ARANY JÁNOS 70

(Budapest, 1955. március 28. )

középiskolai és főiskolai/egyetemi ének-zenetanár, karnagy[1]

„Budapesten születtem, 1955. március 28-án. A zenével való foglalatosság otthon vált természetessé számomra. Édesapám – Arany Sándor – amatőr karvezetőként is tevékenykedett, s templomi énekkarában a család többi tagjával együtt kicsi gyermekkoromtól fogva én is minden héten énekeltem. A zenei általános iskola naponkénti énekórái, a kötelező karének-foglalkozások és a szintén kötelező hangszeres órák ezt a tevékenységet még szélesebb körűvé és intenzívebbé tették. A zenei pálya gondolatával már az elemi iskola befejeztekor foglalkoztam, mégis úgy döntöttünk, helyesebb elvégezni egy hagyományos gimnáziumot. A pesti középiskolából – ahol első gimnáziumi tanévemet töltöttem – a Debreceni Református Kollégium Gimnáziumába viszont azért jelentkeztem át, mert az ott Berkesi Sándor karnagy-tanár vezetésével folyó zenei élet jó híre vonzott. Bekerültem a gimnázium nagyhírű vegyeskarába, a Kollégiumi Kántusba, jártam az évközi kántorképző tanfolyamra, orgonálni, vezényelni tanultam és részt vettem a zenei szakkör munkájában is. Ez utóbbi körből kerültek ki a gimnáziumnak a Magyar Rádió nagy sikerű országos zenei műveltségi versenyein részt vett csapatai. A Debreceni Református Kollégium képviselői az 1971-ben rendezett Bartók-versenyen második, az 1973-as Kodály-versenyen pedig első helyet szereztek az országos döntőben. Utóbbi alkalommal a csapatok tagjai egyéni versenyben is részt vettek, amelyen az első helyet nekem sikerült megszerezni. Ez a Kodály-tanév elhatározó jelentőségű volt számomra: a Kántussal tanult számos nagyszabású kórusmű élménye a karnagyi hivatás, a szakköri munkával kötelezően járó előadások sok tapasztalata és Berkesi Sándor személyes példája pedig a tanári pálya irányába adott döntő lökést.

A Kodály Zoltán életével és munkásságával a verseny során történt megismerkedés a debreceni kollégiumi évek hatásával egyesülve világképem kialakulására gyakorolt mély befolyást. Az 1973. júniusában teljesített érettségi vizsga után egyéves felkészülés következett, s a következő esztendő nyarán sikeres felvételi vizsgát tettem a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola (Zeneakadémia) középiskolai énektanár- és karvezetőképző tanszakára. Az akadémiai évek során karvezetésre Erdei Péter, zenetörténetre Kroó György, Pernye András és Földes Imre tanított, tanszékvezetőnk, egyben szolfézstanárunk pedig Szőnyi Erzsébet volt. Időközben bekerültem a főiskola Párkai István vezette kamarakórusába és az Ifjú Zenebarátok Központi Kórusába, melyet Ugrin Gábor irányított. E két együttes tagjaként zenei versenyeken és koncertkörutakon megfordulhattam Európa számos országában. Ugyanez idő alatt szereztem első karvezetői tapasztalataimat is: év közben, mint a Zalka Máté Katonai Műszaki Főiskola férfikarának másodkarnagya, nyaranta pedig, mint a Tahi Református Egyházzenei Hét egyik korrepetitora. Harmadéves voltam, mikor Ugrin Gábor fölajánlotta, hogy folytassam a munkáját: karnagyként és énektanárként kövessem őt a budapesti Veres Pálné Gimnáziumban. Az ajánlatot elfogadtam, s 1977-től 1979-ig óraadóként, azután tíz esztendőn át pedig kinevezett tanárként tanítottam ott. Ehhez az időszakhoz igen sok örvendetes élmény, kisebb-nagyobb szakmai siker fűződött a számunkra. Az iskola két kórusával rendre jó eredménnyel szerepeltünk a minősítő hangversenyeken, országos diákfesztiválokon, rádiófelvételeken és több külföldi koncertúton (kétszer jártunk Finnországban és Dániában, egyszer Belgiumban és négyszer az akkori Nyugat-Németországban). Az „Éneklő Ifjúság” találkozóin tíz év alatt mindannyiszor „arany” minősítést szereztünk s öt ízben nyertük el az „Év Kórusa” címet. Működésemet a Művelődési Minisztérium 1985-ben „miniszteri dícséret”-tel ismerte el.

