I.

Elhunyt Rákosmente díszpolgára, Dely Csaba László[1]

Helyi Érték: Dely Csaba Lászlóra, Rákosmente díszpolgárára emlékezünk (26:36)

II.

Dely Csaba nekrológ.pdf

III.

Elhunyt Dely Csaba László, Rákosmente díszpolgára, számtalan díjjal elismert zenetanár, karmester, zeneszerző, a Bartók Béla Alapfokú Művészeti Iskola egykori igazgatója, a Rákosmenti Zenebarátok Egyesülete és a Budapestért Díjjal kitüntetett RÁZENE Városi Fúvószenekar alapítója.

Dely Csaba László trombita és szolfézsszakos tanár volt, neves zenekarokban trombitált. Oktatási anyagként kamaradarabokat írt, a „100 éves az Erkel Ferenc Zeneiskola” című kiadvány szerkesztője és társszerzője volt.

Rákosmentén számos rendezvényt tett hagyománnyá: Bartók Béla Zenei Napok, Nyári Fuvallat, Udvar-Házi Koncert, Rázene Fesztivál. Ezeken a rendezvényeken külföldi és hazai zenekarokat látnak rendszeresen vendégül.

Nevéhez megannyi cserekapcsolat fűződik. Segítségével a Bartók AMI növendékei és tanárai számos országba jutottak el, vitték el az iskola és Rákosmente jó hírét.

Horváth Tamás polgármester

IV.

Nyugodjon békében!

Forráshttps://www.bartokami17.hu/

V.

Hála van bennem.

Őérte, aki eddigi életem nagyobb részében végigkísért, engedett, terelgetett, támogatott, tanított, de legfőképp rengeteget adott. Nemcsak nekem. Sokunknak.

Tengernyi szeretetet, nagybetűs Közösségeket, még nagyobb betűs Barátokat, életre szóló kapcsolatokat, megszámlálhatatlan élményt, nevetést, utazást és a legfontosabbat: az együtt zenélés örömét.

Aki nem próbálta, sosem fogja érteni és ezt elmagyarázni nem lehet. Csak megmutatni. Ahol elfogynak a szavak, ott segít a zene.

Ó mindig hívott, nem csak kérni, de ha kért, abból is a bizalmat éreztem. Hívott, mert régen beszéltünk. Hívott mert mesélni akart.

Ha Ő nem lett volna, én most egészen mást csinálnék, máshol lennék és mások lennének mellettem.

Mert Ő volt az, aki visszahívott az Ifi mellett a Zeneiskolába. Később hívott a Rázenébe, aztán közvetetten kerültem a Bigbandbe is. Ha nem hívott volna, nekem most nem lenne családom, nem dolgozhatnék a zenéért és nem lenne körülöttem ennyi jó ember, akiket általa ismertem meg.

Ő volt a második Apukám.

Nincsenek rá szavak, amivel ezt mind megköszönhetném neki.

Csabi bácsi fényképe nekem soha nem válik fekete-fehérré.

Színesen, mosolyogva él tovább bennem. Örökre.

Nem kérdezzük Uram, miért vetted el tőlünk.

Köszönjük, hogy adtad nekünk. ❤

Egressy Julianna

V.

DELY CSABA LÁSZLÓ ÉS A RÁZENE VÁROSI FÚVÓSZENEKAR YOUTUBE FELVÉTELEIBŐL

Dely - Szabó: Szláv táncok szvit (5:09)

Ted Huggens - Fascinating Drums (4:16)

Újévi Koncert 2014 - Maglód,

Willi Löffler: Kaukázusi Tánc (6:28)

Újévi Koncert 2014 - Vigyázó Sándor Művelődési Ház

RÁZENE Orkestrası Acarkent Performansı (8:02)

2014.XVI Rákoshegyi napok..Rázene Városi fúvószenekar műsorából.Német keringő (2:15)

XVII. Rákoshegyi napok

(Rákoshegyi Közösségi Ház udvara, 2014)

Krónika: A Rázene Városi Fúvószenekar jótékonysági koncertje (2019.11.27.) (2:42)

(Vigyázó Sándor Művelődési Központ)

Krónika: Koncertet adott a RÁZENE Városi Fúvószenekar (2021.11.19.) (3:22)

(A Rákosmenti Zenebarátok Egyesülete a Vigyázó Sándor Művelődési Központban)

VI.

Dely Csaba László és a RÁZENE

[1] Horváth Tamás, Rákosmente polgármestere közösségi oldalán jelentette be, hogy elhunyt kerületük díszpolgára, Dely Csaba László.