SULYOK
LÁSZLÓ[1]
NEMES-TÖRTÉNETEK
Budafok-Tétény
zenei kultúrája egy élet tükrében (3.)
A szív hangjai
Diákok,
tanárok, művészek idézik fel emlékeiket
„Nem lehet egészen boldog ember, akinek nem
öröm a zene. Erre az örömre azonban tanítani kell az emberiséget, mert magától
nem jut el odáig.”
(Kodály
Zoltán)
1.
Nemes
Lászlóról – egy tanítvány,
akit nem
iskolában tanított
Magyar
Margit
(Mihalicz Csilla felvétele)
Az interjú szereplőjét,
Magyar Margitot olyan egykori munkatársaként ajánlotta figyelmembe Nemes
László, mint akivel az évek során példás összhangban és eredményesen dolgozott
együtt, aki a Magyar Zeneiskolák Szövetségében (MZSZ), későbbi nevén
Magyar Zeneiskolák és Művészeti Iskolák Szövetségében (MZMSZ) nagyon sokat
segített elképzelései valóra váltásában. Tehát interjút szándékoztam készíteni
vele, ám úgy alakult a helyzet, s úgy gondolta, hogy a kérdéseimre saját
kezűleg írja meg a válaszait. A művésztanár írására az utolsó pontot
2023. július 1-jén tette föl. Vagyis meglehetősen sajátos keletkezésű
interjúról van szó. Mielőtt elolvassuk, ismerkedjünk meg Magyar
Margit sokrétű,
sikerekben gazdag tevékenységének apró darabjaival. 1982-ben
lett tagja a budapesti Tóth Aladár Zeneiskola tantestületének, miután elvégezte
a Zeneakadémia – Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola, 2000-től
Egyetem – középiskolai énektanár és karvezetés, zeneelmélet tanári szakát. 2005-től az iskola vezetője is. A MZSZ
munkájában 1992-től vesz részt, 2019-től a szövetség általános
elnökhelyettese. 2014 óta elnökségi tagja a Magyar Tehetségsegítő
Szervezetek Szövetgének, a Nemzeti Tehetségsegítő Tanácsnak. Szakmai
tevékenységében kiemelt szerepe van a tanárképzés és a tanár továbbképzésben
való feladatoknak. Több szakmai kiadvány szerkesztője, írója. 1996 óta
tanít a Zeneakadémia zenepedagógiai tanszékén módszertant, gyakorlatvezető
tanár. 2000-2004 között a Fővárosi Pedagógiai Intézet vezető
szaktanácsadójaként irányította a terület munkáját. 2004 óta vezeti a MZMSZ
akkreditált tanárképzésekkel foglalkozó szervezetét, a Metronom
Közhasznú Nonprofit Kft.-t, melynek alapítása (1998) szintén Nemes László
nevéhez kötődik. Tanítványai közül ma már sokan hazai zenei életünk
kiemelkedő szereplői: zenetanárok, zenekari muzsikusok, szólisták,
karvezetők, zenetörténészek, zeneszerzők. Munkáját 1996-ban a Magyar
Köztársaság Arany Érdemkeresztjével, 1998-ban Terézvárosért Emlékéremmel
ismerték el.
„Abból lesz jó vezető, aki
nem akar vezető lenni.”
(Platon)
Nemes László
csellóművészre-tanárra igazán jól illik a platoni
gondolat. Mint ahogy, az a sokszor sokféleképpen emlegetett fontos megállapítás
is, mely egész életét jellemzi: ritmust és harmóniát adni gyerekek és
felnőttek kezébe életük boldogulásához, irányításához. Nemes Lászlót a
dolgok elérték, megtalálták. Bár kétségtelen, visszagondolva pályájának
állomásaira, egy idő után jól olvasva a jelekből, már ő döntött
a sokféleség, a kreatív gondolatok és tettek sorrendjének alakításáról.
Mindannyian – akik elhivatottan végezzük a zenetanári munka feladatait –
örömteli, aktív életet élünk. Nemes László is így van ezzel. A mai napig élteti
a cselló semmi mással nem pótolható hangszíne, a zenélés örömének átadása
tanítványainak. Mégis az ő útja, életpályájának íve e kivételes zenei
teljesítmény mellett, mindannyiunknak példa, hogyan lehet – és kell – az egyéni
és a közösségi érdekeket összeegyeztetni, a kohéziót teremtő szellemi
tartalmakat létrehozni.
– Mikor, milyen apropóból ismerte
meg Nemes Lászlót?
