámba Magyarországra. Magyar Kórus Helsinkiben - A kaposvári Vikár Béla Vegyeskar vendégszereplése (2019/5.)

Judit Mäkinen: Finnországi levelek hazámból Finnországból szülőhazámba Magyarországra. 290. levél: Sibelius társaságok az egész világon / 293. levél: Magyar-finn zenei kapcsolatok. Kodály hét Helsinkiben (2020/2.)

Kadosa Pál zenei üzenete Szlovákiában (Dr. Csehi Ágota) (2010/1.)

Károly Márton: Tíz húron – gitár és cselló találkozása: Laczó Zoltán Vince szerzői estje (2020/6.)

Kedves Tamás: Bartók és kora a vonóskultúrában. Az ESTA Budapesten. A 22. Konferenciáról (1996/2.)

Kemény Anna Mária: Kemény Egon „Ma éjjel” c. CD-albumának bemutatója (pdf) (2022/6.)

Kemény Anna Mária két írása: Simándy József szobra előtt, Kistarcsán // Simándy Józsefnére emlékezve (2021/1.)

Kertay Daisy Sonja: Orvosdoktorok és a művészetek (pdf) (2021/4.)

Kiss Ernő beszámolói:
- Vántus István kortárszenei napok, 2019 (pdf)

- Gyermekjátékok Auschwitzban. Nagy Imre Erik operájáról
- Kortárszenei találkozó Szentesen,  harmincadszor
(2020/2.)

Kiss Ernő beszámolói: Hangról hangra – kórusról kórusra Szegeden // Tíz éves a Szegedi Classic Trio (pdf) (2022/3.)

Kiss Ernő: Évadnyitó kortárs korzó – kortárszenei napok – in tempore pandemia (2020/6.)

Kiss Ernő beszámolói:
- Isteni pokol – Tóth Péter Dante oratóriuma a Szegedi Dómban
- Májusi kortárs korzó – ősbemutatókkal
- Ezt a négy prelűdöt mindenkinek hallania kell - Magda Dávid szerzői estje
(2022/4.)

Kiss Ernő: Fiatal komponisták a Tisza partján (pdf). (2021/2.)

Kiss Ernő: Kortárszenei napok Szegeden – Negyvennyolcadszor (2018. november 25-29.)   (2019/2.)

Kiss Ernő: Mesés hegedűvarázs. Szecsődi Ferenc és művészvendégei csodálatos estje (Szeged, Korzó-Zeneház, 2021. augusztus 1.) (pdf) (2021/4.)

Kollár Endre: Pedagógiai művek bemutató hangversenye (1963/5-6.)

Kovács Béla: A 2013. évi országos klarinétversenyről (2013/3.)

                                                           *

Dr. Kovács Ilona: Operamorzsák

-        A 969. Tosca-előadás (2010/5.)

-        Mefistofele tragédiája (2010/5.)

A plüssmaci és a bamba turisták esete Carmennel (2010/5.)

Bánk bán viszontagságai (2011/2.)     

Egy bolond nap Figaro-módra (2011/3.)

–       A lelkiismeret drámája - Verdi: Macbeth (2011/3. és 2011/4.)

–       Egy bolond nap Figaro-módra - Mozart: Figaro házassága (2011/4.)

–      „Cserebogárzene” à la Kovalik – R. Strauss: Elektra (2011/4.)

-        Az operák operája - Don Giovanni (2012/1.)

- Verdi- és Wagner-bicentenárium az Operaház 2012/2013-as évadjában (2012/4.)

                                             *

Dr. Koncz Gábor: Mentés másként... (2018) (2019/1.)

Dr. Kovács Ilona: Múzeumi muzsika. A MÁV Szimfonikus Zenekar hangversenye (2012/4.)

Körber Tivadar: Bárdos Szimpózium – 2008 (2008/3.)

Körber Tivadar: 25. Bárdos Szimpózium (Debrecen 2010. március 19-21.) (2010/3. és 2010/5.)

Körber Tivadar: Debreceni nyári akadémia – 2006. Beszélgetés Duffek Mihállyal, Berkes Kálmánnal, Zs. Szabó Máriával és Kováts Zoltánnal (2006/5.)

Körber Tivadart: A Világzenekar Debrecenben (2009/6.)

Körber Tivadar: Földvári napok (1996. június 21-25.) (1996/4.)

Körber Tivadar: Nyári akadémia Debrecenben (2005/4.)

Körber Tivadar: Nyár zenével – Debrecenben (2004/4.)

Körber Tivadar: Nyírbátor – 1998 (1998/5.*)

Körber Tivadar: Zenei tábor Debrecenben – 2001. augusztus (2001/6.)

Laczó Zoltán: a 25. ISME Konferenciáról (Bergen, 2002. augusztus 11-16.) (2002/6.)

Laczó Zoltán: Az ISME konferencián voltunk. Tenerife, 2004. július 11-16. (2004/5.)

Laczó Zoltán: Beszámoló a VIII. győri zenei nevelési konferencia műhelymunkájáról (Győr, 2014. május 14-15-16) (2014/5.)

Laczó Zoltán: Beszámoló a XXVIII. ISME Konferenciáról. Bologna, 2008. VII. 20-25. (2008/5.)

Laczó Zoltán: Kicsit szubjektív beszámoló a XXVII. ISME Konferenciáról (2006/6.)

Lázár Eszter: Zenevásár Frankfurtban (1995/4.*)

Legánÿné Dr. Erdősi-Boda Katinka: Klebelsberg Kuno Napok 20’. „A zene és kép, mint kommunikáció” - Szakmai fórum beszámolója // Korunk életszemlélete és moralizálás a művészetben (pdf) (2021/1.)

Dr. Losonczy Katalin: Megemlékezés Ugrin Gábor (1932–2013) Tanár Úr sírjánál a Farkasréti temetőben, 2021. június 20-án (pdf) (2021/4.)

Dr. Marczi Mariann: Szakmai beszámoló - London International Piano Symposium (2013. február 8-10., London, Royal College of Music) (2013/2.)

Dr. Marczi Mariann: Szakmai beszámoló a 4. Újvidéki Nemzetközi Zongorapedagógiai Konferenciáról (2012/4.)

Márkusné Natter-Nád Klára: A győri Liszt Ferenc Zenei Alapfokú Művészeti Iskola előadása. A győri Vaskakas legendája. Zenés mese (2017/4.)

Dr. Megyei Krisztina: Inspirációk a „Mester és tanítványai" zongora mesterkurzusokon (2018/5.)

Megyimóreczné Schmidt Ildikó: Gondolatok a Varró Margit emléktábla avató ünnepség apropóján (Barcs, 2019. X. 4.) (pdf) (2020/6.)

Mészáros Gábor: Koncert és zenetörténet. Magyar népies dallamok az Alpokalján Lisztfesztivál Raiding, 2012. (2013/1.)

Mucsi András: „Nem élhetünk háttal a világnak…” A békési Zeneiskola 50 éves jubileumára (2015/6.)

Mucsi Gergő: Az év első Amadinda koncertje. Beszámoló az ütőegyüttes csongrádi koncertjéről (Csongrád, Nagyboldogasszony Plébánia, 2021. július. 17.) (2021/4.)

Nagy Ernő: „Pécsi úttörés” (2022/1.)

Nagy Gabriella: X. Négykezes Találkozó Barcs (A beszámoló végén a díjnyertesek teljes névsorával) (2011/3.)

Nagy Gabriella: A kazah énekes fenomén, Dimash – pillanatok az alkotói évekből (pdf) (2021/1.)

Nagy Ferenc Norbert: Beszámoló a 3. Bezerédj Gitáros Napról (Ménfőcsanak, 2018.11.30.) (2019/3.)

Nagy Márta: Szőnyi Erzsébet művei az előadó szemszögéből (2014/5.)

Nagy Zoltán: A magyar – szlovák zene kamaraestje Egerben (2010/3.)

Németh Tamás: MEA-tábor Debrecenben (1997/1.*)

Neszlényi Judith Liszt-hangversenyéről (Dr. Ábrahám Mariann) (2012/3.)

Nizalowski Fanni: Zenei élet és zenei tanulmányok Krakkóban (pdf) (2018/6.)

Prof. Dr. Nótári Tamás, DSc: Waltraud Meier és Samuel Hasselhorn dalestje az Operaházban – az elődök fényében és árnyékában (Magyar Állami Operaház, 2022. XI. 20.) (pdf) (2022/6.)

Nyikes Nikoletta: Első Heves megyei gitárverseny és szakmai nap (2010/3.)

Nyírő Gizella: Kulturális Projektnap a Deákban A Zene Világnapjára (2011/3. és 2011/6.)

Oromszegi Ottó: A 127 éves Alma Mater köszöntése – Szoboravató (2002/4.)

P. Stébel Ildikó: A Zenede Palota Debrecenben (2012/1.)

Stébel Ildikó: Bartók Béla Debrecenben (2018/5.)

P. Szabó Helga: Hallásfejlesztési konferencia Moszkvában (1963/3.)

Papp Lajos: „Az égig érő fa” kottájának ősbemutatója a veszprémi Csermák Antal Zeneiskolában (Szirbek Józsefné) (2002/4.)

Pásztor Attila - Buzás Zsuzsa: A 2012-es regensburgi EARLI JURE Konferencia (2013/1.)

Pechan Zoltán: Lehet így is. Egy zenei vetélkedő tapasztalatai (2003/3.)

Péter Miklós: VIII. Országos Koncz János Hegedűverseny (Szombathely, 1995. november 23-26.) (1996/3.)

Péter Miklós: Budapest XVI. kerületi Rácz Aladár Zeneiskola 35 éves jubileumi rendezvényei (2004/1.)

Péter Miklós: Meglátogattuk a Nyíregyházi Zeneiskolát (1963/3.)

Péter Miklós: Új Zeneiskola a Főváros XVI. kerületében (2002/1.)

Péterffy Gabriella: Izlandi vendégek a Király-König Péter Zenei AMI-ban. Interjú Joó Beáta Izlandon élő zenepedagógussal, valamint Bodrogközy Eszterrel, Kamenszky Dórával és Szirmainé Szimon Edinával, az iskola tanáraival (pdf) (2022/4.)

Dr. Polgár Éva: Los Angeles-i Nemzetközi Liszt Zongora- és Énekverseny, 2021. április 1-22. (2021/3.)

Pusztay Krisztina: Projekt a zeneiskolában. Alternatív módszer alkalmazási lehetőségei a hagyományos iskolatípusba (2011/3.)

Réfi Zsuzsanna: Hegedűs seregszemlék Győrött és Szombathelyen. A versenyek tanulságairól Perényi Eszter számol be (2011/1.)

Révász Ágnes: Szabad gondolatok a rögtönzésről (2011/3.)

Sándor Frigyes: A Weiner Leó emlékére rendezett kamarazene-verseny után (1963/12.)

Sigmondné Erős Andrea: A Bruegel-képek hangszerei (pdf) (2019/1.)

Sipos Soma Mihály: Harminc éves a kecskeméti zeneművészeti szakközépiskola (2012/2.)

Dr. Soltész Elekné: Tündérvilágban jártunk. A Garabonciás Együttes előadásáról (2005/2.)

Solymosi Tari Emőke: Két nemzetközi konferencia a zene- és művészetoktatásért (2005/6.)

Solymosi Tari Emőke: Félszáz koncert – hat nap alatt. A Bolognában megrendezett XXVIII. ISME-konferencia hangversenyeiről (2008/5.)

Somogyváry Ákos: Beszámoló az Erkel Ferenc Társaság 2021. évi tevékenységéről, programjairól (2022/1.)

Somogyváry Ákos: Harmónium és emléktábla szentelés a galyai Kodály kápolnában (2019/4.)

P. Stébel Ildikó: A Zenede Palota Debrecenben (2012/1.)

Szabóné Würth Boglárka: Beszámoló az Európai Szakszervezeti Intézet (ETUI) Szakszervezeti megújulás (Trade Union Renewal) című, a szakszervezeti tisztségviselőknek szervezett továbbképzésről (Oostende, 2022. VII. 4-7.) (pdf) (2022/4.)

Szádeczky-Kardoss Géza: „El Sistema” – zenével a szegénység ellen. Venezuelai minta nyomán indul program Magyarországon? (2013/2.)

Sz. L. (Szatmári László): A VI. Országos Kamarazene Fesztivál tapasztalatai (1963/5-6.)

Dr. Székely György: Az emberi hang dicsérete I. Barokk Pünkösdi Fesztivál - Salzburg 2019 / Az emberi hang dicsérete II. A 2019. évi Salzburgi Pünkösdi Barokk Fesztivál különlegességei (2019/4.)

Dr. Székely György: Az érzelmek vihara Salzburgban. Nyári Ünnepi Játékok 2019 (pdf) (2019/4.)

Székely András: Elmulasztott lehetőségek. Haydn - Fesztivál Fertődön, 1998. szeptember (1998/5.*)

Székely György: Hódolat Rómából Salzburgba // A gitárosok mekkája (Gramofon online) (2021/4.)

Székely György: Kurtág György Salzburgban (2005/1.)

Székely György: Óriások és nagymesterek – Barokk pünkösd Salzburgban (2004/5.)

Székely György: Salzburg és Mozart: Így még soha! (Gramofon, 2020. II.) (2021/2.)

Dr. Székely György: Viva Mozart – Viva Mexico! – Salzburgi Mozart-hét 2019 (Gramofon)  (2019/5.)

Dr, Székely György: Viva Sevilla! Viva Cecilia (Eredeti közlés: Gramofon.hu, 2022. 06. 09) (2022/4.)

Szendi Ágnes: 30 éves az Alkotó Muzsikusok Társasága. Bepillantás az AMT tevékenységébe (pdf) (2021/4.)

Szendi Ágnes: Duó- és trió-koncert az Alkotó Muzsikusok Társaságánál (2022/3.)

Dr. Szőnyi Erzsébet: Japán jegyzetek (1963/9.)

Tiszai Luca: Zeneterápiás tapasztalatok Baszkföldről (2013/3.)

Tóparti fesztiválok. Strém Kálmán nyári újításai és elképzelései (Tóth Anna) (1996/3.)

Tóth Anna: „Csomagon” belül és kívül a finanszírozás esetlegességhez zenei táborainkban (A Pro Musica 12. Nyári Zeneakadémia 1996. évi megrendezéséről) (1996/3.)

Tóth Anna: Vigyázó szemek a kezdőkre. A Vándor-Révész Karvezetőversenyről (Budapest, 2022. IV. 23.) (pdf)  (2022/3.)

Tóth Teréz: Nyelvek és kultúrák keresztútján – fiatal japán művészek a magyar zenei életben (Új Pedagógiai Szemle, 2016/7-8.) (2017/3.)

Ungár István: A Székely fonó ünnepe – Marosvásárhely, 2019. január 19. (2019/1.)

Ungár István: Marci (Terts Márton operaházi vezényléséről) (2012/4.)

Váczi Károly: Ifjú zenebarátok találkozója Gyöngyösön (1963/8.)

Váczi Lili: Drezda, a művészetek városa (1962/9.)

Varga Károly: Hungaroton-Hang-Játék (2003/4.)

Várszeginé Gáncs Erzsébet: Zenei nevelési konferencia négy évtized távlatából. Interjú dr. Nagy Miklós nyugalmazott főiskolai tanárral (2010/4.)

Virág Barnabás: „Elkezdeni az első leckénél és befejezni a századiknál”. Szinkópa Vegyeskari Találkozó, 2014. (2014/3.)

Zene húros hangszerekre… dudára és furulyára. A Jánosi együttes koncertjéről (Fehér Anikó) (2006/4.)

Művészetoktatási intézmények életéből

25 év - 25 előadás (Bárdos Szimpóziumok könyvben) (2014/4.)

30 éves a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola (2018/5.)

40 éves a kecskeméti Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézet (MTI) (2015/5.)

50 éves a Dunakeszi Farkas Ferenc Művészeti Iskola (Varsányi Lászlóné és Papp Károlyné visszaemlékezései) (2018/1.)

60 éves érettségi találkozó a Nagymező utcában. Lírai megemlékezések egy érettségi találkozóról (Bartha Józsefné Babó Szilvia, Kovács Lóránt) (2019/3.)

80 éves a Zene szentesi díszpolgára. Nagy János köszöntése (Kiss Ernő) (2020/6.)

110 év - 110 perc (110 éves a Tóth Aladár Zeneiskola ünnepi koncertjéről + a 110 éves iskola története) (2014/4.)

150 éves a Budapesti Járdányi Pál Zeneiskola. A Budai Énekakadémiától napjainkig (1867–2017) (Friedler Magdolna) (pdf) (2018/1.)

I. Varasdy Ernő Ütőstalálkozóról négy fejezetben (2016. IV. 17. - Törökbálint, Munkácsy Mihály Művelődési Ház) (Asboltné Czapári Beáta, Nemeskéri Emese, Varasdy Ernőné Bérczes Mária és dr. Vadinszkyné Varasdy Tünde) (2016/3.)

II. Országos hangjegykártya verseny az esztergomi Zsolt Nándor Zeneisko-lában (Stipkovits Fülöp, Spiegel Mariann) (2010/4.)  

VI. Területi Zongoraetűd Verseny Delley József emlékére Kiskőrösön                                                                                         (Dr. Fodor Katalin) (2016/5.)

A IX. Országos Ádám Jenő Dalverseny sikere Szolnokon (2017. május 19-21.) Vajna Katalin összefoglalója prof. dr. Temesi Mária, Cserna Ildikó és Kiss B. Attala szakmai értékeléseivel, valamint Szokolay Sándor egy korábbi versenyt méltató szavaival (2017/3.)

A XVIII. kerületi Dohnányi Ernő Zeneiskola újévi hangversenye (Kovács Ilona) (2008/2.)

A 10 éves Dunakeszi Ifjúsági Szimfonikus Zenekar jubileumi hangversenyéről (2019. április 30.) (Radnainé Puer Judit, Borsodi Eszter) (2019/3.)

A Budafok-Tétényi Nádasdy Kálmán Alapfokú Művészeti Iskola és Általános Iskola hagyományéltető, művészetoktatási tevékenysége. Laudátor: dr. Németh Zsolt országgyűlési, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke (2018/3.)

A Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar eseményeiből (I. Debreceni Régizene Akadémia / II. 32 Beethoven szonáta Debrecenben. Fenyő Gusztáv zongoraművész-tanár jubileumi sorozata III. Különleges Figaro házassága előadás (2019/3.)

A Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának híreiből. I. A Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kara a Magyar Művészeti Akadémiával közösen indított zenepedagógiai kutatást / II. Szélesedik a zenei repertoár / III. Ifjú Kamarazenészek Debrecenben (pdf)  (2019/2.)

A Dunakeszi Ifjúsági Zenekar a Zene Világnapját köszöntötte a dunakeszi Radnóti Miklós Gimnáziumban 2017. október 2-án (Z. T.) (2017/5.)

A Fővárosi Zeneiskola Szervezet 50 éves jubileumára (Váczi Károly) (1960/9.)

A Gregor József Általános Iskola karácsonyi műsora a rákosligeti Magyarok Nagyasszonya Római Katolikus Templomban a YouTube-n (2019. december 19.) (részletek) (2020/1.)

A Józsefvárosi Zeneiskola AMI szakmai kirándulása a lengyelországi Zakopáne és Krakkó városába (2022. XI.) (Balázsné Szatmári Éva) (pdf) (2022/6.)

A jubiláló Pastorale (A Szent István Király Zeneiskola és Zeneművészeti Szakközépiskola ifjúsági hangversenysorozatáról) (Lukács Mónika) (2007/3.)

A kamarazene ünnepe – Fesztivál Akadémia Budapest, 2016. július 21-24. (Fittler Katalin) (2016/4.)

A Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Kara 2017 szeptemberében indítja Kodály-kultúra Magyarországon és külföldön szakirányú továbbképzését (2017/3.)

A Kertvárosi Fúvószenekari Egyesület koncertje. A minősítő koncert  műsora a Főváros XVI. kerületi Erzsébetligeti Színházban. (16tv felvétele) (pdf) (2020/1.)

„A Kodály-módszernél ma sem találni jobbat”. Dr. Vigh Andrea a megújult zenei tanárképzésről, a mindennapi éneklésről, a XXI. századi módszerekről (Réfi Zsuzsanna) (2014/3.)

„A könnyűzene egyáltalán nem könnyű…” Kulcsár Sándor bízik benne, hogy egyre többen megismerik a Premier Művészeti Szakgimnáziumot (Réfi Zsuzsanna) (2022/4.)

A legjobbak között a Zeneakadémia (2015/1.)

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatóinak nemzetközi sikerei (lfze.hu) (2020/1.)

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Mesterkurzus előzetese - 2014 ŐSZ (2014/4.)

A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Tanárképző Intézetének szervezésében 5. alkalommal került sor a Művészet a nevelésben című kétnapos nemzetközi konferenciára (Szkubán Judit) (2021/1.)

„A műfajok közötti határok mára már elmosódtak”.Tíz éves a Kőbányai Zenei Stúdió (Réfi Zsuzsanna) (2008/6.)

A pomázi Teleki-Wattay Művészeti Iskolában Miszkulyné Gilice Teréz és növendékei Mező Imre „Népdalvilág” c. zongora négykezes zongora-kötetét mutatták be (Polányiné Takács Judit) (2017/4.)

A Tóth Aladár Zeneiskola hangversenyéről (Szitha Tünde, Magyar Margit, Kékesi Tibor) (2007/2.)

A világ legjobb művészeti felsőoktatási intézményei között a Zeneakadémia, a régió egyik vezető egyeteme (LFZE) (pdf)  (2019/2.)

A világhír felé tartanak a zalai  tehetségek? Nagy Márta zongoraművész-tanár és tanítványai: Molnár Tímea és Papp Viktor énekművészek hangversenye G. Sgambati és Aggházy Károly műveiből. (Mulyovszky Márta / ZAOL)  (2018/6.)

A Zeneakadémia a világ 47. legjobb előadó-művészeti egyeteme (lfze.hu) (2020/2.)

A Zeneakadémia a világ művészeti egyetemei között az első százban (lfze.hu) (2022/3.)

A Zeneakadémia növendéke, Rozsonits Ildikó nyerte a Virtuózok Magyar díját (lfze.hu) (2021/1.)

„A zenélést, az éneklést felírnám receptre”. Katonáné Malmos Edit feladatokról, tanításról, közösségteremtésről (Réfi Zsuzsanna) (2016/2.)

Az I. Budapesti Nemzetközi Gitárversenyről (2014/6.)

Az Egressy Béni Református Művészeti Középiskola 2016/17. tanévi sikerei az országos tanulmányi versenyeken (Balogh Gábor József) (2017/4.)

Az érzékek felélesztése – zeneiség a mozdulatokban. Dezső Virág mesterkurzusáról az Ifjú Zeneművészek Nemzetközi Nyári Akadémiáján Debrecenben (Váradi Judit) (2016/4.)

Az LFZE Zeneszerzés Tanszékének nemzetközi kapcsolatai (2014/6.)

Az Operettszínházból eltávozva – 168 óra elteltével…(A Tóth Aladár Zeneiskola hangversenyről (Laczó Zoltán) (2010/3.)

Az Ormányos Falka Fagottzenekar élete megalakulásától az „Off 10”-ig (G. Marek Katalin) (2016/3.)

Ahol a zene felemel (Indul a 9. évfolyam a Snétberger Zenei Tehetség Központban)  (2019/2.)

Aki korcsoportjában megnyerte a Virtuózok 2014. évi döntőjét. Interjú Boros Misivel és szüleivel, Orbán Jolán és Boros János egyetemi tanárokkal (Erdősi-Boda Katinka) (2í17/3.)

Alapfokú művészeti iskolák számára 2014. március-május között megrendezett országos tanulmányi versenyeken díjazottak névsora (2014/4.)

- VIII. Országos Verseny a továbbképző évfolyamokra járó tanulók számára

- VII. Országos Népzenei Verseny

- XIV. Országos Ütőhangszeres Kamaraverseny

- VIII. Országos Zenekari Verseny

- XI. Országos Kodály Zoltán Szolfézs- és Népdaléneklési Verseny

- VIII. Országos Ádám Jenő Verseny

annyi áldás szálljon…/ 2. Emléklemez Andor Ilona Magyar Örökség Díjas zenepedagógus és karnagy az 1970-es években a Magyar Rádióban rögzített Kodályés Bartók egyneműkari műveinek felvételeiből (Andor Ilona Baráti Társaság Kodály Kórusa) (pdf) (2019/2.)

„Annyi áldás szálljon tanítónk fejére”. Tóth Ferenc karnagy 90 éves (Siptárné Balázs Hajnalka) (2019/2.)

Átadták a Kobzos Kiss Tamás (1950-2015) emlékhelyet az Óbudai Népzenei Iskolában (2016/6.)

Bács-Kiskun Megyei Zongoristák X. Jubileumi Találkozója (Dombiné Kemény Erzsébet) (2012/6.)

Dr. Barsi Ernő nevét veszi fel a Kapuvári Alapfokú Néptánciskola (2014/4.)

Beszámoló a kis zeneszerző II. Országos online versenyről (Nagykanizsa, 2021. IV. 15.) / Válogatás A kis zeneszerző – II. Országos Online Alkotó Verseny alkotásaibóll (Baráth Adrienn) (pdf) (2021/4.)

Beszámoló az Eszterházy Károly Egyetem 2016. évi Bartók-évfordulós koncertsorozatáról (dr. Csüllög Judit – dr. Várady Krisztina (2017/1.)

Beszélgetések Sapszon Ferenccel - Helyezzük előtérbe a zenei oktatást! (Hrecska Renáta / Magyar Hírlap) + Pályafutásának alakulása és a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola története (MMA felvétele, 2015. III.) (2015/6.)

Cinegemuzsika Fótról (Z. T.) (2014/3.)

Czidra László blockflöte művésztanárról neveztek el tantermet (Weiner Leó AMI és Zeneművészeti Szakgimnázium, 2022. I. 22.) (Facebook képriport) (pdf) (2022/2.)

„Dicsérjétek dobbal és tánccal, dicsérjétek fuvolával és gitárral!” (Zsolt. 150,4) 50 éve a zene szolgálatában… (Tihanyi József) (2015/3.)

Doktorokat avattak a Zeneakadémián (lfze.hu) (2022/6.)

Dúdolj verset. Kobzos Kiss Tamás emlékezete Szerkesztette: Csörsz Rumen István és Szerényi Béla (Magyar Hangszermíves Céh, Budapest 2018) (Fittler Katalin) (2018/6.)

Előkelő helyezéseket értek el a LFZE oktatói és diákjai a Generace zeneszerzőversenyen (lfze.hu) (2020/4.)

Emlékkoncertek Devich János 80. születésnapja tiszteletére a Zeneakadémián és a Pesti Vigadóban - Devich János: Gondolataim a kamarazene oktatásról (1997) (2018/4.)

„Fény a zenében” - egy sikeres pályázat beszámolója, vagy - pécsi zeneiskolások zenekari hete (Pallagi Eszter) (2015/4.)

Fesztiválzenekar a gyerekekért. Ember Csaba sikeresnek tartja a kezdeményezést, s bízik a folytatásban. (Réfi Zsuzsanna) (2011/2.)

FRANK OSZKÁR 100 Horváth Zsolt: Emléknap születésének évfordulóján (Józsefvárosi Zeneiskola, 2022. X. 15.) // Keuler Jenő: Személyes emlékek éveink múlása mentén // Kardos Pálné: A Miskolci Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskola és Szaktanárképző két egykori tanáráról, Frank Oszkárról és dr. Friedrich Józsefnéről emlék-tablókat helyeztek el az iskola 111-es termében (Miskolci Bartók Béla Zene - és Táncművészeti Szakgimnázium) // Emlékezés Frank Oszkárra Szegeden (Szegedi munkatársainktól) (pdf) (2022/5.)

Fúvószenekari workshop Városlődön 3 ifjúsági zenekar részvételével (Németh Noémi és Németh László filmje /Ajka TV, 2021. július 16.) (2021/4.)

F.Chopin Zenei AMI 2020/21-es tanévben zeneiskola versenyeken helyezést elért növendékei műsora (Szerkesztette: Lacsny Katalin) (2021/3.)

Generációk orgonazenéje. Beszélgetés Virágh Andrással, a X. Országos Orgonaverseny zsűri elnökével (Bokor Gabriella) (2013/5.)

Gracza Antal, a bácskossuthfalvi általános iskola nyugalmazott ének-zenetanára (Herceg Elizabetta) (2015/2.)

Gulyás Márta zongoraművész-tanár Weiner Leó Emlékdíjban részesült (Fidelio/MTI) (2017/3.)

Gyöngyössy Zoltán Országos Fuvolatalálkozó ötödszörre (Siptár Hajnalka / Kerner Mária-lfze) (pdf) (2020/1.)

Japán elismerést kapott a Zeneakadémia (2014/4.)

Jeney Zoltán zeneszerző szerzői estje a Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskola és Zeneiskola-AMI Kodály-termében (P. Stébel Ildikó) (2015/2.)

Három földrész 14 országából érkeznek a versenyzők az idei Bartók Világversenyre (LFZE) (2019/3.)

Dr. Herencsár Viktória: 20 éves a cimbalomoktatás a Besztercebányai Művészeti Akadémián (pdf) (2017/6.)

Hivatása: zenetanár. A 80 éves Hartyányi Mária Piroska emlékezik volt növendékének, Százdiné Szecsei Anikónak, a nagykőrösi Weiner Leó Zeneiskola Alapfokú Művészeti Iskola intézményvezetőjének életútjára (2020/6.)

Kalandozások Európában. Vida-Kun Áron zongorahangversenye (Tótha Aladár Zeneiskola – Szendi Ágnes) (2019/3.)

Kell ez nekünk?! (Gulyás László) (pdf) (2020/2.)

Képriport a Magyar Örökség 2018. III. 24-i díjátadó ünnepségről, melyen a Budafok-Tétényi Nádasdy Kálmán Alapfokú Művészeti Iskola és Általános Iskola hagyományéltető, művészetoktatási tevékenységét és Gergely Ferenc orgonaművész egyházzenei munkásságát ismerrték el Magyar Örökségnek (2018/4.)

Kerek évfordulók: 20 – 25– 50 – 60 (Fehér György Miklós és Szendi Ágnes) (2013/4.)

Kilenc kisfiú énekelni kezdett. Polgár Marcell interjúja Schmiedmeiszter Szilviával, az Egri Érsek Fiúkórus alapító karnagyával (Országút) (2022/1.)

Kodály Zoltán ünneplése. Példaértékű megemlékezés a kölcsönös tisztelet és szeretet jegyében (Dr. Temesi Mária) (2018/1.)

Koncertre járó fiatalokat nevelünk. Interjú Zólyomi Árpáddal, a Rácz Aladár AMI igazgatójával (Réfi Zsuzsanna) (2016/4.)

KÖSZÖNTSÜK JÓ TANÍTÓNKAT!” KEMÉNY EGON – SOLTÉSZ ERZSÉBET AZONOS CÍMŰ GYERMEKKARI MŰVÉVEL (Gordos Júlia, Kemény Anna Mária és Szabó Ágnes gondolatai) (pdf) (2020/4.)

Középiskolások III. zenei versenye a Nyíregyházi Egyetemen (Ferencziné dr. Ács Ildikó) (2016/2.)

Középiskolások IV. zenei versenye a Nyíregyházi Egyetemen (2017. I.28.) (Ferencziné Ács Ildikó) (2017/2.)

Másfélszáz év zenével és oktatással Esztergomban. Stipkovits Fülöp: Az esztergomi zeneoktatás elmúlt másfélszáz éve című könyvének bemutatója az Esztergomi Helischer József Városi Könyvtárban. (Részletek a könyvből: prof. dr. Prokopp Mária: Előhang – ajánlás az olvasónak / Dr. Szőnyi Erzsébet: Preambulum / Stipkovits Fülöp: Előszó; Esztergom zenei hagyományai a XX. században; Az esztergomi zeneoktatás elmúlt másfélszáz éve; Esztergomi Zsolt Nándor Zeneiskola 2005-) (2018/4.)

Megjelent a KROÓNIKÁK, a Kroó György AMI internetes magazinjának 2020/2. száma (Szerkesztő: Füzesséryné Dudás Eszter) (2020/5.)

Mester és tanítványa. D. Szécsi Edit, dr. Imre Mihály Benjámin és Szilvási Katalin kamaraestje (Kiss Ernő) (pdf) (2022/6.)

Mesterkurzusok Szegeden és Balassagyarmaton (Nagy Márta) (2016/4.)

Mező Imre: Dallam kisasszony ruhatára – riport-koncertfilm (46:21). A Szabolcsi Bence Zeneiskola növendékeinek és tanárainak közreműködésével készült filmben a szerző ismerteti a zongorára írt 153 könnyű variációját. (Készítette: Maroevich Zsolt, 2021) (2021/4.)

Nagybőgő fesztivál harmadik alkalommal, idén országos! Beszámoló az alap- és középfokú nagybőgőoktatás eseményeiről (Kubina Péter DLA és Kiss Tünde) (2017/2.)

Négy zongoraóra Váray-Major Zsófiával, Váray Péterrel, Váray Domonkossal és Váray Dániellel (2020/4.)

Negyven éve a régi zene szolgálatában. Kerek jubileumot ünnepel az idén a hévízi Musica Antiqua Együttes (Pordán Varga Lívia) (2017/6.)

Nemesszeghyné Szentkirályi Márta Ilona (1923-1973) ének és zenetanár, iskolaigazgató emlékére (K. Udvari Katalin) (2018/3.)

Nemzeti Ifjúsági Zenekar címet kapott a Zeneakadémia hallgatóinak együttese (lfze.hu) (2021/1.)

Nemzetközi ütőhangszeres siker (2014/5.)

Növendékhangverseny a Régi Zeneakadémián (Dobi Ildikó) (2017/2.)

Párizsban is hallották… Az Ifjú Zeneművészek Nemzetközi Nyári Akadémiájáról (Dr. Duffek Mihály) (2011/6.)

Paul Marsovszky karmesteri diplomahangversenye (Dobi Ildikó) (2018/6.)

Ritmus és harmónia. Magyar Alapfokú Művészetpedagógiai Értéktár I. kötet (2018) (Szerkesztette: Mihalicz Csilla / MZMSZ) (Ember Csaba, Dobszay László, Stachó László, Béres János, Dénes László, Geisbühl Tünde, Brachna Irén, Demarcsek Zsuzsa, Molnár Pál, Szerényi Béla és Magyar Margit írása, továbbá betekintés 103 magyarországi zene- és művészeti iskola életébe (2018/6.)

Szatmári Lászlóné Lechnitzky Erzsébet (1933–2020) igazgatónő, zongoraművész-tanár emlékére termet neveztek el a Józsefvárosi Zeneiskolában (pdf) (2022/3.)

Ember Csaba: Köszöntő… 5

Dobszay László: Mit adhatunk Európának?...    7

Stachó László: Érték, öröm és haszon a Kodály-módszerben… 16

Stachó László: A zenei képesség és az előadóművészi kiválóság.

Bevezetés a zenei előadó-művészet pedagógiájába (Móró József /1939-2012/ emlékének)… 30

Béres János: „A furulyaszó sok embernek megdobogtatta a szívét” 59

Dénes László:„A hegedű pedagógia holisztikus megközelítése a vesszőparipám mostanában”… 72

Geisbühl Tünde: Az alapfokú képző- és iparművészeti képzés lehetőségei… 79

Brachna Irén: Szín- és bábjáték, drámapedagógia az alapfokú művészetoktatásban… 85

Demarcsek Zsuzsa: Alapfokú művészetoktatás – Táncművészeti ág… 95

Molnár Pál: Gondolatok a művészetoktatás szerepéről… 115

Szerényi Béla: Anyanyelvű kultúránk a művészetoktatásban… 117

Magyar Margit: A zene útjai a magyar köznevelés rendszerében… 124

GYÖKEREK

100 éves iskoláink

Budapest:

Erkel Gyula Újpesti Zenei AMI… 133

A Budai Énekakadémiától a Járdányi Pál Zeneiskoláig… 138

Terézvárosi Tóth Aladár AMI… 144

Weiner Leó Zeneiskola és Zeneművészeti Szakközépiskola… 150

Debrecen:

Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakgimnázium és Zeneiskola-AMI… 153

Győr:

Liszt Ferenc Zeneiskola… 159

Kaposvár:

A Liszt Ferenc Zeneiskola története… 165

Kecskemét:

M. Bodon Pál Zeneiskola… 170

Miskolc:

Egressy Béni-Erkel Ferenc AMI… 173

Fazekas utcai Általános Iskola és AMI… 179

Pécs:

Liszt Ferenc Zeneiskola –AMI… 182

Sopron:

Horváth József AMI… 186

Szombathely:

Bartók Béla Zeneiskola

Veszprém:

Csermák Antal Zeneiskola… 195

ZENEISKOLÁK ÚJ UTAKON

Budapest:

Óbudai Népzenei Iskola… 201

A művészeti iskolák bölcsője: a budafok-tétényi Nádasdy Kálmán AMI és Általános Iskola… 211

Pécs:

Martyn Ferenc Művészeti Szabadiskola… 215

AZ ISKOLA HÁLOZAT FEJLŐDÉSE – AZ ÉRTÉKEK ÖRÖKÍTÉSE

Baranya megye:

A bólyi művészetoktatás története… 219

Komlói Erkel Ferenc AMI… 222

Pécsi Apáczai Csere János Általánosa Iskola, Gimnázium, Kollégium és AMI 225

Szigetvári Weiner Leó AMI… 228

Bács-Kiskun megye

Bajai Liszt Ferenc AMI… 231

Kalocsai Liszt Ferenc AMI… 237

Kecskeméti Kodály Zoltán Ének-zenei általános iskola,

Gimnázium, Szakgimnázium és AMI… 239

Békés megye

Békés-tarhosi Állami Énekiskola… 242

Békéscsabai Bartók Béla Szakgimnázium és AMI… 246

Békéscsabai Hétpróbás Néptánciskola AMI… 250

Gyulai Erkel Ferenc AMI… 253

Borsod-Abaúj-Zemplén megye

Kazincbarcikai Kodály Zoltán AMI… 255

Sátoraljaújhelyi Lavotta János AMI… 259

Budapest, I. kerület:

Farkas Ferenc AMI… 263

Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola… 265

Budapest,  II. kerület:

Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola, Gimnázium és Zenei AMI… 268

Budapest, III. kerület:

Óbudai Aelia Sabia AMI… 272

Budapest, V. kerület:

Szabolcsi Bence Zeneiskola, AMI… 275

Budapest, VII. kerület:

Molnár Antal Zeneiskola… 279

Budapest, VIII. kerület:

Józsefvárosi Zeneiskola AMI… 281

Budapest, IX. kerület:

Ferencvárosi Ádám Jenő Zeneiskola AMI… 283

Budapest, X. kerület:

Kroó György Zenei- és Képzőművészeti AMI… 285

Budapest XII. kerület:

Budai Rajziskola-AMI és Szakgimnázium… 287

Lauder Javne Zsidó Közösségi Óvoda, Általános Iskola,

Gimnázium és Zenei AMI… 289. oldal

Solti György Zeneiskola AMI… 293

Budapest, XIII. kerület:

Fischer Annie Zeneiskola… 295

Budapest XIV. kerület:

Szent István Király Zeneiskola és Zenei Szakgimnázium… 298. oldal

Budapest XV. kerület:

Hubay Jenő Zeneiskola és AMI… 301

Budapest, XVI. kerület:

A Rácz Aladár Zeneiskola 50 éve… 304

Budapest XVII. kerület:

Bartók Béla AMI… 307

Budapest, XIX. kerület:

Kispesti AMI… 311

Budapest, XX. kerület:

Lajtha László AMI… 315

Budapest XXI. kerület:

Fasang Árpád Zeneiskola AMI… 317

Budapest, XXIII. kerület:

Galambosa János Zenei AMI… 319

Csongrád megye:

Hódmezővásárhelyi Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskola és Péczely Attila AMI… 320

Makói Magán Zeneiskola… 325

Szarvasi Chován Kálmán Művészeti Iskola… 327

Szegedi Juhász Gyula Tudományegyetem Tanárképző Főiskolai Kar

Gyakorló Általános és AMI… 328

Szegedi König-Király Péter Zeneiskola… AMI 321

Fejér megye:

Dunaújvárosi Sándor Frigyes AMI… 333

Martonvásári Művészeti Iskola… 337

Székesfehérvári Hermann László Zenei Szakgimnázium és AMI… 339

Székesfehérvári Kodály Zoltán Általános Iskola, Gimnázium és AMI… 343

Győr-Moson-Sopron megye:

Fertődi J. Haydn Zeneiskola, AMI… 344

Győri Napsugár Művészeti Iskola, AMI… 348

Hajdú-Bihar megye:

Berettyóújfalusi Igazgyöngy Alapfokú Művészeti Iskola… 351

Hajdúböszörményi Bartók Béla Zenei AMI… 356

Heves megye:

Egri Eszterházi Károly Egyetem Gyakorló Általános-, Közép- és Alapfokú Művészeti Iskola és Pedagógiai Intézet… 358

Egri Farkas Ferenc Zeneiskola AMI… 362

Hatvan Kocsis Albert Zeneiskola, Alapfokú Művészeti Iskola… 364

Jász-Nagykun-Szolnok megye:

Jászberényi Palotásy János Zeneiskola… 366

Szolnoki Bartók Béla AMI… 368

Komárom-Esztergom megye:

Esztergomi Zsolt Nándor AMI… 370

Oroszlányi Bakfark Bálint AMI… 375

Tatabányai Erkel Ferenc AMI… 377

Nógrád megye:

Balassagyarmati Rózsavölgyi Márk AMI… 379

Salgótarjáni Váczi Gyula AMI… 382

Pest megye:

Abonyi Bihari János AMI… 386

Budakeszi Czövek Erna AMI… 389

Ceglédi Erkel Ferenc Zeneiskola… 391

Fóti Zeneiskola AMI… 393

Gödi Németh László Általános Iskola és AMI… 399

Gödöllői Frédéric Chopin Zeneiskola… 402

Pomázi Teleki-Wattay Művészeti Iskola AMI… 414

Szentendrei Vujicsics Tihamér Zeneiskola AMI… 419

Váci Bartók-Pikéthy Zenei Szakgimnázium és Zeneiskola, AMI… 421

Somogy megye:

Lengyeltóti Fodor András Általános Iskola és AMI… 427

Siófoki Alapfokú Művészeti Iskola… 430

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye:

Nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola… 433

Nyíregyházi Vásárhelyi László AMI… 435

Nyíregyházi Vikár László Zenei AMI… 440

Tolna megye:

Paksi Pro Artis AMI… 443

Szekszárdi Garay János Általános Iskola és AMI… 449

Veszprém megye:

Badacsonytördemici Szín-Vonal Alapfokú Művészeti Iskola… 452

Pápai Bartók Béla AMI… 455

Tapolcai Járdányi Pál Zenei AMI… 461

Zala megye:

Keszthelyi Festetics György Zenei AMI… 466

Nagykanizsai Farkas Ferenc Zene- és Aranymetszés Művészeti Iskola… 468

Zalaegerszegi Pálóczi Horváth Ádám AMI… 471

Álzárlat

Magyar Margit írása… 474

---

„TE DEUM…” Záborszkyakkal a Zeneakadémián (dr. Ujj Írisz) (2017/3.)

Zeneiskolai koncertek az AMT szerzőinek műveiből Dorogon és Monoron (Szendi Ágnes és Zsombok Erika) (2015/3.)

Ábrahám Mariann: A révkomáromi Művészeti Alapiskoláról (2007/1.)

Arányi (Aschner) György: Meglátogattuk: a Váci Zeneiskolát (1963/9.)

Baranyai Irén: Gondolatok egy továbbképzés után (1998/4.*).

Dr. Berlász Melinda: A Járdányi Pál tiszteletére rendezett emlékhangverseny a II. kerületi Járdányi Pál Zeneiskola és a Tapolcai Járdányi Pál Zeneiskola együttműködésében (2010/3.)

Dr. Berkes Kálmán: Meglátogattuk: a győri Liszt Ferenc Zeneiskolát (1963/11.)

Bodonyi István: Bécsben adott hangversenyt az Ádám Jenő Zenekar (2002/6.)

Bubernik Eszter: Ahol a művészeti nevelés az egekbe ér… A pannonhalmi Bencés Gimnázium, Egyházzenei Szakközépiskola és Kollégium művészeti oktató-nevelő munkájáról (pdf)(2017/5.)

Csodák és átváltozások…(Laczó Zoltán) (2007/5.)

Csorba Rózsa és a Szombathelyi Zeneiskola (Deáky István interjúja) (2000/6.)

Fúvóskarnagyi diplomakoncertek (2016/4.)

 - Kettős vizsgakoncert (Vikol Kálmán és a Mátyásföldi Koncert Fúvószenekar) (Mészáros Tibor)

- Mestervizsga a Stefánián (Takács Vivien)

Gondolatok egy előadássorozatról (Vígh Sándorné) (1996/2.)

Hangverseny Dunaharasztiban (Z. T.) (2012/3.)

Hárfás tábor - Nyári hárfás iskola (Gulyás Csilla) (2011/6.)

Madridban a Kroó György Zenekar (Füzesséryné Dudás Eszter) (2014/6.)

Osztályéneklési Fesztivál Pécsett (Nagy Ernő) (2014/6.)

Osztályéneklési verseny a pécsi Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumában (Cseke József) (2016/6.)

Szatmári László hegedűművész-tanár, a Kispesti Szatmári László AMI alapító igazgatója, a Parlando alapító felelős szerkesztője Vasdiplomát kapott (képriport) (2022/4.)

Szőnyi Erzsébet zenepedagógiai gyűjteményével bővült a Kodály Intézet archívuma (MMA) (2017/3.)

Táncok billentyűkön. V. Zongorás Találkozó, Ráckeve, AMI (Darvassi Andrea) (2014/3.)

Tehetséggondozás Kodály szellemében. Szakmai nap Kecskeméten, a Kodály Iskolában 2022. május 7-én (Psalmus Humanus Művészetpedagógiai Egyesület) (pdf) (2022/4.)

Új zongora a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karán (2016/2.)

Ünnep a kastélyparkban: az V. Pro Musica fúvósötös- és kamarazenetábor mindennapjai (Békés-Tarhos, 2021. VIII. 8-14.) (Rácz K. Bence) (pdf) (2021/4.)

„VIKÁR 80”. A Vikár Sándor Zeneiskola jubileumi eseményének összefoglalója (Szabó Tünde Júlia) (pdf) (2020/1.)

Virtuális zenei utazások a Váray-családdal. Chopin. 1. rész (Chopin ifjúkora). Készítette: Váray-Major Zsófia & Váray Péter. Műsorvezető: Váray-Major Zsófia. Közreműködik többek között Bogányi Gergely, Érdi Tamás és Fejérvári Zoltán (33:33) // Négy online zongoraóra Váray-Major Zsófiával, Domonkossal és Dániellel (Parlando 2020/4.) (2021/1.)

Virtuális zenei utazások a Váray családdal. 1. rész. Chopin ifjúkora (33:33) // 2. rész. Chopin Párizsban (33:34). Készítette: Váray-Major Zsófia és Váray Péter (2020/2021.) (2021/3.)

„Visszatekintés” a Nagykőrösi Zeneiskola elmúlt évtizedeire. Hartyányi Mária Piroska nyugalmazott zenetanár visszaemlékezése (2018/5.)

Weiner Maraton (Fittler Katalin) (2016/3.)

Zenei képességfelmérés a pápai ovikban (Hetyei József) (2015/3.)

Zenekari kirándulás a "A fény éve a Kroó György AMI"-ban c. programsorozat keretében (Dudás Eszter) (2015/3.)

A.Gergely András: Az autentikusság megújuló paradoxona (A Táncművészeti Egyetem Pedagógiai és Pszichológiai Tanszékének magyar-angol nyelvű folyóiratáról) (2021/4.)

Dr. Anthony Young: Serdülő fiúk hangváltozása: fiziológiai, pszichológiai és gyakorlati szempontok ének-zenét tanítók számára és jegyzetei a videón bemutatásra kerülő gyakorlatokhoz dr. Nemes László Norbert bevezetőjével és dr. James Cuskelly ajánlásával (Közreadta és magyarra fordította: Tóth Teréz (pdf) // Dr Anthony Young: The Adolescent Male Changing Voice: Physiological, Psychological and Practical Considerations for Classroom Music Teachers. Foreword by Dr László Norbert Nemes and Dr James Cuskelly for paper for Anthony Young’s paper (Arranged by: Teréz Tóth) (pdf) (2021/2.)

Bárdos Jenő: A zene felemel… és megtart. A Snétberger Zenei Tehetség Központ, mint pedagógiai kihívás és iskolakísérlet (Társadalmi Együttélés 2012/3. szám) (2015/5.)

Bodrogközy Eszter: Virágoskert (Klebnitzky György: Virágoskert I-VIII. fuvolára és zongorára c. művének születése) (2017/3.)

Darvassi Andrea: Bösendorfer boldog billentyűsei (2013/2.)

Deákné dr. habil. Kecskés Mónika – dr. Szesztay Zsuzsa: „Mindennapos éneklés”. Első lépések a művészetek felé. II. Országos konferencia az ELTE Tanító- és Óvóképző Karán - bölcsőde-óvoda-iskola (2017. V. 12.) (2017/5.)

Dezső Marianna: Őszi Kortársművészeti Napok (Dezső Marianna) (2006/1.)

Dezső Marianna: Őszi Kortársművészeti Napok Tatabányán, az Erkel Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézményben (Dezső Mariann) (2007/1.)

Dezső Marianna: 11. Tatai Barokk Fesztivál és 4. Nemzetközi Zenei Mesterkurzus – 2010 (2011/1.)

Dombiné Kemény Erzsébet: A Bács-Kiskun megyei zongoristák találkozójáról (Szendrei Imre emlékére) (2011/1.)

Dombóvári János: Húsz éve a művészetoktatásban. Jubilált a Széptan Alapfokú Művészeti Iskola (2017/1.)

Dobra János: Választ kaptunk válaszutón (Dobra János beszámolója) (2011/1.)

Dobray István: Országos dalos-találkozó Szombathelyen (1963/11.)

Dr. Duffek Mihály: A III. Bartók Béla Zeneiskola Zongoraversenyről (2012/1.)

Fábry Zoltánné: Százéves a debreceni zeneoktatás (1962/5.)

Fehér György Miklós: Rakitas – zenei ritkaságok egy tanári hangversenyen (1998/3.*)

Fejes Antal: Zene által formálódik az ember. Országos Szakközépiskolai Zongoraverseny és JM – Vonószenekari tábor Békés-Tarhoson (1998/5.*)

Ferencziné dr. Ács Ildikó: Erasmus Intenzív Program a Nyíregyházi Főiskolán

2010. II. 22 – III. 6. (2010/4.)

Fleck Erika: Bartók és csirkecomb (2006/5.)

Földes Imre: Meglátogattuk: a Karcagi Zeneiskolát (1963/7.)

Fülep Márk: Együtt zenélni jó! 10 éves Fülep Márk fuvolaegyüttese – Budaörs, Leopold Mozart Zeneiskola (2016/1.)

Füzesséryné Dudás Eszter: A Kroó Ami Erasmus+ programja 2017-2019 között bolgár és lengyel partneriskolákkal együttműködésben (pdf) (2019/6.)

Füzesséryné Dudás Eszter: A Kroó György AMI nyári zenei tábora Sárospatakon és környékén (pdf) (2021/4.)

Füzesséryné Dudás Eszter: A Kroó György Zenei AMI zenei tábora Sárospatakon és környékén. Szakmai beszámoló (pdf) (2022/4.)

Gábriel Sándorné: Hetven éves a pápai Bartók Béla Zeneiskola (2007/2.)

Gárdonyi Géza: „Fel, nagy örömre…” (1882) c. műve az ajkai Szent István Király Katolikus Iskola diákjainak előadásában (Németh Noémi/Ajka TV 2021. XII.)  (2022/1.)

Gálahangverseny és Preambulum (Pála Károly, Rápli Györgyi és Zelinka Tamás) (1999/5.*)

Gévayné Janurik Márta: A szülőföld kötelez. Jubileumi Bartók-év Szegeden és Nagyszentmiklóson (2007/1.)

Gonda János: 30 éves a Jazztanszak (1995/4.*)

Gonda János: Ötvenéves a Jazztanszak (2015/1.)

Hajdú Zongoraversenye újból Gödöllőn (Szkordiliszné dr. Czitrovszky Ilona) (2015/3.)

Hercz Dorman Aliz: Betekintés az európai országos zeneoktatási rendszerébe. (I.) Zeneoktatás a Horvát Köztársaságban (2013/5.)

Hercz Dorman Aliz: Betekintés az európai országos zeneoktatási rendszerébe. (II.) Zeneoktatás a Belgiumban (2013/6.)

Hercz Dorman Aliz: Betekintés az európai országos zeneoktatási rendszerébe. (III.) Zenetanárok képzése Németországban (2014/1.)

Hercz Dorman Aliz: Betekintés az európai országos zeneoktatási rendszerébe. (IV.) Az olasz zenetanárképzés felépítése és szakmai háttere (2014/2.)

Hercz Dorman Aliz: Betekintés az európai országos zeneoktatási rendszerébe. (V.) A spanyol zeneoktatás helyzetéről (2014/3.)

