Détári
Anna: „Felül kellene vizsgálni a zenetanítási módszereinket”
Dr. Détári Anna, a Royal College of
Music, London Centre for Performance Science tanszékének oktatója a Szegedi
Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Kar és a Budapesti Fuvola Akadémia
meghívására Magyarországon tartott előadássorozatot „Az
előadóművészet pszichológiája és anatómiája” címmel 2025. február
18-21. között. Annával a kutatási területéről és a CPS tanszék
működéséről magyarországi látogatása előzményeként a
FuvolaMűvészet készített interjút.
Annával 30 éve ismerjük egymást. A főiskolán gyakorlati
tanításból vele államvizsgáztam. Később amikor a Budapesti Fuvola Akadémia
útjára indult, Anna szeretett volna egy számára fontos, és mint kiderült,
Magyarországon is sokakat érintő problémával kapcsolatos kutatásáról
beszámolni. Én akkor nem adtam ennek teret, mert azt gondoltam, hogy érzelmileg
a hazai fuvolás társadalom még nem áll készen arra, hogy egy ilyen súlyos
problémával szembenézzen. Más vonatkozásban ezek a félelmeim a Fuvolás Könyv
megjelenésével részben beigazolódtak. Ma, a 21. század első negyedének
végén azonban már felelőtlenségnek tartom, ha nem mutatunk meg olyan
példát, ami azt bizonyítja, hogy van megoldás a felmerülő problémák
leküzdésére. A Royal College of Music, London, Performance Science
tanszékének oktatójával, dr. Détári Annával beszélgettem.
A teljes interjú itt elolvasható:
https://papageno.hu/featured/2025/02/detari-anna-london-interju/
Szerző: Szilágyi Szabolcs
–2025. február 3.(papageno.hu)