SULYOK LÁSZLÓ[1]
NEMES-TÖRTÉNETEK
Budafok-Tétény zenei kultúrája egy élet tükrében
Karsay Ferenc,
Budafok-Tétény polgármesterének köszöntője
Kedves
Olvasó!
Kodály Zoltán szerint a jó zenész
kellékeit négy pontban foglalhatjuk össze: kiművelt hallás, kiművelt
értelem, kiművelt szív és kiművelt kéz. S mi szükséges akkor, ha
valaki nemcsak jó zenész, hanem inspiráló tanár, elhivatott vezető, kiváló
igazgató és lelkes közösségépítő is szeretne lenni? Ezt mutatja be ez a
hiánypótló könyv, amely a zenepedagógusi pályájának 69., Budafok-Téténybe
érkezésének pedig a 60. évfordulóját ünneplő Nemes László karnagy,
kerületünk díszpolgára, zenepedagógiai és művészetoktatási szakértő,
több országos zenei szervezet, intézmény és együttes alapítója, a Nádasdy
Kálmán Művészeti Iskola alapító és címzetes igazgatója életébe enged
betekintést.
Abban a kiváltságos helyzetben vagyok,
hogy nemcsak mint polgármester, hanem mint egykori kolléga, és azt hiszem, mint
barát is írhatom ezen sorokat. „Laci bácsival” való kapcsolatom egészen az
1980-as évekig nyúlik vissza. A XXII. kerületi Tanács VB Úttörő Ifjúsági
és Művelődési Központban találkoztunk először: ő a
komplexum főigazgatója volt, én magam pedig az ehhez tartozó tanuszodában
dolgoztam pályakezdő testnevelő tanárként. Három év múlva ő
nevezett ki uszodavezetőnek, pedig még csak 27 éves voltam. Bízott bennem,
és én is bízok benne, azóta is.
Ez az időszak igencsak mozgalmas volt
Laci bácsi életében. Büszkeség számomra, hogy testközelből szemlélhettem,
hogyan kezdődött az az építkezés, amelynek eredményeként véglegesen nyomot
hagyott Budafok-Tétény életében és a teljes magyar művészeti oktatásban. S
ennek köszönhetően talán a titkot is tudom, mire volt szükség ahhoz, hogy
valaki a semmiből teremtsen olyan iskolamodellt, amely a mai napig alapja
minden, művészetet tanító iskolarendszernek.
Laci bácsi képzett vezető, kiváló
zenész, remek ember. Ez azonban mind nem lett volna elég ahhoz, hogy
történelmet írjon. Páratlan tehetsége van abban, hogyan építsen. Közösséget,
összetartó csapatot, ami már gyermekkorában is megmutatkozott. Mindig jó
érzékkel találta meg és vonzotta magához az embereket, és sikerrel adta át
lelkesedését, lendületét. Eleinte focimeccset szervezett, később zenekart,
végül pedig művészeti iskolát.
A pápai évek mintájára olyan inspiráló
közeget teremtett az általa alapított Nádasdy Kálmán Művészeti Iskolában,
amely megfelelő talajt hozott létre a növekedéshez diákoknak, tanároknak,
zenészeknek egyaránt. Ebből számtalan pozitív kezdeményezés sarjadt:
zenekarok, zenei tehetségek, művészeti rendezvények garmadája bontakozott
ki Budafok-Tétényben, amelyek azóta is virágoznak.
„Az igazi művészet az emberiség
emelkedésének egyik leghatalmasabb eszköze, s aki ezt minél több embernek
hozzáférhetővé teszi, az emberiség jótevője!” – mondta Kodály Zoltán.
Mi, budafok-tétényiek hálásak lehetünk érte, hogy
Laci bácsi értünk is dolgozott.
Kívánom, hogy sokáig élvezhesse még
munkája gyümölcsét.
II.
DR. NÉMETH ZSOLT ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐ
Előszó a
Nemes László életét bemutató kötethez
„...
az első pillanattól kezdve az volt a célom, hogy legyenek zenekarjaink.”
Németh Zsolt
Amikor az oroszok lebombázták Kijevet, egy
ukrán hölgy kivitte a csellóját egy romos térre, és elkezdett játszani. A
civilizált világ lerombolásával szemben álló kultúra jelképe ez a jelenet.
