DR. HABIL DUFFEK
MIHÁLY[1]
Síppal, dobbal,
nádi hegedűvel …
Zenehallgatás az
óvodában
A zenehallgatás
fogalma, a zene hatásmechanizmusa
Mielőtt a
zenehallgatás óvodai szerepére térnénk, mindenekelőtt célszerű
meghatározni annak fogalmát. A zenehallgatás – akár tudatos, akár spontán módon
történik –, mindenképpen egy olyan külső hatás, olyan élmény, amely a
verbális kommunikációtól eltérően az időben megszólaló hangok által
fejti ki hatását. A felnőttek világában a zenehallgatás lehet tudatos,
művészi élményt nyújtó, elemző, vagy éppen relaxáló,
szórakoztató szándékú, akár háttérzenei szerepben is. Amennyiben a
zenehallgatás személyiségformáló, nevelő szerepét vizsgáljuk, úgy
mindenképpen a zene tudatosan válogatott, előzetesen eldöntött célzattal felhasznált
hatásmechanizmusához nyúlunk. Lehet ez vokális vagy hangszeres zene,
mindenképpen fontos kritérium, hogy értékes zene legyen, amely vagy
művészi igényű komolyzene, vagy a zenei anyanyelv, a népzene vokális
és hangszeres világát hozza közel a zenét hallgatóhoz.
A történelemben a
zene emberekre gyakorolt hatását már az ókori társadalmakban is ismerték és fel
is használták (pl. az ókori Kína császári harangjának alaphangja). Platon az Állam c. munkájában a művészeteket általában
a fegyelmet fellazító, nem kívánatos jelenségnek minősíti, kivéve a zenét,
amely az intellektusra, a teljes személyiségre hat, tehát az állam fel tudja
használni saját belső rendjének fenntartására.
Kodály Zoltán
híres mondatát idézzük, amikor megállapítjuk, hogy a gyermekhez a zenét már
kilenc hónappal születése előtt meg kell ismertetni. Szimbolikusnak is
gondolhatnánk ezt a mondatot, de a tudomány ma már bizonyított tényként ismeri
azt, hogy a magzati életben már szerepe van a külső és belső hangoknak,
a születő csecsemő már ismeri az őt körülvevő hangokat. Ha
ez valóban így van, akkor a zene is ezek közé tartozik.
A zenei adottságok
és hajlamok gyakran még a beszéd megtanulása előtt jelentkeznek,
önkéntelenül, a játékba feledkezve hallhatjuk a kisgyermek „énekelgetését”,
apró kísérleteit egy-egy dallamfoszlány eléneklésére, olykor kristály tiszta
intonációval. Ez az egyik legfényesebb bizonyítéka annak, hogy a zene a
legegyszerűbb formájában is személyes ügy a kisgyermek számára, a
mindennapi élet, tevékenykedés része. Természetes jelenség, ezért ezt tudatosan
használhatjuk az óvodában, amikor a zene hallgatására, aktív zenélésre,
éneklésre kerül sor. Ahogyan a felnőttnek, úgy a kisgyermeknek is
elsősorban élményt jelent a zene. Közvetlenül hat a lélekre, ezért van nagy
szerepe a személyiség formálásában. A zenével tehát nevelni lehet, a teljes
személyiségre lehet hatni.