Hercz Dorman Aliz: Betekintés az európai országos zeneoktatási rendszerébe. (VI.) Zenetanárképzés Szlovéniában (2014/4.)

Hercz Dorman Aliz: Betekintés az európai országos zeneoktatási rendszerébe. (VII.) Zenetanárképzés Lengyelországban (2014/5.)

Hercz Dorman Aliz: Betekintés az európai országos zeneoktatási rendszerébe. (VIII.) Zenetanárképzés Szlovákiában (2014/6.)

Horn András: Új zenei projekt a Bartók Konziban (2013/2.)

Horváth Ágnes: A Budai Ének- és Zeneakadémia jubileuma (2017/4.)

Ifjúsági hangverseny a dorogi zeneiskolában (Szendi Ágnes) (2011/5.)

Dr. Kéri Laura: A Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézet megalakulása és története (1973 – 2005) (2008) (pdf) (2018/6.)

Kiss Ernő: „Tiszta hangok”. Vántus István-emléknap a Szegedi Tudományegyetem Vántus István Zeneművészeti Szakgimnáziuma rendezésében (2022. III. 3.) (2022/2.)

Kolbe Ilona: Ünneplő város. Mesterek és tanítványok a 80 éves Bartók Béla Zeneiskolában Pápán (Beszélgetőtársak: Nemes László, Markó György, Somfai Rózsa, Édes Lászlóné Maradics Ágnes, Serei Zsolt, Tibold Ivánné Péczely Gitta) Forrás: Szélesvíz, a Pápai Művelődési Társaság folyóirata, 2017.  IV/1. (pdf) (2018/4.)

Kovács Győző: A mohácsi zeneiskola története (1963-2000) (pdf) (2017/6.)

Könyves Claudia: Nem kellett a jégbehűtött whisky (1997/2.*)

Körber Tivadar: Egyházzenei konferencia Kecskeméten (1997/1.*)

Dr. M. dr. Losonczy Katalin: Leopold Mozart Zeneiskola, Budaörs. Jelen és küldetés (2009/2.)

Mácsai János: "Aporchestra" zenekar koncertje 2012. december 19-én a Bálint Házban (2013/2.)

Dr. Makai Éva: Zenei nevelés egy alternatív iskolában – a Kincskereső Iskola (2013/2.)

Márkusné Natter-Nád Klára: A ferencvárosi Ádám Jenő Zeneiskola jubileumai (2010/2.)

Márkusné Natter-Nád Klára: A győri Liszt Ferenc Zenei Alapfokú Művészeti Iskola előadása. A győri Vaskakas legendája. Zenés mese (2017/4.)

Megyeri Krisztina: Kölcsönös inspirációk Kurtág György Játékok című művében (pdf)  (2019/2.)

Miskolcziné Hajtun Zsuzsa avató beszéde a Csepeli „Fasang Árpád” Zeneiskola névfelvételi ünnepségén (2002/6.)

Mucsi András: „Nem élhetünk háttal a világnak…” A békési Zeneiskola 50 éves jubileumára (2015/6.)

Nagy Zoltán: Meglátogattuk a Mosonmagyaróvári Zeneiskolát (1963/1.)

Nizalowski Fanni: Zenei élet és zenei tanulmányok Krakkóban (pdf) (2018/6.)

Nyirő Gizella: Képes beszámoló a Zene Világnapjáról. Liszt Ferencre emlékeztünk 2012 októberében (2012/3.)

Nyirő Gizella: Zenei nevelés könyvtári órán (2013/2.)

Orosz Sándor: Tibold Ivánról nevezték el a Szombathelyi Bartók Béla Zeneiskola Hangversenytermét (2012/1.)

Siptárné Balázs Hajnalka: Újra indult az improvizáció oktatása Komlón, az Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskolában (pdf)  (2019/2.)

P. Stébel Ildikó: A debreceni Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskola könyvtára, mint a zeneművészeti képzés egyik kulcsfontosságú támogatója, a „műhely" (pdf)  (2017/5.)

P. Stébel Ildikó: A Debreceni Zenede és könyvtára 160 éves jubileuma alkalmából – rendhagyó emlékezés: 140 éve született és 55 éve hunyt el Kodály Zoltán, a Debreceni Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakgimnázium névadója (Jubileumok különös egybeesése; Alkalmi beszéd; Képeslapok a múltból) (pdf) (2022/6.)

P. Stébel Ildikó: A Zenede Palota Debrecenben (2012/1.)

Stébel Ildikó: "...azért egyeztem bele végülis, hogy nevemről nevezték el ezt az iskolát ...". Kodály Zoltán névadása a debreceni Zeneművészeti Szakiskolában (Kodály és Debrecen) (pdf)  (2019/2.)

P. Stébel Ildikó: „Azért vagyunk e világban, hogy valahol otthon legyünk benne” (2005/3.)

Pajor Éva: Harminc éves a Kodály Intézet. Interjú Erdei Péterrel, az intézet főigazgatójával (2005/3.)

Papp Istvánné: Bemutatkozik a Nyíregyházi Zeneiskola (2001/6.)

Papp Károlyné:  III. Budapesti Járdányi Pál Szolfézsverseny (pdf) (2019/3.)

Papp Károlyné: Az 55 éves nagykőrösi Weiner Leó Zeneiskoláról (2009/2.)

Papp Károlyné: Járdányi Pál IV. Budapesti Szolfézs- és Népdaléneklési Versenyről (pdf) (2022/4.)

Papp Károlyné: Népdalverseny a szentendrei Vujicsics Tihamér Zeneiskolában (2010/2.)

Péter Miklós: Beszámoló a XV. kerület I. Ifjúsági Zenei Hetéről (Péter Miklós)

Péter Miklós: 20 éves a ferencvárosi Ádám Jenő Zeneiskola szimfonikus zenekara (2004/3.)

Péter Miklós: A szombathelyi Koncz János Országos Zeneiskolai Hegedűverseny és a győri XIII. Bárdos Alice Országos Zeneművészeti Szakközépiskolai Hegedűverseny. Interjú Perényi Eszterrel, mindkét verseny zsűrijének elnökével. (2008/2.)

Péter Miklós: Korszerű zeneiskolát avattak a főváros XV. kerületében (2007/2.)

Péter Miklós: Újítások és a hagyományok ápolása: a pomázi Teleki-Wattay Művészeti Iskola (2010/1.)

Péterffy Gabriella: Izlandi vendégek a Király-König Péter Zenei AMI-ban. Interjú Joó Beáta Izlandon élő zenepedagógussal, valamint Bodrogközy Eszterrel, Kamenszky Dórával és Szirmainé Szimon Edinával, az iskola tanáraival (pdf) (2022/4.)

Réfi Zsuzsanna: Régi-új igazgató, új fenntartóval. Ember Csaba pályázati lehetőségekről, finanszírozásról, túlélésről. (2012/2.)

Rybinski Anna: Bartók Grazban (pdf) (2020/1.)

Sipos Soma Mihály: Harminc éves a kecskeméti zeneművészeti szakközépiskola (2012/2.)

Siptárné Balázs Hajnalka: Újra indult az improvizáció oktatása Komlón, az Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskolában (pdf)   (2019/2.)

Dr. Sófalvi Emese: A kolozsvári magyar nyelvű zeneoktatás 1819–1950 között. Vázlatos áttekintés (pdf) (2021/2.)

Dr. Soltész Elekné: Orgonaavató hangverseny a Ferencvárosban

(2006/2.)

Solymosi Tari Emőke: Millenniumi tavasz. Két művészetoktatási fesztivál Budapesten (2000/5.*)

Stipkovits Fülöp: Az esztergomi zeneoktatás elmúlt másfélszáz éve – fejezetek a királyváros zenei életéből (Beleolvasó) (2018/5.)

Szendi Ágnes: Ifjúsági hangverseny a dorogi zeneiskolában (2011/4.)

Szilágyi György: Gondolatok szabadtéri koncertek után (2010/5.)

Tóth Teréz: Nyelvek és kultúrák keresztútján – fiatal japán művészek a magyar zenei életben (Új Pedagógiai Szemle, 2016/7-8.) (2017/3.)

Ungár István: Beszámoló. Erkel Ferenc: Bánk bán c. operája a marosvásárhelyi kultúrpalota nagytermében (pdf)   (2020/2.)

Dr. Ujfalussy József: Tízéves az ELTE Zenei Tanszéke (1996/1.)

Valkó Mihály: A Szolnoki Bartók Béla Zeneiskolában (1997/2.*)

Valóra vált álom Debrecenben. Vásáry Tamás a Református Nagytemplomban (2018. VII. 15.) – Ifjú Zeneművészek 2018. évi 18. Debreceni Nemzetközi Nyári Akadémiájáról (pdf) (2018/6.)

Varsányi Lászlóné: 40 éves a Szobi „Kodály Zoltán” Zeneiskola (2012/3.)

Varsányi Lászlóné: „Biztos alapot teremtettünk, amire lehetett építeni” (2008/3.)

Vázsolyi János: Tízéves a miskolci Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskola (1960/11.)

„Vége a komédiának…”. (Erdősi-Boda Katinka) (2015/1.)

Veszprémi Lili: Hozzászólás a közgyűlés vitájához. A nem állami zeneoktatás problémái Pest megyében (1963/7.)

Zelinka Tamás: Erzsébet-himnusz. Beszámoló egy új egyházzenei mű születéséről (2001/1-2.)

Zelinka Tamás: Operabemutató a Szent István Király Zeneművészeti Szakközépiskolában (1997/2.*)

Zelinka Tamás: Örömzenélés felsőfokon. A Szent István Gimnázium Jubileumi Szimfonikus Zenekarának koncertjéről (1999/1-2.*)

A magyar művészetoktatásért http://u.jimdo.com/www44/o/s4864e387f98c287e/img/ie7ccc1b9103c437e/1398177717/std/image.jpg

“A tanításon keresztül személyiséget is fejlesztünk”. Lebanov József úgy véli hidat kell építeni a köznevelés és a közigazgatás között. Interjú az EMMI Köznevelési Stratégiai Főosztály vezetőjével, Lebanov Józseffel (Réfi Zsuzsanna) (2018/4.)

A zenepedagógia szolgálatában – hat évtizede. Beszélgetés Szatmári Lászlóval a Parlando születéséről, történetéről, változásairól (Réfi Zsuzsanna) (2019/1.)

A zenepedagógusokat nem lenne szolidáris kizárni a támogatásokból”. Dr. Tomori Pál segítségnyújtásról és a közös jogkezelés előnyeiről (Réfi Zuzsanna)

 (2020/4.)

„Gyarapítani kell a tagságunkat". Dr. Dorogi Ákos az ügyvezető titkári teendőkről, hosszú és rövid távú tervekről (Réfi Zsuzsanna) (2019/6.)

Kollár Endre: Felelősségteljes munkák küszöbén (1963/9.)

„Nekem minden üggyel foglalkoznom kell". Fekete Krisztina csapatjátékról és az MZTSZ-szigetről (Réfi Zsuzsanna) (2020/1.)

Réfi Zsuzsanna: „A Muity egy márkanév”. Rangos állami kitüntetésben részesült egy zenetanár, aki egyben szakszervezeti vezető is (2010/4.)

Réfi Zsuzsanna interjúja Ember Csabával a művészeti iskolák 2012/2013. tanévindító konferenciájáról (2012/4.)

Réfi Zsuzsanna interjúi:
„Teljesen online oktatásra már nem szabad átállni művészeti területen". Ember Csaba évfordulóról, új kihívásokról, akkreditált képzésről

„Beleszülettem a zene, a hangszer szeretetébe”. A Varga család tanításról, tanulásról, a zeneszeretet átadásáról
(2020/5.)

Tóth Éva: A szerszervezeti vezetőségválasztások elé (1964/12.)

                                                  *

Dr. Gyimesi László főtitkárral Réfi Zsuzsanna interjúi

   - „Több pénzre és egy szakmai háttérintézményre lenne szükség”. (2004/2.)

    - Amiről meglehetősen keveset tudunk. (2004/3.)

    - „Küzdenünk kell azért is, hogy a normatíva ne csökkenjen!” (2004/4.)

    - Új javaslatok az alapfokú művészetoktatás gondjainak megoldására. (2005/4.)

    - Szakmai ellenőrzés vár minden művészeti iskolára. (2006/1.)

    - Új javaslatok az alapfokú művészetoktatás gondjainak megoldására. (2005/4.)

     - „Van, akinek az a reform, ha kevesebbe kerül az oktatás”. Dr. Gyimesi László bízik abban, hogy nem csökken jelentősen a pedagógus munkahelyek száma (2007/1.)

     - „Elsőbbséget a minőségnek és a szakmai teljesítményeknek.” Dr. Gyimesi László bízik abban, hogy a legjobb intézményeket anyagilag is elismerik (2007/3.)

      - „Talán a legnehezebb időszakon már túljutottunk”. Dr. Gyimesi László úgy véli, a szakmai ellenőrzés fontosságával mindenki tisztában van (2008/1.)

      - Egyezség a pedagógusok jobb megbecsüléséért. Dr. Gyimesi László örül, hogy egy teljesen új bérpótlék rendszer jelenik meg a közoktatásban (2008/4.)

        Új év – új szakszervezeti feladatok. Dr. Gyimesi László úgy véli, a tagságot nem szabad illúziókban ringatni. (2009/1.)

Költségvetési kérdések a finanszírozásról, a bérekről és a zamárdi tanácskozásról  (2010/1.)

„Az előjelek egyelőre biztatóak…” Dr. Gyimesi László oktatási reformról, létszámról (2010/5.)

„A zenepedagógus munkahelyek talán nincsenek veszélyben” Réfi Zsuzsanna interjúja dr. Gyimesi Lászlóval, az MZTSZ főtitkárával (2011/5.)

Az új köznevelési törvénytől a jogvédő szervezetekig.  Dr. Gyimesi László a Zamárdiban rendezett tanácskozásról, tendenciákról, tervekről (2012/1.)

„A minél jobb pozíció elérésére törekszünk”. Dr. Gyimesi László egyeztetésekről, állami fenntartásról, állásokról, nyugdíjazásról (Réfi Zsuzsanna) (2013/1.)

„A zeneoktatásnak stabil a helye az oktatási rendszerben”. Dr. Gyimesi László nyugdíjas foglalkoztatásról, óraszámemelésről, bérekről (Réfi Zsuzsanna) (2013/2.)

„Az új szabályozásnak a pedagógust védő eleme is van”. Dr. Gyimesi László az egyéves szerződésekről, a bérekről és az óraszám-emelésről (Réfi Zsuzsanna) (2013/4.)

„Azonnali és hosszú távú megoldásra is szükség van”. Dr. Gyimesi László küldöttgyűlésről, zenész életpályáról, szakmai nyugdíjról (Réfi Zsuzsanna) (2015/3.)

Harminchárom esztendő – hagyományos és rendhagyó szerepkörökben. Dr. Gyimesi László kézenfekvő megoldásokról, a szakszervezeti tagság folytonos támogatásáról (Réfi Zsuzsanna) (2022/3.)

„Nem hiszek abban, hogy ezen a területen korfüggő lenne a teljesítmény”. Dr. Gyimesi László konferenciáról, Köznevelési Kerekasztalról, óraszámokról (Réfi Zsuzsanna) (2016/5.)

Réfi Zsuzsanna interjúi:
-
 Majd hét évtized a szórakoztató zene és zenészek szolgálatában. Szirmai László a szakszervezeti segítségről, a minősítés fontosságáról, s az élő hálózatról
- „Óriási örömöt jelent számomra a tanítás" Verebics Ibolya hazai és külföldi karrierről, s a győri díszpolgári címről
„A zeneoktatás temérdek képességet fejleszt”. Simor Lászlóné Mihályi Magdolna tanszakvezetésről, budafoki kezdetről és befejezésről
(2021/2.)

„Amit tettünk, az a többi zenekari művész és együttes érdekében is történt”. Az MZTSZ vállalásával folytatódik a Duna Szimfonikusok története (Réfi Zsuzsanna) (2021/4.)

Harminchárom esztendő – hagyományos és rendhagyó szerepkörökben. Dr. Gyimesi László kézenfekvő megoldásokról, a szakszervezeti tagság folytonos támogatásáról (Réfi Zsuzsanna) (2022/3.)

                                 *

Részletek a http://u.jimdo.com/www44/o/s4864e387f98c287e/img/ie7ccc1b9103c437e/1398177717/std/image.jpg küldöttértekezleteinek dokumentumaiból

1999. április 7-i küldöttértekezletének beszámolójából (1994-1999) és határozataiból (1999/6.*)

      - A Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezetének állásfoglalása a 2005. évi költségvetési törvény-tervezetről (2004/6.)

      - A Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezetének Állásfoglalása a Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről szóló törvénytervezet alapfokú művészetoktatást érintő rendelkezéseiről (2007/1.)   

1989-2019. Harminc év fontosabb eseményei a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete életében. Az MZTSZ 2019. IV. 24-I Küldöttgyűlése számára összeállította: dr. Gyimesi László (pdf) (2019/3.)

A Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete 2019. április 24-i küldöttértekezletén megválasztott tisztségviselők   (2019/3.)

 Azhttp://u.jimdo.com/www44/o/s4864e387f98c287e/img/ie7ccc1b9103c437e/1398177717/std/image.jpg szakszervezeti tisztségviselők továbbképzése Zamárdiban

      - Laczó Zoltán: Szakszervezetünk jelenléte. Zamárdi – 2002. szeptember 21-22. (2002/6.)

      - Pechan Zoltán: Szakszervezeti tisztségviselők továbbképzése Zamárdiban

(2004/1.)

      - Pechan Zoltán: Továbbképzés a művészeti iskolák szakszervezeti tisztségviselői számára (2006/1.)

Pechan Zoltán: Szakszervezeti tisztségviselők továbbképzése Zamárdiban, 2006 őszén (2007/1.)

       - Pechan Zoltán: Szakszervezeti tisztségviselők tanácskozása Zamárdiban    (2009/1.)

        - A művészeti oktatás nagyobb hangsúlyt kap a jövőben

Dr. Gyimesi László a zamárdi konferenciáról, a várható változásokról (Réfi Zsuzsanna) (2011/1.)

          - Az új köznevelési törvénytől a jogvédő szervezetekig.  Dr. Gyimesi László a Zamárdiban rendezett tanácskozásról, tendenciákról, tervekről (Réfi Zsuzsanna) (2012/1.)

Réfi Zsuzsanna: Egyetlen önálló zeneiskola hullott csak ki a rostán. Az intézményekben lezajlott szakmai ellenőrzés számos problémára hívta fel a figyelmet. Beszélgetés Kovács Kálmánnéval, a minősítő testület elnökségi tagjával, a zeneművészeti szekció vezetőjével és Muity Mária zenepedagógussal, az MZTSZ Országos Zenepedagógusa Tagozatának elnökével.  (2008/2.)

A Magyar Zeneiskolák és Művészeti Iskolák Szövetsége művészetoktatást segítő tevékenysége

„A művészeti oktatás feladatát közalkalmazottaknak kell ellátniuk, nem vállalkozóknak.” Ember Csaba harcol az állami támogatás megőrzéséért, és készül a minősítés második fordulójára. (2007/4.)

 Az új zeneiskolai tantervekről. Beszélgetés Kovács Kálmánnéval, a Fővárosi Pedagógiai Intézet vezető szaktanácsadójával, a Magyar Zeneiskolák és Művészeti Iskolák elnökhelyettesével (Péter Miklós) (1996/5-6.)

Réfi Zsuzsanna: Egyetlen önálló zeneiskola hullott csak ki a rostán. Az intézményekben lezajlott szakmai ellenőrzés számos problémára hívta fel a figyelmet. Beszélgetés Kovács Kálmánnéval, a minősítő testület elnökségi tagjával, a zeneművészeti szekció vezetőjével és Muity Mária zenepedagógussal, az MZTSZ Országos Zenepedagógusa Tagozatának elnökével.  (2008/2.)

„A művészetoktatás az állam feladata” Ember Csaba úgy véli, megmarad a módszertani szabadság, növekszik a pedagógus felelőssége (Réfi Zsuzsanna)

2011/6.)

Réfi Zsuzsanna: Interjú Ember Csabával, a MagyarZeheiskolák és Művészeti Iskolák Szövetsélge elnökével (munkacím) (2013/6.)

Réfi Zsuzsanna: Interjú Magyar Margittal, a Tóth Aladár AMI igazgatójával (munkacím) (2013/6.)

Réfi Zsuzsanna: Jakabné Muity Mária a választásról, a plusz órákról és a kollektív szerződésről (2014/2.)

„Meg kell őriznünk a jelenlegi pozíciónkat”. Dr. Gyimesi Lászlót újabb öt évre az http://u.jimdo.com/www44/o/s4864e387f98c287e/img/ie7ccc1b9103c437e/1398177717/std/image.jpg főtitkárává választották (Réfi Zsuzsanna) (2014/3.)

Minősített iskolák és művészek. Dr. Gyimesi László, az http://u.jimdo.com/www44/o/s4864e387f98c287e/img/ie7ccc1b9103c437e/1398177717/std/image.jpgfőtitkára a szakképzés közelmúltbeli változásairól, és művészpálya érdekében eddig elért új fejleményekről (Réfi Zsuzsanna) (2015/5.)

“A művész ne érezze idegen közegben magát”. Új otthonra talált a Művészeti Szakszervezetek Szövetsége Óbudán (Réfi Zsuzsanna) (Zenekar, 2016/2.) (2016/2.)

Osztályfőnöki pótlék, térítési díjak, óraszámok. Ember Csaba kerekasztalról, tárgyalásokról, helyzetről (Réfi Zsuzsanna) (2016/3.)

Húsz év, közel ezer növendék. Dr. Gyimesi László szerint megszületett a „kőbányai stílus avagy brand”. Interjú dr. Gyimesi László MZTSZ főtitkárra (Réfi Zsuzsanna) (2018/3.)

"A jó hír az, ha nincs hír.” Dr. Gyimesi László oktatási törvényről, munkahelyi biztonságról, szakfolyóiratról (Réfi Zsuzsanna) (2019/4.)

“Írni, olvasni meg kell tanulnia mindenkinek, zongorázni nem biztos ?!“ Jakabné Muity Mária, az MZTSZ Országos Zenepedagógus Tagozatának elnöke tanszakvezetői pótlékról, óraszámról, átszervezésről (Réfi Zsuzsanna)   (2020/2.)

Réfi Zsuzsanna interjúi:
-
 Majd hét évtized a szórakoztató zene és zenészek szolgálatában. Szirmai László a szakszervezeti segítségről, a minősítés fontosságáról, s az élő hálózatról
- „Óriási örömöt jelent számomra a tanítás" Verebics Ibolya hazai és külföldi karrierről, s a győri díszpolgári címről
„A zeneoktatás temérdek képességet fejleszt”. Simor Lászlóné Mihályi Magdolna tanszakvezetésről, budafoki kezdetről és befejezésről
(2021/2.)

Harminchárom esztendő – hagyományos és rendhagyó szerepkörökben. Dr. Gyimesi László kézenfekvő megoldásokról, a szakszervezeti tagság folytonos támogatásáról (Réfi Zsuzsanna) (2022/3.)

Szabóné Würth Boglárka: Beszámoló az Európai Szakszervezeti Intézet (ETUI) Szakszervezeti megújulás (Trade Union Renewal) című, a szakszervezeti tisztségviselőknek szervezett továbbképzésről (Oostende, 2022. VII. 4-7.) (pdf) (2022!4.)

KLEBELSBERG ISKOLAFENNTARTÓ KÖZPONT (KIK) MŰVÉSZETOKTATÁST SEGÍTŐ MUNKÁJÁRÓL

Szükség van az oktatási rendszer átalakítására. Marekné dr. Pintér Aranka, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ főigazgatója szerint kiemelt szerep illeti a művészetoktatást (Réfi Zsuzsanna) (2012/6.)

"A zeneoktatásnak stabil a helye az oktatási rendszerben". Dr. Gyimesi László nyugdíjas foglalkoztatásról, óraszámemelésről, bérekről (Réfi Zsuzsanna) (2013/2.)

ORSZÁGOS ZENEPEDAGÓGUS SZAKOSZTÁLY SZERVEZETI ÉLETÉBŐL

Az 1. Országos Zenepedagógus Konferencia (1960/5-6.)

Az Előkészítő Bizottság referátuma (1960/5-6.)

Horváth Kiss László: A Zenepedagógus Szakosztály Működési Szabályzatainak ismertetése (1960/5-6.)

Az Országos Zenepedagógus Szakosztály II. Kongresszusa(1963/5-6.)

Az Országos Zenepedagógus Szakosztály II. Kongresszusának Határozata (1963/5-6.)

Az Országos Zenepedagógus Szakosztály Működési Szabályzata (1963/5-6.)

Veszprémi Lili: Hozzászólás a közgyűlés vitájához. A nem állami zeneoktatás problémái Pest megyében (1963/7.)

Az Országos Zenepedagógus Szakosztály Választmányi ülése (1964/11.)

Zenetanárok Társasága (ZETA)

http://u.jimdo.com/www44/o/s4864e387f98c287e/emotion/crop/header.jpg?t=1329217528

Laczó Zoltán: Beszámoló a Zenetanárok Társasága (ZETA) 2. Közgyűléséről (1996/2.)

A ZETA rendkívüli közgyűlése elé (Gonda János) (1996/4.)

Beszámoló a Zenetanárok Társasága Közgyűléséről (L. Z.) (1997/1.*)

A ZETA elnökének nyílt levele (Gonda János) (1997/2.)

A ZETA- Zongora-tagozatának programjavaslata 1997-1998-ra (Ábrahám Mariann) (1997/2.)

Komplex Művészeti Szekció – a ZETA új szekciójának rövid programja (Apagyi Mária és Lantos Ferenc) (1997/1.*)

A zenetanárok közgyűlése 1999. május 8-án a Rátkay Klubban. (Szerkesztette: Laczó Zoltán) (1999/6.*)

Beszámoló a Zenetanárok Társaságának 2000. április 27-i Közgyűléséről (Laczó Zoltán) (2000/5.*)

Legánÿ Dénesnek, a ZETA új főtitkárának köszöntője (2000/5.*)

A ZETA rendkívüli közgyűléséről (Laczó Zoltán).  A ZETA Munkaterve 2002. évre (2002/1.)

Laczó Zoltán: A ZETA rendkívüli közgyűléséről (2002/1.) 

Beszámoló a ZETA közgyűléséről, a ZETA programterve, Ki kicsoda a ZETA vezetőségében, Tájékoztató a ZETA vezetőségének 2003. évben tartott tanácskozásairól (2003/2.)

„Fontos lenne, hogy a szakmával foglalkozzunk a legtöbbet”. Interjú Balázsané Szatmári Éva zongoraművész-tanárral, a ZETA egyik alelnökével (Réfi Zsuzsanna) (2015/6.)

Tájékoztató a ZETA vezetőségének 2003. évben tartott tanácskozásairól (folytatás) (Laczó Zoltán) (2003/5.)

Hírek, események a ZETA szervezeti, szakmai életéből (2004/1.)

Beszámoló a ZETA utóbbi három hónapos tevékenységéről (Laczó Zoltán) (2004/2.)

A ZETA közgyűléséről (Laczó Zoltán) (2005/1.)

Laczó Zoltán: A Bartók konferenciáról – röviden (2006/4.)

Laczó Zoltán: A Zenetanárok Társasága Közgyűléséről (2007/1.)

A Zenetanárok Társaságának Állásfoglalása az alapfokú művészetoktatási intézmények minősítési eljárásával kapcsolatban (2008/3.)

Csillag Ferenc: Beszámoló a ZETA 2008. évi Közgyűléséről (2009/1.)

*

Történelmi ívek a magyar zenepedagógiai gondolkodásban. Emlékezés Varró Margit pedagógiai hagyatékára (A 2009. IV. 4-5.-i ZETA Konferencián elhangzott előadások szerkesztett változata) Szerkesztette: Ábrahám Mariann

- Apagyi Mária: Kreatív zongoratanulás. ZongorÁlom. Kottabemutató I. (2009/1.)

 - Apagyi Mária: Kreatív zongoratanulás. ZongorÁlom. Kottabemutató II. (2009/3.)

- Dr. Duffek Mihály: Tanár és növendék, mester és tanítvány – XXI. századi gondolatok Varró Margit nyomán (2009/3.)

- Erdélyi Judit: A kezdő zongoratanárok viszonya Varró Margittal (2009/3.)

- Fehérvári Anita: A tanár-diák viszony kérdése (2009/3.)

- Kis Jenőné dr. Kernesei Éva: Adaptivitás a zenei nevelésben – Varró Margit üzenete I. (2009/1.)

- Kis Jenőné dr. Kernesei Éva: Adaptivitás a zenei nevelésben – Varró Margit üzenete II. 2009/3.)

- Kubinyi Zsuzsanna: A zeneoktatás szerepe korunk körülményei között. „Merre haladunk Varró Margit óta?” (2009/3.)

- Dr. Maczelka Noémi: Rév Lívia (2009/3.)

- Pásztory Blanka: Varró Margit és a zenei ismeretterjesztés (2009/3.)

- Szalai Klára: A zenei tehetség sokoldalú fejlesztése. ANK Martyn Ferenc Művészeti Szabadiskola bemutatása (2009/3.)

- Varga Ákos: A zenei ízlés és ítélőképesség nevelése (2009/3.)

                                                      ***

„Ezt a feladatot mindig szolgálatnak tekintettem” Interjú Laczó Zoltánnal (Réfi Zsuzsanna) (2010/2.)

A Zenetanárok Társasága (ZETA) 2010. február 13-i közgyűléséről (2010/2.)

  1. az MZTSZ megalakulása óta támogatja a ZETÁ-t. Interjú dr., Gyimesi László főtitkárral (Réfi Zsuzsanna)

  2. Laczó Zoltán elnöki beszámolója a Zenetanárok Társasága 2010. február 13-án megtartott közgyűlésén

  3. A ZETA 2010. II. 13-án megválasztott vezetősége

Réfi Zsuzsanna: „A versenyt vállalni kell”. Az új ZETA elnök, Csillag Ferenc tervekről, célokról (2010.)

Beszámoló a ZETA 2010. II. 13-i választmányi üléséről (Csillag Ferenc) (2010/3.)

„A hangok elkezdenek mozogni…”. 2010. május 8-9.-i ZETA konferencia a rögtönzésről (dr. Fehér Anikó) (2010/4.)

- Gonda János: A rögtönzésről általában. A konferencia elé (2010/4.)

- Laczó Zoltán: A rögtönzés néhány pszichológiai és pedagógiai vonatkozásai (2010/5.)

-  Sáry László: Kreatív zenei gyakorlatok (2010/6.)

125 éve született Weiner Leó – Beszámoló a ZETA zongoratagozatának tisztelgésről (Csillag Ferenc) (2011/1.)

- Apagyi Mária-dr. Lantos Ferenc: Integratív, komplex művészeti nevelés (2011/2.)

-   Faragó Béla: Pentaton örökségünk a világ népzenéiben (2011/3. és 2011/6.)

-   Révász Ágnes: Szabad gondolatok a rögtönzésről (2011/3.)

A Zenetanárok Társaságának 2012. január 21-én tartott közgyűléséről (Csillag Ferenc) (2012/1.)

ZETA ­– Liszt (Ábrahám Mariann)(2012/1.)

Még mindig Liszt / A Zenetanárok Társasága Liszt emléknapja Budapesten/ (dr. Czitrovszky Ilona) (2012/1.)

Beszámoló a Zenetanárok Társasága Kodály évfordulós programjáról (Csillag Ferenc) (2013/1.)

Kadosa Pál Ifjúsági Zenei Fesztivál és a Tóth Aladár Zeneiskola ünnepi tanéve. Szívet-lelket gyönyörködtető hangversenyek (2013/6.)

Ábrahám Mariann: Kadosa Pál Ifjúsági Zenei Fesztivál és a Tóth Aladár Zeneiskola ünnepi tanéve. Szívet-lelket gyönyörködtető hangversenyek (2013/6.)

ZETA: „Tűzőrzés és megújulás” (dr. Ruszinkóné Czermann Cecília) (2014/3.)

ZeTa közreműködés „A Muzsika Hídja Fesztivál”-on (Szkodiliszné dr. Czitrovszky Ilona) (2014/4.)

Dr. Ábrahám Mariann: EPTA Oslo. Nemzetközi Konferencia, 2014. június 26-29. (2014/4.)

KÖZLEMÉNY a PARLANDO Tanácsadó Testületének megalakulásáról (2014/5.)

Gulyás Csilla: „Virtuózok” a felkészítő tanár szemével - beszámoló a Zenetanárok Társaságának szakmai fórumáról (2015/3.)

„Nincs reménytelen eset, csak az idő volt még kevés…” Gulyás Csilla minden korosztályt örömmel tanít a hárfázás szeretetére (Réfi Zsuzsanna)  (2015/4.)

Kurtág: Játékok – Játékok Kurtágnak – Kurtágnak játszani (Fittler Katalin) (Összeállította: Ábrahám Mariann) (2016/3.)

Ünnepi ifjúsági hangverseny Balassa Sándor zeneszerző műveiből (Ábrahám Mariann) (2017/3.)

Beszámoló a ZeTa Gordonka tagozatának eseményeiről (Kovácsikné Falvay Edit) (pdf) (2018/8.)

A ZENETANÁROK TÁRSASÁGA (ZeTa) HÍREI
Januári hírek (szerkeszti: dr. Vas Bence) (pdf)
(2019/1.)

 ZENETANÁROK TÁRSASÁGA (ZeTa) ROVATA
(Szerkeszti: dr. habil Vas Bence) 
Szkordiliszné dr. Czitrovszky Ilona: Klasszikus kreativitás (pdf)
(2019/2.)

A ZeTa 2020. őszi programjai (Czerman Cecília) (2020/5.)

Európai zenei menetrend (European Music Council) Czermann Cecília, a Zenetanárok Társasága elnökének ajánlásával (2021/1.)

A Zenetanárok Társasága (Zeta) a közeljövőben tervezi az énekes tagozat létrehozását is Bátori Éva operaénekes, énekmester, BE ZK tanszékvezető tanárának vezetésével (pdf) (2022/3.)

A PARLANDO TÖRTÉNETE

Beköszöntő (1959/1.)

Visszatekintés (Szatmári László) (1959/1.)

Új esztendő kezdetén (A Parlando szerkesztőbizottsága) (1964/1.)

40 éves a Parlando (Összeállította: Laczó Zoltán) (1999/3-4.)

    - Laczó Zoltán: Jubileumi köszöntő

    - PARLANDO szerkesztőbizottsági tagok 1959-1999.

    - A 70-es és 80-as évek rovatai

    - Beköszöntő – 1959

    - 40 éves PARLANDO válogatott bibliográfia (1999/3-4.)

KÖZLEMÉNY a PARLANDO Tanácsadó Testületének megalakulásáról (2014/5.)

Minden megy tovább. A 60. évfolyam elé. (Z.T.) (2018/1.)

A zenepedagógia szolgálatában – hat évtizede. Beszélgetés Szatmári Lászlóval a Parlando születéséről, történetéről, változásairól (Réfi Zsuzsanna) (2019/1.)

A ZENEPEDAGÓGIAI ÉLET „ANNO”

A Fővárosi Zeneiskola Szervezet 50 éves jubileumára (Váczi Károly) (1960/9.)

A középfokú zeneoktatás reformjáról (1964/12.)

A Magyar Zeneiskolák Szövetségének köszöntése (Z. T.)  (1995/4.*)  

A Művészeti Szakszervezetek Szövetségének IV. Kongresszusa (1960/10.)

„A távolból”, III. rész (Kováts Andrásné) (1995/4.*)

A zeneiskolai reform országos vitái után… (1996/6.)

A zenepedagógia szolgálatában – hat évtizede. Beszélgetés Szatmári Lászlóval a Parlando születéséről, történetéről, változásairól (Réfi Zsuzsanna) (2019/1.)

Ankét a régi magyarországi zenekultúra felélesztéséről (1964/5.)

Tanterv-javaslat az állami zeneiskolák részére (1964/5.)

Ágainé Bocskay Irén: Az ének-oktatás problémái (1962/6.)

Bácskai János: Szép és fe4lemelő az a munka, amely a vidéki zeneiskolákban folyik (1960/5-6.)

Balázs Árpád: Válogatott életeim (Szentes-Bp., Szentes Városi Könyvtár Nonprofit Közhasznú Kft. - Argumentum, 2012) (Fittler Katalin) (2013/5.)

Banda Ede: Gondolatok a nemzetközi „Pablo Casals” gordonkaverseny után (1963/11.)

Baranyai Tibor: Mit vár a Szakszervezet a Szakosztály munkájától (1960/5-6.)

Báthory Sándor: Több munkás-parasztszármazású növendéket a szakiskolába! (1960/5-6.)

Béres János: A fúvós előképzőről (1963/2.)

Beszámoló az ISME 6. konferenciájáról (1964/12.)

Borhy Ottó: Zeneiskolai tanárok továbbképzése Kőszegen (1964/10.)

Breuer János: Esti koncert (1964/7-8.)

Czövek Erna: Az oktatási reformtervezet irányelveinek alkalmazása az állami zeneoktatásban (1961/1-2.)

Czövek Erna: Előadóművészek nevelése a Szovjetunióban (1961/3.)

Czövek Erna: Korszerű zongoraiskola tervezete I. (1963/3.)

Czövek Erna: Korszerű zongoraiskola tervezete II. (1963/4.)

Dr. Dobszay László: Levél a gordonkatanárokhoz (1963/3.)

Czövek Erna: Zenepedagógiánk útja (1962/5.)

Dimény Judit: A sazlburgi Orff-Intézet nyári kurzusáról (1964/12.)

Dr. Dobszay László: Levél a gordonkatanárokhoz (1963/3.)

Dr. Dobszay László: Zenész a társadalomban (1962/12.)

EAS — Egy új, kevéssé ismert európai nevelési szervezetről (1995/4.*)

Fasang Árpád: Miben más a muzsikus, mint a többi ember? (1964/9.)

Fasang Árpád: Miként vihetjük előbbre zenei életünket? (1960/5-6.)

Fasang Árpád: Mit várunk a zenei nevelési tervtől? (1963/11.)

Fejnberg: Az előadóművész és a mű (1961/6.)

Friss Antal: Gordonkatanárok első országos értekezlete és továbbképzése (1963/8.)

Gál György Sándor: A zenei ismeretterjesztés problémái (1962/9.)

Havas Miklósné: Az ifjúsági hangversenyekről (1960/11.)

Herszényi Bálint: Hiányát érezzük a szocialista zeneesztétikáról szóló előadásoknak! (1960/5-6.)

Horváth Károlyné: A tantervi reform kérdései (1963/2.)

Járdányi Pál: Nemzetközi Népzenei Konferencia Budapesten (1964/10.)

Julio Salvador Sagreras gitáriskolája (dr. Adrovitz István)(2013/5.)

Kollár Endre: Felelősségteljes munkák küszöbén (1963/9.)

Kollár Endre: Meglátogattuk…

- az Abonyi Zeneiskolát (1963/10.)

- a Gyöngyösi Zeneiskolát (1963/3.)

-  (1964/3.)

- a Komlói Zeneiskolát (1963/12.)

- a Nagykanizsai Zeneiskolát (1964/6.)

- a Székesfehérvári Zeneiskolát (1963/12.)

- a Nagykanizsai Zeneiskolát (1964/6.)

Kollár Endre: Sokrétű feladatok az új tanévben (1964/9.)

Kontra István: Medglátogattuk a kecskeméti Zenei Általánios Iskolát (18964/10.)

Kökényessy Miklós: Fúvóstanárok továbbklépzése Debre3cenben (1964/7-8.)

Kulcsár Zoltán: Az I. körzet javaslatainak bírálata (1963/7.)

Kulcsár Zoltán: Zenei ismeretek tanítása a Szovjetunióban (1961/7-8.)

Dr. László Zsigmond: A könyv- és kottakiállításról (1964/7-8.)

László Zsuzsa: Meglátogattuk a ceglédi Erkel Ferenc Zeneiskolát (1964/12.)

Lesznai Lajos: Tudományos végzettség (1964/7-8.)

Lukin Kászló: Meglátogattuk az egri zeneiskolát (1964/11.)

Maróti Gyula: A zeneiskolák a zenei élet központjaivá váltak (1960/5-6.)

Máthé Miklósné: Zenei verseny egy cseh kastélyban (1964/1.)

Meruk Vilmos: A zenepedagógus nem alakíthatja külsőleges eszközökkel, hogy a szocialista rendszer híve! (1960/5-6.)

Nagy Miklós: A közösségi ember kinevelése mindannyiunk fontos feladata (1960/5-6.)

Papp László: Gordonka tanárok országos értekezlete és továbbképzés (1963/1.)

Péter Miklós: Az alsó fokú zeneoktatás reformjáról (1963/1.)

Pongrácz Zoltán: Meglátogattuk a Hajdúböszörményi Zeneiskolát (1964/1.)

Dr. Rossa Ernő: Népművelés a zeneiskolában (1963/7.)

Sárai Tibor: A zenepedagógia a szocialista emberré nevelés fontos eszköze (1960/5-6.)

Dr. Soltész Elekné: Muzsikáló úttörők seregszemléje (1960/11.)

Dr. Soltész Elekné: Neveljünk tervszerűen (1963/10.)

Subik István: Gondolatok a Művészeti Szakszervezetek IV. Kongresszusa alkalmából (1960/9.)

Szatmári László: Bartók-Duó verseny a Fővárosi Zeneiskola Szervezet rendezésében. Beszélgetés Irsai Verával és Sándor Frigyessel a verseny tapasztalatairól (1964/3.)

Ford.: Szávai Magda: A „Jeunesses Musicales”.  (1962/5)

Szávai Magda: Az ISME konferencia előkészülete (1964/5.)

Szávai Magda: Az ISME konferencia elé (1996/6.)

Szávai Magda: Két elnök (1964/7-8.)

Dr. Szende Ottó: A hangszertanítás mozgásélettani, lélektani vonatkozásai és a reformterv I. (1993/5-6.)

Dr. Szende Ottó: A hangszertanítás mozgásélettani, lélektani vonatkozásai és a reformterv II. (1993/5-6.)

Szigethy Zsuzsa: Az emberiség programja (1961/11.)

?: Szolfézs és hangszer kapcsolatáról ― hangszeres tanárok számára (1963/3.)

Dr. Soltész Elekné: Neveljünk tervszerűen (1963/10.)

Dr. Szőnyi Erzsébet: Az improvizáció, mint a forma és harmóniaérzék fejlesztésének eszköze a szolfézstanításban (1963/2.)

Szőnyi Erzsébet: Hozzászólás Zoltay Dénes előadásához (1964/5.)

Tóth Atilla: 10 éves az István Gimnázium zenekara (1964/6.)

Dr. Ujfalussy József: A zenei előadó művészet mai feladatai (1960/7-8.)

Úttörő Művészeti Szemle az Úttörő Szervezet 15. évfordulójának tiszteletére (1960/10.)

Varga Károly: Baráti találkozók (1964/7-8.)

Varga Károly: Célunk az ifjúmunkásokat elvezetni az értékes zene élvezéséhez (1960/5-6.)

Varga Károly: Meglátogattuk a Pécsi Zeneművészeti Szakiskolát (1964/9.)

Váczi Lili: Meglátogattuk… a 180 éves Kassai Zeneiskolát (1964/5.)

Veszprémi Lili: Hozzászólás a közgyűlés vitájához. A nem állami zeneoktatás problémái Pest megyében (1963/7.)

Villányi Lajosné: Az alsó fokú zenetanítás feladatai az új pedagógiai irányelvek tükrében (1961/11.)

Dr. Zoltay Dénes: A szocialista esztétikai nevelés néhány elvi kérdése (1964/5.)

Dr. Zoltay Dénes: A szocialista esztétikai nevelés néhány elvi kérdése (folytatás) (1996/6.)

KÖNYVEKRŐL, KOTTÁKRÓL, CD-kről (abc sorrendben)

1.)  FANTÁZIA-CÍMEK SZERINT:

XII. Tánc és kulturális örökség. VII. Nemzetközi Tánctudományi Konferencia a Magyar Táncművészeti Egyetemen 2019. XI. 15–16. Szerk.: Lanszki Anita, Sorozatszerk.: Bolvári-Takács Gábor (Budapest: Magyar Táncművészeti Egyetem, 2020) (Lengyel Zsanett) (2020/6.)

150 éves a Járdányi Pál Zeneiskola. Az évkönyvet összeállította és szerkesztette: Friedler Magdolna (Járdányi Pál Zeneiskola) (Fittler Katalin) (2018/4.)

200 év zenéje kürtön. Szerkesztette: Szilágyi Pálma (Akkord Zenei Kiadó 2020) (Fittler Katalin) (2021/1.)

1956 és a zenei élet. Előzmények, történések, következmények. Szerkesztette: Gyarmati György és Péteri Lóránt (Kronosz Kiadó, 2019) (Fittler Katalin) (2020/1.)

A 19. század nagy toposzai és Liszt Ferenc zenéje (Grabócz Mártaszerkesztésében, Édition Hermann, Párizs, 2018) Balázs István) (pdf)  (2018/7.)

A 2006-ban megjelent két új zongoraiskoláról (Lakos Ágnes: A barátságos zongoraiskola I-IV. Apagyi Mária: Zongorálom I. 1.) (Ábrahám Mariann) (2006/6.)

A Hétszínvirág film sikere (2012/3.)

A modern Mahler és a „nyomasztó hatás”. Recenzió Péteri Lóránt: Mahler a scherzo és a „kísérteties” c. könyvéről (Zipernovszky Kornél, IMÁGÓ Budapest) (2017/2.)

A bécsi klasszikus szimfónia Magyarországon (Zelinka Tamás) (2002/6.)

A bolygó hollandi a Müpa-ban (Dobi Ildikó) (2015/5.)

A „Cifra palota” daloskönyvről (Laczó Zoltán) (2003/5.)

A fuvolamuzsika gyöngyszemei (Skvosty flautovej hudby). Bakos Anita, Eva Sýkorová és Csehi Ágota CD kiadványáról (Nagy Zoltán) (2017/1.)

 „A harmadik nagy magyar” Solymosi Tari Emőke: Két világ közt. Beszélgetések Lajtha Lászlóról (Fehér Anikó) (2010/6.)

A „Három Grácia” és a Váci Szimfonikus Zenekar új CD-jéről (Zelinka Tamás) (2000/2.)

A lélek Béres-cseppjei (Gerenday Ágnes) (2017/1.)

A magyar emigráns zenekar, a Philharmonia Hungarica története interjúk és dokumentumok tükrében. Nagyszerű és hézagpótló könyv. Péter Miklós recenziója (2007/3.)

A Magyar Zeneszerzők Egyesülete Hungarian Composers c. kiadványa már az interneten is elérhető! (2022/4.)

A Miskolci Szimfonikus Zenekar Kodály cd-jéről (Zelinka Tamás) (2013/6.)

A megunhatatlan zongoravarázs (Hungaroton – HCD 32861) (Fittler Katalin) (2022/3.)

A Molnár Antal Zeneiskola 21011. új CD-jéről (Zelinka Tamás) (2000/2.)

„A művészet az ember szépség-ösztönének a kifejezése”. Solymosi Tari Emőke: „… magam titkos szobája” Lajtha László: A kék kalap című vígoperájának keletkezéstörténete, esztétikai vonatkozásai, zenetörténeti kapcsolódásai (Dr. Fehér Anikó) (2008/5.)

Az OPERATREZOR újdonságai. Válogatás az MTVA Archívumából. Kalmár Magda / Puccini: Nyugat lánya (Fittler Katalin) (2020/2.)

A Réz-metszetektől a Kényszerleszállásig. Friedrich Ádám két könyvéről (Fittler Katalin) (2018/1.)

A szakpedagógiai körkép III. kötetéről (Németh Eszter) (2016/2.)

A Szent István Király Zenei Együttesek új CD-jéről (Zelinka Tamás) (2000/1.)

A szép és a szakrális – A karácsonyi ünnepkör Bárdosi Ildikó énekhangján (Deák-Sárosi László) (2014/1.)

A Takács Zongorás Trió Hungaroton korongon, Prunyi Ilona Hungaroton felvételei, Baráti gondolatok Ábrahám Mariann és Emmanuel Feldman magánkiadású CD-jéről) (Zelinka Tamás) (2000/6.)

A Zeneakadémia 125. tanévét köszöntő dupla CD (Zelinka Tamás) (2002/6.)

A zeneértés alapjai. Zongoraiskola I-II. Összeállította és írta: Hunyadi Zsuzsanna (Ábrahám Mariann)  (2012/1.)

A zongora-szonatina mesterei. Közreadja: Csurka Magdolna (Kovács Ilona) (2007/3.)

Az Akkord Zenei Kiadó újdonságai – hegedűsöknek (Fittler Katalin) (2019/3.)

Az Akkord Zenei Kiadó újdonságai: kortárs kompozíciók – szólóhangszerekre (Vajda János: Az örök fagottos fagottra és zongorára -The Eternal Bassoonist for bassoon and piano // Hollós Máté: Tre pezzi con due intermezzi per fagotto solo (Akkord Music Publishers 2020) (Fittler Katalin) (2020/5.)

Az Akkord Zenei Kiadó újdonságai: kortárs kompozíciók – szólóhangszerekre (Fittler Katalin) (2020/6.)

Az Anima Musicae Kamarazenekar a Hungarotonnál megjelent új felvételéről (Fittler Katalin) (2020/5.)

Az Anima Musicae Kamarazenekar új felvételéről (Anima Musicae Kamarazenekar: String Serenades, Volume 4, HUNGAROTON 2022) (Fittler Katalin) (2022/6.)

Az Anima Musicæ Kamarazenekar harmadik vonósszerenád-albumáról (Fittler Katalin) (2021/3.)

Az „érett” pszichológia az „éretlen” pedagógiáról – töprengések Berentés Éva könyvének olvastán (Dr. Trencsényi László) (2015/2.)

Az elveszett szerelem hangjai I-II.: Mosonyi Mihály zongorakíséretes dalai. I. kötet: német dalok, II. kötet: magyar dalok + cd melléklet (Zádori Mária) (2019/3.)

Az Erkel Ferenc Vegyeskar jubileumi lemeze (EFVK 20) (Fittler Katalin) (2018/4.)

Az ismétl(őd)és bűvöletében. Barricades (Erato 0190295269951) (Fittler Katalin) (2021/4.)

Adagio & Allegro. Devich Gergely első HUNGAROTONfelvételéről (Fittler Katalin) (2015/4.)

Áldj meg minket, Istenünk... Bergics Lajos liturgikus CD-jéről (Dr. Fehér Anikó) (2019/5.)

Alexander, J. J.–Sandahl, I. D.: Gyereknevelés dán módra. Hogyan neveljünk életrevaló és magabiztos gyerekeket?  HVG Kiadó Zrt., Budapest, 2017) (Bene Viktória) (2018/5.)

Aki tudja… Michel Sogny koncert DVD-felvételéről (Fittler Katalin) (2008/2.)

Akkordduos (Fittler Katalin) (2000/5.*)

Állatmesék – fagottmuzsika a nagyvilágból. Klebniczki György (zongora) és Vizsolyi Lívia (fagott) CD-je (Fittler Katalin) (2022/2.)

Annie Fischer Rarities – ritka felvételek (Zeneakadémia Baráti Köre, 2022) (Fittler Katalin) (2022/5.)

Dr. Antal-Lundström Ilona: A zene ajándéka (dr. Trencsényi László) 2015/4.)

Avar Judit: A csizmaszári bolha (Széphalom Könyvkiadó Műhely, Budapest, 2019) (Buzási Viktória) (2019/4.)

Balog József Liszt Transzcendens etűdjeit játssza HUNGAROTON (Fittler Katalin) (2015/4.)

Baranyi Ferenc: Az opera négy évszázada. Szerkesztette: Réfi Zsuzsanna (Kossuth Kiadó) (Tóth Antal) (2018/4.)

Bárdos Lajos – Kórusművek (Bárdos Lajos Társaság) (Fittler Katalin) (2018/4.)

„Barokk etűdök” (Fittler Katalin) (2002/6.)

Bartók Hegedűversenyének (No.2) magyarországi bemutatója – CD-felvételen Szervánszky Péter előadásában (BMC 2019) (Fittler Katalin) (2020/1.)

Béres József: Szép magyar ének (dr. Gerzanics Magdolna) (pdf)  (2019/2.)

Beszélgetés Bartókkal (Fittler Katalin) (2001/6.)

Best of Verbunkos - A Lavotta János Kamarazenekar 10. cd-kiadványáról (Sziklavári Károly) (pdf) (2019/3.)

Beszélgetés Mező Imre: Kiskarácsony, nagykarácsony c. megjelenés előtt álló zongoradarab-sorozatáról (mm) (2001/5.)

Brácsavilág – Rivka Golani hangversenyének HUNGAROTONfelvételéről (Fittler Katalin)

Canticornum – Kortárs magyar szerzők művei Kecskés György kürtművész-tanár cd-jén (Kiss Ernő) (2021/3.)

Capricciók mindenkinek. Szenthelyi Miklós új cd albuma nemcsak hegedűsöknek szól. (Réfi Zsuzsanna) (2010/2.)

