POZSÁR ANDREA[1]
Hogyan válhatunk jó zongoratanárrá?
Gondolatok Duffek Mihály Zongora
szakmódszertan személyes hangolásban
című könyvéről
Duffek
Mihály könyve olyan általános érvényű gondolatokat tartalmaz a magyar
zenepedagógia alap-, közép- és felsőfokú oktatásáról, amelyeket
feltétlenül érdemes megismernie minden zenei pályára készülő gyakorló
muzsikusnak vagy zenetanárnak. Tapasztalatait mintegy öt évtizednyi zongora
művész-tanári tevékenysége alatt gyűjtötte össze. Így rendelkezik
mindazzal a tudással, melynek összegzését tartalmazó kötetét haszonnal
forgathatják a leendő és a gyakorló szakemberek is.
Dr. Duffek Mihály
Saját
tanulmányi évei meghatározóak voltak zenei érdeklődése, technikai és
muzikális fejlődése szempontjából. Gödöllői, mátyásföldi alsó-, majd
budapesti középfokú zenei tanulmányai után a Liszt Ferenc Zeneművészeti
Főiskola Debreceni Tagozatán P. Nagy Ilona, a budapesti Zeneakadémián
pedig Zempléni Kornél nemcsak művészi, de pedagógiai felkészülésére is
nagy hatást gyakorolt.
Tanári
pályáját 1977-ben kezdte meg Debrecenben, előbb párhuzamosan a Debreceni
Egyetem Zeneművészeti Kara jogelőd intézményében és a Kodály Zoltán
Zeneművészeti Szakközépiskolában, majd tevékenysége a felsőfokú
oktatásra koncentrálódott. Zongora főtárgyat és hangszermetodikát
tanított, s ez utóbbi kapcsán kapcsolatban állt az alsófokú oktatással is:
figyelemmel kísérte tanárjelölt hallgatói gyakorlati tanítását, zeneiskolai
tanárok továbbképzésében vett részt. 2005-ben DLA minősítést, 2011-ban
pedig habilitált egyetemi tanári címet nyert el, 27 évig a Zongora Tanszék
vezetője volt. 1992-től 2017-ig a Debreceni Konzervatórium
igazgatója, majd a Zeneművészeti Kar dékánja volt, mely funkciójában
jelentős feladatokat látott el a zenetanárképzés átszervezésében,
korszerűsítésében. Professor emeritusként jelenleg is oktat a
Zeneművészeti Karon, valamint a Debreceni Egyetem Neveléstudományi Doktori
Programjában. Koncertező zongoraművész és zongorakísérő,
fellépett Magyarország és Európa számos országának koncerttermeiben, valamint
Izraelben, az Egyesült Államokban, Japánban és Dél-Koreában, mesterkurzusokat
tartott magyar és angol nyelven. Munkásságát több kitüntetéssel
jutalmazták, számos publikációja jelent meg zenepedagógiai folyóiratokban.
Tanítványai nagy számban találhatók a hazai zeneiskolákban, a zenei
felsőoktatásban és külföldön egyaránt. Könyvet írt a zongoratanítás
szakmódszertanáról, amit jelen írásomban részletesen is bemutatok.
Miért
is van szükség egy új szakmódszertan könyvre? Hiszen a zongoratanítás
Magyarországon jelentős hagyományokkal, hosszú gyakorlattal rendelkezik,
és számos kiváló zongoraművész és zenepedagógus írt már hasonló
összefoglalót e témában. Az ok, amiért a szerző újra gondolja a zongora
szakmódszertan kérdéseit abban rejlik, hogy a rendelkezésre álló források
eltérő időben születtek, és jelentős tárgyi és szemléletbéli
különbségek vannak közöttük. Nem célja, hogy felülírja Kovács Sándor, Varró
Margit, Gát József, vagy Heinrich Neuhaus munkáit,
hanem hogy kiegészítse azokat saját, lassan félévszázados tapasztalatainak
felhasználásával.
A
kötet a zenei tehetségről szóló gondolatai kifejtésével kezdődik. A
Szerző szerint a zenei tehetség egyes elemei mérhetőek és
meghatározhatóak a tanulás kezdetén, de hogy kiből válik karizmatikus, egy
koncertteremnyi hallgatóságot megragadni képes művész, akinek munkássága
nyomot hagy az előadóművészetben, azt nem lehet előre látni. A
hallás, ritmusérzék megléte mellett a legfontosabb a motiváció, a zenei
tevékenység végzése feletti öröm. Az ebből fakadó lelkesedés
megnyilvánulása is kulcsfontosságú eleme a zenei tehetség összetevőinek.