A zene
kommunikációs mechanizmusának ismerete sok jelenséget megmagyaráz, amelyet
kisgyermekeinken spontán reakciók formájában észlelünk. Központi kategória a hang,
amelynek jelentése van. Ugyanúgy primer jelentése is, mint minden környezeti
hangnak, amely a szülőtől, más emberektől, gépektől,
kellemes vagy veszélyes dolgoktól származik. A sokszor tapasztalt
hangjelenségek esetén, ahogyan beszédbeli fogalmaink kialakulásában
is, úgy a zenei hangok esetében is létrejön a hangok absztrakciója, elvont
jelentése, amely már nem közvetlen információ, hanem felidéz valamilyen
érzelmet, tartalmat, jelenséget. Tudjuk jól, hogy az énekelt, rögzített
frekvenciával megszólaló hang magára vonja a figyelmet, ezért közvetlenebb,
intenzívebb hatása van, mint a beszélt nyelv hangjának. (Ezt a jelenséget a vallások
liturgiája is használja, a fontos dolgok énekelve elmondása az
istentiszteleteken, miséken természetes dolog.) Arra is van példa, hogy a
nagyothalló, szájról olvasó ember a zene hangjait különösebb nehézség nélkül
hallja és észleli a minőségi különbséget is a hangok között (dinamika,
színezet). A hang érzelmeket kelt, és fiziológiai folyamatokat is befolyásol.
Köztudott tény, hogy a zene hallgatása közben például hangképző szerveink
izomzatát is stimulálja a hallott zene, szabályos rekedtségig mehet ez a hatás.
A másik, fontos
zenei kategória a zenei történések időbelisége, amelyet a tempó, a ritmika
fejez ki. A zeneművészeti alkotás ugyanis eseménysor, s mint ilyen,
időben zajlik, így a ritmika önálló jelentéshordozó. Intenzitásának
egyszerű bizonyítékait láthatjuk akkor, amikor hatását vizsgáljuk például
a szívdobogás frekvenciájára, vagy éppen önkéntelen testmozgásainkra. Valójában
ez az a zenei kommunikációs elem, amely a tánchoz való kötődését a zenének
elemi módon lehetővé teszi. A zeneóvodában, a legelső zenei
élményekhez a kezdet kezdetétől fogva mozgást (járást, tapsot, guggolást,
leülést, felállást stb.) társít a zenepedagógus. A gyermekjátékokban
összefonódik a játék cselekményéhez társított zene. A korábban említett zenei
élmény tehát, a fenti kommunikációs hatásmechanizmus révén komplex élménnyé,
eseménnyé formálódik a kisgyermekben.
Sokan és gyakran
fejtik ki gondolataikat a zene beszédszerűségéről és a beszéd
zeneiségéről (Nikolaus Harnoncourt:
A beszédszerű zene). Való igaz, az ember hangokkal végzett
kommunikációja a beszédet és a zenét egyaránt jellemzi, sok hasonlóságot
mutatva. A beszéd verbális tartalmát ugyanis nem csupán egyszerű, monoton fizikai
hangrezgések kísérik, hanem a tartalomhoz kötődő érzelmeket
megjelenítő hangszínezetek, hangerők, sőt, a beszéd ritmusának,
sebességének alakulása is jellemzi magát a beszédet. Verbálisan nem értett
beszédből is pontosan kikövetkeztethető a beszélő pszichés
állapota, főbb személyiségjegyei, olykor még az elhangzó szöveg egy-egy
tartalmi eleme is. A zene beszédszerűsége pedig abban rejlik, hogy
értelmes formai egységeket tartalmaz ugyanúgy, mint a beszéd, frázisai,
periódusai, mondatai hasonlóan épülnek fel. Ugyanakkor igaz Claude Achille Debussy mondata is: „A zene ott kezdődik, ahol
a szó hatalma véget ér”. A gondolat igazságtartalma a legtisztábban a
hangszeres zenében érhető tetten, ahol nincs verbális tartalom, csak a
hang maga. A hangszeres zene hatása a gyermekekre és a felnőttekre
egyaránt eltér az énekelt zenétől: elvontabb hangzó megjelenítése miatt
több a befogadói szabadság, szabadabb a fantázia, olykor a vokális zenétől
eltérő gesztusok hallhatók. A hangszerek, amelyeket egykor a magyar nyelv
„zeneszerszámok”-nak is nevezett, képesek építési
sajátosságaik, utánzó képességük, hangterjedelmük révén különleges asszociációk
keltésére.
