ZongoRamazuri

egy különleges gyerekkoncertről

Balázs János Halász Judit

Az idén kilencedik alkalommal megrendezett Cziffra György Fesztivál program-kínálatában szúrt szemet az érdekes cím. A zongora és a ramazuri különböző asszociációkat kelt – de kétségtelen, hogy eme fantázia-területeknek van közös határuk, sőt, feltételezhetően akad közös területük is. Az alcím bármiféle kommentár nélkül is informatív tájékoztatást ad: Halász Judit és Balázs János gyerekkoncertje.

2024. február 18. Verőfényes délelőtt, amikor fokozatosan veszik birtokba a BKK előtt elterülő Gesztenyés-kertet a futók, majd a házi kedvencekkel sétáló gazdik. Élettel telik meg a táj, mozgással és vidámsággal. Fél 11 táján mind több apróság tűnik fel, akik felnőttek társaságában haladnak a MOMKult épülete felé, amelynek Színháztermében 11 órakor kezdődik az egyedi című rendezvény.

A poénos cím a felnőtteket szólítja meg, függetlenül attól, hogy melyik művész neve jelenti számukra a csábítóbb „hívószót”. De az „árukapcsolás” mindenképp ígéretesnek tűnik. Tehát jönnek.

Gyerekkoncertet hirdetni: veszélyes vállalkozás, hiszen a gyerek fogalom igencsak tág, s a rendező-előadó aligha tudhatja kiszámítani, mely korosztály tölti meg a nézőteret. Ugyanakkor van valami különleges kihívás abban, hogy a mindenkori közönséggel emlékezetes találkozás jöhessen létre. Mindenképp kell tehát tervezni, de jó, ha némi szabad tér is marad a rögtönzésnek, a pillanatnyi helyzethez való alkalmazkodáshoz. Gyerek-közegben jártas előadók számára nem ismeretlen ez – és talán hozzájárul ahhoz, hogy az akár számtalan alkalommal ismételten előadott műsor is üdének hasson.

Halász Judit dalain-meséin több generáció nevelkedett – az élmények megunhatatlanok, mondhatni, elfoglalják helyüket a családi hagyományok között. Ezúttal különleges ízt jelent, hogy nemzetközi rangú zongoraművész a partnere, akinek neve ez idő tájt éppen az általa életre hívott (és életben tartott) Cziffra György Fesztivállal kapcsolatban gyakran szerepel a médiában.

Jön tehát az aprónép, néhány tündér mellett a többség hétköznapi ruhában. Tehát, mindenki úgy öltözve, ahogyan jól érzi magát. Hasonlóképp a kísérő – több generációhoz tartozó – felnőttek is. Ki-ki megtalálja a számára ideális helyet: párnával magasított székeken, vagy épp a kényelmes öl karosszékében, netán királyi trónusán. De ez a matiné azoknak is kedvez, akik az izgó-mozgó, kíváncsiskodó gyerekek közé tartoznak: a karzaton például nemcsak állóhelyet lehet választani, ahonnét jó a rálátás a színpad egészére, hanem kihasználható a lépcsősor is, akár arra, hogy – mintegy szabad térben – mozogni, táncolni lehessen. Mindez nem zavarja a pódiumi történéseket, hiszen a kicsinyek az öröm szárnyán szinte repkednek, s még a csizmácskák sem keltenek bántó zajt.

Balázs János, aki előadóművészi (és tanári) pályája mellett elkötelezettje a jövő közönség-építésének (akár ingyenes gyerek-koncertekkel), olyan darabbal kezdte a műsort, amelynek közkedveltsége évszázadok óta örökletes: a Für Elise népszerűsége vetekedik a legértékesebb Beethoven-kompozíciókéval. A folytatás: a zongora „bemutatása”, vetített képek segítségével. (A vetítés mindvégig szerves része a programnak, zeneszerzők portréját, könyvek címlapját villantva fel.) A „tudós” információkhoz mindig könnyen megérthető hangzó illusztrációk társultak: a nagyon halk és a nagyon hangos tág dinamikai keretei, a pedálok segítségével keltett zengő és tompított hangzás élménye kitörölhetetlenül beivódik az élményvilágba.

Halász Judit közismert gyerekdalokból indította műsorát, közösségi, majd személyes (születésnap) ünnepek kerültek sorra. Az együtténeklés, együtt dúdolás kezdettől megengedett, később, a játékosság elszabadulásával szinte kötelező érvényű lett. És közben ott sorjáztak az információk: némely dalt több országban, több nyelven is éneklik, így a Hull a pelyhes fehér hó eléneklése jó alkalmat kínált, hogy felidézze a Mozart-variációsort Balázs János. És lássunk csodát: a korábban játékos közönség hirtelen elcsendesedett: ösztönösen ráérzett a „figyelem” szükségességére. A János bácsi „variánsa” is megjelent zongorán, Mahler szimfóniájának rövid idézeteként (a szerző képének vetítésével, természetesen). Hogy ezúttal moll hangnemben csendült fel a dallam, ezzel nem terhelték a hallgatóság figyelmét – a hangulat változása viszont mindenki számára észlelhető volt. És jöttek a versek, Weöres Sándor Bóbitájával az élen – Halász Judit talált alkalmat arra, hogy elmondjon egy Ady-verset is -, és természetesen a fináléban „megszólalt” Micimackó is. Búcsúzóul felidéződött a nagy tanulság, amelyet Babits Mihály foglalt szép szavakba:

„Mindenik embernek a lelkében dal van

és a saját lelkét hallja minden dalban.

És akinek szép a lelkében az ének,

az hallja a mások énekét is szépnek.”

Nem lehetett meghatottság nélkül látni-hallani, hogy a zongoraművész-klasszis szívvel-szeretettel vesz részt kísérőként a dalok előadásában. Szép példáját adta annak, hogy a legkisebbek is megérdemlik a legértékesebb, minőségi művészi élményeket.

De érdemes volt figyelni a felnőttekre is. Voltak, akik csak éneklő gyermekük példáját követve kapcsolódtak a közös éneklésbe, mások épp ellenkezőleg, maguk jártak elöl bátorítóan, jó példával. És sokan csatlakoztak inkább csak lélekben az előadáshoz, amennyiben némán, de szájmozgással társulva, mintegy bensőségesen „mondták” a dalokat.

Gyakorlati tapasztalatok alapján tudjuk: szinte minden „megindokolható”, bármire lehet igenlő és/vagy nemleges magyarázat. Így azon sem kell sokat töprengeni, hogy kerül egy ilyen gyerekprogram a Cziffra György Fesztivál keretébe. Az elsősorban a gyerekprogram iránt érdeklődők egy részének talán éppen ez a rendezvény hívja fel a figyelmét a fesztivál-program egészére. Mások „megtanulják” Balázs János nevét, és fellépéseit más keretek között is hallani akarják.

Hogy gyönyörködjék Cziffra György játékában, sok absztinensből lett bárok rendszeres látogatója. Fontos, hogy minél többeknek (minél előbb) létszükségletük legyen a zene, mindennapjaikat piros betűs ünneppé téve. Az is, hogy ki-ki rátaláljon a gazdag-változatos kínálatban arra, amire boldogan rezonál a lelke – s eközben értékeket fedezzen fel.

Tanítani sokféleképp lehet – de ösztönösen is lehet „tanulni”, követve a felkeltett érdeklődést. Ilyenkor nincs „tananyag”, miközben a felfedeznivalók gazdag tárháza több életre szóló programot kínál.

Fittler Katalin