BUZGA ZSANETT[1]
A Honegger csellóverseny, mint a zenei avantgárd
példája
Tartalomjegyzék
Arthur Honegger életútja és zeneszerzői stílusa
Milyen adottságokkal rendelkezzen az előadó?
Előszó
Dolgozatom témájául azért Honegger csellóversenyét választottam, mert megragadott a darab szelleme. Utána olvastam a kornak, amiben született és érdekesnek találtam. Természetesen végigkövethetjük a korai szvitzenétől kezdve, mennyi változáson ment át a hangszeres zene, de amit a 19-20. századforduló muzsikájában a zeneszerzők alkottak, az lenyűgöző, és sok későbbi alkotás előfutára.
Ezt a változást a kor szelleme hozta meg. Szerintem hihetetlen bátorság, vakmerőség kellett, és nem utolsó sorban olyan emberek, akik a szabályokkal szembemenve, a társadalomból való kirekesztettség kockázatával művekbe öntötték gondolataikat. Ez az újító szándék és hit az ismeretlenben az, ami igazán megfogott engem.
Első élményem a darab kapcsán akkor történt, amikor egy nagyon kedves barátom játszotta, szintén a diplomahangversenyén. Mély benyomást tett rám a versenymű karaktere, nyíltsága, a dallamvilága. Közel éreztem magamhoz a darabot, és már akkor eldöntöttem, hogy meg akarom tanulni főiskolai éveim alatt.
Dolgozatom célja, hogy azt a művet – amit diplomám egyik műsorszámának is választottam- átlássam, és előadásomban minél hitelesebben közvetítsem. Szeretném, ha az emberek nyitottak lennének, a nem mindennapi, a szokásostól eltérő befogadására.
Az írás foglalkozik a zeneszerző életútjával, bemutatja a zenében meglepő fordulatokat a 20. század hajnalán, kezdetén, amiben Honegger is alkotott. Bemutatja az embereket és irányzatokat, melyek hatással voltak életére és munkásságára, valamint mélyebb betekintést enged a csellóverseny világába.
Az Honegger csellóverseny, mint a zenei avantgárd példája
Arthur Honegger
(1892-–1955)
1. kép Arthur Honegger
Arthur Honegger svájci származású zeneszerző, Le Havre-ban született. A zeneszerző meghatározó élménynek tartotta édesanyjának kellemes hangját és zongorajátékát. Édesanyja különösen Beethovent zongorázott nagy kedvvel. Feltehetőleg ezeken a zenés esteken született meg Honegger Beethoven iránti vonzalma, tisztelete. 13 éves korában kezdődik zenei képzése: a Szent Mihály-templom orgonistájától zeneelméletet s vele egyidejűleg egy helybeli tanártól hegedűt is tanult.
A le Havrei-i protestáns templomban hallotta Bach két kantátáját, ami életre szóló nyomot hagyott a zeneszerzőben. Később a zürichi zenekonzervatóriumban tanult, itt hegedűtanára Wiliem de Boer volt, a zeneelmélet ismereteire pedig Lothar Kempter oktatta. 1911-ben, 19 évesen beiratkozott a Párizsi Conservatoir-ba, ahol kiderült, hogy a szó mindennapi értelmében zeneszerzői tehetsége van. Ezek az évek már csak csiszolások voltak stílusán. Itt kezdődött életre szóló barátsága Jaques Ibert-el és Darius Milhaud-val. A kortársak közül mélységesen tisztelte Debussy és Stravinsky művészetét is.
A tízes évek elején Európa forrongott az akkori közönséget meghökkentő modern zenei megnyilvánulásoktól. Kiváló példa erre Stravinsky Petruskája, a „Sacre” és a Tűzmadár, Debussy Szent Sebestyén vértanúsága című oratóriuma, valamint Ravel Daphnis és Chloe alkotása. A Francia Hatok közül a német hagyományokon nevelkedő Honegger stílusa volt a „legvisszafogottabb”, neki ugyanis fontos volt a dallamvonal tiszta vezetése, a hang érzékletes szépsége.
A Conservatoir-ba Maurice Emmanuel zenetörténet óráin ismerkedett meg Andrée Vaurabourg-al, feleségével, műveinek első előadójával, haláláig hűséges munkatársával.
Honegger
a kor zenei impulzusait úgy olvasztotta művészetébe, hogy nem feltétlenül
formabontásra törekedett, hanem bár ő, is mint kortársai újat akart alkotni, de
a jóleső, finom érzékletesség határain belül maradt. Ő maga így fogalmazott:
„Úgy hiszem lehetetlen előre mennünk anélkül, hogy szorosan ne
kapcsolódjunk az előttünk lévőhöz. (…) A régi játék új játékosának kell lenni,
mert a szabályokat megváltoztatni annyi, mint tönkretenni a játékot, s újat
kezdeni.”[2]
Bölcs és higgadt nézetek ezek egy olyan fiatalembertől, aki a századforduló Franciaországában élt és alkotott. Bár életrajzírói szerint művészetében nem volt jellemző a Sturm und Drang[3] szelleme, mégis nekem a csellóverseny több pontja visszatükrözi ezt a hatást. Többnyire azért mégis próbálta ezt elkerülni, és ez megannyi kritikától óvta meg. Ez tette stílusát kortársainál egységesebbé, és talán jobban érthetővé is.
