Decsényi János[1]
zeneszerzővel
Olsvay Endre ZENESZERZŐ beszélget[2]
– Decsényi
János, te vagy az, aki kétségtelenül messze a legtöbb időt és energiát szántál
az elektronikus zenére. Mikor kezdtél aktívan foglalkozni vele?
– Ez a 70-es években
történhetett, amikor a Magyar Rádióban Horváth István hangmérnökkel megalakult
az elektroakusztikus zenei stúdió.
– Ő is
kezdetektől ott volt?
– Igen, a
kezdetektől ott volt, egyébként mind a mai napig kapcsolatban vagyunk.
– Téged
kiválasztottak, hogy vezesd a stúdiót?
– A Magyar Rádióban én
akkor osztályvezető-helyettes voltam, és engem érdekelt. Egyébként Horváth
Istvánnal kezdtünk el dolgozni, sokat, hosszú-hosszú éveken keresztül
dolgoztunk a stúdióban, amelynek hol a vezetője voltam, hol a helyettes
vezetője. Később mások is csatlakoztak hozzánk. A kulcsszó ez volt:
HEAR. Ebben benne van az is, hogy EAR, tehát az, hogy fül, meg az is, hogy
„hall”.
– Én 1983-ban jártam
ott először, amikor már ott állt a legendás Moog
szintetizátor. Ami meghatározó eszköz volt még nagyon sokáig.
– Igen.
– Mennyire volt
nyitott a stúdió a jelentkező zeneszerzők számára? Vagy ez mindig
nyitott volt?
– Mindenki részére
nyitott volt. Természetes, hogy oda csak olyasvalaki jöhetett, aki mondjuk,
nemcsak érdeklődő, hanem profi is volt. Tehát dilettánsok nem
kerültek be.
– És egyenletesen
nagy érdeklődést tapasztaltál?
– Úgy éreztem, hogy elég
nagy az érdeklődés, és nagyon sok külföldi kapcsolatunk is volt. Én magam
évekig jártam Franciaországban, Bourges-ba, ahol
zsűriztem is.
– A bourges-i zsűrizéssel kapcsolatban mindenképpen
érdekelne, hogy érzékeltél-e jellegbeli vagy
tendenciákban megfogalmazható különbséget a magyar elektroakusztikus
zeneszerzői törekvések, és a külhoniak között?
– Nem. A nemzeti jelleg, vagy a magyar jelleg legfeljebb a
témaválasztásban, a szövegek felhasználásában nyilvánult meg. De lehetséges,
hogy az 1-es stúdióban készült elektroakusztikus berendezések által keltett
dallamok óhatatlanul hoznak valami ilyesmit.
– És a technikai különbségek?
– Azok nemigen voltak,
nem volt olyasmi, amit külföldön tudtak, és mi nem tudtunk technikailag.
– Meg tudtad
valósítani a magad zeneszerzői elképzeléseit is? Maradt rá időd,
energiád?
– Maradéktalanul.
– Mikor uralkodott el
az akusztikus hangszerekkel kombinált komponálásmód? Vagy a kezdetektől
jelen volt?
– Elég régen jelen volt,
de erről inkább egy zenetörténészt kellene megkérdezned.
– Most arra is
gondolok, hogy számítottál rá, hogy létrejön egy erre specializálódott csoport,
mint amilyen az EAR Együttes lett? Benne volt a levegőben?
– Azt hiszem, eléggé
benne volt a levegőben. Hát végül is én tartottam a kapcsolatot minden
akkor Magyarországon élő zeneszerzővel, minden generációval, és
nemcsak az elektronikus irányzattal.
– Az EAR Együttes
létrejöttével kapcsolatban mindenki Sugár Miklóst szokta emlegetni, mint aki
összeszervezte a társaságot. De gondolom hozzád fordult tanácsért, hogy kikre
lehet számítani. Vagy te inkább örömteli szemlélőként figyelted az
eseményeket?
– Nem, magam is részt
vettem ebben a kezdetektől. Sugár
Miklóshoz különben mind a mai napig komoly kapcsolat fűz, már csak azért
is, mert a székesfővárosi felsőbb zeneiskolában a zeneszerzéstanárom
Sugár Rezső volt, Sugár Miklós papája, akivel baráti viszonyban voltam.
– Bár Sugár
Rezső aligha vonzódott az elektronikához.
– Őt az elektronika
valóban kevésbé érdekelte.