– Magam a Zeneakadémia elvégzése
után kerültem – tudatosan keresve az alapfokú hangszeres zenei oktatással a
kapcsolatot – a Tóth Aladár Zeneiskolába, éppen négy évtizede. Kicsit meg is
állít e szám, hiszen ez az idő majdnem teljesen fel is öleli ismeretségünket.
Ezért is nevezem magam tanítványának, hiszen mindaz, amit napjainkra iskoláról,
művészeti nevelésről, irányításról, szervezetek és rendszerek
működéséről, működtetéséről tudok, azt tőle is
tanultam, mentoriként tekintek kapcsolatunkra. Azt is mondhatnám, ő az
egyik tanárom, aki a nagybetűs életre tanított. S bár ez nem közvetlenül
hangszeres módszertan, mégis sok apró, a hétköznapi tanítást, munkát
befolyásoló ismeretet tanulhattam, kaptam ízelítőt a motivált, művelt
tanári, vezetői, az alkotni vágyó emberről… 1986-ban kezdtem
rendszeresen foglalkozni az iskolai zenekar működtetésével, ez lett egyik
szívügyem a tanításban. Ezt a munkát, az akkori iskola vezetőnk, Kovács
Kálmánné – Laci egykori vezetőhelyettes társa a szövetség élén –, majd Wambach Ferencné biztatására kezdtem el, aki 1985-től
húsz évig volt igazgatója a Tóth Aladár Zeneiskolának, az egykori VI. kerületi
iskolának. A zenekari fesztiválokon, versenyeken már hamar részt vettem, így
kerültünk 1991 tavaszán kapcsolatba. A budafoki Nádasdy zeneiskola az ő
vezetésével rendszeresen szervezte meg a fővárosi zenekari találkozókat.
Az akkori sikeres részvétel után kérdezett meg, hogy a szövetség zenekari
bizottságának munkájában részt vennék-e? Így kezdődött, az a pálya, amit
az ő támogatásával, figyelmével megtettem az elmúlt három évtizedben.
– Miért kapcsolódott be a Magyar
Zeneiskolák Szövetsége munkájába? Mit várt tőle?
– Mert kihívásnak éreztem. Olyan
személyiségek közössége volt a szövetség 1992-ben, ami egy fiatal, motivált
zenetanár számára nagyon inspiráló volt. De ebben akkori igazgatóm, Kovács
Kálmánné – Babszi, sokan így ismerik őt a
szakmában – támogatása, figyelme is jelentős szerepet játszott. Pozitív
jelzései, biztatása mind abba az irányba mutattak, vállaljak feladatot, legyek
aktív. Talán tudatosan biztosan nem vártam semmit. Utólag azt látom, hogy már
ekkor megfogalmazódott bennem: amit én gyerekként kaphattam a Bakáts téri általános iskolában és a IX. kerületi
zeneiskolában, az egy őrzendő, átadandó érték. A kórus- és a
zenekarvezetés, a közösségekben való együttlét számomra mindig is meghatározóan
fontos volt. Ezért olyan szakmai programokban részt vállalni, ahol ezekért az
„ügyekért” lehet tenni, vonzóvá vált számomra. Két évvel voltunk túl a
rendszerváltáson, és már nagyon sok terve volt a szövetség vezetőinek.
Ekkorra már a Nádasdy Iskola programjában a teljeskörű művészeti
nevelés koncepciója – tantervi programjai is elkészültek. Az 1993. évi
közoktatási törvény megjelenésével a zeneiskolák is alapfokú
művészetoktatási intézmények lettek. Azaz olyan iskolák, ahol a zene
mellett, képző- és iparművészeti, táncművészeti, valamint szín- és
bábművészeti ágban lehet a gyerekek képességeit fejleszteni. Fontos
pillanat volt ez az év, hiszen ekkor került a törvénybe, hogy a gyereknek joga
van a képességeinek fejlesztése érdekében e tanulási folyamatokban részt venni.
Nemes László 1990. március 14-én a zeneiskolai igazgatói közösség országos
szervezetének létrehozását kezdeményezte. Jól látta, hogy a nagy változások nem
csak társadalmi és gazdasági színtéren lesznek jelen. Az oktatás mindig is
tükörképe a regnáló társadalmi gondolkodásnak, az irányítók szellemi
„értéküzenetének”, így az oktatásban is nagy változások lesznek, mely 1993-ban
a törvény bevezetésével el is kezdődött. 1994-től egy ideig nem
lehetett új iskolát alapítani, majd 1998-ban megjelenik a teljes művészeti
területet átfogó tantervi program a 27/1998 (VI.10.) MKM rendelet, melynek
szakmai irányítását Nemes László végzi. Aktívan vettem részt magam is benne, a
zenekari és zeneelméleti programok elkészítésével.
