10 ÉVE HUNYT EL UGRIN GÁBOR
I.
UTÁNPÓTLÁS[1]
Feuer Mária interjúja Ugrin
Gáborral
(1975)
Feuer Mária
(Felvégi Andrea felv.) Ugrin Gábor
(epa.niif.hu) (vpg.hu)
E sorozatban eddig
csaknem száznegyven muzsikussal készítettem interjút, de alig akadt közöttük,
aki olyan túláradó lelkesedéssel beszélt munkájáról, mint Ugrin
Gábor. l959-ben fejezte be tanulmány a Zeneművészeti Főiskolán,
Vásárhelyi Zoltán vezetésével. A Veress Pálné Gimnázium énektanáraként
kiemelkedő pedagógiai munkát végez, számos leendő muzsikust, iskolai
énektanárt nevelt: tanítványai nagy részével egy életre megszerettette a zenét.
Az Ifjú Zenebarát Klubok Központi Kórusának vezetője és a Bartók
Zeneművészeti Szakközépiskola tanára.
- Ugrin Gáborért rajonganak tanítványai, ő is nagyon szereti munkáját,
hivatalosan mégis átszegődött a szakközépiskolába. Miért?
- Bizonyára emlékszik
rá, hogy egy évvel Kodály Zoltán halála után fakultatívvá akarták tenni a
gimnáziumi énekórákat s csak nagy társadalmi megmozdulással sikerült ezt
megakadályozni. Akkor fogadtam el a szakiskolai kinevezést, mert úgy éreztem: gimnáziumi
munkám bizonytalan. Persze a Veress Pálné-beli
tanításról azóta sem tudtam lemondani. Annál jobban érzem viszont, mekkora
veszély fenyegeti ismét iskolai énekoktatásunkat. A kronológiai pontosság
kedvéért azt is el kell mondanom, hogy éppen elkészítettem az új gimnáziumi
tankönyvet, amikor kiderült, hogy az 1987-tól életbe lépő új tanterv
megszünteti a gimnáziumok IV. osztályában az énekórát, az általános iskola
VIII. osztályában pedig az eddigi heti két órát másfélre csökkenti. Ez a terv a
pedagógusok szempontjából is veszélyes. De nemcsak a közismert, sokat
hangoztatott érvekre, a kodályi tézisek igazságára gondolok – persze
alapvetően ezekről van szó–, hanem olyan tényezőkre is, amelyek
kevésbé ismertek. Ha az óraszámot csökkentik, akkor a tanárok nem tudják
kitölteni saját tanításuk keretét s arra kényszerülnek, hogy másik iskolában is
is vállaljanak néhány órát. Tudja, mi ennek a
következménye? A pedagógustól mindegyik munkahelyen a maximumot várják, a tanár
pedig előbb-utóbb nem tud megfelelni a kettős követelménynek. Ez
azért tragikus, mert egyébként is katasztrofális a szakemberhiány. Az
úgynevezett Kodály-módszer nagyságát felesleges most újra részletezni, de
nyilvánvaló, hogy célját mégis a gyakorlatban: jó, lelkes, sőt megszállott
pedagógusokkal lehet megvalósítani.
- A magyar énektanítási módszer világhírű. Ezt nálunk is tudják,
Művelői megbecsültek, sőt, akik kiemelkedően végzik
munkájukat, azok azokhoz sereglenek a külföldi vendégek, vagy őket hívják
meg, hogy tanuljanak tőlük. A pedagógusok fizetését is rendezték. Mi hát
az oka annak, hogy valóban maroknyi a nemzetközileg számon tartott, kiemelkedő tudású
pedagógus, és hogy aggasztó az utánpótlás helyzete?
- Az országos
helyzetről nem is merek szólni. Tudja, hogy az éneket tanító pedagógusok
igen nagy része nem szakosított tanár? De beszéljünk most azokról, akiknek
hivatása az iskolai énektanítás, s akiknek kötelességük lenne, hogy Kodály
útmutatását kövessék. Mindenekelőtt azt hiszem, nem anyagiak hátráltatják
őket. Persze a pedagógus pályán nem lehet meggazdagodni – még a
fizetésrendezés után sem. De nem is sokkal rosszabb a kezdő tanár helyzete
a kezdő mérnökénél. És van a pályának talán némi gyakorlati előnye
is: például a kötött nyolcórás munkaidőnél szabadabb elfoglaltság és a hosszú
vakáció. Ismétlem: nem anyagiak miatt állunk rosszul az utánpótlással, hanem
azért, mert nem kutatják fel azokat a fiatalokat, akik valóban elhivatottságot
éreznek.
- Véleménye. szerint tehát elsősorban
hivatástudat kell ahhoz, hogy valaki jó énektanár legyen?
