Tájékozódás az „olvasztótégelyben”

avagy

Élmény – ismeretterjesztéssel

Rendkívül szerencsésnek érezhetik magukat, akik hangversenyen hallhatták játszani Augustin Hadelichet. Ilyen élményben sok magyar zenebarát részesülhetett, amikor május 28-án az ő szólójával csendült fel a Müpában Beethoven Hegedűversenye a Concerto Budapest közreműködésével, Keller András vezényletével. De korábbról is emlékezhetünk Hadelich budapesti fellépéséről: 2022. december 1-jén Brahms Hegedűversenyét a MÁV Szimfonikus Zenekarral szólaltatta meg a Zeneakadémián, ugyancsak Keller András vezényletével. S akinek ennyi jó kevés: idén május 29-én – Elisabeth Leonskaja és Christian Tetzlaff után ingyenes mesterkurzust tartott a Concerto Budapest Páva utcai székházában. De minden bizonnyal sokan vannak olyanok is, akik felvételei alapján „fedezték fel” maguknak a Warner Classics exkluzív művészét.

Legújabb felvételének címe: American Road Trip. Az ismertetőfüzet szövege is az Olaszországban német szülőktől származó hegedűművésztől való. Megtudjuk: Olasz- és Németországban töltött gyermekkorából nem őriz különösebb élményeket az amerikai zenéből. Ám miután húsz évesen a New York-i Juilliard School növendékeként befejezte tanulmányait, New Yorkban maradt, a egy évtizeddel később a német mellé megkapta az amerikai állampolgárságot is. Éppen 10 éve ennek – és most, immáron anyanyelvi szintű amerikai zene-ismerettel, zongorakíséretes műsorban ad körképet a sokszínű-sokműfajú-sokstílusú amerikai zenéről. Újrakezdést jelentett életében az amerikai időszak, amikoris zenei világának térképét jelentősen kiterjesztette.

Úgy tűnik, nemcsak megismerte az ezerarcú amerikai zenét, hanem meg is szerette. Fantasztikus játékával ideális „népszerűsítője” bárminek – ami alatt természetesen „bármi értékeset” kell érteni! A koncertező művész számára evidensnek tűnhetett, hogy olyan műsort állít össze, amely végighallgatandó, végighallgatható. Akár ismeretterjesztő írásával kezdjük az ismerkedést, akár először „csak úgy” meghallgatjuk a felvételt, mindenképp bűvkörébe vonzza az érdeklődőt ez a muzsika. A legtöbb műben/tételben ismerős mozzanatokat is felfedezhetünk, de legalább annyira érdemes rácsodálkozni a sajátosságokra, esetleg a szokatlanságokra. És ami nagyon fontos, habár erre nem tér ki a művész: érdemes megjegyezni a szerzők nevét és a művek címét. Hegedűsök számára külön haszon, hogy a kísérőfüzet tájékoztat a kottaanyag elérhetőségéről is, ami akkor is érdekes és tanulságos, ha egyik-másik kompozíció megtanulására vélhetően kevesen vállalkozhatnak.

Augustin Hadelich játéka egyszerűen elképesztő. Fantasztikus technikai tudásával csak zenei érzéke vetekszik (emlékeztetőül: Hadelich csodagyerek volt, akinek 12 éves korában megjelentek kompozíciói!). Remek partnere Orion Weiss, akivel egy évben fejezték be tanulmányaikat a Juilliard-on (Weiss Emanuel Ax növendékeként). A műsor egésze „örömzenélés” érzetét kelti. Két nagyformátumú művész miniatűröket sorjáztat (egyetlen tétel időtartama sem éri el a 7 percet), tobzódnak a hangulat- és karakterváltásokban. Élvezik a kihívásokat, ugyanakkor éppen az jelenti interpretációjuk legnagyobb értékét, hogy sohasem saját teljesítményükre irányítják a figyelmet, hanem játékukat a művek szolgálatába állítják.

Behízelgő kezdet Amy Beach (1867-1944) Romance-a 1893-ból, keserédes dallam- és harmóniavilágával, majd Hadelich szólója következik. Műfaját könnyű felismerni: cakewalk, de érdeme hozzátanulni a szerző nevét (Coleridge-Taylor Perkinson, 1932-2004) és a darab címét is: Louisiana Blues Strut. Charles Ives (1874-1954) neve ismerősen cseng az öreg kontinensen is – de vajon hányan hallották már 4. Hegedűszonátáját? Gyermekkori emlékeit idézi fel (afféle Kinderszenen?), erről tanúskodik a programadó cím: Children’s Day at the Camp Meeting. Újabb vonás a politonalitás és atonalitás területén kísérletező szerző portréján. Ráadásdarab jellegű vidám miniatűrrel folytatódik a műsor, William Kroll (1901-1980) darabjának a címe: Banjo and Fiddle. Manuel Ponce (1882-1948) mexikói dalának, az Estrellitának átirata nem kisebb művésztől, mint Jascha Heifetztől származik. Felkérésre készült a kortárs Stephen Hartke (*1952) japán ihletésű hattételes ciklusa, a Netsuke. Érdemes elolvasni a programot: annak ismeretében a hallgató szinte filmszerűen tudja maga elé képzelni a jeleneteket, képeket, karaktereket. Izgalmas hallgatnivaló a szólóhegedűre komponált Filter, amellyel a legendás gitárosnak, Jimi Hendrixnek állít emléket a szerző (Daniel Bernard Roumain, maga is hegedűs és együttes-vezető, aki zenéjében a klasszikus zenét a jazzal, a hip-hoppal és a rockkal ötvözi). Hadelich felfedi az elektromos gitárt idéző, sajátos hanghatások megszólaltatásának „titkait” is. Megtudjuk azt is, hogy Howdy Forrester (1922-1987) Wild Fiddler’s Ragjének arranzsálásakor Hadelichet Mark O’Connor és Byron Berline felvételei inspirálták. Hiába volt kitűnő hegedűs-tehetség Eddie South (1904-1962), a rasszista előítéletek miatt a sötét bőrű muzsikus nem érvényesülhetett a klasszikus zenei pályán. Jazzegyüttesek tagjaként viszont eljutott Párizsba is, ahol olyan legendás muzsikusokkal játszhatott együtt, mint Stéphane Grappelli és Django Reinhardt. A Gypsy Jazz ezeket a hatásokat ötvözi a Fritz Kreisler ráadásszámok műfajával. Aztán ismét egy Európa-szerte ismert név: John Adams (*1947). Az 1995-ben komponált Road Movies régóta repertoárdarabja az előadó-párosnak. A mozgás-öröm, az Adamsre jellemző repetitív mintázatok ütköztetése igényes játszanivaló, egyszersmind élvezetes-szórakoztató hallgatnivaló. Mi más következhetne ezután, mint „örözöld”: Leonard Bernstein (1918-1990) West Side Story szvitjéből a Somewhere (Raimundo Penaforte feldolgozásában). Az összeállítás Aaron Copland (1900-1990) Hoe-Down-jával csendül ki, ami a Bonaparte’s Retreat címmel Amerikában közismert darabon alapul – lovagló-ritmusával és disszonanciáival a vadnyugatnak és pionírjainak állítva emléket.

77 perc Amerika – és többször 77 perc, hiszen korántsem egyszeri végighallgatásra szánt zenei anyag került rögzítésre.

(Warner Classics 5021732287908)

Fittler Katalin