Az előző
gondolatok fényében a zene gyermekre gyakorolt hatásának komplexitása
tapasztalati és elméleti szempontból egyaránt totális, cselekvést kiváltó
jelenség. Ezért is kell rögzítenünk azt, hogy a zenehallgatás az óvodában nem
úgy zajlik, mint azt a felnőtt korban általában megszoktuk.
A zene
hatásmechanizmusának számos eleme kézzel fogható, hiszen olyan nyelv, amely
mindenki által érthető. Ha vannak is egymástól olykor jelentősen
eltérő „zenei nyelvjárások” a világban, igazán a lényeg bármilyen zenében
azonos: hangok általi lelki tartalom átadása, annak befogadása. Ennek a
megállapításnak az áll a hátterében, hogy bármilyen nemzetiségű emberben
sok tekintetben azonos reakciót váltanak ki a hangok, mert a lélekre hatnak. A
zene legfeljebb kifejezőeszközeiben tér el az egyes kultúrákban, de éppen,
mert a hangok révén képzeteket, érzelmeket kelt, sokkal univerzálisabb
kapcsolat jön létre a zene és hallgatója között. E misztikusnak és
varázslatosnak tűnő folyamat, mint említettük, sok tekintetben
konkrét. Idegrendszeri, hormonális hatást élünk meg a zenélés közben is, és a
zene befogadása közben is. A személyiség egészére gyakorolt hatás is többek
között ezzel magyarázható, ugyanis agyunkban az érzelmek, az idegrendszeri
reakciók, a hormonális szabályozás központjai szorosan egymás közelében elhelyezkedő
területek, amelyek egymásra közvetlen hatással vannak.
1.
Spontán és
irányított zenehallgatás
A zenével két
módon kerülhet kapcsolatba az óvodás kisgyermek:
-spontán
zene (áruházakban, médiában hallott háttérzene, felnőttek aktív zenélése, pl.
családtagok, ismerősök)
-irányított zenehallgatás (zenei felvétel
meghallgatása, énekelt zene hallgatása, aktív részvétel a zenélésben)
A spontán zenei
hatásokat a társadalmi gyakorlatban általában a könnyen fogyasztható,
egyszerűbb zenei szerkezetű, szórakoztató zene jelenti,
amelyektől a kisgyermek sokszor nem tud függetlenedni, mert nincs
lehetősége kivonnia magát hatása alól. A háttérben szóló zene olykor
teljesen észrevétlenül hat a gyermekre, és formálja a zenéről alkotott
képét, könnyű befogadása révén egyfajta etalonná válik azon a tiszta fehér
lapon, amelyre gyermekeink korai emlékei íródnak… Ez az a hatás, amellyel az
óvodapedagógusnak meg kell küzdenie tudatos, válogatott repertoárral és jól
kidolgozott pedagógiai ráhatással. Az irányított zenei tevékenység éneklés
és/vagy hangszerjáték formájában jelenhet meg az óvodai gyakorlatban,
döntően csoportos együttlét formájában. A zenei hatásmechanizmus tudatos
felhasználása, a fokozatosság elvére épülő pedagógia nélkülözhetetlen
ebben a tevékenységben.