Eszközhasználatának gazdagsága, sokrétűsége segítette abban, hogy számos műfajban, a színpadi művektől kezdve a zenekari muzsikán keresztül egészen a filmzenééig megtalálta eredeti hangját. Ez a legtöbb esetben sikerült is neki. Ezt ismerte el a Zürichi Egyetem, 1948-ban díszdoktorrá avatásakor. Élete végén Párizsban tanított. 1955-ben szívbetegségben hunyt el.
A
Francia Hatok
Honegger zeneszerzői pályáján meghatározó tényező a Francia Hatok iránti elkötelezettsége.
A kezdeti felállás az Erik Satie által létre hívott Új Fiatalok (Nouveaux Jeunes) csoportja volt, de Satie 1918-ban váratlanul kilépett a csoportból, ezért Jean Cocteau a megmaradt tagokat nevezte el Francia Hatoknak. Cocteau adta ki a Kakas és Arlekin nevű zenei aforizmagyűjteményt, ezzel hadat üzenve a múltnak, s hirdetve a nagyvárosi művészet jelszavait. Ezt az üzenetet barátja, Satie nemcsak tanította, hanem alkalmazta is.
Satie is a francia zene azon rétegébe tartozott, aki műveivel, és stílusával is lázadt és lázított másokat. Kezdetben a Párizsi Consevatoir-ban tanult, de tanárai tehetségtelennek könyvelték el ezért felhagyott tanulmányaival. Montmartre-ra költözött és olyan barátokat szerzett magának, mint Stéphane Mallarmé, Paul Verlaine és Claude Debussy. 40 évesen beiratkozott a Schola Cantorumba, polgárpukkasztó igényeit igazolta e döntése is. Ahogy korábban említettem, elkülönült a Hatok csoportjától, de volt még olyan alkalom, amikor ismét együtt dolgozott velük.
A társaság az ifjú zenészek mellett, olyan
festőket és költőket karolt fel, mint Pablo Picasso és Apollinaire. Ők voltak,
akik nagy szerepet játszottak Honegger életében, inspirálták és hatottak rá.
Kezdetben kávéházakban zenéltek. Satie
jelszava ez volt a tehetséges fiatalok számára:
„Járjatok egyedül, tegyétek az
ellenkezőjét annak, amit én, ne hallgassatok senkire.”[4]
De ki is volt tulajdonképpen ez a korszakalkotó hat komponista? Honeggeren kívül Francis Poulenc, Darius Milhaud, George Auric, Louis Durey, és Germaine Tailleferre aki a csoport egyetlen hölgy képviselője volt.
A társaság tagjai aktív szerepet töltöttek be az amerikai és európai zenei életben. Nagy hatással volt rájuk Cocteau, aki különféle irodalmi művekre, színházi előadásokra hívta fel figyelmüket.
A francia zene fiataljai feltétlenül az új tömegzene megteremtésének igényében egyesültek. Ezt kétféle módon lehetett elérni, ahogy Milhaud gondolta: Szembefordulni az irányzatokkal, vagy ahogyan Honegger tette: visszanyúlni a mélyebb gyökerekhez, és onnan indulni, ahol még az avantgárd és a közönség útja közös volt.
A „Francia Hatok”:
Darius Milhaud (1892–1955), Georges Auric
(1899-1893) /a baloldali képen távollétében rajzportrén), Arthur Honegger
(1892–1955), Germaine Tailleferre
(1892–1983), Francois Poulenc (1899–1963), Louis Durey (1888–1979) és zongoránál Jean Cocteau (1889-1963) költő, író, festő, színész és filmrendező 1925-ben
és 1961-ben
Az
Izmusok
Avantgárd: az „avant garde” francia katonai műszóból származik, jelentése előörs. A 20. század első felében létrejövő, az eddigi hagyományoktól tudatosan eltérő művészeti irányzatok összefoglaló neve. Az avantgárd irányzatok csoportosításait nevezzük izmusoknak, ezek lehetnek formaépítőek és formabontóak is.
Formaépítő: a kubizmus és a konstruktivizmus, ezek csak a képzőművészetben jelennek meg. Jellemzőjük, hogy csak gondolati alapon közelítik meg a valóságot, a hagyományos formákat veszik alapul és ezekből építkeznek.
