JAVÍTOTT NEMZETKÖZI HELYEZÉSÉN A ZENEAKADÉMIA, A HAZAI EGYETEMEK KÖZÖTT AZ EGYETLEN AZ ELSŐ SZÁZBAN

 

 

Jelentősen előrelépett a QS 2024-as szakterületi világranglistáján a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, az előadó-művészeti kategóriában elfoglalt 22. helyezésével a magyar felsőoktatási intézmények közül a legmagasabb pozícióban található.

 

Az egyik legismertebb felsőoktatási rangsor, a brit Quacquarelli Symonds (QS) most publikált nemzetközi szakterületi rangsora (World University Rankings by Subject 2024) öt nagy tudományág 55 szakterületén méri össze a világ csaknem 1600 egyetemét.

 

A Zeneakadémia a szokásos előadó-művészeti (Performing Arts) kategóriában hatalmasat ugrott előre, a tavalyi 51-100. csoportos helyezése után idén a 22. lett, ezzel pedig kiemelkedik a hazai egyetemek közül: nincs más magyar intézmény, amely hasonlóan jól szerepelt volna saját tudományterületén.

 

A rangsorban a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem többek közt Oxford, Cambridge, a Harvard, az oslói zeneakadémia és a lyoni konzervatórium társaságában található, és maga mögé utasított olyan rangos intézményeket, mint a lipcsei és a berlini zenei egyetemek, a londoni King’s College, a salzburgi Mozarteum, valamint más kelet-közép-európai zeneakadémiák.

 

A rektori feladatokat ellátó Dr. Kutnyánszky Csaba oktatási rektorhelyettes a hír kapcsán azt mondja: a Zeneakadémia előrelépésével hosszú évek munkája érett be, amely a nemzetközi együttműködések és a kutatási tevékenység láthatóbbá válásának, valamint a világszerte elismert oktatóknak köszönhető.

 

A Zeneakadémia az újonnan bevezetett, szűkebb szempontú zenei kategóriában egyébként 15. helyezést ért el.

 

A szakterületi rangsorok készítői öt szempontot vesznek figyelembe: az intézmény hírnevét, tekintélyét a tudományos szférában, amelyet világszerte mintegy 130 000 szakember megkérdezésével mérnek fel – ebben a Zeneakadémia igen magas, 82-es pontszámot ért el a 100-ból –, illetve a munkáltatói elismertséget, a nemzetközi együttműködéseket. Mivel az előadó-művészet speciális terület, ezért e kategóriában a publikációk és hivatkozások arányát kisebb súllyal nézik.

 

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zenetudományi kutatásai (például a Közép-európai Zenetörténeti Kutatócsoport munkája), valamint a Kodály Intézetben, valamint a Liszt Ferenc Emlékmúzeum és Kutatóközpontban zajló tudományos tevékenység egyaránt kiemelkedőnek számítanak nemzetközi téren. A Zeneakadémia kutatói rendszeresen tesznek eleget külföldi meghívásoknak, a Liszt Múzeum munkatársai vezető szerepet töltenek be például a nemzetközi Liszt-emlékhelyek hálózatának összefogásában és közös munkájában. A Kodály Intézet pedig többek közt a Kodály-módszer és az erre alapozott oktatási programok (Kodály Hub, Move mi Music, PRESTO) folyamatos fejlesztése okán örvend világhírnek. Mindemellett a Zeneakadémia művésztanárainak java nemzetközileg is elismert előadó, az itt végzett diákok közismerten kelendők, nemcsak hazai, hanem külföldi, rangos együttesekbe is felvételt nyernek.

 

A szakterületi rangsorok angol nyelven ide kattintva tekinthetők meg, az előadó-művészet szakterületi rangsora ide kattintva látható, a Zeneakadémia oldala a QS adatbázisában pedig ide kattintva található, benne a helyezéssel és a pontszámokkal.

 

(lfze.hu, 2024. április 10.)