Az iskolai munka mellett egyéb föladatokkal is foglalkoztam. Karvezetőként 1974-tól 1981-ig vettem részt a Zalka Máté Katonai Műszaki Főiskola férfikarának irányításában; 1986-tól 1993-ig pedig további két együttest vezettem: a Ganz-Mávag nagy múltú „Acélhang” férfikarát, valamint a jól képzett amatőrökből álló „Libertas” egyházi kamarakórust. Akadémiai éveim végén vezetője lettem az ottani „Kodály” Tudományos Diákkörnek, majd fölvételt nyertem a Magyar Kodály Társaságba. Vélhetőleg ennek is köszönhető, hogy a Budapestre szakmai látogatásra érkező külföldi zenetanárcsoportok rendszeres látogatói lettek a Veres Pálné Gimnáziumnak. 1981. nyarán meghívást kaptam Japánból, hogy vendég-előadóként vegyek részt a Sapporo-ban tartott V. Nemzetközi Kodály Szimpóziumon. Ezt a meghívást továbbiak követték: 1982, 1983 és 1987 nyarán egy-egy hónapot, majd hosszabb szünet után 1998 nyarán, 1999 és 2000 tavaszán két-két hetet ismételten Japánban töltöttem zenetanár-továbbképzések előadójaként. Hasonló meghívás alapján 1988. júniusában a finnországi Jyväskylä városának egyetem nyári kurzusán voltam vendégelőadó.

A Kodály Zoltán munkásságához fűződő elméleti tevékenységből néhány, szakfolyóiratok számára készített zenemű-elemzés és egy pályázati tanulmány erejéig vettem ki a részemet: 1983. tavaszán a zeneszerző születésének századik évfordulójára kiírt pályázaton a „Nyelv és zene egysége Kodály Zoltán művészetében” című dolgozatommal első díjat szereztem. 1984. januárjától 1989 tavaszáig részmunkaidőben az Országos Pedagógiai Intézet munkatársa, ezzel együtt az „Ének-zene tanítása” című módszertani szaklap felelős szerkesztője is lettem. Az intézet munkatársaként részt vettem az új érettségi vizsgaszabályzat szerkesztésében és a Minisztériumhoz érkező kísérleti tantervek, módszertani anyagok lektorálásában. 1984. és 1988. között egy periódusra beválasztottak a Magyar Kodály Társaság elnökségébe. A nyolcvanas évek közepén keresett föl ifjabb Sapszon Ferenc egy kísérleti iskola tervével, s fölkért: vegyek részt a terv néhány részletének kidolgozásában. E munkának köszönhetően meghívást kaptam tőle az elindított kísérleti intézménybe.

Tizenkét év után, 1989. augusztusában otthagytam a Veres Pálné Gimnáziumot és igazgató-helyettesként, zenetörténet-tanárként és karvezetőként kezdtem dolgozni a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskolában. Mindez csak egy esztendeig tartott. Az időközben valóra vált tervek értelmében 1990. szeptembere már a Baár-Madas Református Gimnáziumban talált, ahol nagy kedvvel fogtam munkához mind szakterületemen, mind pedig a tanári karnak az iskola vezetőségébe és igazgató tanácsába delegált tagjaként. A frissen alakult kamarazenekar és különösen a kórus hamarosan elérte azt a színvonalat, amely méltatta az iskola falain kívüli megjelenésre is. Rövidesen megszólalhattunk a budapesti és környékbeli gyülekezetekben, megszereztük első „arany” oklevelünket a fővárosi minősítő hangversenyen, eljutottunk a Zeneakadémia Nagytermébe, két rádiófelvételt készítettünk és 1993-ban elnyertük az „Év Kórusa” címet is. Az iskola nemzetközi kapcsolatai révén pedig látogatást tettünk és hangversenyeket adtunk Hollandiában és Svájcban. Háromévi munkánk eredményét 1993. júniusában egy hangfelvétel (kazetta és kompaktlemez) készítésével örökítettük meg, amely felvétel egyben az én búcsúm is volt a Baár-Madastól. A következő, 1993–94-es tanévtől kezdve a soproni Széchenyi István Gimnáziumba kerültem. Az iskolai énektanítás mellett itt is kórust alapítottam, s új együttesünk mindkét következő tanévben elnyerte az „arany” minősítést, 1995-ben az „Év Kórusa” címet is. Az iskolai munkán kívül még két együttessel dolgoztam Sopronban: a református gyülekezet énekkarával és az 1994-ben alakult „Fidelissima” vegyeskarral.