Az
zenehallgatásban, a zenei együttlétben felhasználható repertoár
természetszerűleg az a magyar gyermekdal kultúra, a folklórnak az az
értékes része, amely sok évszázad generációinak felnevelésében jelentette a
zenei élményforrást a gyermekek számára. E zenei anyanyelv felhasználása ma, a
21. században fokozottan időszerű. Nem túlzás, ha megállapítjuk, hogy
az óvodapedagógus az első számú letéteményese a magyar zenei anyanyelv
megismertetésének a kisgyermekekkel. Kodály zenei nevelési koncepciója ezt
természetes zenei anyanyelvi alapnak nevezi, hiszen a koncepció kidolgozásakor
a magyar falusi valóság jelentősen különbözött a maitól. A
tömegkommunikáció mai eszközei még nem voltak jelen a falusi társadalomban,
sokan még akkor sem engedhették meg maguknak a technika új vívmányainak
megvásárlását, amikor már azok megjelentek. A falu társadalmának eseményei és a
hozzájuk kötődő mindennemű zenei megnyilvánulások az élet
természetes velejárói voltak. A mai, urbanizálódó falvakban visszaszorulnak a
közösség korábbi eseményei, a mobiltelefonok, a televízió, a számítógép és más
technikai eszközök jelenléte jórészt növeli is a távolságot az emberek között,
de legalábbis fellazítja az egymásrautaltságot. Így a zenei anyanyelv
mindennapi használata egyre inkább háttérbe szorul, elmennek azok a
dédszülők, nagyszülők, akiknek ajkán még megszólal a népdal, a
gyermekdal… Furcsa érzés megtapasztalni, hogy például egy Tisza menti kis falu
hétvégi mulatságára Budapestről érkeznek táncházi zenészek és táncosok,
holott a természetes helye ezeknek éppen a vidék kis településein volna magától
értetődő… Ezért mondjuk azt, hogy elengedhetetlenül fontos az
óvodapedagógus szerepe a zenei anyanyelv átörökítésében. A fenti okfejtésen
kívül ez már csak azért is indokolt, mert a magyar gyermekdalok
jellegzetessége, hogy hangterjedelmük alkalmazkodik a kicsinyekhez, szövegük
jelentése pedig vagy a gyermeki világból vett tartalom, vagy olyan új
jelenségeket ismertet meg a gyermekekkel, amelyeket személyes életükben nem
tapasztaltak, de el tudnak képzelni. Ehhez kapcsolódik az a gyermekjáték
kultúra, amelynek gazdag forrásai a magyar szakirodalomban is bőséggel
megtalálhatók.
Lehet-e
komolyzenét hallgatni kicsinyekkel? Bizonyára még a kérdés is meglepő,
mint amennyire természetes is az erre adott igenlő válasz. A hangszeres
zene már e korai életkorban sem hiányozhat a repertoárból. Természetesen
eltérő az alkalmazás, mint az éneklés esetén. A hangszerek színes világában
más élmények érik a gyermeket, mint a vokális zenében, ugyanakkor a
cselekvő részvétel itt is kialakítható a zene hallgatásához kötötten.
Milyen tehát az az
óvodapedagógus, aki zenét hallgattat a gyermekekkel, aki aktív zenéléssel ad
élményt kicsiny társadalmának. Mindenek előtt maga képes a tiszta
éneklésre, az esztétikus interpretációra, azaz éneklése mintául szolgál és a
kisgyermeki utánzást figyelembe véve jó példa a gyermekek számára. Bizonyos
szintű zeneértés mindenképpen követelmény. Tisztában van azzal, hogy a
zene különböző paramétereit hogyan lehet felhasználni az élményszerzésben,
és azzal is tisztában van, hogy teljes személyisége ilyenkor talán még
fokozottabban hat, mint más tevékenységek során. Nagyon hasznos és a gyermekek
számára igen érdekes, ha ért a hangszerjátékhoz (furulyázás vagy egyszerű
ütőhangszerek megszólaltatása). Élő zenei előadása a gyermekekre
leginkább ható tevékenység, ahogyan ez felnőtt korban is közismert, hiszen
a felvételen rögzített zene hallgatása és a hangversenyen megélt zenei élmény
hatása nehezen összehasonlítható. Az óvodapedagógus tisztában van azzal, hogy a
gyermekek közösségben megélt zenei élménye azért is hatékony, mert a zene
nyomán keletkező élmények, érzelmek kifejeződése
révén a gyermekek egymásra is hatnak. Nem véletlen a felnőtt társadalomban
sem az a jelenség, amely a közösen megélt katarzishoz kötődik egy színházi
vagy zenei előadás folyamán, s ki ne ismerné a tömegpszichózis jelenségét.
