TAMÁSINÉ DR. DSUPIN BORBÁLA[*]
„HANGSZÍNVARÁZS”
Az auditív befogadókészség
fejlesztése az óvodai zenehallgatás kontextusában
Abstract
Timbre Magic
In the
Context of Developing Auditory
Reception Skills
What is it that kindergarten children can receive and acquire most easily from the vast store of our musical culture, that represents values worth preserving and maintaining? Knowing the spiritual sensitivity and huge receptivity of children, we may be sure that the treasures hidden in our folk games and songs will appeal to them, facilitating and promoting the reception of the elements of „modern” education that people need today. „It is our folk traditions that help us to remain Hungarians, and it is international education that makes us Europeans. However, if we want nothing else but a European education, we may become very educated, but cease to be Hungarians.” For all kindergarten teachers it is of paramount importance to have a thorough knowledge of the musical folklore of our ancestors, the foundations of our education and culture, including our „musical mother tongue”. They will be able to transmit the most easily receivable musical wonders to the children if they always draw „water from a pure spring”.
A
készségfejlesztő folyamat személyiségfejlesztő hatása
A 3-7 éves kor, a beszéd kialakulásától az iskolába kerülés
időszakáig terjedő intervallum, egyben az óvodába való átlépés
időszaka. E korosztálynál elsődleges szerepet kap a nagyobbak, a
felnőttek utánzása, a játék, amely feszültséglevezető és örömforrás
is egyben. Cselekvésük két irányba fejlődik; az eszközhasználat és a
játékos cselekvés felé. E korban indul meg a szimbólumképzés. A tárgyakhoz
hozzá tudják képzelni azt, ami abból hiányzik. Ez a szerepjátékokban döntő
feltétellé válik. Tevékenységük impulzív, főként az érzelmek irányítják,
akarati tulajdonságuk és gondolkodásuk kevésbé fejlett. Nagyon fontos számukra
a játék és a tevékenységek irányításában a felnőttek szerepe. Meghatározó
szerepe van fejlődésükben az énekkel, mondókával, a ritmushangszerekkel
kísért játékoknak, amelyekben a mozgásfeladat végrehajtása a kíséret ritmusához
igazodik.
A zenehallgatásnál tisztán auditív úton felhangzó zenei
anyaggal befolyásoljuk a gyermekek zenei anyanyelvi fejlődését, így minden
tanulási vagy viselkedési terület fejlesztésére jótékony hatással van. A
transzferhatás révén a jobb féltekére ható zenei elemek pozitívan befolyásolják
a bal féltekei tevékenységeket, ami kihat a teljesítményükre.
Az óvodás
korosztálynál a zene hallgatása képes felkelteni és fokozni az aktivitást,
szabályozni feszültséget; indulatokat kelt és levezet, nyugalmat teremt, a
legkülönbözőbb érzelmeket mobilizálja, serkenti a képzeletet, a
képzettársítást, az emlékeket, befolyásolja a közérzetet, alakítja a
viselkedést. Mindezek mellett jelentős az esztétikai hatása.
Tehát a 3-7 éves
kor a legideálisabb időszak az alapfunkciók kiépítésére, természetesen az
életkori sajátosságok maximális figyelembevételével. „A gyermekkorban
elmulasztott potenciális lehetőségek, bizonyos (…) képességek
fejlesztésének szenzibilitása, a későbbi életkori szakaszokban már soha
nem tér vissza.” (Fejlesztő pedagógia 1993) Az etológusok
megkülönböztetnek érzékeny fázisokat, amikor a tanulás környezeti hatásra a
legoptimálisabb a fejlődés szempontjából. Ilyen szakaszban a
fejlesztő ingerek elmaradása már kevésbé vagy egyáltalán nem pótolható.
Ezek az időszakok időben behatároltak és genetikailag is
meghatározottak. „Szenzibilis fázisnak nevezünk minden olyan életkori
periódust, amelyben a szervezet-környezet kölcsönhatásában létrejövő
magatartásminták igen gyorsan elsajátítódnak, és amelyben a szervezet igen
érzékeny meghatározott ingerekre.” (Baur 1987, id.