- Az is, sőt,
mindenekelőtt az, Ne szépítsük: ha hivatalosan nem is, de a gyakorlatban
az ének melléktárgy. S ha az énektanár nem harcolja ki kollégái elismerését és
nincs ereje megküzdeni a gyerekek odaadásáért, akkor mindegyik tárgy fontosabb
lesz az övénél. Ne higgye, hogy szakmai elfogultság szól belőlem: a
vizuális nevelés helyzete sem kedvezőbb, s így azt hiszem, az esztétikai
érzék fejlesztése főleg az irodalomtanárokra hárul. Mindez persze a
gimnáziumokra vonatkozik, ahová a tizennégy-tizennyolc éves korosztálynak csak
körülbelül a húsz százaléka jár. A szakmunkásképző iskolákban ennél is
rosszabb a helyzet. Tudom, a matematika, a fizika az általános műveltséget
adó tárgyak legalább olyan fontosak, mint a zene, s
legföljebb azt tudnám ajánlani, ha csökkenteni kell, hogy más órák tágasabb
keretéből őrízhessük meg a negyedikesek
énekóráját. De miért kell csökkenteni? Miért beszélünk túlterhelésről
abban az életkorban, amikor a fiatal a legjobban bírja, sőt igényli a
terhelést? És Kodály országában kell mondanom, hogy az énekóra éppen
ellensúlyozza a terhelést?
- Nem gondolja, hogy a tanár harcának eredményessége nemcsak az ő
személyén, hanem környezetén, tanártársain, igazgatóján is múlik?
- Bizonyára igen. Mégis
bizonyos vagyok benne, hogy az igazi, a megszállott pedagógus el tudja hitetni
a környezetével, hogy mellőzött tárgya nemesít. Végeredményben ez a hit
dönti el: jó tanár-e az illető, képes-e tovább vinni Kodály örökségét.
Mert Kodály tanításának sikere a pedagógusokon múlik: megutáltatni is lehet az
éneket, ha rosszul tanítják. Az iskolai énekoktatás nemzeti büszkeség nálunk,
de azt hiszem, inkább azt kellene végig gondolnunk: mi lesz, ha már nem is
melegít a nemrégiben még lángoló kodályi tűz. Az előbb hitről
beszéltem. A tanár szuggesztivitásán múlik, hogy képes-e élményt szerezni a
gyerekeknek, képes-e oly módon átadni a zenei ismereteket, hogy tanítványai
átéljék a zenélés semmihez sem hasonlítható örömét. Ugye nem veszi
szerénytelenségnek, ha azt mondom, művészet is a mi munkánk: a szépséget
csak úgy lehet megsejtetni, ha a tanát nem kényszerűen, favágásként -
előírásosan ugyan, de hit nélkül látja el feladatát.
- De hát lehet-e beleplántálni ezt a hitet és - nevezzük nevén:
tehetséget - a jövendő énektanárokba? Hogyan oldhatók meg az utánpótlás
gondjai?
- Ezen egyre többet
gondolkozom. Azt hiszem, az az a legnagyobb baj, hogy a főiskolán tanuló
tanárjelöltek (s ez valószínűleg az egyetemek pedagógiai fakultásaira is
vonatkozik) valójában nem éreznek pedagógiai elhivatottságot, csupán
ugródeszkának tekintik tárgyukat valamely más, áhított szakhoz. Úgy gondolják:
az a fontos, hogy bekerüljenek az egyetemre, főiskolára, aztán majd
átnyergelnek. S ha netán nem nyílik módjuk változtatásra, igazi pedagógus akkor
sem válik belőlük. Úgy gondolom, rossz a felvételi vizsgák metódusa. Én a
szakmai képességek mellett nagyobb jelentőséget tulajdonítanék a
pedagógiai rátermettség vizsgálatának – ezt nem lehet ötperces beszélgetéssel
és a középiskolai tanárjellemzése alapján eldönteni. De ha a néhány valóban jó
énektanár személyes ügyének tekinthetné az utánpótlás nevelését, ha
kihasználhatná tekintélyét és személyes hatását – mert a jó tanár népszerű
tanítványai körében –, akkor a maga példájával csábíthatná a pályára
növendékeit; s ha apróbb feladatokkal már a gimnáziumi évek alatt pedagógiára
nevelhetné őket, akkor évről évre emelkedhetnék a rátermett
tanárjelöltek száma.
- Azzal kezdtem: miért ment el ,,hivatalosan'' a Veress Pálné
Gimnáziumból? Azt hiszem, ezek után felesleges megkérdeznem, miért maradt
mégis, „nem hivatalosan'?
- Talán ez ma már
közhely, de én ugyanolyan fontosnak tartom a tömeges zenei nevelést, mint a szűkebb
körű szakmai oktatást. Nagyon jó, hogy szakiskolában nevelhetek, de nincs
annál nagyobb boldogság, mint amikor azok a kócos gyerekek, akiknek a
legnagyobb részéből soha nem lesz muzsikus, olyan szépen, olyan átélten
éneklik, hogy Megrakják a tüzet...