Az óvodapedagógusnak természetszerűleg ismernie kell a gyermekeket
körülvevő családi viszonyokat is, hiszen otthon is találkozik a gyermek a
zenével valamilyen formában. Ezért hatékonyak és hasznosak azok az alternatív zenepedagógiai
módszerek (Suzuki, Orff), amelyek a
gyermekek mellett a szülőket is bevonják a zenei nevelésbe.
2. A zenehallgatás
képességfejlesztő és ismeretbővítő hatása
Az óvodai napi
programban a zenehallgatáshoz, a zenével való aktív foglalatossághoz olyan
kellemes, komfortos környezet szükséges, amely eleve kellemes a gyermekeknek.
Akkor sikeres az esemény, ha a zenét a gyermekek legalább annyira óhajtják,
mint maga az óvodapedagógus. Kiemelendő, fontos, hogy a zenei lét ne
jelentsen korlátozó fegyelmet, inkább motiváljon az önkéntelen figyelemre és
együttműködésre. Ezzel talán sikerül elérni azt, hogy a gyermekek
tudatában, érzelmeiben a zenélés, az éneklés, amely összekapcsolódik más
tevékenységekkel is, kellemes és sokszor megismétlendő foglalkozás.
Semmiképpen nem kell csodálkoznunk a zenéhez kötődő „fegyelmezetlen”
gyermeki viselkedésen, hiszen ez jelzi a legjobban a zene közvetlen hatását.
Ezekre a spontán hatásokra és reakciókra az óvodapedagógus számít, és tudatosan
úgy állítja össze a meghallgatott, elénekelt zenei repertoárt, hogy azok az
általa kívánt reakciókat váltsák ki, így kézben tarthatja a gyermekcsoport
fegyelmét, megőrizheti érdeklődésüket. Jól ismert tény, hogy a kicsi
gyermek kifejlődő rendszertudata a megadott napszakban, vagy más
játéktevékenységhez kötődően kívánja, hogy a kellemes esemény megismétlődjön, és büszke magára, ha sikerrel
tevékenykedhet. Az éneklés mozgásokhoz, gesztusokhoz kötése pedig
megszemélyesíti a zenét, olykor szerepjátékot is igényel, amelyet a gyermekek
szívesen játszanak.
Milyen
képességekre hat a zenével való foglalatosság?
Legfőképpen a
hallási funkciókat említhetjük,
amely megállapítás nem a hallás érzékelési funkcióját érinti, hanem elsősorban
a hallott hang értelmezését, feldolgozását. Ezért megállapítható, hogy a
belső hallásra, annak részterületeire közvetlenül hat a zene, fejleszti
azt, tapasztalatok révén a hang absztrakcióját segíti. Ez a fejlesztő
hatás kiterjed a hang színezetének, dinamikájának, intonációjának
értelmezésére, értékelésére is, természetesen az élmények szintjén. Kiválóan
használható a zenehallgatás az analitikus
hallás képességének fejlesztésére, amely a felhangzó zene valamely elemének
kiválasztásával (hangszer hangja, ismétlődő téma felismerése, egy-egy
jellegzetes ritmusképlet beazonosítása, többször megjelenő zenei gesztus,
karakter felismerése stb.) történik.
A zenélés időbelisége, lüktetése segít a
mozgáskoordináció fejlesztésében, az idő kontrolljának, megélésének kialakulásában,
a legismertebb és legegyszerűbb ritmikai képletek révén a zene speciális
időbeli, ritmikai szerkezetére is rávilágít. Tudjuk Kokas Klára
zenepedagógiai tevékenységéből, kutatásaiból is, hogy a zenélés folyamán
megszerzett tulajdonságok transzferhatása bizonyított tény, tehát a személyiség
így kifejlődő, átlagon felüli tulajdonságai minden tevékenységben
hozzájárulnak a magasabb képességekhez.
