LIGETINÉ BEKE ÁGNES HEGEDŰMŰVÉSZ
Budapest, 1954. március 4.
Két vallomás[1]
I.
Az én idézetem
Albert Schweitzer orvos, teológus, orgonaművésztől származik, ezt
írtam lányom ballagási emlékkönyvébe: „A
létfenntartást biztosító hivatáson túl, mindenkinek kell valamilyen
foglalatosságot keresnie, ahol mint ember az
embereknek szolgálhat.”
Amit Albert Schweitzer megvalósított
életében, azt kívánom lányomnak is, fiamnak is.
Miért ezt választottam?
Én azért kapom a fizetésem, ami nekem nem
munka. Nem érzem a mindennapi gyűrődést. Egy csoda, gyönyörű
műveket játszani. Áthat a zenélés öröme, ebből élek. Hol van itt az
izzadságos munka?... Mindig úgy gondoltam, ez nem elég hasznos tevékenység. Hol
itt a másik ember szolgálata? Fontosnak tartom a szolgálatot.
Ha az ember visszagondol az életére, akkor
rájön, minden kegyelem, mindent ajándékba kaptunk, amikor megszülettünk. Én
magam is egy óriási ajándékcsomaggal jöttem a világra. Megszülettem, minden
szervem ép volt, minden érzékszervem működött, egy szerető
szülőpár várt, egy gyönyörű otthonban, meleg családi fészek, ahol
hitet kaptam. Találkozhattam olyan emberekkel, akik a talentumomat igyekeztek
kibontani, segítségemre voltak, és ez így van ma is.
Úgy gondolom, hogy a gondviselő
Istennek ezt csak úgy tudjuk meghálálni, ha észrevesszük, minden ember Isten
temploma.
II.
Hegedűművész vagyok. 1954-ben, Budapesten születtem, egy polgári
család második gyermekeként. Szüleimtől mindent megkaptam, amit csak
gyermekeként. Szüleimtől mindent megkaptam, amit csak lehetett, többek
között a művészetek szeretetét. Édesanyám magas fokon zongorázott,
Édesapám hegedült, apai nagymamám zongorázott, hegedült és cimbalmozott.
Nővérem orvos lett, aki gyógyítja az embereket. Szüleim első lemeze a
Beethoven-hegedűverseny volt, ezt is és a
többi klasszikus muzsikát is rengeteget hallgattuk. Azon kívül az
operarepertoárt ismertem meg általuk, amely szinte belém ivódott a kezdeti
években. Talán nem véletlen, hogy 1980-tól a budapesti Operaház tagja lettem,
és 38 csodálatos élményekkel teli évet töltöttem a színházban. 1982-től
2019-ig a Budapesti Vonósok kamarazenekar tagjaként, az operai munka mellett, a
kamarazenekarban is rengeteg felejthetetlen produkcióban vehettem részt, amire
csak köszönettel gondolhatok. Férjemnek és mindkét részről szüleinknek
óriási hálával tartozom, amiért két gyönyörű gyermekünk nevelésében annyi
segítséget nyújtottak.
A Bartók Béla Zenei Szakközépiskola, a Liszt Ferenc Zeneművészeti
Főiskola Tanárképző tagozatának elvégzése után a Liszt Ferenc
Zeneakadémián a Beethoven-hegedűversenyt játszottam a diploma koncertemen,
1979. június 12-én. Rengeteg kiváló tanáromat felsorolni sem tudom most, mert
nem rólam szól a könyv, de amit tudok, általuk kaptam, amiért hála és köszönet
jár!
A Tanárképző Főiskolán Földes Imre tanár úr felejthetetlen
zenetörténeti óráin hallottam először Martzy Johanna
játékát. A tanár úr minden félévben több órányi zenei anyagból vizsgáztatott,
amely anyagokat megkaptuk a félév elején magnetofonszalagon, és
otthon készülhettünk belőlük. A vizsgán bárhol bekapcsolhatta a Tanár úr a
magnót, és jó esetben mi rögtön rávágtuk a választ, hogy milyen művet
hallunk. A Bach hegedű szólószonátákat Martzy Johannával
tanultuk, ez az 1974-es évre esett. Megkérdeztem Földes tanár úrtól néhány éve,
hogy miért éppen Martzy Johanna
előadásában tanította ezeket a darabokat, mire azt válaszolta, hogy az
ő felvételeit ajánlották neki a hegedű tanárok, mint
a legmértéktartóbb és legjobb klasszikus előadást, mely minden
korban megállja a helyét.