– Mikortól lett a szervezet neve
Magyar Zeneiskolák és Művészeti Iskolák Szövetsége?
– A szervezet megalakulása után
pár évig megőrizte eredeti nevét, tehát Magyar Zeneiskolák Szövetsége, a
zenei nevelésben szerzett kiemelkedő szerepét is erősítve, majd
1998-tól nevében is jelzi az iskolatípusban bekövetkezett tartalmi változásokat.
Így lett a MZSZ-ből MZMSZ azaz Magyar
Zeneiskolák és Művészeti Iskolák Szövetsége. (Zárójelben jegyzem meg, hogy
az EMU, a European Music School Union, melynek Nemes
László elnökségi tagja volt 1992 és 2002 között, mind a mai napig zeneiskolák
uniója, annak ellenére, hogy természetesen komplex művészeti nevelés
folyik az európai országok többségében.) A szakmai szervezet, mely a
vezetői munkát kívánja segíteni, célul tűzte ki, hogy
együttműködik minden olyan szervezettel – szakmai, társadalmi, állami,
oktatás irányítói – aki fejleszteni kívánja a magyar alapfokú művészeti
nevelést, megkívánja őrizni a zenei nevelésben elért eredményeinket. A
terület működését szabályozó jogszabályok véleményezésében, valamint a
tantervi programok teljes kialakulásában már szervezőként, a tartalomért
felelős szakmai irányítóként vett részt a szervezet az ő vezetésével.
– Nemes László elmondása szerint
Ön főszerepet játszott 1995-ben, a IV. Európai Ifjúsági Zenei Fesztivál
megszervezésében. Hogyan történt ez? Mi volt az Ön szerepe?
– A IV. Európai Ifjúsági Zenei
Fesztivál az ország egyik első, rendszerváltás utáni legnagyobb szabású
eseménye volt, melyen közel 11ezer fiatal – mintegy nyolcezer külföldi és
háromezer magyar – vett részt. Hazánkból majdnem mindegyik zeneiskola vállalt
benne szerepet. Fogadta a külföldi vendégeket, közös koncerteken játszottak. Az
itthoni együttesek egy része a fesztivál nyitóhangversenyén az egyesített
kórusokban, zenekarokban is játszott, míg többen a fesztivált záró
gálahangversenyen a külföldi együttesekkel közösen vettek részt a programban.
A fesztivál „motorja”, megálmodója Nemes
László volt, akinek addig végzett szakmai munkája eredményezte, hogy az Európai
Zeneiskolák Szövetsége egy „volt szocialista” államnak adja a rendezési jogot,
melyhez kormánygaranciát kért az Európai Tanács. 1992-ben vettük át
Hollandiában a European Youth Music Festival zászlóját, amit mi Spanyolországnak adtunk tovább.
Ettől az 1992-es programtól kezdve vettem részt a munkában. Magam Varga
György – akkor az abonyi zeneiskola igazgatója –
kollégámmal voltunk az operatív helyettesek, s hozzánk csatlakozott az utolsó
félévben Hollerung Gábor, aki addigra már sok
tapasztalatot szerzett nemzetközi versenyek szervezésében is. A sokféle
előkészítő feladat után rám a teljes nyitó- és gálaműsor
szervezése maradt. Például Jugoszlávia 1992-es szétbomlása után még az új
országok zászlói sem voltak megvarrva, így még az ehhez hasonló feladatokat is
meg kellett oldanom. Természetesen a zenei és táncos műsor szerkesztésén
kívül, a teljes protokollrend, a biztonsági intézkedések koordinálása mellett,
az is, hogy a magyar nyitó hangversenyhez a felkészülést megszervezzem, ami
közel 1500 hangszeres gyerek utazását, próbáját jelentette kora tavasszal, a
júniusi program előtt. Számomra az egyik legnagyobb élményt és a
legfontosabb szervezői, vezetői tudást adta ez a három év. Ugyanakkor
egy olyan vezetői magatartást ismerhettem meg Nemes László által, melyben
a vezető a végsőkig képes elmenni egy ügy igazáért, minden
nehezítő körülményt, problémát csak megoldandó feladatnak lát, s amelyben
a lehetetlen kifejezés nem kerülhet be a szótárba. Itt is megláthattam, hogy
nincs olyan élethelyzet, amit két felnőtt beszélgetése ne tudna megoldani.
