HIDAS FRIGYES ZENESZERZŐ PORTRÉJA VISSZAEMLÉKEZÉSEK ALAPJÁN (I-III.
RÉSZ) (2019)
Hidas Frigyes
(1928. május 25. Budapest - 2007. március 7.
Budapest)
Hidas Frigyes zeneszerző portréja
visszaemlékezések alapján 1 rész
(8:36)
Hidas Frigyes zeneszerző portréja
visszaemlékezések alapján 2 rész
(8:58)
Hidas Frigyes zeneszerző portréja
visszaemlékezések alapján 3 rész
(9:01)
Közreműködik: Amigó Péter, Bieliczkyné Buzás Éva*, dr. Csikóta József, Dohos László, dr. Marosi László, Hajas Béla, Horváth Ádám, dr. Hőna Gusztáv, dr. Szabó Ferenc dr. Sári József
A film alkotói:
Lovas
Hajni - operatőr, vágó és rendező (www.LovasFilm.com)
Továbbá: Buda János, Lukács B. Ottó és Pethő Attila
BIELICZKYNÉ BUZÁS ÉVA HIDAS FRIGYES
ZENESZERZŐRŐL[1]
1974-ben
költöztünk Debrecenből Budapestre. Férjem újságíró volt, én pedig a Magyar
Rádióban kezdtem dolgozni, ami eltartott 1974 – 2007-ig. Ehhez a 33 évhez sok
emlék fűződik: hangversenyek, operaelőadások és személyes
barátságok, ismeretségek a kortárs zeneszerzőkkel. Az akkor
összegyűjtött dokumentumok feldolgozása évtizedeket vett igénybe, és még
ma is tart.
1992-ben bíztak
meg a Rádióban a Zenei Lektorátus ügyeinek intézésével. Én voltam az
„összekötő” a három lektor és a zeneszerzők között. A
Zeneszerzők beadták legújabb műveik kottáját, azt én körbe adtam a
lektoroknak. Ők véleményt írtak róla, majd közösen döntötték el, hogy
ajánlják-e a művet rádiós felvételre, vagy nem. A válaszokat pedig én
írtam meg a komponistáknak. Így szinte mindenkit megismertem, tudtam, kinek
milyen műve szerepel a Rádióban, és mi a vélemény róla.
Hidas Frigyes
egyike volt a legtöbbet alkotó zeneszerzőknek. A Zeneakadémia elvégzése
után 1951-től kezdve karmesterként is dolgozott fővárosi
színházakban, a Nemzeti Színházban és a Fővárosi Operettszínházban pedig
zenei igazgató volt. E mellett a Rádiózenekarban is gyakran alkalmazták
zongoristaként. Az évtizedek távolából most csak három művét
emelem ki.
Gyászzene (Requiem egy
hadseregért) (1974)
TELJES
LEJÁTSZÁSI LISTA MEGTEKINTÉSE (8 video)
1974. október
16-án a Budapesti Művészeti Hetek alkalmával hangzott el a Rádióban Hidas
Frigyes Gyászzene c. műve, Palcsó Sándor, Miller Lajos, Sólyom-Nagy Sándor, valamint a Rádió ének- és zenekara
előadásában. A karmester pedig – mint a legtöbb magyar mű
bemutatásakor – Lehel György volt.
1974-ben nagy
elhatározottság kellett ahhoz, hogy valaki történelmünk gyászos korszakára,
azaz a doni 2. magyar hadsereg pusztulására emlékezzék. Az előző
évben, – a tragikus esemény 30 éves évfordulóján jelent meg Nemeskürty István Requiem egy hadseregért című
könyve. A történész feldolgozta az 1943. januárban történt szörnyűségeket.
Az oroszországi Don kanyarban 200 ezer magyar katona harcolt 35 fokos hidegben,
hiányos öltözékben, megfelelő táplálkozás nélkül, rossz felszereléssel. Két
hét alatt a 2. magyar hadseregből mintegy 150 ezren meghaltak, megfagytak,
megsebesültek, fogságba estek. Mindez egy értelmetlen háború miatt történt.
Hidas Frigyes az öt
tételes mű három tételének szövegét Nemeskürty István könyvének felhasználásával
állította össze. Míg a darab nyitó- és záró
kórusa latin nyelven szólal meg.
