ELHUNYT
BOKOR GABRIELLA
KULTURÁLIS ÚJSÁGÍRÓ, A MAGYAR RÁDIÓ
EGYKORI SZERKESZTŐ-RIPORTERE[1]
(Budapest 1964.
március 7. – 2024. november 11.)
I.
Búcsú Bokor Gabitól
Egyesületünk tagjai
közül sokan csak írásain, riportjain keresztül ismerték: ő volt
egyszemélyes szerkesztője és szerzője Baráti Körünk Legato nevű digitális újságjának. De ismerhették
személyesen is, hiszen sokszor vett részt szalonjaink rendezvényein. Korábbi
elnökünk, Szabó Vilmos mutatott be bennünket egymásnak. Néhány évvel
később kezdődött el Gabi harca azzal az ellenséggel, amely testén –
de csak a testén! – néhány napja végleg győzedelmeskedett.
Kedves volt és
érdeklődő, feltűnés nélkül. Vérbeli újságíró. Élete nagy részét
a Rádióban és az írott sajtóban a közléssel töltötte. Mindent közölt, ami
érdekelte és ami mellé tiszta szívvel tudott odaállni. Voltak nagy témái,
például a Zeneakadémia múltja és jelene, Thomas Mann
és családja, általában a zsidóság kultúrájának kincsei, de mindenekelőtt a
Zene, ami számára így, nagybetűvel jelent meg, és jelentette a világot.
Rajongott a zenéért. Odaadása mindenkit megihletett, aki a közelébe került,
mert lelkes volt, újságíróként, kulturális menedzserként vagy egyszerűen
zenehallgatóként egyaránt.
Megérezte a
tehetséget, imádta a fiatal művészeket, akik felé mély empátiával és
türelemmel fordult. Érdekesen kérdezett. Kíváncsisága egyszerre volt laikus
rácsodálkozás és profi újságírói stratégia. A Legato
a keze alatt a Baráti Kör emlékkönyvévé vált, mely 2009-től íródott.
Legato – a zenében az a jel, ami a hangokat összeköti. Bennünket Gabi szavai
kötöttek össze, Liszt Ferenc mottóként választott mondata szellemében: „Azok az
én barátaim, akik az Ideált keresik meg, és mindig fel fogjuk ismerni egymást.”
Igen, fel fogjuk ismerni egymást: Bachban, Mozartban, Bartókban. Az ifjú
tehetségek felfedezésének izgalmában. A múzsák ajándékaiban.
Drága Gabi! A legato-ív nem törik meg, akkor sem, ha a Te hangod, szavaid
már egy másik dimenzióból szólnak hozzánk. Isten áldjon!
Dr. Batta András
a Zeneakadémia Baráti
Kör Egyesület elnöke
II.
Bokor
Gabriella és Fülei Balázs
Bokor Gabriella, Gabi, aki 9 éven keresztül gondozta
pályámat, intézte a koncertek körüli összes teendőt, egyben a
sajtófőnököm (vagy ahogyan Ő szerette mondani: „pressechef”-em) volt, aki ismerte a koncertjeim szervezése körüli
összes örömet és sikert, nehézséget és erőfeszítést, hosszas szenvedés
után ma örökre lehunyta szemét. Igen, ilyenek voltunk, mint ezen a képen
(2017-ben készült), rengeteget tudtunk nevetni, félszavakból is értettük
egymást. Szorongó szívvel követtem szenvedését és felnéztem emberfeletti
küzdelmére, fegyelmezettségére. Műveltsége, kifinomult ízlése mindig mérce
volt számomra. Együttérzek családtagjai fájdalmával,
kívánok nekik ezúton is erőt, hitet, lelki békét, elfogadást. Gabi, Isten
Veled! Mindent köszönök! Ma este minden hang a Tiéd.
Dr.
Fülei Balázs
III.
BOKOR
GABRIELLA
FANNY ÉS FELIX[2]
Theodor
Hildebrandt litográfiája Felix Mendelssohnról, 1837.
Wilhelm
Hensel metszete Fanny Mendelsohn Henselről, 1847.
https://www.newberry.org/calendar/mendelssohn
Zenei ikreknek nevezték őket, és valóban: Fanny, és öccse, Felix Mendelssohn nagyjából egyformán kapott a sorstól zenei tehetséget, csakhogy egyikük történetesen lánynak született. És mivel a 19. század első harmadában járunk, a művelt és felvilágosult szülők minden támogatást megadnak ugyan Fannynak ahhoz, hogy zenélhessen, azt azonban nem engedik, hogy profi muzsikus legyen. Szerencsére amatőrként sem tétlenkedett, 450 kompozíció maradt utána, amelyek egy részét egyre többet játsszák ma a világ koncerttermeiben.
A művészeteket mindig is nagy becsben tartó bankár, Abraham Mendelssohn nagyon hamar rájött arra, hogy elsőszülöttje, Fanny, és a négy évvel fiatalabb Felix egész kivételesen muzikális. Egy idő után a kitűnően zongorázó édesanyjuk már nem sok újat tudott mutatni a családi zeneórákon, ezért az apa leszerződtette a gyerekek mellé Berlin legjobb zenetanárait. A testvérek zeneelmélet, zeneszerzés, zongora, és hegedű órákat vettek, sőt Párizsba is elutaztak egy időre, hogy a korszak nagy zongoristájánál, Marie Bigot-nál tanulhassanak. A szülők büszkék voltak, a két ragyogóan tehetséges gyerek meg boldog: játék volt a zongorázás, játékból komponáltak kis darabokat, és persze mindketten muzsikusnak készültek.