Elsődleges, hogy kora gyermekkorban milyen hatások érik a gyermeket, van-e
támogató családi háttér, odafigyelő, hozzáértő zenetanár? A
zeneiskolai tanár szerepe meghatározó, hiszen ő az, aki felismeri, és
megalapozza a kisgyermek tehetségét és későbbi pályafutását. Neki már
első pillanattól úgy kell tanítania, hogy arra építeni lehessen, és
később akár a zenei pálya is lehetővé váljon.
A
könyv következő részében megismerkedünk az alapfok és a középfok
követelményrendszerével, az ebben rejlő elvárásokkal, nehézségekkel a
képességfejlesztés és technikaképzés aspektusában. Hasznos tanácsokat kaphatunk
a felvételi műsor és felkészítés folyamatának tervezésére és
lebonyolítására mind az alapfokról középfokra, mind pedig a középfokról
felsőfokra történő átmenet tekintetében.
A
Szerző egy rövid alfejezetet (4.1. fejezet) szentel a tanítványokhoz
fűződő kapcsolatban a szeretet kérdésének. Hiszen túl
minden szakmai tudáson, ismereten a legfontosabb az, hogy a tanítvány és
mestere között egy kölcsönös, egymást elfogadó, bizalommal teli légkör
alakuljon ki, mert csak ez biztosíthatja a hosszútávú és eredményes közös
munkát.
A
fejezet további fontos szakmai elvárásokat is bemutat, például szaknyelvi,
zenetudományi, anatómiai ismereteket. A tanár saját hangszeres tudása,
hivatástudata, a szakmai önművelés folyamatos igénye és személyes
példamutatása mind alapvető elemei a tanári eredményességnek. A
személyiségből fakadó tulajdonságok is meghatározóak lehetnek, mint a
türelem, optimizmus, meggyőző erő, szuggesztivitás,
őszinteség, határozottság és következetesség, empatikus készség, felelősségtudat.
A
mester és tanítvány kapcsolata az egyik legfontosabb tényező, amire
építeni kell a közös munkát. Ennek fő eleme a kommunikáció, a közös
nyelvezet kialakítása, amely elengedhetetlenül fontos a sikeres
együttműködéshez. A Szerző végig vezeti a mester és tanítvány
kapcsolatát a kisgyermekkortól a serdülőkorig, a már tudatosan pályára
készülő, fokról-fokra önállóságra nevelt 16-17 éves fiatalig, és
felvázolja, hogy milyen tanári attitűd-változásokra van szükség az eredményes
tanár-diák kapcsolathoz.
Lényeges
fejezet a gyakorlás módszereinek tanítása (6. fejezet), amelynek igazodnia kell
a tanuló életkori sajátosságaihoz. A gyakorlás kulcsmozzanata a figyelem
fenntartása, intenzitása, a figyelem megosztásának képessége, amit folyamatosan
fejleszteni kell ahhoz, hogy eredményes munkát végezzünk. Alapvető
készség, hogy megtanulja a tanítvány hallgatni a saját játékát, és kontrollálni,
hogy kívülről tényleg az hangzik-e, amit belső hallással elképzel. A
hangképzés fejlesztéséről és aspektusairól is olvashatunk. (7. fejezet).
Mivel a zongora nem képes a teljesen folyamatos hangok képzésére, így nagyon
fontos, hogy az emberi hang által létrehozható valódi legato
hangzást, érzelmi kifejezést gyakorolják a zongoristák, énekeljenek kisebb
énekegyüttesben vagy nagyobb kórusban. Az énekes gondolkodás, belső
éneklés nagyban hozzájárul a zenei kifejezésmód fejlesztéséhez.
Duffek
Mihály értékes tanácsokat ad arra vonatkozóan, hogy mire ügyeljünk, ha egy számunkra
ismeretlen koncerthelyszínen próbáljuk ki a zongorát. Ez hasznos lehet az
előadóművésznek, tanárnak, diáknak is a hangverseny, vizsga, verseny
előtti felkészülésben, hiszen néha csak néhány perc próbalehetőség
áll rendelkezésre a hangszer és a terem megismerésére.
A
zenei időrend, a ritmus, tempóérzet és a szünetek különböző
válfajainak kérdésköre után a Szerző rátér a technikai képességfejlesztés
elemeinek részletes ismertetésére. (9. fejezet). A tanárnak tisztában kell
lennie a zongora mechanikájával, annak működtetésével, csak így fogja
tudni a tanítvány számára érthetően és szemléletesen elmagyarázni és
bemutatni a hangszer működését. A fejezet részletesen tárgyalja a
célravezető ülésmód, a kéztartás kérdését, valamint a különböző
játékformákat, amelyek a zongorairodalomban előfordulnak. Ide tartozik még
a dinamika, illetve az egyes dinamikák közötti átmenetek, váltások
viszonyrendszere is.