Tamásiné 2010)
Zenei örökségünk folyamatos átadásával erősítjük
gyermekeink pozitív attitűdjét, kötődését saját népe és kultúrája értékeihez, valamint a szülőföld, a
haza és a nemzet fogalmának kialakítását. Az auditív befogadóképesség
fejlesztésének eredményeképpen a klasszikusan minőségi zeneművek
meghallgatásával, az emberi hangfajták, hangszerek hangszínének
megkülönböztetése, a zenei karakterek különbségének, kifejező erejének
felfedezése is megvalósul. A korai zenehallgatási élményszerzés lehetővé
teszi később a művészi értékek felismerését és az ízlés formálódását.
Az óvodai zenehallgatás célja, hogy hozzájáruljon
elsősorban az érzelmi, de az értelmi erők mozgósításához is, ezzel is
segítve a személyiség belső harmóniájának alakulását, az emocionális
érzékenységet. „A zene a rezgéseivel érinti, átjárja az egész embert
csontjaiban, üregeiben, lágy részeiben, nedveiben. Hatása az anyaméhen belüli
(embrionális) élettől kezdve folyamatos, épít vagy rombol a rezgések
minősége és ereje szerint.” (Kokas 1992)
A zene társadalom-lélektani
hatása
A dal, az éneklés, a zene mindannyiunk számára élményt nyújt, lelkünk mélyére hatol, szinte egy más tudatállapotba, más dimenzióba kerülünk általa. A dallam, a ritmus olyan erővel hat ránk, amely megindítja érzelmeinket, mozgásra inspirál, gyógyító mechanizmusként működik. Ha örömünk van, segít kiteljesedni, ha bánatunk van, megvigasztal, oldja fájdalmainkat, csökkenti feszültségünket. Úgy érezzük, megkönnyebbülünk lelki terheinktől és erre szükségünk is van. A zene megnyitja lelkünket, terápiaként gyógyít.
A mai, gyors ritmusú világba beleszületnek gyermekeink is, akik általunk léteznek, cseperednek, fejlődnek. Igyekszünk mindent megadni nekik, hogy gyermekkoruk felhőtlen, önfeledt, felnőttkoruk tartalmas, boldog legyen. Azt gondoljuk, hogy a mai gyermekek kevesebb érzelmi megterhelésnek vannak kitéve a korábbi generációhoz képest, de sajnos az általános pszichológiai, demográfiai statisztikák másról árulkodnak. A gyermekkori pszichés megbetegedések megnövekedtek, mert állandó teljesítménykényszer elé állítják őket, úgy érzik, hogy hajszolják őket a maximum felé, s ha ez nem sikerül, kudarcként élik meg.
A mai fiatalok a zenében, sokuk az agresszív ritmusokban, az együttesek, a sztárok iránti rajongásban keresik identitásukat. A divatos zeneirányzatok felé fordulnak a média ízlésformáló hatására. Fontos szempont tehát, hogy még időben kialakítsuk a zene változatos műfajai iránti érdeklődésüket, hogy képessé váljanak a különböző zenei stílusok átélésére és értékelésére.
A zene történetében a szórakoztató funkció sokáig beletartozott a zeneművészet egyik elfogadott tulajdonságába. Tudjuk, hogy a bécsi klasszikus kor szórakoztató muzsikája azonos hangzású, hangszerelésű, formájú, mint a legmagasabb művészi színvonalú alkotások, hiszen dallami, harmóniai fordulataik is azonos tőről fakadnak. A múlt században azonban megtörtént a szakadás, amikortól is önálló területként kezeljük a szórakoztató zenét.