FÜGGELÉK
A nyolcosztályos
gimnázium jelenlegi óraszámai
A hatosztályos gimnáziumok jelenlegi óraszámai:
A négyosztályos
gimnázium jelenlegi óraszámai
Szakgimnáziumi
évfolyamok közismereti és szakmai órakerete
|
Tantárgyak |
9. évf. |
10. évf. |
11. évf. |
12. évf. |
9-12. óraszám összesen |
13. évf. |
13. évf. óraszám
összesen |
||
|
Magyar nyelv és irodalom |
4 |
4 |
4 |
4 |
556 |
- |
- |
||
|
Idegen nyelv (első élő idegen nyelv) |
4 |
4 |
4 |
4 |
556 |
4 |
124 |
||
|
Matematika |
3 |
3 |
3 |
3 |
417 |
- |
- |
||
|
Történelem |
2 |
2 |
3 |
3 |
345 |
- |
- |
||
|
Állampolgári ismeretek |
- |
- |
- |
1 |
34 |
|
|
||
|
Digitális kultúra |
2 |
1 |
1 |
- |
144 |
- |
- |
||
|
**Művészetek |
1 |
1 |
1 |
- |
108 |
- |
- |
||
|
***Testnevelés |
5 |
5 |
5 |
5 |
695 |
- |
- |
||
|
Közösségi nevelés |
1 |
1 |
1 |
1 |
139 |
- |
- |
||
|
Természettudományos képzésre (is) fordítandó
sáv* |
A |
Komplex természettudomány |
2 |
2 |
2 |
2 |
278 |
- |
- |
|
B |
Komplex természettudomány |
3 |
- |
- |
- |
108 |
- |
- |
|
|
Érettségi tárgyból felkészítésre használható
órakeret |
- |
2 |
1 |
2 |
170 |
- |
- |
||
|
Szabadon tervezhető órakeret A |
2 |
2 |
2 |
3 |
306 |
- |
- |
||
|
Szabadon tervezhető órakeret B |
1 |
2 |
3 |
3 |
306 |
- |
- |
||
|
Szakmai tantárgy óraszámai |
8 |
9 |
8 |
8 |
1148 |
31 |
961 |
||
|
Rendelkezésre álló órakeret/hét |
34 |
34 |
34 |
34 |
- |
35 |
- |
||
|
Tanítási hetek száma |
36 |
36 |
36 |
31 |
- |
31 |
- |
||
|
Éves összes óraszám |
1224 |
1224 |
1224 |
1054 |
4726 |
1085 |
1085 |
||
* Az iskola dönt, hogy A
vagy a B megoldást választja.
** Az A és B szabadon
tervezhető órakeret közismereti és szakmai órára egyaránt felhasználható.
*** A művészeti
szakgimnázium művészeti ágazathoz kapcsolódó közismereti óraszáma a
szakmai óraszámra csoportosítható át.
A művészeti képzési
területen a heti óraszám legfeljebb 40 óra. A „Heti órakeret a művészeti
képzési területen” és a „Heti órakeret” különbségének felhasználásáról az
iskola a pedagógiai programban rendelkezik.
**** Az
előadó-művészeti képzések tekintetében (Artista, Táncos) a heti 5 óra
testnevelés szakmai óraszámként is felhasználásra kerülhet.
Két éves szakgimnáziumi
szakképesítések óraterv táblázata
|
Tantárgyak |
1/13. évf. |
2/14. évf. |
1/13-2/14. évf. óraszám összesen |
|
Szakmai idegen nyelv |
4 |
4 |
268 |
|
Érettségire épülő szakképesítés órakerete |
31 |
31 |
2077 |
|
Rendelkezésre álló órakeret/hét |
35 |
35 |
|
|
Tanítási hetek száma |
36 |
31 |
|
|
Éves összes óraszám |
1260 |
1085 |
2345 |
Nyelvi
előkészítő évfolyam óraszámai a szakgimnáziumban
|
Tantárgyak |
óraszám/hét |
|
Idegen
nyelv |
18 |
|
Testnevelés
és sport |
5 |
|
Digitális
kultúra |
3 |
|
Képességfejlesztés
(helyi
tantervben meghatározottak szerint) |
3 |
|
Osztályfőnöki |
1 |
|
Összesen |
30 |
II.
„MINDENKI EGYÉRT, EGY MINDENKIÉRT” [2]
Késői beszélgetés Ugrin Gáborral*
Dr. Fehér Anikó: A tanár úr születésnapi
koncertjein száz - kétszáz meglett ember, professzorok, igazgatók, mérnökök,
orvosok, zenészek vannak jelen. Ilyenkor, az ünneplés végén a tanár úr ad egy
avizót és megszólal a kórus…
Ugrin Gábor: Ez is azt bizonyítja, hogy a zene egy olyan nyelvezet,
amelyet nem érdemes, de nem is lehet elfelejteni. Ezek a drága volt énekkarosok
a legszentebb emlékeik közt őrzik azokat a nagy
élményeket, amiket a próbákon és a szebbnél szebb koncerteken szereztek.
Tényleg csak egy mozdulat kell és felidéződik
bennük minden.
Pedig a tanár úr nem mindig kedvesen, inkább
szigorúan és nagyon tudatosan vezette a próbákat. Jól tudom, hiszen
én is kórustagja voltam…
Ez nagyon nehéz kérdés.
Mindig azt az elvet vallottam, hogy nem lehet a mások hátán élősködni. Ha
egyszer valaki elvállal egy munkát, amiben alapelv, hogy mindenki egyért egy
mindenkiért, akkor nem lehet megsérteni ezt az alaptörvényt. Ha mégis megsérti
valaki, akkor nagyon szigorúan próbáltam mindig is érvényt szerezni ennek a
követelménynek. Talán ezért voltam néha túl szigorú is. Viszont az is igaz,
hogy nem hagytam őket cserben, azért a rengeteg áldozatért, amit hoztak,
kaptak is valamit. Soha nem felejtik el, amikor a Máté passiót énekelték Sándor
Frigyes keze alatt, vagy a Veres Pálné gimnázium 200 tagú énekkarával a Bárdos
koncertet. Ezeket nem lehet elfelejteni, ilyenkor megbocsátják azokat a
kilengéseimet, amelyek a próbákon – nem ritkán –előfordultak.
