Harsányi László[1]
Donáth EDE
1939-ben, az első két zsidótörvényt követően az OMIKE (Országos
Magyar Izraelita Közművelődési Egyesület) – a Pesti Izraelita
Hitközséggel szoros együttműködésben – a fellépési
lehetőségeiktől, kenyerüktől megfosztott zsidó művészek
számára létrehozta a Művészakciót. Ebben a nagysikerű
kezdeményezésben 1944. március 19-ig 550 színész, énekes, zenész, táncos,
festő, szobrász, író jutott lehetőséghez és szó szerint éltető
levegőhöz.
E sorozatban időről-időre
bemutattam egy-egy művészt az akkor és ott fellépő, kiállító
szereplők közül. Most újra felveszem a fonalat, mert még sok nevet érdemes
megőrizni az emlékezetnek.
Donáth Ede zeneszerző, karmester. (Besztercebánya, 1865. - Budapest, 1945.
április 30.)
Már tizenkét éves korában felfedezték zenei tehetségét, de apja a
kereskedői pályára szánta. Zenei tanulmányait a pozsonyi székesegyház
karnagyánál kezdte, majd vizsgáit Bécsben tette le. Előbb Pozsonyban
orgonistaként működött és zongoraórákat adott. 1897-től Serly Lajos az Óbudai Kisfaludy Színházban alkalmazta
karmesterként. Más feladatai mellett a bemutatott darabok „zenei
felöltöztetését” végezte el.
1899-ben olyan színházi esemény történt, amely azután kihatott egész
életére. Hogyan tudósított erről a Pesti Hírlap júniusban?
„Kövessy (a színház igazgatója – H. L.)
héberből fordította magyarra ’Sulamith’-ot,
(Abraham Goldfaden műve – H. L.) derék
karmestere, Donáth Ede részben hangszerelte, részben
kiegészítette a szép keleties jellegű énekszámokat és a derék társulat
nagyigyekezettel játszotta el Jeruzsálem leányának egy kissé szentimentális, de
szép históriáját.”
Érdemes megszakítani az életút szálainak kibogozását és egy kicsit
ismerkedni a Szulamit című daljátékkal. A darabot a „derék társulat”
111-szer játszotta el nagy sikerrel, és a két világháború között – más
színházakban is bemutatva – csak Budapesten több mint 450-szer került színre.
(A vidéki színreviteleket nem lenne könnyű összeszámolni, de talán
beszédes, hogy már 1899 szeptemberében játszották a darabot Nagykárolyban és
Kolozsváron.)
A Szulamit története, ahogyan az 1899-es színrevitelekor azt a Pesti Hírlap
összefoglalta – általam rövidítve – így volt olvasható.
„Monaoch jeruzsálemi polgár társaival hosszú útra
kél, és otthon hagyja leányát Sulamithot, aki azonban
szintén elindul apja után. Útjában ráakad egy kútra. Absolon találkozik vele,
beleszeret és hűséget esküszik neki. Ámde (ezt követően) Absolon
meglátva a szépséges Abigailt elfelejti Sulamithot. Ámde utoléri a hűtlent isten sújtó keze,
mert mindkét gyermeke egy kútba fullad. Abigailnak
Absolon végre megvallja, hogy az ő szíve Sulamithé,
mire Abigail megbocsát neki és feloldja esküje alól.
Absolon visszamegy Sulamithhoz.”
(Ha valaki a történet ezen feldolgozásával elégedetlen, akkor olvassa el
Szulamit történetét az „Énekek éneké”-ben, vagy Kuprin magyarul is megjelent Szulamit című könyvét.)
1899 őszétől a Szulamit előadása „átvándorol” a Magyar
Színházba, és ezzel együtt kezdődik el egy per. Ezt Donáth
indítja szerzői jogbitorlás miatt. Ugyanis a színház Donáth
zeneszerzőségét tagadta és helyette Davithsohn-t
tekintette annak. (Aki a felperes álláspontja szerint nem is létezett.) Kerülve
annak elemzését, hogy ki milyen álnevet használt, ki milyen zenei elemeket
honnan szerzett, legyen itt elég annyi, hogy a Magyar Színház végül elismerte Donáth Ede „társszerzőségét”.
A Magyar Színházban ezt követően, folyamatosan műsoron tartva,
150-szer játszották el a Szulamitot.
Több daljáték (A betörő, A búr háború stb.) szerzősége
kötődik még Donáth nevéhez ebből az
időből, de ezek nem sokáig maradtak színpadon.