Jó érzés arra gondolni, talán ezt a szemléletet tovább tudtam adni. Nemes
László elhivatottsága, kitartása, kiterjedt kapcsolatrendszere nélkül nem
jöhetett volna létre az ország első ilyen volumenű rendezvénye. A
programokról sok helyi tv készített felvételt, akkor még működött Peták
István vezetésével a körzeti tv-k hálózata, valamint a nyitó- és gálakoncertet
az MTV is rögzítette, talán még az archívumban megtalálható. Felemelő volt
mindezt megélni. Az oktatási kormányzatban ezalatt az idő alatt három
miniszter is regnált. Andrásfalvy Bertalan oktatási
és művelődési miniszter (1990-1993) után Mádl Ferenc (1993-1994),
majd Magyar Bálint (1994-1996) vezette a területet. Nemes László képes volt
megértetni, átéreztetni a politikai vezetőkkel mit jelenthet a magyar
fiatalok számára egy ilyen eseményen részt venni. Képes volt mindenkit a napi
érdekek felé emelni, hogy közösen tekintsünk Európa kulturális jövőre!
„a lelkében megosztott ember nem
tart ki semmiben sem…” (jak.1.8.)
„…Qui
in anima divisus est, non permanebit in aliquo…”
(Szt. Jakab levele)
– Milyen embernek, valamint
szakembernek ismerte meg az évek során Nemes Lászlót?
– Az előzőekből
már biztosan kiderült, hogyan cselekedet, milyen eszmék vezérelték, s talán
ezen keresztül az is, magam milyen embernek, szakembernek ismertem meg. Ez a
kettő azonban szorosan együtt jár. Nincs külön emberi jóság és szakemberi
kiválóság. Bár lehet, hogy találkozunk a kettő szétválásával, és nem
teljes mértékű egységével, mégis azt gondolom, alapvetően csak egyek
lehetünk, különösen a művészeti területen, a pedagógiában. Hiszen ott
minden pillanatban nyilvánosan, mások által látható és megítélhető
helyzetekben cselekszünk. Rá a legjellemzőbb az az egyensúly, melyről
az első mondatban is szóltam már. Az ember, a szakma, a humánum iránti
elköteleződés, a közösségei iránti szeretet mozgatja. Csak jóval
később tudtam meg róla – minél közelebb kerültünk egymáshoz, talán már
barátságnak is nevezhetném, még ha nem is találkozunk heti rendszerességgel –,
mennyire fontos számára a család, a gyökerei. Milyen mély szálak fűzték
édesanyjához, a szülővárosához, Pápához, hogy milyen energiákkal küzd a
családja minden tagjáért. Persze azt is hozzá kell tennem – saját magam
életében is látom –, hogy mennyire fontos egy ilyen életpálya megtétele mögött,
az a személy, aki az otthon biztonságát, a bizalmat adja mindehhez.
Szerencsések vagyunk, mindkettőnk életében van ilyen társ. Példaként
állhat mindannyiunk számára, ahogy a személyes és a közösségi, szakmai
munkáját, a társadalmi felelősség vállalást egybe építette életében.
Kevesek kiváltsága ez, mondhatnánk. De ő ezért rengeteget tett is, hogy
így legyen.
– Mit köszönhet a magyar
zeneoktatás, a zeneiskolai hálózat Nemes Lászlónak?