Caroline Bernard: Alma Mahler, Bécs múzsája (Kossuth Kiadó, 2019) (Petrőczi Éva) + Részlet a könyvből (Fordította: Várnai Péter)  (2019/3.)

CD-varázs zenével és irodalommal. Mindazoknak, akik értékelik a „humorban nem ismerünk tréfát” stílust (Fittler Katalin) (2018/1.)

Cinegemuzsika Fótról (Z. T.) (2014/3.)

Christopher H Gibbs: Schubert (Rózsavölgyi és Társa) (Fittler Katalin) (2018/7.)

CLIP-DVD a népzene és a műzene találkozásáról (Fittler Katalin (2007/3.)

Comparative research on teacher education (Váradi Judit) (2015/4.)

2 részlet a könyvből:

- Boruzsné Bűdi Katinka- Szabóné Fodor Adrienne: A magyarországi zenetanárképzés rendszere

- Dr. Hausmann Kóródy Alice: Zenepedagógus-képzés Romániában

Costanzo Porta: Missa mortuorum (BMC CD 306) (Fittler Katalin) (2022/3.)

Csehy Zoltán: Experimentum mundi - (Poszt)modern operakalauz (1945-2014) - (Pesti Kalligram Kft., 2015) (Fittler Katalin) (2018/7.)

Csellómánia. A Budapesti Csellóegyüttes CD-jéről (Zelinka Tamás) (2003/3.)

Csicsergő. Horváth Istvánné Smid Anna zenei óvodások és előképző osztályosok tankönyvcsaládjáról (Spiegel Mariann) (2012/5.)

CSILLAG-órák. Csillag Ferenc-Takács István: Utak – Tévutak. Példák az iskolai konfliktusok kialakulására és kezelésére. (2010. Flaccus, Budapest) (Laczó Zoltán) (2011/2.)

Dallamírási feladatok I-II. kötet (Péter Miklós) (1999/1-2.*)

Daniel Charles emlékkötet (Márta Grabócz – Geneviève Mathon (dir.): Des temporalités multiples aux bruissements du silence. Paris: Hermann, 2013. 446 pp + CD)

Debussy NOW (BMC 2020) (Fittler Katalin) (2021/2.)

Delley József Emlékkönyv Szeged, 2014. In memoriam Delley József. Szerkesztette és az életrajzot írta Delley Józsefné Halama Piroska és Delley Zita (Dombiné dr. Kemény Erzsébet) (2016/5.)

Díjazott díszkiadás: Dohnányi Ernő: Variationen über ein Kinderlied (op. 25.) (OSZK) (Fittler Katalin) (2018/6.)

Dohától Debrecenig – és tovább. Afshin Jaberi zongorafelvételéről

(Grand Piano – Overtone, GP 694) (Fittler Katalin) (2016/1.)

Dohnányi tanulmányok 2021 (Bölcsészettudományi Kutatóközpont, 2021) (Fittler Katalin) (2022/4.)

Dokumentumgyűjtemény Durkó Zsoltról (Fittler Katalin) (2006/3.)

Dubrovay László: SOLO No. 15/B (Koncert 1234 Kft., 2021) (Fittler Katalin) (2021/3.)

Dúdolj verset. Kobzos Kiss Tamás emlékezete Szerkesztette: Csörsz Rumen István és Szerényi Béla (Magyar Hangszermíves Céh, Budapest 2018) (Fittler Katalin) (2018/6.)

Egy hangszer voltam az Isten kezében. Havasi János monográfiája Pécsi Géza életútjáról (dr. Anghi István) (2012/2.)

Egy 120 éves kórus története, avagy recenzió Varga László: „A zene szárnyán…” című könyvéhez (Orsovics Yvette) (2012/3.)

Egy komplex, emberközpontú módszer a szabad zenei kifejezésért. Új utak a zemneoktatásban. A Kovács-módszer alkalmazása a kezdetektől a foglalkozási ártalmak megelőzéséig. Szerkesztette: Dr. Pásztor Zsuzsanna (Avedikian Viktória) (2017/4.)

Egy különleges életút tanúi. Bartókné Pásztory Ditta hagyatéka a Zenetörténeti Múzeumban (MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Zenetudományi Intézet Zenetörténeti Múzeum) (Fittler Katalin) (2018/4.)

„Egy megérthető ZENÉSZ”. (Fittler Katalin) (2018/8.)

Egy újra kiadott Lendvai Ernő könyv margójára (Fittler Katalin) (1996/2.)

Éneklésre bírta a zongorát. Földes Andor Bartók műveket zongorázik. (Zelinka Tamás) (2002/6.)

Esther Meynell Anna Magdalena Bach kis krónikája II. (Fittler Katalin recenziója) (2010/4.)

„Elfogult sorok” a trombitásról. Geiger György 75. születésnapját könyve olvasásával ünnepeltem (Hollós Máté) (pdf) (2019/4.)

Eltáncolni az építészetet? Megragadni a zenét? Réz Lóránt recenziója a Typotex kiadó „Claves ad musicam” sorsorozatában megjelent Surányi László Megszólít vagy elvarázsol? A zene szelleméről – c. könyvéről. (2011/1.)

Emlékező zenehallgatás. Rendhagyó recenzió a Warner Classics ins!ration-sorozatának Harnoncourt-albumáról (Fittler Katalin) (2016/3.)

Erich Kästner redivivus. Székely György: A muzsika valódi hangja a fesztiválok fővárosában, Salzburg, a szerző kiadása, szakmai együttműködő: Corvina Kiadó  Budapest, 2019. (Petrőczi Éva) (2019/6.)

Farkas Ferenc fuvolás kamarazenéje cd-n (Toccata Classics) (Fittler Katalin)   (2019/2.)

Farkas Ferenc gordonkás kamarazenéje (Chamber Music, Volume Four - Complete Works with Cello II) (TOCCATA CLASSICS – TOCC 0386, 2020. december) (Fittler Katalin) (2019/3.)

Farkas Ferenc zenekari műveinek 3. korongjáról (Fittler Katalin) (2015/5.)

Farkas Ferenc kórusműveinek CD-felvételéről (TOCCATA CLASSICS – TOCC 0296) (Fittler Katalin) (2016/1.)

Farkas Ferenc zenekari műveinek cd-felvétele (Fittler Katalin) / Farkas Ferenc: Zenekari Zene I. kamarazenekarra (Vez.: Csaba Péter, Km.: Perényi Miklós, Toccata Classics, Budapest, 2014) / (2014/3.

Farkas Ferenc zenekari műveinek újabb CD-felvételéről (Fittler Katalin) (2015/1.)

Fegyverneki Gergő – Aknai Dóra Krisztina: A mobiltanulás ábécéje tanároknak. Módszertani és technikai ötletek a mobilozó tanulókhoz. (Modern Pedagógus sorozat) (Budapest, 2017, Neteducatio) (Bene Viktória) (Tani-tani) (2020/4.)

Fejezetek Dubrovay László összes zongoraművéből – hangfelvételen (Fittler Katalin) // Dubrovay László zongoraművei és zongorakíséretes dalai a Zeneműkiadó Koncert 1234 Kft. gondozásában (2020/4.)

Felnőttek zenei nevelése Európában. A zene integratív funkciója. „Musiques à l'école”, avagy egy könyvismertető margójára (Dr. Hercz­-Dorman Aliz) (2013/4.)

Feltárt kincsek, elénk tárt ajándékok: párhuzamos gondolatok két, a zenei nevelés „újjászületéséhez” kapcsolódó könyvről / K. Udvari Katalin (2015): Művelődéstörténeti kincsestár. Válogatás dr. Maróti Gyula (1912–2004), a Kórusok Országos Tanácsa (KÓTA) alapító főtitkárának magándokumentum-gyűjteményéből. Püski Kiadó, Budapest. /  Antal-Lundström Ilona (2011): A zene ajándéka. (Az 1996-os svéd kiadás magyar nyelvű, átdolgozott változata)  (dr. Bodnár Gábor) (Neveléstudomány, 2016/5.) (2017/5.)

Fenyő Gábor: Hangversenykalauz 1990–2020 I-II. (MÁV Szimfonikusok Zenekari Alapítvány, 2020) (Fittler Katalin) (2021/1.)

Fischer Annie-t hallgatva - születésének centenáriumán (Fittler Katalin) (2014/5.)

Fischer Annie a képernyőn. A magyarországi TV-felvétetek összkiadása. Az 5 DVD-t tartalmazó sorozat az MTVA filmarchívum anyagainak és privát felvételek felhasználásával készült. Társproducerek: dr. Székely György [Dr. Kunitzer István Alapítvány] és dr. Kálmán András [Tritonfilm Kft.] // Fischer Annie. Ritka felvételek (6 CD) (2022/6.)

Flow áramlatélmény a zeneoktatás tükrében (Arnold B. Bakker: Flow among music teachers and their students: The crossover of peak experiences. Utrecht University, Department of Social and Organizational Psychology, and Research School Psychology and Health, Utrecht, The Netherlands Journal of Vocational Behavior 66 (2005) 26–44, Elsevier (Czirok Ildikó) (pdf) (2020/6.)

for Kids – korongszaporítás (Fittler Katalin) (2016/2.)

Francia művészek Schubert-felvételeiről (Fittler Katalin) (2015/3.)

Francis Poulenc–Jean de Brunhoff: Babar - A kis elefánt története. Simon Izabella (zongora) és Hegyi Barbara (mesélő) (Hungaroton Records Kft., 2022) (Fittler Katalin) (2022/1.)

Frank Oszkár új könyve (Szendi Ágnes) (2005/2.)

Fuvolanégyesek – Haydntól és Mozarttól (Fittler Katalin) (2021/3.)

Fülep Márk, a „teljes körű” fuvolás (Fülep Márk Párizstól Moldváig c. lemezéről (Gramofon, 2013 ősz) (Hollós Máté) (2018/7.)

Genius loci – avagy hitelesség és/vagy hagyomány.
J. S. Bach Karácsonyi oratóriuma a lipcsei Tamás templomban készült felvételen (Accentus Music – ACC 30469) (Fittler Katalin)
(2020/3.)

Gondolatok Burián Miklós: A zenei katarzis kvantumfizikai magyarázata című könyvéről (dr. Tóthpál József) (2018/8.)

Gödény Márta Bartók cd-jéről (2013/6.)

Gratuláció Madarász Ivánnak szerzői CD-inek megjelenése alkalmából (Zelinka Tamás) (1999/6.*)

Hangszer és NEMCSAK zene – a 65. év termése. Geiger György: Elfogult írások és képek borról, trombitáról, Soroksárról (Fittler Katalin) (2008/6.)

Harnoncuort-portré (Fittler Katalin) (2015/5.)

HEAVY – Zádory Édua első szólólemezéről (Fittler Katalin) (2017/5.)

HUNGAROTON-újdonság: Liszt Faust szimfóniája zongorán (Fittler Katalin) (2017/1.)

Hollós Máté bio-diszkográfiájáról (Szelíd dalok) (Simon Géza Gábor) (2004/3.)

Ian Bostridge énekét hallgatva –koncerten és hangfelvételről (Fittler Katalin) (2015/1.)

Igaz, költői és muzsikás mese. Antonio Vivaldi, A négy évszak, írta: Vibók Ildi, rajzolta: Faltisz Alexandra (Holnap Kiadó, Budapest, 2020) (dr. habil Petrőczi Éva) (2021/4.)

Így látták Kodályt - a képzőművészek. Hollós Máté recenziója a Kodály Zoltán ábrázolások a képzőművészetben c. albumról (Magyar Kodály Társaság, 2017. Összeállította és szerkesztette: Márkusné Natter-Nád Klára) (2018/2.)

Indirekt nemzetközi távoktatás – DVD-n. Heinrich Schütz: Der Vater der deutschen (Arthaus Musik, 2015) (Fittler Katalin) (2020/4.)

Időutazás, 1995–2020. Az Andor Ilona Baráti Társaság kórustörténeti képeskönyve (Köteles György) (2021/3.)

Itt és most – különleges „jelenidejű” koncert (Fittler Katalin) (2022/3.)

Járdányi Pál összegyűjtött írásai (Körber Tivadar)      

Jean-Jacques-Baptiste Anet szonátái hegedűre és basso continuóra (HUNGAROTON – HCD 32754) (Fittler Katalin) (2020/3.)

Jót s jól – jókor. Carlo Gesualdo nagyheti responzóriumainak hangfelvételéről (Fittler Katalin) (2015/6.)

Jöjjetek, vígan zengjük el! Egyházi énekek fúvószenekarra (AKKORD Zenei Kiadó, 2021/) (Fittler Katalin) (2021/4.)

Kádár György: OTAN VIRTENI VILUSTA (pdf) // KANSANMUSIIKIN OPPIKIRJA. Versem a fagyból vettem. Népzenei tankönyv. (Finnország), 2020.) (Dr. Tamás Ildikó) (pdf) (2021/2.)

Kamarazene kezdők számára (Fittler Katalin) (2002/6.)

Kanadai-magyar tiszteletadás. Szerzői CD-kiadvány Anhalt István születésének centenáriumára (Fittler Katalin) (2019/6.)

Karai József: Kórusművek CD-n (Zelinka Tamás) (2000/1.)

Karczag Márton: Aranykalickában. Tóth Aladár élete és kora (Opera, 2019) (Fittler Katalin) + Beleolvasó: I. Előszó (Maria Reichardt-Tóth Mari) / II. Karczag Márton: Tóth Aladár hagyatéka / III. Ókovács Szilveszter esszéje / IV. A politika hálójában (2020/1.)

Kedvcsináló felvételek – fagottosoknak! (Fittler Katalin) (2017/1.)

Kedves Tamás kötete Gulyás Györgyről („Az ember, mint feladat nyomul a világba” (Körber Tivadar) (2004/5.)

Kertész Lajos zongorázik Hungaroton CD-n (Zelinka Tamás) (2003/4.)

Két könyv zenei közelmúltunkból (Körber Tivadar) (2005/5.)

Kétágú síp. Orbán György zeneszerző új zongoramű-sorozatának bemutatója a szentendrei Vujicsics Tihamér Zeneiskolában, 2013. május 3-án (Ábrahám Mariann) (2013/3.)

Király Katalin ének-zene tankönyvsorozatáról, amely az általános iskolák felső tagozata számára készült és 2007-ben jelent meg a szegedi Mozaik Kiadónál (Huszár Lajos) (2011/1.)

Kiss Ernő: A kortárs zene 50 éve Szegeden. (Vántus István Társaság Közhasznú Egyesület Szeged, 2020). Köszöntő a tornácon (Hollós Máté) // Recenzió az emlékkönyvről (Z.T.) (2021/2.)

Kitekintés egy nemzetközi népzenei kiadványra. Výběr českých, moravských a slezských lidových písní / Cseh, morva és sziléziai népdalok (Szerkesztette: Judita Kučerova) (Masaryk Egyetem Pedagógiai Fakultás Zenei Tanszék, Brno) (Dr. Dombiné dr. Kemény Erzsébet) (2021/4.)

Klarinét és szaxofon – tanárnak, diáknak. A Hungaroton Classic újdonságaiból  (Lehotka Ildikó) (2011/6.)

Klasszikus brácsaversenyek Szűcs Máté és az Anima Musicae Kamarazenekar felvételén (Hungaroton 2021) (Fittler Katalin) (2022/2.)

Kortárs-etűdök, mint sikerszámok (Havasi - Solo piano etudes No. 1-13 - CD melléklettel) (Fittler Katalin) (2015/3.)

Kortárs-kotta újdonságok az Akkord Zenei Kiadó kínálatában (Fittler Katalin) (2007/1.)

Kórussikereink receptje a KÓTA alapítójától.  Az énekkari munkának van hatása a társadalomra · Válogatás Maróti Gyula magándokumentumaiból (Kiss Eszter Veronika, Magyar Nemzet Online) (2016/3.)

Kovácsoljunk erényt a gyengeségből! / (Libri 2013) (Lukácsné Oláh Beáta) (2017/5.)

Könyv és kotta - Bepillantás Szokolay Sándor világába. Szokolay Sándor: Hogy is kezdődött?... Levelek a diákévekből + CD / Szokolay Sándor: Zene-bona. Fiatalkori zongoradarabok (Legend Art Kiadó) (Fittler Katalin) (2018/2.)

Könyvecske – CD-melléklettel: A Cantata profana bűvöletében (Fittler Katalin)

(2007/6.)

Kreatív homlokzatok, ismeretlen mesterek, hangolt örökség (A. Gergely András) (2020/3.)

Lantos Rezső (1927-1977) vezényel. A Lantos Rezső Alapítvány CD-jéről (Zelinka Tamás) (2000/2.)

Lavotta János 20+1 hegedűduója. Lavotta János: Könnyű duók két hegedűre, Op. 49 (Editio Musica Budapest); Lavotta János: 6 duó, Op. 22, Homoródi nóta (Neuma Kiadó) (Füzesséryné Dudás Eszter) (pdf) (2021/3.)

Lavottától Kodályig. Zempléni verbunkos konferenciák. Magyar zenetörténeti tanulmányok (1990–2020). A kötetet Sziklavári Károly és Dombóvári János szerkesztette (Lavotta János Kamarazenei Alapítvány Sátoraljaújhely, 2021) (Gombos László) (pdf) (2022/1.)

Le a (vas)kalappal! Rendhagyó Prímástalálkozó (Dr. Fehér Anikó) (2013/3.)

Lelkesedést tanítani… Dr. Brückner Huba: Egyenes úton.   Bárdos Lajos élete (Fehér Anikó) (2018/3.)

Le moment d'un adieu (Egy búcsú pillanata). Elektronikus zenetanárnak, diáknak (Lehotka Ildikó) (2012/6.)

Liszt Ferenc: A cigányokról és magyarországi zenéjükről (Fordította, sajtó alá rendezte és a jegyzeteket írta Hamburger Klára) (Balassi Kiadó, Budapest, 2020) (Fittler Katalin) (2021/2.)

Liszt Ferenc a pszichológus szemével (Horváth Anikó) (2013/3.)

Liszt és a zongorapedagógia. Bertrand Ott könyvéről (Ábrahám Mariann) (1986/10-11.)

Liszt Ferenc utolsó napjai. Zenei szakkönyv – csak erős idegzetűeknek? (Fittler Katalin) (2010/1.)

Liszt zongoraműveiből állította össze első CD-jének műsorát Corbin Beisner (Fittler Katalin) (2021/3.)

Madarász Iván – Muzsikáló mesék c. CD-ről (Z. T.) (2008/6.)

Magyar nóták Veszprém vármegyéből. Horváth Anikó „Verbunkos” című lemezérő (Kecskés Balázs) (2011/6.)

Magyar jazztörténet Hungaroton CD-sorozaton (Csányi Attila) (2006/2.)

Magyar művészek (Auer Trió, valamint Pusker Júlia – hegedű és Fejérvári Zoltán – zongora) Schubert felvételei (Fittler Katalin) (2022/3.)

Marton Éva Puccini románcokat és áriákat énekel Hungaroton CD-n (Zelinka Tamás) (2003/4.)

Maurice André-album, négy évtized felvételeiből (Fittler Katalin) (2019/6.)

Max Reger (1873-1916) & Heinrich Reimann (1850-1906): Korálfantáziák - Szabó Balázs (orgona) (Dr. Méhes Balázs) (2016/3.)

Megjelent a teljes új Pátria sorozat (x) (2011/2.)

Méghogy kórus... Meg oroszlán is...? Dragomán György: Oroszlánkórus (Magvető, 2019) (A. Gergely András)(2020/2.)

Megjelent az első Aggházy Károly CD Sławomir Dobrzański zongoraművész előadásában (Acte Préalable, 2021) (Herpy Miklós) (pdf) (2022/2.)

Megmentő és elveszejtő dallamok. Meg Waite Clayton, Az utolsó vonat Londonba. Novák Gábor fordítása (21. Század Kiadó, Budapest, 2020.) (Petrőczi Éva) (2021/3.)

Mesébe szőve – Operatörténet gyerekeknek. Vibók Ildi: Az Operaház meséi. (Illusztrátor: Szimonidesz Hajnalka) (Holnap Kiadó, Budapest, 2019) (Lengyel Emese) (2020/6.)

Monográfia Fischer Annie-ról Szerk.: Székely György (Molnár Szabolcs) (2003/2.)

„Mozart a gépben” – Yuval Noah Harari: 21 lecke a 21. századra (Animus, 2021) (Szedmák Borbála – Dr. Szabó Zs. Roland) (2022/1.)

„Musiques à l'école”, avagy egy könyvismertető margójára. A Francia Tanárképző Intézetek Tanácsa (Conseil de CFMI) által közzétett tanulmány (Hercz-Dorman Aliz) (2015/5.)

Muzsika a katedrán. Beszélgetés 25 magyar zenepedagógussal. Fehér Anikó interjúkötetéről (Ittzésné Kövendi Kata) (2012/3.)

Muzsikáló asszonysorsok. Finy Petra: Kerti szonáta (Athenaeum, Budapest, 2021.) (dr. habil Petrőczi Éva) (2021/4.)

Műfaj/apparátus, mint személyiségjegy (The French Album.Várjon Dénes és Simon Izabella felvételei, HUNGAROTON, 2022) (Fittler Katalin) (2022/6.)

Nagypapa és unoka közös szonátája. Finy Petra, Bodzaszörp. Mesék nagymamákról és nagypapákról, Bogdán Viki illusztrációival (Manó Könyvek, Budapest, 2020) (Petrőczi Éva) (2020/6.)

Nem oktatva tanítani. Ötlemezes DVD-albumban jelent meg Fischer Annie zongoraművész valamennyi magyarországi videó- és TV-felvétele (Terjeszti: a Gamma Home Entertainment) és ritka felvételei 6 CD-n kereskedelmi forgalomba nem kerülő formában a Zeneakadémia Baráti Köre kiadásában (2022) (Tóth Anna) (2022/4.)

„Népi dallamokkal bánni tudni…” Bartók Béla: Magyar népdalok énekhangra és zongorára. Előadja: Herczku Ágnes, Djerdj Tímea és Kincses Margit. CD. Kiadja a Hagyományok Háza 20076.(Fehér Anikó)

Nép(zenészek) nagy tanára. Karsai Zsigmond 90 éves (Fittler Katalin) (2010/6.)

Népszerűsítő tehetséggondozás (Fittler Katalin) (2011/6.)

Nyolcvan perc maradéktalan boldogság. Hugo Wolf Mörike-dalai, Dietrich Fischer-Dieskau és Szvjatoszlav Richter előadásában (Operatrezor) (Fittler Katalin) (2017/3.)

Oboa-ABC (Fittler Katalin) (1996/5-6.)

Olsvay Endre, a szín-művész. Az új Erkel Ferenc-díjas Tengerszem c. 2003-ban megjelent Hungaroton cd-jéről (Zelinka Tamás) (2012/2.)

Olvasnivalók – zongoristáknak. Szirányi Gábor: Zongorabillentyűk - Thomán István, Szalay Stefánia és Böszörményi-Nagy Béla emlékezete (Fittler Katalin) (2013/4.)

Operettexport Hollywoodba. Muszatics Péter: Bécs, Budapest, Hollywood – Ausztria–Magyarország hatása az amerikai filmre (Kossuth Kiadó, Budapest, 2018.  (Lengyel Emese) (pdf) (2021/3.)

Ordasi Péter: Ablak felfelé (Napkút Kiadó, 2020) (Fittler Katalin) (2020/5.)

Örök hallgatnivaló, változó aktualitással (Fonó Budai Zeneház, 2022) (Fittler Katalin) (2022/6.)

Örökség gyűjtemény. Szabó Ildikó “Heritage” c. cd-jéről (Kodály Zoltán, Ligeti György, Szabó Csaba, Kurtág György és Eötvös Péter művei) (Hungaroton, 2020) (Fittler Katalin) (2021/1.)

Petrőczi Éva: „Finale furioso”. Az ARD Beethoven-filmjéről (pdf) (2021/2.)

Piaf Pygmalion évei. Michelle Marly: Édith Piaf és a szerelem dala (Kossuth Kiadó, Budapest, 2019. (Petrőczi Éva) (2020/1.)

Platóntól a samplerig. Carol Vorderman: Segíts a gyerekednek! Zene - lépésről lépésre. (HVG könyvek, 2016. Fordította: Zipernovszky Kornél és Erdeiné Halkovics Dorottya) (Vörös Niki) (2017/3.)

Rajk Judit - Stolen Time. (Kodály Zoltán, Jeney Zoltán, Dukay Barnabás és Balogh Máté művei) (Hungaroton, 2020) (Fittler Katalin) (2021/1.)

„Régi magyar zene gyöngyei”. A Magyar Kultúra Kiadó új cd-felvétele. Gróf Fáy István négykezes feldolgozásait Horváth Anikó és Elek Szilvia játssza. (Kecskés Balázs) (2013/4.)

Relaxing Classics (Fittler Katalin) (2016/3.)

Rendhagyó recenzió Thomas Hampson ária-felvételéről (Fittler Katalin) (2006/2.)

Retrospektív válogatás a PTE Művészeti Kar elektronikus zenei képzésének tíz éves terméséből (2010-2020) (Bolcsó Bálint és Kovács Balázs) (pdf) (2021/1.)

RIOPY – tree of light (Fittler Katalin) (2019/6.)

Róna Viktor, a legendás balett-táncos – Az életmű-tárlat kötete. Halász Tamás: Róna Viktor. Herceg a vasfüggöny mögül. (Petőfi Irodalmi Múzeum – Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet, Budapest, 2020) (Lengyel Zsanett) (2021/3.)

Rózsavölgyi történet (Hutira Albin) (2000/6.)

Schumann-Liszt és kortárs szerzők. Ábrahám Mariann dupla CD albuma a Hungaroton gondozásában (Zelinka Tamás) (2012/2.)

Séta Kiss Gy. Lászlóval (Hollós Máté) (2015/1.)

Sorrend-játék. Fekete-Kovács Kornél új CD-je ürügyén (BMC Records, 2020) (Fittler Katalin) (2020/6.)

Szabó Helga nyilatkozik Az éneklés öröme c. hangkazettájáról, amelyet kisdiák számára szerkesztett. (1998/1-2.*)

Szaxofon-ABC (Fittler Katalin) 2003/3.)

Szaxofonduók (ifj. Vázsonyi János) (2003/3.)

Szembesítés-variációk. Papp Márta: Muszorgszkij dalai (Editio Musica Budapest) (Fittler Katalin) (2017/4.)

Szép magyar ének. Béres József daloskönyvéről (2017/2.)

- Szendi Ágnes recenziója

- Dombóvári János recenziója

 „Szép magyar ének” nagy sikere (dr. Gerzanics Magdolna) (2021/1.)

Szép magyar ének Petényi Katalin és Kabay Barna filmetűdje Béres József énekeskönyvéről (Dombóvári János) (pdf) (2019/1.)

Szépirodalmi feldolgozásban – Lavotta János utolsó délutánja. Bencsik Gábor regényéről (Előretolt Helyőrség Íróakadémia 2021) (Dombóvári János) (pdf) (2022/3.)

Szerepcserés ajándékok. Két kötet válogatás Balázs Árpád kórusműveiből (EMB, 2022) (Fittler Katalin) (2022/5.)

Szolfézskönyv zeneiskolásoknak 3. Dobszay László: A hangok világa III. átdolgozott kiadása. (Átdolgozta: Spiegel Marianna, Czirfuszné Zapotoczky Csilla) (EMB, 2022) (Fittler Katalin) (2022/6.)

Szőnyi Erzsébet emlékére. Szerkesztette: Dr. Márkusné Natter-Nád Klára (Budapest, 2020) (Fittler Katalin és Kertész Lajos) (2021/3.)

Szvjatoszlav Richter, a zongorista (Fittler Katalin) (2012/1.)

Tanulmánykötet George Gershwin munkásságáról és hatástörténetéről. Szerkesztette: Anna Harwell Celenza (Cambridge – New York: Cambridge University Press, 2020, 312 oldal) (Lengyel Emese) (pdf) (2021/4.)

Tanulmánykötet Ujfalussy József emlékére (dr. Ábrahám Mariann) (2015/4.)

„Tengercseppek”. Balázs Árpád: 20 bagatell két klarinétra (Editio Musica Budapest Z. 14 811) (Fittler Katalin) (2016/1.)

Tárgyilagosan, de nem szenvtelenül. Egy rég várt monográfia a Kádár-kor magyar zeneszerzéséről (Dalos Anna: Ajtón lakattal. Rózsavölgyi és Társa, Budapest, 2020) (Balázs István) (pdf) (2020/5.)

Természeti modellek és képzelt forgatókönyvek Eötvös Péter, François-Bernard Mâche és Jean-Claude Risset műveiben Grabócz Márta legújabb könyvéről (Balázs István) (pdf)) (20210/5.)

TETRA. Dr. Váradi Judit és Puskás Levente CD-jéről (Lehotka Ildikó / Gramofon ősz) (pdf) (2019/5.)

Tinédzser-karrier. Edgar Moreau első CD-felvételéről (Fittler Katalin) (2015/2.)

Titán a 21. századból (Fittler Katalin) (2005/3.)

Toldi-variációk. Weiner Leó művei Naxos-felvételeken (Fittler Katalin) (2019/4.)

Tudatos út a tudattalanhoz… Lovász Irén: Belső hang (Gyógyító hangok II. CD-jéről (Fehér Anikó) (2007/6.)

Tündértánc. A gordonkairodalom gyöngyszemei. Szabó Ildikó CD-jéről (Z.T.) (2008/5.)

Új hanglemezek (Oldal Gábor) (1996/2.), (1996/4.), (1996/5-6.), (1997/1.*)

Új CD-ről (Amtmann Prosper János Pál kamaraműveiről, Vajda János szerzői CD-jéről) (Zelinka Tamás) (2006/1.

Új hanglemezekről (Zelinka Tamás) (2001/1-2.)

Új hanglemezekről (Oldal Gábor) (1995/4.*)

Új hanglemezekről (Oldal Gábor) (1997/2.*)

Új kottákról (Fittler Katalin) (2005/4.)

„Újrafelfedezett” Dohnányi-művek. Az F-dúr szimfónia, a Zrínyi-nyitány és a Suite en Valse (op. 39) világpremierje a Hungarotonnál (Kovács Ilona) (2011/3.)

Új utak a zeneoktatásban. A fizikai gondozás eszméjének térhódítása a zenében és az általános oktatásban (Szerkesztette: dr. Pásztor Zsuzsanna) (Réz Lóránt) (2011/6.)

Útikalauz a régi billentyűs muzsikához Franciaország 1-2. Közreadta: Elek Szilvia, Horváth Anikó (EMB, 2020) (Dobozy Borbála) (2020/5.)

Úton Kurtághoz. Kurtág György: Bornemisza Péter mondásai Op. 7 - Concerto szoprán hangra és zongorára Tony Arnold (szoprán), Csalog Gábor (zongora) és Kurtág György (szövegmondás) közreműködésével (BMC Records, 2020) (Fittler Katalin) (2021/2.)

Üzenet a kapukon túlról. Megjelent a Kokas Klára filmjeiből készült gyűjteményes album (Dr. Deszpot Gabriella) (2013/3.)

Vajda János énekkari művei CD-n (Zelinka Tamás) (2009/1.)

Változatok a Magyar Nemzeti Himnuszra, Az Egri-Peris Duó korongjáról) (Zelinka Tamás (2000/5.*)

Várható és kiszámíthatatlan tanulság. Liszt tanítványok felvételeiről Fittler Katalin recenziója (2008/4.)

VILÁGFA. Lovász Irén és Hortobágyi László CD-jének remix változata (dr. Fehér Anikó) (2012/4.)

Világfa. Lovász Irén és Hortobágyi László CD-jének remix változata (Fehér Anikó) (2010/5.

Vízesés fuvolára. Sáry László - Mannuel Zurria: Niagara (Eisenbacher Zoltán CD recenziója) (2010/3.)

Vokális zene – diákoknak, tanároknak (Lehotka Ildikó) (2010/6.)

Volt egyszer egy magyar karmester. Somogyi László és kora. Szerzői kiadás, CD-melléklettel (Fittler Katalin) (2006/5.)

Wagnerissimo - A fából vaskarika négyszögesítése. Bernd Oberhoff: A Nibelung gyűrűje. Neuroline Kiadó, Budapest, 2014 (Fittler Katalin) 2015/6.)

Weiner Leó zongoraműveinek hangzó összkiadása négy CD korongon (Berlász Melinda) (2007/5.)

Winkler Gábor: A FOKANOVista, aki itthon lelt otthonra (Fittler Katalin)

Tudomány Kiadó, Budapest, 2015 (2016/1.)

z. Tóth Antal: Ilosfalvy Róbert – Forró szívvel, hideg fejjel (Fittler Katalin) (2014/6.)

Zenei napló. Dr. Várnai Ferenc 122 írása Pécs város és Baranya vármegye zeneművészeti múltjáról és 1959 és 2007 közötti zenei eseményeiről (Dr. Fehér Anikó) (2012/3.)

Zimre József: Crescendo – feladatok, rejtvények -) (1998/1-2.*)

Zeneiskolák Nagykanizsán. Két részlet Kocsis Katalin: Nagykanizsa 100 zenei emlékhelye (Nagykanizsa, Czupi Kiadó, 2009) c. könyvből (2011/1.)

Zeneirodalom I-II. Körber Tivadar munkájáról (Ittzés Mihály) (2011/2.)

Zongoraiskola 2. Nem teljesen kezdőknek (Réti Tamás) (pdf) (2021/1.)

Zongoraiskola 1-2. (Szerzők: Fantóné Kassai Mária, Hernádi Lajosné, Komjáthy Aladárné, Vásárhelyiné Inselt Kató, Máthé Miklósné. Illusztrálta Hajdú Zsófia – Zsofirka) (EMB 1967/2022) (Fittler Katalin) (2022/6.)

Zsiráfzongora – válogatott szonatinák zeneiskolásoknak (Fittler Katalin) (2016/6)

2.)  A KIADVÁNY CÍME SZERINT:

Alan Walker: Hans von Bülow (Rózsavölgyi és Társa) (Fittler Katalin) (2018/6.)

Angi István: „Örvendjen az egész világ”. Kodály: Bicinia Hungarica és Tricinia c. műveinek 3 HUNGAROTON cd-n megjelent összkiadásáról (2014/2.)

Aszalós Tünde: Gondolatok a zongorapedagógia kérdéseiről. (A Tóth Aladár Alapítvány gondozásában megjelentetett módszertani füzet „Tanítási tapasztalatok II.” c. fejezete) (2013/3.)

Bakos Anita: Zenetanulás színesen - a színes kotta módszer magyar nyelvű kiadványai (2014/3.)

Baranyi Ferenc: Az opera négy évszázada - Költők és komponisták (Kossuth Kiadó, 2016) (Dobi Ildikó – euroAstra) (2017/2.)

Barbara Smoleńska-Zielińska: Fryderyk Chopin élete és zenéje

(Kovács Ilona recenziója) (2010/4.)

Bartók – Kurtág: Zene húros hangszerekre, ütőkre és cselesztára, 1. tétel. Átirat zongorára, négy kézre (EMB 2021) (Fittler Katalin)  (2022/2.)

Beke Mari: 77 magyar népi játék (Corvina Kiadó, 2017) (Géczi-Laskai Judit) (2018/2.)

Bencsik Gábor: Lavotta utolsó délutánja (Előretolt Helyőrség Íróakadémia, 2021) (Dombóvári János) (pdf) (2022/2.)

Béres József: Szép magyar ének (Fittler Katalin recenziója) (2010/3.)

Bodor Anikó – Paksa Katalin: Vajdasági magyar népdalok V. Jeles napi szokások és jeles időszakok éneke (Erdélyi Molnár Klára) (2017/2.)

Bogár István: A rézfúvós hangszerek (Lehotka Ildikó) (2010/2.)

Bónis Ferenc: Mozarttól Bartókig (Fittler Katalin) (2002/4.)

Bosnyák Csilla: Játékos kottaolvasás kicsiknek 1. (Fittler Katalin) (2014/5.)

Bosnyák Csilla: Játékos kottaolvasás kicsiknek 2 (Fittler Katalin) (2015/6.)

Bosnyák Csilla: Játékos kottaolvasás kicsiknek 3.  (Illusztrált munkafüzet ajándék zongoramakettel) (Fittler Katalin) (2016/6.)

Bosnyák Csilla – Lajhó Gyula: Színes dallamok hangszerekre 2 (Fittler Katalin) (2022/4.)

Dr. Brückner Huba: Egyenes úton. Bárdos Lajos élete (Bárdos Lajos Társaság, 2017) (2018/3.)

Dr. Brückner Huba: Egyenes úton. Bárdos Lajos élete (Fittler Katalin) (2018/3.)

Megalakul a Magyar Kórus Kiadóvállalat. Részlet dr. Brückner Huba: Egyenes úton. Bárdos Lajos élete c. könyvből (76-87. oldal) (2018/3.)

Canticornum – Kortárs magyar szerzők művei Kecskés György kürtművész-tanár cd-jén (Kiss Ernő) (2021/3.)

Czeizel Endre: Zeneszerzők, gének, csodák (Galenus Kiadó, Budapest, 2014). (dr. Turmezeyné Heller Erika)  (2015/4.)

Dr. Dalos Gábor: A vén budai hársfák poétája – Dalos László életéről és pályájáról (László Zsuzsa) (2018/1.)

Dohnányi Ernő: Ruralia Hungarica, Op. 32/a (Kovács Ilona) (2009/4.)

Dohnányi Ernő: Hat koncertetűd, Op. 28 (Kovács Ilona) (2009/5.)

Dubrovay László: Karácsony zongorára (Koncert Kft. Budapest, 2021.) (Fittler Katalin) (2021/4.)

Dubrovay László: SOLO No. 15/B (Koncert 1234 Kft., 2021) (Fittler Katalin) (2021/3.)

Eötvös Péter: Senza sangue (BMC, 2020) (Fittler Katalin) (2020/6.)

Fehér Anikó: Mi vagyunk a rózsák. Magyar népzenei alapvetés. 125 magyar népdal elemzése – CD melléklettel – Csodálatos népzene (2012/2.)

Fenyő Gábor: Hangversenykalauz 1990–2020 I-II. (MÁV Szimfonikusok Zenekari Alapítvány, 2020) (Fittler Katalin) (2021/1.)

Francis Poulenc–Jean de Brunhoff: Babar - A kis elefánt története. Simon Izabella (zongora) és Hegyi Barbara (mesélő) (Hungaroton Records Kft., 2022) (Fittler Katalin) (2022/1.)

Frank Oszkár: A romantikus zene műhelytitkai. Schubert-dalok. (Hutira Albin recentiója) (1995/4.*)

Frideczky Katalin: Álomszőttes c. könyvéről Handó Péter könyvkritikája  (2014/4.)  

Fuvolanégyesek – Haydntól és Mozarttól (Fittler Katalin) (2021/3.)         

Gelencsér Ágnes: Magyar népzenei alapismeretek (Hutira Albin) (1996/5-6.)

Gonda János: A rögtönzés világa I. (A rögtönzés és komponálás a zene alapelemeivel (Apagyi Mária) (1997/1.*)

Grabócz Márta: Tudományos elméletek hatása a zenei formák megújulására kortárs zeneszerzők műveiben (Fordította: Balázs István) (pdf) (2018/6.)

Grabócz Márta: Zene és narrativitás (Fittler Katalin) (2005/5.)

Hamburger Klára: Liszt Ferenc zenéje (Márkusné Natter-Nád Klára (2011/5.)

Hamburger Klára: “Nem pusztán zenész.” Tanulmányok Liszt Ferencről (Rózsavölgyi és Társa, 2019) (Fittler Katalin) (2019/3.)

Havass Miklós: A dallam matematikája (2007/2.)

Hegyi István: Világunk zeneoktatási öröksége (Sasvári Attila) (1998/1-2.*)

Herpy Miklós: Aggházy Károly. Egy Liszt tanítvány élete és kora. Közreadta: Gombos László (Rózsavölgyi és Társa, 2018)Részlet a könyvből (pdf) (Fittler Katalin) (2018/7.)

Hollós Máté: Ének hajolj ki ajkamon. A szerzői CD-ről (Zelinka Tamás recenziója) (2008/4.)

B. Horváth Andrea: Minden út Rómába vezet… (Egy könyv születésének története (2004/6.)

Horváth György: Magyar klarinétművész-generációk. Külföldi elődök, iskolák és zenekarok. 1700–2020 (Magánkiadás, 2021) (Miháltz Gábor) (2021/4.)

Időutazás, 1995–2020. Az Andor Ilona Baráti Társaság kórustörténeti képeskönyve (Köteles György) (2021/3.)

Ittzés Gergely: Flautológia / avagy a magyar fuvolások bibliája?/ (Sutyinszki Beáta) + Beleolvasó a Flautológia c. könyvbe – Bevezető; Művészet: a mesterséges természet; “Csontvázszöveg" (pdf)  (2019/2.)

Jean-Joseph Cassanéa de Mondoville: Isbé. Zenetörténeti ritkaság jelent meg CD-n (MMA) (2017/2.)

Jullian Budden: Verdi (Fittler Katalin) (2008/5.)

Kárpáti János: Bartók-analitika (Fittler Katalin) (2005/2.)

Kedves Tamás: Szöveggyűjtemény a zeneesztétikai tanulmányokhoz (Laczó Zoltán) (1998/1-2.*)

Kerényi Eszter: Zenei antológia (Körber Tivadar) (1998/3.*)

Kertész Lajos: Légy hű mindhalálig (Tiszántúli Református Egyházkerület, 2021) (Szabó Szabolcs) (2022/2.)

Klemen Terézia: Az évszázad Manonja Házy Erzsébet (László Zsuzsa) (2018/6.)

Klotz, Hans: J. S. Bach zongora- és orgonaműveinek díszítőművészete 
Magyar Hangszermíves Céh MHMC kiadása, Budapest 2009

(Kocsis Zoltán) (2011/1.)

Klotz János: Legyen a zene a TIÉD! (Publico Kiadó) (Fittler Katalin) (2018/5.)

Kodály Zoltán nyomában Budapesten (Írta és összeállította: Ittzésné Kövendi Kata (Magyar Kodály Társaság és Kodály Archívum, Budapest) (dr. Fehér Anikó) (2018/1.)

Koppány Zsolt: Volt egyszer egy Kocsis Zoltán – hosszú évtized egy géniusz közelében ( L Harmattan Könyvkiadó Kft.) (Fittler Katalin) (2018/7.)

Korondi Anna: Az énekes rangja a hangja színe – Korondi György: Egy gazdag pálya állomásai (Pactum Kiadó, 2021) // Részlet a könyvből: Tenor mint (lelki) állapot // Fittler Katalin recenziója (2022/1.)

Kovács Gábor: Reneszánsz táncok, barokk táncok (Váradi István) (1999/1-2.*)

Kovács Ilona: Dohnányi Ernő új perspektívában (Gramofon Könyvek, 2019) (Fittler Katalin) (2019/4.)

Kusz Veronika: Dohnányi amerikai évei (könyvajánló) (2015/5.)

Kurtág György: Játékok X. Naplójegyzetek, személyes üzenetek (Universal Music Publishing Editio Musica Budapest Zeneműkiadó, 2021) (Fittler Katalin) (2021/4.)

L. Beke Ágnes: Martzy Johanna hegedűművésznő, a szépség szenvedélyes szolgálója (Püski Budapest, 2021) (Dr. habil Kovács Ilona) (2022/3.)

Lajtha László X. vonósnégyes (Akkord Zenei Kiadó, 2021) (Fittler Katalin) (2021/4.)

Lajtha László: Magyar népdalok – nyomtatásban (Fittler Katalin) (2004/3.)

Láng István: Négykezes zongoradarabok 7-től 77 éves korig (Akkord Zenei Kiadó, 2020) (Fittler Katalin) (2021/1.)

Petrőczi Éva: Hollósy Simon és a zene (Láng-Kovács Éva: Festők a szabadban – A nagybányai művésztelep regénye) (Fekete Sas Könyvkiadó Bt, 2022) (2022/4.)

Lavotta János 20+1 hegedűduója. Lavotta János: Könnyű duók két hegedűre, Op. 49 (Editio Musica Budapest); Lavotta János: 6 duó, Op. 22, Homoródi nóta (Neuma Kiadó) (Füzesséryné Dudás Eszter) (pdf) (2021/3.)

Lavottától Kodályig. Zempléni verbunkos konferenciák. Magyar zenetörténeti tanulmányok (1990–2020). A kötetet Sziklavári Károly és Dombóvári János szerkesztette (Lavotta János Kamarazenei Alapítvány Sátoraljaújhely, 2021) (Gombos László) (pdf) (2022/1.)

Lehár Ferenc: Romantikus szerenád (Zelinka Tamás recenziója) (2008/4.)

Légende (Alison Balsom – trombita, Tom Poster – zongora) (Warner Classics) (Fittler Katalin) (2017/4.)

Lélekvirágok. Bodza Klára életútja. (dr. Fehér Anikó dvd ismertetése) (2010/3.)

Lendvai Tamás: Fókuszban a zongora (Fittler Katalin) (2022/2.)

Lendvay Kamilló: 12 hegedűduó (Fittler Katalin) (2014/3.)

Levéláriák és duettek. Iván Ildikó énekel Hungaroton CD-n (Zelinka Tamás) (2003/4.)

Lindner András: Művészportrék - Vallomások (Gramofon Könyvek) (Fittler Katalin) (2016/2.)

Lovász Irén: Égi hang (Fehér Anikó) (2006/3.)

Lovász Irén: Szerelmes virág c. CD-jéről (Dr. Fehér Anikó) (2009/4.)

Márkus Tibor: A jazz elmélete I.

- Gonda János ajánlása

- Részletek a könyvből (Dallam harmonizációs technikák. Blokkakkordok, Állóharmóniák ritmizációja a dallam ritmusának függvényében. Harmóniafordításon alapuló blokkakkord technika. Diatonikus parallelizmus. Kromatikus parallelizmus. Tonicizálás. Példák jazzművészek blokkakkord technikáira. A Shearing-féle blokk-akkord technika) (2012/4.)

Dr. Máté Gábor: Szétszórt elmék. A figyelemhiány új gyógymódja.  /  Segítsük zenével a figyelemhiánnyal küzdő gyermekek személyiségfejlődését!

Mercz Nóra: A mágikus hárfa (Novum Kiadó, 2016) (Fittler Katalin) (2017/2.)

Mercz Nóra: A mágikus hárfa (Novum, Kiadó, 2016) (Peták Ágnes) (2017/3.)

Mercz Nóra: A mágikus hárfa. A hárfa története és társadalmi szerepe az őskortól a 20. század végéig (Novum Kiadó) (dr. Szinyei Merse Anna) (2017/4.)

Mező Imre: Dallam kisasszony ruhatára. Könnyű variációk zongorára (Universal Music Publishing Editio Musica Budapest, 2020) (2021/1.)

Mező Imre: Kiskarácsony, nagykarácsony - négykezes zongoradarabok (Becht Erika) (2013/2.)

Michael Tanner: Wagner (Fittler Katalin) (2014/6.)

Michel Serres: Zene (Holnap Kiadó, Budapest, 2014. (A. Gergely András) (2018/6.)

Móser Zoltán: Időt halasztani, napot mulasztani… Képes Ének-Tár. Magyar Kultúra Kft 2014. (Paksa Katalin) (2015/1.)

Nicholas Cook: Zene - Nagyon rövid bevezetés (Fittler Katalin) (2014/6.)

Nikolaus Harnoincourt és az Európai Kamarazenekar – CD-n és DVD-n (Fittler Katalin) (2007/5.)

Oplatka András: Zenekar az egész világ - A KARMESTER Fischer Ádám (Libri, 2019) (Fittler Katalin) + részlet a könyvből (2019/5.)

Orbán György: AULOS - KÉTÁGÚ SÍP. Zongoradarabok a polifónia gyakorlására (Ábrahám Mariann) (2014/3.)

Orfeusz hangzó zenetörténet (Zelinka Tamás) (2000/1.)

Papp Károlyné: Útmutató Dobszay László: A hangok világa c. szolfézstankönyv sorozatának tanításához  I-VI. kötet (Javított kiadás, szerkesztette Stachó László) (Editio Musica Budapest, 2020)  (2020/2.)

Papp Károlyné – Spiegel Marianna: Alapfokú szolfézstanítás a gyakorlatban (S. Szabó Márta) (2014/1.)

Past Visions - Marczi Mariann új CD-felvételéről (Fittler Katalin) (2019/3.)

Dr. Pásztor Zsuzsanna zenei mozgás-előkészítés hangszer nélkül zeneiskolás növendékeknek c. videokazettájáról (Ábrahám Mariann) (2004/1.)

Pernye András: A jazz (Csányi Attila recenziója) (2008/4.)

Pernye András Budapest hangversenytermeiben. Válogatott zenekritikák 1959-1975 (Fittler Katalin (2013/2.)

Péteri Lóránt: Mahler a scherzo és a „kísérteties” c. könyvéről (Zipernovszky Kornél, IMÁGÓ Budapest) (2017/2.)

Poldini Ede: Farsangi lakodalom c. Hungaroton Records CD-ről (Zelinka Tamás) (2002/1.)

Retkes Attila: Bukletbuk – Hanglemezfelvételek zenetörténeti kontextusban (Gramofon Könyvek, 2020) (Fittler Katalin) (2021/4.)

Sárosi Bálint: A hangszeres magyar népzene (Hutira Albin) (1996/5-6.)

Schiff András: A zene a csendből jön. Beszélgetések Martin Meyerrel. Esszék (Magvető, 2018) (Fittler Katalin)   (2019/2.)

Seth S. Horowitz: Az univerzális érzék (HVG Könyvek) (Fittler Katalin) (2017/3.)

Simon Géza Gábor – Dr. Bajnai Klára – Borsos Tibor: Kölcsönhatások – Film és jazz Magyarországon 1928 – 1950 (Jazz Oktatási és Kutatási Alapítvány 2019.) / A könyv „Előhang”-ja és Olasz Sándor recenziója (pdf)  (2019/2.)

Sólyom-Nagy Sándor: Gyökerek, ágak, levelek. Vallomás pályájáról, életéről. (Zelinka Tamás) (2000/2.)

Soproni József: Jegyzetlapok zongorára és XIV. szonáta. A 2 CD-s korongot bemutatja és ismerteti: Ábrahám Mariann (2004/6.)

Stipkovits Fülöp: Az esztergomi zeneoktatás elmúlt másfélszáz éve – fejezetek a királyváros zenei életéből (Fittler Katalin) (2018/5.)

Stravinsky: The Rake’s Progress – Operafilm DVD-n (Fittler Katalin) (2006/2.)

Sulyok Gizella: Pilletánc c. háromkötetes daloskönyvéről (2005/4.)

Szabó Antal: Theobald Bhöm és fuvolája (Barth István) (2006/1.)

Szabó Ferenc János: Karel Burián és Magyarország (Gramofon Könyvek, 2022) (Fittler Katalin) (2022/5.)

Szinetár Miklós: Pályázat (Részlet a szerző azonos c. könyvéből) (2012/1.)

Szirányi Gábor: Zongorabillentyűk 3. Temesvár „kis Mozartja”, avagy az elveszett zongoraművész (Gramofon Könyvek, 2018) (Fittler Katalin) / Részlet a könyvből: Stanzel János zeneakadémiai tanulmányai I. (1930–1935) Az első zeneakadémiai felvételi (pdf) (2019/1.)

Szűcs Tímea: Az alapfokú művészeti iskola, egy esélynövelő iskolatípus. (Debreceni Egyetemi Kiadó, Debrecen. 2019. Oktatáskutatás a 21. században, 9. kötet. 190 oldal) (Dalmi Dóra) (pdf) (2021/1.)

Tallér Zsófia: Kippkopp és Tipptopp c. zongoradarab-sorozatáról) (Spiegel Mariann ajánlója) (2012/1.)

Tari Lujza: Kodály Zoltán Bars megyei népzenegyűjtései (Argumentum, Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Zenetudományi Intézet, 2018) (Fittler Katalin) (2019/3.)

Tari Lujza: Zenésznevek, családnevek (Gyurcsó István Alapítvány Könyvek 69.) (Fittler Katalin) (2018/8.)

Tóth Armand: „Tristan” partíta (Kiss Gy. László) (2006/5.) 

Tihanyi László: Schattenspiel (Árnyjáték) (Zelinka Tamás) (2002/4.)

Trencsényi László: Gyerekek színpadon-nézőtéren – Trencsényi László kritikai írásaiból (1981–2011). Fapadoskönyv.hu Kiadó, Budapest (Tölgyessy Zsuzsanna) (2015/6.)

Tyeplov: A zenei képességek pszichológiája (dr. Szende Ottó) (1961/9.)

K. Udvari Katalin: Művelődéstörténeti Kincsestár. Budapest, Püski Kiadó, 2015; (Tardy József) (2016/2.)

Verdi: A pünkösdi királyság (Fittler Katalin recenziója) (2009/2.)

Veszprémi Lili: Richter tanára. G. G. Neuhaus A zongorajáték művészete c. könyvéről (1961/12.)

Vibók Ildikó: Az Operaház meséi (Holnap Kiadó, Budapest, 2019) (Lengyel Emese) (2021/1.)

