VARSÁNYI LÁSZLÓNÉ ECSEDY ANNAMÁRIA „ANI” 90

 

a kiváló zongora- és szolfézstanárra, a Pest megyei zeneiskolák legendás szakreferensére

a Magyar Zeneművészek Szakszervezete tiszteletbeli elnökére[1]

születésének 90. évfordulóján emlékezünk

 

https://www.parlando.hu/2021/2021-4/ELHUNYT-VARSANYI_LASZLONE_elemei/image002.jpg

Varsányi Lászlóné Ecsedy Annamária, „Ani

(Csengersima, 1934. június 27. – Budapest, 2021. augusztus 4.)

 

Varsányiné Ani zenei tanulmányait Debrecenben végezte, a Zeneművészeti Szakiskola Szaktanárképző Tagozatán zongora- és szolfézs szakon. Zenetanári munkáját Cegléden kezdte 1957. szeptember 1-vel az Erkel Ferenc Zeneiskolában. Kiváló szakmai munkája és irányítókészségének köszönhetően 1967-ben megbízást kapott a Váci Járási Körzeti Állami Zeneiskola létrehozására és igazgatására. Ez az intézmény néhány év után Dunakeszi Körzeti Állami Zeneiskolaként (mai neve Farkas Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola) működött tovább. Imádott tanítani – különösen szolfézst.

 

1972-ben lett a Pest Megyei Tanács zeneiskolai általános felügyelője. Az ott eltöltött két évtized alatt nagyon jó „gazdája” volt a zeneiskoláknak. Elérte, hogy a megye egyre fontosabbnak tartsa és értékelje ezen művészetoktatási intézmények munkáját, sőt tervszerű fejlesztéssel működésüket tovább erősítse és bővítse számukat. A korszerű pedagógiai és oktatómunka érdekében kialakította a szaktanácsadói hálózatot, valamint a rendszeres pedagógus továbbképzéseket. 

 

Varsányi Lászlóné zenepedagógusi és államigazgatási munkája mellett a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezetében (MZTSZ) is jelentős munkát végzett. Hitt a szakszervezet érdekérvényesítő szerepében, ezért is lett már fiatalon a Pest megyei zenepedagógusok Szakszervezeti Bizottsági titkára.

 

Ani nagyszerű ember volt. Különös adottsággal rendelkezett: olyan intelligenciával, mely keveseknek adatott meg.  Mindig megtalálta azokat az emberi kapcsolatokat, melyek feltárták kollégái szakmai és személyiségi adottságait, segítették növendékei tovább fejlődését. Kiváló vezető is volt, olyan, aki rendkívüli érzékkel tudta a konfliktusokat megelőzni, elkerülni és a közösséget építeni.  Rá mindig lehetett számítani! Mindezt olyan szeretetteljes légkörben tette, amellyel kivívta kollégái és tanítványai tiszteletét, megbecsülését. 

 

Évtizedeken át volt az MZTSZ elnökségi tagja, aki alelnökként a zenepedagógia területét képviselte hatékonyan.  Részese volt a munkakörülmények, óraszámok kedvező változtatásának és a megújuló zenepedagógiai alapdokumentumok előkészítésének, segítette az Országos Zenepedagógus Szakosztály megalakítását éppen úgy, mint később a Szakosztály feladatait átvevő Zenetanárok Társaság munkáját, és a Parlando Szerkesztőségét is.  

 

Varsányi Lászlóné a Magyar Művészetoktatásért Plakett kitüntetettje. 

 

Az utóbbi években egészségi állapota sajnos nem tette lehetővé, hogy továbbra is aktív részese legyen az MZTSZ életének. Váratlan elhunytáról értesülve pedig csak megismételni tudom azokat a mondatokat, amelyeket dr. Gyimesi László alelnök úrral közösen írtunk részére 2019. április 19-én:

 

„Tisztelt Alelnök Asszony, Kedves Anika!

 

A Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete által képviselt terület, annak munkavállalói, tagsága nevében is őszinte köszönetünket fejezzük ki harminc éves alelnöki tevékenységéért. Nem tudjuk összeszámolni, hogy hány órát, mennyi erőt, mennyi figyelmet és szeretetet adott szakszervezeti munkájával másoknak, kollégáknak, művészeknek és más munkatársaknak.”

 

Az MZTSZ tagsága oly módon fogja emlékét megőrizni, hogy a fiatal kollégáinknak időről-időre felidézzük majd értékteremtő, gazdag életútját és emberi nagyságát.

 

Brieber János, az MZTSZ elnöke

 

 

II.

 

Varsányi Lászlóné Ecsedy Annamária köszöntése (Szerkeszti: Papp Zsuzsanna)

(Parlando 2014/4.)

 

III.

40 éves a Szobi „Kodály Zoltán” Zeneiskola (Varsányi Lászlóné)

(Parlando 2012/3.)

 

 



[1] Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete Küldöttgyűlése 2019. szeptember 19-én egyhangúlag az MZTSZ örökös elnöki címet adományozta Varsányi Lászlóné Aninak több évtizedes kimagasló színvonalú érdekvédelmi munkája és alelnöki tevékenysége elismeréseként.