Lehel György karmester
vállalta a darab felvételét a Rádióban, amelyre később így
emlékezett: „A doni hadsereg tragédiájáról
beszélni nem volt szokás, még 1974-ben sem, sőt, requiemet írni, zenében elsiratni őket –
ez inkább tiltott dolognak számított. Hidas Frigyes azonban volt olyan bátor,
vagy megszállott, vagy elhivatott, hogy írt egy kantátát az elpusztult magyar
hadsereg emlékére. A Rádióban csak az éjszakai órákban engedték bemutatni a
hangfelvételt.”
CÉDRUS –
balett (1975)
HNBC Cedrus pdd Hágai Katalin & Cserta
József - Seregi (8:25)
1975. március
28-án a budapesti Operaházban mutatták be a Cédrus című
balettet. Csontváry Kosztka Tivadar festőművész életét Seregi László
koreográfiájával állították színpadra. A Cédrus című
festmény talán a leghíresebb Csontváry-mű. A csodálatos megjelenítést
Hidas Frigyes zeneszerző ihletett kompozíciója egészítette ki. Az óriási
színházi rutinnal rendelkező Hidas annak a kornak dallamait dolgozta fel, amelyben a festőművész alkotott. Azaz:
a századforduló éveinek, főként első évtizedének dallamait,
ritmusait, hangzásvilágát szőtte bele a
partitúrába.
Egy alkalommal megkérdeztem, hogy
emlékszik-e a bemutató est hangulatára?
Így válaszolt: „Igen,
jól emlékszem rá. Azon a premieren véletlenül egy páholyban voltunk Lehel
György karmesterrel. Én szándékosan hátra húzódtam, hiszen a próbák alatt már
sokszor láttam a művet. Gyuri pedig előttem ült. Amikor az Adagio tételre
került sor, ő hátra hajolt és megszorította a kezem. Éreztem, hogy tetszik
neki. Szavak nélkül is ki tudta fejezni a bíztatását és elismerését.
Később szólt, hogy készítsek a balettből zenekari hangversenydarabot
is. Amit aztán Adagio címen nagyon sokszor dirigált felvételen
vagy hangversenyen itthon és külföldön egyaránt. Az Adagio története,
karrierje tehát a Cédrus operaházi bemutatóján kezdődött
azzal a kifejező kézszorítással.”
Budapestre költözésünk után az első
nagy élményem éppen Hidas Frigyes e művének operaházi előadásához
fűződött.
Hidas Frigyes az
egyik legtermékenyebb zeneszerzőnk volt: komponált népszerű
filmzenéket, televízió- és rádiójátékokhoz kísérőzenét, zenekari
kompozíciókat, operákat, kantátákat, valamint számos fúvós darabot (szóló,
kamara- és kisegyüttes számára). Majdnem mindegyik hangszer szerepelt a
palettáján: fuvola, oboa, klarinét, fagott, kürt, trombita, harsona, hárfa,
zongora, hegedű, brácsa. A versenyművek ajánlása rendszerint a
hangszer virtuóz előadóművészének szólt.
Többek között
erről kérdeztem a komponistát 1990. január 11-én. Íme a
válasza:
„Valóban sok
versenyművet írtam. Elhatározott életcélom az, hogy a partitúrát végig
komponáljam, és minden hangszerre versenyművet írjak. Még hiányzik ugyan
az orgona, a tuba, a nagybőgő, valamint az ütőhangszerek. Van,
amiből már nem is lesz, mert nem érzek affinitást hozzá, hogy legyen. De
van olyan hangszer, amelyikre már több mű is készült.”
Hárfaverseny
1981. április
15-én a Rádió éttermében együtt ebédeltem Maros Éva hárfaművésszel és
édesanyjával, aki a Rádiózenekarban hegedűn játszott. Az esti
hangversenyről beszélgettünk, amikor Hidas Frigyes Hárfaversenyét
mutatták be. A szólót Éva játszotta. Még azt is megbeszéltük, hogy este milyen
ruhát vegyen fel. Ha jól emlékszem, a fehér estélyi ruhát ajánlottuk.