Nincs
univerzális zongoratechnikai szabályrendszer, ami minden zongoristának
egységesen működőképes, de alapvető a munkaképes izomzat
képzettsége, az egyensúlyi helyzet megteremtése a hangszerrel, és a kar, az
ujjak munkájának magas szintű fejlesztése. Az izomzat erősítése
fontos feladat, ugyanakkor bizonyos sportágak nagyobb baleseti kockázattal
járhatnak, ami kettétörhet egy zenei pályát.
Részletes
elemzés található a kötetben a jobb, a bal és a prolongációs
pedál használatáról is. A zongoratanulás kezdetétől fontos kérdés a
megfelelő ujjrend kialakítása, ez nagyban függ a zenei szöveg
szerkezetétől, a kézalkattól és a kéz méretétől is, de befolyásolja
az artikuláció és a hangképzés is. A motorikus tanulási folyamatot a
megfelelően megválasztott ujjrend segíti elő, gyorsítja fel.
Az
előadói képességek fejlesztése fontos része a zenetanulásnak. A
Szerző szerint alapvető fontosságú, hogy a zongoratanár, illetve a
diák tisztában legyen a különböző stílusokkal és a darabok
előadásához szükséges jelzésrendszer értelmezésével, hiszen ez az
évszázadok során jelentős átalakuláson ment keresztül. A hangszeres
előadóművész alkotóművész is, aki ugyan nem eredeti
műalkotást hoz létre, de újra alkotja, interpretálja a korábbi
időkben született zeneműveket. A szerzői instrukciók, ékesítések
értelmezése zenetudományi jártasságot követel, ezért jelentős különbségek
lehetnek egy-egy interpretáció között. Ugyanakkor ez csodálatos is, hiszen az
előadó zenei tehetsége, felkészültsége, szuggesztivitása teszi élővé
a leírt zenét, és ennek ereje hat a közönségre is.
A
pódiumon való előadásról, ennek külső és belső
összetevőiről, az esztétikai minőség megjelenéséről szóló
részt (10. fejezet) nemcsak zongoratanároknak szánta Duffek
Mihály, hanem minden zenét tanuló diáknak és tanító tanárnak. Véleménye szerint
a memória három összetevőből áll: a vizuális emlékezet, az auditív
emlékezet és a mozgási emlékezet. Az auditív emlékezet dominál, a vizuális
emlékezet is sokszor támogatja az előadót. A leghamarabb kikapcsoló
terület a mozgási emlékezet, aminek kiművelése sok időt vesz igénybe,
és a gyakorlás során céltudatos ismétléssekkel az adott anyagot újra és újra
fel kell eleveníteni. A színpadi megjelenítésben az előadó kötelessége a
zeneszerző szándékainak tolmácsolása, nem pedig saját személyiségének
előtérbe helyezése. A tanulás során időleges reflexkapcsolatok jönnek
létre a megfelelő agyközpontok sejtjei között. A feltételes reflexek
idővel gyengülő mechanizmusok, ezért fontos az ismétlés. A reflexek
lejátszódását megzavarhatják a koncerten fellépő extra körülmények: más a
zongora hangzása, billentése, a megvilágítás, a megszokottól eltérő ruha,
cipő, szék, a közönség zaja, mozgása, és még számos momentum, amely
magában hordozza a lehetőségét annak, hogy az előadó kizökken és a
feltételes reflexlánc sérül.
A
lámpaláz csökkentheti teljesítményünket. A helytelen pedagógia, a szorongás, a
megfelelési kényszer, az irreális célok megjelölése, a túl nehéz darab miatti
kudarc hátráltathatja a fejlődést, negatív élményeket okozhat. A
rendszertelen, nem céltudatos gyakorlás, a koncentráció hiánya, vagy akár a
“túlzott”, görcsös figyelem is problémák forrása lehet. Testi bajok,
betegségek, érzelmi, hangulati mélypontok, az inspiráció hiánya, a túl régóta
gyakorolt, nem félretett darab szintén okozhat zavart. A legfontosabb tanári
feladat, mint azt már korábban is megjegyeztük, a helyes gyakorlás megtanítása
a növendéknek.