A zene emlékezetre
gyakorolt fejlesztő hatása ugyancsak ebben a sorban említendő.
Bármilyen színes is a gyermek fantáziája, a zenei foglalkozás felhasználja, de
bővíti is, új elemekkel gazdagítja, így a kreativitás is fejlődik, fantáziadús, színes világ tárul fel a
kisgyermek előtt. Mindezek megalapozzák a majdani, felnőttkori
zenehallgatás alkalmazását, amikor a zenét hallgató felnőtt számtalan
információhoz jut a zene révén egyes korok zenei stílusairól, zeneszerzői
mentalitásáról, érzelmi rezdüléseiről.
A zene hallgatását
különböző asszociációkra
használhatjuk fel. Ennek is különböző szintjei vannak: gyermekkorban még a
mindennapi élet eseményeihez, a mesevilághoz, a játékhoz köthetőek az
asszociációk. Később ezek a kapcsolódások jelentősen bővülnek,
gondoljunk csak a többi előadóművészethez való közvetlen
kötődésre, vagy olyan elvontabb területekre, mint a zene által felidézett
történelmi események, irodalmi kapcsolódások, a hitélethez kötődő
asszociációk, a képzőművészetekhez kötődő képzettársítások.
Az asszociáció fejlett képessége az egész gondolkodás fejlődését is
jelentősen elősegíti.
A kisgyermek érzelmi intelligenciájának
megalapozásában a zenehallgatásnak, a zenével való személyes kapcsolatnak
döntő szerepe van. Kisebb gyermekek minden spontán metakommunikációs
megnyilvánulásán azonnal meglátszik a hallgatott zene érzelmeket kiváltó
hatása, ezért nagyon gondos és hozzáértő tanárra, óvodapedagógusra van
szükség a felhasznált repertoár életkori sajátosságok szerinti kiválasztásához.
Ez a gondosság azért is döntő fontosságú, mert a felnőttkori viszony
a zenéhez éppen ebben a korban dől el, függően attól a zenétől,
amellyel kapcsolatba kerül a gyermek.
A hangszerek
megismerése (mind a művészi zene, mind a folklór esetében) a hallgatott
zenéhez társítva, különösen élő előadásban a gyermekek számára
kivételes és emlékezetes élmény. A hangszerekhez társuló hang és az adott
hangszer zenei megjelenítő képessége, szerepe olyan alapélmény, amely
felnőtt korra „zeneértővé” teszi a gyermeket. Ez a momentum egyben
oka is annak a jelenségnek, hogy a felnőtt társadalom földrajzi megoszlása
szerint ez a zeneértelmezés a különböző társadalmakban a hagyományok miatt
az ismert különbségeket mutatja.
Sokszor felmerül
az a kérdés, hogy vajon az a gyermek, aki nem rendelkezik különösebb zenei adottságokkal,
képességekkel, vajon nem fogja-e elutasítani a zenét, vagy nem fog-e
alapvetően rossz érzelmeket kötni hozzá. Tapasztalat, hogy a
megfelelő zenei képességek a zene produkálásához, a zenéléshez kellenek,
de az ezekkel nem rendelkezők, vagy csak igen alacsony színvonalon
rendelkezők döntő többsége a zene befogadására ugyancsak alkalmas,
szereti azt, ezért nem szabad különbséget tenni a zenehallgatáskor gyermek és
gyermek között. Olykor még az is tapasztalható, hogy a zenei irányultsággal nem
rendelkező, de a zenét szerető ember függetlenebbül tudja hallgatni a
zenét, mint zenész társa, ezért értékelésében is szabadabb, nem kötik őt
már meglévő zenei ismeretei.