Ez a szigorúság enyhült az idők múlásával?
Azt hiszem, nem. Az elv,
amit említettem, továbbra is maradt. Védenem kell azokat, akik megbecsülik
magukat a próbákon és szépen, megbízhatóan dolgoznak. Miután heti
egy vagy két próba van csak, nagyon komolyan kellett képviselnem a zene érdekeit.
Ezért időnként lehet, hogy nem voltam túl szelíd, amikor ezeket sértve
éreztem egyesek viselkedése miatt.
Gyulán született, és ott is töltötte a
gyermekkorát?
Édesapám vármegyei tisztviselő volt, és egész kis koromban
áthelyezték őt Szarvasra. Miután úgymond úri fiú voltam, szokás szerint
zenére is tanítottak. Vettek nekem egy jó zongorát és járattak tanárhoz.
Csodálatos tanárom volt Tauth Antal, aki az elemi iskolában
is tanított, és elképesztően jó zenész volt. Tanítóképzőt végzett, de
fantasztikus művészi hőfokon adott elő nagy orgonaműveket,
a d-moll toccatát pl. a fúgával[1] együtt. Kántortanító volt, kisujjában volt
az összhangzattan is. A postludiumai most is a
fülembe csengenek. Késő romantikus harmóniafűzések voltak ezek,
amiket improvizált, és hihetetlen virtuozitással és harmóniai tökéletességgel
improvizált. Elképesztő most is számomra. Most is felvetődik a kérdés
bennem, hogy hogyan tudott annak idején a tanítóképző ilyen zenei
felkészültséget biztosítani a hallgatóinak?
Nemcsak ő volt ilyen tehetséges? Mások is
hasonlóan sokra vitték?
Igen. Pl. a Privler igazgató úr, aki szintén tanító volt, szintén
nagyszerű zenész, és az elméletet is értette. Apósom nagyon egyszerű
származású ember, tanító, de nagyon komoly zenei képzést kapott, mint
kántortanító-jelölt. Vajon miért nem lehet ezt napjainkban is elérni? Tauth Antal révén találkoztam én tehát a zenével, aki a
katolikus templomban egy nagyon jó két manuálos
orgonán játszott, időnként megengedte, hogy orgonálgassak. Amikor
államosították az iskolákat, a kántortanítókat választás elé állították:
kántorok maradnak, vagy tanítanak az iskolákban. Ő az iskolát választotta,
és a templomban én lettem az utódja. Ott még az együtt éneklés érdekes módon
nem ragadott magával engem. Igaz, kórus sem volt. Nem volt egyszerű
feladatom, mert a válaszokat a pap énekére kísérettel együtt mindig ugyanabban
a hangnemben kellett visszaadni, amiben a pap éppen énekelte.
Van abszolút hallása?
Nincs. Úgy oldottam meg, hogy az egyik manuálon
egy rendkívül halk regisztert állítottam be, és amikor a pap énekelte például
az Ite, missa est[2]-et, én egy picit
megtapogattam a manuált és megfigyeltem milyen hangnemben van. De meg kell,
hogy mondjam, nem mindig választotta a C-dúrt a tisztelendő úr.
Ez egy jó iskola volt!
Jó bizony, mindenkinek ajánlom! Ezek után mindenki azt gondolta,
hogy engem az életkörülményeim eljegyeztek a zenével. Ez így is volt. És azt
hitték, hogy ez a pályaválasztásban is érvényesülni fog. De én nem akartam
zenész lenni. Abból a szemléletből kiindulva, ami szintén az ilyen úri
családokban otthonos, hogy a zenészség nem népszerű pálya. A szülők
is inkább javasolták a gyerekeiknek a jogi vagy az orvosi pályát. Miután annak
a kornak a gyermeke voltam, úgy gondoltam, hogy én a jogi pályára megyek. Felvételiztem is, de nem vettek fel a származásom miatt.
Elmentem segédmunkásnak, vasesztergályos lettem az érettségi után. Volt egy
olyan személyi igazolványom – őrzőm ma is – amibe az van beírva, hogy
szakképzettsége vasesztergályos, foglalkozása zenetanár. Dolgoztam is mint
fizikai munkás, pl. aknavető talpakat kellett gyártanom egy időben.
Nem tudtam, hogy az, én csak a rajz alapján csináltam a munkát. Ilyen izgalmas
korban éltem. Azután jött egy másik nagy személyiség az életemben, Földeák
Erzsébet, akit nemrég temettünk, 95 éves korában. Legyen áldott az emléke!
Ő meghallotta a zongorajátékomat és felajánlotta, hogy tanít engem
teljesen ingyen. Kérdezte, miért nem megyek én zenei pályára. Ekkor felvételiztem a Budapesti Pedagógiai Főiskolára, fel
is vettek 1952-ben énektanár szakra. Ezt elvégeztem, két évig tanultunk a
főiskolán, nagyon komolyan. Zongoráztam is, egy Bartók tanítvány, Wertheimer Ilona tanított. Péter Klára volt a
szolfézstanárom. A harmadik évben ki kellett menni gyakorló évre vidékre egy
általános iskolába. Onnan visszajőve vizsgáztunk módszertanból és pedagógiából.
