Emlékeim Ott Éváról[1]
Halálhíre nagyon lesújtott, bár
tudtam, hogy beteg. Egy rendkívül érdeklődő, nyitott szemléletű
embert veszítettünk el. Különleges adottság kell ahhoz, hogy egy hazánktól
teljesen idegen környezetben ráérezzünk az óhaza jelenlegi nemzeti kultúrájára,
esetünkben zenepedagógiánkra. Ott Éva ennek az adottságnak birtokában volt és
teljesítette küldetését.
Mint zongorapedagógus figyelemmel
kísérte az itthoni történéseket, változásainkat. Ebből következett, hogy
meghívott Bécsbe az 1990-es évek eleje-közepe táján zongoraiskoláim
bemutatására és módszertani előadás tartására. A meghívás megismétlődött,
a Kurtág: Játékok kotta anyagának ismertetésére, zongorázására kért.
Saját tanítási gyakorlatomba a
kottákat megjelenésüket követően azonnal beiktattam. Ebből komoly
szellemi és zongorapedagógiai haszon keletkezett.
A kötetek bécsi ismertetésénél sor
került a négykezes darabok eljátszására Évával. Nagy tetszést aratott, többször
meg kellett ismételni. A kollégák hálás szívvel azonnal befogadták. Ez a
hangzásvilág tőlünk nem idegen és "hozzásimul " Bach
harmóniavilágához. A művek megjelenítése, feldolgozási módja azonnal
hatalmába kerít és elragadtatással tölt el.
Abban a szerencsés helyzetben
voltam, hogy a Fészek Művész Klubban az 1990-es évek eleje-közepe táján
hallhattam Kurtág-mester és felesége, Márta játékát és a Mester műveinek
ismertetését, útmutatásait. Magyarázataival megéreztem azok szellemiségét és
zenei töltését, úgymond „testközelből” megkapva befogadhattam. Az előadás után Fittler Katalin
szemfülessége révén egy pár percet egy sarokban beszélgettünk a nagyon kedves
házaspárral.
Az Évával előadott négykezesek
kapcsán engedtessék meg egy kis kitérő. A művek játéka olyan intenzív
élményt nyújtott, hogy mint amikor játszottuk férjemmel Aszalós Endrével (1935–2018)
a J. S. Bach kétzongorás versenyt, akkor volt ehhez fogható csodában részem.
Remélem, Veszprém Kultúrtörténetében az 1960-as évek Országos Kamarazenei
Fesztivál rendezvénye fellelhető.
Szeretném, ha az itt leírtak inspirálnának a művek, a Kurtág-kötetek
játszására és tanítására. /Szinte kényszerítő érzés kerített hatalmába,
hogy erről beszámoljak./
Lehetőséget teremtettem arra,
hogy Évát meghívjam Budapestre. Ez úgy sikerült, hogy az egyik tanár
kollégáknak tartott továbbképzésem zárásaként a Zeneakadémia Solti-termében
tartott növendékhangversenyre meghívtam Évát közreműködőként. Köszönettel
elfogadta és sikeresen szerepelt.
Meghívtam magunkhoz, kellemesen,
tartalmasan elbeszélgettünk, különösen sok szó esett Bartókról.
Éva nagyon szerényen élt, úgy
éreztem a vele való kapcsolatom alatt, hogy a tanításnak szentelte életét.
Növendékei között minden korosztály megtalálható, illetve képviselve volt.
Tanártársaival jó viszonyt alakított ki. Ha esetleg pénzre volt szüksége, akkor
ún. „sramli” zenét játszott. Lehet, hogy talán ez is hozzátartozik Bécs
hangulatához?
Elévülhetetlen érdemként maradandót
alkotott a Grazban rendezett Bartók- verseny megalapításával. Remélhetjük-e, hogy
valaki tovább örökíti.
Bízom abban, hogy Éva hagyatékában
található volt az itt leírtakból valami emlék, valami dokumentum.
Drága Éva! Köszönjük! Nyugodjál
békében, emléked megőrizzük.
Szerető kollégáid nevében:
Aszalós
Tünde