Később egyik operai kollégám mesélt nekem Martzy Johannáról,
akivel 1969-ben játszott Budapesten egy Brahms-koncertet a Filharmóniai
Társaság tagjaként, és nagyon megragadott a lelkesedése. Amikor 1998-ban japán
turnén vettem részt a Filharmóniai Társaság zenekarával, Tokióban lévő
szállodánk szomszédságában emelkedett a Tower Rekord áruháza, amely éjfélig
minden nap nyitva volt: 7 emelet, tele CD-lemezekkel. Emlékszem, hogy esténként
az előadások után még beszaladtunk „csemegézni” és délutánonként is, ha belefért
az időnkbe. Öt napot töltöttünk Tokióban. A legfelső emeleten
tartották a régi felvételeket. Nos, itt vettem meg életem első Martzy Johanna CD-lemezeit. A hat Bachot, a C. Franck és Ravel szonáta lemezét, azon kívül a Brahms
és a Mendelssohn koncertet, a két Beethoven Románccal. Semmit sem értettem meg
a lemezborítók szövegéből, mert japánul íródtak. Annyira lenyűgözött
és rabul ejtett Martzy Johanna hegedülése,
hogy szereztem egy lejátszót, és rengeteget hallgattam útközben. Úgy éreztem,
hogy rátaláltam arra az érzékeny, sokszínű hangra – játékának minden más
jó tulajdonsága mellett – amely számomra az ideális hang. Ettől kezdve
kezdtem gyűjteni mindenhol jártamban-keltemben a felvételeit. A legjobban
talán elsőre a C. Franck szonáta
varázsolt el. Ezt a szonátát a szerző nászajándékul írta Ysa˙e-nak, egészen különleges hangulatú darab lett. A
művet sokszor nem tudják igazán átéléssel játszani, és így
meglehetősen egyhangú, unalmas színezetet kap, s ez főleg az
első tételre érvényes. Az első tétel Johanna előadásában olyan
boldog nyugalmat áraszt, mint aki érzi, hogy megtalálta a társát egy életre, és
most boldog öröm tölti el. A második tételben sistergő szenvedélyek
csapnak fel a zenéből, hiszen a szerelemhez ez is hozzátartozik. A
harmadik tétel Recitativo-Fantasia-ban a
lágy puha hangvétel váltakozik egy rendkívül töltött, szenvedélyes résszel,
amelyet fantasztikusan éreztet Johanna játéka. A negyedik tétel a boldog
feloldás pillanatairól szól. Szerintem nagyon kevesen tudják így eljátszani ezt
a művet, mint Johanna.
Martzy Johanna karrierjének ideje igazán körülbelül 20
évig tartott, a genfi verseny megnyerésétől 1967-ig. Ezután is
koncertezett, de kevesebbet, és a betegsége után egyre fogyatkozó életereje
miatt lassan visszavonult. Gurán Endre
tanítványa mesélte, hogy Johanna önként választotta a kivonulást a világ nagy
színpadairól, mert úgy érezte, ha egyszer lemondja, majd újra lemondja a
koncertet betegség miatt, akkor előbb-utóbb lehetetlen helyzet alakul ki,
hiszen nem számíthatnak rá. Ezért csak kisebb, alkalmi fellépéseket vállalt.
1976-ban játszott utoljára nyilvános koncerten trió felállásban.
Szeretném, ha rehabilitálná őt a zenei közvélemény, és itthon is
kaphatók lennének életmű albumai és egyéb felvételei, amelyek tőlünk
nyugatra vagy a Távol-Keleten mindenhol elérhetőek.
E könyv megírására azért vállalkoztam – még soha nem fogtam hozzá ilyesféle
feladathoz –, mert megdöbbentem, hogy ez a nagyszerű magyar
hegedűművész saját hazájában mennyire ismeretlen és még az
idősebb korosztály tagjai közül is többen csak a nevét hallották. A
fiatalabb korosztálynak szeretném felhívni a figyelmét a művészetére, s
hála a technika vívmányainak, ma már az interneten szinte minden felvétel
meghallgatható Martzy Johanna
életművéből. El kell mondanom, hogy szinte semmit sem tudtam az
életéről, csupán két személyes tanítványával beszéltem róla, a
lányával, Szabinával pár alkalommal, és egy unokahúgával, Metzger Ilonával. Ők ismerték, szerették és
meséltek róla, de nem annyit, amely egy könyv megírásához szükséges. Ezzel is
sokat segítettek, amiért nagyon hálás vagyok.
Régi kritikákból, újságcikkekből és az ő leveleiből
megpróbáltam mégis felidézni őt és a művészetét, mert arra gondoltam,
hogy ez is több, mint a semmi. Ha egy kis fénysugárként rávilágíthat
művészetére ez a könyv, és megérint pár embert, akkor volt értelme a
munkámnak.
*
J.
S. Bach: Goldberg-variációk BWV 988 (vonósátirat részletek) / Budapesti
Filharmóniai Társaság (14:16)
Ligetiné
Beke Ágnes - hegedű / Kondor Péter - brácsa / Újházi Gyöngyi - cselló /
A
felvétel 2018. március 12-én készült az Óbudai Társaskörben.
FÜGGELÉK
(Püski Budapest, 2021)