Vujicsics Tihamér: A magyarországi délszlávok zenei hagyományai (magyar, angol, szerb nyelvű kiadvány) (Hagyományok Háza, 2021) // Lásztity Péró: Beköszöntő // Richter Pál: Főszerkesztői köszöntő // Danka Lajić Mihajlović, valamint Jelena Jovanović: Szerkesztői előszó // Fittler Katalin recenziója (2022/4.)

Watzatka Ágnes: Budapesti séták Liszt Ferenccel (Mészáros Gábor) (2011/6.)

Winkler Gábor: A FOKANOVista, aki itthon lelt otthonra (Fittler Katalin)

Tudomány Kiadó, Budapest, 2015 (2016/1.)

z. Tóth Antal: Ilosfalvy Róbert – Forró szívvel, hideg fejjel (Fittler Katalin) (2014/6.)

Tóth Teréz írásai:
- Az aktív zenetanulás két modelljének pszichológiai és idegtudományi hatásvizsgálata. Szerkesztette: Honbolygó Ferenc és Lukács Borbála (Támogatott Kutatócsoportok Irodája, 2021) + A teljes könyv linkje (pdf) (2021/4.)
 
Szirányi Borbála: Tanári kézikönyv. Aktív Zenetanulás énekléssel és mozgással 1. modell. Kreatív énekes-játékok ritmikus mozgással (Támogatott Kutatócsoportok Irodája, 2021) + A teljes könyv linkje (pdf)
(2021/4.)

Zilahi-Brányi Panna: Nemcsak a fuvolistáknak. 10 éve jelent meg magyarul Quantz Fuvolaiskolája (pdf) (2022/1.)

Zimre József: Crescendo – feladatok, rejtvények -) (1998/1-2.*)

Zombola Péter: Ritmusgyakorlatok (Akkord Zenei Kiadó) (Fittler Katalin) (2011/2.)

BELEOLVASÓ

111-Képek, emlékek, gondolatok – IN MEMORIAM ANDOR ILONA c. emlékalbum (2016/1.)

A GRAMOFON Könyvek két új kiadványa (2015/6.)

  - A Gramofon Könyvek sorozat újdonságairól

- Szirányi János-Szirányi Gábor: Zongorabillentyűk II. Keéri-Szántó Imre és Wehner Tibor emlékezete /Szirányi Gábor: Keéri Szántó Imre asszisztense: Tauszky Jolán (1895–1935)

-    Lindner András: Művészportrék - Vallomások /Ilosfalvy Róbert, 2000. május/

A GYERMEKNEVELÉS c. online tudományos folyóirat 2015. áprilisi száma (2015/3.)

A győri Liszt Ferenc Zeneiskola „Tóth Éva” tanári hangversenye (2021. XII. 10.) (Koncertfilm: 30:35) (2022/1.)

A Petőfi Csarnok. Ifjúsági kulturális és szabadidő-politika 1985-1993 (Rózsavölgyi és Társa, 2019) / K. Horváth Zsolt: Nem-egyidejű egyidejűség. A Petőfi Csarnok a művelődési ház és a globális populáris zenei helyszín között (2019/6.)

A „SZÁZÉVES TERV” TÖRTÉNETÉHEZ. Szőnyi Erzsébet és Kodály Zoltán levelezése Részlet Bónis Ferenc: Rákóczi-induló, Kossuth-szimfónia, Székely fonó. Húsz írás a magyar zenéről (Balassi Kiadó) (2015/6.)

A TANÍ (TAZI) TANI. A zene szolgálatában. Tóth Aladár Zeneiskola 1903-2016 – Dr. Bónis Ferenc: „Tóth Aladár a tökéletesség megszállottja volt” – részlet (2016/6.)

A tehetség kézikönyve (A könyv digitalizált változata) (MATEHETSZ, 2020) (pdf) (2021/4.)

Az aktív zenetanulás két modelljének pszichológiai és idegtudományi hatásvizsgálata. Szerkesztette: Honbolygó Ferenc és Lukács Borbála (Támogatott Kutatócsoportok Irodája, 2021) + A teljes könyv linkje (pdf) (Tóth Teréz) (2021/4.)  

Az Editio Musica Budapest Zeneműkiadó új és megújult kiadványai. Kiss Bea: Hangok mindenhol laknak 1. Hangszeres előkészítő furulyára, fife-ra és fuvolára. Illusztrálta: Molnár Jacqueline, szerkesztette: Stachó László // Hangok mindenhol laknak 2. Előadási darabok furulyára, fife-ra és fuvolára kísérettel. Szerkesztette: Kiss Bea (Stachó László közreműködésével) // Fantóné – Hernádiné – Komjáthyné – Máthéné – Inselt (szerk.)  Zongoraiskola 1. (kezdőknek) // Fantóné – Hernádiné – Inselt – Komjáthyné (szerk.): Zongoraiskola 2. (kezdőknek) – 50 éves jubileumi kiadás. Illusztrálta: Hajdú Zsófia – Zsofirka (2022/4.

Az Orpheusz Kiadó könyveiből (2017/1.)

- Mile Zsigmond Zsolt: Örökös zene /Mese; Örökös zene-Szabados Györgynek/

-    Petőcz András: ...és arcára álarcot teszen / Újra a múltban; Ady Endre: Francia szerető; Babits Mihály: Írisz Istennő keresése /

-    Farkas Wellmann Endre: A római disznó. Erős Kinga előszavával / Negyvenedik; Fekete rongyokban /

Az OSZK közelmúltban megjelent zenei vonatkozású kiadványairól (Mikusi Balázs) (2018/2.)

Bartók Anatóliában – Írások Bartók Béla kis-ázsiai gyűjtéséről (Sipos János (szerk.) (Budapest: MMA Kiadó, 2019) // A szerkesztő előszava és a kötet bemutatása (2022/1.)

Beleolvasás a Rózsavölgyi és Társa újdonságaiba (Alan Walker: Hans von Bülow; Christopher H. Gibbs: Schubert; Papp Márta: Orosz kerékvágás. Tanulmányok az orosz zenéről) (2018/5.)

Bemutatkozik a Magyar Kamarazenekar (Szerkesztette: Kármán Nikola) (pdf)  (2019/6.)

Béres János: Elindultam hosszú útra (Editio Musica Budapest Zeneműkiadó, 2021) Részlet a könyvből: VI. fejezet. A népzeneoktatás története Magyarországon // Fittler Katalin recenziója (2021/4.)

Dohnányi-tanulmányok - 2015 (Dalos Anna: Előszó a Dohnányi-tanulmányok 1. kötetéhez; Kovács Ilona: Műelemzés és vázlatok segítségével - Dohnányi Ernő B-dúr vonósszextettjének 3. tétele; Gombos László Művek és művésztársak vonzásában – Dohnányi, Hubay és a Kreutzer-szonáta; Daniel-Frédéric Lebon: A beszéd zenei analógiája Dohnányi Der Schleirer der Pierrette - Pierrette fátyola c. művében; Kuszt Veronika: Dohnányi Hárfa-concertinójának kérdései; Kusz Veronika: Dohnányi Ernő családi levelei. Összeállította Kelemen Éva; Belinszky Anna:  Végre itthon – A Zenetudományi Intézet kiállítása Dohnányi amerikai hagyatékainak dokumentumaiból (Közreadta: Kusz Veronika és Ránki András) (2016) (2017/2.)

Egy csepeli fúvószenekar története. 70 éves a Csepeli Auth Henrik Fesztivál Fúvószenekar. (dr. Cserhalmi Zsuzsanna, dr. Gönye Anikó, Péntek János) (2016/3.)

„Életet az énekbe!”. Bárdos Lajos munkássága (MMA MMKI, 2021) (A teljes e-könyv és Kovács Mária recenziója) (pdf) (2021/4.)

Életemnél is jobban - 115 újabb szerelmes levél és történet (Corvina, 2019). Levelek a könyvből: „te vagy a teljes életem” Frida Kahlo Muray Miklósnak – 1931; Csáky Pál Czobor Máriának – 1600-as évek közepe; „hogyan feküdjem le ma a te ágyadba, hajadtól illatos párnádra?” Áprily Lajos Schéfer Idához – 1910) (2019/6.)

Emlékem Simándy Józsefről a neves operaénekes 100. születésnapján - Kereszti Ferenc: Bevezető; Bátyi Zoltán: Külvárosi ária (Kistarcsai Kulturális Egyesület, 2017) (2017/3.)

Felemás korlát – antológia (Nagy Lajos Kiadó 2017) Baranyi Ferenc: Mediterraneo / Czigány György: Búcsúzni (2018/1.)

Fiatalkori zongoradarabok Boros Misi zongora (CD) (Legend Art Kiadó, 2017) (2018/1.)

Gramofon könyvújdonság. Matisz László: A hangok vonzása és taszítása / 15. fejezet - spirituális viszonyok (2016/5.)

Haydn- és Mozart-tanulmányok (OSZK Kiadó, 2019) / BELEOLVASÓ: Egy újabb zenei tréfa? A „Haffner”-szerenád g-moll menüettje (2019/3.)

Ízelítő a Gramofon folyóirat 2017 tavaszi számából (Magócsy Anikó / Gramofon-Klasszikus és Jazz) (2017/2.)

Kobzos Kiss Tamás emlékkönyv (Csősz Rumen István) (2018/5.)

Kodály Zoltán ábrázolások a képzőművészetben (Magyar Kodály Társaság) (Összeállította és szerkesztette: Márkusné Natter-Nád Klára) (2018/1.)

Korondi Anna: Az énekes rangja a hangja színe – Korondi György: Egy gazdag pálya állomásai (Pactum Kiadó, 2021) // Részlet a könyvből: Tenor mint (lelki) állapot // Fittler Katalin recenziója (2022/1.)

L. Kecskés András: A magyar zene évezredei I. – A kezdetektől Attiláig (453-ig) és A magyar zene évezredei II. – Az avaroktól az Árpádok-ig (568–1301) Magyar vonatkozású hang- és zenetörténet, avagy a magyar zene regénye (Püski Kiadó, 2021) Részlet a könyvből: Ómagyar Mária-siralom (2021/4.)

Megfelelés vagy megtorlás | Feldmár András: Hogyan lesz a gyerekből felnőtt? A kultúrkirakat /Agóra Oktatási Kerekasztal/dr. Trencsényi László) (2015/3.)

Muzsikusok, Barátok, Példaképpel. M. Bodon Pál zenei írásaiból (Szerkesztette: Pusztai Tamásné és Tátrai Lilla. (Kecskeméti Írott Örökségéért Alapítvány, 2022) // Részletek a könyvből (pdf) (2022/1.)

Nyolcvan perc maradéktalan boldogság. Hugo Wolf Mörike-dalai, Dietrich Fischer-Dieskau és Szvjatoszlav Richter előadásában (Operatrezor) (Fittler Katalin) (2017/3.)

Platóntól a samplerig. Carol Vorderman: Segíts a gyerekednek! Zene – lépésről lépésre. HVG könyvek, 2016. Fordította: Zipernovszky Kornél és Erdeiné Halkovics Dorottya (Vörös Niki) (2017/3.)

Simon Géza Gábor jazzkutató, diszkográfus, bibliográfus 75 éves. Simon Géza Gábor: Így írtam én. Kortársak kritikái köteteimről. Előhang (pdf) (2022/3.)

Szép csendben. Előzetes (2019, magyar játékfilm) (2019/6.)

Tiltva, tűrve, imádkozva, énekelve. Tanulmányok a Szózatról. Szerkesztette:
Szalisznyó Lilla (Az MTA BTK Irodalomtudományi Intézetének tartalomszolgáltató portálja) (2018/2.)

Új Gramofon Könyvek / Gádor Ágnes: A Zeneakadémia könyvtárának története dokumentumokban (1875-2005) / Friedrich Ádám: Kényszerleszállás / Deseő Csaba: Kettősfogás / (2018/1.)

Virtuózok (Holnap Kiadó) (2016/3.)

Zene és egészség. Zene•Egészség•Nevelés•Test•Lélek (Szerkesztette: Falus András) (Kossuth Kiadó) (2016/6.)

- Nemes László Norbert: „Énekelni, énekelni, énekelni”. A zenetanulás és az éneklés szerepe a fiatalok érzelmi és értelmi fejlődésében

- Túry Ferenc: Búbánat és erőforrások a folklórban: a népzene példája

Zenei Lexikon. Balázs István: Előszó (2005) és Előszó az újabb, átdolgozott kiadáshoz (2017) + bemutató oldalak (Corvina Kiadó) (2017/3.)

Alan Walker: Chopin (Rózsavögyi és Társa Kiadó, 2020) (2020/4.)

Albrecht Wellmer: Esszé a zenéről és a nyelvről (Rózsavölgyi és Társa, 2019) / Bevezetés (2019/6.)

Angelika Lippe: Andor Éva – Nyílegyenesen. Andor Éva Pályaképe (Magyar Állami Operaház, 2018) (2018/2.)

Dr. Antal-Lundsztröm Ilona: A kiválóság titka. Az esztétika pedagógiai perspektívában /Az esztétikai élmény tágítja látókörünket / GlobeEdit- MoreBooks!) (2017/1.)

Arvo Pärt: Válogatott beszélgetések és írások (Rózsavölgyi és Társa Kiadó, 2019) - Részlet a könyvből (pdf) (2019/5.)

Dr. Asztalos Andrea PhD: A gyermekek énekhangképzésének elmélete és gyakorlata dr. Altorjai Tamás PhD. ajánlásával (JATEPress, 2021). Részletek a könyvből: (Gyermekhangképzési hibák és javítási lehetőségei; A levegős hangon éneklés jellemzői és javítási lehetőségei; Préselt hangon éneklés jellemzői és javítási lehetőségei (pdf) (2021/2.)

Avar Judit: Beharangozó a Kőberótt c. verseskötetem megjelentetése kapcsán (pdf) (2021/6.)

Avar Judit: Füred fénye – költemények (Szerzői kiadás, 2017) – Avar Judit ajánlója válogatása a kötetből: Tavaszias; Nyár-nyarak; Ő-szök; Te-lelő (2017/5.)

Avar Judit: Füred fényei / Lights of Füred (A kétnyelvű kötet, Fekete Sas Kiadó, 2020) // 14 költemény a „Tavaszias” c. fejezetből (pdf) (2020/5.)

Dr. Bajnai Klára - Borsos Tibor - Simon Géza Gábor új könyvei: 1. Hanglemez bélyegek. 2. Rózsa S. Lajos, a Magyar kir. Operaház bariton énekese élete és diszkográfiája (Jazz Oktatási és Kutatási Alapítvány, 2020) (pdf) (2021/1.)

Balogh Vera: Francia fuvolaiskolák és fuvoláról szóló írások 1600-1800 (Hortus 99 Bt., 2020) A 14 kötet bemutatása // A XIV. és az I. kötet rövid tartalma // Bepillantás néhány kötetbe (pdf) (2020/6.)

Balogh Vera: Francia fuvolaiskolák és fuvoláról szóló írások 1600-1800 (Traverata Könyvtár, 2020). A 14-kötetes monumentális gyűjteményről készült bemutatófilm közreműködői: Tóth Ágnes és Balogh Vera (fuvola), továbbá Fazekas Gergely zenetörténész és Németh Pál fuvolaművész-tanár, karmester (youtube) // Francia fuvolaiskolák és fuvoláról szóló írások (2021/2.)

Ifj.: Bartók Béla: Bartók Béla életének krónikája. (Ingyen letölthető, olvasható) Közreadta: Vásárhelyi Gábor) // Béla Bartók Jnr.: Chronicles of Béla Bartók's Life. (Free Download and Reading of the Book) (Edited by: Gábor Vásárhelyi) (Translated by Márta Rubin) (2021/3.)

Bátki Fazekas Zoltán: Könnycseppek – válogatott versek. KÖZÉLET KIADÓ, Szeged, 2010 (2014/3.) Altató, Bagolyka dal, Búcsú, Búcsúcsók, Csak hallgatóztam, Édenben, Félefajta játék, Fényben születő, Isten vonatán, Istenem!, Kicsi gyönyörűm, Kispacsirtám, Isten vonatán, Könnycseppek, Mielőtt elmegyek, Óvárdombon, Rózsaének, Suttog az éj, Szeretnék csönddé válni, Tisza parton (2014/3.)

Beszélgetés dr. Székely Györggyel „A muzsika valódi hangja a fesztiválok fővárosában, Salzburg” c. albuma megjelenése után (Szőke Cecília) (Óbudai Társaskör) + részlet a könyvből: Híd múlt és jelen között. Beszélgetés Solti Györggyel (1996 / Fittler Katalin recenziója Székely György: A muzsika valódi hangja a fesztiválok fővárosában, Salzburg c. albumáról (Gramofon, 2019 Tél) pdf) (2020/1.)

Birgit Nilsson: La Nilsson. Opera az életem (Rózsavölgyi és Társa, 2020) (2021/2.)

Bodza Klára: Lélekzengő. Bodza Klára életútja // Részletek a könyvből (Papirusz Book Kiadó, 2022) (pdf) (2022/2.)

Bozó Péter: Fejezetek Jacques Offenbach budapesti fogadtatásának történetéből (Rózsavölgyi és Társa Kiadó, 2021) // Részlet a könyvből: Offenbach, a kölni és Offenbach, a párizsi. Jódlidalok és operaparódia a Théâtre des Bouffes-Parisiens-től a Théâtre de la Gaîté-ig (2021/4.)

Burián Miklós: A zenei katarzis kvantumfizikai magyarázata – Énektanítás másképp / Egy új módszer sajátos vonásainak feltárása és elemző vizsgálata az első és második osztály énekóráin-részlet (GlobeEdit) (pdf) (2018/6.)

Dr. Brückner Huba: Egyenes úton. Bárdos Lajos élete (Bárdos Lajos Társaság, 2017) / Megalakul a Magyar Kórus Kiadóvállalat (2018/3.)

Bryan Magee: Richard Wagner világképe. A Park Kiadó új könyvének előszava (2013/4.)

Burján Emil: Érzéki meditációk – Gyergyószentmiklós (2015/3.)

Carol Vorderman: Segíts Gyerekednek. Zene lépésről lépésre. A kottaolvasástól a zeneszerzésig CD-melléklettel (HVG Könyvek) (2016/6.)

Christopher Hogwood: Händel (Fordító: Rácz Judit) (Rózsavölgyi és Társa, 2021) Részlet a könyvből: London: az opera hanyatlása. 1729–1737 (2021/4.)

Christopher Lawrence: A csábítás szimfóniája. Nagy zeneszerzők, nagyszerű szerelmek (Rózsavölgyi és társa 2018) - Halálra szeretni (Richard Wagner) (2018/8.)

Csengery Kristóf: Soproni József (Holnap Kiadó) (2016/3.)

Czigány György: Keresztény élmény, magyarság. Úton Babitshoz, Kodályhoz és utódaikhoz (Szent István Társulat) (2015/4.)

Christopher Lawrence: A csábítás szimfóniája. Nagy zeneszerzők, nagyszerű szerelmek (Rózsavölgyi és társa 2018) - Halálra szeretni (Richard Wagner) (2018/8.)

Dalos Anna: Ajtón lakattal. Zeneszerzés a Kádár-kori Magyarországon (1956-1989) (Rózsavölgyi és Társa, 2020) / Dalos Anna: Előszó (2020/2.)

Hollós Máté: Szubjektív sorok Dalos László (1924-2021) emlékkönyvét forgatva // Dr. Dalos Gábor: A vén budai hársfák poétája (Dalos László életéről és pályájáról) Harmadik, bővített kiadás, 2022). Részletek az emlékkönyvből (pdf) (2022/3.)

Dr. Dobozy Borbála: Georg Anton Benda és csembalószonátái - Előszó; Bevezetés; I. A cseh barokk zene történeti előzményei (Magyar Kultúra Könyv, Zene és népművészeti webáruház) (2014) (2017/5.)

Dobszay-Meskó Ilona művei I. (Gyermekirodalom) (2017/3.)

Dohnányi Ernő: Válogatott írások és nyilatkozatok. Közreadja: Kusz Veronika (Rózsavölgyi és társa, (2020) // 3. „Dohnányi Ernő - A tenorról. Magyar premier az Operaházban” (Az est, 1929. február 6.) // 18. Szánthó Dénes: „Beszélgetés Dohnányi Ernővel. (Magyar Nemzet [Budapest] 1942. március 8.) (2020/5.)

Dubrovay László új művei: SOLO No. 15/B for marimba // LAMENT for vibraphone (Zeneműkiadó Koncert 1234 Kft, 2021) (2021/2.)

É. Szabó Márta: Akinek a madarak is Chopint énekelnek – Érdi Tamás története (Corvina, 2018).Részlet a könyvből (pdf)  (2019/1.)

Édouard Louis: Leszámolás Eddyvel. Fordította: Pataki Pál (Ab Ovo Kiadó, 2015) (2015/3.)

Emmanuel Dongala: A Bridgetower-szonáta. Hogyan let a Bridgetower-szonátából Kreutzer-szonáta? Egy mulatt csodagyerek-hegedűvirtuóz élettörténete a nagy francia forradalom idejéből. (A különleges zeneregényt Pataki Pál fordította) (Ab Ovo, 2018) – Részlet a regényből (2018/6.)

Emmanuel Dongala: A Bridgetower-szonáta (Sonata mulattica) – Részletek a Pataki Pál által fordított regényből (ABOVO 2018) (2020/5.)

Fehér Anikó: Muzsika a katedrán. Beszélgetés 25 magyar zenepedagógussal.

 Részletek a Muzsika a katedrán c. könyvből

 ●Nemes László Norbert: Előszó (2012/2.)

  ●Fehér Anikó: „A gyerekkel való kapcsolat nagyon meghatározó” Interjú Papp Károlyné Papp Zsuzsával (2012/2.)

 ●Fehér Anikó:„Ami szól, az szól!” Interjú Záborszky Józseffel (2012/2.)

 „Mindenkit érhet zenekar!” Interjú Párkai István professzor emeritusszal (2012/3.)

 ●„Szerelemmel kell szeretni a zenét, de akit tanítunk, tán még jobban”. Interjú Bartalus Ilonával (2012/4.)

         ●„Egyenként építem bele a kórusom tagjait a zenébe”. Interjú M. Katanics Máriával (2012/5.)

         ●„Mindenki egyért, egy mindenkiért” - Ugrin Gábor (2013/4.)

Fodor Ákos: Zene-idő (Fekete Sas Kiadó, 2019) / Fülszöveg és néhány költemény /  Petrőczi Éva: Néhány szó egy muzsikus-költő lírai önarcképéről (pdf) (2019/5.)

Frank Oszkár: Hangzó zeneelmélet II. - XIX. századi romantikus zene (Főnix Zeneműhely) (Szendi Ágnes) (2016/2.)

Frideczky Katalin: Fehér árnyék (Irodalmi Jelen Könyvek) - Intim szféra (2017/1.)

Gárdonyi Zsolt • Hubert Nordhoff: ÖSSZHANG ÉS TONALITÁS. A harmóniatörténet stílusjegyei (2013/2.)

Dr. Gévayné Janurik Márta – Dr. Kerekné Fekete Éva: A zenedétől a zeneművészeti karig. Fejezetek a szegedi zeneoktatás történetéből dokumentumok és kpépek tükrében (2014/3.)

Gramofon könyvújdonság. Matisz László: A hangok vonzása és taszítása / 15. fejezet - spirituális viszonyok (2016/5.)

Hankiss Ilona: Az Opera fény játékában – Pályaszikrák, életszikrák, interjúk (Hankiss, 2021) // Részlet a könyvből: Osváth Júlia (2022/1.)

Hankiss Ilona: Az opera fény játékában. Pályaszikrák, életszikrák, interjúk (Magánkiadás, 2022) // Részlet a könyvből: Beszélgetés Sudlik Máriával (1942–2015) (2022/2.)

Harsányi László: A fényből a sötétbe. Az Országos Magyar Izraelita Közművelődési Egyesület (OMIKE) évtizedei (1909-1950) (Napvilág Kiadó, 2019) / Részletek a könyv Művészakciót ismertető részéből (2019/5.)

Hegedűs Endre: Forrás Chopinhoz. Chopin – ahogy én játszom (Stúdió Liszt Kft. 2020) // Baráz Ádám zeneszerző ajánlója // A könyv 2. fejezete: Esz-dúr noktürn, op. 9, No. 2   // Hegedűs Endre hangverseny filmjei (pdf) (2021/1.)

Hegedűs Endre: Forrás Liszthez – Liszt, ahogy én játszom (Stúdió Liszt Kft., 2022) Előszó // Szerelmi álmok No. 3 S. 541/3 (2022/4.)

Herencsár Viktória: Cimbalomvilág (2016/5.)

Hollós Máté: Szubjektív sorok Dalos László (1924-2021) emlékkönyvét forgatva // Dr. Dalos Gábor: A vén budai hársfák poétája (Dalos László életéről és pályájáról) Harmadik, bővített kiadás, 2022). Részletek az emlékkönyvből (pdf) (2022/3.)

Horváth Ernő Zoltán: „Életevalók”. Híres fogyatékkal élő emberek és alkotóik (Magánkiadás, 2020) Részletek a könyvből: Bevezető gondolatok és Ludwig van Beethoven. A süketen is komponáló zseni // Nagy Márta interjúja: Fogyatékosok vagy kiválasztottak? „Életrevalók” - Híres fogyatékkal élő emberek és alkotásaik címmel írt könyvet a soproni Horváth Ernő Zoltán gyógypedagógus (enyugat 2020. X.) (pdf) (2020/6.)

Ignácz Ádám: Milliók zenéje. Populáris zene és zenetudomány az államszocialista Magyarországon (Rózsavölgyi és Társa, 2020) / Előszó (pdf) (2020/5.)

Illés Mária: „Tiszta hangok”. Vántus István élete és műve. Részlet a IV. fejezetből: "Az elgörbült zenei tér" korszaka (1985-1992) (SZTE GYJF Kiadó) (2016/1.)

Járdányi Pál és kora - Tanulmányok a 20. századi magyar zene történetéből (1920–1966) (Szerkesztette: Dalos Anna - Ozsvárt Viktória) (Rózsavölgyi és Társa, 2020) // Tallián Tibor: Kodály, Szabó és a magyar lélek (2021/1.)

Jávorszky Béla Szilárd: A Vujicsics-örökség (Kossuth Kiadó, 2019) + részlet a könyvből (2019/3.)

Jávorszky Béla Szilárd: SEBŐ 70 (Kossuth Kiadó) – Felütés; A születés; Énekelt versek; Röpülj, páva!’69 (2017/2.)

Juhász Előd. Kocsis Zoltán. Beszélgetéseink mikrofon előtt – 40 év interjúi (2011) (Részletek a könyvből) (2017/3.)

Juhász Előd: Kocsis Zoltán. Utolsó beszélgetés (Nap Kiadó - Utolsó leütés) (2017/2.)

Juhász Előd: Zeneközelben II. (Nap Kiadó)

- Hámori József) (2015/4.)

- Freund Tamás (2015/5.)

- Szinetár Miklóssal (2015/6.)

K. Udvari Katalin: Művelődéstörténeti kincsestár - Válogatás dr. Maróti Gyula (1912−2004), a Kórusok Országos Tanácsa (KÓTA) alapító főtitkárának magán dokumentum-gyűjteményéből - Forrai Miklós, a karvezető (Püski Kiadó) (2015/5.)

K. Udvari Katalin: Művelődéstörténeti kincsestár - Válogatás dr. Maróti Gyula (1912−2004), a Kórusok Országos Tanácsa (KÓTA) alapító főtitkárának magán dokumentum-gyűjteményéből / Budapesti Kórusok Tanácsa Ifjúsági Kórusok II. Parlamentje. Rövidített jegyzőkönyv és határozatok 1980. február 23. / (Püski Kiadó) (2016/2.)

K. Udvari Katalin: Művelődéstörténeti kincsestár - Válogatás dr. Maróti Gyula (1912−2004), a Kórusok Országos Tanácsa (KÓTA) alapító főtitkárának magán dokumentum-gyűjteményéből / Gulyás György: Énekes hagyomány születése Debrecenben (1961) (Püski Kiadó) (2016/4.)

Karczag Márton: Aranykalickában. Tóth Aladár élete és kora (Opera, 2019) / Előszó /Maria Reichardt-Tóth Mari) / Tóth Aladár hagyatéka (Karczag Márton és Ókovács Szilveszter) / A politika hálójában (2019/6.)

Karczag Márton: Aranykalickában. Tóth Aladár élete és kora (Opera, 2019) (Fittler Katalin) + Beleolvasó: I. Előszó (Maria Reichardt-Tóth Mari) / II. Karczag Márton: Tóth Aladár hagyatéka / III. Ókovács Szilveszter esszéje / IV. A politika hálójában (2020/1.)

Karczag Márton: Fricsay 100 – Akit a zene éltetett – 2 részlet a könyvből 

- A Zeneakadémián (1922 – 1933)

- Először zenekar élén

Kerényi Miklós Gábor: A „Rómeó..." diadalútja - A Mozart!-tól A Notre-Dame-i toronyőrig - és tovább (Alexandra Könyvesház Kft. 2020) Részlet a könyvből: VI. Francia siker: a Rómeól (pdf) (2021/2.)

Kenneth Hamilton: Az aranykor után - Romantikus zongorajáték és modern előadás. Fordította: Hamburger Klára (Rózsavölgyi és Társa-Corvina 2018) / Előszó; Tíz évvel később. Előszó a magyar kiadáshoz; III. fejezet - Kellő tisztelettel (pdf)  (2019/2.)

Kerekes György: Jazzportrék I. A kezdetektől az ötvenes évekig (A T.bálint Kiadó kiadványa) (2013/5.)

Klemen Terézia: Az évszázad Manonja Házy Erzsébet (2018/5.)

Klotz János: Legyen a zene a TIÉD! (Megjelent a Publio kiadásában: eKönyvként és nyomtatott formában) (2018/5.)

Korondi Anna: Az énekes rangja a hangja színe – Korondi György: Egy gazdag pálya állomásai (Pactum Kiadó, 2021) // Részlet a könyvből: Tenor mint (lelki) állapot // Fittler Katalin recenziója (2022/1.)

Korondi Anna: Korondi György (Pactum Kiadó, 2021) (2022/2.)

Kovács Ilona: Dohnányi Ernő új perspektivában (Gramofon Könyvek 2019) /Fülszöveg / Dohnányi Ernő, a Zeneakadémia tanára (1916–1919 és 1928–1944) (pdf)  (2019/2.)

L. Beke Ágnes: Martzy Johanna (1924–1979) hegedűművésznő, a szépség szenvedélyes szolgálója (Püski Kiadó, 2021) További részletek a könyvből: Helesfai Andrea a hegedűművésznő emlékezete Martzy Johannáról; Gurán Endre hegedű- és brácsaművész, aki Martzy Johanna utolsó tanítványának visszaemlékezése; Zalay Tamás levele Ligetiné Beke Ágneshez (pdf)  (2021/6.)

L. Beke Ágnes: Martzy Johanna hegedűművésznő, a szépség szenvedélyes szolgálója (Püski Kiadó, 2021) // Részletek a könyvből: Bevezető és Kelemen Barnabás hegedűművész ajánlása // Kurtág György zeneszerző ajánlása – Előszó – I. fejezet: Látogatás Hubaynál // A könyv szerzőjéről, Ligetiné Beke Ágnesről (2021/4.)

L. Beke ÁgnesMartzy Johanna (1924–1979) hegedűművésznő, a szépség szenvedélyes szolgálója (Püski Kiadó, 2021) // A 12. fejezet: Walter Lagge producer és az EMI (pdf) (2022/2.)

L. Beke Ágnes: Martzy Johanna hegedűművésznő, a szépség szenvedélyes szolgálója (Püski Budapest, 2021) (Dr. habil Kovács Ilona) (2022/3.)

Lőwenberg Dániel: Végh Sándor. (Egy fejezet a Rózsavölgyi és Társa Kiadónál megjelent könyvből) (2013/1.)

Márkusné Natter-Nád Klára: Negyven éves a Magyar Kodály Társaság (MKT, 2018) Részletek a könyvből: Csukás István: Negyven éve őrizzük öt /  Tartalom /A Magyar Kodály Társaság Hírei-Bevezető (pdf) (2019/1.)

Márton Attila: Hegyvidéki muzsika (Gramofon Könyvek, 2020) II. fejezet: „A jazz az életem.” Beszélgetés a nyolcvanéves Berkes Balázzsal // „A hang a lélek megszólalása.” Balázs Elemér 50 éves // Dzsesszeszmecsere és születésnapi koncert. Szakcsi Lakatos Béla zongoraművész, zeneszerző // „A gyökereket nem lehet elszakítani”. Tokody Ilona operaénekesnő // Kettősfogás. Nyolcvanéves Deseő Csaba hegedűművész // „Közelebb hozni egymáshoz az előadókat és a közönséget”. Kleb Attila, koncertszervező és fotóművész // Nagy zenészek szerelmei. Bősze Ádám előadás-sorozata // Nagy amerikai swingkönyv. A Müpában lép fel Micheller Myrtill (2020/6.)

Márton Attila: Hivatásos jazzrajongó (Gramofon) (2016/6.)

Máté J. György: Készíts salátát – Jazz, történet, kritika (Gramofon Könyvek, 2020) // Részlet a könyvből: A fonográf hangja – zenehallgatás a századfordulón (pdf) (2021/1.)

Máté J. György: Tommy Vig. Mozaikkockák egy zeneművészről c. könyv „Tommy Vig az amerikai sajtóban 1961-1991” c. fejezete és Márton Attila/JAZZMA.HU ajánlója (2016/4.)

Meizl Ferenc: A zene bűvöletében - A sors, az élet és az évek szívemben egyre csak zenélnek c. memoárjának VIII. fejezete „Pedagógiai munkásságom” címmel (Magánkiadás) (2016/2.)

Mercz Nóra: A mágikus hárfa. A hárfa története és társadalmi szerepe az őskortól a 20. század végéig. Részletek a Novum Kiadó könyvéből (2017/1.)

Mercz Nóra: A mágikus hárfa (Novum, Kiadó, 2016) (Peták Ágnes) (2017/6.)

Mercz Nóra: A mágikus hárfa. A hárfa története és társadalmi szerepe az őskortól a 20. század végéig (Novum Kiadó) (dr. Szinyei Merse Anna)(2017/5.)

Mercz Nóra: A mágikus hárfa. A hárfa története és társadalmi szerepe az őskortól a 20. század végéig (Novum Kiadó) (dr. Rásonyi Leila) (2017/5.)

Mohayné Katanics Mária: Válogatás Kodály kórusműveiből. Elemzések. Második, javított, bővített kiadás (Flaccus Kiadó, 2019) / Bárdos Lajos: Ajánlás / Dr. Mindszenty Zsuzsánna: Előszó a második kiadáshoz (2019/6.)

Dr. Morva Péter: Muzsikáló gyermekrádió – Elfeledett történet / Zárszó / Trencsényi László: Előszó (2019/1.)

Mózner Miklós (a tapolcai Járdányi Pál Zeneiskola zongoratanára) könyvei (2016/1.)

- Rím egyszerű zenei morzsák

- Rímes zenetörténeti morzsák

Mózner Miklós: Rímes új zenei morzsák (2017/4.)

Mörk Leonóra: A herceg és a lányka (Jaffa Kiadó, 2020) // Nomen est omen? Petrőczi Éva beszélgetése Mörk Leonórával, zenével átszőtt regények írójával  // Részlet Mörk Leonóra: A herceg és a lányka c. regényéből (pdf) (2020/4.)

Muzsikusok, Barátok, Példaképpel. M. Bodon Pál zenei írásaiból (Szerkesztette: Pusztai Tamásné és Tátrai Lilla. (Kecskeméti Írott Örökségéért Alapítvány, 2022) // Részletek a könyvből (pdf) (2022/1.)

Nagy Anikó Johanna: Csillagfürt avagy hogyan gyógyuljunk ki a lustaságbetegségből. Meseregény és furulyaiskola Egri Mónika rajzaival Berg Judit író és Kállay Gábor ének- és furulyaművész, a Weiner Leó Zeneművészeti Szakközépiskola tanára ajánlásával (2014/2.)

Dr. Nagy Miklós ének-zenetanár, karnagy visszaemlékezései (Közreadta: Várszeginé dr. Gáncs Erzsébet) (2015/5.)

Neszlényi Judith Híven és bátran c. verseskötetének bemutatói Magyarországon (2022/2.)

Oliver Holmes: A fekete özvegy. Alma Mahler-Werfel élete (Rózsavölgyi és Társa, 2019) /Részlet a könyvből (pdf) (2019/3.)

Oplatka András: Zenekar az egész világ. A karmester Fischer Ádám (Libri 2019) (pdf) (2019/4.)

Ozsvárt Viktória: Lajtha és a programzene (Eredeti közlés: Gramofon, 2019 ősz, 10–15. oldal + Gramofon 25 – Zenetudományi és zenekritikai antológia, (Gramofon Könyvek, 2022) (2022/4.)

Pásztor Béla-Szále László: Magam ura, mások szolgája (Noran-Libro Kiadó, 2021.) Részletek a könyvből (2022/3.)

Pauk György: Négy húron pendülők. Nyolcvan év emlékei (Park Könyvkiadó) (2016/6.)

Petrőczi Éva: A füst vállalása (Fekete Sas Kiadó, 2022). Két vers a kötetből: Egy Csokonai-vers folytatása; Az én pásztorkirályom… (pdf) (2022/3.)

Petrőczi Éva: IDA és GYULA. Dédszüleim története (Katica-Könyv-Műhely, 2019) / Fülszöveg és néhány zenei témájú részlet / Kálmán C. György recenziója (Élet és Irodalom, 2019. IX.) (pdf) (2019/5.)

Petrőczi Éva: Könyörgés, márciusi hóban. Összegyűjtött versek Kálmán C. György ajánlásával (Fekete Sas Kiadó, 2021) Versek a kötetből: Nagymama keze; Csak emlék, nem varázslat; Richard Wagner modorában; Egy norvég népdalra; Fűző rajtam (pdf) (2021/2.)

Povedák Kinga: Gitáros apostolok (MTA-SZTE Vallási Kultúrakutató Csoport SZTE BTK, Szeged, 2019.)  // Mi igen és mi nem. A keresztény könnyűzene? (Részlet a könyvből) // Szakralitás az emlékben, keresztény könnyűzene a sátáni rock világában. (A. Gergely András esszéje) (pdf) (2020/4.)

Rásonyi Leila: Hivatásom prizmája (Pytheas Kiadó és Könyvmanufaktúra, 2019) / Moszkva – 1. Tanévem (1968–1969) (pdf) (2019/6.)

Réfi Zsuzsanna: Da Capo (Gramofon Könyvel, 2019) Két interjú a könyvből: "Áruvédjeggyé vált a nevem". Kocsis Zoltán közönségnevelésről, együttesépítésről és a gagyi térhódításáról (2003) / "Klasszikussá nemesedett szerzők" Interjútöredék komponálásról, átiratokról, muzsikálásról és zenéről (2016) (2019/5.) (2019/6.)

Réfi Zsuzsanna: Da capo. Negyedszázad. Félszáz beszélgetés (Gramofon Könyvek 2019) / Az évszázad magyar dívája. Marton Évát beválasztották az operavilág legendás énekesei közé (Gramofon, 2000, tél) (Részletek az interjúkötetből) (2020/1.)

Robert Schumann: Válogatott levelei. Fordította: Hamburger Klára (Rózsavölgyi és Társa, 2020) Részlet a könyvből: Franz Schubert [„Nagy”] C-dúr szimfóniája (2020/6.)

Rózsa Pál: 70 ütem a 70 éves Matuz Istvánnak (op. 607) fuvolára (Akkord Zenei Kiadó) (2017/3.)

Sárosi Bálint Bagpipers, Gypsy Musicians (Nap Kiadó, 2018) (2018/2.)

Schiff András A zene a csendből jön című könyvét Győri László és Hamburger Klára fordításában jelentette meg a Magvető Kiadó /Részlet a könyvből (pdf) (2018/8.)

Seth S. Horowitz: Az univerzális érzék. Hogyan formálja a hallás az elmét? (HVG Könyvek) (2016/6.)

Seth S. Horowitz: Az univerzális érzék (HVG Könyvek) (Fittler Katalin) (2017/3.)

Simon Géza Gábor: A zenetudomány mostohagyermeke. A jazz és hatása Magyarországon 1920-1950 (MMA) (2016/6.)

Simon Géza Gábor: Ha a budapesti jazzmozgalom naplót írt volna (1919-1950) (Jazz Oktatási és Kutatási és Oktatási Alapítvány) / Jazznapló, 1950-részlet (pdf) (12 MB) (2018/8.)

Simon Géza Gábor jazzkutató, diszkográfus, bibliográfus 75 éves. Simon Géza Gábor: Így írtam én. Kortársak kritikái köteteimről. Előhang (pdf) (2022/3.)

Simon Géza Gábor: „Szösszenetek” a jazz- és hanglemeztörténetből (GRAMOFON) (2016/6.)

Simon Géza Gábor – dr. Bajnai Klára: Hangzó gyöngyszemek/ékszerek új köntösben // Előszó (A kötetet a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti Tagozata támogatásával jelentette meg a Jazz Oktatási és Kutatási Alapítvány) (pdf) (2022/1.)

Simon Géza Gábor – Dr. Bajnai Klára – Borsos Tibor: Kölcsönhatások – Film és jazz Magyarországon 1928 – 1950 (Jazz Oktatási és Kutatási Alapítvány 2019.) / A könyv „Előhang”-ja és Olasz Sándor recenziója (pdf)  (2019/2.)

Szabó Csaba összegyűjtött írásai: Az angliai példa – más szemmel. Az írást a könyv V. fejezetéből (Kodály Zoltánról és a Kodály módszerről) idézzük (pdf) (2020/1.)

Szabó Ferenc János: Karel Burian és Magyarország (Gramofon Könyvek, 2020) (2021/2.)

Székely György: A muzsika valódi hangja a fesztiválok fővárosában. Salzburg (Szerzői kiadás, 2019) / Beszámoló a könyv premierjéről és dr. Helga Rabl-Stadler, a Salzburgi Ünnepi Játékok elnökének köszöntője / Részlet a könyvből: Székely György: Húsvétkor is fesztivál! Karajan és magyar titkára, Csobádi Péter (1994) (pdf)  (2019/6.)

Szinetár Miklós: Pályázat (Részlet a szerző azonos c. könyvéből) (2012/1.)

Szirányi Borbála: Tanári kézikönyv. Aktív Zenetanulás énekléssel és mozgással 1. modell. Kreatív énekes-játékok ritmikus mozgással (Támogatott Kutatócsoportok Irodája, 2021) + A teljes könyv linkje (pdf) (Tóth Teréz) (2021/4.)

Szymanowski: Szonáta hegedűre és zongorára, op. 9 - II. tétel (Miranda Liu - hegedű, Szalai Éva - zongora, 2019) (2019/5.)

Szokolay Sándor: Hogy is kezdődött?... Levelek a diákévekből Békés-Tarhos 1947-1950 / Zeneakadémia 1950-1957 + Szokolay Sándor: Zene-bona

Szomory György: Kis magyar zenetörténet (Holnap Kiadó, 2017) (2018/1.)

Szőnyi Erzsébet emlékére. 85 emlékező írás a Tanárnőről, Zeneszerzőről és a zene Nagyasszonyáról. Szerkesztette: Márkusné Natter-Nád Klára (Magyar Kodály Társaság, KÓTA, 2020) (pdf) (2021/1.)

Tari Lujza: Pongrácz Zoltán népzenei gyűjtése szülőföldjén (Gyurcsó István Alapítvány könyvek 77.). Szerzői bevezető és részlet a könyvből (pdf) (2019/5.)

Tanner, Michael: Wagner. Az EURÓPA könyve az Életek és Művek sorozatban, Fischer Ádám ajánlójával (2014/3.)

Tari Lujza: Zenésznevek, családnevek. Gyurcsó István Alapítvány Könyvek 69. (Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet) – Tari Lujza: Előszó; Dudás-részlet (2017/3.)

Tassy Jolán: Szeressétek az életet. Egy festői tehetséggel bíró, kerekes székhez kötött  mozgássérült lány harminc évig írt naplója Rab-Kováts Évaszerkesztésében (2019/1.)

Tóth Endre: Esterházy Péter és a Zenei radikalitás (Eredeti közlés: Gramofon, 2020 nyár, 8–11. oldal) (Zenetudományi és zenekritikai antológia, Gramofon Könyvek, 2022) (pdf) (2022/5.)

Tóth Teréz írásai:
- Az aktív zenetanulás két modelljének pszichológiai és idegtudományi hatásvizsgálata. Szerkesztette: Honbolygó Ferenc és Lukács Borbála (Támogatott Kutatócsoportok Irodája, 2021) + A teljes könyv linkje (pdf) (2021/4.)
 
- Szirányi Borbála: Tanári kézikönyv. Aktív Zenetanulás énekléssel és mozgással 1. modell. Kreatív énekes-játékok ritmikus mozgással (Támogatott Kutatócsoportok Irodája, 2021) + A teljes könyv linkje (pdf) (2021/4.)

Trencsényi László: Művészeti neveléstől a gyermekkultúráig. Tanulmányok, módszertani írások, reflexiók (részletek) / 1973–2013 / (2013/4.)

- Az olvasó köszöntése és útbaigazítása

- Koncerttermi szocializáció

- Aelia Sabina vale Római-projekt a Római-parton

Turi Gábor: Jazz – Európa nyelvén (Eredeti közlés: Gramofon 2019 + Gramofon 25 – Zenetudományi és zenekritikai antológia, Gramofon Könyvek, 2022) (pdf) (2022/6.)

Varga Ildikó (Varga Ildikó Rita Anna, VIRA): Richard Wagner, Magyarország és a magyarok – Wagner és Erkel, avagy két komponista, a magyarok, és a haza. Pest, 1853-1863. (A 2014. 06. 20-án keletkezett cikk 2018. 08. 18-i átdolgozott változata) (2018/6.)

Vásáry Tamás: Üzenetek (A Libri Kiadó újdonsága) (2013/5.)

Vujicsics Tihamér: A magyarországi délszlávok zenei hagyományai (magyar, angol, szerb nyelvű kiadvány) (Hagyományok Háza, 2021) // Lásztity Péró: Beköszöntő // Richter Pál: Főszerkesztői köszöntő // Danka Lajić Mihajlović, valamint Jelena Jovanović: Szerkesztői előszó // Fittler Katalin recenziója (2022/4.)

Winkler Gábor: A Fokanovista, aki itthon lelt otthonra. DVD melléklettel megjelent portrékötet (Tudomány Kiadó Kft.) (2015/6.)

(Winkler Gábor: A Fokanovista, aki itthon lelt otthonra – 11. fejezet. Baritonistának lenni egyfajta misszió (2. beleolvasó és Fittler Katalin recenziója) (Tudomány Kiadó)  2016/6.)

Winkler Gábor: Bende Zsolt – Stílus és elegancia (Holnap Kiadó, 2020) / Az énekmester (Részlet a könyvből) (2020/4.)

Zsirai László: Jégeső Afrikában c. novelláskötete - Rögtönzés (Hungarovox Kiadó) (2016/5.)

ZSOLDOS PÉTER
90. Zsoldos Péter (1930-1997) rádiós szerkesztő-riporter, író // Zsoldos Péter: Portré négy ülésben-Muszorgszkij élet regénye (letölthető) (pdf) (2020/4.)

ZENE-IRODALOM

210 éve született Fryderyk Chopin. Leopold Staff: Chopin varsói szobrának lerombolása (1940) (Fordította: Zsille Gábor) (2020/4.)

A 93 éves Meizl Ferenc tanítványai (Horn András és Varga István) körében és Bácsbokod vándora c. költeménye (2017/2.)

Ádámhoz eljöve Isten / God to Adam Came in Eden. Egy jelenkori angol karácsonyi. Szöveg: Paul Wigmore, zene: John Barnard (Közreadta és fordította: Petrőczi Éva) (2019/6.)

Albert Gábor (1929-2017) Intermezzo a zene jegyében. Részlet a szerző „Lidérc minden, mi homályba vezet. Szemere Bertalan leveleskönyvét olvasom /1849-1865/” című könyvéből (2018/2.)

Egy hívő orvos verse — vírus idején (jegyzet) (Petrőczi Éva) (2020. III. 23.) (2020/2.)

Adam Zagajewski két költeménye (Valaki felhangolta az orgonát; Száguldó vers (Fordította: Zsille Gábor) (pdf) (2021/2.)

Avar Judit: A dal (2012/2.)

Avar Judit: Beharangozó a Kőberótt c. verseskötetem megjelentetése kapcsán (pdf) (2021/6.)

Avar Judit énekművésztanár, költő, író munkáiból: Mameluk; Furuglás; Dal; Sirató vígan; Virágének (2020/2.)

Avar Judit: Füred fénye – költemények (Szerzői kiadás, 2017) – Avar Judit ajánlója válogatása a kötetből: Tavaszias; Nyár-nyarak; Ő-szök; Te-lelő (2017/5.)

Avar Judit: Füred fényei / Lights of Füred (A kétnyelvű kötet, Fekete Sas Kiadó, 2020) // 14 költemény a „Tavaszias” c. fejezetből (pdf) (2020/5.)

Avar Judit költeményeiből (I.) (2015/3.)

- Enyém a pálya,

- Ihlet, Idegenség

- A szépség

Avar Judit költeményeiből II. (2015/4.)

- Egy koncert emlékére,

- Hitvallás,

- Néma zenészek

Avar Judit költeményeiből III. (2015/5.)

-        Mosolyod csillagvirág

-        Csókod mint kályha melege

-        Néma zenészek

-        Hivatás

-        Pszt

-        Szellemi

Avar Judit: Női károgások. Versek a szerző Novum Pro Kiadónál megjelent kötetből (pdf) (2019/2.)

Avar Judit énekművész-tanár-költő szerelmes verseiből (pdf) (2019/5.)

Bächer Iván: Kovács Dénes /2005 / (2015/1.)

Baranyi Ferenc: Allegro barbaro (2006/4.)

Bartalus Ilona: 60 éves lettem (2015/4.)

Bátki Zoltán: Könnycseppek. 33 megzenésített vers és dal énekhangra, zongorakísérettel, középfekvésben (Szerzői Kiadás, 2021) (pdf) (2021/6.)

Bátki Fazekas Zoltán: Válogatás a „Könnycseppek” c. kötetből (2014/3.)

●Altató

●Bagolyka dal

●Búcsú

●Búcsúcsók

●Csak hallgatóztam

●Édenben

●Félefajta játék

●Fényben születő

●Isten vonatán

●Istenem!

●Kicsi gyönyörűm

●Kispacsirtám

●Isten vonatán

●Könnycseppek

●Mielőtt elmegyek

●Óvárdombon

●Rózsaének

●Suttog az éj

●Szeretnék csönddé válni

●Tisza parton)

Bertók László: A megváltó zene (2012/5.)

Bertók László: Berajzolunk egy pici almafát (2012/5.)

Bíró József: India messze van (Hargitai Géza fagott-művész emlékére) (2018/8.)

Bodza Klára versei: Tiszavirág; Szerelem; Szeretett szeretni; Musztáng, Utolsó (2018/2.)

Dr. Boga Bálint: Három karmester (2017/1.) - Sir John Eliot Gardiner; 2. Pierre Boulez; 3. Claudio Abbado

Csajkovszkij-Puskin: Pikk Dáma - Az opera szövegkönyvének nyersfordítása + az opera YouTube linkje (Győrffy István) (2018/2.)

Czigány György: A Zenede hangjai (2020/4.)

Czigány György: Dallamaink (2013/1.)

Czigány György: Fischer Annie (2014/3.)

Czigány György: Gyászgondola (Parafrázis Liszt emlékére) (2014/3.)

Czigány György: Napsugarak zúgása (2015/1.)

- Füst Milán Rácz Aladárról beszél

- Fél óra Ungár Imre otthonában

Czigány György: Parafrázis (2014/3.)

Dmitrij Dmitrijevics Sosztakovics: Az orr c. operájának szövege Györffy István nyersfordításban (2015) + az opera filmfelvétele (pdf) (2018/8.)

Dobai Péter: „Álmodozás”. Egy régi muzsikus, Giovanni Bottesini, felleges futamai álmatlan éjszakákra (2014/2.)

Dobai Péter: Antonín Dvořák, A-dúr zongoraötös(2014/2.)

Dobi Ildikó: Muzsikusok étkezési szokásai (2017/4.)

Dudás Éva versei: Isten tenyerén (... így üzent Robert Claranak a túlvilágról ... - a Fisz-dúr románc hallgatása közben) // A  kiválasztottak (Johann Sebastian Bach hallgatása közben) // Hiába (egy hűvös koncertterem sötétjében) (pdf) (2021/6.)

Dudás Éva: Paganini (2022/6.)

Egyházi kórusművek magyar szöveggel. Dobos László műfordításai (2014/1. és 2021/1.)

Dudás Éva költeményei: A kiválasztottak (J. S. Bach hallgatása közben); Antonio Salieri beszélgetése a Jóistennel); Egy vasárnapi misère (2019/3.)

Fenyves Mária Annunziata: Az öreg halász, Debussy - és a tenger (2016/5.)

Muszorgszkij: Borisz Godunov – a második szerzői változat szövegkönyve (Győrffy István nyersfordítása) (2016/5.)

Fenyves Mária Annunziata költői írásaiból (2016/1.)

