Elhunyt Békei László

(Bátaszék, 1943 – Szeged, 2025)

Egy rendkívüli személyiségtől, kiváló pedagógustól, művésztől búcsúzik az Újszegedi Kamarazenekar és Szeged város zenei élete. A Kamarazenekar a szó legszorosabb értelmében vett alapító tagjától, alapító hangversenymesterétől búcsúzik: hiszen Ő, Békei László mondta ki azt az igen fontos döntő mondatot 1979 augusztusában, hogy alakítsunk kamarazenekart a városban élő zenélni szerető, zenélni tudó amatőr művészekből. S e mondat egy hónap múlva már meg is valósult: szeptember 19-én megtartotta első próbáját az új együttes; Lacinak ez születésnapi ajándék is lehetett, hiszen 1943. szeptember 18-án látta meg a napvilágot. E nappal egy máig, immár 45 és fél éve tartó folyamat kezdődött el, a zenekar tagjai számtalan remekmű eljátszásával, sikeres bemutatásával szereztek örömöt egymásnak és közönségüknek. Békei László ebben a közel fél évszázadban a zenekar legfőbb oszlopa volt. Mindenekelőtt nagyszerű hegedűsként: szívet melengető tónussal, briliáns technikával játszott, a concerto grossok sokaságában remek I. hegedű szólókkal kápráztatott el bennünket, teljes biztonságot nyújtva nekünk, társainak. S ami egészen különleges: hangversenymesterként formálni tudta előadás közben is a műveket; mindezt derűsen, mosolyogva tette. Mert ő mindig derűs volt: semmiféle probléma nem tudta kihozni a sodrából.

Az Újszegedi Kamarazenekar (7:11)

(Heti Közélet-Készítette: Bene Zoltán, Rácz Szabó Viktor

Szeged egész zenei életében jelen volt: játszott az orvosok kamarazenekarában, később az Universitas Szimfonikus Zenekarban, s bárhol, ahová hívták, felkérték; ha tehette, minden jelesebb zenei eseményen részt vett. A Vedres István Építőipari Szakközépiskola – ma ismét technikum – országosan elismert innovatív, kreatív és rendkívül emberséges igazgatójaként hosszú éveken keresztül adott otthont a szegedi kórusmozgalom eseményeinek; az intézmény nagytermének sikeres felújítását követően kulturális központtá tette a szakközépiskolát; több kórusnak adott otthont, de minden erejével támogatta a szegedi képzőművészeti élet fejlődését is, jeles műhely, műterem működött a középiskola épületében élvonalbeli alkotók vezetésével – mindezek máig léteznek és dolgoznak.

Drága Lacikám! Személyedben legjobb barátaim egyikét vesztettem el, barátságunk testvéri kapcsolattá vált már ismeretségünk kezdetétől kezdve. Számomra és az Általad annyira szeretett zenekar számára pótolhatatlan veszteség, hogy e világban többé nem találkozhatunk, nem muzsikálhatunk Veled, szívünkben mély fájdalommal állunk most ravatalod előtt. De ígérjük, három nappal halálod előtt, utolsó telefonbeszélgetésünk során elmondott üzeneted szerint dolgozunk, zenélünk tovább: „Muzsikáljatok szépen, figyeljetek egymásra és a művekre!” Hitünk szerint már a szférák zenéjét játszó zenekarban muzsikálsz – gyémánthegedűn, aranyos vonóval – ahová előbb – utóbb mindannyian követünk majd Téged.

Emléked mindörökké megőrizzük.

Kiss Ernő