Előszó
A liturgia anyanyelve a
zene – tartja a régi igazság és tanulja minden kántorjelölt. Az
istentiszteletek, misék legfontosabb eleme a hittel és szívvel előadott,
elénekelt zene, amelynek nemcsak a liturgia továbbvitelében van fontos szerepe,
de utal az egyházi év adott pillanatára is. Konferenciánkon arra keressük a
választ, hogy milyen állapotban van ma a keresztény egyházak templomi és
egyházi zenéje, él-e a szépség igénye a papság és a hívek körében. „Minden
erőnket összeszedve igyekezzünk mélyebb barázdát húzni, mint amilyen a nap
divatja!” – írta Liszt Ferenc a művész mindenhatóságáról szóló írásában.
Sokan hiszik, hogy változásoknak kell történnie az egyházi rendben ahhoz, hogy
a ma emberét is megszólítsuk, azaz többen váljanak igaz, hithű emberekké.
De vajon nem a múlt megtartásában, azaz a hagyományőrzésben van-e az az
erő, amely odahívja az embereket az oltáriszentség elé? Bizonyos-e az,
hogy a modern zenei szemlélet feltétlenül igénytelenséget is jelent egyúttal?
Nehéz kérdések ezek, amelyekre valószínűleg nem a kimondott szavak, hanem
általános társadalmi állapotunk és egyéni jóérzésünk adhatja meg a választ.
Konferenciánk ezek előidézését szolgálja.
Dr. Fehér Anikó
szerkesztő
Műhelytanulmányok IV. évfolyam/3. (2022)
DR. FEHÉR ANIKÓ[1]
ARANYMIATYÁNK
Fehér Anikó karnagy,
népzenekutató, a MMA MMKI
tudományos főmunkatársa, a Károli Gáspár Református Egyetem óraadó
oktatója, a Nemzetközi Kodály Társaság elnökségi tagja Aranymiatyánk Ez a
magyar nyelvterület több részén is előforduló népének Jézus földi életének
utolsó hetét mutatja be. Eredete nem tisztázott, de a XV. századból már ismert
német nyelvű változata. Délszláv, szlovén, cseh és szlovák nyelven is
megtalálták, ezek ponyván is terjedtek. „Asszonynépünknek máig egyik
legkedvesebb elmélkedő imádsága: Jézus édesanyjának,
Máriának elmondja, hogy mi várakozik reá a nagyhét napjában... voltaképpen
Jézusnak édesanyjától való első, virágvasárnapi búcsúzkodása, amely a
kánoni evangéliumokban nem fordul elő” – írja róla Bálint Sándor. A
párbeszédes formájú, prózában és verses énekben is megtalált adat a nagyhét
imádsága volt, elmondója az Úr előtti meghallgattatást remélhetett a
hagyomány szerint. Az imádságnak valójában más köze nincs a nevében rejlő
Mi atyánk imához, pusztán műfaji hasonlósága miatt nevezte így a nép. Az
arany jelző pedig az értékét jelzi.
Fehér Anikó: Aranymiatyánk (19:42)