Én Nagybátonyba kerültem, a bányavárosi általános iskolába. Életem sok boldog
időszaka közül ez volt az egyik. Az egész iskola zenei nevelése rám volt
bízva. Hat évestől tizennégy évesig minden gyereket én tanítottam. Aki az
éneklésre ki tudta tátani a száját – márpedig hitem szerint mindenki ki tudja –
mind benne volt az énekkarban. Nem énekeltünk nehéz műveket. Pl. a
Kőmíves Kelemen balladát úgy adtuk elő, hogy hátul állt az énekkar,
ők énekelték a történetet, aztán négyszögben állt egy kisebb társaság, az
volt a vár, és egy nagyon szép népviseletbe öltözött nagylány volt Kőmíves
Kelemenné. Aztán előadtuk a Magyarokhoz[3] c. kánont is, tisztességes színvonalon.
Nota bene a mostani tanárképzésből a gyakorló év is hiányzik.
Emlékszik, mely dallamra énekelték a
Kőmíves Kelement?
Nemcsak a dallamára, de
hosszú szövegének minden betűjére is emlékszem. Vannak dolgok, amiket az
ember nem tud elfelejteni. Ilyen pl. az első szerelem. Nekem zenei
szempontból ez volt az első szerelmem. Meg népdalcsokrokat énekeltünk, nem
voltak ezek nehezek intonációs szempontból.
Ezután Földeák
tanárnő azt javasolta, menjek a Zenakadémiára. Felvételiztem.
Miután a dirigálásban és a tanításban is volt némi gyakorlatom, felvettek a
másodévre. 1955-től 59-ig jártam az énektanárképző és karvezető
tanszakra.
Kikkel találkozott itt?
Az összes
naggyal. Bárdos tanár úr prozódiát tanított. Ez a tantárgy ma már
nincs. A zene és a szöveg összefüggéseit vizsgáltuk.
Karvezetők ebből mit profitáltak?
Ez egy jó kérdés…
Mindenképpen Bárdos tanár úr sziporkázó jelenségét. Gát József, Bartók
tanítvány, boszorkányos virtuozitással értett a szolfézshez. Az öt ujjával öt
különböző ritmust tudott kopogni. Nagyon jó zongorista volt. Breitner Tamás akkor tanársegéd volt, ő is tanított, Ungár Tamás, no meg Vajda Cecília, ő is szédületesen
jó tanár volt. Addig legalább háromféle vezénylési módot tanultam. Volt olyan,
hogy a 4/4 vezénylésénél a 3. negyed szinte visszakanyarodott az egyhez, aztán
olyan ütemrajz, ami nagyon szögletes, mint egy fordított T betű. Végül
Vásárhelyi tanár úr tanította meg azt a fajta vezénylést, amit úgy látom, ma
már nem sokan őriznek. Ez a mély ütősík alkalmazása. Nekem fixa
ideám, hogy miután csak egy nagyon kis ablakon tudjuk közölni a zenei
gondolatainkat a kórussal, nem kellene figyelmen kívül hagyni azt a
jelentős teret, amit nem töltünk ki.
Tehát kb. a szem és a mell síkja közti részt
használják?
Igen és ez kevés.
Le kellene menni a köldökig. Ki kellene használni ezt az ütősíkot is.
Maklári tanár úr tanította ezt
nekünk.
Igen? A Szép könyörgést[4] is mindig mélyről indítottam. Onnan
jókat lehet „meríteni”. Vásárhelyi tehát csak ötödéves koromban tanított. Sári
Józseffel együtt jártunk Vajda Cecíliához. A műveket nagyon kellett tudni.
Ezt nagyon kedvesen és mosolygósan, de könyörtelenül behajtotta. Amikor a
műveket felmondtuk, volt egy kedves szava: „szoprán!” – Akkor a szopránt
kellett énekelni, a többit zongorázni. Aztán azt mondta: „basszus”…
És a zenének folyamatosan szólnia kellett. Ez a fajta számonkérés Vajda
Cecíliával megszűnt, mint hallom. Pedig így tényleg
szőröstül-bőröstül tudtuk a darabot és ezután lehetett csak
dirigálni. Vásárhelyihez először a Molnár Annát[5] vittem. Meredten nézett engem, mikor
befejeztem, annyit mondott: ejjjh!
Ez volt a véleménye?
Igen. Meg volt elégedve. Voltak ilyen őserejű
megnyilvánulásai. Ő Svédországban volt koncertmester, de Kodály hazahívta
Kecskemétre hegedűt tanítani. Miután Kodály hívta, persze hogy jött. Ilyen
ereje volt Kodálynak. Vásárhelyi otthagyta ezt a fényűző zenei
pályafutást és hazajött a „tyúkólba”, ahogy ő mondta. A zeneiskola udvarán
pulykák voltak és figyelték, hogyan tanítok – mondta. És mutatta a pulykák
fejtartását. Később Kodály megkérdezte tőle, nem volna-e kedve a
Schütz Máté passióját[6] betanítani és eldirigálni. Volt kedve. Az
első időkben teljesen autodidakta módon vezényelt, de a hihetetlen
zeneisége akkor is átütött minden mozdulatán. Később Ferencsiknél is
tanult. Az alsóbb évfolyamokon tanársegédje a nagyszerű Vajda Cecília
volt.
Hogyan tanított Vásárhelyi?