-        A nádas csöndesen zizzent…; Nimfa vagyok…; Liszt Ferenc emlékére

Fenyves Mária Annunziata: A zene varázsában (2018/3.)

Fenyves Mária Annunziata: Az öreg halász, Debussy - és a tenger (2016/5.)

Fenyves Mária Annunziata: Meditáció (Massenet: Thais-Meditáció hallgatása közben) (2013/5.)

Fenyves Mária Annunziata: Vivaldi „A négy évszak” hegedűversenyének első, Tavasz című tételének margójára (2016/3.)

Ferencziné dr. Ács Ildikó: Gyermekversek muzsikája. Weöres Sándor költemények a gyermekkari irodalomban (2013/3.)

90 éves Frideczky Frigyes zenei és kulturális író, esszéista, karvezető, költő, egyetemi magántanár, a néhai Művelődési Minisztérium Zenei Osztály egykori vezető munkatársa, egyetemi magántanár (2014/6.)

● Frideczky Frigyes költeményeiből:

- Hitvallás

- Én hiszem, hogy élek

● Frideczky Frigyes irodalmi értékű recenzióiból:

- Az Andok kultúrái. Az ősi Peru

- Gyönyörű album fővárosunkról. Buzinkay Géza: Budapest képes története

- Nagyigényű áttekintés. Maria Laura Della Croce: Itália remekei

- A tanításművészet módszere

- Szabolcsi Bence válogatott írásai

Frideczky Katalin: A szüzesség ára (pdf) (2021/1.)

Frideczky Katalin írásaiból - Rémálom / Intim szféra (2018/1.)

Frideczky Katalin munkáiból:

- Szemelvények Álomszőttes c. könyvéből és Handó Péter könyvkritikája  (2014/4.)           

- Részletek Dilemmák c. esszékötetéből (2014/4.)

Frideczky Katalin: Emlékezés egy zeneszerzőre. /Togobickij Viktor /1952-1999/ (2013/5.)

Frideczky Katalin: Feloldódás (2015/6.)

Frideczky Katalin: Mesterkurzus (2021/6.)

Gál Éva Emese: Ének (2016/3.)

Geiger György: Kedves Trombitások! (2012/1.)

Geiger György: Kotta a polcon,  avagy Hrabal mint mentőangyal (2012/2.)

Prof. emeritus dr. Gyulai Ákos: A lantom / A kerti fák alatt / A tó partján  (2019/2.)

Giorgio Pressburger: Frau Musika (Trieszti történetek) (2018/7.)

Prof. dr. Gyulai Ákos új versei: Trilógia. 1. A Múlt halála 2. Pieta 3. A tavasz / "Az én legendám a Csodaszarvasról" – Magyar haza
(2018/7.)

Dr. Gyulai Ákos: A zene (2017) + Yehudi Menuhin zenei világnapi ünnepi köszöntője (1975)
(2017/4.)

Prof. Gyulai Ákos: Eucharisztia ajándéka / Prof. Ákos Gyulai: Il Dono dell’Eucaristia a szerző előadásában olasz felirattal, görögkatolikus egyházzenei aláfestéssel (2021/4.)

Prof. dr. Gyulai Ákos költői gondolatai (2020/4.)

Prof. dr. Gyulai Ákos húsvéti versei (Nagyböjtre-2018 / Az idő / A kereszten / Húsvét tavasza / Kismadárka (2018/3.)

Prof. Dr. Gyulai Ákos: Lantom // A szellő csodája (2022/6.)

Hajdó Károly: Ki hűséget vet, életet arat. 50 év hűség és alázat a zene, a kóruséneklés és a közösség szolgálatában. (2014/4.)

- Bartók és Kodály gondolatainak mélységei (2007). Ami az interjúból kimaradt. (Hajdó Károly)

- Zenei nevelés az iskolában és iskolán kívül (Hajdó Károly)

- Muzsikáló század, muzsikáló sors (Moldovan Irina-Marina)

- A nyár legnagyobb ajándéka (Lejegyezte: Bölöni Domokos

Hollós Korvin Lajos: Kései gyászbeszéd (2017/2.)

Jász Attila 9 verse (2022/5.)

Kelecsényi László: Nonett, avagy szertelen kalandozás a zeneirodalom rengetegében – 8. jelenet (A teljes szöveg a szerző „A HARAG NÉPE – Három dráma” c. kötetében olvasható) (K.u.K. Kiadó Budapest, 2021.) (2021/4.)

KERTÉSZ IVÁN 90 Kertész Iván (1930-2014) zenei szerkesztő, zenekritikus írásaiból (3/1.) (pdf) (2020/4.)

Kertész Iván írásaiból (3/2.) Egy énekes-karrier története; Operakritika fordítás magyarról magyarra; Miért rosszak a zenekritikák; Nevető zenei lexikon (1970–1974) (2020/5.)

Kertész Iván írásaiból (3/3.) / Zseb-operakalauz // Zöldfülű szörnyek, a zöldfülű szörnyekről, avagy operarendezői koncepciók Verdi Otellójáról // Hogyan ne írjunk operakritikát? (pdf) (2020/6.)

Kiss Mónika hegedűművész keresztény és zenei tárgyú költeményei és rajzai (pdf) (2018/8.)

Kiss Mónika: Jégvirág (pdf) (2019/1.)

Kiss Anna és Lackfi János költői gondolatai É. Szabó Márta: Akiknek a madarak is Chopint énekelnek-Érdi Tamás története c. emlékező könyvének olvasása után (pdf)  (2019/2.)

Kiss Mónika: Isten arcvonásai (pdf)  (2019/2.)

Kiss Tamás - Kocsis Csaba: Fiamnak, hangszereihez (2015/3.)

Kócziás György zenepedagógus-zeneszerző műveiről (2016/5.)

Kovács István: Cziffra György (2018/8.)

Körber Tivadar: Kodály műveinek irodalmi forrásai (2014/6.)

Laczkó Mihály: MAGYARORSZÁGON A REFORMKORBAN (1845). Berlioz Magyarországon. Széchenyi és Kossuth vitája c. könyvének 1. fejezete. Magyar História sorozat, Gondolat Kiadó, 1977 (2013/3.)

Marton Árpád versei I. (Scherzo; Súlytalanság; Fordítások, Zene a régi házban; Hegedűszó; Úttalan út, Kép a falon) (2021/4.)

Meizl Ferenc: Bácsbokod vándora (2017/2.)

Mózner Miklós versei „kerek évfordulós” zeneszerzőkről: W. Byrd, F. Couperin, G. Rossini, Erkel Ferenc, E. Grieg és L. Bernstein emlékére (pdf) ((2018/6.)

Mózner Miklós: Kodály Zoltán (2018/8.)

Muszorgszkij: Borisz Godunov – a második szerzői változat szövegkönyve (Győrffy István nyersfordítása) (2016/5.)

Mogyeszt Muszorgszkij: Hovanscsina. Az opera eredeti szövege Györffy István nyersfordításában + az opera YouTube felvételei (2017/3.)

Muszorgszkij: Hovanscsina. Az opera eredeti szövege Györffy István nyersfordításában + az opera YouTube felvételei (2017/3.)

Nagy-Bán Kitti grafikái és költészetE (pdf) (2018/7.)

Neszlényi Judith versei (pdf) (2021/3.)

Nyilas Atilla: Valami a zenéről, Egy lemez megszeretése („Az ékesszólásról” tételei) (2015/5.)

Oláh András: ami már nincs. Kocsis Zoltán halálára (2016/6.)

Örkény István: A dal (2012/3.)

Pauk Anna „A 12539-es számú fogoly” c. könyvének előszava (Közreadta: Dobra János) (2001/6.)

Petrőczi Éva: Amíg hallgatom. Hermann Zoltánnak, aki ezt a felvételt megosztotta velünk (pdf) (2022/3.)

Petrőczi Éva: Barabás Márton „Talált és kitalált zongorák” című tárlatának megnyitójára (2011) / Petrőczi Éva Barabás Márton alkotásai ihlette költeményei (pdf) (2019/4.)

Petrőczi Éva: És meglebbent a vászon… A Zeneakadémia Fischer Annie emléknapja után (Zeneakadémia - Solti Terem, 2022. május 28.) (pdf) (2022/4.)

Petrőczi Éva írásai: Zsoltár női hangra / Karácsonyi kacsazsír, verssel és muzsikával / A zenei élet humora (pdf) (2020/4.)

Petrőczi Éva: Johanna és az állatok, sorok Honegger oratóriumához / Harmonogram / Dalszöveg-fordítás, mint lélekerősítő (pdf) (2020/5.)

Dr. habil Petrőczi Éva írásai:
 - Egy karácsonyi vers története // Lekötött nyelvű harangok (pdf)
 - „Sed resurrexit!”, Gondolatok Ormay Imre „Megbukott zenekritikák” című könyvét lapozgatva
(2021/6.)

Petrőczi Éva költeményei (Fűző rajtam - Alma Mahler emlékére; Bach kézírása; Hallei gyertyán; On seeing a portrait of the youthful Handel; Händel ifjúkori portréja előtt; Csapj ki a partra; Prológus – egy ősbemutatóhoz; Mislenyi eprek; Egy norvég népdalra; Kis „Don Carlos”- parafrázis (pdf) (2019/3.)

Petrőczi Éva: Liszt Cosima és Richard Wagner // Petrőczi Éva alkotásai hangoskönyveken: A füst vállalása; Könyörgés, márciusi hóban Összegyűjtött versek; Szürkeháj; Petrőczi Éva - Ida és Gyula családregény (Helma, 2022) (pdf) (2022/5.)

Petrőczi Éva: Nyári építkezések… Csukás Pistának, az örök muzsikásnak  (2020/2.)

Petrőczi Éva: Tizenhat-huszonhárom – régi telefonunk emlékére (2020/1.)

Petrőczi Éva: Zongoramorzsák…. Barabás Mártonnak (2013/2.)

Rapai Ágnes: Boldog, boldog, boldog születésnapot, Amadeus! (2013/1.)

Ránki Katalin verseiből (II/1) (2016/1.)

(Zenehallgatás itthon, Hangok oázisa, ’Varázsital’, Toncsi, Hátraarc!)

Válogatás Ránki Katalin költeményeiből (II/2) (A ’mágnes’; Anyu X-dik utólagos szülinapjára; Hétvégi piruett; Marco és Éva; Melankolikus szerenád; Memória; Válság?) (2016/2.)

Sík Sándor: Mozart hegedűverseny (2017/4.)

Sulyok Gizella: Dumma, dumma, dummaja; Zengjünk hálát!-Csajkovszkij dallamára; Víg tanévet! – Mozart dallamára (2016/3.)

Sulyok Gizella: Pilletánc II. Kiegészítő daloskönyv Sulyok Gizella költeményeire az iskolai ének- és zenetanításhoz, valamint szabadidős foglalkoztatáshoz serdülők számára (2014/4.)

Sulyok Gizella: Téli álom, Énekóra I-II. (Görög Júlia rajzaival) (2015/6.)

Sulyok Gizella: Virágzó fehér csend (2014/1.)

Sulyok Gizella: Zengő-bongó bolygón, Improvizáció, Esti fuvalom, Benépesült csend, Térzene, Három macska énekel, Bodzasípos zöld manócska, Szökellő dal  (2013/3.)

Szabó T. Anna: Bach d-moll kettősversenyének hallgatása (vers)  (2020/2.)

Szauer Ágoston: Szenteste (2012/6)

Szauer Ágoston: Műhely (2012/6)

Thaler Tamás zenei tárgyú fotóiból (pdf) (2021/6.)

Turczi István költeményei (2014/5.)

- Bálnahangok

- Szonáták és közjátékok preparált zongorára

Vadász János: Rondó; Koncert-fricska (2022/4.)

Vadász János: Séi Vénusz (Károlyi Mária régésznek) (2019/5.)

Virágh László műfordításaiból – Monteverdi madrigálok (pdf) (2019/6.)

Vitéz Ferenc: Zene; Lélektánc fantáziák; Füredi angyal; Madárhajadból…; Két vázlat: 1. Népdal, 2. Születés (2018/6.)

Záborszky István: Sibelius Finlandia himnuszának új fordítása (pdf)  (2019/2.)

Zagajewski, Adam öt költeménye Zsille Gábor fordításában (2014/6.)

- A veled hallgatott zene

- Cselló

- Anton Bruckner

- Három hang

- Szél az ágak között

- Franz Schubert sajtókonferenciája

Zanati Zsófia (Zsófia Zé): A hegedű. Zenés mese 1 felvonásban zeneiskolásoknak ad libitum zenével (pdf) (2021/4.)

Zene és költészet – Interjú Deák-Sárosi Lászlóval (Ladislaus Horatius) (2015/5.)

Zsirai László versei (A megfojthatatlan; A zene hatalma; A zene gyógyszer; Vaksötétben; Koncert a télben; Bartók (2016/2.)

Zsirai László: Nyitány. Kovács Sándor (1923-2017) karnagy emlékére (2018/1.)

ZSOLDOS PÉTER 90. Zsoldos Péter (1930-1997) rádiós szerkesztő-riporter, író // Zsoldos Péter: Portré négy ülésben-Muszorgszkij élet regénye (letölthető) (pdf) (2020/4.)

KOTTA- ÉS HANGILLUSZTRÁCIÓK

A humor szökőkútjai. Hangverseny Ránki György zeneszerző emlékére. (Országos Idegennyelvű Könyvtár Zeneműtára, 2019. október 28.)  (2019/6.)

A Magyar Művészeti Akadémia zeneszerzőinek kompozíciói Csontváry Kosztka Tivadar festőművész tiszteletére (Dubrovay László: Csontváry – három szimfonikus kép zenekarra / Kovács Zoltán: Taorminai képek - I. Holdtölte Taorminában / Nógrádi Péter: Partita, négy Csontváry-kép vonószenekarra / Tóth Péter: Csontváry-szimfonietta (MMA) / Kiss Eszter Veronika: Csontváry-képek zenével. A festőművész által inspirált zenekari műveket mutattak be (Magyar Nemzet, 2015. IV. 27.) (pdf) (2020/2.)

Az MMA koncertfilmjei kortárs magyar szerzőknek a közelmúlt magyar történelmét megidéző műveiből: Balassa Sándor: Október virágai op. 77 (14:14) / Nógrádi Péter: Őszi zsoltárok két szólóhangra, kórusra és zenekarra (26:39) / Tóth Péter: Elégia - In memoriam 1956 (13:14) /(Közreműködik: a Szegedi Szimfonikus Zenekar, vezényel: Gyüdi Sándor, 2016.10.23.) (2019/5.

Ázsiai Kodály Szimpózium (Szingapúr, 2020. augusztus 17-23.). Dr. Nemes László Norbert bevezetője és Albert Tay ismertetője a parlando.hu részére (Fordította: Tóth Teréz) // Asia Kodály Symposium, 17-23 August, 2020, Singapore Report for Parlando.hu written by Albert Tay, Kodály Academy of Music, Singapore with Foreword by Norbert László Nemes, Kodály Institute of the Liszt Ferenc Academy of Music + Kodály: Esti dal videó [T1] (2020/6.)

Bemutatkozik a Magyar Kamarazenekar (Szerkesztette: Kármán Nikola) (pdf) (2019/6.)

Bieliczkyné Buzás Éva: Bartók Béla kapcsolata a Magyar Rádióval (3/3.) (1946 – 1988 (pdf) (2020/6.)

CSAJKOVSZKIJ 180 A 2020. évi Orosz Zenei Fesztivál Csajkovszkij 180. születésnapjára emlékezett. Dobos Ibolya beszámolója, valamint a tihanyi és a zeneakadémiai koncertek felvétele (2020/6.)

“Csepregi 40”. Csepregi György szerzői estje az Országos Idegennyelvű Könyvtárban (2019. október 17.) (Horváth Györgyi énekes, műsorvezető forgatókönyve alapján ) (pdf)

 (2019/6.)

Dobszay-Meskó Ilona kamaraműveiből: Momento musicale per Chitarra; Dans le Passé; Una cartolina illustrata di Ungheria (2019/6.)

Egri&Pertis Duó videóklipjei — remekművekkel (2021/6.)

Fenyves Mária Annunziata: 200 éve született Lermontov grúz költő (2015/1.)

Kottamelléklet: Rubinstein-Lermontov: Tamara románca A Démon c. operából

Fonó 25 film: ’Érted vagyon az’. Értékek, amelyek hitelesítik a valóságot // Fonó újdonságok (pdf) (2021/1.)

Götz Nándor: Szaxofonverseny. Az ősbemutató YouTube felvételén: Götz Nádor-szaxofon, a Duna Szimfonikus Zenekar és Deák András karmester (20:28) (2019/6.)

GREGOR JÓZSEF 80 A Gregor (Gulyás Dénes)  (pdf) (2020/6.)

Hangácsi Márton „One” c. új dalának video klipje a szerző előadásában és gondolataival (2017/2.)

Hankiss Ilona: Palcsó Sándor operaénekes (pdf) (2020/6.)

Hollós Máté: Éremművészet a zenében. Ludwig van Beethoven művei (Parlando 2002-2011) (2020/6.)

Hollós Máté: Gyöngyössy Zoltán (1958–2011) elvesztése – Gyertyaláng Gyöngyössy Zoltánnak (2011. december 30.) (2021/6.)

Kapi-Horváth Ferenc zeneszerző-karmester portréja (pdf) (2021/1.)

Kis Gitár Darabok kotta- és hanganyagkiadvány (Kis gitár darabok Karácsonyra / 11 magyar népdal) Szerkesztette: Sütő Márton) (pdf)  (2019/6.)

Kováts Péter (hegedű) és Fülei Balázs (zongora) Mozart e-moll szonátáját játssza a remekművet elemző kötetlen beszélgetést követően. (Bonum TV filmje) (2017/2.)

Kurtág György: Tóthmátyás Lajos (2006) (facsimile) (2014/5.)

LEHÁR 150 Adam Bielecki: Lehár Ferenc – a magyar Operettkirály (Wacław Felczak Lengyel-Magyar Együttműködési Intézet) (2020/6.)

Mező Imre: Dallam kisasszony ruhatára – riport-koncertfilm (46:21). A Szabolcsi Bence Zeneiskola növendékeinek és tanárainak közreműködésével készült filmben a szerző ismerteti a zongorára írt 153 könnyű variációját. (Készítette: Maroevich Zsolt, 2021) (2021/4.)

Mogyeszt Muszorgszkij: Hovanscsina. Az opera eredeti szövege Györffy István nyersfordításában + az opera YouTube felvételei (2017/3.)

Muzsikus portré Nógrádi Péter műveinek tükrében (2017/2.)

Rózsa Pál: 70 ütem a 70 éves Matuz Istvánnak (op. 607) fuvolára (Akkord Zenei Kiadó) (2017/3.)

SÁNDOR FRIGYES 115 Székely András emlékezése (lfze.hu) (2020/6.)

SÁRY LÁSZLÓ 80  Válogatás a szerző YouTube-n található alkotásaiból // Sáry Bánk: Sáry László kreatív zenei gyakorlatai John Cage műveinek tükrében (2015) (pdf) (2020/4.)

Istené a zene szava. Simon Erika beszélgetése a 90 éves Soproni József zeneszerzővel /A késői comes - The late Comes. Hollós Máté beszélgetése Soproni Józseffel 24 prelúdium és fúgája kapcsán (Parlando, 2017/5. és 7.) / Az ifjúság csodája. Gondolatok a Jegyzetlapokról – egy rövid videofilm 1990-ből (Ábrahám Mariann) (pdf) (2020/4.)

SOLYMOS PÉTER 110 /20 Schweitzer Katalin emlékezése // Miért nem viharszonáta a Vihar-szonáta? (Parlando, 1989/6-7-8.) // „Amikor én pályakezdő voltam”. Borgó András beszélgetése Solymos Péterrel (Muzsika, 1991/9.) // Solymos Péter növendékeinek névsora 1948-1995 között a Zeneművészeti Főiskolán // Válogatás Solymos Péter koncert felvételeiből // A Solymos Péter 100. születésnapjára rendezett emlékkoncert szereplői (2010. X.) // Lantos István búcsúja Solymos Pétertől (Parlando, 2000, hangfelvétel) (Szerkesztette: Schweitzer Katalin) (2020/6.)

●Szendi Ágnes:

- Tánc 2 szopránfurulyára és zongorára, Op. 345. No.1. (2011.)

- Három négykezes gyermekeknek Op. 341 (2011.)

No.1. Fény és árnyék

No.2. A teknősbéka és a nyúl

No.3. Varázslat

Szendi Ágnes: Variációk Sipos Éva 95. születésnapjára, op. 365 (facsimile+ hangfelvétel) (2014/4.)

Szendi Ágnes zeneműve a 80 éve született Strém Kálmán emlékére (2014/3.)

Szendi Ágnes: Zongoramuzsika XIII. Strém Kálmán (1934-2005) emlékére. 10 éve hunyt el a "hangversenyrendezés művésze". (Facsimile és hangfelvétel a szerző előadásában (2016/1.)

Szendi Ágnes: Zongoramuzsika XXIX. Szokolay Sándor tanár úr emlékére op. 277 (facsimile és hangfelvétel) (2014/5.)

Szymanowski: Szonáta hegedűre és zongorára, op. 9 - II. tétel (Miranda Liu - hegedű, Szalai Éva - zongora, 2019) (2019/5.)

Táncos utazás a Diótörővel — mesés zeneelemzés Windhager Ákossal (MMA-MMKI, 2020) (2021/6.)

Tíz ősbemutató a Kósa hangrendszerben (Fészek Művészklub, 2020. III. 4.) (1:24:49) (2020/3.)

Tóth Aladár: Beethoven (Nyugat, 1920) // Fischer Annie Beethoven felvételeiből (2020/6.)

Tóth Teréz: A magyar zenepedagógia XXI. századi megújulása a Magyar Tudományos Akadémia tantárgy-pedagógiai kutatási programja keretében (pdf) (2021/3.)

Zenetér: Harmóniát teremteni – kórusban és iskolában. Székely Árpád, a Kolozsvári Református Kollégium igazgatója zenetanár és karnagy portréja. Szerkesztette: Benkő Judit. Fotók: Molnár Ferenc (Zeneszó). Filmezte: Essig JózsefTóth Guttman Elemér (2015/6.)

ZENEI FILM- ÉS HANGFELVÉTELEK

2 éve hunyt el Kocsis Zoltán (1952-2016). A próbafolyamatokat rögzítő filmeken Bartók (Részlet Vásárhelyi Gábor filmjéből) és Mozart művek hallhatók, melyeken Kocsis Zoltán tanítja, illetve vezényli fiát, Kocsis Krisztiánt (2006-2013-2016) /Virághalmy Ágnes: A születés jogán (pdf) (2018/8.)

20 éves a FONÓ (2015/6.)

25 éves az Alkotó Muzsikusok Társasága. A Bartók Rádió 2016. május 31 -i Összhang c. műsorában közreműködik: Gallai Attala elnök, továbbá Szendi Ágnes, Csepregi György és Fehér György Miklós. Műsorvezető: Selmeczi Borbála (2016/4.)

35 éves a Semmelweis vonósnégyes – Riportfilm (2013) / „Büszkén vállaljuk, hogy amatőr együttes vagyunk" – Interjú dr. Székely Györggyel (Semmelweis vonósnégyes) (SZJ, Café Momus komolyzenei magazin, 2006) (2018/8.)

50 ÉVE HUNYT EL. Egy váci egyházzenész a XX. században – Kisfaludy Pikéthy Tibor (1884−1972). Dr. Bednarik Anasztázia előadása (23:36) („Mélyebb barázdát húzni…” Zene a keresztény egyházban – konferencia. Szerkesztette: Dr. Fehér Anikó (MMA-MMKI, Pesti Vigadó - Makovecz Terem, 2020. XI. 27.) (2022/5.)

100 éve született Záborszky József (1918-2015) zenetanár, karnagy, igazgató, zeneszerző, zenekar alapító - Beszélgetés a 75 éves Záborszky József karnagy-zenetanárral. Riporter: Holics László, Terts Márton és Varga László (Elhangzott 1993. április 6-án a Kossuth Rádióban) / Konorótné Bognár Teca emlékezése / Dokumentumfilm Záborszky József emlékére (2018/8.)

2015. január 11-én lenne 65 éves Elek Tihamér (1950-2001) fuvolaművész-tanár (2014/6.)

- Tősér Dániel emlékezése /2001/

- Dinnyés István Elek Tihamér Debussy játékát felidéző videófelvétele /1987. VII. 4/

A 2022. évi VII. Nemzetközi Bartók Béla Zongoraverseny díjazottjainak gálakoncertje (Collegium Hungaricum, Bécs, 2022, VII. 8.) Narrátor: Ott Éva (A koncertfilm időtartama: 1:33:22) (pdf) (2022/4.)

334 ÉVE SZÜLETETT J. S. BACH 
– Egy szenvedélyes élet /A passionate life – A BBC filmje magyar felirattal. Előadó / Presenter: John Eliot Gardiner Rendezte/Directed by: Cesca Eaton, David Jeffcock 
(2019/2.)

A győri Liszt Ferenc Zeneiskola „Tóth Éva” tanári hangversenye (2021. XII. 10.) (Koncertfilm: 30:35) (2022/1.)

A Gregor József Általános Iskola karácsonyi műsora a rákosligeti Magyarok Nagyasszonya Római Katolikus Templomban a YouTube-n (2019. december 19.) (részletek) (2020/1.)

A humor szökőkútjai. Hangverseny Ránki György zeneszerző emlékére. (Országos Idegennyelvű Könyvtár Zeneműtára, 2019. október 28.)  (2019/6.)

A Kertvárosi Fúvószenekari Egyesület koncertje. A minősítő koncert  műsora a Főváros XVI. kerületi Erzsébetligeti Színházban. (16tv felvétele) (pdf) (2020/1.)

A Magyar Kamarazenekar filmje: „300 év hangokban–A komolyzene története Bachtól Bartókig”. Online ifjúsági ismeretterjesztő előadás. Koncertmester és művészeti vezető: Bánfalvi Béla Liszt Ferenc-díjas hegedűművész. Műsorvezető: Zelinka Tamás. Szerkesztő-rendező: Kármán Nikola (10 részben, a játékidő: 93: 17) (2022/5.)

A Magyar Művészeti Akadémia zeneszerzőinek kompozíciói Csontváry Kosztka Tivadar festőművész tiszteletére (Dubrovay László: Csontváry – három szimfonikus kép zenekarra / Kovács Zoltán: Taorminai képek - I. Holdtölte Taorminában / Nógrádi Péter: Partita, négy Csontváry-kép vonószenekarra / Tóth Péter: Csontváry-szimfonietta (MMA) / Kiss Eszter Veronika: Csontváry-képek zenével. A festőművész által inspirált zenekari műveket mutattak be (Magyar Nemzet, 2015. IV. 27.) (pdf) (2020/2.)

A Budapest XVII. kerületi Bartók Béla AMI összeállítása Bartók Béla születésének 140. évfordulójára (koncertfilm) (2021/6.)

A kóruszene Olymposza (A Cantemus Vegyeskar – karigazgató: Szabó Soma és a Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar koncertfilmje. Előad és vezényel: Hollerung Gábor (Zeneakadémia, 2020. I. 26.) (1:50:59) (2022/5.)

A svéd-norvég The Thingn zenekar egy amerikai általános iskolában játszott free jazzt játszik (2016/1.)

 A zene felemeli kezeimet. Fogas János portréfilmje Kokas Kláráról (2004/05) (56:18) // Tóth Teréz: Hangok - Képek - Gyerekek. Hogyan járulhat hozzá Fogas János: A zene felemeli kezeimet c. filmje a „Kokas-pedagógia” mélyebb megértéséhez? (pdf) (2022/5.)

Az Ajkai TV riportfilmjei: Bogányi Gergely zongoraművész // A Friends Big Band koncertje a kiégett Tósokberéndi templomért // Kocsár Miklós Zeneiskola jótékonysági koncertje (Németh Noémi - Németh László) (2022/5.)

Az ég felé nyitott tanterem. Film a Rimóci Iskolakert kísérletről – az iskolakert, mint az élménypedagógia, az intuitív pedagógia helyszíne. Producer-rendező: Székely Orsolya (ikonstudio.hu) (2015/5.)

Az MMA 2018-ban bemutatott portréfilmjeiből: Lantos István, dr. Ittzés Mihály, Lantos Ferenc, Miller Lajos (2018/8.)

Az MMA koncertfilmjei kortárs magyar szerzőknek a közelmúlt magyar történelmét megidéző műveiből: Balassa Sándor: Október virágai op. 77 (14:14) / Nógrádi Péter: Őszi zsoltárok két szólóhangra, kórusra és zenekarra (26:39) / Tóth Péter: Elégia - In memoriam 1956 (13:14) /(Közreműködik: a Szegedi Szimfonikus Zenekar, vezényel: Gyüdi Sándor, 2016.10.23.) (2019/5.)

Almási Tamás Tititá című alkotása a nemzetközi zsűri különdíját kapta a szarajevói filmfesztiválon (Részlet a Tititá c. filmből) (2015/5.)

Bach - egy szenvedélyes élet (magyar felirattal). Előadó: John Eliot Gardiner (BBC - Leopard Films 2013, 1:29:12) (2020/2.)

J. S. Bach: Karácsonyi oratórium I-III. és IV-VI. énekes szólisták, a Budapesti Vonósok Kamarazenekar és a Lutheránia Énekkar közreműködésével, dr. Kamp Salamon vezényletével (1:18:31 + 1:13:48) (2018/2020) (2022/6.)

Bácsi Zoltán László YouTube felvételeiből I. (2016/4.)

Kodály Zoltán műveit (Sík Sándor Te Deuma, Öregek) vezényli diplomakoncerten; énekes közreműködő koncerteken, ahol J. Haydn (Der Greis, Aus dem Dankliede zu Gott, Die Harmonie in der Ehe) és Esterházy Pál (Harmonia caelestis: Dormi Jesu, Veni Creator, Sol recedit igneus, Surrexit Christus) továbbá Bárdos Lajos (Boldogasszony, Karácsonyi bölcsődal) műveit adták elő.

Bácsi Zoltán László YouTube felvételeiből II. (2016/5.)

-Bácsi Zoltán László énekel és barokkfurulyán  játszik (Cipriano de Rore: In canterrei d'amour; Johann Sebastian Bach: 147. kantáta – részlet); énekes szólistaként működik közre  (Heinrich Schütz: Dei sieben Worte Jesu Christi am Kreuz 1-4. rész); énekkari művészként szerepel (Alessandro Scarlatti: Ad Dominium cum tribularer, Ad te Domine levavi animam meam; Viktoria: O magnum misterium; Philippe de Monte: Ite, rime dolenti; karnagyi diplomakoncertek részletei (Heinrich Schütz: Die mit Tränen säen, SWV 378; John Stainer: The first Noël; Orlando Gibbons: O, Lord increase my faith)

-Bácsi Zoltán László YouTube felvételeiből III. (2016/6.)

Betanítás (Wolfgang Amadeus Mozart: Alleluja), vezénylés (Knut Nystedt: Peace I leave with you, Paul Hindemith: Six chansons (3., 5. és 6. tétel), Dobri Hrisztov: Legénybúcsú, Tillai Aurél: Valamennyi búzaszál), és énekes közreműködés (John Stainer: The first Noel, Fiala Balázs: Bolyongok)

Birinyi József filmjei: Eltőlt tőlem már minden. Bartók nyomában, Erdélyben.  (Tradíció Stúdió (22.46) // Hungarikonok - Géniuszok Galériája Bartók Béla és Kodály Zoltán (klipek) (0:54-0:54) (2020/6.)

Balogh Sándor: Brémai muzsikusok (Hábetler András, Lukácsházi Győző, Besnyői Botorkálók, Gödöllői Szimfonikus Zenekar. Vezényel: Horváth Gábor) (2016/1.)  

Balogh Sándor: Magyarország az én hazám. Kóti Jánoska énekel (Családokért Tisztán Alapítvány / Aczél Tamás) (2015/3.)

Barokk művek Sopronból Ősbemutatója Soproni Evangélikus Levéltár zenei archívumának egyházi és hangszeres zene anyagából (2017. IX. 29., Debrecen, Református kis templom) (2017/6.)

Bartók bogaras világa. Ifjúsági koncertfilm Bartók Béla születésének 135. évfordulója tiszteletére. Fülei Balázs rendhagyó iskolai koncertje a Kecskeméti Református Gimnázium dísztermében. (2016/4.)

Bartók Világverseny 2017 + A 2017. évi Bartók-fesztivál többszörösen díjazott image filmje (LFZE) (2017/5.)

Beethoven mosolya. Hollerung Gábor előadása Beethoven Waldstein-szonátájáról. Közreműködik: Balog József (zongora) (1:12:00) (2020/3.)

Bemutatkozik a Magyar Kamarazenekar (Szerkesztette: Kármán Nikola) (pdf) (2019/6.)

Beszélgetések Sapszon Ferenccel - Helyezzük előtérbe a zenei oktatást! (Hrecska Renáta / Magyar Hírlap) + Pályafutásának alakulása és a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola története (MMA felvétele, 2015. III.) (2015/6.)

Bepillantás Kistétényi Melinda (1926-1999) orgonaművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola szolfézs-, zeneelmélet-tanárának óráiba. A két filmrészletet (tanítás és improvizáció) Cserna Ildikó énekművész ajánlotta figyelmünkbe (2015/1.)

Bólya Anna Mária: Vujicsics Tihamér és a tradíció (MMA MMKI – Az Utolsó garabonciások, 2021. V. 2) (21:46) (2022/6.)

Boros Misinek, a Virtuózok c. zenei vetélkedő népszerű résztvevőjének a YouTube-n található felvételeiből (2015/2.)

- Boros Misi - Mozart: C-dúr szonáta I. tétel KV. 309.

- Boros Misi: Haydn D-dúr zongoraverseny 1. tétel - Gálaest

Dr. Bozsai Gábor: Beszámoló Kapi Horváth Ferenc: Szent László legenda c. művének ősbemutatójáról (hangfelvétellel) (pdf) (2018/8.)

Breinich Beáta operaénekes felvételei a YouTube-n (2015/5.)

Bucz Magor Soma nyerte meg a nemzetközi zeneszerzésversenyt. A húszéves zeneszerző kórusművét Assisi Szent Ferenc egyik imájára komponálta (YouTube-film a TEHETSEG.HU honlapról)(2015/1.)

Budapesti Chopin Fesztivál 2022: „Chopin nyomában” ismeretterjesztő videó programok Ferenczy György születésének 120. évfordulója évében (5 film) (A videókat összeállította: Havasiné Darska Izabella) (2022/6.)

„Csepregi 40”. Csepregi György szerzői estje az Országos Idegennyelvű Könyvtárban (2019. október 17.) (Horváth Györgyi énekes, műsorvezető forgatókönyve alapján ) (pdf)

 (2019/6.)

Dobszay-Meskó Ilona kamaraműveiből: Momento musicale per Chitarra; Dans le Passé; Una cartolina illustrata di Ungheria (2019/6.)

Dobszay-Meskó Ilona művei 3/1. (Gyermekirodalom) (2017/3.)

Dobszay-Meskó Ilona művei (3/2.) (2017/5.)

Dobszay-Meskó Ilona (3/3.) Válogatás a zeneszerző-karmester koncert felvételeiből (2018/2.)

Dozvald János: Banal Grande - Filozofikus játék egy formai ötlettel Vivaldi zenéjére (1990, 2020) (5:33) (2020/3.)

Dragony Tímea – P. B Shelley: To a Skylark (Egy mezei pacsirtához) Vashegyi György és Paulik László születésnapjára(A Pesti Vigadóban 2021. X. 3-án megtartott hangverseny filmfelvétele) (6:00) (2022/1.)

Edgar Moreau Gabriel Fauré: Elégia c. művét játssza (YouTube) (2015/2.)

Egri&Pertis Duó videóklipjei — remekművekkel (2021/6.)

F.Chopin Zenei AMI 2020/21-es tanévben zeneiskola versenyeken helyezést elért növendékei műsora (Szerkesztette: Lacsny Katalin) (2021/3.)

Film Eredics Gábor munkásságáról (Rendezte: Szomjas György, Rendező: operatőr: Dénes Zoltán (MMA, 2020) (51:00) (2022/6.)

Fonó 25 film: ’Érted vagyon az’. Értékek, amelyek hitelesítik a valóságot // Fonó újdonságok (pdf) (2021/1.)

Földes Andor (1913-1992) zongoraművész Kodály Zoltán alkotásaiból játszik (Három részlet a Háry János-szvitből Földes Andor átiratában és Gyermektáncok) / A zene az én hazám. Hommage á Földes Andor. A film szerkesztő-riportere: dr. Újj Írisz, rendezte: Oláh László Olivér (2016). (pdf) (2018/8.)

FRANZ SCHUBERT 225 Ábrahám Mariann (zongora) Schubert felvételei (A pásztorfiú a sziklán; –Liszt: Vándor éji dala; Esz-dúr zongoratrió II. tétel) // Hollós Máté: Éremművészet a zenében. Részletek a szerző parlandóbeli sorozatából. Schubert kamaraművei (A-dúr szonáta Op. posth. 120 DV, 644 – I. tétel; c-moll impromtu Op. 90; f-moll moment musical, D. 780; Hová?; A kintornás; Vándor éji dala (2001–2010) (2022/1.)

Fricsay Ferenc próbál az RSO Berlin élén 1961-ben (Kodály Zoltán: Háry János-szvit) (2015/5.)

Fülei Balázs – Muzsika a BONUM TV-ben (2018/5.)

Géczy Olga festőművész-karmesterről szóló könyv bemutatója és M. Sarlós Erzsébet alkotásai a töki Pajta galériában (2020/6.)

Dr. Gerzanics Magdolna: Mi lesz veled Zoboralja? A gyimesi hagyományőrzők

felvételeiből (Parta-parta, Ki lovai vannak, Magos a rutafa) (2015/1.)

Götz Nándor: Szaxofonverseny. Az ősbemutató YouTube felvételén: Götz Nádor-szaxofon, a Duna Szimfonikus Zenekar és Deák András karmester (20:28) (2019/6.)

Halmos Vilmos énekel és zongorázik / Ray Charles: Georgia on My Mind/) (2015/4.)

G. F. Händel: Messiás énekes szólisták, az Orfeo Zenekar és a Purcell Kórus  előadásában Vashegyi György vezényletével (1:47:07) (Filharmónia Magyarország, 2021. VI. 21.) (Magyar felirattal) (2022/6.)

Heinczinger Miklós - Török Máté: „Sunt lacrimaererum” – Van a tárgyaknak könnyük. („Mélyebb barázdát húzni…” Zene a keresztény egyházban – konferencia MMA-MMKI, 2020. XI.) (Az előadásról készült filmfelvétel időtartama: 22:09) (2022/5.)

Héjja Bella, Sipos Gábor Gergő és Kovács Levente zenekara a Bella Banda Thököly Vajk versét zenésítette meg. A filmet Pálmonostorán forgatta a KDC Film csapata. Szereplő: Görög Anna (2015/4.)

Homoki Endre tárogatón játszik XIX. századi magyar muzsikát 2007-ben, I-II) (2015/4.)  

Hidas Frigyes zeneszerző portréja visszaemlékezések alapján I-III. rész 
Közreműködik: Amigó Péter, Bieliczkyné Buzás Éva, dr. Csikóta József, Dohos László, dr. Marosi László, Hajas Béla, Horváth Ádám, dr. Hőna Gusztáv, dr. Szabó Ferenc dr. Sári József. A film alkotói: Lovas Hajni - operatőr, vágó és rendező, továbbá: Buda János, Lukács B. Ottó és Pethő Attila
  (2019/2.)

HINDEMITH 125 Paul Hindemith: F-dúr szonáta brácsára és zongorára, op. 11, No.4 (Erdélyi Csaba-brácsa, Ábrahám Mariann-zongora) (Rádió élő adás felvétele) (2020/6.)

Horváth Balázs: BEAN – koncertfilm (2016) (Palotás Gábor ütőhangszerek (asszisztens: Tóth Levente) (BMC, 2016.05.03.) (2019/2.)

Igor Stravinsky A tűzmadár fináléját vezényli (YouTube/BFZ honlap) (2015/2.)

Interjú Pilz János hegedűművésszel. Józsa Ágnes Színpadkép műsora a Civilrádióban hangzott el (2018. 03.31.) (2018/4.)

„Ismertem egy szentet…” – Az MMA portréfilm előzetese Lantos István zongoraművész-tanárról (2018/6.

John Williams  (1932. február 8.) amerikai zeneszerző és karmester // Megérthető zene: Varázslatos John Williams - Harry Potter szvit. A Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekart vezényli és a művet ismerteti: Hollerung Gábor) (Koncertfilm: 1:34:07) (pdf) (2022/1.)

*

Józsa Ágnes (rádióriportok):

"A szeretet a lényege és a motorja a zenének is." Józsa Ágnes interjúja Vásáry Tamással (2014/3.)

A színpadon tanultam mindent. Beszélgetés Miklósa Erikával (Kritika - Józsa Ágnes) (2014/2.)

Beszélgetés Bubnó Tamással, a Szent Efrén Férfikar művészeti vezetőjével. Riporter: Józsa Ágnes (Civilrádió-Színpadkép, 2018. I.) (mp3) (2018/1.)

Beszélgetés Tóth Lászlóval, a Budapesti Filharmóniai Társaság elnökével (Józsa Ágnes/Civil Rádió-Színpadkép, 2019. május) (2019/3.)

Interjú Herboly Domonkossal (Józsa Ágnes/Civilrádió, 2017. VI.1.) (2017/4.)

Interjú Pilz János hegedűművésszel. Józsa Ágnes Színpadkép c. műsora a Civilrádióban hangzott el (2018. március 31.) (2018/4.)

Istené a zene szava. Simon Erika beszélgetése a 90 éves Soproni József zeneszerzővel /A késői comes - The late Comes. Hollós Máté beszélgetése Soproni Józseffel 24 prelúdium és fúgája kapcsán (Parlando, 2017/5. és 7.) / Az ifjúság csodája. Gondolatok a Jegyzetlapokról – egy rövid videofilm 1990-ből (Ábrahám Mariann) (pdf) (2020/4.)

INTERJÚ SZABÓ PÉTER* GORDONKAMŰVÉSSZEL A ... (2018/2.)                                                                                

„Járd a táncot!” 50 éves a magyar táncházmozgalom. Szerkesztő-zenei rendező: Birinyi József (MTV / TRADICIÓ Stúdió filmje, 1995) (2020/4.)

Józsa Ágnes beszélget Csonka Andrással, a Zeneakadémia Koncert- és Rendezvényközpont programigazgatójával (Civilrádió, 2018. XII.) (2019/1.)

Józsa Ágnes beszélgetései a Civil Rádióban: Az LFZE két új tanárával, Balázs Jánossal és Baráti Kristóffal (2019. július) // Kovács Gézával, a Magyar Rádió Zenei Együtteseinek ügyvezetőjével (2019 augusztus) (2019/4.)

Kondor Ádám: Bizarr testek.  A Metrum Ensemble koncertje a BMC-ben. Rozmán Lajos művészeti vezetővel Józsa Ágnes beszélget (Civilrádió, 2020. X. 24.) // Kondor Ádám műveinek YouTube felvételeiből (2020/6.)

Rádióinterjú Zalai Antal hegedűművésszel (Józsa Ágnes, Civilrádió) (2017/1.)
– 85 éves Láng István zeneszerző-tanár (2018/3.)
Cser Krisztián (2018/3.)
– Weisz Nándor, az InFusion Trio tagja
(2018/3.)
- Interjú Győri Noémi fuvolaművésszel (2017/3.)
- Interjú Dénes István karmester-zeneszerzővel (2017/3.)

Józsa Ágnes rádiós interjúi (Anima Musicae G.Horváth László / Somos Csaba (Civilrádió, 2020) (2020/3.)

Józsa Ágnes interjúi: Az Óbudai Danubia Zenekar programjai (Hámori Máté); Keszei Bori Székely Mihály-díjas operaénekes a pályájáról (Civil Rádió, 2021. XII. 4.) (2022/1.)

*

Kapi Horváth Ferenc: Három magyar népdal zongorára, négy kézre (1999)

Kapi-Horváth Ferenc zeneszerző-karmester portréja (pdf) (2021/1.)

Két koncertfilm: Kósa Gábor szerzői estje „Telve szonátákkal” (Országos Idegennyelvű Könyvtár, 2022. 03. 18. // Kósa György lemezbemutató koncert (Óbudai Társaskör, 2022. 04. 24.) (2022/5.)

Kis Gitár Darabok kotta- és hanganyagkiadvány (Kis gitár darabok Karácsonyra / 11 magyar népdal) Szerkesztette: Sütő Márton) (pdf)  (2019/6.)

Kocsár Miklós: Emlékképek a XX. század 50-es éveiből – vázlatok szimfonikus zenekarra (Hangfelvétel, 2016. október 23.) (MMA) (2019/4.)

Kodály Zoltán: Esti dal Sapszon Ferenc vezényletével (Ars Sacra Fesztivál-YouTube) (2017/2.)

Kócziás György zenepedagógus-zeneszerző művei (2016/5.)

Károlyi Pál: Meditazione /Tóth Kristóf – hegedű, Sagyebó Ferenc – zongora/ (2015/4.)

Kincses Veronika énekművész-tanár 70. születésnapjára (Válogatás legendás szerepeiből) (pdf)) (2018/8.)

Kiss Mónika hegedűművész-tanár grafikái és hegedűjátéka. Gyurkóczy Eszter filmje (pdf) (2020/5.)

Kiss Tamás - Kocsis Csaba: Fiamnak, hangszereihez (2015/3.)

Kodály Zoltán: Óda a muzsikához (An Ode for Music) W. Collins műve és W. Shakespeare nyomán (Cantate vegyeskar, vezényel: ifj. Sapszon Ferenc Kodály 131. születésnapján, Zeneakadémia, 2013. december 15.) (2017/6.)

KODÁLY MINDENENKIÉ - Kékesi Attila és Papp Zsigmonddokumentumfilmje a Kodály-koncepció nemzetközi (Egyesült Államok, Portugália, Anglia, Finnország, Skócia, Hollandia, Kína, Japán, Ausztrália) sikereiről (LFZE, 2019.)  / Kodály belongs to all of us - documentary film. A documentary film directed by Attila Kékesi and Gábor Zsigmond Papp on the worldwide adaptation of the Kodály-concept featuring examples from the United States, Portugal, England, Finland, Scotland, The Netherlands, China, Japan, Australia 
(2019/2.)

Kodály: Szonáta gordonkára és zongorára, Op. 4 (1910) (Ábrahám Mariann - zongora és Emmanuel Feldman - gordonka (Hangfelvétel, 18:38) (2022/3.)

Korondi György énekel /Kodály Zoltán: Psalmus Hungaricus - részlet/ (2015/4.)

Közel 100 szerző remekműve (2015/3.)

KURTÁG MÁRTA 93 Kurtág György játssza W. A. Mozart: D-dúr szonátájának (K. 576) Adagio tételét Kurtág Márta emlékére, elhunytának első évfordulóján (Fazekas Gergely: Négynegyed. Aminél nincs szebb (444.hu) (2020/6.)

Legyen a zene mindenkié! Bartalus Ilona 1982-ben készült 6 részes zenei ismeretterjesztő műsora, a kodályi zenepedagógiai rendszer összefoglalása a YouTube-n (2018/5.)

L. van Beethoven: Egmont-nyitány. Előadja a Duna Szimfonikus Zenekar Deák András vezényletével (Duna Palota, 2020. X.) Rendezte: Demeter László (9:23) (pdf) (2020/6.)

Még a csend is égig kiált! Müller Péter Sziámi, Polgár Péter és Takáts Eszter dala (2:40) (2020/3.)

Megérthető zene: Makrokozmosz. Bartók: Zene húros hangszerekre, ütőkre és cselesztára (A Budafoki Dohnányi Zenekart vezényli és a művet ismerteti: Hollerung Gábor (Zeneakadémia, 2018. III. 12.) (BDZ) (2022/4.)

Mendelssohn: Dal szöveg nélkül - Gondoladal. Fülep Márk (altfuvola) és Gábor József (zongora) művésztanárok átiratában és előadásában (2014/6.)

Mendelssohn művek Fülep Márk (fuvola) és Gábor József (zongora) közös átiratában és előadásában (2015/2.)

- Mendelssohn: Dal szöveg nélkül Op. 19. No 6. Andante sostenuto, g-moll (Velencei gondoladal)

- Mendelssohn: Dal szöveg nélkül Op. 30. No 1. Andante espressivo, Esz-dúr

- Mendelssohn: Dal szöveg nélkül Op. 38. No 2. Allegro non troppo, c-moll (2015/2.)

Négy zongoraóra Váray-Major Zsófiával, Váray Péterrel, Váray Domonkossal és Váray Dániellel (2020/4.)

Népművészetünk őrzői faluról falura: Pusztina. A Pusztinai Csángó Magyarok Hagyományőrző Csoportjának a bemutatója. Rendezte: Berszán Árus György (1:07:15) (2020/6.)

ONLINE ZENETANÍTÁS – ZENEI ISMERETTERJESZTÉS FIATALOKNAK Négy zongoraóra Váray-Major Zsófiával, Váray Péterrel, Váray Domonkossal és Váray Dániellel 2020/4.)

Online Kakaókoncert – 2. Vezeti: Fischer Iván (Budapesti Fesztiválzenekar)
2020/4.)

Zenedoboz. Hollerung Gábor ismeretterjesztő zenetanodája 2020. május 12-től hetente háromszor + Élet, öröm zene- Sólyom András dokumentumfilmje a Budafoki Dohnányi Zenekar és Hollerung Gábor közös életéről, hétköznapjairól, küzdelmeiről, csodáiról, zeneiségéről (1:11:15)) (pdf)
2020/4.)

Öt énekóra az Óbudai Danubia Zenekarral. Vezényel és mesél: Hámori Máté művészeti vezető (I. Miért kell a karmester? / II. Miért kell népdalokat tanulnunk? / III. Bartók / IV. Filmzenék/ V. Beethoven)
2020/4.)

Online Kakaókoncert – 2. Vezeti: Fischer Iván (Budapesti Fesztiválzenekar) (2020/4.)

Dr. Ordasi Péter előadása Kocsár Miklós, Nagy László Csodafiú-szarvas című versére írott műve apropóján az Erkel Ferenc Vegyeskar 2007. évi nyári táborában, Gyomán (You Tube film)  (2019/4.)

Örökség (1. rész). Kósa György és Kósa Gábor szerzői estje (Koncertfilm, 2018) (2018/7)

ÖRÖMÓDA – „Valahol Európában” (YouTube) (2016/6.)

„Pálos hangok” – Török Mátéval, a Misztrál együttes alapító tagjával beszélget dr. Erdősi Boda Katinka (Hidegkúti Hírek 2022) + további 14 interjú (pdf) (2022/5.)

●Petrovics Emil (1930 – 2011): C'est la guerre (Történik Budapesten, 1944 második felében) (2015/4.)

- A feleség és az őrnagy kettőse – (Mátyás Mária, Faragó András)

- A feleség és a szökevény jelenete - Dunszt Mária, Ilosfalvy Róbert

Polgár Éva hangversenye. Liszt Ferenc és Bartók Béla zongoraművei (Magyar Kulturális Intézet, New York, 2020) (A koncertfilm időtartama: 58:41) (2022/3.)

Portré dr. Bonnyai Apolka zongoraművész-tanárról (2022/5.)

Portréfilm Fischer Ivánról (2015/3.)

Psota Irén (1929 -2016) a Nemzet Színésze, kétszeres Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja énekel

Rácz Ödön zeneakadémiai koncertje (Koussevitzky: Nagybőgőverseny) (2017/3.)

Raffay Zsófia képriportjai (2015/5.)

- Snétberger Zenei Tehetségközpont a Müpában 2012. 03. 30

- Snétberger Zenei Tehetség Központ, Felsőörs, 2011. július, 2012. március – 2012. július

Révi R. Tamás rendező filmjeiből: Memento  - Király Éva (1931-2013), a Magyar Wagner Társaság elnöke; A nibelung átka; Kopogó csizmácskák (2016/2.)

Révi R. Tamás zenei filmjeiből (Der Ring, Gála szemecskék) (2016/1.)

Richard Wagner: Wesendonck dalok. Szutrély Katalin német nyelvű előadása és a dalcíklus magyar fordítása. Közreműködik: a Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar Vashegyi György vezényletével (2022. X.). A koncertfilmen (1:16:41) a dalcikluson kívül hallható:  Schumann: Manfréd – nyitány (Op. 115) és  Brahms: III. szimfónia, F-dúr (Op.90) (2022/6.)

SÁNDOR FRIGYES 115 Székely András emlékezése (lfze.hu) (2020/6.)

Sebő Ferenc (1947. II. 10.) előadóművész, népzenekutató pályaképe (Pásztor-Kovács Katalin (MMA) // Este a Gyimesbe’ jártam Portréfilm Sebő Ferencről (előzetes) (MMA) (5:07) // Esték a Hild-villában  – 140 éves a fonográf - Sebő Ferenc előadása (MMA MMKAI) (1:00:25) (2022/1.)