A koncerten
természetesen én is ott voltam. Székely András kritikájából idézek:
„Hidas
Frigyes Hárfaversenyének bemutatóján azt kaptuk, amit vártunk:
remekül megírt, a szólóhangszer testére szabott, jól meghangszerelt, arányos,
formás és mindenekfelett: derűt keltő zeneművet. A Hárfaversenyt
záró kettős vonalon 1979. november 1. dátum áll és az ajánlás Maros Évának
szól. Az ősbemutató előadást tehát Maros Éva játszotta, avval az
őszinte hittel, ami új művek tolmácsolására vállalkozó szólista
elsőrendű kötelessége.”
Lehel György véleménye
1988. október
17-én Lehel György karmestert arra kértem, hogy mondja el véleményét azokról a
zeneszerzőkről, akiknek műveit ő mutatta be a Rádiózenekar
élén, illetve gyakran vezényelte azokat, itthon és külföldön. Egy részletet
idézek a hosszú interjúból: „Hidas Frigyest nagyra becsülöm, mert
ő az a fajta művész, aki ebben a hetenként változó világban, soha
másra nem hallgatott, csak arra, ami belőle szólt. Nem rohant együtt a
változó divattal. Hű volt önmagához, és ez az önmaga egy nagyon mély,
lírai, gazdag lélek.”
Hidas Frigyest
rádiós munkám közben ismertem meg. Meglátogattam az Attila u. 133. szám alatti
lakásukban, készítettem vele interjút és figyelemmel kísértem zeneszerzői
munkásságát mindvégig.
2007. március 7-én a
Zenei Lektorátus megbeszélését tartottuk, amikor megjött a hír, hogy életének
79. évében meghalt. A három lektor: Lendvay Kamilló, Decsényi János, Sári József és én szomorúan
emlegettük vele kapcsolatos emlékeinket, hogy milyen nagyszerű és
sokoldalú zeneszerző, muzsikus volt. Képes volt együtt lenni barátaival
jóban, rosszban. De akkor, és még hosszú évek multán is nagyon sajnáltuk, hogy
elment.
Eeva Saarela
Az igazán értékes
emberek története azonban folytatódik haláluk után is. Így történt Hidas
Frigyessel is. 2013. május 25-én lett volna 85 éves. Érdekes módon erre
egy finn zenetörténész Eeva Saarela hívta fel a figyelmemet.
Meglepetésemre a Facebookon keresett meg.
Kiderült róla, hogy Finnországban Hidas Frigyesről írja a szakdolgozatát
és tőlem kért hozzá segítséget. Ennek örömmel tettem eleget, elküldtem
neki a nálam fellelhető dokumentumokat. Évekig írogattunk egymásnak az
internet segítségével, sőt egyszer meg is látogatott itt Hajdúszoboszlón,
magyar férjével és kisfiával együtt.
A magyarországi
kapcsolatáról ezt tudtam meg: „2003-ban Magyarországon töltött egy évet
cserediákként és harsonán tanult a Debreceni Egyetem Konzervatóriumában. Ott
hallotta először Hidas Frigyes Rapszódia (basszusharsonára és
fúvószenekarra) című művét.
Majd Finnországban
folytatta tanulmányait az ottani egyetem zenetudomány szakán.
Szakdolgozatának címe Hidas Frigyes – A legutolsó
magyar romantikus zeneszerző lett. Megkérdeztem, miért
választotta ezt a témát? Ezt válaszolta:
„Az 1900-as évek
második felére jellemző művekkel szemben, Hidas zenéje hagyományos és
romantikus stílusú, de dallamaiban és a ritmus kezelésében felfedezhető
jazz-ösztönzés is. Hidas nem csak az egyik legnépszerűbb magyar
fúvószeneszerző, hanem nagyon sokoldalú muzsikus is volt: kiválóan
játszott billentyűs hangszereken, főleg zongorán, valamint nagyon
kedvelt karmester is volt. Zeneszerzőként Hidas mindig a saját stílusát
követte. Igaz, hogy néha emiatt kritizálták is, de a közönség szívesen
hallgatta az ő természetes, sőt, szórakoztató zenei nyelvezetét.”
Eeva Saarela valóban megírta a
szakdolgozatát, de sajnos nem fordította le magyarra. Az interneten azonban
megtalálható. Jó lenne, ha valaki lefordítaná, hogy azzal is gazdagodjon a
Hidas Frigyesről alkotott véleményünk.