– A kérdés így pontosabb: Mit
tett Nemes László a XX – XXI. század találkozásánál, hogy a hungarikumként
kezelendő alapfokú hangszeres zeneoktatás fejlődhessen a kodályi
program bevezetése után negyedszázaddal, a gyerekek számára teljes, komplex
művészeti nevelés alakuljon ki Magyarországon? Mert különben azt kell
válaszolni egyszerűen, hogy mindent. Az 1952-ben államosított iskolák
között több magánzeneiskola is az alapját képezte annak a hálózatnak, mely a
Kodály által létrehozott iskolákkal 1990-ig megerősítette az alapfokú
hangszeres zeneoktatást. Ekkorra körülbelül 100 ezer gyerek tanul, közel 180
iskolában hangszert Magyarországon, ez nem több, mint a teljes tanulói létszám
6-8%-a. Európában ekkorra már közel 10% ugyanez az adat. Az iskolatípus oktatási
törvénybe helyezésekor, 1993-ban ő veszi észre, hogy kimaradtunk az
iskolák felsorolásából –, majd minden kapcsolódó rendelet, további törvények
megalkotásánál a vélemények kifejtése, a közös gondolkodás létrehozása jellemzi
munkáját. Az 1970-es tantervi program alkotásában, a nem sokkal később
megjelenő zeneiskolai rendtartás elkészítésében is már szakmai
vezetőként vett részt. Figyelme, széles látóköre, pragmatikus gondolkodása
mind azt segítették, hogy a területen átfogó és pozitív változások jöjjenek
létre. 1998-ban irányítja a tantervi programok kidolgozását, majd 2011-ben a
felülvizsgálatát. Azt is hozzá kell tenni, hogy olyan munkatársakat választ
maga mellé – Kovács Kálmánné, az MZMSZ általános elnökhelyettese, Ember Csaba
elnökségi tag, Tamás Zsuzsanna, Bekényi József MZMSZ-titkár –, akiknek
pedagógiai kultúrája, szervezői, vezetői készségeik támogatják
terveit. Pontosan látja és tudja, hogy csak a közösség ereje az, amivel
átvihető, megértethető mindenkivel a művészeti nevelés semmi
mással nem pótolható hatása, a gyerekek fejlődéséhez, ami egyben a
társadalom jövője is. Ezért is szervezett rendszeresen zenei nevelési
konferenciákat, melyeken a szakmai közösségek állásfoglalásai kijelölték a
következő évek feladatait. Stratégiai gondolkodása, sosem a hétköznapokról
szóltak, szólnak. A vízió érdekelte, érdekli. Az a jövőkép, amiben ez az
iskolatípus elérhetővé válik minden gyerek számára. Sokat tett ezért a
közösségért. A hálózat és a hálózatban tanítók megbecsüléséért. Örülök, hogy
most elkészülhet ez a kiadvány. Bár kötődik otthonához, Budafokhoz, mégis
talán kaphat olyan nyilvánosságot, hogyha például valaki kutatáshoz szeretné
felhasználni, megtalálhassa… Összegezve a tettek: az állami zeneoktatás iskolai
hálózatának védelme, a komplex művészeti nevelés tantervi programjainak
elkészítése, az ország iskolai hálózatának működését segítő országos
szakmai szervezet (MZMSZ) létrehozása, a budafoki Nádasdy Kálmán művészeti
iskola (1970-ben még zeneiskola), a Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus
Zenekar (az egykor általa vezetett iskolai zenekarból) alapítása. Ezt
köszönjük, ami valójában nem megköszönhető. Csak remélhetjük, hogy a
közösség tiszteletének és szeretetének egy-egy megnyilvánulása üzenet számára.
– Van-e még kapcsolatuk
egymással? Ha példaként állítható mások elé, akkor miben, miért?
– Sosem szakadt meg a
kapcsolatunk e három évtized alatt. Mindig őszinte bizalommal fordulhattam
felé, bármilyen kérdésben. Tanácsot, véleményt is őszinte szóval kaptam.
Mind e mellett, egy-egy, a munkámat érintő visszajelzése fontos, további
energiát adó lépcsőt is jelentett számomra. Magánemberként szereti a jó
társaságot, az asztali „áldásokat”, a kötetlen együttléteket. Öröm együtt lenni
vele, egy-egy általa megszervezett ünnepen… Példát, példaképet, életutat
mindenki magának választ. Nemes László életútja minél nagyobb nyilvánosságot
kaphat, annál inkább hiszem, hogy sokak számára lehet majd példa a közösséget,
a gyerekeket szolgáló magatartása, társadalmi felelősség vállalása, a
zenével való legtisztább együttélése, kapcsolatainak hálózata, melyek nem
ismerik az idő és a kor, korszakok fogalmát. Magam lassan bejárom a
választott utam, melyben az ő hatása számomra mindenképpen érezhető,
tapintható. Hálás szívvel gondolok erre. Bízom benne, hogy magam is
megtaláltam, hogy kinek, kiknek adjam tovább az életút köveit.
2.
Csodák a
zeneiskolában
Hegedűs Endre
Hegedűs Endre Kossuth-,
Liszt Ferenc- és Cziffra György-díjas zongoraművész és zenepedagógus
1980-ban végzett a Liszt Ferenc Zeneakadémián, ahol tanára volt Antal István,
Kocsis Zoltán, Rados Ferenc, Schiff András és Hajdú Anna. Ezután gyakran vett
részt az argentin klasszikus zongoraművész, Bruno Leonardo Gelber és Vásáry Tamás
mesterkurzusain. A nemzetközi és a hazai
hangversenyélet (el)ismert szólistája. Tíz nemzetközi
zongoraverseny díjazottja: többek között Olaszországból elhozta két
verseny I. helyezését, Ausztráliából a II. díjat és a legjobb kamaramuzsikusnak
járó különdíjat. Külföldi fellépései során eljutott – az említett
országokon túlmenően – Angliába, Ausztriába, Belgiumba, Bulgáriába,
Csehszlovákiába, Finnországba, Franciaországba, Görögországba, Hollandiába,
Japánba, Jugoszláviába, Kanadába, Lengyelországba, Németországba, Norvégiába,
Olaszországba, Romániába, a volt Szovjetunió területére, Svájcba és az USA-ba.