A Baár-Madas Református Gimnáziumba 1995-ben – igazgatóként – történt visszatérésemtől fogva ott kénytelenül kevesebbet foglalkoztam szakterületemmel, de azért töredéknyi óraszámban tanítottam és vezettem az iskola kórusát. A gimnáziumból kinőtt karénekeseim lelkesedésének köszönhető, hogy 2001-ben Budapesten új vegyeskart alapítottam. A Psalterium Hungaricum Kórus nagyobb részben a Baár-Madas volt növendékeiből, kisebb részben pedig – általuk – fővárosi egyetemek zeneszerető hallgatóiból szerveződött. A sikeres bemutatkozás után az együttes több alkalommal énekelt budapesti református gyülekezetekben és a Zeneakadémián. A 2004-es év nyarán beneveztünk a Bréma városában tartott III. Kórus-olimpiára, s ott mindkét megcélzott kategóriában – „vegyes kamarakórusok” és „musica sacra” – aranyérmet szereztünk. A két vegyeskar állandó és intenzív elfoglaltságot jelent: a hetenkénti próbákon mindkét együttes évi 8-10 fellépésre készül föl.

Igazgatói megbízatásomat a Baár-Madas Gimnáziumban harmadszorra nem kívántam megújítani, így 2005 szeptemberében új intézményben folytattam a munkát: adjunktusi minőségben zenetörténetet, zeneirodalmat és karvezetést tanítottam a Nyíregyházi Főiskola bölcsészettudományi karának ének-zene tanszékén. 2010 szeptembere óta a Debreceni Egyetem zeneművészeti karának zenetörténet-tanára vagyok.

Fenti elfoglaltságaim mellett folytatólagosan részt veszek néhány társadalmi szervezet munkájában. A Magyar Kórusok és Zenekarok Szövetségének elnökségébe 1991-ben választottak be, 1995-től alelnök, 2002 óta vagyok a művészeti bizottság tagja, 2003 és 2008 között a bizottság elnöke voltam. Emellett tagja vagyok a Pro Renovanda Cultura Hungariae „Kodály Zoltán emlékére” szakalapítványa kuratóriumának.”

A zene művelése egész lényünket megrendítő élmény[2]

Arany Lajos interjúja

„Arany János volt az énektanárom, az általa felépített, remek színvonalú iskolai kórusba csöppenve kaptam igazán kedvet a kórusmuzsikához. Karnagyi tevékenységét tapasztalva láttam rá először, mi mindennel jár ez a munka. Különös tehetséggel, belelátással elemzett nekünk zeneműveket, kórusműveket” – nyilatkozta róla korábbi tanítványa, Cseri Zsófia karnagy. A híres nevet viselő zenepedagógussal, karvezetővel sikeres kórusainak közösségi életéről, az énektanítás gondjairól és Kodály Zoltán szellemi örökségéről is beszélgettünk.

A fővárosban született, de a Debreceni Református Kollégium Gimnáziumába járt. Évtizedek múlva karnagyként, tanárként milyen érzésekkel tért vissza a városba?

Álomszerű volt. Amikor elkezdtem Debrecenben tanítani, élmény volt újra ugyanazon a villamoson közlekedni, mint diákkoromban, szemlélni a jól ismert utcákat és házakat. Tanári szobám a Kollégium épületében van: a hetvenes években hosszabb ideig laktam falai között, s irodám arra az udvarra nyílik, amelyen gimnazistaként naponta többször átsétáltam. A hófehér falak, zömök oszlopok, hatalmas lépcsőházak légkörében diákként megértettem a genius loci kifejezés értelmét. A hely szelleme itt szinte tapintható. Egy építészettörténész azt mondta: egy iskolát úgy kell méretezni és megépíteni, hogy falai között ne csak az embereknek, de gondolataiknak is legyen helyük. Karnagyként és tanárként is arra törekszem: itt töltött éveik során a mai diákok ugyanolyan meghatározó élményeket szerezhessenek, amilyenekhez én jutottam annak idején.

A teljes interjú itt elolvasható:

A zene művelése egész lényünket megrendítő élmény

FÜGGELÉK

Arany János karnagy meglepetés-köszöntése 70. születésnapján (1:06:27)

Cantemus fiúkórus, Szabó Soma, Pálúr János, Fidelissima, Harcz Katalin, dr. Gaál Sándor, dr. Vladár Gábor, Mike Rolland

00:00 Cantemus fiúkórus

06:34 János Passió koráljai 10:08

40:40 Köszöntés 42:09

48:38 Mike Rolland kórusműve

51:35 Pálúr János Improvizációja

1:03:10 Esti dal

Draskóczy László: Kész a szívem (4:29)