Miként a CD kísérőszövegéből megtudjuk, Alexandre Tharaud már régóta forgatta a fejében a gondolatot, hogy hangzó négykezes-albumot kellene készíteni barátaival. Muzsikusokkal (nemcsak zongoristákkal) és olyan szakmán kívüliekkel, akik szívesen négykezeseznek. Márpedig ki ne örülne, ha vele muzsikálhat?!

A négykezesnek, mint műfajnak a háttérbe szorulása napjainkban: több mint érthető. Hiszen akkor örvendett nagy népszerűségnek, amikor virágkorát élte a házimuzsikálás. Amikor a már-már „kötelező” bútordarabnál több volt a polgári lakásokban is a zongora, amely hangszer lehetővé tette, hogy egy vagy két játékos előadásában megismerhetőek legyenek nagy apparátusra szánt kompozíciók is. A hangfelvételek „tehermentesítették” a zenekedvelőket, s nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy háttérbe szoruljon az aktív muzsikálás. Ezzel azonban csökkent annak az örömforrásnak a hatása, amit az együtt-muzsikálás jelent. Ráadásul, a négykezes két előadója egyazon hangszeren osztozik, különleges „testközelben” játszik, annál is inkább, mivel nemritkán kézkeresztezésekre is sor kerül. Nem véletlen, hogy a hivatásos négykezes-partnerek gyakran testvérek vagy házastársak. Azt lehet mondani (a minőséget illetően mindenképp), hogy szinte olyannyira egymásra vannak utalva, mint az artisták!

Úgy tűnik, Tharaud azok közé a professzionális előadóművészek közé tartozik, akik fontosnak tartják a muzsikálás örömszerző funkcióját. Felnőttként sem felejtette el azt a gyermekkori szokását, hogy vendégeiket gyakran a zongorához invitálta, ahol „diktálta” a játszanivalójukat, amihez ő kíséretet rögtönzött. Ilyesfajta „elfogulatlan” partnerekkel készített felvételt, egyszersmind népszerűsítve a négykezes-irodalmat, valamint megismertetve a hallgatósággal megannyi tetszetős átiratot. Nem titkolt szándéka, hogy „rehabilitálja” az érdeklődésnek némiképp a perifériájára szorult műfajt (illetve apparátust).

Alexandre Tharaud (1968. december 9.) francia zongoraművész

Tharaud és barátai játszanak, a program úgy áll össze, hogy ki-ki azzal a darabbal szerepel Tharaud partnereként (primo vagy secundo szólamot játszva), amelyet szívesen játszik. Nemcsak hogy színes, de kifejezetten „tarka” a hallgatnivaló, afféle patchwork, amelyet egységessé az a játéköröm tesz, amely kétségkívül átjön a felvevő- és lejátszóberendezéseken. Minden bizonnyal nemes szórakozást jelentett valamennyi résztvevőnek – és felszabadultságuk átterjed a hallgatóságra is. Nem kétséges: hasonló kamaramuzsikálásra inspirálja a valamilyen szinten zongorázni tudókat!

Mókás a borító, a kezek mágikus játékának vizualizálásával. Néha arra utalva, hogy mintha nem csak négy kéz összehangolt játéka eredményezné a hangvarázst – máskor a kézkeresztezések sokféle lehetőségéből adva ízelítőt. Ki ne akarna részese lenni hasonló játéknak?!

Tharaud számára nem csupán teljesítendő feladat volt a felvétel – maga is élvezhette ötletének megvalósítását, a kivitelezés minden mozzanatát. A felvételek több helyszínen készültek, a legkorábbi 2020 novemberében, a legkésőbbi 2023 decemberében került rögzítésre. Ez a „gyűjtögetés” is a játék része lehetett. Éppen ezért a szervezés sem sok kényelmetlenséggel járó munkának tűnhetett, hanem inkább helyszín- és időpontegyeztetésnek egy-egy baráti találkozáshoz.

Ritkaság az ilyen ötlet – és hasonlóképp ritkaság, hogy realizálódhasson egy ilyen ötlet. Tharaud személyes varázsán kívül közrejátszhatott ebben az érdekes vendéglista is. A magyar érdeklődő számára legismertebb Vikingur Ólafsson, David Fray, Bertrand Chamayou, Mirian Batsashvili neve – és meglepve kapja fel fejét a gordonkaművész Gautier Capuçon, vagy a kontratenor Philippe Jaroussky nevének olvasáskor. Igen, Tharaud baráti körében zongoristákon kívül más híres előadóművészek csakúgy találhatók, mint a nagyközönség számára már-már titokzatosan ismeretlen személyek („Mr Nobody”). Életkorukat tekintve is hosszú a skála. A muzsikát hallgatva nehéz lenne minősítve jellemezni a közreműködőket. A szerzők és az átirat-készítők neve is rendkívül változatos, az ismeretlentől a közismertig terjedő. A zenebarát számára afféle kvízjátékként is felfogható a 22 számból álló műsor – vajon hány darabnak/tételnek ismeri szerzőjét? Örömmel fedezzük fel Kurtág György Bach-átiratát (Gottes Zeit ist de allerbeste Zeit), még akkor is, ha a neves előadók tolmácsolásában közel sem jelent olyan élményt, mint a Kurtág-házaspár megörökített interpretációjában. Az viszont mindenképp hasznos, hogy tovább növeli a nemzetközi érdeklődést zeneszerzőink doyenje munkássága iránt.

A felvétel hangsúlyozottan megerősíti a frappáns magyar szóhasználat létjogosultságát: hangszerjáték. A zenélés: játék a hangszeren, a hangszerrel – kamaraművek esetében a partnerrel, partnerekkel.

(ERATO 5054197933523)

Fittler Katalin