Donáth 1911-től
hosszú tanulmányutat tett a Közel-Keleten, bejárta Egyiptomot, Arábiát, ahol a
szíriai, arab, perzsa, ó-héber és ó-keresztény népek muzsikáját gyűjtötte
össze.
A Budapesti Hírlap 1913 januárjában így számolt be arról az
ünnepségről, amelyet karmesteri működésének huszadik évfordulója
alkalmából rendeztek:
„A fővárosi színházak tagjai és karmesterei jubiláns ünnepséget
rendeztek Sziklai Kornél színházában. Közreműködik az estén egy
monstre-zenekar is, mely valamennyi fővárosi színház zenészeiből
alakult.”
Az Egyenlőség 1915 áprilisában arról írt, hogy „lendületes háborús
induló jelent meg”, amelynek Donáth a szerzője,
és amelyet a kutatóútján fellelt keleti motívumokra épített. Ez a „Török
díszinduló” később nagy pályát futott be, V. Muhammed
szultán uralkodása alatt hivatalos katonai indulónak fogadták el.
1916-tól Donáth katona volt az orosz fronton.
A háborút követően hat évig karmesterként dolgozott az elcsatolt, de
magyarlakta szlovákiai területek színházaiban, így Pozsonyban, Kassán, illetve
egy magyar társulattal járta Csehszlovákiát. Ebben a korszakban a Szulamit
zenei anyagát is továbbfejlesztette. Erről – többek között – így számolt
be 1922 novemberében a Kassai Újság: „Donáth Ede …
palesztinai útjából hazatérve, átdolgozta Szulamithot,
amelybe újabb melódiákat szőtt bele, úgyhogy most új formában és
rendezésben kerül színre.”
Az 1920-as évek közepétől sorozatban lépett fel egy keleti zenei
hangversennyel, amelynek alapanyagát a közel-keleti útján talált hangfelvételek
képezték.
1926-tól lett a Dohány-utcai zsinagóga énekkarának vezetője, majd az
OMIKE dalkör irányítását is elvállalta. Ezt követően rendszeresen lépett
fel hangversenyeken ezekkel az együttesekkel.
1928-ban mutatták be a Budapesti Színházban a Dybuk
című daljátékot, amelynek zenéjét Donáth
szerezte. 1938-ban pedig a Szulamit sokadik bemutatójára került sor a Komédia
Színházban. A címszerepet Fellegi Teri játszotta, a főbb szerepekben ott
volt például Solti Hermin, Rott
Sándor, Radó Gyula, Békeffy Róbert.
A Szulamitot ezt követően e korszakban már csak az OMIKE kis színpadán lehetett látni, amikor 1941–1942-ben több
előadásban is színre került.
A Szulamit Donáth Ede 1945-ös halála után már
csak egyszer-kétszer került színre. 1948-ban a Zeneakadémia kamaratermében
mutatták be Neményi Lili főszereplésével. Többször játszották Amerikában,
köszönhetően Donáth Ede lányának, Mautner Miminek, aki gondozta apja hagyatékát. 2001-ben a
Zsidó Nyári Fesztivál keretében kétszer adták elő.
Végezetül egy a Szulamitot méltató idézet 1925 márciusából. A Múlt és
Jövő-ben írta Fürst Aladár: Szulamith útja – a
zsidóság sorsa című cikkében:
„Egy lelkes ’vidéki’ színidirektor, Kövessy Albert
és egy nem kevésbé lelkes zsidó karmester Donáth Ede,
vállalták itt először a nagy rizikót, hogy zsidó tárggyal, zsidó zenével,
zsidó ’operával’ lépnek a magyar közönség elé. Magyarrá lett a „Jevorechehó’ (megáldalak –héber H. L.), magyarrá a ’Slójf, Kindele slójf’ (Aludj gyermek! Aludj! – jiddis H. L.), a kérők
’szach, szach szach’-ja (ennyi, ennyi, ennyi – jiddis H. L.), magyarrá
lett az egész darab, de megőrizte egyenes vonalú, egyszerű, naiv
cselekményét, a népiesség báját, az érzés közvetlenségét”.
Képek:
1.) Donáth Ede portréja.
Színházi Élet 1925. 5.
2.) Kuprin: Szulamit. 2019
3.) Az induló kottájának előlapja. axioart
4.) Jelenet az 1922-es előadásból. Színházi Élet 1922. 21.
5.) A Szulamit előadása az OMIKE Művészakcióban, 1941.
Színháztörténeti Intézet
6.) Fotó az előadásról, 1941. Színháztörténeti Intézet
7.) Színház 1948.
8.) Kép a Zsidó Nyári Fesztivál előadásából Zsöllye 2001