A 20-21. században a tömegkommunikációs eszközök villámgyors elterjedése révén egyre nagyobb tömegek juthattak zenéhez. A lemezeket gyártó és forgalmazó cégek, a rádióállomások elemi érdeke, hogy produktumaikat minél nagyobb számban eladják. Ők nyilván csak kielégítik a felmerülő igényeket, és nem feladatuk, hogy azokat minősítsék, esetleg korrigálják. Mindezek következtében ördögi kör keletkezett: a gyártók kiszolgálják a tömeget a haszon reményében, a tömeg viszont – más minták hiányában, a nagy mennyiségben kapottakat szinte egyedülinek elfogadva, egyre nagyobb mértékben igényli az újabb és újabb szórakoztató zenei kiadványokat. A szórakoztató zene és a művészi muzsika között a 20. század végére kialakult az áthidalhatatlannak tűnő szakadék, amely nagymértékben a tömegkommunikáció megjelenésének tudható be. (Pethő 2002)
Kéretlenül részesülünk a zene minden formájából, melyet sem válogatni, sem kikapcsolni nem tudunk. Ezek között jelen van a professzionista alkotás, az idő próbáját is álló, zeneileg igényes darab, vagy éppen a durva szövegű, szándékosan provokáló dalok. Hangzása, dinamizmusa, hangereje pedig a laikus számára is jól érzékelhetően eltér a klasszikus muzsikáétól. A klasszikus művészet jellemző vonásai: törekvés az abszolút szépre, tökéletességre, a formák tisztasága és összhangja a tartalommal, kiegyensúlyozottság, nemes arányok, nyugalom és derű.
Amit a gyermek az első 6 évében legtöbbször és folyamatosan hall, az lesz az alapkő. Arra állítja be hallását és a felfogóképességét. Határtalan kíváncsisággal hallgatja a tv-ben, rádióban hallott zenét. Agyuk mindent recipiál, leszűkül az igényük a legtöbbet hallgatott muzsikára, s a későbbiekben az lesz számukra a mérce, az etalon.
Az érzékelhető zenei ártalmak nyilvánvalóan nem azonnal, hanem majd csak később jelentkeznek. Egy gyermek sem fogja elveszíteni született zenei képességeit, ha csak alkalmanként hall ilyen zenét. A sokféleség, a változatosság nem romboló, hiszen a világban is ezzel találkozunk. A valódi zenei ártalom nem elsősorban az anyagban van, hanem a mennyiségben, a hatalmas dózisban. Láthatjuk, hogy fiataljaink nagy része sok időt tölt zenehallgatással. Ugyanakkor sajnos tapasztalható, hogy ez a nagy mennyiségben hallgatott zene – amely, mint tudjuk jellemzően populáris zene – mint minta, mélyen beivódik a tudatukba, s bizony rendkívül nehéz elfogadtatni velük az ettől eltérő hangzású zenéket.
Az óvodás korosztálynál azonban még a legtermészetesebben az évszázadok alatt letisztult magyar hagyományaink, játékaink segítenek megláttatni a megőrzendő, maradandó értékeinket. Ezért van szükség a hagyományőrző és teremtő kezdeményezésekre, amelyek célja egyrészt a régi hagyományok továbbvitele, egyben új tartalommal való megtöltése, s ezáltal életre keltése.
Tehát
a hagyomány újraértelmezésére van szükség, a mai
megváltozott körülmények, a változó külső és belső értékek nyomán. Ez a szemlélet a hagyomány felé fordul, azt a tartalmat
keresi benne, ami üzenet tud lenni a mában is, annak
érdekében, hogy a hagyomány, mint az emberiség tapasztalati emlékezete
betölthesse tudásmegőrző feladatát. „A hagyomány szerepe éppen az,
hogy a régi és új minőségek között egyensúlyt hozzon létre, az
időtálló értékeket megtartsa, az egyszer már bevált és elismert
kvalitásokat átörökítse, közvetítse az újabb nemzedékek számára.” (Bitskey 1998:37.)
A hagyomány az újításokkal időnként konfliktusba kerül, másszor éppen hogy elősegíti, támogatja azok létrejöttét. A kiegyensúlyozott, mértéktartó, fenntartható fejlődés csak a hagyományos-holisztikus szemlélettel valósítható meg. Erre már a 20. század közepén Kodály is figyelmeztet bennünket: „Mindig azt hirdettem, hogy nemcsak a népdalt, minden magyar hagyományt napfényre kell hozni, amiben élet van, mert az mind új életet szülhet. Írott, íratlan hagyomány egymást világosítja, magyarázza, egyik a másik nélkül érthetetlen. Egyoldalúságba süllyed, elakad, aki csak egyikre korlátozza magát. Haladó hagyomány, élő hagyomány.” (Kodály 1993:83.)