– Téged mi vonzott
elsődlegesen: az újfajta hangzások és lehetőségek technika által
inspirált, szinte kimeríthetetlen bázisa?
– Számomra nagyon
érdekes volt a hangzások újfajta tárháza. De nehéz visszaemlékezni, a múlt rétegei egymásra rakódnak, és sokszor nekem magamnak is
komoly fejtörést okoz, hogy ez mikor-hogyan alakult ki, és hogy kerültem bele…
– Ha az EAR Együttes
alakuló időszakát felelevenítjük, akkor magától adódott, hogy ott voltál a
rádióban, jó kapcsolatban Sugár Miklóssal, és segítettél neki összeszedni egy
hangszeres előadó csapatot, akikre rábízható ez az addig még nem tapasztalt
feladat.
– Igen, bár Miklós
nagyon jól tudta, hogy kikre van szüksége.
– És hogy értékelted
a kezdeti évekre annyira meghatározó sárvári találkozókat, a sárvári nyarakat?
Ezek nemzetközi seregszemlékké alakultak.
– Érdekelt és nagyon
élveztem ezeket.
– Nekem, aki fiatal
érdeklődőként aktívan is részt vettem, meghökkentő volt, ahogy a
külföldiek néha egész más módon prezentálták az elektronikus darabjaikat. Ezért
éreztem különbözőnek a magyar ágazatot, ami nem magyaros nyelvezetben, vagy
magyaros stílusban, hanem csak a zene meg a hangszerek kezelésében nyilvánult
meg.
– Tehát a hozzáállásban.
– Igen, meg az
eszközhasználatban. Nem is technika fejlettsége, csak a hozzáállás, ahogy
mondod. Milyen benyomásaid voltak?
– Ha hallottam egy jó
darabot, ami érdekes volt, egyéni volt, akkor az természetesen mély benyomást
gyakorolt rám.
– Ugyanazzal a füllel hallgatsz elektronikus
és nem elektronikus zenét?
– Nincs különbség, zene–zene, jó zene–jó zene. Tehát, ha
hallok egy nagyzenekari darabot, vagy hallok egy vonósnégyest, vagy tetszik,
vagy csak részben tetszik, ez nem mindig egyértelmű. Mintha színházban
néznék egy darabot, ezt tudta a szerző, azt kevésbé. Úgyhogy szét lehet és
kell szálazni.
– Azért is kérdeztem
ezt, mert a te életműved is nagyon-nagyon sokoldalú, tehát hiába vagy a
legintenzívebben otthon az elektronikában, nem mondhatja rád senki, hogy
kizárólag elektronikus specialista vagy.
– Így van.
– Sokan most egy
kicsit bosszúsak, mert úgy vélik, az élő elektronikus műfajok és maga
az elektronikus zene a kortárszenén belül mintha visszaszorulóban volna.
Egyetértesz ezzel?
– Hogy ez tény-e, azt
nem tudom. De az biztos, hogy egy adott gépi hangzás mellett kell az élő,
az itt és most élménye.
– És azt nem érzed,
hogy az élő–elektronikus kombináció mára nem nyerte el a megfelelő
súlyát vagy megítélését?
– De elnyerte, azt
hiszem.
– Mert ugye végül is
ez a legfőbb profilja az együttesnek, és szalagzenéket (ahogy szoktuk
mondani) is hallani a koncerten, de sokkal kisebb számban, mint akusztikus
kombinációs darabokat.
– Sokszor én magam is
részt vettem egy-egy ilyen darabom élő előadásában. Énekelni
természetesen nem énekeltem, de amikor például egy adott vers
megzenésítéséből állt a darab, akkor volt, hogy a verset magam mondtam el.
Vagy ketten mondtuk el, az énekesnő és én.
– Kikkel dolgoztál
legszívesebben? Vagy ilyet ne kérdezzek?
– De nyugodtan
kérdezheted. Tulajdonképpen mindenkivel szívesen dolgoztam, akinek szerettem a
hangját, a stílusát, úgyhogy nagyon sok énekessel, énekesnővel dolgoztam
együtt.
– Bennem még
fölrémlenek olyan óbudai emlékek, amelyek nem az EAR-hez
köthetők, de ott van az elektronika jelenléte, elengedhetetlenül, mint A tücsök szót ki érti meg, vagy a Sírfelirat
Aquincumból…
– Vigyázz, a
Sírfeliratban…
– …nincs elektronika,
az igaz. Csak elektronikus tapasztalataidnak a hatása köszön vissza. A Tücsökszóban magam is játszottam, a Sírfeliratot
viszont csak hallgatóként éltem át több ízben. Lehetséges, hogy a stúdió
létezésének utolsó éveiben Horváth István által kezelt berendezések, maga a
stúdió, és a zeneszerzők tapasztalatai kölcsönösen hatottak egymásra? A
HEAR stúdió, az utolsó néhány évében tagadhatatlanul bővült, modernebb
lett a technikai állomány.