1989 és 1992 között a Szapporói Állami Egyetem vendégprofesszora volt. Azóta is
minden évben visszajár Japánba koncertezni és tanítani. Évente több alkalommal
fellép a Magyar Rádióban, ahol eddig 12 zongora- és kamaramű
mesterszalagját készítette el. A rádióban több mint 270-szer volt hallható. A
Hungaroton készítette Bellini-Liszt CD-je 1993-ban elnyerte a Nemzetközi Liszt
Hanglemez Nagydíjat. A magyar tv-társaságok eddig nyolc koncertfelvételt
készítettek vele és mutattak be. Televíziós szerepléseinek száma közel 90. Fellépéseinek
száma meghaladja a 3800-at. Felesége Hegedűs Katalin zongoraművész,
akivel gyakran lépnek fel négykezes darabok előadásával. Szerepeltek a
Budafoki Dohnányi Zenekarral is. Három felnőtt gyermekük van.
– Az
interneten ráleltem egy elgondolkodtató és nagyon igaz mondására, íme: „Tudom,
hogy a zene gazdagítja és gyógyítja a lelket, és segít az embereknek a
mindennapi élet nehézségeinek a legyőzésében. Az én hivatásom az, hogy ezt
szolgáljam.” Úgy vélem, nem friss felismerésről van szó, ez már akkor,
évtizedekkel korábban formálódott, létezett a gondolkodásában amikor kezébe
vehette művészi és tanári diplomáját a Zeneakadémián. Most azonban mégis
az érdekel, tárgykörünkből következően, hogyan került Budafokra,
Nemes László zeneiskola-igazgató közelébe?
– Nemes
Lászlóval az első találkozás, mondhatni így, még az ősidőkben
volt, amikor feleségemmel, Hegedűs Katalin zongoraművésznővel
friss házasként meglátogattuk. Nemes László igazgató úr ugyanis, a budafoki
zeneiskola akkori igazgatója meghívta Katicát a zongora főtárgy tanítására
és – ami ezzel járt – zongorakíséreti feladatok ellátására. Ami
tudvalevőleg azt takarja, hogy a többi hangszeres is zenekíséret mellett
ad elő szép muzsikákat, közben fejlődnek és így vizsgáznak.
–
Feleségével azonos a vezetéknevük, más szóval névrokonok?
– Nem, nem
névrokonság ez, Katica felvette az én nevemet. Amúgy Frei Katalinnak hívják,
budafoki sváb család sarja. De most már 44 éve vezet engem, mert én vagyok a
férj ura, foglalt. Diákszerelem, diákházasság volt a miénk. Szombaton
megtartottuk az esküvőt meg a lakodalmat, aztán kimentünk a budafoki
zeneiskolába. Drága szüleim persze támogattak bennünket, noha kis fizetésű
közalkalmazottak voltak. De valamilyen jövedelem után kellett nézni, és jól
jött ez az ajánlat. Tehát a tanintézetben találkoztunk, illetve találkoztam
Nemes Lászlóval.
– Mi volt a benyomása?
– Nagyon kedves ember volt… Én csak azt
tudom még ezen túlmenően róla, hogy egy izgő-mozgó, soha nem nyugvó
ember, aki állandóan sietett és rohant és szervezett. Kiváló szervező, és
ez a további évtizedek során megmaradt bennem. Csodáltam őt, munkabírását,
az embereket közel hozni képes aurájáért, ami Laciból tényleg áradt és árad
mindmáig.
– Nekem azt mesélte, hogy később
Önnel is kiváló munkakapcsolatba került, miután rendszeresen fellépési
lehetőségeket teremtett, például az általa elindított Tétény-Promontor Kulturális Napokkal, melyet jó ideje már
Budafok-Tétényi Tavaszi Művészeti Fesztiválnak neveznek, és meghívta Önt
előadónak, s ezeket a meghívásokat Ön mindig szívesen és önzetlenül el is
fogadta. Meg tudja ezt erősíteni?