SOLYMOS PÉTER 110 /20 Schweitzer Katalin emlékezése // Miért nem viharszonáta a Vihar-szonáta? (Parlando, 1989/6-7-8.) // „Amikor én pályakezdő voltam”. Borgó András beszélgetése Solymos Péterrel (Muzsika, 1991/9.) // Solymos Péter növendékeinek névsora 1948-1995 között a Zeneművészeti Főiskolán // Válogatás Solymos Péter koncert felvételeiből // A Solymos Péter 100. születésnapjára rendezett emlékkoncert szereplői (2010. X.) // Lantos István búcsúja Solymos Pétertől (Parlando, 2000, hangfelvétel) (Szerkesztette: Schweitzer Katalin) (2020/6.)

Sudlik Mária énekel /W. A. Mozart: Figaro házassága – A Grófnő C-dúr áriája/ (2015/4.)

Szabadidő a Snétberger Tehetségközpontban (Készítette: Nagy Gergely) (2015/5.)

Szendi Ágnes: Variációk Sipos Éva 95. születésnapjára, op. 365 (facsimile+ hangfelvétel) (2014/4.)

Szendi Ágnes: Zongoramuzsika XXIX. Szokolay Sándor tanár úr emlékére op. 277 (facsimile és hangfelvétel) (2014/5.)

Szymanowski: Szonáta hegedűre és zongorára, op. 9 - II. tétel (Miranda Liu - hegedű, Szalai Éva - zongora, 2019) (2019/5.)

Táncos utazás a Diótörővel — mesés zeneelemzés Windhager Ákossal (MMA-MMKI, 2020) (2021/6.)

Tíz ősbemutató a Kósa hangrendszerben (Fészek Művészklub, 2020. III. 4.) (1:24:49) (2020/3.)

Válogatás a 60 éves jubileumhoz közeledő Duna Szimfonikus Zenekar művészeinek a YouTube csatornán található felvételeiből és tájékoztató Zenekar 2020/21-es bérleti sorozatairól (pdf) (2020/5.)

Válogatás a Virtuózok sorozatban is sikeresen szerepelt Szüts Apor (LFZE zongora szakos hallgatója, továbbá zeneszerző, karmester) YouTube-n található felvételeiből (2015/6.)

Ráadás:

- Egy lassú tétel fogságában (Egy nyugdíjas zenepedagógus gondolatai Szüts Apor Beethoven interpretációjáról)

- Szüts Apor dédapja, Ungár Imre (1909-1972) Chopin 24 prelűdjét (Op. 28) játssza a YouTube-n található legendás HUNGAROTON LPX-en

Válogatás Bächer Mihály (1924–1993) zongoraművész-tanár YouTube felvételeiből (pdf) (2021/2.)

Válogatás Hernádi Lajos zongoraművész-tanár hang- és filmfelvételeiből (YouTube) (2021/2.)

dr. habil Vas Bence gitárművész-tanár YouTube felvételeiből: I. Genfi zsoltárok - Kórus- és lantfeldolgozások a XVI. században. A Nyitott Egyetemben dr. Vas Bence gitárművész beszél a Genfi zsoltárok 16. századi kórus és lantfeldolgozásairól; II. J. S. Bach: Goldberg variációk. Gitárra átdolgozta: Eötvös József (2004) (2018/7.)

Virtuális zenei utazások a Váray-családdal. Chopin. 1. rész (Chopin ifjúkora). Készítette: Váray-Major Zsófia & Váray Péter. Műsorvezető: Váray-Major Zsófia. Közreműködik többek között Bogányi Gergely, Érdi Tamás és Fejérvári Zoltán (33:33) // Négy online zongoraóra Váray-Major Zsófiával, Domonkossal és Dániellel (Parlando 2020/4.) (2021/1.)

Virtuális zenei utazások a Váray családdal. 1. rész. Chopin ifjúkora (33:33) // 2. rész. Chopin Párizsban (33:34). Készítette: Váray-Major Zsófia és Váray Péter (2020/2021.) (2021/3.)

Wolf Péter: Missa (ELTE Bartók Béla Művészegyüttes Koncertzenekara és Énekkara, vezényel: Kovács László (2021. XII. 18., ELTE Aula) // Wolf Péter ismertetője (2022/1.)

Wolfgang Amadeus Mozart: C-dúr „Jupiter” szimfónia (K. 551) a Pannon Filharmonikusok előadásában, Vass András vezényletével  (2019/2.)

Záróakkord – in memoriam Kocsár Miklós. Petrovics Eszter filmje Kocsár Miklós: Miserere c. alkotásának stúdió felvételéről a Cseri Zsófia által vezetett Erkel Ferenc Vegyeskarral 2021. IX. 12-én (Filmpremier) (18:00) (2022/1.)

Zene és a fizika. Härtlein Károly és a Műegyetem Szimfonikus Zenekarának kamaracsoportjai és Gryllusz Dániel (A Műegyetem Természettudományi Kar és a Villamos és az Informatikai Kara közös rendezvénye) (Kutatók Éjszakája, Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, 2022. IX. 30.) (1:45:20) (2022/5.)

Zsekov Éva Mónika: HANGosan gondolkodunk. Interjúk. I. Dr. Nagyné Kovács Barbarával (óvodapedagógus, fejlesztő pedagógus, zeneszerző, zongorista, énekes, zenetanár, kórusvezető, költő, író, festő) és II. Dr. Ittzés Tamás (hegedűművész-tanár, jazzénekes, zongorista, zeneszerző, fesztivál igazgató és szervező)

(2022/1.)

ELŐADÁSOK-INTERJÚK KÉPFELVÉTELE

50 ÉVE HUNYT EL. Egy váci egyházzenész a XX. században – Kisfaludy Pikéthy Tibor (1884−1972). Dr. Bednarik Anasztázia előadása (23:36) („Mélyebb barázdát húzni…” Zene a keresztény egyházban – konferencia. Szerkesztette: Dr. Fehér Anikó (MMA-MMKI, Pesti Vigadó - Makovecz Terem, 2020. XI. 27.) (2022/5.)

A 2022. évi VII. Nemzetközi Bartók Béla Zongoraverseny díjazottjainak gálakoncertje (Collegium Hungaricum, Bécs, 2022, VII. 8.) Narrátor: Ott Éva (A koncertfilm időtartama: 1:33:22) (pdf) (2022/4.)

A Budapest XVII. kerületi Bartók Béla AMI összeállítása Bartók Béla születésének 140. évfordulójára (koncertfilm) (2021/6.)

A Duna TV/Rondó Zenei ismeretterjesztő sorozata Zsekov Éva Mónikával (1. Bucimiš, 2. Katerina lányka - bolgár népdal) (2022) (2022/3.)

A Gregor József Általános Iskola karácsonyi műsora a rákosligeti Magyarok Nagyasszonya Római Katolikus Templomban a YouTube-n (2019. december 19.) (részletek) (2020/1.)

A győri Liszt Ferenc Zeneiskola „Tóth Éva” tanári hangversenye (2021. XII. 10.) (Koncertfilm: 30:35) (2022/1.)

A humor szökőkútjai. Hangverseny Ránki György zeneszerző emlékére. (Országos Idegennyelvű Könyvtár Zeneműtára, 2019. október 28.) (2019/6.)

A Kertvárosi Fúvószenekari Egyesület koncertje. A minősítő koncert  műsora a Főváros XVI. kerületi Erzsébetligeti Színházban. (16tv felvétele) (pdf) (2020/1.)

A kóruszene Olymposza (A Cantemus Vegyeskar – karigazgató: Szabó Soma és a Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar koncertfilmje. Előad és vezényel: Hollerung Gábor (Zeneakadémia, 2020. I. 26.) (1:50:59) (2022/5.)

A közoktatás indikátor rendszere 2015. Szerkesztette: Varga Júlia. A kötet szerzői: Hajdu Tamás, Hermann Zoltán, Horn Dániel, Varga Júlia. (MTA KRTK KTI) (http:// econ.core/file/download/kozoktatasi/indikatorrendszer.pdf) (2015/3.)

A Magyar Kamarazenekar filmje: „300 év hangokban–A komolyzene története Bachtól Bartókig”. Online ifjúsági ismeretterjesztő előadás. Koncertmester és művészeti vezető: Bánfalvi Béla Liszt Ferenc-díjas hegedűművész. Műsorvezető: Zelinka Tamás. Szerkesztő-rendező: Kármán Nikola (10 részben, a játékidő: 93: 17) (2022/5.)

A Magyar Művészeti Akadémia zeneszerzőinek kompozíciói Csontváry Kosztka Tivadar festőművész tiszteletére (Dubrovay László: Csontváry – három szimfonikus kép zenekarra / Kovács Zoltán: Taorminai képek - I. Holdtölte Taorminában / Nógrádi Péter: Partita, négy Csontváry-kép vonószenekarra / Tóth Péter: Csontváry-szimfonietta (MMA) / Kiss Eszter Veronika: Csontváry-képek zenével. A festőművész által inspirált zenekari műveket mutattak be (Magyar Nemzet, 2015. IV. 27.) (pdf) (2020/2.)

A Szent Efrém Férfikar ünnepi megemlékezése dr. Bubnó László (1921–1987) parókus, tb. esperes születésének 100. évfordulóján (A „Bubnóék zenéje” c. koncertfilm időtartama: 1:06:17) (2021/4.)

 A zene felemeli kezeimet. Fogas János portréfilmje Kokas Kláráról (2004/05) (56:18) // Tóth Teréz: Hangok - Képek - Gyerekek. Hogyan járulhat hozzá Fogas János: A zene felemeli kezeimet c. filmje a „Kokas-pedagógia” mélyebb megértéséhez? (pdf) (2022/5.)

Az Ajkai TV riportfilmjei: Bogányi Gergely zongoraművész // A Friends Big Band koncertje a kiégett Tósokberéndi templomért // Kocsár Miklós Zeneiskola jótékonysági koncertje (Németh Noémi - Németh László) (2022/5.)

„Az ének-zenét úgy kell tanítani, hogy a gyereknek ne gyötrelem legyen, hanem gyönyörűség” – vallja Szabó Dénes karnagy, akivel Solymosi Tari Emőke zenetörténész beszélget. (Keddi Kaleidoszkóp. Az MMA Művészetelméleti Tagozatának pódiumbeszélgetése a Pesti Vigadó, 2017. XI. 26.) (2022/3.)

Az MMA koncertfilmjei kortárs magyar szerzőknek a közelmúlt magyar történelmét megidéző műveiből: Balassa Sándor: Október virágai op. 77 (14:14) / Nógrádi Péter: Őszi zsoltárok két szólóhangra, kórusra és zenekarra (26:39) / Tóth Péter: Elégia - In memoriam 1956 (13:14) /(Közreműködik: a Szegedi Szimfonikus Zenekar, vezényel: Gyüdi Sándor, 2016.10.23.) (2019/5.)

Akadémikus portrék - Eősze László zenetörténésszel Czigány György beszélgetetett 2012-ben (részlet) (MMA Hírlevél) (YouTube) (2015/2.)

J. S. Bach: Karácsonyi oratórium I-III. és IV-VI. énekes szólisták, a Budapesti Vonósok Kamarazenekar és a Lutheránia Énekkar közreműködésével, dr. Kamp Salamon vezényletével (1:18:31 + 1:13:48) (2018/2020) (2022/6.)

Balázs János, Csik János, Devich Gergely, Tardy László és Várallyai Petra egy perces vallomásai Kodályról (MMA filmjei, 2017)  (2019/6.)

Beethoven mosolya. Hollerung Gábor előadása Beethoven Waldstein-szonátájáról. Közreműködik: Balog József (zongora) (1:12:00) (2020/3.)

Bemutatkozik a Magyar Kamarazenekar (Szerkesztette: Kármán Nikola) (pdf) (2019/6.)

Beszélgetések Sapszon Ferenccel - Helyezzük előtérbe a zenei oktatást! (Hrecska Renáta / Magyar Hírlap) + Pályafutásának alakulása és a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola története (MMA felvétele, 2015. III.) (2015/6.)

Beischer Matyó-Tamás: Breathing through the Grass-Fuvolaverseny (Szerzői ismertető, hangfelvétel és partitúra) (pdf) (2019/2.)

Biber: Védőangyal – Passacaglia Urbanetz-Vig Margit (viola d’amore) előadásában (pdf) (2020/3.)

Bólya Anna Mária: Vujicsics Tihamér és a tradíció (MMA MMKI – Az Utolsó garabonciások, 2021. V. 2) (21:46) (2022/6.)

Budapesti Chopin Fesztivál 2022: „Chopin nyomában” ismeretterjesztő videó programok Ferenczy György születésének 120. évfordulója évében (5 film) (A videókat összeállította: Havasiné Darska Izabella) (2022/6.)

Bujtás József művei a Giusto Kamarazenekar műsorán (pdf) (2019/4.)

„Csepregi 40”. Csepregi György szerzői estje az Országos Idegennyelvű Könyvtárban (2019. október 17.) (Horváth Györgyi énekes, műsorvezető forgatókönyve alapján ) (pdf) (2019/6.)

Cserna Ildikó énekművész-tanár kortárs-zenei felvételeiből (Orbán György: Magnificat-Gloria; A. L. Webber: Requiem-Pie Jesu; Tallér Zsófia: Pert em heru... /Kilépés a fénybe/ (2014) (2016/2.)

Cserna Ildikó népzenei tanszakos zeneakadémiai növendékeinek YouTube felvételeiből (2016/2.)

Czeizel Endre „Kéretlen útravalók” c. előadása (2015/4.)

Dániel Ernő zongoraművész-professzor angol nyelvű beszélgetése Kodály Zoltánnal (1966, California) / VHS: Erno Daniel interviews Zoltan Kodaly, 1966 Original recorded August 1, 1966 in the studios of the Department of Educational Television, University of California, Santa Barbara. Feliratos YouTube felvétel (Hangtárnok - Az egri Bródy Sándor Könyvtár Zenei Gyűjteménye (2017/2.)

Dobszay-Meskó Ilona kamaraműveiből: Momento musicale per Chitarra; Dans le Passé; Una cartolina illustrata di Ungheria (2019/6.)

Dobszay-Meskó Ilona művei 3/1. (Gyermekirodalom) (2017/3.)

Dobszay-Meskó Ilona művei (3/2.) (2017/5.)

Dobszay-Meskó Ilona (3/3.) Válogatás a zeneszerző-karmester koncert felvételeiből (2018/2.)

Dobszay-Meskó Ilona - Charles Baudelaire: Fleurs du mal (MÁV Szimfonikus Zenekar Madaras Gergely vezényletével és Hábetler András-ének) (2015/5.)

Dragony Tímea – P. B Shelley: To a Skylark (Egy mezei pacsirtához) Vashegyi György és Paulik László születésnapjára(A Pesti Vigadóban 2021. X. 3-án megtartott hangverseny filmfelvétele) (6:00) (2022/1.)

Egri&Pertis Duó videóklipjei — remekművekkel (2021/6.)

Elhunyt Kátai Zoltán (1954-2020) Kossuth-díjas énekmondó, népzenész (2020/6.)

F.Chopin Zenei AMI 2020/21-es tanévben zeneiskola versenyeken helyezést elért növendékei műsora (Szerkesztette: Lacsny Katalin) (2021/3.)

Film Eredics Gábor munkásságáról (Rendezte: Szomjas György, Rendező: operatőr: Dénes Zoltán (MMA, 2020) (51:00) (2022/6.)

Földes Andor (1913-1992) zongoraművész Kodály Zoltán alkotásaiból játszik (Három részlet a Háry János-szvitből Földes Andor átiratában és Gyermektáncok) / A zene az én hazám. Hommage á Földes Andor. A film szerkesztő-riportere: dr. Újj Írisz, rendezte: Oláh László Olivér (2016). (pdf) (2018/8.)

FRANZ SCHUBERT 225  Ábrahám Mariann (zongora) Schubert felvételei (A pásztorfiú a sziklán; –Liszt: Vándor éji dala; Esz-dúr zongoratrió II. tétel) // Hollós Máté: Éremművészet a zenében. Részletek a szerző parlandóbeli sorozatából. Schubert kamaraművei (A-dúr szonáta Op. posth. 120 DV, 644 – I. tétel; c-moll impromtu Op. 90; f-moll moment musical, D. 780; Hová?; A kintornás; Vándor éji dala (2001–2010) (2022/1.)

Fülei Balázs – Muzsika a BONUM TV-ben (2018/5.)

Géczy Olga festőművész-karmesterről szóló könyv bemutatója és M. Sarlós Erzsébet alkotásai a töki Pajta galériában (2020/6.)

Götz Nándor: Szaxofonverseny. Az ősbemutató YouTube felvételén: Götz Nádor-szaxofon, a Duna Szimfonikus Zenekar és Deák András karmester (20:28) (2019/6.)

G. F. Händel: Messiás énekes szólisták, az Orfeo Zenekar és a Purcell Kórus  előadásában Vashegyi György vezényletével (1:47:07) (Filharmónia Magyarország, 2021. VI. 21.) (Magyar felirattal) (2022/6.)

Hangok után zene. Interjú Farkas Gáborral, a LFZE zongoraművész-tanárával (Bokor Gabriella) (2015/6.)

Heinczinger Miklós - Török Máté: „Sunt lacrimaererum” – Van a tárgyaknak könnyük. („Mélyebb barázdát húzni…” Zene a keresztény egyházban – konferencia MMA-MMKI, 2020. XI.) (Az előadásról készült filmfelvétel időtartama: 22:09) (2022/5.)

Interjú Poszler Györggyel –részlet /Nagyvizit- Litera TV 2014/ (2015/4.)

„Ismertem egy szentet…” – Az MMA portréfilm előzetese Lantos István zongoraművész-tanárról (2018/6.)

„Járd a táncot!” 50 éves a magyar táncházmozgalom. Szerkesztő-zenei rendező: Birinyi József (MTV / TRADICIÓ Stúdió filmje, 1995) (2020/4.)

Kálmán Andrea (ének), Pánczél Tamás (hegedű), Reményi Eszter (cselló), Reményi Ágnes (fuvola) és Jászberényi Lilian (zongora) J. S. Bach és G. Fr. Händel műveiből összeállított karácsonyi koncertje (MTA Zenetudományi Intézet, 2016. XII. 10.) (2017/1.)

Józsa Ágnes interjúi: Az Óbudai Danubia Zenekar programjai (Hámori Máté); Keszei Bori Székely Mihály-díjas operaénekes a pályájáról (Civil Rádió, 2021. XII. 4.) (2022/1.)

Elhunyt Kalocsay Károly (1963-2020) orgona- és fotóművész (2020/6.)

Keddi kaleidoszkóp – Kassai István zongoraművésszel Kertész Lajos zongoraművész-tanár, református teológus beszélget. Bevezeti: Solymosi Tari Emőke (2019) (1:14.37) (MMA) (2019/6.)

Két koncertfilm: Kósa Gábor szerzői estje „Telve szonátákkal” (Országos Idegennyelvű Könyvtár, 2022. 03. 18. // Kósa György lemezbemutató koncert (Óbudai Társaskör, 2022. 04. 24.) (2022/5.)

Kiss Tamás - Kocsis Csaba: Fiamnak, hangszereihez (2015/3.

Kokas Klára: A zene felemeli a kezeimet (filmrészlet - 2004-2006) (Agora Oktatási Kerekasztal) (2015/3.)

Kodály Zoltán: Óda a muzsikához (An Ode for Music) W. Collins műve és W. Shakespeare nyomán (Cantate vegyeskar, vezényel: ifj. Sapszon Ferenc Kodály 131. születésnapján, Zeneakadémia, 2013. december 15.) (2017/6.)

KÖSZÖNTSÜK JÓ TANÍTÓNKAT!” KEMÉNY EGON – SOLTÉSZ ERZSÉBET AZONOS CÍMŰ GYERMEKKARI MŰVÉVEL (Gordos Júlia, Kemény Anna Mária és Szabó Ágnes gondolatai) (pdf) (2020/4.)

L. van Beethoven: Egmont-nyitány. Előadja a Duna Szimfonikus Zenekar Deák András vezényletével (Duna Palota, 2020. X.) Rendezte: Demeter László (9:23) (pdf) (2020/6.)

Magyar Alapfokú Művészetpedagógiai Értéktár – Válogatás a Magyar Zeneiskolák és Művészeti Iskolák Szövetsége az EMMI támogatásával megvalósult videó-interjúkból. Apagyi Mária, Béres János, Dénes László, Hornyánszkyné Becht Erika, Sapszon Ferenc és Záborszky Kálmán vallomásai a sikerről és a zenepedagógia értékeiről.  Rendező-operatőr-vágó: Gyarmati-Paor Zoltán, szerkesztő-riporter: Mihalicz Csilla (2018) (2018/5.)

Még a csend is égig kiált! Müller Péter Sziámi, Polgár Péter és Takáts Eszter dala (2:40) (2020/3.)

Megérthető zene: Makrokozmosz. Bartók: Zene húros hangszerekre, ütőkre és cselesztára (A Budafoki Dohnányi Zenekart vezényli és a művet ismerteti: Hollerung Gábor (Zeneakadémia, 2018. III. 12.) (BDZ) (2022/4.)

Mező Imre: Dallam kisasszony ruhatára – riport-koncertfilm (46:21). A Szabolcsi Bence Zeneiskola növendékeinek és tanárainak közreműködésével készült filmben a szerző ismerteti a zongorára írt 153 könnyű variációját. (Készítette: Maroevich Zsolt, 2021) (2021/4.)

Mezei János: A Budapesti Énekes Iskola – Az (egyház)zeneoktatás örök kérdései (MMA-MMKI) (Filmfelvétel: 19:34)  (2022/3.)

Nagyon sok tehetséget nagyon korán elveszítünk!” Interjú Csapó Benő egyetemi tanárral, SZTE BTK Neveléstudományi Intézet vezetőjével, az MTA doktorával a jó iskola és tanár ismérveiről, a finn iskolákról, a konfliktuskezelésről, és a tanári tekintélyről (2010) (2015/4.) (YouTube felvétel)

ONLINE ZENETANÍTÁS – ZENEI ISMERETTERJESZTÉS FIATALOKNAK (2020/4.) Négy zongoraóra Váray-Major Zsófiával, Váray Péterrel, Váray Domonkossal és Váray Dániellel (2020/4.)
Online Kakaókoncert – 2. Vezeti: Fischer Iván (Budapesti Fesztiválzenekar)
(2020/4.)

Zenedoboz. Hollerung Gábor ismeretterjesztő zenetanodája 2020. május 12-től hetente háromszor + Élet, öröm zene- Sólyom András dokumentumfilmje a Budafoki Dohnányi Zenekar és Hollerung Gábor közös életéről, hétköznapjairól, küzdelmeiről, csodáiról, zeneiségéről (1:11:15)) (pdf) (2020/4.)
Öt énekóra az Óbudai Danubia Zenekarral. Vezényel és mesél: Hámori Máté művészeti vezető (I. Miért kell a karmester? / II. Miért kell népdalokat tanulnunk? / III. Bartók / IV. Filmzenék/ V. Beethoven)
(2020/4.)

Dr. Ordasi Péter előadása Kocsár Miklós, Nagy László Csodafiú-szarvas című versére írott műve apropóján az Erkel Ferenc Vegyeskar 2007. évi nyári táborában, Gyomán (You Tube film)  (2019/4.)

„Pálos hangok” – Török Mátéval, a Misztrál együttes alapító tagjával beszélget dr. Erdősi Boda Katinka (Hidegkúti Hírek 2022) + további 14 interjú (pdf) (2022/5.)

Pethő Attila beszélget Homoki Endrével. Dél TV 2009. (2015/4.)

Portré dr. Bonnyai Apolka zongoraművész-tanárról (2022/5.)

Portréfilm Fischer Ivánról (2015/3.)

Próbától a premierig - Tallér Zsófia: Leander és Lenszirom c. meseoperája ősbemutató volt az Erkel Színháziban (2015. 04.11.) (2015/3.)

Richard Wagner: Wesendonck dalok. Szutrély Katalin német nyelvű előadása és a dalcíklus magyar fordítása. Közreműködik: a Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar Vashegyi György vezényletével (2022. X.). A koncertfilmen (1:16:41) a dalcikluson kívül hallható:  Schumann: Manfréd – nyitány (Op. 115) és  Brahms: III. szimfónia, F-dúr (Op.90) (2022/6.)

Táncos utazás a Diótörővel — mesés zeneelemzés Windhager Ákossal (MMA-MMKI, 2020) (2021/6.)

Tíz ősbemutató a Kósa hangrendszerben (Fészek Művészklub, 2020. III. 4.) (1:24:49) (2020/3.)

Válogatás a 60 éves jubileumhoz közeledő Duna Szimfonikus Zenekar művészeinek a YouTube csatornán található felvételeiből és tájékoztató Zenekar 2020/21-es bérleti sorozatairól (pdf) (2020/5.)

Válogatás a Virtuózok sorozatban is sikeresen szerepelt Szüts Apor (LFZE zongora szakos hallgatója, továbbá zeneszerző, karmester) YouTube-n található felvételeiből (2015/6.)

Ráadás:

- Egy lassú tétel fogságában (Egy nyugdíjas zenepedagógus gondolatai Szüts Apor Beethoven interpretációjáról)

- Szüts Apor dédapja, Ungár Imre (1909-1972) Chopin 24 prelűdjét (Op. 28) játssza a YouTube-n található legendás HUNGAROTON LPX-en

Válogatás Bächer Mihály (1924–1993) zongoraművész-tanár YouTube felvételeiből (pdf) (2021/2.)

Válogatás Hernádi Lajos zongoraművész-tanár hang- és filmfelvételeiből (YouTube) (2021/2.)

Videón az MTA Tantágy-pedagógiai kutatási program művészeti oktatás munkacsoportjának 2019. VI. 20.-i beszámolója, melyet az ELTE III. művészetpedagógiai konferenciáján tartottak. Dr. Nemes László Norbert, dr. Kárpáti Andrea és dr. Gévayné dr. Janurik Márta vetített képekkel  illusztrált előadása (1:09:50) (2019/6.)

Virtuális zenei utazások a Váray-családdal. Chopin. 1. rész (Chopin ifjúkora). Készítette: Váray-Major Zsófia & Váray Péter. Műsorvezető: Váray-Major Zsófia. Közreműködik többek között Bogányi Gergely, Érdi Tamás és Fejérvári Zoltán (33:33) // Négy online zongoraóra Váray-Major Zsófiával, Domonkossal és Dániellel (Parlando 2020/4.) (2021/3.)

Virtuális zenei utazások a Váray családdal. 1. rész. Chopin ifjúkora (33:33) // 2. rész. Chopin Párizsban (33:34). Készítette: Váray-Major Zsófia és Váray Péter (2020/2021.) (2021/3.)

Wolf Péter: Missa (ELTE Bartók Béla Művészegyüttes Koncertzenekara és Énekkara, vezényel: Kovács László (2021. XII. 18., ELTE Aula) // Wolf Péter ismertetője (2022/1.)

Wolfgang Amadeus Mozart: C-dúr „Jupiter” szimfónia (K. 551) a Pannon Filharmonikusok előadásában, Vass András vezényletével  (2019/2.)

Záróakkord – in memoriam Kocsár Miklós. Petrovics Eszter filmje Kocsár Miklós: Miserere c. alkotásának stúdió felvételéről a Cseri Zsófia által vezetett Erkel Ferenc Vegyeskarral 2021. IX. 12-én (Filmpremier) (18:00) (2022/1.)

Zene és a fizika. Härtlein Károly és a Műegyetem Szimfonikus Zenekarának kamaracsoportjai és Gryllusz Dániel (A Műegyetem Természettudományi Kar és a Villamos és az Informatikai Kara közös rendezvénye) (Kutatók Éjszakája, Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, 2022. IX. 30.) (1:45:20) (2022/5.)

Zenetér: Harmóniát teremteni – kórusban és iskolában. Székely Árpád, a Kolozsvári Református Kollégium igazgatója zenetanár és karnagy portréja. Szerkesztette: Benkő Judit. Fotók: Molnár Ferenc (Zeneszó). Filmezte: Essig JózsefTóth Guttman Elemér (2015/6.)

Juhász Balázs: Zongora kezdőknek online kurzus I. rész | online képzés és tanfolyam (2020/5.)

Selmeczi Zoltán, a KLIK főosztályvezetője előadásához készült illusztrációk (2014/6.)

Dr. Somos Csaba: Vegyeskarok az évezred fordulón. Betekintés a XX–XXI. századi kórusművek színes világába. (Elhangzott a KÓTA XVII. Magyar Online Karvezető Konferenciáján, 2021. VI. 5-én) (34:55) (2021/4.)

Szabó Éva: A digitális szakadékon innen és túl – A tanárszerep változása a XXI.  században (Digitális Nemzedék Konferencia, Budapesten 2015. március 21.) (https://www.youtube.com/watch?v=0UtjT3Y-pbI) (2015/3.)

Szabó Marcell zongorázik (hang- és filmfelvétele) (2016/1.)

- Liszt: Benediction de Dieu dans la Solitude

- Debussy: Képek - I. kötet - III. tétel
- Bartók: Improvizációk magyar parasztdalokra

Születésnapján köszöntjük Ránki Dezső zongoraművészt  (Koncertfelvételek és Fáy Miklós írása) (2021/4.)

Szymanowski: Szonáta hegedűre és zongorára, op. 9 - II. tétel (Miranda Liu - hegedű, Szalai Éva - zongora, 2019) (2019/5.)

dr. habil Vas Bence gitárművész-tanár YouTube felvételeiből: I. Genfi zsoltárok - Kórus- és lantfeldolgozások a XVI. században. A Nyitott Egyetemben dr. Vas Bence gitárművész beszél a Genfi zsoltárok 16. századi kórus és lantfeldolgozásairól; II. J. S. Bach: Goldberg variációk. Gitárra átdolgozta: Eötvös József (2004) (2018/7.)

Zsekov Éva Mónika: HANGosan gondolkodunk. Interjúk. I. Dr. Nagyné Kovács Barbarával (óvodapedagógus, fejlesztő pedagógus, zeneszerző, zongorista, énekes, zenetanár, kórusvezető, költő, író, festő) és II. Dr. Ittzés Tamás (hegedűművész-tanár, jazzénekes, zongorista, zeneszerző, fesztivál igazgató és szervező)

(2022/1.)

IDEGENNYELVŰ ÍRÁSOK

http://www.szag.hu/images/angol_zaszlo.gif17th International Viola d’amore Congress in Hungary June, 25 th - 29 th, 2014 Budapest and Kaposvár. A Perspective from Elisabeth Watson (2014/6.)

http://tothgabor.ahol.com/nemetz2.gif17. Internationaler Viola d’ Kongress in Ungarn (Budapest/Kaposvár) 25.-29. Juni 2014 von Carlos María Solare (2014/6.)

http://www.szag.hu/images/angol_zaszlo.gifA Music Education in the Focus of Historical Concepts and New Horizons című zenepedagógiai tanulmánykötet ismertetése és a teljes angol nyelvű könyv / Music Education in the Focus of Historical Concepts and New Horizons Edited by Friedhelm Brusniak, Zsuzsa Buzás, Nigel A. Marshall, Damien Sagrillo (htm + pdf) (2019/6.)

Ázsiai Kodály Szimpózium (Szingapúr, 2020. augusztus 17-23.). Dr. Nemes László Norbert bevezetője és Albert Tay ismertetője a parlando.hu részére (Fordította: Tóth Teréz) // http://www.szag.hu/images/angol_zaszlo.gifAsia Kodály Symposium, 17-23 August, 2020, Singapore Report for Parlando.hu written by Albert Tay, Kodály Academy of Music, Singapore with Foreword by Norbert László Nemes, Kodály Institute of the Liszt Ferenc Academy of Music + Kodály: Esti dal videó (2020/6.)

http://tothgabor.ahol.com/nemetz2.gifEPTA Klavierpädagogische Aspekte des 20. Jahrhunderts in Ungarn (Dokumentations 1992: EPTA - Sektion der Bundesrepublik Deutschland, 73.-86. p.) (Ábrahám Mariann) (*Először a Parlandóban) (2016/3.)

http://www.szag.hu/images/angol_zaszlo.gifInterview with Dr James Cuskelly.Tóth Teréz: Discussing with the president of the International Kodály society, the founding director of sound thinking australia and the cuskelly college, the Director and professor of Brisbane Kodály summer school – Interjú dr. James Cuskelly-vel, a Nemzetközi Kodály Társaság elnökével, a Sound Thinking Australia és a Cuskelly College alapító igazgatójával, a brisbane-i Kodály Summer School vezetőjével és tanárával (Tóth Teréz) (Parlando 2018/5.) (pdf) (2018/6.)

Dr. Anthony Young: Serdülő fiúk hangváltozása: fiziológiai, pszichológiai és gyakorlati szempontok ének-zenét tanítók számára és jegyzetei a videón bemutatásra kerülő gyakorlatokhoz dr. Nemes László Norbert bevezetőjével és dr. James Cuskelly ajánlásával (Közreadta és magyarra fordította: Tóth Teréz (pdf) // http://www.szag.hu/images/angol_zaszlo.gifDr Anthony Young: The Adolescent Male Changing Voice: Physiological, Psychological and Practical Considerations for Classroom Music Teachers. Foreword by Dr László Norbert Nemes and Dr James Cuskelly for paper for Anthony Young’s paper (Arranged by: Teréz Tóth) (pdf) (2021/2.)

http://www.szag.hu/images/angol_zaszlo.gifBalázs Kecskés D.: Modulation as a Symbol – The ‘Highly Responsible’ Role of Semitones (2017/3.)

http://www.szag.hu/images/angol_zaszlo.gifBanciu Katalin: THE OBSESSION WITH A THEME: „LA CI DAREM LA MANO” BY MOZART (2017/1.)

Dr. Bartal László: Maleczky Oszkár jelentősége felvételei és a róla szóló kritikák tükrében / http://www.szag.hu/images/angol_zaszlo.gifLászló Bartal: The Significance of Oszkár Maleczky in the Face of His Recordings and Criticisms /A DLA értekezés tézisei (2019/6.)

http://www.szag.hu/images/angol_zaszlo.gifBenedek Mónika: The role of piano improvisation in teaching harmony, using combined materials selected from the Baroque period and jazz standard repertoire: towards a comprehensive approach – main findings of PhD research - A zongora-improvizáció szerepe és széleskörű alkalmazása a barokk és jazz harmónia tanításában – egy doktori kutatás eredményei (2016/2.)

Dr. Chong Pek Lin: Kodály-ihlette kutatás Malajziában: Kenjak-népdalok a zeneoktatásban - dr. Nemes László Norbert ajánlásával és Susanna Saw bevezetőjével (Fordította: Tóth Teréz) (pdf) (2020/4.)

http://www.szag.hu/images/angol_zaszlo.gifKodály Inspired Research in Malaysia: Kenyah Songs in Music Education by Dr. Chong Pek Lin (D. Mus, University of Pretoria) with Foreword by Dr. László Norbert Nemes (Director,  Kodály Institute)  and Introduction by Susanna Saw (2020/4.)

http://www.szag.hu/images/angol_zaszlo.gifEcaterina Banciu: Mozart’s Minuet (2016/3.)

http://www.szag.hu/images/angol_zaszlo.gifEwa Parkita: Education of the future teachers of music in Poland - theoretical assumptions and examples of good practice  /Abstract/  (2017/5.)

http://www.szag.hu/images/angol_zaszlo.gifGocsál Ákos, Bandi Szabolcs: An assessment of student teachers’ entering beliefs about the teacher’s role /Abstract/ (2017/5.) 

http://www.szag.hu/images/angol_zaszlo.gifJames Cuskelly: Meaning in the classroom (pdf) (2019/1.)

Dr. James Cuskelly: Zene mint kultúra: A kapcsolatok jelentősége (Fordította: Tóth Teréz) 
http://www.szag.hu/images/angol_zaszlo.gifCuskelly, J.: Music as culture: The importance of relationships (pdf) (2019/3.)

Dr. Felletár Melinda: Az orosz hárfaiskola bemutatása, az orosz és az osztrák-magyar hárfaiskola összehasonlító elemzése (2009) / http://www.szag.hu/images/angol_zaszlo.gifTheses of the Dissertation  for the DLA Doctoral Degree Melinda Felletár the Russian Harp School. The Comparative Analysis of the Russian and Austro-Hungarian Harp Schools / Dr. Felletár Melinda doktori értekezésének tézisei / Felletár Melinda hárfaművész-tanár  YouTube-n található felvételeiből (2019/6.)   

Gilbert de Greeve: Nyílt levél minden becsületes zenészhez és zeneszerető emberhez-szerkesztett változat  (Fordította: Tóth Teréz) http://www.szag.hu/images/angol_zaszlo.gif/ Gilbert De Greeve: To all right-minded musicians and music lovers (3) (Antwerpen, August 31th 2020.) // Covid-19 - A dalt előadja a Lollapalooza Singers, szólót énekel Shuku Kusanagi-Li. Vezényel: Koh Tian Yi, zongorán kísér: Melanie Wong. A videót készítette: Koh Tian Yi // The song is performed by the Lollapalooza Singers.  Conductor: Koh Tian Yi. Solo: Shuku Kusanagi-Li. Piano: Melanie Wong. Video credit: Koh Tian Yi. (2020/5.)   

Dr. Hunyadi Zsuzsanna: Példatár improvizációs játékokkal kezdő gyerekeknek I. // http://www.szag.hu/images/angol_zaszlo.gifZsuzsanna Hunyadi dr.: Examples with Improvisational Games I. For Beginners (pdf)  (2022/3.)

Macijevszka Teresa Mikolajivna: Makszim Kopkó Galícia zenetörténetében // Мацієвська Тереса Миколаївна: МАКСИМ КОПКО В ІСТОРІЇ МУЗИЧНОЇ КУЛЬТУРИ ГАЛИЧИНИ (pdf) (2021/4.)                                                                                                                                           

http://www.szag.hu/images/angol_zaszlo.gifMárk Fülep: Hungarian Folk Music in Minneapolis - Myrna Brown International Scholarship 2017 (WINTER 2018 FLUTIST QUARTERLY NFAONLINE.ORG) (pdf) (2018/6.)

Kádár György: OTAN VIRTENI VILUSTA (pdf) // KANSANMUSIIKIN OPPIKIRJA. Versem a fagyból vettem. Népzenei tankönyv. (Finnország), 2020.) (Dr. Tamás Ildikó) (pdf) (2021/2.)

http://www.szag.hu/images/angol_zaszlo.gifKalarus,Anna - Karin, Konkol Gabriela: The Cracow Concept of Musical Education - the idea and practice in Poland /Abstract/ (2017/5.)   

http://www.szag.hu/images/angol_zaszlo.gifStachó László: Teaching skill building in music performance: A new theory

and methodology /Abstract/  (2017/5.)

http://www.szag.hu/images/angol_zaszlo.gifStachó László: The significance of musical meaning in music performance education                                                                                                            

Surján Noémi – Mucsi Gergő – Bubla Bence – Pethő Villő: Ritmikai fejlesztés az iskolai énekórákon /Abstract/ (2017/5.)     

http://www.szag.hu/images/angol_zaszlo.gifTeréz Tóth: Innovation Processes Emerging from Kodály-Philosophy and Methodology in the 21st Century / Tóth Teréz: Innovációs folyamatok megjelenése a Kodály-filozófiában és módszerben a XXI. században (pdf) (2019/6.)

Tóth Teréz: Innovációs folyamatok a Kodály koncepció keretein belül a 21. században (Az írás a 2021-ben online megrendezésre került katowicei Kodály Szimpóziumon elhangzott angol nyelvű prezentációból készült tanulmány // http://www.szag.hu/images/angol_zaszlo.gifTeréz Tóth: Innovation Processes within the Kodály Concept in the 21st Century, The International Kodály Society Bulletin, Vol. 47, Spring 2022. (pdf) (2022/4.)

Dr. Tokos Zoltán: J. S. Bach lantműveinek interpretációs problematikája gitáron / http://www.szag.hu/images/angol_zaszlo.gifTitle of thesis: Interpretative Problems in the Lute Pieces of Johann Sebastian Bach on the Guitar (2003) (pdf) (2019/5.)

Dr. Tóth Árpád: "... Mert törvény az anyai szó, gravitáció..." Szíjjártó Jenő, a szlovákiai magyarság zeneszerzőjének élete és munkássága (2010) / http://www.szag.hu/images/angol_zaszlo.gifTHESES OF THE DISSERTATION FOR THE DLA DOCTORAL DEGREE Árpád Tóth / Tóth Árpád doktori értekezésének tézisei (pdf) (2019/5.)                                                                               

http://www.szag.hu/images/angol_zaszlo.gifDr. Villő Pethő: Life-reform elements in Zoltán Kodály’s and his successors’ music pedagogy - Theses of PhD dissertation (2014/6.)

ZENE ÉS KÉPZŐMŰVÉSZET

Avar Judit: Beharangozó a Kőberótt c. verseskötetem megjelentetése kapcsán (pdf) (2021/6.)

Bächer Anna munkái (pdf) (2021/2.)

Barabás Márton: Nyitány (Zongoraátiratok) (2019/3.)

Bihary-Puhl Levente: A vizek zenéje (pdf) (2022/4.)

Bihari Puhl Levente: A zene és a festészet kihívásai között. Lewi zene ihlette festményeiről (pdf) (2021/3.)

Bihary-Puhl Levente: Hegyek dala – Milyen dalt énekelnek a hegyek Levy festészetében  (pdf) (2022/3.)

Bihari-Puhl Levente képei – Beethoven és Muszorgszkij után (pdf) (2022/1.)

Borz Zsófia: Az 50 éves jubileumát ünneplő MTA BTK ZTI Zenetörténeti Múzeumának képzőművészeti gyűjteménye (pdf) (2019/2.)

Dobajgó fények. Ittzés Gergely (fuvola) és Lévay Jenő (grafikus) hang- és képversenye (2017/1.)

Egy szolfézstanár képei (Huszárné Papp Éva) (Trencsényi László, Tani-tani 2022. X. (pdf) (2022/6.)

Érdi-Harmos Réka fotóművész alkotásaiból (pdf) (2019/6.)

Felavatták Sütő Károly szobrászművész Kodály mellszobrát Galyatetőn. (Az MMA hírlevele alapján dr. Ittzés Mihály avatóbeszéde) (2014/4.)

Felavatták Szokolay Sándor (1931-2013) síremlékét. Devich János gordonkaművész-tanár avatóbeszéde (MTI/MMA 89. Hírlevél) (2015/6.)

Fenyves Mária Annunziata alkotásaiból (2013/5.)

Fenyves Fenyves Mária Annunziata: Művészi lélekkel… Paál László művészete (2017/4.)

 I. Fény és Árnyék / I Light & Shadow – David Aurell kiállítása / Exhibition of David Aurell (YouTube) II. Színek hatalma / Power of Colors (Géczy Olga és David Aurell kiállítása / Exhibition of Olga Géczy and David Aurell (YouTube) (pdf) (2018/6.)

Géczy Olga karmester és festőművész ünnepe. 50 éve mutatkozott be a Bartók Béla Kamarazenekar (Simon Erika) (pdf) (2020/2.)

Géczy Olga festőművész-karmesterről szóló könyv bemutatója és M. Sarlós Erzsébet alkotásai a töki Pajta galériában (2020/6.)

Dr. Gerő Katalin muzsikus portréi. Liszt és Chopin mellszobra egymás közelében (2013/1.)

HANG- KÉP - MOZGÁS. Hamary András kiállítása és szerzői estje (2016/3.)

Hiányzó láncszemek. Emlékezés a Holokauszt áldozatául esett magyar zeneművészekre dr. Gerő Katalin szobrászművész bronz plakettjeivel (2013/1.)

Hommage à Lantos (1929-2014). 30 éves a Martyn Ferenc Művészeti Iskola (Pécs.ma) (2016/1.)

Karasszon Dezső: Egy kép – két tanulság (2013/4.)

KÉP-ZENE-SZÓ. Géczy Olga karmester-festőművész képi világa (Tisztelgés a Mesterek előtt, különös tekintettel a Bartók – Kodály – Arany János év alkalmából) (2017/3.)

KÉZ-MŰ-REMEK. A Nemzeti Szalon 2018-as kiállítása a Műcsarnokban (Dobi Ildikó) (2018/5.)

Kiss Mónika hegedűművész-tanár grafikái és hegedűjátéka. Gyurkóczy Eszter filmje (pdf) (2020/5.)

Kiss Nagy András „Hárfázó nő” c. szobra a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának új parkjába került (2015/4.)

Kodály a képzőművészetben. Válogatta és szerkesztette: Márkusné Natter-Nád Klára (Magyar Kodály Társaság) (2018/5.)

Dr. Lantos Ferenc állandó kiállításának megnyitója Pécsett (2013. december 13. (Az ismertetőt összeállította: Ábrahám Mariann) (2014/1.)

MÁRTÉLYI FŰZ. Nagygyörgy Sándor festő- és fotóművész hagyatékával gazdagodott a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeum (2016. január 15 - 2016. január 31). Almási István, Hódmezővásárhely város polgármesterének megnyitóbeszéde (2016/1.)

Nagy-Bán Kitti grafikái és költészetE (pdf) (2018/7.)

Petrőczi Éva: A zene és a képzőművészet nyelvén. Márk László erfurti éveiről (Márk László grafikái és válogatott operafelvételei) (pdf) (2020/5.)

Petrőczi Éva: Barabás Márton „Talált és kitalált zongorák” című tárlatának megnyitójára (2011) / Petrőczi Éva Barabás Márton alkotásai ihlette költeményei (pdf) (2019/4.)

Petrőczi Éva: „Évszakok zenéje”. Sorok, Zsombori Erzsébet néhány muzsikáló képe alá (pdf) (2019/6.)

Petrőczi Éva: "Gesamtkunswerk" - Szasza módra (pdf) (2019/5.)

Rab-Kováts Éva: Élet-rajz (2017/5.)

Rab-Kováts Éva festőművész zeneszerzők és műveik ihlette alkotásaiból (pdf) (2020/4.)

Rab-Kováts Éva: Képek tanári és művészeti munkásságomról (pdf) (2019/2.)

“REPÜLJ PÁVA” 50
Faragó Laura: Segesdi György Páva-szobra (2020/6.)

S. Hegyi Béla szobrászművész Cziffra György emléktábláját avatták fel Nagytétényben (2015/1.)

Sigmondné Erős Andrea: A Bruegel-képek hangszerei (pdf) (2019/1.)

Simon Tünde: A zene és a képzőművészet közös nyelve (2013/2.)

Stremeny Géza Liszt Ferenc-szobra Torontóban (2015/1.)

Szoboravatás Ádám Jenő (1896–1982) emlékére Szigetszentmiklóson (Kincses Edit)

Szöllősi-Nagy András: A reneszánsz Lantos (2016/2.)

Tenk László festőművész alkotásai, köztük egy portré Kodály Zoltánról (pdf) (2020/5.)

Zászkaliczky Ágnes: Bernstein portrék (pdf) (2019/5.)

JÁTÉKSAROK

Egri&Pertis Duó videóklipjei — remekművekkel (2021/6.)

Táncos utazás a Diótörővel — mesés zeneelemzés Windhager Ákossal (MMA-MMKI, 2020) (2021/6.)

ZENEÉRTŐ LESZEK 4/1. A vonós hangszerek. A Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar művészeinek ifjúsági koncertsorozata óvodásoknak és kisiskolásoknak a XXII. kerületi Klauzál Gábor Művelődési Házban  (A Promontor TV filmje, 2015/2016) (2016/5.)

ZENEÉRTŐ LESZEK 4/2. AZ ÜTŐS HANGSZEREKRŐL. A Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar művészeinek ifjúsági koncertsorozata óvodásoknak és kisiskolásoknak a XXII. kerületi Klauzál Gábor Művelődési Házban. Házban (A Promontor TV filmje, 2015/2016) (2016/6.)

ZENEÉRTŐ LESZEK 4/3. A fafúvós hangszerekről. A Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar művészeinek ifjúsági koncertsorozata óvodásoknak és kisiskolásoknak a XXII. kerületi Klauzál Gábor Művelődési Házban (A Promontor TV filmje) (2015. XI.) (2017/1.)

ZENEÉRTŐ LESZEK 4/4. A rézfúvós hangszerekről. A Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar művészeinek ifjúsági koncertsorozata óvodásoknak és kisiskolásoknak a XXII. kerületi Klauzál Gábor Művelődési Házban (A Promontor TV filmje) (2016/17. évad) (2017/2.)

Spiegel Mariann: Ajánló (Tallér Zsófia: Kippkopp és Tipptopp c. zongoradarab-sorozatáról) (2012/1.)

Spiegel Mariann: Csicsergő. Horváth Istvánné Smid Anna zenei óvodások és előképző osztályosok tankönyvcsaládjáról (2012/5.)

Zenevár. Írta és szerkesztette: Ferenczi Anna (2012/3.)

OLVASTUK - MÉDIAFIGYELŐ – SZEMELVÉNYEK (A Parlandóbeli közreadás sorrendjében)

A Kortárs Zenei Műhely új sorozatot indít (2012/1.)

Véget ért a Hagyományok Háza kettős jubileumi éve. Megjelent az Időben című kötet a 60 éves Magyar Állami Népi Együttesről. Sajtóinformáció (+ kép) (2012/1.)

Zenei szakmai szervezetek állásfoglalása a Magyar Himnuszról /Letölthető hang- és mozgókép anyaggal) (2013/2.)

Kortárs Zeneműhely hirdetése (2012/3.)

Didakt Kiadó (www.didakt.hu) kiadványaiból (2012/3.)

Gramofon folyóirat 2012. nyári szám tartalma (2012/3.)

Simon Erika: És mégis megszólal a pálca. Beszélgetés Medveczky Ádámmal (A Kairosz /www.kairosz.hu/ új könyvei) (2013/1.)

20 éves a Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar (Molnár Józsefné) (2013/3.)

A Duna Szimfonikus Zenekar családi bérletsorozatának 2013/14. évadi programja (2013/3.)

Harmonia Caelestis – Kismartonban (2013/3.)

Fekete Gyula vezeti a Zeneakadémia zeneszerzés tanszékét (2012/4.)

Keresztes Magor Szabolcs sikere az 5. Fermói Nemzetközi Ütőverseny kisdob kategóriájában (2012/4.)

Gramofon 2012/ 3. (őszi szám) (2012/4.)

Zenei szakmai szervezetek állásfoglalása a Magyar Himnuszról /Letölthető hang- és mozgókép anyaggal) (2013/2.)

Lajtha-díjak átadása és hangverseny a Magyar Rádióban (2013/2.)

 „A magyar név megint szép lesz!” (Képriport a Zuglói Filharmónia 1848. március 15.-ét köszöntő ünnepi ifjúsági előadásáról) (2013/2.)

Új módszer a gitártanuláshoz címmel jelent meg egy új kottakiadványunk. (1234 Zeneműkiadó) (2013/2.)

A Fonó Budai Zeneház ajánlata (Új Fonós lemezek, Felsütött a nap az égre – rendhagyó daloskönyv premierje) (2013/2.)

Bősze Ádám internetes zenei antikváriuma üzlethelyiséggel bővült (2013/2.)

Megjelent a Kokas Klára és munkatársai által elkészített „Zenében talált világ”
c. filmválogatás gyűjteményes albuma magyarul és angolul (2013/3.)

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Közleménye az általános iskolákban 16 óráig kötelezően megszervezendő egyéb foglalkozásokról (2013/4.)

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma válasza dr. Gyimesi László MZTSZ főtitkár továbbfoglalkoztatással és nem állami fenntartású iskola finanszírozásával kapcsolatos kérdéseire (2013/4.)

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által meghirdetett és anyagilag támogatott művészeti  tanulmányi versenyek a 2013-2014. tanévben (2013/4.)

Fischer Annie centenáriuma (Fidelio/MTI/rzs) (2013/4.)

A zenei nevelés egy életforma. Balogh Zoltán miniszter Kodály életművéről (2013/4.) (MTI)

A 13 és fél éves Lara Bocskor nyerte meg a 2013. évi Flesch Károly Nemzetközi Hegedűversenyt (MTI) (2013/4.)

A Tehetséghidak Programról! (2013/4.)

Bonis Bona – A nemzet tehetségeiért (2013/4.)

A Kroó György Zeneiskola Bécsben (Fidelio - rzs) (2013/4.)

A Zuglói Filharmónia Berlinben – 2013. nyár (2013/4.)

Üzenet a kapukon túlról. (2013/4.)

Megjelent a Kokas Klára filmjeiből készült gyűjteményes album ismertetője (2013/4.)

Megjelent Lajkó Félix első citerás és a Rendhagyó Prímástalálkozó második lemeze a Fonó Budai Zeneház gondozásában (2013/4.)

A Zeneakadémia a nemzetközi zenei élet élvonalába kerülhet (2013/5.)

Kormánybiztos lett dr. Batta András (2013/5.)

Két első díj a 2013. évi Budapesti Nemzetközi Fuvolaversenyen (2013/5.)

Bonis Bona díjak átadása (2013/5.)

Támogatott tehetséggondozás a Bartók Konziban (2013/5.)

Starker János emlékkoncert Párizsban (2013/5.)

Vásáry Tamás ösztöndíj (2013/6.)

Solti szobor avatása (2013/6.)

A Hazám-díj 2013. évi kitüntetettjei (2013/6.)

Kurtág-hangverseny és ünnepélyes díjátadás Londonban  (2014/1.)

