Kiss Ernő

 

EMLÉKTÁBLA SINKÓ GYÖRGYNEK

 

Tiszteletadás a kiváló basszusénekes, egykori tanszékvezető főiskolai tanár halála 20. évfordulóján

 

 

Az emléktábla-avatás meghívója. A képen egyik legnagyobb szerepében – Fülöp király Don Carlosban látható.

Sinkó György (1923 – 2004) operaénekes és énektanár ...(12:30)

Szegeden, egykori lakhelyének homlokzatára helyezték el az emléktáblát 2024. április 29-én. Megnyitó beszédet mondott Kiss Ernő (Vántus István Társaság Egyesület), majd dr. Kozma József (önkormányzati képviselő) méltatta a művészt.

 

Sinkó György (1923–2004) Liszt Ferenc-díjas operaénekes (basszus), érdemes művész, a Szegedi Nemzeti Színház örökös tagja, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Szegedi Tagozatának tanszékvezető főiskolai tanára volt. 1953–1989 között több mint 100 operában játszott, mintegy 60 főszerepet, valamint nagy sikereket aratott oratóriumszólistaként és dalénekesként is. Még 70 éves kora fölött is vállalt fellépéseket. Kiváló író is volt, életútját „… ha véget ér a kín” c. kötetében örökítette meg (Bába Kiadó, 2001). 1998-ban jelent meg A magyar decimeron c. novellagyűjteménye (Bába Kiadó)

 

Ivan Szuszanyin szerepében

 

Emléktáblájának létesítése 2023-ban, születése 100. évfordulóján (július 20.) merült fel, a hivatalos kezdeményező a szegedi Vántus István Társaság Egyesület volt: Sinkó György 31 alkalommal alakította Diocletianus császár szerepét Vántus István Aranykoporsó c. operájában, ő énekel Vántus szerzői lemezén, majd CD-jén, mely az opera két részletét tartalmazza, s számos alkalommal interpretálta a zeneszerző legkiválóbb dalát, Weöres Sándor versének megzenésítését, a Kulit.

 

Az emléktábla avatást emlékhangversennyel szerették volna összekapcsolni, sőt egy életrajzi tanulmány publikálása is felmerült Sinkóról. A szervezők végül arra jutottak, hogy a művész halála 20. évfordulójára (2024. április 24.) időzítik az emléktábla avatását; a monumentum helyszíne az a lakóház lett, ahol a művész 1953–1982 között élt (s második felesége, Sinkóné Hortobágyi Éva, valamint legkisebb fia, Szabolcs és felesége most is ott él): Szeged, Jósika u. 5/b. Ez némi bonyodalmat is jelentett, ugyanis ez a ház éppen szemben van a Szegedi Zsinagógával, tehát védett városképnek számít (annak ellenére, hogy az 1950-es évek elején épült), így meg kellett szerezni a megyei kormányhivatal építési és örökségvédelmi osztálya engedélyét is. Szerencsére ugyanebben a házban lakik Sós József építésügyi szakember, aki nagy tisztelője a művésznek: ő minden szükséges dokumentációt elkészített, sőt az ügyintézést is elősegítette.

 
A szükséges anyagiak főszponzora ifj. Sinkó György, a művész legidősebb fia volt, aki a költségek több mint 50 %-át fedezte; a kezdeményező Vántus-társaságon kívül támogatta az emléktáblát Szeged Megyei Jogú Önkormányzata, a Szegedi Operabarátok Egyesülete, a Szegedi Nemzeti Színház és a Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Kara.

 

Az avatás az adminisztrációs nehézségek és személyi problémák miatt csak április 29-én került sorra; az ünnepi beszédet dr. Kozma József, a szegedi önkormányzat Kulturális, Oktatási, Idegenforgalmi és Ifjúsági Bizottsága elnöke mondta. Beszédében méltatta Sinkó György operaénekesi félévszázadát, s az énekművészképzés során kifejtett kimagasló oktatói tevékenységét, melynek során olyan jeles művészeket nevelt az operaénekesi pályára, mint Temesi Mária, Frankó Tünde, az idő előtt elhunyt Busa Tamás, Bátki Fazekas Zoltán, Megyesi-Schwarcz Lucia, Tas Ildikó és Mohos Nagy Éva. Tanítványainak szinte apja volt, de még kiváló fiatalabb pályatársa, Gregor József is apunak szólította.

 

http://www.szeged.hu/uploads/images/sinko_gyorgy-emlektabla/16_sinko_emlektabla.jpg

Dr. Kozma József bizottsági elnök elhelyezi Szeged város koszorúját

(Fotó: Kuklis István)

Az avatásról interjúösszeállítást készített a Szegedi Városi Televízió, fényképes tudósítást közölt a szeged.hu, a Város honlapja. A megemlékezés sorozat rövidesen folytatódik: az életrajzi tanulmány még a nyár folyamán megjelenik a Szeged c. folyóiratban, ősszel pedig megrendezésre kerül a Sinkó-emlékhangverseny.

 

    (Fotó: Sós József)

Pesti Ferenc szobrászművész alkotásának szövege:

 

„E házban élt 1954–1982 között Sinkó György (1923–2004) Liszt Ferenc-díjas operaénekes, érdemes művész, volt tanszékvezető főiskolai tanár”

 

Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata

Szeged Nemzeti Színház

Szeged Operabarátok Egyesülete

SZTE Bartók Béla Művészeti Kar

Vántus István Társaság Egyesület

2024