(Szabó
Csaba Nemzetközi Társaság és Cellissimo Zeneművészeti Bt., 2021)
„Végigolvasva a
félezer oldalt, indokolt az elképedés – ez csak az első kötet? (Vajon
mennyi lesz még a folytatás?)” - így kezdtem kiadványunk elődjéről
szóló recenziómat (in: Parlando, 2020/3.[1]).
És máris érkezik a válasz-folyam első eleme, tizenegy írást felölelő
könyv formájában, amelynek utószava végére 2021. december 31-én tett pontot a
közreadó Szabó Péter, aki a szerkesztés, sajtó alá rendezés és jegyzetekkel
való ellátás komplex feladatát ezúttal Elekes Márta-Adrienne muzikológussal
osztotta meg. Ez utóbbitól származik a kötet Előszava, amely Szabó Csaba
életművének alapos ismeretén túl sajátos empátiáról is tanúskodik, amely
kivételes értékét adja bármely elemzésnek, értelmezésnek: felfedezi az
olyasfajta többleteket, amelyeken – első olvasásra - könnyen átsiklik az
érdeklődő. Esetünkben rámutat arra az ars poetica-értékű
közlésre, miszerint Szabó Csaba életének értelmét a következő területek
jelentik: zeneszerzés, népzenetudomány, zeneelmélet- és népzenetanítás. (A
Szabó Csaba munkásságával foglalkozó szakirodalom értékes fejezetét jelenti az
a mintegy 200 oldalnyi műelemzése, amely az Üvegszilánkok között című
Szabó Csaba emlékkönyvben jelent meg.)
A Szabó Csaba
írásait tartalmazó sorozat második kötete terjedelmileg az elsőnek a
kétharmada, a 11 – rendkívül különböző terjedelmű – munka három
témakörbe tartozik: I. Művelődéstörténet, II. Népzene – műzene,
III. Prozódia. Utólag a „varietas delectat” tanulságát érzi az olvasó, mintegy
az „aktív pihenés” mintájára az „aktív feltöltődés” hatásával gazdagodva.
Mert miről is van szó?
A jól
elkülönülő tematikák szinte kínálják a lehetőséget: ki-ki az
érdeklődésének megfelelően válogasson az olvasnivalók közül. Az
érdeklődésen túl természetesen jelentős súllyal esik latba e
válogatásnál az illető zenei felkészültsége, mert – miként a kottapéldák
mennyisége és minősége figyelmeztet: - korántsem egyszerű
„végigolvasnivalóról” van szó. Mindenesetre, a címek eleve sejttetik, mire
számíthat az olvasó.
Szabó Csaba
(Ákosfalva, 1936. április
19. – Szombathely, 2003. május 23.)
zeneszerző, zenetörténeti szakíró, népzenekutató.
Az utólag
egyértelműen leszögezhető „sokszínűségben” a tematikán túl annak
is része van, hogy egymás szomszédságában kaptak helyet írásos és szóbeli
közlésre (publikálásra) szánt tanulmányok. De a legkülönbözőbb elvontsági
szintű munkákban is közös a szó legnemesebb értelmében vett közlési és tanító szándék. Egy-egy gondolatmenet
akkor is követhető, ha valaki nem vállalkozik a részletekben való
elmélyülésre.
Gyakorlati
szempontból az olvasók legszélesebb körének a Prozódia fejezet öt írását
ajánlanám. Mondhatni, mindegyik „hiánypótló”, vagyis, alkalmas a(z általános
és/vagy zenei) műveltség hiányosságainak, fehér foltjainak csökkentésére.