– Igen. Sokszor voltam szólistája az általa
szervezett zenekarnak. Neki ugyanis volt egy álma, régtől, hogy az általa
vezetett iskolának legyen zenekara. Majd megalakult ez a zeneiskolai zenekar,
és addig nőtt és terebélyesedett, amíg megszületett a Dohnányi szimfonikus
zenekar, melyet sokáig vezetett, amelynek a lelke, a motorja volt. Ez az
együttes minőségi szinten egyre magasabbra és magasabbra jutott. Most már
régóta örökös karmester címmel szokta hallgatni a próbákat, és mindmáig ott van
a zenekar nagy hangversenyein. A vezető karmester Hollerung
Gábor, akinek az irányításával a zenekar közben nemzetközi hírű, idehaza
vezető együttessé nőtte ki magát. És ezt
mind Laci bácsinak köszönhetjük.
– Említette, hogy sokszor volt
szólistája a Budafoki Ifjúsági Zenekarnak, illetve az ebből kiforrt Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekarnak.
Honnan maradtak meg képek az emlékezetében?
– Nyilván több budafoki hangverseny
élménye, hangulata megmaradt bennem, főleg azonban az a koncert, melyet a
Zeneakadémián játszottunk, meg a fertődi kastély tükörtermében. Csodálatos
emlékek fűződnek mindezekhez. Laci bácsi vezényletével játszottuk
például Haydn D-dúr zongoraversenyét… Jelzem, most játszottam február végén
Kiotóban, Japánban zenekarral egy szép koncertteremben Haydnnak ezt a
művét. Nem olyan nehéz zongoraverseny, pláne egy profi zenésznek, no de
ezt szívvel kell eljátszani, és úgy, hogy csak a madárcsicser’,
az életvidámság és az istenszeretet hangozzék belőle. Úgy már nem olyan
könnyű… Laci bácsi ezt vezényelte nekem… És játszottuk még Mozart G-dúr
zongoraversenyét is, Köchel-száma: K. 453, ami csak azért érdekes, mert nagyon
sok zongoraversenye van Mozartnak. De a zongoristák többsége, mondjuk tíz
versenyművet játszik ezekből, vagy pedig vannak a
zeneenciklopédisták, az olyan zongoristák, akik elhatározzák, hogy mind a 27
zongoraversenyt megtanulják és följátsszák CD-re. Hát én szerencsére nem vagyok
ez a típus. Én is Mozart zongoraversenyt játszom, de azt ismételten és örömmel…
És Laci bácsi vezényelte nekem ezt a G-dúr koncertet, ami tényleg egy egészen
tüneményes, kedves, kecses, karcsú, mit mondjak, hihetetlenül érzékeny, de
ugyanakkor természetes mű, amit a gyerekek jól el tudnak játszani… És mire
emlékszem még? – teszi fel a kérdést önmagának a világot járó, magas
kitüntetésekkel elismert zongoraművész. – A Zeneakadémián játszottuk
Liszt Esz-dúr zongoraversenyét, méghozzá kétszer is,
két egymást követő napon. Ezt a művet kísérni már nem gyerekjáték. De
mindig is arról volt híres ez a zenekar, hogy egészen fiatalok a tagjai, és
egész magas szinten tudnak illeszkedni abba a nagy együttesbe, ami a
szimfonikus zenekar, amit annyira szeretek; csodálatos dolog egy zongorával
együtt muzsikálni és versenyre kelni, amire a zongoraverseny lehetőséget
ad. Ez a gyerekekre is nagy hatással van. Tulajdonképpen a szimfonikus zenekar
a legbonyolultabb emberi együttműködés egyike. Miért? Mert a szimfonikus
zenekar jó esetben hosszú, sok esetben 15-20 év tanulás után profivá vált
muzsikusokból áll. A profivá válás egyik nagyon fontos kritériuma az, hogy a
muzsikus egyéniség legyen, hogy el tudja mondani az adott művel
kapcsolatban az ő személyes érzéseit… Zárójelben: ezért nem működik
igazán a gépi lejátszás, noha van ilyen feldolgozás, vagyis gépi Mozart, gépi
Beethoven, sőt már meg is írják, megírja a szoftver magát a művet; de
az nem ugyanaz, mert kell hozzá az egyéniség, kell az, hogy az én lelkem tükrén
keresztül menjen. Nos ebben jeleskedik ez a zenekar. Akkor is, mikor ifjúsági
együttes volt Laci bácsi vezetésével, és később is.