Formabontó: expresszionizmus, dadaizmus, futurizmus és szürrealizmus. Érzelmi alapon közelítik meg a valóságot, indulatosak és minden művészeti ágban hatni tudnak.
Impresszionizmus: A szó jelentése benyomás. Kezdetét az 1890-es évek elejére datálhatjuk, ekkor kezdte ugyanis magára felhívni a figyelmet Claude Debussy, akit korának egyik legkiválóbb zeneszerzőjének tekintünk. Az impresszionizmus az a stílus, amiben a festők, költők, zeneszerzők műveikben, a külvilág által megélt, megtapasztalt élményeiket tárják elénk. Fő ismertetője a misztikus elmosódottság, hangulati benyomások. A festészetben és a költészetben hamarabb jelentkezett.
A zenei impresszionizmus jellemzői, hogy nincs már funkciós összefüggés, a hallgatókra sokkal inkább a dallamok színei hatnak. Megfesti a zene a felhők gomolygását, a víz és a szél játékát. A zenekari hangzásra is a halvány, visszafogott megszólalás jellemző: szordinált vonós és rezes hangszerek, lágy hárfafutamok. A zeneszerzők elkezdték alkalmazni a modális-és pentaton hangsorokat, az egészhangú skálát, megszűntetik a tonalitást is. Az irányzat jeles képviselői közé tartozó költők: Arthur Rimbaud, Paul Verlaine. Zeneszerzők: Claude Debussy, Maurice Ravel. Festők: Claude Monet, Paul Cézanne.
Az expresszionizmus az avantgárd egyik legelső irányzata. Elnevezése a latin „expressio” szóból származik, aminek jelentése: kifejezés. Az intenzív belső tartalmak megélésére szolgál, nevezik a „kiáltás művészetének” is. Fontosnak tartja a kitörő indulatok megnyilvánulását, sajátos feladatának tartja a társadalom elesettjeivel való együttérzést is. Ezen korszak alkotói ellentmondásokkal teli, diszharmonikus világban élnek. Olyan ellentétpárokkal lehet legjobban érzékeltetni a kor hangulatát, mint szegénység-gazdagság, extázis-kétségbeesés, törvény-szabadság. A magyar írók és költők is szívesen alkottak ebben a stílusban. Itt meg kell említenem Kassák Lajost, de Ady Endre, Babits Mihály és Móricz Zsigmond is szívesen merített az expresszionista elemekből. A kor egyik legtehetségesebb magyar festője Berény Róbert volt, neki köszönhetjük a méltán híres Csellózó nő festményt.
A futurizmus, az egyik leggyorsabban lefutó ága volt az avantgárdnak a „futuro” olasz szóból származik. A jövő felé forduló irányzat, a múlt történéseit határozottan elutasítja. Kulcsszavai: erő, szenvedély, merészség, lázadás, küzdelem, technika és zörej.
Kubizmus: fő törekvésének tartja a külső forma mögötti belső struktúrák felfedezését. Pablo Picasso és barátja Braque a kubizmus legfőbb képviselői.
Dadaizmus: jelentése lovacska, vesszőparipa. Központja Svájc, híresebb képviselői közé tartozik Erik Satie is. Célja a provokáció, minden eszme ellen lázad, „nihilizmus”- a múlt teljes megtagadása.
Szürrealizmus: a létezés rejtélyét közelíti meg, a tárgyi valóság feletti tartalmak megragadására törekszik. Ihletője Pablo Picasso festő, aki megteremtője a kubizmusnak, mint avantgárd művészeti mozgalomnak.
És végül avantgárd irányzatként szeretném megemlíteni a brüitizmust. Jelentése „zajzene”. Hangszerek nélküli zene. Művelői nem tartották fontosnak a hangszeren való zenék megszólaltatását, mivel úgy vélték, hogy a modern embert a gépek zaja, a városok lármája veszi körül, tehát a minket körülvevő aktuális zenének is ezeket az impulzusokat, benyomásokat kell tükröznie.
Ezek a színes, formabontó, újat teremteni vágyó irányzatok is inspirálták és segítették Honeggert abban, hogy minél izgalmasabb és színesebb darabokat tudjon írni a közönség számára.