Ne idealizáljuk a helyzetet: aligha elég „elolvasni”! Elmélyültebb figyelmet
igényel a kínált ismeretanyag megjegyzése, a tanulságok oly mértékű
rögzítése, hogy a befogadó igényszintje érdemben emelkedjen…
A „Nyelv és
prozódia” egyszerű példák sokaságával tanít. A nyelvi igénytelenség, a
már-már polgárjogot nyert, berögződött hibák mindig a helyes megoldásokkal
együtt szerepelnek, a jobbító szándék érdekében. A nyomtatásban többször
(átdolgozottan is) megjelent írás után olvashatjuk Bárdos Lajos levelét,
amelyben tetszését és elismerését fejezi ki Szabó Csabának. Záró megjegyzése
(„remek munka – bár jutna el minden illetékeshez”) azóta is vágyálom maradt. (A
kíváncsi olvasó szívesen megtudná a választ Bárdos Lajos kérdésére, hogy vajon
kinek a művéből idézett – tapintatosan, a szerző nevének
feltüntetése nélkül – elrettentő prozódiai hibát Szabó Csaba.) Szélesebb
közönséget szólít meg most a „Harminc éves a szombathelyi tanárképzés” jubileumi
ünnepség alkalmával elhangzott előadás (Prozódiáról 15 percben),
egyszersmind jól példázva, hogy az alkalmi felkérés önmagában értékes
tanulmányt eredményezhet, amely messze túlmutat eredeti rendeltetésén. A
következő tanulmány többszöri (átdolgozott) megjelenést követően remélhetően
sok muzsikushoz és zenebaráthoz eljut. A „Jelleg és prozódia”, amelynek alcíme:
„Szöveg és zene a Cantata profanában”, érdemben kötelező jelleggel
ajánlott olvasmány! A (viszonylag) ismert kompozíció
továbbnépszerűsítésére alkalmas, hiszen egyrészt olvasás közben jó esetben
emlékezetünkből felidézzük a hivatkozott részleteket, másrészt viszont a
megszerzett többlet-ismeretanyag birtokában kicsit másképp fogjuk hallgatni a
művet. Arról nem is beszélve, hogy az olvasmányélmény a kompozíció újbóli-ismételt
meghallgatására inspirálhat… Az „anyaországban” fanyar mosollyal olvassuk a
„Rádióhallgatás közben” című rövid írást, amely már két megjelenést ért
meg: 1976-ban a romániai Írószövetség havonta megjelenő, Igaz szó
című folyóiratában, majd 1980-ban a szerző „Zene és szolgálat”
című kötetében. „A hangzó nyelv a román rádió magyar nyelvű
műsoraiban” alcímet viselő írás örök-aktuálisnak tűnik: a
típus-hibák mindmáig élnek, s korántsem csupán a média lehatárolt területén… A
fejezet a szerző 2003-ban megjelent könyvének (Adalékok a népzene-prozódia
kérdéséhez) önmagában is megálló Előszavával zárul.
A legkomolyabb
szellemi feladatot a II. fejezet (Népzene – műzene) nyitó tanulmánya
jelenti. Alapfeltételnek tekinti a kottaolvasáson túl a (billentyűs)
hangszerhasználatot is – mert hangszer nélkül még magasabb lenne a követelmény:
a többszólamú, akkordikus példák belső hallás segítségével való
rekonstruálása. „A XVIII. századi magyar harmóniás ének és a XX. századi barbershop harmony” – az olvasót
megerősíti abban a meggyőződésében, hogy az elméleti („mellék”)
tantárgyak, így az összhangzattan korántsem intézményesen kötelezővé tett
tantárgy, hanem terminológiájának ismerete alapvetően fontos lényegi zenei
jelenségek megértéséhez. Szomorúan feltételezem: kevesen vállalkoznak erre a
szellemi kalandra oly módon, hogy mindvégig kövessék eme – érdemben feltétlenül
– posztgraduálisnak tekinthető tanítást. Pedig megéri!
A következő
rövid előadás annál közérthetőbb (A magyar népzene és századunk
második felének magyar műzenéje), hiszen egyszeri hallásra készült.
Ugyanakkor tanulságos végignézni az előadás függelék-anyagát, ami nemcsak
Szabó Csaba áttekintő tájékozottságának bizonyítéka, hanem jó esetben
segítség az érdeklődők számára, hogy maguk is értékes forrás(ok)ból
gyarapítsák tudásukat, ismereteiket. A befejező rövid írás (A XX. század
zenéjének fontosabb stílusrétegei) első közlés, a lényeglátó tájékoztatás
szép példája.