José Cura újra Budapesten (Bokor Gabriella) (2014/1.)

Átadták a 2013. évi zeneművészeti Junior Príma Díjakat (2014/1.)

Díjeső Lajkó Istvánnak (2014/1.)

Rumy Balázs sikere New Yorkban (2014/1.)

Emlékezés a 250 éve született Lavotta Jánosra (2014/1.)

Szoboravatás Budafok Borvárosban a kettős bicentenáriumon (2014/1.)

Szobrot kapott Puccini (2014/1.)

Új tartalmakkal egészült ki az Útmutató, megjelent hat szakterület tanfelügyeleti Kézikönyve (2014/2.)

VIII. Győri Zenei Nevelési Konferencia (2014. V. 15-17.) felhívása (2014/2.)

(IV. NEMZETKÖZI BARTÓK BÉLA ZENEISKOLAI ZONGORAVERSENY (Budapest, 2014. XII. 5-7.) (2014/2.)

A Magyar Zeneszerzők Egyesülete és a Vántus István Társaság felhívása zeneszerző versenyre (2014/2.)

Megjelent Papp Károlyné és Spiegel Marianna: Alapfokú szolfézsoktatás a gyakorlatban c. munkája (2014/2.)

2014. évi nyári kurzusok a Kodály Intézetben (2014/2.)

Átadták az első Vásáry Tamás-ösztöndíjakat (2014/2.)

HANGSZEREK IS VANNAK  a Tehetségpontok valamint hátrányos helyzetű tehetségekkel foglalkozó tanodák számára biztosított „ajándékcsomagban” (2014/2.)

Új tartalmakkal egészült ki az Útmutató, megjelent hat szakterület tanfelügyeleti Kézikönyve (2014/2.)

A Magyar Zeneszerzők Egyesülete és a Vántus István Társaság felhívása zeneszerző versenyre (2014/2.)

Megjelent Papp Károlyné és Spiegel Marianna: Alapfokú szolfézsoktatás a gyakorlatban c. munkája (2014/2.)

2014. évi nyári kurzusok a Kodály Intézetben (2014/2.)

195 éves a kolozsvári magyar zeneoktatás (Lászlóffy Zsolt - HELIKON IRODALMI FOLYÓIRAT) (2014/4.)

A rögtönzés művészetéről. Hazai jazz fejezetek Gonda Jánossal (Pallos Tamás- Új Ember) (2014/4.)

Míg leég egy szál gyufa. Kobzos  Kiss Tamás Kossuth-díjas énekmondó, lantművész-tanár (MMA_Akadémia 65. szám)  (2014/4.)

Géniusz műhely - újszerű kiadvány pedagógusoknak

Agyunk csodás titkai – A munkahelyi, otthoni, iskolai túlélés és tündöklés 12 alapelve (ÚJ KATEDRA) (2014/4.)

A zene az európai identitás pillére. Interjú Káel Csabával (Józsa Ágnes - NÉPSZABADSÁG és KRITIKA) (2014/4.)

A Szentendrei Kamarazenekar… (SZENTENDREI HÍREK) (2014/4.)

Marosz Diána és az Arcus Régizene Kórus (Czak Dóra - MusiciansWho) (2014/4.)

Bánom is én, ha a majomtól származunk. Michael Tanner Wagner könyvéről (Mogyorósi Gizella) (2014/4.)

Utálja a szolfézst? Majd most megszereti! (CSALÁDHÁLÓ) (2014/4.)

Madárszóval gyerekjáték a szolfézs (MusiciansWho / PKA) (2014/4.)

A zene segít az iskolai felzárkózásban (NÉPSZABADSÁG ONLINE - Papp Nikoletta) (2014/4.)

Kodály-módszer a 21. században (2014/5.)

Lángszóróval Kodály országában (Csepelyi Adrienn - Népszabadság) (2015/1.)

Tetszhalottá vált a Kodály-módszer (Horn Gabriella - 168 óra online) (2015/1.)

Nem éltem hiába. Interjú Szőnyi Erzsébettel (Hegyvidékújság.eu/MMA 74. Hírlevél) (2015/1.)

A tanítás és a zenei éltet. Interjú Botvay Károly gordonkaművész-tanárral (Szepesi Krisztina, Pesti Műsor/MMA 74. Hírlevél) (2015/1.)

Dallal hódítják a világot. Interjú Szabó Dénessel (Kelet-Magyarország/MMA 74. Hírlevél) (2015/1.)

Lantos Ferenc (1929–2014) „…a pályát végig futottam, hitemet megtartottam…” (Magyar Demokrata - Aknai Tamás/MMA Hírlevél(2015/2.)

195 éves a kolozsvári MAGYAR zeneoktatás (Lászlóffy Zsolt – Kolozsvár)

 (2015/2.)

„A zene szebbé varázsolja a lelket” (Szabó Dénes) (Magyar Hírlap/MMA Hírlevél) (2015/2.)

Ha a népdal visszaszáll a gyökerekhez- Interjú Sebestyén Mártával (erdely.ma/MMA Hírlevél) Lantos Ferenc (1929–2014) „…a pályát végig futottam, hitemet megtartottam…” (Magyar Demokrata - Aknai Tamás/MMA Hírlevél (2015/2.)

195 éves a kolozsvári MAGYAR zeneoktatás (Lászlóffy Zsolt – Kolozsvár) (2015/2.)

„A zene szebbé varázsolja a lelket” (Szabó Dénes) (Magyar Hírlap/MMA Hírlevél) (2015/2.)

Ha a népdal visszaszáll a gyökerekhez- Interjú Sebestyén Mártával (erdely.ma/MMA Hírlevél) (2015/2.)

Mi zajlik a gyerekek agyában ha tévéznek? (www.eletestudomany.hu, gyerekmusor.blog.hu) (2015/2.)

Feltevések muzikalitásunk eredetéről 1.(hipnozis.hu) (2015/2.)

„A »Csodazongorában« minden benne van” (Magyar Nemzet/MMA  Hírlevél)  (2015/2.)

Hetei-Bakó Teodóra ifjú fuvolaművész sikerei (Fidelio-ja) (2015/2.)

Zenei nevelés a magzati kortól. A jobb agyfélteke felelős a muzikalitásért, ennek fejlesztését már embrionális korban elkezdheti az édesanya. (Magyar Hírlap online) (2015/3.)

Látható hangok. Interjú dr. Antal-Lundström Ilona zenepedagógia professzorral (2012) (tirek.hu/Kojsza Péter) (2015/3.)

A magyar nevelés, a zenei nevelés prófétája: Kodály Zoltán (Erdélyi Tündérkert Alapítvány és a Marosszéki Kodály Zoltán Gyermekkar közös honlapjáról) (2015/3.)

Csákány Csilla: Kodály forrásai – a forrás Kodálya (Korunk, 2008. február) (2015/3.)

Alternatív zenepedagógiai irányzatok a 20. századi Európában (2015/3.)

László Ferenc: Fiatalok és a klasszikus zene. Komoly, de nem reménytelen (Magyar Narancs, 2012/35. szám) (2015/3.)

Kapcsolódások.  László Attilával, a magyar jazz élet egyik legmeghatározóbb alakjával, pályáról, tanításról, társakról (Bokor Gabriella) (2015/4.)

Parapács zenekar – Bëbocsātlak (FONÓ RECORDS) (2014/3.)

Átadták az Istvánffy Benedek- és az Orszáczky-díjakat (2014/3.)

Juhász Előd: Zeneközelben. Beszélgetések egy rádióműsor muzsikus vendégeivel (Nap Kiadó) (2014/3.)

Madarász Iván az Artisjus élén (2014/3.)

Pauk György ismét itthon volt (2014/3.)

Odaítélték a 2014. évi zenei ösztöndíjakat (2014/3.)

Bélyegen a Kodály Filharmonikusok és a Kodály Kórus (2014/3.)

Világra szóló érdeklődés az I. Nemzetközi Marton Éva Énekversenyen (2014/3.)

„Tiszta forrás település” (2014/3.)

Egy európai tehetségsegítő hálózat felé (2014/3.)

Kamarazene a CEU-ban (2014/3.)

Átadásra kerültek az Év Talentuma díjak (2014/3.)

Rekorddöntés, új módszertan (A 8. CsengőFestről) (2014/3.)

FELHÍVÁS - IV. Országos Gregor József Énekverseny, Székesfehérvár, 2014. november 21-23. (2014/3.)

VII. Régizene Fesztivál és Nyári Egyetem Csíkszeredán (2014/4.)

A XXVIII. Békéscsabai Nemzetközi Fúvósfesztivál és Zenei Ifjúsági Találkozó augusztus 14-18. (2014/4.)

Közadakozásból jutott hangversenyzongorához Hódmezővásárhely (2014/4.)

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Mesterkurzus előzetese - 2014 ŐSZ (2014/4.)

Szeptembertől Szimfónia Program: Esély a boldog felnőttkorra (dr. Kupper András) (2014/4.)

25 év - 25 előadás (Bárdos Szimpóziumok könyvben) (2014/4.)

30., 2015. évi Bárdos Lajos Szimpózium és továbbképzés felhívása (2014/4.)

 „Virtuózok” - Komolyzenei tehetségkutató sorozat kezdődik összel  (2014/4.)

A Duna Szimfonikusok 2014/15. évadi Matiné bérlete (a volt Ifjúsági bérlet) (2014/4.)

A Magnificat Ifjúsági Kórus nyerte meg a Bartók Béla XXVI. Nemzetközi Kórusversenyt és az Emberi Erőforrások Minisztériumának 2000 eurós nagydíját (2014/4.)

Alapfokú művészeti iskolák számára 2014. március-május között megrendezett országos tanulmányi versenyeken díjazottak névsora (2014/4.)

- VIII. Országos Verseny a továbbképző évfolyamokra járó tanulók számára

- VII. Országos Népzenei Verseny

- XIV. Országos Ütőhangszeres Kamaraverseny

- VIII. Országos Zenekari Verseny

- XI. Országos Kodály Zoltán Szolfézs- és Népdaléneklési Verseny

- VIII. Országos Ádám Jenő Verseny

Az országos szervezésű (alap- és középfokú) művészeti tanulmányi versenyek felhívásai (2014/2015. tanév) (2014/4.)

A IV. Országos Gregor József Énekverseny (Székesfehérvár, 2014. november 21 - 23.) felhívása (2014/4.)

Beszámoló a Szilvay-fivérek 2014. évi nyári kurzusairól (Z. T.) (2014/4.)

A helsinki vonósok magyarországi vendégszereplése (2014/4.)

Sass Sylvia Mosonmagyaróváron (Fittler Katalin) (2014/4.)

Anna Nyetrebko védnőksége alatt mutatják be a kismartoni Esterházy-kastélyban "A Hókirálynő" c. gyermekoperát (2014/4.)

A BFZ két rangos nemzetközi díjat nyert el Mahler V. szimfóniájának felvételével (2014/4.)

Visegrád-díjat kapott az NFZ (2014/4.)

Japán elismerést kapott a Zeneakadémia (2014/4.)

20 éves a Gifui Japán-Magyar Társaság (2014/4.)

110 év - 110 perc (110 éves a Tóth Aladár Zeneiskola ünnepi koncertjéről + a 110 éves iskola története) (2014/4.)

Dohnányi-hagyaték érkezett az MTA kutatóközpontjába Floridából (2014/4.)

Hatvanadik évadát nyitja a Zuglói Filharmónia (Szalóky Zsuzsa) (2014/4.)

XI. Crescendo Nyári Akadémia, Tokaj (2014. július 28 - augusztus 11.)  (Füzesséryné Dudás Eszter) (2014/4.)

Balog Alexandra - Belák Erzsébet: Bozsoki Zenei Tábor - Álomból valóság (2014/4.)

Dr. Barsi Ernő nevét veszi fel a Kapuvári Alapfokú Néptánc, (2014/4.)

I. Halmos Béla Népzenei és Világzenei Fesztivál (2014/4.)

Beszámoló az EMMI tanévnyitó konferenciájáról az Oktatási Hivatal közleménye alapján (2014/5.)

Megerősödik a zenekari műhelymunka a Zeneakadémián (2014/5.)

A Máltai Szeretetszolgálat országos hangszergyűjtő akciója (2014/5.)

Két új hangversenyzongorát kapott a tatabányai Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola (2014/5.)

Anyanyelvünkön és zenei kincsünkkel nevel a Református Zeneóvoda Nagyváradon (2014/5.)

Közös lemezfelvétel a tüzes hegedűművésszel Laurent Korciával (2014/5.)

Ünnepi koncerttel zárult a 75 éves Lengyel Intézet jubileumi programsorozata (2014/5.)

Mozart-szonáta autográfja (2014/5.)

A Zenetudományi intézetbe kerül (2014/5.)

Már szavazhat a közönség az idei Prima Primissima díj jelöltjeire (2014/5.)

A MÁV Szimfonikus Zenekar – Budapest 2014/15. évadjáról (2014/5.)

Lehet élni zene nélkül is, de minek! Az Óbudai Danubia Zenekar 2014/2015-ös évadának őszi hangversenyei. (2014/5.)

Gratulálunk a Nemzet Művésze Díjjal kitüntetetteknek (2014/6.)

Szózaténeklő Verseny felhívása Borsod-Abaúj-Zemplén Megye fiataljai részére (2014/6.)

Zongoraverseny felhívás a Borsod-Abaúj-Zemplén Megye zongora szakos növendékei számára (2014/6.)

Tanulmányi versenyek és területi válogatók felhívásai (2014/6.)

A legjobbak között a Zeneakadémia (2015/1.)

Megvannak az idei Gramofon-díjasok (2015/1.)

Magyar zeneművészek kiváló helyezései a bachtrack.com internetes portál 2014. évi TOP 10-es listáján (2015/1.)

A legjobbak között a Zeneakadémia (2015/1.)

Megvannak az idei Gramofon-díjasok (2015/1.)

Magyar zeneművészek kiváló helyezései a bachtrack.com internetes portál 2014. évi TOP 10-es listáján (2015/1.)

Dr. Kupper András a Zeneakadémia kancellárja (2015/1.)

Bartók Béla Írásai sorozat előkészületben lévő 2. és 4. kötetének munkálatairól (2015/1.)

A Pannon Filharmonikusok 2015-ös évadja a MŰPÁ-ban (Dobi Ildikó) (2015/1.)

Újabb négy tehetséget támogat a Zeneakadémia Karrierirodája (2015/1.)

Megalakult a Kis Virtuózok Alapítvány (2015/1.)

Kincsünk a komolyzene. Kinka Ritával arról is beszélgettünk, mitől függ a gyerekek zene iránti szeretete (Magyar Szó/Miklós Hajnalka)  (2015/3.)

A magyar jazzoktatás ünnepe. Jubilál a jazz-tanszak, amely a műfaj hazai integrációját segítette elő (Magyar Nemzet/Turi Gábor) (2015/3.)

Eredics Gábor: Őrizni, ápolni, továbbadni a népzenét (Solt/Kárpátalja) (2015/3.)

Dr. Lóránd Ferenc: Egy-két gondolat a „gyermek-közelibb” közoktatásról (Agóra Oktatási Kerekasztal/dr. Trencsényi László) (2015/3.)

Tévedhetnek-e a tanárok? (DIA/Kiss László) (2015/3.)

Carl Rogers és az indeterminált emberkép. Kiss Hajnal interjúja Tringer László professor emeritusszal (Agóra Oktatási Kerekasztal / dr. Trencsényi László, 2015. március 18.) (2015/3.)

Esély és ösztönzés a gyakorlatban. Interjú Kiss Alberttel, a Zalabéri Általános Iskola és AMI igazgatójával és tanárával (tehetseg.hu) (2015/3.)

Kárpátaljáról jöttem, mesterségem címere: zenepedagógus. Borbály Attala zenepedagógus portréja (kártpátalja.ma / Marosi Anita) (2015/3.)

Beszélgetés Benke Évával, a Fekete László Zeneiskola AMI tanárával  (Fekete László AMI / Kerekes András) (2015/3.)

Véletlenül tökéletesedett a hegedűkészítés? (Fidelio/MTI) (2015/3.)

Steklács János: Szemmozgásvizsgáló Oktatásmódszertani Kutatóműhely és Labor /Anyanyelv-pedagógia című elektronikus folyóirat (www.anyanyelv-pedagogia.hu)/ (2015/4.)

Válaszol Gonda János jazzmuzsikus, zenetörténész, pedagógus (www.hvg.hu- Ligeti Nagy Tamás) (2015/4.)

Felhívás! A Kardos Pál Alapítvány és a szegedi Bartók Béla Nőikarral együttműködve 2017. VIII. 1-8. között meghirdeti a 12. Nemzetközi Kórusvezetői Szemináriumát és Mesterkurzusát (2017/1.)

Hamar Zsolt lett a Nemzeti Filharmonikusok zeneigazgatója (2017/2.)

Tisztújító közgyűlést tartott a KÓTA (2017.III. 11.) (2017/2.)

A III. Országos Dittrich Tibor korosztályos Klarinétverseny felhívása. 2017. október 14-én a Bartók Béla Zeneművészeti és Hangszerészképző Gyakorló Szakgimnázium (1065 Budapest, Nagymező u. 1.) (2017/2.)

CD-KÖNYV-KOTTA AJÁNLÓ

Erkel kórusművek – cd ismertető (2012/1.)

Julian Budden: Puccini-könyvajánló (2012/1.)

Gitáriskola teljesen kezdőknek (hyperhivatkozással) (2012/1.)

Binder Music Manufaktory (hyperhivatkozással) (2012/1.)

Véget ért a Hagyományok Háza kettős jubileumi éve és Mihályi Gábor az Időben c. albumáról (2012/2.)

Kovács Mária: Liszt Ferenc nevét viselő iskolák Magyarországon – (Könyvismertető a Liszt Ferenc Társaság – Budapest kiadványáról) (2012/2.)

Dr. Batta András: Ki kicsoda? - zenetörténeti társasjáték (2012/2.)

A Choir - A Family. „Az éneklés mindennapi életünk művészete” (2012/3.)

Frank Oszkár könyvei az Akkord Zenei Kiadónál (2012/3.)

Frank Oszkár eddig megjelent könyvei (2012/3.)

Turmezeyné Heller Erika - Balogh László: Zenei tehetséggondozás és képességfejlesztés. Kiadó: Kocka Kör és a Nyitrai Egyetem, 2009. (2012/3.**)

Quantz: Fuvolaiskola (2012/3.)

Gramofon 2012/ 3. (őszi szám) (2012/4.)

Zeneműkiadó Koncert 1234 Kft. kiadványaiból (2012/4.)

Dohnányi Ernő a zeneszerző és a zongoraművész HUNGAROTON CD-ken (2012/6.)

Kodály Zoltán nyomában Budapesten (Írta és összeállította: Ittzésné Kövendi Kata (Magyar Kodály Társaság és Kodály Archívum, Budapest) (dr. Fehér Anikó) (2018/1.)

Kodály Zoltán művei HUNGAROTON CD-n és DVD-n (2012/6.)

Sári József művei HUNGAROTON CD-n (2012/6.)

Soproni József művei HUNGAROTON CD-n (2012/6.)

Leonard Bernstein HUNGAROTON CD-n (2012/6.)

Balsay Krisztina: Nyuszi-füzetek. A POLIFON-MUSIC TRADE Bt. Kottájának ajánlója (2012/6.)

Lázárné Nagy Andrea: Margaréta I-II. Szolfézs feladatgyűjtemény az alapfokú zeneoktatás számára, amely bármely szolfézs tankönyv mellett használható… (A Romi-Suli kiadó kottái) (2013/1.)

Simon Erika: Zene, zene, zene. Beszélgetés Kocsis Zoltánnal (2013/1.)

Simon Erika: És mégis megszólal a pálca. Beszélgetés Medveczky Ádámmal (A Kairosz /www.kairosz.hu/ új könyvei) (2013/1.)

Megjelent a Kokas Klára és munkatársai által elkészített „Zenében talált világ”
c. filmválogatás gyűjteményes albuma magyarul és angolul (2013/3.)

Megjelent a Kokas Klára filmjeiből készült gyűjteményes album ismertetője (2013/4.)

Megjelent Lajkó Félix első citerás és a Rendhagyó Prímástalálkozó második lemeze a Fonó Budai Zeneház gondozásában (2013/4.)

Weöres Sándor ütőhangszereken (2013/5.)

HUNGAROTONAz Authentic Quartet  kiadványokon (2013/5.)

 Az Editio Musica Budapest újdonságaiból (2013/5.)

Bali János: Bevezetés az avantgárdba furulyásoknak. Betekintés az EMB új kiadványába. (2013/6.)

Új kotta furulyásoknak (Közreadta: Lachegyi Imre) (2013/6.)

HUNGAROTONBEFEJEZÖDŐTT AZ ARCHÍVUM DIGITALIZÁLÁSA (2013/6.)

Két új zeneakadémiai vonatkozású könyvről (2014/2.)

A Cinegemuzsika c. kotta-sorozatról (2014/2.)

Megjelent a „Félre bánat, félre bú...”  című vidám, mulattató dalokból álló magyar népzene válogatás dr. Joób Árpád szerkesztésében(2014/2.)

ÚJ Grecsó-CD  ajánló http://bmcrecords.hu/images/fooldal_imagek/home_r4_c5.jpg (2014/2.)

Megjelent a Borbély Műhely Hungarian Jazz Rhapsody c. új cd-je a BMC-nél (2014/2.)

Megjelent Papp Károlyné és Spiegel Marianna: Alapfokú szolfézsoktatás a gyakorlatban c. munkája (2014/2.)

2014. évi nyári kurzusok a Kodály Intézetben (2014/2.)

Madárszó. Egy alkalmazás, amellyel a szolfézs gyerekjáték (LFZE) (2014/2.)

Megújult a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem honlapja (2014/2.)

Auer-kultusz Veszprémben (2014/2.)

Zenepedagógiai-történeti kiállítás a Tóth Aladár Zeneiskolában (2014/2.)

Két új zeneakadémiai vonatkozású könyvről (2014/2.)

A Cinegemuzsika c. kotta-sorozatról (2014/2.)

Megjelent a „Félre bánat, félre bú...”  című vidám, mulattató dalokból álló magyar népzene válogatás dr. Joób Árpád szerkesztésében(2014/2.)

ÚJ Grecsó-CD  ajánló http://bmcrecords.hu/images/fooldal_imagek/home_r4_c5.jpg (2014/2.)

Megjelent a Borbély Műhely Hungarian Jazz Rhapsody c. új cd-je a BMC-nél (2014/2.)

Madárszó. Egy alkalmazás, amellyel a szolfézs gyerekjáték (LFZE) (2014/3.)

Kodály Zoltán: Adagio - Új kiadás () (2014/3.)

Egy- és többszólamú liturgikus énekek a Szent Kereszt tiszteletére (Schola Hungarica) http://bmcrecords.hu/images/fooldal_imagek/home_r4_c5.jpg (2014/3.)

Gregorz Karnas Trió - Lukács Miklós: Vanga http://bmcrecords.hu/images/fooldal_imagek/home_r4_c5.jpg (2014/3.)

Kathy Horváth Lajos: Alfa & Omega (FONÓ RECORDS) (2014/3.)

Parapács zenekar – Bëbocsātlak (FONÓ RECORDS) (2014/3.)

Juhász Előd: Zeneközelben. Beszélgetések egy rádióműsor muzsikus vendégeivel (Nap Kiadó) (2014/3.)

HUNGAROTONJ. S. Bach: Orgonaművek (Teleki Miklós) (2014/3.)

HUNGAROTONFischer Annie: The Centennial Collection  (2014/3.)

HUNGAROTONJohann Sebastian Bach: Klavierübung III – Korálok (Karosi Bálint)  (2014/3.)

HUNGAROTONEmanuel Moór: Csellóversenyek (Szabó Péter, Szabó Ildikó, Miskolci Szimfonikus Zenekar, vez.: Hamar Zsolt) (2014/3.)

HUNGAROTONJoseph Martin Kraus: Szimfóniák és hegedűverseny (Capella Savaria, Nicolas McGegan) (2014/3.)

HUNGAROTONSzergej Rahmanyinov: A holtak szigete, Szimfonikus táncok (Miskolci Szimfonikusok, Kovács László) (2014/3.)

Kodály Zoltán: Adagio - Új kiadás () (2014/3.)

Egy- és többszólamú liturgikus énekek a Szent Kereszt tiszteletére (Schola Hungarica) http://bmcrecords.hu/images/fooldal_imagek/home_r4_c5.jpg (2014/3.)

Gregorz Karnas Trió - Lukács Miklós: Vanga BMC RECORDS (2014/3.)

Kathy Horváth Lajos: Alfa & Omega (FONÓ RECORDS) (2014/3.)

HUNGAROTONA Johann Sebastian Bach csellószvitjeit bemutató sorozat második lemezén a 2., 4. és 6. szvitek hangzanak fel Rohmann Ditta előadásában (2014/4.)

HUNGAROTONOperaáriák (Mozart, Donizetti, Bellini, Rossini, Verdi, Puccini, Saint-Saëns, Delibes és Gounod) Victoria Markaryan és Philippe Brocard (ének) és a Szegedi Szimfonikus Zenekar Gyüdi Sándor vezényletével (2014/4.)

http://bmcrecords.hu/images/fooldal_imagek/home_r4_c5.jpgkiadványaiból:

- Gustav Mahler: I. szimfónia (NFZ-Kocsis Zoltán) (2014/4.)

- Tóth Viktor Arura Trió - Szemed kincse (2014/4.)

Gregorz Karnas Trió - Lukács Miklós: Vanga

- Michael Schiefel: Platypus Trio (2014/4.)

Három új Fonó Records

- Eastwing: Betyárvilág Agócs Gergely ismertetőjével (2014/4.)

- Tallabille - Hallották-e hírit Csongorád megyének? Legeza Márton ismertetőjével (2014/4.)

- Pál Eszter: Napot, Holdat, Csillagot Kelemen László ajánlásával (2014/4.)

Uplifting Classical 2. – Új világzenei stílus – Újabb magyar unikum (Novák Anikó és Takáts Róbert) (2014/4.)

Bánom is én, ha a majomtól származunk. Michael Tanner Wagner könyvéről (Mogyorósi Gizella) (2014/4.)

Új monográfia Brahmsról (2014/4.)

Lilibri Kft. munkáiból (Stifán Orsolya) (2014/4.)

Három új Records

Széchényi Imre (1825–1898) művei. Előadók: Kassai István – zongora, Lázár György – zongora, Katharina Ruckgaber – szoprán, Virág Emese – zongora, Pálkövi Ágnes – cselló, Németh Tünde – zongora, Dombi Rajmund – hegedű, Lipi Tamás – nagybőgő (2014/5.)

Johann Sebastian Bach (1685–1750) hegedűversenyek (a-moll hegedűverseny, BWV 1041), E-dúr hegedűverseny, BWV 10442), d-moll hegedűverseny BWV 1052R (rekonstrukció), g-moll hegedűverseny, BWV 1056R (rekonstrukció). Előadók: Kalló Zsolt – hegedű és a Capella Savaria – korhű hangszereken (2014/5.)

Orbán György: Lux æterna, Tóth Péter: Res gesta mundi, Oláh Kálmán: A Duna arca. Előadók: Eötvös Loránd Tudományegyetem Bartók Béla Énekkar és Egyetemi Koncertzenekar, Kovács László – karmester (2014/5.)

Wolfgang Amadeus Mozart (1756–1791) A-dúr szonáta, K. 305, B-dúr szonáta, K. 454, e-moll szonáta, K. 304, A-dúr szonáta, K. 526. Előadók: Kállai Ernő – hegedű, Fejérvári Zoltán – zongora (2014/5.)

Carlo Alfredo Piatti (1822–1901) 12 capriccio, Op. 25, Aram Hacsaturján (1903–1978) Szonáta-Fantázia. Előadó: Vadim Pavlov – cselló (2014/5.)

A http://bmcrecords.hu/images/fooldal_imagek/home_r4_c5.jpgrecords kiadványi (2014/5.)

Amerikai kritikusok díját nyerte a MÁV Szimfonikusok lemeze (2014/5.)

Egy zongora, két ember, négy kéz egy élet… Liszt ismert és ismeretlen arcai. Várnagy Andrea és Farkas Zsolt zongora négykezes cd-jének ismertetője (2014/5.)

Antal –Lundström Ilona & Eskil Ludström: Karácsonyi harangok. Dalok Európából cd melléklettel - (Előszó, Borító szövege, Beleolvasónak: Királyok indulója) (2014/5.)

Kármán Sándor: Keep Swinging (2014/6.)

Széchényi Imre (1825–1898) művei. Előadók: Kassai István – zongora, Lázár György – zongora, Katharina Ruckgaber – szoprán, Virág Emese – zongora, Pálkövi Ágnes – cselló, Németh Tünde – zongora, Dombi Rajmund – hegedű, Lipi Tamás – nagybőgő (2014/5.)

Johann Sebastian Bach (1685–1750) hegedűversenyek (a-moll hegedűverseny, BWV 1041), E-dúr hegedűverseny, BWV 10442), d-moll hegedűverseny BWV 1052R (rekonstrukció), g-moll hegedűverseny, BWV 1056R (rekonstrukció). Előadók: Kalló Zsolt – hegedű és a Capella Savaria – korhű hangszereken (2014/5.)

Orbán György: Lux æterna, Tóth Péter: Res gesta mundi, Oláh Kálmán: A Duna arca Előadók: Eötvös Loránd Tudományegyetem Bartók Béla Énekkar és Egyetemi Koncertzenekar, Kovács László – karmester (2014/5.)

Wolfgang Amadeus Mozart (1756–1791) A-dúr szonáta, K. 305, B-dúr szonáta, K. 454, e-moll szonáta, K. 304, A-dúr szonáta, K. 526. Előadók: Kállai Ernő – hegedű, Fejérvári Zoltán – zongora (2014/5.)

Carlo Alfredo Piatti (1822–1901) 12 capriccio, Op. 25, Aram Hacsaturján (1903–1978) Szonáta-Fantázia. Előadó: Vadim Pavlov – cselló (2014/5.)

A http://bmcrecords.hu/images/fooldal_imagek/home_r4_c5.jpgrecords kiadványi (2014/5.)

„Kárpát-medencei magyarok zenéje” (A KmMZ 2001 – 2014 éveinek összefoglalója és a StereoPeriferic újdonságai) (Böszörményi Gergely) (2014/6.)

Megjelent Bodza Klára „Ó, áldott szűzanya” című szakrális lemeze a Fonó kiadásában (2014/6.)

Egy zongora, két ember, négy kéz egy élet… Liszt ismert és ismeretlen arcai. Várnagy Andrea és Farkas Zsolt zongora négykezes cd-je (Aczél Péter ajánlója és a cd ismertetője) (2014/6.)

Dr. Antal Lundström Ilona munkáiból (2014/6.)

Karácsonyi hangok

- Európai karácsonyi gyermekdalok (ének-zongora+ CD)

- Európai karácsonyi gyermekdalok több szólamra, eltérő nehézségű kórusművekre átírva (kamarazenekari partitúrával és szólamanyaggal ellátott kiadás)

A zene ajándéka (tanulmánykötet)

Egy zongora, két ember, négy kéz egy élet… Liszt ismert és ismeretlen arcai. Várnagy Andrea és Farkas Zsolt zongora négykezes cd-jének ismertetője (2014/5.)

Antal –Lundström Ilona & Eskil Ludström: Karácsonyi harangok. Dalok Európából cd melléklettel - (Előszó, Borító szövege, Beleolvasónak: Királyok indulója) (2014/5.)

Kurtág Zwiegespräche (Párbeszédek) című darabjából Olivier Cuendet készített zenekari változatot (BFZ) (2015/1.)

 HUNGAROTON2014/15 ŐSZ-TÉL (2015/1.)

HUNGAROTONHangoskönyvek Kossuth-díjas művészek előadásában (2015/1.)

HUNGAROTONKlasszikus hárfaszonáták Gulyás Csilla előadásában (2015/1.)

A Göncölszekér együttes „Szép Don Juan” c. új cd-jéről (2015/1.)

Karen Harrington “Notenspeller for Piano” című zongoraiskolája és munkafüzete (Agnes van Dijk-Lengyel) (2015/1.)

TYPOTeX eKIADÓ művészeti könyveiből (2015/1.)

Akit a zene éltetett – Fricsay 100. Egy könyvbemutató (2014. október 30., Operaház, Székely Bertalan terem) ajánlója(2015/1.)

HUNGAROTONA 2014/15 ŐSZ-TÉL (2015/1.)

HUNGAROTONHangoskönyvek Kossuth-díjas művészek előadásában (2015/1.)

HUNGAROTONKlasszikus hárfaszonáták Gulyás Csilla előadásában (2015/1.)

A Göncölszekér együttes „Szép Don Juan” c. új cd-jéről (2015/1.)

Zenei nevelés az óvodában - szöveggyűjtemény. Szerkesztette: Hovánszki Jánosné (2015/1.)

Karen Harrington “Notenspeller for Piano” című zongoraiskolája és munkafüzete (Agnes van Dijk-Lengyel) (2015/1.)

Bosnyák Csilla: Eperhajó. Játékos zongora és énektanulás 4-12 éves gyermekeknek (2015/1.)

S. Hegyi Béla szobrászművész Cziffra György emléktábláját avatták fel Nagytétényben (2015/1.)

Stremeny Géza Liszt Ferenc-szobra Torontóban (2015/1.)

Agócsy László emlékezete Pécsett (Nagy Ernő) (2015/1.)

HUNGAROTONJohann Sebastian Bach hegedűversenyei. Előadó: Kalló Zsolt és a Capella Savaria (2015/3.)

HUNGAROTONMozart divertimentók - Kis éji zene. Az Anima Musicae Kamarazenekar új cd-je (2015/3.)

HUNGAROTONMozart hegedű-zongora szonátái. Előadók: Kállay Ernő (hegedű) és Fejérvári Zoltán (zongora) (2015/3.)

HUNGAROTONVégh János – Vonósnégyesek. Authentic Quartet korhű hangszereken (2015/3.)

HUNGAROTONBartók Új Sorozat: I. és II. hegedű-zongoraszonáta - Szonáta hegedűre. Előadók: Kelemen Barnabás (hegedű), Kocsis Zoltán (zongora) (2015/3.)

HUNGAROTONKállai kávéház. Előadók: Ifj. Kállai Kiss Ernő (hegedű) és cigányzenekara, Kállai Kiss Ernő (klarinét). Fényes Szabolcs: Ugye, hogy nem felejtesz el? , Nótaegyveleg, Operett-dalok, Híres melódiák, Sándor Jenő: Fejem fölött kerek ég, Sándor Jenő: Már megettem a kenyerem javát, Erdélyi Mihály slágerei, C-dúr szirba, Koncz Tibor: Hová tűnik el a csillag?, Komjáthy Károly: Azt az egy nyáréjszakát, Bura Károly: Sose nyíljon kiskertedben, Régi slágerek, Dankó Pista nótái, Régi pesti slágerek, Kurucz János: A pápai dimbes-dombos, Magyar filmslágerek (2015/3.)

http://bmcrecords.hu/images/fooldal_imagek/home_r4_c5.jpgBartók ismeretlen arca – Férfikarok parasztzenei környezetben. A Szent Efrém Férfikar és Szokolay Dongó Balázs cd-je a BMC Lemezkiadó gondozásában (2015/3.)

http://bmcrecords.hu/images/fooldal_imagek/home_r4_c5.jpgSerei Zsolt & Zombola Péter - Magyar Kortárs Vesperások / Hungarian Contemporary Vespers (BMCCD211) (2015/3.)

Uplifting Classical 2. Új világzenei stílus – újabb magyar unikum. Megjelent a szimfonikus világzene hazai képviselőinek új, Uplifting Classical 2. című albuma (2015/3.)

Öt új  cd (Góbé Ez van! / Parasztünnep / Korpás Éva: A pozsonyi sétatéren – népzene gyerekeknek / Ifj. Fodor Sándor „Neti”: Szegelet – kalotaszegi népzene / Fokos zenekar: Kiskoromtól nagykoromig /

       sajtóközlemény (2015/3.)

Híradás egy készülő új kötetről. Megjelenés ősszel! Trencsényi László: Látomás az iskola jövőjéről (2015/3.)

Hat új Géniusz kötet ajánlója (dr. Mező Ferenc: Interdiszciplinaritás a tehetséggondozásban, Kiss Albert: Az „esély és ösztönzés” komplex tehetségsegítő modell pedagógiai kutatásának részeredményei, Harmatiné Olajos Tímea, Pataky Nóra: A lelki egészség személyiségdinamikai kettősségei – kihívások a tehetséggondozásban, dr. Máth János: A természettudományos oktatás válsága, dr. Martinkó József: A tehetséggondozás halhatatlanja: Harsányi István, Turmezeyné dr. Heller Erika, dr. Máth János: A zenei írás-olvasási képesség fejlődésének longitudinális vizsgálata 2–8. osztályosok körében, (Géniusz Műhely kiadványok / Tehetseg.hu) (2015/3.)

Forrai Katalin: Eszterlánc - Dalok és játékok kicsinyeknek (Új kiadás) (2015/3.)

Együttműködési megállapodást írt alá a Zeneakadémia és a Nemzeti Filharmonikusok (2015/4.)

Visszavette az államtól iskoláit - így a Zeneiskola működtetését is - Esztergom (2015/4.)

HUNGAROTONJ. Haydn hegedűversenyei Kalló Zsolt, a Capella Savaria és Nicholas McGegan előadásában (2015/4.)

HUNGAROTONRussian Concert. Rivka Golani (brácsa), John Lenehan (zongora), Douglas Perry (brácsa) játszik Dmitrij Sosztakovics, Szergej Prokofjev és Szergej Rachmaninov műveiből (2015/4.)

http://www.szag.hu/images/nemet_zaszlo.gifTeréz Illés: Musikalisches Nationalbewusstsein bei Béla Bartók. Drei Volkslieder am Weg zum Konzertprogramm (2015/4.)

Így ünnepel a 140 éves Zeneakadémia (2015/3.)

Díjat nyert a Chicagói Nemzetközi Filmfesztivál televíziós versenyén a Zeneakadémia imázs-filmje (2015/3.)

Munkacsoport „Az iskolai énektanítás megújítására, az iskolai éneklés megerősítésére” (MTI) (2015/4.)

Konferencia a zenei szakképzés megújításáról (MTI) (2015/4.)

Komolyzenei kampány kezdődik a brit iskolákban. Nagyszabású kampány keretében igyekszik megismertetni és megszerettetni a brit kisiskolásokkal a komolyzenét a BBC brit közszolgálati tartalomszolgáltató (2015/4.)

Együttműködési megállapodást írt alá a Zeneakadémia és a Nemzeti Filharmonikusok (2015/4.)

Visszavette az államtól iskoláit - így a Zeneiskola működtetését is - Esztergom (2015/4.)

HUNGAROTONJ. Haydn hegedűversenyei Kalló Zsolt, a Capella Savaria és Nicholas McGegan előadásában (2015/4.)

HUNGAROTONRussian Concert. Rivka Golani (brácsa), John Lenehan (zongora), Douglas Perry (brácsa) játszik Dmitrij Sosztakovics, Szergej Prokofjev és Szergej Rachmaninov műveiből (2015/4.)

http://www.szag.hu/images/nemet_zaszlo.gifTeréz Illés: Musikalisches Nationalbewusstsein bei Béla Bartók. Drei Volkslieder am Weg zum Konzertprogramm (2015/4.)

A kecskeméti Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézet kiadványai 2015/5.)

A Musicalia Danubiana új sorozata első kötetének bemutatója (2015/5.)

Komlós Katalin: Tanulmányok a 18. századi zene történetéből (Rózsavölgyi és Társa) (2015/5.)

Műfajok, stílusok, szubkultúrák. Tanulmányok a magyar populáris zenéről. (Szerkesztette: Ignácz Ádám) (2015/5.)

Fryderyk Chopin: Mazurkák, Noktürnök, Polonézek, Dalok, Keringők Szilasi

Alex (zongora) előadásában HUNGAROTON (2015/5.)

A http://bmcrecords.hu/images/fooldal_imagek/home_r4_c5.jpgRecords legújabb, szeptemberi jazz, kortárs & klasszikus kiadványai (Sáry László: Hyperion sorsdala, Bartók ismeretlen arca – Férfikarok parasztzenei környezetben, 1705 Zone, Grencsó Kollektiva - Rétegzene) (2015/5.)

Dubrovay László összes zongoraműve Balázs János Liszt-díjas zongoraművész előadásában (Hegedűs Anna) () (2015/5.)                                

Zenei Hálózatok: tudományos folyóirat a populáris zenéről (2015/5.)

A kecskeméti Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézet kiadványai 2015/5.)

A Musicalia Danubiana új sorozata első kötetének bemutatója (2015/5.)

Komlós Katalin: Tanulmányok a 18. századi zene történetéből (Rózsavölgyi és Társa) (2015/5.)

Műfajok, stílusok, szubkultúrák. Tanulmányok a magyar populáris zenéről. (Szerkesztette: Ignácz Ádám) (2015/5.)

Fryderyk Chopin: Mazurkák, Noktürnök, Polonézek, Dalok, Keringők Szilasi Alex (zongora) előadásában HUNGAROTON (2015/5.)

A http://bmcrecords.hu/images/fooldal_imagek/home_r4_c5.jpgRecords legújabb, szeptemberi jazz, kortárs & klasszikus kiadványai (Sáry László: Hyperion sorsdala, Bartók ismeretlen arca – Férfikarok parasztzenei környezetben, 1705 Zone, Grencsó Kollektiva - Rétegzene) (2015/5.)

Dubrovay László összes zongoraműve Balázs János Liszt-díjas zongoraművész előadásában (Hegedűs Anna) () (2015/5.)                                

2016-ban indul Bartók műveinek kritikai összkiadása (2015/5.)

Több mint 100 millió forintból újulhat meg a Bartók Konzervatórium hangszerparkja (2015/5.)

50 éves a Békési Zeneiskola (2015/5.)

1. Budapesti Nemzetközi Gitárfesztivál (2015. december 4-5-6.) (2015/5.)

Zenei Hálózatok: tudományos folyóirat a populáris zenéről (2015/5.)

Baráti Kristóf – a “Lady Harmsworth” nevű Stradivari-hegedűn játszik Farkas Gábor (zongora) közreműködésével HUNGAROTONcd-n (2015/6.)

Singing Cello – Várdai István (cselló) és Julien Quentin (zongora) játszik HUNGAROTON cd-n (2015/6.)

Beethoven összes zongoraversenye a világ egyik legkeresettebb zongoraművésze, Várjon Dénes játékával és a Concerto Budapesttel a HUNGAROTONnál (2015/6.)

Corelli öröksége. Illés Szabolcs – barokk hegedű, Dalibor Pimek – barokk cselló és Ondřej Macek – csembaló Arcangelo Corelli (1653–1713), Gasparo Visconti (1683–1713), Francesco Geminiani (1687–1762), Giovanni Battista Somis (1686–1763) és Giovanni Mossi (1680–1742) szonátáit játssza HUNGAROTON cd-n. (2015/6.)

Etűdök az ének-zene tanításához! Összeállította: Király Katalin. - Szabó Endre: Tinódi és Sárvár, vagy lantosok és hegedősök nyomában. - Király Katalin: Hogyan legyen a zene mindenkié?  (Mozaik Kiadó, Opus, 2012/2) (2015/6.)

Dömötör Zsuzsa – Kovács Mária, Mona Ilona, Sziklavári Károly Liszt Ferenc utazásai a reformkori Magyarországon (K. M.) (2015/6.)

Bombera Krisztina: Roby Lakatos – Gipsy Fusion (TRUBADUR /LIBRI) (2015/6.)

Beethoven Budán. A Beethoven kadenciaverseny pályázati felhívása (2015/6.)

ZENE, JÁTÉK, ÖRÖM – Hagyomány és korszerűség az óvodai zenei foglalkozásokon. Szedlacsek Katalin zenepedagógus 30 órás akkreditált továbbképzése (Budapest XIV., Cserepes Ház, 2016. március 3, 10, 17, 24.) (2015/6.)

Junior Prima Díj 2015. A legtehetségesebb fiatal zeneművészek kaptak elismerést (2015/6.)

Baráti Kristóf – a “Lady Harmsworth” nevű Stradivari-hegedűn játszik Farkas Gábor (zongora) közreműködésével HUNGAROTONcd-n (2015/6.)

Singing Cello – Várdai István (cselló) és Julien Quentin (zongora) játszik HUNGAROTON cd-n (2015/6.)

Beethoven összes zongoraversenye a világ egyik legkeresettebb zongoraművésze, Várjon Dénes játékával és a Concerto Budapesttel a HUNGAROTONnál (2015/6.)

Corelli öröksége. Illés Szabolcs – barokk hegedű, Dalibor Pimek – barokk cselló és Ondřej Macek – csembaló Arcangelo Corelli (1653–1713), Gasparo Visconti (1683–1713), Francesco Geminiani (1687–1762), Giovanni Battista Somis (1686–1763) és Giovanni Mossi (1680–1742) szonátáit játssza HUNGAROTON cd-n. (2015/6.)

Etűdök az ének-zene tanításához! Összeállította: Király Katalin. - Szabó Endre: Tinódi és Sárvár, vagy lantosok és hegedősök nyomában. - Király Katalin: Hogyan legyen a zene mindenkié?  (Mozaik Kiadó, Opus, 2012/2) (2015/6.)

Dömötör Zsuzsa – Kovács Mária, Mona Ilona, Sziklavári Károly Liszt Ferenc utazásai a reformkori Magyarországon (K. M.) (2015/6.)

Bombera Krisztina: Roby Lakatos – Gipsy Fusion (TRUBADUR /LIBRI) (2015/6.)

A Liszt Ferenc Emlékmúzeum múzeumpedagógiai foglalkozásai (Összeállította: Peternák Anna) (2016/1.)

A Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum sajtóközleménye. Jazzkonferencia a Múzeumban (2016/1.)

JaTaKuCs @ BMC. A Jazztanulmányi Kutatócsoport nyilvános előadássorozata a BMC Könyvtárban, 2016. január-május (2016/1.)

A HUNGAROTON újdonságaiból (2016/1.)

- Beethoven összes zongoraversenye a világ legkeresettebb zongoraművész, Várjon Dénes játékával és a Concerto Budapesttel, a Hungarotonnál

- A hold vonzásában. Brahms, Virágh és Debussy művek Fülei Balázsa előadásában

- Farkas Ferenc: Hét évszázad dalai (Meláth Andrea, Szabóki Tünde - ének, Dominkó István - zongora)

A http://bmcrecords.hu/images/fooldal_imagek/home_r4_c5.jpgRecords újdonságai (2016/1.)

kiadásában a közelmúltban megjelent új korongok (2016/1.)

A Liszt Ferenc Emlékmúzeum múzeumpedagógiai foglalkozásai (Összeállította: Peternák Anna) (2016/1.)

Új zongora a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karán (2016/2.)

A Budapesti Fesztiválzenekar 2016/17-es zenepedagógiai évadja (Dobi Ildikó) (2016/2.)

A Pannon Filharmonikusok a zenei nevelésért (Dobi Ildikó) (2016/2.)

Forrai Katalin Daloló ABC és/vagy Daloló állatok című kötetének összes dalához illusztráció készítési pályázat felhívása (2016/2.)

A Nemzetközi Forrai Katalin Díj elnyerésére szóló jelölés felhívása (2016/2.)

A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum Sajtóközleménye a 2016. május 1-ig meghosszabbított nyitva tartás és parádés koncertek a jazztörténeti kiállításon (2016/2.)

Folytatódik a Jazztanulmányi Kutatócsoport előadássorozata a BMC Könyvtárban (2016/2.)

Dalos Anna: Kodály és a történelem. Tizenkét tanulmány (Rózsavölgyi és Társa) (2016/2.)

A Gramofon 2016 tavaszi számának (XXI. évfolyam 1. szám) tartalomjegyzéke (2016/2.)

HUNGAROTON újdonságaiból:

- Corelli öröksége. Közreműködik: Illés Szabolcs, Ondřej Maciek, Dalidor Pimek (2016/2.)

- Takács Klára felvételeiből. Liszt Ferenc, Giuseppe Verdi, Richard Strauss és Robert Schumann dalok, románcok. Előadók: Takács Klára – mezzoszoprán, Magyar Állami Hangversenyzenekar, Kórodi András – karmester, Falvai Sándor – zongora, Jandó Jenő – zongora (2016/2.)

- J. S. Bach: Brandenburgi versenyek (Capella Savaria, Kalló Zsolt) (2016/2.)

- Farkas Ferenc: Hét évtized dalai. Előadók: Dominkó István, Meláth Andrea, Szabóki Tünde (2016/2.)

http://bmcrecords.hu/images/fooldal_imagek/home_r4_c5.jpgRecords újdonságaiból

Krausz Adrienne– Rachmaninoff, Liszt; Csalog Gábor - Plays Beethoven, Szőllősy, Csapó; Balance (Ávéd János - Fenyvesi Márton - Benkó Ákos); Rozsnyói Péter Trió: Pain of an Angel; Palotaï Csaba - The Deserter;

Borbély Mihály Quartet - Be by me Tonight (Gyere Hozzám Estére); Hans Lüdemann: die kunst des trios 1-5 (2016/2.)

Megjelent a MÁV Szimfonikusok új cd-je a Naxos kiadónál (Weiner Leó: Csongor és Tünde című 14 tételes balettzene-szvit 1959-es változata, Ballada brácsára és zenekarra). Közreműködik Szűcs Máté, a Berlini Filharmonikusok brácsa szólamvezetője, vezényel: Csányi Valéria (2016/2.)

A Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola kiadványai (2016/2.)

DVD/CD újdonságaiból (2016/2.)

A http://bmcrecords.hu/images/fooldal_imagek/home_r4_c5.jpgúj cd-je (Végh Sándor / Camerata Salzburg - Végh Sándor Schubert művei vezényli - 2CD) (2016/3.)

új cd-je (A Csángálló zenekar játszik) (2016/3.)

HUNGAROTON újdonságok (2016/3.)

- Elragadó bécsi muzsika a Lanner Kvartett és Miklósa Erika tolmácsolásában

- Bartók Új Sorozat: Kórusművek (1) – Nemzeti Énekkar, Szlovák Filharmónia Énekkara, Kocsis Krisztián, Kocsis Zoltán 

A Zeneműkiadó Koncert 1234 Kft. újdonságaiból (2016/3.)

Kocsis Zoltán zongoraművész Fair Play Életműdíjban részesült (MTI) (2016/3.)

Úton a zene - A Nemzeti Filharmonikusok zenei programja gyerekeknek (MTI) (2016/3.)

A Concerto Budapest az utánpótlásért (Dobi Ildikó) (2016/3.)

A VII. Nemzetközi Bartók Béla Zongoraverseny felhívása (Szeged, 2017. III. 20-25.) (2016/3.)

A Duna Szimfonikus Zenekar hangversenysorozatai - 2016/2017-es évad (Őszi, Tavaszi, Családi matiné) (2016/3.)

Opus. Etűdök az ének-zene tanításhoz. A Mozaik Kiadó Szeged internetes periodikája. Szerkeszti: Király Katalin (2012/01) ("Lantosok és hegedűsök" nyomában - Dr. Szabó Endre pedagógiai munkájának bemutatása, a sárvári Regös népzenei együttes muzsikája, a Tinódi Sebestyén Gimnázium hagyománya a Tinódi-kutatások tükrében.” A Mozaik Kiadó alsós Ének-zene (1-4. oszt.) tankönyveinek bemutatása) (2016/3.)

Válogatás a Mozaik Kiadó Szeged általános iskolai alsós ének-zene tankönyveiből (2016/3.)

HUNGAROTONÚJDONSÁGOK (2016/4.)

 - Bartók, a zongorista – Bartók Béla, Basilides Mária, Medgyaszay Vilma, Székelyhidy Ferenc, Bartók Pásztory Ditta, Szigeti József, Benny Goodman

- Schubert: 5. szimfónia – Művek hegedűre és zenekarra – Kalló Zsolt, Capella Savaria és Nicholas McGegan

cd kiadványaiból (2016/4.)

Csángálló zenekar Fel az úton / Eszterlánc. Jegesen - Hagyományos népzene Erdélyből / Juhász Gábor trió / 10 éves a Karaván Familia / Buda Folk Band – Magyar világi népzene / Lukács Miklós trió / Olah Gipsy Beats No.1

http://bmcrecords.hu/images/fooldal_imagek/home_r4_c5.jpgRECORDS újdonságértesítője (2016/4.)

- Eötvös Péter: Paradise Reloaded (Lilith) | Opera 12 jelenetben

- Gloomy Sunday (Szomorú vasárnap) Michiel Braam – zongora

- Babos’ Makrokozmosz

- Knutdut Men Dunno

A legendás szoprán új kiadványa – Sass Sylvia legkedvesebb dalaiból és színpadi szerepeiből jelentetett meg válogatást a HUNGAROTON (2016/5.)

https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/thumb/9/9b/Warner_Music_Group_2013_logo.svg/330px-Warner_Music_Group_2013_logo.svg.png Híradó (2016/5.)

http://www.emb.hu/images/logo/emb_latin.png - Jubileumi kottakiadások 2016 (2016/5.)

A Kodály Intézet az MTA szakmódszertani pályázatának nyertesei között az LFZE (LFZE) (2016/5.)