A meghallgatandó
zeneművek repertoárjának kialakításakor igen gyakran felmerül annak
dilemmája, hogy vajon kövessük-e a zenetörténet kronológiája szerinti stílusok
szerepeltetését, s mintegy a múltból érkezzünk meg a mába,
vagy fordítva, a zenei jelenből jussunk el az egyes történelmi korokba. Sokan
úgy gondolják, hogy a kisgyermek még nem képzett abban, hogy kortárs
zeneműveket hallgasson (hány felnőtt ad tanúbizonyságot a mai
zeneművészet alkotásainak elutasítására…), ezért a múltból induló,
kronologikus rendező elvet tartják helyén valónak. Aki megpróbálta már
ennek ellenkezőjét, tehát a ma zenéjéből haladni a múlt felé, az
tudja, hogy a gyermekek – megfelelő előkészítés esetén – nem
utasítják el a kortárs zenét. Sőt, olykor felnőtteket meghazudtoló
módon képesek az érzelmi-hangulati kötődésre és a befogadásra. A
magyarázat kézenfekvő: kevés még az élmény, a tradíció, nincs még
előítélet, teljes a nyitottság, és a gyermek azt fogadja el etalonnak,
amit a felnőtt annak mutat be neki. Ez a jelenség ad bátorságot annak, aki
a mai zenéből indul ki. Ez a kérdés még messzebbre vezet: a ma komponált
zenék is ugyanúgy a befogadó közönség számára íródnak, mint régen, az e
műveket befogadó közönség nevelése pedig éppen itt, a kisgyermekkorban
kezdődik el.
A magyar nyelven
megtalálható óvodai zenei foglalkozásokról szóló szakirodalom, Kodálytól Forrai
Katalinig, Törzsök Béláig és még a téma számos ismerőjéig nagy segítséget
nyújt ahhoz, hogy az óvodai munkában a zene jelenléte természetes és értékes
legyen, hogy amint Kodály vallotta: a gyermeknek mindig a legjobbat, a
legnemesebbet kell kapnia mindenből, így a zenéből is.
emeritus
Ajánlott
irodalom:
Kodály
Zoltán: Zene
az óvodában Zeneműkiadó, Budapest
1958.
Törzsök
Béla:
(2004) Zenehallgatás az óvodában Editio Musica, Budapest, 2004.ISBN: 9789633307564
Laczó
Zoltán:
Zenehallgatás Tankönyvkiadó, Budapest,
1984
ISBN 9631780937
Bernsein, Leonard: Hangversenyek fiataloknak Zeneműkiadó, Budapest, 1974.
Decker-Voigt, Hans-Helmut: Zenével az életbe. A hangok
szerepe a várandósság idején és kisgyermekkorban Medicina Könyvkiadó, Budapest, 2004. ISBN: 9789632428727
Nikolaus Harnoncourt: A beszédszerű zene Editio Musica, Budapest,
1989.
ISBN: 9633306817
Forrai Katalin: Ének a bölcsődében Zeneműkiadó,
Budapest, 1986.
ISBN: 9633305918
Forrai Katalin: Ének az óvodában Zeneműkiadó
Kft. Budapest, 2013.
ISBN: 9789633307601
Mönks, Franz J. – Ypenburg,
Irene H.: A nagyon tehetséges gyerek Akkord Kiadó, 1998.
Teleki Béla: Magzatkönyv Korda Kiadó, Kecskemét,
2000.
Urbánné Varga
Katalin (szerk.): Hang és lélek: Új utak a zene és a
társadalom kapcsolatában. Magyar Zenei
Tanács, 2002.
J. Kovács Judit: Ölbeli mondókák –
Miért énekeljünk, zenéljünk nap mint nap? – a zene hatása a kisgyermek
fejlődésére. Internetes honlap
Hovánszki Jánosné: (2008) Zenei
nevelés az óvodában (Szöveggyűjtemény) Didakt Kiadó ISBN: 978 963 87120 5 9