Nem véletlen, hogy már közös összefogás indult el zenei értékeink megmentésére, mert a jelenségek hazánkban is arra utalnak, hogy nem mindig jó irány felé haladunk. Meg kell ragadnunk minden eszközt ahhoz, hogy irányt mutathassunk gyermekeinknek. Napjainkban több ilyen kezdeményezéssel is találkozhatunk, például az MTVA (Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap) és a Hagyományok Háza – szakmai partnerével, az Örökség Gyermek Népművészeti Egyesülettel közösen – rendszeresen meghirdeti a Fölszállott a páva népzenei és néptánc-tehetségkutató versenyt a gyermek-korosztály részére. A Virtuózok egy olyan komolyzenei tehetségkutató műsor, melynek legfontosabb vállalása, hogy közelebb hozza a klasszikus zenét az emberekhez, egyszersmind felhívja a figyelmet annak kiemelt szerepére és megkerülhetetlen jelenidejűségére. Hiszen a klasszikus zene egyedülállóan hat a lélekre, konstans és örökérvényű. Művelésének legfontosabb komponense – a tehetség, a kitartás és az elhivatottság mellett – a befektetett munka, a gyakorlás. Tehát a zenekultúra széles spalettája nem csupán igényli az emberek figyelmét, de meg is érdemli azt. S ezt az iránymutatást már az óvodában kell elkezdeni, s ez az óvodapedagógusok feladata.
Az
értékálló nevelés
A kisgyermek fejlődése függ a szülői ház kulturális színvonalától, vagyis a gyermeket nevelő felnőttek kulturáltságától; az óvodai környezet példájától, motiváló erejétől, pozitív mintájától, ahol az óvodapedagógusok meghatározó szereppel bírnak a gyermekek személyiségfejlődésében; valamint a közvetíteni kívánt értékek tisztaságától.
S ebbe beletartozik a zenei ízlés alakítása is, hogy a gyermek sikeresen eligazodjon a manapság rázúduló „hangszínvarázs” szemléletben. 8-9 éves korig egyaránt elfogadják a klasszikus, kortárs és népzenét. Minél több típusú zenével ismertesse meg a gyermeket az óvodapedagógus: elsősorban népzenével, de a klasszikus zenével, kortárs zenével is egyaránt. A 3-7 éves gyermek sokkal toleránsabb és érdeklődőbb a más típusú zenékkel szemben, mint később. Ezt a jelenséget nevezik „nyitott–fülűség”-nek („open–earedness”). (Hargreaves 1995) Ezért fontos, hogy ezekkel a zenei mintákkal már óvodás korában megismerkedjen.
Oly módon kell értéket nyújtanunk a világgal és önmagával ismerkedő gyermekeknek, hogy már óvodás korában megalapozódjon és később erre építve kialakulhasson az önálló értékrendszer. A gyermekek természetét, zeneösztönét is idejében kell foglalkoztatni, fejleszteni, különben eltompul. Az óvoda az első alapvetés, ahol a gyermek begyűjti életének meghatározó élményeit, zenei fogékonysága, nyitottsága a legjobban formálható.
Mindnyájan tudjuk, hogy az értékes zene mindig, minden formájában nevelő hatással van. Sokszor hivatkozunk Kodály Zoltán nevére, szellemiségére, egy-egy jelszóként kiemelt mondatára, de zenei nevelésünk időnként mégis szem elől téveszti gondolatainak komplexitását, művészi értékről vallott nézeteit. „Csak az nevelhet jó lelkiismerettel a zene megszerettetésére, akinek nem selejtes zenével van telve a szíve, és maga is ismeri a nemes zene szépségeit, a remekművek borzongató élményét és a nyomukban járó lelki telítettség fölemelő érzését.” (Törzsök 2001:26.) Az óvodapedagógusnak óriási felelőssége van, hogy a rábízott gyermek az élet igazi értékei iránt váljon fogékonnyá.
