Zsoldos Dávid maradt a Magyar Zenei Tanács elnöke

 

Zsoldos Dávid

 

A kulturális szakembert a tagok egyhangú döntéssel választották újra a zenei élet szereplőit összefogó ernyőszervezet vezetőjévé.

 

Az 1990-ben alapított Magyar Zenei Tanács (MZT) közel félszáz tagszervezetén keresztül a teljes hazai zenei szektort képviseli a zeneiskoláktól az előadóművészeti szervezeteken és zenei intézményeken át a zeneszerzőkig. Az Európai és a Nemzetközi Zenei Tanács teljes jogú tagjaként segíti a hazai szereplők nemzetközi kapcsolódásait és részt vesz a zenei szakma szabályozói környezetének alakításában is.

 

Zsoldos Dávid a Papageno alapítója és vezetője, zongoraművészként és zenetörténészként végzett a Zeneakadémián. 2018 óta az Európai Zenei Tanács elnökségi tagja, több cikluson át a Jeunesses Musicales elnökségi tagja, majd alelnöke volt. Médiaszakemberként nevéhez fűződik a Fidelio, a Klasszik Rádió és a Müpa Magazin megalapítása, vezette a Libri, majd a Index kulturális médiaportfolióját. Produkciós területen számos saját rendezvény mellett a legjelentősebb intézmények partnereként dolgozik, hazai és külföldi képzések és konferenciák rendszeres előadója.

 

Nagy érdeklődés várta a Budapest Music Center előadótermében a közgyűlés előtt megtartott két szakmai beszélgetést. Az elsőn dr. Bősz Anett humán területekért felelős főpolgármester-helyettes és Merker Dávid, Vitézy Dávid főpolgármester-jelölt csapatának kulturális szakembere vitatta meg Budapest kulturális helyzetére és jövőképére vonatkozó értékelésüket és elképzeléseiket:

 

Merker Dávid, dr. Bősz Anett és Zsoldos Dávid

https://www.youtube.com/watch?v=VMzXCYbhkrI&list=PLyCIsG2dn2ihrpXSgywjLFqcuRsxTZTXf&index=9 (1:06:03)

 

A második beszélgetésben pedig a nem állami fenntartású fővárosi zenekarok helyzetét elemezték az érintett együttesek vezetői: Ács Péter (Danubia Zenekar), Hollerung Gábor (Budafoki Dohnányi Zenekar), Lendvai György (MÁV Zenekar, Magyar Szimfonikus Zenekarok Szövetsége), Prőhle Gergely (Magyar Szimfonikus Zenekarok Szövetsége) és Tóth László (Budapesti Filharmóniai Társaság).

 

A Magyar Zenei Tanács tavaly jelentősen bővült taglétszámban és aktivitásában is: Európa legjelentősebb zenei szakmai rendezvényét, a European Forum on Musicot hozta Budapestre, a Magyar Zene Házába, idén májusban pedig a PEARLE (Performing Arts Employers Associations League Europe) konferenciáját és közgyűlését tartják a Müpában, majd június közepén kerül sor az MZT társszervezésében a Bach 2 Future klasszikus zenei konferenciára. A közgyűlésén szó esett a készülő kulturális törvényről is: a jelenlévők egyetértettek abban, hogy a zeneipar számára létfontosságú, hogy érdemi szakmai vita és egyeztetés előzze meg a törvény előterjesztését.

 

(2024. május 8.)