Sokszor
a gyermekként nyitott személyiségek a kamaszkor idejére gátlásossá, zárttá
alakulnak. Ezt okozhatja a meggondolatlan, bántó kritika is. Duffek Mihály szerint a tanár fontos feladata már
kisgyermekkortól a pozitív kondicionálás, az alkotásba, értékteremtésbe vetett
hit kialakítása, a zene és a hangszer szeretetére való nevelés. Szintén a
zenepedagógus odafigyelését igényli a szereplés szituációjának megfelelő
beállítása. Legyen a koncert sikerélmény! Ehhez szükséges a koncertrutin
kialakítása is, minél gyakrabban kell megélni a sikeres koncert-szituációt
ahhoz, hogy már szinte természetes közegként fogja fel a növendék, amit
egyfajta ünnepként élhet meg. Ennek feltétele az intenzív, rendszeres munka, a
repertoár kialakítása, szinten tartása. Azonban a gyakran ismétlődő
koncerteken elszenvedett esetleges sikertelenség rendkívül káros hatással lehet
a játékosra. Meghatározó pont egy kisgyermek életében az első
koncerthelyzet megélése, a tanár feladata, hogy úgy készítse fel a tanulót, hogy
ez egy pozitív élmény maradjon.
A
tanítványok munkájának értékelése is része a zenepedagógusok munkájának. Az
értékelésnek különböző formái vannak, kezdve a mindennapos tanórai
értékeléstől a koncerten, félévi, évvégi vizsgán nyújtott teljesítményig,
de ide tartozik a felvételi, a versenyprodukció, és a záróvizsgák értékelése
is. A zenetanári értékelésnek egyik sarkalatos pontja, hogy a hibákat úgy
jelezzük a tanítvány felé, mint egy olyan jelenséget, amit a jövőben majd
korrigálni lehet, hiszen el kell kerülnünk azt a pszichózist, hogy a zenei
szereplés kockázatos, kellemetlen esemény. Az értékelés és osztályzás
viszonyában a számjegyekkel való osztályzat sokszor veszélyes, mert sematikus,
és nem elég cizellált. Az értékelés egyik eleme az önértékelés, de nagyon
fontos a külső visszajelzés is. A növendékeknek meg kell tanulniuk önmaguk
reális értékelését. Ez csak hosszú évek alatt jöhet létre, a tanárral közösen
létrehozott szempontok alapján.
Duffek
Mihály Zongora szakmódszertan személyes hangolásban című könyve
fontos gondolatokat tartalmaz a magyar zenepedagógia különböző szinteken
zajló munkájáról. Meglátásom szerint ennyire alaposan csak egy hosszú
zenepedagógiai tapasztalattal rendelkező tanár képes ezt átlátni, aki
minden korosztály felkészítésében gyakorlatot szerzett – érdemes tehát
megfogadnunk tanácsait. Duffek művében nemcsak a
zongoratanítás szakdidaktikai elemei dominálnak, hanem olyan fontos
tényezőkre is felhívja a figyelmet, mint a zenei tehetség kérdésköre, a
zongoratanár iránti elvárások, (amelyeket könnyen átértelmezhetünk más
hangszeres tanárok iránti elvárásokra is!), a tanár és tanítvány kapcsolata, a
gyakorlás, a felvételi, a versenyzés. A Szerző alapvetőnek tekinti a
kezdőtanítás fontosságát, habár ennek szakdidaktikai részleteire nem tér
ki részletesen, de utal Varró Margit, Teőke
Marianne és Máthé Miklósné munkáira.
Duffek
Mihály könyvét nemcsak pályájának elején tartó fiatal zongoratanároknak, hanem
a már hosszú évek tapasztalatával rendelkező kollégáknak is szívből
ajánlom. Hasznos lehet más hangszereket tanító tanároknak is, mivel sok
általános érvényű, zenepedagógiával kapcsolatos gondolatot fogalmaz meg,
amelyek alap-, közép- és felsőfokon tanító zenetanárok számára is
értékesek lehetnek.
A
könyv a Debreceni Egyetem Tanárképzési Központja, és a Debreceni Egyetemi Kiadó
gondozásában jelent meg 2015-ben. Terjedelme 177. oldal. ISBN 978 963 473 857 2
Elérhető
online: https://mad-hatter.it.unideb.hu/portal/displayDocument/Szervezeti%20t%C3%A1rak/Egy%C3%A9b%20szervezeti%20egys%C3%A9gek/Tan%C3%A1rk%C3%A9pz%C3%A9si%20K%C3%B6zpont/Kiadv%C3%A1nyt%C3%A1r/Szakk%C3%B6nyvek/duffekm_zongora.pdf
, illetve megrendelhető a www.bookline.hu
oldalán.
s