Jelentős nemzetközi kutatás-fejlesztési projektbe kapcsolódik a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem (LFZE) (2016/5.)

HUNGAROTON újdonságok (2016/6.)

- Teleki Miklós Bach orgonaművek II.

-  Glowing Sonorities: Schubert, Reinecke és Franck szonátái – Győri Noémi, Csillagh Katalin

https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/thumb/9/9b/Warner_Music_Group_2013_logo.svg/330px-Warner_Music_Group_2013_logo.svg.png  HÍRADÓ (2016/6.)

FONÓ Budai Zeneház- Ács Gyula: Szép fehér pekulár (cd) (2016/6.)

http://bmcrecords.hu/images/fooldal_imagek/home_r4_c5.jpgRecords 2016. novemberi jazzkiadványai (2016/6.)

Szabó Balázs szerk.: Nemzedékről nemzedékre. Tanulmányok, visszaemlékezések Gárdonyi Zoltán születésének 110. évfordulója és Gárdonyi Zsolt 70. születésnapja tiszteletére (A Magyarországi Református Egyház Kálvin János Kiadója) (2016/6.)

https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/thumb/9/9b/Warner_Music_Group_2013_logo.svg/330px-Warner_Music_Group_2013_logo.svg.png  HÍRADÓ- No. 1. Klasszikus (2017/1.)

A REFORMÁCIÓ ÉVE. Stereo Kft. / Periferic Records újdonságai: Református énekek XV. cd és a Református énekek 2016 DVD. (2017/1.)

Ittzés Gergely szonátákat fuvolázik HUNGAROTON korongokon: - 18. századi szerzők (Közreműködik: Szilasi Alex - zongora és Anthony Newman -csembaló) - Romantikus szerzők (Közreműködik: Nagy Péter-zongora) (2017/1.)

A http://bmcrecords.hu/images/fooldal_imagek/home_r4_c5.jpgRecords 2017. januári jazz & klasszikus újdonságai (2017/1.)

A Zeneakadémia meghirdette a Bartók Világverseny és Fesztivált (2017/1.)

V. Nemzetközi Bartók Béla Zeneiskolai Zongoraverseny (Budapest, 2017. XI. 24-26.) felhívása (2017/1.)

Nemzedékről, nemzedékre. Tanulmányok, visszaemlékezések Gárdonyi Zoltán születésének 110. évfordulója és Gárdonyi Zsolt 70. születésnapja tiszteletére

/ Szabó Balázs előszava / (Kálvin Kiadó) (2017/1.)

Megjelent a Bartók-összkiadás első kötete () (2017/2.)

https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/thumb/9/9b/Warner_Music_Group_2013_logo.svg/330px-Warner_Music_Group_2013_logo.svg.png  HIRADÓ 2017. No.2., No.3. és No.4. – Klasszikus (2017/2.)

HUNGAROTON ÚJDONSÁGOK (2017/2.)

- J. S. Bach: Lantszvitek gitáron – Csáki András

- J. S. Bach: A fúga művészete – Karosi Bálint (orgona)

-Claude Debussy: Dalok – Baráth Emőke (ének) és Virág Emese (zongora)

Teöke Marianne zongorametodikai munkái (Hutira Albin) (2017/2.)

Minőségi klasszikus zenei dvd-k oktatási célra (2017/2.)

FESZTIVÁLAKADÉMIA BUDAPEST – 2017. A NAGY TALÁLKOZÁSOK HETE (Liszt Ferenc ZeneakadémiaPesti VigadóÁdám Jenő Zeneiskola, Régi ZeneakadémiaSzéchenyi Fürdő - 2017. június 10-16.) (2017/2.)

GRATULÁLUNK A 2017. III. 15. –i NEMZETI ÜNNEPEN KITÜNTETETT KOLLÉGÁINKNAK (2017/2.)

A Duna Szimfonikus Zenekar (művészeti vezető: Szklenár Ferenc) 2017/18. évadi bérletei (Őszi és tavaszi hangversenysorozat, Családi matiné hangversenysorozat a Duna Palotában) (2017/3.)

Kóczis György zeneszerző-tanár együttműködést kérő levele (2017/3.)

5. Nemzetközi Bartók Béla Zongoraverseny, 2017. XI. 14-19., Graz (2017/3.)

2017. június 8-án 19-kor lesz a Budapesti Kórus "Gyöngyszemek" c. évadzáró koncertje a Belváros-lipótvárosi Aranytíz Kultúrházban (2017/3.)

https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/thumb/9/9b/Warner_Music_Group_2013_logo.svg/330px-Warner_Music_Group_2013_logo.svg.png 2017. No. 5. és 6. – Klasszikus (2017/3.)

HUNGAROTON újdonságok: (2017/3.)

- Rohmann Ditta és Rohmann Imre Bartók, Debussy, de Falla és Ravel műveit játssza

- Kósa György: Kamarazene brácsával, Vol. 2 – Dirk Hegemann

- The Schumann Album – Farkas Gábor. Robert Schumann emblematikus zongorakompozíciói a Hungarotonnál a Liszt Ferenc-díjas Farkas Gábor előadásában (2017/3.)

A Haydn Filharmónia a kismartoni (Eisenstadt-i) Esterházy-kastélyban (Dobi Ildikó) (2017/3.)

Schiffer Ervin Nemzetközi Zenei Mesterkurzus, Tata, 2017. VIII. 15-26. (2017/3.)

Felhívás az I. Orbán György + Zongoraversenyre (2018. tavasz) (2017/3.)

Megújul a Rózsavölgyi és Társa Kiadó (Zboray Bence) (2017/4.)

https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/thumb/9/9b/Warner_Music_Group_2013_logo.svg/330px-Warner_Music_Group_2013_logo.svg.pngWARNER HIRADÓ No. 7. és No. 8 (2017. június és július) újdonságai (2017/4.)

Zeneműkiadó Koncert 1234 Kft újdonságai: Dubrovay László: Magyar rapszódia No.2. hegedűre és vonós kamarazenekarra; Dubrovay László: Magyar rapszódia No.2 hegedűre és zongorára; Ludvig: Mandolin Iskola iskolai és egyéni használatra (2017/4.)

Az OSZK új virtuális kiállítása, amely a Rákóczi-induló történetét és a Zeneműtár gyűjteményében fellelhető legfontosabb feldolgozásait mutatja be a nagyközönségnek (Mikusi Balázs) (2017/4.)

A Budapesti Vándor Kórus Műhely 2017. november 17-21. Vándor Mesterkurzus kezdő és haladó karnagyoknak – Budapesten.  Egy Kurzus jól bevált régi és ígéretes új kínálattal (2017/4.)

W. A. Mozart összes műve hegedűre és zenekarra – Kalló Zsolt, Capella Savaria, Nicholas McGegan HUNGAROTON

(2017/4.)

HUNGAROTONÚJDONSDÁGOK:

- A nagysikerű első két album után megérkezett A fuvolaszonáták nagykönyvének 3. és 4. kötete Ittzés Gergely fuvolaművész előadásában! (2017/5.)

- Megjelent Balog József Gershwin-albuma (1. Gershwin–Donaldson: Rialto Ripples Rag; 2. Summertime (from Porgy and Bess – arr by Beryl Rubinstein); 3–9. Daloskönyv; 10-12. Három prelűd; 13. Kék rapszódia; 14–20. Gershwin–Wild: Virtuóz etűdök népszerű dallamokra (2017/5.)

https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/thumb/9/9b/Warner_Music_Group_2013_logo.svg/330px-Warner_Music_Group_2013_logo.svg.pngWARNER HIRADÓ No. 9., 10., 11. és 12. (2017. augusztus - október) cd és dvd újdonságai (2017/5.)                            

A http://bmcrecords.hu/images/fooldal_imagek/home_r4_c5.jpgRecords jazz és klasszikus zenei cd-i (2017/5.)

Gramofon Hírlevél 2017. szeptember (2017/5.)

A KOKAS PEDAGÓGIAI SOKSZÍNŰSÉGE C. SZAKMAI NAP FELHÍVÁSA (Szuppán Irén Művészeti Alapítvány szervezésében, Fót, 2017. X. 21.. Vörösmarty Művelődési Házban) (2017/5.)

Megjelent az MMA akadémikusait bemutató honlap (MMA Kommunikációs és Sajtóosztály Kommunikációs, Sajtó- és Szervezési Főosztály (2017/5.)

Az  (EMBZ) közleménye (2017/5.)

Újból látható a közszolgálati televízióban (M3) Bartalus Ilona nagy sikerű és legendás hírű „Legyen a zene mindenkié” c. komolyzenei sorozata 2017 őszén (2017/5.)

Barokk zene Sopronból (Vavrinecz Veronika) (2017/5.)

Juhász Előd: Emlékmozaikok. Kocsis Zoltán – képek, hangulatok (Scolar) (2017/6.)

A reformáció és Johann Sebastian Bach (HUNGAROTON) (2017/6.)

https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/thumb/9/9b/Warner_Music_Group_2013_logo.svg/330px-Warner_Music_Group_2013_logo.svg.png WARNER HÍRADÓ No. 13 – KLASSZIKUS (2017/6.)

Dresch Vonós Quartet Forrásból c. albuma (Fonó Budai Zeneház) (2017/6.)

A III. Marton Éva Énekverseny (Budapest-Zeneakadémia, 2018. IX. 10-16.) felhívása (2017/6.)

A Gramofon aktuális hírei (2017/6.)

Kiosztották a 2017-es Gramofon-díjakat (2018/1.)

A http://bmcrecords.hu/images/fooldal_imagek/home_r4_c5.jpgRECORDS 2017-ben díjat nyert cd-i (2018/1.)

Bárdos Szimpózium (Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar, 2018. március 9-11.) (2018/1.)

Énekesek jelentkezését várják a Nemzeti Ifjúsági Kórusba (Zeneakadémia) (2018/1.)

Magneoton Warner Híradók (Klasszikus) (2018/2.)

HUNGAROTONÚJDONSÁG: Antonio Vivaldi versenyművek a Capella Savaria előadásában (g-moll hegedűverseny, RV 332; e-moll fagott-verseny, RV 484; G-dúr fuvolaverseny, RV 437; d-moll hegedűverseny, RV 241; 13–15. C-dúr fagott-verseny, RV 472; D-dúr fuvolaverseny, RV 428 „Il gardellino”; D-dúr kamarakoncert, RV 91) (2018/2.)

MÁV Szimfonikusok új cd-i (2018/2.)

A http://bmcrecords.hu/images/fooldal_imagek/home_r4_c5.jpgRecords jazz újdonságaiból (2018/2.)

Felhívás a Hang Világnapjának (World Voice Day – WVD) ünneplésére Magyarországon, 2018. április 16-án

(2018/2.)

A Rózsavölgyi Zeneműbolt munkatársat keres bolti eladói munkakörbe! (2018/2.)

A világ legkeresettebb csellistája és a legendás Stradivári-cselló: Várdai István és Julien Quentin új albuma a Hungarotonnál (2018/3.)

Megjelent az OSZK kiadásában Dohnányi Ernő: Variációk egy gyermekdalra c. művének autográf partitúrája (OSZK-Szatmári-Lévai Zita) (2018/3.)

Bartók Béla: A kékszakállú herceg vára operafilm új DVD/CD kiadvány (EPS Produkciós Iroda (EPS Kft.) (2018/3.)

Fesztiválakadémia – 2018 - „Versek és vonzások” (2018. július 23–29.) és II. Fehér Ilona Nemzetközi Hegedűverseny (2018. július 23-28.) a Liszt Ferenc Zeneakadémián (Adonyi Adrienn) (2018/3.)

Kézzel írt kották a Szabadságharc éveiből (Zeneakadémia Kommunikáció) (2018/3.)

A Gramofon 2018 tavaszi számának (XIII. évfolyam 1. szám) tartalomjegyzéke (2018/3.)

A Liszt Ferenc-díjas Ittzés Gergely fuvolaművész-tanár kiváló kritikákat kapott a HUNGAROTON gondozásában megjelent cd-sorozatáért, amely a hetedik lemezzel vált teljessé (2018/4.)

A Rózsavölgyi Kiadó újdonságaiból (2018/4.)

új kiadványaiból (2018/4.)

Magneoton -Warner Híradó No.4  (Klasszikus, 2018. március és április) (2018/4.)

A http://bmcrecords.hu/images/fooldal_imagek/home_r4_c5.jpg három friss jazz kiadványa a műfaj új útjainak reprezentánsa (2018/4.)

Lamantin Jazz Fesztivál és Improvizációs Tábor, amely az Oktatási Hivatal által akkreditált pedagógus-továbbképzés (Szombathely, 2018. VI. 24-30.) (2018/4.)

Már érkeznek a jelentkezések a Bartók Világverseny és Fesztivál 2018-as, zeneszerzői fordulójára (LFZE) (2018/5.)

A zene szép, tiszta és igaz legyen. Szokolay Inspiart – Zeneszerző verseny ifjú tehetségek részére (2018/5.)

Kiválasztották a Nemzeti Ifjúsági Kórus tagjait. 63-an vehetnek részt az egyhetes kecskeméti felkészülésen, majd az öt hangversenyből álló fellépéssorozaton (LFZE) (2018/5.)

Ismét zenés(z) nyár Debrecenben (DE Sajtóiroda) (2018/5.)

Debreceni Egyetem Könnyűzenei Napok (2018.V.18-20.) (DE Sajtóiroda) (2018/5.)

Géczy Olga és David Aurell kiállítása a budapesti Ráth Lépcső Tudásközpontban 2018. VI. 1-től VIII. 31-ig (2018/5.)

A 12. Schiffer Ervin Nemzetközi Zenei Mesterkurzus –Szólóhangszer és kamarazene (Tata, 2018. VIII.19-30.) FELHÍVÁSA (2018/5.)

FELHÍVÁS a Házy Erzsébet Nemzetközi Tehetségkutató Énekversenyen való részvételre (Érsekújvár: 2018.IX.21-23.) Jelentkezési határidő: 2018. VIII. 25. (2018/5.)

V. Nemzetközi Fuvolafesztivál (Pécel, Ráday-kastély, 2018. IX. 28-30.) FELHÍVÁSA (2018/5.)

FELHÍVÁS a Bécsben megrendezésre kerülő V. Nemzetközi Bartók Béla Zongoraverseny zsűritagjai (Univ.Prof.Markus Schirmer, Dir.Mag. Eduard Lanner, Eva Ott, Elisabeth Väth-Schadler, Angelika Ferra)  2018. X. 19-21. között megrendezésre kerülő mesterkurzusára (2018/5.)

A IV. Budapesti Gyermek- és Ifjúsági Kamarazenei Fesztivál (2018. december 7-9.) FELHÍVÁSA (2018/5.)

FELHÍVÁS a Nemzetközi Forrai Katalin Díjra szóló jelölésről és tájékoztató a „A Mester tanít” című Forrai Katalinról szóló emlékfilmről, melyet a LFZE jelentetett meg (2018/5.)

FELHÍVÁS a Bécsben megrendezésre kerülő V. Nemzetközi Bartók Béla Zongoraverseny zsűritagjai (Univ.Prof.Markus Schirmer, Dir.Mag. Eduard Lanner, Eva Ott, Elisabeth Väth-Schadler, Angelika Ferra) 2018. X. 19-21. között megrendezésre kerülő mesterkurzusára) Ott Éva zongoraművész-tanár ajánlásával (2018/6.

http://bmcrecords.hu/images/fooldal_imagek/home_r4_c5.jpgBMC Records: új jazz és klasszikus/kortárs kiadványai (2018/6.)

Megjelent a Református énekek XVII. koncert-istentiszteleten (MüPa, 2018. július) készült CD (2018/7.)

A Nemzetközi Csellófesztivál (Székesfehérvár, 2018. XI. 25.- XII. 2.) felhívása(2018/7.)

A Budapesti Nemzetközi Kórusverseny és Fesztivál (2019. IV. 14-18.) felhívása
(2018/7.)

Bemutatkozik a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Zenei Gyűjteménye (Dobi Ildikó) (2018/7.)

„Bartók megszólal 1911-20”. Film-előzetes a hangoskönyv-dvd-ből, amely Bartók Béla 1911-1920 közötti életéről, műveiről szól. Rendezte: Bokor Jutta(2018/7.
- HUNGAROTONOrgan Favourites címmel megjelent Teleki Miklós új albuma a Hungarotonnál
(2018/7.)

- HUNGAROTONHaydn három szimfóniája a Capella Savaria és a Grammy-díjas Nicholas McGegan előadásában(2018/7.)
- HUNGAROTONRomantikus brácsaszonáták és dalok a Hungaroton új albumán
(2018/7.)
-
https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/thumb/9/9b/Warner_Music_Group_2013_logo.svg/330px-Warner_Music_Group_2013_logo.svg.png Magneoton – WARNER HÍRADÓ - Komolyzenei újdonságok(2018/7.)

„Katanics”. Könyv Mohayné Katanics Mária karnagyról (Soltész Anna) (2018/8.)

A Rózsavölgyi és Társa Kiadó újdonságaibó: Kenneth Hamilton: Az aranykor után. Romantikus zongorajáték, modern előadás / Szűcs Krisztián zenész és Szálinger Balázs: Ennyit tudtunk segíteni / Dolhai Attila: Visszatérés (2018/8.)

Zöld erdőben sík mezőben. Furulya és zongora partitúra. Zeneiskolák részére (Koncert 1234 Kft. újdonsága) (2018/8.)

http://bmcrecords.hu/images/fooldal_imagek/home_r4_c5.jpgRecords: új jazz, klasszikus és kortárs kiadványok (Végh Sándor,Rozsnyói PéterVajda Gergely) (pdf) 2018/8.)

HUNGAROTONújdonságok

- HUNGAROTONThe Masters Collection: Cziffra György (3 CD) 2018/8.)

- HUNGAROTONLiszt Ferenc Nemzetközi Lemez-Nagydíjat kapott Lajkó István Hungarotonnál megjelent albuma 2018/8.)

- HUNGAROTONRohmann Ditta csellóművész saját előadói portréját rajzolja meg a Hungarotonnál megjelenő 5. albumán 2018/8.)

https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/thumb/9/9b/Warner_Music_Group_2013_logo.svg/330px-Warner_Music_Group_2013_logo.svg.pngMagneoton – WARNER HÍRADÓ (2018. november) (pdf) 2018/8.)

BioBach-Music Könyv és Zeneműkiadó Bt. cd és könyv kiadványai 2018/8.)

Thurzó Zoltán zongoraművész CD-i:Heart and Soul Vol 1. (Bach/Busoni, Schubert, Chopin, Liszt, Grieg, Rachmaninoff / Kocsis, Debussy, Kodály, Bartók, Bach / Thurzó) /Franz Liszt: Harmonies poétiques et réligieues – Bemutatták Thurzó Zoltán dupla lemezét Budapesten (Bihari Napló-Incze Zsolt) (2018/8.)

A 2019. évi Nemzetközi Bartók Szeminárium (Szombathely, 2019. júliuus 12-21.) felhívása (2019/1.) (2019/2.)

6. Nemzetközi Bartók Béla Zongoraverseny (Graz, 2019. november 11-17.) felhívása (pdf) (2019/2.)
  
Temesvári Bence ifjú gordonkaművész nemzetközi versenysikere 
(2019/2.)
  
Felhívás a Zenei Munkaképesség-gondozás (ZMG) 2019 őszén induló egyetemi szakirányú továbbképzésére (Dr. Pásztor Zsuzsa, Négyesi Anna) (pdf)
(2019/2.)
  
Budapesti Nemzetközi Kórusverseny és Fesztivál felhívása (Budapest, 2019.IV. 14-18.) (pdf)
(2019/2.)
  
Az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Harsona Mesterkurzusának Felhívása 
(Székesfehérvár, 2019. április 28-30.) (pdf)
(2019/2.)

HUNGAROTON -The Masters Collection - Tátrai Quartet (3 CD) / Ferencsik János (3 CD) (2019/2.)

http://bmcrecords.hu/images/fooldal_imagek/home_r4_c5.jpgRecords újdonságok (2019/2.)
  
https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/thumb/9/9b/Warner_Music_Group_2013_logo.svg/330px-Warner_Music_Group_2013_logo.svg.pngMagneoton-Warner Híradó - Klasszikus 2019/ No.2 és No.3  /Baráth Emőke (2019/2.)

Megjelent Rameau: Les Indes galantes (A gáláns indiák) című lemez a Glossa Music kiadó gondozásában
(2019/2.)

Rácz Ödön nemzetközi sikert aratott cd felvételei / Zubin Mehta levele 
(2019/2.)

Orgona-portré. Az ókécskei orgona arcai. Kuhnau, Bach, Mendelssohn és Gárdonyi alkotásai Reinfeld János (hegedű) és Méhes Balázs (orgona) előadásában
(2019/2.)
  
Megjelent az Accord Quartet legújabb lemeze a bécsi Gramola Kiadónál (Erőd Iván: 3 vonósnégyes) 
C
  
A GRAMOFON 2019 tavaszi számának (XXIV. évfolyam 1. szám) tartalomjegyzéke
(2019/2.)

Másodszor is SZIA 2. Szokolay InspirArt zeneszerzőverseny (pdf ) (2019/3.)

Ötödik évadját kezdi el a Zenélő Budapest (2019. június 1. - 2019. augusztus 18.) koncert sorozat
(2019/3.)

II. Csodaforrás Barokk Zenei Műhely (2019. július 8-13.) felhívása és hír a Simplicissimus Kamaraegyüttes cd-jéről
(2019/3.)

Kocsis Holper Zoltán karvezetés kurzusa Sopronban (2019. július 4-7.) (Interkultúra Hungaria)
(2019/3.)

Felhívás pedagógus továbbképzésre (30 óra / 30 kredit) a 35. Nemzetközi Bartók Fesztivál és Szeminárium keretén belül (pdf)
(2019/3.)

21. századi stílusismeret és technikaképzés – alap- és középfokú zenetanárok módszertani továbbképzés (30 óra): „Dalpanoráma a festészet nyelvén” – a festészet és a zene élményének összecsengései (2019.VIII.31-IX.1.) / Dalpanoráma-kottabemutató (2019.VIII. 31.)
(2019/3.)

Fesztivál Akadémia, Budapest – “Fenséges és féktelen” (2019. VII. 20-28.)
(2019/3.)

A Liszt Ferenc Nemzetközi Ifjúsági Klasszikus Zenei Hét felhívása (pdf)
(2019/3.)

A Kiss Zenede AMI és Szakgimnázium „Zeneoktatás a XXI. század eszközeivel” c. 30 órás akkreditált továbbképzés felhívása
(2019/3.)

I. Dél-Alföldi Ütőhangszeres Szakmai Nap és Konferencia – 2019. október 5.
(2019/3.)

Októberben ismét Orosz Zenei Fesztivál
(2019/3.)

6. Nemzetközi Bartók Béla Zongoraverseny felhívása (2019. november 11-17, Graz) / 6. Internationalen Béla Bartók Klavier-Wettbewerbs / 6. International Béla Bartók Piano Competition 
(2019/3.)

A Duna Szimfonikusok bérleti felhívása (2019/20. évad)
(2019/3.)

Zeneóra. A Filharmónia Magyarország 2019/2020. évadjára vonatkozó ifjúsági bérletek információi
(2019/3.)

A Házy Erzsébet Nemzetközi Tehetségkutató Énekverseny felhívása. Jelentkezési határidő: 2019. augusztus 25.
(2019/3.)

Mesélő Muzsika 2019-2020 /A Filharmónia Magyarország családi bérletsorozata Lakner Tamással az Erkel Színházban
(2019/3.)

Bevezetés a pedáljátékba zongoristák számára (Összeállította és közreadja: Lakos Ágnes) (EMB, 2019)
(2019/3.)

Megújult a Nagy Erzsébet-Mosóczi Miklós szerzőpáros népszerű ötkötetes Gitáriskolájának első három kötete (EMB)
(2019/3.)

Antal-Lundström Ilona: A hangok játéka és A zene titkos nyelve. Új zenélő képes tankönyvek az élményszerű ének-zene oktatáshou (Nemzeti Tankönyvkiadó) 
(2019/3.)

Dr. Herencsár Viktória egyetemi docens legújabb cimbalmos kiadványai (pdf)
(2019/3.)

HUNGAROTON CD ÚJDONSÁG - Existentia – Karosi Bálint zenekari művei
(2019/3.)

A
http://bmcrecords.hu/images/fooldal_imagek/home_r4_c5.jpgRecords új jazz kiadványai
(2019/3.)

https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/thumb/9/9b/Warner_Music_Group_2013_logo.svg/330px-Warner_Music_Group_2013_logo.svg.png HIRADÓ- Új klasszikus kiadványok 2019.márciusáprilismájus és június(pdf) (2019/3.)

Lakatos Róbert és a RÉV: Réveteg (CD-Fonó, 2019) (pdf)
(2019/3.)

Dr. Hegedüs Gönczy Katalin: Dalpanoráma. Iránytű az európai dalirodalom felfedezéséhez (EMB, 2019) (pdf)  (2019/4.)

Walter van Hauwe furulyamódszertanáról (Bertha János) / Walter van Hauwe: A korszerű furulyaiskola (The modern recorder player volume I., London, 1984) (Bertha János és Herbán Ferenc fordítása) (Bertha János magánkiadása, Fertőd) 1994] (pdf)
2019/4.)

Kiss Mónika hegedűművész grafikáiból megrendelhető kiadványok (pdf)
2019/4.)

https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/thumb/9/9b/Warner_Music_Group_2013_logo.svg/330px-Warner_Music_Group_2013_logo.svg.pngHÍRADÓ, Klasszikus cd-k,  No. 7. és  No. 8.  (pdf)  2019/4.) 

HUNGAROTONÚJDONSÁGOK
- Farkas Gábor - Chopin összes balladája és impromptu-je
2019/4.)

- Vonósszerenádok, Volume 1: Dohnányi & Csajkovszkij – Anima Musicæ Kamarazenekar
2019/4.)

A http://bmcrecords.hu/images/fooldal_imagek/home_r4_c5.jpgRecords új jazz kiadványai
Records - új jazz és klasszikus/kortárs kiadványok (pdf)
(
2019/4.)

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által meghirdetett és anyagilag támogatott 2019/2020. tanévi művészeti tanulmányi versenyek felhívásai (
2019/4.)

A Psalmus Humanus Művészetpedagógiai Egyesület felhívása “…a zene nem csupán oktatási anyag” - Integrált művészeti nevelés a családban és az iskolában c. kreditpontot eredményező szakmai kurzusára (pdf) (
2019/4.)
 
6. NEMZETKÖZI BARTÓK BÉLA ZONGORAVERSENY, 2019. NOVEMBER 11. – 17. GRÁC + Jelentkezési lap / 6. INTERNATIONALER BÉLA BARTÓK KLAVIERWETTBEWER // 6th INTERNATIONAL BÉLA BARTÓK PIANO COMPETITION /// 6. MEDNARODNO KLAVIRSKO TEKMOVANJE BÉLA BARTÓK (pdf) (
2019/4.)

Grammy-díjas nagyságok a Budapesti Nemzetközi Gitárfesztiválon (Zeneakadémia, 2019. november 8 -10.) (
2019/4.)

A GRAMOFON aktuális hírei, eseményei (2019/5.)

Koncert 1234 Kft új kiadványaiból (Trombita skálagyakorlatok zeneiskolák részére / Dubrovay László zongora kíséretes dalai (pdf)
(2019/5.)

J. S. Bach: Kettős- és hármasversenyek a Capella Savaria előadásában (HUNGAROTON)
(2019/3.)

https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/thumb/9/9b/Warner_Music_Group_2013_logo.svg/330px-Warner_Music_Group_2013_logo.svg.pngMagneoton - WARNER HÍRADÓ No. 9, 2019. október 1. (pdf) (2019/5.)

http://bmcrecords.hu/images/fooldal_imagek/home_r4_c5.jpgRecords új jazz és klasszikus/kortárs kiadványok (pdf)
(2019/5.)
Dobozy Borbála, Bach
Szandai Mátyás Quartet
Borbély Mihály Quartet 

CD újdonságaiból (Boban Marković Orkestar MRAK / Lajkó Félix & VOŁOSI / BABRA / Szent Efrén Férfikar-Wings
(2019/5.)

http://bmcrecords.hu/images/fooldal_imagek/home_r4_c5.jpgújdonságai: Szervánszky Péter - Béla Bartók: Violin Concerto No. 2 / Deep Ford - You May Cross Here (2019/6.)
 
HUNGAROTON - J. S. Bach: Kettős- és hármasversenyek a Capella Savaria előadásában / Kocsis Zoltán felejthetetlen felvételei a The Masters Collection (2019/6.)
 
https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/thumb/9/9b/Warner_Music_Group_2013_logo.svg/330px-Warner_Music_Group_2013_logo.svg.pngMagneoton – Warner Híradó No.10 és 11. / Klasszikus (2019/6.)
 
Papp Károlyné Papp Zsuzsanna és Spiegel Marianna: Alapfokú szolfézstanítás a gyakorlatban (Második, átdolgozott kiadás)
(2019/6.)

Dr. Tiszai Luca a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Felsőoktatási Kiadó gondozásában megjelent könyvei: Zene és transzferhatás / Community Music Therapy and Intellectual Disability. Theory and Practice from a Hungarian Perspective / Preverbal and Nonverbal Musicality. Musical Interventions for Nonverbal Children and Adults with Severe Disabilities. Theory and Practice
(2019/6.)

Rövid ciklusú tanárképzés a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karán (pdf) (2019/6.)

Dr. Herencsár Viktória: A Cimbalom Világszövetség 15. Kongresszusának tapasztalatai (pdf)
(2019/6.)

Mucsi Gergő: Beszámoló az I. Dél-Alföldi Ütőhangszeres Szakmai Nap és Konferenciáról (pdf)
(2019/6.)

Negyedik alkalommal hirdet korosztályos nemzetközi hegedűversenyt a Fesztivál Akadémia Budapest (Budai Vigadó, 2020. július 8-19.) (pdf)
(2019/6.)
 
Az sikere Olaszországban és Kínában
(2019/6.)

Csodát mesélek. Az Andor Ilona Baráti Társaság Kodály Kórusának Bárdos-hangversenyéről (Köteles György) (pdf)
(2019/6.)

A Járdányi Pál Zeneiskola Alapfokú Művészeti Iskola, névadója születésének 100. évfordulóján,  zeneszerzés versenyt hirdet! / NEVEZÉSI LAP (pdf)
(2019/6.)

A IV. Budapesti Nemzetközi Kórusünnep & Laurea Mundi Nemzetközi Kórusverseny Laurea Mundi Grand Prix Verseny (2020. július 2 – 6. Budapest) felhívása és KITÖLTHETŐ JELENTKEZÉSI LAP (pdf)
(2019/6.)

A Szent István Gimnázium Jubileumi Szimfonikus Zenekar negyedszázados története és ünnepi zeneakadémiai koncertje (Kugler Sándor) (2020/1.)

Nívós díjjal jutalmazták a MÁV Szimfonikusok koncertfelvételét / Nagy sikerrel zárult a MÁV Szimfonikusok kínai turnéja
(2020/1.)

Snétberger Zenei Tehetség Központ
(2020/1.)

VI. Budapesti Vándor-Révész Fesztivál és IV. Nemzetközi Kórusverseny (Budapest, 2020. május 14-17.) felhívása (pdf)
(2020/1.)

A újdonságaiból - Muzsikás & Amadinda: Párhuzamok és kontrasztok / Csík János és a Mezzo Zenekar / Herczku Ági és a Banda: KAMARA (pdf)
(2020/1.)

Karácsony előtt jelent meg az Auer Trió új cd-je
(2020/1.)

Frideczky Katalin: Újratervezés (Irodalmi Jelen Könyvek, 2020) / 5 részlet a könyvből (pdf) (2020/2.)

Veronika Kusz: A Wayfaring Stranger - Ernst von Dohnányi’s American Years, 1949–1960 (Oakland, CA: University of California Press, 2020)
(2020/2.)

HUNGAROTON HUNGAROTON - Jean-Jaques-Baptiste Anet hegedűszonátái – Illés Szabolcs, Gáborjáni Kinga, Edőcs Fanni előadásában (2020/2.)

https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/thumb/9/9b/Warner_Music_Group_2013_logo.svg/330px-Warner_Music_Group_2013_logo.svg.pngMagneoton – WARNER HÍRADÓ No. 1, JanuárNo. 2, FebruárNo. 3, Március (2020/2.)

„Van most dicsérni hősöket, Istenem!” 1920/2020. A Csepel Örökség-díjas Csepeli Auth Henrik Fesztivál Fúvószenekar cd-je. Vezényel: Péntek János karmester (pdf)
(2020/2.)

Bánfalvi Béla Liszt-Ferenc-díjas hegedűművész-tanár „Tálentum hegedű mesterkurzus”– a közép- és felsőfokon tanuló diákok számára (Budapest, 2020. IV. 24-26)  (2020/2.)

Viola Romance – Rivka Golani (brácsa) és Kollár Zsuzsa (zongora) előadásában HUNGAROTON, 2020) ((2020/3.)

http://bmcrecords.hu/images/fooldal_imagek/home_r4_c5.jpgA BMC legfrissebb újdonságai (2020/3.)

Petrőczi Éva költő alkotásai a Katica-Könyv-Műhely gondozásában (2020/3.)

újdonságok: Útikalauz a régi billentyűs muzsikához Franciaország 1-2. / Mező Imre: Dallam kisasszony ruhatára. Könnyűvariációk zongorára / Orbán György: Veni, Sol!  Válogatott zongoradarabok / Kodály Zoltán: Gyermektáncok fuvolára és zongorára. Átírta: Bántai Vilmos és Bántainé Sipos Éva / DALPANORÁMA. Négy évszázad könnyű dalai hat nyelven. Összeállította és közreadja: Hegedüs Gönczy Katalin / Új különnyomatok Kodály: Vegyeskarok című kötetéből (2020/4.)
Vonósszerenádok – Josef Suk és Antonín Dvořák művei (Anima Musicæ Kamarazenekar, HUNGAROTON2020. IV.)
(2020/4.)

CD újdonságok (pdf)
(2020/4.)

Összeállítás Fülei Balázs (zongora) és Megyesi Zoltán (ének) Beethoven és Schubert felvételeiből
(2020/4.)

Géczy Olga karmester és festőművész / Olga Géczy conductor and painter (Géczy Olga, Prokopp Mária, Simon Erika) (HUNGAROVOX Budapest, 2020) (jpg)
(2020/4.)

Tájékoztatás a VI. Nemzetközi Bartók Béla Zeneiskolai Zongoraverseny elhalasztásáról (2020/4.)

„Für Anima - Zeneszerzés Verseny 2020”
(2020/4.)

Eva Ott zongoraművész-tanár Skype útján történő zeneelmélet órái „Hogyan és kitől tanuljuk meg a zongoraművek harmóniai vázát?” címmel
(2020/4.)

HUNGAROTONújdonságok: Fischer Annie eddig nem ismert felvételei két lemezen (Schubert, Schumann és Chopin művei) // Balog József Rameau, Debussy és Boulez zongorára írt művei a The French Collection című albumon // W. A. Mozart: Szerenádok a Capella Savaria és Nicholas McGegan közreműködésével (pdf) (2020/5.)

https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/thumb/9/9b/Warner_Music_Group_2013_logo.svg/330px-Warner_Music_Group_2013_logo.svg.pngMagneoton – WARNER HÍRADÓ No. 8. (pdf) // Magneoton – WARNER HÍRADÓ No. 9. (pdf) (2020/5.)

http://bmcrecords.hu/images/fooldal_imagek/home_r4_c5.jpgRecords újdonságok: Eötvös Péter: Senza Sangue // Fekete-Kovács Kornél - Modern Art Orchestra / Foundations - Yamas and Niyamas // Trió Kontraszt - Cryptic Scattered Images of Time Forgotten (pdf)
(2020/5.)

Székely György: A muzsika valódi hangja a világ zenei fővárosában – Salzburg 
(2020/6.)

HUNGAROTONújdonságok. Világpremier felvételek Szabó Ildikó csellólemezén (Ligeti György, Eötvös Péter, Kurtág György, Szabó Csaba, Kodály Zoltán alkotásai) // J. S. Bach hat csellószvitje Perényi Miklós előadásában // Kortárs magyar zeneszerzők művei Rajk Judit énekművész előadásában
(2020/6.)

http://bmcrecords.hu/images/fooldal_imagek/home_r4_c5.jpgRecords újdonságai: Jenna Sherry (hegedű) és Lőwenberg Dániel (zongora) Brahms két hegedű-zongoraszonátáját (Op. 120 No. 1&2), valamint Dohnányi Ernő hegedű-zongoraszonátáját (Op. 21) játssza // Rebellion(s) - Sylvain Rifflet I Jon Irabagon I Sébastien Boisseau I Jim Black (pdf) (2020/6.)

https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/thumb/9/9b/Warner_Music_Group_2013_logo.svg/330px-Warner_Music_Group_2013_logo.svg.pngMagneoton – WARNER HÍRADÓ No.10. és No.11. (Klasszikus) (pdf)

Fonó Records újdonságai: Dalinda // Poklade -Balkantransz // Lajkó Félix&Band // The Big Slalom // BAHORKA Társulat: Pletykázó asszonyok (pdf) 
(2020/6.)

GRAMOFON 2020 TÉL
(2020/6.)

Cziffra György Emlékév hazánkban és világszerte - 13 vidéki városban, 15 országban, összesen több mint 100 eseménnyel (2021. február - 2022. május) (2020/6.)
Már működik az  új szolgáltatása, a digikotta. hu
(2020/6.)

Komolyzenei klippel (Grieg: Holberg-szvit 1. tétel) ünnepelte 10 éves jubileumát az Anima Musicae Kamarazenekar
(2020/6.)

A újdonságai (Debrecenbe’ nyílik a virág- Pendely Énekegyüttes-család // Balázs Elemér Group-Celebration 20&10 (2020/5.)
(2020/6.)

Liszt műveit tartalmazó új facsimile kötet // New facsimile edition of Liszt’s compositions (Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, 2020)   (2021/1.)

Kottakiadó Koncert 1234 Kft. újdonságai (Dubrovay László: Tűz // Vadász- szimfónia // Gitárral a világ körül (kotta + cd) // Ahogy én szeretlek, nem szeret úgy senki - régi és új dalok (kotta és cd) (2021/1.)

http://bmcrecords.hu/images/fooldal_imagek/home_r4_c5.jpgRecords: új jazz kiadvány - BMCCD299 Harcsa Veronika - Razvaljajeva Anasztázia - Fenyvesi Márton / Debussy NOW! (pdf) (2021/1.)

Dr. Asztalos Andrea PhD: A gyermekek énekhangképzésének elmélete és gyakorlata dr. Altorjai Tamás PhD. ajánlásával (JATEPress, 2021). Részletek a könyvből: (Gyermekhangképzési hibák és javítási lehetőségei; A levegős hangon éneklés jellemzői és javítási lehetőségei; Préselt hangon éneklés jellemzői és javítási lehetőségei (pdf) (2021/2.)

Megjelent J. S. Bach három szólóhegedű fúgájának Tricentenáriumi összkiadása (Papageno)
(2021/2.)

Dubrovay László új művei: SOLO No. 15/B for marimba // LAMENT for vibraphone (Zeneműkiadó Koncert 1234 Kft, 2021)
(2021/2.)

HUNGAROTONújdonságok: Joseph Haydn és Wolfgang Amadeus Mozart kvartettjei /Győri Noémi (fuvola); Kokas Katalin (hegedű); Bársony Péter (brácsa); Kokas Dóra (cselló) // Vonószenekari szerenádok (Victor Herbert, Edward Elgar, Robert Fuchs és Franz Schubert művei (Anima Musicæ Kamarazenekar)
(2021/2.)

https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/thumb/9/9b/Warner_Music_Group_2013_logo.svg/330px-Warner_Music_Group_2013_logo.svg.pngMagneoton – WARNER HÍRADÓ 2021 No.1. és No.2. (pdf) (2021/2.)

Tálentum Hegedű Mesterkurzus (Bánfalvi Béla hegedűművész-tanár mesterkurzusának felhívása, Budapest, 2021. IV. 23-25.) (2021/2.)

Országos Széchényi Könyvtár Hangtár (OSZK honlap) (2021/2.)

Zeneműkiadó Koncert 1234 Kft ajánlója: Dubrovay László: Karácsony -  zongorára // Hárfa Album - Bábel Klára (Tananyag az alapfokú művészeti oktatás hárfa tantervi programjához) (2021/3.)

https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/thumb/9/9b/Warner_Music_Group_2013_logo.svg/330px-Warner_Music_Group_2013_logo.svg.pngWARNER HÍRADÓ No. 3. és No. 4. (2021/3.)

Horváth György: Magyar klarinétművész-generációk. Külföldi elődök, iskolák és zenekarok. 1700-2020 (Magánkiadás, 2021) (pdf) (2021/3.)

Teőke Mariann::Zongoraiskola sorozat – hat kötet // Frank Oszkár: Alapfokú zeneelmélet c. tankönyve (Polifon-Music Trade Bt. ajánlata) (pdf) (2021/3.)
 
7. Nemzetközi Bartók Béla Zongoraverseny 2022. I. 29. – II. 9. Graz // 7 Internationale Béla Bartók Klavier Wettbewerb 29. Jänner – 6. Februar 2022 Graz // 7th International Béla Bartók Piano Competition 29th January – 6th february 2022 Graz (pdf) (2021/3.)

18. századi szerzők a fuvoláról Quantz fuvolaiskolája előtt. Újabb kötettel bővült a TRAVERATA KÖNYVTÁR sorozata a 18. századi fuvola irodalmáról (Balogh Vera) (2021/4.)

A HUNGAROTON új cd-jén a Capella Savaria Georg Philipp Telemann 6 versenyművét szólaltatja meg (2021/4.)

Perencz Béla: Időutazás (Rózsavölgyi és Társa, 2022) (pdf) (2022/1.)

János Sipos: Essays on the Folksongs of Turkíc People (Ankara: Grafiker, 2021)
(2022/1.)

https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/thumb/9/9b/Warner_Music_Group_2013_logo.svg/330px-Warner_Music_Group_2013_logo.svg.pngWARNER HÍRADÓ: 2021/No.10No.11  és 2022/ No.1 (2022/1.)
 
A http://bmcrecords.hu/images/fooldal_imagek/home_r4_c5.jpgCD újdonságaiból: Gadó Gábor és Ávéd János: Whispering Quiet Secrets Into Hairy Ears // Porta: Missa Mortuorum (Istvánffy Kamarakórus és Muntag Lőrinc) 
(2022/1.)
 
– Új CD-k (Lukács Miklós – No Man’s Land; Sarjú Banda; Szabadon – Cimbalind; Básits Branka-Én Csépem; Cserepes –Nachtmusik; Kubinyi Júlia Autentico – Örökül Magyarpaládról (Kubinyi Júlia, Sanhauser Pál, Lelkes András és Nyitrai Tamás)
(2022/1.) külföldi partnerkiadója: G. Henle Verlag (pdf) (2022/2.)

Bartók–Soós: A vonós kamarazene mikrokozmosza Bartók Béla Mikrokosmos című sorozata alapján - Alapfok (első fekvés). Válogatta és átírta Soós András. Pedagógiai munkatárs Borsos Ágnes (, 2021) (2022/2.)

Ajánló Mosóczi Miklós „Angol népdalok és balladák” gitár vagy billentyűs kísérettel, akkordjelzésekkel című kiadványához (Szerzői kiadás, 2021) (Kozma István) (pdf) (2022/2.)

Zongoramesékkel a gyerekek nyelvén. Ari-Bencses Anikó kottáiról Barát-László Bernadett Erika írása (pdf) (2022/2.)

A HUNGAROTON újdonságai: Soirées de Vienne – Farkas Gábor zongoraművész felvételei // Fülei Balázs zongoraművész legújabb CD-je - Blurred Boundaries Piano works by Ravel, Franck, Debussy // Pusker Júlia és Fejérvári Zoltán legújabb kiadványa – Schubert on Violin, Works for Violin and Piano (pdf) (2022/2.)

Before the last. Beethoven & Schubert piano sonatas. Balázs Fülei. Binder Music Manufactory (2022/2.)

http://bmcrecords.hu/images/fooldal_imagek/home_r4_c5.jpg Hans Lüdemann TransEuropeExpress Ensemble featuring Majid Bekkas - ON THE EDGES 1 // Gadó Gábor  (BMC Records 2022)
(2022/2.)

https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/thumb/9/9b/Warner_Music_Group_2013_logo.svg/330px-Warner_Music_Group_2013_logo.svg.png(2022, februármárcius) (2022/2.)

Székely György: Annie Fischer on screen. A komplett magyar videófelvételek első kiadása (Gramofon 2022.Nyár) // Juhász Előd interjúja dr. Székely Györggyel a Fischer Annieról megjelent gazdag gyűjteményről (Magyar Katolikus Rádió Zene-Közelben, 2022. 05. 15.)
(2022/3.)

Megjelent a 125 éve született Kósa György emlékére a „lélektől lélekig” c. kamarazenei CD (pdf)
(2022/3.)
 
A Koncert 1234 Kft kotta újdonságai 1.) Dubrovay László: Szerelem, szerelem. 9 dal Petőfi Sándor verseire tenor vagy szoprán hangra és zongorára // 2.) Dubrovay László: Szerelem, szerelem. 9 dal Petőfi Sándor verseire tenor hangra és zenekarra // 3.) Piano Music-Sokan szeressetek zongorázni: Bach, Beethoven, Czerny, Haydn, Händel, Ludvig, Mozart, Purcell és Telemann művei (2022/3.)
 
Bátki Zoltán: Könnycseppek. Megzenésített versek és dalok énekhangra, zongorakísérettel, középfekvésben. (Szerzői kiadás) (pdf) (2022/3.)

Mosóczi Miklós: Kossuth Lajos táborában (Közreadó és kiadó: Mosóczi Miklós) (2022/3.)
 
Kemény Anna Mária. Két CD-bemutató előtt. Kemény Egon: Ma éjjel // Keringő rapszódia (2022/3.)
 
HUNGAROTON újdonságok. Az Auer Trió legújabb kiadványa – Temperament, works by Tchaikovsky and Liszt // A Capella Savaria legújabb kiadványa – Michael Haydn Violin & Flute Concertos (2022/3.)

https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/thumb/9/9b/Warner_Music_Group_2013_logo.svg/330px-Warner_Music_Group_2013_logo.svg.pngNo. 4 és No. 5 (Klasszikus)  (2022/3.)

A Zenetanárok Társasága (Zeta) a közeljövőben tervezi az énekes tagozat létrehozását is Bátori Éva operaénekes, énekmester, BE ZK tanszékvezető tanárának vezetésével (pdf) (2022/3.)
 
A Fiatal Magyar Tanárjelölt Karvezetők III. Országos Versenye (Szeged, 2022. XI. 12-13.) (pdf)
(2022/3.)

Perényi Éva és Perényi Péter pedagógiai kottái (1996-2022) (2022/4.)
 
Mosóczi Miklós „Kossuth Lajos táborában” c. új kottájáról (Kozma László) (pdf)
(2022/4.)

Kedveljük meg a fagottot (fagott kotta) // 17 Blues gitárszóló kotta + CD melléklettel (klasszikus gitárra és elektromos gitárra (Zeneműkoncert Koncert 1234 Kft, 2022)
(2022/4.)

Petrőczi Éva alkotásai hangoskönyveken: A füst vállalása; Könyörgés, márciusi hóban Összegyűjtött versek; Szürkeháj; Petrőczi Éva - Ida és Gyula családregény (Helma, 2022) (pdf)
(2022/4.)

A HUNGAROTONújdonságai: Tóth-Vajna Zsombor legújabb kiadványa. Joseph Haydn: The Seven Last Words of Christ // Anima Musicae: String Serenades, Volume 4 – Reinecke, Wolf, Karłowicz, Kalinnikov művei // Simon Izabella, Várjon Dénes: The French Album (2022) (HUNGAROTON, 2022) (pdf)
(2022/4.)

A ZETA Szolfézs Tagozata emléknapja Frank Oszkár (1922–2019) születésének 100. évfordulója alkalmából (2022. X.15, Józsefvárosi Zeneiskola)
(2022/4.)

Kincses sziget zenetanároknak. Remek szolgáltatásokkal várja a zenetanárokat a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Zenei Gyűjteménye
(2022/4.)

Közösségi ünnepünk az 1456. évi nándorfehérvári győzelem évfordulóján,
2023. július 22-én a Duna Ünnepe (Duna Ünnepe Titkárság)
(2022/4.)

Fábián Tímea: Ostinato zenei gyakorlófüzet bármely hangszeren tanuló számára (2022/5.)
 
Joachim László & Schäfer Zsolt: Ukulele, mindenki együtt! címen új, magyar nyelvű ukulele tankönyv jelent meg (pdf) (2022/5.)
 
Digikotta – zenepedagógiai kiadványok () (2022/5.)
 
A Zeneműkiadó Koncert 1234 Kft. új kiadványai:1. Az operaházban; 2. Örökszép operettek; 3. Himnuszok himnusza; 4. Szerelmes dalok (2022/5.)
 
Ismét kapható Ittzésné Kövendi Kata: Angol-magyar zenei szaknyelvi szótára (2022/5.)

Megjelent Stachó László könyve a zongoraművész Bartók Béláról (lfze.hu) (2022/5.)
 
A Capella Savaria legújabb kiadványa: Wolfgang Amadeus Mozart, Double Concertos // Szilasi Alex - Chopin: Piano Sonatas No. 2&3  // Boros Misi: Inspirations, works by Brahms, Chopin (HUNGAROTON2022)
(2022/5.)
 
https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/thumb/9/9b/Warner_Music_Group_2013_logo.svg/330px-Warner_Music_Group_2013_logo.svg.png WARNER HÍRADÓ No. 6, No. 7No. 9 és No. 10 (pdf) (2022/5.)
 
A http://bmcrecords.hu/images/fooldal_imagek/home_r4_c5.jpgRecords 4 új jazz kiadványa (pdf) (2022/5.)
 
A CD újdonságai (2022/5.)

Újra van MUZSIKA! Miklósa Erika köszöntőjével a folyóirat már elérhető a www.muzsika.org linken (2022/5.)

ARCANUM – A legnagyobb magyar adatbázisban elérhető a Parlando
(2022/5.)

XIV. Flesch Károly Nemzetközi Hegedűverseny. Az ország legnívósabb hegedűversenye újraindul (Sajtóközlemény) (2022/5.)

Közösségi ünnepünk.1456. évi nándorfehérvári győzelem évfordulóján, 2023. július 22-én a Duna Ünnepe (Duna Ünnepe Titkárság)
(2022/5.)

Együttműködés a Kulturális és Innovációs Minisztériummal a Liszt Intézetek programjainak támogatására. Kulturális diplomáciai értekezlet az MMA székházában (mma) (2022/5.)

Megalakult a Magyar Kodály Társaság új elnöksége (2022/5.)

Kilencen habitáltak a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen (lfze.hu) (2022/5.)

A Magyar Rádió Művészeti Együtteseinek 2022. évi díjazottjai: Nemes Edit énekkari művész és Fejérvári János zenekari brácsaművész-tanár (MTI) (2022/5.)
 
Vas diplomát kapott Szatmári László hegedűművész-tanár, a Kispesti Szatmári László AMI alapító igazgatója, a Parlando alapító felelős szerkesztője (képriport)
(2022/5.)
 
Földi Bence zongoratanár 50 éves jubileuma Ausztriában (R.É)
(2022/5.)

Harmadik lett Kovács Gergely a New York-i Liszt-versenyen (lfze.hu és Papageno) (2022/5.)
 
Andrej Danyilov nyerte az 5. Marton Éva Nemzetközi Énekversenyt (Papageno)
(2022/6.)

Fischer Annie a képernyőn. A magyarországi TV-felvétetek összkiadása. Az 5 DVD-t tartalmazó sorozat az MTVA filmarchívum anyagainak és privát felvételek felhasználásával készült. Társproducerek: dr. Székely György [Dr. Kunitzer István Alapítvány] és dr. Kálmán András [Tritonfilm Kft.] // Fischer Annie. Ritka felvételek (6 CD) (2022/5.)

Kemény Anna Mária: Kemény Egon „Ma éjjel” c. CD-albumának bemutatója (pdf) (2022/6.)

Dr. Jánosi András könyvei: Az archaikus magyar hegedűjáték // Rozsnói farsang – 1730 Válogatás a Zay-ugróci kézirat, valamint más korabeli magyar kéziratos zenei gyűjtemények anyagából. (English text inside) (Magyar Kultúra Kiadó 2021.) (pdf) (2022/6.)

SZERZŐI ÉS TEMATIKUS TARTALOMJEGYZÉK

az MZTSZ

http://www.parlando.hu/2012/2012-1/2012-1_elemei/image002.jpg 

c. internetes zenepedagógiai folyóiratában 

az 1959/1. – 1964/12. és 1996/1. – 2022/3. számokban megjelent írásokról.

(A PARLANDO 1959–2011. között hagyományos formában is megjelent!)

a www.parlando.hu -n!

MÁR 2158 Szerző 6719  ÍRÁSA olvaSHATÓ 66 rovaton belül

találhatók meg a Parlando hagyományos, nyomtatott kiadásában!

 [T1]