Az
aktív zenehallgatás kritériumai
A hangzó zene passzív hallgattatása helyett aktív befogadásra van szükség, s arra, hogy a ránk zúduló zeneáradatból az óvodapedagógus ki tudja válogatni az emberi személyiséget gazdagító muzsikát. Ismerve gyermekeink lelki érzékenységét és óriási befogadókészségét, hinnünk kell abban, hogy nemzeti kultúránk azzal a kinccsel, amit népi játékaink és népdalaink rejtenek magukban, megkönnyítheti és jelentősen elősegítheti a szükséges műveltség ismereteinek befogadását.
Az óvodában a zenehallgatás akkor jelent igazi élményt a gyermeknek, ha élő előadás közvetíti, és a pedagógus teljes mértékben átéli a darab mondanivalóját. A gépzene közös zenehallgatásra csak bizonyos estekben alkalmas, mert az előadóval a gyermek nem tud kapcsolatot teremteni. A háttérzene sem a legmegfelelőbb óvodai zenehallgatásra. Legfeljebb időnként bensőséges hangulat megteremtéséhez alkalmazzuk (ünnepi hangulat, karácsony, téli hangulat, vokális és hangszeres népi és klasszikus zenei feldolgozások meghallgatásánál, stb.).
A zenehallgatási anyag kiválasztásánál ritmikai, dallami és hangterjedelmi kikötések nincsenek, mivel a dalt a gyermekeknek nem megtanulniuk, hanem meghallgatniuk kell! Hiszen az óvodás korosztály tudatosítás nélküli zenehallgatásának célja:
· az élménynyújtás;
· a figyelmes meghallgatásra való szoktatás;
· a zene iránti érdeklődés felkeltése;
· a gyermek ízlésének formálása;
· a zenei képességek (hallás, ritmusérzék) fejlesztése.
Az óvodai módszertan szerint a 3-7 éves korosztálynak nem adunk megfigyelési szempontot zenehallgatáskor. Azonban az aktív zenehallgatásnak feltétele az odafigyelni tudás képessége. Minél hamarabb kezdjük rászoktatni a gyermekeket, annál eredményesebb lesz a munkánk.
A zenehallgatás rámutat az énekes zene élményszerűségére, a vokális és hangszeres zene kapcsolatára, melyre bőven kínálnak alkalmat az énekes zenehallgatási anyagok, pl. a népdalaink hangszeres feldolgozásai, vagy az egyszerű hangszeres műzenei részletek, amelyek könnyen előadhatók. Az énekes mesék, történetek nyomon követése során gyakorlatot szerezhetnek a gyermekek a koncentráció fejlesztésén túl a különböző karakterek, a különböző hangszerek jellegzetes hangszínének felismerésében is. Ez a zenei hallás intenzívebb fejlesztését teszi lehetővé.
Figyelemkoncentrációt is igényel e tevékenység, ezért ebben az életkorban kell az alapjait lerakni, amikor erre a legfogékonyabbak a gyermekek. A koncentráció fejlesztésében a fokozatosság elvének kell érvényesülnie, amely a zenehallgatás időtartamának növelésében nyilvánul meg.
A zenehallgatás alkalmával nem kell a gyermeket ösztönözni arra, hogy megfogalmazzák, hogy számukra mit fejez ki a zenemű. Ne befolyásoljuk a gyermeki élményfeldolgozást zeneietlen fogantatású, felnőttes asszociációk segítségnek szánt sugalmazásával. Népzenei anyag hangszeres feldolgozásban történő hallgatása serkenti és növeli az örömszerzés lehetőségét.