A
századforduló művészete
A századforduló kezdetén a meghatározó irányzat még a romantika volt. Képviselőinek nem elég a romantika túlfűtött érzésvilága, kifejezőeszközei, ők valami teljesen újat akartak létrehozni. Az ebben a korban alkotó komponisták teljesen szakítani akartak a német hegemóniával, a zenei aktivitás központja immár Franciaország lesz. Ez azért érdekes, mert a korai francia zenében meg és-elismert alkotók után, mint például Jean-Philippe Rameau, Francois Couperin vagy Marin Marais nagy csönd volt egészen Debussy megjelenéséig. Többek között tehát neki köszönhetjük, hogy teljesen új és korszakalkotó kompozíciókkal ismerkedhetünk meg napjainkban. Mint a zenében, úgy azirodalomban, és képzőművészetekben is nagy ívű változásokat figyelhetünk meg. Irodalmi téren olyan költők mesterművei hatottak a zenére, mint például, Baudelaire, Verlaine, Mallarmé. Festők terén mindenképp meg kell említenem Renoir, Monet, és Cézanne nevét. Az irodalom, a zene és a képzőművészet közös jellemzője, hogy csak sejtet, színeket, pillanatnyi benyomásokat tükröz. A zenében a tonalitás és a forma is veszít jelentőségéből, nem ez számít többé elsődlegesnek. Jeles képviselői: Ravel, Debussy, Stravinsky, a Hatok.
Monet: Felkelő nap
A
jazz betörése Európába
Honegger csellóversenyének megírásában a jazz volt az egyik legfőbb alkotóelem. A századforduló tájékán alakult ki. Az USA délvidékén jött létre, Lousiniaban, annak is a fővárosában, New Orleansban. A jazznek két alapvető műfaját különböztethetjük meg, ezek pedig a blues és a ragtime. A jazz szó jelentése lelkesedést, lendületet, izgalmat jelent. Őse, az Afrikából Amerikába hurcolt néger rabszolgák zenéje. A műfaj énekes elődei a néger spirituálék, a blues, a munkadalok úgynevezett worksongok. Hangulatuk legtöbbször fájdalmas szomorúságra utal. Legfontosabb jellemzői az improvizáció, rögtönzés, csúszkáló hangok, a ritmikában hangsúlyozott egyenletes lüktetés (beat) és az ettől eltérő egyensúly (off beat), fontos ritmikai elem a szinkópáltság, a pontozás. Gyakran alkalmaznak glissandot a játékmódjukban
A C-dúr gordonkaversenyt az alábbi felvételen Msztyiszlav Rosztropovics játssza a Londoni Szimfonikus
Zenekar közreműködésével. Vezényel: Kent Nagano
1.Andante 00:00 2.Lento 05:52 3.Allegro marcato 10:01
Msztyiszlav Rosztropovics-gordonka, Londoni Szimfonikus Zenekar
Vezényel: Kent Nagano
Keletkezése időpontjának 1929-et tekinthetjük, az előadást pedig a kor egyik legkiválóbb francia csellistájának, Maurice Maréchalnak köszönhetjük. A bemutatóra Bostonban került sor Koussevitzky vezényletével. Maréchal azon előadók egyike, aki nagy változásokat hozott a cselló repertoár alakulásába.
Maurice Maréchal 1892-ben, Dijonban született francia csellista. Tehetsége korán megmutatkozott, 15 évesen mutatja be Davidov a-moll csellóversenyét. Tanulmányait a Párizsi Conservatoire-ban végezte. Élete utolsó szakaszában professzora is volt az intézménynek. Fontos állomás életében a Lamoureux Szimfonikus Zenekarban szólócsellistaként betöltött poszt. Ez lehetőséget adott neki arra, hogy híres karmesterekkel dolgozhasson, valamint, lehetőséget kapott arra, hogy szólistaként is bizonyítson.
A francia csellóirodalom sokat köszönhet aktív tevékenykedésének. Ő mutatta be többek között Honegger csellóversenyét, Debussy csellószonátáját, Ravel hegedű-cselló duójában is ő muzsikált Heléne Jordan-Morhange hegedűművésznővel, szintén az ő nevéhez kapcsolhatjuk a Milhaud csellóverseny kiváló előadását. Maréchal 1964-ben hunyt el.
Maga a mű megkomponálása, és a hangszerválasztás tudatos lehetett a szerzőnél, mivel fiatalabb éveiben hegedűtanulmányokat folytatott, így a vonós hangszerek világa közel állt a mesterhez. Élete során több darabot is írt vonósokra, ismerhetjük hegedű-zongora, brácsa-zongora, és gordonka-zongora szonátáját is, valamint három vonósnégyesét. Érdekes, hogy kamaraszonátái közül a cselló szonátáját fogadta a közönség a legjobban. Különleges színfolt a hegedűre és csellóra írt szonatina, mely lehetőséget ad a játékosoknak, hogy megmutathassák sokoldalúságukat, mind érzelmi, mind technikai szempontból.
A gordonkaverseny nem más, mint a zongorára írt Concertino hangjának folytatása. A szerző egyébként három versenyművet írt (zongorára, gordonkára, valamint fuvolára, angolkürtre és vonósokra). Ez a koncert jelentős szerepet töltött be Honegger zeneszerzői tevékenységében, ugyanis ez az utolsó próbálkozása arra, hogy a jazz zenét érzelmes, hétköznapi természetességgel szője bele darabjába.