A
Művelődéstörténet témakör három olyan olvasmányt kínál, amelyek nem
igényelnek kottaolvasási ismereteket. Betekintést kapunk a Tegnap történelmébe,
különböző szempontok szerint. Miként a közreadás forrásanyagát
ismertető tájékoztatásból megtudjuk, a „Nemzetiségi kultúrák a
proletárdiktatúrákban 1945–1989” az UNESCO 1993-as közgyűlése számára
készült. „Sorsa” szívszorító – egyszersmind további adalék ahhoz, hogy
értékekkel, szellemi kincsekkel milyen felelőtlenül lehet bánni…
Megszívlelendő tanulságokban gazdag „A zenei élet alakulása
Marosvásárhelyen a XX. század elejétől 1968-ig” című, publikálatlan
gépirat formájában fennmaradt tanulmány is. „Romániai magyar zeneélet
1920-1970” – ezt az alcímet szerkesztői kiegészítésként kapta az „Ötven
év” című áttekintés, amely – jellemzően az egykori társadalmi
körülményekre – először más szerző neve alatt jelenhetett meg, majd
Szabó Csaba már említett Zene és szolgálat című kötetében látott
napvilágot. Az olvasó csak abban reménykedhet: azóta is készültek hasonló áttekintések,
amelyek egyszer hozzáférhetők lesznek az anyaországban is.
Az Emlékkönyv
függelékében megtalálható Szabó Csaba irodalmi munkásságának jegyzéke. Az
utószóban Szabó Péter izgalmas folytatást ígér: „Újraközlésre vagy első
megjelenésre várnak még általa készített portrék Bartók Béláról és Erdély XX.
századi muzsikusairól, beszámolói és helyzetképei az erdélyi kórusmozgalomról,
kritikái és recenziói, további zenepedagógiai írásai, hozzászólásai a zenei és
politikai közélet kérdéseihez, megnyilatkozásai ars poeticájáról, valamint
néhány ismertetése, elemzése saját kompozícióiról.”
A Szabó Csaba Nemzetközi Társaság és a
Cellissimo Zeneművészeti Bt. eddigi kiadványainak ismeretében
bizonyosak lehetünk abban, hogy további érdekes-tanulságos olvasni- és
tanulnivalóhoz jutunk a folytatásban.
Fittler Katalin
Szabó Csaba eddig megjelent könyvei
Szabó
Csaba összegyűjtött írásai II. kötet
A könyvet szerkesztette Szabó Péter, a Szabó Csaba Nemzetközi Társaság és a
Cellissimo Zeneművészeti Bt. kiadásában, az NKA támogatásával jött létre.
2021
Szabó
Csaba összegyűjtött írásai I. kötet
A könyvet szerkesztette Szabó Péter, a Szabó Csaba Nemzetközi Társaság és a
Cellissimo Zeneművészeti Bt. kiadásában, az NKA támogatásával jött létre.
2017
Üvegszilánkok
között
Szabó Csaba Nemzetközi Társaság - Cellissimo Zeneművészeti Bt., 2013
Adalékok
a népzene-prozódia kérdéséhez.
Genius Savariensis Alapítvány, Szombathely 2003.
Erdélyi
magyar harmóniás énekek a XVIII. századból. Tudományos gyűjtemény.
Balassi K., Budapest 2001.
A CD erdélyi többszólamú énekek kéziratait – Nagy Mihályék zsoltárkönyve
(1753), Orbán Sigmondék kóruskönyve (1766) és a Kolozsvári kálvinista
énekeskönyv (1766) alapján – közli fakszimilében, majd mai kottaleírásnak és
többszólamú lejegyzésnek megfelelő átírásban. Szabó Csaba sokoldalú
kritikai elemző-összehasonlító tanulmánya páratlan gonddal és
részletességgel írja le a bemutatott kéziratokat és illeszti a magyar
történelmi énekeskönyvi hagyomány egészébe, sőt egybeveti az európai
harmóniakezelés különböző korszakaival és emlékeivel, többszólamú
énekmódjaival is. Munkája nyomán új megvilágításban láthatjuk a XVIII. századi
diákság vokális többszólamúságát.
(A Magyar Művészeti Akadémia 1999. évi Aranydíját nyerte el)
Csángómagyar
daloskönyv
Seres András - Szabó Csaba, Moldva 1972-1988. Héttorony, Budapest 1990.
Zene
és szolgálat.
Kriterion, Bukarest 1980.
Zenetudományi
írások I.
Szerk. Szabó Csaba. Kriterion, Bukarest 1977.
Hogyan
tanítsuk korunk zenéjét?
Kriterion, Bukarest 1977.