A 3-7 éves korosztály élettanilag is igényli, hogy a zenei hangok észlelése kapcsolódjon össze aktív mozgásokkal. Az élményszerű zenehallgatás legtöbbször spontán ritmikus mozgást vált ki a gyermekekben. Figyelni kell arra, hogy ez ne váljon zavaró, hangos dobogássá, javasolhatjuk számukra a lüktetés kísérő, csendesen végezhető mozgást. A választott óvodai programtól függetlenül minden csoportban jelen lehet a népzenére történő irányított ritmikus mozgás az óvónői mintát követő improvizáció formájában. Szűkebb értelemben felkínáljuk a gyermek számára azokat a lehetőségeket, amelyek a nevelői mintakövetésből, mint bő forrásból, az imitáció igényét magába rejtő motivációs bázisból adódnak. A zenei élmény és a tánc mozgásélménye miatt az érzelmi hatás vitathatatlan, Ez az impulzus megjelenik a társak fizikai közelségében és nem utolsó sorban az együtt létre hozott közös produktum, a közös alkotás élményén keresztül is. „A zenét nem csupán hallószervünkön keresztül érzékeljük. A hanghullámok egész testünket érik. A zene érzékelésében a test egésze vesz részt, függetlenül attól, hogy külsőleg látható, mozgással reagál-e, vagy sem.” (Kokas 1980:8.)
Tehát zenehallgatási alkalmakkor minél több népdalt, népzenét hallgassanak a gyermekek, hogy a magyar zenei kincsre jellemző kvintváltó és visszatérő szerkezeteket, vers- és táncritmusokat, pentaton és modális dallamfordulatokat megismerhessék és megkedvelhessék. Így megérezhetik ennek a sokféle „hangszínvarázs”-nak az élményét a közös zenehallgatás, együttmuzsikálás, együttmozgás által. Ez az egyik alapja identitástudatunk kialakulásának.
Az óvodai zenei nevelés nagyrészében mindig élő énekszó, az óvodapedagógus, vagy esetleg meghívott vendég pár perces hangszerjátéka csendüljön fel. Kerüljük a divatos, kevésbé igényes gyermekslágereket, mert azt nélkülünk is megtanulják. Higgyünk benne, hogy a magyar népdalok, rokon, vagy más népek dalai, komponált dalok, klasszikus zenei részletek érzelmi hatása is meghozza gyermekeink számára azt a katarzist, amit a felnőttnek egy színdarab, vers, regény, egy festmény, zenemű vagy bármely más művészeti alkotás jelenthet.
Tehát az elsődleges szempont csak a zenei érték. Lehetőleg olyan zene, ami máshol ritkán, vagy egyáltalán nem kerül a gyermek környezetébe. A kisgyermek minden iránt egyaránt fogékony. Azonban érdeklődési köre még nem bizonyíték arra, hogy ami az érdeklődését felkelti, az az életkorának megfelelő szellemi táplálék.
Megfogalmazódik tehát a kérdés, hogy miért is énekeljünk, hallgassunk zenét nap mint nap az óvodában? Mert a zenei nevelés sokkal többet jelent, mint zenét hallgatni, énekelni. Második anyanyelvünk, amivel érzelemgazdagabban tudjuk kifejezni magunkat.
Minden óvodapedagógusnak kiemelten fontos, hogy kellő alapossággal ismerje elődeink zenefolklórját, mint műveltségünk, kultúránk, zenei anyanyelvünk alapját. Akkor fogják tudni őszinte élménnyel továbbadni óvodásainknak a számukra legkönnyebben befogadható zenei csodákat, ha nevelő munkájukban mindig a „tiszta forrásból” merítenek.
Győrffy István, a budapesti egyetemen a magyar néprajz első professzora már 1939-ben megfogalmazta a tradicionális magyar kultúra helyét Európa műveltségében: „A néphagyomány tart meg bennünket magyarnak, s a nemzetközi műveltség tesz bennünket európaivá. Ha azonban csak az európaiságra törekszünk, lehetünk nagy műveltségű népek, de minél hamarabb megszűnünk magyarnak lenni.” (Györffy 1939)
A zenei befogadásnál még fokozza az élmény hatását a zeneművekben való tájékozódást segítő kompetenciák (emlékezet, zenei fantázia, koncentráció) fejlesztése és a zenehallgatási anyag a médiatartalmak variációinak felhasználása által.
