„For my Teacher”
– Áchim Kovács Anikó új CD-je
Érdemes
elidőzni a borító címfeliratánál. Ismét egy bizonysága annak, hogy
mennyire meghatározó egy pedagógus személyisége. Vannak híres
művész-tanárok, akiknek neve széles körben előadóművészként
ismert – a hozzájuk fűződő diák-kapcsolat jól mutat az
életrajzokban. És vannak olyan – a saját korukban esetleg úgyszintén
pódiumművészként is elismert – pedagógusok, akiknek nevét elsősorban
az egykori diákok életrajzokban feltüntetett hivatkozásai tartanak életben,
valamint az oral history.
Lányi Margit (1901-1986) intenzív hatását mi sem jelzi ékesebben, mint az
egykori növendékek időről-időre történő megemlékezései.
Emléktábla-avatás, emlékkoncertek – és most egy címmé kiemelt, hálás
szeretettel felemlített kapcsolat.
Áchim Kovács Anikó
életrajzában a figyelmes olvasó felfedezi a különleges kettős
kötődést Lányi Margithoz[1].
A Zeneakadémia Előkészítő Tagozatán Szenthelyi Miklós növendéke lett,
aki ugyancsak Lányi Margit neveltje. Tehát, a tanítvány egyszemélyben – a zenei
családfa másik ágán – unokatanítvány is egyben. Ez nemcsak a hangszertechnikai
(metodikai) folytonosságot (és következetességet) jelenti, hanem a második
kapcsolat megerősíti az elsőben (gyermekként, tehát fogékony
életkorban) megismert és megszívlelt emberi (művészi) hozzáállás érvényét.
A lelkiismeretes gyakorlás alapvető kívánalmát, egyszersmind azt az ok-okozati
kapcsolatot, miszerint a ráfordított idő-energia meghozza az eredményét. A
sikerélmények pedig további visszaigazolásokat adtak, s ennek köszönhetően
beigazolódhatott egy másik mondás is, miszerint „a szeretet mértéke a
ráfordított idő”. Ennek köszönhető, hogy az oly sajnálatos „kiégés”
elkerüli azokat, akik hosszú időt töltenek zenei pályán.
Szakma. Korántsem
lehet a növendékeknél „borítékolni”, hogy vajon a muzsikus-pálya mely területe
ideális a számukra – ráadásul az élet nem mindig kínálja a megélhetést
biztosító „foglalkozások” gazdag terülj-asztalkám készletét. De az erős,
belülről fakadó késztetés gyakran utat talál. Így Kovács Anikónál is, aki
főállású zenekari művészként (Katar Filharmonikus Zenekarának
tagjaként) rendre keresett szólistakénti és kamaramuzsikuskénti fellépési lehetőségeket. Amikor
hazalátogatott, gondos szervezőmunka eredményeképp „várta” a helyszín és
időpont, muzsikuspartnerekkel, ahol reflektorfénybe kerülve hegedülhetett.
Aki évről-évre látta a plakátokat, vagy követte a hangversenykínálatban a
fellépéseit, talán nem is gondolta, hogy távoli ország „munkavállalójáról” van
szó. Amióta pedig megszűnt számára a zenekari muzsikálás rendszeressége, a
művésznő a fellépések mellett mindinkább él további megmérettetési
lehetőséggel is: teljesítménye hangfelvételen történő
megörökítésével. Miként más a zenekari játékos és a szólista szellemi-zenei
igénybevétele, hasonlóképp számottevő a különbség az itt-és-most
élményével kecsegtető koncertszereplés és a stúdiófelvétel között. Amikor
virtuális közönségnek játszik – korántsem „elszálló” hangokat. A Lányi Margit
növendék számára, aki saját meggyőződéséből is a perfekcióra törekvés elkötelezettje (lett légyen szó
bármilyen jellegű zenélésről), otthonos közeg a stúdió is (önmagával
versenyezhet csupán, hogy mennyiben kell igénybe vennie a felvételkészítéssel
járó speciális javítási lehetőségeket).
A szeretett
tanárnak értékes ajándék jár. Technikailag igényes (mondhatni, virtuóz)
műsor, perfekt kidolgozásban. Ez utóbbiról azzal is gondoskodott, hogy a
stúdiófelvételt megelőzően hangversenytermekben is eljátszotta ezeket
a darabokat. Akkor a koncertszereplésre fókuszált, tehát korántsem afféle
„nyilvános főpróba” jelleggel tesztelte felkészültségét – annál is inkább,
mivel a felvételkészítés még csak távlati terv volt…
A műsor
központi alakja Paganini: hegedűre és gitárra komponált két szonátájával
kezdődik a program, a folytatásban a híres-hírhedt Mózes-fantázia
következik. Hubay Jenő két gyönyörködtető karakterdarabja (Preghiera, Zephir) után Nathan Milstein Paganiniana című,
szólóhegedűre komponált variációsorozata hangzik el, s a hangszerest
rendkívüli erőpróbára késztető – a hallgatók által örökzöldként
minősített – „sláger”, Ernsttől A nyár utolsó rózsája.
Minden elismerés
kijár a hegedűművésznek, aki felkészültsége biztos tudatában remek
teljesítményt nyújt: a hallgató úgy érzékeli a művek magas technikai
követelményeit, hogy nem kell aggódnia, vajon leveri-e a lécet a szereplő.
De ez csak háttér-élmény: az igazit a muzsikálás jelenti, amely megteremti a
közös légkört előadók és hallgatók között az éteren át is. Olyan
intenzitással, mintha a célközönség nem más lenne, mint az egykor a mércét
magasra álló Lányi Margit tanárnő.
Áchim Kovács Anikó
olyan muzsikusokkal (Szemadám Tamás – gitár, Vida
Mónika Ruth – zongora) játszik, akikkel koncerteken is fellépett – a
visszatérő alkalmi kapcsolatok harmonikus együttmuzsikálást eredményeznek.
Kiérlelt-szép előadást hallunk, amelyben akkor is gyönyörködünk, ha néha
némiképp mesterkéltnek érezzük a dinamikai arányokat: a Paganini-szonátákban a
kamara-jelleg háttérbe szorul, inkább kíséretnek hat a gitár.
A
kísérőszöveg egyetlen hibája pedig könnyen orvosolható: a tördelés során fontos
szavak maradtak ki a magyar szövegből – az angol nyelvű verzióban
idegen nyelvtudás nélkül is megtalálható a megoldás.
Fittler Katalin