Fanny Mendelssohn - Notturno
in G minor (4:40)
Amikor Fanny betöltötte a tizennegyedik évét, apja úgy érezte, eljött az idő, hogy leszámoljanak az illúziókkal. Írt egy levelet a lányának, amelyben arra kéri, hogy kezdjen felkészülni a feleség-, és anyaszerepre, és békéljen meg azzal, hogy nagyszerű amatőr muzsikus lesz, de a profi karrierről mondjon le, az Felix útja lesz. Az áldozatért cserébe viszont a papa kárpótolja is a lányát: feleleveníti a családi hagyományt – avagy Bella Salomon nagymama házikoncertjeit – és Vasárnapi muzsika címmel olyan koncertsorozatot szervez, ami hamarosan egész Berlin legnépszerűbb nem-profi hangversenyprogramja lesz. Itt Fanny és Felix is játszhat, sőt az új darabjaikat is bemutathatják.
A Leipziger Strassén álló óriási villában bőven van hely, egy-egy házikoncertre úgy 250-300 vendég érkezik, akik közt néha feltűnik Liszt Ferenc, a Schumann házaspár, Heinrich Heine, vagy a Humboldt fivérek. Ilyen illusztris közönség előtt zongorázhatnak a gyerekek – Fanny gyakran játszik Beethovent, méghozzá kitűnően. A papa időnként a Hofkapelle, azaz az udvari zenekar tagjait is szerződteti, ha egy-egy új darab bemutatójához több muzsikus kell. Az tehát, hogy Fanny lány volta miatt nem érvényesülhetett, így sommásan nem igaz, hiszen profik adták elő a darabjait egy igazán illusztris közönség előtt. Amiről a neme miatt le kellett mondani, az az, hogy pénzt kapjon a fellépésekért, és hogy a művei megjelenjenek nyomtatásban. Ezzel furcsamód még Felix is egyetértett, pedig nagyon szoros, szeretetteli, és bizalmas volt a kapcsolat a két testvér között. Úgy gondolta, hogy a bizonytalan és kemény profi pálya, ahol ráadásul még a kritikusok tollának is ki van téve a művész, nem Fannynak való. Abban egyeznek meg, hogy néhány darabot Felix neve alatt jelentetnek meg: 1827 és 1830 között öt dalt és egy duettet publikálnak az op. 8 és op. 9 számú dalfüzetekbe.
Közben zajlik az élet, a szakmai – Fanny egyre többet komponál –, és a privát: tizenhét évesen szeretett bele egy fiatal festőbe, Wilhelm Henselbe, aki néhány évvel később feleségül is veszi. A zsidó családba született és tizenévesen evangelizált bankárlány, valamint és a szerény körülmények között felnőtt, mélyen katolikus festő házassága az eltérő családi háttér ellenére nagyon boldog és harmonikus. Wilhem ráadásul felesége művészi ambícióit is teljes mellszélességgel támogatja. 1839-ben egy évet töltenek Itáliában, hármasban az akkor tízéves fiúkkal, Sebastiannal, és itt Fanny végre szakmailag is kiteljesedhet. Rengeteg kollégával találkozik és a régóta vágyott külső visszajelzést is megkapja. A levelei alapján ez élete legboldogabb időszaka.
Egy idő után Fanny veszi át apjától a vasárnapi házikoncerteket, ő lesz a Vasárnapi muzsika lelke és motorja: szervező, házigazda, karnagy, zongorista, zeneszerző egy személyben. Dirigálja az évek óta működő húsztagú kórusát, muzsikus barátai pedig – profik és amatőrök egyaránt – játsszák az ő, valamint Felix műveit, a kortársak darabjait, és természetesen Bach műveit. A helyzet tulajdonképpen idilli, a vasárnapi koncertek után néhány vendég mindig átmegy a szomszédos műterembe Wilhelm Henselhez, modellt állnak, beszélgetnek, a program itt folytatódik. Fanny élvezi ezt a családi-művészi-társasági pezsgést, és élete utolsó évében annyira megerősödik lelkileg, hogy még imádott öccsével akaratával is szembeszáll: elhatározza, hogy végre a saját neve alatt adja ki a darabjait. Megjelennek nyomtatásban a dalai, kórusművei, és az op. 1-7 jelzésű zongoradarabok. Többre sajnos nem marad idő, mert negyvenkét évesen – 1847 májusában – egy kóruspróba alkalmával agyvérzést kap és négy órával később meghal.
Soha nem érezte olyan jól magát, mint az utolsó hónapjaiban és az utolsó napján – írta nővéréről Felix, aki a halálhír hallatán mély depresszióba esik, és hat hónappal később, 1847 novemberében maga is agyvérzés következtében hal meg mindössze harmincnyolc évesen. A Leipziger Strassén álló házat – ahol több mint húsz éven át szólt a Vasárnapi muzsika – eladják, egy korszak végleg lezárult.