Átütő zeneisége
abban az időben szinte példa nélkül állt. Akkor még élt a másik nagy
óriás, csak nem vezényelhetett: Bárdos Lajos. Ő akkor már beteg volt. Ádám
Jenő is élt még, ők nagyjából egykorúak voltak. Ádám a nagy oratórium
estekkel, Bárdos a Cecília kórussal, Vásárhelyi pedig a Honvéd együttessel
elképesztő dolgokat produkált. Ez hatalmas hatással volt ránk. Vásárhelyi
a XVIII-as teremben tanított, ami akkor még
lépcsőzetes volt. A lányok lejjebb ültek, mi fent. Vásárhelyi is fent ült,
és egyik cigarettáról a másikra gyújtott. Időnként lejött, ha valami nem
tetszett neki és azt mondta: na most akkor megmutatom! Lejött, és cigarettával
a kezében megmutatta. Mégis a legjobb időben a legtöbbet tudta megmutatni.
Egyfelől, mint művész volt lebilincselő, másrészt olyan találóan
tudott megmutatni egy-egy mozdulatot, hogy vitathatatlanná vált a tekintélye.
Ő a karvezetés területén ugyanolyan nagy tekintély volt, mint a zenei
életben Kodály.
Kik voltak még hasonló nagy hatású tanárok?
Ádám Jenő
módszertant tanított. Túl sok emlékem nincs róla, de lobogó hite megmaradt
bennem. Mikor elköszönt azt mondta: tudják
meg kedves barátim, maguk pedagógusok mindig a nemzet napszámosai lesznek.
Így is lett?
Én nem éreztem magam
sosem napszámosnak, bár az megesett, hogy az összeesés határán voltam. A
népzenét Járdányi Pál tanította, aki nagy tudású tanár volt, Kodálynak nagyon
kedves embere. A rendszerezésről beszélt elsősorban. De keveset
énekeltünk vele. Pedig szép hangunk volt: Szesztay
Zsolt, Hamvas Anikó, Takács Miklós, Cseszka Edit
jártak oda akkor. A szolfézst Hegyi Erzsike tanította, később Szőnyi tanárnő. Tanított még Ligeti György, aki
aztán elsőként disszidált a Zeneakadémiáról. Rendkívül kemény, rendszerbíráló
mondatai voltak. De hihetetlenül tudta a szakmát. Korálokat harmonizáltunk
összhangzattan órán, ami engem nagyon érdekelt. Adott mindig egy
korálszerű dallamot, amit otthon meg kellett harmonizálni. Én otthon
csináltam vagy tízféle változatot. Kérte, mutassam meg. Kivittem az általam
legjobbnak ítéltet. Nézegette egy darabig, majd azt mondta: Ugrin, ezt nem maga csinálta. Állítólag
olyan lett az arcom, mint a paprika. Megmutattam neki a többi vázlatot. Ő
ott az órán átlapozta, és bocsánatot kért. Vagány ember volt. Utána jött Ujfalussy tanár úr, aki elkápráztatott minket az
őrjítő tudásával. Csodaszámba ment. Azt hittük, ilyen nincs is. Egyik
osztálytársam meg akarta tréfálni. Lement a könyvtárba és egy korai Haydn
vonósnégyes tételből kivett pár taktust, amiben éppen az a fordulat volt,
amit tanultunk. Megmondta Ujfalussynak a vonósnégyes
számát és hangnemét. Ő odament a zongorához és állva eljátszotta. Erre gondol, kolléga? – kérdezte.
Mindeközben volt egy sajátos arckifejezése: kicsi vagy te ahhoz, hogy engem megfogj! – valami ilyesmi.
Mindent tudott. Gárdonyi Zoltán is tanított összhangzattant, nagyon alaposan.
Nagyon sok szép emlékem van róla. Nála óráról órára kellett készülni, meg is
tanította az összhangzattant.
Melyik tanártól tanultak többet? A módszeres,
következetestől vagy inkább a lazább, ám különleges személyiségtől?
Nem tudok különbséget
tenni, mindkettő imponált. Főként, ha valaki tudott valami
rendkívülit, az előtt kalapot emeltünk.
Ki volt ilyen?
Ujfalussy. Szőnyi tanárnő is nagyon
fölényesen és imponáló rendszerességgel tanította a szolfézst. Aztán jöttek a
művészegyéniségek, Vásárhelyi, és mások. Aki tudta a szakmát, azt nagyon
tiszteltük. És nem is tudok most olyant mondani, aki nem tudta volna.
Diploma után hol kezdett dolgozni?
A zuglói Egressy Gábor
fiú gimnáziumban még főiskolásként kezdtem tanítani. Nagyon izgalmas volt,
amikor a nagy fiúk közé bementem és szembe álltam velük. Akkor is a szentséges
népdal mentett meg. A Vidrócki balladát énekeltem el
nekik és rögtön meg is tanítottam. Ezt sosem felejtem el. Ez volt a
belépőm a pályára. Diploma után meghallottam, hogy a Veres Pálné
Gimnáziumban énektanárt keresnek. 1960 –78-ig
dolgoztam ott.
Legendás időszak volt ez, ugye?
Ez volt a leglegendásabb
18 év. Ez kezdetben tiszta leánygimnázium volt. Sztojanovics
Adrienne tanított ott, azelőtt meg Serényi Emma.