– A stúdió a
zeneszerzőktől függetlenül nagyon rajta tartotta a fülét és szemét
mindazon, ami az elektronikus zene területén a világban történt.
– Több ízben emlegettük a magyar
rádió elektroakusztikus stúdióját, meg ezt a szójátékra is alkalmas HEAR
elnevezést. Nem azonos a kettő. János, részletezd, légy kedves, hogy mi az
összefüggés, mi az eltérés, mi az intézményes különbség?
– Ott kezdeném,
hogy a Bartók Rádióban minden este 22 órától 23 óráig
van egy műsoridő, „Ars Nova” a címe. Tudjuk, hogy ez zenetörténetileg
mit jelent, szándékosan választottam. Hosszú évek óta megy, és remélem, menni
is fog, a szívügyem és büszke vagyok rá. Az természetes, hogy a HEAR stúdió, az
EAR-HEAR produktumai megjelentek ebben a műsorban is.
– Igen, tehát az elektronikus
stúdió, ami régen a harmadik emeleten volt a Bródy Sándor utcában, aztán
többször költözött, azt ne nevezzük HEAR stúdiónak.
– Ne bizony, az a Magyar
Rádió Elektroakusztikus Zenei Stúdiója.
– Hogy érzed, a zenebarát
iskolázott közönség számára betöltötte azt az érdekesség vagy
figyelemfelkeltő szerepét az elektroakusztikus zene, amire hivatott, vagy
ebben van némi adósságunk…
– Hát nyilván hatást
gyakorolt, de hogy ez a hatás mekkora volt, hát ezt egy közvélemény-kutatás
dönthetné el…
– Olyat még nem
végeztek. Ezt legfeljebb így a koncertközönségből, vagy a reakcióból lehet
leszűrni. Szándékosan nem a kritikát mondtam.
– Igen. Hát lett-légyen
az egy popzenekar vagy egy vonósnégyes, megvan mindegyiknek a közönsége. És egy
popzenei együttesnek számszerűleg valószínűleg nagyobb a közönsége,
mint egy vonósnégyesnek.
– Sokan azt
gondolják, hogy a popzene a szintetizátor, meg az elektronikus eszközök igazi
területe. Gondolom, ezzel vitatkoznál.
– Hát, ezt nem tudom. De
olykor egy-egy popzenei együttes száma, inkább a régebbieké,
nekem is tetszett, ma is a fülemben van, szívesen hallgatom. Tehát nem tartozom
az olyasfajta szakbarbárok közé, akiknek csak az úgynevezett abszolút
komolyzene az, ami hallgatható.
– De magad nem
építettél bele a darabjaidba ilyen jövevény elemeket?
– De igen. Volt egy
variációs formám egy pop song dallamra, egy másik egy pop song szövegére,
mindennel foglalkoztam, amivel lehetett. Egyik-másik képviselőjükkel volt
is személyes kapcsolatom, nagyon is benne voltam ebben a zenében. Ma már inkább
csak hallgatom.
– Ezek az emlegetett bourges-i versenyek, fesztiválok zajlanak még egyébként?
– Pillanatnyilag nem is
tudom, mert azok az emberek, akikkel kapcsolatom volt Bourges-ban…
nem is tudom, élnek-e még. Hadd meséljek el egy kedves epizódot. A bourges-i versenyeken, ahogy már talán említettem, sokat
zsűriztem. Igen ám, de a verseny zsűrijében természetesen mindenki
franciául beszélt. Én a gimnáziumban 6 évig tanultam latint, 4 évig olaszt. Mit
tudtam ezzel kezdeni Bourges-ban? Bár németül elég
folyékonyan beszélek, de Bourges-ban ez nem volt
hasznomra. Volt ott egy nagyon kedves amerikai fiú Michiganből, aki
Európában diplomázott, aki németül és franciául is perfektül beszélt. Úgyhogy a
zsűriben az amerikai fiú fordított nekem németre.
FÜGGELÉK:
Korf
órája / Korf's Clock
(6:24)
℗
2005 HUNGAROTON RECORDS LTD.