A történet, amely ebből a
könyvből kibontakozik, szintén kapcsolatban áll a háborúval. Ugyanis a
budafoki zenei élet központi szervező alakja, Nemes László
gordonkaművész, zenepedagógus még a második világháború előtt
született, és mondhatni, „háborús energiával” látott neki a zenélésnek,
valamint a pápai majd a budafoki zenei és művészeti élet szervezésének. A
„háborús energia” alatt azt az életerőt értem, amely ebben a nemzedékben
munkált és kitartott hosszú éveken át. A háború után az élni akarással párhuzamosan
elemi erővel éledtek újjá a művészetek is, és ebben Nemes László is
örömmel vállalt szerepet. Olyan művészetoktatási rendszert alakított ki
Budafokon, amely azután népszerű országos modellé vált.
Sikereihez hozzájárult, hogy Bartók és
Kodály nemzedéke olyan alapokat rakott le, amelyekre még a kommunizmusban is
lehetett építeni. Nemes László módszerére és munkájára nagy hatással voltak a
Kodály-tanítvány zenepedagógusok, akik pápai zeneiskolás évei alatt egyengették
útját, és továbbadták neki mesterük hagyatékát, aki a legnehezebb időkben
is szülőföldjén maradt, itt élt és alkotott.
A könyv elején életinterjút olvashatunk,
amely előbb Nemes László családi hátterét ismerteti, majd a vidéki zenei
élet sajátosságait mutatja be, s végül rekonstruálja a budafoki csodát,
amelyből megérthetjük, miért lehet a magyar zenei élet ma is a világ
élvonalában. Bár ezt hajlamosak vagyunk természetes dolognak venni – mondván,
ez mindig is így volt –, emögött olyan, egyáltalán
nem magától értetődő teljesítmények állnak, mint Nemes Laci bácsié.
Egy kemény munkával telt élet rajzolódik
ki előttünk, amely egyben egy boldogan végigdolgozott élet is. Mert ő
a zenében mindig örömét lelte, és a célja az volt, hogy másoknak is boldogságot
szerezzen vele. Egyértelmű, hogy kivételes tehetségű zenészről
van szó, de a tehetség akár el is kallódhatott volna a szegénység, a háború és
az ötvenes évek zord körülményei között. Az övé azonban kibontakozott, mert
szüleitől támogató hátteret, iskoláitól jó tanárokat kapott. A nehéz évtizedek
alatt a zene egésze nem volt rendszerellenes burzsoá csökevénnyé nyilvánítva,
tehát lehetett kiskapukat találni, építkezni. És Budafokon – ami, mint tudjuk,
kisváros a nagyvárosban – a polgári hagyományokra támaszkodva sikerült is
pezsgő zenei életet teremteni.
A Nádasdy Kálmán Művészeti Iskola és
a Budafoki Dohnányi Zenekar létrejötte és sikeres működése jórészt annak
köszönhető, hogy Nemes László rengeteg munkaórát, lelkesedést,
szívét-lelkét és életének javát tette bele. Egy jellemző idézet a
zeneiskolai élet megindításáról talán megérteti az olvasóval, milyen
emberről is van szó: „Tanulókat, tanárokat szereztem, nemsokára már tanári
koncerteket tartottunk. Mindig aktív voltam, mindig mozgattam magam körül
valamit... Egyszer valaki úgy fogalmazott velem kapcsolatban, hogy három ember
munkáját végeztem egyszerre. De hát szerettem dolgozni! [...] A szervezést is,
az újat teremtést, a tanítást meg a zenekari játékot, a zenének a
megszólaltatását is, mindet szerettem. Valami leírhatatlan, fenséges érzés,
hogy az ember nemcsak hallja a zenét, hanem benne is van.”
A vezető szerepet betöltő
művészember életében a szervezés óhatatlanul a gyakorlástól és a
zenéléstől vesz el időt, ami viszont minden zenész öröm- és
erőforrása. Ezért aztán kevés zenész hajlandó erre az áldozatra. És persze
kevés az olyan zenész, aki nemcsak a hangszerét tudja megszólaltatni, hanem az
embereket is meg tudja szólítani, hatékonyan szervez, és közösséget épít.
Budafok mára a főváros zenei életének
kiemelkedő helyszíne és egy sokoldalú, sokat szereplő, sőt, a
magyar kulturális életben irányadó szimfonikus zenekar otthona. Azt, hogy ez
így van, nagyban köszönhetjük Nemes Lászlónak, a pápai vasutascsaládból
származó sokoldalú, energikus, boldog zenésznek, művészeti vezetőnek.
És értelemszerűen a tanár- és zenésztársaknak, valamint a
művészetbarát lokálpatrióta budafoki polgároknak, akiket Nemes László,
mint értő közönséget, lelkesíteni tudott. Hálásak lehetünk a Gondviselésnek,
hogy Nemes Lászlót Budafokra sodorta az élet. Isten tartsa meg közöttünk még
sokáig mindnyájunk örömére!