Csodálatos időszak volt. Fegyelmezési problémára nem emlékszem.
Később jöttek a
fiúk is a Veres Pálnéba. Vegyeskar is lett tehát hamarosan. Csodálatosan
énekeltek. Olyan követelményt nem lehetet felállítani, amit nem oldottak meg.
Eleinte persze csak népdalt. Mániám volt, hogy népdalt úgy kell énekelni, hogy
a levegő megálljon. Nemrég 40 éves érettségi találkozó volt, rákezdtem egy
régi énekre, mind fújták velem. Emlékeznek rá.
Pedig van olyan irányzat ma itthon is, amely
szerint nem kell a népdal, elavult a szövege, nem mond semmit a ma
ifjúságának…
A legnagyobb
művészi sikeremet is a népdalnak köszönhetem. Belgiumban történt, fiatal
tehetségeket kísértem, Csalogh Gábort és másokat.
Volt akkor egy Bartók szimpózium Ličge-ben, ahol
koncertjeiken konferálnom kellett. Miután kórus nélkül voltam, mindig volt egy
rossz érzésem, hogy én nem tudok semmit adni a közönségnek. A gálaesten
felálltam és elmondtam, hogy miután itt Bartókról van szó és Bartók meg a
magyar népdal elválaszthatatlanok, engedjék meg hogy egy csokorra való magyar
népdalt elénekeljek. Jó ötletnek tartották. A gyerekek műsora előtt
beszéltem Bartók és a népdal találkozásáról és utána elénekeltem pár népdalt. A
reflektorok csak engem világítottak meg, semmit sem láttam, csak egy nagy
sötétséget, pedig ott ült a közönség. Én magam mellett éreztem az őseimet.
Rázendítettem a Megrakják a tüzet-re,
a Körösfői kertek alatt-ra, kedvencemre, az A tamási a tamási, a tamási nagy vendéglő
de magos kezdetű dalra. Ennek a harmadik sora gyönyörű: az
utolsó három szótag alulról építkezik. Nincs ilyen csodálatos dallam talán
sehol. Azt a tapsvihart, amit én ott kaptam, nem felejtem el soha. Még az
utánam csodálatosan játszó gyerekek sem tudták elérni azt a hőfokot. Ha
külföldön társaságban vagyok, és Magyarországról kérdeznek, akkor gyakran azt
mondom: énekelek nektek, abból majd megtudjátok
milyen a magyar élet. Gyakran mondják, hogy sok a szomorú dalunk. A
történelmünk is az volt. Aki tanulmányozza a magyar történelmet, megérti miért
ilyenek a dalaink.
Nehéz a gimnáziumi korosztály, testi- lelki baja
van a gyerekeknek, sok a gondjuk. Mit lehet velük kezdeni az énekórán?
Népdalt kell nekik
tanítani! Itt kezdődik és végződik a dolog. Meg kórust kell
szervezni. Nagy hite kell, hogy legyen az énektanárnak. Hinnie kell abban, hogy
ami neki szép, az szép másnak is, abban, hogy ez a szép átadható és a másiknak
erre szüksége van a teljesebb élet reménye miatt. Ha az énektanár
tud énekelni, és egy dallal mutatkozik be, nem a nevével, és rábírja őket,
hogy a következő órán ők énekeljenek valamit, ők mutatkozzanak
be, úgy nyert ügye van.
1963-ban kezdődött a munka a konziban, és így párhuzamosan ment ez a két dolog.
Fasang igazgató úr hívott ide. Színvonalas kórusmuzsikálásra vágyott.
Ő ugyanaz a Fasang Árpád volt, aki engem, mint
kisgyereket tanított a szarvasi gimnáziumban. Nagyon szeretett és ismert engem,
ennek sokszor hangot is adott. Eleinte énekeseket tanítottam szolfézsre, ami
nem volt könnyű dolog. Meg a kórust kellett vezetnem. Miután ez egy
alapvetően zenei fogantatású intézmény, a muzsikának óriási tekintélye
volt mindig is. Senkit nem kellett győzködnöm
arról, hogy a zene szép.
A tanár úr nagyon szigorú ember hírében áll,
tudja?
Akit kiengedtem a
tanulmányaim végén, mind megköszönte a munkámat. Valahogy meglátták a fától az
erdőt. Akiket a Zeneakadémiára készítettem fel, azokat fel is vették.
Tudom, hogy ez a hírem, és most már ez így is marad. Képzelje el, hogy szemben
állok egy 130 tagú vegyeskarral a tornateremben a próbán. Ha csak egy szót is
mond egy-egy gyerek, máris elviselhetetlen zaj támad. Mindenképpen meg kell
teremteni egy olyan légkört, amely a munkát segíti. Ha valaki vét ez ellen,
nincs időm lelkizni vele. Vagy kizavarom, vagy ráförmedek. Nehéz ez. Olyan
zenét próbálunk csinálni együtt, amiben sokkal inkább megéri neki részt venni,
mint a szomszéddal hülyéskedni.
A következő lépcső 1985, azóta a
Zeneakadémia tanára.
Gyakorlati tanítást és
módszertant tanítottam. Nagyon szerettem ezt a munkát. Öt éve mentem nyugdíjba
onnan, mert akkor megszűnt ez a tantárgy. Ez olyan lehetőség, amikor
hosszú életem tapasztalatait megpróbáltam átadni a hallgatóknak. Úgy érzem, ez
meg is történt.