– Gondolom, vannak Nemes Lászlóról zenén
kívüli élményei is, hiszen mindketten Budafok-Tétény díszpolgárai.
– Ez valóban így van. Emlékszem, hogy nem
egyszer megkértek, hogy írjak méltatást róla, amikor felterjesztették egy-egy
kitüntetésre. Nem én voltam a kezdeményező, a felterjesztő, én
egyszerűen közreműködtem. Mindig az jutott eszembe, hogy egy igen
méltó embert terjesztett föl az a valaki más, az önkormányzat, vagy egy
muzsikustárs, és örömmel adtam, melegen az ajánlásomat ahhoz, hogy ismerjék el
Laci bácsi munkáját. Mert akárhogy is nézzük, nem nagy pénzekért dolgozott,
inkább még, szerintem, a saját pénzét is belerakta abba, hogy a muzsika
továbbmenjen, hogy a növendékek jól felkészülten el tudjanak indulni a
versenyeken, hogy eredményt elérve később a zenész pálya felé érkezzenek
meg, vagy pedig maradjanak egy életre zeneszeretők. Mert ez a zeneoktatás
célja. Nem az, hogy művész legyen bármi áron bárkiből. És itt eszembe
jut Kodály Zoltánnak az a híres mondása, hogy nem az az érdekes, az a fontos,
hogy ki az Operaház igazgatója, hanem hogy Kisvárdán ki a zeneiskola
igazgatója. És ebben nagy igazság van. Laci bácsi, mint a nemzet munkása,
megérdemelné még a Szent István rendet is szerintem, mert gyerekek ezreit,
talán tízezreit vitte közelebb a zenéhez.
– Itt, a XXII. kerületben él egy szép
hagyomány, még pedig az, hogy a 90-es évek közepén alapított díszpolgári cím
kitüntetettjei minden esztendőben összeülnek egy baráti beszélgetésre,
véleményt cserélnek, örülnek egymásnak…
– Valóban nagy örömmel találkozunk minden
évben. Általában a Lics pincében jövünk össze, a Lics házaspár jóvoltából... Épp a közelmúltban távozott el
a családfő, Lics László… A család adja a helyet,
a vacsorát, tehát biztosítja a vendéglátást. A díszpolgárokon kívül szoktak
lenni meghívott vendégek is. Beszámolókat hallgatunk meg az egyes
díszpolgárokról, amit Mészáros Péter díszpolgártársunk, egyetemi tanár vállal magára.
Összeszedi az információkat, és videón levetíti, illetve jó ideje már
digitálisan, fájlokban mutatja be mondanivalóját, nagyon vidám másfél órát teremtve
ezzel nekünk. Megemlékezünk tehát a társainkról, az elejétől kezdve, így
Laci bácsi az elején van, mint az egyik legkorábban kitüntetett. Jó
kedvűen állunk aztán sorfalat a közös fotóhoz. Idén Lics
László felesége kapta meg a díszpolgári címet, teljesen megérdemelten, mert
elképzelhetetlenül sok jótékonysági akciója van a családnak.
– Ahogy hallgattam a mondatait,
kihallottam belőlük a tiszteletet, de talán még többet is, amit Nemes
László iránt érez. Úgy gondolom, ez az érzés végigkísérte
a kapcsolatukat. Ma is így érez?
– Igen, és valóban, mondhatom,
folyamatosan. Barátok vagyunk. Ez egy olyan barátság, olyanfajta
szeretetkapcsolat, amelynek nincsenek alapvető kritériumai, mint például
az együtt töltött minőségi idő. Nekünk erre nincs szükségünk.
Zenészek vagyunk, félszavakból is megértjük egymást, és ha találkozunk, ott
folytatjuk, ahol abbahagytuk. Úgy érzem, ő egy kicsit olyan, mint én. Ha lejön, mert még mindig, 87 évesen is megjelenik a budafoki
piacon, hogy ezt vagy azt vásároljon, akkor nem tud két méternél többet
megtenni, akárcsak én, hogy valaki rá ne köszönjön,
hogy valaki meg ne állítaná: hogy vagy, Laci bácsi, hogy vagy, Bandikám, mikor
játszol nekünk? Ez olyan csodálatos és megfizethetetlen ajándéka a Jóistennek,
amit szerintem Nemes László, Laci bácsi is átérez, és szerintem az ő
szívében is hála van.
Sulyok László: Nemes
történetek. Budafok-Tétény zenei kultúrája egy élet tükrében c. közeljövőben
megjelenő könyv Parlandóban korábban megjelent
részletei részletei: