Almási Miklós: A tudás örömétől a szellemi vakságig – Írások a kultúra mámoráról és a műveltség leárazásáról

(Kalligram, 2024)

Nem tudom, a könyvesbolt kirakatában felfedezve, a kötet címe vagy alcíme tűnik figyelemfelkeltőbbnek – pontosabban, arra késztetőnek, hogy beleolvassunk, majd gyorsan megvásároljuk a szellemi kincset. Habár, korántsem vagyok biztos abban, hogy sok muzsikust hozna lázba ez az olvasnivaló. (Pedig a korábban már-már közhelyszámba menő emlegetése a „szakbarbárságnak” régóta aktualitását vesztette – a digitalizálódó társadalom, s ebben a kultúrélet velejárója az a fajta szellemi tunyaság, amely a tudásszomjat az információ-igény kielégítésére cserélte. Vagyis, a zene bármely területén tevékenykedőnek igencsak sokáig kell kérdezősködnie kollégái-ismerősei körében, amíg talál valakit, akivel megoszthatja szakmai olvasmányélményét.)

Nekem kivételes szerencsém volt. Már zeneakadémistaként hallottam Pernye Andrástól Almási Miklósról (megannyi író, filozófus stb. között), s mint az értékorientációt fontos iránytűnek tartó, nemcsak nevét jegyeztem meg, hanem könyveivel is megpróbálkoztam. Igaz, néha „nehéz” olvasmánynak bizonyultak – de nem adtam fel! S amikor 1979-ben megjelent a „Például a szirup”, elementáris áttörést jelentett számomra. Katartikus élmény volt szembesülni azzal, hogy az elvont témák tárgyalásában jártas esztéta-filozófus-stb. (további információkért érdemes a wikipédiához fordulni) egyszersmind mennyire közérthető is tud lenni. Ráadásul, nemcsak tárgyalásmódjában, hanem témaválasztásával azt is sugallja, hogy korunk embere, biztos érzékkel rátapint a sokak számára „érdekes” problémákra, gondolatkörökre. 1979-ben találkoztam vele először személyesen, s azóta folyamatosan irigylem azokat az egyetemi hallgatókat, akik vele vettek fel – több-kevesebb szemeszteres – tantárgyakat.

Almási Miklós írásai időről-időre kihívást is jelentenek, mert a gazdaságelmélet- és történet felé forduló, táguló érdeklődése már-már „bosszantó”. Azt, hogy elképesztő tájékozottsággal rendelkezik a német, s elsősorban az angol nyelvű szépirodalomban (beleértve a kortársak műveit is) – az pedig sziporkázó szellemiségre vall, ahogyan filozófusok egy-egy gondolatára/definíciójára hivatkozik a gyanútlan olvasó számára a legváratlanabb pillanatokban, szinte velejárójaként bármely munkájának.

De az életének 92. évében járó tudós legalább annyira képes meglepni, amikor betekintést enged életébe, pályájának kacskaringós útját követve. A „Pisztoly a könyvtárban” címmel (a Kalligramnál 2019-ben) megjelent életinterjúja jelentős mérföldkő a rendszeresen (könyv-léptékben) publikáló szerző életében; aligha tévedhetek, ha azt állítom: „fogást talált” olvasók sokaságán – akiket a továbbiakban immár olvasói között tarthat számon. A lelkesedés, az intellektuális kihívásoknak való megfelelés szándéka népes olvasótábort biztosíthatott olyan izgalmas fejtegetéseinek is, mint a „Közeli jövőnk és a távoli jelen”, című, tárgyát „A digitális társadalom kritikája”-ként meghatározó kötet (Joshua Könyvek, 2021). Vélhető, hogy csak részben fedi egymást az a két halmaz, amelyet Almási könyveinek, továbbá blogokon megjelenő írásainak olvasói képeznek (a két terület között minden bizonnyal kétirányú az átjárás lehetősége).

De vissza a közelmúltban megjelent könyvhöz! A borító hátoldalán olvasható az „előzetes figyelmeztetés”, amelyből az derül ki: a szerző nem várja el, hogy „könyvként” végigolvassák az esszéit. Hasonló figyelmeztetés szerepelt a „Például a szirup” fülszövegében is – ott talán még indokoltabban. (Egyébként nekem gyakran álságosnak tűnik, amikor valamely szerző szinte eltántorítja olvasóját a kötete végigolvasásától. Ha válogatás – bármilyen terjedelmű életmű-szakaszból –, vélhetőleg az író számára legfontosabbakat tartalmazza. Akkor meg mivégre a lebeszélés?! Nem szólva arról: a többé-kevésbé rutinos olvasó, ha írásgyűjteményben őt kevésbé megszólító munkával találkozik, magától is kitalálja, hogy az – átlapozható…)

Érdekesen tagolódik Almási Miklós új könyve: Az „Előzetes figyelmeztetés”-t követően négy „menet”-re tagolódik (Első menet: Úgy általában…, Második menet: Kószálás az online térben, Harmadik menet: Art nouveau, Negyedik menet? Az élet felett, alatt, mögött, helyett), majd Gong zárja (A negyedik menetnek vége – lazítsunk). Összesen 30 írás, amelyek összerendezésében nem kell linearitást keresni (ez is egy érv a random-jellegű olvasás mellett), sőt, néha – aktualitás kapcsán – felfedezhető a könyvet végigolvasó számára ismétlődés is. Ami éppen indokoltsága miatt nem bántó…

A muzsikus-olvasó már a tartalomjegyzék alapján megtalálja az őt leginkább „érdeklő” írásokat: A zenehallgatás lépcsőin („Beethoven 250”), Szvjatoszlav Richter, az enigma. Az utóbbi a következő információval zárul: „Az esszé apropója Karl Aage Rasmussen: Szvjatoszlav Richter. A zongorista c. műve volt. Fordította. Soós Anita”. Sajátos reflexió olyan olvasmányélményre, amelynek népszerűsítésére aligha lehetne találni hatásosabb propagandát.

Almási egy másik esszéje esetében is megjelöli az írást életre hívó forrást: „A fentiekben Schwendtner Tibor Heidegger könyve (Heidegger és a nemzeti szocializmus) kapcsán öntöttem az olvasóra Heidegger ellenszenvemet.” „Testközelbe” kerül tehát a tudós szerző, amennyiben szubjektív indítékaiba is ad betekintést. S ezek a gesztusok legalább annyira hozzájárulnak a „személyes” kapcsolat kialakulásához, mint olvasójának időnkénti közvetlenkedő letegezése, avagy a kalandozás a magasrendű irodalom nyelviségének határvidékeire. Az alkalmi „bazmegolás”-t mintha a könnyebb közérthetőség kedvéért tenné, áthidalva a korosztálybeli (és műveltségbeli) különbségeket. Természetesen Almásinál ez is tudatos, amit a bevezető zárásakor bocsát előre: „De ha beleolvasol az itt viruló írásokba, azért láthatod, hogy a káromkodásokon túl itt egy úriember fogja a tollat, illetve kalapál a klaviatúrán: így aztán a kultúra, az örök szellemi fenség, a Bildung elátkozott valósága legyen e beköszönő soraim végszava.”

A könyv néhány fejezete a muzsikus számára nem-szakírótól származó szakirodalom – de a többi legalább annyira érdekes; hiszen itt a szubjektív érdeklődés kerül kielégítésre, és az olvasót tudat alatt foglalkoztató problémák tör(het)nek felszínre – s nem utolsó sorban értékes-hasznos olvasnivalókhoz is kap ötleteket az érdeklődő, amelyek immár intellektuális szabadidős tevékenységhez juttatják.

Akinek ennyi jó kevés…

Fittler Katalin