BECK LÁSZLÓ 100

(Budapest, 1925. június 20. – Budapest, 2003. január 3.)

 

 a HUNGAROTON művészeti vezetője, zenei rendező 

 

Tanulmányait 1944 és 1948 között a Nemzeti Zenede orgona szakán végezte Hammerschlag János és Gergely Ferenc növendékeként, majd 1948-tól 1952-ig a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola középiskolai ének-zenetanár és karvezetőképző szakán tanult tovább Vásárhelyi Zoltán osztályában. 1952-ben, nem sokkal a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat megalakulása után kezdett zenei rendezőként dolgozni, s még élete utolsó évében is készített felvételt a Hungarotonnak. Nevéhez fűződik Bartók A kékszakállú herceg vára című misztérium-operájának mindhárom felvétele Székely Mihállyal, Melis Györggyel és Jevgenyij Nyesztyerenkóval, Liszt Krisztus-oratóriuma Doráti Antallal, Beethoven-szimfóniák, Mozart- és Schubert-mise Ferencsik Jánossal, Puccini Gianni Schicchi című operája Melissel és Ferencsikkel. Igényessége mérce lett a cégnél: már 1958-ban művészeti vezetővé nevezték ki, s e tisztséget töltötte be nyugalomba vonulásáig. Neve elválaszthatatlan a Hungaroton fél évszázadának sikereitől.

 

BECK LÁSZLÓ LEGENDÁS ZENEI RENDEZÉSEIBŐL:

Rossini: A sevillai borbély (magyar operafilm, 109 perc, 1977)

 

Melis György, mint Figaro

 

Teljes lejátszási lista megtekintése (16 felvétel)

℗ 1986 HUNGAROTON RECORDS LTD

 

Gianni Schicchi (Opera in one act) (55:20)

℗ 1983 HUNGAROTON RECORDS LTD

 

Megérkeztünk. – Íme lássad (8:39)

Tudom, tudom, Kékszakállú (3:32)

Nagy csukott ajtókat látok (4:22)

Jaj! – Mit látsz? (1. ajtó / Door 1) (3:41)

Mit látsz? – Száz kegyetlen szörnyű fegyver (2. ajtó / Door 2) (3:46)

Ó be sok kincs (3. ajtó / Door 3) (1:46)

Oh, virágok! (4. ajtó / Door 4) (3:43)

Nézd, hogy derül már a váram (5. ajtó / Door 5) (4:45)

Csendes fehér tavat látok (6. ajtó / Door 6) (5:06)

Lásd a régi asszonyokat (7. ajtó / Door 7) (2:09)

És mindig is éjjel lesz már (1:41)
℗ 1991 HUNGAROTON RECORDS LTD.

 

Teljes lejátszási lista megtekintése (14 felvétel)
℗ 1997 HUNGAROTON RECORDS LTD.

 

 

Teljes lejátszási lista megtekintése (8 felvétel)

℗ 1981 HUNGAROTON RECORDS LTD.