Kremer kontra Kremer

I.

Weinberg: Sonata No. 1, Op. 82 - II. Andante (5:38)

Nehéz lenne rangsorolni a méltán világhírű hegedűművész munkásságának területeit csakúgy, mint előadóművészi produktumait. És nem lenne irigylésre méltó annak a helyzete, akinek választania kellene Gidon Kremer két CD-felvétele közül.

Mieczysław Weinberg

(1919. december 8.  – 1996. február 26.)

lengyel, szovjet és orosz zeneszerző és zongoraművész

J. S. Bach szólóhegedűre komponált szonátái és partitái jelentik a hangszer irodalmának „alfáját” – s az „omegáig” megannyi értékes kompozíció vezet. Mérföldkő-jelentőségű May Regernek a szólóhegedűre írott gazdag termése, Eugène Ysaÿe szonáta-ciklusa, van, aki ide sorolja Székely Zoltán első opusát is – és a sor folytatódik Bartókkal, B. A. Zimmermannal és Pierre Boulezzel (Anthèmes 1). Kétségkívül ebbe a vonulatba tartozik Mieczysław Weinberg (1919-1996) három szólószonátája is. Weinberg „újrafelfedezésében” jelentős szerepe van Kremernek, aki a hegedűműveken kívül hegedű-átiratban tette ismertté az eredetileg gordonkára komponált 24 prelűdjét, valamint az általa alapított Kremerata Balticával számos művéből készített felvételt. A szerző művészete iránt érdeklődőknek egyébként még egy akadályt kell leküzdeniük, hogy hozzájussanak hangfelvételeihez, mert neve többféle átírással szerepel (Wajnberg, Vainberg). Szerencsére az utóbbi időben állandósult a Weinberg forma, amiben része van a 2015-ben alapított Nemzetközi Mieczysław Weinberg Társaságnak is, amely az egyik alapító. Linus Roth előadásában 2016-ban megjelentette a három hegedűszonátát. Az első kettő (op.82 és op. 95, 1964-ből és 1967-ből) ajánlása Mikhail Fikhtengoltsnak szól (az ő neve is többféle verzióban ismeretes (így Fichtenholzként is). A 126-os opus-számot viselő harmadik szonátával édesapjának állított emléket a szerző. Ez utóbbival kezdődik Gidon Kremer CD-jének műsora, a Lockenhausi Kamarazenei Fesztiválon készült felvételről, majd a folytatásban a 2., s végül az 1. szonátát halljuk, stúdiófelvételről.

Gidon Kremer

(Riga, 1947. február 27.)

a Szovjetunióból Németországba emigrált hegedűművész, karmester

Érdemes többször meghallgatni a műveket, éspedig nem is mindig egyvégtében. (Ha valamit kifogásolhatunk a felvételen: érdemes lett volna nagyobb szünetet tartani az egyes kompozíciók között!) Első hallásra is feltűnik a valamennyi tételre jellemző átgondolt formaalkotás, a faktúra polifóniája – ugyanakkor az intenzív érzelmi-indulati töltés. E kettősség szavatolja, hogy a hallgató különösebb erőfeszítés nélkül, de koncentrált figyelemmel kövesse a tételeket, az első hangtól az utolsóig. Mindhárom szonáta más-más formaterv szerint építkezik: az első (csaknem fél órányi terjedelmű) öt-tételes, a kevésbé terjedelmes másodikban pedig hét tétel sorakozik. A legintenzívebb szellemi feladatot a tételekre nem tagolt harmadik szonáta jelenti, amelyhez az élet és életmű alapos ismerője, Kremer afféle „programot” kínál a zenei anyag tagolódása mentén (az apa portréja, az anya portréja, a zeneszerző gyermekkori önarcképe, majd cadenza vezet tovább az időben: menekülés, ámokfutás következik, visszaemlékezés a magányban, hogy a nagyforma fantasztikus táncfináléval érjen véget, amelyet az örökkévalósággal folytatott párbeszédként is értelmezhetünk.

A sorrendet indokolhatja az is, hogy ez a kompozíció igényli a legkoncentráltabb figyelmet. Ugyanakkor, a Weinberg zenéjével ismerkedő számára nem érdektelen a keletkezés sorrendjében ismerkedni a szonátákkal. Könnyű megbizonyosodni értő elemző minősítő véleményéről, miszerint Weinbergnél nincs egyetlen jelentéktelen, felesleges hang sem: Gidon Kremer elkötelezett interpretációja egyértelműsíti azt.

(ECM New Series 2705 4856943)

II.

Weinberg: Kujawiak (3:17)

Weinberg: Nocturne (3:07)

Weinberg: Aria, Op. 9 (3:47)

℗ 2024 ECM Records GmbH

Több szempontból is „hangzó emlékmű”-ként értékelhetjük a „Songs of Fate”-nek nevezett műsort, amely ékes bizonyítja Gidon Kremer elkötelezettségét. A kísérőszöveg az ő rövid vallomásával kezdődik, amelyben hangsúlyozza: az élet rövid, a mi feladatunk pedig az, hogy a rendelkezésünkre álló időt értelemmel és jelentéssel (jelentőséggel) töltsük meg. Az album központi témája a zsidóság, a zsidó lét (a zsidónak levés) alapszituációja. Felemlíti, hogy összeállítására az apja, Markus Kremer sorsával való foglalkozás késztette, aki a nemzetiszocialista terror idején Riga gettójában 35 családtagját vesztette el. Az apáé, akinek egész életét végigkísérte a bűntudat, amiért ő túlélő maradt. Kremer „feltérképezi” a maga további „gyökereit” is – rámutatva: nem véletlen, hogy 26 éve alapított együttesével, a Kremerata Balticával a Baltikum zenéjének megismertetését fő célként jelölte meg.

E személyes hangú bevezetést folytatva, az érdeklődőket tájékoztatva Wolfgang Sandner frappáns igazságokat közöl Kremerről. Ha megkérdezik, hol él, a hegedűművész elgondolkodtató válaszokat ad: a színpadon, a zenében, a gondolatokban. S ami poétikusan hangzott, realitássá válik a felvétel hallgatásakor. A műsor: sajátos szertartászene, ékes bizonyságaként annak, hogy a zene világnyelv (a vokális tételek szövegének angol fordítása iránt érdeklődőt a kiadó honlapjához irányítják).

Raminta Šerkšnytė (*1975), Giedrius Kuprevičius (*1944), Mieczysław Weinberg (1919-1996), Jēkabs Jančevskis (*1992) – művek, tételek, átiratok sorjáznak, ugyanazt a meggyőződést keltve: egyetlen hang sem felesleges! Gidon Kremer szólójával és zenekarral egyaránt megindító Vida Miknevičiūtė éneke. De „beszélnek” a hangszerek is, színükkel, sajátos hangszínhatásokkal nyűgözve le a hallgatót.

Megrendítő. Katarzisforrás mindenkinek!

(ECM New Series 2745 4859850)

Fittler Katalin