Az alábbiakban példaként látható egy óvodai zenehallgatásra szánt karácsonyi dallam variáció, Volly István gyűjtéséből a Bárcsak régen felébredtem volna… (Pereg Pest vm.) népének felhasználásával.
· egyszólamú (unisono) énekes előadás,
· harangjátékon vagy xilofonon bemutatott előadás,
· szoprán és alt furulyán vagy fuvolán előadva két szólamban,
· Kodály Zoltán: Karácsonyi pásztortánc című műve DVD-ről, mely népdalfeldolgozás is a Volly István gyűjtötte népéneket dolgozza fel kétszólamú gyermekkarra. A népének minden változtatás nélkül teljes egészében megszólal a kompozícióban, s a második versszakot követően vidám, fürge hangszerjáték cifrázza az énekszólamokat. A hangszer piccolo, de lehet furulya vagy fuvola is.
· Karácsonyi pásztortánc a Juhász Zenekar Heje-huja vigalom című lemezéről. A hallgatott népzenére történhet irányított ritmikus mozgást az óvodapedagógus irányításával, az óvónői mintát követő imitáció formájában.
Reméljük, hogy óvodapedagógusaink a zenei nevelés eszközeivel, a rájuk bízott gyermekek befogadóvá nevelésének alapköveit értő módon tudják lerakni, s a „hangszínvarázs” szemlélet folyamatosan megjelenik gyakorlati pályájukon. Így formálhatjuk és alakíthatjuk érzelmeiken keresztül gyermekeinket a szép meglátásának képességére, s az igazi értékek megbecsülésére.
Felhasznált
irodalom
1. Baur, Jürgen (1987): Über die Bedeutung „Sensibiler Phasen” für das Kinder- und Jugendtraining. Leistungssport. 4. pp. 9-14.
2. Bitskey István (1998): Hagyomány és megújulás az ezredforduló kulturális értékrendjében. Hitel folyóirat, 1998. 11. 9.
3. Csörgő Zoltán: A hagyomány, mint világnézet. A múlt hagyománya, mint a jövő paradigmája. http://www.inco.hu/inco4/hagyo/cikk0h.htm
4. Fejlesztő Pedagógia. 1993. 1-2. Budapest.
5. Györffy István (1939): A néphagyomány és a nemzeti művelődés. Egyetemi Néprajzi Intézet, Budapest.
6. Hargreaves, David - Comber, Chris - Colley, Ann (1995): Effects of age, gender, and training on musical preferences of British secondary school students. Journal of Research in Music Education, 44(3).
7. Kodály Zoltán (1993): Magyar zene, magyar nyelv, magyar vers. Szerk. Vargyas Lajos. Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest.
8. Kodály Zoltán (2007): Visszatekintés I. (szerk. Bónis Ferenc) Argumentum Kiadó, Budapest.
9. Kokas Klára (1980): Gyermekek originális kifejezési formái zenéhez. Kodály Zenepedagógiai Intézet, Kecskemét.
10. Kokas Klára (1992): A zene felemeli a kezeimet. Akadémiai Kiadó, Budapest.
11. Kreatív sokszínűség. A Kultúra és Fejlődés Világbizottságának jelentése. Osiris Kiadó, Magyar UNESCO Bizottság, Budapest, 1996.
12. Pethő Attila (2002): Két szomszédvár? Parlando Zenepedagógiai folyóirat, 44/2. szám, pp. 31-54.
13. Reikort Ildikó (2009): Zenevarázs. Új utak az óvodai nevelés zene- és mozgásvilágában. A világ befogadásának elérhetősége 2. Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. Budapest.
14. Tamásiné Dsupin Borbála (2010): A népi játékok és a mozgás relációja, és funkciója a 3-7 éves gyermekek személyiségfejlődésében. Jyväskylä. https://jyx.jyu.fi/bitstream/handle/123456789/25454/9789513939885.pdf
15. Törzsök Béla (2001): Zenehallgatás az óvodában. Editio Musica, Budapest.