Másik nagy vonulat az életében az Ifjú
Zenebarátok Központi Kórusa.
1965-ben alakult. Azóta,
mint a hamvából megélemedő főnixmadár, mindig életre kel. Most pl.
Franciaországba kaptunk meghívást, ez lelkesíti őket. Meg rendszeresek a
találkozók a régi kórustagokkal. Ezek nagyon megható események.
Volt a tanár úr életében valami olyan zenei
jelenség, tett, amit nem kellett volna csinálni?
Az Állami Énekkar. Ott
ugyanis nem találtam meg azt az emberi légkört, amelyet az amatőr zenélésben
megszoktam.
Bajban van az énekoktatás. Lát-e kiutat?
Feltétlenül. Mélységesen
hiszem, hogy az embernek szüksége van zenére. Ha rátermett embert küldünk az
osztályba, aki meg tudja énekeltetni a társaságot, aki el tudja hitetni, hogy
mindennek az alapja, az őssejtje a népdal, aki megtanítja énekelni az
iskoláját, megtalálta a kiutat. Akkor a többi – a zenei írás-olvasás, a
zenehallgatás – „hozzáadatik néktek”. Azon áll vagy bukik minden, hogy az
illető hittel tudja-e tolmácsolni és tolmácsoltatni a népdalt. Az
iskolákban nem csak képzett tanárokra van szükség, hanem misszionárius
lelkületű művészekre is, akik majd a zene örömét is tanítják.
És mi legyen a zenei írás-olvasással? Annak a
megtanításához a szakmát kell ismerni…
Minden a tanárképzésen áll
vagy bukik. Ez lehetne az első lépés. Csak rátermett ember tanítson. Nem
csak éneket, de minden tantárgyat: magyart, tornát is. Nem olyan
kétségbeejtő a helyzet, ha a kodályi alapeszméket a végrehajtó hatalom
megérti.
Kikre emlékszik vissza legszívesebben a
tanítványai közül?
Losonczy Kati, Mészáros Zsike, ők
főiskolai tanárok lettek, aztán Hőna
Guszti, aki egyetemi tanár lett a Zeneakadémián és azt mondta, nekem is érdemem
van abban, amit elért. Tőri Csaba, aki megnyerte a Lantos versenyt[7], itt, ebben a teremben emelte fel először
a kezét. Akiket én ajánlottam a Zeneakadémiára, mind felvették. És lelkes, jó
tanárok lettek.
Tanítványai tovább viszik ezt a tüzet!
Mindketten énekelnek a
kórusomban, hangszerükhöz is értenek és tanárok lettek. Két kis unokám is van,
ők is sok népdalt tudnak. A lelkük tele van napfénnyel!
(Fotó: Fidelio)
[1] J. S. Bach: Toccata und fuga
in d.
[2] A misének vége.
[3] Kodály – Berzsenyi: A magyarokhoz, 1936.
[4] Kodály – Balassi, 1943
[5] Kodály, 1936
[6] 1665
[7] Lantos Rezső emlékére évente
megrendezett karvezető verseny a LFZE-en.
*Ugrin Gábor (Gyula, 1932 – Budapest, 2013) Liszt Ferenc-, Kodály
Zoltán- és Bartók–Pásztory-díjas karnagy, a Liszt Ferenc Zeneművészeti
Egyetem docense, a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola tanára, az
Ifjú Zenebarátok Kórusa Liszt alapító karnagya életének 82. évében hunyt el. A
kiváló művésztanárt a Farkasréti temető Makovecz
terméből 2013. július 11-én kísérték földi nyughelyére. A budapesti
Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán végezte el a karvezetés szakot
1959-ben. Évekig vezette a Csepeli Munkáskórust, a Tatabányai Bányász
Vegyeskart, a Fővárosi Énekkart és az Állami Énekkart. Tanított az V.
kerületi Szemere utcai fiúiskolában, majd sokáig a Veres Pálné Gimnáziumban. A
Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában és a Liszt Ferenc
Zeneművészeti Egyetemen szolfézs- és zeneelmélet-tanár volt.
III.
UGRIN GÁBOR YOUTUBE
FELVÉTELEIBŐL:
Ugrin 80 (26:27)
Ugrin Gábor és az Ifjú Zenebarátok Kórusa 1965 óta.
Passereau: Il
est bel et bon (1:06)
UGRIN Gábor - rehearsal,
March 22, 2011, Budapest Bartók Béla Secondary School of Music
Kodály: Szép könyörgés (5:23)
A Veres Pálné Gimnázium Berlini kórusának 50
éves jubileumi hangversenye. Részlet a teljes koncertből. Kodály Zoltán:
Szép könyörgés. Előadja a K1-es kórus és a K2-es kis része, vezényel: Ugrin Gábor.
Kodály Zoltán: Szép
könyörgés (7:43)
A Bartók Béla Konzervatórium és az Ifjú
Zenebarátok Egyesített Kórusa, vezényel: Ugrin Gábor
2011. május 27, Avilai Nagy Szent Teréz Plébániatemplom,
Budapest Kamera: Várkonyi Viktória (A felvétel részleteket tartalmaz a 2011.
március 22-i próbából is)
Bartók Béla: Leánynéző
/ Courting (1:32)
Fukushima Kodály Choir, Ugrin Gábor